Valamikor az ősi időkben, 2005-ben, volt egy sorozat, „Julius Andan Nyílt Levele” címmel. Ezek a „nyílt levelek” egy-egy témát jártak körbe, terjedelműk ritkán haladta meg az 1 oldalt. Érdekes pályát futottak be, volt olyan, amelyik több weboldalon, portálon, sőt nyomtatott újságban is megjelent (Magyarországon, Szlovákiában és Romániában).
Az utolsó nyílt levél ebben a sorozatban a modern természettudomány legnagyobb kutatási tabuját boncolgatta. Mielőtt eldöntöttem, hogy megosztom veletek ezt a levelet, sétálgattam egy kicsit a neten. A témát azóta se dobták fel, hivatalos állásfoglalás nem született. (Ha találtok ilyet, szóljatok!)
Korábban, komment szinten, felhoztam már valakinek, de nem lett körbejárva.
Alább ezt a réges-régi Julius Andan Nyílt Levelet olvashatjátok, természetesen várom meglátásaitokat!
„A fizikában rengeteg elmélet született, gyakorlatilag minden kérdésre kieszeltek néhány választ, kezdve az univerzum keletkezésétől, annak várható sorsán át, egészen odáig, hogy mi tartja egyben az atommagban található részecskéket.
De van egy terület, amelyet soha nem boncolgattak.
Az Ősrobbanás elmélete azt állítja, hogy kezdetben volt egy golyó, amelyben benne volt minden anyag, energia, tér és idő, amely most létezik, majd ez a golyó, belső feszültsége következtében, felrobbant, azóta is tágul, és minden, ami létezik, ebben a robbanásban létezik.
Most tekintsünk el annak taglalásától, hogy vajon a fenti elmélet igaz-e vagy hamis, hogy milyen adatok alapján jutottak ehhez az elmélethez, és hogy cáfolták-e már, vagy sem. Ez most teljesen mindegy.
Viszont felmerülnek kérdések.
Miért robbant fel az a golyó a belső feszültség következtében?
Miért vezetett a belső feszültség robbanáshoz?
Miért volt belső feszültség?
De menjünk tovább: miért van gravitáció?
Miért vannak elektromágneses hullámok és miért viselkednek úgy, ahogy?
Miért instabil az atommag egy bizonyos részecskeszám felett, a radioaktivitás jelenségét előidézve?
A hőmérséklet változása miért eredményezi az anyag halmazállapotának megváltozását?
Miért fagy meg a víz egy adott hőmérsékleten?
Miért párolog el egy adott hőmérsékleten?
Miért vannak halmazállapotok?
És így tovább, és így tovább, és így tovább.
Vagyis, röviden és összefoglalva: van egy teljes területe a valóságnak, melyet – úgy tűnik – egyetlen tudós sem mert megközelíteni, és amelyről egyetlen hivatalos elméletet sem állítottak fel.
Ez a terület a természeti törvények mibenléte és oka.
MIK A TERMÉSZETI TÖRVÉNYEK?
MIÉRT VANNAK TERMÉSZETI TÖRVÉNYEK?
Minden elmélet, amely a világegyetem keletkezését boncolgatja, azt állítja, hogy a tér, az idő, az energia és az anyag, egyszer csak egy bizonyos konkrét módon kezdett el viselkedni. Az univerzum maga és az univerzum alkotóelemei is egy bizonyos módon viselkednek, és nem másként, és nem bárhogyan.
MIÉRT?
Mert ezen elméletek szerint – bár erre nem térnek ki –, a természeti törvények már azt megelőzően is léteztek, hogy létrejött volna az univerzum.
Szóval, akkor mik is azok a természeti törvények? És miért vannak? Mi az oka annak, hogy vannak?
Egy vallásos ember azonnal rávághatná, hogy a természeti törvények isten akarata. De nem tudjuk. És ami a lényeg, hogy a tudomány nem kutatja a természeti törvényeket.
Vajon miért nem?”
Don Franco998 mondta
Ezekre a kérdésekre komolyan választ vársz? :shock:
Képességeim ugyan-egyelőre-végesek,de hadd bocsátkozzam most ,mégis egy jóslatba:
Tudomány-babona és vallás-babona.
Ez fog következni.
A két ösvény kétfajta, alapvetően eltérő hozzáállásról szól.Fanatizmussal mindkét részről találkozhatunk majd.
Annyi a hozzászólásom egyelőre,hogy ha valami nem bizonyiték egy dologra,attól még nem lesz bizonyiték a másik dologra sem.
Don Franco998 mondta
Nem tartom magam egyik vallás követőjének sem, csak a saját eszméimnek élek. De a cikket olvasva megfogalmazódott bennem egy kérdés.
Én nem hiszek istenekben, de nem is tagadom a létezésüket. Én minden egyes állítással szemben szkeptikus vagyok, mindenre az a válaszom, hogy vannak dolgok amiket az ember nem tud megérteni, és így nem is tudhatja mi van körülötte. Nem tudhatjuk mi vár ránk a halál után, nem tudhatjuk irányít e minket valaki vagy valami,nem tudhatjuk egyáltalán mi minden létezik még körülöttünk amit nem ismerünk és talán sosem fogunk megismerni. Rengeteget gondolkodom,filozofálok a világ dolgairól, számomra ésszerű magyarázatokat próbálok találni, de ezeket is csak találgatásoknak tartom, így nem hiszek bennük. Szóval nem hiszek semmiben, pusztán gondolkodom és találgatok. Akkor én most mi vagyok?
Don Franco998 mondta
Mi van,ide már csak én járok reklámszatyorbölcsességeket osztogatni? ?:-)
Tudomány-Isten.
A legtöbb ember elég ostoba módon azt csinálja, hogy kitalál valamit aminek semmi alapja nincsen, állítja, hogy az azértis úgy van és addig ragaszkodik az elképzeléseihez amíg csak tud.Mindegy,hogy vallás avagy tudomány-hivő.
Valójában nem érdekli, hogy hogyan vannak a dolgok, csak az érdekli, amit kitalált, azaz, hogy szerinte hogyan kellene lennie a dolgoknak. A pofont később ezért kapja, nem pedig azért mert véleménye volt.
Csak addig élnek az elvek, amíg nem jön el a töréspont. Akkor vált. Alkalmazkodik.
Don Franco998 mondta
Ez nem saját kútfőből született,hanem egy kretén ismerősömtől kaptam. :-D
Szerintem ide (is)illik.
A tudomány SOHA nem téved, mert bizonyítékokon alapszik.
A tudomány szent igazságait állami intézményekben kell bemagolni. Ettől jut előre a világ, és tart ott, hogy ma már szinte mindenki boldog, elégedett, és jólétben él. Senki nem hal meg 50 éves kora előtt, a kórházakban mindenki meggyógyul.
Felsőbbrendűen kinevetik azokat, akik kételkedni merészelnek a szent tanokban. (Bár egyszer-egyszer elhangzik, hogy a tudomány talán mégsem tud mindent a világról, és van amikor téved. De egyetlen ilyen tudománykáromló sem bizonyította az állítását! Senki nem cáfolt meg, egyetlen tudományos tételt sem! Szóval ne dőljünk be az ilyen trolloknak. Követeljünk bizonyítékokat az állításaikra!! Cáfoljanak meg néhány, jelenleg érvényben lévő tudományos tant!)
Az is világos a számukra, hogy muszáj húst enni, mert aki nem eszik húst, az mind meghal! Aki sok húst eszik, sokkal egészségesebb, mint aki sok zöldséget!
Azt is sokan tudják, hogy az állatoknak nincsenek érzéseik, csak véletlenül összeállt vegyi folyamatok végtermékei, arra várnak, hogy végre megöljék, lenyúzzák, és kicsontozzák őket.
DE! Néha sajnos olvasni olyan véleményt is, az ilyen értelmiségi blog-okon, hogy az állatoknak (is) vannak érzéseik. Hogy egyáltalán léteznek érzések!!! Könyörgöm!!! Hogyan??? Mi érezne? Amikor pusztán kémiai szerkezetek vagyunk, amik véletlenek sorozatára alakultak ki!
Mi érezne bennünk??? A kálium molekula???? Dehát nincs is olyan, hogy kálium molekula!!! Akkor hogyan lehetnének érzései?? Ha egyszer nincs is!!!
Vagy a szén atom? Vagy az oxigén? A hidrogén?? Mi érez??? Mit?
Szomorkodik, mert beteg a kislánya? Elkeseredett, mert a főnöke kirúgta a munkahelyéről? Zaklatott, mert megvádolták kiskorú szénatomok molesztálásával? Kétségbeesett, mert eltőzsdézte az összes pénzét? Dühös, mert egy patás szénatom lett az elnök?
Hol vannak a kettős vak kísérletek, kontroll csoporttal, placebo érzésekkel?
De tegyük fel, hogy léteznek érzések, és mondjuk a szénatom érez…
Akkor mondják már meg, hogy miért pont a szén atom? És miért pont azt érzi, amit??? Ha pedig, szerintük ez tudományos elmélet, akkor adjanak jóslatot! Mit fog érezni a szénatom 3 perc múlva? Holnap? Jövő héten???
Ugyanis a tudomány pontos jóslatot is tud adni, ez neki semmiség, hiszen tévedhetetlen, mert bizonyítékokon alapszik!
Hol vannak ezek az érzések? He???
Mi lesz ezután??? Legközelebb elkezdenek a láthatatlan szeretetről papolni?? Aztán meg Istenről???
Állítsuk meg a tudománytalanságot, követeljünk bizonyítékokat!
Decemberben többen ünnepelnek néhány napot, emlékezve a megváltónak nevezett Jézus Krisztusra, vagy a szeretetre. Ezt azonban csak a gyengék, a birkák teszik, akiknek mankóra van szükségük, hogy az élet kemény csapásait elviseljék. Mi, értelmiségi, nemes, baloldali érzelmű olvasók nem veszünk részt ebben a képmutató parádéban.
Tudjuk jól: a szeretet olyan, mint isten. Nem létezik. Senki nem látta, még az elektronmikroszkóp előtt sem, nem mérhető precíziós műszereinkkel. Vagyis nincs.
Pusztán vegyi folyamatok eredménye, a hormonok játéka, amit a genetika irányít, a véletlen mutációk sorozataként kifejlődött fajunknál.
Felvilágosodott társaságuk teljesen elutasítja ezt az igazolatlan szeretet hitet, és támogatjuk, hogy vessünk máglyára mindenkit aki ennek teret ad. Az értelem nevében!
Éljen a tudomány!!
nev3rlive mondta
Ha nem a megoldás vagy egy problémára, akkor te vagy a probléma.
nev3rlive mondta
Tudósok kijelentették, hogy találtak egy új szálat a depresszió és az elhízás között. Szerintem ez egy szál kolbász lehet.
nev3rlive mondta
A politika a második legrégibb mesterség. És rájöttem, hogy nagyon hasonlít is az elsőhöz.
nev3rlive mondta
A világban az a legérthetetlenebb, hogy megérthető.
nev3rlive mondta
@ Don Franco998:
bocs de egy par napja nem voltam neten,most erkeztem
Don Franco998 mondta
@ nev3rlive:
Höhöhö,meg van bocsájtva :-D
nev3rlive mondta
Egy vallásos ember azonnal rávághatná, hogy a természeti törvények isten akarata. De nem tudjuk. És ami a lényeg, hogy a tudomány nem kutatja a természeti törvényeket.
Vajon miért nem?”
van a valosag s az igazsag.a ketto kezenfogva jar egymastol leteznek. a valosag lenne a termeszeti torveny amivel a tudomany foglalkozik, az igazsag lenne a magyarazat hit altal, a ketto kapcsolatara amitol mukodik. rovidebben van egy kis gyakorlat az elmeletben es van egy kis elmelet a gyakorlatban bla bla… a belso feszultseg amitol elrobbant az ott kezdodott el ahol soha nem is ert veget, csak igy lelekzik a mindenseg, ez a termeszete :)
thirdeye mondta
A tudomány egyszerű okból kifolyólag nem kutatja a természeti törvényeket .
Mert az a valami ami feltalálta a tudományt azáltal nyer hatalmat felettünk , hogy elhallgatja a természeti törvényeket . Ha ismernénk ezeket a törvényeket , nem így élnénk . Így viszont nem tudna élősködni rajtunk az a valami . A tudatlanság nem az információ hiánya , hanem a hamis információk elfogadása .
Andannak voltak kollégái is .
Ők is tudnának mesélni . :footmouth: :shutmouth:
ő
thirdeye mondta
Tényleg ! Láttatok már tudóst?
Amerikai kutatókat a Hokus Pokus kutatóintézetből ?
Vagy holland tudósokat ?
Vagy a Nyél egyetem professzorát?
Vagy a Láza legújabb felfedezését ?
Vagy az Illuminált pasasokat?
Vagy szabadkőműves Kelement ?
Vagy az igazmondó juhászt ? :-D
Duncan Shelley mondta
Don Franco998 írta:
A munka ünnepén ki dolgozik, szerinted? Mindenki otthon fetreng alkoholos mámorban.
Aztán csodálkoznak a holnapi napon… :D
thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
ÉN ÉN ÉN dolgoztam !
(De máskor nem ) :-D
bakostamas mondta
Szerintem az Univerzum (amit mi látunk) egy tökéletesen megtervezett rendszer, mint a te kedvenc videójátékaid. Zsenik megírják a szabályokat és te azokat megtanulod és kihasználod a lehetőségeket. A komoly az lenne , ha a programba is bele tudnál nyúlni… és itt nem a videójátékról beszélek :)
Duncan Shelley mondta
Don Franco998 írta:
Az utolsóra igen.
Természetesen.
Duncan Shelley mondta
Don Franco998 írta:
Bódiguszti. :chic:
Találkoztam már néhány emberrel, aki azt mondta, csak a szemének hisz. Egy percen belül mindegyikről kiderült, hogy dehogy.
Duncan Shelley mondta
Don Franco998 írta:
Ennyire optimista vagy? :D
Duncan Shelley mondta
nev3rlive írta:
Ha nem adsz választ a feltett kérdésre, akkor te vagy a kérdés?
Duncan Shelley mondta
nev3rlive írta:
Miért ez? 8-)
Duncan Shelley mondta
thirdeye írta:
Azokat kutatja, csak mibenlétüket és eredetüket nem. Vagyis, én nem tudok róla.
Igen, de ő volt a legjobb. :)
Duncan Shelley mondta
bakostamas írta:
Ha csak annyira, akkor már értem, miért van ennyi bug. :D
Szóval csapongsz a témák közt? :chic: Van, aki szerint minden közmegegyezés, a gravitáció is.
B.andi mondta
Számomra logikus, igaz, nem bizonyított tény, így csakis egy elmélet, hogy pulzál a fizikai univerzum. Igaz, akkor a tágulás mikor milyen hatásra kezd el összehúzódni megint… ja jó a kérdésed megint. :-)
Great mondta
Minden játéknak vannak szabályai. Ha vannak szabályok, akkor az egy játék. A világegyetem ezek szerint egy játék, aminek elfelejtettük a szabályait.
nev3rlive mondta
@ Duncan Shelley:
igen
nev3rlive mondta
@ Duncan Shelley:
azert ez mert igy tapasztaltam
Don Franco998 mondta
Great írta:
Én meg akarom szegni a szabályokat.
Csalni akarok.
Jogtalan előnyökhöz akarok jutni.
Hogy lehet?
A szabályok csak azért vannak,hogy megszegjék őket.
Az univerzumban nincs biróság.
Great mondta
Don Franco998 írta:
Ehhez tudnod kell, mik a szabályok.
Ma egész nap a hasprogramomat csinálom, ezért nincs kedvem elmondani.
Azért vannak, hogy működésben tartsanak valamit. Ideális meghatározás.
Az univerzumban rögtönítélő bíróság van.
nev3rlive mondta
@ Don Franco998:
a csalasrol :laugh: A botsáskát a fán akkor lehet észrevenni, amikor pislog az ág.
Don Franco998 mondta
@ Great:
Nem pont igy értettem.Inkább Mátrixosan :-D
Na,persze nem a golyók elől akarok elhajolni,csak a szabályokat akarom megszegni.
Egész nap hasazol,vagy csak programot irsz?
Mióta úgy edzem a hasamat,mint a többi testrészemet,vastagabb lett a derekam,viszont mindenben erősebb lettem.
Te a kommersz hasazást favorizálod?
Kétnaponta,sok ismétlés stb,?
nev3rlive mondta
Hogy mi a különbség fikció és valóság között? A fikciónak van értelme.
Don Franco998 mondta
@ nev3rlive:
Te beteg vagy? ?:-)
Te beteg vagy. :-D
Don Franco998 mondta
thirdeye írta:
Öreg998-tól idézet.Akkor mondta,ha valaki szerinte feleslegesen beszélt:
“Mi???Még b@sztam is!Hess innen!” :-D :-D :-D :-D :-D :-D :-D :-D
Don Franco998 mondta
@ Duncan Shelley:
Hiába mondod.Az elvekkel kapcsolatban tényleg optimista vagyok,nem is kicsit.Sőt,mostanában minden olyan jól működik az életemben,hogy mindennel kapcsolatban optimista vagyok.(az asszony szerint itt volt az ideje)
Erős vagyok,jól keresek.Olyat csinálok,amiben örömömet lelem.Gyönyörűszép feleségem van,akit szeretek és aki viszont szeret.Imádom a kislányomat,aki imád engem.
Mindig jó idő van,süt a nap.
Sajnos nem tudok borúlátó lenni.
Másrészt nem kell elhinni,hogy csak a szememnek hiszek,elég ha én tudom.
Láttam kétszer apám szellemét.Ezt sem kell elhinni.De ettől még nem szartam be és nem lettem hivő.
Láttam és kész.Ráadásul nem egyedül,tehát mégcsak nem is hallucináltam.
És akkor mi van?
Ez mit bizonyit?
Semmit.Birtam a Fatert.Tudom,hogy büszke volt rám mindig.És csak rám.Miért ne nézhetne néha rám?Ártani úgysem akarna,meg nem is tudna.Attól még nem hiszek se Mózesnek,se Mohamednek.
Ennyiben szimpatikussabb nekem a Japán tradició.Az idősebbeknek családi oltárt állitanak.
Ez szép dolog,akárhonnan nézem.
Great mondta
Don Franco998 írta:
Én mindenhogyan értettem egyszerre.
Melyik szabályt?
Hasnap. Kísérletezem. Asszony akarja vissza a kockákat, de már nem látszanak.
A marveles alkat nem természetes. Egy elcseszett ideál hajszolása, nem egészséges.
Fénykoromban ezt csináltam minden másnap: 45 fokos padon felülések, 2×500, bordásfalon lábemelés 6×50. Kikezdte az izületeimet. Azóta crunch, elsősorban.
bakostamas mondta
@ Duncan Shelley:
hát álmomban repültem már és elég valóságosnak tűnt… ott nem volt rám érvényes rám a gravitáció
Don Franco998 mondta
@ Great:
1.Az összes létező szabályt. 8-) Nem érem be részeredményekkel.Nem Thirdeye vagyok. ;-)
2.A crunch az nem gyakorlat.Remélem most vicceltél. :chic: A lábemelés kiváló,lassits le 2-1-2re.Legalábbis nekem bevállt.Római szék súllyal.Lábemelés súllyal és amivel mostanában kisérletezek,azok a tartások.Plank egyenesen,oldalra.Ez a bemelegités.Utána L-sit.L-hold,ahogy tetszik.És utána a lábemelés+római szék.
Adj neki egy esélyt.
És a diétának is.Attól jön a kocka vissza. :-D Az én asszonykám is nyaggat,fene a pofáját :-D :-D :-D
Don Franco998 mondta
@ Great:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=pg8D90wUvAo
Ezt ne próbáld ki szerintem :-D
http://www.youtube.com/watch?v=pDnbCle_d6E&feature=related
60as felkar,57es(!!!)alkar.
Van egy video,ahol Koklajev 270nel csinál egy csalós nyakból nyomást.
Nincs komment.
Cucc ide vagy oda.
Great mondta
@ Don Franco998:
Átoffoltam az offba.
hochenz mondta
Nekem teccik a közmegegyezés gondolata. Behozza a vállról ledobott felelősség faktorát a területre, ami megmagyarázza, miért nem tud róla senki.
Ami másvalaki problémája, az nem az én dolgom, ami meg nem a dógom, az nem is érdekel, ami nem érdekel, azzal nem foglalkozok, amivel nem foglalkozok, arról nem tudok semmit.
teccik.
Folyomány, ha ez itt fenn mind igaz, miért fírtatnám, nem?
Talán ez a válasz arra, miért fogadják el mindkét táborban a természeti törvényeket,
és hogy miért nem kutatják az eredetét. Senki nem akar felelősséget vállani pl a gravitációért, mikor annyi élőlény halálát okozta már ebben az univerzumban. Vagy az elektromosságért, nukleáris sugárzásért. Nehogymá piszkos legyen a kezem?!
Inkébb nem én voltam, akkor más volt, vagy csak úgy van.
nem?
csecskeke mondta
En epp most talalkoztam jonehannyal ezek a kerdesek kozul es a hozzajuk tartozo valaszokkal, Balogh Bela: Vegso valosag cimu konyveben.. Erdemes elolvasni, jo valaszai vannak ;)
thirdeye mondta
@ Duncan Shelley:
Andan volt a legjobb , de áruló lett . :reallyangry:
Ivanov nem felejt . És az utódja sem . :reallyangry:
Don Franco998 mondta
thirdeye írta:
Té,há ko szasz az Ivánov gádzsó?
Kiről beszélsz?:O
thirdeye mondta
Sikerült végre hozzáférnem néhány titkosított dokumentumhoz .
Ezek alapján a válaszok :
“Miért robbant fel az a golyó a belső feszültség következtében?”
-Egyszerűen nem bírta tovább .
“Miért vezetett a belső feszültség robbanáshoz?”
-Ki kellett törni ebből az állapotból .
“Miért volt belső feszültség?”
-Gyerekkorában golyófejnek csúfolták .
“De menjünk tovább: miért van gravitáció?”
-Nehogy kirepüljünk az űrbe , vagy a sör a pohárból mielőtt meginnánk .
“Miért vannak elektromágneses hullámok és miért viselkednek úgy, ahogy?”
-Mert tengeri hullámok már voltak . És azért viselkednek úgy ahogy , mert senki nem nevelte őket .
“Miért instabil az atommag egy bizonyos részecskeszám felett, a radioaktivitás jelenségét előidézve?”
-A sok részecskétől megbillen és rádión segítséget kér .
“A hőmérséklet változása miért eredményezi az anyag halmazállapotának megváltozását?”
-Azért mert a hőmérséklet nem szeret egyedül változni ezért az anyag halmazállapotát is rákényszeríti erre .
“Miért fagy meg a víz egy adott hőmérsékleten?”
-Mert a hideg idő hírére ledermed , aztán már csak egy lépés a fagyásig .
“Miért párolog el egy adott hőmérsékleten?”
-Mert a meleget látni se bírja , ezért inkább elpárolog .
“Miért vannak halmazállapotok?”
-Mert egyszer Isten azt mondta : ez nem állapot , nincsenek halmazok ! És teremtett .
“Miért ír Thirdeye hülyeségeket ?”
-Mert unatkozik , és Kutyagumi sincs a közelben , aki pedig megértené . :-(( :-( :-) :-)) :-D :laugh:
thirdeye mondta
Don Franco998 írta:
Hát Nyikolaj Ivanov . 8-)
nev3rlive mondta
hochenz írta:
ha nem erdekel miert szolsz hozza? tehat erdekel azert na errol enyit
Emu mondta
“A Kozmosz csodálatos elrendezése és harmóniája csak egy mindenható és mindentudó lény tervében születhetett meg. Ez mindörökre a legnagyobb felismerésem.”
Isaac Newton
Don Franco998 mondta
@ thirdeye:
:-D :-D :-D
Te bolond lehetsz komolyan :-D :-D :-D :-D
thirdeye mondta
Don Franco998 írta:
De hiszen ezek tudományos válaszok voltak !
De értem én , kénytelen hazudni a tudomány , mert az egyszerű :-)) igaz :laugh: válaszokat nem kedvelik az emberek . :-(
Alex mondta
” Egy vallásos ember azonnal rávághatná, hogy a természeti törvények isten akarata.
De nem tudjuk.”
Egy vallásos ember nem tudja, de egy hívő igen.
“Vajon miért nem?””
Te adnál pénzt olyan kutatásra, aminek az a perspektívája, hogy talán 300 év múlva meg tudjuk fogalmazni a kérdést?
Alex mondta
A kérdés azért érdekes, mert abból a feltételezésből született, hogy a tudomány képes megadni a választ erre.
De bebizonyította már valaki, hogy a tudomány tényleg a legjobb eszközrendszer arra, hogy válaszokat megkapjuk?
hochenz mondta
@ nev3rlive:
Teccik, milyen frappánsan értesz félre.
Duncan Shelley mondta
Alex írta:
Szerinted mi a tudomány és hogyan működik?
thirdeye mondta
De miért is kellene foglalkoznunk a tudománnyal ?
Hiszen csak az számít amit saját magunk megtapasztalunk . Nem ?
A teljesen tanulatlan esőerdei bennszülöttek is jól el vannak tudomány nélkül .
A tudomány tehát meghatározásom szerint kábítószer , ami a tömegek elkábítására , és a tudósok galaxis méretű önfontosságának megerősítésére szolgál .
Ennyi . :-P
Don Franco998 mondta
thirdeye írta:
Akkor azonnal költözz ki az esőerdőbe a teljesen tanulatlan ottszülöttek közé.
Kiváncsi leszek 10perc múlva a véleményedre,Gusztikám 8-)
kackackac :-D :-D
Don Franco998 mondta
@ thirdeye:
Amúgy erről lehet irni ide is és az előző pár cikkhez is,hiszen némi koncepciót vélek felfedezni a topikok témájának evolúciójában. ?:-) Emmán tudományos vaker,vazzeee :laugh:
Nekem tetszik az evolúció fogalma.Semmi bajom vele és úgy vélem vannak látható jelei is a világban.
A Darwin-féle evolúció nem tetszik.Szarok a felszini tudományra,a Kropotkin-féle elmélet számomra logikussabb.
Kropotkiné harmonikussabb,Darwiné csupa erőszak.Ha az utóbbi lenne igaz,akkor már az ember előtti “species”től sem jutottunk volna el a homo sapienshez(origin of the species,you know)mert megettük volna egymást.
Na,mindegy.
Lehet a léleknek is evolúciója,nem?Vagy valaki tényleg azt hiszi,hogy az állatok egyszerű biorobotok?Egy állatnak nincs lelke?Rossz példa:senki sem látott még gyászoló kutyát?
Egy robot nem gyászol.A gyász nem érzelem?
Ha a lélek hat a testre,márpedig hat-tudományos alapvetés-csak ott tudatnak mondják.
(Ugye léteznek a pszichoszomatikus betegségek-hajjajj!)
Akkor az evolucióra nem hathatott?Ez csak naiv kérdés.
Van annyira naiv,mint egy zen nádasigyuszinak elmélkedni a hóesésen,hogy miért nem felfelé hull a hó,vagy azt állitani magabiztosan,hogy volt ősrobbanás,mert csak! :-P
Túl tervszerűen megy minden,nem?Nincs ennek semmi értelme?
Na,termodinamika II.főtt étele.
Hol az entrópia?
Max.a ruhásszekrényemben,ott mindig nő a rendezetlenség. :-P
Ha az entrópia olyan magától értetődő természeti törvényszerűség lenne,mint mondjuk a gravitáció,akkor miért nem ütköznek össze a galaxisok teszem azt?Azok nincsenek “magukra hagyva?”
Amire én emlékszek Steiner bá’okosságaiból,az nem egy unfrankó variáció.Előbb volt a lélek és az hatott az anyagra,hogy olyan fejlettségi szintet éjen el,mint életforma,ami már meg tudja tartani a testet.
Ember,emberfeletti.Ez igy zavaró lehet.Elméletileg-mivel az evolúció ugye a természeténél fogva egy roppant lassó folyamat-minden egyes generáció emberfelettibb kell(ene)hogy legyen az előzőnél,csak ugye kicsi az előrelépés mértéke.Nekünk.
Hiába Kaszt meg elnyomás meg f@sz,itt egy példa a saját érdeklődési körömből.
Az európai fehér népesség 20%al jobban tolerálja a szénhidrátot és a tejterméket,mint az afrikai.És minnél fehérebb annál inkább.
Persze még nem vagyok ettől Hitler unkoaöccse,nem a felsőbbrendűség miatt hozom ezt fel.Csak itt már észrevehető egy kis fejlődés.
Minnél északabbra jött az ember Afrikától,annál kevesebb volt a napfény,és úgy kellett specializálódni a kevesebb és egyoldalúbb táplálkozáshoz.Ne párezer években gondolkodjunk.Majdnem kétmillió évig vizpartokon éltünk,és tömtük magunkba a halat,ugye a D-vitamin hiánya amit a napfényből nyer dicső fajunk,igy lett pótolva.És miből áll az agyunk állományának 90%a?Omega3zsirsavból.
Miben van omega3?Jé,a halban.Az északi népek,főleg az eszkimók min élnek?Halon.
Miért nincs köztük rákos beteg egyáltalán?Az omega3 magas bevitele miatt(ezek tények)
Konkrét példákat ismer a szakirodalom,hogy,már gyógyithatatlannak itélt rákos betegeknek forditotta vissza az állapotát az extrém magas omega3 zsirsav bevitele.
Az európai ember szervezete igényli ugyan az omega3at(a legtöbb betegség egyébként hiánybetegség,igazi betegség nagyon kevés van)De ezt azzal”hálálta meg az evolúciónk”hogy az agytérfogatunk átlagosan 5cm3-vel nagyobb,mint az afrikai embereknek.(ez már fajelméleti alap,mi?)
Akkor csak van kimutatható fejlődés,nem?
Vagy miért Európa volt a világ közepe az irott történelemben végig?
Ez egy agymenés volt,most jutott eszember,csak gondoltam leirom.
A tények mind tények,nincs bennük kitaláció,tehát a liberális”mindeggyekvagyunk”dumákat a válaszban-ha lesz-kérem mellőzni.
Don Franco998 mondta
@ Don Franco998:
Meg tudja tartani a lelket…ezt akartam irni.Sorry.
Alex mondta
Duncan Shelley írta:
A tudomány ésszerű magyarázatokat próbál adni a világ történéseire. Viszont a kérdésem az volt, hogy miért gondoljunk azt, hogy mindenre van ésszerű magyarázat? Mi, ha csak magyarázat van, de az abszolút nem ésszerű?
Alex mondta
Don Franco998 írta:
A sebessége a dolognak nem egyértelmű. Miért nem lehetne gyors az evolúció?
Don Franco998 írta:
Ez csak azért tűnik annak, mert az írott történelmet nagyrészt európaiaik írták. Messzemenőleg nem volt a világ közepe a történelemben végig.
Don Franco998 mondta
@ Alex:
Valóban?Akkor kicsit átfogalmazom:miért volt az,hogy amerre az európai emberek mentek,ott mindenki el lett nyomva?Most mindegy miért,de el lett.
Ha technikai fölény,akkor az.Ha bármi más,akkor az.De mindenki meg lett boritva.Akkor?
Intelligensebbek voltak az európaiak?
És miért van az,hogy ahonnan eljöttek,ott minden befuccsolt?
Mondom,a liberalizmust most hagyjuk.
Miért lassú az evolúció?Mert az.Ilyet ne te kérdezz,hanem a Háromszemű Gyula.Ennek a kérdésnek az irrelevanciája égbekiáltó.Az evolúció lassú.A szar büdös,én meg nem ezt kérdeztem :laugh: :laugh:
Teht akkor kezd el ujra,kérlek.
thirdeye mondta
Don Franco998 írta:
Az lenne a véleményem hogy micsoda puhány, félős , degradált hülyét csinált belőlem a technikai civilizáció . És hogy még tapírra se tudok vadászni , és finnyáskodok a majomhústól . :struggle:
Don Franco998 mondta
@ thirdeye:
Akkor azért mégiscsak szükséged van rá,nem?
Minek a mellébeszélés?Mi lett volna,ha…?Miért?Honnan?
Mosmá’nemmindegyazneked,Gyulus? :-D
Teknika köll :laugh:
Petra mondta
Mindenre van ésszerű magyarázat, csak azok miatt a bizonyos logikátlanságok miatt nem látjuk át az egészet. A világ megismerhető és törekedni kell a megismerésére (tudománnyal és anélkül).
A tudománynak igenis vannak jó és használható eredményei, de mivel axiómákra épül (alapigazságok), amik közt akadnak tévesek (sokáig szentül meg voltak róla győződve, hogy a Nap kering a Föld körül), és az ilyenekból levezetett következtetések sem lehetnek helytállóak. És olyan is előfordul, hogy a levezetésben van a logikai bukfenc (az 19. század elején elismert tudósok állították, hogy ha egy jármű 50 km/h-nál gyorsabban megy, a benne ülők megfulladnak/elvéreznek/megőrülnek, erre mikor az első vonat túllépte ezt a sebességet az utasoknak kutya bajuk sem lett). Meg persze előfordul pár szándékos csúsztatás is valamilyen ideológia megerősítése, vagy cáfolás céljából. Erre jó példát hozott Alex az Off Topikban, a cikkel arról, hogy az államadósságok visszafizetésével a pénzrendszer válna semmivé.
Szóval a világ megismerhető, csak megfelelő módszer kell hozzá és egy kicsit szkeptikus hozzáállás, hogy az axiómáinknak és következtetéseinknek is megvizsgáljuk olykor a helyességét, illetve a logikusságát.
thirdeye mondta
Don Franco998 írta:
Dehogy vagyunk egyek . Hisz akkor amikor te súlyt emelsz akkor én abban a pillanatban összecsuklanék . :-)
Jó komoly leszek . :-))
Az van hogy az európai fehér embereken tesztelte először az idegen hatalom az elmemanipulációt . Jól sikerült .
Ebben a projectben meghatározó a ragadozói mentalitás . Elpusztítani , leigázni az őslakos népeket , rájuk kényszeríteni egy emberidegen viselkedési mintát , amitől természetesen megbolondultak vagy meg is haltak . De hát ezt nem is bánták , akik megmaradtak azok rabszolgák lettek . Miután leigázták a helyi társadalmat , be kellett rendezkedni . Minden szinten . Fizikai és mentális szinten az Európai fehér ember felsőbbrendűnek hitte magát . De ez csak az idegen elme terméke volt . A cél az volt hogy az eredeti emberi lénytől elvegyék mindazokat a képességeket amik évezredekig szolgálták a fizikai és mentális túlélést . Miután ez sikerült , jöhetett a technika . Izomerő helyett gépek , tisztánlátás és tisztánhallás helyett távcsövek mikroszkópok , röntgen , telefon stb. Miután ily módon meglett bénítva az ember , még örült is ezeknek a technikáknak , mint ahogy akinek levágják a lábát örül a tolókocsinak . :smirk:
Azután amikor az ember sikeresen elfeledkezett volt képességeiről elkezdték nyomni azt a hülye vakert hogy az emberiség fejlődik . Ez alatt azt kellett és kell érteni hogy a technikai fejlődés azonos az emberiség fejlődésével . :heh: Ahogy például Andan is tette , sokan voltak erre az ügyre ráállítva . Keleti Nagy testvéreinknél az “A” szolgálat és a “T”osztály foglalkozott ezzel a közelmúltban .
Aztán az történt hogy a Nagyhatalmak ezt versenyben csinálták . A dolog egyik legérdekesebb része , hogy mindkét oldalon bevetettek olyan embereket akik rendelkeztek a távolbalátással és egyéb képességekkel , hogy kifürkésszék a másik titkait . Miközben elindították azt a projectet hogy lejárassák az efféle képességeket felmutató embereket , addig a másik projectben felhasználták őket . Ügyes nem ?
Így hát amíg a köznép kigúnyolta vagy üldözte az ilyen embereket , addig ők kényszerrel vagy megvesztegetéssel rábírták őket hogy nekik dolgozzanak .
A tudományos munkákat nem kétkezi munkások pénzelték . Ebből kifolyólag nincs is joguk megtudni bizonyos tudományos eredményeket . Punktum.
Most ott tartunk hogy váltani kell , elkoptak az ideológiák . Világszinten .
Most azt az elmeprogramot próbálja futtatni az idegen hatalom , hogy jön a világvége.
Igen , sokszor bedobták már ezt , azért hogy kollektíven kondicionálják az elménket .
És ha már elég erős a kondicionáltság (úgy mint a húzódzkodásban) megjelenhet az eredmény .
Egyvalamivel nem számoltak csak az elnyomóink .
Azzal , hogy a teremtésben olyan anomáliát hoztak létre hogy saját csapdájukba esnek bele . :-D
De erről majd legközelebb . :clock: :tv:
thirdeye mondta
Don Franco998 írta:
Persze , úgy kell mint cukorbetegnek az inzulin .
Ha már rokkant az emberiség tényleg köll a mankó . Igazad van no . :-)
thirdeye mondta
Don Franco998 írta:
Azért lassú barátom , és azért irreleváns , mert nincs evolúció !
Tehát azért látod lassúnak mert látod hogy semmi lényeges változás nincs . De mivel elfogadtad azt a gondolatbálványt amit a Darwin nevű ügynök kitalált , ezért irrelevánsnak érzed az egészet . Darwinnak ez a gondolatbálványa hivatott arra hogy egyrészt alapvetően majomnak higgyük magunkat (ez sok embernek nagyon jól sikerült) :-D , másrészt higgyünk abban hogy előrefelé haladunk nem pedig hátra ahogy valójában . Ennyire egyszerű a válasz . Nyugodtan kérdezz még ha nem értesz valamit .
thirdeye mondta
Don Franco998 írta:
Az agymenésre vannak gyógymódok . Pl:
-Egésznapos kirándulás a góbi sivatagban .
-A Mount Everest megmászása 2-óra alatt .
– Ezer fekve nyomás elefánttal a háton .
-Mély belső csend elérése miután a parkban gyúrás közben ránk támad az idegen elmebeültetés . stb stb. :-D :-D :-D
Don Franco998 mondta
@ thirdeye:
Mész tévézni?Agymosott….. :-P
Az orosz elmekontroll programról egy volt magasrangú szovjet tiszttel beszélgettem már többször is Nosztrán,még a hősidőkben(mert ezek is lopnak)Jól tudod,amit tudsz.
De miért birjuk jobban a szarabb táplálkozást?
miért nagyobb az agyunk?
He?
Don Franco998 mondta
thirdeye írta:
Éppen igy értettem én is.Nincs itt melléduma. 8-)
A cukorbetegnek nem kell inzulin,csak szerintetek.
Rendes diéta kell neki.
Ezt meg én tudom.
Nem is mondtam,hogy a Darwini elmélettel rokonszenvezek.Én Kropotkinét irtam.
Alex mondta
Don Franco998 írta:
Bár már Thirdeye válaszolt erre én is nekiugrok.
Elsősorban elgondolkodtató, hogy azt feltételezed, hogyha néhanapján megszólalok, akkor sem tudom, hogy mit beszélek. Mondok egy történetet, ami talán elgondolkodtat: Érdekes feltevés az, amelyik arról szól, hogy vajon hogyan zajlott le az állatok háziasítása. Egyes fajoknál miért sikerült és mások miért nem. Nos, mivel az evolúciót lassú folyamatnak feltételezték a háziasítás folyamatát is lassúnak és hosszúnak (több évezredet igénybe vevőnek). Mígnem egy orosz (szovjet) kísérlet rámutatott arra, hogy abszolút nem biztos a lassú elképzelés igazságtartalma. http://www.hir24.hu/tudomany/2010/09/07/az-ember-legjobb-baratja-a-roka/
Don Franco998 írta:
Azt sejteted, mintha Európa lenne minden bölcsesség netovábbja. Az utolsó 150 év tényleg talán a fehér bőrszínű emberé volt, de azért birodalmak és nemzetek jöttek-mentek a történelem folyamán. Az európai csillagának is leáldozhat és le is fog, áttadva helyét egy más kontinensnek, ahogy erre is volt már példa. Egyébbként voltak korszakok, amikor Kína évszázadokkal állt Európa előtt tudományban, politikában, gazdagságban stb.. És példa van ezerszámra.
Alex mondta
Petra írta:
Persze, csak a kérdés az, hogy lehet, hogy ésszerűséget nem emberi viszonyrendszerben gondolva kell érteni.
Van ésszerű magyarázata, hogy szépnek látom a szemed?
Don Franco998 mondta
@ Alex:
Már mikor emlitetted a háziasitást,akkor beugrottak a dolgok.
Jó,mondtam hogy csak agymenés volt,de kiváncsi voltam.
És ne érzékenykeggyé,me’semmi okod rá. ;-)
Csak,ha valamit mondasz akkor azt ugy tedd hogy értsem mire akarsz kilyukadni.
Addig jó lesz Európa amig el nem költözök innen. :-X
Utána sajnos már nem garantálhatom. :-|
Don Franco998 mondta
Alex írta:
Csak ennek van.Te néha tényleg hülye vagy,már bocsánat. ;-)
Alex mondta
Don Franco998 írta:
Nincs időm minden egyes kommentem mellé egy közlekedési rendőrt állítani, hogy nehogy a későn kelők eltévedjenek. :-)
Don Franco998 írta:
Én tényleg hülye vagyok. :-)
thirdeye mondta
Don Franco998 írta:
Nem , azt jelenti , hogy ha eljön az ideje látni fogod a tévében . :-) Don Franco998 írta:
Nem bírjuk . Miért van szerinted annyi beteg ember ?
Don Franco998 írta:
Egyszerű. És borzasztó . Azért mert amire a tudatunkat irányítjuk oda energia áramlik . Ahova az energia áramlik megnövekszik a sejtszaporodás , vagy regeneráció .
Ez némely gyógyítás alapja is .
DE !
Mivel az elmén keresztül lehet minket manipulálni , ezért az elme energia fizikai transzformátorát kellet erősíteni . Vagyis az agyat .
Erre szolgálnak azok a gondolatbálványok mint : gondolkodom tehát vagyok . (mintha eltűnnénk attól ha 2 percig nem gondolkodunk )
Az ész , értelem , intelligencia ,” tudás” túlhangsúlyozása az intuíció , az együttérzés , a józanság, egyszerűség rovására .
Az egész oktatási rendszer ezt szolgálja . Életképtelen , nagyképű , AGYAS egyedek létrehozása .
Alex mondta
thirdeye írta:
Na, ki üti le elsőnek ezt a brutálisan feladott labdát?
Petra mondta
Alex írta:
Találj egyet gyorsan!
Biztosan isteni lesz! ;-)
thirdeye mondta
@ Alex:
Ne szem-élyeskedj Petrával mert moderálva leszel . :cyclops:
Alex mondta
Petra írta:
Válassz:
1 .Olyan határozatlan vagyok. Vagy mégsem?
2. Amire a tudatunkat irányítjuk oda energia áramlik . Ahova az energia áramlik megnövekszik a sejtszaporodás , vagy regeneráció .
3. Mert, ha az egész szép, akkor nagy sanccal a részei is azok.
4. Ez a legtudományosabb: Fgrav=G m1m2/d2
5. Május van.
6. http://www.youtube.com/watch?v=N9k8CufmOuc
Alex mondta
thirdeye írta:
Ez nagy volt!!! :-D (meghajlás!)
Roni mondta
@ Alex:
Fgrav, mi?
Most esett le! :-D
Don Franco998 mondta
@ thirdeye:
Fú,de bolondok vagytok,ti jóember :-D :-D :-D
Esküszöm,hogy nagy poéngyilkos vagy,mert a szem-élyeskedést is el akartam sütni,és felmerült bennem a kérdés arról is,hogy mi lehet az agy-csak én katalizátort kérdeztem volna-erre előjössz a transzformátorral :-((
A böriben a cigányok a transzvesztitákra mondják,hogy transzformátorok,mert nem tudják megjegyezni az előbbi kifejezést.
Vóótáá sitten,gecc ?:-) ?:-) ?:-) :shock: :shock: :shock:
Roni mondta
Biztos van, akinek ismerős lesz:
http://www.youtube.com/watch?v=SPX0IelLvPo
Külön felhívnám a figyelmet a szövegre!
Don Franco998 mondta
Roni írta:
De aranyos szám!Ezt még nem is hallottam,de tényleg! És tök tetszik. :-)
Cserébe ezt elfogadod?Persze más duráció,dehát tőlem csak ennyi telik :-(( :-(( :-((
http://www.youtube.com/watch?v=BFHHEFTvTLA
Abszolút nem vág a táméba,de holnap és holnapután nehéz napom lesz és motiválódok éppen.
De nézd ám végig,mert a vége a legjobb. :chic:
Duncan Shelley mondta
Alex írta:
Alex, kérlek, válaszolj a kérdésemre. Ez érintőlegesen sem válasz.
Mi a tudomány? Hogyan működik?
Alex mondta
Duncan Shelley írta:
Jaj, most hirtelen nincs kéznél Andan, de mindegy. Ok, miért nem nem voltál elégedett a válaszommal?
Duncan Shelley mondta
Alex írta:
Nem is kell Andan, nem emlékezet teszt akart lenni, hanem komoly kérdés.
Mi a tudomány? Mi ez, mitől tudomány a tudomány, mi a szerepe, mi a célja?
Hogyan működik a tudomány? Mit csinál, milyen módszert használ, milyen lehetőségei vannak?
Stb. Ezekre vártam választ.
Alex mondta
Duncan Shelley írta:
No, hisz az én kérdésem is ezt firtatta, mikor feltettem, hogy egyátalán alkalmas-e megválaszolni azt a kérdést, amit feszegetsz, vagy hogy vizsgálja Istent. Ez komoly dolog.
Véleményem szerint a tudomány alkalmas vizsgálni a törvények működését, de azzal már óvatos lennék, hogy alkalmas-e vizsgálni magát a törvények lényegét és eredőjét.
Duncan Shelley mondta
Alex írta:
És akkor végül válaszolsz a kérdéseimre? Vagy beismered, hogy nem tudod a válaszokat? :)
Alex mondta
Duncan Shelley írta:
Aki akarja az eddig is értette. De OK. A tudomány a valóság megismerésének eszköze. De azt be kéne bizonyítani, hogy az egyetlen eszköze.
Ha már tartjuk magunkat ahoz az elvehez, hogy semmit nem fogadunk el igaznak, míg meg nem vizsgáltuk az igazságtartalmaát. A kérdésem erre irányult.
Duncan Shelley mondta
Alex írta:
Még mindig nem válaszolsz. :-X
Mi a tudomány? Mitől tudomány a tudomány, milyen alapon nevezünk valamit annak? Mit jelent az, hogy tudományos? Milyen eszközöket használ a tudomány? Itt nem olyasmire gondolok, hogy például mikroszkóp, hanem olyan eljárásokra, módszerekre, amik alapján valamit igaznak, bizonyítottnak, tudományosnak fogadnak el? Hogyan megy ez, hogy valamire kimondják, hogy igaz? Ezekre vagyok kíváncsi, nagyon konkrétan.
Alex mondta
Duncan Shelley írta:
Julius Andan : A VILÁG a A SZÍNFALAK MOGOTT, 81-86 oldal.
thirdeye mondta
@ Alex:
Mikor tudod már kimondani hogy nem tudod a választ ! Ejnye !
Én bizony nem tudom , annak ellenére hogy annyi mindent összeirkáltam már itt . :-P
thirdeye mondta
Don Franco998 írta:
Nem voltam . Én mindig jó gyerek voltam . :-D
thirdeye mondta
Don Franco998 írta:
Látod , így működik a központi elmebesugárzó .
Mindkettőnknek ezeket küldték , csak én gyorsabb vóótam :laugh: :laugh: :laugh:
Duncan Shelley mondta
Alex írta:
Ez így nem ér!
Olyasmira gondoltam, hogy a tudomány rendszerezett tudás… meg a tudomány kísérletekkel bizonyít, melyek minden körülménye ismert, és ha azokat reprodukálja valaki, ugyanarra a tapasztalatra tesz szert… ilyesmik.
A kérdésem egy rávezető válasz akart lenni arra, amit felvetettél, hogy miért is gondoljuk, hogy a tudomány alkalmas eszköz a valóság megismerésére.
Don Franco998 mondta
@ Duncan Shelley:
Ezt is egy fórumról guberáltam,a neveket kihagyom.
“Igazad van sok mindenben, abban azonban semmiképp, hogy a tudomány tudomány. A tudomány egy olyan vallás, amely mégis más nevet adott magának, mégpedig azt, hogy: tudomány. Ahelyett, hogy elismerné: ugyanúgy csupán egy vallás a sok közül, mint az általa “tudománytalannak”, azaz tudományos megállapításokban hiteltelennek minősített vallások. Rozsdanablát idézem: “Hopp … hát Isten volt.” De vajon miben különbözik a Nagy Bumm a Nagy Hopptól? : ) Az igazolhatóságát tekintve semmiben. Más tekintetben viszont nagyon is sok mindenben. Pl. abban, hogy a Nagy Bumm teóriája alulról, békaperspektívából, emberi hipotézisekre támaszkodva építkezik (a részekből halad az egész felé induktív módon), míg a Nagy Hopp e fontos kérdésekben “talán” a legjáratosabbnak tekinthető tudós, Isten információit tekinti mérvadónak (az egészből ismeri meg a részeket deduktív módon). Isten, az isteni kinyilatkoztatás ember-alkotta lenne? Agyonkoptatott vád (de ezúttal ne bocsátkozzunk hermeneutikai, episztemológiai eszmefuttatásokba). Ha azonban Isten létezik, egy csapásra nevetségessé válik. Márpedig létezik. Miért egy Isten-hívőnek kell bebizonyítania, hogy létezik? Ha valaki annyira nem hisz benne, bajlódjon ő azzal, hogy a nemlétét bizonygatja, miközben egy “szintúgy” ember-alkotta teremtésmítosz istenére, a Nagy Bummra emeli ájtatos tekintetét.
És mindezek ellenére… a tudományos diskurzus területén, vagy akár ebben a körkérdésben hány és hány ember pöffeszkedik az autoritás, a tótumfaktum pózában pusztán azért, mert világuralomra tört doktrínájának buzgó híve, “képviselője”. Egyszavas odaböffentésekkel lehurrogni, megmosolyogni, a fanatizmus, a vallásos agymosottság bélyegét sütni másokra… vajon miben különbözik ez pl. attól az álkeresztény apologetikától, amikor az evangélium szellemét, Jézus tanításait megcsúfolva “keresztény” hittérítők ilyen kliséket dörögnek: “Jézus az út, az igazság, az élet, és ha nem engeded be a szívedbe, pokolra jutsz.”
Szerintem semmiben.
Láthatatlan inkvizíció… Jóval rafináltabb és pusztítóbb erejű, mint a középkori.
“Sötét középkor”? Egy újabb röhejes klisé. A valódi sötétséget Charles Darwin hozta el a világba. És semmi démoni, semmi ördögi nincs az őszszakállúban. Erre várt az emberiség… és megkapta. Az antropomorfizált égi őszszakállú autoritatív uralma helyett egy földi őszszakállú várva várt agyszüleményét: az Isten-teremtette világ Isten nélküli leírását, amely erőlködő, hiányos, tökéletlen volta ellenére mégis az élet minden szegmentumát átható doktrína lett, s a mindennapi kommunikációnkba, a szófordulatainkba is beleférkőzött. És igen, nagyon is ott kontárkodik a metafizika területén… ha nem is tudatosan, de közvetve mindenképp. Honnan származik az élet? Mikor, hogyan jött létre a világ? Az evolúció doktrínája – tételezzük fel, hogy nem is erőszakosan, nem is manipulatívan -, de közvetett, implicit módon ezekre a nagyon is metafizikai kérdésekre is válaszokat kényszerít ránk – téves, bizonyítatlan válaszokat.
“
Alex mondta
Duncan Shelley írta:
De hát én nem vonom kétségbe a tudomány alkalmasságát a valóság megismerésére. Amit Andan ír azzal nagyjából egyet értek. Viszont az Egyetlen eszköz szókapcsolaton már elgondolkodtam. Vajon miért szükségszerű, hogy az egyetlen legyen?
Másik dolog pedig az, hogy definiálni kéne a valóságot. Nem vagyok ugyanis egyérteleműen meggyőződve róla, hogy például Isten nem valóságfeletti-e. Mert akkor már nem biztos, hogy a tudomány alkalmas a vizsgálatára.
Duncan Shelley mondta
@ Don Franco998:
Megrémít a gondolat, hogy miket olvasol. :)
Kétségtelenül vannak gyanús “körülmények”, áthallások.
Több etológus mondja, hogy az állatoknak nincsenek emberi tulajdonságaik, ezeket az emberek látják az állatokba.
Ugyanígy, egy istennek nincsenek emberi tulajdonságai, ezeket az emberek látják az istenekbe.
Az állat nem ember, az isten nem ember.
De menjünk tovább. Nem furcsa, hogy az istenek vagy Isten éppen arra képes a fizikai univerzumban, mint az emberek a saját képzeletükben? Ez így elég sok következtetés levonására sarkallja a Holmesokat és a Watsonokat. 8-)
Duncan Shelley mondta
Alex írta:
Keletnek volt egy óriási szellemi vívmánya. Ez a jelenlét felismerése és hangsúlyozása. Olyan szintű jelenlét, amikor nincs elmeműködés.
Nyugat legnagyobbn szellemi vívmánya a fegyelmezett gondolkodás felismerése és hangsúlyozása. Ez a logika. Valójában ez annyira precíz, annyira szőrszálhasogató, hogy a legtöbben megőrülnek tőle, mert nem képesek felfogni.
A kettő együtt már egészen érdekes. A kettő együtt lenne a valós tudományos módszertan.
Se a jelenlét, se a logika nem embernek való. Mindkettő olyan szellemi szintet igényel, amivel homo sapiens osztályú lelkek ritkán rendelkeznek.
Ha “csak” jelen vagy, tiszta megfigyeléseket teszel, és úgy veszed a dolgokat, ahogyan vannak, biztosan nagyon stabil leszel mentálisan, biztosan felhőtlen derű lesz az általános hangulatod, de biztosan megrekedsz ezen a szinten.
Ha “csak” a vaslogika van, azzal meg az a baj, hogy jelenlét nélkül nem tiszta megfigyelésekkel, hanem szennyezett megfigyelésekkel, vagy szimpla baromságokkal dolgozik. Hülyeségeket meg bármennyi ideig elemeznek, szintetizálnak, az eredmény is hülyeség lesz.
Ha Isten valóság felett áll, akkor kit érdekel? Semmilyen hatása nem lesz semmire, tehát miért is foglalkoznánk vele? Minek foglalkozni valamivel, ami nem tényező?
A valóság az, amire reagálsz. A többi tévedés.
Don Franco998 mondta
@ Duncan Shelley:
Olyan fórumról kukáztam az irást ahol veled igazolják a vegetáriánus életmódot.
Ez logikus.
Hiszem jelen vagy úgy,hogy nem is tudsz róla. ?:-)
Alex mondta
Duncan Shelley írta:
Ez lenne a válasz a kérdésre, hogy a tudomány miért az Egyetlen eszköze a valóság megismerésének? Továbbra sem látom át teljesen a miérteket.
Duncan Shelley írta:
Akkor lehet, hogy nem jól fejeztem ki magam. A valóságfeletti alatt azt értettem, hogy a valóságon túli. Vagyis a valóságot is magában foglalhatja, de azon túl is létezhet. Vagyis talán a tudomány alkalmas Isten olyan aspektusinak a megismerésére, amik az érzékelhető valósággal vannak kapcsolatban, de ez még nem jelenti azt, hogy Istent maga lényegében és teljességében képesek vagyunk a tudomány által felfogni, értelmezni, definiálni. Ezt be kéne bizonyítani.
Duncan Shelley írta:
Ez nagyon jól hangzik, de én már olyan kételkedő típus vagyok. Ne fogadjunk el mindent vizsgálódás nélkül! Szóval mi igazolja a fenti két mondat érvényességét?
nev3rlive mondta
mi a kulombseg a keleti es a nyugati kultura kozt? ami keleten egy pillanat az nyugaton az orokkevalosagig tart.
Duncan Shelley mondta
Alex írta:
Azt írtam le, hogy mi ez valójában, hogy lásd a benne lévő potenciált. Ha nem látod, akkor említs meg 1 bármit, ezen kívül, amivel valós tudást lehet szerezni, akár olyan aprócska témában, mint egy házszám vagy a pontos idő.
Ha nem érzékelhető, akkor számunkra nincs. Így tehát mindegy, hogy egyébként van vagy nincs. Lehetséges, hogy tízezer fényévre innen valaki épp most löttyintette ki a teáját, de ebből semmi nem jut el hozzád, tehát neked mindegy.
Lépcsőfokok vannak, lépések, így haladunk előre. Ha az emberfelettit kutatjuk, nekünk is egyre inkább azzá kell válnunk.
Ha nem reagálsz rá, ha nincs kölcsönhatás, vagy idehatás, akkor van? Lehet, hogy tízezer fényévre kilöttyent az a tea, lehet, hogy nem, de az biztos, hogy a válasz lényegtelen.
Te most vagy valahol. Ha valaki elsüt egy fegyvert máshol, vagy máskor, az benned nem tehet kárt. Egy szúnyog, ami a te teredben és idődben létezik, valamilyen kapcsolatba tud lépni veled, ellenben egy negyvenmilliárd teratonnás antianyagbombával, ami nem létezik a te teredben vagy idődben.
Duncan Shelley mondta
nev3rlive írta:
Csak olvasmány, de nekem tetszik. Csak az elv maradt meg, a részleteket akkor, ha megint kezembe kerül:
Volt egy nagy népvándorlás az őskorban, egy hegyvonulatnál kettévált a csapat, az egyik fele keletre ment, a másik nyugatra. Eltérő életkörülmények fogadták őket. Keleten akkoriban elsősorban a föld adta az élelmet, nyugaton az erdő. Keleten földművesek lettek, nyugaton vadászok. Keleten várni kellett, hisz a magot és a földet nem lehetett sűrgetni. Nyugaton gyorsanak kellett lenni. Keleten a lágyság lett a túlélés záloga, nyugaton az erő.
Innen nézve vannak nyugati és keleti típusok, talán attól függően, hogy melyikünk hol töltötte el zsenge lelki életeit.
Az egyik túlélési stratégia halálos a másik közegben. A világ meg rengeteget változott azóta, ma már nem ilyen egyértelmű a helyzet, a szállítás, élelmiszerellátás stb. miatt. A kettő együtt lenne jó.
Don Franco998 mondta
@ Duncan Shelley:
Ez tök jó,nekem tetszik.És mindennap látok mindenféle példát erre.
Érdekes.
Duncan Shelley mondta
Don Franco998 írta:
Ez király.
Egy boltban láttam egyszer egy csodát. A következő volt ráírva: “vegetáriánus saláta sonkával”. :D
Don Franco998 mondta
@ Duncan Shelley:
Ezeket a gyöngyszemeket is neked kukáztam,csak hogy lásd mekkora sztár vagy :-D
Elvakult vega kontra materialista netes létformák.Ide sem tudok már irni,likvidálva lettem pár hete. :-((
“……Nos, vajon mihez kell a legkevesebb bátorság?
Az Istennek való számadáshoz?
Vagy a visszatéréshez?
Vagy a semmihez?” eddig ismerős remélem.Innen a kommentek:
“A legnagyobb bátorság a materializmushoz kell. Igazából emiatt nagyon kevés igazi materialista van. A legtöbb, aki annak vallja magát nem valójában hisz ebben-abban, babonában, ki nem mondott álmokban, felnőttbe költözött gyerekes fantáziákban (amit persze, hogy ciki kimondani).”
“Az igazi materializmushoz óriási erő kell, elfogadni, hogy a jelenet végén nincs tovább. Az emberi gondolkodásnak ez rettentő kihívás. Akkor inkább hisznek valamiben, vagy felvállaltan, vagy nem. Sok-sok gyengét tudhat magáénak emiatt megannyi vallás és szekta.Egy biztos, materialistának lenni sokkal nagyobb kihívás, mint vallásos tanokban ringatózni.”
“A könyv egyébként rdekes és lenyűgöző, bár csak egyszer lapoztam át egy könyvesboltban.”<-ez egy csicska :-X
"Miért lenne a materializmus felelőtlenséget hirdető értelmetlen divatideológia".
Na,elég is lesz.Még a végére egy igazi szákértőt:
"Az a tézis, miszerint csak „istenhit” és a „lélekvándorlás hite” létezik téves. Tévedés az is, hogy az istenhitek egyöntetűen azt tanítják, hogy halálunk után megmérettetünk, és az ítélet örökre szól. Azt elhiszem, hogy Te csak ilyen vallásokat ismersz….
Az valószínűleg igaz, hogy a legtöbb vallás tanításaiban szerepel a „lélek”, vagy valami ahhoz hasonló fogalom. (Bár megjegyzem, hogy bizonyos természet-vallások esetében még ez sem egyértelmű. Kérdés, hogy mit nevezel „lélek”-nek…) A lélekvándorlásnak az istenhittől való éles elkülönítése viszont nyilvánvaló badarság.
A helyzet elég egyértelmű: a vallásoknak „istenhit” és „lélekvándorlás hite” kategóriákba történő mesterséges besorolása nevetséges és reménytelen vállalkozás."
Na?Méghogy nem vagy jelen?Ez,bár nem hat rád,mégis a valóság.
Vagy?
Duncan Shelley mondta
Don Franco998 írta:
Nem értem, miért likvidálnak sorban mindenféle fórumokról, hiszen itt nálunk egyelőre gyanúsan jól viselkedsz. :cyclops:
A többihez nem tudok mit hozzátenni. Én még fiatal vagyok ehhez. :)
Don Franco998 mondta
@ Duncan Shelley:
Látod,mégis van még út felfelé. :smug:
Amúgy ott agressziv az admin.Nem merem ideirni a nevét,végülis a példaképe vagy… :quiet:
De akkora barom,hogy erőemelő blogra is beir kampányolni a marhaságaival.
Végülis olvasókat szerzett igy,de minek?
Bár asszem valamit árul,valami gyógyitóvizet,de nem emlékszem pontosan.
Sebaj.
Alex mondta
Duncan Shelley írta:
Most én cáfoljam Ándan állítását? Pedig a helyes eljárás az lenne, ha ő bizonyítaná az ővét, vagy nem? 1 dolgot akarsz? OK, a női intuíció. :-)
Duncan Shelley írta:
Ez sem volt válasz a felvetésemre. Egyébként rengeteg példa van arra, hogy nem érzékelhető dolgok után mégis kutatunk, mert feltételezzük a létezését.
Duncan Shelley írta:
Ez sem olyan egyszerű. Nem tudjuk, hogy miért kelünk fel bal lábbal. Lehet, hogy ma azért volt rossz napom, mert valahol olyan képességeim is vannak – amikről nincs tudmásunk – amik révén pontosan érzékelem a negyvenmilliárd teratonnás antianyagbombát. Megint csak vissze kell térnünk a misztikus tapasztalatokhoz. Vannak dolgok, amik magyarázata talán csak akkor lehetséges, ha elvetjük azt az elképzelést, hogy az a valóság, amit érzékelhetünk is.
Don Franco998 mondta
@ Alex:
Ezek amiket leirtál mind pontosan kutatható dolgok lennének,ha valaki kutatná is őket.
Nem akarok beleszólni,de Alex….ennél azért kicsit többet vártam tőled. :chic:
Az olyan dolgok “kutatása”pedig amit csak feltételezünk,azt nem mi tételezzük fel,hanem Steppen Hóking,és az eredményeket összefoglalónevén parasztvakitásnak nevezzük.
És ezt te tudod,csak korán van és ballábbal keltél egy atombomba miatt… :-P
Don Franco998 mondta
@ Alex:
Amit érzékelsz,az a valóság,legalábbis egy része.
Ha angyalokat látsz a zárkaablak előtt repkedni,akkor az is a valóság része.Ha képzelődtél,akkor is a valóság vetülete,csak akkor nem ugyanaz mindkettőnknek a valóság jelentése abban a pillanatban.Ha pedig az angyalok miatt nincs letakaritva a zárkaasztal és kiütlek a bugyidból,akkor is a valóság része,hiába nem érzékelted az angyalok miatt,hogy pofázok neked össze-vissza. :-D
thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
Hát tényleg egészen érdekes lenne . Gondolkodni magas fokon , úgy hogy nincs elmeműködés . Habár tudok ilyenről , úgy hívják LÁTÁS . (meg az intuíció :-) )
Csak hogy ezzel az a baj , hogy senki nem akarná tudományos módszertannak elfogadni , mert ha csak az emberiség kis hányada képes ennek alkalmazására , akkor a többség nem értene belőle semmit . Habár ha belegondolok a mai tudomány is ilyen . :-/
A másik pedig az hogy a tömegeket egyáltalán nem érdeklik ezek a dolgok , csak az hogy fedél legyen a fejük fölött , kaja a hasukban , szex , ruhák , autók . Amikkel nincs is baj , csak éppen ezek előteremtése leköti az összes energiájukat és nem futja már a magasabb eszmék kutatására . Kevés igazi megszállott kutató van , aki még a kényelméről is le tud mondani a cél érdekében . (kicsit hideg most ez a barlang :rain: )
Duncan Shelley írta:
Egy időre azért szeretnék megrekedni ezen a szinten :-))
Duncan Shelley írta:
Igen , így van szerintem is . A baj akkor kezdődik amikor a tévedést hisszük valóságnak . :hypnotized:
Don Franco998 mondta
@ thirdeye:
Erről már valahol olvastam.Ezekkel a játszmákkal kötik le az emberek figyelmét….? :chic:
Intuició…Ez saját képesség?
Komolyan kérdezem.
Nem akarok belemenni,mert nem akarom nevetségessé tenni magam,de hidd el hogy e körben nagyon furcsa tapasztalataim vannak.És nem kettő,vagy három hanem rengeteg.
De tudattalan és irányithatatlan.
Kérdés:nem lehetséges,hogy inkább kivülről jön?
thirdeye mondta
Don Franco998 írta:
Hú Don ! Ez egy olyan kérdés amit már nagyon vártam hogy valaki felveti .
Látod félsz hogy nevetségessé teszed magad . Mert ez éppen egy tabu , ami megéri a vizsgálatot !
Bizony ez a Te valódi saját képességed .
Épp azért irányíthatatlan hogy ne lehessen manipulálni .
És épp emiatt nem kívülről jön . Az intuíciónk az egyedüli amit nem lehet manipulálni , ezért volt és van akkora hangsúly az elhallgattatásán ! Mert ha kamu lenne és nem jelezne dolgokat előre , akkor nem mondhatnánk rá hogy intuíció . Ez a belső látás , ami nem hazudik nekünk . Persze az elménk eltorzíthatja ha megengedjük neki . De ne tegyük .
Kérlek mesélj ezekről. :worship:
Don Franco998 mondta
@ thirdeye:
Már irtam,hogy öreg998 meglátogatott,ugye?Kár,hogy már egy éve nem élt.
Nem egyedül láttam,a feleségem hivta fel rá a figyelmemet.Egyszer meg indirektbe.
Azt is irtam,hogy utána csináltam ezt a pogány babonát a sirjánál-ilyen cigány szokás ez,pedig nem vagyunk cigányok-cigi,pálinkalocsolás stb.
Többször nem jött,bár engem nem zavart.Valahol olvastam,hogy japánban szokás az öregeknek családi oltárt állitani.Az öreg a mai szemmel nézve rossz ember volt,de nekem nem volt bajom vele.Kapot kis oltárt is.
Csakhogy valamiért utána kezdődtek valamiféle látomások.
Nem vagyok bolond.Volt orvosi szakvélemény arról,hogy a látszólagos zárkozottságomból mindig indulatkitöréseim lesznek,de ez nem igaz.Manipuláltam vele a környezetemet egy időben.Nincsenek szorongásaim,se gátlásaim.
De néha pár pillanatra elszédülök,és látok képeket.Addig amig egyszercsak meg nem történik velem valóban az amit látok.
Komolyan mondom.
Évekkel ezelőtt hónapokig beugrott egy zárka képe,de olyan,amit még sosem láttam.Volt,hogy egy hétig semmi,aztán naponta többször is.Egyik hajnalban kikaptak az ágyból a kommandósok és estére már abban a zárkában voltam,amit láttam előtte hónapokig.
Volt egy barackfa,ami idegesitett.Ott mindig öreg embereket láttam mellette,mosolyogtak,kedvesnek látszottak.
Addig baszta a csőrömet,amig kivágtam.
Találtam mellette egy pincét,ami állitólag óvóhely volt a háborúban.
Utoljára ez a park,ahol a zsivalyt hallottam a fejemben.Tegnap is voltam,ma is megyek.Valamiért zavar az a hely.
A feleségem azt mondta,hogy próbáljam meg “továbbképzelni”a kisfilmet,de nem megy.Nem tudok olyankor semmit csinálni.
Néha megkérdezem az 9regtől,hogy miért nem hagy már békén,de ez csak babona. :-D
Nem értem ezt.Van még ilyen sztori,ezek csak a példák.
De ne röhögj.
thirdeye mondta
Don Franco998 írta:
Miért röhögnék ? Ezeket a jelenségeket hívják látomásoknak .
Neked súgnak , ez előny . Olyan előny amit ha tudatosan használsz , felbecsülhetetlen segítségedre lesz . Látod megtörténtek a dolgok amit előre láttál .
Nekem is van jó pár ismerősöm akik rendelkeznek ezekkel a képességekkel .
És ebben az is benne van , hogyha megbízol ezekben a látásokban , akkor segítségükkel el lehet kerülni bajokat is .
-Egy indián varázslómestert aki látó volt , megkérdezte a tanítványa hogy vajon hogy tudná elkerülni a halált ha valaki egy távcsöves puskával lesben állva várná ?
-Hát úgy hogy nem mennék arra . Válaszolt az öreg indián . :-)
Don Franco998 mondta
@ thirdeye:
Irányitani nem lehet,de előre érezni mikor jön pár perccel.Néha csak csend lesz,de néha furcsa izt érzek.Olyankor erősebb.
De akkor nem ezt értjük intuició alatt?
thirdeye mondta
Don Franco998 írta:
Szerintem ez már a turbó változata . :-))
Don Franco998 mondta
@ thirdeye:
Na,ezért nem akartam irni,mert elvicceled.
Don Franco998 mondta
@ thirdeye:
Hmmm…viszont érdekes,hogy minnél jobban “bánok”magammal,annál inkább nem “fájdalmas”a filmezés….
Az a baj,hogy nem vagyok eleget egyedül.Na,mindegy.Ezt csak úgy mondtam.
thirdeye mondta
Don Franco998 írta:
Nem viccnek szántam , tényleg így gondolom . A szmájlit csak azért raktam hogy ne tűnjek már olyan komolynak .
Amúgy szerintem ez már több mint szimpla intuíció .
Bandi mondta
Nem tudom a pontos választ, csak néhány gondolat, hogy merre lehet keresgélni.
Egy világban sok érthetetlen jelenséget meg lehet magyarázni azzal, ha feltételezzük egy magasabb térdimenzió létezését.
Például, tegyük fel, hogy két térdimenziót ismernénk csak, ami abban állna, hogy a képhez, amit látunk, nem társulna számunkra a tér érzete. (998 írt már erről valamit valahol ezen a blogon.) Ha ez így lenne, akkor nem azt éreznénk, hogy mozgunk a térben, és hogy mozgás közben a térben álló dolgokat különböző oldalukról látjuk, hanem azt hinnénk, hogy a tárgyak mind önálló életet élnek, és maguktól mozognak, forognak. És megállapíthatnánk különböző törvényeket a dolgok önmozgására vonatkozóan. Vagy pedig feltételezzük, hogy létezik egy magasabb térdimenzió – nevezzük mondjuk úgy, hogy “tér” – és akkor egyszerűen a “tér”-ben változatlanul létező dolgokat látjuk különböző szögekből, és ezzel egy csomó mozgásra magyarázatot adtunk.
Az általános szabály az, hogy egy magasabb térdimenzió egy alacsonyabb dimenziószámú világban időbeli változások folyamataként jelenik meg. A háromdimenziós világra ez úgy vonatkozik, hogy a háromdimenziós testek azok valójában négydimenziós testek háromdimenziós metszetei, az idő pedig ezeknek a metszeteknek a sorozata.
A négydimenziós testet ezért nevezhetjük “időtest”-nek. Mindennek, ami mozog, időteste van. Ha a földet egy bolygónak vesszük, ami a Nap körül kering, akkor a Föld időteste egy spirál alakú henger, ami a Nap nevű egyenes henger köré tekeredik. Az ember időteste valamennyi állapotának az összessége megfoganásától kezdve a haláláig. Úgy lehet ezt valamennyire elképzelni, mint egy hosszú expozícióidős felvételt egy ember mozgásáról, ami a mozgás egész folyamatának lenyomatát őrzi.
Az ember időteste visszakövetve a szülei időtestébe torkollik, ami az ő szüleikébe és így tovább. Az összekapcsolódó időtestek ágakba és törzsekbe fonódnak össze, végül mindegyik összekapcsolódik a teljes emberiség időtestében, amit úgy lehet elképzelni, mint egy nagy fát. És valóban, a fák alakja még valamennyire szemlélteti is a térben felfogott időbeli kibontakozást.
Az időtest létezésének bizonyítéka az élőlények szimmetriája. Tegyük fel, hogy a víz felszínén kétdimenziós lények élnek, amelyek csak a felszínen történő eseményeket képesek felfogni. Egy ember felülről lefelé belemerül a vízbe. Hogyan észlelik ezt a kétdimenziós vizilények? Először is, megjelennek az ember talpainak körvonalai. aztán ezek egyszerre és szimmetrikusan összemennek és két körré változnak – ezek a lábszárak, majd a combok. A körök átmérője szimmetrikusan változik, majd egyszer csak összeolvadnak. Ezzel egyidőben a nagy összeolvadt alakzat (a törzs) két oldalán megjelenik négy-négy kis karika – az ujjak. Egy pillanatra megjelenik egy-egy másik is, vagyis a hüvelykujjak, de máris az egész összeolvad egy-egy ovális alakzatba, amelyek körökké változnak – a kezek és a karok. Mindez végig egyszerre és szimmetrikusan. Mit gondolnak a síkban létező vizilények? Azt, hogy a semmiből előjöttek kör alakú és ovális lények, akik önállóan és függetlenül mozogva hol összeolvadnak, hol szétválnak. Ha ezt a jelenséget rendszeresen tapasztalják, mert mondjuk egy fürdőhely víztükrén élnek, akkor törvényeket fogalmaznak meg a kör alakú és ovális lények viselkedésére, akik általában szimmetrikusan mozognak. Holott egyszerűen emberi testek tagjairól van szó, amelyek egymással összefüggenek, változatlanok és nem egyszerre mozognak, hanem a térben szimmetrikusak.
Na hasonló a helyzet a háromdimenziós világban az élőlények szimmetriájával. Miért tükörképe a bal kezem a jobbnak? A bal fülem a jobbnak? Azért, mert az egyik nem növekedhet anélkül, hogy a másik ne növekedjék vele párhuzamosan. Mi ez a titokzatos erő, ami az élőlények növekedését ilyen szépen és pontosan szabályozza? Az egész kérdés leegyszerűsödik az időtest bevezetésével, ami maga a növekedés, a kibontakozás.
Ahogyan az egyes lényeknek, bolygóknak, stb. van időteste, úgy van az egész univerzumnak is időteste. Egy adott időpillanat ennek az egybefüggő, változatlan egésznek egy vékony metszete. A “természeti törvények” tapasztalati következtetések, amelyek alapján egy metszetből következtetni lehet a megelőző vagy a soron következő metszetekre.
Ez csak felvillantása volt egy gondolatnak, amiből szerintem nagyon érdekes következtetések adódnak akár az időre, akár a gravitációra, akár az elektromágneses hullámokra, akár az élővilág kialakulására vonatkozóan.