Az ember esendő, tévedni emberi dolog, én is csak ember vagyok. Közhelyek, melyeket önmagunk felmentésére használunk. Bizonyos határokon belül ez működhet, hiszen van bennük igazság.Ha valaki árufeltöltő egy élelmiszerboltban, és esendő, téved, meg emberi, a legnagyobb kár, amit okozhat, az némi zavar a bolt polcain, némi jogtalan többlet a bevételben vagy veszteség a kiadási oldalon Tovább »
A legfelsőbb kaszt vallása
Talán létezik a nagyon ősi vallás, amiről semmit sem tudunk, aminek nincsenek szent könyvei, ami köré nem szerveződtek egyházak, de amiben tiszta szívéből hisz mindenki, aki a társadalmi tápláléklánc legtetején foglal helyet.A társadalom lényege a hierarchia, az, hogy a sokaság engedelmeskedik a kevésnek, és a kevés dönt minden kérdésben, ami a sokaságot érinti. Ez a Tovább »
Háromféle életkorunk
Gyakran előfordul, hogy valakit jóval többnek vagy jóval kevesebbnek becsülünk a koránál. Velem is számtalanszor történt már ilyen. Ismertem olyan fickót, akit 44-45 évesnek tippeltem, de 26 volt, és ismerek olyan nőt, akit rendszeresen 38-nak néznek, pedig 50 éves. Az, hogy valaki ránézésre mennyi idősnek látszik, sok mindentől függ.Azt mondják, egyszerre 3 életkora van egy Tovább »
A vezető és a követői
Egy bármilyen emberi közösség, amely szervezett és célorientált, szükségszerűen áll egy vezetőből és áll annak követőiből. A vezető feladata, hogy döntéseket hozzon, mozogjon, haladjon egy jövőbe vetített cél felé, vagy egy távoli pont felé. A követő feladata, hogy saját térbeli elhelyezkedését a vezetőhöz mérje, és támogassa a döntéseiben.Gyakorlatilag egy csillagászati modellel van dolgunk: van egy Tovább »
Ha az élet egy tévésorozat lenne
Ha az élet egy tévésorozat lenne… Ebben a tévésorozatban én vagyok az író, a rendező, és a producer. Én döntöm el, milyen jellegű, milyen stílusú, milyen témájú, milyen műfajú legyen a sorozatom. Azt nem én döntöm el, hogy hol játszódjon, azt a stúdió határozza meg: azért fut annyi széria a Földön, mert a stúdió költséget Tovább »
Budapest, 1990 nyara
Budapest, az Astoria közelében, 1990 nyár. Arra ébredtem, hogy valami történt a világgal. Reggel 8 óra körül keltem, bekapcsoltam a tévét, és műsor helyett csak sistergés fogadott. Végigpörgettem a csatornákat: mindenhol ugyanaz. Bekapcsoltam a rádiót: sistergés. Minden adón csak sistergés. Fogtam a telefont, hogy felhívjam a szomszédban lakó barátomat, de a telefon süket volt.Próbáltam józanul Tovább »