
Ti hogyan érzitek magatokat? Jól? Rosszul? A kettő között? Mitől függ az, hogy hogyan érezzük magunkat? A környezetünktől, elsősorban, ugye?
A környezetünk meghatározó szerepét nehéz lenne kétségbe vonni, a kérdés inkább az, hogy mit tekintünk „környezetnek”?
Hogyhogy mit? Hát ezt itt, nem? Fal, asztal, szék, monitor, hát nem? Könnyű lenne ezt rávágni, de a helyzet az, hogy ez nem a mi környezetünk, hanem a testünk környezete. A mi környezetünk azok a képek, amikkel körbevesszük magunkat.
Minden ember mozigépész, ezt kijelenthetjük. Egyfolytában képeket vetítünk magunknak, amikre reagálunk érzelmileg, és ez adja a közérzetünket. Ha sötét, számunkra ijesztő képeket vetítünk, rettegünk majd, visszahúzódunk az élettől. Ha gyönyörű, nyugodt, békés képeket vetítünk magunknak, akkor örömtelinek találjuk majd az életet, és ez a viselkedésünkön is meglátszik.
Némi gyakorlással, némi odafigyeléssel elérhetjük, hogy gyökeresen megváltoztassuk a magunknak vetített képeket, ijesztő és kellemes irányba egyaránt. Ha betegségek képeivel bombázzuk magunkat, és rettegünk a betegségektől, érzelmi roncsok leszünk, és ki tudja, talán ennek következtében tényleg megbetegszünk. Sőt az is lehet, hogy ha ezt megfordítjuk, az gyógyuláshoz vezet.
Ez így mind szép és jó. Filozófiát alkothatunk a tétel köré, kijelenthetjük, hogy mind mozigépészek vagyunk, kifejleszthetünk módszereket és egy utat, amely nyugalmat, örömöt, boldogságot, lazaságot, önbizalmat ad. Biztosan elérhetnénk eredményeket, sok esetben életmentő változásokat. Összetört emberek születnének újjá a szemünk láttára! Láthatnánk a tükörben, ahogyan átalakul az arcunk, a testtartásunk!
Meglehet, hogy a képek kicserélése, attitűdünk átalakítása olyan mértékű változást hoz az életünkbe, amit az út elején nem is tartanánk hihetőnek.
Nem kétséges, hogy közvetlen környezetünk, amely a saját magunknak vetített képekből áll, alapvetően befolyásolja az életkedvünket és a viselkedésünket.
De van ezzel egy kis baj. Apró szépséghiba.
Ez egy olyan út lenne, amin biztosan eredményeket tudnánk elérni. De ez az út biztosan a pokolba vezet. Ez az út biztosan a halálba visz mindenkit, aki jár rajta.
Igaz, vannak helyzetek, vannak állapotok, amelyek esetében fontos és hasznos lecserélni a vetített képeket, ám tudnunk kell, hogy mindez elsősegély, nem több, pillanatnyi megkönnyebbülés, de nem megoldása semminek.
A dolog szépséghibája az, hogy akár félelmetes, akár örömteli képeket vetítünk magunknak – eltakarjuk a valóságot.
A valóság, a közvetlen és a távoli fizikai környezetünk, és az ebben elfoglalt helyzetünk, olyan könnyedén hatol át a magunknak szőtt illúzión, mintha az nem is létezne. Lényegtelen, hogy milyen szép napfelkeltét vetítünk magunknak, miközben zuhanunk a szakadékba, be fogunk csapódni.
Mozigépészek vagyunk, és napi 24 órában vetítünk a vászonra. Viszonylag könnyű új szalagot tenni a gépbe, viszonylag könnyű a drámát lecserélni vígjátékra vagy kalandfilmre. Biztosan kellemesebb társaság leszünk, ha olyan filmeket vetítünk magunknak, ami felvidít. Az igazi megoldás azonban az lenne, ha kikapcsolnánk a gépet.
A gép kikapcsolása: ez az, amit megvilágosodásnak hívnak.
Hmmmm.
Ez nem rossz.Miközben olvastam-persze lövésem sem volt,hová akarsz kilyukadni-komoly szinten hullámoztak az érzelmeim.Van amelyik mondat után nevettem volna,egy perccel később ölni tudtam volna.De a lényeg megint telitalálat.
Egy idézet:”Azt ismered, hogy egy pasi leesik az ötvenedikről? Ahogy zuhan lefelé, azzal nyugtatja magát: “Eddig minden rendben. Eddig minden rendben. Eddig minden rendben.”
Tudod, nem a zuhanás számít, a leérkezés.
De nagy film….
…de nagy idézet…
Csak most értettem meg a lényeget.
Pacsi.
Übergóré!
Nem ez a topik volt kitéve nézegetősbe.
Vagy átirtad???
Még ha te ki is kapcsolod, a környezeted nem fogja.
És akkor idegen leszel köztük.
Színészkedhetsz, játszhatod, hogy olyan vagy, mint ők.
Meg el is menekülhetsz; kereshetsz olyanokat, akik szintén kikapcsolták a gépet.
Utóbbi a gyakoribb.
Előbbi viszont mókásabb…
Egoista vagyok.
Szeretnék ott lenni pár…jópár ember felébredésénél.
Volt már benne részem.Mindenkinek ajánlom.
Még a neonáci rendóröknek is. 8-)
Jó,ismét egy semmit mondó történet,hátha Kisborost érdekli..
Mikor először lecsuktak-öltözői nézeteltérésért,ami a Btk.szerint rablásba torkollt-akkor már másfél éve pötyögtem.(ezt jobb helyeken amatőr ökölvivásnak hivják).Az első nap egy Maci becenevű jógyerek természetesen rámszállt.Sápadtarcú vagyok,új hús..logikus.
Elsőnek-szégyen ide,szégyen oda-beroncsiztam.A szokásos veréb duma:”miért kell engem basztatni?Én nem szóltam senkihez!”stb..stb..
Másnap a sétán kezdődtek a beszólogatások.
Nem éreztem jól magam,maradjunk ennyiben.
Felfelé menet Mackó koma elhatározta,hogy a tűsarkára áll.Ezt rajtam kivül minden kedves zárkatársam tudta,hiszem őket beavatta nemes tervébe.
Elöre sietett,én utolsónak maradtam,mit tudtam én a protokollról..(más se tudott semmit.Egy ilyen hangzású szótól csak megfájdult volna a fejük)
Mikor bezáródott mögöttem a zárkaajtó,Mackó nekem rohant.Ez az úgynevezett “játszuk le a semmit,köcsög eljárás”.Ijedtemben reflexből egy bal-jobb,visszajobbal úgy telibevertem,hogy még be is kulázott a gatyájába ez a …jó gyerek.
Másnap megint szabadlevegőntartózkodás.
Jöttek oda sorban.”hallottuk,hogy jógyerek vagy”
“jól tetted,az egy köcsög”
“sportolgatol magadnak?”
“üsmerem a büntársadat,fenn van a harmadikon.Üzensz neki?”
Na,szóval ennyit az ébredésről.
Ez is Tuboj evangéliuma.”Kinek mi?”
Hiába voltam előtte intézetben,akkor is felültem a saját hülye filmemnek.
De ez,komolyan mondom-egy nagyon szerencsés ébredés volt.
Cudarabbakat ma már nem mesélek el.
Olyanok biztos vannak a mindenható-és tudó rendőroktató tankönyvekben.
Ja..
@ ferko998:
És az is hozzátartozik,hogy közben nagyon tele volt ám a gatyám.Csak szinészkedtem.
De hamar belejöttem.Nem nagy ügy egyébként.
Minden rendvédelmi dolgozónak know-how alapon menne ez…
Ja. Az én mozim viszonylag tetszetős és az is marad egészen addig, amíg ki nem derül számomra pontosan, hogy hogyan kell leállítani a vetítőgépet.
@ kisboros: Ha jól értettem, a környezetet is a film határozza meg… Negyedik bekezdés: “Egyfolytában képeket vetítünk magunknak, amikre reagálunk érzelmileg, és ez adja a közérzetünket.”
@ ferko998: Jó kis túlélő képesség: ha megtámadnak, sz..rá vered a kezdeményezőt! :-D Ilyen filmet nem szeretnék vetíteni magamnak, maradnék a szép naplementénél, ettől függetlenül tetszik! :-)
B.andi írta:
Igen.Csak ezt én sem akartam levetiteni magamnak.És 1990-ben még minden más volt,mint manapság.
A felébredésen van a hangsúly,tisztelt B.Andrea.
Az a két nap nagyon hosszú volt.És a pár száz ember közt olyan egyedül éreztem magam,hogy azóta sem volt hasonló érzésem.
Neked a lényeg nem jött át.
Ami nem baj,mert nem is neked szántam,mindenesetre a véleményedet köszönöm.
Tényleg.Nem stuff.
A facebookon írta egy fickó, hogy ez egy veszélyes cikk, mert betegségeket is okozhat. :D
A Facebook-on szoktak ilyen okosságokat megosztani, mint pl. hogy mosolyogni kell és akkor majd milyen boldogok leszünk.
Na igen, de mosolyoghatunk egész nap, ha közben halálos kórban szenvedünk, attól még az esetek jókora százalékában nem fogunk meggyógyulni. Érdemesebb akkor már a valódi érzelemmel az arcunkon tenni valamit a körülményekkel és akkor az a mosoly már valódi lesz és nem kell erőltetni. :-D
@ Duncan Shelley:
Olvastam. :)) Na, megyek is, bedobok egy kis nyugtatót, annyira felzaklattam itt magam.
Remekmű!
http://duncanshelley.com/wp-content/uploads/2012/03/bruce_campbell_evil_dead_2_movie_image_01.jpg
:rotfl:
Megvilagosoda’s : A zenéről írni olyan, mint az építészetről táncolni.
@ Jaklin:
A mai reklámszatyorbölcsesség(ez jó vaker,lenyúltam Great-től):
Van egy hazai börtöncelebünk,K.Gábornak hivják.Aki ismeri az ennyiből is tudja,kiről van szó.
Egy igazi élő legenda.Ha létezik a Sátán,akkor őt megszállta,az tuti.
Kettő méter magas.Ez az alap.Hurka volt fiatalon,egyszer állba vágta egy akkori celeb-régi idők ezek-és amig gyógyult a törött álla,addg átgondolta a dolgait.
Elkezdett gyúrni.Akkor még ez nem volt divat.A mendemondákat hagyjuk most.Arról beszélek,aminek a szemtanúja voltam.
168kiló testsúly.64centis felkar(ez azóta is elképesztő)230kilós fekvenyomás,110kilós kétkaros bicepsz.És mindemellett beleugrott az angolspárgába.
Plusz nem volt ügyetlen bokszoló eleve.
Gátlástalan,gonosz….igazi rémálom.A rendőrökből viccet csinált évekig.Akkor még lehetett.
Voltak jó,tehetséges fiatalok,akiket magához vett.Tanultak tőle(mert rafinált dög is volt)
De ettől még ő egy fax maradt.
Böri:ki-be…ki-be..
Addig a “fiai”gyarapodtak,sokasodtak….
Mikor kint volt ütötte-vágta őket és kirabolta…
Aztán K.Gábor ügyvédje kiadta a védencét a “fiaknak”.
Hazajött eltávra Nosztráról(95ben)
30 ember összegyűlt rá.
14ember merte megközeliteni a helyet,ahol tartózkodott.
3ember merte nagy nehezen megtámadni.
Végül(pedig a tisztes helytállás bőven megvolt,hajjajjj)majdnem halálra verték.
Átvágták az inakat a lábában karddal,leszúrták,összetörték a koponycsontját.
K.G.nek ez egy komoly ébredés volt-Tökölön a rabkórházban.
8-10 évre rá,olyan bosszúkat állt,hogy a hideg futkos a hátamon,ha belegondolok.Csak manipulációval.Semmi sajátkezűség.
És mindezt,úgy hogy mindenki tudja.
Hopp,egy másik ébredés.
Duncan lehet,hogy nem erre gondolt.
De attól még az ördög nem alszik.
@ Jaklin:
És a “fiak”is 120-130kiló környékén jártak,komoly vállalkozásokkal,miegymással.
Azóta egymást is ölik.De ez már magánügy.
Szerintem ide való idézet:
“…a sors csak annak előre megírt, aki ÖNISMERET nélkül hozza meg döntéseit…”
@ ferko998: Ahogy nézem, azért a közelítést most is támadásnak veszed és gyorsan sorozol egyet a biztonság kedvéért! :-) Tisztelt Ferenc, csak egy ártatlan mosolygós megállapítás volt a részemről az előző kommentem, szarkazmus és kritika nélkül. Elnézést, ha félreérthető voltam. :-)
B.andi írta:
Az enyém is.Már megint félreértettél. ?:-)
Ketdem azt hinni magamról,hogy félreérthetően fogalmazok. :-((
A “nem ártás”szánéka vezérelt,tisztelt B.Andrea.
@ B.andi:
…szándéka…csak kapkodok…
@ ferko998:
ferko998 írta:
Beleképzeltem magam a szituba, hogy valaki nekemesik és erre elindul a kezem és már csak nézem, hogy hoppá, vége. Nem voltam ilyen helyzetben, mert mittom, nem keresem, ahogy mondják, de nem is reális, szóval elképzeltem, hogy mi történne, ha meg akarna ütni valaki, de tényleg… és akkor azt gondoltam, hogy inkább naplementét nézegetnék… :-D
Tény, hogy 1990-ben én is más dolgokat vetítettem, mint manapság, az se volt se jobb, se rosszabba a mostaninál.
Attól, hogy nem arra reagáltam, amire vártad esetleg a reakciót, ráadásul valakitől, akihez nem is szóltál egy blogkommentben 8-) az csak egy dolog. :-) Attól még átjött. Akarsz beszélni róla! :-D
@ B.andi:
Ha te már’90-ben is vetitettél magadnak,akkor te már nagyon öreg lehetsz…
:O
@ ferko998: Hívjuk tapasztaltnak… :-D
ferko998 írta:
Nos, itt kaptad el a lényeget, nem pedig akkor amikor “felismeréseid’ voltak.
Ez ám a király sztori!
A millió dolláros kérdés:
Fejlődött, vagy visszaesett a csávó.
Fontolgasd egy darabig, mielőtt kivágod a választ.
Figyelem! Vannak ám párhuzamok (amikben a csúcsgóré természetesen nem gondolkozik).
Duncan nyomja nekünk a “Yin-Yang”-ot…
Az én mozim családi dráma volt, közben pornóra és akcióra vágytam. Az egyik felmenő azt játszotta, hogy “beteg vagyok, szeressetek, haljatok velem”, és én voltam az a balek, aki éveken át ápolta. Sokszor azt kívántam, bárcsak megdöglene végre és kimehessek az életbe. Egy nap arra ébredtem, hogy elég, nem játszom tovább az ő játékát. Kisétáltam, mentem élni. Mindenki elátkozott, gonosz, kíméletlen rohadéknak tartott. Tizennégy évig tartott kiheverni, hogy ápoltam. De jó.
Már mindigy, mit vetítek, képektől nem félek.
kisboros írta:
Mindenki idegen.
Aki kikapcsolta, az nem menekül.
ferko998 írta:
A kislányok is vetítenek.
Nem is gondolnád, hogy miket. :-))
Ez a b.andiság érdekes nézőpont. Nincs kedved felvenni.
Ilyen börtönös túlélősztorid nics, hogy nézted a naplementét és annyira romantikusnak láttak hátulról, hogy nem mertek próbálkozni?
Asszem a Titanicban (filmben) is volt naplemente, aztán meg mi lett a vége…
ferko998 írta:
Ha elfajul, az önzetlen emberek hullájából csinálják majd a torlaszokat. Én ennél többre tartom magam.
Én sokat ismerek. Tudni kell velük bánni, ez a titka.
Mindenki másképp unatkozik.
B.andi írta:
Nem értetted jól.
nev3rlive írta:
Ügyes. Ebből az egy mondatból kiderült, hogy négy dologhoz biztosan nem értesz.
@ Great: Költői kérdés volt! Az én világomban így van! Jól értettem!
@ kutyagumi: Én inkább úgy gondoltam ezt a romantikus váltást, mint amikor az ember kivesz egy neki nem tetsző filmet a lejátszóból és betesz egy naplementéset, szóval, nem keveredik a két sztori. :-)
kutyagumi írta:
Nem lehetsz “kint”sötétedéskor még akkor sem,ha szabadmozgó vagy.
Én pedig nem hogy szabadmozgó lettem volna,majdnem mindig négyes bécsés voltam.
Amúgy én is celeb vagyok,ha hiszed ha nem.
:-D
Ha két dolgot leirhatnék itt,akkor tudnád.
De a kedvedért keresek újságcikkeket.
B.andi írta:
Ez is egy szempont, csak Ferkó haverom a megoldások embere, és vannak akik az elmélkedésé.
Az öltözői afférokban nem nagyon van idő elmélkedni.
A naplementéről, meg az Őrtorony című “magazin” jut eszembe (vagy valami ennek megfelelő képeslap a kiadójától).
Great írta:
Ne haragudj a bizalmas hangnemért,de te szimpatikus kommentelő vagy nekem.
Rövid,de lényegretörő.
;-)
Tisztelet.
@ kutyagumi:
Az Őrtorony az very well!
Mi bajod van Jehova Tanúival???
Hogy tisztázzuk.
Azért ültem gyerekfejjel 7hónapot,mert az Újpest öltözőjében egy fél Orbit rágót(a felét visszaadtam)és 100forintot elvettünk 6(!)másik,nálunk idősebb gyerektől.Az egyiknél volt300forint,és egy kilóra megvágtuk,mert nagy volt a pofájuk fociügyben.
Nem bánom én,de biztos,hogy ez volt a legjobb eljárás?
Biztos,hogy jót tett ez nekem-nekünk?
A másik gyerek is lecsavart azóta egy tizest,apránként.
Mindegy.Már akkor lobotómiának kellett volna alávetni minket.
Csak annyit kérek az Istentől,hogy előtte egy rendőrt megerőszakolhassak-csupán csak azért,hogy beigazolódjon az ,amiről évekig tanult a szerencsétlen adófizető barmok kontójára. :-X :-X :-X :-X :-X :-X :-X :-X :-X :-X :-X :-X :-X
ping-pong : A Biblia arra tanít, hogy szeresd felebarátodat. A Káma Szutra pedig megmagyarázza, hogyan.
szuper cikk!!
és megfejelem egy kis
Ram Tzu-val:
Ram Tzu tudja:
Ti, eszesek,
Mindig azt keresitek,
miként lehet kifogni a rendszeren.
Megvilágosodást akartok,
Örökkévaló örömöt,
Végül orgazmust.
Mindent.
Ráadásul
Még ott is akartok lenni,
Hogy élvezzétek.
Ez tesz benneteket
a legnagyobb balekká.
Prédává lesztek.
Megkeresztelnek és kielemeznek,
Rolfingolnak és elektrosokkolnak.
Meditálsz és vegetálsz,
Visszavezetnek születéseiden és újrarendeznek.
Tele van a tököd és szívatnak,
Énekelsz és reklamálsz,
Meggyógyítod a benned élő gyermeket,
Adományokat gyűjtesz reptereken,
Érintkezésbe lépsz az érzéseiddel,
Olvastatsz a tenyeredből, a kártyáidból,
Az aurádból és a
Csakráidból.
Ha felettébb eszes vagy,
Indiába, Tibetbe,
Thaiföldre és Kínába utazol.
A szíved mélyén tudod,
Hogy az igazság összeegyeztethetetlen
A szabadulás méricskélésével.
Alázatosan elkapod
A vérhast, vagy a májgyulladást.
Úgy teszel, mintha Sai Baba
Különbözne Orális Róberttől.
Csoda, hogy Ram Tzu még
Nem szakadt meg a röhögéstől
massacarrara írta:
Ram tzunak könnyű , nem járt még a földön .
Magas gondolatok megint, jó kis cikk! Első kérdésre, hogyan érzem magam? Soha nem éreztem magam ilyen jól, mint mostanában. Valahogy minden olyan szuper, sokat edzek, majd kicsattanok, ki vagyok pattintva mint a cigó Brad Pitt :) , sokat fotózok, az emberek dícsérik sorra a képeimet, imádom a munkámat és jól is megy a bolt, sokat találkozok a barátaimmal, sokat kirándulunk, pókerezünk, nevetünk iszogatunk. Nagyon szép és kedves csajok vesznek körül, egy szóval imádom az Életemet ,
Jó a film! :)
@ bakostamas:
Elkerülte a figyelmedet , hogy Duncan azt mondta , hogy ez garantáltan a pokolhoz vezető út . Bocsi :-)
A rákot. Senki nem vetítget, pechjére leginkább neki vetítenek. Vili nem? Aszongyák tudatalatti miegymás. Akárminek is nevezzük elveszett rég a kontrollod. Ezért tartasz itt. Ha még erre a szeméthalomra a belső mozivásznadon további úgymond tudatos műsorszámokat is vetítesz, neked télleg annyi, mert olyan messze kerülsz a közvetlen érzékeléstől amennyire csak lehet.
Javaslom a nemvetítés és a vetített képek nem nézegetése lépéssort a kivezető útnak. Hajrá emberek. Nézzünk rá arra, ami előttünk van. Figyeljük meg és télleg lássuk azt, ne holmi képeket az elménkben. Csak azt, ami ott van. Nem egy nagyszerű eredmény, de kezdetnek megteszi, mert akkor már el lehet tűnődni a látottakon. Jobb mint az elménkben véletlenszerűen felbukkanó képeket elemezgetni és az azokkal kapcsolatos gondolatainkon elmélkedni vagy a kimondta miért mondta, hogy gondolhatta. Bizony.
Az út járható, Erre mindenki ! :-)
hochenz írta:
Van egy régi késem, megjárt már mindent, látszik is rajta. Eljönnél hozzám és fejedbe vennéd, hogy a fürdőszobában van. Nem érdekel, mennyi időn át keresnéd a fürdőben, mivel nem ott van, nem találnád meg.
Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy a rák trükkös dolog. Kontroll a világ felett. Az egyik valóságban (kemo-miegymás) lutri, vagy így lesz, vagy úgy. A másikban (gnm) napi rutin, semmiség.
Az első a fürdősziba, a második az ágy alja, mert ott van.
@ Dr. Molotov:
A rák itt mint jelző állt,vagy mint betegség???
Igy egy kukkot sem értek.
De ez igy túl van bonyolitva,nem?
Rövid távú célok,reális célkitűzések….vetitgessenek a buggyantak.
A képzelődéssel nem sokra megyek,max.ha feltaláló vagyok,vagy mérnök….vagy hadvezér…
@ thirdeye:
igen, eddig szerintem nem sok ember volt aki ki tudta a gépet kapcsolni, pl Jézus. De én is jó úton vagyok, a tv-t és a rádiót már én is kikapcsoltam :)
bakostamas írta:
Hát igen , legalább így mások vetítése nem zavar . :-))
A gépet meg úgyis csak akkor kapcsoljuk ki , ha már meguntuk az összes létező filmet . :film: :yawn: :ZZZ:
Nem tudom, mikor ébredtem fel, de azt biztosra veszem, hogy az éberségnek, csakúgy, mint megannyi másnak, különböző fokozatai vannak.
A szüleim egyszerre neveltek önállónak (“persze” nem korlátok nélkül) és burokban. Már ekkor is sok őrültség kattogott az agyamban.
Azt nem tudom, mikor ébredtem vagy kezdtem ébredezni. Annyit tudok, hogy mindig kivülállóbb voltam, mint a többiek, és hogy az ébredés fáj. Nekem biztosan.
Az okos pszichológusok meg pszichiáterek már megmondták, hogy “teljesen természetes, ha egy kamasz agyában felötlik az öngyilkosság gondolata”.
Kétszer fogytam le ezen életemben nagyon eddig (az újjászületést tartom igaznak). Második alkalommal rengeteg érzelem és gondolat kavargott bennem. Az egyik többek közt a düh volt a világ iránt, mert tudtam, szinte láttam, hogy az a semmirekellő tolvaj kölyök, aki ostoba vigyorral a képén végtére is egy undorító alak, valójában a világ egy megmentője lehetne. De elvakítják, ő pedig olyan alacsony szinten mozog, hogy nem is emlékszik, mi az a látás.
A körülöttem élők nagy százalékát úgy manipulálom, ahogy szeretném. De mire megyek vele? Magányra és meghasadt beképzeltségre.
misskiller írta:
Te legalább már rájöttél arra , hogy mekkora csapda ez .
Egy csomó ember meg arra törekszik , hogy beleessen ebbe a csapdába . :-?
@ thirdeye:
@ misskiller:
Most is manipuláltok, minket, hogy elhiggyük, ti milyen fantasztikus, a légynek sem képes ártani típusú emberek vagytok.
Hogyan akadályozza meg valaki, hogy ne manipuláljon másokat? Hogyan éri el, hogy ne legyen hatással másokra? Hogyan fésüli a haját, hogy az senkire ne hasson? Hogyan jár, hogy az senkire ne hasson? Mit mond, hogy az senkire ne hasson?
Manipuláljuk egymást, ez a helyzet, el kell fogadni. Nem rossz az. Csak felelősséggel kell csinálni.
Néha kutyakötelesség manipulálni és bűn nem tenni.
Dr. Molotov írta:
Hogy jött ez ki neked ?
Dr. Molotov írta:
Elvonul barlangba :-D Amúgy sehogy , :-))
Dr. Molotov írta:
Meg is válaszoltad . Szerintem az indítattás a nem mindegy , hogy amikor szándékosan manipulálsz , azt miért teszed . Én úgy éreztem , hogy Misskiller arra gondol hogy úgy manipulál, hogy se neki , se másoknak nincs benne öröme .
De majd ő elmondja ha akarja :-)
@ Dr. Molotov:
Most is manipuláltok, minket, hogy elhiggyük, ti milyen fantasztikus, a légynek sem képes ártani típusú emberek vagytok.
Ezt én se értem, miért írtad.
(Na most manipuláltalak.)
Kérdésedre a válasz, az én felfogásom közvetítésében: Mindenki felvesz vagy teremt magának egy identitást, személyiséget. Célokat határoz meg a maga számára.
Nekem a manipuláció azt jelenti, hogy az illető vagy csoport nem őszinte, nem a valós indíttatásait tárja fel. A legegyszerűbb példa erre a reklámok. “Fáj a feje?” “Persze, most üvöltöttem az asszonnyal.” “Vegye meg ezt meg ezt meg ezt, mert ezek szuperhatékonyak, mindent leküzdenek, minden problémának ez a megoldása az életében.” Magyarán: azt sugallja, segít.
Pedig a valódi cél a fogyasztás.
Duncan azt írja: “A gép kikapcsolása: ez az, amit megvilágosodásnak hívnak.” Számomra ez annyit tesz: tudj úgy ránézni a dolgokra, ahogy vannak. Ergó, ha rá tudsz nézni a dolgokra és azt látod, amik valójában, akkor képtelenség téged manipulálni. Onnantól kezdve mindegy, hogy áll valakinek a haja. Persze, az is tök jó játszma lehet, ha nem ismered a másik fél céljait és ő sem a tiédet.
Nem tom’, én személy szerint utálom, ha manipulálnak vagy megpróbálnak. Persze nem verem ki a hisztit, az illetőre hagyom. Szeretek úgy gondolni magamra, mint szabad lényre, aki képes döntéseket hozni. És ha én ez vagyok, akkor a másik embernek is meg kell adnom az erre irányuló jogot. Akkor manipulálok, ha az ember, akin keresztül el kell érnem valamit pl síkhülye, vagy nem értünk egyet bizonyos dolgokban, de neki ezt nem kell tudnia.
Javítsatok ki, ha nem logikus, amit írtam.
misskiller írta:
Mondd, minek üvöltesz te az asszonnyal? Az asszonyt szeretni kell és pátyolgatni. Mert az ideális férj az, aki tudja, hogy mire vágyik a felesége és ő is épp azt akarja, mondta egy olyan valaki, akinek én hiszek.
misskiller írta:
Akár logikus , akár nem , nekem tetszik . :-)
@ Alex:
Egyet értek veled. Ez egy példa volt, mert van ilyen.
@ Thirdeye:
:)
misskiller írta:
Azért a dolog sokszor nem ilyen egyszerű:
Ugyanis én azt látom, hogy a Nap forog a Föld körül (ezt mondja a szemem), erre kiskorom óta mindenki állítja, hogy pont fordítva van. bevallom soha nem ellenőriztem le, hogy hogy is van valójában. Ha a szememnek hiszek, akkor viszont hiába nézek rá a dolgokra valójukban mégsem biztos, hogy nem vagyok manipulálva, legalábbis a szemem által.
Alex írta:
A szem-ét manipuláló . :laugh: