Az úgynevezett „szabad választás” rendszere két pilléren nyugszik:
– titkos
– személyes
Azt mondják, ettől szabad, hiszen mindenki kedve szerint arra szavaz, akire vagy amire akar.
Ez való igaz, eltekintve attól az apró szépséghibától, hogy az étlapot, amiről választani lehet, nem egy mesterszakács állította össze, meg egyébként is teljesen mindegy, hogy ki mit választ róla, úgyis azt kapja, amit már előre kifőztek.
Mottó: Az uralkodó a nép erkölcsi példaképe.
Valamennyi állam történelme során újra és újra ugyanazt a ciklust futja be. Ez a ciklus 5 fázison halad át, melyek a következők:
Az ember esendő, tévedni emberi dolog, én is csak ember vagyok. Közhelyek, melyeket önmagunk felmentésére használunk. Bizonyos határokon belül ez működhet, hiszen van bennük igazság.
Ha valaki árufeltöltő egy élelmiszerboltban, és esendő, téved, meg emberi, a legnagyobb kár, amit okozhat, az némi zavar a bolt polcain, némi jogtalan többlet a bevételben vagy veszteség a kiadási oldalon a rossz árazás következtében, esetleg néhány árucikk különös módon eltűnik. Bosszantó az ilyen, de senki nem hal bele.
A demokrácia a tömegek uralma. A demokrácia a történelem legnagyobb politikai vívmánya. Sokan nagyjából ennyit tudnak a demokráciáról. A legstabilabban az az elképzelés tartja magát, hogy nincs semmi, ami ennél a politikai berendezkedésnél jobb lenne.
Jelenleg tizenhatféle demokráciát különböztet meg egymástól a szakirodalom. Valamennyi típusnak a lényege ugyanaz: az állampolgárok koruk, elmeállapotuk és erkölcsi érzékük jogán beleszólnak a kormányzásba. Valamilyen mértékben, és valamilyen formában.
Ma reggel két öngyilkos merényletet hajtottak végre Brüsszelben, egyet a repülőtéren, egyet a metróban. Közel félszáz halott, mintegy kétszázötven sebesült. Mint tóba hajított kő, amely fodrokat kelt a víz színén, a félelem úgy gyűrűzött szét egész Európában: Budapesten bombariadó volt a Keleti pályaudvaron, lassították a mobil adatforgalmat, fegyveresek lepték el az utcákat. Sokan kérdezik, hogy mi a cél, mire megy ki ez az egész, mikor lesz már vége ennek a rémálomnak. Van egy trükk. Épp azt alkalmazzák rajtunk.
Az Egyesült Államok az elnökválasztási kampány lázában ég, és az egész világ figyeli az eseményeket. Maga a konkrét elnökválasztás 2016. november 8-án lesz, formálisan erre decemberben kerül sor. Az új elnököt 2017. január 20-án iktatják be.
Jelenleg úgy tűnik, hogy vagy Donald Trump, vagy Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok új elnöke.
Az úgynevezett hollywoodi filmek a legsikeresebb filmek az egész világon, teljesen egyeduralkodók a piacon. Hegemóniájukat nem fenyegeti semmi. Nem számít a kulturális távolság, nem számít a politikai szembenállás, Hollywood megtalálja az utat mindenhová.
Amikor Iránban az Egyesült Államokat sátánnak nevezték, a Csillagok háborúja volt a legnépszerűbb film az országban. Nepálban, Oroszországban, Kínában szintén a hollywoodi film vezeti a nézettséget. Oroszországban és Kínában a közelmúltban olyan finanszírozási programokat indítottak be, melyekkel próbálják ellensúlyozni a dominanciát a hazai filmek javára.
Alaptétel, hogy a hatalmat az szerzi meg, aki képes rá. Ebben mindössze az a probléma, hogy a hatalom megszerzéséhez merőben más képességek kellenek, mint a hatalom józan, építő felhasználásához. A ragadozó saját démonjaival harcol, a bölcs békében él. A hatalmat a ragadozók szerzik meg, a hatalommal a bölcsek tudnának megfelelően élni – a szakadék elég nagy.
Az emberi társadalom forrása egy ötlet. Ahhoz, hogy megtaláljuk ezt az ötletet, a társadalom problémáinál kell kezdenünk, és a látható problémákat kell visszafejtenünk, hogy eljussunk a jelenség legmélyebb pontjára.
A társadalom problémái a szegénység, az éhezés, az igazságtalanságok, a bűnözés, a háborúk, a tudomány beszennyezése politikai és gazdasági érdekek által, és így tovább.
Ki a felelős ezekért a problémákért? A válasz kínálja magát: a politikusok, a gazdasági élet vezetői, a közélet prominens alakjai, vagy épp azok, akik a trón mögött állnak, és suttognak bábjaik fülébe.
De a helyzet az, hogy ez egyáltalán nem igaz.
Talán azóta, amióta egyáltalán filmeket készítenek Magyarországon, talán a kommunista éra óta, de valamikor elindult egy különleges szokás, és a mai napig érvényben van. Onnantól fogva, hogy valaki elkezd gondolkodni egy filmen, egészen odáig, hogy lekerül a mozik műsoráról, nem vetíti a tévé, nem adják ki adathordozón, soha, senkiben nem merül fel, hogy a filmnek nyereséget kellene termelnie.
Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén