Az, ami az elmúlt órákban, napokban, hetekben, hónapokban, Görögországban, illetve Görögországgal kapcsolatban történt, megmutatja nekünk a politika lényegét.
A görög ügy jól szemlélteti a politika működését. Meg kell nézni, hogyan fogalmaznak az európai politikusok, például a német kancellár. A görögök így, a görögök úgy… Néha elszólják magukat, és „görög kormányról”, „alkalmatlan vezetésről”, „hibás kormánydöntésekről” beszélnek. Tehát, elítélnek egy kormányt, azért, amit tett, vagy azért, amit nem tett, majd megbüntetik a görögöket, Görögország lakosságát, de a valódi, megnevezett felelősöket nem.
Kijelentik, hogy a görög kormány hibázott, majd olyan szankciókat vezetnek be a görög lakossággal szemben (!), ami több millió ember életét nehezíti meg, de semmilyen formában nem lépnek fel a görög kormány egyetlen tagjával szemben sem.
Ha egy államfő hibás döntéseket hoz, őt nem büntetik meg, de a lakosságot igen.
Ez nem furcsa?
Egy nyugati ország államfője azt mondja, hogy nem tetszik neki egy keleti ország államfőjének a viselkedése, ezért szankciókat léptet életbe a keleti ország lakossága ellen. Csakhogy, nem az ország lakosságával van baja, hanem az ország államfőjével, de amit tesz, az árt a lakosságnak – az államfőnek pedig nem.
Aztán egy keleti ország államfője azt mondja, hogy nem tetszik neki egy nyugati ország államfőjének a viselkedése, ezért rakétatámadást indít a nyugati ország lakossága ellen. Csakhogy, nem a lakossággal van baja, hanem az államfővel, de amit tesz, az árt a lakosságnak – az államfőnek pedig nem.
Egy nyugati országban egy mérnök feltalál egy eljárást, amellyel olyan rétegekből lehet gázt felszínre hozni, ahonnan addig nem lehetett. Ettől a találmánytól ez az ország gázügyileg függetlenné válik. Ez teljes rendben van így, nagyon jól csinálják.
Erre valaki kitalálja, hogy ezt a gázt, és a technológiát elterjesztik az egész világon, olyan olcsón, hogy azzal a hagyományos módon felszínre hozott gáz nem képes versenyezni. Ezzel csak az a probléma, hogy e döntés következtében országok mennek tönkre, és százmilliók élete válik nehezebbé. Olyan százmillióké, akik nem érdemlik meg.
Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy ha egy ország gazdaságilag tönkremegy, az csökkenteni fogja azt a luxust és védettséget, amiben az adott ország vezetői a mindennapjaikat töltik. Azt sem gondolhatja senki komolyan, hogy ha rakétatámadást indítanak egy ország ellen, az kárt tesz majd a vezetőségben.
Akkor tehát mi ez az egész?
Azt látom, hogy egy kormány bármilyen belpolitikai, vagy külpolitikai döntést hoz, az rá soha nem csapódik vissza, az soha nincs rá semmilyen hatással. Ha egy országban a hibás döntések miatt a teljes lakosság éhezik, az államfő ettől még továbbra is a jól megszokott luxusban fog élni, ebédre akkor is szervírozzák számára a mesterszakács menüjét, és a hallban lágy zene szól.
A felelősök láthatóak, megnevezhetőek, de mégis mindent megúsznak, soha nem büntetik meg őket.
Ezek miatt nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy a világ kormányai egy brancsba tartoznak, konfliktusaik látszólagosak, és jót röhögnek rajtunk.
Igazi változás csak azokban az országokban lehetséges, ahol a kormány felelősségre vonható. Ilyen ország például Izland, ahol az ember bármikor találkozhat az államfővel az utcán, a boltban, az étteremben, a moziban, és még testőrök hada sem védi. Az a fajta berendezkedés, amelyben a kormány elérhetetlen, mindenféle realitástól elszakadva éldegél az elefántcsonttoronyban, nem teszi lehetővé a változást.
Mi történik Görögországban? Semmi újdonság, csak a szokásos színjáték.
aelod mondta
Görögország az Eu első áldozata. Nem lennék meglepődve ha lenne még más tagállam is mint mondjuk Portugália vagy Spanyolország akik hamarosan erre a sorsra jutnak. Egyértelmű a cél. Az Európai Egyesült Államok létrehozása központi parlamenttel, törvényekkel és a tagországok egy masszává olvasztása.
Nem véletlen az sem, hogy az Eu-t elárasztják a bevándorlók. Most kell elfogadni a szabad kereskedelmi megállapodást az USA-val. Csak itt épp fogalmi zavar van a fejekben. A bevándorló az LEGÁLISAN tartózkodik az adott országban. Majd letelepedik állampolgár lesz. Ezek az afgán és szír HATÁRSÉRTŐK illegálisan jönnek át Ásotthalomnál. Meg kell nézni, hogy adott országok mint pl. Amerika vagy épp Kína, hogyan kezeli az illegális határsértőit. Hát biztos nem úgy, hogy májast osztogat nekik a menekült táboraikban amit aztán a piacon árulnak mert ki-be járkálhatnak…
prolizoli mondta
Pontosan. Az ami Izlandban történt példa értékű és át kellene venni a többi országnak is. Az ókori Római birodalomban is voltak hasonló esetek (adósság elengedés, nagyobb felelősségre vonás). Csak a probléma az, hogy a népakarat nélkül ez nem fog menni a nép pedig hamar felejt.
Az, hogy Izlandon felelősségre vonták a bankok vezetőit és az adott politikusokat valamint börtönbe is csukták őket nagy dolog. Így kellene működni az igazi demokráciának. A bankok és az akkori kormány olyan nagy kölcsönöket vettek fel amelyeknél nyilván való volt, hogy messze túllépték az ország egészséges kereteit, visszafizetési lehetőségeit. Ez a fenn lévők a vezetők hibája mert ők hozták a döntést és nekik is kell(ene) bűnhődni érte mint ahogy ez ott meg is történt. A görögöknél is nagyon hasonló a helyzet. De azért nézzük meg az érem másik felét is, mert az is van neki.
Ugyanis a felvett kölcsönökből a nép is nagyon jól élt Izlandon nem csak a felső-vezetés. Akkor amikor a javarészt Britektől és Hollandoktól kölcsönzött pénzből sorra épültek az új lakóparkok, irodaépületek, technológiai fejlesztésekbe ruháztak be, munkahelyek alakultak, a fiatal házasok új lakással és két autóval indítottak, a munkanélküliség 1,9%-os volt és Izlandé volt a világ egyik legerősebb vásárlóereje akkor mindenki büszke volt arra, hogy ő izlandi és milyen jól megy az országnak. A nép is olyan, hogy már csak akkor ébred amikor nagy a baj. Addig ameddig Izlandon a felvett kölcsönökből “juhé” volt addig a népnek eszébe nem jutott elgondolkodni azon, hogy miből van a nagy gazdagság.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nem kellett volna a rács mögé juttatni azokat akik felelősek voltak a döntésben, mert hosszútávon csak így lehet a politikusokat ésszerű döntésekre ösztönözni a populista, választópolgároknak megfelelni akaró de idióta döntések helyett. De azt hogy az izlandiak királyul éltek jó pár évig (ahogy a görögök is) azt a holland és brit emberek fizették meg mint ahogy a görögök adósságát európa többi része fizeti ki. Mert a görögök adóssága is el lesz engedve (hisz esélytelen hogy visszafizessék) csak még nem tudják az eu-ban, hogy hogyan közöljék-nyomják le ezt Hans, Jürgen, Jean, Béla és a többi állam lakosainak torkán.
Great mondta
2. világháború, az ellenséges országok államfői találkoznak tárgyalni, ahelyett, hogy elfognák vagy megölnék őket, együtt nevetgélnek és koktéloznak a közös képeken. A sok átb@szott idióta meg pusztul a felesleges harcokban. Néhány nagy német + USA cég az egész háború alatt zavartalanul kereskedik. Tényleg birkák vagyunk.
Így lett kitalálva a világ, a megoldást nem látom.
Great mondta
aelod
Tapasztalom, hogy az USA nem 1 ország, hanem országok szövetsége, az államok közt nagyok a különbségek, eltérő arculat, törvények, gazdaság, politikai + jogi gyakorlat, és vannak szövetségi törvények + szövetségi adó, az alkotmány ugyanaz. Van, ahol magas az adó, van adóparadicsom állam is. Nem massza. Olyat nem látok, hogy USAban bezsarolnának tagállamokat. Az EUban nincs igazi egység, ha fellépésról, állásfoglalásról van szó, őrlődnek a meddő vitákban, amik jól hoznak pár suttyó konyhájára.