A kitalált sztorik visszatérő toposza a magányos hős, aki megmenti a világot. Van ennek egy enyhébb verziója: az elkötelezett, elszánt profik ideálisan működő szervezete, amely együttes erővel megmenti a világot.
Van ennek alapja? Lehet egyáltalán?
Egy ember, vagy néhány ember lehet olyan jó, hogy tettei globális méretekben fejtsenek ki hatást? Lehetséges ez, vagy ez az elképzelés mindörökre a mesék birodalmába való?
Az elme gyilkosaiban a főszereplők a világ uraival bonyolódnak halálos konfliktusba. Hogyan történne ez a valóságban? Nyilván nem Juci néni és nem Pista bácsi az, aki felléphetne egy olyan roppant erővel szemben, amely kézben tartja a médiát, az erőszakszervezeteket, a törvényhozást, a bűnözést, a technikai fejlesztéseket és az oktatást. De mégis, kinek lenne esélye?
Az elme gyilkosaiban van belső ember (Andan), aki szinte mindent tud az ellenségről. Van szakember (Gorkie, illetve a Klán maga), aki képes a hatalom elől elrejtőzni. Van dollármilliárdos háttérvagyon (Masada), ami finanszírozza a harcot. És vannak szövetségesek, a CIA vezetőjétől az Egyesült Államok elnökén át japán titkostársaság vezéréig.
Így lehetne valamit tenni? Ilyen csapattal, ilyen háttérrel, ilyen kapcsolatrendszerrel? Ez így hihető? Vagy még mindig nem?
A félelem ízében a nehézség, melybe a főszereplők beleütköznek, sokkal nagyobb, mint az, amit Az elme gyilkosaiban kellett leküzdeniük a hősöknek. Senki nem tudja, ki az ellenség, mit akar, miért akarja, mire képes, milyen lehetőségei vannak. Az öt főhős nem ismeri egymást, nem dolgoznak együtt, nem alkotnak titkos szervezetet, nincs kimeríthetetlen pénzalap a háttérben, amely finanszírozná a harcukat, és nincs kiterjedt, befolyásos kapcsolati háló.
Lehetséges? Elképzelhető, hogy valaki misztikus képességek nélkül, valaki, aki ember, mint te vagy én, elég jó ahhoz, hogy tegyen valamit?
Azok a problémák, amikkel mi küzdünk (pénz, karrier, párkapcsolat, egészség, politika stb.), aprócska problémák. Vannak a miénkénél sokkal nagyobb küzdelmek, sokkal nagyobb játszmák, sokkal nagyobb tétek. Mit kezdenénk velük? Felnőnénk hozzájuk vagy beleroppannánk?
Mitől függ az, hogy valaki megfutamodik a nehézségek elől, vagy szembeszáll velük?
Mitől függ az, hogy valaki képes talpon maradni, képes a győzelemben hinni, képes tudatosan és hatékonyan cselekedni olyan irdatlan veszéllyel szemben, melynek a puszta elképzelése is apátiába taszítja az emberiség 99 százalékát?
“Egy ember, vagy néhány ember lehet olyan jó, hogy tettei globális méretekben fejtsenek ki hatást?”
Hiszem, hogy ha ez a rosszaknak sikerül, akkor a jóknak is lehetséges.
Nekem teljes mértékben reális ami az Elme gyilkosaiban van. Komoly tudás, brutál mennyiségű pénz, extra ismertségi hálózat, “beavatottság”… Ez a minimum. És akkor erre jönnek rá a különleges képességek. Nem misztikusság, csak valódi felkészültség.
Enélkül nem igazán látok esélyt arra, hogy valami ténylegesen globális hatást érjünk el, akármilyen pirinyó is legyen az a hatás.
Magányos hős? Hát… nehéz ezt elképzelnem, de azért elképzelhetőnek tartom. De én a szervezettségben látom a hatalmat. Egy egyént ritka könnyű eltiporni, kiiktatni. Egy csoportot már nehezebb. Ráadásul egy csoportban az is előny, hogy ahol egy ember számára lehetetlenség mindenhez érteni, egy csoportnál a tagok külön specializálódhatnak egy-egy területre, ami által még inkább erősebbek lehetnek.
A másik: beavatottság nélkül nehéz komoly hatást elérni. Vagyis valódi tudás nélkül. Nekem például nem igazán vannak meg a kapcsolataim arra, hogy hozzáférjek az igazi információkhoz, nem csak a média által kreált (rém)álomvilághoz. Anélkül meg nem igazán tudom, merre kellene elindulni.
Példa: azt látom, hogy a drog egy hatalmas probléma, ami ellen (látszólag) rengetegen küzdenek. Tanárok, diákok, szülők, alapítványok, hírességek, a kormány… Aztán ki tudja. Nekem reálisabb, hogy ez egy hatalmas üzlet és egy szándékosan létrehozott probléma. Nem sokan akarják, hogy megszűnjön, kell valamire. De mire? És kinek van rá hatása? Miért kell? Ezek nélkül nekilátni “alulról” elérni valamit… Hát…
Nincsenek magányos hősök. Csak pénz van és még több pénz. Aki a közelébe kerül még több kell neki. Először lobbi, majd korrupció. Nem váltja meg senki a világot elégeti az önmagát.
Vajon miert szol nagyon sok mozi es regeny azokrol az emberekrol, akik titani meretu harcokban- vagy epp bourne-i titkos kuldetesek keretein belul -, ketyego stopperorakkal es melyiket-vagjam-el voros drotokkal kiserve mentik meg a vilagot, es miert olyan keves olyan hosokrol, akik megvaltjak a sajat belso vilagukat, privat heroikus kuzdelmeik aran…?
Szerintem három dolog kell ahhoz, hogy valakinek ez sikerüljön:
1. tehetség
2. kommunikációs készség
3. motiváció.
A kommunikációs csatorna adott: internet.
Tehetség ahhoz kell, hogy el tudd juttatni minél több emberhez az üzenetet (ehhez rengeteg trükköt be lehetne vetni, és lennének is ötleteim), valamint ahhoz, hogy tudj velük kommunikálni, hogy meghallgassanak (emberismeret, beszéd az ő nyelvükön). Aztán persze motiváció,hogy akard is csinálni.
Ezzel kapcsolatban a következőket szoktam tapasztalni a neten.
1: motiváció van, de tehetség és kommunikációs készség nincs.
2: motiváció és némi tehetség van, de nem tud kommunikálni, mert csak őrjöng meg hülyeségeket beszél.
3: motiváció van, tud kommunikálni, de nincs ahhoz tehetsége, hogy sok emberhez eljuttassa az üzenetét.
4: van tehetsége, tudna kommunikálni, de nincs motivációja, így bele sem kezd…
Na de akkor én is kérdezek: mit jelent az, hogy “megmenteni a világot”?
Lelőni a főgonoszt? Attól miért lesz megmentve? Jön helyette másik.
Szvsz a világot ebben az értelemben csak egy rövid, átmeneti időre lehetne “megmenteni”.
intergold írta:
Szerintem tudod a választ . ;-)
Szerintem azért nem tudnak az emberek hathatósan szembeszállni az irdatlan erejű elnyomó hatalommal , mert egyszerűen nem tudják hogy mi is az .
Nehéz szembeszállni olyasmivel amiről nincsennek hiteles információink , sőt még nehezebb akkor ha az emberek többsége nem is akar vele foglalkozni .
És ami még meglepőbb , hogy amikor a hősök elkezdenék vágdosni azokat a drótokat , akkor maguk az emberek tiltakoznának ellene .
Csak akkor történne csoda , ha az emberek halálmegvető bátorsággal kijelentenék hogy csak az igazság érdekli őket , és lemondanak minden előnyükről az igazság érdekében .
Nem teljesen értek egyet azzal, hogy nincs információ és egymagadban nem lehet felvenni a harcot.
A vallásnak az az előnye, hogy nem állítja azt, hogy az ember egyedül van. Nem hagyja magára az egyént.
Abban a pillanatban,
amint valaki határozottan elkötelezi magát valami mellett,
az isteni Gondviselés is akcióba lép.
Minden az illető segítségére lesz,
ami egyébként rejtve maradt volna.
E döntés eredménye lesz
az események egész folyama,
ami az egyén érdekében mozgósít olyan előre nem látható
eseményeket, találkozásokat és anyagi lehetőségeket,
melyekről egyébként el sem tudta volna képzelni,
hogy számára elérhetőek lesznek.
Lehetséges. Kivételes emberek kellenek hozzá.
Akiben van csordaszellem, az fél, ezért másokra vár, ha más is, akkor ő is, de csak azért, hogy ne lógjon ki, nehogy észrevegyék. A jóember személyiség tetszhalottá tesz, nem akarnak kitűnni, saját magukat nem tartják sokra, felelősséget nem vállalnak, egész életük a rejtőzködésről szól.
Akik tenni tudnak, azokban nincs visszafogottság, nem élőhalottak, hanem élők, nem törődnek vele, hogy kitűnnek, kilógnak a sorból, nem érdekli őket az élőhalottak megvetése. Nincs bennük olyan gondolat, hogy ők senkik, fogaskerekek a gépezetben, apró porszemek csupán, kiknek neve sincs, vagy ha mégis, akkor az a Kuss.
@ Alex:
100 :yes:
Alex írta:
Alex ! Szégyeld magad !
Előállsz egy ilyen dumával .
Holott a “kaszt” évezredek óta azon van hogy ennek az ellenkezőjéről győzze meg az emberiséget . És elég sikeres volt . Most pedig jössz itt egy megfoghatatlan , abszolút nem materialista felfogással, hogy gondviselés . Mikor annyi munkát feccöl bele nap mint nap a “kaszt” hogy elkendőzze előlünk a létét , értelmetlen küzdelmekre sarkallva minket .
Mert akkor ki kötne életbiztosítást ?
Vagy ki tartana fenn hadsereget ,hogy megvédje magát és másokat ?
És hogy lehetne eladni a félelmeket ?
És hogy lehetne eladni a védelmeket?
És hogy maradna fenn a bizalmatlanság a természettel szemben ?
Ilyenre csak hősök képesek, akiknek senkijük és semmijük nincs, amivel zsarolhatják őket.
Mit tehet egyetlen ember, egyetlen hős?
Szerintem először is attól függ, mekkora a rálátása a dolgokra, mekkora a tudatossága. Ha a saját kis nyamvadt életén nem lát túl, akkor nincs miről beszélni. Ha már a családi, városi, országos, kontinensnyi összefüggésekkel tisztában van, talán kicsivel jobb a helyzet. Globális, világméretű információhalmazzal tud-e mit kezdeni? És feltételezem, hogy egy hős iszonyú magányos lehet. Jobb ha nincsenek szerettei (pedig vki megszülte, “nevelte” -múltkori cikk óta idézőjeles nálam ez a szó, járt vmilyen oktatási intézménybe stb.) mert akkor zsarolhatóvá válik. Jobb, ha nincsenek érzelmei mert akkor támadhatóvá válik.
Kérdés még, hogy nyíltan akar-e fellépni, vagy rejtőzködve akar-e cselekedni, rendszert bontani.
Pénz kell hozzá, a már említett kommunikációs képesség, tévedhetetlen stratégia, és mindenképpen kell legyenek befolyással bíró kapcsolatai, megbízható információforrásai.
Másik kérdés, hogy mivégből óhajtaná megmenteni az emberiséget, szétbomlasztani a kasztot? A sok birka ha szanaszét szalad… Emberek milliói maradnának úgy, hogy addigi biztonságos életük keretei széthullottak. Hiába akarsz valakinek szabadságot adni, ha nem tud vele élni?! Megőrülne, öngyilkos lenne vagy fosztogatna, rabolna stb.
Hiába a mester, ha a tanítvány egy egysejtű szintjén áll értelmileg.
Ezért kéne a gyerekekkel kezdeni az igazi tanítást… Talán bennük még van potenciál.
Ha pedig a kedves ismeretlen megmentő hős, univerzumszintű rálátással rendelkezik, infoi vannak a térből és időből, világos az elméje, mint a nap és ő a legnagyobb (G)Amer közel s távol, akkor lehet, hogy neki ez a mi kis földi világunk csak egy piti kis videojáték talán, amire kár energiát pazarolni :-)
Amúgy én is inkább csapatra szavazok, ha rendszert kéne bomlasztani. A vezető személye fontos, de a tagok sem lehetnek piskóták. :-D
thirdeye írta:
Vagy azért, mert nem tudják, hogy kell.
Mert mindenki azt gondolja, hogy a főgonosz elleni harc olyan, mint amit a moziban látunk: elmegyünk edzeni, felszereljük magunkat fegyverarzenállal, aztán szanaszét lövünk mindenkit.
@ kisboros:
pedig csak a központi elmesugárzóba kellene elmenni egy szupi új programmal ;-) :-D
Fecske írta:
Központi elmesugárzó?
Túl sok mesét nézel.
@ kisboros:
vicc volt! :-D :-D :-D
meséket nem nézek, túl sok hülyeséget sugároznak :-)
Arra szerettem volna rávilágítani, hogy az emberek tudatosságát is megfelelő szintre kell(ene) hozni ahhoz, hogy önmaguk lehessenek, szabadon merjenek élni, mert enélkül csak egy újabb kaszt tudna csak rendet tartani, ha mégoly bölcsen tennék is azt.
Egyébként a kaszt is lehet csak hogy egy (őrült) kreálmány. Kérdés, kié?
Mit tehet egy ember?
Egyet mindenképpen, rendet a saját lelki világában. Ha ezt mindenki megtenné az lenne a nagy dolog. Az olyan globális erő lenne, amivel a felső kaszt sem tudna mit kezdeni. Erőszak és anyagi motiváció hiányában erejét vesztve elhullana. Kihalna
legyboldog írta:
A neveddel ellentétben elég keserű vagy… :-(
bakostamas írta:
Igen, de valamilyen oknál fogva (amit én a legfelsőbb kasztnak vagy egy efféle csoportosulásnak tulajdonítok) ezt sokan nem teszik meg. És nem is fogják. És ezt tudja a “kaszt”. Birkaszellem meg ilyesmi… Egészen addig, amíg bizonyos emberek, csoportok el nem érik náluk, hogy megtegyék.
Fecske írta:
Sose fogod kitalálni . :-D
Louis írta:
Igen, de az ilyeneket magányos nincsteleneknek hívják , nem hősöknek . ;-)
Szerintem az a hős aki akkor is cselekszik ha van kit , és van mit veszítenie . :skywalker:
thirdeye írta:
Ehhez a topikhoz nem nagyon akarok hozzászólni,de ez a megállapitásod:
HELYES. :yes:
Fecske írta:
Látom, a legtöbben megint az ezoterikus maszlaggal jönnek a “tudatosságról” meg a “befelé fordulásról”, pedig csak annyi lenne a megoldás, hogy elmagyarázod az embereknek, hogyan működik a világ, ki kicsoda benne, és megtanítod őket gondolkozni.
Nem kell itt meditálni, jógázni, “rezgésszintet” emelni, kezen állni stb., anno az Elme gyilkosai jó kezdeményezés volt, a baj csak az volt, hogy nem volt még annyira elterjedve itthon a net, és közösségi oldalak sem voltak még, ahol egyetlen kattintással meg lehet osztani bármit, például az említett könyvet, amire anno mindenki vadászott, és volt, aki 20 ezret is megadott volna érte. A mai viszonyok mellett (Facebook) sokkal nagyobbat szólt volna az Elme gyilkosai.
@ kisboros:
:yes:
@ kisboros:
Hogyan működik a világ?
kisboros írta:
A tudatosság nem ezoterikus maszlag , hanem a te egyetlen esélyed . Ne csináld már ! :-)
És ki mondja meg hogyan működik a világ , ki kicsoda , és hogy kell őket szerinted megtanítani gondolkozni ? Te jól gondolkozol ? Vagy én? :-))
Épp arról van szó hogy jól megtanítottak már minket gondolkozni . Úgy ahogy kell !
Ugye Andan :-D kisboros írta:
Nem hát , gondolkozni kell jó sokat ! :-D Az majd mindent megold . Mint eddig . :-)
Kisboros ! A tudatosságot , meditációt , ilyesmiket nem az ezotéria találta ki . Ha kiábrándultál az ezohülyeségből az oké , de ne önts ki a gyereket a fürdővízzel együtt . :-|
@ kisboros:
ok :-) megint ezek a fránya definíciók :-)
Tudatosság alatt én vmi “józan paraszti ész”-re gondoltam.
Saját tapasztalat szerint a legtöbb ember meg sem hallja azt, ami nem illik bele a saját szubjektív valóságképébe. Hogy lehetne megértetni velük a világ igazi működését, amikor még az SI mértékegység-rendszert sem képesek felfogni, vagy a prefixumokkal sincsenek tisztában? Ha a marketing -fogyasztásra buzdító- fogásain sem látnak túl pl? (Miért van átrendezve a bolt félévente, miért olyan a polcbeosztás stb) Csak az izgatja őket hogy menő kütyüjük legyen, vagy hogy hol kell sorbanállni a segílyirt.
Ezért gondolom, hogy a kisgyerekekkel kellene kezdeni az igazi világ működésének megismertetését, mert az ő kíváncsiságuk még tiszta, sok nézőpontot hajlandóak kipróbálni. Egy begyepesedett felnőtt elméje már csak egy sávot hajlandó fogni (tisztelet a kivételnek persze).
Summerhill-ben egy csomó jó gondolat van, mégsem ment át a közoktatásba, pedig 1960-ban íródott… (szerző: A.S. Neill – egy angol)
Fisher írta:
Az igazság napjában nagyjából le van írva.
@ thirdeye:
Attól, hogy te nem tudsz gondolkozni, még más tudhat.
Az ezóból meg nem kiábrándultam, hanem már akkor átlátszó volt és tudtam, hogy hülyeség, amikor elkezdtem olvasni.
Lehet hogy jobban érzed magad, hakimész fákat ölelni meg lemész törökülésbe, de ettől még nem fog megváltozni a világ.
@ kisboros:
Dehogynem :-D
Addig is mindenki nyugodtabb,amig :alien: meditál.Ez is eredmény.
kisboros írta:
De tudok gondolkodni , de ettől még nem változik meg a világ .
Hány nagyszerű gondolkodó volt , és hol tart a világ ?
kisboros írta:
Mitől fog ? Mond el kérlek . Te hogyan változtatod meg a világot ?
Félreértés ne essék , nem vagyok megszállott faölelő , meg meditáló meg törökülő , meg álmodozó .
Nagyon is realista vagyok . Csak ez a realitás nem biztos hogy egyezik más realitásával . :-)) Másképp közelítem meg a dolgokat , és rég nem hiszek abban , hogy puszta gondolkodással el lehet érni komolyabb változásokat a világban . Ehhez tettek kellenének . De ehhez tudni kellene a valódi játékszabályokat . ;-) 8-)
Don Franco998 írta:
Meg én is nyugodtabb vagyok :-))
Ja, de nem biztos, hogy túléli. Családosok csak akkor jöhetnek számításba, ha merik vállalni a veszteséget. Az MI:3-ban magyarázza el a főgonosz érthetően miért. Így ha túl is akarja élni, akkor egyedül semmiképp, senki ne próbálja ki a dolgot,
De maroknyi elszánt ember csapatként működve hatalmas dolgokra lehet képes.
Azok akik az emberiségért harcolnak nem biztos hogy fegyvert viselnek. Van rá példa, hogy Gautama Szidhartha, Jézus, Mohamed, Szentgyörgyi Albert és mások, akik úgy fejtenek ki hatást, hogy nem ölnek meg senkit, de a hatás emberöltők múlva is érezhető.
A magányos merénylő saját elképzelésekkel arról, hogy kit kéne kiiktatni a rendszerből egy darabig sikereket érhet el, de a rendszere nem lenne hatással. Ha sok ember felismerne dolgokat és ezután közös döntéseket hozva elhatárolódik a régi működéstől az már változást okoz – imádom az izlandi példát.
Ezért az összefogás segíthet. A műveletlen proletariátus sikerei is ebben a tényben összegezhetők, összefogtak és egy cél felé mozogtak. A céljaik nem példaértékűek, és ma már tudjuk, hogy a megvalósítás sem volt hosszútávon életképes. De a rendszer változtatására alkalmas volt.
Kit szólítana ma meg egy kiáltvány? Kiben nem rendítették még meg sikerrel a bizalmat a média elidegenítő híresztelései? Ki merne bízni valakiben annyira, hogy az életét kockáztassa valakiért, valaki elképzeléseiért? Ki merne bízni csak annyira, hogy a jövőjét kockáztassa, ahol a média elérné, hogy ujjal mutogassanak rá és családjára ismerőseire az emberek? Ki merne ma egy eszméért síkraszállni? Kinek lenne kevésbé fontos a net, a számítógépes környezet, a kényelmi felszerelései, autója, rucija, fittnessz- szolár bérlete, bio-kajája, kedvenc söre, anyuci, apuci, főnöke, barátnője véleménye, mint az amit gondol, amit érez?
Aszonta a D Nagy: Eladtam magam a mának…
De nem csak ő.
,
hochenz írta:
No igen, vettem észre…
A család valamilyen szinten “börtön”.
Volt is már arra példa, hogy helyi politikusok anyámon keresztül próbáltak leállítani, ő meg sírva panaszkodott nekem.
Azóta kitaláltam egy új módszert, teljesen ártalmatlan, de 2014-ben sokkal nagyobbat fognak tőle koppanni.
@ thirdeye:
a kovetkezo a valodi jatekszabaly : lefele taposol felfele nyalsz . ennyi :goaway:
nev3rlive írta:
Akkor én nem tudok játszani :-((
thirdeye írta:
Te az a típus vagy, aki lefelé is nyal vagy aki felfelé is rúg?
Great írta:
Nem , egyik típus sem vagyok . Sem nyalásra , sem rúgásra nincs szükségem a céljaim eléréséhez . Szerencsés vagyok :-))
@ thirdeye:
igen mert tudod ,hogy nincs cel :)
nev3rlive írta:
http://szepidezet.hu/Idezetek/30239 :-))
thirdeye írta:
Ez egy hülyeség.
Cél nélkül is lehet élni.
kisboros írta:
A válaszod helyes . :-))
thirdeye írta:
Akkor minek idézgetsz hülyeséget?
Sok önálló véleményt még nem láttam tőled.
kisboros írta:
Szabad akaratból . :-)
kisboros írta:
Mert csak az idézetekre figyelsz .
“A legnagyobb hegy sem látszik , ha hátat fordítasz neki ” :laugh:
@ kisboros:
Egy önálló vélemény : Lehet élni céllal , és cél nélkül is .
Van aki azt mondja , cél nélkül élni egyenlő a halállal .
Van aki azt mondja :cél nélkül is lehet élni , könnyedén a pillanatban lenni .
Kinek van igaza ? ?:-)
@ thirdeye:1ugyu vagyok, ugyetlenul
nev3rlive írta:
Tehát akkor van egy ügyed , de ügyetlenül kezeled ? :-))
@ thirdeye:
igen
halal , semmi , nemle’t nekem olyan ,hogy elalszok, nem almodok, es nem ebredek .
@ nev3rlive:
Az élet egy olyan betegség amibe eddig még mindenki belehalt . :-|
A szerelem a képzelet győzelme az intelligencia felett.
@ thirdeye:
A valódi bölcseknek két fajtája van. Az egyik öngyilkos lesz, a másik állandóan itallal bódítja szellemi képességeit.
nev3rlive írta:
Bölcs sem vagyok . :-((
@ nev3rlive:
http://www.urgyen.eoldal.hu/cikkek/drukpa-kunli/a-vandorjogi-dala.html :-)
“Egy ember, vagy néhány ember lehet olyan jó, hogy tettei globális méretekben fejtsenek ki hatást? Lehetséges ez, vagy ez az elképzelés mindörökre a mesék birodalmába való?”
Igen , lehetséges . Volt is már példa erre . Hiszen ezeknek az embereknek a tettei nélkül már rég elpusztult volna az emberiség .
“Nyilván nem Juci néni és nem Pista bácsi az, aki felléphetne egy olyan roppant erővel szemben, amely kézben tartja a médiát, az erőszakszervezeteket, a törvényhozást, a bűnözést, a technikai fejlesztéseket és az oktatást. De mégis, kinek lenne esélye?”
De ha Juci néni , és Pista bácsi nászából születik egy olyan kimagasló tehetségű ember aki keresztbe tud tenni a rendszernek , akkor ők is hozzájárulnak ehhez . :-)
“Lehetséges? Elképzelhető, hogy valaki misztikus képességek nélkül, valaki, aki ember, mint te vagy én, elég jó ahhoz, hogy tegyen valamit?”
Igen , lehetséges . Hiszen a rendszer hiteti el velünk , hogy olyan nehéz elbánni vele . Te és Mi mindannyian tudunk tenni az elnyomó rendszer ellen .
“Mitől függ az, hogy valaki megfutamodik a nehézségek elől, vagy szembeszáll velük?”
Attól hogy felismeri -e valaki hogy úgy sem futamodhat meg a nehézségek elől .
És hogy van-e önbizalma ahhoz hogy szembeszálljon velük . :soldier:
“Mitől függ az, hogy valaki képes talpon maradni, képes a győzelemben hinni, képes tudatosan és hatékonyan cselekedni olyan irdatlan veszéllyel szemben, melynek a puszta elképzelése is apátiába taszítja az emberiség 99 százalékát?”
Attól függ hogy rájön-e arra , hogy úgy sincs más választása . :skywalker:
“Lehetséges? Elképzelhető, hogy valaki misztikus képességek nélkül, valaki, aki ember, mint te vagy én, elég jó ahhoz, hogy tegyen valamit? ”
“-A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.”
Muhammad Ali .
A visszaszámlálás elkezdődött.
Öveket becsatolni, szíverősítőt betölteni, fegyvert ellenőrizni, elmét fókuszba rendezni.
Most már ne menjetek el. 8-)
thirdeye írta:
Na, az első alkalom talán, hogy 100 százalékban egyetértünk. :) De vajon ki volt az a jobbéletű, aki ezt dislike-olta? :-X
Valaki azt mondta sok-sok éve (50-es évek vége), hogy az emberiség fejlődésének útjában valójában nem az elnyomó rezsimek, diktárorok, hazudozók, bankárok állnak, hanem egy óriási társadalmi réteg (az Egyesült Államokban középosztálynak hívják), ami foggal-körömmel ragaszkodik az életmódjához. Ők a katonák…
Alex írta:
Ezt nem is mondta senki.
Nem mindegyik állít ilyet. És mi van akkor, ha nem igaz? Mi van akkor, ha nincs azzal semmi baj, ha az ember egyedül van?
Ezek szeriint ez a legkönnyebb, legkényelmesebb dolog a világon. Miért van az, hogy ezek ellenére azokat, akik cselekedni kezdenek, általában felkocolják? :)
Fecske írta:
Ami általában kimarad, az a szembenézés képessége. A teljes jelenlét, amiben nincs reakció.
A taoista ideál szerint a cél a központban lenni. “Ami jön, hadd jöjjön, ami megy, hadd menjen”. Ha valaki ezt megvalósította, azt aztán próbálhatod zsarolni. :D
Kezdetben elég lehet csak a döntés.
Az biztos! :)
Azt tapasztaltam, hogy minden területen egy-két kulcsember vállán nyugszik a siker, de még az alapvető működés is. Érdekes lenne egy olyan csapat, ami kulcsemberekből áll.
@ bakostamas:
Man in the mirror? :)
Don Franco998 írta:
Mi ez a lázadás, ember? :chic:
kisboros írta:
Én nem. Gondolkodni megtanítani valakit, óriási feladat. Vagy az, hogy mi képesek legyünk rá. Egyáltalán mi a gondolkodás, mi a célja? Itt kellene elkezdeni.
Jön még kutyára dér, vagy mi. :) Nyár végére lesz itt olyan változás, hogy most még el sem hinnétek. De majd akkor beszámolunk.
Duncan Shelley írta:
Mióta várom ezt a pillanatot . :-))
Amúgy ha megfigyeli valaki hogy milyen precíz módon hoztam össze ezt a hozzászólást láthatja egy felsőbb erő munkáját :-D
Lehet hogy Istenét ? :-D
thirdeye írta:
Hát… izé… :)
Látom, kell majd erről egy topik.
Ja. Ezt mondja. Közben török mazsolás csokit eszik. Jó is az. A ketózis szempontjából fontos a mennyiség is. :)
Alapvetően nem a gondolkodással van baj, az mindenkinek megy, és tévedhetetlen. Más itt a gond.
És ha megérdemli? Büdös kölök! :blush:
Fecske írta:
Ez nem rossz megközelítés.
És mit értünk józan paraszti ész alatt? :)
kisboros írta:
Kérdés, hogy mi az ezotéria? A fizikai világon túli törvényeket kutató irányzat?
Fontos a forrás, hogy kit olvasol. Mostanában egyre többször hallom ezt: kevesen élnek abból, amihez értenek. Ez nagyon fájdalmas, és igaz is.
Ha faölelgetés alatt Gorkie-ra gondoltál, akkor azt meg tudom magyarázni…
Agymosáson esett át, hallucinációi voltak stb., a fákat azért ölelgette, hogy a belső káoszból kitaláljon a fizikai világba. A fa ölelgetése újabb érzéklet, amire koncentrálva megtalálta a jelent.
thirdeye írta:
Mit értesz gondolkodás alatt?
Szinte egy se.
Hm… Eddig mintha a tétlenséget hangsúlyoztad volna. Most akkor megvilágosodtál, megtévesztettél minket, vagy mindenki félreértet? :chic:
Duncan Shelley írta:
Lehet hogy nem azt amit te ? (Lehet hogy megtaláltuk a félreértések okát ! :victory: )
Duncan Shelley írta:
Tényleg :laugh:
Duncan Shelley írta:
Csak a tett előtti tétlenséget hangsúlyoztam , azért hogy kellőképpen felkészülhessünk a tettre . :-)
Ami biztos : nem világosodtam meg , szándékosan senkit nem tévesztettem meg (kivéve Greatot :-D ) és remélem nem értett félre mindenki . :-))
hochenz írta:
Ez nehéz kérdés. Ha cselekszem, azzal veszélybe kerülök, de nem csak én, hanem a családom is. Jogom van kitenni őket ilyesminek? Jogom van kitenni a gyerekemet például annak, hogy miattam szándékosan elgázolják az utcán, azért, mert én épp világmegváltok?
Ha engem gyerekként elrabolnak, levágják a fülemet, hogy azzal zsarolják apámat, tudod, mit tettem volna? Nem gondoltam volna, hogy apám nagy ember. Azt gondoltam volna, hogy valaki lőjje már le, engem meg hagyjanak békén élni.
Ez persze csapda is. Ha senki nem tesz semmit, minden marad a régiben. A megoldás szerintem az, hogy valóban fontos dolgokkal kell foglalkozni, azokért áldozatot hozni, és túl kell lépni azon, hogy az egyéni veszteséget vagy fájdalmat a világmindenség és a jövő fölé helyezzük fontosságban. Pusztuljon el a világ, de a gyerekem haja szála sem görbülhet meg? Ez se normális hozzáállás.
Nem, de biztosan ismernek olyanokat, akik igen. Nem lehet kihagyni a folyamatból az erőszakot. Egész egyszerűen vannak olyanok, akiket soha, semmivel nem győzöl meg, akik soha nem hallgatnak meg, soha nem vizsgálnak meg semmilyen bizonyítékot. Velük nem tudsz hagyományos módon kommunikálni.
Gorkie három lőszerrel történelmet írt. :)
De ő nem magyányos dilinyós volt, aki a saját rögeszméit hallucinálta a külvilágba, és ölte azokat, akiknek semmi közük semmihez.
Igen, ez a cél, és a valós, tartós megoldás. Ha ki is iktatják a főgonoszt, akkor is kell ez a része a dolognak. De legyünk realisták. Egy ekkora világban, amiben a média egy kézben van, hogyan éred ezt el?
Mind ezt tesszük. Az eszmékkel van a baj.
Ez jó. És igaz. Jobb ma egy rohadt alma, mint holnap az örökkévalóság…
thirdeye írta:
Vesszenek a protekciósok! 8-)
thirdeye írta:
Néha olyan szenvedélyesen kerülöd a választ a feltett kérdésekre…
Azt nem nevezném tétlenségnek.
Duncan Shelley írta:
Ne má! :-))
Duncan Shelley írta:
Na jó , gondolkodás alatt azt értem amikor az elemző elmém a tapasztalatok alapján kiértékel valamit , megkeresi az összefüggéseket , …..és nyitott marad , tudván hogy oly keveset tud még .
De most te jössz a meghatározással , mert csak csigázol minket , mondván a gondolkodás tökéletes , de valami hibádzik . De mi ? Könyörülj rajtunk ! :-))
Duncan Shelley írta:
Hát akkor ne nevezzük annak . :-))
Talpon maradni? Mármint életben? Ha igen, akkor leginkább az ALKALMAZKODÁS-tól és annak “sebességétő” függ. Már azelőtt (is) szükség van erre, mielőtt bárki is elővenné a pénztárcáját – az oly sokat emlegetett pénz, ugye! Ha egyáltalán a pénznek van még némi értéke, egyáltalán értelme…
És mitől függ az, hogy valaki megfutamodik a nehézségek elől, vagy szembeszáll velük? Gondolom, a hitrendszere(i)től & az értékrendjétől…
@ Mese:
te csj vagy ugy e?
@ thirdeye:
Ezt akkor megbeszéltük. 8-)
Mese írta:
Nem alkalmazkodni. Ellenkezőleg. Az alkalmazkodásnak nincs vége, egyre nehezebb és nehezebb, míg végül beleroppansz.
Szerintem is.
nev3rlive írta:
Nem ér olyat mondani, hogy “csj”. :-)
@ Duncan Shelley:
akkor csaj ,vagyis no::nemu: :)
nev3rlive írta:
Ilyet ér mondani. :)
@ nev3rlive:
Te “FÉRFI” vagy, ugye?
Mese írta:
A férfi miért nagy betű? kis betű!
Bekövetkezik a változás. Hogy valamilyen szinten visszanyerjem az egyensúlyt, azaz éljek, túléljek, képesnek kell lennem több, de legalább 2 aspektusból megvizsgálni a helyzetet. 1. Mi van ha alkalmazkodom? 2. Mi van ha nem alkalmazkodom? 3. Mi van, ha mindkettő? A kulcs: mindkettő. Akkor is, először alkalmazkodnom kell.
Megtörténhet, hogy nincs is időm vizsgálódni, mert a tudatom, esetleg a tudatalattim, esetleg a “lélekjelenlétem(!)” segít átlátni a képet, azaz súgnak és segítenek – hacsak nincs pánik. Azt gondolom, hogy aki leginkább válaszképes a változásra, rugalmas, az marad(hat) életben, azt hagy(hat)ják élni.
Az Apolló-13 legénysége is, hogy menekült meg, amikor “a holdraszállás meghiúsult” és “a fő cél az űrhajósok megmentése lett”? (…) “a fedélzeten megtalálható anyagokból egy olyan ideiglenes szűrőházat fabrikáltak, amellyel a parancsnoki modul négyszögletes szűrőit be lehetett kötni a kerek szűrőt használó holdkomp rendszerébe. Ezzel a találmánnyal az űrhajósok megmenekültek a fulladástól.” (http://hu.wikipedia.org/wiki/Apollo%E2%80%9313 )
Számomra a lényeg: “a fedélzeten megtalálható anyagokból”. Mi ez, ha nem alkalmazkodás a rendszerhez? Igaz, kényszer alkalmazkodás, de alkalmazkodás.
A vizet ha átöntöm egy kis edényből egy nagyobb edénybe, felveszi a nagyobb alakját. Vagyis alkalmazkodik. Hogy utána csapkod, tombol, az egy másik dolog.
Régebb volt egy sorozat: megtörtént eseteket rekonstruálva be/megmutatták a történteket. Ezekben (is) kerestem (és találtam) a közös pontokat, ki miért menekült meg? Vagy nem…
Egyik kedvenc könyvem R. Buckminster Fuller-nek a “Földűrhajó”-ja. Ebben a rendkívüli könyvben ír – többek között(!) – az alkalmazkodásról, a specializálódás veszélyeiről stb. Persze, ez is egy nézőpont. Én magyarul olvastam, az angol változata itt: http://classes.dma.ucla.edu/Winter09/9-1/_pdf/3-fuller_operating-manual.pdf
Kimaradt az előbbiből: a megtörtént esetek, túlélésről szóltak.
Louis írta:
Miért nagybetű? Amikor írtam, akkor így döntöttem. De legyen kisbetű, mindegy.
A megjegyzésem úgy látszik, nem a legjobban sikerült, nem jött be a társadnak. Persze lehet, hogy el sem követte azt, amiről azt gondolom, hogy elkövette. :)
De ha mégis jól gondolom…? Csupán a véleményemet írtam le. Nem vártam egyetértést, nem vágytam “bólogató Jánosokra”, nem akartam senkit meggyőzni és kaptam egyből egy megjegyzést, a személyemet illetően. Nem esett jól. Persze, innentől kezdve, ez az én bajom. :)
Duncan Shelley írta:
Akkor hozzászólok:semmit!
@ Mese:
Milyen társam? Nem tudlak követni.
@ Mese:
Mindig légy önmagad, mert akik számítanak, azok nem törődnek vele. Akik meg törődnek vele, azok nem számítanak. igen en FERFI vagyok :))