Ez a leghosszabb cím, amit valaha is adtam, könyvnek, cikknek, vagy akármilyen írásnak. Hosszú cím, érzelmileg túlfűtött, de minden kétséget kizáróan igaz.
Néhány évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem a fenti gondolat. Keserű időszakot éltem át, és a felismerés magammal kapcsolatban született. Az ostoba, akinek kitartásra van szüksége ahhoz, hogy sikert érjen el, én voltam.
Kitűztem magam elé egy célt, megpróbáltam elérni, és nem sikerült. Újra próbáltam, és a siker továbbra sem jött. Azután megint és megint és megint és megint nekiveselkedtem, és minden esetben kudarc lett a vége. A kudarcból rejtély lett, amely fájt, keserűvé tett, néha szinte megőrjített. Néha nem csak szinte. Kérdezgettem magamtól: mi a baj velem, miért nem sikerül, miért nem kaphatom meg, amit akarok? Hiszen rengeteget dolgozom, rengeteget küzdök érte, hát akkor miért nem? Mi a baj velem?
Bugyuta kérdések. Melyekre ugyanilyen bugyuta válaszokat adtam magamnak. Isten. Ördög. Istenek. Megátkoztak. Karma. Hülye vagyok. Bolond vagyok. Eladtam a lelkem, letelt az időm és most bűnhődöm.
Ha valaki ostoba, és kitartása sincs, akkor vége. Ha valakiben van elég kitartás, akkor lehetősége van olyan sokszor megpróbálni, mígnem az egyik alkalommal bejön a dolog.
A kitartás nem rossz. Semmiképpen sem az. Alapképesség. A kitartás azt jelenti, hogy megragadunk egy gondolatot, és nem mondunk le róla, függetlenül a körülményektől. A kitartás hiányára nincs mentség. Akiből hiányzik, az életképtelen. Ez a világ sokkal keményebb annál, mintsem hogy bármit is tálcán kínáljon.
Az ostobaság nem azt jelenti, hogy valakinek nehéz a felfogása. Azt jelenti, hogy rossz a tanulási stratégiája. Az ostoba nem keresi a valódi okokat, egyszerűen csak úgy kitalál magának valami, és hisz benne.
Van egy mondás: az őrült mindig ugyanazt teszi, és mindig más eredményt vár.
Az én ostobaságom abban nyilvánult meg, hogy néha ugyan változtattam valamit, de nem tudatosan, nem megértésre alapozva, hanem csak úgy, ahogy épp akkor eszembe jutott. Nem kutattam az okokat, csak kútfőből találgattam. Írtam 19 ezer oldalt a szemétkosárnak, és sem az írásról nem tudtam többet a végén, sem a könyvkiadásról.
Az ostobának azért van szüksége kitartásra, hogy addig csinálja, amíg végül kezébe nem kerül az a megfelelő könyv, amíg nem találkozik azzal a megfelelő emberrel, vagy nem lesz egy kicsit okos, és kezd el tudatosan a dolgok mélyére nézni, hogy megértse, miért nem sikerül, amit akar.
Ha le akarjuk rövidíteni az időt, meg kell állnunk, félre kell söpörnünk a gondolatainkat, a hitünket, a rögeszméinket, amikkel eddig sem mentünk semmire. Kutatnunk kell, megfigyelni, megérteni, használni.
Ha ostobák vagyunk, a kitartás az egyetlen esélyünk a sikerre. Ez ad nekünk időt arra, hogy a nagy számok törvénye működjön. Ha okosak vagyunk, nem találgatjuk a kudarc okait, hanem felkutatjuk.
Ami működik, az igaz. Ami nem működik, az nem igaz.