Az elején kellene kezdenem. Az eleje pedig régen volt. Nagyon régen. Inkább kezdjük az érzéssel, a mentalitással.
Képzeljetek el egy ringet. Két boxoló áll benne egymással szemben. Közönség nincs. A ringet fegyveresek veszik körül, csőre töltött automata fegyverrel felszerelve, melyet célra tartanak. A parancsnok ismerteti a szabályokat:
„A mérkőzés 3 percig tart. Aki a mérkőzés végén a földön fekszik, azt helyben agyon fogjuk lőni. Aki állva marad, az szabadon elsétálhat. Ha a mérkőzés végén mindketten álltok, mindketten meghaltok.”
Ezután megszólal a gong, és elkezdődik a három perces mérkőzés az életért.
Emeljük a tétet. Mondjuk, hogy nem három perc áll rendelkezésre, hanem csak egy perc. Sőt: fél perc. Nem, jobbat tudok: tíz másodperc. Ah, ez még mindig nem elég életszerű: legyen csak öt másodperc.
Nem, inkább három.
Egy.
Tehát van nekünk egy mérkőzésünk, ahol két bunyós áll egymással szemben, és 1 másodpercük van arra, hogy kiüssék a másikat, mert ha nem teszik, meghalnak.
1 másodperc.
De, ez még mindig nem eléggé életszerű.
Nincs ring. Nincs kesztyű. Nincsenek szabályok. Egy másodpercnyi idő van, aki veszít, meghal, ha döntetlen, mindketten meghalnak.
Próbáljátok elképzelni azt az embert, aki erre az 1 másodpercre van felkészülve. Próbáljátok meg elképzelni, hogyan néz egy másik emberre, mit lát rajta, mit keres.
1 másodperc, 1-3 mozdulat. És azután élet vagy halál.
Mit gondoltok, mennyi taktikai lehetőség fér bele 1 másodpercbe? Mit gondoltok, annak a harcosnak, aki az 1 másodperces összecsapások világában él, milyen fizikumra és milyen tudásra van szüksége? Milyen anatómiai ismeretekkel kell rendelkeznie?
Legalább az érzés szintjén képesek vagytok megragadni azt a férfit vagy nőt, aki erre van felkészülve, mentálisan, idegileg, fizikailag, szellemileg, technikailag?
Ez az élethalálharc világa. Ez a csataterek világa. Ez nem sport, nem steril megmérettetés, nincs orvos, nincs rohammentő, nincs elsősegély és nincs műtő. Nincs segítség. Te vagy – meg az a másik ott előtted. Meg az idő: 1 másodperc.
Milyen harmóniáról van itt szó? Milyen belső békéről? Milyen emberségről? Milyen vallásról? Milyen filozófiáról? Milyen meditációról? Milyen köldöknézésről?
Nincs itt semmi hasonló. Itt csupán tökéletes jelenlét van, koncentráció, gyorsaság, tudatosság, kegyetlen, könyörtelen, nyers erőszak. Élet.
Az élethez néha gyorsaság kell, néha gátlástalanság, néha erőszak. Amikor egyetlen másodperc alatt kell öntudatlanná tenni egy másik embert, akkor ott nem lehet mérlegelni és finomkodni.
Az idő nem mindig hoz fejlődést. A változás nem mindig fejlődés. A változás visszafejlődés is lehet, vagy funkcióváltás.
A japán szóhasználatban a jutsu a do előtt jelenik meg történelmileg. A jutsu módszert jelent, a do utat. Ma judo van, korábban jujutsu volt. Ma aikido van, régebben aikijutsu volt. Ma kendo van, annakidején kenjutsu volt. Ez ugyan történelmileg igaz, a mindennapokban nem válik el ilyen élesen a kettő, és például az, amit ma jujutsu néven oktatnak, nem azonos azzal, amit hajdanán a szamurájoknak tanítottak. A ninjutsu sem ninjutsu, hanem inkább nindo, aminek a célja az önbizalom, az edzettség, az egészmegőrzés, az ügyesség fejlesztése, és nem titkos bevetések végrehajtása. Ez nem lebecsülendő cél, csak más.
A kendo nem a kenjutsuból fejlődött ki. A kendo sport, út, életvitel, míg a kenjutsu harctéri mészárlás. A kettő közötti különbséget a betöltött funkció adja.
Az, amit ma harcművészetnek neveznek, nem azonos azzal, amit hajdanán élethalálharcokban használtak az emberek. A modern kor legnagyobb mesterei azt mondják, hogy késsel szemben a pusztakezes harcos óriási hátrányban van, és még a tapasztalt mesterek is a futást javasolják, ha megoldható, mert a veszélyt olyan mértékűnek ítélik. Az egykori okinawai karatés, aki fegyvertelenül küzdött a valaha volt legagresszívabb vívókkal, egy kést valószínűleg megmosolyogna.
A mai harcművészeti felkészítés, a tömegsport-jelleg, a rengeteg elveszett (vagy félreértett) technika, a megváltozott fontosságok, a megváltozott hangsúlyok, valami olyat eredményeztek, ami roppant távol került az őstől, az eredeti módszertől, az eredeti funkciótól.
Ismertem egy magyar országos karate-bajnokot, akit az utcán nála sokkal kisebb fickó vert össze. A gyakorlatban semmi nem működött abból, ami az edzőteremben és a versenyen remekül bejött. A verés nem csak fizikailag, de lelkileg is fájt, mert a fekete öves bajnok sírt, amiért nem tudta megvédeni a barátnőjét.
Ismertem olyan fekete öves aikidost, akit egy részeg ütött le a bárban. A technikák ott sem működtek.
Mindezzel eszem ágában sincs azt állítani, hogy a ma harcművészetei nem jók, azt sem akarom mondani, hogy mindenkinél és minden esetben a fenti két példa valósult volna meg. Nem így van, hiszen nekem is vannak ellentétes tapasztalataim. Azt sem állítom, hogy az utcai kötekedők jobbak, mint a tapasztalt és meglehetősen edzett boxolók, thaiboxolók, karatésok, kung-fusok, tae-kwon-dosok stb.
Amit mondani szeretnék ezzel a cikkel, az csupán annyi, hogy az eredeti cél, az eredeti funkció, az eredeti felkészítés, az eredeti mentalitás olyan fokú valós hatékonyságot eredményezett, amivel ma egyetlen sportoló, egyetlen harcművész, egyetlen utcai keményfickó sem tudna kezdeni semmit.
Valamikor régen a harc a hatékonyságról szólt. A hibát, a tévedést halállal büntették.
Nos, nézzünk egy kis tesztet a cikk végére!
Egy filmben az egyik fotós úgy mérte az időt óra nélkül, hogy számolt: „egy mississippi”. Ha normál sebességgel kimondta azt, hogy „egy mississippi”, az éppen egy másodperc volt.
Na, akkor tegyünk egy próbát.
Felkészültél?
Rajta, mond ki:
Egy mississippi.
Élsz még?
Thirdeye mondta
Egy mississippi . :-)
Te kivel harcolsz Duncan ? :-)
Thirdeye mondta
“Ez az élethalálharc világa. Ez a csataterek világa. Ez nem sport, nem steril megmérettetés, nincs orvos, nincs rohammentő, nincs elsősegély és nincs műtő. Nincs segítség. Te vagy – meg az a másik ott előtted. Meg az idő: 1 másodperc.
Milyen harmóniáról van itt szó? Milyen belső békéről? Milyen emberségről? Milyen vallásról? Milyen filozófiáról? Milyen meditációról? Milyen köldöknézésről? ”
Javaslom , hogy aki úgy gondolja , hogy a meditáció nem harc , az próbálja meg !
A belső béke elérése legtöbbször kemény küzdelmeket igényel ! Az emberségessé váláshoz is le kell küzdeni a bennünk élő ragadozót ! Persze csak akkor ha szimpatikusabb az emberségesség .
Nem akarok én téríteni , de nem mindenki élvezi ha vér csorog az arcán . Vannak olyan emberek is akik rájöttek , hogy a külső ellenségeket sosem fogja tudni legyőzni . Ezért inkább legyőzi a félelmeit , nem azért , hogy a ringben ne féljen , hanem azért , hogy ne is kelljen a ringbe kerülnie .
Az igaz , ha már a ringben vagyunk küzdeni kell . De ha állva is maradunk , kérdés , hogy milyen az az élet amit megnyertünk . Ki lehet lépni a ringből , erről szóltak volna szerintem a szellemi lelki tanítások . Nem vallást írok , mert ez a fogalom már eléggé le van alacsonyítva manapság . De én azt látom , hogy a jó harcosok , akiknek van kedve és ereje küzdeni a ringben , egy idő után már ki sem akarnak lépni a ringből . Elfelejtik hogy nem a ring a végcél , hanem a szabadság . Így válik az ember saját szakértelmének rabjává . Ez az ÉN :-)) meglátásom .
Great mondta
Voltam egyszer olyan szituációban, amiben ez a mentalitás megjelent bennem. Kényszerhelyzet volt. Talán látszott rajtam, vagy érződött rólam, hogy átléptem valamin, amin nemigen lép át senki, és végül emiatt nem következett be, amire számítottam.
Történhetne olyan az életemben, ami miatt átlépnék a határon és soha nem térnék vissza. De örömöm nem lenne benne.
Rengeteg nagyképű elvarázsolt majommal találkoztam, akik edzésen villogtak, de a valóságban csődöt mondtak.
Don Franco998 mondta
@ Great:
Voilá,mon ami.A kommented végével tökéletesen egyetértek.
De átlépni azokat a bizonyos határokat….abban bizony nem csak hogy örömöt is lelhetsz,akár még függővé is válhatsz az érzéstől.
De persze nem javaslom,csak elmerengtem magamnak egy cseppet..
Great mondta
@ Thirdeye:
A ring kellemes hely. Ha nem ijesztenek meg, akkor ott bent egy olyan világba lépsz, ahol nincs látszat, csak valóság. A ringben megsérülhetsz, de senki nem ver át, senki nem hazudik neked, nem csapnak be, nem semmiznek ki, nem árulnak el stb.
Elbújni, begubózni valami fantáziaképbe és megpróbálni tudomást sem venni a külvilágról. Ez a szabadság? Nekem nem ez.
Benned milyen ragadozó él, amit le kellett küzdened, hogy emberséges legyél, és ne mészárolj naphosszat?
Thirdeye mondta
Great írta:
Értem , te arra a ringre gondolsz amiben bunyóznak . Én a ring alatt a világi életet értem , ahol látszat van , átverés , kisemmizés , árulás . És a kaszt arra épít , hogy mindenki a “ebben “a ringben akar maradni . Érted már mire gondolok ?
Great írta:
Igazad van . Csak félreértesz . Én is , mint sokan , kezdem felismerni , hogy a külvilág nem létezik tőlem függetlenül . Hogy én vetítem ki magamból , a látszólag külvilági eseményeket . Ezt komolyan mondom , nem csak valami ezoterikus maszlag . Csak nehéz ezt felismerni . Nézd meg , Duncan is a fantáziáját használja a kívánt valóságának az eléréséhez . Ez begubózás egy fantáziaképbe ? Ez kívülről így látszhat . De ha valaki tudatossággal csinálja , akkor ez valóságteremtés lesz . De mivel minden embernek más a valósága (élete) , úgy tűnhet , hogy mi élünk a valóságban , meg a hozzánk hasonló gondolkodásúak , a többiek meg hallucinálnak .
Találtam egy videót ami asztrológiai nézőpontból vizsgálja a valóság teremtésünket . Ha előítélet nélkül tudod nézni akkor érdekes dolgokat lehet megérteni belőle .
Kb 18.02-től : http://www.youtube.com/watch?v=av5VOHo9gRE&feature=player_embedded#!
Great írta:
Az önzés ragadozója :-)
Henrik mondta
Helló Duncan!
Tudod én szeretem a nem mindennapos cselekedeteket. Mi lenne, ha az egyik versenyződ feláldozná magát és abban az egy másodpercben lefeküdne?
De a kötekedni akarok,akkor feküdjön le mind a kettő, mert arról nem volt szó,hogy akkor is megölik őket….
A viccet félre téve…Mi a véleményed a MAGYAR ősi harcművészetről….a BARANTÁRÓL?
legjobbakat
Don Franco998 mondta
Hozzáértőknek és műkedvelőknek!
http://www.youtube.com/watch?v=_zVhPoP5WiY&feature=player_embedded
Mindössze egy perc.
Hálás lennék egy-két véleményért.
Köszönöm!
Thirdeye mondta
Don Franco998 írta:
Klassz inge van Segálnak :-D
Don Franco998 mondta
Thirdeye írta:
Na igen.Ez is egy vélemény.
Akivel játszik,az egy világklasszis brazil mma-jujitsu varázsló.Egy nyilvános sparring volt ez a Silva vs Sonnen gála felvezetéseként.Seagal sensei az egyik edzője Silvának,aki a modern mma egyik legnagyobb alakja.Ez a sport oldala.
A viccesen eldobált laza technikáit nézd meg és újra irj pár szót-akár laikusként is.
Utána mondok valamit.
Duncan Shelley mondta
@ Don Franco998:
Tegyük még hozzá, hogy a videon (ha az 2012-es) Seagal mester éppen 60 éves.
Thirdeye mondta
Don Franco998 írta:
Háát én nagyon laikus vagyok , de ….ö ez a lazaság tökéletes mozdulatokat takar . Szerintem .. :-|
Joy mondta
@ Henrik:
Gondolom, hogy az eredeti verzió működőképes volt. De amit ma baranta címszóval csinálnak….
Hívtak régebben minket edzeni (mi mást csinálunk) de talán a hagyományőrzés miatt esélytelen. Nálunk 3-4 mp egy küzdelem, ők főleg bohóckodtak, fél lábon ugrálva folytatták, meg fél kézzel. Nem életszerű szerintem. De lehet hogy máshol máshogy van.
Joy mondta
Duncan,
Én valahol mindig azt tanultam (edzésen), hogy kb ennyi idő van. Soha nem tanultam “verekedni”, mert az az 50 kilómmal elég esélytelen. Ellenben mindenkinek meg kell találnia azt, ami az erőssége. Plusz mentálisan készen kell állnia…
Lehet, hogy a népszerű módszerek ezért nem hatékonyak, mert mindenkinek ugyanazt tolják és nincs igazán tét.
Don Franco998 mondta
Duncan Shelley írta:
Pontosan három nappal ezelőtti a videó.
A meccs után-amit természetesen Silva nyert-még a Sensei elemzését is érdemes elolvasni.Csak pár szó erejéig:”Happy as I could possibly be. That’s my guy. He’s a wonderful athlete, a wonderful martial artist, great attitude. We worked hard for this, all of us, and we couldn’t be happier. We were expecting that (Sonnen takedown in the first round) and if you’ll notice, and I’ve always said this, just because somebody’s on top of you doesn’t mean they’re winning. We wanted him to expend a lot of energy. We felt that Anderson just held him and was relaxing and then (Sonnen) did nothing to him. He was just expending all his energy and that’s why in the second round, (Silva) was able to do what he did.”
“… just because somebody’s on top of you doesn’t mean they’re winning.” :-D
“…. We felt that Anderson just held him and was relaxing and then (Sonnen) did nothing to him.” :-D
Technika,stratégia,hideg fej.Mindezt az öregtől tanulta Anderson Silva.
Megemeltem a virtuális kalapom Seagal sensei előtt tisztelettel.
Fisher mondta
Duncan, mit jelképez a bal kéz a képen? :-) “Próbálod vagy megteszed”?
Don Franco998 mondta
A Barantának tudtommal volt egy gyilkolásra kifejlesztett változata,a Böllön.Nem ismerem,csak egy régi Budomagazinban emlitették.
Mondjuk nekem mindegy,hogy Krav,Böllön vagy Csapdlecsacsi.
Úgyis csak én nyerhetek.
Emberhúson nőttem fel,epét ittam és vért könnyeztem.Ezt nem árulják gyorstalpaló tanfolyamokon.
Nyomtam már ki szemet,haraptam le orrot ,fület.Vertem meg danos mestert.
Edzésen lesérült ellenem profi öklöző,bordára meccs előtt egy héttel.
Minden mester sucks illetve fired,hehe. :devil:
nev3rlive mondta
a multkor megyek az autoval szabalyosan a sajat oldalamon ahogy kell 90 km/h sebesseggel, az egyik kanyarban egyszercsak atsodrodott egy masik auto pont szembe velem . Azt nem tudtam kimondani hogy Egy, nem ,hogy egy missisippi kirantottam az autot eppen hogy nem mentem bele a sancba es a masik is elfert melletem utanna jott az az erzes hogy megrebbenek, cikaztak a testemben az idegek es utanna megijedtem,majd hirtelen megnyugodtam ennyi tortent egy mississippi elmondas alatt ha nem igy tortenik akkor jottek volna lovedekek csak kalasnikov helyett Nikon meg glock helyet mobiltelefon lovedekek zaporai…
Thirdeye mondta
Don Franco998 írta:
Tisztelt Don .
Van egy olyan érzésem , hogy épp emiatt , Téged nem ember fog legyőzni . De ez igazán csak egy érzés :-D
Thirdeye mondta
Fisher írta:
Szerintem a bal kéz nem igazán akarja a küzdelmet . :-)
Fisher mondta
Thirdeye írta:
Akarja – nem akarja… mindegy, nem pacsira készül. :-D Viszont, így lesz egy szép, törött hüvelykujj. :shy:
Thirdeye mondta
Fisher írta:
Vagy csak azért bújtatta el a hüvelykujját , hogy ne lássuk hogy egy mini időzítőgombon nyugszik . :laugh:
(Hű , de offolunk :-(( )
Bocsánat Duncan . :wilt:
nev3rlive mondta
—>testi eroszak—>szellemi harc—–>lelki beke—-> :heh:
Louis mondta
Mért fájnak valakinek az erei a nyakában a hőségtől?
olf mondta
Sajnos nem jutottam tovább azon a fájdalmas hüvelykujjtartásnál a bal öklön :(
Fisher mondta
Louis írta:
Azért, mert senkinek sem fájnak az erei a nyakában a hőségtől. :-) Bár azok az indiánok sokat ordítanak… hmmm lehet, hogy mégis? :sidefrown:
Don Franco998 mondta
@ Fisher:
ITT melegebb van ,mint OTT.Mégsem fáj semmi.Nem kell szar kajákat enni,szar italokat inni és tespedt kényelemben tengődni.
Méghogy fáj.F@szomat. :-X
Szájmon szólt:Miért vagytok gyengék???
Nem te. ;-)
Thirdeye mondta
Don Franco998 írta:
Azért , hogy TI erősnek érezhessétek magatokat :-D
(Jó válasz volt ? ) :-))
Thirdeye mondta
Fisher írta:
Gonosz sápadt arcú ! :reallyangry:
Miattad pusztult el egy csodálatos kultúra ! Oda a harmónika ! :reallyangry:
Fisher mondta
Thirdeye írta:
Én a béke hírnöke vagyok. O:-) A válaszod pedig tetszett. (bár Ferkóé is, arany középút, mint mindig :fighterf: )
Thirdeye mondta
Fisher írta:
:sweat: Akkor jó , újra harmónia van . :heh:
Don Franco998 mondta
Thirdeye írta:
Csak olyan pontokon találja el Feijao-t ahol kis erővel is KO vagy halál lehetne a végeredmény.Nyaki ütőér,gégefő,lágyékrúgások.
Mindezt játszva könnyedén.
Feijao,ha rárontana valószinűleg kettétörné már Seagalt,de csak azért mert Seagal sensei nincs jó karban.
Nagyon jó látni ilyen felvételeket.
Mégegyszer tisztelet Seagal sensei előtt.Két UFC világbajnok edzőjeként ki mondhatná rá,hogy fake?
Don Franco998 mondta
@ Duncan Shelley:
Ezt csak ürügyből küldöm neked.
http://www.youtube.com/watch?v=iRxD2iIxp5g&feature=related
Ez a csávó volt 3szoros Pancrase világbajnok,UFC világbajnok stb.Közben évekig kidobóskodott.Poénból illetve fogadásból forgattak egy oktató dvd-t,ami véletlenül sikeres lett.Fenn van részletekben a jutubon.
A használható trükkök gyüjteménye ez az anyag.
Erre irtam,hogy minden mester sucks.A mai mesterek 90%a elvérezne egy éles helyzetben.És ez csak sima bunyó,nem igazi élethalál harc.
Ezt a ellenlájkolónak küldeném,ha tudnám ki az.
Akinek jár a tisztelet,annak meg is adom.(lásd;Seagal sensei)
A műmenőknek nem jár,max.adható.Csak nem én osztogatom.
Egyébként a videón látható dolgoknak a magyar hagyományok szerint “csibészboksz”a neve.
Harmónia ide vagy oda.
Duncan Shelley mondta
Lehetséges, hogy nem olvastam elég figyelmesen, de úgy tűnik, valami elkerülte a figyelmeteket, miközben kommenteket írtatok:
“Mit gondoltok, mennyi taktikai lehetőség fér bele 1 másodpercbe? Mit gondoltok, annak a harcosnak, aki az 1 másodperces összecsapások világában él, milyen fizikumra és milyen tudásra van szüksége? Milyen anatómiai ismeretekkel kell rendelkeznie?”
Thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
Emberfelettire ? :heh:
Duncan Shelley mondta
@ Thirdeye:
??????
Thirdeye mondta
@ Duncan Shelley:
Miért , nem ?
Thirdeye mondta
@ Duncan Shelley:
Bocs Duncan , azt elfelejtettem megkérdezni , hogy vannak -e ilyen harcosok ? :fighterm:
Fisher mondta
Duncan Shelley írta:
Az első kérdést nem igazán értem. Mire gondolsz? A válaszom az lenne, hogy: nagyon kevés. De szerintem ennél összetettebb dolgot vársz. :-) A második kérdésre: a lehető legkiegyensúlyozottabb. Ha túl lassú az a baj, ha túl gyenge az a baj. Na meg, ha nem egy kocsmai verekedésből indulunk ki, akkor feltételezhetjük, hogy a környezet alapból nem barátságos, tehát állóképesség is kell. De szigorúan a kérdést nézve az első kettő a fontos talán. Anatómiai ismeretek is egyértelműek: az ellenfél gyengepontjait kell ismerni. A lehető legrövidebb idő alatt, a legnagyobb pusztítás.
Egyébként azért nem válaszoltam rájuk mert költőinek tűntek. Lehet csak nem jó irányból közelítek, de olyan nagy elmélkedési pontot nem találtam bennük. :-) Szemléltetésnek jó volt, maga a cikk teljesen átjött. De nem értem mire föl ez a nagy felhajtás az 1 mp-elt. Ma már ilyen nagyon ritkán lesz. A bűnözők nagyrésze nem az életedet akarja, háború meg abszolút máshogy néz ki. ?:-)
Thirdeye mondta
@ Fisher:
Amúgy én tényleg szeretem az indiánokat : http://m.blog.hu/du/dudenbuch/image/Indianm%C3%BAmia.jpg :-D
Recslef mondta
Bruce Lee-t idézem:,,Én nem vagyok stílus, de én vagyok az összes stílus. Te nem tudod, hogy én mit fogok csinálni, és még én sem tudom, hogy mit fogok csinálni, Az én mozgásom a te mozgásod eredménye, az én technikám a te technikád ereménye.”
Don Franco998 mondta
Duncan Shelley írta:
Na jó.
Az alapképességek fejlesztése ugyanaz marad,csak mások a prioritások.
Ez pofonegyszerű.
A felkészülés iránya és minősége változik,az alapok nem.Attól még emberek vagyunk és úgy kell dolgoztatnunk a testünket,hogy az a kitűzőtt célünk elérését a lehető legjobban szolgálja.
Ilyen értelemben gagyi is a harmónia.
Hiába ülsz mokusóban fél napig-csak mert azt hiszed,hogy majd ettől te leszel a kárátesztár és egy félhülye ferdeszemű szemfényvesztőt utánzol,aki beoltott téged a gagyi vakerjával-ha jön egy tirpák bunkó,aki véletlenül egy jó alapképességekkel rendelkező vadmarha és nyakonvág úgy,hogy beszarsz.Ez a parasztverzió.
Hány példa volt az UFCben arra,hogya keleti mestereket összetörte egy tahó?
Vagy ne csak UFC legyen mindig:a ’99es kung fu vb-n egy csávó a hasának szoritott dárdával tologatott egy kocsit-cskung aranyérem-utána az elődöntőben hasba rúgták és 23ig számoltak rá a földön.Akkor meg mire jó ez az egész?
Duncan Shelley mondta
@ Don Franco998:
Nagy állóképesség például nem kell, nagy súlyemelő erő sem.
Nem csodálom, hogy a ringben és a ketrecben sok keleti mestert összetörtek, mert ez a harmóniás dolog visszafogottá teszi az embert, ami eleve rossz olyan valakivel szemben, akiben ennek nyoma sincs.
Don Franco998 mondta
@ Duncan Shelley:
Beleástam magam a Haka-tánc történetébe és a tradicionális karate elemzésébe.
Kicsit lassan ment,sorry.
Már megvan két napja a sztori a Gagyi Harmóniára,de annyit dolgozok és családozok,hogy egyszerűen nincs időm és energiám mindent leirni.
A lényeg,hogy az összes modernkori elemző üljön bele a csicska elemzéseibe.
Persze,a Föld lapos és a szélén lefolyik a viz…
Gichin Funakoshit eddig lenéztem.
Ezután nem fogom.
Duncan Shelley mondta
Don Franco998 írta:
Erről bővebben, ha lehet.
Valami baj van a shotokannal, mert Funakoshi egyik-másik küzdelme, amiről olvastam, igencsak full-contact volt.
Don Franco998 mondta
@ Duncan Shelley:
Nincs baj a shotokannal,a művelőivel van baj.Funakoshi jó alapokat rakott le.Talán holnap délután lesz időm leirni a dolgokat.
Ha az alapelvet követi valaki,akkor sokkal jobb harcos lehet,mint egy bunkó kyokushin karatés.
És működhet fegyver ellen is.
Ha Lyoto Machida nem ketrecben küzdött volna Jonessal vagy Shogun Ruával,lehet hogy most mindketten halottak lennének.
Don Franco998 mondta
@ Duncan Shelley:
Az itteni rögbicsapat teli van új-zélandi vendégjátékosokkal.
A Haka gyakorlását nézni élőben hátborzongató élmény.Árad belőlük az energia és az agresszió.
Berzerker,de mégsem.Itt van kontroll és tudatosság.Kurva jó.
harq mondta
kés sztori:
kötekedő a diszkóban: -de hát kés van nálam!
higgadt edzőm: -na és? öt centivel hosszabb a kezed…
Thirdeye mondta
harq írta:
Nem baj , majd legközelebb … :laugh:
Great mondta
harq írta:
Ez melyik filmben volt?
Don Franco998 mondta
Nem is tudom,hogy kezdjem ezt a karate dolgot.
A probléma,amitől igazán gagyi lett ez a dolog az az,hogy a stilusalapitó mesterek követői nem a bunyóra és a tanulásra összpontositottak,hanem a személyi kultuszra.
A későbbiek során pedig az üzletre természetesen és igy elsikkadt az eredeti tanitás.
Talán a vallások esetében is hasonló dolog zajlott le,de azt leszarom most,hehe…
Gichin Funakoshi-ahogy Duncan is emlitette-rengeteg éles küzdelmet vivott meg.
De ő egy kistermetű.vékonycsontú bunyós volt.
Oyama persze hogy nem küzdhetett hasonlóképpen,mint ő.De egy valódi küzdelemben a Funakoshi által preferált technikák sokkal jobban működnek,mint az agyatlan kyokushin erőkarate.
A shotokan,a wado-ryu,a gojukai stb. ugynevezett no-kontakt versenyein még néhol nyomon követhető és akár tetten is érhető az eredeti küzdelmi technikák és taktikák némelyike,csak éppen kurva sok felvételt kell kielemezgetni.
Engem erre a nev3rlive által belinkelt videó ösztönzött.
A lábmunka,az időzités és a sebesség sokkal lényegesebb,mint az ütőerő.Egy villámgyors és pontos bökés végzetes lehet,végzetessebb,mint egy óriási combrúgás például.Nincs itt semmi titokzatosság.
Semelyik önvédelmi sportban nem látni olyan sebességet és pontosságot,mint egy shotokan versenyen.
Funakoshi ezt a no-kontakt módszert egy gyakorlási módnak szánta eredetileg,és annak nem is rossz.A probléma az,hogy igy eltolódott az egész stilus ebbe az irányba.Ez két hátrányos dolgot is felvet,mivel felelőtlenek lesznek a karatékák.Egyfelől azért,mert nem tudják,hogy milyen a technika igazából,amit használnak.Úgy értem,hogy vagy véletlenül agyonvághat valakit,pedig csak egy sima k.o a cél,vagy azt hiszi,hogy marha veszélyes gyerek ő,de lepattan az ellenfeléről,mivel nem tesztelte még a való életben a kedvenc technikáját és azt hiszi működik.Ilyen esetekben keserves az ébredés.
De ne csak karatézzunk.Morihei Uyeshiba,az aikido alapitó nagymestere félelmetes harcos volt.A követői pedig a legritkább esetben azok.Több évtized gyakorlás szükségeltetik ahhoz,hogy egy normális küzdőt neveljenek Uyeshiba módszerével.
Ott is ugyanaz a probléma áll fenn,mint Oyama,Funakoshi vagy akár Bruce Lee esetében.Attól,hogy úgy mozgok mint Bruce Lee és úgy nyávogok,még nem leszek ő.
Minden ember más és más.De ezt a keletről importált személyi kultusz nem engedi fel-illetve beismertetni.Ez tipikus magyar”betegség”egyébként,legyünk japánabbak a japánoknál,kinaiabbak a kinaiaknál.
Ha lecsupaszitjuk az összes rápakolt ostoba mázat a régi okinawai karatéról,akkor egy roppant egyszerű és hatékony stilust kapunk.
Na,mmazzunk is egy kicsit. :-D
Mostanában ugye divat lett az mma,mint küzdősport.Mindenfelé mma klubbok nyilnak és a sok veréb mind megy jó pénzért edzeni és azt hiszik,hogy három hónap alatt Fedor vagy Shogun válik belőlük.
Pedig az mma csak egy szabályrendszer,nem egy stilus.A nagy bajnokok mind valamilyen alapstilusban voltak jók,mindnek van specialitása,senki sem tud mindent egyforma szinten.
De képzeljük már el,hogy egy brazil jitsu mester mi a búbánatos f@szt kezdene a földharc tudományával egy kardvivó ellen?
Vagy mit csinálna akkor ha a ketrecben a szemébe is nyúlhatnának vagy az ágyékát is támadhatnák?
Ha Lyoto Machida Jones ellen használhatott volna igazi karate technikákat,akkor már az első percben véget ért volna a meccs.Igy viszont a másodikban vesztett egy fojtás következtében.
De nem is a stilus a lényeg,hanem a küzdelmi hatékonyság.A stilus maga az ember,ahogy mondani szokták,bár talán nem ebben a témakörben.
Az alapképességek egyéni lehetőség szerinti fejlesztésével és pár testhezálló technika elsajátitásával és besulykolásával bárki lehet veszélyes küzdő.
A keleti humbug pedig maradjon meg annak,ami:gagyi harmóniának.
Sokkal összeszedettebbnek szántam ezt az irást,de reggel nagy hirig volt és telibefújtak gázzal,ami azóta is marja a bőröm és egyszerűen nem tudok koncentrálni.Sorry.
(de igy is nyertünk,hehe)
Don Franco998 mondta
Great írta:
Na ezt miért kellett dislikeolnia valakinek?
Szergej kollégám minden verekedést úgy kezd,hogy először gázzal szétfujkál mindenkit,utána viperával-itt matragnak mondják-nekik esik.Mit ér ilyenkor a kés?
Elárulom:semmit.
Mit ér ilyenkor a higgadt edző?
Semmit.
Minek erre dislike?
A viccesnek és tanulságosnak gondolt sztoricska három emberből három különböző reakciót váltott ki.Nem vagyunk egyformák.
Még szerencse,és ebben még Great és Thirdeye is egyetért szerintem.:P
Higgadt edző…
harq mondta
@ Great:
Az “ÉLET” címűbe.
harq mondta
@ Don Franco998:
Don Franco998 írta:
Nah igen…
A kis színes sztori csak egy felvetés volt az eredeti “fussunk el a kés elől” alapgondolatra.
Megjegyzem a sztori folytatódott tovább is. Mikor kötekendőnk látta, hogy ezzel sem ér el hatást a magukban jól elmulató, különálló csoport tagjain folytatta tovább:
kötekedő a diszkóban: -na de itt áll a barátom mögöttem! (hivta fel a figyelmet a kis köpcös a két méteres kopasz haverjára mögötte)
higgadt edzőm: -jöjjön, megölöm őt is…
Onnantól kezdve már nem zavartak az este folyamán.
A harc az mentalitás és felkészültség.
Abban az egy másodpercben semmi más nem számít.
Great mondta
harq írta:
Nem találtam a cím alapján, gondolom ZS kategória.
Kissé átgondolatlan, hogy a diszkó fényviszonyai közepette sacra megmondja, hogy öt centivel hosszabb a keze. Meg nem is számít semmit, hogy hosszabb. Ha a karja lenne hosszabb, az sem számítana kés ellen. Nálam semmit nem számítana, és csak az alapokat ismerem.
Zavarnak az ilyen filmek. ZS-nél még annyira nem izgat, de amikor egy Veszett vad hibázik, az idegesít.
Great mondta
harq írta:
Kést vett elő a diszkóban, valaki beszólt neki az öt centiről, ezért elment másokat fenyegetni, majd jött a kopasz haverjával, és akkor is beszóltak neki, ezért mindketen elmentek? Ennyi átgondlatlan baromság egy jelenetben. Asszem, filmeket fogok csinálni és betörök a ZS piacra.
Ezt is a filmben mondták?
Don Franco998 mondta
@ Great:
:-D :-D :-D
Ismétlés a tudás anyja:Gagyi Harmónia :-P
Filmtipp:Kegyenc fegyenc.David Carradine karaktere. 8-)
Az asszony most épp azt mondta,hogy olyanok vagyunk,mint két sakál,aki ráugrik a koncra… ?:-)
Hát….bocsánatot kérek a nevében,hiszen nem is ismer téged.Viszont hallja amiket itt mondogatok a képernyőnek fülig érő szájjal vigyorogva…
1.Abban a diszkóban nincs személyzet?
2.Vagy egy bolondok házának a menzáján tartott összejövetel volt ez?
3.Gondolom Higgadt Edző bá’ rengeteg éles harci tapasztalattal rendelkezik,hogy ilyeneket mond.Habár nekem fingom sincs ezekről a dolgokról,de merem állitani,hogy az előző héten több késtámadást láttam élőben.mint a kommentelők nagy többsége egész életében.
4.Ezek a szavak 0-3évet tudnak a magyar biróságokon.Viktortól kaptatok erre is hivatalos tényállást.
….zzzzz….
Fisher mondta
@ Don Franco998:
Haha, de kár, hogy már nem emlékszem a Shotokanra. Pedig egy évig csináltam. :rotfl:
http://www.odditycentral.com/news/dr-jeffrey-life-the-guy-with-the-head-of-a-70-year-old-and-the-body-of-a-20-year-old-bodybuilder.html
Hallottál már erről az öregről? Érdekes, hogy milyen éles harc folyik a szteroidok körül, hogy nem is káros az, helyes használat mellett, stb. Mit gondolsz, ha nem lenne biznisz az egész, szigorú keretek mellett lehetne egészséges a dolog? Úgy értem, tehetnénk jobbá az emberi testet komoly hátulütők nélkül? Esetleg további fejlesztéssel hasznossá válhatna az átlagember számára?
Don Franco998 mondta
@ Fisher:
Mit képzelsz te magadról? :reallyangry:
De tényleg? ?:-)
Ez off topik sport kategória.
Ott válaszolok is mindjárt.
Off:nevet kellene változtatnunk nekünk is,nem?
Kisboros Xenu volt,te lehetnél mondjuk a Higgadt Edző én meg Fourtheye :-D
JainZar mondta
Mijamoto Muszasi mondott egyszer valami olyasmit, hogy csak 5 féle technika (vágás) létezik, aki többet tanít az vagy nem érti a harc lényegét vagy hazudik. De nyilván ő is egy olyan arrogáns köcsög volt mint én. :)
De viccet félretéve, valódi harcost nem fogsz semelyik arénában sem találni, de még az utcai “bunyós Pityuk” között sem. Akikről itt írtatok azok pont a “Duncani 1 másodperc” miatt maradnának alul egy harcossal szemben. Az eltérés az, hogy ők nem egyből ölni akarnak. Fenntartásaik vannak (erkölcsi, törvényi) és valószínűleg még soha nem harcoltak az életükért. Ahogy Joy utalt rá, az embereitek “verekedni” tanultak és abban nagyon jók. Egy harcos ölni és túlélni tanult és abban nagyon jó. A kettő között ég és föld a különbség. Nem összemérhető a két dolog!