Hogy ne offoljátok az offot…
Lélekkel, tudattal, szellemmel, kísértetekkel, túlvilággal, megvilágítással és bódigusztisággal foglalkozó felvetések, linkek, megjegyzések önálló rovata.
A Szabályzat érvényes továbbra is.
Téma a lélek, az anyagon túli (vagy inneni) világ. A témákat ti határozzátok meg.
(Szex rovat azért se lesz!)
Duncan Shelley mondta
Újabb lehetőség az offolásra… :chic:
Putyin998 mondta
(Szex rovat azért se lesz!)
Vazze.. :-((
Great mondta
Éreztem, hogy ez a nap még tartogat valamit.
Putyin998 mondta
Bódigusztiságra forditva a szót:
Van egy újszerű gondolatom.A fáradtság hagyományos értelmezése hibás, mivel nem tesz különbséget az érzet és annak tényleges fizikai kifejeződése között a háttérben.
A fáradságtűrés érzetének edzése nem más mint a tudatalatti módon szabályozott teljesítmény adagolási stratégia megváltozása, amely magába foglalja a motoros egységek aktivációját/deaktivációját a központi idegrendszer által.
Tehát a fáradtság mentális és nem fiziológiai jelenség. A test visszaküldött jelei olyan neurológiai választ keltenek, amelyek fáradtság érzetet hoznak létre.
Ez lelki vagy sport,illetve egyéb rovat témája lehetne?
Great!
Te ,mint teremtulajdonos és gyakorló erősportoló mit gondolsz erről?
Komolyan érdekel.A helyi és az otthoni átlagtermi és edzői hozzáállás a témában.
Illetve még a funkcionalitás kontra esztétika-ennek is van lelki oldala.
Járhat kéz a kézben a kettő,vagy érdemes és indokolt annyira különválasztani,mint ahogy a média és a csodatrénerek hada teszi?
Mindegy melyik rovatban válaszolsz,illetve más is válaszolhatna,lelki oldalról is.Több nézőpontra is kiváncsi lennék.
Thirdeye és Nietz-senki vagy Alex nézőpontjára is,mint abszolút a témában nem jártas emberek,viszont véleményük van.Remélem.(saját…)
Előre is köszönöm!
Putyin998 mondta
Great írta:
Azért ide irtam,hogy nehogymá’csak a bódigusztiság meg a halottlátók kapjanak újabb teret,hehehe :devil:
Great mondta
Putyin998 írta:
Örülnék, ha ez a téma nem fajulna a szokásos análizálásba.
Putyin998 mondta
Great írta:
?:-) ?:-) ?:-)
Ezt mondjuk ugyanúgy nem vágom,mint a karakterek összecsúszását,de akkor válaszolj nekem a sport-topikban.
Great mondta
Putyin998 írta:
Éhség kontra éhségérzet. Ki éhes, miért és mire?
Kondicionálni lehet, hogy mi az elég és mi a sok. A test általában sokkal később jelez. “Ha nincs fájdalom, nincs növekedés.”
Nekem nincs központi idegrendszerem. Túl nagy hatalmat kaptak, ezért kisebb egységekre osztottam szét.
A test is el tud fáradni. Azt hogyan lehet észlelni? Ájulással?
Azt a néhány termet ismertem, ahol edzettem. Felszereltség, ügyfélkezelés és reklámozás szempotokból néztem más termeket. Az elsőbe évekig jártam, amikor megszűnt, mentem más helyekre, de egyikben sem éreztem olyan jól magam, ez volt az egyik motivációm a nyitásra.
A legtöbben esztétikai okokból járnak terembe, ők nem tekinthetők igazán sportolónak, véleményem szerint. A sportoló teljesítményt hajszol. Mindenkinek más aspektus kell, más hangnem. Nagyon ritka, hogy a kozmetikusok közül valakit komolyan érdekel a lelki oldal. Őket a bíztatáson kívül más nem izgatja.
Egyikükről hallottam, hogy felemelt egyszer egy táskát, de később megbánta.
Great mondta
Putyin998 írta:
Az análizálás az analizálás büdösebb változata. A lelki oldal boncolgatása olyan, mint egy nagy játszótér, ahol minden dilis kifejti a légbőlkapott véleményét, hosszasan meséli a félreértéseit + az álmait, eredményt meg senki nem tud felmutatni. Illetve az eredmény neki egy hallucináció, egy érzés, semmiségek, amit a legtöbben észre sem vennénk, mert nem akarjuk magunkat olyan görcsösen fontosnak és különlegesnek érezni.
A két avatar kezdett nagyon hasonlóan írni, ugyanabban a stílusban. Nem vádként hoztam fel.
Putyin998 mondta
@ Great:
Köszönöm a válaszokat.
A két avatár?
Azért váltottam nevet,mert egy gyagyás büfés Putyinnak szólit pár hete.Nincs itt karakter meg avatár…
Más nevében nem beszélhetek.Ha Prolizolira gondolt Duncan-asszem őt is megszólitotta-abszolút nem irunk egyforma stilusban véleményem szerint.
Will mondta
Hehe, pont most olvastam Intergold flame-elését valamelyik cikk alatt, hogy meséljen a pszichomókusos élményeiről, gondoltam írok rá valamit, erre jön ez az új off topic, király :)
Bevallom töredelmesen, én voltam cicológusnál. Cuki néni volt, még jól is nézett ki, csak hát cicológus :(
Azért voltam, mert van nékem egy nagyon nagy hüleségem. Méghozzá az, hogy félek a haláltól. No nem úgy általánosan, ahogy mindenki (persze hogy másképp, hiszen én én vagyok!), hanem úgy, hogy történik egy apró fájdalom a testemben, mondjuk beleszúr az oldalamba a fájdalom, mert egész nap görnyedtem a gép előtt, és én azonnal arra gondolok, hogy “jajaj, most akkor belsővérzés, anyámkínja” és mindjárt meghalok. Azon időszakaimban, amikor nem a kislábujjamból jövő fájdalomra hiszem azt, hogy trombózis, akkor meg azok a képek ugranak mindig be, hogy mindjárt megjelenik mögöttem a tükörben egy szellem és elvisz a saját létsíkjára, vagy jön egy zombikislány és álmomban megesz… szóval el vagyok látva hülyeséggel rendesen. Érdekes, hogy amikor elmentem O.Z.O.R.A. fesztre (tisztán csináltam végig, három drogot fogyasztottam az egy hét alatt: cigiztem, sört, illetve chai teát ittam), akkor is megvoltak ezek a gondjaim, de azonnal tova is szálltak, nem tudtak “megtapadni” bennem.
Aztán rávettek, hogy menjek egy cicológushoz. Tudtam, hogy röhögni fogok, na de hogy ennyit? A nagy tudomány az volt, hogy kitöltetett velem mindenféle tesztet, amiből ő jól megtudta, hogy milyen vagyok. Aztán elkezdtünk beszélgetni és a tesztek alapján kialakult véleményét pontosította a nem egyértelmű válaszaimra feltett kérdésekkel (semmi másról nem beszéltünk az ismerkedés folyamán!). Aztán ugye gyerekkor, szülők, hit, stb. Mikor benyögtem, hogy buddhista vagyok (szívassuk már szegényt, na), akkor felsóhajtott a leányzó, érezte, hogy gond lesz – mivel lóf*sz nem sok, annyit sem tudott bármi keleti dologról (milyen cicológus az ilyen?).
Párszor jártam nála, beszélgettünk. És nem értette, hogy az én “pánikbetegségem” miért ilyen furcsa, hiszen mindenkinek tudják csökkenteni, de az enyém mintha pont fordítva működne. Az emberek többsége ha realizálja, hogy nem lehet érezni a mélyvénás trombózist a kialakulásakor, hanem csak simán kicsit begörcsölt a combja, akkor megnyugszik. Én nem, én még idegesebb leszek. Aztán megegyeztünk, hogy keresek olyan módszert, ami nekem is használ, azótan nem láttuk egymást, de a legfeljebb tucatnyi alkalomból egyszer úgy dobott ki az irodájából, majdnem sírva.
Szóval ja, elnézést az iszonyat hosszú kommentért :)
Will mondta
Great írta:
Kérdés, ha én mondjuk azért edzenék, hogy:
a) jól érezzem magam a bőrömben (megfelelő legyen a súlyom és tudjak olyan erőt kifejteni, amitől jól érzem magam)
és b) le tudjak menni spárgába (igen, annyira kinyújtani magam)
valamint c) hogy jólesően elfáradjak, egy egész napos ülés után
akkor én sem vagyok sportoló az világos. Na de akkor mi vagyok?
Juteszembe: túrázást tekinthetjük sportnak?
Putyin998 mondta
@ Will:
1.Hobbista
2.Nem.A túrázás az túrázás,semmi egyéb.
Putyin998 mondta
@ Great:
A test fáradsága a kimerülés.Nem keverendő össze a fáradsággal,ami szellemi illetve idegi,ami kihat a mentális állapotunkra is,kvázi önvédelemből.
Sokkal erősebbek vagyunk,csak leszabályoz valamiért minket a testünk.
Nagyon hülye példa:
-emlékszel a néhai Mike Mentzerre?
Ha igen,akkor mondok valamit.Ha nem,akkor vaktában lövöldözzön a f@szom. :-D
Thirdeye mondta
Putyin998 írta:
Mint azt Great nagyon szépen leírta , nincs lelki oldal .Az csak köldöknéző magatehetetlen lúzereknek való . Az eredmények a fontosak ! Mérni kell , hogy honnan – hová jutottál el , számvetést kell készíteni sikereinkről . Nem szabad hagyni , hogy bármiféle lelki hadova ezt befolyásolja ! Hiszen akkor gyengévé és sebezhetővé válunk , mások pedig könnyen legyőznek minket . Az a fontos hogy biztosak legyünk benne hogy csakis a saját nézőpontunk helyes .
A fáradtságnak sincs lelki vagy tudati oka . Csak béna és gyenge vagy ha elfáradsz . Ennyi az egész .
Nem hazudok :lying:
Thirdeye mondta
@ Will:
A flyerekről hallottál már ?
Ők nagyon szeretnek téged :-D
Putyin998 mondta
@ Thirdeye:
Te az off-rovatok off-rovatát is offolni tudtad.
Nem vagy piti.
Thirdeye mondta
Putyin998 írta:
Lelkem rajta :-))
Great mondta
Will írta:
Attól sportoló valaki, hogy rendszeresen edz, tudatosan fejlődik, céljai vannak, amikért áldozatot hoz. Amikor sportoltam, olyan célokért edzettem, mint kinyomni fekve száz kilót egyszer, aztán szériázni vele, aztán csinálni egy szabályos bicepszgyakorlatot állva száz kilóval, aztán szériázni vele. Az utóbbi pár évben csak azért edzek, mert jólesik a terhelés a testemnek és nekem. Edzéstervem sincs.
Ha sportszerűen túrázik valaki, akkor igen. Van olyan, aki napi 30 kilométert gyalogol, hétvégente 100-akat. Ő sportoló, méghozzá nagyon komoly sportoló. A túrázás nem kirándulás.
Great mondta
Thirdeye írta:
Idézd be, hogy pontosan hol állítottam ilyet, mert nem emlékszem.
Lehet valakinek lelki célja, igazi cél, például az, hogy ne zaklassa fel magát egy órákig tartó dugóban. Akkor ez a cél. Ha korábban két percig bírta nyugodtan, akkor most bírja három percig, ötven percig stb. Ha van fejlődés, akkor van változás. Ha nincs változás, csak hadova, az semmi. Nekem sok lelki célom volt, amit elértem.
Thirdeye mondta
Great írta:
Csak provokálni akartalak :-D Kérdés hogy miért írtad ezt :
Great írta:
Mert ebből az jön át , hogy aki a lelki oldalt boncolgatja az csak dilinyós lehet .
És olyan stílusban írsz, mint aki már végérvényesen felébredt a tévedéseiből .
Ami neked semmiség az másnak lehet egy hatalmas felismerés .
Valamiért másokra vetíted az önfontosságodat , vagy az lehet hogy félreértesz valamit .
Életed egy pontján szükséged volt arra hogy másképp gondolkodj , és kilépj a láncok közül . Ez ok . De ne hidd hogy a mostani nézőpontod végérvényes . Pár év múlva már nem ez a Great leszel.
Great írta:
Ez igaz , de nem szabadna elfelejteni , hogy mindenki úton van , tart valamerre . Hogy ki hol tart azt nem lehet megítélni mivel nem látunk bele mások életébe . Ráadásul mindig jönnek újabb próbatételek és nem feltétlenül logikai sorrendben .
Great mondta
@ intergold:
Ígértem példát mentális segítségre, amit én kaptam.
A nagymama betegeskedett, ott kellett lenni mellette, nem lehetett egyedül hagyni. Én voltam a családban az ápolószemélyzet egymagam. Tizennyolc lettem, tizenkilenc, húsz, és csak ott rohadtam az öregasszony mellett, a testvéreim tanultak, dolgoztak, csajoztak, én nem. Huszonegy, huszonkettő, huszonhárom, még mindig semmi, Huszonnégy, ugyanaz. Kegyetlenül szenvedtem, ment el mellettem az élet, és nekem semmi nem jutott belőle.
Sokszor járt az eszem azon, hogy kinyírom magam. Még többször kívántam, hogy az öregasszony patkoljon már el, és végre szabad legyek. A családból senki nem segített, senki nem váltott le. Mindig volt valami, miért nem. Fontos vizsgák lesznek, testvérem diplomázni készül, új munkája van, vállalkozást alapított, nyelvet tanul stb. Nekem meg semmi. Félre lettem téve, mint egy csomag, amit elfelejtettek.
Huszonnégy voltam, felriadtam álmomból, mert azt hittem, megint rohama van az öregasszonynak. De nem volt. Rádöbbentem, hogy lélegzem. Én lélegzem. Én fekszem az ágyban. Én létezem. Én döntök. Akkor ez egy meghatározó élmény volt, nem ilyen szimpla, mint leírom. Fogtam egy táskát, tettem bele pár ruhát, fél rúd kolbász, fél kenyér, pár száz forint, és elmentem élni. Hagytam búcsúlevelet, hogy ne keressen a yard: Ez a te életed, éld te!
Eleinte hajléktalan voltam, aztán munkásszállókon laktam, aljamunkákat végeztem,. A gyúrásba menekültem. Edző lettem, aztán személyi edző, aztán termet nyitottam. Két éve a szülinapomra megleptem magam álmaim autójával. Hollywoodi filmekben látni ilyet, ezért vágytam rá annyira. Nem loptam, nem csaltam, nem sikkasztottam, nem vettem el másét, megdolgoztam mindenért magamban is.
Egy gyerek segített mentálisan, hogy elinduljak. Felfújta a falra: I am/I can.
Az egóbajnokok most majd elmondanak mindennek, amiért merészeltem a saját életemet élni, de kit érdekel. Sok sztorit tudnék mondani a változásaimról, a belsőépítészi munkáimról. Nem fontos, csak példa akart lenni.
Most rajtad a sor. Sportpszichológusokat ismertem közelről, és mindegyiket kóklernek tartottam, akire semmi szükség. Kívülállók, oktalanul belepofáznak olyan dolgokba, amiről fogalmuk sincs, mert soha nem látták belülről. Fogalma sincs, hogyan kell mentálisan felkészíteni valakit egy meccsre vagy egy edzésprogramra, mert ő soha nem készült fel ilyesmire, tapasztalata nincs.
Duncan Shelley mondta
Great írta:
Én folyton ezzel találkozom. Például mi a munkája egy iskolapszichológusnak? Mi a konkrét célja a tevékenységének? Hogyan mérik azt, hogy elérte? Mi van akkor, ha nem érte el?
Katonaság miatt jártam kábé egy évig egy pszichológusnőhöz, aki egy éven át próbált lebeszélni arról, hogy írjak. Amikor megjelent Az elme gyilkosai, akartam vinni neki egy példányt, hogy teljes legyen a kudarca, de nem találtam meg. Nem jöttem rá, hogy neki konkrétan mi a dolga, mi a célja a munkájának.
A sportban fontos a mentális felkészülés. Tyson azóta nem tud érvényesülni, amióta pszichiáterhez jár, aki megtanította impotensnek lenni.
Musashinak nagyon jól jött volna egy igazi hozzáértő, aki felkészíti a meccsekre, mert ő is “fejben” veszített, nem fizikailag vagy technikailag. Talán neki is volt sportpszichológusa, aki életében 10 másodpercet nem töltött el a ringben.
Kokót soha nem kedveltem, bár ez igazságtalanság, mivel nem a személyével volt bajom, hanem a köré épített negédes nimbusszal, de tetszett, amikor mondta, hogy neki nem kell pszichológus, mert az nem hoz eredményt.
Thirdeye mondta
Great írta:
Szerintem az egóbajnokok nem ítélhetnek el ezért :-)
Jaklin mondta
1. Feltettem a képet háttérképnek. Köszönöm! ;) Szeretnék kivenni egy szobát…
2. Bódigusztiság?? Ez aztán a sajátos megfogalmazás… :laugh:
Jaklin mondta
Egyszer, gyerekként Balatonon egy táborban azzal kísérleteztünk, hogy a kirakott kockányi csokit elviszi-e a szellem. Merthogy valaki kitalálta, hogy hangokat hallott éjszaka és hogy az egy szellem lehetett. Nem emlékszem már, mi lett a csokival, de azt hiszem, nem tűnt el és így megette végül valamelyik gyerek.
kisboros mondta
@ Duncan Shelley:
Divat gyűlölni a pszichológusokat, de ez is egy szakma, és azt teszik, amit tanítottak nekik. Mi mást tehetnének? Lássák be, hogy igen, tényleg rosszak a tanítások, és menjenek el önként utcát seperni, mert a szakmájukon kívül máshoz nem értenek?
Viszont pszichológus és pszichológus közt is van különbség.
A legtöbb hozzá nem értő az, aki tanulja.
Azok a legjobb pszichológusok, akik maguk is “betegek”, nem tanulják,hanem tudják, megtapasztalták. így pontosan tudják, mit él át a páciens, tudják, mit szeretne, mit nem fog soha elmondani, mivel milyen eredményt tudna nála elérni stb.
Soha nem tanultam pszichológiát, de szerintem jobban tudnék kezelni “betegeket”, mint azok, akik tanulták. Tudnám, hogyan érjek el eredményt nála, és azt is, hogyan motiváljam. Leginkább gyerekeknél.
Putyin998 mondta
@ kisboros:
De akkor az már nem a klasszikus értelemben vett picológia lenne,nem?
Vagy a módszertan ugyanaz maradna,csak annyi különbséggel,hogy dr.Mengele helyett dr.Kisboros kezelne?
kisboros mondta
@ Putyin998:
Milyen módszertan?
A pszichológus onnantól, hogy elkezd dolgozni, az a dolga, hogy meggyógyítsa a beteget.
Akik tanulták, nyilván a tanultak alapján fogják végezni a dolgukat.
Aki meg ért hozzá, nyilván letér a kitaposott útról, ha úgy látja, máshogy eredményesebb lehet.
Nietz-senki mondta
Great írta:
Bocsi, ha hívatlanul szólok bele…
De az analízis – szerintem – rész-értelmezés: különféle szempontok szerint kiragadva. Nyilván lehet a részleteknek is értelme, de akkora csaknem, mint az egésznek (melyből ki lett ragadva). Amennyire lehet, az egészt kell értelmezni!
Nos, ha absztrakciókról (vagy hülyeségről) van szó; akkor hiába.
De ha valamit nem tudunk értelmezni – az nem biztos, hogy értelmetlen.
Ilyen helyzetre tudnék saját tapasztalatot prezentálni – de hívatlanul: nem teszem.
Tehát: eleve elnézést kértem!
További jó beszélgetést!
Duncan Shelley mondta
@ Nietz-senki:
Az anál… és az anal… szóvicc, és nem mai. :)
Ezen a blogon bárki beleszólhat bármibe, tetszése szerint. Teljes nyugalommal.
Ebben a topikban meg te vagy az egyik szerkesztő, szóval csak rajta. De fizetés nincs. :D
Maximum ennyi: :beer: :cake: (az első alkoholmentes, a második cukormentes…)
Duncan Shelley mondta
Jaklin írta:
Egy szobát egy embernek csak egy éjszakára adunk ki. 100.000 dollárt fizetünk, de csak reggel…
:dazed:
Nietz-senki mondta
Putyin998 írta:
Az maga a lelki oldal! A forma és tartalom valódi egysége az már az örökkévalóság! De nem alkalmas fejlődésre. Az életben a tökéletest (az örökkévalót) keressük, mert itt ez hiányzik; Onnan meg ide kell jönni a fejlődésért!
Amennyire az embert ismerjük – fejlődésre van ítélve!
Hogy ki milyen zsákutcába megy bele (hogy eltompítsa hiányérzeteit) – az az Ő dolga… Számotokra az én kutakodásom zsákutca – számomra meg az, ha a testiségben keresek valamit, ami nem onnan való. Beismerem: sok zsákutcában jártam már. Azért tudok bármilyen témához hozzászólni. És ha nem is győztesen – mindegyikből is kijöttem. És ezért tudok – valamelyest – objektív lenni. Ez öndícséretnek hangzik, de valahogy ki kellett mindani.
Putyin998 írta:
Fáradt azért én is szoktam lenni. Még ha nem is az a célom, hogy lefárasszam magam.
Viszont a felsorolt személyek (puszta véletlenség?) más temperamentummal bírnak, mint pl: Te.
Nietz-senki mondta
@ Duncan Shelley:
Kössz! – a bizalmat.
Azért – ha tehetem – én mindigis fiozófiai irányt (oldalt) képviselek.
Persze ennek mindig van lelki vonatkozása is. Magamat talán ismerem valamennyire.
Természetesen mások temperamentumára tudok következtetni írásaikból.
Azt gondolom, hogy mind a filozófia, mind a pszichológia ugyanazt szolgálja – csak másképp: az ember külső és benső valóságának harmóniáját!
Az egyik (filosz) az emberen kívülálló valóság megértése által tudja elfogadni saját helyzetét; a másik (psziché) saját benső valóját igazítja (alkalmazkodás, elfogadás) a rajta kívül-álló valósághoz.
Az első szitu – szerintem – eredendően: férfi álláspont. A második eredendően női (módszer).
Ezeken kívül még legalább egy eset van – de erről most nem szólnék.
Köszönöm a szót (vagy felkérést) – remélem nem okoztam csalódást.
Nietz-senki mondta
Duncan Shelley írta:
Aha – tényleg nem vettem észre!
Szóval: fáradt vagyok.
Nietz-senki mondta
@ Duncan Shelley:
Köszi az egészségkímélő sört, meg tortát!
– most tényleg kedves vagy.
Most büntetlenül “terjeszthetem az igét”?
Húsvét vasárnap született a fiam. Nem fontos gratulálni – majd, ha sikerült felnevelni; akkor el is várom – tőletek!
Tehát Húsvét előtt találtam egy blogot, amiben (számomra) megdöbbentő információkra bukkantam. Mintegy 25 éve keresett puzzle… Már mindenféle filozófiába, vallásba stb. belekóstoltam – hátha találok valami használhatót. Hát nem! A neten kellett megtalálnom (Eretnek legenda). Talán blog volt – lehetett véleményezni. Csak azt akartam kérdezni tőlük milyen irodalomból “merítenek”. Semi választ sem kaptam. Már most, egyáltalán nem találom ezt a blogot – eltűnt, mint valami kísértet. Nálam ez rendszeresen előfordul – ami a legfontosabbnak tűnik: az el is tűnik.
Az eretnek legenda szerint a lélek az anyag születése után kap szerepet. De úgy tűnik már előtte is létezik.
Nem tudom leközöljek-e ilyet? (Vágólapról be lehet illeszteni) Vagy milyen terjedelemben? Mert értelmezésemmel együtt legalább 3 A4-es lap (ilyen átlagos betümérettel). Ha legalább 7 rányomnak a tetszés gombra – akkor úgy veszem: mehet! És akkor a többieknek is lesz idejük elfordulni (vagy szemet-hunyni).
Alex mondta
Ez a téma inkább ebbe a Topikba való, áthoztam ide:
Nietz-senki írta:
Vámpírok tehát vannak? Ezek alapján én is egy vagyok közűlük. :-)
Nietz-senki írta:
Ez itt ellentmondás. Különben nem célom most kiforgatni a mondandódat. Azt hiszem értem mire akarsz kilyukadni. Azt hiszem egyet is értek a mondandóddal. Viszont a vallás és az egyház az két dolog. Nem szabad az egyház alapján megitélni a vallást.
Nietz-senki írta:
Na ezt fejtsd ki, mert ez elég sarkalatos állítás, jó lenne érteni, hogy mire alapozod.
Nietz-senki írta:
De, hát a gyónás nem is a megismerést szolgálja. Protenstáns egyházakban például nincs közvetítő a gyónás kapcsán Isten és az ember közt.
Nietz-senki írta:
De hisz a bűneidet nem ember ítéli meg, hanem Isten (legalábbis ez a keresztény felfogás), aki viszont ismer Téged elejétől fogva.
Furcsa számomra, hogy vallással kapcsolatban állandóan az egyház (így az emberek) dolgait sorolod és példálózol velük, miközbe a vallásnak semmi köze nincs az egyházhoz.
A vallásról beszélj kérlek, ne az egyházról.
Putyin998 mondta
@ Nietz-senki:
Köszönöm a válaszodat.
Will mondta
Thirdeye írta:
Nem hallottam róluk. Mikek azokak?
Nietz-senki mondta
Alex írta:
Nem – a “Gazdaság és Politika” topikban már kifejtettem: Ez egy imitáció! Ez kábító-szer – mesterséges álomban- tartás!
Akinek úgy vág az esze, hogy aratni lehet vele – legalább Annak ne kelljen mindent a szájába rágni! Következtess Te is (még többet) – és úgy kérdezz vissza!
A vallás és az egyház két egy másban való dolog! Nem teljesen két külön, vagy független létező. Az egyház része a vallásnak! Ugye nem kell a halmazelméleteket is behoznom magyarázatomba?
Példának, azért hozom az egyházat, mert az bárki számára működésében (nem csupán elveiben) is vizsgálható – én ezt kellőképpen megtettem és nem zártam le! De okosat kell hozzá mondanod – és a kérdés-kategóriádat számomra kimerítetted!
Alex írta:
Az egoitás ténye önmagában is bizonyíték! Nem arra, hogy a papság jól, vagy rosszul végzi templomi munkáját; hanem arra hogy az ember egészét nem képesek megérinteni! Azt hiszik, hogy csak bűneiben (vagy bűnös mivolta miatt) képes magára maradni az ember. Jézus ugyanúgy magára maradt a gecsemáni kertben is mint a kereszten – pedig mindkét esetben voltak körülötte egy jó-páran. És Ő – a kereszténység szerint – bűntelen volt!
A magára maradott ember is értéket hordoz (nemcsak egy közösségi szeretet-teljes)! Ezt kell inkább belátni! Tehát – nem kell önmagunk elől menekülni!
Alex írta:
Engem ne gyógyítson egy Isten se – ha ugyanakkor nem akar megismerni! De ne is fogadjon el – csak úgy (nagylelkűen) megismerés nélkül!
Na ugye! A hívők nem találtak még magukra! Semmi sem zárja ki, hogy ez kollektív jól szervezett menekülés önmaguk elöl.
Egy Isten nem téved ekkorát – de hívei – nyilván képesek ilyen stratégia mentén gondolkodni! Ha egy pszichológust kérdeznél, azt mondaná, hogy ez a templom körüli fontoskodás kardinális technikája (és része).
Alex írta:
Szálj már le a döglött lóról, mi vagy Te papagáj!
Thirdeye mondta
Will írta:
Jaj , ahogy leírtam , már meg is bántam :-(
Mert hát ha egy kis bizsergéstől halálfélelmed van akkor …..
Viccesen néznél ki ahogy a fejed körül hadonászva rohannál és azt kiabálnád ….hess ….hesss… :laugh:
Nietz-senki mondta
Nietz-senki írta:
Elnézést kérek Alextől!
Kissé megkésve – tudott olyan magyarázattal szolgálni, amivel nem számolhattam.
A komment vége felé igencsak kapkodtam, akad bőven helyesírási hiba (betűtöbblet, írásjel lemaradás) és a szóhasználatban sem voltam nagyon választékos – különösen akkor “szakadt el a húr”, amikor a recepciós megpróbált (engem) eltakarítani a számítógép elöl. Kellett két nő – ahhoz, hogy felébredjen a (bennem) mélyen szunyókáló oroszlán.
Őszintén sajnálom!
Amennyire jól gondolom – a “Gazdaság és Politika” topikban – kölcsönös megértés született.
Nietz-senki mondta
Megpróbálom beilleszteni – amit ígértem. Négy embert érdekel – a többiek ne figyeljenek ide!
A neve LÉLEK
Az eretnek legenda arról tudósít, hogy Isten hét teremtő erőt, Elohát küldött ki a világ létrehozására. (Ezért már a korai zsidóságban Isten egyik behelyettesítő neve az Eloha többes száma: Elohim.) Azonban a hét Eloha közül egy különvált, és önállóan teremteni kezdett. Anyagot alkotott. Az ő működése előtt a Kozmosz tiszta volt az anyagtól, kizárólag szellemi erők birodalma volt. Mindenki ismeri Kant mondatát, miszerint két dolog vált ki belőle áhítatot: a csillagos ég fölötte és az erkölcsi törvény benne. (Erre jegyzi meg az egyik ezoterikus mester, hogy a csillagok tulajdonképpen a születő anyag „támadáspontjai”. A világűrben mindig ott fénylik fel egy csillag, ahol anyag keletkezett. Kár ettől annyira áhítatossá válni.)
Ám a teremtésre önállóan vállalkozó Eloha ereje csak amorf, alaktalan anyagot bír teremteni. A világ lassan megtelt a nehéz, lomha, formátlan anyaggal.
Akkor Isten egy Fénylényt indított útnak a megtévedt Elohához, hogy térítené vissza az Atya birodalmába, bírja rá arra, hogy csatlakozzon elhagyott társaihoz, és a Fénylénnyel együtt semmisítsék meg, lökjék vissza a nemlétbe az anyag szétterpeszkedő világát. Ennek az Első Fénylénynek a neve: Lélek.
Második Fénylényt, akinek Szellem volt a neve. Az volt a küldetése, hogy ébressze fel a Lelket bódult álmából, a formák teremtésének megszállottságából, és hívja vissza elhagyott transzcendens hazájába. Ezáltal vessen véget a formák világának, az elfuserált teremtésnek, és jöjjön végre létre az Isten által óhajtott tökéletes világ, a hét Eloha közös munkájának eredményeként.
Test – lélek – szellem – íme a hármasság, amit a konstanzi zsinat megtagadott, és a dichotómiát tette a katolikus ember-modellé, mondván, hogy az ember testből és lélekből áll. Az Én és az intellektus beleolvadt az affekciók (ösztönök, érzelmek, indulatok és szenvedélyek) eladdig önállónak tekintett világába. Ezzel még távolabbra kerültek az ősi négyes felosztástól, ami az embert a fizikai, az életerők, a lélek és a szellem négyességében szemlélte.
Őszintén meg kell mondani, hogy a kétségtelenül eretneknek minősíthető, sok gnosztikus elemet hordozó legenda itt zavarossá válik. Tulajdonképpen ki van hatalmon, és ki sínylődik a poklok fenekén? Kit illet az imádás, és kit a szorongó elutasítás? A Magányos Eloha nem sátánosodott-e el az évmilliók folyamán? Nem lépett-e fel ellene a Fényhozó Nagy Szeráf a harmónia, a szépség és a boldogság nevében, hogy megszüntesse a bajok, a gondok, a gyötrelmek, az öregség, a betegség és a halál világát? S nem került-e mindezért a pokol szurdokába? Nem ő a hat Eloha, és a szellem szövetsége? Ki lát tisztán ebben a vibráló Káoszban?
Istenem, hova jutottunk! Kételkedünk a Teremtésben és a Teremtőben, aki előtt eddig csak leborultunk, és csak ö előtte borultunk le, senki mást nem illetett meg ez az alázat. Szinte már két Istenben hiszünk, az Atyában és a szerepét bitorló Elohában. Már nem is tudjuk, hogy hol keressük a Sátánt, hol a gonosz, hol a jó princípiumot. Talán már a Sátántól származnak ezek a gondolatok? De hát hazudjuk-e jónak egyre apokaliptikusabbá váló világunkat, csak azért, mert egyszer elhangzott az idők mélyén: „És látá Isten, hogy jó.” Tényleg jó? Vagy a nyomorúság völgye? Melyik Isten lesz hozzánk irgalmas?
Eddig tart a blog által közvetített szöveg.
Saját véleményt mondok, de nem saját kútfőből – hisz nem vagyok “szellemi látó”. És ha volt is már némi érzék-feletti tapasztalat – e témával egyáltalán nem vethető össze. Tehát véleményemet olvasmányok lelki-szellemi dolgozata teszi ki – saját élet-tapasztalat szellemi kivonata által vezérelve:
A Teremtő Isten lényegében (kezdetben) csak puszta, végtelen erő? Meglehet. De az a legnagyobb kérdés, hogy teremtése által van-e visszahatás Ő-reá?
Az ember morális lény! Teljesen eredendő volna “függésünk tudata”? Tehát tudunk róla, hogy egy végtelenül nagy erő áll felettünk és kényszerűen eszkábálnunk kell valami nagyon “emberséges igazságot”. Ez akár Isteni is lehetne – hisz az Ő képére teremtettünk -, csakhogy Ő meghagyja nekünk e tevékenységet mindaddig; amíg a legnagyobb oda-adással tesszük ezt. És ez nagyon megy nekünk – néha még magunkat is becsapjuk (politikusok). Amit Jung állít Jób esetével kapcsolatosan: egyetértek, nem zárják ki állításaimat.
Mégis mitől vagyunk ily biztosak magunkban (hogy képtelenek vagyunk szembesülni saját gyarlóságainkkal)? Ebben segített nekünk valaki… Aki szubjektivitással ruházta fel az embert. Adott is valamit és el is vett valami mást. És bármily fura is – ez a baleset bizonnyal kellett a fejlődéshez (és az ember szabadság-érzetének kialakulásához), ami így elválaszthatatlan az embertől.
Ha létezik eredő, indirekt bizonyítási rendszer; akkor ami “odafenn megbukik”, azt ledobják ide (hogy bizonyosan semmire sem használható az…) – és lehet fennakadtunk jó-néhány próbán. A “puding próbája” itt e földi létben zajlik. Ez a helyzet mostanság az ember “korlát-ledöntési hajlamának” színterévé vált.
Most hogy jobban megértsünk egy alaphelyzetet, vissza kell, kanyarodjak az anyag teremtéséhez – amit a portál állításai közt is megtalálunk: Egy Teremtő Eon önkényesen anyagot teremt (nem maga az Őslétező). Ha ezt a bonyodalmat bizonyos újabb filozófiák tükrében vesszük alapul: az anyag születése maga a szellem halála (ős-áldozat). Áldozat, megsemmisülés vagy gyilok? Ha egy lény saját erőivel teszi ezt – áldozat; ha más szellemi lények erőivel tesz ilyet: gyilok!(?) Egy ilyen pillanatban hihetetlenül fontossá válnak kozmikus lények határai: tulajdon (jogok), elhatárolódások és egy dekadens lény (Istenség) szándékának tisztázása. Mintha ezek fel-lelhetőek volnának épp a bibliában. Nos – lehet találgatni: Kivel is van az embernek szerződése és mi lehet ennek lényege (Ó-szövetség)? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és lehetőségeinket is! Nincs új a nap alatt! Az életben is fellelhető bal-lépések nyomában is – akadnak felelőtlen (bátor, vagy épp lusta?) követők.
Egy (nem történelmi) keresztény felekezet tagjai figyelmeztetnek, hogy e világ a Sátáné. Szerintem is – “fején találták a szöget”. Csak egyet nehéz hitük miatt felismerni: Hogy ennek az önkéntes gonosznak az a bibliai Isten szolgáltatott alapot, Aki egykoron szintén kipróbálta az erő-politikát a gonoszság (bűn) ellen. Csakhogy ez nem lehet eredményes, mert szüli a véget nem érő gyűlöletet. A Sátánnak egyáltalán nem lehetne ily hatalma, ha az emberiség jelentős hányada nem áhítozná ezt az erő-politikát – melyet az Isten és a magasabb világok fejlettebb lényei ma már szándékosan mellőznek. Na, ez olyasvalami, mint a mi világunkban ismert: kívánság-műsor.
A felelősség kérdése világunkban egyáltalán nem vitatható. A szabad ember (individuum) felelőssége önmagára vonatkozik. Gyülekezetek, egyletek, családok felelőssége kollektív! Azt gondolom: a fejlődést senki sem mellőzheti. Ez világunk legsarkalatosabb kritériuma. Az Isteni örökkévalósággal egyenértékű: fejlődő világ!
Mire való egy ilyen bizonyíték nélküli állítás-halmaz? Pl: valami olyanra, mint a Biblia (hit-alap)! És mire való a hit? Éppúgy tekinthetjük a tudás előfutárának, a fejlődő világ mozgásában, változásában új formában mutatkozó igazságok megismerési módjának –; mint ahogy konzervatív módon teszi a „hit-élet” a biblikus tudás, változatlan-örökérvényű (statikus-mechanikus) igazságok (dogmák), egy ősi múlt és az Istenség megismerési eszközévé. Földig kell hajolni az ősi igazságok előtt – rendben van, mert ezek teremtettek alapot egy (napjainkban tapasztalható) jövőnek. És most, hogyan teremtünk alapot utódainknak? Úgy, hogy még jobban imádjuk a múltat? Csak meg kellene érteni a jelent! Nem kell magasztalni! Semmi Istentelenséget nem kell elkövetni. Ugyanakkor látnunk kellene a múlt és jelen összefüggéseit – maradéktalanul! Jelenünk minden előzmény nélküli eleme gyengíti a múlt hitelét. Ezt pont a vallási csoportoknak kellene elsőként belátni – hisz csak az Isten minősülhet Teremtőnek. Amennyiben a megmagyarázhatatlan dolgok esetében a „bajkeverőt” (egyébként ismeretlen tényező) „emeljük be” csak elméleti szinten a rendszerbe – úgy (gyakorlati értelemben) teret is engedtünk neki (falra festett ördög). Új szimbólum kínálkozik a helyzet konszolidációjára: Isten árnyéka Lucifer. Ugyanakkor azt sejteti: nem követhet el rosszat az árnyék, ha Énje nem hibázik. Tapasztalat nélkül az Isten is…csak gyermek. A rendszer rugalmassága és az idő-tényező sok mindent felülír! Az igazaknak is szembesülniük kell helyzetükkel (fel kell ébredniük)! Senki sem sajátíthatja ki Istent és a hitet, mely nyitottá teszi a lelket! A vallás alig több mint hagyomány.
További magyarázat annak a barátomnak, akivel 25 éve ezt a témát (a blog állításai nélkül) bocolgattuk:
Amit a lélek eredeti szerepéről ír – az nagyon speciális és meghökkentő. Ez a szerep teljesen átfordult azáltal, hogy maga a lélek “önkéntes rabja” lett az anyag és forma világának. Bármilyen bizarr, alaptalan állítások is ezek; mégis hihetőnek tűnik – bizonyára csak nekem. Ugyanakkor – lássuk csak: bennragad az amorf anyagban; jön a forma lehetősége, mely valamelyest kiemelhetné – de mégsem az történik (hanem talán ekkor születik a szépség). Akkor jön a mozgás, mely szintén ki akarja szabadítani (zökkenteni) a “tespedésből”, vagy épp szépséggel való önteltségből?! És amit most a mozgásról bizonyosan tudunk: fizikai alkalmazássá és esetleg élvezetté vált (pl: száguldás). Egy biztos: az anyaggal való kötődésből nem sikerült kikeveredni. Ez mind fantazmagória. Mégis hozzá kapcsolható egy újabb állítás: Nem kétséges a “mindenhatóság” eredendő Isteni igénye. Viszont van egy olyan bizonytalansági tényező, mely az új dolgokat illetően minden változás esetén behoz(-hat) egy ismeretlen elemet. Tapasztalat nélkül – bármily talpra-esett is egy Teremtő – nem számolhat teljes-körűen beavatkozása következményeivel. Nekem inkább az tűnik nyilvánvalónak, hogy sikerült egy nagy, kerek, rugalmas “egészet” teremteni – melyben minden döntésben ott rejtezik valami talány is. Ezt az egészet “Az Istennel-sakkozás kockázata” is körüljárja csak nem derül ki az illegális teremtés mibenléte (én azt hittem, hogy magasabb-rendű embertípus: fajta). A “választott nép” nyilvánvalósága és az “Isten előtt mindenki egyenlő” -sége enyhén csorbítja egymást. Ehhez meg “nagy lélek” kell!
Azért meglepne, ha az Elohák nem a Bölcsesség-szellemek volnának.
Alex mondta
Nietz-senki írta:
A testet értem. Kérlek írj bövebben és lehetőleg egyszerű képeket használa, hogy mi a lélek és mi a szellem, illetve mi a kettő közt a különbség.
Nietz-senki írta:
Na, de ebben nincs ellentmondás. Isten megteremti a világot, ami eredendően jó volt. megteremti az embert is, aki szintén jó volt. Viszont adott neki szabad akaratot és az ember megszegte a szabályokat. Ezzel a jó elromlott. Tehát nem az a helyzet, hogy a Biblia azt állítja, hogy a világ jó és nekünk meg az a tapasztalatunk, hogy márpedig rossz. A Biblia leírja, hogy az eredeti jó miként vált nem jóvá. Tehát semmiféle hazugságra nincs szükség.
A töbiehez még visszatérek, egyelőre emésztenem kell. Nagyon nehéz szövegek ezek számomra, de valahogy majd megbírkozom velük. :-).
Jaklin mondta
Duncan Shelley írta:
Testőrt hozni ér? 8-)
Putyin998 mondta
Jaklin írta:
Ajánlkozni ér? :-D
nev3rlive mondta
megnyomtam a tetszes gombot Nietz-senki engem erdekel
Will mondta
Bedobnék egy kérdést a közösbe, hátha valaki tud rá magyarázattal szolgálni.
A szituáció a következő: informatikus vagyok, azon belül is programozó. Az elmúlt évek alatt sokszor megesett, de az elmúlt négy hónapban nagyon sokszor (olyan 5-6 alkalommal) az alábbi eset. Belefutok egy problémába, elkezdek nyomozni, hogy hogyan lenne a legegyszerűbb megoldani programmal. Ez a nyomozás magában foglal guglizást, fórumok olvasgatását és ismerősök megkérdezését is. A furcsa esemény az az, hogy belefutok egy “megoldásba” (ez lehet bármi, keretprogram, kész szoftver, management megoldás, stb.), ami már évek óta létezik, de én még soha nem hallottam róla ezelőtt. Eddig nincs is probléma, ilyen megesik. A vicces része az a dolognak, hogy ezután pár hétig-hónapig mindenhol belefutok ebbe a kifejezésbe, megoldásba, stb. Tehát egyszer hallok valamit és utána mindenhol azt hallom. Mindenkitől, mindenki természetesként kezeli, amit előtte soha nem hallottam, hogy kiejtett volna.
Ötletek, hogy mi ez a folyamat? Megtréfálja az agyam saját magát?
intergold mondta
@ Will:
Épp tegnap poénkodtam az egyik nagy, izmos, fekete, bűnözőmúltú kollégámmal, aki úgy néz ki, mint Wesley Snipes a Pengében, hogy az egyetlen dolog, amitől fél, az a pókok. De azoktól valami nagyon durván. Az érdekes az az, hogy – jó arachnofóbiáshoz illően – ezerszer annyi pókot vesz észre, mint mondjuk én, akinek semmi bajom velük.
Igen, ez az agy tréfája. Azok a dolgok előtte is ott voltak, csak az agyad még nem ismerte őket. Nagyon érdekes idevonatkozó rész a Titok c. filmből az amerikai őslakosok és a portugál hajók esete – bár nem tudom, vajon igaz-e, de ez jelen esetben mindegy is.
Azon gondolkodtam valamelyik nap, hogy a volt barátnőmmel vajon hányszor utazhattam egy villamoson addig, amíg meg nem ismertem, mégse emlékszem ezekre a “találkozásokra”. Matematikailag több, mint valószínű, hogy megtörtént, akár még ülhettünk is egymás mellett valamikor (akár többször is) ez mégse ugrott be, mikor megismertem, mert az agyam előtte még nem ismerte. Miután megismertem, ez az elsiklás már nem fordulhat(ott) elő.
És Qui-Gon Jinn Anakinhoz intézett szavai: “Amire figyelsz, az a te világod.”
Duncan Shelley mondta
@ Jaklin:
Testőrt lehet hozni, ha ő is túléli, akkor neki is jár az összeg.
Duncan Shelley mondta
Putyin998 írta:
Fúj, ennyi ember előtt? :-|
Duncan Shelley mondta
Will írta:
Velem is gyakran megesik. Néha a saját gépemen is találok olyan anyagokat, amiben benne van, amit megtaláltam máshol, csak nem tudtam róla, vagy elfelejtettem.
Az agyat hagyjuk a materialistáknak és a kannibáloknak.
Szerinted mennyi információ van abban, amit e szent másodpercben érzékelsz, és ebből az infómennyiségből mennyit “veszel észre” tudatosan?
A gyakorlat majd változtat ezen. :)
Egy varázsló talán csak többet lát.
Thirdeye mondta
intergold írta:
Csak nehogy Prolizoli megtudja ezt :laugh:
nev3rlive mondta
@ Will:
hat igen a kerdesedben benne is van a valasz ebben az esetben, szerintem
nev3rlive mondta
@ nev3rlive:
mi abba a lehetetlenseg, hogy isten teremt egy akkora kovet amit nem tud felemelni?
Will mondta
nev3rlive írta:
Ennek hallottam eggyel jobban megcsavart verzióját. Babylon 5 c. sorozatban:
Tud Isten olyan bonyolult rejtvényt készíteni, amit ő maga sem tud megfejteni? Tegyük fel, hogy igen, mi van akkor, ha ez a rejtvény az ember? (mármint emberi lélek, tudat, stb.)
Putyin998 mondta
@ Duncan Shelley:
Nem tudom eldönteni,hogy ez lélek avagy sport off téma.Kiváncsi lennék más véleményére is.
A kisérlet: A hat ismétléses maximumommal elvégzett 2-4 szett után csináltam egy szériát úgy, hogy a súlyból visszavettem 40%-ot.Csináltam annyi ismétlést, amennyit csak tudtam és olyan gyorsan, ahogy csak tudtam.
Számszerűsitve: az első és második szériában 6 ismétlés 180 kilóval volt a teljesítményem felhúzásban,a harmadik szettet 108 kilóval csináltam. Megfigyeltem, hogy több ismétlésre voltam képes, mint amit a 108al egyébként el tudtam volna érni.
Amiért ez működik: Az idegek, amelyek az izmaidat vezérlik, már “izgatott” állapotban vannak a nehéz munka szettektől, ezért jobb helyzetben vannak arra, hogy a szokásosnál jobban teljesítsenek. A visszavett széria elvégzése arra kényszeríti az izmokat, hogy az átlagosnál keményebben dolgozzanak,
De ez nem logikus,ugye?Egy jó bemelegités után erősebbnek kéne lennem(pihenten),mint edzés végé,hiszen az “üzemanyagtartályokat” igencsak lemeritettem.(felhúzásról beszélünk,ismétlem)
Az idegrendszeremet csapom igy be.Ez egy régi módszer,megfigyeléseken alapul.
Mi lenne,ha tudnék tudati úton parancsolni az idegrendszeremnek?(állandó vesszőparipám)
Ugye vannak módszerek,amikkel ez megy-persze nem ezen a szinten-remélem csak egyelőre.
Gép-gépész,ráhatás…ezen az úton nem lehet “rátalálni”valamire “odabent”?Vagy ez csak bunkóság?
nev3rlive mondta
@ Putyin998:
szerintem nem bunkosag
nev3rlive mondta
@ nev3rlive: ez trukkos mert a tested termeli a tudatod vagy a tudatod termeli a testet? :-D
Nietz-senki mondta
nev3rlive írta:
Köszönöm!
Posted szeptember 11, 2012 at 11:35 DU. – Ez az órjás-bébi: Az!
Lényegében még tartoznék egy magyarázattal – hogyan kapcsolódik ez a fantazmagória (vagy esetlegesen: igazság) az én 25 éves (majdnem hiábavaló) “keresésemhez”.
Ehhez meg – még-inkább – pofa kell!
Ha érdekel kérlek jelezz (vagy jelezzetek)!
Nietz-senki mondta
Will írta:
Ez nagyon érdekes téma.
Maga a teremtés-mű egy ilyen eset (szerintem)!!!
Az emberi tudat (szellem), lélek, akarat, “Én” – ezek mind olyan (ember-alkotó) tényezők, melyekbe bármilyen szellemi lény képes belehelyezkedni – esetleg egyáltalán nem “érzi jól magát” benne.
Ami egy Őslétező (egyedüli) számára fontos: saját létezésének bizonyítása – ezt Én Popper Pétertől olvastam (talán a “Belső utak” könyve)! És mivel eredendően egy őserő csak teremteni tudott – melyben “viszont láthatta magát”… Tovább-gondolva: a “Magasabb világok lényei” és most az ember (is) Isten lehetősége arra, hogy kibontakoztassa (megismerje) Magát – saját lehetőségeit, tulajdonságait. A puding próbája az élet – ez itt zajlik! Az előző planétákon szintén ez történt – csak akarati (régi szaturnusz), lelki-érzelmi (régi nap) és szellemi szinten (a régi holdon). (A közvetlen testbe történő belehelyezkedés valamiért kockázatos lehet.)
Már egy régebbi témában említettem, hogy a technikai civilizáció túlburjánzása nagy problémát jelent. A magasabb világok lényei egyáltalán nem gondolták, hogy ilyen tartós lesz a technika egyeduralma (a lélek felett). Tökéletesen nem értem – tehát – átadni sem tudom… A természeti-fizikai (éteri-akarati) világ kísérleti módon létre-hozott alkalmazásai (olyan esetek, melyek pusztán a természetben maguktól nem állhattak volna elő – a fizika törvényszerűségeiben léteznek) – bizonyos halálmechanizmusokat hoznak létre és tömegében gerjesztenek! Itt a fizika valósága le lett választva a teremtő természetről. Tibetben a Buddhisták ismerik és az ősi kína taoistái megjósolták ezt a bajt. Ők úgy tartják (és előre jósolva is volt) a kerék lesz az, ami az emberiséget megbolondítja. Tibetben csak az ima-malmokat forgatja kerék – tehát ők jóra használják.
Szerintem a háborúk ennek az emberiségre visszaforgatott karmái.
Thirdeye mondta
@ Nietz-senki:
http://esemenyhorizont.uw.hu/2007/ezoter/element.html
Nietz-senki mondta
Alex írta:
A lélek – leginkább: érzelemvilág.
A szellem – gondolatvilág.
De bárki gondolhatja ezekről azt, hogy ezek fizológiás életünk melléktermékei. Ezt nem igazán lehet cáfolni, mert ezek a lénytagok teljsen üresek születésünkkor.
A lélek – mindenek előtt – “élményeket gyűjt”. És folyamatosan gazdagszik. Egyébként a léleknek kell tapasztalni, tanulni, élvezni, szenvedni – de különösen a két utóbb említett helyzet miatt: kell mellé egy tiszta (üres) magasabb lény – ez a szellem. Különben e kettő együtt – egymásra-hatás – alkotja a tudatot. Pontosabban ebbe még bejön a (ezek által – koncentráció) megdolgozott (tudatba-emelt) szabad akarat. A “tudat-alatti” az éteri- (ösztön-erők) és az asztrál-test jelentős része a tudat számára rejtett (elzárt) terület. A “tudat-feletti” az a szellemi terület, amit sem az éteri-, de az asztráltest sem képes érinteni (jelenleg). De épp azért van a fejlődés, hogy ezek az emberben fennálló korlátok egyre-inkább ledőljenek.
A gazdag és szines lelkek számára a meditácó első mozzanatai – ha erre nem magától törekszik – megrázó lehet, hisz olyan ürességgel találkozik, amit képtelen elviselni (szellemi terület). E felismerés után vált a meditáció belépőjévé az érzések, képzetek és gondolatok kiüresítése! Mert, ha valaki erre “adja fejét”, akkor már nem oly megrázó az élmény. A szellem általában üres, a tanulás, tapasztalás folyamatában először ez a lénytag veszi fel magába az “újat”, majd valami ráhangolódás révén kerül át a lélekbe (asztrál) és az étertestbe. A tárolás az étertestben történik, az elérési út a lélek (asztrál) által realizálódik.
Amennyire értelmezni és az élet gyakorlata által kontrollálni tudom ezt az elméletet – melyhez egyre inkább közelít a nyugati és keleti életszemlélet is – bizakodom, hogy segítek másoknak ezek értelmezésében.
De továbbra is felszólítok mindenkit a tapasztalásra, saját értelmezésre és lelkiismeretre!
Azok a hbák, melyek egyre-inkább láthatóvá válnak a kereszténység különféle korokban fellépő fanatizmusai által – ilyen hibák arra figylmeztetnek, hogy ezek bekövetkezése az adott korszakban szükségszerű. Egy következő korszakban ezekből történő kigyógyulás szükségszerű. De mindig van az előző korok princípiumának olyan motívuma, mely mégis alapnak tekinthető. Így tehetjük életünket és világunkat “időben” épülő folytonossággá, nem a rombolás által (ahol mégis előző princípiumok romjain vagyunk kénytelenek építkezni)!
Hogy a konkrét hibát említsem, amit a különféle irányzatok különféle módokon megtettek: a “tökéletesség igénye” és amire a mai korban szükségünk van: a “teljesség igénye”!!! Ez méltó ahhoz a vallásos érzülethez, ami által Istenhez szeretnénk közelebb kerülni!
A tökéletesség igénye hozott létre egyetlen valláson belül megszámlálhatatlan irányzatot! Az elkövetkezendő időkben nagy szükség lesz a szerény állhatatosságra! A vallások és emberek összességének szüksége lesz az egymáshoz történé oda-találásra! Bizonyosan mindenkinek le kell majd szálnia a “magas lóról”.
Nietz-senki mondta
@ Thirdeye:
Posted szeptember 13, 2012 at 9:48 DU.
Ez egy szellemtudományos írás, de nem az az irányzat, amit én emlegtek.
Nagy vonalakban ismerem ezt megjelenítést – nyliván részleteiben és mélységét tekintve: korántsem!
Nem tudom milyen célzattal ajánlottad – nekem?
Elmondom észrevételeimet:
Elementálok. Lehet, hogy rosszul emlékszem, de elementáloknak kimondottan vágy nélküli erőket gondolnék… A természeti világ két legalacsonyabb fokát alkotó ásványvilág és növényvilág. De épp ezeket tartják a létben az elementálok. Ezek az (első planéta-megtestesülésből való lények) éteri világ áldozatai. Ezek egyáltalán nem érzéseket megtestesítő lények (nem asztrál) – ezek önmagukat áldozó éteri lények (akaratszellemek). “szánalommal tekints sziklákra, rögökre! – Mért vannak örökre? Mikor csak a “múlandó” lelhet örömökre!” (József Attila; Kaláka)
A kőzet alkotó ereje akkor szabadul fel, ha kőzetet porrá-zúzzák!
A növényeket már alacsonyabb-rendű élettest is áthatja, de nem vágyják az élet dolgait, hanem táplálják azt!!! Ezért nem is mozognak.Ezek a magasabbrendű lét alapjai – melyek nélkül a magasabbrendű anyagi létformák nem táplákozhatnának.
Ezeket a “szerény polihisztor” mondta 1920 környékén.
A háborúk előzménye is szükségszerűen: tett! Az akarat hagyományos kiélése a fizikaiban történik – ezzel van összefüggésben. Ez megjelenhet valamilyen formában az asztrálban, de csak következménye annak, ami az éteri-akaratiban (esetleg a fizikaiban) ok. Az éteri világ felderítetlen területeit Arimán, az asztrál hasonló területeit Lucifer uralja (bennünk is éppúgy, mint a makrókozmoszban)!
Ha nincs szabad akarat – tehát működésünk determinált, hogyan létezhetnek bűnök? Én is vitatkozom a bűnösség tényével, de a felelősség-elv vetületében. Az “Én” – lényegében – egyedi tapasztalat-gyűjtemény, mely a lélekben érzéslenyomat, a szellemben értés-összesség. De ez mindig passzívuma a történéseknek.
Az ego az érzékek, az anyagi-fizikai élet által kifejlesztett tudat. A magyarázkodás felesleges itt (a halál beálltakor) nem az egó szerepe. Lényegében megszűnik az érzékelés. Az egó testhez kötött – vele együtt pusztul. Így veszik el időről-időre minden élettapasztalat – csak lenyomata marad a túlélő lénytagokban.
Georg Khűlevind (Székely Gyögy) könyveiben szó esik a meditáció olyan gyakorlati fokáról, amint a saját gondolatot képes az Én tapasztalni. Nem utólag érteni, hanem a jelenben. E feltételezés szerint a lélek és az Én válna elsődleges tapasztalóvá – gyakorlatilag teljes egészében átvehetné az egó szerepét is.
Ezek az elméletek elsősorban modellek és szimbolikusan próbálunk valamit megjeleníteni. De ahol a szimbólumok nem esnek egybe a konkrétummal – ott feltétlenül téved az, Akinek tudata csak konkrétumokat képes befogadni.
Ennek az ezoterikus írásnak inkább az “baja”, hogy az asztrál területén akar mindent értelmezni, olyat is mely csak áthatás – de aminek sem keletkezése, de megoldása sem asztrális síkon van. A,it a vágyakról és “szaporodásukról” mond – Az minden bizonnyal helytálló és valóban az egyik legkomolyabb probléma.
Thirdeye mondta
@ Nietz-senki:
Csak kíváncsi voltam a véleményedre .
Én nem foglalkozok ugyan filozófiával , de keresem a dolgok közötti összefüggéseket .
Volt tapasztalatom azzal kapcsolatban amikor vágyak , vagy más érzelmek amik nem lettek kiélve , akkor az egyént megkerülve , mint egy önálló entitás működésbe léptek ,hatást fejtettek ki és az illető azt sem tudta hogy ez hozzá kötődik .
Például sokszor az elfojtott harag még különösebb dolgokra képes , mint a kiélt .
Történt egyszer hogy az egyik ismerősöm , aki nagyon próbálja elfojtani az érzelmeit , megharagudott a másik ismerősömre mert nem ment el hozzá egy adott időpontban egy fontos munkát elvégezni , helyette elment sziklát mászni a fiával . Mint azt meg tudtam figyelni , abban az időben amikor az ismerősöm haragra gerjedt , a másik éppen a fiát biztosította a földről , valami vezényszót félreértett és a fia 20 métert zuhant a földig . Az isteni csoda az volt benne hogy a fiú életben maradt és még maradandó baja sem lett . De ez csak egy példa azok közül amiket már láttam .
Amikor az érzelmek ” Elementáris” erővel működnek .
intergold mondta
@ Duncan Shelley:
Mindig elfelejtem, hogy az agynak az égegyadta világon semmi, de semmi köze nincs a kognitív folyamatokhoz. Azok biztos a vesében vagy a májban manifesztálódnak… :/
Will mondta
intergold írta:
szarkazmus? mert ha nem, akkor baj van az agyaddal :)
Bocsánat, nem személyeskedésnek szántam, inkább szituációs poénnak. Nem akarlak megsérteni.
A kiinduló koncepció (ha nem tudod) amúgy az, hogy – egyszerűen fogalmazva – “az, hogy a lényeg véget ér a bőrödnél éppúgy egy feltevés, mint hogy van egy kiterjedt energia-biz-basz, ami a lelked, vagy akármid. Ugyanígy feltevés, hogy az agyban zajlik a gondolkodás és az emlékezés, aminek ugyanannyi a bizonyítéka, mint hogy nem.”
Alex mondta
Nietz-senki írta:
Köszönöm Neked a magyarázatot és amit utánna írtál. nagyon érthető volt.
intergold mondta
@ Will:
Szarkazmus volt.
Szerintem az még nem materializmus, hogy azt gondolom, van az agynak köze a kognitív folyamatokhoz. Láttam én már élő képet arról, hogyan változnak a biokémiai folyamatok az agyamban, attól függően, hogy mire gondolok. Persze, lehet, hogy az is egy nagy átverés volt, egy szemfényvesztő ördögi masina, mert hát tudjuk, hogy minden fehérköpenyes a hazugsággyárat képviseli, és a népbutításon dolgozik fáradhatatlanul minduntalan (bocs, szarkazmus volt megint).
Amit én tapasztalok, az az, hogy a szellem és a matéria között nem húzódik olyan éles és markáns, a kettőt együtt szinte kizáró határvonal, mint azt némelyek igyekeznek elhitetni velünk. Ami azt illeti, ezek ugyanolyan tévúton járnak, mint a legkeményebb materialisták. Nekem az eddigi tapasztalataim szerint – és hát ez persze csak az én véleményem – valahogy úgy néz ki a dolog, hogy a szellem – lélek, tudat, most ne menjünk bele szemantikai kérdésekbe -, ami egy nem anyagi dolog, irányítja a testet, mégpedig az idegrendszeren (és az agyon) keresztül. Kicsit úgy, mint ahogyan a steril, mondjuk fertőző betegségeket vizsgáló laborokban a laboránsok benyúlnak a plexidoboz steril világába egy, a doboz falához rögzített kesztyűn keresztül. Biztos látott már ilyet mindenki. Az agyunk és az idegrendszerünk az a kesztyű, amelyen keresztül a szellemünk “benyúl a műveleti területre”. Szerintem nem elvadult elképzelés. És számomra sokmindent megmagyaráz, pl. azt, hogy miért van autizmus, skizofrénia, egy lobotómia után a jól ismert elváltozások, stb. Valahol, az X dimenzióban van egy egészséges, nem anyagi természetű tudat, de már nem fér hozzá a testhez és a fizikai világhoz maximálisan, mert az agy – vagyis a “szerszám”, amelyet erre használ -, sérült.
Olyan ez kicsit, mintha ötujjas szupervékony szenzitív kesztyű helyett otromba kétujjas pamutkesztyűt húznánk az említett laboránsok kezére, amely így legfeljebb hógolyó gyúrására, és nem precíz laborvizsgálatok elvégzésére válna alkalmassá.
Szóval szerintem így beszélhetünk arról, hogy az agyad ver át téged (és mindenki mást is) az általad hozott példában.
Persze mindenki úgy gondolja, ahogy akarja, de szerintem aki azt állítja, hogy az agyat összefüggésbe hozni a gondolkodással – és ismétlem, én sem arról beszélek, hogy az agy a gondolatok forrása, csupáncsak “transzformálója”, közvetítője – materializmus, az csak szarkazmust érdemel.
Ráadásul nem először.
Will mondta
@ intergold:
Azt kell mondjam: egyetértünk a kérdésben.
Én azt a metaforát szoktam használni, hogy az agyunk a rádió adó-vevő, ami közvetít és fordít a test és az X. dimenzió között (hogy a Te fogalmaidat is használjam). Ha az adó-vevő sérül (= lobotómia), sérülten kerül legyártásra (= mindenféle genetikai izé miatt), stb. akkor persze, hogy nem tudja ellátni a feladatát, hogy lefordítsa az X. dimenzió üzeneteit a test nyelvére.
Ettől függetlenül: az, hogy az adó-vevő egyes részei csak bizonyos feladatokat tudnak ellátni az nonszensznek tetszik nekem. Ugyanis egy gép azt csinálja, amire be van állítva. Ha a számítógépem egyik HDD-jén csak képeket tárolok, egy másikon csak videókat, az nem jelenti azt, hogy az adott HDD csak képeket/videót tud tárolni, feldolgozni, stb. Ugyanígy az agy területei: az, hogy egy terület jellemzően végzi a beszédet, egy másik az írást, egy harmadik a képfeldolgozást, stb. Az nem jelenti azt, hogy egy másik ugyanolyan gép (= másik emberi agy) pontosan ugyanazokat a területeket kell hogy ugyanannyira, ugyanúgy, ugyanolyan effektíven használja, stb.
Alex mondta
Nos, próbáltam megemészteni, bár sokszor nem teljesen értem az egész gondolatmeneteket, csak sejtem. Nagy összeségében elfogadom, amit mondasz és egyetértek Veled. Vannak persze részletek, amit jobban ki kéne fejteni.
Nietz-senki írta:
A vallás tanítása, azért a tapasztalatok tárháza is. Szerintem az emberről magáról rengeteg információt tartalmaz. Bár a dolgokat saját magadnak kell megtapasztalnod és a saját utadat kell bejárni, a vallás jó kapaszkodó. Segít abban, hogy a tapasztalatokat komplex módon tudd kezelni. Ezért szerintem a hagyomány minősítés mintha nem fogná be azt az egész skáláját az értékeknek, amik megjelennek a vallásban.
Nietz-senki írta:
Ezzel az a bajom, hogy állandóan a mi perspektívánkból, a mi általunk felfogható koordinátarendszer alapján akarjuk őt definálni és értelmezni. Bár Isten lényegéről a mi saját tudományunk és tapasztalatunk semmiféle információval nem tud szolgálni, ennek ellenére nem akarjuk elfogadni azoknak az információknak az igazságtartalmát, amiről azt tartják, hogy maga Isten suggalta őket. Márpedig Isten magáról hozzánk eljutattot információi arról szólnak, hogy mint Teremtő képes a következmények ismeretére.
intergold mondta
@ Will:
Ezzel egyetértek. Pl. tény, hogy az agy egyes részei képesek átvenni más, sérült vagy leállt területek feladatait, holott az ő “eredeti” feladatuk nem az volt. Az agy borzasztóan rugalmas, flexibilis dolog (tényleg kár, hogy a kannibálok – nomeg a zombik :-) – nem képesek meglátni benne az igazi potenciált :reallyangry: ). A hivatalos álláspont szerint az agyunkról kevesebbet tudunk, mint a Proxima Centauri belsejében lejátszódó fúziós folyamatokról.
Ugyanakkor ha van két számítógéped, akkor a cooler, a ram, a hdd, a processzor, stb. mindkettőben specifikus feladatokat tud csak ellátni. A ram sose fogja hűteni a processzort, a proci sose fog képeket tárolni, és a cooler se végez számításokat… :-D
Ezzel nem kukacoskodni akarok, csak mondom, hogy mindennek, így a flexibilitásnak is, van határa – persze nyilván az agynál ezek a határok máshol helyezkednek el, mint egy sz@ros kis laptop esetében…
Will mondta
@ intergold:
Főleg azért, mert más anyagból állnak és másképp vannak felépítve :)
Az agy egy nagy kocsonyás izé. Mindegyik idegsejt benne identikus, az egyetlen különbség abban van, hogy melyik melyikkel kapcsolódik össze (persze sarkítok, mert a kisagy kicsit más, stb, de akkor tekintsük azt, amit “annak gondolunk, ami emberré tesz minket”, tehát az ún. szürkeállományt, ami tényleg identikus sejtekből áll). Na most, ha a sejtek csak az egymáshoz való kapcsolatukban, tehát az adatbuszok felépítésében különböznek, akkor pontosan egyenrangúak, tehát ugyanazt a feladatot tudja bármelyik ellátni, csak ki kell építenie azt a lokális hálózatot, ami ehhez szükséges.
Amit Te mondasz, azt úgy tudnám lefordítani, hogy a gerincvelővel nem fogod feldolgozni a szemeden/füleden kapott információkat. Naná, hogy nem, hiszen más a feladata, az egy másik alkatrész.
intergold mondta
@ Will:
Jogos.
Great mondta
@ intergold:
5 napja nem válaszolsz, erre számítottam.
Ismertem pár pszichológust, dolgoztam együtt sportpszichológusokkal. A maszk alatt kicsi bizonytalan hétköznapi emberek egytől-egyig. Hármat kérdeztem, miért lett pszichológus, ugyanazt mondták, segíteni akartak magukon. Az idősebb bevallotta, 21 év alatt javulást ért el saját maga kezelésében. 21 év alatt javulás! Ez igen! Több sportpszichológussal dolgoztam, mindegyik felesleges volt, feleslegesen jártatta a száját és akadályozta a munkát.
Bennem így alakult ki a vélemény, hogy a pszichológus kókler.
intergold mondta
@ Great:
Az elmúlt nagyjából 5 napban volt egészen pontosan 17 óra szabadidőm, a többit végigdolgoztam, az éjszakai bennalvásokat is beleértve. Mikor hazajöttem napközben, akkor örültem, hogy tudok csinálni valami kedvemre való harapnivalót. Közben a telefonomon persze pötyögtem az általad “megrendelt” levelet, de nem két szavas, ezt meg kell mondjam.
Viszont azt is megjegyzem, hogy közben csekkoltam a postaládámat bőszen – beleértve a spam mappát is -, hátha eljutott hozzád az egyébként szerintem elég világos üzenetem, hogy PRIVÁTBAN nagyon szívesen leírom neked a leírandókat. Úgy látszik ez nem ment át…
De azért örülök, hogy legalább bejött, amire számítottál… :-(
A levél mindenesetre majdnem kész, ma délután viszek le egy gyereket a tengerpartra, útközben az autóban terveztem befejezni, hátha egyszer megérkezik az email címed. De tudod mit? Ha gondolod, ne is fáradj vele… :quiet:
Thirdeye mondta
@ intergold:
@ Will:
Két agy beszélget az agyról :-)) Hát nem lenyűgöző ? :-D
intergold mondta
@ Thirdeye:
Egyszer azt mondták a discovery-n, hogy az emberi agy az egyetlen eddig ismert képlet az univerzumban, amely kérdéseket tesz fel saját magáról.
Persze ez így egy nagy baromság, messzemenően materialista, és nagyon arcoskodó elszólás, de azért érdekes.
Great mondta
@ intergold:
Nem akarok barátkozni, ezért nem lépek privát térre.
Mi ez a titokzatoskodás vagy szégyen? Csak egy valódi példát szeretnék, amikor pszichológus segített valakin. Nem kell személyesnek lennie, csak valós legyen, nevek nélkül is jó.
Nekem csak kiugróan rossz tapasztalatom van pszichológusokkal. Megjátszák magukat, közhelyeket szórnak, félrebeszélnek, konkrét eredményt nem tudnak elérni. Én több ember önbizalmát építettem fel a közel nulláról vagy minuszból, és csak bunkó bodys vagyok. Nem láttam, hogy erre bármelyik pszichológus képes lett volna.
Élsportolókkal + akörüli sportolókkal,. profikkal dolgoztam, erőnléti edzéseket csináltam nekik. A mai napig van olyan emberem, akivel mentálisan is foglalkoznom kell, hogy helyrehozzam a sportpszichológus által okozott károkat. Szívesen írok arról, hogy milyen károkat okoznak, hogyan tesznek tönkre sikeres sportolókat, hogyan érik el, hogy az edzésen vagy a versenyen megsérüljön a sportoló.
Kérlek, hogy írj egy példát, amiben megcsillan a pszichológia ereje, mert én eddig csak hagymázas élősködő köcsögöket láttam, szakértőket vagy szakot nem.
Nietz-senki mondta
Thirdeye írta:
Ez már filozófia! Csak folyamatban lévő.
Minden-nemű valóság legátfogóbb összefüggés-ismerete – maga a törekvés.
A bizonyosság a szellemi tapasztalásban és aki odáig eljut: a szellemi látásban realizálódik.
Személy szerint csak ott tartok, hogy folyamatosan kontrollált, javított életgyakorlat tükrében komoly hasonlóságok mutatkoznak – modern tudományos szent iratokkal. Az az érdekessége, hogy sohasem konkrét dolgokra figyelek – hanem egyes helyzetekbe- villanó impressziók által fogalmazódik meg bennem valamely létező “igazság”: Ez olyan, mintha… Ez egyáltalán nem tudományos, de tudománnyal van összefüggése.
Thirdeye mondta
Great írta:
:shock: Ezt soha nem gondoltam volna :-)
Great írta:
Persze , hiszen a pszichológusoknak beteg emberek kellenek , és ha nem találnak , akkor csinálnak ;-)
intergold mondta
@ Great:
Én se azért akartam privát térre lépni, mert így ismerkedem (de akkor kinek is túl személyes…? :-D ). Azt viszont leírtam, hogy itt miért nem akarom megosztani a tapasztalataimat. Ha ez nincs meg, olvass vissza.
Amit írsz, azt elhiszem, de egy kicsit úgy érzem, mintha érzelemből beszélnél, és általánosítanál. Bár ez érthető, ha csak ilyen tapasztalatod volt.
Ha nem kell személyes példa, akkor nem is kell tépnem a számat (a manóba, pedig már kész a levél… :-D ), ahhoz elég, ha olvasgatsz egy kicsit:
http://www.libri.hu/konyv/a-forras-nem-kerdi-merre-visz-az-utja.html
http://www.libri.hu/konyv/vissza-onmagunkhoz.html
http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=a-kineziologia-alapjai&ID=116411
Ez csak 3 könyv a sokból, mindegyik tele van esettanulmányokkal, ha – amint írtad – azokat akarsz olvasni. 3 iskola, 3 – egymásnak ellent nem mondó – irányzat, 3 segítő módszer. Nekem – több más mellett – talán ezek segítettek a legtöbbet. Meg nem egy, önmagát kereső barátomnak, akiknél ezek a terápiás (kicsit félelmetes szó, nem is szeretem használni) módszerek látványos minőségjavulást hoztak az életében. Persze kinek mire van szüksége.
Ha tudtam volna, hogy csak ez kell, akkor nem körmöltem volna annyit! :laugh:
intergold mondta
Látom, ezentúl az én véleményem csak moderálás után kerülhet fel az oldalra… :-|
Jaklin mondta
Nekem egy barátnőm annak idején pszichológus akart lenni, hogy segítsen az embereknek a problémájuk megoldásában. Abbahagyta. Azt mondta, hogy az a szörnyű, hogy a pszichológus nem tud segíteni. Hiába szeretne, a pszichológiával nem tud…
intergold mondta
@ Jaklin:
Ezt cáfolom, nekem és pár barátomnak már segített pszichológus. Ezt le is írtam egy korábbi kommentemben, de még moderálásra vár… Ha az óvóbácsi le tudja nyelni, hogy más a véleményem, mint neki, akkor talán olvasható is lesz… :-D
Thirdeye mondta
intergold írta:
Ez azt jelenti hogy különleges vagy :-)
intergold mondta
@ Thirdeye:
Szeretem a humorodat. :-)
intergold mondta
Na csak átpréselődött a cenzúrán… :-D
Duncan Shelley mondta
intergold írta:
Két link után moderálást kér a wordpress, és a komment nem jelenik meg, csak ha leokézza valaki, akinek van jogosultsága. Ez benne van a Szabályzatban is, és gyakran mondogattam már, mert előfordult néhányszor.
Paranoia helyett, sértődés helyett, soha általam sehol nem állított, de általad nekem tulajdonított hülyeségek helyett, és a szakirodalom önmagát igazoló, senki által soha sehol semmivel alá nem támasztott hadovái helyett próbálj meg nézni, informálódni, és kérdezni. Tudom, hogy az ilyet nem minden “szakma” szereti, de hasznos. :)
Tehát nem csak moderálás után kommentelhetsz. Bár most elgondolkodtam… :chic:
intergold mondta
@ Duncan Shelley:
Messze van ez a paranoiától, sértődésről szó nincs, akkor nem lennék itt. (bírnád, mi…? :-P )
A hülyeségeket nem kell állítani, Duncan, átjönnek azok maguktól is…
“a szakirodalom önmagát igazoló, senki által soha sehol semmivel alá nem támasztott hadovái helyett próbálj meg nézni, informálódni, és kérdezni.” Ez itt elég nagy öngól azért. Ha nem érted, nem magyarázom el.
intergold mondta
Csalódott vagyok. Nem lett minden kommentem leminuszolva. Gyerünk már!! :-D
Nietz-senki mondta
@ Alex:
A vallások gyökerek, hagyományok, identitások – de ez mind: a múlt. Értéket és alapot jelenthet számunkra, de jövőt és fejlődést nem! Várni nem kell “tőle” semmit – csak saját magunkat és egy elveszített egzisztencia utáni sóvárgásunkat látjuk viszont benne. Isten a múlt – nekünk kell befejezni magunkat és a Teremtés-művet! Az egyházak mind a bűneset előtti állapot visszaállításán kísérleteznek. De itt már egy hit viszi tovább az emberi ügyet. Ez annyira megoldás, mint amannyire tévhit. Tény hogy folytonossága van. Nekem biztos, hogy nem felel meg – viszont összességében: nagyon tanulságos.
– az Isten is csak gyermek!
Alex írta:
Igen, igaz is! És most mi a helyzet?
Nagyon pimasz leszek: Ezek a bibliai kinyilatkoztatások – inkább olyanok, mint mai értelemben a szándék-nyilatkozatok.
A Szellemi világ azóta oda fejlődött, hogy mindent előre tud – de beismeri, hogy semmit sem szabad befolyásolni. Bizonyos egyensúlynak kell lennie az ember felett!
Nekem ez az egész úgy tűnik, hogy Isten valóban Mindenható – de mint említettem: minden korrekcióban létezik egy előre nem ismerhető: bizonytalansági tényező. Tehát akár Isten vagy csak a dekadens Teremtő próbálta meg kézbe-venni az irányítást – később le is mondott róla.
David Hume: Értekezés az emberi értelemről – című könyvében roppant unalmas levezetések és inkább belátások voltak arról, hogy az értelem bármily rendkívüli dolog is – kizárólag tapasztalás (tapasztalat által) szerez bizonyosságokat és következtetéseket. Ez a nem túlzottan nagy könyv – semmi újat sem mondott számomra. De akkor nagyot fordul velünk a világ és rögvest rendkívülivé válik, ha azt mondjuk a könyv abszolút értelemben és részletességgel tárgyalja az ügyet – tehát (valami olyan sugallata van), hogy az abszolút létezőre is vonatkozik. E könyvben történésekről volt szó, fizikai kölcsönhatásokról. Az a feltételezésem (mint a könyvnek is), hogy egy abszolút létező számára ugyanazon új tapasztalatok szolgálnak ismerettel, mint egy kisgyermek számára!
A szerény polihisztor álló objektumok esetében tudott újat (Istenit-szellemit) mondani. Sajnos ez nem igazán kapcsolható ide, de elmondom: Egy tárgyra történő koncentráció esetén: a fizikai és fogalmi észlelet összekapcsolódása esetén beszélhetünk ismeretről, értésről.
Amit viszont (Mit tesz az Angyal az asztráltestben?) Isten helyzetéről mond az igen meglepő: Isten csak a szeretetet tartotta meg az emberrel való kapcsolata tiszta jeléül. A tudását kénytetelen volt megosztani Luciferrel, a hatalmát pedig Arimánnal. Így áll elő aza kényes egyensúly, ami által az ember szabad (fejlődő lény).
Thirdeye mondta
@ intergold:
1000 :no: :-)
Duncan Shelley mondta
intergold írta:
Fárasztó ez a vad kompenzálásod a blogomon, és ha végleg elunom, töröllek. Régen épkézláb ember voltál, aztán kezeltek, és ez lettél. Kár, hogy nem vetted észre.
Hallucinálsz. Amit nem mondok és írok, azt nem mondom és írom. Ha te hozzáteszel valamit, ami nincs ott, akkor nem látod, ami ott van. Gyakori jelenség a pszichóknál. Ez az egyik, amit kifogásolok. Beleártják magukat olyan dolgokba, amikről fogalmuk nincs, mert sose látták, sose csinálták.
Olvastam egy interjút nemrég egy “tudóssal”, aki játékfüggőséget kezel. Azt mondta, ő nem játszott semmit, soha életében. He? Mi van? Ezen az alapon én taníthatnék kibernetikát is, nem gond, hogy azt se tudom, mi az…
Azt mondod, öngól, de ha megkérdezem, miért, nem magyarázod el. Tehát te felsőbbrendű vagy én meg alsóbbrendű, és ezért te látod, ami nincs ott, én meg nem látom, ami nincs ott?
Elég sok időt pocsékoltam el az életemből arra, hogy olvastam a szent könyveiteket, folyóiratokat, diplomamunkákat, tanulmányokat. Rettentő gagyi. Nemcsak a tudományosságot, de a jóindulatot sem fedeztem fel, a segítőszándékot sem találtam meg.
Benned sem. Csak egy rosszindulató gúnyos gyerek vagy, aki a blogomon toporzékol, amíg nem törlöm. És akkor mi fog változni? Akkor elértél valami célt?
Volt, amikor hittem a pszichológiában, kerestem az utat a pszichoanalizisben és a -drámában, de nem találtam. Olyan emberrel sem találkoztam, akiben láttam volna valamit, amire azt mondtam, hogy na, ez igen, én is ilyen akarok lenni.
Találkoztam több nagy magyar pszichiáterrel és pszichológussal. Mindegyik paranoid, nárcisztikus önfényező-mester volt, semmi több. A katonai leszerelés miatt jártam hosszabb ideig pszichológushoz. Az egyik nőt többször láttam az utcán. Mindig nagyon sietett, széles ívben került mindenkit, összefogta a ruháját, a haját két oldalról az arcába fésülte, lehajtott fejjel, minden kontaktust kerülve járkált. Ez akar segíteni másokon? Ez, aki naponta két csomag pelust használ el, miközben SEMMI nem is történik?
Találkoztam Láma Ole Nydahlal. Na, az a fickó valaki volt. Rendben volt mentálisan, jelen volt, tiszta volt a tekintete, tudott kommunikálni, képes volt a megfigyelésre, a megértésre, tudott tenni dolgokat. Pedig szerintetek ő csak egy dilis.
Ja igen, és valami, ami megintcsak jellemző rátok. Elfelejtetted elismerni, hogy tévedtél, és újfent csak hallucináltál. :D
Ezek a lehetőségeid:
– normális hangnemben, önfényezés és kompenzálás nélkül, mellébeszélés nélkül, semmivel alá nem támasztható vádaskodás nélkül, írd le, hogy mi a problémád és válaszolni fogok rá normális hangemben, minden részére
– ne írd le, hogy mi a bajod, csak kommentelgess, amire akarsz, de a gúnyt és az alaptalan vádaskodást hagyd a rendelőben
– menj el
– folytasd, amit eddig, ebben az esetben töröllek az összes kommenteddel együtt
;-)
intergold mondta
@ Duncan Shelley:
Nem változtam. Csak nem vetted észre. Nem is “kezeltek” mostanában, hogy a te szavaiddal éljek. De örülök, hogy ezt is megfejtetted.
Szerintem is az lesz a vége, hogy törölni fogsz.
És azért az előítéletesség tőled sem áll messze. Mi az, hogy “szerintetek”? Ez elég sok dolognak ellentmond, amiről írtál már a könyveidben és a cikkeidben előítéletesség és cimkézés tárgykörben.
Elég sokat volt alkalmam személyesen is találkozni és néha beszélni is a 17. Karmapával és Oléval is úgy 2003-2006 között, ugyanazt gondolom róla, mint te (annak ellenére, hogy szanghahálózat építése ürügyén minden útjába kerülő gyakorlójelölttel megcsalta Hannah-t, és nem vette észre a nő szemében a szomorúságot. Ott voltam, mikor szegény Hannah megkapta azt a betegséget Magyarországon, ami végül elvitte. Közelről láttam, hogy nézett az Ole közelében lévő nőkre. Ez hogy fér bele az értékrendedbe? Aztán meg mondjuk könyvet írt a szerelemről a csávó… na de mindegy, nincs nekem Oléval semmi bajom, sőt…) A lényeg az, hogy mindenkiről lehet mindenfélét mondani. Én is láttam már zavart pszichológust. Meg ragyogót is, aki valóban segített. Ezt a labdát akármeddig dobálhatjuk. De te ne döntsd el látatlanban, általánosítások alapján, hogy kit tartok dilisnek, vagy hogy mely csoportokba tartozom, légy szíves. Vagy tedd meg, de akkor ne “tartsd magad jobbnak nálam”. (Persze, magadat nem fogod tudni törölni…)
Nem a stílusom miatt fogsz te engem törölni, másnak is van itt ilyen, hanem mert folyamatosan éles kritikát fogalmazok meg, és olyan dolgok mellett állok ki, amiket nagyon nem szeretsz. Nem hozok példákat arra, hogy hol szoktak még emiatt likvidálni embereket…
Van egy barátom, olvasta néhány könyvedet, a blogodba is belepillantgat időnként, ő szokta mondani, hogy teljesen feleslegesen “megyek neked”, te már “készen” vagy. Olyasvalaki, akit a Hit Gyülekezetében úgy hívnak, hogy “taníthatatlan”. Ha érted, mire gondolok. Ezzel persze nem azt mondom, hogy 100%-ban egyetértek vele, de azért érdemes rajta elgondolkodni.
Törölj nyugodtan, az a legbiztosabb. Visszaregelni már lusta leszek. Annyit nem ér. Csak légy tisztában azzal, hogy miért töröltél… és aztán még azt is elmondhatod a tanítványaidnak, hogy lám, a pszichó csak vagdalkózott, nem mondta el, hogy mi a gondja. De a helyzet az, hogy már elmondtam. Nem is egyszer. Csak nem vetted észre. :-| :cry: 8-) :reallyangry: :-)
Nietz-senki mondta
Nietz-senki írta nev3rlivenak és Alexnak:
Különösen a Hit Gyülekezete és Jehova Tanúi által kezdtek foglalkoztatni az ős-gonosz elméletek (a “Jó” és “Gonosz” harca). Na nem azért, mert én hinni akartam ezekben; hanem azért mert érztem, hogy úgy ahogy mondva van: nem igaz!
Két barátommal próbáltuk ezt a valószínűséget értelmezni, modellezni stb. A szellemtudomány adott némi támpontot, amin el lehetett indulni – de nem sokra mentünk vele. Az biztató volt, hogy két főgonosz van – tehát van mindkettőnek valami különálló “értelme”. A gonosz nem pusztán azért van, hogy gonosz legyen! Van valami oka és célja ezen kívül.
Ami aggasztó volt, hogy a szellemtudomány gyűjtőnéven: ember-ellenes erőknek nevezi ezeket. E tekintetben viszont nagyon fontos volna tudni: mi az ember (kritériuma, lényege), ami ellen fellépnek ezek.
Mondjuk az ember szabad érzületű-törekvésű, fejlődését jelentős mértékben irányítani tudó, morális lény… De semmi konkrétum nem volt e témában.
Leginkább a kereszténység a “gonosszal történő Iszap-bírkózásából” tudtunk arra következtetni, hogy itt valami nem stimmel.
Mit mond Jézus az embereknek: Álljatok ellen a gonosznak! – egyszer. Ne álljatok ellen a gonosznak! – más-szor. A döntő: Ha meg dobnak kővel, dobd vissza kenyérrel! Az első értelmezés az író ízlésének akart megfelelni, nem az igazságnak! Nyilván az lehet a fontos, ha gonosszal találkozunk – lelkünkben ne váljunk hasonlóvá!
Próbáltam gonosz indítékokat találni, bele-helyezkedni – nem volt nagy siker. Nem volt elég támpont.
Az élet figyelmes szemlélése (tapasztalása) folyamán is csak állattól eredő (ösztönös) könyörtelenséget, gyilkolást láttam. Viszont (oly “tökéletes”) nem lehetetlen, hogy “felülről”, kívülről van irányítva.
Nem voltam képes úgy felfogni – még az ellenszenves egyéneket sem, hogy: lám ebben ott van az ördög. Magamban nyilván merészebben kutakodtam. Akad bőven olyan helyzet, ami vitatható (a tökéletességi törekvés mellett különösen). De konkrétan beazonosítani egyáltalán semmit sem sikerült.
Jobbhíján elfogagtuk, amit a szellemtudomány mond – általánosságban: Lucifer bennünk van és a vágyak “természetes újratöltését végzi”. Az új vágyak az ember által (igényként) kerülnek be lényünkbe lényünkbe, de tudatos keresés nélkül vágyakként bújnak meg bennünk és a tudat-alatti dimenzóban működnek tovább. Ez általánosan igaz lehet – mindenkire.
Az ilyen kutakodásra jellemző, hogy nagyon sok felesleges, használhatatlannak tűnő dologgal lehet találkozni; melyek az élet egyéb területein fontossá válhatnak.
A másik “gonosz”, pedeig reflexeink által lép be valóságunkba, életünkbe. Itt is ösztönös mechanizmusok vannak (viszont ezek nagyon gyorsak – ezért követhetetlenek, nehezen elemezhetők). Amint az embert környékezi – az maga a meg nem értettség! Igaza van Shelleynek: az agresszivitás kommunikációs hiba, probléma! A meg nem értettség pedig – e helyzet állandósulása. Ez igazán veszélyes; mert az az ember Arimán (gyilkos) eszközévé válik. Ez az egész komplett helyzet – kicsit – az Iszlám egészére vonatkozik. Arimán – Ármány (gyűlölet, cselszövés, bajkeverés). Más nyelveken: hadvezér, hadsereg (Armé, Armi) is ebből van képezve – bibliai légió, aki(k) Jézust is meg akarta félemlíteni.
Az eretnek legenda számomra szinte mindent megvilágít: azon keresztül, hogyan lehet minden “jóban” valami rossz – és azt is hogyan lehet minden balul sikerült dologban is valami rejtett igazság (“jó”) is!
Így kell tekintenünk az élet dolgaira, hogy a kezdetek kezdetén máris történt egy “kisiklás”: Egy Teremtő (Jehova) különvált és anyagot teremtett – az-az halált is teremtett egyben: a szellem (átmeneti) halálát. Majd a Lélek (lényünk középpontja – a szivünk érzéke) megbízást kap az Őslétezőtől (Atya, Ősten), hogy a megtévedt Teremtőt bírja jobb belátásra, hívja vissza! És onnét fogva – lelkünk bennragad az anyag világában, és azzal együtt fejlődik tovább.
Egy ilyen tudattal látva életünk és lelkünk bonyodalmait (bonyolultságát) talán több embert indít megbocsájtásra, mint követelődzésre. Ahol a gonosz mindezek következménye.
Lássuk be: a Gonosz azért növekedhetett oly nagyra, mert mi emberek – saját rossz tulajdonságain gyűjtő-helyévé tettük!!! Ez tudatlanság! De a kereszténység vezetői ezt szintén nem látták – mert ugye láthatatlan dolog – és folyamatosan segítkeztek ebben.
Ha ez így van – ki mondja azt, hogy a vallásnak (kereszténység) ugyanúgy kell működnie, mint ahogy évezredeken keresztül működött!? És hány-féle reformáció volt már – egyik se mondta, hogy a gonoszt mi tettük azzá!
Ezt a helyzetet sem az Ősten, sem a magasabb világok lényei nem látták előre (Ugye Alex). Ez ideig-óráig megoldás volt – az emberiség fejlődése érdekében! Semmi másért nincs értelme!!!
Ezzel az egész szituációval számoltunk (barátaimmal). Viszont képtelenek voltunk az előzményeit rekonstruálni. Puzle. Hiába sakkoztam és elemeztem sakk-taktika titkait 15 éven keresztül. Ilyenre legmerészebb álmomban sem gondoltam, hogy az Isten nem egy – ahogy tanították. Hanem íme: számunkra kettő. Őslétező és Teremtő. Miért is gerjedt a bibliai isten oly nagy hirtelen haragra, mikor az ember engedetlensége kiütközött? Mert látnia kellett, hogy minden megtévedt lény az Ő nyomdokain halad! Emberi mértékkel felelőssége vitathatatlan.
De eljött a szembesülés ideje!
Attól tartok világunk történelme most fel fog gyorsulni. Látom jeleit.
Thirdeye mondta
@ Nietz-senki:
De mi a véleményed a szökdelő elméről szóló tanításokról ? Ismered ? Kíváncsi lennék !
Thirdeye mondta
@ intergold:
Te szeretsz csillogni : http://www.youtube.com/watch?v=1lculqutlDQ&feature=related :-)
@ Duncan Shelley:
Te pedig sokrétű személyiség : http://www.youtube.com/watch?v=82rv89LDh1g&feature=related :-)
Ne bántsátok egymást :peace:
Great mondta
intergold írta:
Én megosztottam, hogy jó példát mutassak. Itt senkiről nem tudom elképzelni, hogy ha leírod, mi történt, gúnyolódjon rajtad.
Én nagyon nyitott vagyok, de követelem a bizonyítékot. Egy esélyt adok bárkinek. Találkoztam varázslóval, földönkívülivel, jövőlátóval stb. Egyik se tudott bizonyítani semmit. Nekem a pszichológus is ilyen. Jön, furakodik, jártatja a száját, és nem tudok rájönni, miért van ott valójában? Mi lenne, ha nem lenne? Rosszabb lenne? Vagy jobb?
Az elsőszámú hiba, amit sportolóknál kialakítanak, a befordulás. Önmaga folytonos figyelése hiba egy sportolónál. Fáziskésésbe kerül, elbambul. A másik a vizualizálás, vizualizálni a győzelmet, a sikert. Ez is fáziskésést eredményez, a belső elvárás miatt, a befeléfordulás miatt. A vizualizáció gondolati, érzelmi, idegi kötöttséget, rögzítettséget alakít ki.
Rendszeresen ebbe futok bele. Miért csinálja ezt az ötödik pszichológus is? Azért, mert nem ismeri a terepet, nem csinálta, nem tapasztalta, soha nem próbált túlélni a ringben vagy a ketrecben, elképzelni sem tudja, milyen hosszú idő ott bent egy fél másodperc.
Nem olvasgatni akartam. Arra vártam, hogy leírod a saját tapasztalataidat, én meg kérdezek.
Ismertem egy kineziológust. Mutatott pár dolgot, érdekes volt.
Great mondta
intergold írta:
Idézet a Szabályzatból:
“A kommentekbe tehettek linkeket, maximálisan 2 darabot. Ha kettőnél több link kerül a kommentbe, a rendszer automatikusan spamként azonosítja és letiltja. A linkek kapcsolódjanak a cikkhez vagy ahhoz a kommenthez, amelyre reagáltok.”
Ismerem valamennyire a WordPresst, volt ilyen oldalam. A Beállítások alatt, talán az Interakciónál vagy az Írásnál be lehet állítani, hogy mennyi link után tegye moderálásmappába a hsz-t, mert a spamek egyik jellegzetessége a sok link. Automatikusan történik.
Gyakran ítélkezel információ nélkül?
Thirdeye mondta
Na , az ilyen filmek nekem valók : http://www.youtube.com/watch?v=82rv89LDh1g&feature=related ;-)
Thirdeye mondta
:laugh: Vagyis ez : http://teljesfilm.blog.hu/2012/08/29/az-energia-youtube-teljes-film :-)
intergold mondta
@ Great:
Ok, bekopizom, ha otthon leszek, es akkor elolvashatod. Most dolgozom megint egy csomot.
Azt akartam meg neked irni, cask kimaradt, hogy bar en nem igazan ertek a sporthoz, azt el tudom kepzelni es fogadni, hogy a sportpszichologus, mint olyan, elvetelt otlet. Mar cask azert is, mert a sportban nagymertekben jelen van a tekintelyelvuseg, ami nem is baj talan, es ennek koszonhetoen egy hiteles edzo tobbet tud tenni a “gyakorloval”, mint egy pszichologus.
Ambar en halloottam mar par sportolot arrol beszelni – nemregiben eppen Koban Ritat egy tv interju soran -, hogy a pszichologus, es a vizualizacios gyakorlatok tudtak neki segiteni. De nem vitatkozom veled sportpszichologia-ugyben, mert sosem sportoltam huzamosabban versenyszeruen – a napi futas es kondizgatas mikor idom engedi, nem hiszem, hogy az -, de azert ne itelj meg ennek menten egy egesz szakmat.
Azert kicsit osszezavarsz. Eloszor kersz tolem egy szemelyes levelet, megirom, erre azt mondod, hogy cask peldakat kersz, amikor a pszichologia segitett, az se baj, ha nem az en peldam, es nevtelen, erre mutatok harom konyvet esettanulmanyok szazaival, mire te meg azt mondod, hogy megse ez kell, hanem a szemelyes tapasztalatom.
Most akkor dontsd el, melyik legyen! :-D
intergold mondta
Great írta:
Megesik. De azt ne mondd, hogy ezzel egyedul vagyok itt.
Egyebkent pedig azt hiszem, nem volt alaptalan, mert a blog tulajdonosa addig tartott epkezlab fickonak, amig el nem kezdtem peldatlan modon ot magat kritizalni, es azota csak egyre melyebbre megyunk.
intergold mondta
Duncan, eleg faraszto ez, es attolo felek, mar tulleptunk azon a bizonyos vizeses fele tarto uton levo soha vissza nem teres pontjan, ahol elvesztettuk az eselyet, hogy objektiven elfogadjuk egymas velemenyet, de azert amikor idom engedi, eleget fogok tenni a keresednek, es leirom szamodra is elfogadhato stilusban, hogy mi a “gondom”.
Az jutott meg eszembe ma reggel, hogy par eve toltottem nehany hetet az Ole-fele kozpontban a Huszar utcaban. Eleg sok pszichologus meditalt ott. Aztan egyszer kisebb kozossegben volt alkalmam beszelgetni errol Oleval, abban a korszakomban, amikor meg azt hittem, hogy pszichologus akarok lenni. Elmondta, mennyire orul, hogy ilyen sok pszichologus csatlakozott a Gyemant Ut buddhizmushoz, foleg Nemetorszagban, es mennyire sokat koszonhet ez az iranyzat a pszichologusoknak es maganak a pszichologianak abban, hogy Nyugaton el tudott terjedni. Mondta, hogy o maga is sokat koszonhet a pszichologianak, bar kezdetben, hevesebb korszakaban elutasitotta, ahogy errol szot is ejt az Ahogy a dolgok vannak cimu konyveben, de kesobb “benott a feje lagya” e teren, es a pszichologia nem egy tetelet be is epitette a nyugatiasitott tanitasaiba, es nemegyszer nevezte a buddhizmust spiritualis pszichologianak, mig a pszichologiat materialista buddhizmusnak.
intergold mondta
Thirdeye írta:
Ne bántsátok egymást
Bantja a halal.
A gond az, hogy o is ezt hiszi. Ne erositsd ebben, legy szives! :-D
Thirdeye mondta
@ intergold:
“A buddhizmust sokan tekintik egyfajta pszichológiának, mert tanításai képesek megváltoztatni azok gyakorlóit. A különbözõ pszichológia iskolák abban próbálnak segíteni az embereknek, hogy ne legyenek a társadalom terhére, és hogy minél kevesebb személyes problémáik legyenek. Bár mind a pszichológia, mind a buddhizmus képes megváltoztatni az embereket, az utóbbi csak a már (mentálisan) egészségesekhez szól. Azt mondhatnánk, hogy a buddhizmus ott kezdõdik, ahol a pszichológia befejezõdik. A Gyémánt Út Buddhizmus attól a ponttól kezdve válik alkalmazhatóvá, amikor az emberek már stabilak, és amikor a teret már nem ijesztõnek, hanem örömtelinek tapasztalják. Errõl a szintrõl a tanítások határtalan bátorságot, örömöt és szeretetet fejlesztenek ki, melyek a tudat veleszületett gazdagsága. ”
http://www.budism.org/hu/node/buddhism
Thirdeye mondta
intergold írta:
Akkor gyengítsem ? :-D
intergold mondta
Thirdeye írta:
Ez maximalisan igy van, a sajat eletemben is tapasztaltam, mikor gyakoroltam.
Thirdeye mondta
@ intergold:
De azért én Duncant is megértem . Hiszen ami benne zajlik , azt csak ő (nem :-D ) értheti . Ráadásul nem mindenki akar nemterhére :-) lenni a társadalomnak .
Én is így vagyok vele :-D Egyszer a katonaságban én is eljutottam picológushoz és sikerült velem megértetnie , hogy ne várjak tőle semmit :laugh:
intergold mondta
Thirdeye írta:
Nezd, en mindig is elfogadtam azt, ha valakinek rossz tapasztalatai voltak a pszichologusokkal kapcsolatban, el is tudom kepzelni. En azert furtam ot sokszor ez iranyban, mert nala kategorikusan, feltetel es kriterium nelkul, feketen es feheren minden pszichologus defektes, devians, torz, serult, pervertalt, beteg szemelyiseg. Eleg a konyveit olvasni hozza. Ha feltunik egy pszichologus a torteneteiben, akkor onnantol biztos lehetsz benne, hogy o a sz@rkavarok kozott fog sundorogni… Es ez mar vallasossag.
De mondom, majd irok errol egy hosszabb, szalonkepesebb irast.
Thirdeye mondta
intergold írta:
Értelek , de gondolj bele ha nem nyilatkozik így a pszichológiáról akkor talán senki nem feszegeti ezt a témát . Nem az a lényeg , hogy gonoszak vagy nem a picológusok , hanem hogy nézzük már meg hogy mi ez . Főképp azért mert egy ilyen hivatalosan elismert dologgal nagyon könnyű visszaélni .
intergold mondta
Thirdeye írta:
Ezzel en maximalisan egyetertek, es minden ilyen igyekezetet dijazok, mar csak azert is, mert irtozom a “hivatalos” kritika nelkuli elfogadasatol. Az ordog ugyvedje viszont halatlan szerep. Tudod, balos tarsasagban a jobbos nezopontot szoktam erositgetni, szelsojobbosok kozott pedig a liberalisat. Nem azert, mintha koponyegforgato lennek (a jobboldal all hozzam kozelebb, mert ugy erzem, tobb benne a szakralis, emberi ertek), vagy mert szeretnem a feszultsegkeltest, hanem mert nem szeretem a kritika nelkuli szelsosegeket. Semmivel kapcsolatban.
Thirdeye mondta
intergold írta:
Ezzel én is pont így vagyok .
Itt ezen a blogon én is csak azért állok a gyengeség , a cselekvésképtelenség , és gyávaság oldalán mert annyira (h)arcoskodnak és macsóznak egyesek .
De ha valaki a gyengeséget , gyávaságot , cselekvésképtelenséget dicsőítené , akkor bizony vele is szembeszállnék :-)
Thirdeye mondta
http://www.budism.org/hu/node/buddhism
Thirdeye mondta
Thirdeye írta:
Nem ezt akartam .Már megint hiba van a mátrixban :-X
Helyette : http://mahasunya.blogspot.hu/2009/01/kozeput-es-fraktalkozmologia.html
intergold mondta
Thirdeye írta:
http://mahasunya.blogspot.hu/2009/01/kozeput-es-fraktalkozmologia.html
…es pontosan erre jon ra intuitivan a szorgos gyakorlo par ev 16. karmapa meditacio utan… :-D
Great mondta
intergold írta:
Kíváncsian várom.
Ha van tekintélyelvűség, edző-apa, sportoló-gyerek, az nem vezet jóra, mert a sportban nagyon objektívek az eredmények. Nyert vagy nem? Ha nem, akkor a tekintélyről kiderül, hogy nem ért hozzá. Vannak kiskapuk itt is, a sok érzelem a sportoló és az edző között (a sportoló gyakran gyerekként ismeri meg az edzőt), vagy a sportoló saját tehetségének mértékébe vetett hite, ezért elhiszi, hogy más edző mellett sem jutna magasabbra.
Az evezés hosszú időn át tartó folyamatos erőkifejtés, ilyen jellegű sportokban nincs igazán tapasztalatom. Nem tudom, mi történik az emberben ilyenkor, ezért nincs véleményem. Küzdősportban a belső üresség a cél, a “tiszta reakció”.
Azt vártam, hogy leírod a saját példádat, kérdezgetek, válaszolsz. Azért találtam ki, hogy akkor ne személyeset írj, mert azt valamiért nem akartad.
Putyin998 mondta
Thirdeye írta:
He!
Te ropilábú lélekbúvár!Ne keverjetek bele a viccparádétokba,vazze!
Az miért “macsózás” minden funkcionális mozgássérültnek,ha valaki nem szégyell erősebb lenni náluk?
Ezekben a teljesitményekben több munka van,mint a köldöknézésben.
Nem csak a saját nevemben mondom. 8-)
intergold mondta
Első komoly találkozásom a pszichológiával főiskolás koromban történt. Szociális munkát tanultam, és a pszichológia oktatására nagy hangsúlyt fektettek. Ott kezdtem először érezni, hogy amit a pszichológia állít, annak a túlnyomó része megfelel a valóságnak, esettanulmányok százain, ezrein keresztül leellenőrizhető (ennek egy részét én is megtettem), stb. Ezután az érdeklődésem az alkalmazás felé fordult. Beiratkoztam és sűrűn látogattam az iskolában olyan szemináriumokat, ahol pszichológusok élesben “mutatták meg a tudásukat”. Lenyűgöző volt a számomra.
Diszfunkciós családban nőttem fel. Nagyon sok problémánk volt. Apám alkoholista volt, erőszakos, materialista, érzelmi analfabéta. Nem akarok belemenni, hány száz ponton okoz ez személyiségtorzulást egy gyermek személyiségfejlődésében, ha érdekel, tudok küldeni róla nagyon jól összehozott szakirodalmat. Ahogy olvastam, nagyon sokmindenben magamra ismertem. Olyan meglátások, összefüggések váltak nyilvánvalóvá a számomra, amelyeknek az önerőből való megfejtése aránytalanul sokkal több időt vett volna igénybe. És sok “betegség”, vagy sérülés, illetve, hogy pszichológiai terminológiával éljek, minta, amit a rossz gyerekkoromból hoztam magammal, már azáltal szublimált, hogy a tudatára ébredtem. Már ezért önmagában hálás vagyok azoknak a gyakorló szakembereknek, akik ezt az irodalmat összehozták.
De a saját szavamba vágtam. A témára visszatérve. Részt vettem pszichológia szemináriumokon, ahol önmagukkal többé-kevésbé tisztában lévő (én sem akartam volna mindegyikükkel helyet cserélni…) pszichológusok vezettek, fogjuk rá, rögtönzött csoportfoglalkozásokat. Én, örökös kereső emberként, előszeretettel vettem nagyon aktívan részt ezekben, ezért nyilván jóval többet tudtam ezekből a csoportokból kivenni, mint az átlag. Döbbenetes volt, amikor egy-egy csoport alkalmával sebészi precizitással szedték szét az egóm védekező mechanizmusait, emeltek ki sérült részeket, majd rakták össze az egészet úgy, hogy a sérült rész vagy nem volt ott többé, vagy egy idő múlva eltűnt. Szinte spirituális, misztikus élmény volt ott állni, lecsupaszítva, mintha a semmiben lebegnék meztelenül (megjegyzem, ez az az állapot, amikor normális, a szakmájához valamit is értő pszichológus nem enged el, mert önveszélyes vagy, lévén, hogy le vannak bontva az egód természetes és szükségszerű védekezési falai), majd felépítve újra, úgy, mintha bekentek volna valamiféle elixírrel. Kövezzetek meg, ha akartok, nekem ezek voltak az első gyakorlati élményeim a pszichológiával. És én azt is elhiszem, hogy ha valaki a katonaságnál találkozott anno valami elb@szott materialista csőlátó “szakemberrel”, aki azt mondja neki, hogy ő egy selejt, annak ezt nehéz elhinni, de ez nem az én tapasztalati tárházam “hibája”.
Szóval ezek voltak az első lépések. Aztán jött a Gyémánt Út buddhizmus pár évig, Ole spirituális pszichológiája, majd Eric Berne tranzakcióanalízise. És ezeken a pontokon válik nekem nagyon, de nagyon nevetségessé Duncan újra és újra felböffenő vádja arról, hogy a pszichológia soha alá nem támasztott téziseket vonultat fel. Ezt meglepődéssel vegyes értetlenséggel vettem mindig is tudomásul, de soha nem vitatkoztam veled, Duncan, erről, mert annyira szinten aluli. Apám – és a magam tőle öröklött, mintaként megkapott – viselkedésén, “éles helyzetben” mutatott regresszióján láttam, hogy Berne nem beszélt hülyeséget. Nekem ennél több visszacsatolás nem kellett. Elkezdtem kutatni magamban azután a sérült gyermek után, akinek a fejlődési igényeit szintén sérült belső gyermekeket magukban hordozó “felnőttek” – a szüleim – nem tudták kielégíteni, és aki így óhatatlanul sérüléseket szenvedett (megjegyzem, meglepően sokan vagyunk így ezzel, ezért zokogott ’82-ben egy generációban az elfeledett, sérült belső gyermek a mozikban, mikor E.T., a millió éves gyermeklélek HAZAment… egy nagy pont Spielberg bácsinak…). Terápiás keretek között, alkalmazott pszichológiai módszerekkel sikerült (…?) ezt a bennem élő, sérült, ártatlan, semmiről sem tehető, mégis rengeteg abúzuson átesett kisgyermeket meggyógyítanom, ám ez folyamatos “karbantartást”, szeretetkapcsolatra épülő utómunkálatokat igényel. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy ez a sok munka vajon profitja, vagy deficitje a “hátrányos” kezdő lapjárásomnak. Arra jutottam, hogy a kérdés költői, a válasz pedig egyértelmű…
Aztán 2007-2010 között 3 évet dolgoztam Miskolcon egy hajléktalanszállón szocmunkásként. Itt megismerkedtem egy heti néhány órában nálunk dolgozó, fiatal pszichológusnővel. Mellette gyakorló ökumenikus lelkész volt, nyílt, egészséges, spirituális látással rendelkező, ugyanakkor a pszichés törvényszerűségeket maximálisan tiszteletben tartó ember volt. Egyszerű, ám mégis szakmai irányultságú beszélgetéseken keresztül készítette elő bennem a táptalajt öntudatlanul is ahhoz, hogy megbékéljek apámmal, a múltammal, és a sorsalakító tényezőimmel, tudatalatti és tudatos folyamataimmal. (Megjegyzem, bámulatra méltó humánummal és szakértelemmel – merthogy a kettő nem zárja ki egymást – állt hozzá a hajléktalan klienseimhez, és segített rajtuk, ahol tudott.) Tőle tanultam meg azt az egyszerű alapelvet, hogy mindenki azért olyan, mert csak olyan tud lenni, amilyen, és mindenki csakis azért tud olyan lenni, amilyen, mert más nem tud lenni. Ezt ő a pszichológusi tárházából vette elő, és engem nagyon sok megértéshez vezetett. Persze, ez egy spirituális bölcsesség is lehetne, de akkor és ott nem az volt.
Ezután jöttem ki Angliába, az életem elkezdett az autistákkal és érzelmi sérült (ez a nehezebb, mert apámra hajaznak) gyerekekkel való rengeteg munkáról szólni, magánélet nélkül, rengeteg munkaórával, és a reménnyel, hogy mielőbb hazamehetek, ebbe nem is mennék bele, mert az egy külön nagy, érdekes, tanulságos és roppant izgalmas történet, a lényeg az, hogy nem nagyon volt időm magammal, és a fejlődésemmel igazán foglalkozni. Inkább csak sodródtam a(z egyébként elég gyors) árral, és próbáltam ott tanulni, ahol lehet. A Hellinger-féle családállítással úgy bő egy éve találkoztam intenzívebben. Ez a módszer azt állítja, hogy a morfogenetikus mező révén fel tudod oldani azokat a blokkokat, ki nem mondott, el nem gyászolt, meg nem élt, fel nem oldott energiákat, melyek a családlélekben való hatásmechaniuzmusaik által “megbetegítenek”, gátolnak abban, hogy teljes(ebb) életet élj, és nagyobb befolyással légy a sorsalakító tényezőidre. Hellinger több tucat esettanulmányát olvastam el, közeli barátaim meséltek megdöbbentő élményeket az állítás és az állított mező katartikus hatásairól, és komolyan mondom, sokszor eszembe jutottak Duncan azon vádjai, hogy a pszichológia tézisei soha senki által nem voltak alátámasztva… kerülne csak bele egy ilyen sistergő energiamezőbe… ha a Nagy Bummról állítaná ezt, az ok, mert az nem igazán ellenőrizhető direktben, na de ez…
Szóval a családállítás nekem még hátravan. Ennek mintegy előkészítője volt a kineziológusnál tett látogatásom. Most már rövidre fogom, mert zsibbad mindkét hüvelykujjam. Nála az derült ki, hogy magzatkoromban az életem egy hajszálom függött, mert anyámék nem voltak biztosak benne, hogy akarnak-e vállalni (ezt anyám később visszaigazolta egy beszélgetésünk során), ami az egyik legkorábbi stresszhelyzet egy ember életében (ennél korábbi csak a letapadási stressz lehet, gondolom, mindenki számára dereng, hogy az mi), illetve az, hogy még mindig anyámmal élek tudat alatt párkapcsolatban, mert kb. tíz éve éveken át könyörgött, hogy ne hagyjam magára apámmal, és ez, rögzülve a tudatalattimban, igen komoly defekteket okozott az időközbeni két, több éves párkapcsolatomban. De ez egy másik történet.
Szóval röviden ennyi.
Várom az esetleges kérdéseidet.
Thirdeye mondta
Putyin998 írta:
:laugh: :laugh: :laugh: Ez csak feltételezés . Próbálj meg napi 10 órát köldöknézni , egy hónapig , azután szövegelj ! :-P
Putyin998 mondta
Thirdeye írta:
Nézd meg magad egy hónapi köldöknézés után és azután,hogy egy hónapig én edzelek téged és előirok egy diétát,nyúlbéla. :-P
És mellette még a személyiséged is fejlődne egy kicsit….
…bár ez a te esetedben veszélyes lenne,mert ha még tovább fejlődik a személyiséged,akkor a flájered tényleg sikitva menekül el erről a bolygóról. :chic: :ghost:
intergold mondta
@ Putyin998:
Miért gondolod te is, meg Great is, hogy ha valaki kigyúrja magát, akkor szükségszerűen a személyisége is fejlődik…? Csak mert magabiztosabb lesz a saját buborékuniverzumában? Mert belement (urambocsá’ belemenekült) valamibe, ahol az insecure személyisége biztonságot talált? Nem mondom, biztos ad valamit a felszínhez, meg a mélyebb tartalmakhoz is néhány komoly teljesítmény, de láttam én már azért pár izompacsirtát a szemét forgatni a szemgödrében néhány olyan kérdéstől, amitől nem lehetett fekvenyomással megszabadulni… és ami pár egyszálbélnek semmi gondot nem okozott…
Neked nem lehetne előírni olyan (szürkeállományos, vagy intuitív, vagy meditációs, vagy csak mondjuk normál érzelmi intelligencián alapuló) diétát, amihez nyúlbéla lennél…?
Putyin998 mondta
@ intergold:
Nem menekültem bele.Egész életemben erősebb voltam a környezetemben élő embereknél.Mikor nem volt mit ennem gyerekként és úgy néztem ki,mint egy etióp éhező,akkor is erős voltam.
Persze ezt te igy nem értenéd meg…mármint hogy engem személy szerint mi motivál.Fel kell hogy tételezzem,hogy soha életedben nem érezted még az igazi ERŐT.Én azt keresem magamban.
Mindenfajta erőt tisztelek,a szellemit éppúgy.Csak számomra vicces,mikor nyúlbélák jönnek az intellektuális fölényükkel,mikor egy bevásárlószatyortól sérvet kapnak.A mindennapi életben hasznos az,ha az ember teste erős.
Talán próbáld ki.
Nem ismerem Greatot,de sejtéseim vannak az ő személyes motivációiról.De ez az ő dolga.Kérdezd őt,biztos válaszol a kérdéseidre,kertelés nélkül.Ez nem célzás volt,de ha akarod,vedd annak.
Nincs semmi olyan dolog a világon amihez,ha hozzálátok,akkor nyúlbéla lennék.Ha érdemesnek tartok valamit arra,hogy próbálkozzak vele,akkor abba 100%ot beleteszek.Vagy sikerül vagy beledöglök.Ezért vagyok sokkal erősebb annál,mint amit te el tudsz képzelni és ezért vagyok erősebb mindenben ,mint például te.Nincs olyan élethelyzet,amiben te legyőznél engem.Ez nekem fontos.A dualizmus.
Voltam elég sokat biztonsági körleten elhelyezve,ahol nem találkoztam senkivel,aki hozzám szólt volna,a négy váltás smasszeron kivül,aki ott teljesitette a szolgálatát.Te ott sirvafakadtál volna,én nevettem egész nap.(persze csak feltételezem ezt is,de én már csak ilyen vagyok)Egy picológussal beszéltem utána(kötelező jelleggel)és azt mondta,hogy teljesen “kerek”személyiség vagyok,ezt nem is érti.
Azt válaszoltam neki,hogy:”Sebaj,mester!Ha akarja foglalkozok magával különórákban.” :-D
Leszarom a gyúrósokat,de mivel általánositottál,ezért én is azt teszem,bármennyire is elitélem ezt(ami azt illeti,te is elitélted ezt pár sorral lejjebb,de sebaj.A lényeg,hogy te elhidd ,amiket irsz magadról)
A lényeg,azért ilyen nagy az arcom és azért ilyen felsőbbséges a dumám,mert nagyobb,jobb és erősebb vagyok nálad minden téren.És ez jó érzéssel tölt el.
Analizáld ezt,nyúlbéla. :-P
Thirdeye mondta
Putyin998 írta:
Hát mégsem érted ? A flájernek pont a jól fejlett személyiség jelenti a lakomát :eat:
A jól fejlett személyiség önmaga csapdájába esik , nem tud elég folyékony lenni , hogy kicsússzon a flájer karmai közül :vampire:
Putyin998 mondta
@ intergold:
Az igazsághoz hozzátartozik az is,hogy velem a valódi életben soha senki nem vitatkozik.Ezért kedvelem ezt a fórumot-az iró munkásságán túl.
Más fórumokon trollkodok.(ezt a szót is itt tanultam)Ha tudom,hogy valamiben igazam van,akkor nem hallgatom mások hülyeségét.
Itt viszont más a szitu.Szóval várom a válaszod tényleg.
Holnap folytatjuk.
Thirdeye mondta
Putyin998 írta:
Majd én analizálom :-D
A gyenge pontod az hogy büszke vagy az erősségedre . Ez itten a rés rajtad :-D
Ha valaki ki akarna készíteni akkor ezen a résen kell behatolnia . Ezt tanultam a kiképzésen :soldier:
Putyin998 mondta
Thirdeye írta:
Nincs rés,nyúlbéla.Hidd el igy látatlanba.
intergold mondta
@ Putyin998:
Hát erre nemtok mit mondani vazze vaker. Felesleges lenne. Harcolj tovább, katona. Hátha az ellenség is meglesz egyszer. Fasza erős vagy, semmi kétség, de talán kicsit még erősebb és bikább is lehetnél, ha többet edzenél és harcolnál. És akkor talán kevesebb ellenség – és smasszer – akadna az univerzumban. És akkor még nagyobb király lehetnél. (megjegyzem, mindig kellett valaki a húsdarálóba is…)
intergold mondta
Putyin998 írta:
A látatlanba végén van egy n… :/
Thirdeye mondta
Putyin998 írta:
Pont ez a rés ;-)
intergold mondta
Thirdeye írta:
Kár a gőzért. Nem fogja (meg)érteni.
Nietz-senki mondta
Thirdeye írta:
Ismerős, de nem emlékszem pontosan.
Majd felhomályosítasz.
Putyin998 mondta
Thirdeye írta:
Ühümm.Most értem “haza”.Kibaszott fáradt vagyok.El sem képzeled,mennyire Nyúl Bélám.Ettől függetlenül nincs rés.
Putyin998 mondta
intergold írta:
Jahh…
Ma terveim szerint leirtam volna,hogy csak megviccelni akartalak nagyrészt a provokativ hozzászólásommal.És tényleg…De ma hajnalban tizszer rámlőttek,két ötös sorozatban,úgyhogy éreztem a lőporszagot.Gondolkoztam komolyan ,hogy törlöm is magam innen,ki a faszt érdekelnek a műmájerek fáradt kommentjei…de még kiváncsi vagyok az igazi hozzászólásaidra,te lélekbúvár.
Nekem igazi kommenteket irj,te nyúlbála,mert egyébként még nevetni is fáradt vagyok hozzád.Te lélekbúvár,teee……..
Putyin998 mondta
intergold írta:
hmmmm….és nekem vannak előitéleteim,te bohóc.
Thirdeye mondta
Putyin998 írta:
Putyin998 írta:
Na , de erről beszélek ! Látod a résed majdnem megölt ! Pedig figyelmeztettelek !
A látók nem a levegőbe beszélnek ! ;-)
Thirdeye mondta
Nietz-senki írta:
A többiek már kívülről fújják ezt ;-) De én a Te véleményedre is kíváncsi vagyok !
http://durumdara.blog.hu/2010/11/20/tenyeszfaj
Thirdeye mondta
@ Putyin998:
Vigyázz magadra elvtárs , nélküled szegényebb lenne ez a blog :umbrella:
Putyin998 mondta
Thirdeye írta:
Thirdeye írta:
Ettől függetlenül kibaszottul ideges vagyok.
Semmit sem tettem ezért.
De sebaj.Ezt megoldom.De erre lesz,aki kibaszottul rábaszik.
KIBASZOTTUL IDEGES VAGYOK,VAZZE!!!!!
intergold mondta
Putyin998 írta:
te nyúlbála
Megjelent a lelki szemeim előtt egy szorosra kötözött kocka alakú nyúlbála. Ahogy csöpög a vér a kis fehér bundájukról… brrr…
:-D 8-) :chic: :-*
Thirdeye mondta
@ Putyin998:
Figyelj !
Nem akarok nagyon ezoterikus lenni , de benne vagyunk egy olyan időszakban amikor az embert előveszi a ….izé …univerzum ….Nagy Szellem …izé …a..karmája vagy mi .
Ez azt jelenti hogy minden olyan dologgal kőkeményen szembe kell néznünk amit eddig sikeresen a szőnyeg alá söpörtünk . Most ez lehetetlen lesz . Nem tudom a többiek mit éreznek ebből , de én tapasztalom . És a réseinkbe is be lesz világítva . :lamp:
Vigyázz magadra , nyugodj le , ne hajtsd tovább a karmodat .
Thirdeye mondta
@ intergold:
Te nyúlbála :-P
:bunny: :bunny:
:bunny: :bunny:
Nietz-senki mondta
intergold írta:
Mi ez a tülekedés – barátaim!?
Csak nem valami lényeges?
Pszichológia, Buddhizmus, Őszinteség, Igény, Igazság, Igazságérzet, Erő, Erény, Test, Lélek…
Csupa fontos dolog – érthető, hogy elszabadultak az indulatok. Viszont itt a bizonyosságok – általában – a saját életben vannak. Ezt teljes egészében senki sem képes megjeleníteni mások előtt – különösképpen nem egy blogban. Ez az egész igény alapú bizalom mentén történhet. Talán mindenkinek megvan erre és az egészséges párbeszédre vonatkozó igénye – ezért regisztrál be ide.
Ember-ből vagyunk – tévedhetünk. Lehet valamit felnagyítunk. Ez sérthet egyéb érdeket, igazságérzetet stb.
Szerintem nagyon fontos volna ezt a bizalmi alapot megőrizni (nem lebontani) továbbra is – a kölcsönösség jegyében.
A pszichológia szerintem is nagyon fontos tudomány ((volt))! Sokkal professzionálisabban működik, mint előzménye: a keresztényi, gyónási gyakorlat. Látnunk kel ezeket a folyamatokat, korszak-váltásokat akár szimpatikus, akár nem! De pont a pszichológia nem vehet részt ellenségképek gyártásában, eregetésében, sőt ezeknek egyáltalán “nem dőlhet be”ú! A látszatát is el kell kerülni!!!
Akinek nincs szüksége lelki segítőre az boldog és/vagy erős. Nekik még-inkább felesleges belekeveredni. Kételyeit vagy érdeklődését – kölcsönös tisztelet jegyében – bárki megteheti.
Ha ilyen heves különbözőségek mutatkoznak – személy szerint, minden látszat ellenére – ezek eredetét lelki (és nem annyira testi) különbözőségnek gondolom. Ez pedig – ha van is elegendő realitása – nem mutatható be (vagy ki) egy blogon keresztül.
A pszichológia lassan el fogja veszíteni jelentőségét – szerencsés esetben: az emberek egymáshoz történő “oda-fordulása” miatt. Esetenként egy barát is észre-vehet olyat, mint egy pszichológus (amire a pszichológus ki van hegyezve). És ez olcsóbb megoldás lesz.
Az egészség és tökéletesség (élet-)ideáit lassan fel kell váltsa a teljesség igénye (Weöres Sándor törekvése szerint)! A Buddhizmus – értők szerint – nagyon jól működik ezen a módon. Jó lenne róla gyakorlati, vagy összehasonlító véleményt hallani (olvasni)! A kereszténységbe beleszülettem, a hinduizmust – minden terebélyessége ellenére – elég jól ismerem (mert abszolút értelemben nyitottak a külvilág felé). De a Buddhizmus hihetetlenül (zárt) rejtett gyakorlatok mentén működik (titkos). Elveiket – vázlataiban – meg lehet ismerni.
Európában működik hármasságában az emberi életekben a Test-Lélek-Szellem (és talán a buddhizmusban – területtől függetlenül). Az Amerikai kontinensen Test-Szellem, Keleten a Lélek-Szellem kettősség működik. Persze Indiában is van fizikai test – csak az teljes mértékben “kiszolgálója” a magasabb (láthatatlan) lénytagoknak. Ez az “adat” nem kizárólagos, hanem inkább általános – kivételek bárhol lehetnek.
Great és Don!
A blogba-írás – lényegében – szellemi tevékenység. Aztán bizonnyal vannak örömök, bosszúságok, szeretet, ellenszenv stb. számotokra is az életben. Akkor Ti is európaiak vagytok!(?) Se bizonyosságokat, de kételyeket sem más tesz elétek. Hogy mi kinek erőssége vagy gyengéje – ezt ki-ki saját élete felelőssége szerint ítéli meg. Ezen igazán nem kell vitatkozni.
Thirdeye mondta
Nietz-senki írta:
Ennek az a haszna , hogy ilyenkor az ember levetheti álarcait :clown:
intergold mondta
“A pszichológia lassan el fogja veszíteni jelentőségét – szerencsés esetben: az emberek egymáshoz történő “oda-fordulása” miatt. Esetenként egy barát is észre-vehet olyat, mint egy pszichológus (amire a pszichológus ki van hegyezve). És ez olcsóbb megoldás lesz.”
Remelem, a profeta szolt beloled! :-)
Nietz-senki mondta
Thirdeye írta:
Nagyon ismerős… nem értem miért, honnan?
Ha meg akarnám magyarázni – nem volna eredeti.
Putyin998 mondta
intergold írta:
Jaa,ezt elgépeltem véletlenül,Csucsu :-D Bocs….
intergold mondta
@ Putyin998:
Elofordul. Nem cikizni akartalak, csak tenyleg megjelent a lelki szemeim elott nagyon elesen, es nem birtam kihagyni, hogy ne csapjam le.
Putyin998 mondta
intergold írta:
Hehe.Jogos. :-D
Bocs,hogy érdemben nem válaszoltam semmire,de mostanáig aludtam.Nem szoktam ilyen fáradt lenni,de ma reggel a kihallgatások,a tévések meg mindenki lezabálta az agyamat-pestiesen szólva.
Most megint megyek melózni,de remélem holnap lesz időm válaszolni.Én provokáltalak,szóval muszáj válaszolnom normálisan.
Az oldal ingyenesen látogatható, ingyenesen lehet olvasni és kommentelni. Az irások témája, olvasottsága, a kommentek száma, a kommentelők száma, a megosztások száma, ezek egyike sincs kapcsolatban a valódi és minőségi információkkal.Ezekből következik, hogy csak és kizárólag kedvtelésből írok ide, és akik itt vannak, csak és kizárólag kedvtelésből szólnak hozzá-már ha legalábbis kétszámjegyű az i.q-juk.
Ezek ellenére szememre vetetted, hogy nem tetszenek a kommentjeim. Ez eléggé furcsa, de legyen. Mi van, ha tetszik? Semmi, ugye? Ezt érted?
De nem is ez a lényeg.
Tegnap beszéltem a pszichotémáról egy egykori válogatott ökölvivóval és új nézőpontokra hivta fel a figyelmemet.Holnap visszatérünk rá.
Great-nek sajnos nem volt igaza-nézeteim szerint.
intergold mondta
@ Putyin998:
Miben nem volt igaza?
Duncan Shelley mondta
@ intergold:
Felejtsük el az eddigi zörrenéseket. Nekem nem probléma átlépni rajta, remélem, te is tudsz ilyet csinálni.
Valamiért azt hiszed, azzal van problémám, hogy nem értesz egyet velem. Ez téves azonosítás. Senkivel nem értek egyet mindenben, és velem sem ért egyet senki mindenben. Az itt megjelenő kommentek jelentős részével úgy nem értek egyet, ahogyan van. Amióta Alexet ismerem, 4-5 éve, azóta vívjuk a csatáinkat. Több száz komment oda-vissza, gyakran nagyon terjedelmesen, gyakran keményen. Ezek igazi csaták voltak. Mindennek eredményeként az ő álláspontja semmivel sem került közelebb az enyémhez, és az enyém az övéhez. Mégsem merült fel bennem soha, hogy törölnöm kellene, és ha találkoztunk, spontán vagy tervezetten, soha nem volt semmi problémánk egymással. Ha holnap összefutunk, akkor sem lesz.
Senkinek nem kell egyetértenie velem semmiben. Mindenki mondhatja a magáét. Igaz, annak nincs sok értelme, ha a felek csak a saját igazukat kántálják, függetlenül attól, hogy mit mond a másik, úgysem vizsgálják meg, úgysem gondolják át, csak kántálnak. Így tényleges párbeszéd, tényleges interakció soha nem alakul ki. Ez alól rendkívül kevés a kivétel. Ez nem csak erre a blogra jellemző.
Tehát mindenki mond, amit akar, amíg ezt megfelelő szókészlettel és modorban teszi. Attól viszont eléggé idiótán érzem magam, ha azt látom, hogy valakinek én nyújtok webes felületet ahhoz, hogy rajtam köszörülje a nyelvét. Nekem csak ez volt a bajom veled, kérlek, hogy azonosítsd ezt be, mint tényt. Nyugodtan mondj ellent nekem, amiben akarsz, megfelelő hangnemben, és meglátod, nem lesz semmi problémám vele.
Nem tudom, mi változott benned, miért váltottál át, de nehéz arra gondolnom, hogy ezt tényleg én váltottam ki belőled valamivel. Ez csak egy oldal, egy blog, miért lenne ilyen fontos? Nem az.
Eddig 5 embert töröltem. Az egyik vallási fanatikus volt, kommunikálni nem tudott, csak fenyegetőzni, aztán amikor bemásolt valami zsoltárkönyvet, megváltam tőle. A másik egyfolytában gúnyolódott, vádaskodott, kötekedett, és lopta a könyveimet, amire fenemód büszke volt. A harmadik szintén fenyegetőzött, gúnyolódott, lesajnálóan nyilatkozott mindenkiről. A negyedik embert magánjellegű okok miatt töröltem. Az ötödiket meg azért, mert ellopta a zipécímeket, akármi is az. Láthatod, soha nem töröltem senkit azért, mert nem értett velem egyet.
Amennyire emlékszem, két alkalommal „akadtál ki”.
Az egyik az a bizonyos „Frei Tamás: A megmentő, II. rész” című cikk volt. Poénnak szántam, amint azt sokan fel is ismerték, és a rákövetkező cikkben lelepleztem magam. Vicc, semmi több, annak viszont jó, mert elég sokat röhögtünk rajta, és néhányan máig visszaemlegetik. Most visszanéztem az ahhoz a cikkhez írt kommentjeidet, és nem úgy tűnt, hogy veszed a lapot.
A másik, amikor arról írtam, hogy milyen sportokat csináltam életemben, mit mennyi ideig. Itt azt mondtad, nem hiszed el, mert egyszer találkoztunk, és rossz tapasztalatod volt. Hát, ez van. Ha ragaszkodsz hozzá, hogy csak a te értelmezésed a helyes, biztosan nem tévedsz és biztosan hazudtam, szabadságodban áll, részemről ennek nincs jelentősége.
Ha volt e kettőn kívül bármi, azt nem vettem észre. Ha volt még, akkor kérlek, hívd fel rá a figyelmemet. Az életem körülbelül abból áll, hogy alszom, meg dolgozom, és kész. Mindezt azért, hogy jövőre megszülethessek emberként is, nemcsak testként. Elmúltam negyven, de még egy napot sem éltem. Emiatt előfordulhat, hogy pár dolog elkerüli a figyelmemet.
A pszichológiáról majd legközelebb írok, ez a válasz így is eléggé terjedelmes lett, az pedig még hosszabbnak ígérkezik.
Nietz-senki mondta
Thirdeye írta:
Majdnem komplett – akár igaz, valós is lehet. Azért maradt kérdés bőven.
Be vagyok regisztrálva arra blogra – rendszere felimerte a zIP-é címemet (köszöntött: bece-nevemen). Saját-gépről néztem bele – egyébként nem derült volna ki (hogy már voltam “ott”). Egy éjjel – másik szolgálati helyről, bele-aludtam (mert lassú volt a Wifi).
Véletlenek – ugye (nincsenek?)!
Don Juan – előítélet. Ez igen régi emlék – egy barátom többször idézett tőle. És be kellett ismernem: milyen bölcs volt ez a “nő-csábász”(?). Lelkem mélyén nagyon lenéztem ezeket a “sármos ideákat”. Már most – nem merem (pedig jól esne)!
Az említett benső fegyelem (figyelem) nagyon fontos kritérium! Több, mint 20 éve nehezen értettem miért fontos a “lassúság”. Már akkor, barátaimmal téma volt ez. Múlt nyáron egyáltalán sikerült elfogadnom a koncentráció tényét – tehát külsőségeiben sikerült: a koncentráció elvárásait megvalósítani. Mélységét még egyáltalán nem érintettem. Tehát a meditációig nem jutottam el. Hétköznapi életem tele van “zavaró repülésekkel” – hajlamos vagyok kapkodni, sietek; és valami nagyon fontosról elfelejtkezek. Ami a nappalokat illeti – a tudat-alatti jobban ott van, mint a tudat. Nem a jelenben vagyok – ez komoly hiba.
Gyermekkori félelmeim lenyomata – látomások nélkül – egyezik e fantazmagóriával, vagy látással. Az érzés lenyomata nagyon eleven. Egyáltalán nem értettem mitől félek – próbáltam nem foglalkozni vele (de az éjelek gyötrelmesek voltak).
A leírtak egy ragadozó természet láthatatlan térhódításaról szólnak. Gyermek-koromban ki nem állhattam a húst és állandóan azzal akartak etetni velem. Az kell a gyereknek, attól fejlődik! Rudolf Steiner azt ajánlja: a gyereknek főleg ne adjanak húst; mert esetenként mentális problémához vezethet (ugye az igazság). Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy az ölés és húsevés mechaniznusa összefügg. Ha ezeket el lehet kerülni – talán meg lehet szabadulni ettől a természettől.
Az oroszlán havának utolsó napján születtem. Anyám szerint nem akartam megszületni. Az orvos beindíttatta szülést innyekciókkal (infulzióval?). Talán elég lett volna egy nappal később születni – nagyon unom saját természetemet: ezt az “oroszlánosdit”. Szerintem családom is unja sok esetben. Nekem kell változni!!!
Ha Dun Juan igazságai helytállók, tudnunk kellene hogy az energia- és fizikai testet összekötő “élet-test” – a megvalósult fegyelem által (hibátlan élet) – milyen örökkévalóságra vezet (fizikaira, étreire, asztrálisra vagy szellemire emelkedett lélek)? Egy ilyen embernél is van fizikai halál!(?)
Az ősi mexikói kultúra időben és vallásában hasonlíthatott az egyiptomihoz (piramis építészet, állat-totemek). Az ember felépítése (test, KA és BA) szerintem ugyanaz, mint egyiptomban.
Kérlek! Szólj Don Juannak, hogy pótolja a hiányosságokat!!!
Duncan Shelley mondta
Thirdeye írta:
Ahhoz képest, hogy te már túl vagy minden megvilágításon, nagyon tartasz a veszteségektől, pedig azok csak illúziók,nem? :chic:
intergold mondta
Szerintem is kicsit elcsusztak a dolgok, Duncan. A tovabblepessel nekem sincs gondom, koszonom, hogy feldobtad. Majd irok bovebben is, mert most dolgozom, ami azt lehetove teszi, hogy fel-felnezzek, de a hosszas ucsorgest nem annyira.
Putyin998 mondta
intergold írta:
A sportpicológus témakörben.
Ezt el kell ismernem,sajnos.Mostanában celeb lettem.Ha lesz időm,megirom miért.
Putyin998 mondta
@ Duncan Shelley:
Tök jó gondolatok.Kiegésziteném a magam egoista módján-csakazértisbazzeg :-D :
-ha találkoznék Alex-el(pedig a haverom virtuálisan)és kiderülne,hogy tényleg meleg,úgy megverném,hogy meghalna
-ha találkoznék Thirdeye-al…valószinűleg észre sem venném,ha nem szólna
-ha Intergold elkezdene magyarázni,esélyes hogy félbeszakitanám.Nem a mondanivalóját,hanem őt.
De ezt szeretem ebben a blogban-többek között.Hogy itt minden másképp alakul.
Peace.
Duncan Shelley mondta
Putyin998 írta:
Mik a jó gondolatok? Itt nálunk az egoizmus jó, ha jó ügyet szolgál.
Alex a valóságban nem olyan, csak csinálja a fesztivált, mert ez most trendi. :) Valójában két felesége van, egy Magyarországon, egy Szlovákiában. A magyart már láttam, amikor egy bizonyos kiadós ügyben tárgyaltunk Budapesten.
Ő biztosan nem venne észre, mert lefelé néz.
Mé’?
Ma megint rájöttem, hogy milyen békés ember vagyok. 8-)
Putyin998 mondta
@ Duncan Shelley:
1.Egoizmus.Hehe..hagyjuk,mert elkezdik… :-D
2.Buzinak lenni trendi?És ki a f@szom kreál ilyen trendeket?Fúúú,tee….micsoda világban élünk…
3.Trois Yeux,ha látna sem merne megszólitani.Vannak ezzel igy egy páran.
4.Intergold?Mé’? :-D Mee csak.
Azért hiv Putyinnak a lökött büfés haverom,mert megfigyelte pár hónap alatt,hogy mindig mindent csak egyszer mondok el.Állitása szerint Putyin ugyanigy járt el bizonyos Beszláni-eseteknél satöbbi…
Ezééé’ :-P
Thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
Nem emlékszem hogy megvilágítottnak állítottam volna be magam .
Arról nem tehetek , hogy bölcs vagyok :lying: :laugh:
Én nagyon félek a veszteségektől mert illuzionista vagyok :-((
Duncan Shelley írta:
Már megint az a fránya provokáció ;-)
Thirdeye mondta
Nietz-senki írta:
Jó , szólok : http://esemenyhorizont.uw.hu/2002/donjuan1.html
Alex mondta
Putyin998 írta:
A haver jól esett. :-) Virtuálisan.
Ami a másik dolgot illeti: nyilván erős ember vagy, de azért láttatlanba ne igyál a medve bőrére. Általában mindig szokott lenni nálam egy máig harcoló Waffen-SS alakulat vagy egy vállról indítható rakéta.
Putyin998 írta:
Nana. Azt elhiszed, hogy nem vagyok buzi, de hogy két feleségem van az rendben van? Vajon ki csinálja itt a fesztivált?
intergold mondta
Alex írta:
…és a trendeket… :-)) :laugh: 8-) :chic: :-P
Thirdeye mondta
Alex írta:
No , de milyen neműek a feleségeid ? ;-) :laugh:
Will mondta
@ Thirdeye:
Biztos mindkettő shemale, egyértelmű, hiszen így nincs kavarodás :D
Thirdeye mondta
@ Will:
Mindjárt kapunk Alextől ! :inlove: :kissed:
Alex mondta
Will írta:
Úgy látom ez a szex topik nagyon népszerű lenne itt.
Mondcsak Duncan, hát nem látod, hogy mekkora az érdeklődés irányában? Mondhatnám úgy, hogy közkívánatra. A trenddel nehéz harcolni. :-)
Great mondta
Will írta:
Te vagy Randy Marsh alteregója?
Great mondta
Nietz-senki írta:
Hogyan szolgálja ki a test a magasabb, láthatatlan lénytagokat, ha menni is alig tud?
Great mondta
intergold írta:
Van menekülés is. Fickó, az élete teljesen üres, semmi kilátása nincs, magányos, tele problémákkal, rátalál a gyúrásra, ami azt a látszatot kelti benne, hogy fejlődik és valaki lesz.
Nagyon sokan járnak terembe olyanok is, akik szellemi munkát végeznek. Ha én képes lennék hajnal hatkor nyitni, kétszerannyian járnának hozzám, mint most, mert tudnám fogadni az embereket munka és iskola előtt. A nonstop termek 6-8-ig tömve vannak, az egy nagy hullám.
24 évesen kezdtem edzeni. Olyan munkásszállón laktam, ahol vasmunkások voltak, az egyik szobában összedobtak pár súlyzót, fekpadot, mindet házilag. Azért mentem edzeni, mert nem bírtam állandóan a hatágyas szobában rohadni és ismerkedni akartam, hogy legyen kivel dumálnom. Jól reagáltam az edzésre, másfél év múlva elmentem egy terembe, ahol kiröhögött az edző, mert félregyúrtam magam. Elkezdtem utánaolvasni, beszélgetni a tapasztaltabbakkal, kísérletezni. Így kezdődött.
Véleményem szerint a kisportolt test alap. Senki nem érzi jól magát egy gyenge, lassú, fáradékony, vézna vagy kövér testben.
Mindent a helyén kell kezelni. A matekpéldák nem készítenek fel arra, hogy felrohanj a tizedikre, a futás meg a matekre. Mikor melyik a fontosabb. Például a szexben a futás hasznosabb alapot nyújt.
Great mondta
intergold írta:
Erre legközelebb, de most mennem kell. Visszatérek rá.
Nietz-senki mondta
Great írta:
Úgy, hogy alap-működést végez. Kevés étel, kevés munka – nem a testnek élnek!
Viszont, ha ennyit sem tesznek – a test teljesen feleslegessé válik, akkor az élet egésze válságos.
A test működése kell a magasabb lénytagoknak is! Mert energia-áramlatok vannak a test, az étertest (akarat), asztráltest és szellemi testek között.
Valóban erre mondják azt, hogy “hálni jár belé a lélek”.
Néhány száz évvel ezelőtt még voltak olyan meditációs jógik, akik hetekig, hónapokig nem ettek – mert közvetlenül a megvilágosodásra koncentráltak (lényegében meditáltak). Napjainkan ilyen nem létezik. Aki nem használja a testet, Annak finomabb lény-tagjai sem fejlődhetnek!
A hagyományos fizikai munka a legteljesebb, mert ott (ha egy terv megvalósul) közvetlen szellemi beteljesedés is van a fizikai mellett (sőt ilyenkor örömérzet is van – tehát: egyben a lelki vonulata is megvan).
Keleten mindigis nagy hagyománya volt az alacsonyabb- rendű fizikai-kémiai energia éteri, majd asztrál, majd szellemi szintre történő “fel-vezetése”. Ez szintén napokig tartó (meditácós) folyamat volt. Tehát – most már ezt sem lehet a fizikai test használata nélkül – egyáltalán – elindítani.
Bizakodom – sikerült Téged megnyugtatnom, hogy a fizikai testnek megkerülhetetlen jelentősége van életünkben!
intergold mondta
@ Great:
Félre ne érts, én ezt értem és megértem, és úgy látom, hogy te ehhez jól állsz hozzá – már az én értékrendem szerint, meg amennyire ezt én innen megítélhetem -, csak azt nem szeretem, mikor azt vélem látni, hogy a testükkel komolyan foglalkozók lenézik azokat, akik másra helyezték a hangsúlyt. Egyik – és egyetlen – véglet sem jó. De szerintem ebben egyetértünk. Én akkor kezdtem el konditerembe járni, amikor azt éreztem, hogy fejben kezdek úgy-ahogy helyre kalapálódni. A mai napig nem hagytam abba. Bár azóta szedtem fel hasra, ami, attól félek, genetika, és sosem fogok tőle megszabadulni, pedig nagyon zavar… :/
Na mindegy, ez utóbbi három mondat már az offolásnak is az offolása volt. :-D
Nietz-senki mondta
Szándékosan nem idézek senkitől; nehogy a vitatkozáson legyen hangsúly.
A pszichológusokról bármit lehet gondolni – pszichológiát mégsem lehet egyszerűen “leírni”! Elég ha a vallási előzményre gondolunk, ami – a katolicizmus esetében – bűnein keresztül ragadja meg az embert (gyermeket – gyakorlatát tekintve). A lelkészi munkáról nem sokat tudok – talán ott már próbáltak ezen változtatni.(?) A pszichológia ehhez (gyónási gyakorlat) képest fejlődés.
Az emberiség egészének fejlődése nem mérhető egy mai ember tapasztalati-tudati fejlődéséhez. Jóval lassabb ettől – és persze le is lehet ezért nézni. Csak ettől a fajtól nem lehet elszakadni! Úgy is mondhatnám: vagy együtt, vagy sehogy sem megyünk be a “Mennyországba”.
Ott van az Iszlám, ami alapjait tekintve veszélyes (végzet-hit; vallás). Több, mint egymillárd ember – hülye?
És akkor gondoljunk a materializmusra – tényleg jó az, hogy a test halála folytán mindennek vége (az egyén számára)? Ha azt mondom erre csak azért volt szükség, hogy az emberiség – erre hajlamos része – szabadabbá válhasson! Akkor mi a helyzet?
Eggyel több rögeszme – ugye?
És ha megnézzük az iszlám és a materializmus (nem a technikai fejlődésről van szó) keletkezését idő-ben és mechanizmusában! Látnunk kell az egyik keletkezése és növekedése szorítja a másikat a végletek felé! Mi a materializmus? Szabadság egy Isten nélküli világban! Mi az Iszlám – ezzel szemben folyamatosan erősödve? Az Isten akaratának túl-súlyozása – gyermekkortól fogva!
Akkor most ki is itt a hibás! Aki lát – vagy legalábbis: akar? Vagy aki homokba dugja fejét?
Gyarló emberek mindenütt vannak (akik inkább jól bevált módszereket másolnak – ész nélkül). Kell akarni a tények mögé látni! Nem könyű.
Ezek a folyamatok nem történhetnének így, ha nem volna lélek. Sajnos ezekben a folyamatokban csak utólag látjuk a lélek jelenlétét.
Az eretnek legenda – és az általam (is) feldolgozott, beillesztett lényege – arra enged következtetni, hogy nincs “ős-gonosz”, hanem egyensúlyok vannak! Ezek szükségszerűek! Akkor most mi ellen is harcoljunk – bölcs harcosok???
nev3rlive mondta
@ Nietz-senki: de, hogyha nem harcolok egyik ellen sem hanem valamelyiket erositem ? akkor bekes harcos leszek, nem harcos beke.
Nietz-senki mondta
nev3rlive írta:
Nyilván – nem kell harcolni.
Az egyensúly középpontjának kellene oly mértékben (lélekszám és szellemi értés tekintetében) megerősödni, hogy a szélsőségek elbizonytalanodjanak. Ennek alapját még mindig a kereszténység képezhetné (nyilván az Iszlám békeszertő híveinek is ott a helyük). De ezzel a Pápai testülettel – egy ilyen ügy – minden képzeletemet felül- múlja.
Olyan emberek, mint Alex – talán kivívhatnának valamiféle vatikáni palotaforradalmat… De ez sem nagyon lehetséges – ugyanis a “hit erős lábakon áll”. Az – eleve bocsánatos – igénytelenség lábain.
Miért esendő az ember? Mert e gyengeség nélkül fejlődésképtelen!
Mit akar az Isten? Azt, hogy az ember végre szabad legyen!
Mi volt a bűn-eset? Hogy az ember elesett a szabadság fokozatosságától, amit Isten tervezett. Éretlenül lett a maga ura és egyben féltékeny, fejlődésben visszamaradott lények prédája.
De tekintsünk lelkünkbe: ha tervbe vesszük egy rab madár szabadon-eresztését – és mielőtt ez megtörténne, Az valahogy magától megszökik… Mit érzünk ekkor?
Ekkor láthatjuk – milyen egyformák vagyunk…
A többit kitalálhatjátok – ha akarjátok.
Thirdeye mondta
Nietz-senki írta:
http://www.youtube.com/watch?v=opXUj3eDfPA&feature=related :-)
Nietz-senki mondta
Thirdeye írta:
Azt akarja – mint Te; ha van egy 25 éves gyermeked – hogy az (emberiség) saját lábára álljon! Az emberiség felnőtt korba ért (70-80% – Akik tudnak a maradék 20-30%-ról)!
Minden alap megvan ahhoz, hogy senki se “várja a sült-galambot”!
Az a link, amit küldtél – nyitva hagytam a feleségemnek, hagy töltődjön – nagyon jó-hiszemű. Igen sokaknak szüksége van erre. A túltöltődés határáig biztos Isten is velünk van. Aztán nyilván dolgozunk, leadjuk ezt az energiát. Talán minden nap tanulunk is. De ez még mindig kevés.
Az élet helyes megélésének jele a boldogság. Ha ezt céllá tesszük szükségszerűen elveszítjük a lényeget! Ez Lucifer átka. Kérdés, hogy a boldogság cél vagy eszköz? És ha eszköz – minek az eszköze?
Nagyon sok kudarc-élmény és áldozat kell ahhoz, hogy az ember valóban megértsen valamit! A siker-orientált világ elválasztja az embert esetleges kozmikus szerepétől. Pedig enélkül nem lesz Isten-adta boldogság!
Engem minden kudarc közelebb vitt ahhoz, hogy egy mélyebb értelemben gondolkodjak. Persze volt ennek egy előzménye: a diákkori sakk-mániám. Napi 4-5 órát elemeztem saját, külön-bejáratú megnyitásokat, vagy egyéb közismert megnyitás-elméleteket. Ez nyári szünetben legalább dupla ennyi időt emésztett fel. Majdnem hiábavaló… Nem lettem igazán jó sakkozó. Néhány korosztályos versenyt ugyan megnyertem, de egyáltalán nem mondhatom magamat sikeresnek.
Szóval semmi lényeges sem a sikeren múlik – sokkal-inkább a mélységeken, amit az ember képes megélni!
Az emberiség esetében Jézus eljöveteléig, a lélek teljes testben való alámerülése volt a cél (feladat). Jézus Krisztus óta a lélek testből történő kiemelkedése a fontos – így másképp élhetünk meg dolgokat – rálátásunk születhet olyan dolgokra, amiről véleményünk sem volt előtte.
Krisztián Rosenkreutz színre-lépése előtt a szellemi világ kutatása bűnös dolog volt. Utána pedig egyre inkább szükségszerű (a “magasabb világok felől engedélyezett).
Életünk háttere, lényege szintén változik.
Nyilvánvaló, hogy a kereszténység princípiumai jóval 1459 előttről valók – ők (minden realitás ellenére) ezeket fogják védeni. Mert nem gondolják, hogy csak megörökíteni kell – nem kellene magukat odaláncolni ezekhez az értékekhez. A konzervatív kereszténység végképp elveszítette beavatottságát Krisztián Rosenkreutz színre-lépése óta. Ez az ember, emberi bölcsességek által vált (a szellemtudomány szerint) halhatatlanná. A tökéletes éteri test – mely a fizikai halál után sem bomlik fel – előkészítette az éteri Krisztus munkáját. Mert már a Krisztus sem lesz a fizikaiban itt e Földön, de az általunk nagyon is használt akarati síkon – már nyilván itt van.
Thirdeye mondta
@ Nietz-senki:
Egyetértek a mondanivalóddal .
A kereszténységgel viszont nincs kapcsolatom .
Duncan Shelley mondta
@ intergold:
A pszichológiáról.
Ez az én véleményem, ahogyan összeállt bennem.
Elnézést kérek azoktól, akiknek még az átgörgetése is fárasztó. :-((
Véleményem szerint a pszichológia felesleges. Nemcsak mint tudomány nem létezik, de mint szakterület sem. Egyfajta modern, furcsa, sajátos filozófiaként jelenik meg a társadalomban, mindenfélékről elmélkedik, de nincs saját egyedi tudásanyaga, ehhez kapcsolódó módszerei, és konkrét elvárások sincsenek vele szemben.
A múlt szép volt, az első évszázadokban, abszolút elismerésre méltó utat jártak be. Összekapcsolni a vallást és a filozófiát a tudománnyal, szép gondolat, és nemes szándék. Kisebb megtorpanásokkal ez így is folytatódott a 19. századig. Kétségtelenül voltak eredményeik. Még a 18. században jöttek olyan írások, melyek szerint elkülönítették a lelket a fizikai univerzumtól, a lelket nem anyagi természetű, az „anyagi világ hatásainak közvetlenül nem kitett létezőnek” írták le.
A 19. században elkezdődött a degradálódás, a filozófiai alapok elhagyása, a tudomány kritériumainak elhagyása. Szépen lassan kiürült és egy ideológia hordozó közegévé silányult.
Az a jelenség, hogy a pszichológiának hány iskolája, irányzata és vadhajtása van, elég világosan mutatja, hogy nem tényekről beszélnek. Nincs közös megegyezés arról, hogy például mi alapján tartsanak valamit igaznak, milyen megközelítés működik. A pszichoanalízis területén elképesztő háborúk dúltak (talán dúlnak is, már nem érdekel) stb.
A kovácsolás egy szakma. Sajátos, egyedi tudásanyaggal rendelkezik, egyedi eljárásokkal, egyedi szakterülettel. A külvilág speciális és nagyon konkrét elvárásokat támaszt e szakma felé. Napi szinten, rutinból ér el előre elvárt eredményeket. Nem lehet véletlenül megkovácsolni egy használható ekét vagy kést.
A pilóta egy szakember. Sajátos, egyedi, minden mástól világosan elkülöníthető szakterülettel, tudásanyaggal rendelkezik, amit senki más nem tud rajta kívül. A külvilág speciális és nagyon konkrét elvárásokat támaszt a pilóta felé. Senki nem vezet el véletlenül egy Jumbo-t.
Ezzel szemben a pszichológiának nincs sajátos, egyedi tudásanyaga, ami sehol máshol nem található meg, amit senki más nem tud, amit senki más nem használ. A külvilág részéről nincs speciális, nagyon konkrét elvárás a pszichológia eredményességét illetően. Azt az eredményt, amit egy nagyon jó pszichológus el tud érni valakinél, elérheti nagyjából bárki. Egy apa, egy anya, egy testvér, barát, tanár, lelkész, edző, mester, rendőr, villanyszerelő, taxisofőr, akárki.
Egy ismerősöm két évig járt pszichológushoz, miután már azt megelőzően pár éven át depressziós volt. Nagyon sokat beszélgettek, de nem volt eredmény. Elment New Yorkba. A távolság, az újdonság kezdte helyrehozni. Aztán egy lány rámosolygott az utcán, és annyi volt a depressziónak. Tizenéve nincs depressziója. Az a lány pszichológus volt és mosollyal gyógyított?
Ismertem egy lányt, jó régen, aki néha megemlítette, hogy nem köti semmi az élethez. Egyik nap azt álmodtam, hogy megölte magát, ezért elmentem hozzá, és kiderült, hogy tényleg tervezte. Huszonvalahány órán át beszélgettünk a kollégiumi szobájában (nyár volt), és letett az öngyilkosságról, pár évvel ezelőttig még élt (azóta nem láttam). Akkor én pszichológus vagyok?
Lehet, hogy tévesen emlékszem, de mégis úgy emlékszem, hogy jártam a Honvédba boxolni egy évig. Volt két edző: Csaba bá és Árpi bá. Edzők voltak, nem pszichológusok, nem pszichologizáltak, nem kezeltek senkit, mégis, embereket emeltek fel a porból, embereket hoztak helyre a stílusukkal, a humorukkal, az empátiájukkal, a megjegyzéseikkel, azzal, ahogyan kritizálni tudtak, azzal, ahogyan dicsérni tudtak (nem üresen). Akkor ők pszichológusok voltak?
Ha kérsz még példákat, írok, de azt gondolom, ennyi már elég ahhoz, hogy rámutassak arra, hogy a pszichológiának nincs szakterülete. Bárki segíthet egy emberen! Néha nagyon komoly, veszélyes állapotban lévő emberen is. Bánásmóddal, empátiával, élettapasztalattal, jóindulattal, a pszichológiánál sokkal régebbi filozófiai, vallási ismeretekkel. Olyanokról beszélek, akik közül senki nem tanult pszichológiát. Ezzel szemben nincs senki, aki véletlenül, empátiából, érzékből képes lenne kovácsolni egy kardot vagy elvezetni egy helikoptert.
Huszonévesen belecsöppentem egy társaságba, akik egy bizonyos szerepjátékot játszottak, ami engem is érdekelt. Senkit nem ismertem korábbról. Pár hónappal később döbbentem rá, hogy jobban érzem magam, majd arra is, hogy ebben a társaságban senki nem szemétkedik senkivel, senki nem játssza az eszét, senki nem aljas, ellenben azoknak az embereknek a többségével, akiket addig ismertem. Megszakítottam minden kapcsolatot azokkal, akik lehangoltak, és nem kerestem többé ilyenek társaságát. Jobb lettem ettől. Ez azt jelenti, hogy én pszichológus vagyok, vagy voltam akkor? Vagy azok közül bárki pszichológus volt, akikkel játszottam?
Én nem találkoztam olyan pszichológusokkal, mint te, vagy ha mégis, az alapvetően más elvárásaim miatt nem úgy ítéltem meg őket, sem emberként, sem szakértőként. Akiket én láttam, azok szerencsétlenkedtek az életben, a mindennapokban, közönséges problémáik voltak, gátlásosak voltak, és hosszú időn át tartó kezeléseik sem feltétlenül hoztak valódi eredményt.
Hol vannak a pontos, mérnöki igényű definíciók a pszichológiában? Hol vannak a megismételhető tudományos kísérletek? Hol van az út a pszichológiában, ami egy sérült állapotból elvezet valami nagyon magas állapotba? Hol van az igény erre? Mi az, hogy normális? Hogyan lehet túlhaladni? Miért vannak depressziós, gátlásos, érzelmileg sérült, alkoholba, drogba menekülő emberek, öngyilkosok?
Hogyan lehetséges az, hogy egy kovács tud kovácsolni, egy pilóta tud repülőt vezetni, de egy pszichológusnak lehetnek adott esetben súlyos mentális betegségei? Hogyan lehetséges az, hogy egy pszichológus gátlásos, fél az utcán vagy undorodik az emberektől?
A kovácsnak van saját szakterülete, a pilótának is. De menjünk tovább: a csillagásznak is, a sebésznek is, a szakácsnak is, az építésznek is, a programozónak is, az optikusnak is, az archeológusnak is, és az írónak is. A pszichológusnak nincs. A leghalványabb, legfakóbb pszichológiainak titulált ismeretre sincs szüksége például egy lelkésznek vagy egy edzőnek ahhoz, hogy segítsen egy emberen mentálisan, erősebbé, stabilabbá, magabiztosabbá, életképesebbé tegye. Ezzel szemben senki nem fog lecsiszolni egy lencsét vagy kimérni egy alagút fúrásának irányát, melyet a hegy két oldaláról egyszerre indítanak el, és ha szükséges, milliméter pontossággal találkoznak össze, tanulás nélkül.
Számomra a pszichológia bűvészkedés, szellemi, lelki tévút. Olyan apró, piszlicsáré eredményecskékre mondják, hogy óriási áttörés, amik említésre se méltók. Persze, lehet nagy eredmény valakinek, aki nem tapasztalt még meg mást.
De, mint azt Andan bá is írta, nem ez az igazi veszély a pszichológiával kapcsolatban. Az igazi veszély az, hogy hivatalosan, kormányszinten, hivatali szinten, katonai, rendőri, hírszerzési szinten, politikai és gazdasági szinten a pszichológia lett kinevezve a lelki folyamatok megítélésében tévedhetetlen szakterületnek. Mivel a tévedhetetlenségtől igen messze áll, ennek következményei nem olyan jók. Az oktatás alapja a pszichológia – miért nem szárnyal? A börtönökben a rabokkal való bánásmód alapja a pszichológia – miért vannak visszaesők? Stb.
Én már régen túl vagyok azon, hogy a pszichológust tekintsem ellenségnek. A pszichológia egy jelenség, eszköz, a baj azzal van. A méreg akkor is öl, ha szeretettel adják. Ha egy pszichológus eredményt ér el, akkor azt az esze, képességei, tapasztalata miatt éri el, nem valamiféle sajátos, egyedi, sehol nem ismert specializált tudásanyag miatt.
Ha bárkinek van kérdése, felvetése, ellenérve, akkor hozza fel. Már így is két oldal lett, pedig ez csak egy komment, úgyhogy befejezem. Még sokat lehetne írni…
Duncan Shelley mondta
Alex,
képzeld, A félelem íze 2. részében van egy fickó, akit egy kicsit rólad mintáztam. :)
A tömeglélektan szakértője. Ő az egyik tagja annak a stábnak, ami a kormány megbízásából próbálja kitalálni, hogy mit hazudjanak hivatalos álláspontként az idegen jelenlétről, hogy ne legyen még nagyobb a pánik.
Ufó-lagos engedelmeddel. :chic:
Putyin998 mondta
Duncan Shelley írta:
Bazze Sanyi:))
Ezt nem hiszem el:)
Nemhogy rólam mintázott volna egy pedofil,sorozat-,kéj-,és tömeggyilkos kéjencet….bár abból van ,több mint elég-sajnos…
Inkább te lettél a ko szasz…
Ce’st la Vie,mon freer…Asszem igy irják,hehe
Duncan Shelley mondta
@ Putyin998:
Van olyan is, akit rólad mintáztam… De hol a kritikám, vazze? Elmúlt 15. 8-)
Na, megyek veszek másik billentyűzetet. :-(
Putyin998 mondta
Duncan Shelley írta:
ŐŐŐŐőőőő,izéééééééé….bocsesz,séf!Házassági problémáim adódtak.
Lassan talán rendeződik…talán.Aztán lesz minden.Ez igy kicsit macerás.
Nem lehet mindig mindenkit agyonverni,bazze…. :-((
A KÖNYV is jelenleg az Ő tulajdonát képezi.És Ő most birkózik meg a zalaptalan féltékenységével.
Tranquille,mon ami.Tranquille. ;-)
Thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
És ééééén ??? Rólam ííís! :blush: :pray:
Thirdeye mondta
Putyin998 írta:
Szóval hozzátok is becsapott a …..izé.. :-)
http://www.csillagtitkok.hu/cikkek/amikor-a-teremto-az-asztalra-csap.html
Putyin998 mondta
Thirdeye írta:
Hülye. :-D
intergold mondta
@ Duncan Shelley:
Köszönöm, hogy leírtad. Aludtam rá egyet. Néha jó. :-)
Asszem egyetérthetünk, hogy nem értünk egyet. :-)
Vagyis nem mindenben. Azt elutasítom, hogy a pszichológiának nincs egyedileg kidolgozott tudásanyaga, egyszerűen azért, mert én ennek az ellentétét tapasztaltam. A gyakorlatban. Megfogalmazott olyan dolgokat, amelyek előtte is léteztek ugyan, de nem foglalta őket senki rendszerbe, illetve nem alkalmazta őket senki, legalábbis a mi társadalmainkban semmiképp. Ezekről tettem is említést korábban.
Abban egyetértek veled, hogy gáz, hogy a pszichológiát tették meg a „hivatalos etalonnak”, ez hiba. Mint ahogyan hiba az is, hogy a pszichológia elment a materializmus felé. De hidd el, nem minden irányzat, iskola, és szakember materialista. Sőt, úgy látom, ez a tendencia erősen változóban van – vagy csak én vonzom be ezeket, mert sokkal valószínűbb, hogy szóba állok egy nem materialistával, mint egy materialistával, nem tudom.
Azt azért hadd mondjam el a pszichológia védelmében, hogy nem nagyon ildomos összehasonlítani az egzakt szakmákkal. Egy kard és az aerodinamika törvényei: ezek egzaktumok. A lélek (psziché, szellem, tudat, stb. most megint ne szemantikázzunk) meg erősen egy absztraktum. Legalábbis számunkra. Ha mondasz nekem egy, a lélek tudományával foglalkozó hagyomány-, tanítás-, iskola-, beavatás-, vallás-, vagy filozófiarendszert, amely még sosem tévedett, és 100%-ban ellentmondásmentesen és „megváltó módon” tárja fel a lélek viselt dolgait, akkor én azonnal csatlakozom.
Ha megnézed, minél absztraktabb egy terület, annál homályosabb. Sok példát lehetne erre is hozni pro és kontra, de nagy általánosságban azért ez így van.
Nem fogok veled erről többet vitatkozni. Részben, mert nagyon távol vannak az álláspontjaink, és nem vagyok az a hosszan vitázó fajta, részben meg mert a tapasztalataimra szeretek építeni – végre megtanultam -, és a tapasztalataim elég meggyőzőek ezen a téren – mint ahogy számodra is a tieid.
Elnézést a korábbi stílusomért, hiszed vagy sem, a nyúl kiugrasztására szolgált (meg beismerem, be is vonódtam itt-ott úgy, ahogy nem feltétlenül kellett volna), és azt hiszem, ez sikerült is. Ígérem, ezentúl az az épkézláb „píszí” leszek (max. kisebb-nagyobb túlkapásokkal), akit „megismertél”…! :-D
Alex mondta
Putyin998 írta:
Most hozzám beszélsz? Mondtam már, hogy nem vagyok Sanyi. Persze, ha ez Neked jól esik, akkor hívj úgy, csak én jövök rá mindig marha későn, hogy most hozzám beszélsz. Pedig nálad az állítólag számít, mert hisz csak egyszer szoktál elmondani valamit.
Putyin998 írta:
Duncan értékeli bennem a kitartást. Nem ért velem egyet, de a kitartásomat értékeli. Meg aztán néha szoktam neki ötleteket adni. Ezek szerint …. :-)
Duncan Shelley írta:
Még jó, hogy szerinted olyan nincs is. :-) Persze, ha a könyv műfaja sci-fi, akkor rendben van a dolog. (kacsint)
Duncan Shelley írta:
Na, erre kiváncsi vagyok, hogy mit javasolt. Bár én nem vagyok szakértő, de két dolog jut eszembe: 1. Egy érzelmet a tömegben egy másik érzelemmel lehet semlegesíteni. 2. Mivel a tömeghatások terjedéséhez kell maga a tömeg, apánikot egyszerű tömegoszlatással is lehet kezelni. (egy rendőrtömeglélektan szakértő nyilván a habitusából kiindulva ezen az úton indulna el, míg egy politikai kapányfőnök nyilván inkább egy másik érzelmet keresne).
intergold mondta
Alex írta:
Duncan, tényleg hülyeség a tömeglélektan is? Én már azt sem tudom, miben higgyek, komolyan… :cry:
Duncan Shelley mondta
intergold írta:
Az, hogy tömegben senki nem képes önmaga lenni, baromság. Én egymagam sem vagyok önmagam. :)
Ne higgy semmiben.
Ahhoz, hogy valódi eredményes eszmecsere follyon, sokkal-sokkal precízebben kell fogalmaznod.
Duncan Shelley mondta
Alex írta:
Megélhetési szagértő. Folyton csinálja a fesztivált, hogy olyan legyen,mintha neki ott helye lenne, miközben tök felesleges. :)
Egyik sem működik. Nagyon durva dolgok történnek, a kormány pedig azon vaccilál, hogy mi a francot kommunikáljon a nép felé. Nincsenek tüntetések, mert leginkább senki nem mer kimenni az utcára. Az idegenek tömegeket keresnek, ott gazdaságos vágni, ha lenne tüntetés, azt az idegenek oszlatnák fel a tömegoszlatókkal együtt. :)
Duncan Shelley mondta
Thirdeye írta:
Az az igazság… hogy eleinte rólad mintáztam a főszereplőt, aki egy egóbajnok barlangász volt, harminc éve kísérte figyelemmel a barlangi szarvasok párzási szokásait, mígnem…
Az egészet ki kellett vágnom a végső verzióból. A főszereplő is valami mesterdetektív lett, fotografikus memóriával és 220-as IQ-val minden IQ teszt szerint…
Will mondta
Duncan Shelley írta:
Nem akarok kötözködni, de a barlangi szarvasok ívnak, nem párzanak. Csak, hogy megszólaljak, mint szagértő. Megélhetési. Akinek itt a helye.
prolizoli mondta
Will írta:
A szarvasok ívnak, ez hatalmas :laugh:
A barlangi halak akkor mit csinálnak bőgnek?
Will mondta
@ prolizoli:
Mit te képzelsz? Azok se nem ívnak, se nem bőgnek, se nem párzanak, hanem porzanak :) (Mármint beporozzák egymást).
Na jó, abbahagyom az offok offának offolását.
Nietz-senki mondta
Duncan Shelley írta:
Nagyon korrekt mindkét álláspont, vélemény.
Szeretném leszögezni, hogy nincs semmi összeesküvés – amiért e blog egyes témái a transzcendencia irányába mozdulnak. Ez egy tehetetlenségi erő – nem tudatos. Beszélgethetnénk arról is, hogy ma milyen rossz idő van – csakhogy ez olyan konkrétum, amiről nincs mit beszélni (hacsak nem a meteorológia irányába szeretnénk képezni magunkat). Magam részéről vállalom a felelősséget – de mindenkit arra szólítottam és teszem ezt most is: hogy saját tapasztalatra és meglátásokra hagyatkozzon. Jó-néhány (több, mint 80 éves “friss” hír) szellemtudományos információt említek fel azért, mert saját meglátásaim e természetből fakadnak (de nem e természet professzionális ismeretéből és gyakorlatából). Bár több-évtizedes megfigyeléseim vannak – a meditációban (tudatos érzékfeletti tapasztalásban) “prolizoli” nyilván sokkal tapasztaltabb (nálam). Mondok elvont, nem szokványos dolgokat – de egyáltalán nem a fellegekből szólok. Bárkinek lehetnek ilyesfajta észrevételei, csak nem a társadalmi elvárások és trendek fogják “oda-vezetni”.
Duncan Shelley írta:
Hát arra én is kíváncsi volnék mit taníthatnak a pszichológia felsőbb fokain!(?) De azért a pszichológia képlékenysége az emberek sok-féleségével – szerintem – összefügg; és hajlamos vagyok azt gondolni, hogy sokkal-inkább gyakorlata van, mint tudománya. Ahány ember – annyiféle és ahány ház – annyi szokás. Viszont a pszichoanalízis körül főleg plágium-ügyekről tudok – ez önmagában nem bizonyít semmit (sem Freud hipotézisei). Jung meglátásai nagyon speciálisak, de helytállók.
A többi megállapításoddal teljes egészében egyetértek – az őszinte barátság bőven kárpótolja a legjobb pszichológusokat is (és a gyóntató papot is).
Thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
Szomorú történet :-(( El sem kezdődött , és már véget is ért a karrierem :cry:
intergold mondta
Duncan Shelley írta:
Ez most, lassuk be, nem volt tul preciz… :-D 8-)
Great mondta
Nietz-senki írta:
Tehát lógós parazita köcsögök?
Thirdeye mondta
@ Great:
Hogy te mekkora öntelt hólyag vagy vazze !!!
Nietz – senki tisztességesen válaszolt , te meg provokálsz .
Ha nem érted miről ír Senki úr , akkor inkább hagyd az egészet .
A Föld számára Te is élősködő vagy ! Nagyon elszálltál azzal , hogy úgy érzed feltörtél a nulláról . De tudd , a csúcsról már csak lefelé visz az út , főleg annak aki elbízza magát !
Szánlak téged , felülről estél le ! :laugh:
Great mondta
intergold írta:
Mondj egy tényt, amit ellenőriztél.
Hogyan kell elképzelni? Bevittek egy gyereket, aki tíz éve gátlásos volt, majd távozott gátlás nélkül?
Lehetséges más módszerrel is semlegesíteni ezeket a károkat? Valaki ezt magán is elvégezheti?
Mi történt pontosan? Hipnózis?
Mit kerestél még, ha már mindent megtaláltál?
Mi az a benned lévő semmiről se tehető kisgyerek?
Ez egy rettenetes hazugság.
Megintcsak nem értem. Már megtaláltál évekkel korábban mindent, miért kerestél tovább?
intergold mondta
@ Great:
„Mondj egy tényt, amit ellenőriztél.”
Már mondtam. Nem figyeltél. Ellenőriztem a gyakorlatban Berne tranzakcióanalízisének az állításait, láttam működni magamon, a családom tagjain, és barátaim, ismerőseim családjaiban. Nem emlékszem, hogy ezt Berne előtt bárki is így megfogalmazta volna (nem mintha az elvenne a dolog éléből, mert akkor is sikeres terápiás módszerek épülnek rá).
Láttam a Hellinger-terápia hatékonyságát környezetemben élőkön.
Vettem részt Rogers-csoportban, ahol elég szorosan követték a Carl Rogers által lefektetett alapelveket. Működött. A hajdani tagok évekkel később is pozitív változásokról számoltak be.
„Hogyan kell elképzelni? Bevittek egy gyereket, aki tíz éve gátlásos volt, majd távozott gátlás nélkül?”
Hogyan kell elképzelni, hogy valaki gátlásos…? Van ezerféle gátlás és diszfunkció (persze nem ezerféle egyetlen emberben), egymással és egy ok-okozati halmazzal szoros és szövevényes összefüggésben. Kérdéseidből ítélve tipikus laikus vagy, aki a hozzértő lekezelő felsőbbrendűségével szegez nekem kérdéseket. Olyan, mintha én laikusként magas lóról belekötnék az edzéstervedbe… Na mindegy. Úgy kell elképzelni, hogy bemégy és ha elég nyitott vagy, akkor egy irányított beszélgetés során a magad bőrén – nem egy kísérleti kisgyerekén, úristen! – megtapasztalod. Ez engem is meg fog menteni attól, hogy 3 A4-es oldalt teleírjak csak erre válaszolva.
De egyébként az általad hozott triviális példára is láttam precedenst a bátyám nagyobbik lánya esetében.
„Lehetséges más módszerrel is semlegesíteni ezeket a károkat? Valaki ezt magán is elvégezheti?”
Igen, én pl. magamon semlegesítettem önterápiás módszerek segítségével. Még nem mindet.
„Mi történt pontosan? Hipnózis?”
Nem. Irányított segítő beszélgetés. Egyszerűnek hangzik, de nem az. Nem összekeverendő a bambi fölötti baráti csevejjel.
„Mit kerestél még, ha már mindent megtaláltál?”
Ezt hol is írtam…?
„Mi az a benned lévő semmiről se tehető kisgyerek?”
Nem mi, hanem ki. Megint csak nem körmölnék sokat, csak kulcsszavakat írok, a kutatást végezd el magad, ha érdekel: Jean Piaget, Eric Berne, John Bradshaw, fejlődéslélektan. A magadról eddig leírtak alapján (és ezt minden él vagy bántó szándék nélkül mondom) lenne értelme.
„Ez egy rettenetes hazugság.”
Ok. Tényekkel nem tudok vitatkozni… 8-)
„Megintcsak nem értem. Már megtaláltál évekkel korábban mindent, miért kerestél tovább?”
Megintcsak nem értem. Hol is írtam, hogy már megtaláltam mindent…?
Thirdeye mondta
A Dalai Lámát mikor megkérdezték, hogy mi az, ami leginkább meglepi az emberiséggel kapcsolatban, ezt válaszolta:
“Az Ember! Mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen, aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét; és mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent: az eredmény az, hogy nem él se a jelenben se a jövőben. Úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán.”
Putyin998 mondta
Thirdeye írta:
Ideges vagy,Trois Yeux?Hol marad a köldöknézés ilyenkor?Ne okozz csalódást!
Vagy ez is csak provokáció?
Thirdeye mondta
Putyin998 írta:
Éppen köldöknézésből pillantottam fel amikor megláttam a kommentjét . Gondolhatod …
Egyből kiestem a szamádhiból . :chic: :-P
Putyin998 mondta
@ Thirdeye:
Ez van.Sajnos ez a szamszára már csak ilyen…. 8-)
malleusorbis mondta
http://www.alternativgyogyitas.com/publ/a_reinkarnacio_egy_tudomanyosan_bizonyitott_teny/1-1-0-36
Duncan Shelley mondta
@ intergold:
Nem vádollak azzal, hogy hazudsz, lehetséges, hogy minden, amit írtál, igaz, ferdítés nélkül. Miért is ne?
Gyerekkoromban apám elvitt pszichológushoz, hogy megjavítsák a gondolkodásomat és behódoljak neki. Nem sikerült. Később a katonaságnál kerültem pszichológushoz, azután a katonai kórházban, majd az ideiglenes leszerelés után, végül a végleges leszerelés miatt ismét elkövetkezett egy időszak az életemben. Megcsináltam pár tesztet, volt, amit többször is. Többféle terápiás foglalkozáson vettem részt, csoporttal, családdal, többnyire egyedül. A sokféle terápia egy része egyik fülemen be, a másikon ki, a többi meg rontott rajtam.
De lehet, hogy ugyanaz, vagy részben ugyanaz, vagy hasonló dolog történt velem is, mint veled, csak másképpen értékeltem, az eltérő ideáljaim miatt.
Én azért lettem útkereső, mert nem tudtam elérni a céljaimat. Ha találkoztam valamivel, ami jónak tűnt, elmerültem benne, elméletben és gyakorlatban is. Fanatikusan. Ezek voltak a kérdéseim: Elértem a céljaimat? Igen vagy nem? Közelebb jutottam a céljaimhoz? Igen vagy nem? Tudom már, hogyan lehet elérni a céljaimat? Igen vagy nem? Engem csak a céljaim érdekeltek. A varázskörökben, a meditációban, a hipnózisokban, a szagemberes beszélgetésekben való bohóckkodás számomra nem cél volt, csak eszköz. Ha valami pár év után sem hozott eredményt, léptem.
Ismertem néhány embert, akik kineziológiával foglalkoztak. Köztük az egyik, aki kezelgetett embereket, szünet nélkül istenítette a kineziológiát, és mindent ócsárolt azon kívül. Nagyon el volt szánva rá, hogy kineziológussá tegyen.
Folyton ezt hajtogatta: “stessz”, “stresszoldás”, “stressze van”. Megkérdeztem: mi az a stressz? Nem tudta megmondani. Kölcsönadta az egyik jegyzetét, amit elolvastam. Stressz, stressz, stressz… Sehol nem volt benne a szó definíciója. Hm… Ez esetben honnan a fenéből tudják, hogy miről beszélnek? Honnan tudják, hogy amiről az egyik ember beszél, az ugyanaz, mint amiről a másik?
Egyébként komoly stressze lehetett a stressz szón, mert egy idő után, amikor megkérdeztem, hogy megtalálta-e a definíciót, mindig ideges lett.
Aztán kezelt. Mondta, hogy most valami olyat fogok tapasztalni, amihez foghatót soha. Végignyomott valamilyen kezelést apámmal kapcsolatban, aki hasonlóan kiváló ember volt, mint a tiéd. Talán ismerték is egymást… A kezelés végén csillogó szemekkel nézett rám, és kérdezte, hogy na, milyen volt? Néztem furcsán, aztán megkérdeztem, hogy micsoda?
Még egyszer kezelt, pár héttel később. Ugyanaz. Na, milyen volt? Micsoda?
Ott volt egy hihetetlenül tapasztalatlan és felszínes ember, és azt hitte, hogy ez valami világegyetemrengető dolog. Neki az volt, mert nem mélyedt bele soha semmibe. Nekem meg semmi volt. Csodálkoztam utána, komolyan, hogy ennyi? Ez az a hatalmas dolog? Ennyi?
Persze, lehett, hogy más jobban csinátla volna, és lehetnek eredményei, de az olyan bődületes baromságokat kinevetem, amit az egyik kineziológus mondott: “Nálunk 8-10 kezelés a buddhaállapot”. Mellesleg nem tudta megmondani, hogy mi az a buddhaállapot… Meg azt sem, hogy mi az a stressz. Meg azt sem, hogy mi az az emlékezet. Stb.
Van ilyen, valódi tudomány. Írni fogok róla. De úgysem próbálod ki.
Még nagyon sok minden van, de mert szándékomban áll írni róla, itt be is fejezem.
Duncan Shelley mondta
Putyin998 írta:
Triplaszem nem a szamszarából esett ki, hanem a szamádhiból esett ki, az nem ugyanaz! Vagy a szamárról esett le? :-?
Duncan Shelley mondta
Thirdeye írta:
Az emberiséget mikor megkérdezték, hogy mi az, ami leginkább meglepi a Dalai Lámával kapcsolatban, ezt válaszolta:
“A ruhája, főleg. Meg a szemüvege is furcsa.”
Duncan Shelley mondta
Great írta:
Sokféle menekülés van. :-D
Duncan Shelley mondta
Nietz-senki írta:
Mire gondolsz? Arra, amit Hitlerről mondott?
Hát még egy szép nő… :)
Te gyóntál már? Valaha, bármiféleképpen, bárkinek?
intergold mondta
@ Duncan Shelley:
Hát, Duncan, téged átb@sztak. Csunyán. Nem kineziológussal találkoztál, akármit mondott is magáról. A kineziológus nem kérdez – és nem is kérdezhet – olyat az oldás után, hogy na milyen volt, mert az oldás önmagában egyszerűen semmilyen. A hatások később jelentkeznek.
Szóval kókler volt, nem kineziológus. Talán nem nézted meg, hova is mégy. Talán az összes többi szagemberrel is csupán csak ez volt a baj…
intergold mondta
Duncan Shelley írta:
Ez meg egészen egyszerűen nagyon durva előítélet, és rangodon aluli. Földbe döngölted vele egy egyébként egészen normális kommentedet.
Elég sokmindent kipróbáltam már, ha erről az oldaláról nézzük, akkor mondhatjuk, hogy ebből állt az eddigi életem.
Thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
Van aki a szamszárába menekül , van aki a szamszárából . És van aki szamárral :-D
Putyin998 mondta
Duncan Shelley írta:
Az igazságra vagy kiváncsi?Lez@rom,vazee,miről esett le.
Ma megint történt az előző hetihez hasonló eset,bár csak egy pukkantással.Ölni tudnék-enyhe kifejezéssel élve.
Thirdeye mondta
Putyin998 írta:
Ez van.Sajnos ez a szamszára már csak ilyen…. 8-)
Duncan Shelley mondta
Putyin998 írta:
Mi történt? Valaki nem akarta kifizetni a szafaládét? :D
(Katogén szafaládére gondoltam, mielőtt rákérdeznél…)
Duncan Shelley mondta
intergold írta:
Ja, többször is.
Nem kerestem kineziológust, más területről ismertem a fickót. Szeretett volna beszervezni, és emiatt lenyűgözni a tudásával. Talán direkt produkálta magát. El akart vinni az ő tanárához is, Carol vagy Caren volt a neve (állítólag ő egy nagy valaki). Hozzá már nem mentem. Azóta eltelt némi idő, de nem észleltem semmit ennek kapcsán.
Naná, hogy ez! Mióta mondom már! Örülök, hogy végre belátod. :D
Duncan Shelley mondta
intergold írta:
Nem előítélet, hanem jóslat. :) És nem döngöltem földbe semmit.
Lenne egy fogadásom rá, hogy nem teszteled élesben.
Azért nem, mert semmi köze nincs a pszichológiához. A kineziológiához annyiban van, hogy egy 1947-es ötletet szedtek ki belőle, és arra építették a kineziológiát. Más kapcsolat nincs. Hasonlóság sincs.
Duncan Shelley mondta
@ intergold:
Cél 1. Annak feltárása, hogy az emberi elmének milyen képességei vannak.
Cél 2. Annak feltárása, hogy ezeknek a képességeknek mi a maximuma.
Cél 3. Olyan út, azaz eljárások sorozatának kifejlesztése, amely feléleszti bármely emberi elme valamennyi képességét, és azokat maximumra fejleszti.
A kutatás és az alkalmazás során, mintegy véletlenül megtörtént: néhányan hosszabb-rövidebb időre teljes érzékeléssel elhagyták a testüket (másodpercek – évek). Itt új kutatási projekt kezdődött.
Cél 1. Annak feltárása, hogy a léleknek milyen képességei vannak.
Cél 2. Annak feltárása, hogy ezeknek a képességeknek mi a maximuma.
Cél 3. Olyan út, azaz eljárások sorozatának kifejlesztése, amely képes bármely lélek valamennyi képességét feléleszteni és azokat végső állapotukba fejleszteni.
Thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
Szerinted az elmével fel lehet mérni az elmét ?
Te fel tudod emelni magadat a hajadnál fogva ?
És ha valaki mondjuk elérte az elme valamennyi képességét , és a maximumra fejlesztette , mit tud ebből átadni másoknak ?
Duncan Shelley írta:
Az egyesek által élősködő köcsögnek (menekülőnek) nevezett jógik és hasonlók pont ezeknek a céloknak szentelték az életüket .
Azért nem munkával töltötték az életüket hogy kizárólag ennek a célnak szentelhessék az életüket .
De azok akikben nincs meg a megfelelő alázat , és türelem , és képesség , hogy foglalkozzanak ezekkel a célokkal , azok nem látnak semmit az egészből .
Mivel az emberek többsége nem akar olyan dolgokkal foglalkozni amik nincsenek benne az elvárásaikban , ezért minden más kívül esik a látókörükön .
Én úgy látom az a fajta céltudatosság ami téged jellemez , az pont nem ehhez a világokhoz belépő . Oda más kell szerintem .
Valószínűleg ezért nem jöttek be eddig neked a spirituális utak .
Ezt nem kritikaként írom , csak egy meglátás részemről .
intergold mondta
@ Duncan Shelley:
Lassan nevén nevezhetnénk ezeket a dolgokat, Duncan.
Nietz-senki mondta
Great írta:
Én is ezt gondoltam róluk gyermekkoromban…
Jó úton haladsz – fejlődőképes vagy!
Putyin998 mondta
Duncan Shelley írta:
Áááá,csak a zegójuk miatt van :chic:
Putyin998 mondta
Duncan Shelley írta:
Ezt nem értem.Most akkor van ilyen vagy nincs és csak beszélünk róla?
Nietz-senki mondta
Duncan Shelley írta:
Jungtól csak egyetlen-egy könyvet olvastam: “A látszatról és a létezésről” – címmel. Ott csak Jézusról ír, mint emberről (ismert személyről). Viszont olyan emberről szól, akinek nem személyes (hanem abszolút, elvi) problémája adódik a hatalommal. Ezt az ütközési felületet jézus keresi. És célja is elvi síkon valósul meg.
Ezen kívül – e könyvben – sokféleképpen ír általánosságban a lélekről és megnyilvánulási módokról.
Ebben a könyvben semmit sem ír Hitlerről.
Duncan Shelley írta:
Hogyne – voltam első-áldozó! Azután templomi házasságom előtt. És két nagyobb lányom első-áldozásakor – két év különbséggel. Nem vagyok hitét gyakorló katolikus. Én körülbelül hagyományőrzésnek tudom be a katolicizmus jelentőségét és saját hozzállásomat. Sajnos semmi megkönnyebbülést sem érzek a gyónás által – ezért sem gyakorlom. Ennyi hitem nincs! Nyilván van bőven hibám – életemen javítani-való stb. Ezeket igyekszem saját benső tisztázással folyamatosan “helyre-tenni”…
A kineziológiáról viszont érdekes tapasztalatom van.
Nem azért fogtam bele, mert nagyon hittem benne (vagy mert hinni akartam valamiben). Is-is! Állítólag nagyon sokmindent tisztázni tudtak “magasabb énemmel” (de ez a kicsi énem semmit sem érzékelt). Mondtak olyat, hogy félelmeimet jelenleg nem tudom elereszteni és azt is, hogy olyan terheket akarok egyidejűleg hosszútávon “vinni”, amire szinte senki sem képes. Hát akkor nagyon túlterheltnek éreztem magam – de egyáltalán nem értettem, hogyan lehet ezeket “letenni” ital vagy kábítószer nélkül. Ezen is megpróbáltak segíteni. Nem tudom el szabad-e mondani ilyen titkot. Ez a nevezetes lélek-templom-tisztítás. Na ennek már nagyon hókusz-pókusz szaga volt, de belementem. Elmondták mit hogyan kell elképzelni – mit kell képzeletben megtenni stb. Jó 10 percig bűvöltük a semmit – aztán tőlem is megkérdezték, hogy mit érzek.(?) Én pedig őszintén mondtam, hogy (bizony) nem sokat… Aztán az ülés vezetője (a nő) elmondta, hogy a lélektemplomban valaki más is megjelent (rajtam kívül). Na ez nagyon blőd volt! De hagytam hagy mondják el: idős, őszes hajú törékeny nő, nem rokon, csak ismerős, velem kisgyermekkorban volt közvetlen kapcsolatban… Na ekkor elhagyott a “magabiztos énem”! Ez csak egy ember lehet: az egyik bölcsödei dadus, aki – szüleim régi elmondása szerint – a legnagyobb szeretettel bánt velem (teljességgel kiemelt módon). Az ő személye nagyon hamar bevillant – még annyit sem tudtam róla, hogy meghalt (utána-kérdeztem hamar: akkor már közel 2 éve meghalt).
Ilyen eredményre egyáltalán nem készültem. Ha tudok ilyenről, hogy ilyen motívuma lehet egy lélektemplom-tisztításnak; akkor akarva-akaratlan készülök rá… És az inkább mesterséges, mint igaz! De ez intuíció – nem tudatalatti dolog. Ez a megdöbbenés erejével hatott – több ténnyel fűszerezve. Az egyén és némi nyitottság kell hozzá. De nem egy “erős hit” kell hozzá – mert az eleve hazug. Az érzékelés az érzékek finomságán múlik – nem egy erő-politikán.
Duncan Shelley mondta
Thirdeye írta:
Mi az elme?
Fejleszteni és átadni az két külön műfaj. Megtanulni valamit és megtanítani nem ugyanaz, ezek más utak. De az biztos, hogy előbb a megtanulást kell elérni, a tanítás csak utána jöhet.
A problémamegoldó képesség viszont szolgálhat mindenkit.
Ha így gondolod, akkor annyira másról beszélünk, hogy annál másabbról más nem is lehetne. :)
Ez nem elmélkedés, hanem nagyon komoly munka. A hozzáférhető kutatási jegyzetek közel 400 ezer oldalt tesznek ki.
Hiába vannak ezek valakiben, ha az alapok szintjén eltéved, vagyis az alkalmazandó módszernél.
Még jó, hogy tévedsz. :)
Valószínűleg mélyebb gyakorlati szinten ismerem ezeket, mint a legtöbben. Ha te még ennyire hiszel bennük, akkor bizonyára nálad is. Nekem mindig elvárásom volt mindennel szemben. Az, hogy több legyek, jobb legyek. Ezért nagyon sok munkát végeztem el. Amikor azt hittem, hogy a démonidézés a kiút számomra, éveken át készültem rá, naponta több órán át gakorolva. Sok mindent kifejlesztettem, aminek nem volt semmi haszna. Figyelni egy óra másodpercmutatóját, amíg meg nem áll. Elképzelni valamit, például egy lila háromszöget, és megtartani napokon át, alvás közben is, arról álmodva. Ezek játékok, nem vezetnek messzire.
Duncan Shelley mondta
intergold írta:
Ezt sikerült hozzászólnod? :)
De ennyiből láthatod, hogy ennek köze nincs a pszichológiához. Mindenki beteg, a pszichológus is. Mindenki előtt van út, kábé ugyanolyan hosszú.
Ok, de nem mond neked semmit.
Duncan Shelley mondta
Putyin998 írta:
Van ilyen. Ezt csak bevezetőként vázoltam fel. :chic:
intergold mondta
@ Duncan Shelley:
Ezt mindet sikerült hozzászólnom. Gondoltam, ez elég egyenes volt ahhoz, hogy konkretizálj. Tévedtem. De biztos nekem kell sokkal-sokkal precízebben fogalmaznom… :/
Érdekes volt, ma egy nagyobb társaságban együtt vacsoráztam egy régi magyar barátommal, aki itt bírósági szociális munkásként dolgozik együtt pszichológusokkal (a szocmunkás itt kicsit többet jelent az otthon a blahán meleg levest osztogató “szakembernél”). Néha küldök át neki innen cikkeket, meg odaadtam neki pár hónapja az elme gyilkosait. Amit a pszichológiáról írtál legutóbb, azt átküldtem neki. Hát, a reakcióját azt le se merem írni… :-D Mindenesetre, ha vacilláltam volna, hogy – nagyon sarkosan fogalmazva – a “pszichológia vagy te”, akkor már nem vacillálok… 8-) Kár, hogy nem vettem fel, amiket mondott, beleértve azt a pár konkrét esetet is, amikor a pszichológusaik csak az elmúlt hetekben – mint utólag kiderült – életeket mentettek gyermekkiemelési esetekben a precíz profiler munkájukkal…
Viszont a jó hír az, hogy ma szóltak a menedzsereim, hogy megnyertem egy pályázatot, szerdán indulhatok Mexikóba egy egy hónapos, önkénteskedéssel egybekötött tréningre, úgyhogy – mivel várhatóan elég elfoglalt leszek, és áram se nagyon lesz, nemhogy szélessáv – majdnem október végéig megszabadultok tőlem… :-D
Duncan Shelley mondta
Nietz-senki írta:
Jesus Moralesre gondolsz? :)
Fontos lenne elolvasnod a Hitlerről írt ömlengést.
Ebben az esetben nem írtam eléggé körül. Bármiféle gyónásra gondoltam, nem feltétlenül keresztényre, egyházira, templomira.
Sokféle módja van. Az egyik, amikor önkéntes alapon elmondod a titkaidat, hogy azokkal később megzsarolhassanak. A másik, amikor valami tényleg történik.
Nem idegesítésből kérdezem, de komolyan nem tudom hová tenni ezeket, hogy magasabb én meg kicsi én. Mik ezek?
Tehát megmondták, hogy mit kell gondolnod magadról?
Ez tényleg eléggé gagyi.
Úristen! Én is ismertem gyerekként több ilyen nőt! :) Talán még a Putyin is ismert ilyeneket. Bár most, hogy ellopták a zipécímét, már ebben se vagyok biztos…
Duncan Shelley mondta
intergold írta:
Arma. És most? Cikkben fogom, mint említettem.
Nyugodtan írd le. Ha akarod, én is elküldöm néhány szakértőnek, amit te írtál a pszichológiáról. És akkor mi lesz?
Mi egy pszichológus maximális elvárása? Buddha? Mágia? Élet és halál fölé nőni? És ha ez megvan, akkor eljuttatni ide a “pácienseket” is? Vagy az neki a soha sehol senki által semmikor a múltban és soha a jövőben senki által felül nem múlható eredmény, hogy valaki megbocsát az apjának vagy másképp érzi magát? És?
Én elfogadtam igaznak, amiket mondtál, hogy te miket értél el a pszichológiával. De engem ezek az eredmények nem érdekelnek. Soha nem érdekeltek. Az én céljaimhoz ez semmi, olyan, ami nem oszt, nem szoroz.
Pár éve volt egy eset, talán emlékszel rá, orvlövész Washington DC-ben. Egy csomó embert megölt. Az első után elfogták. Aztán elengedték, mert a pszichológus szerint nem ő volt. Hány ember is pusztult el a tévedhetetlen tudós miatt? Hány ember élt rettegésben hónapokon át?
Van, aki onnan menekül, te meg oda mész? :chic:
intergold mondta
@ Duncan Shelley:
Félre ne érts, én is elfogadom az eredményeidet és a tapasztalataidat. Lehet, hogy ott van a kutya elásva, hogy nem tartjuk sokra egymás céljait – vagy útjait…
Én már csak ilyen bátor és romantikus kalandvágyó gyerek vagyok, hogy oda megyek. Bár szerintem mindig van olyan hely, ahonnan valaki menekül, míg mások épp oda tartanak.
Megyek aludni, 5 óra múlva kezdődik a következő 24 órás shift.
Duncan Shelley mondta
@ intergold:
Én azt gondolom, hogy a te célod, amennyit kivettem az eddigeikből, nem elég nagy.
Te pedig talán azt gondolod, hogy az én célom meg elérhetetlen. :)
intergold mondta
@ Duncan Shelley:
Ha azt gondolnam, hogy a celod elerhetetlen, akkor sosem probalkoztam volna az eleresevel. Pusztan arrol van szo, hogy felallitottam egy fontossagi sorrendet, es van, ami elobbre kerult.
Putyin998 mondta
Duncan Shelley írta:
Először is;most nagy csalódást kellett megélnem veled kapcsolatban.Ezek szerint te NEM LÁTTAD az Austin Powers 2-t?!?!
Nézd meg.Abban benne van minden a “kicsi én”-ről.
Másodszor:még most is ismerek mindenféle nőket.Ezért van válságban a házasságom. :-((
Thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
De hát én sem ilyen gyermeteg játékokra gondoltam .
Mindegy hagyjuk .
Thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
Mi az , hogy többnek lenni ? Plusz két fül ? :-)
Mi az , hogy jobbnak lenni ? Rossz vagy ?
Ki hiteti el veled , hogy kevés vagy ?
Ki hiteti el veled , hogy rossz vagy ?
Nézz a körmére ! :-)
qwert mondta
A lélek ,tudat,szellem,túlvilág egy olyan “dolog ,megfoghatatlan,megfogható és stb”amit mindenki másképp érez,határoz,definiál meg .Saját élettapasztalaton alapszik.Ez minden élő organizmusnál ami “gondolkodik” másképp csapódik le és ezt írja le és érzi magáénak.
Nietz-senki mondta
Duncan Shelley írta:
Nem.
Duncan Shelley írta:
Tényleg? Kíváncsivá tettél.
(Lehet, hogy egy fiatal-kori dolgozata.)
Duncan Shelley írta:
Ha őszinte vagyok – az nem elég? Van aki azért “netezeik”, mert ott nem fontos őszintének lennie. Én pedig épp azért, mert a hétköznapi életben nem szerencsés – őszintének lenni.
Duncan Shelley írta:
Te vagy a “szembenézés bajnoka” (ahogy Thirdeyet kioktattad) – próbáld ki magadon is; nézz utána! Ezt filozófusok is így gondolták (Nietzsche, Shoppenhauer, Hegel, Heidegger, Eduárd von Hartmann).
Ami érzékelés, fizikai tapasztalás és ezekből fakadó gondolatok – Az csak az “Én” árnyéka.
Duncan Shelley írta:
Amit leírtam, abból is kiderül, hogy egyáltalán nem gondoltam, hogy reális dolgokat mondanak – viszont az általam megélt valósággal teljes egészében harmóniában álltak. Én nem hittem el! Viszont végül a spirituális segítőm – általuk közvetített – kiléte számomra egyértelmű.
Duncan Shelley írta:
Gagyi vagy nem – ez van. Ennyit tudok mondani (ez ügyben).
Nietz-senki mondta
Duncan Shelley írta:
Mérjétek le kilóra!
Csak egy jó mérleg kell – ami nem gagyi!
Miért lenne elérhetetlen – ha már a Marson is volt ember!?
intergold mondta
Nietz-senki írta:
:-D
Great mondta
intergold írta:
Képzelődsz. Valamennyi pszichológus, akit ismertem eddig, egyfolytában képzelődött, amiből adódóan állandóan vádaskodott és hisztizett. Sokat röhögtünk ezeken. Ezek az emberek nagyon egyformák, ezért javasoltam cikktémának az egyformaság okait. Valamit csinálnak a pszichológusokkal, ami miatt ennyire egykaptafák lesznek.
Bennem nincs olyan rész, ami nem tehet semmiről, és olyan sincs, ami gyenge lenne.
Én sem, ezért írtam.
Megtaláltad a pszichológiát, ami tudomány, és működött. Mi hiányzik akkor belőle? Ki tudhat olyat, amit ők nem? Ki tudhat olyat a fizikáról, amit a fizikusok nem?
intergold mondta
@ Great:
Most jövök csak rá, hogy te ezt nem megbeszélni akarod. Nem is akartad. EBBEN tényleg képzelődtem. :-D
Én a részemről ezt a témát lezártam veled. Köszi.
Great mondta
@ intergold:
Most is képzelődsz. Komolyan kérdezősködtem, hogy lássam, van-e más, mint amit tapasztaltam. Lehet, hogy van, de nem te.
Járt hozzám egy házaspár, mindketten pszichológusok. A hátuk mögött Bates-párnak neveztük őket. Az eszüket játszották, szívesen kidobtam volna őket, de nem volt okom rá. Aztán lett. Leírom az esetet, de nem fogod elhinni.
Heten álldogáltunk a pult előtt, és egy régi közös élményen röhögtünk. Elment a Bates bácsi előttünk, mi meg éppen felröhögtünk. Erre visszafordult és lángoló képpel elmondott minket mindennek, mert hogy ő tudja, hogy mi most rajta nevetünk, mert ő nem olyan izmos, mint mi. Normális hangnemben elmondtam neki, hogy mi a szitu, amit hatan megerősítettek. Erre elkezdte hadarni, hogy én őt nem verem át, mert úgy olvas bennem, mint a nyitott könyvben. Megkérdeztem, hogy kéri-e vissza a befizetett pénzt. Mondta, hogy igen. Hála istennek elmentek a francba! Annyira örültem, hogy meghívtam mindenkit turmixra.
Rögeszmék kezelésével foglalkoznak olyanok, akiknél rögeszmésebb alakokat soha nem láttam? Nagyon elgondolkodtató.
Will mondta
@ Great:
(poén következik)
Amit Greate, kedves kollegához méltóan leírt az a Napoleon-komplexus tipikus esete, némi ön-alulbecsüléssel ötvözve *szemüvegét feltolja, háttérben a pszichológus diplomán megcsillan a lenyugvó Nap fénye*.
Will mondta
Egy igaz mester veszett el az apukában… :)
http://www.amazingsuperpowers.com/2012/09/mow-the-lawn/
Tipikus zen-buddhista példázatnak is elmenne :D
Thirdeye mondta
:-| http://www.origo.hu/itthon/20080131-betegseg-allhat-a-rogeszmes-testepites-hattereben.html
Thirdeye mondta
Great írta:
Lehet , hogy az ilyeneket azért kapod ki hogy tükröt mutassanak neked .
Great írta:
Pedig van :-D
Putyin998 mondta
Thirdeye írta:
Ez a cikk pont neked való.Sokat olvasod a zorigót,ugye? :laugh:
Micsoda marhaságokat tudsz te belinkelni.
Ha te nem lennél,és valaki ki akarna találni téged,azt megerőszakolnám.Akkor is,ha fijú a zillető :silly:
Thirdeye mondta
Putyin998 írta:
Pfujjj !!! Ez undorító !
(engem kitalálni ? ) :-)
Putyin998 mondta
@ Thirdeye:
Csak igy akartam bebizonyitani,hogy van humor érzékem. :rotfl:
Thirdeye mondta
@ Putyin998:
Lelked rajta :-))
Nietz-senki mondta
Bizonyára akadnak a pszichológusok közt is normális emberek – és nem áll módomban megkérdőjelezni a pejoratív állításokat sem.
Úgy is mindenki a saját lovát dicséri, így vagyunk ezzel – mi emberek…
Így vagyunk az élet-szemléletekkel is.
De ott van a baj, ha bárki is azt gondolja, hogy a saját bizonyosság (igazság, tapasztalat) feljogosít arra, hogy mást ne vegyünk észre (vagy komolyan).
Nincs olyan élet-út, tapasztalati mód, fejlődési lehetőség – mely minden ember számára egyöntetűen gyümölcsöző.
Minden embernek saját maga kell ezen dolgoznia!
Ez egy jó lehetőség, hogy mindenki elmondhassa véleményét, tapasztalatát – a kölcsönös tisztelet jegyében.
Will mondta
Ma reggel hallottam olyat a rádióban, hogy “negatív és pozitív függőség” (negatív az alkohol, kávé, drog; míg pozitív az emberek egymástól függése, szex, stb.).
Eszem-f***m megáll, hát komolyan. Ki akarok szállni, nővérbácsi, tessék kiengedni ebből a bolondokházából, itt csak én vagyok normális?! Pozitív függőség az az lenne, ha kötélre függeszteném azt, aki ezt a baromságot kitalálta.
Thirdeye mondta
Will írta:
:vampire: :vampire: :vampire:
Will mondta
Imádom az ilyen gyöngyszemeket: (angolul értőknek)
http://www.smbc-comics.com/?db=comics&id=2223#comic
Nietz-senki mondta
Nietz-senki írta:
Hogyne – voltam első-áldozó! Azután templomi házasságom előtt. És két nagyobb lányom első-áldozásakor – két év különbséggel. Nem vagyok hitét gyakorló katolikus. Én körülbelül hagyományőrzésnek tudom be a katolicizmus jelentőségét és saját hozzá-állásomat. Sajnos semmi megkönnyebbülést sem érzek a gyónás által – ezért sem gyakorlom.
Folyton keresem a jobb megvilágítást – tehát egy idejét-múlt válasz:
Olyan ez a gyónás, mint az orvoslás – amikor a páciens kimarad a gyógyulási folyamatból. Az egyén (és a test) csak egy munkadarab.
Talán így érthetőbb – miért az idegenkedés…
Nietz-senki mondta
Duncan Shelley írta:
Elnézést még egy idejét- múlt téma.
Nagyon egyetértek véleményeddel, kétségeiddel – melyek a pszichológiát övezik. Egy láthatatlan dologról van szó, ami egyénenként is különbséget mutat.
Rendkívül fontos a páciens hozzá-állása (itt is)!!!
Ebben nem annyira a pszichológia a hibás – sokkal-inkább a szocializmus tehet róla: hogy a betegtől valami tec-halál állapot volt megkövetelve (az orvoslás egészét illetően). Az emberek azt gondolták, hogy saját akarat-erő nélkül is meggyógyítja őket a pszichológus is (mint a fogorvos).
Na ezt nem lehet elvárni! Mert a lélek létezik és egyedi! Ott kell lennie a betegnek is!!!
Amit a kineziológus házaspárról írtam – nem véletlenül került a gyónási üggyel egy témába – Tőlük én kértem, hogy segítsenek nekem abban, hogy hogy 20 éves munkaviszonyomat megszüntessem. Sikerült – amiben alig hittem; de azért akartam!!!
Az egész rokonság és a bizonytalan megélhetés ellenére két kisiskolás leány-gyermekkel. Én tettem – nem ők mondtak fel. De kellett egy külső objektív erő!!!
intergold mondta
@ Duncan Shelley:
Emlitetted a hazaszeretet topicban – csak nem akartam oda offolni, meg ide jobban is illik talan – a 61 napos testen kivuli elmenyedet. Utaltal mar ilyesmire maskor is. Nagyon-nagyon kivancsi lennek, hogy ezt hogyan tudtad elerni. De konkretan, ha nem titkos. Ha igen, akkor legy szives, ird inkabb azt, hogy nem akarsz rola irni.
Egy idoben nagyon sokat foglalkoztam ezzel, olvastam sokat az asztralprojekciorol, voltak is tapasztalataim, de szerintem a tied egeszen mas termeszetu lehet, ha 61 napig “birtad”. Tudhatnank errol tobbet is? Engem nagyon erdekelne. Mondanom se kell talan, hogy foleg a gyakorlati resze. Kulcsszavak, hol, mivel erdemes elkezdeni a kutatast, ilyesmi.
Koszonom.
nev3rlive mondta
@ Nietz-senki:
ja, ertheto szamomra
Nietz-senki mondta
@ intergold:
Csak kérdésem volna – valamit csak értesz a pszichológiához.
Távol-látó vagyok – abszolút értelemben. Tehát a szemem is e tünet szerint (irányába) romlik.
Való igaz – amióta az eszemet tudom – közvetlen környezetem, a szokványos hétköznapi dolgok egyáltalán nem érdekeltek (sem az: hogyan lehet könnyebb az életem – ha egyszer úgyis meg kell halni). Olyan érzésem van, hogy ez a változás lelki alkatommal függ össze.
Létezik ilyen? Én vagyok ilyen egyszerű képlet? Vagy puszta véletlen az egész?
intergold mondta
Van nalunk egy 10 eves kisgyerek. Szoke, kek szem, tipikus gyerekszinesz-szepseg. A gond csak az, hogy legalabb egy legionyi hang van a fejeben, es emiatt ha nem azok dolgoznak vele, akikben 100%-osan megbizik, es akik tudjak, hogy hogyan “nyuljanak hozza”, akkor egy gyilkossa valik. Veszedelmes kis ordogge, aki puszta rettegestol vezerelve okoz sulyos seruleseket. Hasonlit a bibliai emberhez, akibol Jezus allitolag egy egesz bugyornyi demont uzott at a disznokba. En vagyok az egyik, aki igazan tudok es szoktam is vele dolgozni, igy eleg kozelrol ismerem. Oszinten szolva, az, hogy megbizik bennem, az egyik legnagyobb sikerem a szakmamban eddig. Eleg komoly, ebben az orszagban A kategorias drognak minositett anyagokat kap naponta ketszer. Az A kategoria a legkomolyabb, amit meg legalisan adni lehet. Ezek nem tompitjak el, a mentalis es egyeb kepessegei megmaradnak, a hangok viszont sokkal ritkabban szolalnak meg a fejeben, es igy ritkabban okoz komoly seruleseket masoknak es sajat maganak is. Par napja probakeppen egy eleg komoly mennyiseggel visszavettek a gyogyszeradagjat. Az eredmeny: allando sikoltozas, kinozzak a hangok es a nem gyenge skizofreniaja, serult kollegak, es tobb tucatszori betonba fejeles (!!), amivel egy ketsegbeesett tizeves probalja elerni, hogy tavozzanak a hangok. Nem vagyok a gyogyszerezes hive. Tavolrol sem. Csak egy kerdeseket feltevo, gondolkodni, a kepet osszerakni probalo ember. A kerdesem az, hogy akkor most materializmus-e neki gyogyszereket adni? Tud-e valaki olyan esetrol, amikor barmilyen alternativ modszerrel hatekonyan segitettek ilyen probleman, es ha igen, akkor hogyan, kik es mikor? Es nem arra lennek kivancsi, hogy olvastunk-e mar ilyet Castaneda konyveiben, vagy valamelyik osi szanszkrit irasban, hanem hogy valakinek a kozvetlen kornyezeteben, kezzelfoghatoan tortent-e mar olyan, hogy egy ilyet gyogyszerezes nelkul barhogyan is kezelni tudtak, es ha igen, akkor hogyan? Lattam mar demonuzest pl a hitgyuliben, es mas erdekes dolgokat is mashol, de azert kivancsi lennek a velemenyetekre. Nem a hipotetikus, vilagnezeti iranyultsagtol, illetve rokon-, es ellenszenvektol vezereltre, hanem a gyakorlati tapasztalaton alapulora, ezert kernem is, hogy ha lehet csak az szoljon hozza, akinek van ilyen. Szoval arra nem annyira vagyok kivancsi, hogy melyik guru szerint melyik csakra elzarodasa okozza ezt az asztraltest melyik reszen, meg ilyenek. Koszonom, aki valaszol.
Thirdeye mondta
@ intergold:
Én akkor is csak azt tudom javasolni , hogy valami hiteles látó embert kellene keresni , aki megmondja miért van ez . Egyértelműen negatív lények szállják meg . Az ismeretségi körömben volt valaki aki hasonlóktól szenvedett ,bár nem ilyen durván . Amikor fel akarta robbantani a házukat ,akkor mondtam hogy hozzák el hozzám . A terápiám az volt hogy reggeltől estig túráztattam a hegyekben , a természetnek erős tisztító hatása van . Azt el tudtam nála érni , hogy nem süllyedt vissza , de a gyógyszereket nem meri elhagyni , ezért egyfajta tompaságban éli az életét .
Azóta talált egy gyülekezetet és azt megtanulta hogy a hangok kiktől származnak és imával rendbe tudja hozni magát .
Azonkívül vannak démonűző mantrák ,amit használtam az érdekében . Aztán sokat segít ha szívbéli szeretetet közvetítesz felé , azt az energiát ugyanis nem csípik a démoni erők . Gondolom buddhista korodból ismersz mantrákat . Megtaníthatnád neki valamelyiket , mert ha ő mondja akkor az még jobb . Pl a Tara mantra nagyon hatékony , ezt megtapasztaltam .
De a gyógyszerek sajnos csak enyhítik a tüneteket , mást nem tudnak , és ha rászokik akkor végképp nem fog kigyógyulni .
Bármennyire kételkednek sokan abban ,hogy vannak jó gyógyítók (akár sámáni képességűek ) azért mégiscsak vannak . Nem tudom Anglia hogy van ellátva ilyen téren , de utána járhatok ha gondolod .
Jöhetnek a többiek …
intergold mondta
Thirdeye írta:
Ez miert olyan nagyon egyertelmu? Nagyjabol mindenben, amit irtal, egyetertek veled, de hogy kijelentsem, hogy ez egyertelmuen ettol vagy attol van… hat az nekem mar a vallasossag kategoriaja. Es ezzel nem azt mondom, hogy ez nincs benne a pakliban, csak azt, hogy ez nekem azert nem ennyire egyertelmu.
Az egyetlen egyertelmu dolog eddig, lassuk be, az az, hogy a gyogyszerek elhallgattattak a hangokat – mondjuk az is igaz, hogy massal meg nem is nagyon probalkoztak eddig.
Nalam a lehetseges magyarazatok koze nagyon sok minden befer. Az ufoktol kezdve a demonokon at az agy kemiajaig sokminden. Merhetetlen arrogancianak tartanam, ha azt mondanam, hogy ez egyertelmuen igy van, amaz meg kizart.
En mondjuk meg egy Hellinger-fele szakemberhez is elvinnem, hogy kukkantsanak bele a csaladlelekbe.
De semmivel nem probalkozhatok, meg egy mantraval sem, mert ha kiderul, ugy kib@sznak engem meg az orszagbol is, mint a szel. Ilyen maganakciokba meg otthon se nagyon erdemes belekezdeni, itt meg plane nem.
Koszonom a valaszodat.
Thirdeye mondta
intergold írta:
Bocsi , azt kellett volna írnom ,hogy Számomra egyértelmű . Habárnem vagyok vallásos .
Nekem saját életemből vett tapasztalat , hogy mantrával és szeretet energiával el tudtam űzni egy démont valakiről , aki máshol tartózkodott . Erre az a bizonyíték hogy amikor közbenjártam érte ugyanabban a percben felhívott és elmondta hogy mintha elvágták volna benne a hangot és érezte is hogy lement róla valami .
Az agy kémiája sem változik meg ok nélkül .
Amúgy megértelek hogy nem járhatsz ilyen módon közben érte .
Én erről azt gondolom hogy az ilyen dolgok elutasítása is a “háttérhatalom ” műve , hogy minél kevesebb hathatós dolog legyen a kezünkben . :-((
Duncan Shelley mondta
@ intergold:
Hosszadalmas, mechanikus folyamat eredménye a testenkívüliség. Mint például a fogyás, amikor megszabadulsz 12 kiló zsírtól. Nem elég gondolni és érezni, más is kell. Nálam véleltlen volt, nem ez volt megcélozva, és nem jártam még ott.
A lélek, a lény a test érzekelőközpontjára van rácsatlakozva, saját maga nem érzékel. Ezen kell változtatni.
Próbáld ki: Állj meg kb. 1 méterre a faltól, ahonnan már tisztán látod, de mégsem vagy nagyon közel. Válassz ki egy pontot a falon. Indulj el felé. Nem fizikailag. Képezld azt, hogy elindulsz felé. Egy idő után eléred a fal felszínét. Menj tovább.
Mi történt?
Nietz-senki mondta
intergold írta:
A gyógyszer csak időleges megoldás – viszont meglehet, hogy időt kell nyerni. A gyógyszer hosszútávú hatása – leépülés. Szerintem 21 éves kor alatt egyáltalán nem tud szembesülni az őt kísértő erőkkel. Még lehet, hogy később sem.
Azt is jó volna megtudni – mit akarnak ezek az erők. Mert lehet, hogy van más megoldás, minthogy a gyermekben fejtsenek ki hatást.
Ha intelligens erőkről van szó – át tudom venni “Őket”.
Ha nem – akkor csak személyes jelenlét esetén van erre esély.
Ennek a gyermeknek sok szeretetre, meleg ölelésre volna szüksége!
Thirdeye mondta
@ Putyin998:
Nagyon érdekes megfigyelést tettem .
Vannak akik hisznek Istenben , felsőbb hatalomban , értelemben , és eszerint próbálnak élni .
A második csapat ugyanúgy hisz benne ,de nem próbál eszerint élni .
A harmadik csapat nem hisz benne , de sz@rik rá .
A negyedik csapat nem hisz benne , ezért se nem sz@rik rá , és nem is gondol rá .
Te melyikbe tartozol ? :chic:
Duncan Shelley mondta
Thirdeye írta:
Ez már kirekesztés! :)
Hogyan lehet, kell eszerint élni?
A JóskaPista Kiadó kiad egy könyvet, hogy azt Isten Imre diktálta, és azt be kell nyelni és aszerint élni?
Vagy valaki elsüt valami gagyi bűvésztrükköt, aminél Chris Angel vagy David Copperfield 6 hónapos korukban jobbat tudtak? Vagy napfogyatkozás jön, vagy valaki eldob egy égő csikket egy bokorban és akkor arra fogják, hogy Isten Imréhez van közvetlen vonaluk, és amit ő mond, azt II mondja?
intergold mondta
Thirdeye írta:
Na ez vagyok én. 8-)
intergold mondta
Duncan Shelley írta:
Jogos. Épp ezt akartam kérdezni, csak a magam paraszt, ugyanakkor cizelláltabb módján! :-D
Putyin998 mondta
@ Thirdeye:
Leginkább a negyedik csapat,ha már bandázunk. 8-)
Nincs nekem időm hülyeségekre,vazze. :-P
Isten Imre hány egylábas guggolást csinál 40kilós kettlebellel?
Erről van szó kérem tisztelettel.
Thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
Úgy kell eszerint élni , hogy hallgat az ember intuíciójára ami nem más mint a Nagy Szellem súgása :-)
Az értelmünk és a megértésünk ugyanis manipulálható , az intuíció nem .
Habár tudom az intuíciót nem szereti az értelem (ami manipulálva van )
Duncan Shelley írta:
A JóskaPista könyvkiadó könyveit el lehet olvasni , azután az intuíciót meg kell kérdezni , hogy vajon igaz-e amit benne írnak . Nem kell benyelni .
A gagyi bűvésztrükköt , a napfogyatkozást , az égő csikket a bokorban mind az Isten Imre találta ki .
Elfelejtetted hogy Isten vagy ??? :laugh:
Thirdeye mondta
Putyin998 írta:
Azt neked kell tudni !
Te is elfelejtetted hogy Isten vagy ? :-)
Duncan Shelley mondta
Thirdeye írta:
Tételezzük fel, hogy egy igen nagy és bunkó meg marha erős ember vendégségbe ejt, és azt mondja, imhol egy számzáras táska, nyissad ki intuícióval. Ez az ember fog a kezében egy hentesbárdot is, és azt mondja, valahányszor tévedsz, levág rólad valamit. Ez egy röhejes feladvány a világmindenség teremtéséhez képest, de legyünk sportszerűek. Kinyitnád vagy belehalnál?
:-D :-D :-D Az intuíciónál könnyebben semmit nem lehet manipulálni!
Az értelem nincs manipulálva. Esetleg a manipuláció hatására nem használják.
El.
Thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
Na de várjunk !
HA működik az intuíciód , akkor amikor ez az igen nagy és bukó ember aki még marha erős is arra kér hogy ilyen módon nyiss ki egy számzáras táskát , akkor azt kell mondja az intuíciód , hogy FUTÁS CSŐBE AKARNAK HÚZNI ! :-)
Duncan Shelley írta:
Ezt kifejthetnéd .
Duncan Shelley írta:
Akkor elég kevés értelmes ember van .
Duncan Shelley írta:
Akkor emlékezz!
Duncan Shelley mondta
Thirdeye írta:
Ez nem válasz. És tudod te is, hogy nem élnéd túl. :)
Persze, mi ezt nem tudjuk megvizsgálni, mert jó emberek vagyunk. De fogadhatunk pénzben vagy valami másban.
Ha volt bármi az életedben, amit nem láttál előre, akkor az intuíció mese vagy a tiéd nem működik úgy, ahogyan szerinted kellene. A vendégségbe ejt azt jelenti, hogy arra ébredsz, hogy ott vagy a hangszigetelt pincéjéban stb. De miért is nem akarnál részt venni ebben a játékban, hiszen csak nyerhetsz rajta, nem? Az intuíciód, ami a világmindenséget befogja, belát a teremtés legmélyére, az idő kezdete elé és vége után, csak elboldogul egy ilyen aprósággal, mint 4 db szám, nem? :)
Épp te hoztál fel egy példát az elején: az intuíciód megsúgná, hogy ez a nagydarab erős bunkó ember csőbe akar húzni. Hall valaki egy hangot, egy fél nanoszekundum alatt átfut a hang 345 emlékfoszlányon, mint valami asszociációs láncon, és reagál valamire, aminek ténylegesen nincsen köze ahhoz, ami előtte van. Ez az ember csőbe akar húzni, de nem akar, ez az étel jó, de nem jó, ha bemegyek oda, bajom lesz, de nem lesz. Általában ezek a súgások nem a jelennek szólnak. Amikor igen, akkor meg nagyon nagy százalékban a sok vaktában találgatás véletlen egyezése.
Én naponta hagyok figyelmen kívül egy rakás sugalmazást, és jól teszem. Sokat, és sok embert vesztettem el, mert hallgattam a ködre.
Kevesen használják, az tény.
Az olyan egyszerű…
Thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
Úgy tűnik megint másról beszélünk .
Engem az intuícióm még nem csapott be . Legfeljebb én nem hallgattam rá .Ez nem olyan súgás ami félrevezet .
Igen vannak súgások amik arról szólnak hogy félelmet keltsenek , vagy félrevezessenek és ezekre tényleg jobb nem hallgatni .
Én ezzel az intuícióval kerültem el sok csapdát . Persze nem mondom hogy mindig működik , de ha az ember megtanulja megkülönböztetni a fals hangoktól akkor egyre jobban működik . Van valamilyen jellegzetessége ami megkülönbözteti a hamis sugalmazásoktól
Talán az , hogy csak közöl dolgokat , de nem magyarázkodik és nem akar meggyőzni.
Nem az értelem helyett van . De sokszor amikor az értelmem nem tudott segíteni , akkor csak az intuíció maradt .
intergold mondta
Thirdeye írta:
Azon gondolkodtam, hogy rafogunk itt mindent a gonosz felsobb hatalmakra, akik szakadatlan konspiralnak (egyebkent kicsit olyan ez, mint a keresztenyek ordog-“hite”, marmint, hogy nem lennek meglepodve, hogyha kiderulne, hogy az ordog es az osszeeskuvo hatterhatalmak iranti lelki igeny ugyanabbol a tobol fakadna…). Szoval konspiralnak itt a hatalmi elitek, es nem akarnak egy csomo mindent elmondani nekunk, nem akarjak, hogy magasabb szinvonalu legyen az elet a foldon, stb. (egyebkent ehhez is lenne par szavam, de ezt most hagyjuk). Szoktuk meg azt is mondani, szol is eppen most errol egy friss cikk itt, hogy alacsony hatasfokon tartjak az orvostudomanyt, esetleg egy csomo dolgot nem engednek gyogyitani, pedig mar meglennenek hozza a feltetelek, mert ez igy biznisz. Ez eddig rendben is van, logikusnak hangzik. Ha egy gatlastalan materialista allat lennek, es a kezemben lenne az egeszsegugy, lehet, hogy en sem veglegesen egeszseges embereket akarnek (bar mondjuk ez sem biztos, mert ha a tarsadalmat is egy biznisznek vesszuk – marpedig az iranyitoi szintrol biztos az -, akkor egy egeszseges es jol funkcionalo tarsadalom hosszu tavon sokkal nyeresegesebb vallalkozas, mint az ellentete, de most ezt is hagyjuk). Itt van viszont pl. az autizmus, a Dawn-szindroma, es meg nehany mentalis betegseg. Ezekre most hivatalosan nincs gyogymod. Itt, Angliaban, a mi iskolankban van kb. 80 ilyen gyerek, es 200 dolgozo. Gyerekenkent atlag 150 ezer fontnyi allami normativ tamogatast kapunk, plusz egyeb bejovok. Az iskola ossz. mukodesi koltsege olyan 5 milliard magyar forint korul van evente. Ez megy el 80 gyerek ellatasara, az epuletkomplexum fenntartasara, es a berek kifizetesere. Es nem ez a 80 az osszes ilyen ellatasban reszesulo az orszagban…
Kerdem en: mi haszna van a felsobb hatalmonak mindebbol? Mi haszna volt egyreszt annak a liberalis eszmerendszernek a kidolgozasabol, ami miatt most ezeket a gyerekeket igy ellatjuk, szemben mondjuk azzal, ahogyan “ellattak a bajukat” 300 eve, de a nagyobb kerdesem az, hogy mi haszna van abbol, hogy esszel nehezen felfoghato penzeket kolt el egy mareknyi ember tamogatasara, ahelyett, hogy azt mondana, nezzetek, ma feltalaltuk a gyogyszert ezekre a betegsegekre?
Az emberiseg nagy egeszenek az eleten ez mit sem valtoztatna, nem lenne felemelkedettebb, nem lenne nehezebben elnyomhato, stb. Viszont a legfelsobb kaszt – ha letezik – megszabadulhatna egy csomo plusz kiadastol. Sot, meg bevetelhez is juthatna, mert mondhatna, hogy a gyogyszernek mondjuk 6 fontba kerul darabja, es minden nap be kell belole venni egyet reggeli utan…
Nem tudom, ertheto-e, mire akarok kilyukadni. Ha tenyleg egy szuk hatalmi elit hatarozza meg ennyire celtudatosan azt, hogy mivel mit lehet kezdeni, es mihez hogyan lehet hozzanyulni, akkor azert ezek eleg nagy logikatlansagok, amik reszemrol nem ennek a hatalmi elitnek az ilyen formaju letezeset bizonyitjak.
Thirdeye mondta
@ intergold:
Leleplezem magam ! :-)
Én nem gondolom ,hogy egy szűk hatalmi elit irányítja ezeket a dolgokat !
Viszont sok esetben látszik a szándékosság !
Ezért azt gondolom , hogy tudatosság van mögötte . De lehetne tudatlanságnak is nevezni , de akkor nem egy passzív tudatlanság , hanem aktív !
Én részemről úgy látom hogy van valamilyen hatalom ami azon van hogy ne legyünk teljes értékű lények .
Ezt a hatalmat nevezhetjük ördögnek , háttérhatalomnak , mittominek , de az akkor is látszik hogy annak ellenére hogy az emberek sok sok mindenről tudják hogyan lehetne jobban csinálni , és tudják mi az ami árt nekik , mégsem változtatnak .
Én ezt a “háttérhatalmat ” nem külső erőnek látom . Belülről bomlasztja az embereket .
Ezért nem tudna egy külső hatalom semmit tenni ha mi nem akarnánk .
Viszont ha kívül keressük a hunyót addig semmi nem fog változni .
Mindig elérhetetlen , ködbe vesző , titkos hatalmi elit lesz valahol az Antarktisz alatt .
Hogy mi a haszna , arra Nekem személy szerint a Castaneda tanításai adták meg a választ , és eddig még nem látszik megcáfolódni . De ez csak az Én meglátásom.
Putyin998 mondta
@ intergold:
@Thirdeye:
Lényegében egyet tudok érteni a mondandótokkal.(sajnos :-(( … :-D )
Sokszor tényleg logikátlannak látszik sok minden és sokszor hihetjük azt,hogy valamiről tudhatjuk a tutit,csak a társadalom nagyrésze pont leszarja.(példa az egyszerűség kedvéért:cigaretta-mindenki utálja,de senki sem szokik le róla)
De lehet,hogy ez csak nekönk logikus és logikátlan.Nem ismer(het)jük a Kaszt nézőpontját,céljait stb. ha egyáltalán létezik Kaszt.
Én egy földhözragadt,kirekesztő,aljas bunkó vagyok(nem tagadom,büszke is vagyok magamra,hehe)ezért én elsősorban az üzleti érdekeket veszem észre mindenben.
Tudom és vallom,hogy a pénz abszolút nem minden,és hogy bizonyos érzelmi,értelmiés “emberi” szinteken semmit sem számit,de minden átlátszó,pitiáner(nem a pénzösszeg nagysága határozza meg minden esetben a “pitiánerséget”)gyógyszer-és élelmiszeripari lobbi mögött én elsősorban üzleti érdekeltségeket látok illetve vélek látni.
A tudatosság kétségbevonhatatlan.
A végcél viszont számomra megfejthetetlen.És abszolút logikátlan.
Nietz-senki mondta
Thirdeye írta:
A “Hold-planétán” a dekadens angyal-szellemek roppant haragra gerjedtek, amikor megtudták, hogy Tőlük fejlettebb (teljesebb) lény teremtése van készülőben. És azzal is tisztába kellett jönniük, hogy a “bölcsesség-szellemek” a “hold princípiumait” is oda fogják adni az embernek – az Ő bele-egyezésük nélkül.
A dekadens angyal-szellemek minden “segítséget” megadnak nekünk ahhoz, hogy ne legyen kedvünk túlfejlődni Őket – holott ez nemcsak az élet rendje; hanem kozmikus rend (amit – eredetileg – a kereszténység képviselt)!
Nietz-senki mondta
Duncan Shelley írta:
Ez beugrató kérdés akart lenni – ugye?
Csak véletlenül felkiáltójelet sikerült tenned a végére.
Vagy összetéveszted az intuíciót a hiszékenységgel?
Putyin998 mondta
Nietz-senki írta:
Kérlek áruld el nekem,hogy ezt honnan tudod.Szépen kérlek.
Thirdeye mondta
:fighterm: http://www.youtube.com/watch?v=ZMLszxp4Js0&feature=player_embedded#!
Putyin998 mondta
@ Thirdeye:
És ez miért szavahihetőbb forrás a magyar kommentelők számára,mint mondjuk Gyurcsány Ferkó?
Thirdeye mondta
Putyin998 írta:
Azérmercsak ! :-D
Putyin998 mondta
Thirdeye írta:
Ezt a kommentedet kinyomtatom és darabokra tépem,hogy tanulj belőle :-X
NEM csetelek 8-)
Thirdeye mondta
@ Putyin998:
Ezt fújhatod : http://www.youtube.com/watch?v=_cg_IfaD1C0&feature=endscreen&NR=1 :-)
Nietz-senki mondta
Putyin998 írta:
Irodalmat kérsz?
Akkor komolyan kell gondolnod!!!
Szerinted a féltékenységet mi találtuk ki? Mert hogy működik, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy mi “teremtettük” (és miért teremtettünk volna ilyet?)?
És milyen előzményei vannak e jelenségnek.
Erre életünkben nem találsz eredendő alapot – csak viselkedés-másolatokat.
A szerelem-féltés az más dolog, mert ott van egy szeretett személy is.
Nem csupán arról van szó hogy valaki megelőz – hanem el is veszíthetek valakit.
A féltékenység egoitásból ered, aminek csírája messze az ember előtt meg volt már. Ember és nemek még nem voltak – azok a lények már uralkodni akartak saját határaikon kívül (lényükön túlmenően) is.
A szellemtudományos anyag esetében arra érdemes figyelni, hogy ezek az állítások milyen kapcsolatban lehetnek jelenünkkel – ez nem 5perces értés (ennek azért idő kell)!
Beillesztek ide egy rövid dokumentumot – mely több részből van összeillesztve (tehát a szerző így nem “tálalta” volna:
Atlantiszban kezdődött a beszéd, s a szavaknak ereje, hatalma volt, gyógyító, növesztő és hipnotikus hatással. A harmadik atlantiszi alperiódusban (toltékok) volt az első államalakulás, a negyedikben (ősturániak) már erős lett az önzés, az ötödikben (ősszemiták) a gondolkozás tört előre, de ezzel veszni kezdett a mágikus erejük. A hatodikban (akkádok) alkotnak először törvényeket, a hetedikben (mongolok) már démoni erőkkel is szövetkeztek. A legtökéletesebb és legfejlődésképesebb alfaj az ősszemiták voltak, a későbbiekben már dekadencia keletkezett. III.239-
Kezdetben az Istenek maguk vezették az atlantisziakat, később már csak beavatottak útján. III.241.
Az Atlantisz előtti főperiódus, Lemúria népe volt az igazi mágus, de ezek sem beszélni sem emlékezni nem tudtak, minden ösztönszerűen ment. Alig álltak még feljebb az állatoknál. A nőknek tisztánlátási képességeik voltak. X.242. A korszak közepén lépett be a kétneműség, ami hozta az animális szeretet csíráját.
A levegő a Nap bolygókorszakban jelent meg s egyben megszületik a „tér”, de egyelőre csak a belső és a külső, valamint a fény és az élet (étertest). Ebben már valami önátélés van, s ekkor kezd megszületni a Krisztus-princípium. Minden teremtés mögött áldozat van. XVI.8.
A teremtés, az adakozás ellentéte a lemondás, a rezignáció. Ilyen kreatív lemondás történt a Hold bolygókorszakban, ahol a luciferi szellemek önként lemondtak a fejlődésükről és visszamaradtak, hogy ezáltal ellentétszellemekké válván, közreműködjenek az emberi szabad akarat kifejtésében. Itt jön létre a rezignáció eredménye: a víz. XVI.13.
A Szaturnusz bolygókorszakban kezdődik az idő, az egymásután következés.
Kezdetben olyan, mint a tenger, amelyben benne vagyunk, mert nincs felszíne. Nincs fent, lent, elől, hátul, jobbra, balra. Ebben az időtlen semmiben a Tronoi lényüket a Cherubim-nek áldozzák. Létrejön a tűz, a meleg. Minden áldozatból meleg jön létre. XVI.5.
Az ember speciális jellemzői: vertikális tartás, beszéd, gondolkozás. XIII.42.
Minden, ami lett, küzdelmes fejlődés eredménye a Makro- és a Mikrokozmoszban egyaránt. Ebből következik a végtelen kötelességérzet saját fejlődésünk előmozdítása érdekében az ösztönök megfékezésével. így ismerjük meg asztráltestünket, mert a megfékezéssel nagy erők szabadulnak fel. XV72.
A fejlődés ismeretkörünk állandó bővítését kívánja, amiben nem lehet megállni. A fejlődés útján nem lehet gyors eredményeket kívánni, ezért nagy türelemmel kell tudni várni. III.50.
Az emberiség fejlődését magasabb világok lényei irányítják és akaratuk végrehajtására néhány ember szolgál eszközül, akik teljes önfeláldozással vállalják, hogy magasabb világok akaratának végrehajtói legyenek. III. 173- Ilyenek voltak pl. Zarathustra, Hermés, Mózes stb.
intergold mondta
@ Nietz-senki:
Azert ezekre a kerdesekre ezerfele szakirodalom ezerfele valaszt es megoldast kinal. Ami azt illeti, amennyi, annyifelet. Es ha eleg hosszu ideig melyedsz el valamelyikben, az nyilvan melyebb “megerteshez” – vagyis az adott rendszer, megkozelites melyebb ehivesehez, az ahhoz valo nagyobb kotodeshez, neadjisten ragaszkodashoz – vezet.
Eppen ezert nem mondom, hogy ezt mennyire tartom igy relevans informacionak, mert ugyse lenne jelentosege, csak megjegyeztem…
(De most tenyleg, arra, hogy az emberi tulajdonsagok kozott szerepel a feltekenyseg, a legkezenfekvobb magyarazatunk a Hold “planetan”(!!) tanyazo bukott angyalok kell legyenek…?!?! Ennek a komolysagara jellemzo, hogy egybol az Iron Sky cimu film jutott az eszembe. Munkaban vagyok, le van tiltva a Youtube, nem tudom belinkelni a trailert, pedig megerne egy miset… :D )
Nietz-senki mondta
@ intergold:
Igen mindenki abban mélyed el, amiben hite van – és az működik is neki.
Igazad van, de ennek a jelenségnek sokszorosan vallási jellege van.
Próbáljunk meg rekonstruálni egy alaphelyzetet, ami mellőz minden vallási körülményt és eredeti (tehát nem másolat)! Tehát a féltékenység (és egoitás) a téma.
Megajánlok egy ilyet:
Zsákmányszerzés – az ügyesebb “megelőzi a sutát”. Az ügyesebbnek egoitás-alap képződik. Az ügyetlen féltékeny (irigy) ugyan, de nincs egoitás-alap.
Ha valaki képessége, adottsága jobb – akkor beismerhető előnye… Ezért lehet haragudni is rá? Ha szerepek felcserélődnek – akkor inkább versengés van (nem egy csökött féltékenység).
Szerintem ott és akkor ébred gyűlölet, harag, egoitás; ha az ügyetlen valami szándékos esélyegyenlőtlenséget fedez fel a helyzetben (saját vereségében).
Bármennyire is létkérdés – nem ezen múlik a féltékenység; hanem valami esélyegyenlőtlenségen!!!
Kit hibáztathatok, ha valakinek jobb adottságai, képességei vannak? Ha az Istent – máris bejön a vallási körülmény. Tehát nem jogos felvetésed, hogy én vallási tényezőt hozok be egy tipikus emberi ügybe.
Szerintem e témakörben elkerülhetetlen a vallási jelleg (beismerése).
Mondjál Te jobb eset-tanulmányt!!!
intergold mondta
@ Nietz-senki:
Marmint melyik jelensegnek van vallasi jellege? Annak, hogy az olyan alapveto emberi tulajdonsagokat, mint a feltekenyseg, transzcendens lenyekkel es letezokkel magyarazzuk, vagy annak, hogy vannak emberek, akik hajlandoak es kepesek vallasos hitig fokozodo elmelyultseggel belemenni olyan temakba, amik egyebkent teljesen elmeletiek, es a gyakorlatban nem igazan leelenorizhetoek? (marmint nem a feltekenyseg, hanem a holdlako angyalok)
Ezt erdemes letisztazni. Ez utobbinak szerintem vallasi jellege van, mint minden olyan esetben, mikor valaki elmelyul egy ilyen dologban, es en a vallasi jelleg kapcsan erre gondoltam.
A feltekenysegnek szerintem messze nincs vallasi jellege, es teljesen “termeszetes”, “foldhozragadt”, “vallasmentes” okokkal is magyarazhato, amelyek raadasul kozelebb is allnak a leellenorizhetoseghez, mint a lemuriaiak, vagy a hold angyalai.
Azt mondod, hogy a gyoztesben kepzodik egoista-alap, mig a vesztesben nem. Ezzel igy nem teljesen ertek egyet. Azert nem, mert az ego nagyon sokmindenben kielheti magat, a folyamatos vesztesben eppugy, mint a folyamatos nyeresben.
De nem is ez a lenyeg. Kezdjuk az egoval. Az ego szerintem azert jott letre – nem olvastam semmilyen bolcs sok ezer evvel ezelotti vagy kortars tanacsait a temaban, cask a sajat megfigyeleseim levezetese -, mert egy veges – vagyis onmagat vegeskent megelo – tudat talalkozik a vegtelen, es ezert szamara ilyeszto vilaggal, es kenytelen maganak hatarokat kijelolni, amelyeken belul biztonsagban erezheti magat. (nem veletlen, hogy akik VALOBAN kozelednek a megvilagosoddas fele, azoknak foszlik az egoja – de persze ezen a teren is sok trukkje van a kis mocsoknak…)
Szoval ha az ego egy, a sajat tudatunk altal felallitott (egyebkent, mint minden valamirevalo onvedelmi mechanizmus eleg bonyolult, es ravasz) korlatrendszer, akkor ennek a korlatrendszernek egy elegge kezenfekvo reakcioja a feltekenyseg bizonyos helyzetekben, es ennek semmi koze ahhoz, ahogyan mondod, hogy “van-e oka” vagy sem feltekenynek lenni.
A buddhistak mondjak, hogy minden zavaro erzelem alapja es oka a nemtudas. Nem tudasa, vagy inkabb nem megtapasztalasa annak, hogy buddhatermeszettel rendelkezunk. Az egora is ugyanennek a nemtudasnak a kovetkezteben van szuksegunk.
Es aztan ez az ego szepen legyartja a zavaro erzelmeket.
En igy gondolom. Nem mondom, hogy biztosan igy van, de ez megfigyeleseken alapszik, nem azon, hogy olvastam tobbezer eves irasokat, meg osszefuggesbe hozom a reakcioimat kozmikus lenyek presztizsharcaival.
Persze, nyilvan azt olvasol, es abban melyedsz el, amit es amiben akarsz, nem is nagyon szoktam ennyit irni ilyesmirol, es errol sem szeretnek hosszas eszmecserekbe bonyolodni, ennyire nem unatkozom, meg szerintem gyakorlati haszna sincs sok, csak nem akartalak valasz nelkul hagyni, ha mar “beled kotottem”. :-D
Nietz-senki mondta
Hoztam egy példát – ami helyzetben minden együtt volt – függetlenül attól igaz-e vagy nem. Az a helyzet – gondolom – érthető; hogy minden együtt van: féltékenység, harag, egoitás, magasabb-rendű lény, elvárások, megfelelni- akarás és nem-akarás. Ezek nincsenek általam összekényszerítve – megvan mindegyik jelentősége.
Személy szerint nem tudom elképzelni, hogy a féltékenység hogy áll elő kizárólagosan emberi közegben – eredeti módon.
Modellezni kellene a féltékenységet – akár izolálva – csak emberi helyzetekkel (legalább egy elfogadható szituáció); mely semmiképpen sem lehet másolat.
Erre megajánlottam egy példát – amire nem mondtál semmit, hogy mely ponton téves.
intergold írta:
Ezzel azt mondod, hogy az egó ténye miatt nem kérhető számon az egyén valósággal való viszonya?
Ez valóságos feloldozás – a lélek számára talán gyógyító.
De hát akkor ez egy “káosz-alkalmazás”!
Ha én pszichológus volnék – megpróbálnék valami realitást “becsempészni”.
intergold írta:
Igen! A féltékenység, a harag és az egoitás – együtt (szerintem).
Az egó nem teremtője ezeknek – hanem együtthatója!
a tudomány arra való, hogy megértsen dolgokat – ehhez alkotóira kell szedni ezeket. De aztán nem kellene megtagadni, hogy eredetileg egységet képeznek.
Nietz-senki mondta
intergold írta:
Igen: “ki – ha én nem” effektus. Nyomon- követhető!
A vesztes csendben hallgat (ha dúl-fúl ott már vallási jelleg mutatkozik).
Természetesen vallási beállítottságú vagyok – de nem hiszek el “helyből” mindent.
Bocs, hogy lemaradtam – válaszodról.
És így külön “off”-nak tűnhet.
nev3rlive mondta
@ Nietz-senki:
tudod -e mi a feltekenyseg? ha pl. van egy parod vagy nevezd a baratnodnek vagy ahogy akarod es latod hogy jon egy masik ember aki jobb nallad mindenben es elkezdel felni hogy mar nem lehet a baratnod vagy parod vagy feleseged a sajatod mint ahogy addig tartottad , mert a masik elveszi tolled , na az a feltekenyseg aztan osszad szorozzad mindenfelekeppen ahogy tetszik szabad akaratbol kifolyolag …. eh
Nietz-senki mondta
@ nev3rlive:
Szerinted a féltékenységet mi találtuk ki? Mert hogy működik, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy mi “teremtettük” (és miért teremtettünk volna ilyet?)?
És milyen előzményei vannak e jelenségnek.
Erre életünkben nem találsz eredendő alapot – csak viselkedés-másolatokat.
A szerelem-féltés az más dolog, mert ott van egy szeretett személy is.
Nem csupán arról van szó hogy valaki megelőz – hanem el is veszíthetek valakit.
A féltékenység egoitásból ered, aminek csírája messze az ember előtt meg volt már. Ember és nemek még nem voltak – azok a lények már uralkodni akartak saját határaikon kívül (lényükön túlmenően) is.
Kösz, hogy jelezted, de épp azt állítom, hogy a dekadens angyalszellemek élté meg ezt – mindenek előtt. Nem a szerelem-féltést – hanem a féltékenység, harag és egoitás egymásra-utaltságát.
Tehát ebből másolódik, képződik minden féltékenység és egy planétával (bolygó-inkarnáció) később a szerelem-féltés.
intergold mondta
@ Nietz-senki:
Azert nem mutattam ra, hogy hol teves a peldad, mert nem gondolom, hogy az lenne. Nem is igazan vagom, hogy mitol lehetne ez a pelda teves. Egyszeruen cask teljesen mashogyan latjuk a pelda egyik szereplojet, nevezetesen a feltekenyseget.
Bizonyitani nem tudom, de nagyon eros a gyanum, hogy ha egy teljesen izolalt, masolatmentes kornyezetet hoznank letre, a feltekenyseg es a harag akkor is megjelenne. Nekem nagyon alapveto emberi erzeseknek tunnek. Most persze elkezdhetunk azon makettozni, hogy az evolucio rakta belenk 400 millio ev alatt, vagy a holdlako angyalok, vagy a szellemi nemtudasunk, erre itt most nem fogunk rajonni. Engem az en magyarazatom teljesen kielegit, leirtam, ugyanugy, ahogyan te a tiedet.
Azt nem irtam sehol, hogy az ego miatt barmi is ne lenne szamon kerheto (bar igy lenne… 8-) ), csupan magyarazatokat keresek.
Szerintem az ego ezeknek teremtoje, szerinted nem. Ez a “vita” ezzel veget is ert… :-))
Meg annyi, hogy idonkent ugy erzem, van itt egy felreertes, amit hadd tegyek helyre: En nem vagyok pszichologus.
Nietz-senki mondta
intergold írta:
A féltékenység és harag együtteséről állítom azt, hogy nem “nélkülözheti” a vallási jelleget (előzményt). Tehát abból alakult ki. És az emberiség múltját tekintve – tagadhatatlanul: vallási jelleg.
Teljesen mindegy minek nevezzük: evolúciónak vagy bolygó-inkarnációnak.
Viszont – aminek nevezed: szellemi “nem-tudásunk” utal arra, hogy valami hiányzik!!!
Ez nem azért hiányzik, mert az ember alkotott magának egy idea-rendszert, ami köddé-vált – hanem azért, mert tényleges kapcsolat volt Teremtőinkkel és a magasabb világok lényeivel (innen származnak – egy közös ősemlékezet által a mesék).
Az ember minden szellemi örökséget használ (de nem láthatja), amit előző planéták teremtettek – ezért jönnek képbe az angyalok.
Ha valamit nem értek (nincs megfelelő magyarázat) – kénytelen vagyok szellemtudományos állításokat elfogadni.
…itt most nem fogunk rajonni. Engem az en magyarazatom teljesen kielegit, leirtam, ugyanugy, ahogyan te a tiedet.
Azt nem irtam sehol, hogy az ego miatt barmi is ne lenne szamon kerheto (bar igy lenne… ), csupan magyarazatokat keresek.
Szoval ha az ego egy, a sajat tudatunk altal felallitott (egyebkent, mint minden valamirevalo onvedelmi mechanizmus eleg bonyolult, es ravasz) korlatrendszer, akkor ennek a korlatrendszernek egy elegge kezenfekvo reakcioja a feltekenyseg bizonyos helyzetekben, es ennek semmi koze ahhoz, ahogyan mondod, hogy “van-e oka” vagy sem feltekenynek lenni.
Szerintem az ego ezeknek teremtoje, szerinted nem. Ez a “vita” ezzel veget is ert…
Meg annyi, hogy idonkent ugy erzem, van itt egy felreertes, amit hadd tegyek helyre: En nem vagyok pszichologus.
Igen – szerintem az egó csak ezek használója – nem teremtője! Viszont nagyon tehetséges és fejlődő-képes! Én pedig egyáltalán nem szeretnék pszichológussá válni – de én olvastam Jungtól… És egyre-inkább úgy érzem ez nagyon súlyos dolog, mert megértettem.
Továbbá el kell mondanom, hogy én is el tudom fogadni, hogy sokféle álláspont van. Tisztelettel fogadok minden őszinte emberi véleményt.
A lélek – egó – őszinteség; szerepek és tények vonatkozásában még jó lenne (tiszta fejjel) ehhez a témához visszakanyarodni!
Most ezt azért nem teszem meg; mert úgy tűnhet: én mégis minden áron saját rögeszméimet akarom másra erőltetni.
Jó blogozást!
Nietz-senki mondta
@ intergold:
A leadott előző hozzászólásomban valahol kihagytam a blogquiotot és a közepe teljesen “átfordult”.
Jó kis vélemény- (eszme-) csere lett belőle.
Biztos érteni fogod így is.
Duncan Shelley mondta
“A saját tudatom által felállított korlátrendszer az út, az igazság és az élet” – mondá Jézus Krisztus.
Milyen nyelvészeti kutatások támasztják alá, hogy ez a helyes fordítás?
Duncan Shelley mondta
@ intergold:
Nos, mi lett a gyakorlat eredménye?
intergold mondta
Duncan Shelley írta:
Bocs, akkor ki is próbáltam párszor, de aztán kiment a fejemből, hogy le is írjam a tapasztalataimat.
Az eredmény ugyanaz lett, mint amikor anno fekve próbáltam kilépni a testemből a különböző asztrálutazásos technikák segítségével: enyhe “emelkedettségérzés” (mintha valami megpróbálna elmozdulni bennem a testemtől), és önkéntelen, apró izommozdulatok (a testem tétova kísérletei, hogy fizikailag is elinduljon a fal felé).
Eléggé le vagyok terhelve a munkámmal életem jelenlegi szakaszában, és amennyire tudom, és tapasztaltam, ezekhez a gyakorlatokhoz nem kevés pszichikai erőnlétre van szükség, úgyhogy nem csodálkozom a “gyatra” eredményeimen.
Minek “kellett volna” történnie egyébként?
Nietz-senki mondta
Nietz-senki
Posted október 19, 2012 at 7:33 DE.
hozzászólásom rendezése:
A féltékenység és harag együtteséről állítom azt, hogy nem “nélkülözheti” a vallási jelleget (előzményt). Tehát abból alakult ki. És az emberiség múltját tekintve – tagadhatatlanul: vallási jelleg.
Teljesen mindegy minek nevezzük: evolúciónak vagy bolygó-inkarnációnak.
Viszont – aminek nevezed: szellemi “nem-tudásunk” utal arra, hogy valami hiányzik!!!
Ez nem azért hiányzik, mert az ember alkotott magának egy idea-rendszert, ami köddé-vált – hanem azért, mert tényleges kapcsolat volt Teremtőinkkel és a magasabb világok lényeivel (innen származnak – egy közös ősemlékezet által a mesék).
Az ember minden szellemi örökséget használ (de nem láthatja), amit előző planéták teremtettek – ezért jönnek képbe az angyalok.
Ha valamit nem értek (nincs megfelelő magyarázat) – kénytelen vagyok szellemtudományos állításokat elfogadni.
No de itt ezt leginkább így tudom értelmezni:
Ha úgy is működésbe jön az ember finom lényében a “féltékenység”, ha ennek nincs megfelelő oka – akkor hogyan követhető nyomon az egyén valósággal való viszonya – e tekintetben???
Igen – szerintem az egó csak ezek használója – nem teremtője! Viszont nagyon tehetséges és fejlődő-képes! Én pedig egyáltalán nem szeretnék pszichológussá válni – de én olvastam Jungtól… És egyre-inkább úgy érzem ez nagyon súlyos dolog, mert megértettem.
Továbbá el tudom fogadni, hogy sokféle álláspont van. Tisztelettel fogadok minden őszinte emberi véleményt.
A lélek – egó – őszinteség; szerepek és tények vonatkozásában még jó lenne (tiszta fejjel) ehhez a témához visszakanyarodni!
Most ezt azért nem teszem meg; mert úgy tűnhet: én mégis minden áron saját rögeszméimet akarom másra erőltetni.
Jó blogozást!
(Bízom benne, hogy most jól sikerül beszélgetésünk rendezése)
Nietz-senki mondta
Duncan Shelley írta:
Nagyon érdekes, hogy azok a szellemi irányzatok, melyek az emberre súlyt akarnak helyezni – Azok így értelmezik Jézus egész tanítását.
(Ezzel szemben a hagyományos és modern “lelki irányzatok” mindig terheket akarnak levenni az emberről (bűnök, gondok, traumák stb.)
Én is hajlamos vagyok így tenni és ezt mondani: Mindenki dolgozzon a saját “hozott anyagából”!!!
Mindenki vegye fel “saját keresztjét”!
Ne megszabadulni akarjunk attól!
Nietz-senki mondta
Putyin998 írta:
Van még valami biztató számodra:
Az “izom-ember” sok-mindent túl fog élni… (mondta a szerény polihisztor).
Az emberi csontrendszer az atlantiszi idők elején fejlődött csak ki és az emberi testalkat csak e kor közepén lett hasonló a maihoz.
Az embereknél a primitív munka végzése egy-egy kezdetet jelent valamilyen irányban, a magas teljesítmények pedig egy-egy véget.
A mai embermisszió: tudatosan beállni a világba és kiharcolni a szabad emberi személyiséget szeretettel párosítva és az önuralom és önfegyelem által kézben-tartott akaratot. Ez a magas hierarchiák kívánsága.
Az ellentéterők hatására a vér lassan teljesen az egoizmus hordozójává vált és ez a folyamat tart tovább. A vér az emberek egymással való szembeállításának eszköze lett. XIV135.
Ha az ember túl sok átöröklött, magával hozott tulajdonsággal bír, egyénisége nehezen érvényesülhet az életben. Ezeken az adottságokon át jól működik Ahrimán.
Ha igaz volna az, hogy minden a fizikai szerint igazodik, akkor a farkas, ha folyton bárányokat eszik, maga is báránnyá válnék.
Az állati húsevés okozza, hogy az ember teste öregkorban nehézzé válik.
A tej ez az igen hasznos táplálék, a Földhöz köti ugyan az embert, de mégsem bilincseli úgy hozzá, mint az állati. A növényi kozmikus kapcsolatokba hozza az embert (Nap-energiák).
Krisztus után 869-ben a konstantinápolyi zsinat eltörölte a szellemet és a trichotomia (test, lélek, szellem) helyett a dichotomiát (test, lélek) vezette be. Most az emberiségnek éppen az eltörölt szellemet kell újra megtalálnia. X.128, különben a lélek is elpusztul. A Nyugat a test-lélek, a Kelet a lélek- és szellem kettősségében gondolkozik, a Közép számára a test-lélek-szellem hármasság a legkézenfekvőbb.
Fizikai testünk nélkül itt a Földön nem juthattunk volna el még mai Én-tudatunkhoz sem. Először az anyagi világgal való folytonos ütközés fejlesztette az Én-tudatot: itt vagyunk ma.
Később ezt kell az éteribe, majd az asztrálisba felvinnünk. Ebben a folyamatban van újdonság a hierarchiák számára, akik a fizikai test tapasztalatait nem ismerik. Itt tehát nemcsak gondolatlényiségről (mentál) van szó, hanem a gondolat-érzés-akarat egymásba kapcsolódásáról. S ez a fizikai testben élő ember speciális tapasztalatai nélkül még a hierarchiáknak sem nyilatkozik meg a maga teljességében.
Az Én-tudat felerősítésével fogjuk az el nem pusztuló fantomtestet kifejleszteni, ami tulajdonképpen Golgotával jött létre. (fantomtest=étertest)
Minden fájdalom arra való, hogy abból tapasztalatot szerezzünk isteni szervezetünkhöz való jobb alkalmazkodás érdekében.
Nietz-senki:
Sajnos nem találom azt a részt ahol fejtegeti, hogy az ember egész zsigeri szerve Lucifertől való.
A csontrendszer az akarat-szellemektől (Trónok).
Az izomzat pedig a mozgás-szellemektől (Dinamise).
Majd bő 2000 év múlva az ember (emberiség) lassan kifelé fog mozogni Lucifer hatása alól.
A zsigeri szervrendszer visszafejlődik, majd teljesen el fog tűnni az ember lényéből (ez hosszú, sok generáción keresztül).
Az “izomember” ezt sokkal túl fogja élni…
Olvasd el figyelmesen (de ezek nem összefüggő gondolatok, hanem összeszedettek) – ne erőltess semmit (gondolati téren).
Az életben lesznek olyan mozzanatok, melyekkel összefüggésüket sejted. Nem szabad össze-erőltetned semmit.
Egy évnek el kell telnie!
Ha akkor érdekelni fog (az igazság) – akkor érdemes vele foglalkozni.
E témában én nem fogok több beszélgetést kezdeményezni Veled. Mindenki szabadságát tiszteletben szeretném tartani (viszont az ember teljes lényének kell fejlődni) – ezért néha vétek saját elveim ellen is.
Baráti üdvözlettel: Nietz-senki
Great mondta
Nietz-senki írta:
Ezt melyik reklámszatyron olvastad? Gondolom, már becsődölt a cég, amit reklámoztak rajta.
Duncan Shelley mondta
intergold írta:
Ezzel a részével ne törődj. Nem azon van a hangsúly, hogy mozogsz, vagy képzeled, hogy mozogsz, hanem azon, hogy mi történik akkor, amikot áthatolsz a fal felszínén vagy ezt képzeled. Innentől kezd érdekessé válni a dolog.
Próbáld ki. Tedd meg, vagy csak képzeld el, ez mindegy: az érzékelésed elhagyja a tested és belép a falba. Abban a pillanatban, amikor áthatol a fal felszínén, mi történik? Mit találsz ott?
Ha téglát, követ, fát (stb.), akkor csak képzelted, hogy áthatolsz rajta. Valami egészen más van ott.
Nem a fal a lényeg. Lehet a mennyezet, a padló, a tenyered, bármi, ami jól láthatóan lehatárolt.
Putyin998 mondta
@ Nietz-senki:
@ intergold:
Ez már talán átment a felesleges szócséplés kategóriába,nem?Azért nem válaszoltam eddig,mert kiváncsi voltam,hogy milyen irányt vesz a “párbeszéd”.(ami két monológot takar mindössze-jöjjön hát most az én monológom)
Miért irtok úgy a féltékenységről és az irigységről,mintha kötelező lenne éreznie mindenkinek?Ösztönlények vagyunk?Úgy vettem észre,hogy ezt mindketten elvetitek.Akkor?
Intergold úr!
Sajnos nem tudok jobb kifejezéseket találni,ahhoz hogy közöljem a gondolataimat veled-e körben,csak a saját terminológiámat.
Magánzárka effektus.Egy magánzárkában ülve,hirzárlatosként kivel veszekszel?Féltékenykedsz?Irigykedsz?
Az ismeretlen külvilággal?Az szánalmas.
Magaddal?Akkor hülye vagy.
Csak gyakorolni kell.Szerintem ez az igazi tudatosság egyik fokmérője.Az érzelmek feletti tökéletes kontroll.
Én használom az érzelmeimet,nem az érzelmeim engem.(legalábbis törekszek rá)
Nietz úr!
Vallás,hit vs tudás.
Ha valami működik számodra,akkor miért beszélsz továbbra is hitről?Azt akkor már TUDOD,nem?
Próbálkozni,kisérletezni….nemvakon elhinni….milyen angyalok?Hol?TE láttál már egyet is?Hol?
Soha életemben nem találtam fel semmit.Fél évig irtam egy edzés és táplálkozási rendszerekkel foglalkozó akármit(nem nevezném könyvnek).Csak úgy,a magam szórakoztatására.Mikor végeztem,utánajártam a neten,van-e hasonló.Van.(bassza meg)Uncaged néven árulják,Jason Ferruggia tollából.
Sebaj.Elkezdtem pofozgatni rajta kicsit.Itt-ott toldozgattam,foldozgattam.Alakitgattam az újabb tapasztalatok alapján.(30éves rutinról beszélünk ám)Kész lett.
Rá kerestem.
Jim Wendler pár hete adta ki.Kicsit többet foglalkozik a periodizációval,több az indoklás,viszont tahóbb a terminológia.Viszont a mű nagyon ott van.
Sebaj.Nem irigykedek.Legalább látom,hogy jó felé rugdosom magam.
Nincs túl sok új a nap alatt.Legfeljebb még nem minden egyértelmű és nem mindenkinek.
Hinni egy régi papirdarabban,fenntartások nélkül-az a nem semmi.
Felhoztad a tejet,mint táplálékot.Rossz pont.A tej nem emberi táplálék,hanem a kisborjaké.
A húsevés elnehezit?
Sok veterán sportolót ismersz?
Linkeljek párat?
Van aki annyival melegit 75 évesen,amitől te sérvet kapnál-és húsevő.
Miért poénkodsz?
Nietz-senki mondta
Great írta:
Ezt nem reklám-szatyron olvastam.
Miért Te saját hitelességedet is ahhoz méred?
Egyáltalán nem haragszom azért, mert így reagálsz.
Még 10 éve is sokkal kételkedőbb voltam, mint most Te.
Magában a szellemtudományban is kételkedtem – de nem zártam le az ügyet (hit).
Az élet szolgál bizonyságokkal – bizonyítékkal nem! Persze figyelmesnek kell lenni. Te sem csupán egyetlen síkon (valóságban) létezel.
Nem a hitbe kell energiát fektetni, hanem az értésbe (igazság). A hit azért fontos, hogy a lélek nyitott maradhasson újabb igazságokra.
Ha kételyeid útján lelsz bizonyságokra, akkor másképp fogod látni mindezeket – és magát az embert ebben a világban.
A mesék sem tartalmuk miatt fontosak a gyermeknek, hanem mert megismerési készségét nem zárja le oly hamar, mint a “koravén tudományosság” (mármint egy gyermek esetében).
Gondold át jobban – és hagyj időt magadnak! Nem a reflexek döntenek el semmit.
Nietz-senki mondta
Putyin998 írta:
Lehet, hogy túlléptünk az ügy jelentőségén…
Az csak jó, ha vannak emberek, akiket ez nem túlzottan érint.
Te bőven éltél meg rosszabb helyzeteket… És nem tagadom – nagyon jól “jöttél ki” abból, amiben egy átlagember összeroppant volna. Ez tiszteletre méltó és Neked támaszkodni lehet (kell) erre.
De ösztönlények is leginkább annyira vagyunk – amennyire annak tartjuk magunkat. Nem tudunk megszabadulni a ténytől – de nem ezt kell “szolgálnunk” (ha magunkra gondolunk). Ez az ösztönlény ott fog pusztulni a testtel (halál).
Viszont nem szabadna, hogy magával ragadja a lelket… melynek missziója a tapasztalás, megismerés és szabadulás. És ezek számtalanszor megtörténnek életünkben – jó esetben.
De fennáll a kockázata annak, hogy valamibe “beleragadunk”. És akkor (azután) semmi sem teljes-értékű (sem a lélek, sem a tapasztalás, sem az ismeret).
Putyin998 írta:
Szerintem a hit által működik minden és minden ember.
Bármily nagy tudás is az, ami nélkülözni akarja a hitet – halott!!! Csak idő kérdése mikor válik bizonyossá.
Katolikus értékrendű ember vagyok – de egészen más hit vezetett igazságra. Pedig a katolikus szó jelentése: egyetemesség.
Az igazság szentsége abban rejlik, hogy ateisták is rágódhatnak rajta (ezáltal életre-kelne!) – nem abban, hogy hét pecsét alatt van őrizve. A dogmatizmus által és a papság (akaratlan, de eredményes) “munkája” által vált halottá a “katolikus tudás”. Mellesleg a papság abban “segédkezett”, hogy a hívők megszabaduljanak bűneiktől.
Egy pszichológus jobb! Az arra törekszik, hogy az egyén szembesüljön saját bűneivel, hibáival.
Neked szándékosan mást ajánlok – nem a hit útját.
Nem szabad “bezárkóznod”! De azt ajánlottam ne fektess energiát ezek értésébe – de légy nagyon figyelmes saját valóságod változásaira. Nem kell érték-ítéleteid változására törekedned.
Putyin998 írta:
Hát biztos nem fogok ezzel a 75 éves úrral versenyre kelni…
Ez éppúgy beismerés, mint poén – igazán megengedhetnél ennyit!
Látatlanba is tisztelem azt az idős urat.
Ha valaki arrogáns módon szól – lehet, hogy viszonozom (azért nem minden esetben).
Putyin998 mondta
@ Nietz-senki:
A magánzárka-effektus valóban elgondolkoztatott most egy pillanatra.Nagyon hosszan fejtegethetném,hogy milyen tipusú srácok voltak azok,akik erősebben és nettó haszonnal másztak ki onnan és mennyi szerencsétlent láttunk sirva örjöngeni pár óra után,akik aztán drótot nyeltek,lefejelték a falat és egyéb pajkosságokat követtek el önmaguk ellen,hogy kicsit kikerüljenek onnan.(A diliház jobb hely persze,hiszen telepumpálnak nyugtatókkal :-D Rosszabb esetben-ez valós eset ám!-a felügyelésedre beosztott ápoló rabok megerőszakolnak,mig te kábán fekszel az örzőben,de hát van,akit ez nem zavar úgy látszik)
Szóval nem mindenkinek ajánlott móka ez,dehát huljjon a férgese,ahogy mondani szokták.Néha még magamért sem vállalhatok felelősséget,nemhogy másért.
Nem direkt kritikának szántam a senior erősportolók példáját,csaka húsevés mellett kampányoltam,hehe :-D
Nincsenek ám berögzült értékitéleteim.Nem gyártok véleményeket állandóan magamnak,még ha ezen a blogon ez igy is tűnhet.Minden megmarad itt a monitoron,nem cipelem magammal a Quartier Opérába :-)
Az edzésmunkámat és a laboreredményeimet szoktam véleményezni,de azt inkább nevezzük önkényesen elemzésnek,oké?
Beszéljünk viszont pár szót az ateizmusról,ha nem gond!
Az ateizmusról mindenki hallott már: ez az a fogalom, amit szánakozva vagy tajtékozva, de őszintén megvetnek a hívők, és amiről a magukat ateistának vallók is gyakran hiszik, hogy önálló világnézet.
A szó görög eredetű, istennélküliséget jelent, körülbelül abban az értelemben, ahogy a kopaszság hajnélküliségre utal. Nem hajellenességre, a haj tagadására, csupán olyan „frizurára”, aminek nem része a fejbőr szőrzete. Ezt az egyszerű tényt sokan képtelenek felfogni, és gyakran találkozhatunk olyan dölyfös kijelentésekkel, amelyek szerint az ateizmus – vallás; ám e logika szerint az előbb említett kopaszság valóban egyfajta frizura, és a bélyegnemgyűjtés is hobbinak számít.
És itt vége is a történetnek, mert az ateizmus ennyi csak: olyan világnézetek ateisták, amelyeknek egyszerűen nem része olyan felsőbbrendű, a világ dolgaival aktívan foglalkozó tudatos és jószándékú lény, akit istennek, görög szóval theosznak neveznek.
Viszont: a kopaszság igenis egy frizura. A haj viselésének egy módja. A fenti analógia akkor stimmelne, ha a kopaszra nyíratás eredményeként megszűnne a fejed. Ha így lenne, valóban azt lehetne mondani, hogy miként a kopaszoknak nincs frizurája (mert nincs fejük), ugyanúgy az ateistáknak sincs istenhite.
Ha “istent” pusztán a világod végső magyarázó mechanizmusaként értelmezzük, és vallásos az, akinek van isten-koncepciója, akkor az ateisták vallásosak.
Valójában persze az ateisták nem vallásosak, mert a vallás lényeges eleme a közösségi élmény, a szertartás, a rituálé. Ilyen meg ugye az ateistáknak nincsen.
Nem vagyok ateista.Nincs időm ilyen kategóriákba sorolgatni magamat,de végülis mi a baj az ateizmussal?
Nietz-senki mondta
@ Putyin998:
Köszönöm az őszinteséget.
Amiről szólsz – azok mind elfogadható emberi fejtegetések.
Az emberi szabadság fontos dolog – ezért nem győződhetünk meg az “elvont” valóságról, mert még sok léleknek kellene fejlődni ebben a “bizonytalanságban”. Ez a tény még formálja világunkat – és erre is szükség van!
A szabadság végeredménye az önállóság – ezért nem javasoltam Neked semmiféle hitet. Neked a sorsodban vannak motívumok – és az jön. Figyelmesnek kell lenned (nem lélekhez, hanem személyiséghez kapcsolódó dolgok)!
Ezt sokáig egyáltalán nem tartottam valószínűnek – mindig azt gondoltam megfelelő lelkiállapot (kinevelése) kell a sors értéséhez.
De nem! Anélkül is működik – érthető.
Azért most is mondom – amennyiben különbözöl az átlagtól – azt legjobb tudásod és meggyőződésed szerint kell használnod!
És tapintatosabbnak kellene lenned Azokhoz, Akik “máshol tartanak”!
Thirdeye mondta
Nietz-senki írta:
Velem nagyon tapintatos .
Nietz-senki mondta
Duncan Shelley írta:
Az elme az érzékek által kifejlesztett tapasztalati és analitikus tudat.
De ez nem önmagában működik, hanem csak a lélekkel és szellemmel együtt. Ha a lélek és szellem nincs jelen – akkor az elme “alszik”.
Katalizátor, tompító az élet és az “Én” között.
Az egó ugyanez – csak egyetlen személyre vonatkozó entitás (jellem).
Thirdeye mondta
Nietz-senki írta:
Ezt ki mondja ?
Az elme ? ;-)
Putyin998 mondta
@ Nietz-senki:
Thirdeye írta:
Hé,annyira nem hinném,hogy bármelyikőtöket megbántottam volna valaha is. :-*
Én viccnek szánom mindig a tahóskodásomat.Még ha birálva is adom elő,akkor sem a bántáson van a hangsúly.Ezt szeretném ha tudomásul vennétek.
Néha tényleg csak kutyafuttában tudok irni és idézek vagy ilyesmi,de amit irok azt lényegében akkor,abban a pillanatban úgy is gondolom.A bántás meg smafu.Csak porhintés.
Ennyi a mai világban szinte fel sem kéne,hogy tűnjön szerintem.
Nietz-senki mondta
Thirdeye írta:
Lehet, hogy én vagyok túl érzékeny – és másoknak is kikérem…
Nietz-senki mondta
Thirdeye írta:
Ezt én mondom, aki nemcsak az elme művének (“agynak tulajdonítja”) tartja az “értést” és saját működését.
Egy magyarnak joga van “magyarázkodni” és én – Az vagyok!
Thirdeye mondta
Putyin998 írta:
No de én nem a mai világban élek :-)
De mégsem bántódok meg . (Kivéve ha átkoznak :-(( )
Thirdeye mondta
Nietz-senki írta:
Én is az vagyok ám , de hidd el ha több időt töltesz majd még eme blogon akkor meg fogsz edződni .
Trénereim :
Duncan
Great
Putyin
(exanyuka )
Thirdeye mondta
Nietz-senki írta:
Én pedig Vagyok aki vagyok . :-)
Nietz-senki mondta
Putyin998 írta:
Erre konkrétan semmit sem mondtam. Tehát megpróbálom pótolni:
Az ateizmus annak a következménye, hogy a “magasabb világok” és az emberi érzékelés folyamatosan távolodnak egymástól.
Talán már említettem, hogy az emberiség jelentős részének fontos hogy ezen a módon “szabad” lehessen.
Ha az ateizmus lezártságot eredményez – az nem jó. Ha az ateizmus lehetőség – az jó és fontos lehet!
Személy szerint hajlamos vagyok azt mondani; hogy végső soron fontos volna – nem elszakadni attól a múlttól, mely számára nem volt kétséges Isten és a szellemii világ létezése.
Duncan Shelley mondta
Thirdeye írta:
Te meg a miénk. :)
Duncan Shelley mondta
Nietz-senki írta:
Egy magyar-nak joga van magyar-ázkodni, de angolosan távozni nincs? :)
Egyébként akkor most te nem lélek vagy?
Duncan Shelley mondta
Putyin998 írta:
Jobb körökben egy fejrúgásban nincsen semmi rendkívüli, hát nem? 8-)
Duncan Shelley mondta
Nietz-senki írta:
Elme – az univerzumokról készített pillanatfelvételek, ilyen értelemben annak szimbólumai, képek, amikben van térérzet, időérzet, érzékletek, gondolatok és érzelmek, legfőbb összetevője pedig az energia. Ez az energia hasonlít az elektromossághoz. Ez az energia hatással lehet a testre a jelenben, akár meg is ölheti vagy deformálhatja. Ha van spontán égés, akkor szerintem egy véletlen szembesülés következménye egy olyan emlékképpel, ami igen komolyan fel van töltve energiával. Normál esetben az ember nem képes kapcsolatba lépni töltött képekkel.
Egó – én. Az igazi én, elme, jellem, bármi nélkül, illetve ezektől függetlenül. Nincs anyagi része, nincs energiája, nem osztható, nincsenek részei, nincsenek jellegzetességei, időtlen és nincs a térben. Úgy fogalmaznám meg, mint tudatos végtelen potenciál.
Emberi szinten az elmének van haszna, és sokkal több lenne, ha nem lennének benne blokkok, és ha az emlékekben nem lenne energia. Sokkal magasabb szinten a lélek azonosulni tud bármivel, és így érti meg. Azonosul egy atommal vagy egy géppel, és ezzel mindent megtudott róla. Nem azonosítja magát, hanem azonossá válik vele, és ez nem ugyanaz.
De ez jelen pillanatban csak filozófia, álmodozás, ami kijelöli az utat, de pillanatnyilag semmire sem lehet használni.
Putyin998 mondta
Duncan Shelley írta:
:-D :-D :-D :-D :-D :-D
Ezt miééé’nem lehet lájkóóni?
Putyin998 mondta
Duncan Shelley írta:
Egy angolnak akkor angolászkodnia kell,egy szuahélinek meg…ááá,hagyjuk a pics…ba…. :-P
A léleknek meg lélekászkodnia köll.Mer’logikus vazze,nem???
Putyin998 mondta
Duncan Shelley írta:
Nincs is.
Miért,mi a baj vele?
Ha már jobbak azok a körök,akkor tényleg nem gáz egy nyakas,egy fejrúgás vagy egy szub…
Persze sivár,műérzelmekkel élő ál-menőknél ez nem áll fenn.Azoknál minden “személyes”mintha lenne személyiségük…..
Amúgy a válasz: Ja,nincs… 8-)
Putyin998 mondta
Duncan Shelley írta:
Az útkijelölés maga a semmi?
Mi a picsa?
Nietz-senki mondta
Egy magyarnak joga van “magyarázkodni” és én – Az vagyok!
Ez inkább poén volt.
Duncan Shelley írta:
De mostanában erősen gondolkodom ezen…
Duncan Shelley írta:
De épp annyira – amennyire ember…
Nietz-senki mondta
Duncan Shelley írta:
Aha – értem.
Thirdeye mondta
Nietz-senki írta:
Ne dőlj be , ez csak egy próbatétel . :cigarette:
Duncan Shelley mondta
Thirdeye írta:
Ezen az oldalon tilos a dohányzás! :reallyangry:
Thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
Te adtad a cigit . :-)
Putyin998 mondta
Thirdeye írta:
És?Azt nem mondták kiskorodban,hogy “amit szabad Jupiternek…” :-P
Thirdeye mondta
Putyin998 írta:
De mindig azt hittem hogy én vagyok Jupiter . :-P
Nietz-senki mondta
Néhány gondolat – valós precizitásában a szerény polihisztortól:
“A szellemtudomány képviselője nem egyszerűen elővesz egy ősi dokumentumot, hogy ebből igazságokat merítve – vallási autoritással támassza alá. Ez sohasem lehet a szellemtudományi világnézet feladata! Ettől a szellemtudomány feladata teljesen eltérő. Ha a szellemtudomány teljesíteni akarja igazi feladatát – a modern emberi szellem irányában – meg kell mutatnia; hogy az ember csak akkor – ha megtanulja használni benső erőit, a szellemi észlelés képességeit – tehát csak akkor, amikor alkalmazza azokat – csak akkor – képes a lét titkaiba hatolni! Abba a valóságba, ami a szellemi világokban, az érzéki világ mögött rejlik. Hogy az ember a benső képességek használata révén – saját megismerése által juthat el az Univerzum teremtő erőihez és lényiségeihez. Ennek kell egyre jobban tudatára ébrednie a modern emberiségnek!”
– ennyi a szemelvény.
Ez az ember félrebeszélt!? Biztos láz-álmai voltak – mi?
Ez az ember élete széles körzetében megújította a homeopátiát.
Kidolgozta a bio-dinamikus mező-gazdálkodást.
Egy akkor vadonat-új pedagógiai irányzatot hozott létre – ma oktatási alternatíva.
Dornachban tervezett egy szellemi központot, aminek felépítésében személyesen munkálkodott.
Ezeket az ügyeket az első világháború beárnyékolta és keresztezte. Ráadásul – Ő maga – üldözött volt a fasizmus által.
Ha valahogy szavatolni lehetne, hogy – e kiindulási pontról – követői nem válnak üldözötté… akkor több mindent elárulnék.
Nincs üldözési-mániám – csak tisztában vagyok az igazság (érdeklődés) és az érdekek szembenállásával.
Semmi rossz szándékot nem feltételezek senki részéről – de érdemes visszatekinteni a történelembe (csak amit tudunk is sokk).
istvan mondta
Most éppen sírógörcsöt akarok kapni, mert írtam egy hosszabb és eléggé részletes hozzászólást, aztán kitöröltem egyetlen makulátlanul idióta mozdulattal….
Lusta vagyok újra nekikezdeni, így hát, marad egy erősen rövidített változat.
Nos, a tudomány azé, aki megfizeti. Ma már nem nagyon vannak magányos zsenik, sokkal inkább kutató intézetek, teamek. Aki fizet, a saját érdekét képviseli.
Az alábbiakban leírok pár szabadalmat, szabadalmi számmal együtt. Ha ezt a számot bemásoljátok a keresőbe, megkapjátok a találmány leírását angolul.
1./ US patent no 4,717,343 Az emberi viselkedés befolyásolásának a módszere,1988.január 5.
2./ US patent no 5,123,899 Tudatmódosító eljárás és rendszer 1994.február 22.
3./ US patent no A kívánt tudatállapotok kiváltására alkalmas eljárás és berendezés 1994.október 18.
4./ Us patent no 5,392,788 A fogalmi gondolkodást értelmező és az agyi rendellenességek megállapítását segítő eljárás és készülék 1995. február 28.
5./ US patent no 5,507,291 Eljárás és hozzátartozó berendezés az ember érzelmi állapotát illető információk meghatározásához 1996. április 16.
6./ US patent no Berendezés és eljárás az agyhullámok távolról történő megfigyeléséhez és módosításához. 1976.április 20.
7./ 5,352,181 Az alfa és théta agyhullám állapotok és pozitív érzelmi állapotok eléréséhez szükséges hangok létrehozására alkalmas eljárás 1994.október 4.
Rádiófrekvenciás eszközökkel a test szöveteinek felmelegítése érhető el. Akusztikus eszközökkel a bénító fájdalomtól az emberben hangzó értelmes szövegek /parancsok/ “hallásáig” lehet befolyásolni.
Külön felhívnám a figyelmet a szabadalmak időpontjaira nem egy közülük 2-3 évtizeddel ezelőtt készült. A technika, technológia fejlődése exponenciális és nem lineáris. S van még egy szempont: a fenti infókhoz szabadon hozzá lehet jutni: http://www.uspto.gov/-on ez az USA Ker. Minisztériumának Szabadalmi és Védjegy Hivatala. Mi van, mi lehet a szupertitkos katonai fejlesztésekkel?
Összefoglalva: lehetséges a viselkedés, az érzelmek, az agyhullámok befolyásolása és megváltoztatása, tudatalatti auditív programozás, rádiófrekvenciás eszközökkel fájdalom keltése, stb.
Szép új világ…
Thirdeye mondta
istvan írta:
Éppen így jártam a múltkor ,amikor a Halhatatlanság , Elmélet Három cikkhez akartam hozzászólást írni . Gondoltam írok egyszer egy normális kommentet , tartalmasat , erre véletlenül egy gombnyomással töröltem az egészet . A rózsaszín csontvázas :-D hozzászólásomat meg meg lehet nézni hogy mi lett vele . :-((
Nincs humorérzéke az embereknek :cry:
Amúgy ebben a véletlen törléses dologban sejtek valami mágiát 8-)
Nietz-senki mondta
Most még egy apró részletet szeretnék tisztázni: az ember morális “mivoltját” – pontosabban azt, hogy miből ered eme tulajdonság???
Ezt a kérdést tenném fel mindenkinek, Akit érdekel!
Bizonyosan vallási “hagyaték”. De ez nem egy “isteni adomány” és nem is elvárás!
Ezt hoztam át a “Gazdaság és politika” topikból.
Most megpróbálom kifejteni – ami dulakodás árán ritkán kerül előtérbe:
Alexal való vitám folytán – megpróbáltam így feltenni a kérdést: Miből is származhat az ember morális valósága? Tehát felmerült, hogy valami helyzet…
Most nehéz másképp elképzelni, hogy nem az ember e-világnak történő kiszolgáltatottságából állt volna elő.
Ez a “bele-érző képesség” az ember helyzetéből fakad – ahogy sorstársakra lel az állatokban (hisz bennük is ott a lélek).
Miért is fontos ez?
Mert az emberi spontaneitás teremtménye. Ez leginkább abban a vallási tévedésben kerül napvilágra – ahogy ezt is Isteni adománynak tekintik, mint mindent.
Ebbél csak annyi igaz, hogy a lélek Istentől származik.
Nietzsche és Jung határozottan rámutat, hogy ez a készség egyáltalán nincs az Istennél – hacsaknem az ember által!!!
Az ember “érdek nélküli szeretete” gyökeredzik ebben. És minduntalan arra gondoltak az egyszerű hívek, hogy ez Istennél is pont így működik az ember irányába.
Csakhogy Isten – azért Isten, mert – sohasem volt ily kiszolgáltatott helyzetben; aminek pl: az ember ki lett téve.
Ilyen véletlenszerű (de alapvető) különbözőségeken sokat “erősödtek” az ellenerők – melyek az ember fejlődésével szemben hatnak.
Ugye ne folytassam hogyan lehet ilyen helyzetben “megmajmolni” egy roggyant bokszolót – amikor azt sem tudja merre van a lent és merre a fent…(?)
Thirdeye mondta
Nietz-senki írta:
Talán ők Istenszakértők voltak ?
Ez a morál téma biztosan az egyik olyan dolog amit mindenkor másképp értelmeztek , aszerint hogy milyen érdekeket kellett szolgálnia .
Az ellenerőknek tulajdonképpen bármi megfelel amivel az embert önmaga és Isteni származása ellen fordíthatják .
A filozófia nem helyettesíti a látást . A látás pedig nem igényli a filozófiát .
Az ember azért ilyen kiszolgáltatott az ellenerőkkel kapcsolatban , mert érdekorientáltságán keresztül a legkönnyebb megvezetni . Vélt érdekekre gondolok .
Nietz-senki mondta
Thirdeye írta:
Nem akarok Veled vitatkozni – Barátom.
Azért jó volna megmagyarázni a “bibliai Jób” esetét! Mert ezt – puszta véletlenségből a leg-keresztényibb morál-szakértők is kerülik. Csak próba-ként fogják fel e súlyos esetet.
Magyar vonatkozásban Popper Péter, Vekerdi Tamás pszichológusok is úgy vélekednek – hogy Jób morális magaslaton áll – a bibliai Istenhez képest. Persze milyen felelősségük van ebben – azon túl, hogy nekik is meg kell halniuk (Isten nyugasztallja Popper Pétert!)?
Olyan alapigazságokban próbálok gondolkodni; ami eredendőbb, mint a hozzá kapcsolódó érdek. A morált sokféleképpen meglovagolták…
Ezért szólok “bele-érző képességről” – mert szerintem ez a gyökere (indíttatása)!
Pontosan a látszati képe – az “erkölcsiség”: a következménye; ami meglovagolható!!!
Amennyiben létezik bele-érző képesség – éspedig létezik – az nagyobb hitelesség, mint maga a látszat! Ugye a külsőség és tartalom – még napjainkban sem képes ugyanaz lenni!!
Mert a “külső” folyamatos lemaradásban van – abban, hogy megformálja (megmutassa kifelé) a benső lényeget. De hát ez a fejlődés egyik motívuma.
Egy többszintű (vagy többdimenziós) bele-érző készségről beszélek – ezt nyugodtan lehet alaphelyzetekre (emberi egzisztencia) használni. Ha tévednénk is – saját sorsunk megmutatja!
Ennek szellemtudományos magasiskolája: az akhasa-krónika: az-az a “sorsok könyve”.
A szellemtudomány bizonyosan az a “műfaj” – mely a bensőt és a képi valót együtt-értelmezi. Kimondottan erre valók az imaginnációs (és intuíciós) gyakorlatok. Mert ezek előkészületek az imaginnútív és intuitív megismerésre. Tehát meg van rá a szándék és a módszer is.
Nyugodtan nevezhetjük ezt is filozófiának – de itt lelki megismerő-készségről van szó, ami a gyermeknél még eleven!!!
Mit is mond Jézus híveinek?
Ha nem váltok olyanná, mint a kisgyermek – nem láthatjátok meg a “mennyek országát”!
Azt nem mondanám, hogy jól értek ehhez…
de annyira gyáva azért nem vagyok, hogy alaphelyzetekre ki ne próbáljam.
Thirdeye mondta
@ Nietz-senki:
Nietz-senki írta:
Egyetértek . És azt hiszem , a valódi morál akkor tűnik el , amikor a beleérző- képesség nem működik .
Többször kaptam itt is már amiért az együttérzést pozitívumként említettem . Valójában tényleg jobb a beleérző -képesség szó . Nos ennek a képességnek a hiánya , vagy elnyomása ösztönzi az embert negatív karmák halmozására .
Legtöbbünk még az egy dimenziós beleérző-képességre is képtelen , nem hogy többszintűre :-((
Nietz-senki mondta
Thirdeye írta:
Van még egy ilyen emberi spontán-teremtés – ez a humor (humor-érzék). Ez meg bőven túlműködik a morálhoz képest. Ez sincs egyik önálló szférában sem – tehát ez is csak az embernél van! De ennek is kritériuma a több szint (létsík). Pont azáltal keletkezik, hogy valaminek több értelme van – és ezek egymással szemben paradoxont képeznek.
A morál valami azonosságot akar képviselni, a humor pedig különbözőséget – a különféle valóságokban (szférákban). Mindkettő igazságot akar bemutatni. A humor is akkor jó, ha van igazságtartalma.
Az erkölcsi tanításokkal és morál-filozófiákkal ásták alá leginkább az ember lelkiségét – amikor (ugye) megmondták, hogy kell érezni, vagy vélekedni bizonyos helyzetekben.
Ez az “előzékenység” megbénítja a lélekben lakozó erényt. Már ekkor az az érzése van az embernek – hogy ez nem a sajátja, hanem valami “másolat”.
Ettől én is irtózom!
És egy ilyen tipikus másolat-kampány testesítette meg a keresztényi életutat – az egy-Isten-hit tökéletesség-eszményét.
Thirdeye mondta
Nietz-senki írta:
Igen , most pedig a másolatok másolatának korát éljük . Minden szinten .
nev3rlive mondta
@ Thirdeye: ez thirdnek meg nietz nek strictly :) http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=OpcUz-e4QQA
Thirdeye mondta
@ nev3rlive:
Mióta mondom már , hogy mindenütt ott vagyok ! :-D
Thirdeye mondta
@ nev3rlive:
http://www.youtube.com/watch?v=D1Cc7GqRD0w :mohawk:
nev3rlive mondta
@ Thirdeye:
jol beszelsz profeta :-))
Putyin998 mondta
Már egyszer elámultam a faszbúk nevű förmedvényen.Most ez fokozódott.
Múltkor viccből rákerestem a múltamból pár névre.Mindegyikük arccal,névvel fenn van.A fényképeik vádiratot érnek,az ismerősi körük nem különben.
Most rákerestem az itteiekre.Az eredmény ugyanaz.
A hülyeség hátborzongatóan egyforma mindehol.
Lehet,hogy csinálok egy faszbuk-rajongói oldalt”Kretén vagyok,csukjatok le léci”néven.
c d mondta
@ Putyin998:
Úgy másfél éve megnemmondom melyik kormány (szorosan párthoz köthető tag) pályázatot írt ki (5 nap után levette) egy szoftverre, ami egyszerre képes 50-100 fb hozzáférést kezelni úgy, hogy egy ember ül mögötte. Vélhetően dezinformálás eszközének szánták. Mivel FB-on a vallástól kezdve a kedvenc filmedig mindent meg lehet adni, érthető, hogy kritérium volt a különböző „embertípusok” célozhatósága. Egy ilyen programmal és pár emberrel egy egész országban lehet birkákat mozgatni. Ezt csak úgy offként.
Ami még érdekes, hogy manapság talán veszélyesebb, ha nincs FB-od. Ha valaki kicsit baszakodni akar veled, beregisztrálja a neved, bejelölgeti a vélhető ismerőseid, más ismerőseid meg egyből megjelölnek. Aztán má’ fel is vették a személyazonosságod, találkozókat beszélhetnek le, embereket fordíthatnak ellened, csalhatnak, keresztbe tehetnek neked és másoknak, a skála széles.
Ha meg van FB-od, és megjelenik még egy valaki a neveddel, képeddel, akkor gyanakvóbban kezelik, esetleg ráírnak az eredeti accodra, hogy hé, fura az a másik, biztosan te vagy?
Persze, magasabb szinteken jelentéktelen a dolog. Meg van néhány hülyegyerek, aki ismeri a backtrack és youtube szót, talán még a reverse engineeringet is, aztán kavarja a szart. Ezekkel nincs nagy gond; inkább azokkal, akiknek konkrét céljuk is van és nem a feltűnés az, amit keresnek.
Putyin998 mondta
@ c d:
Nekem is van profilom,amit használok kapcsolattartásra,de az egyik egy női profil,a másik kamu,a harmadik fórumhoz lett csinálva.Egy -két ismerőssel mindössze.Aztán azt is bármikor letörölhetem és kész.De nem ez a lényeg.
Itt voltak nálam a családból a gyerekek az ünnepek alatt-nem csak saját gyerek,lizingelt is-és a leckéjüket a tanitó néni kötelező jelleggel(!!!)a faszbukon adta fel…
Ez sem érdekel.
A Száva Robi a maga módján dörzsölt csávó volt mindig is.Két profilt is üzemeltet magáról,mint egy dedós hülye.
A Tanyi Gyuri nem szorul bemutatásra.Az egész életét a Faszbukon éli.
De ezt is már tudtam.
Most véletlenségből megnéztem egy itteni munkaadóm nevét a keresőben,hátha kiad valamit,és miazhogy(!!)
Fél óra alatt feltérképeztem mindent,amit tudni érdemes róluk,mert az összes fent van és bejelölgették egymást természetesen.
Oké,én csak rokoni szálakat,születésnapokat,ilyesmiket irtam ki,hogy manipulálhassam őket,hogy milyen figyelmes vagyok és tájékozott meg ilyesmik,abban viszont most már biztos vagyok,hogy itt mindenki azért csinálhatja azt amit akar,mert hagyják neki.
Nekem ez a világ az én nézőpontom szerint egy káosz,egy szeméttelep,nem tudom elhinni egy létező központi irányitás meglétét.
Ennek ellenére évek óta ütközök olyan dolgokba,amik ennek éppen az ellenkezőjét bizonygatják.Mondjuk ettől az én életem semmit sem változik,és most nem is fejtem ezt ki bővebben szerintem,csak mégegyszer elcsodálkoztam a nagyvilágon.
Thirdeye mondta
Putyin998 írta:
Ezek a dolgok nem zárják ki egymást , hiszen a központi butító , és káoszrendező intézet munkatársai soha nem alszanak :yawn:
Putyin998 mondta
@ c d:
Most hajnalban a Jylo’s pultosa-aki civilben egy buzi,munkaidőben simán nőnek öltözik-odahivott valami részeg hülye miatt,aki záráskor nem akart hazamenni.Végülis meggyőzte saját magát,hogy mennie kell.Ezt azzal magyarázta nekem,hogy nézzem ,meg a pultost,terhes szegény és igy is dolgoznia kell,nem csoda hogy ideges.lol
Egyébként csak egy dagadt buzi.
Na,viccből rákerestem a faszbukon és lám két profilja is van(mindkettő rémes)
Az egyiken pacekkal van fent és egy csomó munkahelyi képpel a másikhoz meg ?Marine le Penn-t választotta avatárjául.
Egy buzi.
Hát én nem értek a politikához,de talán jól emléksze,m,hogy a szélsőjobb nem nagyon tolerálja a ratyikat?
c d mondta
@ Putyin998:
Tizenévesek körében általános jelenség: ha új életet akarnak kezdeni, törlik magukat FB-on. Aztán létrehoznak egy újat. Talán a reinkarnációban hívő öngyilkosok is hasonlót élhetnek át az utolsó lépés előtt.
Bár, vannak, akik „menőségből” tartanak fenn két accot, az egyik a publikus, a másik privát, ami annyit jelent náluk kvázi, hogy aki bejelöl, az az ismerősöm. Csak a látszat fontos.
De ismerek olyan fószert is, akinek van vagy 200 fiktív profilja. Közel egy évig volt kapcsolatban egy nő ismerősömmel; és kiderült, végig kamunevet használt, nem is ott lakik, dolgozik ahol állította; a szakítás után fenyegetőleveleket küldött, az érintett hölgyemény ismerősei közelébe is bepróbált és még próbál férkőzni, bizalmat kiépítve, hogy eredeti áldozatával beszélgethessen… aztán, néha sikerül, néha nem, de ha nem, jön a fenyegetés… így megy ez 5 éve. A távoltartási szart sem ér. Kattant a fószer, megízlelhetnék a félelme ízét a galaxisban!
És még van sok típus, őrület az egész, pl. az általad említett kajaterhes XY lehet a szertőjének is felállított egy álcát…
Putyin998 mondta
@ c d:
És mennyi terhelő fotót nyilvánosságra hoznak magukról.Elképesztő.
Egyébként este rákérdezek óvatosan az emlitett illetőre,profilügyben,csak még nem tudom,hogyan.
annamari mondta
Beszéltem ma egy harmincas férfival, aki weboldalakat programoz. Kiderült, hogy pisit gyűjt. Vizeletet. Állítólag van egy szobája, ahol csak polcok vannak és azokon üvegekben pisi. Tokióban van olyan bolt, ahol pisit és koszos bugyikat lehet venni, vannak weboldalak is, némelyiken licitálni lehet. Ránézésre normális emberek harcolnak egy légmentes zacskóba rakott koszos bugyiért.
Hogyan lesz valaki annyira őrült, hogy pisit gyűjtsön vagy használt bugyit? Egyáltalán hogyan jut eszébe valakinek, hogy ebből üzletet lehet csinálni? :cry:
Van olyan, aki abból él, hogy befőttesüvegekbe gyűjti a pisijét? :-D :-D
Thirdeye szerint mondta
annamari írta:
http://cotcot.hu/cikk/2009/03/13/idd-a-pisit-kend-a-pisit :-)
Dr.Putyin998 mondta
annamari írta:
Épp most irtad le a kommented első felében.Legalább magadnak higgy el néha valamit.
Dr.Putyin998 mondta
Thirdeye szerint írta:
Remélem te nem élsz ezzel a remek terápiás lehetőséggel. :-P
Aki ezt a cikknek nevezett szemétrakást összehordta,azt szivesen megitatom,hátha meggyógyul tőle.
Micsoda hülyék vannak.
A drogos barmokon és Gandin se csodálkozok.A követőik viszont nagy csibészek… :-D
Eleve ott ki van lőve az egész sztori,hogy méregtelenités mint olyan, nem létezik.
A veséd a májad többek között mással sem foglalkozik egész nap,de erről szeretnek megfeledkezni a bloggyógyitók és a Nők Lapja-olvasók.
Pont,ami nem köll beléd,azt iszod meg?Okos húzás.
Mi lesz a legújabb trend?A :poop: evés? :doctor:
Akkor a pedofilok a sitten jól járnak,mert ha a tálibok elhiszik ezt,akkor nem akarják majd annyira gyógyitani őket. O:-)
Thirdeye szerint mondta
@ Dr.Putyin998:
Még nem láttál mindent :-D 18.00-tól http://www.youtube.com/watch?v=i7Yc4rHYsGs
Duncan Shelley mondta
Dr.Putyin998 írta:
Úgy látom, még mindig nem heverted ki azt a kis zördülést. :) Nem azt írta, hogy ebből meg lehet élni, hanem hogy van, aki veszi, de az még nem garancia. Ha mondjuk 10 literért adnak egy ezrest forintra átszámolva, akkor nincs az az ember, aki eleget tud előállítani ahhoz, hogy megéljen belőle
Olyat már hallottam, hogy valaki abból élt, hogy behugyóztatott másokat 8-) , de olyanról még nem, aki abból fedezte a rezsijét, meg egyéb költségeit, hogy gyűjtötte a cuccot.
És vajon mire használják a koszos bugyit? Kimossák és eladják? Ha koszos, akkor annyival olcsóbb? Vagy miért éri meg? Miért nem mossák ki?
Duncan Shelley mondta
@ Thirdeye szerint:
Most már értem, hogyan gyógyítanak a sámánok!
Ha beteg lennék, és jönne egy ilyen táncoslábú fickó, inkább meggyógyulnék, csak hagyja abba. :)
Thirdeye szerint mondta
Duncan Shelley írta:
Hiába ,legjobb az öngyógyítás :-)
Dr.Putyin998 mondta
Duncan Shelley írta:
Elfelejtettem szmájlit tenni… :-|
-Egyébként érdekes,hogy ezt nem tudod,pedig laktál a nyócba…Nem akarok ebbe belemászni-mert minek?-de a “magamfajta” soha senkinek semmit nem felejt el,legfejlebb félreteszi.Láttam már olyat,hogy 16 év után,látszólag teljesen indokolatlanul elő lett véve egy “zördülés”.Ürügynek bármikor jó lehet.Csak azzal szemben nem használná fel valaki-igy én sem-akit tényleg szeret,de olyanból igazán kevés van a világon.Egy kezemen meg tudom számolni,pedig egy ujjam hiányzik :pirate:
Ez egy perverzió.Szexuális játékokhoz használják.Mivel én nem dolgozom vigalmi negyedben,sőt életemben nem jártam haszonló környékeken,ezért a gugliban találtam valamit,ami talán idevégható: http://www.youtube.com/watch?v=GQtwqDN45Ic
:doctor: :doctor: :doctor: :sick:
Dr.Putyin998 mondta
Duncan Shelley írta:
Fogadjunk,hogy nem 18.00-tól nézted. :-D
A sámánok is pisiltetnek…. :doh:
annamari mondta
Tizenéves lányok pisijéről és koszos bugyijáról van szó. Többet nem tudok és nem is szeretnék a felhasználást illetően.
Japánban nagy kultusza van ennek az iskoláslány dolognak, az idősebb nők is úgy öltöznek néha. Az elvárás a nők felé az, hogy legyenek infantilisek és gyámoltalanok.
Van egy híres együttes, amiben vagy húsz iskoláslány énekel és szörnyű ricsajt csapnak a nyávogásukkal, a lemezeik milliós példányszámban fogynak el, Japánon kívül szerintem senki nem ismeri őket. A híres énekesnőik közt megdöbbentően fiatalok is vannak, 8-10 évesek. Némelyiküknek hihetetlenül szép és képzett hangja van, ami ilyen fiatalon elég komoly teljesítmény.
Duncan Shelley mondta
Dr.Putyin998 írta:
A nyócba házak vannak, pár bolt, utcák, az emberek jönnek-mennek. Nem fontos. Az lenne az igazi bénaság, ha hatott volna rám, és itt őrizgetném magamban.
Önkéntelen reakciókat adni, mint egy automata, lerögzülni a múlt pillanatain, nekem ez a verébség. :)
A külvilágtól való teljes függetlenség, ez az, ami tetszik. Ez volna a 0. lépés. Az 1-es már egy magasabb szint. 8-)
Duncan Shelley mondta
Thirdeye szerint írta:
Vannak, akik szeretnek betegek lenni, ebből élnek, főállás és hobbi is egyben. Ilyenkor jön a sámán, aki aztán onnantól naphosszat az idegeire megy, amíg elege nem lesz a betegségből? Hát ez is egy módszer…
Duncan Shelley mondta
annamari írta:
Pont ez az a két dolog, amit igazán utálok. :D
Thirdeye szerint mondta
Duncan Shelley írta:
Ez bizony így igaz .
Duncan Shelley írta:
És legalább elgondolkodik hogy érdemes-e legközelebb betegnek lennie ! A sámán dolga hogy a megelőzésben is segítsen :-D
Thirdeye szerint mondta
annamari írta:
Gondolom azért hogy a béna férfiak mégis erősnek és nagynak érezhessék magukat .
Micsoda piszok trükk !
Dr.Putyin998 mondta
Duncan Shelley írta:
Ez a baj a Grammar-nácisággal;hogy azt is izekre akarod szedni,amit nem kell. :-P
Nem berögződésekről van szó,tisztelt kirekesztő úr,hanem megtapasztalásról.
Addig verébség,amig nem a saját bőrödön érzed meg.
Persze,ez veled soha nem fordulhat elő,de hidd el,nem árt mindig tisztában lenni a játékszabályokkal,azok ugyanis lesz@rják az egódat(lol)eléggé makcs dolgokról lévén szó.
Egy szó mint száz-most nem értek egyet veled,de kibaszottul.Rengeteg gugliban talált példát tudnék hazudni erre.
:-|
Duncan Shelley mondta
Dr.Putyin998 írta:
Most akkor legrammarnáciztál? Ezekszerint valamilyen egyedi definíciót értesz alatta, ha ez szerinted az. Szabad a gizda.
Ok, megtapasztaltam. Mit is? Hogy milyen évekig, évtizedekig lovagolni ugyanazon? Tapasztaltam, és kevesebb lettem tőle. Egy erős jellem fél perc alatt átlépett volna rajta.
Dehát tapasztaltam, milyen automatizáltan reagálni, adott ingerre adott reakcióval. Ennek nincs haszna.
És mik a játékszabályok?
Várok 2 példát. :) Elég a lényeg, a körülmények nem fontosak.
Duncan Shelley mondta
Thirdeye szerint írta:
Brian közlegény megmentése, láttad? :D:D Jesszus meggyógyította a nyomorékot, az meg neki ugrott, hogy most akkor miből fog megélni?
Volt ilyen. Valami túszejtési ügy, vagy mi. A lényeg, hogy kivonult a rendőrség, bazi nagy hangszórókat fordítottak a ház felé, és elkezdtek szünet nélkül country-nótáékat játszani nekik felvételről. Csak ennyi, és megadták magukat. :D
Dr.Putyin998 mondta
@ Duncan Shelley:
Nem arról van szó,hogy TE mennyi idő múlva lépsz túl dolgokon,hanem azok akik a MÁSIK oldalon szinyelnek.
Ez egy példa:én leszarom Annamarit,de mi van,ha ő nem szar le engem?
Szellemi és erkölcsi fölényem teljes kibaszott öntudatával nem veszek róla tudomást,gondolván ,hogy egy másik földrészen szinyel,közben holnap déután mikor megyek a Noailles piacra halért,leszúr a tömegben a beszólásomért?
Ez egy játékszabály.
Tessék,vétózd meg.
Grammarnácijul,ha lehet :-D
Duncan Shelley mondta
@ Dr.Putyin998:
Skinhead is vagy. :-|
Most nem érek rá, de később. Röviden: szerintem te unatkozol és ilyesmivel szórakoztatod magad. :D
Úgy látom, itt egyedül nálam lenne jó kezekben a hatalom, de nekem meg nem kell. 8-)
Dr.Putyin998 mondta
Duncan Shelley írta:
Lol-nem :laugh:
Kibaszottulnem :laugh:
Én tényleg igy gondolom.Meg még sokan mások.
Lol-hegyek.mivel??? :-D
Ezt bővebben,majd ha lesz időd.Most megyek halért.
Tegnap vettem két kiló rákot.Azt sem unalomból,hanem mert itt olcsóért adják. :-|
Thirdeye szerint mondta
Duncan Shelley írta:
Putyinnak csak sütit kellene beküldeni , máris feladná magát :-D
Duncan Shelley mondta
Dr.Putyin998 írta:
Pedig ez a szöveg, hogy fizikai, szellemi, erkölcsi fölény, skinhead-duma. Bár erősen ideológizált lehet a keret, amiben ez igaz.
Nem is tudod, hogy mivel, de lolhegyek? 8-)
Rémképekkel.
Jár ide egy fickó, akivel mindig összekapunk, és azután úgy fél évig nem jön. :D Ő internetes összeesküvéses oldalakat olvas, ami szerintem nem elég a világkép kialakításához. Ha neki hatalma lenne, tömegesen írtaná az embereket valami internetes trilaterális miegymás oldalakon olvasott infók alapján.
3eye megérzései alapján írtana meg a zegótlanítás miatt.
Alex valamiféle trendek ellensúlyozására.
Kisboros mert haragszik.
Louis a pénisz alapján.
Te preventív jelleggel meg edzetlenség okán.
Én meg nem. Igaz, a politikai ígéretek nagy ívben való figyelmen kívül hagyását és a “tudományos” hazudozást 10 év uránbánya terhe mellett tenném csak lehetővé. (Bár még nem tudom, akarnám-e, hogy legyen uránbánya egyáltalán…)
Azon az alapon vásárolsz, hogy olcsó? Hát ez lol. :D
És egyébként is, nem mindegy, mennyibe kerül, ha tele vagy pénzzel? Mi másért van értelme pénzt keresni, ha nem azért, hogy az árcédulák jelentőségüket veszítsék?
Thirdeye szerint mondta
Duncan Shelley írta:
Ez olyan szépen hangzik . :drool:
Dr.Putyin998 mondta
@ Duncan Shelley:
Lol-hegyek azért,mert nevettem a hozzászólásodon.
Mindig nevetek,az egész napom vigyorgással telik.
Néha mikor mérgelődök,akkor nem,de utólag magamon is nevetek.Inkább bosszankodni szoktam.Pár havonta egyszer dühöngeni,de az megnyugtat.
Őszintén szólva senkit sem irtanék ki edzetlenség miatt,mert akkor ha mindenki jó fizikai állapotban lenne,akkor elveszteném a kvázi “különlegességemet” és oda lenne a felsőbbrendűségi érzés.
A halat azért irtam igy,mert ez egy tengerparti város és a friss hal a legjobb,nem a bolti fagyasztott szar.Az hogy olcsóbb,csak bónusz.
Egyébként pár napja egy régi ismerősöm,akivel már több mint tiz éve nem találkoztam,felakasztotta magát.
Különböző fórumokon láttam a halálhirét,először el sem hittem.(pedig igaz)
Ez a fórumozó életforma különleges egy állatfajta.Oké,nem vagyok egy érzelgős tipus,de amilyen szemét kommenteket olvastam a Robiról,már a halálának a másnapján,az gyomorforgató.
Még a családtagjainak is beszólogattak.
Hogy ki milyen szempontok alapján irtana ki embereket,azt tök jól összefoglaltad,de az itteni kommentelők igazi szentek a többi fórumhoz képest.
Arctalan,sutyerák bunkók tenyésznek a kibertérben.A büdös életben nem nézek meg más fórumokat.
Duncan Shelley mondta
Dr.Putyin998 írta:
Próbáltad kezeltetni?
Dr.Putyin998 mondta
Duncan Shelley írta:
Persze.Igy sikerült: http://3.bp.blogspot.com/-JQXGlqSYX6M/T-yWADKm-mI/AAAAAAAAACs/UOGG9D7JYNY/s1600/the_joker-wallpaper-1920×1080.jpg
:-D
Dr.Putyin998 mondta
Thirdeye szerint írta:
Putyin inkább meghal,de nem alkuszik :-D
Különben meg ha ott vannak a túszok,akkor van mit enni,te gyagya. 8-)
Dr.Putyin998 mondta
Itt egy egyszerű kérdés mindenkinek!
Azért itt,mert ez a topik mentális jelenségekről is szól(asszem)úgyhogy ez nem off.
Mi a tisztelet?
Igazából mit jelent ez a szó?
Miért nem tisztelik az emberek még saját magukat sem és miért hangoztatják mégis folyamatosan az ellenkezőjét?
Thirdeye szerint mondta
Dr.Putyin998 írta:
Én úgy gondolom doktor úr , hogy a tisztelet elismerést jelent .
Ha tisztelünk valamit vagy valakit , azt azért tesszük mert értékes a számunkra .
Szerintem azért nem tisztelik még magukat sem az emberek mert nem tartják elég értékesnek önmagukat . Ennek nagyon sokféle oka lehet .
Előfordul hogy valaki egész életében azt hallotta hogy ő nem jó semmire . Aztán meg a feltételekhez kötött ” szeretet” -ből kifolyólag a legtöbben azt hiszik hogy csak akkor lesznek értékes emberek ha majd ezt vagy azt már letettek az asztalra . Arra kondicionálnak minket hogy jutalmakért hajtsunk , és addig ne érezzük jól magunkat amíg el nem értük azt . Ez kizárja azt hogy alapból elégedettek legyünk önmagunkkal .
Ha nem vagyunk elégedettek önmagunkkal ,akkor értékesnek sem tarthatjuk magunkat , és ezért nem is jöhet szóba a tisztelet . Ezt azután másokra is rávetítjük , elítéljük esetleg mások életmódját, felfogását . Itt sem játszik a tisztelet .
A rendszernek is fontos hogy kihaljon a tisztelet . Mert akkor nem lehetne egymás , és önmaguk ellen uszítani az embereket . Rengeteg haszontól esne el .
Például ha az emberek tisztelnék az egészséget , akkor nem ennének szénhidrátokat :cake: :eat: :-) , nem dohányoznának :cigarette: , nem élnének önpusztító szokások rabjaként .
Vagy hát ha eleve tisztelnénk az életet , akkor a fegyvergyárak csak nagyon kevés bevételhez jutnának . A hadiipar is bajban lenne .
Meg az orvoshoz is alig járnának az emberek , szóval az élet nagyon sok területén szükség van arra , hogy ne legyen tisztelet .
Dr.Putyin998 írta:
Mert a zemberek szeretnek önmaguknak hazudni :lying:
TISZTELET a kivételnek . :talktothehand:
Duncan Shelley mondta
Dr.Putyin998 írta:
Csak álmodban vagy ennyire sármos. :)
Nietz-senki mondta
Duncan Shelley
Posted november 9, 2012 at 11:30 DE.
Nincs nagy tévedés benne – amit leírtál.
Mégis érdemes feltenni így a kérdést: El lehet-e választani valami lényeget ragadványaitól? Vagy mi lehet a legeredendőbb megnyilvánulása?
Ez a “magasabb lénytag” nem volt eredendően az embernél… ez mutatkozik meg a csecsemőnél, kisgyermeknél és az emberi primitivitás tényében. ez később ér az emberhez.
A biblia szerint – maga a Teremtő szól Mózeshez: “a VAGYOK szól hozzád” (maga a létezés)… égő csipkebokor!
Egyes vélemények szerint: az Istennek nem volt más módja bizonyítani saját létezését… mint teremtés-áldozatot eszközölni.
Meg tudjuk-e ismerni magunkat – eszköz nélkül (ha semmi eszköz és senki segítség sincs jelen)?
És magunkat meg kell különböztetnünk az “Őslétező” alaphelyzetétől – hisz a lélek már sajátos céllal lett a Földre küldve (anyaghoz kötve).
Itt az “Eretnek legenda” szolgál a legbizarrabb paradoxonokkal – ami által némileg érthető az ember kettős természete… és ettől fogva szinte lehetetlen kinyomozni eredetünket – mert folyvást egy önmagunkat “kioltó” szemben-állás jellemzi őseredetünket. Ott az egységtudat és a magunkon való megütközés ténye.
Ősi irodalmak nélkül még találgatni is nehéz…
Tehát van bennünk egy izolált, objektív eszköz – a megismeréshez (akár önmagunk megismeréséhez is). De ezt az eszközt végképp képtelenek volnánk behatárolni – ősi irodalmak nélkül.
Nos, ha passzióból olvasgatunk ősi irodalmakat (mint valami szakácskönyvet) – akkor egyáltalán nem fogjuk érteni. Csakis az igény (igazság) képes minket vezetni a valósághoz és önmagunkhoz. Se a puszta szándék, kíváncsiság vagy épp becsvágy – nem elegendő az “üdvösséghez”.
Nietzsche is megkülönböztet három-féle történetírást: antikvárius, monumentális és kritikai történetírást.
Bizony, ha nem tudjuk mely szellemben íródott egy múlt-örökség – akkor nehéz lesz helyesen értelmezni. Ezek az ősi múltban sokkal árnyaltabbak… bár a kritikai történetírás fejlődött ki legutoljára (mármint beazonosítása szerint).
Mindezeket csupán azért említem fel – mert látnunk kell, hogy az ügy (sikere) nem elhatározás kérdése… hanem érettség kérdése.
A tett-erős “társadalmi idea” nem alkalmas a “miértek” felkutatására. A társadalmi divat – érvényesülés – megkívánja tőlünk, hogy előbb lépjünk a tettek mezejére; mint ahogy az élet egészét képesek volnánk érteni.
Ugye – ugye… hogyan is “vezet világunkban: vak világtalant”?
– bizonyára: határozottan!
istvan mondta
Természetfeletti információ: elindult Ausztráliából egy vírus, amely ellen sem a publikus, sem az elrejtett tudomány nem tud kezdeni semmit. A vírus nem közvetlenül terjed, ám halálos. Jelenleg két forgatókönyv létezik 500 milliós, ill. 1,5 milliárdos maradékkal, ám ezúttal bejósolhatatlan a végkimenetel.
Szép Napot mindenkinek!
vilko barnabás főtitkár mondta
istvan írta:
nem adtam rá engedélyt ezért ilyen nincsen ez a hír csacsiság kérem
Thirdeye Magister mondta
@ istvan:
Köszi :sweat: :sweat: :sweat:
II.Putyin998 cár mondta
istvan írta:
Ezt még ki lehet aludni,ne idegeskedj. :doctor:
istvan mondta
@ vilko barnabás főtitkár:
Ó, Istenem! :-))
A vírus neve valszeg: New Norovirus Strain GII.4 Sydney
Kétféleképpen reagálhatunk:
– kézmosás,
– imádkozás.
/Egyik sem ér semmit, piások hátrányban egyébként, mert a fertőzés egyik tünete a hányás :-(( /
prolizoli mondta
istvan írta:
Izé….azt honnan véled tudni, hogy a rejtett tudomány sem tud vele kezdeni semmit? Ha ugye rejtett akkor honnét tudható ez? Te vagy netán István a beavatott a listán?
Thirdeye Magister mondta
Kedves Cáratya , be kell vallanom , hogy nem is tudom ,miben kéred a véleményem ! :-)
Ezeket a szellemes dolgokat nem csak úgy kitalálom ám .
Vannak ezek ám . Hiszen mi is szellemek vagyunk emberbűrben :shy:
A katonaságban szórakoztunk asztal táncoltatással , sikerrel .
A hülyék Hunyadi Jánost idézték meg (be) :-D
Az asztal sikeresen felemelkedett két lábra . Egy kb 40×50-es kis dohányzóasztal . Igazság szerint egy szagértő társunk alulról felemelte késsel , aztán mikor már megfelelő volt a hangulat ,akkor elvette a kést ,de az asztal úgy maradt .
Na , volt ott egy olyan jó izmos Putyin féle ne vakítsatok mán gyerek . Aszonta na maj lenyomom én mingyá aszt a zasztalt ! De nem tudta ! Az asztal meg hűségesen kopogott egyet vagy kettőt az igen meg nem válaszokhoz . Érdekes volt .
Mikor leszereltem , gondoltam vagyok én is olyan jó hogy asztalt táncoltassak .
Úgyhogy otthon a szobámban a haverokkal neki álltam idézgetni .
Jött is két fiatal srác , akik nemrég haltak meg motorbalesetben a közelben . Ők válaszolgattak az asztalon keresztül .
Pár nap elteltével egyszer csak arra ébredtem az éjszaka közepén hogy valaki felemel a grabancomnál fogva és aztán visszadob az ágyra . Kissé berezeltem . Nemvolt ott látható személy .
Azóta nem játszok ilyet . :ghost:
II.Putyin998 cár mondta
@ Thirdeye Magister:
Igazából kétszer voltam ledepózva,de a másik sztori nem vicces.(nekem)
Én tudom,hogy nem az agyam gondolkodik helyettem.Lélek vagy nem lélek-ezt nem tudom.Ezek csak szavak,kifejezések és mind-mind szubjektiv.
A szellemekkel sem törődök,mert megverni úgysem tudnak és amúgy is birom a verést. :-D
Pénzt meg nem lopnak.Más meg nem izgat.
Viszont most igy visszagondolva,még mindig érzem azt a “kivülállóságot”,amit akkor éreztem.Hogy csak “lakok” a fejemben.
A test fontos.
De csak használjuk.Az nem MI vagyunk.
Teljesen eszemen voltam.Csak a testem nem engedelmeskedett.Még mikor aludtam,sem aludtam igazából,csak a testem.Épp ez volt benne az ijesztő.Legbelül nem féltem,ha nem akartam.Mintha egy teljesen különálló testben lettem volna kélt hétig.
Viszont elég volt egy kicsit “ellazulni” vagy hogy is mondjam,máris a testem győzött és éreztem a hidegrázást,a szorongást és minden szart,amit a többiek alapból végig éreztek.
Jó kis próba volt,ami azt illeti.
Már irtunk róla egymásnak kábé egy éve.
Legbelül ott voltam Én,név nélkül.Elvoltam.
Aztán én,a Putyin.Ő már idegeskedett.És legkivül,amit mindenki látott,a csurgónyálú zombi gyökér,aki játszotta a búráját,de rábaszott.
Szkeptikus nem azért vagyok,mert nem hiszek el semmit abszolút,csak tudom,hogy foglalkozni nem érdemes mindennel.Nem leszek tőle eredményesebb semmiben.
Most itt élek ahol,azt csinálom,amit.Ez a lényeg,ami számit.
Majd ha ez nem lesz,akkor lesz más és akkor másra összpontositok.
Na,elég a hülyeségről,mert szombat éjjel van,itt visszajött a jobb idő,tuti lesz dolgom elég.
És délelőtt mikor végzek,megnézem a Ufc gálát,lefekvés előtt.Ez a lényeg most rövid távon.
Köszönöm ,hogy válaszoltál,bár nem pont igy gondoltam.
Thirdeye Magister mondta
II.Putyin998 cár írta:
Én is csak azért foglalkozok vele hogy ne értsem félre a dolgokat .
Csak azt figyelem kiből milyen szellem beszél . :-)
Nietz-senki mondta
Thirdeye Magister írta:
Tudok ezekről az ügyekről és “technikákról” én is – csak engem eléggé eltántorítottak a “Hit-gyülekezetes” barátaim (21-25 éves korom környékén), hogy ez valami ördögi módszer. De állítólag bármire – helytálló választ lehet kapni.
Tehát enélkül próbálom megérteni a világunkat, életünket érintő dolgokat.
qqtyin mondta
Érdeklődöm, hogy hallottatok már vagy olvastatok már arról az “ufológusról” aki “404” fedőnéven írogat a neten?
A gyakorikérdések.hu oldalon kezdte, majd otthagyta őket, mondván, hogy sok a hülye és ellehetetlenítik a segítő szándékát.
Van egy fan clubja, csináltak oldalt, fórumot:
https://sites.google.com/site/404ufo/404-valaszai/telepatikus-kapcsolat
Állítása szerint telepatikus úton sikerült felvenni a kapcsolatot egy távoli fajjal, akikkel személyesen is találkozott, és látogatást is tett a bolygójukra.
A telepátiát agykontrollal fejlesztette ki magas szintre.
Egy szó mint száz, nem hétköznapi jelenség a figura.
Világnézete hasonlít Andanéra, de tagadja a reinkarnációt (szerinte logikátlan) és valamelyest bízik a tudományban.
A következő leírás róla kissé hosszú, de valamelyest bővebb képet adhat.
“404, a híres UFO kutató, asztrobiológus
A 404 név egy nick név, igazi nevét nem árulta el nekünk. Született 1958-ban, Arizonában. Diplomáját New Yorkban szerezte. Édesanyja és édesapja nevéről nem nyilatkozott. Szülei, és saját maga hollétéről sem akart nyilatkozni honlapunknak. Sajnos hiába kerestük fel 404-et, mindenről azért még nekünk sem nyilatkozott, hiszen nem mindennapi hobbija miatt titokzatosnak kell lennie. A legnagyobb hobbija nem más, mint az idegen lényekkel való telepatikus kapcsolat fenntartása. Rendszeresen ápolja kapcsolatát idegen lényekkel, földönkívüli civilizációkkal. Ezért akik nem hisznek a földönkívüliekben, azok őrültnek nézik őt. Titokban tart minden nemű információt amiről úgy gondolja nem szabad kitudódnia a nagyvilágban, mert káoszt és félelmet okozna, öngyilkosságot váltana ki a mélyen vallásos emberekben és szekták tagjaiban.
404 ufológus feltűnő, piros szemei sok emberben félelmet kelt. Egyesek szerint 404-nek piros kontaktlencséje van, mások szerint kötőhártya gyulladása, de valakik váltig állítják hogy azért piros a szeme, mert 404 földönkívüli, nem ember, és amikor felöltötték rá az emberi alakot, elrontották az átváltoztatást és a szeme maradt az eredeti földönkívüli szem. 404 elmondása szerint azóta piros a szeme, mióta az idegen lények -akikkel tartja a kapcsolatot- elvitték. Azok a lények olyan nagy fényben élnek, hogy az ő szeme kis időre meg is vakult, de szerencsére idővel vissza tért a látása. Szemének ideghártyái azonban olyan mértékben károsodtak, hogy a szem fehérjéje piros maradt és ez a kaland élete végéig nyomott hagyott rajta. Szeme csúnya lett és fényérzékeny, ezért csak napszemüveggel tud utcán közlekedni. Szeme olyannyira fényérzékeny, hogy még félárnyékos helyen is kön-nyezésnek indul. Nem akar híres lenni, inkább a háttérben szeret rejtőzködni, de valamiért mégis feltűnő jelenség az emberek közt. Talán, nem véletlenül, hiszen szeret másokon segíteni, és ez bizalmat áraszt az emberek környezetében.
Foglalkozása: Eredeti foglalkozása orvos volt, belgyógyász. Diplomáját Amerikában szerezte. Orvosi engedélyét 2002-ben bevonták, mert gyógyszerek helyett természetes készítményekkel és energia átadással gyógyította pácienseit, s mivel ez törvénybe ütközik, azóta hivatalosan nem praktizálhat. Elmondása szerint jelenleg vállalkozóként tevékenykedik egy cégben, tulajdonosként. E mellett okleveles természet gyógyász. Olyan betegeket gyógyít, akikről vagy már lemondtak az orvosok mondván hogy már nem lehet rajtuk segíteni, vagy jobban bíznak a természet erejében mint a mesterséges gyógyszerekben. Magyarországon engedélyt szerzett természetes gyógyhatású készítmények gyártásához és forgalmazásához. Több hektáros termőföldjén BIO gyógynövényeket termel, melyeket gyógyhatású készítményeibe dolgoz fel mint gyógynövény kivonatokat.
Kedvenc földterülete: Philadelphia és Arizona
Testfelépítése, külseje: (Nem szeretné nyilvánosságra hozni.)
Haj színe sötét gesztenyebarna. Szeme sötét barna (szemfehérje színe piros).
Hobbija: UFO kutatás, csillagászat, barkácsolás, úszás, tekézés. Fiatalkorában rendszeresen űzte az ökölvívó sportot, de tanulmányai miatt nem volt ideje rá és be kellett fejeznie.
Egyéb érdekesség róla: Vegetáriánus.
Szereti a természetet, az embereket és az állatokat. Békés természetű, komoly gondolkodású. Kerüli a konfliktusokat, menekül a vitáktól. Az emberekkel szemben kissé bizalmatlan, emiatt magába zárkózó, úgymond magányos farkas életet él. Egyedül lakik otthonában Plútó nevű vadászkutyájával. Nőtlen és gyermektelen.
Származása: USA”
Thirdeye Magister mondta
@ qqtyin:
Én nem hallottam még róla , de épp a napokban filóztam azon , hogy mi lenne , ha békés szándékkal landolni akarna valamilyen idegen faj .
Lehet, hogy a pánikban menekülő emberek láttán azt gondolnák , hogy ezeken már úgyse lehet segíteni , azután visszafordulnának . :-((
Zoli mondta
@ qqtyin:
Nem jutottam még az oldala végére, az eddig olvasottak alapján kicsit hihetetlennek tűnik, a patkany.király srác esete meg erőltetettnek
qqtyin mondta
@ Zoli
@ Thirdeye Magister
2 hónapig kutakodtunk ezután a 404 után, mindenféle féle nyomot amit az internet maga után hagyott, megvizsgáltunk. Az a helyzet, hogy nem sikerült kimondani a végleges ítéletet felette.
Néhány története nagyon ködös, sántít, sci-fi. Bár ez is nézőpont kérdése.
Más szempontból rengeteg tanácsát, hozzászólását olvastuk, elemeztük és megállta a helyét. Nyugodt figura, nem igazán lehet kihozni a sodrából.
A bosszantó az, hogy bujkál, a követői közül is csak maximum 6-7 fő látta élőben.
Interneten keresztül meg most mit higgyen el az ember? Én mondtam nekik a “fan-fórumon” hogy ez a sok sok iromány amit összehoztak, + a történetek nem bizonyítanak egyebet, mint hogy van közös nyelv, írás, meg internet.
Erre azt mondták, hogy szkeptikus vagyok, meg még sok más ember is aki odatévedt és némi bizonyítékot kért… aztán bannoltak.
A végkövetkeztetés az lett, hogy akár szórakoznak az emberekkel, akár igazat beszélnek, jól megkavarták a sz@rt…
II.Putyin998 cár mondta
@ qqtyin:
Persze.Arizonai születésű,visszagyütt a zufóktúl,de a gyakorikérdések.hu oldalon,ami a laikus buzik és hülyék gyüjtőhelye,ott osztja az eszet.
Még az is hülye,aki ilyennel foglalkozik.Ennyire nem lehet unatkozni.
Felháboritó.
Munkatábor,25év.
Innen indulna a tárgyalási alap.Köcsög buzeráns…méghogy 404….ilyen egy állatot,bazmeg. :reallyangry:
Annyira titkolódzik,hogy jutúbos videókat csinálgat magáról,hipertitkos magyar idiótáknak.
Zoli mondta
qqtyin írta:
Nyilván csak azért zárkóztak el a bizonyítástól, mert rossz napjuk volt éppen.. ;-)
Zoli mondta
II.Putyin998 cár írta:
hát ez a gyakorikérdések oldal tényleg eléggé szedált.. :eek:
II.Putyin998 cár írta:
Érdekelte, utána nézett.. Azt például Tőled tudom, hogy videója is van feltöltve.. :talktothehand:
II.Putyin998 cár mondta
@ Zoli:
Elég volt rákattintani a linkre.Nem nagy utánajárás.
Nem is magát a csávót szidtam személyesen,hanem az egész hóbelevancot.
Amit erre az oldalra linkelnek,azt ha van is rá időm,mindig megnézem.
Legfeljebb utána anyázok magamban,hogy minek pocsékolom a drága időmet ilyesmikre.
Majd felteszem ezt a kérdést a gyakorikérdések.hu-n.
Zoli mondta
II.Putyin998 cár írta:
:-D :-D II.Putyin998 cár írta:
Én is így vagyok vele, és igyekszem utána is nézni, az érdeklődési szintemtől függő intenzitással
Thirdeye Magister mondta
II.Putyin998 cár írta:
http://m.blog.hu/or/oroszorszag/image/szasulja/09%20szept/car%20putin2.jpg :-D :-D :-D
aelod mondta
Thirdeye Magister írta:
mindig tátott szájjal hallgattam kölyök koromban az ilyen sztorikat…
Thirdeye Magister mondta
aelod írta:
De most már nem ? ;-)
aelod mondta
Thirdeye Magister írta:
Hát, volt egy munkatársam aki aztán qrvára nem hitt az ilyenekben és a csaja egyik éjjel arra ébresztette h van vki mellettük az ágy mellett, nem hitte el a csaj majd beszart. Másnap a srác érezte h szuszog vki rá, volt h kapcsolgatta a villanyt…..
3 évig dolgoztunk előtte együtt szal ő abszolút földhözragadt volt. Megrémített akkor
Thirdeye Magister mondta
@ aelod:
Nekem van egy visszatérő élményem , amikor is alvásból arra ébredek , hogy erős vibráció van a testemben , és ez kapcsolódni szokott valami jelenlétfélével . Volt amikor kifejezetten idegen jelenlétet éreztem .
Azután kiderítettem , hogy alvásparalízisnek nevezték el a jelenséget , és megdöbbentően nagy arányban tapasztalt dolog a lakosság körében .
Aranyosak az ilyen tudományos magyarázatok ,de a tapasztalókat nem nagyon vigasztalja . Érdekes lenne tudni , hogy valójában mi van a háttérben .
http://hu.wikipedia.org/wiki/Alv%C3%A1si_b%C3%A9nul%C3%A1s
http://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__alomfejtes__4147701-mi-lehet-ez-alvasparalizis :-D
II.Putyin998 cár mondta
@ Thirdeye Magister:
Köszi.Az egész locsogásodnak volt egyetlenértelmes hozadéka;le is nyúltam rögvest :laugh:
Új profilképem van,hála neked ,kedves Sir Die :-D (szőrdáj)
aelod mondta
@ Thirdeye Magister:
Nem tapasztaltam még ilyent, hogy para lenne az alvásommal :-) . Azt igen, hogy évente vagy 3x ha álmodom….bár arra ébredni, hogy a kutyád melletted álmában morog és ugat elég rémisztő :-) :-)
Thirdeye Magister mondta
II.Putyin998 cár írta:
Tudtam előre . :-D
Nietz-senki mondta
http://www.youtube.com/watch?v=mwJZ9ZLPvxw
E mondanivaló bizonyos részleteihez való “kötődésemet” – “szükségszerű véletlennek” tudnám nevezni.
Az első 5 percet bárkinek ajánlom!
…annyira veszélytelen, hogy ha azt mondanám: Le a cipővel! – az is több kockázatot hordoz.
Úgy is mondhatom: próbáld meg kontaktlencse nélkül!
Akit eleve nem érdekel – Az lapozzon!
Gyermekkoromban teljesen általános volt az a reggeli (hajnali) éber álmodozás, ami egy madártávlati értéssel hozható kapcsolatba. Iskolás koromtól fogva – ez az idea (képzet) “segít” nekem. Az álomban konkrétan egyetlen sassal való eggyé-válás… persze felvisz engem oda, de akkor egyek vagyunk.
Mindig nagy áhítattal figyeltem a levegő urait: sasok, sólymok, héják, ölyvek stb. Káprázatos elegancia és gyorsaság (ez utóbbi inkább a sólymok és héják sajátja).
5-8 osztályos időszakomban voltak galambjaim (20db). Akkor nagyon sokat néztem őket és az eget.
Hát ufót nem láttam – de úgy van ez: mindenki azt látja, amit látnia kell! 1971-től 1979-ig nem tudtam, hogy mi jelentősége lehet megfigyelésemnek, álmaimnak.
Most lehetne ez belemagyarázás is – csakhogy alsó tagozatban nem tudtam, hogy felső tagozatos koromban lesznek galambjaim (ami elvonja figyelmemet a tanulásról)… de lettek és nem azért, mert “kitapostam” magamnak őket (szüleimnél).
És akkoriban és semmiféle turulmadárról sem hallottam (meg persze enigma TV-ről sem).
Ezeket így éltem meg – bizonyítani nem tudom.
Semminek sem szeretném a jelentőségét nagyítani (vagy hitelét rontani) – szerintem mindnyájunk életében vannak rejtett összefüggések, amit észre sem veszünk (ez a trendi – nem a kutyám farka).
Ez a csodálatos társadalmi lét elterel minket (saját magunktól).
Persze mindezekre felettébb büszkék is lehetnénk – ha a sajátunk volna.
Ott tartunk, hogy a boldogságot megvennénk kilóra – ha lehetne. Ennyire közünk sincs saját létezésünkhöz.
Ha pedig valaki mégis talál valamit – rögtön lehurrogják.
– irigység, de mire?
A valóságot irigylik a gazdagságban, a boldogságban is – nem a gazdagságot és boldogságot!
A létezés a nagy princípium – nem a gazdagság, meg a boldogság!
Az enigma műsorban szó esik a kerecsenről, mint nagytestű sólyomról – de mérete elenyésző a (nagy) sasokhoz képest (még 1:2 arányt sem közelíti).
Viszont aki ismeri az “erőviszonyokat” az tudja, hogy a kisebb ragadozók roppant szemtelenek, pimaszok és erőszakosak nagyobb sorstársaikkal szemben…
Megszámlálhatatlan számomra az az eset, mikor kisebb ragadozó nagyobbat kiebrudal saját területéről – mármint a légi-csatában (sokkal ügyesebb és mozgékonyabb). A nagyobb madár – inkább nem is védekezik – csak menekül kifelé a territóriumból.
A sasok – talán ezért is – jóval magasabb légrétegekben érzik jól magukat, ahova kisebb ragadozóknak már nincs értelme felmenni (és ott már nem is oly harciasak – légszomj).
Megismétlem a szakrális négy őselemet és szimbólumát: föld (bika), tűz (oroszlán), víz (ember), levegő (sas) – gyakorlatilag: Ezékiel “négy-lelkes állata”.
És a kozmikus tudati szférák: anyagi, éteri (erők), asztrál (érzelmi), szellemi (értés, belátás) – és ezek különféle átfedéseik adják a finomabb dimenzionáltságot a mikrokozmoszban és a makrokozmoszban.
Egy tervező (mérnök) nem szokott makettokat készíteni?
Persze – Az úgy helyből mindent előre tud.
Thirdeye Magister mondta
Nietz-senki írta:
http://hovamesz.com/index.php?option=com_content&view=article&id=74&Itemid=296&lang=hu
Nietz-senki mondta
qqtyin írta:
Ez a 404 és David Icke állításai nagyon összecsengenek:
“A Telepátia az emberiség szemszögéből egyenlőre nem tartozik bizonyított természeti jelenségek sorába s így az ember kételkedve, gyanakodva vesz tudomást létezéséről. Az emberek a média hatására szocializálódnak és nem önmaguk képességeinek elsajátításával szerzik be az információkat a külvilágról.
Az átlagos hétköznapi embernek csodának számít a telepátia, ám nem az, csupán az agy azon részének igénybevétele, aminek elsajátítását az iskolákban nem taníttatnak meg s ezért nem elfogadott. Az embereknek csak az az elfogadott amit az iskolákban tanítottak neki, és csak abban hisz, amit a társadalom elhitet vele. Az én meglátásom szerint az egész emberi civilizáció manipulálva van, és ki van szolgáltatva.”
Nos, ez vagy igazság, vagy plágium – de egyetértek vele.
Az egész civilizáció olyan manipulációs, torzító erőnek van kitéve – amit magunktól képtelenek vagyunk felismerni, beazonosítani, definiálni.
Nietz-senki mondta
@ Thirdeye Magister:
Nagyon összetett és teljes ez a weblap – most nincs időm belemenni a részleteibe.
Az a szemelvény, amire rámutattál: nagyon találó – valami ilyen összefüggésnek léteznie kell!
Ezeket – egyelőre – csak megélni lehet… nyilvánvaló bizonyíték nincs.
(tetszik)
Duncan Shelley mondta
Most olvastam, hogy Jézus magyar volt, de titkolják.
Segítsetek…
:sick:
qqtyin mondta
Nietz-senki írta:
Szó szerint vagy szinte szórul szóra ugyanaz, mint David Icke elbeszélése?
Esetleg ha tudsz linkelni ez ügyben, érdekelne. köszi
Gandhi mondta
Duncan Shelley írta:
Képtelenség. Ha egy népet hazugságokkal akarnak önbizalomra nevelni, régen rossz.
Thirdeye Magister mondta
Duncan Shelley írta:
Pedig így van . Ha megnézed a képet , tisztán felismerhető a háttérben a békásmegyeri lakótelep egyik bérháza . http://www.maltai.hu/data/nodes/868/image/husvet.jpg :laugh: :laugh: :laugh:
Petra mondta
Duncan Shelley írta:
Kurva mindegy, ha nem regisztrál, ő sem szavazhat a következő választásokon!
Állítólag Ádám és Éva is magyar volt. Ádám legalábbis biztosan, ahogy azt a neve is mutatja. Az ősi magyar ád szóból ered, vagyis ad, adományoz. A Bibliába szerint Isten megteremtette az embert, azután ezt mondta Isten: “Nézzétek, nektek ÁDÁM minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen.
A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul ÁDÁM.” Úgy is történt. (Ter 1.29-30.) Mondta ezt természetesen így, magyarul és ekképpen lett az első ember Ádám.
És ezt nem én találtam ki, egy komoly történelmi folyóiratban olvastam, nem pont ebben a formában, de valami hasonlóan bugyuta levezetéssel. A lényeg, hogy két kézzel kapunk minden lehetőség után, ami példázza, hogy milyen remek nemzet is vagyunk. Íme a lista a magyar és magyar felmenőkkel rendelkező hírességekről: http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%ADres_magyar_sz%C3%A1rmaz%C3%A1s%C3%BA_szem%C3%A9lyek_list%C3%A1ja
Az a kiváló nép, amelyik a holokauszt idején még nem magyarnak, hanem zsidónak titulálta némelyik listán szereplőt, vagy annak családját, akiknek aztán el kellett hagyni az országot.
Fura dolog ez, és nem is annyira nacionalizmus, inkább az a jelenség, hogy ha valaki erős, okos és népszerű, akkor egyből mindenki magához közelállónak érzi és igyekszik kisajátítani legalább egy részét. Az én fiam, az én szomszédom, velem egy suliba járt és ismertem a MÁV kórházból (én vertem meg annyira, hogy odakerült), jóban voltam a szüleivel, húztam a húgát, egyszer láttam fordulni a sarkon, ezek mind okot adnak a büszkeségre. Meg van az én mindig tudtam, hogy sokra viszi, én is mindig is neki szurkoltam, nagy rajongója vagyok, mindent tudok róla, gyűjtöm az összes cikket vele kapcsolatban, mindegy , csak legyen valami kapcsolat.
Bezzeg a kutyaszarnak sosincs gazdája!
Nietz-senki mondta
Ami teremteni akart valami “természetfelettit” (Bábel-tornya) és csak torzszülött sikerült.
prolizoli írta:
Hajlamos vagyok azt gondolni a bibliáról – hogy nem azzal van a probléma ami benne van…
hanem azzal – ami hiányzik belőle!
– benne is foglaltatik: “…átkozott legyen Az, Aki hozzá-tesz – vagy elvesz belőle!”
Ez számomra azt jelenti – hogy manipulálva volt (valami szándék szerint)…
mindenki magából indul ki – Aki ezt beleírta, Annak szándéka volt!
Az igazság pedig semmiféle szándékot sem kíván meg – mert eleve a létezés lényege (nincs ilyen hitványságra rászorulva).
– továbbá:
Jézus tanítja az embereket imádkozni:
“Mi Atyánk, Aki a Mennyekben vagy…”
– egyáltalán nem kell prófétának lenni ahhoz, hogy beismerjük:
ez utalás arra, hogy a Teremtő (Jehova) és a “Mennyei Atya” nem egyazon lényiség!
– továbbá:
Azt mondja Mózesnek Istene:
“… meg nem láthatsz – mert Aki engem meglát, Annak meg kell halnia!”
– miért mondja ezt egy Isten???
Több, mint 30 éve foglalkoztatnak ezek az ügyek – különösképpen “az emberi ügy”.
Sokféle vallási közösséggel találkoztam – természetesen, mint belépő (nem mint kívül-álló)…
de egyik felekezet, vallás berkeiben sem tudtam sok időt eltölteni – mert mindennél fontosabb volt, hogy megértsek dolgokat (ne tanítsanak – ez az iskolai pszichózis alapja is). Mennyire tud az “Én” ott-lenni?
Olyan egoitásról szólok, ami nem a pokolba vezet.
Az élet figyelmes megélése – “nyitottság” (intuíciók, impulzusok, impressziók)…
megérteni, hogy az életben hogy is működnek a dolgok!
Én alig lapozgattam a bibliát (20 évesen mégis – de egyáltalán nem értettem) – és most nem kell külső segítség (pedig meg vannak a kapcsolataim – az lenne a “durva” ha én akarnám őket megtéríteni).
Meg lehet érteni – helyes életgyakorlattal is – persze gondot kell rá fordítani!
Nos – a “bábeli torony és zűrzavar” valóságos: ebben élünk! Belülről, beleszületve – nehéz felismerni.
prolizoli írta:
Nyugodt lehetsz én kikeltem abból a fotelből – nem fogadom el sem a városi életmódot, polgári értékrendet.
Az, hogy nekem szolgálati időmben van módom netezni – ez ne tévesszen meg!
De gondolom azzal sem mondok újat, hogy hiába változik az életmód – ha a szemlélet csökött.
Anyósom végig-dolgozta az életét (Ő és szinte az egész család abba menekült). Mindent meg lehet csinálni ész nélkül is – működik egy életen keresztül is; meg szegény naponta órákat imádkozik mindenkiért az egész világért… meg lehet ezeket ügyesen tanulni – csak nem tudjuk miért: az élet egésze; meg azt sem: ki fogja az imák szép reményét valóra váltani?
Krisztus – úgy nem! Ő nem lép ide fizikailag (az emberiségnek kell hozzá- emelkednie)!
Bennünk van – mint Lucifer is!
Nem akarok időt- rabolni, vagy felesleges szót szaporítani.
Bármikor folytathatjuk (érdemben)… ha bármikor megbántottalak: elnézést kérek!
A poént nyugodtan lökheted – nem vagyok sértődős és haragtartó…
Nietz-senki mondta
Nekem épp az a gyanús, amikor túl sok ember “gyakorolja” (imádja) egységesen ugyanazt az igazságot – ezért felesleges egyénként megszületni!
– ezt vallási csoportokra is értem.
Zoli írta:
Arra gondoltam, hogy nem véletlenül születünk egyénnek – egy fejlődő világba (az örökkévalóból).
Mert ugye másképp “fest” az igazság a fejlődő világban…
pontosan a fejlődő világ követelménye az igazság megnyilvánulásának változó módja!
Ami az örökkévalóban mindig ugyanaz – a fejlődő világban, aktualitását tekintve – időről időre más és más!
Éppenséggel Az bizonyosan téved – Aki lehorgonyoz valami jól bevált életmódhoz, értékrendhez, (látszati) igazsághoz, valláshoz stb.
Igen – akkor tör ki pánik, ha ezek a bálványok ténylegesen süllyedni kezdenek.
Az élet materiális társadalmi alapjait és nem tagadom.
Viszont ami közügy – azt a közérdeknek kellene vezérelni!
Lehet, hogy baj van ezekkel a kifejezésekkel is – de elvi vetületét tekintve így helyénvaló.
Szerintem a piaci alapon működő világgazdaság is közügy – ezt senki sem tagadta – tehát mindenkinek “jól kellene járnia”… mert ugye mindannyian részt is veszünk ebben – és tőlünk szegényebb emberek népek, még inkább részt szeretnének ebben venni!
De a piac szükségszerűségi törvényei ezt nem hozzák maguktól létre… a minden emberi mértéket és ésszerűséget meghaladó gazdagságot: urakat, dinasztiákat viszont képes volt kinevelni e demokratikus rend.
És ez állítólag rendben is van, mert már több-száz éve így működik – tehát: ez így jó kell legyen mindenkinek!
Csak azért nem mondom, hogy mondjál Te is véleményt, mert áthoztam ezt a választ ide.
Soha nem rejtettem véka alá véleményemet: Akinek ez elfogadható – Annak köze nincs semmiféle igazsághoz.
Mindenki véleményét tiszteletben tartom – de nem tudom elképzelni, hogy ezt meg lehet magyarázni szándékos ferdítés, elhallgatás nélkül…
Volt már magyarázkodás bőven ez ügyben – ezt az tényt nem sikerült igazság birodalmába “belopni”.
Írtam Prolizolinak is…
nem ma estem le a falvédőről.
– egyáltalán nem kell elhinni; mint ahogy én sem hiszem el ennek a pénz-értékrendnek az “igazságát”.
Szerintem mindenki magára van ebben hagyva – ép ezért nem kell trendeknek felülni.
Én is el merem mondani a véleményem bármiről – mások nevében is – úgy, hogy nem kell több-száz ember magam mögé terelni… hogy súlya legyen mondandómnak.
Kellemes Húsvéti “rágódást” Neked Zoli – és minden tisztelt blogírótársamnak!
– senkinek sem kell szégyenkeznie, ezek emberi ügyek!
Nietz-senki mondta
Duncan Shelley írta:
Nagyon le vagy maradva – puszta véletlenségből 15 éve olvastam erről (pedig nem szeretek olvasni).
Nézz utána sürgősen!
Mondok még egy ehhez “hasonlót”:
A magyar rovásírás legalább 30000 éves (hivatalosan ez is tagadva van)! Jobb úgy megközelíteni, hogy akkor még nem igazán beszélhetünk “magyarokról” és testvérnépek neveiről sem!
Így már korántsem oly lehetetlen.
Ha pedig Jézusra gondolsz – akkor még közeli volt a rokonság… most pedig egyre távolodó nemzetekről beszélhetünk a “rokonság” helyett.
Ha hiszünk a bibliának – Ádámról Éváról mindannyian rokonok vagyunk.
rozsi008 mondta
@ Nietz-senki:
A helyzet az, hogy Jézus nem magyar volt, hanem annunaki.
A magyar rovásírás szerintem jóval régebbi mint 30 ezer éves és sokak szerint a legközelebb áll a sumer nyelvhez, amely pedig az annunakik nyelve volt.
“- egyáltalán nem kell prófétának lenni ahhoz, hogy beismerjük:
ez utalás arra, hogy a Teremtő (Jehova) és a “Mennyei Atya” nem egyazon lényiség!”
Ki kell ábrándítsalak, de sajnos Jehova és az Atya ugyanazok.
“Azt mondja Mózesnek Istene:
“… meg nem láthatsz – mert Aki engem meglát, Annak meg kell halnia!”
– miért mondja ezt egy Isten???”
Hát csak azért, mert a biblia istene mind a mai napig így szerez magának “híveket”. Erőszakkal, fenyegetéssel és félelemben tartva az emberiséget.
Thirdeye Magister mondta
Van egy javaslatom . Hagyjuk Jézust , Jehovát , meg a többieket .
Derítsük ki , hogy kik vagyunk mi ! :chic:
Az emberről , emberiségről , rólunk szóló hazugságokon csak egy módon tudunk túllépni , ha megvizsgáljuk magunkat , tetteink mozgatórugóit .
Ez ugyan kicsit kockázatos ,mivel közben nem hivatkozhatunk sem Jézusra , sem Jehovára , sem Mózesre , sem a politikára , de még a szökdelő elmének elnevezett szervetlen lényekre sem . :-)
Még az is kiderülhet , hogy annunaki vér csordogál bennünk :-)) :-( :-|
Nietz-senki mondta
@ Petra:
Egyetértek Veled és én is gyanakvóan nézem e jelenséget.
Akkor vagyok komoly bajban, amikor közeli ismerőseim – akikről jól tudom, hogy családjuk valamely ága egyáltalán nem magyar (nevük hangzását tekintve sem; köztük: szlovák, lengyel még német eredetű is)…
és olyan magyar tulajdonságokról szólnak, amiről halvány fogalmam sincs. Majd itt-ott hallok még róla (plébániai beszélgetések, internetes utalások, egyes barátaim mailben stb.) – de nem a “fősodrású médiában”.
Vagy van egy – apai ágról – bolgár származású (balhés) fickó, aki meglepő magyar nyelvészeti állításokat tesz (amiről “vérbeli” magyar nyelvészek nem szólnak):
A “vég-tagadás” és a “végtag-adás” értelme spirituálisan összefügg!
– aztán:
Az “égbolt” és “mennyezet” szavak keletkezésükkor logikailag felcseréltek (voltak) – ugyanakkor 100 évvel később “logikailag igazoltak” (kiindulási szavak: ég, bolt, és menny).
Ezt a sztorit már egyszer elmondtam (talán ugyanebben a topikban) – de hát az “igazak” – egyben aluszékonyak is. De vissza szeretnék kérdezni Rád – hogy érted-e!!! (nem szeretem a szájba-rágást – sokkal jobb. ha valaki magától érti meg!)
Ez a fazon azt állítja, hogy ez sehogy máshogy nem lehet – csakis úgy, hogy a magyar nyelv spirituálisan programozott!!!
Ezzel a fazonnal dolgoztam együtt fakitermelésben – hóban, sárban nyakig (jobbára ebből élt)… sok-mindent mondhatnék róla – de a szóban-forgó állításokból soha egy lyukas garasa sem lehetett. Felajánlottam Neki, hogy beviszem olyan társaságba, ahol némi elismertségre és őszinte tisztelőkre lelhet – de nem fogadta el. Csak mosolygott rajtam.
Alex, Prolizoli – milyen érdeke fűződhetett egy “félig bolgárnak”, hogy ilyet – egyáltalán – észre-vegyen? Ami felett egy magyar – életében több-ezerszer átsiklik.
Erre a varrjál gombot – kedves Petra! Vagy adjunk az egészre elfogadható magyarázatot!
Különösen a dislike-nyomkodó mazsoláknak, paprikajancsiknak ajánlom; hogy “sütnivalójukat” használhatják “ízlésen-túli” tartományban is (értelmesen)!
Ilyeneket kell megcáfolni nem a dislike-gombot nyomogatni!!!
Továbbá:
7. általános iskolás koromban hangzott el egy matematika órán, hogy tervbe van véve egy egységes Földi kormányzat megalakulása – még jócskán a hidegháborús időszakban.
Gimnazista koromban beszéd-téma volt, hogy a Nobel-díj bizottság tagjainak tudniuk kell magyarul… egyáltalán nem értettem, hogy ez a “blöff” mi fán terem.
Ugyanakkor 3-4 diák folyamatosan provokálták a kémia-tanárt, hogy beszéljen a kvantum-elméletről…
mert ugye van Annak egy nem túlzottan publikus része (részlete) is – ami a materialista tudománnyal köszönő-viszonyban sincs!!!
1987-ben a Hit Gyülekezet tagjai adtak nekem egy kicsi füzet-szerű kiadványt – amiben utalások voltak a Német-Római Birodalom újjá-alakulására, az utolsó időkre, armageddonra és az utolsó ítéletre… akkor egyáltalán nem foglalkoztam vele. Majd a 2000. év közelében láttam, hogy ennek fele sem tréfa.
A kvantumklubb, meg David Icke úgy nevezik ezt: szinkronicitás.
Számomra ez azt jelenti, hogy véletlenek – nincsenek!!!
Mi célja lehet ilyen “kóbor-eszméknek” – jóval aktualitásuk előtt???
Meg kell kérdezni a pszichológusokat!!! Mert lélektani dolog.
És el kell olvasni a bibliát – a “magvetésről”…
hogyan van belénk ültetve a jövő???
Erről nagyon sokan tudnak és már talán évszázadokkal ezelőtt is voltak, akik ezt alkalmazták.
A politikai és üzleti élet irányításáról ne is szóljunk (ugye?)!
qqtyin mondta
Thirdeye Magister írta:
Egyetértek.
Az emberfelettit csak az emberen keresztül érhetjük el.
Személy szerint értelmetlennek tartom a vallásokkal, kereszténységgel, stb. anyagokkal való foglalkozást. Ha annyira hasznos lenne a biblia vagy a korán netán utat mutatna, kivezetne a sötétségből, a háttérhatalom már rég betiltotta volna ezeket. Mibe kerül betiltani? Semmibe! Bármelyik könyvet fekete listára lehet tenni.
A hozzászólásokkal kapcsolatban olyan kritikám van, hogy eszméletlen hosszúak. Mikor meglátom rögtön elmegy a kedvem az olvasástól, mert előfordul, hogy hosszabbak mint a blogon egy cikk. Szerintem sok az irreleváns információ.
J. Andantól meg lehetett volna tanulni, hogy a felkínált, menedzselt információ azért van, hogy lekösse az időnket, energiánkat, megosszon bennünket.
Az igazságot csak a hatalom VALÓS birtokosai tudják. Nyilván nem érdekük, hogy széles körűen tanulmányozott könyvekben szerepeljenek…
Nietz-senki mondta
@ rozsi008:
Köszönöm a hozzászólásod.
Örülök Neked és annak, hogy van saját véleményed!
Nem zárom ki azokat az állításokat – amit mondasz. (nem is állítottam olyat, hogy a rovásírás nem lehet idősebb…)
De van rá okom, hogy bizonyos részleteket saját értelmezésem szerint könyveljem el.
Minthogy másoknak sem azt ajánlom, hogy az én szemléleti módomnak higgyenek – hanem azt mondom, hogy saját életük tapasztalásában lelhetnek – olykor – meglepő bizonyságokat… amihez figyelmesebb életgyakorlat szükséges, mint amit a városi élet megadhat.
– ez utóbbi állítást a város túlzott inger-gazdagsága miatt mondom… nem állítok olyat, hogy a városban nem lehetnek (vagy nem alakulhatnak ki) különleges képességű emberek.
Én csak azt állítom, hogy az én képességem egyáltalán nem különleges – és ez ingerszegény környezetet “kíván”! De ilyet bárki természetes módon kialakíthat – lényege inkább a lassúság, átgondoltság, nyugalom.
Thirdeye Magister mondta
qqtyin írta:
Ebben azért nem vagyok biztos . Te is tudod az igazságot .
qqtyin írta:
Ez viszont biztos :-)
Nietz-senki mondta
qqtyin írta:
Igazad van – és bocsánatot is kérek (rám is vonatkozik kritikád)!
Én is utálom a szájba-rágást, de akadnak itt olyan beszélgető-társak – akiknek ez így sem elég.
Azért igyekszem tagoltan írni – ne legyen oly vadregényes.
“Nekem” van fonala – olvasmányos!
Ez nem szentírás – hogy minden betűjét szomjúhozni kell?!
Ha valami érthetetlen – bele lehet kérdezni is (cáfolat előtt – különösen szerencsés)!
Kellemes időtöltést!
qqtyin mondta
Thirdeye Magister írta:
Itt arra gondoltam, hogy az ember mibenlétéről, működéséről, valójáról szóló igaz információkat tartják vissza.
Azt az igazságot valóban tudjuk, hogy félrevezetnek minket állandóan, valamilyen mélyen meglapuló hatalom kedve szerint. De ez csak az első lépés.
Kellene szervezni egy team-et, aminek a tagjai objektíven tapasztalati úton közel zéróból indulva próbálják feltérképezni a világot. Pontos mérések stb. ahogy Andan is leírta.
Thirdeye Magister mondta
qqtyin írta:
Szinte már utálom magamat :-) amiért olyan sokszor idézek kedvenc tanítómtól Don Juantól , de talán megvilágítja felvetésed nehézségeit .
” A varázslónak a valóság, a mindnyájunk-ismerte világ: csupán leírás.
Ennek az alaptételnek az érvényesítése érdekében don Juan minden tőle telhető erőfeszítéssel igyekezett arra az őszinte meggyőződésre vezetni, hogy az elmémben a valóságos világként szereplő dolog csupán a világ leírása; olyan leírás, amelyet születésem pillanatától fogva folyamatosan vertek belém.
Felhívta a figyelmemet arra, hogy mindenki, aki egy gyermekkel érintkezik, tanító. Mindenki folyamatosan leírást ad a gyermeknek a világról, míg végül elérkezik a pillanat, amikor az maga is képes lesz a leírt módon felfogni a világot. Don Juan szerint egyszerűen azért nem emlékszünk erre a rendkívüli pillanatra, mert egyikünknek sem lehetett előtte semmilyen vonatkoztatási pontja, amelynek alapján hasonlíthatta volna valamihez. Ám ettől a pillanattól kezdve a gyermek belépett. Ismeri a világ leírását. Belépése, úgy gondolom, akkor válik teljessé, amikor képes lesz valamennyi odavágó érzékelés értelmezésére, ami megfelel a leírásnak, és ezzel érvényesíti azt.
Don Juan számára tehát hétköznapi világunk valósága érzékelések értelmezésének végtelen áramlatából áll, amelyeket mi, az egyfajta valóságba belépett egyének egyformán sajátítottunk el.
A világot alkotó érzékszervi értelmezések áramlatának gondolata egybevág azzal, hogy ezek szüntelenül folynak, és ritkán, vagy sohasem kérdőjeleződnek meg. “
qqtyin mondta
Nietz-senki írta:
Korábban írtam neked az ügyben, hogy David Icke – 404 plágium ügyben pontosabb forrást kérnék. Nem vagyok Icke fan így nem tudom hol kezdjem.
Thirdeye Magister írta:
Ezen elgondolkodom. Egyébként egyetértek.
Meg elolvasom azt a könyvet ahonnan szoktál idézni.
rozsi008 mondta
Nietz-senki írta:
Tudom, hogy nem zártad ki, hogy a rovásírás lehet idősebb. Ha a sumer történelemnek hinni lehet, akkor a rovásírás több százezer éves is lehet. Ami pedig a saját értelmezést illeti hidd el bárki bármit gondol, hisz és vall a világról az csak dicséretes lehet. Mert az a gondolat legalább a sajátja. :-)
rozsi008 mondta
Thirdeye Magister írta:
Sőt, ha nem figyelünk oda még az is, hogy mi magunk vagyunk az annunakik és most büntetésből ugyanazt teszik velünk, mint amit mi tettünk valamikor az emberekkel. :-))
Nietz-senki mondta
qqtyin írta:
Csak annyira, hogy mindketten határozottan beszélnek a Földet környékező idegenekről.
Szerintem valós titkolt dologról van szó.
404-nek saját tapasztalata van – David Ickenak pedig mérnöki pontossággal felépített elméletei vannak (nem kevés hiteles dokumentációval és “tudománytalan-tudományos” bizonyítékokkal).
… “tudománytalan közvetett bizonyítéknak” lehet nevezni a NASA űr- és holdfelvételeit – melyek nagy többségéről bebizonyosodott, hogy műtermi, retusált, kisatírozott és amivel ilyen probléma nincs: az 50 évvel ezelőtti minőség (képfelbontás) 5 éves távlatban – tehát szándékos félre-vezetés…
miért is?
– mert van mit rejtegetni! Több, mint valószínű hogy közel ötven éve van kapcsolat az “idegenekkel”!
És ez nem ártatlan szemérmesség!!! Ennyi bakit – nem lányos zavarukban tesznek… hanem, mert kilóg az “ördög farka”.
Nézz rá David Icke rövidebb megnyilatkozásaira – pl:
http://www.youtube.com/watch?v=ZG-duWqFNcU
Thirdeye Magister mondta
rozsi008 írta:
Kik vagyunk ?
Hát annunakik . :laugh:
Fránya karma :-X
Nietz-senki mondta
rozsi008 írta:
Nyitott vagyok – beengedem, megértem, mérlegelem, elraktározom…
szinte semmit sem zárok ki (csak azt teszem folyamatos mérleg tárgyává, ami szemellenzőt kölcsönöz és vakságot idéz elő – ezeket nem engedem korlátlan mértékben magamra).
Egyszerre mindent – azért nem hihetek; nekem is vannak korlátaim, határaim.
rozsi008 mondta
Thirdeye Magister írta:
Csak mint elgondolkodtató dolog:
Ha elfogadjuk a sumerkori bizonyítékokat, akkor az annunakik már százezer évekkel ezelőtt űrutaztak. Megteremtették az emberi fajt, majd visszaélve óriási tudásukkal és magukat isteneknek tartva rabszolgaként kizsákmányolták, érdekeik elérése érdekében háborúkba küldték, félrevezették, rettegésben tartották és hazugságokkal tömték tele.
Tételezzük fel, hogy nem csak egyszerűen a leszármazottaik vagyunk, hanem mi voltunk az annunakik! Ha létezik az a fránya karma, akkor tagadhatatlanul azt kapjuk most vissza, amit adtunk. Csak most mi vagyunk a f@sz másik oldalán!
Thirdeye Magister mondta
rozsi008 írta:
De az annunakikat ki teremtette ?
rozsi008 mondta
@ Thirdeye Magister:
A Teremtő, aki azonban sosem képzelte magát valami felsőbbrendű “Istennek”.
Nietz-senki mondta
istvan írta:
A harmadik lehetőség: egy fej vöröshagyma (magában) naponta egyszer – a vírus megdöglik, a magyar kibírja.
Sajnos ez csak megelőzés – láz esetén nem szabad kipróbálni; mert az legjobb esetben is hányás.
Nietz-senki mondta
rozsi008 írta:
Így azért volna mit tanulni Tőle!
Ránéztem a weblapodra – jó!
Vannak mélységei.
Nietz-senki mondta
“Véletlen impressziók”:
Senkinek sem javasolnám, hogy pontosan ilyen szisztéma által akarjon igazságokhoz jutni – ennek ellenére elmondom, mert bárki számára érdekes és tanulságos lehet „az értés mechanizmusa” (ahogy én megéltem).
Gyermekkorom hittanóráin sokszor szó esett az „Egy- Istenről”, a világmindenség és az ember Teremtőjéről – de felnőttkori plébániai beszélgetéseken sem sikerült tisztázni, hogy Mózes második könyvében miért van szó Teremtőkről (Elohim)…
Ahogy azt sem, hogyan írhatott egyetlen személy oly sok isteni bölcsességet, ami történetiségét és terjedelmét tekintve is több emberöltőn keresztül tartott. Az is hiányérzetet támaszt, hogy az írás korszakának körülményei: szigorúan el vannak kerülve, ki vannak iktatva.
Miért éltek az első emberek, pátriárkák több-száz évet? Van-e összefüggése ennek a rejtélynek a férfi „tudás-átörökítő” princípiumával?
Mi az Isten és a világ esetleges problémája – és van-e valamilyen szerepe ebben az embernek? Az Isten nem vállal közösséget a bűnnel (plébániai beszélgetések alkalmával)! Miről van itt szó valójában?
Egyes angyalok szembefordultak Istennel és eleve „letaszítottakká” váltak – a Mennyből (a Földre). De miért fordultak szembe Teremtőjükkel? Erről azért esik szó: ÖNZÉS. De nem tisztázható, hogy miben szenvedtek hiányt ezek az angyalok – ami közre- játszott abban, hogy ilyenné váltak. Mi lehet az Isteni természet tiltott és titkos rejtélye – amit megirigyeltek, de nem kaphattak meg? Mi a helyzet az ős gonosz- elméletekkel – van-e alapjuk? Miért alakult ki és hagyományozódott az áldozati rítus?
Nostredamusz jóslata enged következtetni valami felemelkedésre. A „nyírkai jóslat” is szól a magyarokról, a „tevék népéről” és a „bika népéről” – hogy milyen távolinak tűnő konfliktusba keveredünk bele. (ez alig néhány hónapja került látóterembe) Találó a „bika népe” (az anyagi szféra őselem-jegye). A legidősebb és legfiatalabb lányom született a bika asztrológiai jegyében (május 10.) – akarva- akaratlan: van mit megfigyelnem a szeretet jegyében is. Egyet nyugodtan állíthatok: a működő jogoktól egy tapodtat sem méltatnak hátrébb- lépni.
A nagy egyház-szakadás, a „konstanzi zsinat” és a reformáció okait (és következményeit) néhány szavas „visszavonulás” jellemezte. Ezekről alig hangzik el néhány szó (nagyon egyszerű okok) – de semmi más… mert ugye (szabadon) gondolkodni: még napjainkban sem divatos (egyházi berkekben).
Honnan tudtak a keleti bölcsek Jézus születéséről (helyéről, idejéről)? Miért indul néhány-száz évvel később a népvándorlás?
Most elég ezekről a rejtélyekről szólnom – melyek nagy hatással voltak rám (pontosan azért, mert nagyon érdekeltek). Ahol a kérdés – ott a válasz (mondja egy ókori bölcsesség). Ezek esetleges összefüggését még nem sejtettem.
Popper Péter az „Istenek órája” egyik műsorában (a könyvben nem találtam) az mondja a bibliai Teremtő Istenről, hogy megosztó Isten (nem az egység Istene) elválasztja az eget a földtől, a világosságot a sötétségtől stb. Ez az Isten nem annyira a jóság jegyében tesz, hanem inkább léte, hatalma bizonyságaként. Szerepet játszik a „jóság” is („és látá isten, hogy amit teremtett – az igen jó”). De inkább valami végeredmény – nem isteni motiváció (hanem konzekvencia területén).
Jézus többször szabadkozik, amikor az Atyáról kérdezik: „az én Atyám, Aki a mennyekben van…” Kihez imádkozunk? Mire tanított?
Az ember nagyon sok-mindenre odafigyel – nem tudja miért; a gyerek még több-mindenre figyel… De a gyerek még nem tart ott, hogy rendszerezze.
Akkor most lássuk milyen sors- és tudati tényezők játszottak szerepet abban, hogy néhány évtized leforgása alatt az „értés” és bizonyosság tüneteit érezzem magamon (viszont nem nevezhetem magam Annak, Aki a létezés mélységes értelmébe- hatol):
A „Sziriat oszlopai” (Várkonyi Nándor) szól Atumról – az Istenek teremtőjéről, oszlop-hagyományról, különféle „szentkönyv-mítoszokról”, víz- és tűzözön-legendákról. (13-16 évesen többször „beleszagoltam”; de csak 23 éves koromban olvastam el a könyvet)
Ebben a könyvben van egy rövid szemelvény: az urál-altáji népek szentkönyv-mítoszában némi oppozíció merül fel Arany-Kwores Atya és a „Világügyelő-férfi” között az ember és világ ügyéhez történő hozzáállásában. Ez számomra kezdetektől érdekes – mert bármennyire is rejtett, jelentéktelennek tűnő igazság – ez mutatja, hogy az emberiség szerepe és megítélése nem lehet olyan egységes, mint azt a biblia és a papság állítja, tanítja. Itt felmerül az Alexandriai könyvégetés szükségszerűsége – hogy valaminek titokká kell válnia! Ezzel kapcsolatban még az is felmerül, hogy a bibliát az Ó-szövetséget és Új-szövetséget „eggyé- kényszerítették”. A Krisztus princípiuma bele lett foglalva az Atya princípiumába. Jehova tanúi nem tudják világosan megmondani: mi szüksége volt egy Istennek tanúkra (nem beszélve áldozatokról). Arany-Kwores Atyának időről-időre meg kell fiatalodnia (fürödnie)! Mi szüksége van egy Istennek fürdőre és mitől öregszik? És egy ilyen folyamat miért „kívánja”, vonja maga után népek pusztulását? Íme, az áldozati rend (szükségszerűsége – amit egyáltalán nem lehet morális érvekkel megtámogatni).
Antrophozófista olvasatokban (17 éve): Naplények – Fény-szellemek – Bölcsesség-szellemek – Teremtők (ezek egyugyanazon fogalmat, lénységet és valóságot jelentik. Ilyen baráti körben jó 15 éve elhangzik: Jehova nem Isten, hanem csak a zsidóság „csoport-lelke”… akkor még olyan is: Jehova száműzve van a Holdra – ott a Naptól (vagy Földtől) „elforduló” részét kell fénnyel áthatnia. (Ezek korántsem abszolút igazságok – viszont nagyon fontos „adalékok”)
Waldorf-körben (a rovásírás alapján) elhangzik a „Hunor” szó valósága (értelme): Honúr (a hon ura, védelmezője). És ugyanezen az alapon Jáfet is: Jó-fa. (ekkor már legalább 40 éves voltam, de még semmi értő kapcsolatom sem volt a nemzeti identitással – és ezt a Waldorf tevékenységi valóságban egyáltalán nem lehet „rájuk- kiabálni”. Ezek olyan: „véletlenek”.
Kb. másfél éve találtam a Neten: „Eretnek legenda” – ekkor szép lassan minden kivilágosodott: részleteiben már minden elhangzott; de egészét és összefüggéseit alig érintettem. Ennek értelmében, az Isten és a Teremtő nem egy. Popper Péter is hivatkozik („Az Istennel sakkozás kockázata” – keleti vallási kultúrák mestereire) egy illegális teremtésre. De csak az Eretnek legenda mutat rá ennek a gonosznak anyagi természetére – mely magába- vonta a „lelket” is. (A lélek isteni küldetése volt: a megtévedt Teremtő vissza-térítése… ebben és „Jehova tanúinak materializmusában”, tevékenységében látható némi paradoxon) Az anyag teremtése, a szellem halála: áldozat! (hoppá, hoppá – erről nyilván szól az antrophozófia is; de önmagában erre nem lehet elméleteket alapítani) Az viszont egyértelmű, hogy amit gyermekkortól belénk-plántálnak (tiltásokat); azt a „hályogot” évtizedek bizonysága sem képes kiiktatni.
Lássuk csak be – miért vált oly uralkodó természetűvé világunkban a materializmus! Mert ugye Teremtőnk (a bibliai Isten) – bármennyire is szerette volna később (előre nem látható idő-tényező) – nem kerülhetett ki az okozat (karma) ténye alól. Lényegében Ő volt messze az első lény, aki az ősegységet megbontotta – de nem akarok vádaskodni; hisz neki köszönhetjük az életet és a többi Teremtőnek; Akik „kénytelenek voltak” a kialakult helyzethez igazodni (Krisztus-lény). Ha az anyagba nem áramlott volna be a többi 6 Teremtő ereje is; akkor az élet nem volna számunkra ilyen egységes.
Ebből könnyen levezethető a választott nép Teremtőnkhöz kötődése és valósága. A materializmus és globalizáció kábítása és hatékonysága. Meg ugye: a „romlás virágai” – egyházak, vallások, politika stb.
Ha figyelmesek vagyunk, láthatjuk a „fő-sodrású média” birkózását a tényekkel – nagyon könnyen észre-vehető. Kossuth-rádió: „a magyarságnak nincs kimutatható genetikai, vérségi kapcsolata a hunokkal – mire a riporter: de a Hungária szó utal erre!” Más: „Attila király valóságát – némileg Gárdonyi regénye: Láthatatlan ember (által) – bemutatva… Őt feltétlenül vérszomjas barbárnak nézte az ő kora is. Akkor mi sem tekinthetünk Rá másképp???” Más: „A betyárok közel 5 évszázados múltjáról… elvették a gazdagoktól és oda adták a szegényeknek – de egyébként közönséges gazemberek voltak” – ezek milyen szövegek???
Ilyen felemás „üzenetek” hangzanak el egy közszolgálati médiában. Mi ez – ha nem az, hogy valakik folyamatosan és tudatosan el akarnak választani minket saját ideáinktól?!
Nem sokáig lehet már rejtegetni az ördögöt. A magyarok vérszerződése nem arról szólt, hogy mi valaki ellen felesküdtünk. Meg kell védenünk egymást és magunkat – most – a hazugság-áradattól. Ebbe a folyamatos népbutításba iszonyatos összegek és erők vesznek bele. De a „magyarok nyilai” az igazság nyilai – azok nem tévednek (szívekbe- találnak és nem halált; hanem az új életet teremtenek); „figyelmezik Rómát”… mert Az (Katolicizmus és jog) kegyelmet talált Attila király előtt – a Krisztusra esküdve. Ott állunk kérdőn – elismerés híján – a civilizáció kapujában. Ez a kölcsönös értetlenség valósága. Ki hagyta el a „mesés keletet” a „nyugat tévedéseiért, gonoszságáért” és védte meg ugyanezt a rendet a Török hódítástól? Elérkezett az idő, hogy tisztázzuk: nem egy tudatlanságban kóborló horda maradéka vagyunk. Mi nem hatalmi jogot formálunk.
Ezek az élethelyzetek – melyeket vázoltam és áthullámoztak lényemen – számomra egy különös érzést kölcsönöznek; amit a sakkban éreztem először… amikor egy érdekes „játszható” állásban vagyok – amit játszani kell! Mert, ha nem játszom – akkor nagyobbat veszítek: érdekesség, tapasztalat, igazság!!! Ez az érzés képes engem igazságokhoz vezetni.
Ezt a sakkban is így tettem. Ami érdekelt – azt nem hagytam annyiban… ezáltal leltem tapasztalatokra és igazságra – nem a félelmek által.
Thirdeye Magister mondta
Ismeri valaki ezt az egót vagy mit ? :chic:
http://azurelefant.blogspot.hu/
II.Putyin998 cár mondta
Thirdeye Magister írta:
Amikor ilyen holdkóros lököttektől olvasol valami hülyeséget,akkor mi jár a fejedben?
Hogy te is mégis milyen kibaszott okos vagy,mert hasonló hülyeségeket olvastál egy másik lökött blogon,neadjisten-egy könyvben?
Vagy ezek mind saját tapasztalatokkal alátámasztott dolgok?
Úgy köll eztet elképzelni,hogy odagyütt a Szőrdájhúú’ egy csomó zególény,osztán asztonták nekije,hogy mostantúú’ ők a zurak,mee’ ha nem,akkóó’ lesz nemulass,básszámögasztáfűzfánfütyülőjitnekije,tyuhajj!
Te legény!
Osztán nemlehe’ hugy ezek a blogiróleginyek is csák úgy mongyák esztet a zegút,osztán nincsis,csák ezek hazuggyák,mernincsen pizük pálinkára?
Eztet cáfódmánmeg szépöcsém,hogy megszeresselek a magam eccerű móggyán :-D
Thirdeye Magister mondta
II.Putyin998 cár írta:
Azt , hogy jééé , de jól rátapintottak a lényegre :-D
II.Putyin998 cár írta:
Nem én tanátam kijaz egút , hanem ű engőm . :laugh:
II.Putyin998 cár mondta
Nem tudom,hogy ilyesmit hun köll megkérdeznyi…ma reggel,mikor gyüttem hazafelé,beugrottam a kedvenc hentesbótomba(télleg ez a kedvencem,anyám hajjon meg,ha hazudok),és láttam,hogy van ilyen új árucikk,hogy sanglier paté-vaddisznó pástétom-mondom is magamnak;Putyin!Egyél olyan állatot,amilyet még nem öttél!
Mögvettem kétfajtát.
Hazacigöltem.
Ehető,nem mondom…
De a bót,ahuvá járok-csak itthon jutott eszembe-egy sambuc.Ki is van irva rá,jó nagy betűkkel.Tehát egy kóser húsbolt.
Ezek esznek mégiscsak hasitott patájú állatot?
Vagycsak árulják?
Tuggya fene…
Plusz az egyik verzió l’eau de vie-ben van pácolva,ami bazmeg pálinkát jelent errefelé.
Hát a bipsik pálinkát is isznak?
aelod mondta
@ II.Putyin998 cár:
Igen isznak ha kóser.
De ezt a kóser dolgot csak az “ultrák” tartják be.
Dolgoztam köztük. Senki nem ülte a sabbatot. Csak néhány de azok se vitték túlzásba.
Nem minden katolikus tartja a nagyböjtöt.
Thirdeye Magister mondta
@ II.Putyin998 cár:
Te még a lelkes topikban is az evésről diskurálsz ? …….háááát ! :-)
Amúgy meg nem tudtad , hogy nem a csuhat eszi a barátot ? :-D
II.Putyin998 cár mondta
aelod írta:
De ez egy sambuc,egy kifejezetten kóser húsbolt.
Én is azért megyek oda,mert hülye fejjel bevettem,hogy ez kvázi garancia lehet bármire is,higiéniai szempontból.
Bár ezentúl is oda fogok járni,mert a másik opció az arab húsbolt,ami un.”hallal”,ami az ő bandájuknak a tisztasági előirása,de az még szemre is undoritó.Koszos népség ez az arab,na.Nincs mit tenni.
Csak ez a vaddisznó lepett meg igy utólag…
II.Putyin998 cár mondta
Thirdeye Magister írta:
Csak azt tudtam,hogy nem a ruhat eszi az embert.
Ezek a zsidók olyanok,mint te.
Nem tartják be a saját játékszabályaikat.
A te játékszabályaid szerint is a gyehennára jutsz vagy hová?
aelod mondta
II.Putyin998 cár írta:
Meg kéne kérdezd az ottani főrabbit, hogy kóser e a vaddisznó. Lehet ő engedélyezte a boltnak, hogy árulja mint kóser húst. Ezek mindenért kikérik a főtetühintás véleményét.
Grátiszba a medvét is megkérdezheted ha arra jársz, hogy kóser é vagy sem.
Nem is olyan rég ettem :chic:
Igaz csak kóbász volt de akkor is.
Thirdeye Magister mondta
II.Putyin998 cár írta:
Az én játékszabályaim nagyon rugalmasak :-D
Az én játékszabályaim szerint oda jutok ahová küldöm magamat . :-)
Nietz-senki mondta
Egy facebook beszélgetés apropója:
… a legtöbb ember hajlamos “rátelepedni” erre az életre – épp azért, mert elér valamit.
Az ember “optimális terheltsége” a legjobb közege a fejlődésnek. Ezért váltják (váltanák) egymást kultúrkorszakok… mert ez más területen, más népek esetében áll (állna) elő.
De most a pénzközpontú értékrend az egész világot megnyomorítja! Sok gyarló ember él ezen a Földön – ugyanannyi, mint amennyi fejlődőképes. De az a legnagyobb baj – ahogy Jézus mondta: “akik rátelepednek az életre – akadályozzák azokat, akik haladni szeretnének”.
Amit világunk képvisel – egy “tulajdon-áldozati rend”. De ennek az ember is része – nem csupán irányítója. Ezt a rendet a szeretet alapú rendnek kellene felváltania!!! A szeretet jogán kell körültekintően tenni – nem a tulajdonjog és a pénzgyarapítás szempontjai szerint!
Lehet ezt a “halottat” szép ruhába öltöztetni – de ez, csodálóit is csak a halálba tudja vezetni.
Nietz-senki mondta
A pszichológia az alkalmazkodás gyakorlata – és lelki előkészítése.
– ez segít elviselhető élethez… (nem tudomány – hanem gyakorlat)
Az igazság értéséhez, megismeréséhez kell: a figyelem, az élet-tapasztalása és a az önálló gondolat (érték-ítélet). (ezek bármelyike kimarad – nem állhat elő teljes élet)
– e tény (igazság) nélkül senki sem tud minket az élet helyes “használatához” segíteni…
Ez utóbbi mindenki számára (saját) különböző lehetőség a kozmikus egészhez kapcsolódni (betagozódni). E nélkül nincs teljes életünk.
Minden ebből fakadó hiány és érzete a pszichikumban ütközik ki – amíg nem ébredünk szellemi létünkre (jelentőségére)…
és lehet menni a pszichológushoz.
A probléma azon a területen jelentkezik, amit megélünk – nem ott, ahol keletkezik.
Első sorban itt van jelentősége a tudatosodásnak (értés)!
… nem a célokban (mert azok a hogyanok általában “megelőzik” a miérteket – tehát: értelmetlenek).
Nem tőlünk független célok kellenek, hogy aztán egész életünk egy ahhoz való alkalmazkodás legyen…
hanem olyan célok kellenek – amivel eleve egyek vagyunk!!!
Ez konkrétan személyes mélységet és munkát igényel – tehát nem olyan, mint a pszichológia; amikor valaki kívülről képes megmondani, hogy mi kell nekem.
Ez nem a lélek princípiuma – hanem az “Én” princípiuma (tehát sajátos, személyes).
(Ezért sokszor megkapom, hogy rébuszokban beszélek, nem konkrétumokban – igen a konkrétumokban mindenki más számára csak hibalehetőség van.)