Ez nem egy hivatalos cikk, és nem is biztos, hogy sokáig itt lesz az oldalon. Ez a leírás csak azt a célt szolgálja, hogy a magam részéről tisztázzak egy kérdést, ami újra és újra felbukkan a kommentek rengetegében.

Én a következőket gondolom, ez az én személyes világképem:

Az ok-okozati láncolat fontos a fizikai univerzumban, de azon kívül kevésbé. Az ok-okozati lánc valamikor elkezdődött, nem öröktől fogva létezik. Az okot mi találtuk ki, előttünk nem létezett. A mi létünknek nincs oka.

Az individuum egy abszolútum, nem egyenlő a térrel, az idővel, az energiával, az anyaggal, a személyiségével, nincsenek jellemzői (karakterjegyei). A semmiben létezik, korlátlan képességekkel rendelkezik, mindent tud. A korlátlan képesség azt jelenti, hogy tetszőlegesen teremthet bármit. A mindent tud pedig azt jelenti, hogy tudja, mit ki teremtett.

Valamikor, még a fizikai univerzum létrejötte előtt, néhány abszolútum kommunikált egymással, és úgy határoztak, hogy játszani fognak. Szabályokat hoztak, döntöttek a játék céljáról, és belevágtak.

Nem tudom, miért tették. Azt kétlem, hogy unatkoztak, mivel az unalom egy emberi érzelem, sajátos energiamintázat, megfigyelhető, mérhető hullámhossz, és igen alacsonyszintű. Egy jobb állapotban lévő ember nem unatkozik. Az abszolútumnak nincsenek emberi tulajdonságai.

A gravitáció, a fény, és így tovább, ezek mind játékszabályok.

A játék a fizikai univerzum. Aki akar, beszállhat, ennek kritériuma a szabályok elfogadása.

Nem tudom, miért nem emlékszünk a szabályokra, miért és mikor felejtettük el. Valószínűleg a felejtés volt az egyik szabály. A szerepjátékot is úgy jó játszani, hogy felfüggesztem Duncant és valaki más leszek, valahol máshol.

Úgy gondolom, kezdetben sokkal-sokkal egyszerűbb volt a játék, mint ma. De minden bonyolultság a játék szabályai miatt lehetséges.

A játék célja a játékszabályok megfejtése. Az összes megfejtése. Akinek ez sikerül, az rájön, hogy játszik. Látja, hogy ez egy játék, és tud mindent. Végtelen képességekkel rendelkezik, tetszése szerint alakíthatja a játékot.

Az, hogy valaki azt érzi, hogy ő felébred, semmit sem számít. Nem ébredt fel. A felébredéshez nem 1, 4, 37 szabályt kell felfejteni, hanem mindet. A szabályok száma talán felülmúlja a legnagyobb számot, amit a matematika ismer.

Két irányvonal halad egyszerre, egymással szemben. Az egyik a játék bonyolítása, a másik a szabályok felfejtése. Így a játék egyre nehezebb, egyre izgalmasabb.

Ez a játék annyira bonyolult, amit emberi tudat nem fejthet meg és nem foghat fel. Lehet abban hinni, hogy ha valaki becsukja a szemét, akkor már nincs benne a játékban, de benne van. Lehet abban hinni, hogy valaki nem akar többé élni, és ez még mindig a játék. Millió és millió érzelem, melyeket rossznak vagy jónak tartanak, melyek némelyikéről azt hiszik, hogy az a teljes szabadság – de ez is a játék.

Minden gondolat a játék része. Minden érzelem, minden emlék, minden tett, minden érzéklet a játék része.

A fizikai univerzum sokkal előbb jött létre, mint az elme. Az elme egy kicsi fizikai univerzum. Olyan viszonyban áll a valósággal (játék), mint a Hold egy róla készített fényképpel.

A fizikai univerzum játék. Az élet, vagyis a játszás célja a szabályok felfejtése. Aki felfejtette az összes szabályt, az felébred, és tudja, hogy játszik. Ez a győzelem. Mindenki győzhet, a sorrend nem számít, csak az egyéni eredmény.

Mi történik akkor, ha valaki győz? Kiszállhat, ha akar, de visszatérhet, és kezdhet egy új játszmát, olyan képességekkel, amit az emberek istennek neveznek.

Nagyon jól lehet látni, hogy a felfejtés minden apró lépése visszaad valamit a lélek egykori hatalmából. Bármilyen tudás, akármilyen apróság is az, növeli a hatalmat.

A karma létezik, és ez az egyik játékszabály. Ki lehet lépni a karma hatásai alól – ennek ára az, hogy fel kell fejteni a karma teljes szabályrendszerét.

A halál is játékszabály. Aki felfejti, az nem hal meg, ha nem akar. Az embernél magasabb szinteken nincs halál, illetve a felejtés egyenlő a halállal. De a felejtés mechanizmusait is fel lehet fejteni.

Mit jelent az, hogy felfejteni egy szabályt?

Egy felnőtt ember folyton a kezét tördeli. Próbálja abbahagyni, de nem tudja. Ha felfejti a kéztördelést, akkor megtalálja azt a pillanatot, amikor eldöntötte, hogy tördelni fogja a kezét.

1977. április 9-én, Budapesten, az Ó utca 3-ban, az első emeleten, ült a szobájában az ágyon, a falakon Bruce Lee poszterek, éppen narancsszörpöt ivott, nézte a tévét, melyben a Sárkány útja című film ment, és nagyon tetszett neki, ahogyan Bruce Lee megropogtatja a kezét. Ezért ropogtatja a kezét. Nem azért, mert anyukája, az északi szél miegymás, hanem azért, mert egy konkrét időpillanatban, konkrét helyszínen, konkrét körülmények között, konkrét ok miatt eldöntötte, hogy ezt fogja tenni.

Ha felfejtette a kézropogtatással kapcsolatos igazságot, akkor hozhat új döntést. Folytatja, abbahagyja, megváltoztatja, kedve szerint. Amíg nem fejti fel, csupán küzdhet vele, elnyomhatja, de nem dönthet másként.

A fizikai univerzum egy közös elme. A mi elménk. Nem csinál semmit, csupán létezik, és körülményeket ad.

Az a szándékom, hogy visszafejtek néhány szabályt, mindössze azért, mert egy magasabb szinten jobban élveztem. Egyszer nyerek. Talán visszatérek.

Ez az én világképem, én így gondolom. Kisebb könyvet tudnék írni arról, hogy miért gondolom ezt, és hogyan jutottam erre. Ez most nem fontos. Csupán tisztázni szerettem volna ezt a kérdést, ha valakit netán érdekelne.

Most pedig várom, a ti világképetek részletes leírását! Ja, igen, egy szabály ehhez a játékhoz: idézni tilos!

Share

Commentek