2001. szeptember 11-e óta szerettem volna írni valamit a terrorizmusról, valamit, amiben nincs ideológia, nem beszél mellé, nem misztifikál, nem fél, és nincs politikai célja. 2011-ben került sor egy ilyen témájú könyv előkészítő munkálataira. Tanult kollégám és én néhány hónapnyi munka után arra jutottunk, hogy nem tudjuk valósággá tenni a könyvet, mert nem vagyunk bennfentesek (és nem is akarunk azok lenni), ezért témát váltottunk.
A terrorizmusról szóló könyv nem született meg, és nem is fog. Külső források használatával nem lehet a ki, miért és hogyan kérdéseket megválaszolni. A kutatásnak volt azonban némi hozadéka, ugyanis legnagyobb meglepetésünkre egy különös tényre bukkantunk.
Terrorizmus egész egyszerűen NEM létezik!
Innentől idézek a hamvába holt könyv előszavából:
„Egyetlen elvakult ember sakkban tarthat egy közösséget, egy várost, országot, nemzetet, de akár az egész világot is. Egyetlen ember, aki kellőképpen elszánta magát.
Egyetlen őrült.
Szigorú törvényeket kell hoznunk, melyek megnyomorítják az életünket. Szakértők millióit kell foglalkoztatnunk, és megfizetnünk. Fegyvereket, fegyver-rendszereket, védelmi technológiákat kell kifejlesztenünk, és bevezetnünk. Biztonsági óvintézkedéseket kell hatályba léptetnünk, melyek minden lépésünket leszabályozzák. Dollár-milliárdokat kell elköltenünk a kutatásra és a védekezésre. Ha mindezt megtesszük, valamelyest csökkentjük a veszélyt, melyet egyetlen ember fenyegetése jelent az emberi fajra nézve.
Egyetlen őrült.
Azt mondják, semmi sem tökéletes, semmire nincs garancia, nem létezik teljes biztonság. Azt is mondják, ha csak 1 ártatlan ember életét meg tudják menteni ezzel a mérhetetlen befektetéssel, akkor már megérte.
Megérte?
Milyen nézőpontból?
Emberek millióit mozgósítják, dollár-milliárdokat költenek el, attól az elgondolástól vezérelve, hogy „ha csak egy embert meg tudunk menteni, már megérte”…
Ennek az összegnek, ennek az erőfeszítésnek a töredékéből felszámolhatnák az éhezést ezen a bolygón. Óriási embertömegek életét tudnák megmenteni, köztük több millió gyerek életét is.
Az egyik oldalon egyetlen ember életét próbálják megvédeni egy őrülttől, olyan ráfordítással, amellyel tízmilliók életét tudnák BIZTOSAN megmenteni a másik oldalon.
Mi ennek az értelme?
Van egyáltalán?”
„A merényletek elemzése újra és újra ugyanarra a tényre hívja fel a figyelmet: az emberi alkalmatlanságra.
A szakszerű elemzések visszatérő motívuma az emberi mulasztás: nem vizsgálták meg ezt, nem vizsgálták meg azt; nem figyeltek oda erre, nem figyeltek oda arra; rosszul reagáltak erre, rosszul reagáltak arra. Újra és újra ezek a visszatérő pontok valamennyi elemzésben.
Egy másik visszatérő momentum, a terroristák felsülése. Nem robbant a bomba. A rakéta becsapódott, és nem robbant fel. A kézifegyverek besültek. A félelmetes, fanatikus harcos eltévedt. Gyakran hibát hibára halmoznak, és mégis, előfordul, hogy a másik oldal, a célpont, még többet hibázik, és a merénylet sikerül.
A fentiek nem az utca emberéről szólnak, az ártatlan járókelőről, aki belecsöppent a merényletbe, és azt sem tudja, mi történik körülötte. A fentiek a kiemelten védett személyekről szólnak, akiket (elméletben) profik védenek. Kiterjedt hírszerző gyűrű, előzetes felderítés, felvezető és követő autó, páncélozás, automata fegyverrel felszerelt testőrök és biztonsági emberek, állandó rádió összeköttetés, összehangolt, ezerszer és ezerszer elpróbált taktika.
Spanyolországban, egy ismert merényletben, melynek célpontja hírneves tábornok volt, az egyik terrorista páncélököllel lőtt a tábornokot szállító autóra. A rakéta becsapódott, és nem robbant fel. A sofőr ekkor lefékezett (!), leállította a motort (!), és kiszállt (!). Azt hitte, hátulról beléjük ment a követőautó (!), gondolta, felméri a kárt (!). Mint egy vasárnapi kocaautós…
Az elemzések olvasásakor kérdések merülnek fel:
Hogyan kerültek oda ezek az emberek?
Ki volt az, aki szakmailag alkalmasnak ítélte őket?
Ki volt az, aki mentálisan alkalmasnak találta őket az adott posztra?
Meg kell jegyeznünk, hogy semmiképpen sem érvényes univerzálisan az alkalmatlanság vádja, mert ez nem volna igaz. Természetesen valódi szakemberek is dolgoznak a területen. Mindazonáltal, az elterjedt dilettantizmus olyan méreteket ölt, amit nem lehet félremagyarázni.
Egy-egy merénylet során megtámadott célpont ritkán az első célpont. A negyedik, hatodik, tízedik vizsgált célpont. A korábbiakat a terroristák azért vetették el, mert valódi és professzionális védettségük okán nem láttak esélyt a merénylet sikerére, vagy túlságosan bizonytalan volt a siker. Ilyenkor keresnek tovább, egészen addig, amíg nem találnak valakit, akit nem védenek eléggé.
Az érvényes szabályzatoknak fittyet hányó, szakmailag teljesen alkalmatlan sofőrök, testőrök, biztonsági emberek és hírszerzők nélkül a terrorizmus nem létezhetne, mai formájában.
Az egyik fő kérdés az, hogy ezek az alkalmatlan emberek hogyan kerülhettek azokba a pozíciókba?
A merényletek a személyzetfelvétel, a szervezés, a kiképzés, az oktatás csődjének holttestekből összehordott mementói.”
„A merényletek nagyon ritkák, és soha nem okoznak különösebben nagy kárt. Egyetlen átlagember, az internetről szerzett részinformációkkal felszerelkezve, körülbelül 50 (azaz ötven) amerikai dollár befektetéssel, és elegendő elszántsággal, nagyobb kárt tudna okozni, mint a világ leghatalmasabb és legfélelmetesebb terrorszervezetei, fennállásuk legnagyobb merényleteivel.
Ez önmagában roppant különös.
Úgy tűnik, senkinek sem érdeke, hogy tényleg kárt okozzon.
Úgy tűnik, színház az egész világ.
A terrorizmus tehát nem az, amit a média állít róla. Abban az értelemben egyszerűen nem létezik. Létezhetne, de valamiért nem létezik.”
A következtetések levonását rátok bízom.
Bandi mondta
Ez az egész terrorizmus-fenyegetés a jó öreg védelmi pénz rendszerére emlékeztet.
Nyitsz egy üzletet a város egy alkalmas pontján, és kezdenél örülni neki, amikor egy nap beállít két megtermett úr, és közlik veled, hogy ha nem fizetsz egy jó nagy összeget, akkor sajnos nem tudják tovább védeni a boltodat a gyújtogatók ellen.
Persze lehet, hogy nem fizetsz, de akkor lehet, hogy úgy jársz, mint Mörjike, akinek a családja az üzletével együtt elhamvadt.
A terrorizmus pont ilyen dolog, csak világméretben. Van egy szép országod, vannak szép elképzeléseid, hogy hogyan vezesd azt a jólét és boldogság felé, aztán kapsz egy üzenetet egy tengerentúli országból, hogy jó lenne, ha szorosabbra fonnád velük az együttműködést, különben nem tudnak tovább védeni téged a terroristáktól.
Például Afganisztánban nem figyeltek oda, és a terroristák fészkévé vált az ország, aztán lám hova jutott. Meg Irak is. Meg Szerbia. Meg Líbia. Meg Szíria. Szóval jobb, ha együttműködsz, és engeded, hogy a nagyhatalmak megvédjenek.
Ebből pedig az következik, hogy a világot egy maffiaszervezet tartja a kezében, amelyik az egyes országokat tartja megfélemlítés alatt.
Tehát terrorizmus igenis létezik, csak éppen pont azok az igazi terroristák, akik olyan buzgón szeretnének mindenkit megvédeni.
stallee mondta
Csak óvatosan e témának a fejtegetésével, nehogy a legfelsőbb kaszt odacsapjon … 8-)
Duncan Shelley mondta
stallee írta:
Azért az jelez valamit, hogy fél napja van fent a cikk, és te vagy a második…
:D
thirdeye mondta
Teljesen igaza van Bandinak . De a legfelsőbb kaszt nem fog lecsapni .
Mert az hogy mi ilyen gyorsan kiderítettük az igazságot :-D az a kasztot nem zavarja .
Hiszen sokan gondolják ezt . Mégsem kapjuk el a valódi terroristákat , mint ahogy Olaszországban vagy máshol sem tüntetik el a maffiózókat , pedig mindenki tud róluk .
Ez van :-((
thirdeye mondta
Amúgy Duncan megadta a választ az off topicban :
“A tévében volt egy pszichológus, aki óvodásokat tanított. Képeket néztek az állatkertről, és megkérdezte az egyik gyerek, hogy az állatok miért vannak bezárva. A pszichológus azt felelte, azért, hogy ne féljenek.”
Hát mi is ezért vagyunk “megvédve” :-?
nev3rlive mondta
A mohának mindig a déli oldala fás.
Duncan Shelley mondta
thirdeye írta:
Hát nem. A kaszt nem foglalkozik ilyen pitiáner dolgokkal. Akkor sem történne semmi, ha az összes felelős neve megjelenne nyomtatásban. De a valódi döntéshozókat nem lehet megtalálni, mert nincs nevúk és arcuk.
Duncan Shelley mondta
A könyv egyébként csak érintőlegesen szólt volna a terrorizmusról, mint elméleti bevezető, történelmi áttekintés, a szokásos témák, amit gyorsan letudtunk volna, hogy rátérhessünk a lényegre.
Mit tehetünk mi, önmagunkért és szeretteinkért, hogy elkerüljük a merényleteket? Életvitelünk miatt nem vagyunk kitéve terrorveszélynek, de belecsöppenhetünk egy merényletbe. Hogyan tudjuk ezt elkerülni? Mit jelent a terrorveszélyes környezet stb. Hogyan viselkedjünk, ha látunk egy merényletet, esetleg túl közel vagyunk hozzá, hogyan ne akadályozzuk a mentést, helyszínelést stb.
Az izgalmasabb része a könyvnek arra a feltevésre épült volna, hogy milyen lenne a világ, ha egy napon létrejön a terrorizmus, és hogyan lehet élni abban a világban.
Kis szakértelemmel hidakat le lehet bontani, ivóvizet megmérgezni, járványt kirobbantani. Azt mondják, mérhetetlen mennyiségű vegyi és biofegyver van terroristák kezében, 86 orosz bőröndbomba tűnt el, robbanőfejek párologtak el… Hogy a fenében nem vetik be ezeket soha?
Úgy tűnik, a leggátlástalanabb eszeveszett őrültek is szigotú szabályok szerint játszanak. Hja, már a szociopaták se a régiek. :D
A világ, ahhoz képest, hogy milyen lehetne, a béke és boldogság birodalma. Ezt nehéz megérteni.
Paloca mondta
Duncannak teljesen igaza van!
A történelem során mindvégig voltak merénylők. A középkorban, a keresztes háborúk idején (11-12. század) élt Iránban egy fickó, Haszan-i Szabbáh, illetve Szíriában egy másik, Rasíd ad-Dín Szinán, az utóbbit a “hegy öregjének” nevezték. Mindketten – már akkor – a siita iszlám szélsőségesei voltak, és hasissal dolgoztak. Fiatal fickókat vittek fel egyik erődjükbe, és ott olyan világba juttatták őket, ahol részben a hasis, részben megfelelő hölgytársaság kíséretében a paradicsomban érezhették magukat. Másnap aztán megmondták nekik, hogy ilyen paradicsomba fogsz jutni, ha megölöd ezt és ezt az alakot – rendszerint egy kellemetlenkedő uralkodót, vagy főembert. A merénylőt az akció után legtöbbször a testőrség lekaszabolta, de a dolog működött.
Ezt alátámasztja az angol “assassin” (merénylő) szó eredete is :devil: :
http://www.etymonline.com/index.php?allowed_in_frame=0&search=assassin&searchmode=none
Az iszlám világában tehát nem modern gyakorlat a merényletek alkalmazása. Egyébként az I. világháború ürügye is egy merénylet volt (Szarajevó, Gavrilo Princip, 1914. június 28-án).
Én úgy gondolom, hogy a társadalmat kormányzó elitnek mindig “szüksége volt” egy ellenségképre. Amíg megvolt a hideg- majd langyos háború, addig ott voltak nekünk az “imperialisták”, nekik meg a “vörösök”. Ennek elmúltával jól jött az iszlám-keresztény konfliktus felmelegítése. Újra van ellenségkép, újra van ki ellen fegyverkezni, újra van kire hivatkozva megnyirbálni az emberi jogokat itt is, ott is.
A kérdés azonban az, hogy mit lehet ezzel kezdeni? Hogyan lehet ezt megváltoztatni?
Don Franco998 mondta
Duncan Shelley írta:
Erre gondoltál,mikor a rózsaszin feljött,mint világszin?
Mondok én valamit.Rájöttem már régen az egyszerű eszemmel,hogy ha mindenki csak a saját dolgával foglalkozna és azt csinálná,amihez ért,akkor nem lenne itt semmi baj.
Igy sem vészes.Nagyon szeretek élni.Jó hely ez a Föld.
Duncan Shelley mondta
Don Franco998 írta:
Mint kulcsmondat, igen. A cikkben alaposan kifejtettem. A Tao és a Mikyo 9-es egysége és az irántad való tisztelet miatt még nem írtam meg. :chic:
Csakhogy nem fog bekövetkezni. Magától nem.
A Föld a mennyország, a poklot ember nem tudja elképzelni. :)
(Az a baj, hogy az elmúlt 24 órában csak 3 órát aludtam, és még nem vagyok álmos, pedig kettőig aludnom kellene… Ha lesz egy kis időm, kitalálok valami az alvásra. Jó lenne, ha eltűnne.)
Don Franco998 mondta
@ Duncan Shelley:
Triptofán aminosav kiegészitő.
Vagy próbálj meg edzeni.
Mióta nem eszek szénhidrátot,én sem alszok annyit.
Lehet ez a napi nyolc óra,különben infarktustkapszholnapdélben is csak átverés?
Ha nem vagy álmos,ne aludj.
Viszont itt egy tipp.
Lesötétited a szobát.Hanyatfekszel,behunyod a szemed és nem gondolsz semmire.
Tiz perc és felér egy alvással.
Komolyan.
A sitten tanultam.Kipróbáltam,begyakoroltam,nekem működik.
Don Franco998 mondta
Éltem Izraelben másfél hónapot.
Lehet,hogy itt be leszek támadva ezért,de nekem szimpatikusak voltak a zsidók.
Nem ismerek szadabkőműveseket,illumináltakat,meg rócsildokat(ezt bánom :-(( )
A hétköznapi zsidók úgy megszokták az állandó életveszélyt,hogy leszarják.A mentalitásuk példaértékű.Ha a magyarok is ilyenek lennének…na,mindegy.
Ott van fenyegettettség valóban.És senkit sem érdekel.
Más országokban,akárhol,ahol soha sem volt még merényletre példa meg vigyázzban áll a kula a gatyában.Miért jó ez?
Jól át van b@szva mindenki,és harapják a hülye dumát.
A bódigusztiság valahol nem ostobaság(például Thirdeye barlangjában :-P )
Ha valamiről fingom sincs,akkor minek gyártsak róla véleményeket reggeltől estig???
Don Franco998 mondta
Duncan Shelley írta:
Don Franco998 mondta
@ Don Franco998:
Na milyen a dizájn? :-D
thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
No igen , csak akkor ha álnevet és álarcot vesznek fel .
De azokat meg gyorsan le tudják cserélni . :reallyangry:
Shen mondta
Én csak a felszíni indokokat ismerem: az országok, területek elvétele, megszállása. Például Észak Írország, Baszkföld, Izrael, stb.
Ki és miért hiszi, hogy egy terület mától az övé lehet? Hogy lehet egy földterület bárkié? Aki ott él, az dolgozik vele, az műveli, elvben az övé. És akkor jön egy külsős, és azt mondja: mától az enyém, így hívják, enyém a hasznod. Ki az, aki nem tenne meg mindent, hogy ne így legyen? Főleg ha a leigázók kicsit gyilkolásznak is, a könnyebb érthetőség kedvéért.
A másik a vallás nevében való terrorizálás. De az is inkább a pénzről és hatalomról szól.
Nem érdemes az iszlámmal jönni, mert gyakorlatilag a keresztény vallás nevében sokkal több bűnt követtek már el, mint bármely más vallás nevében. Már szegény Koppány vezér is ennek volt az áldozata :-)
Amit Duncan írt, hogy a terrorizmus elleni harcra fordított pénzből meg lehetne oldani az éhezést a világban. 20 éve még sehol nem voltak biztonsági őrök. Ma pedig mindenhol ott vannak. Lassan a villamosokon is. Vajon miért? Mert akkora a szegénység, hogy mindenhol bűnözők lettek? Válaszaim nincsenek, csak kérdéseim.
Don Franco998 mondta
@ Shen:
Jó kis komment ez,érdemes elidőzni rajta.
1.Gyakorlatilag a magyar nép az egyetlen,aki birkaként tűri azt,amit irtál.Egységesen….
2.Koppány vezért nem ismertem,de mondjuk te sem,Igy azt sem tudjuk,minek lett az áldozata…de ismerek sok arabot.Akármilyen is a kereszténység,direkt buzditás nincs benne az erőszakra a más vallásúak ellen.Az iszlám hemzseg tőle.Gondolom igy tesztelték sorban.Perzsa vallás,héber vallás,keresztény vallás,muzulmán vallás.A végére csak kikristályosodott a truváj.
3.Biztonsági örök?Hihihi…
A világ száz leggazdagabb embere gazdagabb,mint a világ másik-nagyobbik-fele.Miről beszélünk?Senki sem akar itt megszüntetni semmit.Ez csak toporzékolás,sajnos és semmi egyéb.
Ha két évet kapnék a politikában,nem lenne ennyi féreg…
Na mindegy.
Great mondta
A legtöbb pozíciót alkalmatlan emberek töltik be. Nem találtam kivételt, olyan szakmát, ahol ne ez lenne az általános, többé-kevésbé. Ki tudja magát eladni és kinek, ezen van a hangsúly.
Az alkalmatlanok felismerik egymást, ki nem mondott megegyezéseket kötnek, ösztönösen, te nem szólsz, én sem szólok. Ha bekerül a brancsba valaki, aki igazán ért hozzá, lebuknak a többiek. Senki nem akar lebukni.
Great mondta
A félelem a legnagyobb üzlet.
veghpeter mondta
Kedves Mindenki!
Akármikor elkezdem figyelni a politikát (és hát mi lenne más a terrorizmus, ha nem politika?) rögtön megtalálom a régi mintát.
“Panem et circenses”
Kenyeret és cirkuszt! (a népnek)
Ma teljes mértékben ugyanez működik. Kell néha dobni kenyeret a népnek (kis eu támogatás, kis adó kedvezmény, kis segély stb.), majd mutatni kell neki cirkuszt, ami elvonja a figyelmét (pl. parlamenti vita stb.).
Itt a terrorizmus fenyegetése a cirkusz számomra.
kisboros mondta
Duncan Shelley írta:
Miért akarna egy “terrorista” civileket gyilkolászni?
Miért lett egyáltalán “terrorista”?
Akit a média terroristának próbál hazudni, az valójában forradalmár, szabadságharcos, aki a népét, a hazáját védi az elnyomóktól.
Egy ilyen nem fog más országok népeire támadni, mert annyi esze még neki is van, hogy tudja, nem ők támadtak rá, hanem egy hatalomra került szűk réteg.
Azokhoz meg nem tud hozzáférni.
A valódi terroristák pont azt csinálják, amit írtál. Eddig is azt csinálták, és a jövőben is azt fogják.
Csak a köznyelv nem terroristának hívja őket, hanem a demokrácia védelmezőinek.
AIDS, madárinfluenza, H1N1… És azt mondod, nem robbantottak ki járványt?
2001. szeptember 11. mi volt? Ki követte el? És mi mindent követtek el még, amiről tudunk, és amiről nem tudunk? Mire használják az alaszkai HAARP-antennákat?
Dehogyis nincs terrorizmus!
nev3rlive mondta
A terroristák, ha fáj a fejük, akkor sem szednek gyógyszert. Csak túszokat.
thirdeye mondta
nev3rlive írta:
A terroristáknak nem fáj amiatt a fejük , hogy túszokat kell szedniük . :-))
nev3rlive mondta
@ thirdeye:
Nem azért vagyok vegetáriánus, mert szeretem az állatokat, hanem azért, mert utálom a növényeket. :dance:
massacarrara mondta
darla=da vid r ockefe ller
massacarrara mondta
@ massacarrara:
angolul értőknek:
http://archive.org/details/BenjaminFulfordInterviewWithRockefellerParasiteIlluminati
de ettől függetlenül még mindig csak kártyatrükk az élet :)
Dr. Molotov mondta
Következtetés:
Van egy védett kör és egy látszólag védett kör. Aki a látszólag védett körbe tartozik, azokat el lehet kapni. Áldozatok, PR-érvek.
Ha valaki a védett körből kegyvesztett lesz, lerakják a látszólag védett körbe. Onnantól már csak szándék kérdése.
Ez az öntisztulás?
Dr. Molotov mondta
massacarrara írta:
Tévedés. Rockefeller kispályás csicska.
Teljes neve: Darla Baker.
Oldal: http://www.supermodels.nl/darlabaker/
Arckép: http://www.insimenator.org/index.php?topic=104673.0
Fogadjunk, hogy nem tudtátok!
thirdeye mondta
nev3rlive írta:
De akkor hogyan tudod megenni őket ? :eat:
nev3rlive mondta
@ thirdeye:
siman :)
thirdeye mondta
@ nev3rlive:
Bocsi , Te egy terrorista vagy . :-D
Túszul ejted a szavakat , azután a figyelmünket követeled :laugh:
thirdeye mondta
Úristen ! Már egy napja nem szólt hozzá senki . Lehet hogy a terroristááá…ááááá….. :zombiekiller:
Don Franco998 mondta
@ thirdeye:
…..ááááááááááááá!!!!! :yinyang:
:cigarette:
thirdeye mondta
@ Don Franco998:
Don……hallasz ..engem …..olyan ….sötét ..van…itt ……de ..már ..látom …a ..fényt ..
……ez ..most …aaaz a …féény? :ghost:
thirdeye mondta
Te is itt vagy Great ? :-)
nev3rlive mondta
@ thirdeye:
Idealista az, aki ha észreveszi, hogy a rózsa jobb illatú mint a káposzta, azt gondolja, hogy finomabb leves is készül belőle.
Duncan Shelley mondta
Dr. Molotov írta:
Ja, ez engem is hidegzuhanyként ért. 8-)
Duncan Shelley mondta
massacarrara írta:
Nem nyert. Itt az igazság:
jgjjjrjrjdjggjrjrjakklhhlhlglglglrhgdgdhdhdhfhfhfhlfhfhdjejejrjrjrja
Duncan Shelley mondta
kisboros írta:
Ugye ezt nem komolyan mondod? James Hardy 7 hetes volt, amikor meghalt egy buszrobbantásban. Mocskos elnyomó lehetett…
Ezek az esetek is hozzájárulnak ahhoz, hogy azt mondjam, ez egy megrendezett és lekoreografált játék. Láthatod, milliószor nagyobb baj is lehetne, és mégsincs. Pedig, állítólag, fanatikus elmebetegek kezében van minden. Akkor miért nincs?
Nem tudom, hogy léteznek-e ilyen antennák és azt sem, hoyg mire jók. Ez is médialegenda, mint az a terrorizmus, ami nem létezik.
Duncan Shelley mondta
Great írta:
Nos, ez a recept. 8-) Aztán azt mondják, a tudomány mai állása, meg nem lehetséges.
Don Franco998 mondta
Duncan Shelley írta:
Nálunk lebukik és a Tom kirúgja,hihi :-D :-D :-D
1.Van kivétel
2.A tudomány soha nem téved
:-D :-D :-D
Duncan Shelley mondta
Don Franco998 írta:
Olvastam egy tanulmányt arról, hogy mi lett azokkal, akik hatalmas vagyont nyertek lottón. A tanulmány szerin 98 százalékuk öt évvel később rosszabbul állt anyagilag, mint a nyeremény előtt. Sem megkeresni nem tudja, sem felhasználni. Ha hozzájut, elszórja és kész.
Ne okozz csalódást, ahogyan azt a Császor mondotta volt ezerszer. :)
Mondjuk, hogy jó ember vagy, mondjuk, hogy kemény vagy, mondjuk, hogy tudod, mit akarsz, mondjuk, hogy nincs árcédula rajtad. Mondjuk, hogy bekerülsz a politikába, ahol beleütközöl egy rendszerbe, amit esélyed sincs átlátni. Itt kezdődik a dolog. Fentről nem lesz semmi megváltoztatva.
Don Franco998 mondta
@ Duncan Shelley:
Ebben a formában igazad van.
De ha idealista vagyok egy percre…
Óóóó,ember….. :-X :-X :-X :-X
Duncan Shelley mondta
Shen írta:
Általában az emberek nem emlékeznek az előző életeikre, a genetikus meg protoplazma vonalra meg pláne nem. Tehát, honnan van a gyűlölet az újabb generációban egy évszázadokkal korábbi sérelemért? Ez a 10 centes kérdés.
Nézd meg a szót: honFOGLALÁS. Elvben így mentek a dolgok, egészen addig, amíg nem keröültek leosztásra a lapok. Onnantól már más a helyzet, mert a rendszer összeállt és nem enged be újakat.
Az igazi vallás egy út a fizikai univerzum fölé. Ha ez nincs, kell valami más.
Duncan Shelley mondta
Don Franco998 írta:
Iszonyat. :D
Duncan Shelley mondta
Don Franco998 írta:
Nem ismersz ilumináltakat? Aha, ezekszerint nálatok csak alkoholmentes sört lehet kapni? :)
Láttam olyan felvételt, ahol andalogtak a fiatal párok, kézen fogva, oldalukon gázálarcos tatyó.
A “félelem a legnagyobb üzlet”. De az egész a tudatosság hiányára épül. Szerinted ezt ki a fene gondolja így át?
Duncan Shelley mondta
Don Franco998 írta:
Csak hasazok. Lábemelés, 5×20, ennyi fér be.
És az, amikor azt nyomják, hogy a fickó játszott egyhuzamban 16 meg 20 órát, és aztán meghalt, mert a játék ilyen? Hehe. Nem egyszer játszottam 20-24 óránál többet egyfolytában és semmi bajom nem lett. 2008 nyarán minden héten kétszer két egész napot voltam ébren, és attól sem lett bajom.
Próba kelepce. :)
Duncan Shelley mondta
Bandi írta:
Pontosan. Minek változtatni azon, ami működik? :D
Mörjike belement, sőt aladta volna az üzeletet, hogy megvédje a gyerekét, de türelmetlenek voltak.
Szerintem ilyen nincs. Ez sokkal tudatosabb és koordináltabb.
Üzleti modellek. Félj, mert jönnek a terroristák. Ok, itt a pénz, mik a statisztikák, mennyire hatékony a védelem? Félj, mert jön a rák. Ok, itt a pénz, mik a statisztikák, mennyire hatékony a kezelés? Óóóó!
Duncan Shelley mondta
Paloca írta:
Egyetértek. Hogy hogyan? Sehogy. Fentről. Lentről úgy, hogy nem vesszük meg, amit kínálnak. Az üzlet így nem lesz nyereséges, és keresnek másikat.
Fisher mondta
Ennyit tudok mondani: bravó! Szerintem ez az első cikked amihez hozzá tudnék szólni alapból (eléggé, bár ez relatív), és mégsem tudok hozzászólni. Abszolút egyetértek minden szavával. :-)