Duncan Shelley

A kitalált sztorik visszatérő toposza a magányos hős, aki megmenti a világot. Van ennek egy enyhébb verziója: az elkötelezett, elszánt profik ideálisan működő szervezete, amely együttes erővel megmenti a világot.

Van ennek alapja? Lehet egyáltalán?

Egy ember, vagy néhány ember lehet olyan jó, hogy tettei globális méretekben fejtsenek ki hatást? Lehetséges ez, vagy ez az elképzelés mindörökre a mesék birodalmába való?

Az elme gyilkosaiban a főszereplők a világ uraival bonyolódnak halálos konfliktusba. Hogyan történne ez a valóságban? Nyilván nem Juci néni és nem Pista bácsi az, aki felléphetne egy olyan roppant erővel szemben, amely kézben tartja a médiát, az erőszakszervezeteket, a törvényhozást, a bűnözést, a technikai fejlesztéseket és az oktatást. De mégis, kinek lenne esélye?

Az elme gyilkosaiban van belső ember (Andan), aki szinte mindent tud az ellenségről. Van szakember (Gorkie, illetve a Klán maga), aki képes a hatalom elől elrejtőzni. Van dollármilliárdos háttérvagyon (Masada), ami finanszírozza a harcot. És vannak szövetségesek, a CIA vezetőjétől az Egyesült Államok elnökén át japán titkostársaság vezéréig.

Így lehetne valamit tenni? Ilyen csapattal, ilyen háttérrel, ilyen kapcsolatrendszerrel? Ez így hihető? Vagy még mindig nem?

A félelem ízében a nehézség, melybe a főszereplők beleütköznek, sokkal nagyobb, mint az, amit Az elme gyilkosaiban kellett leküzdeniük a hősöknek. Senki nem tudja, ki az ellenség, mit akar, miért akarja, mire képes, milyen lehetőségei vannak. Az öt főhős nem ismeri egymást, nem dolgoznak együtt, nem alkotnak titkos szervezetet, nincs kimeríthetetlen pénzalap a háttérben, amely finanszírozná a harcukat, és nincs kiterjedt, befolyásos kapcsolati háló.

Lehetséges? Elképzelhető, hogy valaki misztikus képességek nélkül, valaki, aki ember, mint te vagy én, elég jó ahhoz, hogy tegyen valamit?

Azok a problémák, amikkel mi küzdünk (pénz, karrier, párkapcsolat, egészség, politika stb.), aprócska problémák. Vannak a miénkénél sokkal nagyobb küzdelmek, sokkal nagyobb játszmák, sokkal nagyobb tétek. Mit kezdenénk velük? Felnőnénk hozzájuk vagy beleroppannánk?

Mitől függ az, hogy valaki megfutamodik a nehézségek elől, vagy szembeszáll velük?

Mitől függ az, hogy valaki képes talpon maradni, képes a győzelemben hinni, képes tudatosan és hatékonyan cselekedni olyan irdatlan veszéllyel szemben, melynek a puszta elképzelése is apátiába taszítja az emberiség 99 százalékát?

2001. szeptember 11-e óta szerettem volna írni valamit a terrorizmusról, valamit, amiben nincs ideológia, nem beszél mellé, nem misztifikál, nem fél, és nincs politikai célja. 2011-ben került sor egy ilyen témájú könyv előkészítő munkálataira. Tanult kollégám és én néhány hónapnyi munka után arra jutottunk, hogy nem tudjuk valósággá tenni a könyvet, mert nem vagyunk bennfentesek (és nem is akarunk azok lenni), ezért témát váltottunk.

A terrorizmusról szóló könyv nem született meg, és nem is fog. Külső források használatával nem lehet a ki, miért és hogyan kérdéseket megválaszolni. A kutatásnak volt azonban némi hozadéka, ugyanis legnagyobb meglepetésünkre egy különös tényre bukkantunk.

Terrorizmus egész egyszerűen NEM létezik!

Innentől idézek a hamvába holt könyv előszavából:

„Egyetlen elvakult ember sakkban tarthat egy közösséget, egy várost, országot, nemzetet, de akár az egész világot is. Egyetlen ember, aki kellőképpen elszánta magát.

Egyetlen őrült.

Szigorú törvényeket kell hoznunk, melyek megnyomorítják az életünket. Szakértők millióit kell foglalkoztatnunk, és megfizetnünk. Fegyvereket, fegyver-rendszereket, védelmi technológiákat kell kifejlesztenünk, és bevezetnünk. Biztonsági óvintézkedéseket kell hatályba léptetnünk, melyek minden lépésünket leszabályozzák. Dollár-milliárdokat kell elköltenünk a kutatásra és a védekezésre. Ha mindezt megtesszük, valamelyest csökkentjük a veszélyt, melyet egyetlen ember fenyegetése jelent az emberi fajra nézve.

Egyetlen őrült.

Azt mondják, semmi sem tökéletes, semmire nincs garancia, nem létezik teljes biztonság. Azt is mondják, ha csak 1 ártatlan ember életét meg tudják menteni ezzel a mérhetetlen befektetéssel, akkor már megérte.

Megérte?

Milyen nézőpontból?

Emberek millióit mozgósítják, dollár-milliárdokat költenek el, attól az elgondolástól vezérelve, hogy „ha csak egy embert meg tudunk menteni, már megérte”…

Ennek az összegnek, ennek az erőfeszítésnek a töredékéből felszámolhatnák az éhezést ezen a bolygón. Óriási embertömegek életét tudnák megmenteni, köztük több millió gyerek életét is.

Az egyik oldalon egyetlen ember életét próbálják megvédeni egy őrülttől, olyan ráfordítással, amellyel tízmilliók életét tudnák BIZTOSAN megmenteni a másik oldalon.

Mi ennek az értelme?

Van egyáltalán?”

„A merényletek elemzése újra és újra ugyanarra a tényre hívja fel a figyelmet: az emberi alkalmatlanságra.

A szakszerű elemzések visszatérő motívuma az emberi mulasztás: nem vizsgálták meg ezt, nem vizsgálták meg azt; nem figyeltek oda erre, nem figyeltek oda arra; rosszul reagáltak erre, rosszul reagáltak arra. Újra és újra ezek a visszatérő pontok valamennyi elemzésben.

Egy másik visszatérő momentum, a terroristák felsülése. Nem robbant a bomba. A rakéta becsapódott, és nem robbant fel. A kézifegyverek besültek. A félelmetes, fanatikus harcos eltévedt. Gyakran hibát hibára halmoznak, és mégis, előfordul, hogy a másik oldal, a célpont, még többet hibázik, és a merénylet sikerül.

A fentiek nem az utca emberéről szólnak, az ártatlan járókelőről, aki belecsöppent a merényletbe, és azt sem tudja, mi történik körülötte. A fentiek a kiemelten védett személyekről szólnak, akiket (elméletben) profik védenek. Kiterjedt hírszerző gyűrű, előzetes felderítés, felvezető és követő autó, páncélozás, automata fegyverrel felszerelt testőrök és biztonsági emberek, állandó rádió összeköttetés, összehangolt, ezerszer és ezerszer elpróbált taktika.

Spanyolországban, egy ismert merényletben, melynek célpontja hírneves tábornok volt, az egyik terrorista páncélököllel lőtt a tábornokot szállító autóra. A rakéta becsapódott, és nem robbant fel. A sofőr ekkor lefékezett (!), leállította a motort (!), és kiszállt (!). Azt hitte, hátulról beléjük ment a követőautó (!), gondolta, felméri a kárt (!). Mint egy vasárnapi kocaautós…

Az elemzések olvasásakor kérdések merülnek fel:

Hogyan kerültek oda ezek az emberek?

Ki volt az, aki szakmailag alkalmasnak ítélte őket?

Ki volt az, aki mentálisan alkalmasnak találta őket az adott posztra?

Meg kell jegyeznünk, hogy semmiképpen sem érvényes univerzálisan az alkalmatlanság vádja, mert ez nem volna igaz. Természetesen valódi szakemberek is dolgoznak a területen. Mindazonáltal, az elterjedt dilettantizmus olyan méreteket ölt, amit nem lehet félremagyarázni.

Egy-egy merénylet során megtámadott célpont ritkán az első célpont. A negyedik, hatodik, tízedik vizsgált célpont. A korábbiakat a terroristák azért vetették el, mert valódi és professzionális védettségük okán nem láttak esélyt a merénylet sikerére, vagy túlságosan bizonytalan volt a siker. Ilyenkor keresnek tovább, egészen addig, amíg nem találnak valakit, akit nem védenek eléggé.

Az érvényes szabályzatoknak fittyet hányó, szakmailag teljesen alkalmatlan sofőrök, testőrök, biztonsági emberek és hírszerzők nélkül a terrorizmus nem létezhetne, mai formájában.

Az egyik fő kérdés az, hogy ezek az alkalmatlan emberek hogyan kerülhettek azokba a pozíciókba?

A merényletek a személyzetfelvétel, a szervezés, a kiképzés, az oktatás csődjének holttestekből összehordott mementói.”

„A merényletek nagyon ritkák, és soha nem okoznak különösebben nagy kárt. Egyetlen átlagember, az internetről szerzett részinformációkkal felszerelkezve, körülbelül 50 (azaz ötven) amerikai dollár befektetéssel, és elegendő elszántsággal, nagyobb kárt tudna okozni, mint a világ leghatalmasabb és legfélelmetesebb terrorszervezetei, fennállásuk legnagyobb merényleteivel.

Ez önmagában roppant különös.

Úgy tűnik, senkinek sem érdeke, hogy tényleg kárt okozzon.

Úgy tűnik, színház az egész világ.

A terrorizmus tehát nem az, amit a média állít róla. Abban az értelemben egyszerűen nem létezik. Létezhetne, de valamiért nem létezik.”

A következtetések levonását rátok bízom.

Valamikor az ősi időkben, 2005-ben, volt egy sorozat, „Julius Andan Nyílt Levele” címmel. Ezek a „nyílt levelek” egy-egy témát jártak körbe, terjedelműk ritkán haladta meg az 1 oldalt. Érdekes pályát futottak be, volt olyan, amelyik több weboldalon, portálon, sőt nyomtatott újságban is megjelent (Magyarországon, Szlovákiában és Romániában).

Az utolsó nyílt levél ebben a sorozatban a modern természettudomány legnagyobb kutatási tabuját boncolgatta. Mielőtt eldöntöttem, hogy megosztom veletek ezt a levelet, sétálgattam egy kicsit a neten. A témát azóta se dobták fel, hivatalos állásfoglalás nem született. (Ha találtok ilyet, szóljatok!)

Korábban, komment szinten, felhoztam már valakinek, de nem lett körbejárva.

Alább ezt a réges-régi Julius Andan Nyílt Levelet olvashatjátok, természetesen várom meglátásaitokat!

„A fizikában rengeteg elmélet született, gyakorlatilag minden kérdésre kieszeltek néhány választ, kezdve az univerzum keletkezésétől, annak várható sorsán át, egészen odáig, hogy mi tartja egyben az atommagban található részecskéket.

De van egy terület, amelyet soha nem boncolgattak.

Az Ősrobbanás elmélete azt állítja, hogy kezdetben volt egy golyó, amelyben benne volt minden anyag, energia, tér és idő, amely most létezik, majd ez a golyó, belső feszültsége következtében, felrobbant, azóta is tágul, és minden, ami létezik, ebben a robbanásban létezik.

Most tekintsünk el annak taglalásától, hogy vajon a fenti elmélet igaz-e vagy hamis, hogy milyen adatok alapján jutottak ehhez az elmélethez, és hogy cáfolták-e már, vagy sem. Ez most teljesen mindegy.

Viszont felmerülnek kérdések.

Miért robbant fel az a golyó a belső feszültség következtében?

Miért vezetett a belső feszültség robbanáshoz?

Miért volt belső feszültség?

De menjünk tovább: miért van gravitáció?

Miért vannak elektromágneses hullámok és miért viselkednek úgy, ahogy?

Miért instabil az atommag egy bizonyos részecskeszám felett, a radioaktivitás jelenségét előidézve?

A hőmérséklet változása miért eredményezi az anyag halmazállapotának megváltozását?

Miért fagy meg a víz egy adott hőmérsékleten?

Miért párolog el egy adott hőmérsékleten?

Miért vannak halmazállapotok?

És így tovább, és így tovább, és így tovább.

Vagyis, röviden és összefoglalva: van egy teljes területe a valóságnak, melyet – úgy tűnik – egyetlen tudós sem mert megközelíteni, és amelyről egyetlen hivatalos elméletet sem állítottak fel.

Ez a terület a természeti törvények mibenléte és oka.

MIK A TERMÉSZETI TÖRVÉNYEK?

MIÉRT VANNAK TERMÉSZETI TÖRVÉNYEK?

Minden elmélet, amely a világegyetem keletkezését boncolgatja, azt állítja, hogy a tér, az idő, az energia és az anyag, egyszer csak egy bizonyos konkrét módon kezdett el viselkedni. Az univerzum maga és az univerzum alkotóelemei is egy bizonyos módon viselkednek, és nem másként, és nem bárhogyan.

MIÉRT?

Mert ezen elméletek szerint – bár erre nem térnek ki –, a természeti törvények már azt megelőzően is léteztek, hogy létrejött volna az univerzum.

Szóval, akkor mik is azok a természeti törvények? És miért vannak? Mi az oka annak, hogy vannak?

Egy vallásos ember azonnal rávághatná, hogy a természeti törvények isten akarata. De nem tudjuk. És ami a lényeg, hogy a tudomány nem kutatja a természeti törvényeket.

Vajon miért nem?”

Ne keverjük össze az emberfelettit és a természetfelettit, mert a kettő nem ugyanaz. Az ember egy létezési állapot, az élet egy formája, a természet pedig egy viszony- és keretrendszer. A természetfelettiség jóval magasabb kategória, mint az emberfeletti.

A feljegyzések tanúsága szerint, feltenni azt a kérdést, hogy létezik-e az emberfeletti, soha nem járt különösebb veszéllyel (a feljegyzésekről beszélünk, nem a korlátlan emlékezetről és az időgépekről). A legrosszabb, ami történhetett, hogy a közösség jól megmosolyogta a kérdező tudatlanságát, mivel az arrafelé, akkortájt elterjedt, általánosan elfogadott világnézet egyértelműen megfelelt erre a kérdésre, igennel vagy nemmel.

A kérdezősködés azonban veszélyessé válhatott, ha az illető túlságosan „aktívan” faggatózott, nagyon veszélyessé pedig akkor vált a helyzete, ha bizonyítékokat követelt a válasz alátámasztására. Az efféle kötekedő, szőrszálhasogató alakokkal gyorsan elbántak: néhány röpke évre megóvták őket a napsütéstől, esetleg előreküldték a kis mihasznákat felderíteni a túlvilágot.

De ez még mind semmi. Az ilyesmi előfordulhat, megtörténhet. Ha valaki oly bohó, hogy nem elégszik meg a bizonygatással és helyette bizonyítékot követel, az legyen az ő dolga. Ám van még egy kategória.

Ha bőszen olvasgatjuk a fikciós irodalomnak azt a válfaját, amelyet történelemnek szokás nevezni, nem nagyon találunk benne leírást olyan kultúráról, ahol általánosan elterjedt lett volna az emberfelettiség felé való törekvés. Kisebb, gyűlölt, utólag alaposan lesajnált közösségek léteztek, ahol mindenkinek kötelessége volt túlhaladni az emberi korlátokat, és ezt a törekvést a közösség vezetői is támogatták.

Úgy tűnik, a történelem hajnalától a mai napig, ez a roppant gépezet, amelyben élünk, amelyet rendszernek nevezünk, semmit nem tiltott, irtott, üldözött olyan vehemenciával, mint az emberfelettiség iránti vágyat és tetteket.

Felhozhatjuk, hogy a buddhizmus és a taoizmus funkcionáltak államvallásként erre-arra, de jól tesszük, ha alaposan megnézzük, hogy miféle buddhizmusról és miféle taoizmusról volt szó. Gyakorlatilag szertartásrendszerről volt szó, nem valódi útról. Persze, érthető, hiszen aligha lehetne uralkodni egy nép felett, mely azt vallja: „ami jön, hadd jöjjön, ami megy, hadd menjen”.

Felhozhatjuk a modern kort is, melyben elterjedt a New Age, elterjedt egyfajta okkultizmus, ám megint csak érdemes megvizsgálni ezeket. Gyakorlatilag szertartásrendek, nem utak. Igaz, ma, ha valaki kijelenti, nem akar ember lenni, több akar lenni annál, emberfeletti akar lenni, és erre törekszik is, nem mindenhol zárják be vagy végzik ki. Vannak liberálisabb beállítottságú társadalmak, melyekben az ilyen alakokat csupán elmebetegnek bélyegzik.

Csatoltam nektek egy kis fejtegetést kedves Julius Andan barátunktól. A téma az emberfelettiség mibenléte. Olvassátok el. Letölthetitek: ERRŐL A LINKRŐL.

Bátran teszem fel a kérdéseimet, kíváncsian várom, ki fog bátran válaszolni.

Szerintetek mi az emberfelettiség? Létezik? Elérhető? Érdemes emberfelettivé válni?