Mit jelent az, hogy készen van? Mitől lesz kész? Milyen az, ami készen van? Mi a különbség a „készen van” és a „nincs készen” között?
Ostoba, felesleges kérdések, melyeknek már a feltevése is időpocsékolás. Nem igaz?
Nos, elsőre valóban tűnhet így, de ha jobban belemélyedünk a témába, rájövünk, hogy az ezekre a kérdésekre adott egyéni válaszok alapvető fontosságúak életpályánk szempontjából.
Mikor gondolod azt, hogy valami készen van? Mi alapján döntesz úgy, hogy valamit befejeztél, vagy még nem fejezted be?
Háromfajta embert különböztethetünk meg a válaszok alapján: a nyegle, a sikeres és a megszállott.
A nyegle akkor mondja, hogy készen van, ha már elege van, vagy úgy véli, megtett bizonyos mozdulatokat, vagy eltöltött már elég időt azzal a valamivel, és próbál szabadulni tőle. Ha ügyes, ideig-óráig átejthet embereket ezzel, a mímelt munkatempóval, blöffölt eredményességgel, de hosszútávon biztosan nem tud érvényesülni ilyen hozzáállással.
A sikeres ember nagyon sok tevékenységben jut el a befejezésig, odáig, hogy valami „készen van”. A készen van, számára azt jelenti, hogy megfelel az elvárásoknak, kielégíti az igényeket. Lehetséges, hogy nem múlja felül az elvárásokat, vagy nem jelentős mértékben, de azoknak megfelel teljesen.
A megszállott a tökéletesítgetés örökös, véget nem érő köreit futja ugyanazzal a dologgal kapcsolatban. Most már jó, már elfogadják, de még egy kört tesz, hogy kicsit még jobb legyen, még egy kis finomítás, még egy kis csiszolás, még egy kis igazítás. Nem az a szándéka, hogy felülmúlja az elvárást, hanem az, hogy mindent felülmúljon, ami volt, van és lesz. A saját játszmáját játssza, miközben mellette zajlik az élet, mellette megy el a világ.
Tételezzük fel, hogy a feladat mindössze annyi, hogy el kell vinni ebből a valamiből oda 12 darabot. Mi fog történni? A nyegle elvisz vagy négyet, majd elkezd szimulálni, dramatizálni, jelzi, hogy már az ujja is megsérült, és fáj a háta, és késő van, már kész az egész. A sikeres ember elvisz 12-őt, nem 11-et, nem 788-at, hanem 12-őt, mert annyi az elvárás, és neki akkor van készen. A megszállott talán elkezdi végeérhetetlenül tökéletesítgetni a mozdulatot, az elhelyezést, a 12 valami geometriai vagy művészi pozícióját a térben. Lehet, hogy már készen van, de ő biztosan nem fogja azt érezni, hogy kész.
Van egy régi mondás: egy filmet sohasem fejeznek be, csak abbahagynak. Egy filmet az idők végezetéig lehetne tökéletesítgetni, de ebből soha nem lesz bemutató.
A nyegle értékelhetetlen teljesítményt nyújt, a megszállott az univerzum összes idejét elhasználná egy apróságra. A sikeres ember velük ellentétben eléri az eredményeket, és mindenki, vagy a többség számára megelégedéssel zárja le a folyamatot. Ő befejezi, amit elkezd. A nyegle nem fejezi be, a megszállott befejezheti, de nem érzi soha, hogy vége.
Emlékszem, vártam egyszer egy weboldalra. Már készen volt, de nem kaptam meg, mert a készítője azon vacakolt napokon át, hogy mindkét oldalon kicsivel beljebb vegye a margót. Már majdnem megőrültem, már majdnem üvöltöttem, már majdnem a pusztulását kívántam, mert nekem már készen volt, de nem tudtam használni, mert neki még nem volt készen. Amikor hat nap csúszással végre eljutott hozzám, SEMMI különbséget nem láttam a hat nappal korábbi állapothoz képest. Volt különbség, de én nem láttam. Azt a kis pluszt nem vártam el, nem érzékeltem, nem érdekelt. Nem is értékeltem.
A megszállott olyan munkát akart végezni, ami szerinte jó, ami eszméletlenül jó az ő saját kritériumai szerint. Én csak annyit érzékeltem, hogy húzza az időt, totojázik, vacakol, bénázik, idegesít, rabolja az időmet, akadályoz abban, hogy tovább lépjek, és soha, semmikor az életben még egyszer nem akarok ezzel az állattal találkozni sem!
Én is megszállott vagyok. Soha nem fejezek be semmit.
Az Amer-történetek visszatérő momentuma, amikor az ezer éves varázsló kijavít egy hibát a festményén, amit rajta kívül senki nem lát. Csodálatos, nagyszerű pillanat. Szimbolikus. Más nem is lehetne, hiszen gyakorlati értelme nincs, ha egyszer senki nem látja.
A végső háború végén felrobbantanak két 1 kilótonnás bombát Grönlandon. Körülbelül 2 hetem ment el arra, hogy meghatározhassam a kráterek mélységét, átmérőjét, és az egymásba érő kráterek formáját. Hozzátett ez valamit a sztorihoz? Volt, akinek számított? Értékelte ezt akárcsak 1 ember? Ha egyszer milliós példányszámig jutok el, az olvasók 0,00000000001 százalékát érdekelni fogja? Ér ez ennyit?
A bosszú mesterénél körülbelül 160 órát fordítottam arra, hogy eldöntsem, a késszakértő főhős milyen kést használ. A többség számára bármilyen, vagy majdnem bármilyen kés jó lett volna. Persze, lehet, hogy ha egyszer milliós példányban kel el, az olvasók 0,00000003 százaléka azt mondja majd, amikor olvassa, hogy nyammi! Ér ez ennyit?
Amikor A félelem ízében, a vadász Dave Cameron rádöbben, hogy mivel áll szemben, a végigrettegett nap végén reszkető lábakkal lesétál a pincébe, és fegyverszekrényéből kiemeli a Hambrusch Jagdwaffen puskát. Ez a modell létezik, nagyon ritka, a legnagyobb elefántlőszert tüzeli, amit valaha készítettek: .700 Nitro Express. El tudjátok képzelni, milyen munka volt konkrét számot előásni arról, hogy ez a puska mekkorát rúg vissza?
Érzékeltetni akartam, hogy a fegyver micsoda erővel üti meg a lövész vállát, amikor az meghúzza a ravaszt, ezért felkutattam a hátramozdulás energiáját, és összevetettem egy sörétes puska visszarúgásával. Amikor Dave meghúzza a ravaszt, a puskája 7-szer akkora erővel üti meg a vállát, mint amekkora a visszarúgása a legelterjedtebb kaliberű sörétesnek.
Kit érdekel ez? Kinek mond ez valamit? Ha elfogy a The Taste of Fear 1 millió példányban, lehetséges, hogy lesz az olvasók között 15, aki azt mondja majd, hogy nyammi, a többiek egy része észre sem veszi, a másik része meg azt mondja, hogy he?
A megszállottság akadálya a sikernek. Az örök, végeérhetetlen tökéletesítgetés a tudományos kutatáson kívül talán soha sehol nem térülhet meg. Ha az elvárásokat teljesíti, akkor készen van. Ha a többségnek tetszik, akkor jó.
(A tudatlanság is vezethet egyfajta megszállottsághoz, de az nem fejlesztés, hanem változtatgatás. Az ember nem tudja megállapítani, hogy valami hogyan jó, ezért folyton változtatgatja, vagy valami olyan örökös alakításába fog, aminek nincs köze a valódi eredményességhez – például már századszor festi át a “hajó” kilincseit, de a “hajó” még mindig elsüllyed, mert az alapokkal sincs tisztában.)
Ti mit gondoltok erről? Számotokra mikor van valami készen? Mi a kritérium?
annamari mondta
Mindig az elvárásokra mentem, már suliban is az elvárásoknak megfelelően készültem, úgy tettem le a vizsgákat. Munka ugyanez, teljesíteni az elvárásokat, esetleg kicsivel felette, de nem sokkal. Haladni akarok, nem érek rá városnézésre.
A tökéletesítés akkor fontos, ha személyes ügyed, ha igazán érdekel, igazán szereted. Ha jutni akarsz valamire, itt is meg kell húzni a vonalat. A félelem is belehajszolhat a tökéletesség kergetésébe, biztosan jó legyen, biztosan elfogadják, tetszen mindenkinek. Persze semmi sem biztos, a beleölt idő talán soha nem térül meg.
Elgondolkodtam, miért szeretem annyira a Gladiátort. Nem az apróságok miatt. Valaki két hónapon át járathatta az eszét azon, hogy milyen legyen a rács a kocsin, de biztos, hogy nem amiatt lett sikeres. Néhány történelemszakos hallgatónak feltűnhetett valami, aminek örültek, vagy ami miatt idegeskedtek. Így is úgy is lényegtelen.
Valóban nem amiatt szeretjük, hogy milyen a kráter, milyen a kése, milyen erővel üt a puska. Valóban nem ért ennyi ráfordítást. A lényeg az más, a sztori, a szereplők megérnek ennyit, a semmiségek nem.
Ha valaki semmiségekbe akar belepaszírozni, rávenni, hogy vesztegesd az időded, dobd ki. Velem sokan próbálták, mind repült. Az egyik szállóvendég szóvá tette, hogy mindig hozatom az ételt, soha nem főzök és jobban szereti, ha főznek neki. :D Örülnie kellett volna, hogy kap enni! :) Na, ő is repült! Nagyon kevés ember éri meg a törődést.
Paloca mondta
Nagyon jó cikk. :)
Én végigmentem ezeken a stációkon…
Saját bőrömön kellett megtanulnom, hogy mi a kész és mi nem.
A jelenlegi munkámban társammal végtelen köröket járunk egy-egy szócikkel, amit a szótárunkban “kész”-nek nyilvánítunk. Amikor néhány hét vagy hónap múlva újraolvasok egy régebbi, “kész” szócikket, még mindig találok benne egy javítani való szösszenetet.
De ez így van rendjén. Ennek ellenére a szótár bővül, fejlődik és finoman tökéletesedik.
Természetesen el kell találni azt a pontot, amikor már egyszerűen nem éri meg tovább tökéletesíteni a “terméket”. Ilyenkor nem is másnak, az olvasónak vagy a fogyasztónak teszel szívességet, hanem magadnak, magaddal versenyzel, magadnak bizonyítasz, hogy Te ilyen vagy. Még ezt is tudod, még erre is telik Neked, még ez is Te vagy. Így “nagy betűkkel”, mert őszintén: mi magunknak vagyunk igazán fontosak. Ez természetes. Ez nem önzőség, ez elvárás magaddal szemben.
Persze nem jut el mindenki erre a szintre. A tömeg a középszerűség, a nyeglék, akik abbahagynak és nem elkészítenek valamit. Bár mindenkiben ott van a potenciál, hogy “kész” legyen legalább egy dologban. Ha erre rátalált, a cikk alapján is sikeres lehet.
Elégedetten hátradőlhet a székben, de elmúltával már nem emlékszik rá senki.
Ha viszont megszállott lesz – ahogy Duncan írja -, akkor esélye lehet a “nyom” hátrahagyására. Nyomot fog hagyni az emberek generációin, ott marad a nyoma a kultúrán, a közgondolkodáson. Nem biztos, hogy így lesz, de esélye csak így lehet rá.
Szerintem ez az, ami hajt bennünket. Ezt lehet becsvágynak nevezni. Lehet a tehetség megnyilvánulásának. Ez valójában minőségi mutató. A Te minőséged jelzése.
Gesa mondta
Kb. 2 -3 éve írok egy könyvet, de mindig találok valami javítani valót benne – most akkor megszállott vagyok? :-D
jazminbokor mondta
Ha valamit nagyon jól és pontosan akarsz megírni, mert neked az valamiért fontos, akkor tedd meg. Egyszerűen azért mert így jobban érzed magad.
Nálam általában ez dönti el, hogy valamit még a szükségesnél egy kicsit tovább csináljak, mert így érzem a magam részéről jónak. Különösebben nem zavar, hogy ezt más értékeli-e vagy jobban megfelel egy általános elvárásnak.
Ha van olyan elvárás felém, ami nem különösen fontos, nem múlik rajta semmi és a magam részéről is nagyon nem értek vele egyet, akkor túllépek rajta. Azért olyan messzire nem megyek el, hogy nagyon kihúzzam a gyufát, (“Kicsit kihúzni” már néhányszor sikerült azzal, hogy felülbíráltam egy-két nem igazán fontos szabályt, illetve csak néhányszor vették észre és kellett rá magyarázatot adnom, mert valóban nem voltak fontos dolgok viszont lassították volna a folyamatot.)
brokev7 mondta
Maximalista vagyok az biztos. Még ha megüti a mércét az amit csináltam, ha saját magam nem vagyok vele elégedett, akkor az bizony nem készült el.
Szerintem akkor van kész valami, hogyha megfelel minden szempontnak, aminek meg kell felelnie egy adott esetben. Ha Dave karaktereéhez szükséges az az infó, hogy ő egy Hambrusch Jagdwaffen puskát használ, akkor az valóban egy szükséges infó. És nem azért mert ha elfogy a The Taste of Fear 1 millió példányban, lehetséges, hogy lesz az olvasók között 15, aki azt mondja majd, hogy nyammi, hanem azért mert SENKI nem fogja azt mondani, hogy ez egy légből kapott információ, ilyen puska nincs és Dave karaktere elvesztette a hitelességét, mert ezzel még egy patkánynak sem tudna ártani a vadász.
Palantír mondta
Duncan! Nekem pont azért tetszenek a könyveid, mert veszed a fáradtságot, és utánanézel a részleteknek. Nem hiszem, hogy az arányok úgy alakulnak, ahogy leírod, szerintem sokkal több embert érdekelnek ezek a dolgok. És tömeget ad az egész történetről, ha vannak dolgok amikre rákeresve képeket és videókat találsz. Sokkal jobban el lehet képzelni valamit, ha vannak benne olyan adatok, aminek az ember utánanézve talál referenciákat.
vilko barnabás főtitkár mondta
ha én valamit befejezek az bevan fejezve kérem abban nincs hiba
a megszállottakat irányítani kell hogy ne vesszenek bele túlságosan a részletekbe
ha nem tudja leállítani magát akkor olyan területre kell rakni ahol a megszállottság fontos mert nincsenek lerakva a sztenderdek vagy újak kellenek
főtitkárságom mellett hobbiból mentéssel is foglalkozom a testgakorlás miatt és hogy a nép fia maradhassak lélekben is itt egy nyegle alak életveszélyt hordoz ki kell vágni azonnal a csapatból amíg nem késő
JainZar mondta
.700 Nitro Express, hogy mindenki tudja miről van szó. Ezzel T-Rexre is lehetne vadászni, ha valaki feltalálná hozzá az időgépet…
http://www.youtube.com/watch?v=CLxMlL333_Y
Helytarto mondta
Megnézem, megtudom hogy mik az elvárások.
Ezt maximálisan teljesítem és ezen kívül a saját szórakoztatásomra még valami pluszt beleteszek, amitől a dolog még jobb lesz. Ekkor van kész.
Mindezt gyorsan végzem.
Szerintem a mondás így igaz: szar munkához idő kell.
bakostamas mondta
nekem akkor van kész valami, ha olyanra megcsináltam, mint ahogyan előre elterveztem. megnézem mégegyszer , hogy tényleg készen van-e, és ha elégedett vagyok azzal amit látok, akkor késznek ítélem és nem nyúlok hozzá többet, megyek a következő terv után.
Jaklin mondta
Igen, igen, ez elgondolkodtató. Tetszik ez a három “embertípus”. Valóban valahogy így kellene működni, ahogyan a sikeres embertípus teszi. Bizonyos területeken én is képes vagyok elszüttyögni, és olyan részletekkel foglalkozni, amit senki a világon nem vesz észre.
Érdekes tapasztalat volt, amikor az egyik címlapom, amit terveztem egy hibával jelent meg. Amikor megláttam, azt hittem, elájulok. Arra gondoltam, hogy gyorsan jelezni kéne a kiadónak, hogy a további kiadásokból inkább töröljék a nevem, nehogy valaki megtudja, hogy én csináltam…
Mutattam is néhány közelebbi ismerősömnek a hibát szörnyülködve, amire kb. annyi volt a reakció, hogy “ja”, “aha” meg ilyenek. Nekik nem igazán számított a dolog. Sőt, most is azt írom, hogy nem “igazán”, amikor a pontos megfogalmazás ez lenne: egyáltalán nem. Le se sz*rták.
Szerintem itt jön képbe a marketing: az ember mérje fel, mire van igény és szolgáltassa azt. Rendben van, hogy adunk valami plusz, de akkor az értékelhető plusz legyen. Ami valóban plusz, nem csak nekünk. Meg aztán ezekből a felmérésekből érdekes dolgok szoktak kisülni: a többség lehet, abszolút nem úgy gondolja, mint mi. És ha mi a többségnek akarunk eladni, szolgáltatni, akkor rájuk kell hallgatni.
tomskythe mondta
Duncan, mi így szeretünk! A tudat, hogy a technikai részletekben igazat olvastunk okozza azt, hogy téged vásárolunk. Keep foing
aelod mondta
Akkor van kész valami amikor megcsinálom, és akkor csinálom meg amikor már nincs mit hozzá tenni semmi nem jut még (na még ezt és ezt meg azt) eszembe. Pont.
Volt 2 munkatársam régebben mind2 bogaras volt de a lényeg hogy megszállott típusúak.
Az egyik kevésbé a másik nagyon. Alaposak voltak precízek de velük nem haladt a munka, bosszantó volt….tudni ha ő csinálja az meg van csinálva viszont bogarászik vele sokat…
Én nem teljesítek az elvárás felett mert megszokja a vezetőség a 150%-ot és az lesz később az elvárt ( többszörös tapasztalat ) úgyhogy csak az elvártat hozom.
Thirdeye Magister mondta
annamari írta:
Hát Annamari neked akkora egód van , hogy az árnyéka letakarja a fél bolygót ! :laugh:
Te megéred a törődést ?
Á , mindegy , nem is törődök veled …… :-D
herkules mondta
@ tomskythe:
Szerintem is!
Duncan Shelley mondta
Thirdeye Magister írta:
Nem értem, mi a bajod, hiszen írta, hogy a fickó kapott enni! De hát van, aki telhetetlen…
Azt pedig nem tudjuk, hogy Annamari mennyire főz jól, lehet, hogy a hozatással védte az illető egészségét.
annamari mondta
@ Duncan Shelley:
A főzőcskézés kimaradt az életemből, egy rántottát sem tudok csinálni. Világbajnok szendvicseim vannak. :D
II.Putyin998 cár mondta
Duncan Shelley írta:
Na ez lehet,hogy igaz! :-D
..de ez baj.Egy nő tudjon főzni,bazmeg! :-X
Sztereotipia vagy sem,akkor is tudjon főzni.
Még ilyet…szendvics…
II.Putyin998 cár mondta
annamari írta:
Ja,gondolom indultál a szendvicsvilágbajnokságkészitő versenyen. :-|
Eleve-a szendvics nem étel.Humán fogyasztásra NEM alkalmas.
Illetve vészhelyzet esetén.
A veled való kapcsolat vészhelyzetnek minősül? ?:-)
II.Putyin998 cár mondta
“Háromfajta embert különböztethetünk meg a válaszok alapján: a nyegle, a sikeres és a megszállott.”
-Ez igy nem pontos véleményem szerint.
Alap test-tipusokból is hármat különböztetünk meg:ektomorf,mezomorf és endomorf tipusúakat.
Csakhogy tisztán egyik tipus sem létezik-esetleg elméletben,illetve 3eye lehet ektomorf,asszem :-*
2:1,3:1 satöbbi arányokban határozzuk meg őket praktikus okokból.
Ennek itt is van létérvényessége,azt gondolom.
Magamból indultam ki.Aki csak egyetlen halmazba bele tudja tenni magát,az beteg-ismét csak vélemény.
Nem lehet,hogy döntés kérdése,ghogy mit szarok le,mit akarok leszarni és mitvagyok kénytelen leszarni?
Uff,Jelcin…izé…Putyin beszélt 8-)
Asztarte mondta
@ II.Putyin998 cár:
Én sem tudok főzni, és akkor mi van????
De ha mégis nekilátok, akkor ami sikerül, arra rámondom, hogy “KÉSZ VAN! EDD MEG!”
Legalább többet nem kell főznöm…
Ez egy sztereotípia, hogy egy nő tudjon főzni…. Egy férfinak viszont mi a kötelessége? Ez a mai világban valahogy elfelejtődik….
Thirdeye Magister mondta
Milyen gyorsan főzős topikot csináltunk ! :-D :plate:
Készen vagyunk ! :laugh:
crash_ mondta
Ahogy Putyin cár is megemlitette, a három kategoriába sorolás nem annyira egyszerű.
Mert a besorolás helyzetfüggő, éspedig a helyzetet legalább két tényezőtől függ:
1. Kinek csinálom, kinek a haszna
2. Szeretem ezt csinálni
Ezen két tényező plusz a 3 kategoria máris egy csomó kombináciot ad, pl: ha magamnak dolgozok és szeretem csinálni akkor én például megszállott vagyok, soha nem tudom befejezni, soha nem vagyok megelégedett. Ha viszont nem szeretem azt csinálni akkor a minimálisan elfogadható állapotban abbahagyom(vagy még előtte :-D )
II.Putyin998 cár mondta
Asztarte írta:
EZ a férfi tudja,hogy mi a kötelessége a családjával szemben.Ezt annyira gépiesen teszi,hogy sok nőnemű lénynek a családban már-már ez a baja.
És mi a fasz lenne?Tanulj meg főzni,bazzeg. :-D
Kurva gyorsan. :-X
A “mai” világ-mint ahogy minden más-csak lószar-sablon duma,semmi egyéb.
Nem minden modell és sablon gagyi:a nő főzzön,a pali meg tartsa el vagy menjen el buzikurvának.A választási lehetőség adott.
Az ösztrogén és a tesztoszteron valószinűleg valamilyen célt szolgál.a súlylökő nők és a férfi fodrászok minden esetben-kivétel nélkül-elbaszott buzeráns torzszülöttek.
Nem köll eztet ragozni,kérem szépen!A főtitkár elvtárs is megmondhassa…. 8-)
II.Putyin998 cár mondta
crash_ írta:
Oké,ügyesen le(akartad)egyszerűsitetted a mondanivalómat.
Saját vélemény?
Asztarte mondta
@ II.Putyin998 cár:
No comment….
Akilor mondta
Hmm… Szerintem senóm teljesen lehet beleszuszakolni minden embert ebbe a három kategóriába, vagyis nem teljesen úgy, ahogy leírtad mélyen tisztelt Duncan. Szerintem nem sok ember létezik a világon, aki csak és kizárólag az egyik, vagy a másik kategória tagja.
Persze magamból, vagy az ismerőseimből kiindulva, véleményem szerint az ilyesfajta problémamegoldásokat az adott problémák/helyzetek adják.
Nyegle: Az adott problémakörbe tartozhat szerintem az olyan feladat, ami nem érdekel, unalmas, stb. Talán nem lövök nagyon mellé, hogy életében mindenki találkozott ilyen dologgal.
Sikeres: Egy olyan feladat, vagy probléma, amihez van affinitása az embernek, meg kapta a kellő információkat, vagy már rendelkezik a kellő tudással a probléma megoldásához, sőt maga a feladat (probléma) konkrétan meg van határozva. Kb egy megrendelésként tudom elképzelni. Szóval meg vannak a megfelelő információk ahhoz, hogy a végrehajtó tudja, hogy mikor is van vége a feladatnak. Ezt egy szakaszként tudnám elképzelni. Van eleje, van vége, és meg van az oda vezető út.
Megszállott: Ha szabad kezet kapunk, nincs időpont, konkrét funkcionalitás, stb. meghatározva, vagy esetleg saját indittatásból (hobbi) csinálunk valamit, azt könnyen csinálhatjuk megszállottként. Ide tartozhat még, ha nincs elég információnk (annak ellenére, hogy van kedvünk a feladathoz, érdekel a feladat) a megoldáshoz, vagy valami újat próbálunk létrehozni. Itt már nem beszélnék teljes szakaszról, talán valami vektor lehetne, amire útközben jövünk rá, hogy na akkor itt van készen.
Remélem nem lett túl érthetetlen. Ha igen, akkor muszáj lesz elmennem egy Duncan féle író akadémiára… :D
Üdv mindenkinek! (és persze a kódos topichoz megint nem jut időm hozzászólni :( )
Akilor mondta
@ Akilor: A “senóm” az sem akart lenni :D
Akilor mondta
Egyébként @Duncan: Az “ér ez ennyit” kérdésekre: Ha van rá idő, továbbá van akármennyi esélye annak, hogy a megszállottságból hozzátett dolgok még több embernek nyerik el tetszését, akkor szerintem nagyon is megéri. Szerintem ez növeli a minőséget, látszik a hozzáállása a feladat végrehajtójának, stb. El sem tudom mondani, amikor pl egy akármilyen filmben telefonálnak a mai modern okostelefonokkal és látszik, hogy világít a kijelző, esetleg a záróképernyő, vagy bármi ilyen, az nálam például ront az összképen, ezáltal a minőségen, és akkor ez csak egy apróság.
II.Putyin998 cár mondta
Asztarte írta:
Mert?
Azért,mert nem tudsz főzni vagy azért,mert feminista vagy?
Gondolom az lett volna fasza,ha ilyeneket irok,hogy:jájj,de fájin vágy,kedves Ákilór!Milyen igázád ván :-* Ne főzzünk ezeknek a genyóknak!
Vagy miről “no comment”-elsz?
Szerinted egy nőnek mi a dolga igazából?
Mammutra vadászni?
:doh:
Asztarte mondta
@ II.Putyin998 cár:
A No comment-et a stílusra írtam, de mindegy, nem akarok ebbe belemenni, felesleges. Van, akit nem lehet meggyőzni, és nem is feladatom itt. Csak sokszor lázítanak az elvárások. Látom, nálad az a férfi, aki durva szavakat használ… Nálam pont nem az. Nem kell virágnyelven beszélni, de a “bazzeg” ne legyen már kötőszó.
Na.
Duncan: fontosak a részletek, ettől hiteles a történet számomra, és nem keresem azt, amibe bele lehet kötni:-) Pl. ha nézek egy ókori vagy középkori jelenetet egy filmben, rögtön kibököm a kondenzcsíkot (vagy vegyi csíkot? :-D) az égen, és máris lehangol….
II.Putyin998 cár mondta
@ Asztarte:
Azért egy kommentből meglátni mindent nem csekély látnoki képességekre utal :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh:
És mindezt csak azért,mert pancser vagy a konyhában!Lol :laugh:
Kontakt grill és gyorsrizs főző a Lidl-ből;ez az ajánlatom neked,tisztelt kommentelőtársam.
Nem olyan nehéz ez.
Vagy menj el vájárnak-a különbséget érezni fogod magadtól is.
És megintcsak lol :laugh:
II.Putyin998 cár mondta
Asztarte írta:
Ez három “bazmeggel” és négy “anyád!”-dal felér.
De azért csak sértődj meg,intellektuálisnak gondolt felsőbbséged teljes tudatában.
Nem tudom,melyik jutúb videóban láttam,vagy hol…”más szemében a szálkát,a saját szemében a gerendát…”
Kit érdekel? :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh:
Asztarte mondta
@ II.Putyin998 cár:
Örülök, hogy a főzni nemtudásom ilyen mély nyomot hagyott benned és így megfogott -D
Szerintem lapozzunk, mert ennek se vége, se hossza:-)
A vájár munka érdekel:-D Esetleg te fő-vájár vagy, hogy ennyire ajánlgatod???? :-DDDD
Akilor mondta
II.Putyin998 cár írta:
Ez gondolom mellé ment…
Akilor mondta
II.Putyin998 cár írta:
Azt a mindenit! Ekkora hímsoviniszta dumát rég nem hallottam, ez még nálam is majdnem kiveri a biztosítékot, peddig én is férfi vagyok. Érdekes világnézet Cár Úr.
zCevard mondta
@ II.Putyin998 cár:
Nem te vagy Drugs Bunny? :laugh:
Ha nem, akkor se vedd sértésnek a feltételezést, mert nem annak szántam. Ellenkezőleg.
balisto mondta
Sziasztok!
Hat elöször is, ez most valahogy nagyon jora sikeredett. ez a gondolatmenet.
Es pontosan, bar nem ertek nullaegesznullat sem a fegyverekhez (sem), de engem olvasaskor igenis elgondolkoztatott, hogy hogy a fenebe szerezted meg az adatokat a krater atmeröhöz??? Meg a fegyverek aprolekos bemutatasahoz?!
Nemigen erdekel a tema, nyilvan, feltetelezem, mivel nem erint mindennaposan, azert nem, de nekem atjött, hogy rengeteget vacakolhattal adatgyüjtessel, utanajarassal, amig ilyenre csiszoltad a bemutatast.
“Felhasznaloi” szintröl tekinve a regenyirasra, azt tudom mondani neked, hogy nyilvan at fogunk siklani a szamos munkaoraval es verejtekkel szerzett lenyeges momentumaidon, viszont hidd el, nekem pl. eppen ettöl is okoz elmenyt az olvasas, hogy megbizhatom benned. ???????
Amugy a nyegleseg es a megszallottsag is nemtudas. Tovabba eszre-nem-veves, fel nem ismeres. Tehat valamifele csukott szemüseg.
Hat, az egyensuly megtalalasa – ez a cel. Az eletben, vallasokban, celokban, evesben, ivasban, szeretesben.
Szamomra akkor van kesz valami, amikor jol erzem magam azzal kapcsolatban. Meg magammal is.
Kesz a hus, amikor szep a szine, jo az illata, az allaga, ehetö, es vegre elzarhatom alatta a gazt (v. villanyt). :)
Kesz a lakas, amikor letöröltem a port, felporszivoztam, felmostam, rend van, ruhak szekrenyben, könyvek helyükön, gyerek hazija keszen a taskajaban, pocak megtömve, es meg maradt idom arra is, hogy leüljek es olvassak. :)
Es vege egy kapcsolatnak, amikor eldöntöm, es masikkal is megertetem, elfogadtatom, es a soron következö celokra tudok koncentralni. Varakozasteli izgalommal. Meg ö is.
Amikor meg sirok utana, meg fel-felmelegitjük, meg ujra megprobaljuk, es szetmegyünk – na, akkor valoszinüleg mar a megszallottsag fele közelit, es a fel nem ismereshez több köze van.
balisto mondta
Es amugy pedig tökkeletesen egyetertek Akilorral a meghatarozasok pontositasat illetöen.
De sajna, ugye, elfogult vagyok a Duncannal…
balisto mondta
Na, hat fözni…
jajjistenem.
Nekem siekrült eddig ugy elnem, hogy ne kelljen sokat föznöm.
Föztek ram.
Vagy hozattam… (Szia, Annamari!)
Tudok en fözni! Ezt-azt.
Csak nem szeretek.
Ugye, amikor föz egy pasi (egy heten egyszerse, azt is a haveroknak, mutogatni), akkor a mosogatas, rendrakas a nöre marad (ha van nöje).
Na most, ebböl a szamsorbol en kivettem az elsöt, es odahelyettesitettem valaki mast , a masodikat pedig bevallalom.
1. föz
2. eltakarit
Nem igy az egyensulyos?????
balisto mondta
Akilor írta:
Ezt elmagyaraznad kicsit, hogy miert is? Mert különben nem vilagit vagy miii???
Akilor mondta
balisto írta:
Igen, a mai érintőképernyős készülékekben van egy közelségérzékelő szenzor, ami ha a füledhez emeled a telefont, elsötétíti a képernyőt, hogy a füleddel ne nyomkodd el…
c d mondta
Ostoba, felesleges kérdések, melyeknek már a feltevése is időpocsékolás. Nem igaz?
De!
Great mondta
Nem sokan értették meg, hogy miről szól a poszt. Az én életemben ez a három kategória nagyon élesen jelent meg.
24 éves koromig nem jutottam egyről a kettőre. Voltam nyegle, de rájöttem, hogy amiben nyegle vagyok, abban soha nem leszek sikeres. Voltam megszállott, vártam a sikert, de nem jött, álmatlan éjszakáim annál inkább voltak.
Nem ezekkel a szavakkal fogalmaztam meg magamnak, de ez történt bennem is, azt értettem meg, hogy azért fizetnek, amit elvárnak tőlem, nem a top minőségért vagy a fejlesztésekért vagy a találmányokért. Jutalmat, több pénzt, elismerést, biztonságot vártam olyan +teljesítményért, amit nem is értettek, hogy micsoda.
A sikeressséghez azt kell nyújtani, amit akarnak, amit elfogadnak, megvesznek, amiért fizetnek, nem kevesebbet és nem többet. A megállapodástól függ, nem attól, hogy mihez van kedvem + mihez nincs. Mi a megállapodás, csak az számít. Ha azt teljesítik, akkor jó, ha nem, akkor jön a mérgelődés.
Great mondta
@ c d:
Egyszer majd kimászol te is a nyegleségből.
c d mondta
A megszállott tulajdonképpen sikeres (befejezte a feladatát), csak hamar kezd neki a következő feladatnak, aminek célja a szakmai sikeresség. Felőlem ez rendben van, a szakmai siker nekem is fontos.
c d mondta
Great írta:
Te pedig a tollkupakból. Érted? :-P
Nietz-senki mondta
c d írta:
író-tollkupak?
… vagy libatoll-kupac?
Mi akart az lenni?
Nietz-senki mondta
Az ember nincs kész – “folyamatban levő ügy” – saját magán is dolgozhat, a “sors is besegít”…
de hajlamosak vagyunk mindenről úgy gondolkodni, mint ami végérvényes!
Ezekben az anomáliákban rejlik a legtöbb félreértés – önértékelésünkben, rajtunk kívül eső valóságban és vitáinkban is.
Lezárult munka: mű; ami elérte saját, vagy rendelt tökéletességét – ami egykoron fontos mérföldkő volt valaki (vagy az emberiség) életében…
ugyanakkor a fejlődés tekintetében nem képes aktív (változó) szerepet játszani – ez “kész van”.
aelod mondta
annamari írta:
A nagy emancipálódás alatt kimaradt megesik. A nő legyen anya típus a férfi pedig apa, előbbi tudjon má egy rántottát vetni a kölöknek ha ehös a lelkemszottya.
c d mondta
Nietz-senki írta:
Pontosan. Mi akart az lenni, amit Great írt? Az én tippem, hogy jósnak állt. :D
Thirdeye Magister mondta
Great írta:
De mi van , ha valaki annyira lázadó , hogy nem akar másoknak megfelelni ?
Nem akarja ahhoz igazítani az életet , amit mások diktálnak .
Hogy mit vesznek meg , vagy mit nem .
Persze tudom , hogy ha valaki meg akar élni , akkor úgy kell tennie ahogy leírtad .
De ha mégsem ezt teszi valaki , akkor sikertelen és nyomorultnak kell éreznie magát ? Csak kérdezem .
Mert úgy veszem észre . hogy itt a siker egyoldalúan van értelmezve .
Számomra az a siker , ha valaki jól érzi magát a bőrében , akkor is ha a kutya sem figyel rá oda . Máskülönben külvilágfüggők leszünk , és azt hisszük szabadságnak ha mi választhatjuk meg a zsinór színét amin rángatnak minket . :rainbow: :handcuffs:
Érted a felvetést .
Thirdeye Magister mondta
” A bosszú mesterénél körülbelül 160 órát fordítottam arra, hogy eldöntsem, a késszakértő főhős milyen kést használ. A többség számára bármilyen, vagy majdnem bármilyen kés jó lett volna. Persze, lehet, hogy ha egyszer milliós példányban kel el, az olvasók 0,00000003 százaléka azt mondja majd, amikor olvassa, hogy nyammi! Ér ez ennyit? ”
Hát ezért lett ez főzős topik . A kés meg a nyamm szavakból félreértették az egészet :knife: :eat: :laugh:
balisto mondta
Akilor írta:
Jajdeokoska! Köszi szépen!
Tudod, amikor telefonálok a nálam okosabbal (készülék), akkor nem látom, hogy elsötétül vagy nem! Ugye, a szemem nem a fülem. Na.
Great mondta
Thirdeye Magister írta:
Szerintem benned rengeteg sértődöttség van, jó szívvel csináltál dolgokat, amit nem értékeltek, kényszerítettek valamire, amit nem akartál megtenni. Ezért nem veszed észre a lényeget.
Tegyük fel, hogy fejedbe veszed, le akarsz fogyni, erősödni akarsz, jobb állóképességet akarsz. Lesétálsz hozzám, megveszed a havi bérletet, cserébe a hónap minden napján jöhetsz, van villany, van víz a csapban, zuhanyozhatsz, korlátlanul ihatsz szűrt vízet, használhatsz minden gépet, súlyzót, futópadot, válaszolok a kérdéseidre, összerakom az edzéstervedet, megnézzük, milyen gyógyszereket szedsz ha szedsz, azok bezavarnak-e az anyagcserébe, beállítjuk a táplálkozásodat, néha friss gyümölcsturmixot is kapsz, bónuszként időnként láthatod a gyönyörű feleségemet is, persze csak messziről, közelről már fajni fog. Ezt mind kapod, eléred a célokat, amik miatt eljöttél, én ezt teszem hozzá a te életedhez, te meg azt teszed hozzá az enyémhez, hogy kifizeted a bérletet. Mi a baj ezzel? Azt kapod, amit kértél, én azt kapom, amit kértem. Baj akkor van, ha nem kapod, amiért fizetsz, vagy nem fizetsz.
Putyintól azt várják, hogy rendet tartson, ő azt várja, hogy megfizessék érte. Amíg rendet tart és megfizetik, minden rendben van. Ha nem tart rendben vagy nem fizetik meg, akkor jönnek a problémák.
Duncantől azt várják, hogy jó történeteket írjon, ő azt várja, hogy megfizessék érte. Amíg jó regényeket ír és megfizetik érte, minden jó. Ha sz@rt ír vagy nem fizetik ki, ott jönnek a bajok.
De mondok olyat is, amiben nincs pénz. Asszony elvárja tőlem, hogy ne legyen rajtam súlyfelesleg, én elvárom tőle ugyanezt. Ez nálunk fontos. Ha elkezdenek eltűnni a bordák a hasamról, asszony elkezd tésztát és fagylaltot enni. Ilyenkor bele kell húznom és akkor abbahagyja.
Hozzáteszünk egymás életéhez, természetes. Ott borul az egész, amikor valaki elkezd csalni és okoskodni.
Thirdeye Magister mondta
Great írta:
Ebbe beletrafáltál , tényleg így van . :-|
Great írta:
Oké , nem értetlenkedek tovább . :-)
II.Putyin998 cár mondta
zCevard írta:
Nem és még csak jóban sem vagyok vele.Kicsivel több,mint egy éve feltettem neki egy kérdést a builder fórumon.Normálisan válaszolt is,csak hülyeséget.Tőle saját magától idéztem egy választ ugyanabban a témakörben neki(homlokegyenest mást mondott ugyanarra)erre leanyázott és törölt :-D
Sebaj.
De hogy jön ez ide?
II.Putyin998 cár mondta
Akilor írta:
Nem világnézet,hanem vélemény.
Félre lett értve,de sebaj.Engem nem izgat.
A feleségem egy igazi nő.Nőies.Szeret nő lenni.Jól érzi magát a nőszerepben.
Kiválóan főz.Van olyan ismerősünk több is,akinek szintén főz néha,csakhogy az is egyen valami normálisat.
Szereti a házimunkát.
Szereti a gyerekeket.
Mindemellett a munkájában is sikeres,kitartó és következetes.
Nekem ő a viszonyitási alap.
Neki meg én.
A nő legyen nő,tudja magáról hogy nő.Tudja mik a kvalitásai.Ez nem hátrányos megkülönböztetés és nem filozófia.
Vice verza is igaz;a férfi legyen férfi.
Ez a világ már csak ennyivel is rengeteget nyerne,ha a nemi szerepek visszakerülnének a helyükre.
aelod mondta
II.Putyin998 cár írta:
nem komplett az a manus az fix
allen27 mondta
Hmmm…valami nem tetszik a margón… :-)
Akilor mondta
II.Putyin998 cár írta:
Na most fordítottál a véleményemen egy kicsit magaddal szemben. Nem vagyok annyira rendszeres olvasója a fórumnak, mint szeretném, de eddig az írásaidban az agresszív nyersséget fedeztem fel túlnyomórészben, nem az ilyen ésszerű válaszokat, mint amit most kaptam. Lehet, hogy csak a megfelelő embernek kell válaszolnod? :)
Na de: A mai világ és a klasszikus nemi szerepek már nem járnak kéz a kézben. Régen kicsit rá lett erőltetve az emberekre, hogy te nő vagy, te főzz, na meg nevelj gyereket, te meg férfi vagy, szóval legyél erős és keress elég pénzt a család eltartásához. Személy szerint ezekkel a nemi szerepekkel nem teljesen értek egyet. Senki nem születik úgy, hogy pl. tud főzni, sőt szerintem az emberek jó része nem is jut el arra a szintre sem, hogy szeressen főzni. Itt a kérdés, hogy van-e affinitása az illetőnek, esetleg van-e rá szükség. Manapság nem probléma ha a férfi tud főzni és szerintem nincs is vele gond. Nem mondom hogy én ide tartozok, de ha van kedvem, akkor nekiállok bárminek. A párom szintén nem született főzőmesternek, de ha kell, bármit megcsinál. Szerintem az ilyen munkamegosztás egyáltalán nem ront a világon. A szüleimen láttam elég “nemi szerep megnyilvánulást”, amikor is a nő hazajön a munkából, főz, mos, takarít, gyereket nevel, stb. a férfi pedig hazajön a munkából és sör+TV kombóval piheni ki magát. Szóval hogy is van ez?
Kicsit lehet átment a blog ki tud főzni témába, de itt a fő téma a nemi szerepek szerintem – na persze az is, hogy mikor van kész a kaja ;)
zCevard mondta
@ II.Putyin998 cár:
Semmi különös, csak összevetettem a szókészleteteket, és meglepően sok hasonlóságot véltem felfedezni, azonkívül te sem finomkodsz, és otthon vagy a testépítésben.
Ennyi.
Persze furcsállottam volna őt éppen itt látni, ilyen névvel. :rotfl:
Nietz-senki mondta
Great írta:
“Rend a lelke mindennek” és “távolról sem” kötözködni akarok.
Nem egyszer volt alkalmam tapasztalni olyan élethelyzeteket (különösen apósom részéről 10-15 éve); amikor a rend szeretete túlnőtt minden lelki tényezőn.
Persze a lélek az láthatatlan – mit kell azzal foglalkozni(?)
Most világunk egyre erősödő rendjét egy (vihar előtti csend) káosztól való félelem tereli “megalomániába”.
Aminek pusztulni kellene – Az inkább terjeszkedik, belekapaszkodik mindenbe… hogy aztán magával- ránthasson mindent.
Lehet látni a centralizációs törekvéseket. Persze, mert nem tudják, hogy hova tovább. A kapitalizmus felzabálta saját fejlődési perspektíváit – ugye a nagy versenyben.
Van egy érdekes mondás: “egyetlen hópehely sem érzi magát felelősnek a lavináért”.
Érdemes elgondolkodni ezen!
– meg ugye az én dislyke-jaimon.
Nem mondom, hogy csak Te szeretsz engem ennyire.
Azt sem kell gondolnod, hogy az emberiség pipogyaságát – bele-értve engem is – a Te számládra akarom terhelni.
Szerintem az újítás lehetősége az élet sok területén fenn-áll.
Egyszer feleségem azt találta mondani: “nem értem – Akik konditermet üzemeltetnek – Azok miért nem indukciós gépekkel teszik? Még az árból is tudnának engedni – a rezsi jelentős részét ki tudná váltani.”
Az ilyen speciális erőgépeket külön tervezni kellene – de miért nem hallunk ilyenről?
A végszó a kapitalizmusé…
nyugodtan elhihetjük: ez kész van!
II.Putyin998 cár mondta
@ Akilor:
Ez a komment a következővel együtt elkerülte a figyelmemet.
A nemi szerepeknek nem lényeges része a főzés.Sőt,még csak azt sem mondom,hogy mindenkire rá kéne húzni ezeket a sztereotipiákat.De egy PÁR attól lesz PÁR,ha egységet alkotnak.Ha kölcsönösen egymás hasznára vannak,akár csak érzelmileg vagy az élet minden területén.
Nyilván egy feminin palinak mások az igényei,mint egy magamfajta bunkónak.
Dél-Franciaországban élek évek óta.A francia nők,kivétel nélkül(tehát francia,nem arab bevándorló :-D )adnak magukra,még idősebb korukban is.Figyelnek a sminkre,az öltözködére stb.Ez kivülről nézve azt jelentheti bárkinek,hogy ezek aztán nők a javából.
Pedig lópikulát.Egy nő nem attól nő véleményem szerint,hogy 55 évesen még bulizni jár,félméteres vakolattal a pofáján,napi két órát vigyorog a tükör előtt,de a konyha meg ragad a kosztól.Mert a képlet másik fele ezt mutatja.
Sajnos minden esetben.
Aztán itt van még a hormonrendszerünk is,ha már homo sapiensek vagyunk(nem mindenki az a blogon,de cégtitkokat nem árulhatok el)
Ne kelljen ezt részletezni,nem emancipáció és tolerancia kérdése ez,hanem ezt dobta a gép.
Az a nő,aki egészséges alapvetően,az csak a nő szerepben érezheti jól magát.(bár ez csak gyakorlati tapasztalat,nem végeztem kutatásokat).
Persze ott vannak a sportoló nők ellenpéldának,de nézz meg egy nőt,aki könnyen szül,csinos és jól érzi magát nőként és hasonlitsd össze a testfelépitését és az életvitelét egy sprinter nővel vagy bármilyen sportoló nővel.(ne hobbistával,hanem olyannal aki eredményes a sportjában)
A sportos csajok nem attól férfiasodtak el,hogy sportolni kezdtek,hanem azért lettek sikeresek a sportjukban,mert az adottságaik erre predesztinálták őket.De ők nem tudnak könnyedén szülni és az élet egyéb területén is szenvednek attól az érzéstől,hogy nem tudnak igazán nők lenni.
Nyilván forditva is igaz ez,rájuk is sokan irigykednek,de ez érzelmi alapon történik,nincs mögötte semmi egyéb.
A nőies nő a testfelépitésénél fogva alkalmatlan a kiemelkedő sporteredményekre.Tud javitani az egyéni teljesitményein(sőt kellene is minden esetben)de egyszerűen nem veheti fel a versenyt egy férfias nővel,egy férfi teljesitményét pedig abszolút meg sem közelitheti.
Vannak gyermeteg ellenérvek mindig;teszem azt hogy “Takács Aranka is nézd meg,súlyemelő érmes versenyző volt,mégis milyen”csinos” és háromszor szült..” vagy hogy “nézd meg azt a sprintercsajt,nekem tetszik-szerintem nőies”-blaa-blaa-blaaaa….
Aki ilyet mond az még szűz,vagy csak szar női voltak,vagy burnyák,esetleg ezek kombinációja 2:1es arányban. :-D :-D :-D
Tank Arankákat kivánok neki egész életére. :laugh:
Biológia,első osztályos szint.A széles csipőcsont megkönnyiti a nőnek a szülést,viszont megneheziti a sporteredményeket.A keskeny(férfias) csipőszerkezet megkönnyiti a sportolást,viszont megneheziti a szülést.Ezek a csipőszerkezeti adottságok a születéskor már megvannak.Egy utánpótláskereséssel foglalkozó gyereksportorvos erről órákat tudna mesélni.
A lelki beállitottság már más kérdés.A logikus gondolkodás nem mindenkinek erőssége,sőt széllel szemben is sokan szeretnek pisálni.
Csak az szánalmas.
Például”mert aszontam”,”de én akkor is” és hasonlók…biztos ismersz ilyeneket te is.
Attól még jó eredmény nem születik,csak szar és akkor jönnek a csalódások.Féllábú ember fogadja el,hogy fél lába van,ne akarjon magasugró vébét nyerni.
Versenyezhet-csak a féllábúakkal.
A kommentek hangvétele részemről,ha bántó akkor sem komoly.Ha valamiért ideges lehetek,az mindig kivülről jön,nem a blogról.
Másfelől hülyeségre hülyeség a válasz,nem?
Nem köll ezen megsértődni. 8-)
II.Putyin998 cár mondta
zCevard írta:
Hm.
A nevet nem én valásztottam.Először egy hülye arab büfés szólitott igy,aztán rajtam ragadt.Azóta változott már,csak itt a blogon maradt a Putyin,de lehet hogy megviccelem magamat egy újabb hülyeséggel.A 998 tag maradni fog,mindenképpen.Az a lényeg.
Bunny szókészletét nem ismerem,viszont ha te igen,ez azt feltételezi,hogy az olvasója vagy.
Mivel ez igy akár on-topik is lehet,hát rajta!
Kérdés:mikor van valami kész?Mikor vannak meg a válaszok?
Ha felteszünk egy kérdést mondjuk példának okáért Bunny-nak?
Miért?
Ő miért szavahihető?
Miért tekintély?
Hol a mögötte álló tudásbázis?
Azért mert olvasott a rovata?
Sok hülye még hülye marad,legfeljebb hangosak,ugye?
Azt mondod ért a testépitéshez?
Hol vannak az eredményei?
De ami azt illeti,bármelyik önjelölt,iskolázatlan “szakértő”,miért lehet tekintély?
Bunny még otthon éhezett apukája mellett,mikor én már szintmenő voltam a fiatalkorú előzetesben(a harmadikon volt egy keményebb srác-a büntársam-de felnőttként lefejeltem őt is).Nagyobb és erősebb voltam Bunny-nál már 20 éve is.De ez nem érv.
Viszont alapvetően,ha mondjuk a fekvenyomásról akarok tudni valamit,akkor egy olyan embertől kérdezem meg,akinek ez a szakmája,nem?Egy erőemelőtől,aki 275öt nyom,és nem 100 kilóval vergődik.
És még ez sem garancia semmire,mivel ettől még lehet hülye,csak jó adottságai vannak.Viszont,ha az eredményei mellett még számos sportolót edz és készit fel versenyekre-mondjuk 20 éve,akkor már lehet némi fogalma a dolgokról.
Ha fáj valamim,mondjuk a vállam,mert gyúrok és balfasz vagyok hozzá,akkor sem Tozót vagy Bunny-t kéne megkérdeznem(mivel nekik is fáj).Ők csak laikusok,műkedvelők,mindegy mit állitanak magukról.
Egy gyógytornász tizenévekig tanulja ezt.Nyilván többet ért hozzá,főleg,ha mellette aktivan sportol is.Nekem az ő véleménye számitana inkább.
Bunny rovatát sokan olvassák,néha én is,mert vicces.De nem kérnék tőle tanácsot,mert amatőr és érzelgős.
Győzikét is sokan nézték,mégis csak egy köcsög,nem?Nem tekintély.
De ne sportoljunk;azért mert láttad,hogy Mel Gibson a filmben összekötötte a pirosat a kékkel,meg elvágta a sárgát,akkor már biztos,hogy meg mernél próbálni az életben hasonlóképpen hatástalanitani egy bombát?
Ez a bajom az összes tanácsadóval,minden hogy táplálkozás,edzés vagy akármi.
A testépitő és kettlebell “szakértőket” kétnapos,hétvégi kurzusokon képzik,hozzájuk hasonló laikus hülyék(nem attól hülye hogy laikus,hanem attól hogy ezzel nincs tisztában)-jó esetben.Van hogy csak egy két órás szemináriumon.
Ezt vesd össze tizenöt-húsz év tanulásával.
Ha olvassuk Duncan könyveit,akkor tanuljunk is tőle pár alapelvet.Ez fontos véleményem szerint.
Tegyünk fel kérdéseket-MINDIG.Miért,miért,miért,miért…?
Aztán a kapott válaszokat érzelmek nélkül elemezzük,ha mód van rá.
Aztán döntsünk,hogy mikor mi van készen-ha készen lehet egyáltalán.
Bunny és Győzike meg bekaphatja.
Corsair mondta
allen27 írta:
Igen. Nekem is furcsa rajta valami. :pirate:
Ptah mondta
itt matatok már mióta ( előtte a guglin kerestem ) és nem találok egy sort sem arról, hogy hol van a bosszú mestere folytatása…
Duncan Shelley mondta
@ Ptah:
Mert nincs olyan.