Save the planet. Egyik túlzásból a másikba esünk, néha elpusztíthatatlannak látjuk a Földet, néha kártyavárnak, melyet egy tüsszentés is a feledés homályába taszít. George Carlin megalomán ostobaságnak tartotta azt a hitet, hogy az emberi tevékenység árthat a bolygónknak, amely évmilliárdok kozmikus bombázását, felszíni kataklizmákat, széthulló és vándorló kontinenseket vészelt át. A másik véglet az, aki a szemetelést halállal büntetné.
Save the planet. Van ennek értelme? Talán nincs. Talán még nincs.
Részlet A félelem ízéből:
„Grhssh-Dbfgfee. Emberi hangképző szervekkel ki sem lehetett ejteni annak a távoli bolygónak a nevét. „William” sosem gondolt rá otthonként. Úgy fogalmazott: „oda megyek”, és nem úgy, hogy „haza”. Nem, olyan helyre nem lehetett haza menni. Oda is ritkán ment, csak amikor muszáj volt. Inkább töltötte az idejét az űrállomáson a Mecron hold közelében, ahol a Garb’hraz-étteremlánc központi elosztódokkjai voltak. Ide érkeztek az anyagbeszerzők hosszú útjaikról, itt mérték, minősítették és értékelték a szállítmányt, itt fizették ki a díjakat. A gigászi űrbéli építmény hangyabolyszerű zsúfoltsága és a lakószobák puritánsága sokkal otthonosabbnak tetszett „William” szörnyűségeket látott szemének, mint az otthon planétája.
A Grhssh-Dbfgfee bolygón nem lehetett élni. Vegetálni igen, de élni, értelmes lényekhez méltó életet nem lehetett. Kiégett, összeolvadt, terméketlen: ezek jellemezték a bolygó felszínét. A forrongó, mérgező légkörön kékes-vöröses ragyogásban átsütő Nap sugarai halált hordoztak. Az élet millió kilométeres, szövevényes katakombarendszerben zajlott a felszín alatt, melyet a legendák kora óta mélyítettek és tágítottak.
„William” világának egyetlen exportcikke a kétségbeesés volt. Mással nem szolgálhattak. Ha olcsó munkaerő kellett, olyan aljamunkákra, vagy annyira kockázatos munkákra, amiket más nemigen vállalt el, akkor küldtek egy transzportot a Grhssh-Dbfgfee-ra, és megtömték wilkrogokkal, keménykötésű, szívós, mindenre elszánt alakokkal, akik nevetséges pénzekért dolgoztak olyanoknak, akiket egy ősi bűn nem változtatott végérvényesen másodrendű galaktikus polgárokká, mint őket.”
Tönkre lehet tenni egy bolygót? Ez először is attól függ, mit értünk az alatt, hogy „tönkretenni”. Felrobbantani? Széthasítani? Lecsupaszítani a felszínt? Leszedni a légkört? Vagy csupán egy hajdan az (általunk ismert szerves) élet szempontjából ideális bolygót élhetetlenné tenni?
1942-ben Szilárd Leó kezdeményezésére Franklin D. Roosevelt elindította a Manhattan Project nevű vállalkozást. A cél: működő atombomba létrehozása és sorozatgyártása, a náci atomprogram megelőzése. A program vezetője az elméleti fizikus Robert Oppenheimer lett.
Az első kísérleti atomrobbantás előtt Oppenheimer aggódott, mert a számításai nem zárták ki annak esélyét, hogy a robbantás olyan láncreakciót indít el, melyet nem tudnak megfékezni, és „felrobban a Föld atmoszférája”.
Mint tudjuk, tévedett. És ha igaza van? Ha Oppenheimer számításai végül beigazolják azt a „kis lehetőséget”, és lángba borul a légkör, akkor mi történik? Los Alamosban felrobban a bomba, begyullad a légkör, a láncreakció szétterjed minden irányban, megkerüli a Földet…
Évtizedek óta lehet hallani a panaszt, hogy a tudás aránytalan, van, ahol az egekbe csap, más területeken a primitív babonák és esetlegesség szintjén mozog, és ennek nem lesz, nem lehet jó vége.
Miközben a haditechnika lassan képessé válik globális hatások létrehozására (vagy már képes rá, és természetesen itt a hatás pusztítást jelent), addig az elme és a lélek tudománya ott tart, hogy „Freud szerint” és „vegyen be ebből naponta 3×2 tablettát”. Amíg a fegyverek bizonyítottan képesek elérni az elvárt hatást, hátterükben precízen feltérképezett tények és természeti törvények állnak, addig az emberi szellemmel kapcsolatos kormányprojektek “eredményei” kimerülnek a véleményekben és a vegyészeti tudatbefolyásoláson.
Az alábbi sorokat Julius Andan írta 2011. április 10-én, a fukushimai katasztrófa nyomán:
„A 80-as évek elején, a moszkvai Geológiai Intézet egyik kutatója arra figyelt fel, hogy valahányszor kísérleti jellegű földalatti nukleáris robbantást hajtanak végre a Szovjetunióban, néhány napon belül földrengés következik be, valahol. A kísérletek az 1988. decemberi, Novaja Zemlja szigeten végzett robbantás következtében kialakult, 7-es erősségű, közel ötvenezer áldozatot követelő, örményországi földrengéskor érték el csúcspontjukat. Ekkortól tekintették lehetségesnek a földrengésekkel vívott háborút, melyet senki nem tekintene háborúnak.
A kutatás az irányított csapások felé ment el. Pontosan hol, milyen mélységben, és milyen erejű bombát kell felrobbantani ahhoz, hogy a Föld egy adott pontján, a megkívánt erősségű földrengés következzen be? A szigorúan titkos kutatási projekt Japánt választotta kísérleti zónának. A valós katonai célpontok listáján az Egyesült Államok szerepelt az első helyen, és Kína a másodikon.”
Születtek komoly számítások arra nézve, hogy mekkora bombával lehetne feltörni a földkérget. Körülbelül 1 teratonnás hidrogénbomba már elég is lenne hozzá. Ha megtörténne, a modell szerint kezdetét venné a földrengések és vulkánkitörések kora.
A kíváncsiság, a kísérletező kedv adott. A haditechnika a tudomány legfejlettebb területe, mely a pusztítást szolgálja. A természettudományos háttérkutatás alacsony szinten jár, ami azt jelenti, hogy az összefüggések sokkal kevésbé ismertek, mint a rombolás lehetőségei. Az emberi elme és lélek megértése kormányprojekt szinten gyakorlatilag még el sem kezdődött. A Föld veszélyes hely, forrong, politikai, gazdasági, ideológiai ellentétek tépik egymást, a félelem és a zűrzavar tévesen a haditechnika felé orientálja a kormányokat. Mindennek eredménye nem ismeretlen. Csak az időpont ismeretlen, amikor bekövetkezik.
Oppenheimer attól félt, hogy a kísérleti atomrobbantás felgyújtja a légkört. A meteorológiai előrejelzések ma sem nagyon pontosak, tehát a légkör fizikájáról ma sem áll rendelkezésre nagyon fejlett tudás.
Az atombomba a láncreakció elvén működik, és mint ilyen, korlátozott a maximálisan elérhető robbanóerő. A hidrogénbomba a magfúzió elvén működik, nagyságrendekkel pusztítóbb az atombombánál. Úgy húsz éve írogatnak a következő Nagy Bombáról, az antianyag-bombáról, amely messze felülmúlja a hidrogénbombát. Vannak félelmek vele kapcsolatban. Egyes fizikusok attól tartanak, a kísérleti robbantás lebontja a légkört vagy szétszedi a bolygót. Van, aki szerint a Föld helyén egy fekete lyuk marad.
Grhssh-Dbfgfee bolygón, ahonnan A félelem íze főgonosza származik, nem történt semmi különös. Világháború dúlt, melyben egyre fejlettebb fegyvereket vetettek be. Az egyik kísérlet nem úgy sült el, ahogyan várták. Ennyi. Megbolygattak valamit, amiről semmit sem tudtak. Miért voltak háborúk, miért vetettek be ilyen fegyvereket? Mert magukról sem tudtak semmit.
Save the planet. Egyetlen módon lehetséges ezt megvalósítani. A természettudományos háttérkutatásoknak és a humán tudománynak utol kell érnie a haditechnikát. Amíg ez nem történik meg, addig a példa ragadós.
A félelem íze idegen főgonoszának bolygóján az ősöket nem tisztelet és megbecsülés övezi, hanem gyűlölet és megvetés. Az ősök emlékműveit rendre meggyalázzák. Azért vannak az emlékművek, hogy kitölthessék rajtuk a dühüket.
Thirdeye szerint mondta
” A félelem íze idegen főgonoszának bolygóján az ősöket nem tisztelet és megbecsülés övezi, hanem gyűlölet és megvetés. Az ősök emlékműveit rendre meggyalázzák. Azért vannak az emlékművek, hogy kitölthessék rajtuk a dühüket. ”
Akkor onnan se hiányoznak a lángoló hajócskák . :disdain:
Gandhi mondta
Az ősi mára mesebelinek tekintett bölcs királyokat leszámítva soha nem voltunk jókezekben. Az ember ilyenkor óhatatlanul is hinni kezd, a gondviselére gondol, mert mást nem tehet. Nem történt még akkora baj, mint amekkora történhetett volna és biztosan ennek is megvan a maga oka.
Azonban azt kell mondjam a nehézségek nem teszik jogossá a kegyetlenkedést vagy a bolondériát.
Great mondta
Gondoltam, hogy a dolog hasonló. Nade meddig? Az egész galaxisban, univerzumban ugyanaz a minta van? Ha igen, honnan ered?
A birodalom, aminek része az étteremlánc, ahol az emberhúst eladják, milyen? Ha ennyire fejlett, könnyen tudnának komoly kárt okozni maguknak, ha ezek ellenére még mindig léteznek, akkor valami mást is kitaláltak.
Jaklin mondta
A kép nagyon jó! Valami ilyennek képzelném el azt az éttermet, ahol a texasiakat eszik…
A Japánnal és az ottani földrengésekkel kapcsolatos elmélet már akkor is nagyon megnyerte a “tetszésemet”, amikor olvastam, mert abszolút logikusnak tűnik. Ide sorolnék még minden egyéb, természeti katasztrófának tűnő jelenséget, amely szándékosan lett létrehozva.
Arra kíváncsi lennék még, hogy ha már a Félelem ízénél tartunk, hogy milyen élni ott abban a katakombarendszerben a Grhssh-Dbfgfee nevű bolygón? Mit csinálnak a wilkrogok napi szinten? Van pénz? Mennyit ér? Kik és mit dolgoznak ott?
Najó, lehet, ez túl sok kérdés.
Érdekes az a gondolat, hogy az ősöket nem tisztelik, hanem gyűlölet tárgyai.
Jaklin mondta
Nagyon egyetértek azzal a gondolattal, hogy míg a haditechnika és a természettudományok fejlődnek, mint az “állat”, addig emberi mivoltunkról gyakorlatilag semmit sem tudunk. Sőt, szerintem egy buddhista szerzetes (bár nem vagyok buddhista) többet tud a témában, mint a pszichológusok hivatalos álláspont…
istvan mondta
@ Jaklin:
Tiszteletem egyidejű hangoztatása mellett, csatlakoznék, kedves Jaklin.
Lama Anagarika Govinda a A korai buddhizmus lélektani attitűdje című munkájában 121 tudatosztályról ír. Ez persze, nem “tudomány”, én meg egyáltalán nem vagyok szcientifista.
A tudomány a maga paradigmáit követve sohasem jut el a lélek megismeréséig, annál is kevésbé, mivel a lélek – érzésem szerint – áthatva a durva anyagi testet, továbbmenve a szubtilis testeken a durva fizikai érzékszervekkel, s ezek meghosszabbításaiként használt eszközökkel nem vizsgálható metafizikai dimenziókban teljesedik ki.
Duncan: ? :-)
Bence mondta
Mit vártunk egy börtön bolygón? Akik az uraink, azok is csak rabok. A túlélési minta, a gondolkodásuk alapjai, ami ide juttatta őket, – minket – hasonló mindannyiunkban. Csupán az éppelméjűség kisebb-nagyobb szikrája, vagy az őrület foka a különbség.
“William” bolygójának történelme egy lehetséges változata a Föld jövőjének. Egy látnok író kívánja intő jelként arcunkba tolni, hogy mi ne járjunk így. Még elkerülhető. Rajtunk múlik, hogy melyik utat választjuk. Én a béke pártján állok.
Dr.Putyin998 mondta
“A félelem íze idegen főgonoszának bolygóján az ősöket nem tisztelet és megbecsülés övezi, hanem gyűlölet és megvetés. Az ősök emlékműveit rendre meggyalázzák. Azért vannak az emlékművek, hogy kitölthessék rajtuk a dühüket.”
Ez nem rossz gondolat.Tetszik.Bár felesleges,de biztos lenne ezen a bolygón is létjogosultsága.
Jaklin mondta
@ istvan:
Kedves István! Picit számomra (lehet, a korai kelés eredménye) bonyodalmas volt választékos megfogalmazásod, de nekem az a véleményem, hogy igenis kellene lennie olyan tudománynak, amely a tudomány objektivitásával, precízségével és használhatóságával kutatja az elmét és a lelket.
Hajlamos vagyok hinni az összeesküvés-elméletekben (legalábbis, ami valóban logikus), így lehet, csak ezért gondolom így, de szerintem igenis létezik ilyen tudomány, csak senkinek sem érdeke, hogy elterjedjen. Szerintem igenis van pontos leírás Istenről vagy isten hatalmú lényekről és a lélekről.
Duncan Shelley mondta
Bence írta:
Nagyon úgy néz ki.
Ha ez én lennék, akkor ez távolról sem igaz. Csak olyan sztorit akartam, amit élvezettel írok és élek át. 8-)
Pontosan kin múlik? Ha a lakosság 99,99 százaléka olyan kisemberekből áll, akiknek a saját bélműködésébe sincs igazán beleszólása, a történelembe hogyan lenne?
De ez kevés lesz a háború elkerüléséhez.
Thirdeye szerint mondta
Jaklin írta:
Persze ,ott vannak a Védákban .
Dr.Putyin998 mondta
@ Thirdeye szerint:
@ Jaklin:
Pontosan hol vannak ezek az istenek?
Miért szarnak bele mindenbe?
Vagy nekik nem fontos ami itt történik?
Akkor gonoszok?
Vagy csak nem szeretnek mindenkit egyformán?
Akkor nem is istenek?
Nem csak valami hülye mendemondák ezek,amiket szélhámosok találtak ki,lehúzás céljából?
A ószövetségbeli dühöngő őrült az ikon?
Vagy az erotomán görög istenek?
Vagy a százkezű indiai szörnyek?
Ugyan már.
Thirdeye szerint mondta
Dr.Putyin998 írta:
Mi ez a sok kérdés ? :-)
Ha a földi hierarchiákat megfigyeljük ,akkor látható hogy minél feljebb helyezkedik el valaki , annál jobban leszarja az alatta lévőket . Most gondold el az isteni fokozatnál ezt . :pray: :poop: :-((
Lindsey mondta
@ Jaklin:
Ha létezik jelenleg a földön az emberi elme, szellem, életerő és Istenek valódi tudománya, akkor néhány dolgot könnyen kiokoskodhatnánk róla. Például azt, hogy:
– ez a tudomány magyarázatot adna az elmebetegségek és a szellemi eredetű betegségek okára, és megoldást ezek végleges kezelésére
– tudományosan bizonyított válaszai lennének az olyan kérdésekre, mint például hogy létezik-e emberi szellem, szellemek vagyunk-e, és mi történik a halál után, valamint sok más kérdésre
– és ha a szellemmel foglalkozik, valószínű vallásként létezne, vagy legalábbis a vallások közt lenne a helye.
És az előbbiek folyományaként tudhatnánk róla azt is, hogy:
– azok, akik az elmebajok kezeléséből tömik meg a zsebeiket az elmebaj kezelése nélkül (értsd pszichiáterek) a legnagyobb ellenségüknek tekintenék, és megpróbálnák mindenáron kisebbé tenni, hitelteleníteni és elpusztítani
– és azok, akik az emberek tudatlanságából hajtanak hasznot, és az emberek kihasználásából meg rabszolga sorban tartásából, szintén rossz szemmel néznének erre a tudományra.
Milyen jellemzői lehetnek még ennek a tudománynak?
Mert a jellemzői alapján akár könnyüszerrel meg is találhatnánk ezt az interneten, ha valóban létezik.
Thirdeye szerint mondta
Lindsey írta:
Szia .
Szerinted nem létezik ?
Lindsey írta:
Megvannak rá a magyarázatok , csak kevés ember tudja elfogadni .
A hivatalos orvoslás pedig egyszerűen tagadja ezeket a magyarázatokat .
Végleges megoldásokhoz viszont nem biztos hogy jutnánk .
Lindsey írta:
De hát a vallásokból alapvetően ki vannak ábrándulva az emberek .
Lindsey írta:
De hát ez van jelenleg is . Tudtommal egyetlen hatásos módszer sem elfogadott tudományosan .
Lindsey írta:
Hiába lenne megtalálható az interneten , ez még nem elég .
Senkit nem lehet arra kényszeríteni , hogy elfogadjon egy bizonyos gyógymódot .
Arról nem is beszélve hogy sokan fedezékként használják a betegségüket . Vagy csak azért hogy figyelmet kapjanak .
Vagy éppen ha volna egy hatásos gyógymód , amit a beteg is elfogadna , de a hozzátartozók elutasítják ?
Bonyolult összefüggések vannak a háttérben , szerintem ezért nem az a kérdés , hogy létezik -e ilyen tudomány , hanem az hogy ki hajlandó élni vele ?
Thirdeye szerint mondta
Dr.Putyin998 írta:
De most komolyan . :-)
Ezek az istenek olyanok , hogy nem erőltetik rád magukat . Mármint a rendesebbek :devil:
Ahhoz hogy bármilyen szinten segíthessenek , ahhoz neked kell őket segítségül hívni .
Ez a feltétel . Miért olyan nehéz ezt elfogadni ?
A mentők , vagy a tűzoltók ( a rendőröket nem írom :giggle: ) is csak akkor vonulnak ki , ha hívják őket . Mégsem tartják őket gonosznak .
Mi erre a frappáns válaszod ? :-)
istvan mondta
@ Dr.Putyin998:
Mindenekelőtt gratulálok a tudományos cím elnyeréséhez.
Írod:
“Pontosan hol vannak ezek az istenek?
Miért szarnak bele mindenbe?” stb.
Egyes állítások szerint az Isten benned van, így hát nem tisztázott ügyekben célszerű hozzá/d/ fordulni.
Dzsízöszlávzs jú. :laugh:
istvan mondta
@ Jaklin:
“Szerintem igenis van pontos leírás Istenről vagy isten hatalmú lényekről és a lélekről.”
Vanhát, csak nem látom /avidya/.
Amúgy meg írtam korábban, hogy tudományos kutatás – lóvé – ki :-) :-) adja és mire?, stb.
Thirdeye szerint mondta
” Az emberi elme és lélek megértése kormányprojekt szinten gyakorlatilag még el sem kezdődött. ”
Annyira azért már értenek hozzá , hogy hogyan lehet az elmét manipulálni , a lelket meg letagadni .
Dr.Putyin998 mondta
@ Thirdeye szerint:
Azokról is van véleményem,akik egész életükben leszarják az istenüket,de ha szorul a kapca,akkor rimánkodnak hozzá,de ez most nem lényeg.
A rendőrökkel semmi bajom,tisztában vagyok a szervezet szükségességével.Nem vagyok tálib.Az,hogy volt rá precedens,hogy beleszóltak a dolgomba az más kérdés.Itt nem szólnak bele,nincs is velük bajom.(azt már nem is mondom,hogy az új térfigyelő kamera-központokban,amiket két hete adtak át a Police Municipal-nál,kint van a fotóm((és két kollégámé))úgyhogy ha mi civakodunk,senki sem szól bele-akkor sem ha esetleg mi lennénk szarban,mivel akkor is el kellene járniuk hivatalosan-off vége)
De analógiának elsőosztályú.Segits magadon,isten is megsegit.
Fene tudja.Ha a mentős,atűzoltó és a rendőr látja,hogy vészhelyzetben vagy,akkor mindenképpen szolgálatba helyezi magát.A nagyrabecsült istenek miért nem?A teremtményeik csak addig köllöttek,amig vagánykodtak velük egymás közt,hogy ki mit teremtett?
Haggyá mán,he :-P
Dr.Putyin998 mondta
@ istvan:
Rég jártál erre.
A cimet altatóorvosként szereztem.
A vajákosnak irtam a témában.Véleményezhetnéd.Kösz.
Duncan Shelley mondta
Thirdeye szerint írta:
Nem, de ott még lángoló égbolt is van.
Duncan Shelley mondta
Gandhi írta:
Ez valóban elgondolkodtató. Talán az emberek nem olyan rosszak, mint amilyennek a média mutatja…
Duncan Shelley mondta
Great írta:
Igen, ugyanez. Honnan ered? A lefelé süllyedő tudatosság hozza magával automatikusan.
Vegyes, de összességében élhető, főleg a belső területek, ahol a központi hatalom rendet tart. Az étteremlánc sem egy rossz cég, nem véletlen, hogy “William” ennyire rinyál attól, hogy megtudják, az ember értelmes lény, mivel illegális, amit tesz és halál jár érte.
Duncan Shelley mondta
Jaklin írta:
Családok, klánok, nemzetségek, bolyvárosok, és ezek vezetősége adja a hatalmi struktúrát.
Dolgos, szívós lények, kissé gyerekesek bizonyos dolgokban, és tele vannak sértett önérzettel, amiért alsóbbrendűként kezelik őket. Az őseik bűnei miatt nagyon nehéz életet élnek, és még általános megvetés is övezi őket. Befeléfordulás, bizonyítási vágy, szélsőséges nacionalizmus jellemzi a karakterüket.
Ha kint vagy az erdőben, nincs élelmed, és enni akarsz, akkor minden fizikai munkába kerül. Fát vágni, tüzet gyújtani, élelmet szerezni, megtisztítani, elkészíteni stb. Minden kis apróságba fizikai munkát kell fektetned. A wilkrogok így élnek, mindenért dolgoznak, nincsenek emberi fogalmaik a kényelemről és a pihenésről.
Van pénz, de bankárdinasztiák nincsenek. A meséik, álmaik arról szólnak, hogy eltávoznak az űrbe és nem jönnek vissza soha többé. Aki elrepül és nem jön vissza, az náluk a Valaki.
Duncan Shelley mondta
istvan írta:
A tudomány nem paradigma, hanem módszertan és rendszerezettség. Sőt, egy ideális tudománynak nem is lenne paradigmája.
A mérések nagyon hasznosak lehetnek. Persze, tudni kell, hogy mit érdemes mérni és mit nem. A számok már akkor mutatják az út helyességét vagy téves voltát, amikor még nincs megfigyelhető jele.
A teljes fényspektrumnak a szem számára felfogható része nem nagy, de műszerekkel sok mindent láthatóvá lehet tenni, ne becsüljük ezt le. Az egy feltevés, hogy vannak magasabb dimenziók, ahogyan az is, hogy csak testi érzékek vannak.
Duncan Shelley mondta
Dr.Putyin998 írta:
Ahhoz többet kellene tudnunk az ősökről…
Duncan Shelley mondta
Jaklin írta:
És mire mennél vele, ha lenne? És honnan tudnád, hogy van?
Duncan Shelley mondta
Thirdeye szerint írta:
Honnan tudod?
Duncan Shelley mondta
Dr.Putyin998 írta:
Itt vagyok, fiam, lökjed! 8-)
Te szeretnéd, ha valami ezerszeresen emberfeletti bácsi mindenbe beleugatna? Ez volna a szeretet?
Nem lehetséges, hogy csak a játékszabályokat dobta össze, aztán rockandroll?
Nekem az isten az, aki képes döntéssel közvetlenül teremteni bármit.
Esetleg önvédelemként.
Ezzel meg mi baj?
Duncan Shelley mondta
Thirdeye szerint írta:
Nem szereted a kérdéseket?
Tudom, megint a rossz multis tapasztalatok… De ezt nem lehet kiterjeszteni a mindenségre.
Duncan Shelley mondta
@ Lindsey:
Na igen, így valahogy.
Én például egy leszbikus kísértet vagyok férfi testben. Ezt tudom bizonyítani.
Duncan Shelley mondta
Lindsey írta:
Ezzel nem értek egyet. A vallás nem attól vallás, hogy a szellemmel foglalkozik, a tudomány pedig nem attól tudomány, hogy materialista.
Duncan Shelley mondta
Thirdeye szerint írta:
Hát talán nem hangoztatni kellene, hanem bizonyítani, és nem elfogadni, hanem megnézni.
Na és? Sokféle vallás létezik és sokféle lehetséges. Voltam keresztény és buddhista is, és a kettő szellemisége egészen más.
Legyünk önállóak.
Az első kérdés az, hogy létezik-e. Ha létezik, csak egy hülye utasítaná el.
Duncan Shelley mondta
Thirdeye szerint írta:
Tehát az isten az ember csicskája?
Dr.Putyin998 mondta
@ Duncan Shelley:
Isten vagy istenek,rákendroll avagy felügyeleti szerv-ez tökmindegy.Minden istenkép humanoid fogalom.Ha a szöcskéket kérdeznénk,akkor szökeoid fogalom lenne.
Részemről felesleges a téma további boncolgatása.Nekem nincs szükségem felső segitségre,az ha békénhagynak épp elég.
Innentől már csak morbidnak számitó poénokat tudnék kommentként irni,azt meg nem csinálom,mert a hivek szivrohamot kapnak.
Duncan Shelley mondta
@ Dr.Putyin998:
Nekem is feltűnt, hogy az elgonolás szerint Isten arra képes a fizikai világban, amire az emberek képzeletben. Furcsa párhuzam. Ahogyan az is, hogy nagyon emberien viselkednek.
De a cikk úgysem erről szólt.
Dr.Putyin998 mondta
Duncan Shelley írta:
Persze hogy nem szereti a kérdéseket.Egyik vajákos sem szereti a kérdéseket.Válaszolni mégkevésbé szeretnek.A ködösitésben kimerül minden tudományuk.
Smasszerek ezek is mind,nincs kivétel.
“Azéé’ mer’ aszontam,bázzeg!” :-D Ez a sámántankönyv első fejezetének témája.
Dr.Putyin998 mondta
Duncan Shelley írta:
Áfkorsz nát,bát det stupid szördáj kriét önádör stréndzs off topik ögen.
Jaklin mondta
Lehet, kicsit off (döntsétek el), de azért leírom. Ma olvastam, hogy lemond a pápa. És ez valami Naaaagy Hííír, ami ott van a médiában mindenfelé, gondolom.
De miért?? Kit érdekel, hogy lemond a pápa? Az emberek többsége, akit ismerek és látok magam körül, nem hisz Istenben, még a lélekben se nagyon. Esetleg abban igen. Nem járnak templomba, nem énekelnek zsoltárokat, nem ismerik a Bibliát sem.
Ilyen szinten ez idevág a cikkhez: van egy technikailag elég fejlett társadalmunk, mégis ott van a Vatikán meg a pápa meg a katolikus egyház. Én sosem értettem a Vatikánt. És most tényleg, kit érdekel, hogy mit csinál a pápa, hogy lemond-e vagy sem? Ez számomra annyira nonszensz, hogy ezzel foglalkozik a média meg benne van a híradóban!
Van egy öregember, aki alig áll a lábán és közvetítik a tévében, amikor “áldást mond”. Mi van? De miért?
Erről jut eszembe, amit egyszer a neten olvastam: Ha a pápa meghal, az előléptetés vagy lefokozás? :laugh: :laugh:
Thirdeye szerint mondta
Dr.Putyin998 írta:
De szeretem , ha nem ködösítést szolgál .
Fura mi ? :-)
Jaklin mondta
Thirdeye szerint írta:
:-)) :-D :laugh:
Persze, mesekönyveket sokat írtak. De én valamilyen tudományos fejtegetésre és bizonyítékok levezetésére gondolok pontos leírás alatt…
(Elnézést, ha itt valakinek a lelki világát megsértettem ezzel kapcsolatban, nem az a cél.)
Jaklin mondta
@ Dr.Putyin998:
Igen, ez az istentéma igen sok kérdést vet fel, amire nem tudják megadni a választ azok, akik teljesen bizonyosak Isten létezésében.
A hit az számomra más kérdés. Nem ítélek el valakit, mert HISZ valamiben. Simán lehet, hogy hittel az ember jobban érzi magát, akár felelősségteljesebb (lásd Amer hite, ahol szerintem nagyon jól ki van fejtve, hogy a vallások miben értékesek) és a többi. De amikor valaki keményen “le akarja nyomni a torkomon”, hogy Isten igenis van, és semmilyen értelmes érvet vagy bizonyítékot nem tud felhozni erre, azt nagyon utálom.
Hogyan lehet megtapasztalni Istent?
– Istent nem lehet megtapasztalni. Őt érezni kell. Ő mindenütt ott van.
Aha.
Mikor láthatom Istent?
– Istent nem lehet látni, csak érezni lehet.
Folyamatosan ilyen válaszokat és írásokat kapok, így kezdem azt érezni, hogy Isten csak valamilyen drogos ember látomása… Nem látom, de létezik. Nem hallom, de ott van. Érzem, de mégsem…. ?:-)
Thirdeye szerint mondta
Duncan Shelley írta:
Aszongyák :chic:
Duncan Shelley írta:
Én is ezt mondom . Aki nem hiszi az járjon utána .
Ne jelentsük ki biztosra , hogy nem léteznek hatásos módszerek .
Duncan Shelley írta:
Nem az jellemzi az ilyen betegeket hogy nagyon önállóak lennének .
Duncan Shelley írta:
Létezik , és a hülyék el is utasítják .
Duncan Shelley írta:
Miért lenne a csicskája ? Csak ez a két véglet létezik ,hogy diktátor és csicska ?
Jaklin mondta
Duncan Shelley írta:
Úgy gondolom, akkor tudnám, merre menjek. Én efelé az állapot felé szeretnék tartani. Mármint nem a kereszténység általi istenkép felé, hanem amit például Te is leírtál az Amerekben a “Démon” kifejezés alatt.
Jaklin mondta
Lindsey írta:
Alapjáraton egyetértek azzal, amit írtál. Nagyon jó megközelítés. Én a vallás témától azért vonakodom egy kicsit, mert a vallás mindig is a hitről szólt és nem arról, hogy bebizonyítson valamit. A vallásban elég azt mondani, hogy higgy benne, nem kell kérdéseket feltenni és bizonyítékot várni.
Mondjuk érdekes lenne egy valódi tudomány ezzel kapcsolatosan. Ha vallás is, de tudomány is. Vagyis nem hitrendszerű, hanem “megfigyelésrendszerű”.
Én nem hiszek abban, hogy az interneten ezt a tudást meg lehetne találni. Ha létezik ilyen tudás, az bizalmas könyvekben esetleg kőtáblákon stb. létezik, és nem lehet csak úgy a Google-ből kikeresni. Persze kiindulópontnak jó lehet, de a neten nyüzsögnek a hamis és/vagy ellenőrizhetetlen adatok és a leinformálhatatlan források.
Thirdeye szerint mondta
Jaklin írta:
Miért , talán tudós vagy ?
Nem tudom voltál-e már életveszélyben ?
Mi lenne , ha egy súlyos balesetnél a beteg nem engedné hogy segítsenek neki amíg el nem magyarázzák hogyan működik a lélegeztető gép , vagy valami hasonló műszer .
Kérnéd a tudományos levezetést ?
Jaklin írta:
Emlékszel még a kisgyerekkorodra ?
Amikor még nem beszéltél ?
Hogyan tudtál érvek és bizonyítékok nélkül élni ?
Szóval én meg azt mondom ,hogy akik állandóan bizonyítékokat követelnek , azt azért teszik hogy hárítsanak . Minek kell másoktól bizonyíték ? Mindenki járjon utána saját maga ezeknek a dolgoknak.
Nem akartalak ám megbántani , csak ilyenkor azt látom hogy az embernek az a része kéri a bizonyítékokat amelyik simán letagadja a bizonyítékokat .
Ne hagyjuk már az elmének ,hogy ekkora zsarnok legyen . Úgyse fog soha semmit elfogadni amit nem akar . Fölösleges neki bizonygatni .
Ezt szóltam vala :chic:
Dr.Putyin998 mondta
Thirdeye szerint írta:
Persze.Te vagy az a vajákos,aki nem szereti a ködösitést…
Hagyjuk ezt a témát inkább,csak magadat hozod kellemetlen helyzetbe.Vagy azt jobban szereted,mint a ködöt?
Dr.Putyin998 mondta
Thirdeye szerint írta:
És megint ugyanaz-lol. :-D
Dr.Putyin998 mondta
Jaklin írta:
Ezek a lábszag,a hónaljszag és a fing definiciói. :-D :-D
Piszkos Fred,a Kapitány.
Fülig Jimmy esete az erőművésszel.
Megvan?
Nem lehet minden pofon mellé forgalmilámpát állitani :-D
Van úgy,hogy az csak jön…
Hagyjuk meg a bódigusztikat és jehova tanúit,azoknak amik.(nem definiálom,mert rendes vagyok)
Thirdeye szerint mondta
@ Dr.Putyin998:
Hamarosan meg fogsz érteni ;-)
Dr.Putyin998 mondta
Thirdeye szerint írta:
Ne kacsintass,én értelek-jobban mint hiszed.Elfelejted,hogy több mint egy évtizedet ültem.Azon az úton amin te most indultál el,én már rég visszafelé jövök.Majd TE fogsz megérteni ENGEM.
Thirdeye szerint mondta
Dr.Putyin998 írta:
Az se rossz :-)
annamari mondta
Egy wilkrog 3 m magas és 5 mázsa. Nagyon zömök lehet, hacsak nem más anyagokból van a csontozata, mint a miénk. Egy ceruzarajzot vagy körülbelüli képet szívesen látnék.
Great mondta
Jaklin írta:
Aki szereti a fantasyt, az nem vallásos. A fantasyban a vallás nem népnutítás, nem az irányítás módszere, hanem valóság, az isten vagy istenek valóságosak, léteznek, a papok nem átlegemberek, hanem felette állnak. A papra nem ugyanazok a szabályok érvényesek, mint másokra, nem úgy él, mint az átlag, nem úgy hal meg, mint az átlag.
A pápa golyóálló üveg mögé bújik, mert 32 évvel ezelőtt rálőttek. Minek ez a világi dolog neki? Isten miért nem védi meg? Később azt mondta a Vatikán, hogy a merénylet meg volt jósolva. Akkor miért nem kerülték el? Egy évvel később újabb merénylet, a testőrök mentették meg. És Isten? 91-ben megállapították, hogy Parkinson kórban szenved. Isten miért engedte? Miért nem gyógyította meg? Halála előtti hónapokban többször az orvosok mentették meg az életét. Miért nem Isten?
De ez itt tényleg Off, bocs.
Jaklin mondta
@ Great:
Nagyon jó az összefoglalás. Köszi! Egyetértek. (Amúgy nem is olvastam ezekről a merényletekről.)
Jaklin mondta
Thirdeye szerint írta:
Mi?
Már megint. Ez hogy jön ide? ?:-)
Mi? Elég jól emlékszem. Miért?
Látom, nem olvastad végig, amit írtam. :-(( Szerintem amúgy az az igazi erő, ha képes vagy azt elhinni, amit megtapasztaltál, nem azt, amit mondanak hogy úgy van. És képes vagy józan kérdéseket feltenni. És mersz kérdéseket feltenni. Az egyik Amer ír erről, amivel nagyon egyetértek: tudás=bizonyosság. Homályos hitek nem jelentenek tudást. Lehet, átsegíthetnek egy nehéz helyzeten. De az is átsegíthet, ha bedugod a fejed homokba, míg el nem ül a vihar.
Nem értem. Reagálsz valamire, amit nem olvasol el vagy nem értesz meg vagy nem gondolkodsz el rajta. Ez nem valami vitafórum, aminek az a lényege, hogy egymásnak ellentmondjunk. Egyet is érthetünk. :-) Meg is változtathatjuk az elgondolásunk. Legalábbis én ezt szoktam csinálni.
Érdekelnének a valódi érvek Isten léte mellett. De nem kaptam még valódi érveket, sem bizonyítékot. Miért kellene igaznak vélnem valamit, amit nem tapasztaltam, nincs rá bizonyíték, nincsenek érvek rá (vagyis mindegyik megkérdőjelezhető)? Oké, mondhatjuk azt, hogy “szerezzek rá, ha akarok”, oldjam meg és kész. Ja, így is lehet. Csak ettől még kevésbé hiteles az egész.
Ha nem tud valaki valamiben bizonyítékot mutatni, sem logikus ÉRVEKET, levezetést, akkor én vagyok a hibás, mert “minek mindig bizonyítékot követelni”. Ez fura egy hozzáállás, nem gondolod?
Olvastam érveket Isten létére. Az egyik az volt, hogy ez az egész univerzum túlontúl logikus és törvényszerű ahhoz, hogy csak véletlen legyen. Vagyis tudatos “teremtésre” vall. – Nos, ez egy jó érv. Nem bizonyíték, de egy logikus és hihető érv egy legfelsőbb hatalom vagy isten léte mellett.
Igaz, ezt más vallásban azzal magyarázzák, hogy mi teremtettük ezt az univerzumot még annak idején, amikor hatalmas képességeink voltak, de ezek már nincsenek meg, így el is felejtettük, hogy mindent mi teremtünk.
Ebben is van logika. Na, én ilyen érvekre is kíváncsi lennék. De az a cikk, amiben ezt a fenti elméletet olvastam Isten létére, tovább nem igazán tudott menni. De mindenesetre ez is sokkal értékesebb számomra, mint az, hogy “higgyé b*meg mert így van és kész, punktum! Mer csak.”
Thirdeye szerint mondta
@ Jaklin:
Én nem mondtam hogy hinni kell , és punktum !
Csak nem értem , hogy egy olyan dolog ,mint Isten létezése , miért kell hogy bizonyítékokon alapuljon . Eleve nem jó persze , ha valaki meg akar győzni róla , hogy van és kész . Csak hát úgy gondolom , ha van Isten akkor közvetítők nélkül is meg kell hogy legyen a kapcsolatunk vele . Én nem várnék senkitől semmilyen tudományos bizonyítékot , mert ebben a témában csak a személyes tapasztalatok számítanak nekem .
Mert mi lenne , ha tudományosan be lenne bizonyítva ,de továbbra sem éreznék vele semmilyen kapcsolatot .
Jaklin írta:
Azért kérdeztem mert ha nem vagy tudós Te magad is ,akkor honnan tudod hogy a tudósok igazat mondanak ?
Jaklin írta:
Azért kérdeztem mert a gyerekek még megtudnak bízni az életben , érvek nélkül is .
Csak később ezt a nyitottságot jól lerombolják . :-((
Utána meg bizonyítékokat hajkurászunk .
istvan mondta
A magam részéről hiszek néhány dologban: Abszolútum, szellemi hierarchia, istenek, stb.
MOST JÖN A DE:
Ez a világnak egyfajta értelmezése, tehát nem az egyetlen, és jó esetben kevés, vagy semennyi BELSŐ ellentmondást tartalmaz. Ha valaki mindezt elveti és mondjuk csupán az anyagelvűség fogadható el számára, hát bumm, nincs semmi dráma, főként nem gondolom azt, hogy ő, vagy én pusztán a hiteink révén értékesebbek, magasabb rendűek, ilyesmik lennénk. Az én hitem szerint pl. a materialista nézeteket meg kell vizsgálni, ha tetszik, lehetnek olyan életek, melyeknek a feladata egy ilyen alapvetés szerinti életet megélése.
Nem kell semmiről egymást győzködni /na jó, azért egy-két dolgot, mint a kannibalizmus, égő gyermekáldozatok, stb. azért vessünk el/ hanem egy jó, tartalmas, értékes, röhögésekben gazdag ÉS természetünkből fakadó életet kell élni. S ha így találunk egy-két közös poént, az már tiszta nyereség.
istvan mondta
@ Duncan Shelley:
“A mérések nagyon hasznosak lehetnek. Persze, tudni kell, hogy mit érdemes mérni és mit nem. A számok már akkor mutatják az út helyességét vagy téves voltát, amikor még nincs megfigyelhető jele.”
Az imponáló nagyságrendű numerus és a kvalitás összefüggései…
Óh, boldogult kamaszkor…
istvan mondta
@ Jaklin:
“Hajlamos vagyok hinni az összeesküvés-elméletekben (legalábbis, ami valóban logikus)…”
Azt hiszem, /és nem Rád értem/ hogy aki eleve vonzódik az “összeesküvés-elméletek” iránt, annál van némely feldolgozatlanság a háttérben.
Ha összeesküvésnek azt tekintjük, hogy egy társaság, csoport, klub, akármi titokban, szervezetten kiváltságos és főleg hatalmi pozícióra törekszik függetlenül a többség vélhető, vagy valós érdekeitől, akkor az emberiség története – összeesküvések történeteként is leírható.
Jelen korunkban azonban nem az a legfőbb kérdés, hogy van-e és hogy kik ennek a /látható/ képviselői, csak és kizárólag, hanem az is, hogy az általuk felvetett, többnyire nagyon fontos kérdésekre /mint pl. túlnépesedés/ mi magunk milyen választ, válaszokat adnánk. Az, amit én látok, másrészt azonban azt mutatja, hogy az “illuminátusok” többségükben zseniális tervezők és kivitelezők, egyértelmű intellektuális fölényben vannak az elszigetelten morgolódó, lázadozgató szellemi és anyagi értelemben törpe minoritással szemben. Az igazi reakció egy más és igazolhatóan indokolt válasz kimunkálása lenne, a puszta tagadás kevéske. /Zárójelben jegyezném meg, hogy /szerintem/ a küzdelem csata nélkül eldőlt, a totálisan nyílt színre lépés és a diktatórikus kommunizmus bevezetés csupán azért várat magára, mert bruszt van az egyes illuminátus hatalmi képviseletek között. Ha egyszer megállapodnak valamiféle orwelli felosztásban, hát, akkor majd könnyes szemmel olvasgathatjuk mostani fejtegetéseinket, ha egyáltalán./
istvan mondta
@ Dr.Putyin998:
“Rég jártál erre.
A cimet altatóorvosként szereztem.
A vajákosnak irtam a témában.Véleményezhetnéd.Kösz.”
Szívesen, csak kérnék több infót, hogy hol keressem, melyik cikknél. Annyit kiszaszeroltam, hogy január 22-e előtt védted meg a doktoridat…
Drake mondta
Szerintem nem a földet kell megmenteni az emberiségtől, hanem az emberiséget saját magától. Földünk a legtöbb csapás után, amit jelenleg képesek vagyunk mérni rá, képes lenne regenerálódni egy idő után, és valószínűleg az élet sem pusztulna ki teljesen, legfeljebb csak kevés, adott csapás ellen jó ellenálló képességgel rendelkező faj maradna fönn. Úgy gondolom, hogy ha így haladunk tovább, hamarabb fogjuk elpusztítani magunkat, mint hogy képesek legyünk elpusztítani az egész élővilágot.
Nietz-senki mondta
Thirdeye szerint írta:
Próbálom értelmezni ezt az újdonsült “Hold-mizériát”
Az előadásban szó esik arról, hogy amíg a hold nem volt, addig a nap hordozta a női motivációs erőt – ez éppenséggel a szellem ereje (amit a férfi képvisel).
Amióta az eszemet tudom olyan érzetem van, hogy a fiú (férfi) van erőszakosan betuszkolva ebbe a teremtésbe. A nőnek – mint a földi szépség megtestesítőjének – eleve helye van itt. A folyamatosan újraéledő szenvedélyes kutatások és vélemények – matriarchátus társadalmak nyomaira vonatkoznak (ahol nem voltak fegyverek, csak munkaeszközök, meg “békepipák” stb.) – és döbbenek le… mert ez teljesen bele-illik a képbe.
Tehát a Hold ide-pofátlankodott és elbitorolta a nap- befolyás princípiumát. Tehát egy hüllő-entitás. Egy gyilkos szenvedély – amint láthatjuk az idióta filmekben – ugye?! Honnan picsából jön ez a hányadék??? És itt van – el akarja hitetni velünk, hogy mi vagyunk ezek – mi magunk szüljük ezt a “csámcsogni- való szart”… mint egyszer már István is kikelt magából valami hasonló baromság miatt.
A Hold-kutatásban részt-vevők közül sokan nyilatkoznak (sok esetben csak haláluk előtt), hogy ott magasan fejlett lények bázisai vannak. De hát miért nem hozzák ezt az egészet nyilvánosságra??? Hisz ha akartak volna – már nyíltan leigázhattak volna… A nyilatkozók – csak annyit mondanak, hogy oly nagy volna a pánik; ami az egész emberi kultúrát romba-döntené. (Mert hisz az a céljuk, hogy szabad, gyanútlan lényeket kóstolgassanak.) És oly rég itt vannak, hogy a legtöbb vallás isteni címmel illeti ezeket. És valami be van ígérve – mindig is: királyoknak, vezetőknek: valamilyen túlélési mód. A piramisok, kőkörök mind e halhatatlanság-kultusz jegyei.
Bő 25 éve nagy vitáim voltak a Hit-gyülekezete ismerős csoportjával – mert azt állították, hogy a kereszténységen kívül – minden más ősi vallás: hamis. Hivatkoztak is az emberáldozatokra – de én mondtam, hogy csak dél-Amerikában hallottam ezekről. Azt állították, hogy minden vallás gyakorolta ezeket – csak titkolják. És most alig marad mentség…
Még azt jegyzik meg ezek a nyilatkozók – hogy az ember spirituális fejlődése nagyon fontos! De nem magyarázzák… azt hiszem mindenkinek hinnie kell valami igazságban – mert ez, amit mi teszünk (állatokkal) és aminek mi (emberek) ki vagyunk téve… ebben semmi igazság sincs.
Most lássuk gyorsan a képleteket: tökéletes reflexek, hierarchia-szemlélet, félelem és félelemben-tartás, telhetetlenség, analízis- és mérleg-képtelenség – folyamatos “mindent-akarás”. Csakhogy egy csöppet túl lett tenyésztve a “nemesvad” – 7,5 milliárdot nehéz felügyelni.
Nietz-senki
Posted október 30, 2012 at 1:22 DE gazdaság és politika
Etika és gesztus!
– nemcsak egy saját valóságon belül; hanem feltételezve, hogy a saját valóságon kívül is létezhet intelligencia – sőt mi több: mi van ha Az magasabb-rendű…
A Tőzsdének saját valóságából kifelé is kellene látnia – mindenek előtt perspektivikusan!!!
De ha a Tőzsde semmilyen kifelé megfelelő önkontrollt sem képes gyakorolni, akkor ezt a társadalmaknak kell megtenni saját rend- és igazság-védelmük érdekében!
Nietz-senki
Posted november 11, 2012 at 6:59 DE.
Valahol felesleg képződik és van akik a létért küzdenek – ez így természetes(?) Mindenkinek adva van a lehetőség – szokták mondani…
Aztán összenyitjuk ezt az egészet (ahol ugyanez a helyzet), csinálunk egy nagy világgazdaságot egy világkereskedelmet – ami azzal spekulál, hogy a felesleg: az nem felesleges! Mit segít ez a nagy lehetőség a szegényeken, az ügyetleneken és azokon, akik valamiért később érkeztek. Mindez úgy, hogy a legnagyobb szentség világunkban a magántulajdon és a leggazdagabb emberek – lassan akár országot is vehetnek.
Na arra vagyok kíváncsi – hogy ez a beismerés mikor történik meg!
És mint prolizolinak is említettem arra vagyok nagyon kíváncsi – hogy ezek a “vezérürük” mikor távoznak (tőlem – akár a mennyekbe is mehetnek)?!
Tehát ezeknek a vezér-ürüknek be van ígérve valami. Nem értettem mi hajtja őket – hisz a mennyországba semmit sem vihet be…
Ha ez így van – akkor ugyan hanyad-rendűek vagyunk ???
Ennek a “kígyóistennek” – tiszteletből – minden nap ledugok a torkán egy magyar-narancsot (6-7 cm-es átmérőjű vöröshagyma – persze előtte megrágom Neki)… hagy ismerkedjen a Magyarok Istenével, hagy tisztuljon! Ha valaki nem tud mit kezdeni a “benső hővel” – Annak nem ajánlom… Az jobb, ha altatót szed – álmatlanság ellen.
Thirdeye szerint mondta
Nietz-senki írta:
Ne húzd fel magad , az nekik jó !
Zoli mondta
Dr.Putyin998 írta:
Úgy emlékszem, volt ott elég bizonyíték..
A vasalóra felragadt a műanyag kisvonat, ha az emberfia odanyomta, akkor biztos remek móka lesz rátenyerelni is.
Nem volt az, ezt vasaló elég hamar be is bizonyította. Azt nem állítom, hogy ez akkor volt, amikor beszélni még nem tudtam, de az tuti, hogy az ordítás már ment..
Vagy, hogy csak másik bizonyítékot említsek, a gravitáció is elég jól bizonyította a meglétét, naponta akár több tucat alkalommal is.
Bár érvelni egyszer sem hallottam.. ;-)
Zoli mondta
@ Zoli:
Ja, bocs Mr Putyin, nem Tőled való az idézet szöveg.. :wilt:
bakostamas mondta
azt mondják, hogy akinek hatalma van az még többet akar mindig, ezek az atombomba robbantó hatalmasok is gondolom így működnek, de azt nem értem, hogy a hatalom az mire jó? mert az univerzumot nem birtokolhatja senki, olyan óriási, tehát soha nem érheti el a célját, csúzlival lövöldöznek tankokra, csak az a baj, hogy a radioaktiv sugárzással a testünk nincs nagy barátságban…
Duncan Shelley mondta
bakostamas írta:
Mire jó a hatalom? Mondj valamit, ami jobb annál. 8-)
bakostamas mondta
@ Duncan Shelley:
nekem a kölcsönös tisztelet és szeretet , szerelem a fontos, senkit nem kívánok irányítani.
Nietz-senki mondta
Duncan Shelley írta:
Bizonyára hasonlatos – vagy olyan; mint egy nagyszerű lakoma… ahol előbb-utóbb mindenkit “kikészítenek” az újonnan érkezők (az újdonsült “éhezők”) – és aztán fel is szolgálnak. Nem kell tülekedni – mindenki sorra kerül!
Nem baj, ha vannak rágós falatok… jól fog esni – ha arra gondolunk, hogy: egy hülyével megint kevesebb…
Ez tényleg kellően árnyalt (időbeniségét tekintve) – és önműködő rendszer.
Amíg van elegendő mennyiségű hülye – addig jól működik a rendszer.
“Jó étvágyat”!
Nietz-senki mondta
Thirdeye szerint írta:
Á – ebben van humor és jó adag igazság.
Egy-egy ember csak kis részt érzékel a valóságból – és mindenki kicsit mást, másképp…
Nincs egyetlen növény, ami ilyen intenzitással tisztítaná a bélrendszert és a vért – egyaránt. És ezt nyersen – leginkább a magyarok bírják.
Továbbá olyan nyers-hús- készítményekhez is érdemes enni; melyek nincsenek nagyon hőkezelve – mert azok elveszítik jellegüket (éteri tulajdonság)…
És ekkor meg kell vizsgálni a saját leheletet – mert az megsúgja az igazságot… nekem nagyon is “hangos”.
Éveket gyötrődtem azon – milyen ördögi tulajdonságokkal bírok…
És ez segített – nekem.
Azt senkinek sem ajánlom, hogy fanatizálja ezt az ügyet. De nehéz “kimászni” a gyarlóság tényéből – ha az ember szembesül vele… nem is lehet!
Csak egy mód van: magasabb életcél szolgálatába állítani.
Lásd a húsevést – az áldozati rítusból eredően: az élet szolgálatába állítani az erőt – amit az ölés ad! Nem a gyilkolást!!! (A magyarság esetében is csak vándorlások idején volt a hús legfőbb táplálék – amúgy a gabonafélék, gyökerek stb.)
Ez az apróság különböztet meg minket a ragadozótól.
Olyan nincs, hogy én egészséges vagyok, mert egészségesen táplálkozom.
Mindenek előtt – egészségesen kell gondolkodnom!!!
Meg olyan sincs, hogy én nem fogadom el a (test) halál tényét – akkor meg sem halok.
Rengeteg kapu lett már nyitva az örök életre – de csak az igazság (ismerete) vezet oda. És test nem tart ott. Az “éteri test” – a Szent-akarat által… igen – de ez sem látszik!
Dr.Putyin998 mondta
@ Nietz-senki:
Ezt a kommentedet nem irnád le magyarul inkább,hogy értsem én is,Vagy franciául vagy angolul vagy mittudomén,de emberi nyelven?
Mert a lényege elsikkad igy.
Viszont tudtommal nincs olyan,hogy homo sapiens anyagcsere és külön magyar anyagcsere.
Olyan sincs,hogy vándorláskor jól particionáljuk a tápanyagot,letelepedéskor meg csak a gabona hasznosul.
Ne higgy el mindent ,amit a neten összeolvasgatsz,földim.
Nietz-senki mondta
Minden ember külön egyedi tapasztalati mód – nyilván különbözünk. Ezért érdemes egymással beszélni; mert megtudhatjuk egy adott dologról – hogyan tapasztal másvalaki.
Ezen óvatosan bárki túlléphet – úgy, hogy más egyéb tapasztalatokat és konzekvenciákat is figyelembe- vesz.
Ugyanakkor fontos kérdés: mire akarjuk használni életünket? Experince – élmény, vagy megtapasztalás??? Ilyen árnyalatokat tud sokat a magyar nyelv.
Mindjárt belemegyek ebbe…
Dr.Putyin998 írta:
Azt nehéz meghatározni, hogy milyen a homo sapiens anyagcsere – mert ebbe minden népi-nemzeti és területi jelleg beletartozik.
Épp a magyar, a német, a kínai, az olasz stb. jelleget – sokkal jobban be lehet határolni – ezek mentális-nemzeti és földrajzi-területi jellegzetességek.
Ha ömlesztve akarsz dolgokat értelmezni – sokkal nehezebb! Érdemes elválasztani ezeket – nem valóságában – hanem értelmezését tekintve!
Az okokra is rátalálhat az ember – ha figyelmes.
Két ember kémiája is eltérő – hogyan lehetne ugyanaz a tapasztalat? De mondom a szándék nagyon fontos (hogy mindenáron jóllakás, erőnlét vagy értelmezési szándék van a “gyakorlatában” – mert a figyelem is arra van kihegyezve)!
Akkor most próbálj meg zöldséget és gabonát enni – ha nincs… mert háborúskodtál és folyamatosan költözködtél; ahhoz hogy növényi táplálékot ehess – egy mezőgazdasági szezont egyazon területen kellene aktívan eltöltened! A vándorlások során nem volt más csak a speciálisan tartósított hús… hogy ez nekünk – valószínűleg érzeteinkben – egy hőskor volt, az nem jelenti azt, hogy mindenkor azt fogja jelenteni számunkra – mint akkor: az erőt és az életet.
Törekednünk kell a szív, a kéz és a fej harmóniájára! Ha valaki beengedi ezeken kívül életébe az ízlés és divat vagy akár bizonyos lokálpatriotizmus hatásmechanizmusait – Annak az egyénnek különös tekintettel kell lennie arra, hogy e társadalmi tényezők együtt-hatása sem fedhet le nagyobb területet életében, mint az említett ősi emberi tényezők bármelyike… mert akkor menthetetlenül “vezetve vagyunk” (bele: szolgaságunkba).
A meteorológusok is csak jósolnak – még a következő napra is.
Én tudom honnan jövünk és azt is – hogy miért… hagy legyek már oly merész, mint a meteorológusok az időjárásban! A táplálkozás egy apró – de nem jelentéktelen – vetülete történelmünknek, valóságunknak és küldetésünknek.
Nekem nem azért van szükségem a netre, hogy összeszedjek valami tudásanyagot – hanem azért, hogy legyen mihez viszonyítani a magamét.
De nyugodt lehetsz nem vagyok olyan fanatista, hogy ne ismerném fel az “új” igazságot, vagy szükségszerűséget stb. (Megmutatja azt a szív – mikor megáll egy pillanatra.)
Dr.Putyin998 írta:
Dehogynem – bár a szükségszerűséggel függ össze, mint említettem…
pontosan a test terhelésétől függ a húsétel lebontása, felhasználása – nem sétagalopp volt az (népvándorlás). Nem volt ott nagyon könnyű életben maradni családostul, gyerekestül stb. Ez a szükségszerűség – megkövetelte a nagy energiatartalmú, sok nyomelemet tartalmazó, kis helyen tárolható és könnyen szállítható ennivalót – amitől nem éhezik meg hamar az ember. Minden praktikuma – ott van a szükségszerűségben.
Ha megszűnik a szükségszerűsége – Az, utána csak puszta hagyomány.
Már említettem, hogy a növényi táplálékok közül a zöldség, gyümölcs sokkal fontosabb volna, mint a gabona – különösen vitaminok és nyomelemek felszívódását illetően.
Még a pillangós virágú magvak főzeléke is hasznosabb, mint a gabonafélék (és arra is mondanak minden rosszat). Csak annyira óvakodok ettől, amennyire fennáll a génmanipuláltság veszélye (szója).
Szívesen fogadom bárki véleményét… ha nagyon valószerűtlen, akkor hangot adok kételyemnek – indoklással.
De azt is folyamatosan mondom, hogy mindenkinek saját tapasztalata a legfontosabb – senkit nem fosztok meg attól: Próbálok jóhiszemű kiegészítéseket eszközölni – nem mindig sikerül (jól).
Még egy apróság magamról – szeretném eloszlatni a ködöt magamról, amit akaratom ellenére gerjesztek… nem a szájba-rágás sem jó – tehát inkább ez!
Szinkronicitás:
Mielőtt megismertem (2.) feleségemet csináltattam egy kerékpárt Salgótarjánban (egyedi váz). Persze jól nézett ki – de nem a divat kedvéért… az erőbevitel és a gravitációs irány elkülönítéséért. Mert szerintem leginkább ezáltal képes az ember megtapasztalni bizonyos technikát. Mert ugye nehéz kört hajtani – állandóan változó erőbeviteli irány… ezért vált a kerékpár sport nagyon hamar technikai jellegűvé. Sokkal takarékosabb “pörgetni” nagy fordulatszámon, mint taposni. Ezt már akkor egy volt osztálytársam segítségével (tanácsára) sikerült belátni – tehát én sem csak magamtól vagyok okos… A kerékpározások alkalmával (átlagosan 70-80 km) sikerült beazonosítanom, hogy izzadtságom a kémia-órákról ismert kénsav szagához hasonlít legjobban. Féléven belül vissza kellett vinnem garanciális javításra a bringát – a váltókarnál a vázon az új festés fel volt maródva… azt mondta fazon miért nem vigyázok rá jobban – valami savat öntöttem rá(?) mondtam neki, hogy egyáltalán nem történhetett ilyen (de használom – nem vitrinben tartom). Akkor azt mondta, hogy másvalaki (haragosom) tehette. Egyáltalán nem ezzel a problémával vittem vissza – de Ő ezt kozmetikázta nagyon.
Feleségem – még mielőtt megismerkedtünk – elvégzett egy homeopata alapképzést…
majd házasságunk korai szakaszába úgy gondolta, hogy van mit gyógyítani rajtam – és akkor be kellett engem azonosítani, hogy tudjuk: mi az elsődleges alkati szerem. Ez lett nekem a sulphur (kén). Még mielőtt nagyon elkeseredtem volna felolvasta a tulajdonság-együttest (tünetegyüttes). És ott arról volt szó – többek közt – hogy mindenbe bele akar hatolni az ilyen típusú illető… és nem igazán sikerült tiltakozni – inkább elakadt a szavam. Visszagondolva gyerekkoromra, a rengeteg szétszedett játék, a csalódások – és persze járulékai a rengeteg használhatatlan alkatrész és a pörgettyűk. Egyedül a pörgettyűk voltak valamire mégis használhatók…
Igen – megrázó volt… de mégis kezdtem érteni magam. Ez nagyon különös élmény – mert azt sugallja, hogy nem hiába születtem (kezdek érteni valamit – még ha ez csak az én “mikrokozmoszom” – is). Ezen keresztül van esély – érteni (megismerni) a “nagy egészet” is!
Remélem sikerült válaszokat adni… ha van olyan, amit továbbra is tisztázni kell – igyekezni fogok!
Nem állítok olyat hogy félre-érthetetlen kategóriákban gondolkodom. Ha valami érthetetlen – számomra éppúgy kellemetlen, mint a kérdező számára…
De ettől egy dolog még kellemetlenebb – a felkérés nélküli “szájba-rágás” és ennek visszautasítása… mert egy értésben sokkal nagyobb szerepe van a vevőnek, mint az előadónak!!! (ezért is tűnhet úgy, hogy rébuszokban beszélek)
– baráti üdvözlettel: Kiss Tibor
Dr.Putyin998 mondta
@ Nietz-senki:
Köszönöm a kimeritő válaszodat.
Egyet ugyan nem értek vele,de érdekes nézőpont.
A szükségletekkel kapcsolatban teljesen jót mondtál,de a tápanyagparticionálás szerintem csak kevésbé befolyásolható érzelmi szinten.
Erre még visszatérünk holnap.Remélem lesz időm.
Ne hagyjuk elsikkadni ezt a témát,még ha off is.
Alex!
Ezt olvasd majd el!
Alex mondta
Dr.Putyin998 írta:
Nietz: Én is tobbszor írtam, hogy nem teljesen értem a gondolati sémáidat. De azt gondoltam csak nekem okoz ez problémát. Aztán Petra is írta, most meg már Putyin is.
Nietz-senki írta:
Például viszont ez az utolsó kommented teljesen értheto volt számomra és sok érdekes dolog volt benne számomra. Koszonet érte.
Nietz-senki írta:
De nem a Quimby-s?
Nietz-senki mondta
Alex írta:
Nyugodt lehetsz – ettől – sohasem tudom, hogy feszélyezve, vagy nyeregben érezzem magam.
Olyan ez, mint a sakk – mondjuk tovább számolok egy-két lépéssel… de ugye meg is kell hozzá játszani, hogy valós-e (vagy csak tévedés).
Ha valaki árnyaltan kérdez, vagy ad elő valamit – és persze lényeges – arra bizonyosan rákérdezek (konkrét feltételezéssel)… de nem mondom azt, hogy fejtse ki jobban! Oda kell állítanom saját feltételezésemet – így tisztességes. Nem kívánhatok olyat, hogy valaki fedje fel lapjait – majd aztán előjövök az aduval.
Ezekben a beszélgetésekben kölcsönösségnek és bizalomnak kell lennie – minden agilitás és különbözőség ellenére! De nem (szabad) lehet egyoldalúságra törekedni.
Fogkrémek színén biztos nem fogok senkivel vitába- szállni.
Nem vagyok Quimby. Hallottam tőlük egy-két számot – nem rossz; de most egyáltalán nem tudnám felidézni.
Zeneileg igen tájékozatlan vagyok. Viszont mindegyik gyermekemet – baba-korban – el tudtam altatni a vállamon közben magyar (főleg Kaláka) dalokat dudorászva. Ennyi a zenei tudományom.
Nietz-senki mondta
Már 20-30 évvel ezelőtt is úgy tűnt, hogy a misztikum és a fantasztikum összekapcsolódik.
Akkor még teljességgel érthetetlen volt számomra e jelenség.
Egy beszélgetés a facebookról:
Laszlo Kiss: szamomra teljesen erthetetlen , hogy miert lenne erdekeben az idegeneknek a kapcsolat az emberiseggel vagy miert lenne erdekes szamukra a Fold bolygonk …hiszen mar allitolag rengetek fold szeru bolygot fedeznek fel szerete a galaxisunkban es a feltetelezesek szerint gyuzsog az elet az univerzumban , ha ez igy van akkor az emberiseg es a Fold mitol olyan erdekes , hogy sok fenyev tavolsagbol ide kell jonniuk az idegeneknek , talalhatnanak magukhoz kozelebbi lakot vilagokat is , miert pont ide ? asvanyianyagokert ? tele van az univerzum anyaggal … biologiai kiserletek ? gyuzsog az elettol az uiverzum , sot a DNS molekula nem is foldi eredetu feltetelezesek szerint , akkor gondolom van belole boven a vilagban … vagy csak kivancsisagbol jonnek ? ez nem tul meggyozo … az is erdekes szamomra ,hogy sokan az idegenektol varjak , hogy megoldjak az emberiseg es sajat gondjaikat , ez az egesz egy vallasnak tunik … regen az Istenekben hittek az emberek , aztan jott a tudomany , de mar ez is csalodast okozott es most az UFO -kban hisznek … a lenyeg nem vatozik soha , csak az eszkoz … csak egy dolog kozos ebben az ember ! a megoldas bennunk van , az idegenek sem fogjak megoldani a mi problemainkat !
csütörtök, 23:28
http://www.facebook.com/photo.php?fbid=568383119849857&set=a.192950964059743.40904.191603984194441&type=1&comment_id=1750213&offset=0&total_comments=25
Válasz:
Lezárulóban van egy fontos földi korszak.
Ezek politikai erők – csak épp nem földiek. De a mi civilizációnk jogi alapja, politikai logikája rokonértelmű az övékével.
Mond, hogy a szeretetnek milyen joga van világunkban a mai jogrendben???
Esetleg be van tagozva – semmi dominanciája sincs!
Ezek a “segítők” várják jussukat – a “nagy ítélet” küszöbén.
Pénztártól való távozás után – hol lehet reklamálni??? Ők is ilyen üzletiesen gondolkodnak – véletlenül.
Ez az a logika, ami a teremtményt tulajdonnak tekinti…
lehet találgatni, hogy miről is van szó!?
Persze azt is érdemes volna megkérdezni Tőlük, hogy van-e teremtés-történetük!? (hova “borítékoljam”, címezzem a tippem?)
Nietz-senki mondta
A youtube-on megnéztem az összes ufó-lényről “készült” felvételt (amit a rendszer felkínál).
Amennyire hihetünk a képeknek (tehát a valóság mértéke legalább 40-50%) – inkább hüllőszerű humanoidok vannak mozgásban. Egész “fiatal”, kicsi – szinte gyermeki – lény is akad. A kifejlett (idős) lényeken látszik a félelem. Női jelleg nem mutatkozik. Keverék (emberi szem) jelleg előfordul.
Mindenhol ott van a “ha igaz”…
de úgy tűnik ezek arimáni megtestesülések – akik “letaszítottak” (a fizikaiba). Ezek erővel áthatott, de érzésektől menetes testek. Mivel számukra nincs értelme a fizikai munkának így nem éppen izompacsirták. Viszont a puszta akarat tekintetében sokkal “erősebbek” (mentálisan is), mint az ember. Elképzelhető, hogy női egyed nincs köztük, mert érzés, érzelem, szeretet és moralitás hiányában képtelen életben maradni.
A megoldás kulcsa az emberi fejlődésben van – ezt ők is érzik (mint a veszett róka is segítségért közelíti az embert) – de az esetleges megoldás átadásának módja sem lesz egyszerű. A genetika (meg az ember-rablás) sem old meg semmit önmagában (ez csakis túlélési “stratégia”). Lehetnek különböző fajok és csoportok, akiknek különféle elképzeléseik vannak a jövőről, mint nálunk a politikusoknak.
Az áldozati rend (rítus) fejlesztette ki ezt a ragadozó-természetet – mely intellektuálisan készül túllépni “önmagán”; de nincs számára használható “natúra” (közeg és létértelem). Megkörnyékezték hát az emberi civilizáció fellegvárát – hogy technikai segítség ellenében saját fennmaradásukat biztosítsák.
Elég bizarr – de az egész ügy a “földi árja” alkalmatlanságán fut végképp zátonyra:
ezt a technikát vagy nem tudják, vagy nem akarják használni… és mindenki mást megakadályoznak ebben.
Ahogy Jézus mondta az írástudóknak az Ő idejében: “írástudók! Eltettétek a tudás kapujának kulcsát. Ti magatok nem mentetek be; de mindenki mást megakadályoztatok, hogy bemehessen.”
A földi “árulók” elhitték, hogy kiválasztottságuk teljesedik be.
Ez a disznóság legalább ötven éves múltra tekint vissza. És egyre nagyobb buzgalommal építgetik azt a globális rendet, ami saját titkaik rejtélyéről elvonja sokak figyelmét – és amibe saját alkalmatlanságuk bizonyságát akarják temetni. Ők már megbizonyosodtak ezekről – csak szeretnék (kisajátítva) fenntartani a magasabb-rendű titkok rendszerét (mert ezt ők teremtették).
Nos, bárki megkérdezheti; hogy milyen érdekem fűződik effajta rémkép-gyártáshoz.
Erre csak azt tudom válaszolni; hogy az a kaotikus jövőkép 40 hónapra se valósuljon meg – ami jósolva van. Mert a földi elit az emberiség végleges szolgaságát tervezi és szándékozik megvalósítani.
És még egy: egyetlen halálbüntetést sem tartok jogosnak, vagy helyénvalónak. Senkit sem bíztatok arra, hogy ezeket a jómadarakat elrettentő kegyetlenséggel kell majd büntetni.
Tényleges leleplezéstől és szégyentől nem kell őket óvni…
de én a magyarság szerepét kiváltképp abban látom; hogy az emberség és igazság magasabb lényegét segítik érvényre-jutni – Krisztusi módon…
NEM! Nem egy újabb “jogos vérengzés” felbujtására, jóváhagyására, lefolytatására.
Nekünk egymásért, az igazságért és a világ természetes egységéért kell összefognunk: a Krisztus érvényre- jutásáért (nem egy láthatatlan ellenség ellen)!
Minden pesszimizmus ellenére – megőriztük a kétezer-éves pozitív üzenetet a világnak, az emberiségnek.
Ámor nyilait senki se féli – pedig mennyi szerelem-féltés gyilkosság és öngyilkosság történik miatta…
A magyarok nyilai ellen a világ szövetkezett (Trianon)…
hiába: az igazság feltartóztathatatlan.
Nekünk bizonyságot kell tenni; hogy nem rettegést hoztunk Európának, hanem egy magasabb létértelmet – amit a tudatlanság félelme és a fejlődést ellenző erők próbáltak elpusztítani, el-lehetetleníteni, megakadályozni.
prolizoli mondta
Nietz-senki írta:
Má megin a gyíkokná kötöttél ki? :-D Csak nem hagynak békén téged. Jó lenne már látni pár ilyen élő, intelligens, felettünk uralkodni akaró hüllőt. A technikájuk kurva fejlett de azér mégse annyira, hogy saját magukon segíteni tudnának. Már majdnem kihaltak de azér még arra van erejük, hogy minket ba.zogassanak. Éterkutyafa.za világba tudnak csak létezni, de azér köztünk is járkálnak, csak nem látni őket mer ahhoz olyan szemüveg kell amit csak David Icke internetbóttyába fog lehetni kapni 99.99 pézér.
Remélem azzal tisztában vagy, hogy minden nemzetnél a világon megtalálhatóak azok a “bizonyítékok” és megmondóemberek akik szerint az ő nemzetük az Isten és igazság helytartója a földön?
Teljesen pártatlanul nézve, miért éppen a magyar nemzetnek kéne lenni a kiválasztottnak? Hagyjuk a rizsát, a magyar “bizonyítékok” semmivel sem objektívabbak az orosz, angol, lengyel, francia, olasz, szlovák, ukrán, cseh, román stb. stb. “bizonyítékoknál”.
Az rendbe van, hogy az embernek legyen nemzettudata és gyökerei, de azért nem kell magunkat mindenki fölé emelni. Mert ahogy a többi nemzet sem különb nálunk úgy mi sem náluk.
Nietz-senki mondta
prolizoli írta:
Igen meglehet, hogy több-ezer év tudat folytonossága – ez nyilván magasabb intellektus, mint 50-60 év személyes társadalmi tudat kondíciója.
De mint említettem: nem lehet végérvényesen tulajdon-áldozati rendre alapítani a jövőt (ez úgy fogja fel a teremtményt, mint a Teremtő tulajdonát és ugye nem zárható ki, hogy fejlődésünkbe sok rejtett tényező is bele-játszott).
Mint mondtam a Krisztus missziója az szeretet, testvériség és munka alapú (mely kezdetektől száműzte szférájából a tekintélyelvet). Pontosan ez az alulról épülő rend… és ez működik is – csak beárnyékolja a pénzközpontú értékrend. Az értékvesztést minden (munka értéke) a piacon szenvedi el. Mindennek a maga valóságában van értéke – nem a piacon.
Így az ember is. (A munkaerő-piacon egy senki vagyok…) El van szakítva az ember saját valójától. És lehet ehhez asszisztálni is.
Egy külső erő akarja formálni a Földet, amelyben lennie kell beavatottaknak (kiválasztottak) és lehet “idegen lelkület” emberi (genetikával “kölcsönvett”) testben.
Ez a jelenség, ami – gondolkodó számára – tetten-érhető világunkban hasonlatos, mint a Nazca fennsík figurái. Ott is kell egy külső (magasból történő) rálátás és kell egy földi megvalósító (rajzoló)!
A Nazca fennsík szimbólumaira kevesen mondják, hogy véletlen – mert mi is tudunk külső rálátást gyakorolni benne… erre nem vagyunk képesek saját életünkkel, világunkkal – miért is???
Mert elfogultak vagyunk benne – saját szerepünkkel is.
Mint mondtam ezek a lények – fizikai valóságukat tekintve – válságban vannak… és jönnek szervezetten és egyéni akció módján is.
Mert nekik kissé más a teremtés-történetük – mint a mieink.
prolizoli írta:
Hogyne – mert minden népnek megvan a saját missziója, ami a hozzá kapcsolódó földi kultúr-korszakban kellene kibontakoznia!
Vannak, akik ezt nem hagyják magukból kiveszni – és vannak, akik utánozzák ezeket.
Arról aligha tehetünk, hogy egy bibliai választott nép nem hajlandó lelépni a pódiumról – és ezáltal mindent összezavar, felismerhetetlenné válnak emberiség egészét érintő dolgok, ügyek.
Felragadnak minden más kultúr-misszióhoz, hogy saját materializmusukat átörökítsék – hogy a Föld életét hatalmi módon formálják (az idők végezetéig).
Ami a magyarokat illeti – azért támadt mozgolódás (népvándorlás) keleten; mert Róma nem engedte érvényre- jutni a Krisztust. Majd e küldetés feletti őrségre utal a Korona jellege.
Róma napjainkban is megbízhatatlan; lásd a Vatikánt övező korrupciót, az Atya princípiumába csomagolt Krisztust és a Római jog civilizációs világhódítását (ami száműzi az igazságot világunkból).
prolizoli írta:
Minden nép kiválasztott a saját missziója beteljesítésére – ha ezt valaki érzi, az nem objektivitás, hanem lelkület… objektivitás az – ha valaki észre- veszi ezt.
Néhány-száz év múlva egy nagy “szláv-korszak” következik – ők a Krisztus-nép! Mi nem korszellemhez tartozunk – hanem (korszak-váltás) krízis szellemhez tartozunk – ezért vagyunk mi gonoszak. Ez a krízis 2000 éves késésben van – mégsem pusztán türelemről szól ez; hanem elengedhetetlen szükségről.
Lehet félni elvesző javakat, hatalmat, jelent – nem ismerni, nem akarni felismerni az igazságot, ami a jövőben kell hogy megnyilvánuljon.
Ha csak visszafelé nézünk és ragaszkodunk mindenhez – abból nem lesz fejlődés… lassan már az állatvilág fejlődik helyettünk – szellemi-lelki öntudat nélkül.
Már most Ráfael arkangyal missziója is érvényben van, de Szent-Mihály küldetése még nem teljesült be.
Amiről tudunk: Gábriel arkangyal küldetése a lélek (és szellem) anyagba-merülése (következménye): materializmus – ez nagyon sikeres lett! Ő jelenti Máriának, hogy fia fog születni.
Én sohasem kisajátító módon szólok igazságokról – ezt nem mondhatod!
Tehát krízis-szellemek érik egymást – úgy hogy maguk a korszellemek nem tudnak teret-nyerni (megmutatkozni).
prolizoli írta:
Nem mondtam ilyet – ami erre utal. Te tovább-gondolsz valamit – amit én nem állítok.
Már nem egyszer mondtam, hogy minden népnek megvan a küldetése – csak ezt épp a materializmus nyomorítja meg.
Nietz-senki mondta
@ prolizoli:
MONTESQIEU (1648-1755):
“A magyar híres szabadságszeretetéről, nemes és nagylelkű jelleméről, hősi bátorságáról. Vendégszeretetének legendás híre van.”
TH. ROOSEVELT (1858-1919), az Egyesült Államok elnöke, 1910-ben Magyarországon tett látogatásakor kijelentette:
“Az egész civilizált világ adósa Magyarországnak az ő múltjáért.”
LORD SYDENHAM, az angol felsőház tagja 1927-ben kiadott könyvében írja:
“A legélénkebb részvéttel nézem ezt a dicsőséges múltú büszke népet, amely most a kisantant jól felfegyverzett népeinek gyűrűjébe van bezárva.”
LORD ROTHERMERE 1927. június 27-én a Daily Mailben írja:
“Az új európai határok igazságtalansága állandó veszedelme Európa békéjének, és azok a kezek, amelyek a mai politikai helyzetet létrehozták, a jövő háború magvait hintették el.”
HANS KUITERT holland újságíró véleménye a magyarokról 2001. július 31-én jelent meg a “De Telegraaf”-ban:
“A nacionalizmus gyakran ellenérzést vált ki a világban: másokkal szembeni felsőbbrendűség érzését sejteti s olyan kellemetlen nevek kapcsolódnak hozzá, mint Hitleré, Milosevicsé és – néhány palesztin számára – Sharoné. A magyar nacionalizmus azonban más természetű, veszélytelen jelenség. A magyar nacionalizmus ugyanis a Marsról jön.
A Marsról, a nap negyedik bolygójáról, ahová a NASA áprilisban kutató szondát indított, noha kutatás végett elég lett volna egy Concordot küldeni Budapestre. Hisz Magyarország a Földre szállt Mars s a magyarok olyanok, mintha földöntúli elmék lennének: virtuózok a számítástechnikában, briliáns tudósok, akik nobeldíjakat nyernek, kiváló matematikusok. Egyszóval ha igaz a mese – az emberiség krémje.
Nietz-senki:
Én sem konkrétan hiszek ezekben az ügyekben.
Legalább meg kell próbálni felderíteni ezek valóságmagvát!