2012. december 14-én, a Connecticut államban található Newtownban egy húsz éves férfi, Adam Lanza, golyóálló mellényben, kézifegyverekkel felszerelve betért a Sandy Hook nevű általános iskolába, és lövöldözni kezdett. Húsz gyerek és hat tanár halt meg. Az elkövető a mészárlás előtt saját édesanyjával is végzett.
A lövöldözés péntek reggel kezdődött, és mintegy húsz percig tartott. A beszámolók szerint a tanárok és a gyerekek pánikba esve próbáltak menekülni, illetve elrejtőzni, belülről eltorlaszolni az ajtókat. A rendőrök nagy erőkkel vonultak ki, a kapun és ablakokon hatoltak be az épületbe – a tettes ekkor fejbe lőtte magát.
A nyomozás elsősorban azt a kérdést feszegette, hogy ki volt az elkövető valójában és miért tette, amit tett? A tettes elvált anyjával, jómódban élt együtt, aki fegyvermániás volt, komoly arzenált tartott otthonában, fiával rendszeresen lőgyakorlatokra jártak. Az egyik szakértő szerint Lanza pszichiátriai betegségben szenvedett.
Az eset szomorú, a történtek számtalan tényre hívják fel a figyelmet. Ellenére mindezeknek, nem foglalkoznánk vele ezen a blogon (hiszen az egész média visszhangzik tőle), ha nem történt volna még valami.
Ugyanis, jó szokás szerint, az egész világon beindultak a lobbik. Számukra az eset hivatkozási alap, indok, referencia, melyet gátlástalanul felhasználnak saját érdekeik előmozdítására. Az érvként használt mészárlást érzelmektől túlfűtötten adják elő, kiszínezve, hozzáköltve soha nem létező adatokat és körülményeket – miközben az igazság lassan senkit sem érdekel már, és menthetetlenül elsikkad a lobbisták keltette fülsértő hangzavarban.
A következők kapták a legnagyobb nyilvánosságot:
EGY: új fegyvertörvények és javaslatok kerültek terítékre, melyek mintegy száz fegyvertípus árusítását tiltanák meg, továbbá illegálissá tennék a 10 lőszernél nagyobb kapacitással rendelkező tárakat.
KETTŐ: egy másik érdekcsoport valamennyi amerikai iskolába fegyveres őröket akar állítani, komoly kapudetektorokkal, megfigyeléssel, kamerákkal (érdekességképpen: ilyesmi már Magyarországon is felmerült).
HÁROM: és újfent beizzították magukat azok az érdekeltségek, melyek az eset hátterében egyértelműen az erőszakos filmeket és játékokat látták (mint kivétel nélkül minden egyes esetben); január közepén nyilvános film- és játékégetést tartanak Southingtonban, mellyel a további iskolai lövöldözéseket akarják elkerülni.
Néhány szó a lobbiról, hogy tisztában legyünk vele. A lobbizást törvények szabályozzák, melyek megengednek bizonyos eszközöket, és tiltanak másféléket. A lobbista kommunikációs szakember, akinek feladata kapcsolatok kiépítése, fenntartása, elmélyítése, jó hangulat és elfogadottság elérése, bizonyos érdekeltségek védelmében. Legális eszközei például a tájékoztató anyagok készítése és terjesztése, illegális eszközei például a lefizetés.
A lobby szó előcsarnokot jelent. A szó konkrétan az amerikai képviselőház előcsarnokára utal, ahol az érdekcsoportok kötetlen formában beszélgethettek az ott pihenő, várakozó, ott áthaladó képviselőkkel, azzal a céllal, hogy saját ügyük mellé állítsák őket, mielőtt beléptek az ülésterembe törvényt hozni. Apró utalás arra, hogy vajon hol folyik a lényegi megbeszélés…
A lobbinak vannak legális, de rendkívül undorító formái. A december 14-i iskolai lövöldözés nyomán megmozdult lobbicsoportok egy része kifejezetten manipulál, csal és hazudik, csak éppen ezt sajnos nem bünteti a törvény. (A törvény, tehetnénk hozzá, melyet szintén lobbitevékenység eredményezett…)
Vizsgáljuk meg az 1-es esetet: új fegyvertörvények bevezetése, fegyvermodellek kivonása, tárkapacitás csökkentése. Kérdés: mi köze van a fegyvereknek, fegyvermodelleknek, táraknak ahhoz, amit ez az őrült tett? A tervezetek egy része kifejezetten annak a három típusnak a tiltására irányul, melyeket az elkövető használt. Miért? Ha azokat nem lehet elérni, akkor nem teszi meg, amit tett? Nem lehetséges, hogy akkor más típusokat választ? A bűncselekmények több mint 90 százalékát nem bejelentett, jogszerűen tartott fegyverrel követik el, és a fegyvertulajdonosok túlnyomó része soha nem öl meg senkit.
Vizsgáljuk meg a 2-es esetet: fegyveres őrök minden iskolába. Hm… ez nem tűnik ostobaságnak, hiszen ha minden iskola kapujában egy zsoldoscsapat áll, az ilyen idióták, mint Lanza, nem jutnak be. Csakhogy, mi van akkor, ha valamelyik zsoldos kattan be? A zsoldosokat ki fogja figyelni? Ki fogja őket őrizni? Továbbá: ki fogja finanszírozni ennyi fegyveres fizetését? Ki fogja felszerelni őket fegyverrel és lőszerrel? Ja igen: és melyik fegyvergyár termékeit fogják használni?
Vizsgáljuk meg a 3-as esetet: az erőszakos jeleneteket tartalmazó filmek és videojátékok betiltása. Mintegy nyolc évvel ezelőtt, amikor még nemigen léteztek az úgynevezett casual játékosok (alkalmi, gyors játékokra vágyó, telefonnal és hasonló eszközökkel pár perceket játszó tömegek), a becslések úgy szóltak, hogy naponta mintegy 180 millió ember játszik erőszakos játékokkal a világon. 1999 áprilisa óta (Columbine iskolai mészárlás) állítólag, nem bizonyítottan, húsznál kevesebb emberből lett ámokfutó az erőszakos játékok hatására. Ebből hogyan szűrte le valaki, hogy az iskolai lövöldözéseket a játékok okozzák? Közel húsz éve, két gyilkosságért bíróság elé állított fickó vallotta, hogy a Rambo film miatt öltek. A többi hozzávetőlegesen 400 millió néző miért nem ölt meg senkit, ha tényleg a film volt az ok?
Érdekes dolog ez a lobbi. Ahogyan érdekesek a lobbitevékenységet szabályozó törvények, melyek legális eszköznek tekintik a csúsztatást, túlzást, gátlástalan hazudozást.
Érthető, hogy tragédiák után, főleg az érintettek, döbbenten állnak az események előtt, válaszokat, magyarázatokat követelnek, mert nem értik, mi történt és miért. Érzelmektől túlfűtötten az emberek vevők lehetnek a hamis válaszokra is, melyekbe belekapaszkodnak. A fájdalomból dühöt lehet szítani, és egy profi manipulátor ráereszthet egész tömegeket olyanokra, akiknek valójában semmi közük nincs ahhoz, ami történt. Most, a newtowni mészárlás kapcsán is ezt látjuk.
Mutogatnak, hárítják a felelősséget, mellébeszélnek, érzelmeket korbácsolnak. A valódi háttér, a tettes valódi indítéka még mindig nem derült ki. Végülis, ki a fenét érdekel az, nem igaz?
Most ti jöttök. Mit gondoltok a lobbiról? Szerintetek elfogadható tevékenység? Megfelelően van szabályozva? Hogyan kellene szabályozni? Mit gondoltok, miért történnek iskolai lövöldözések? Mi a valódi ok? Mit gondoltok a fegyvertartásról? Kellenek fegyveres őrök az iskolákba? Mi a véleményetek az erőszakos filmekről és videojátékokról? Ezeknek lehetnek káros hatásai?
Jaklin mondta
Első érdekes pont, amit ismét kiszúrtam: Az egyik szakértő szerint Lanza pszichiátriai betegségben szenvedett. Ja, ilyenkor szokott még az is kiderülni, hogy szedett valami színvonalas drogot, mint a xanax… :-(
A fegyvertörvények módosítása szerintem totál lényegtelen. Az emberölés illegális, mégis megteszik. Hogy legális fegyverrel teszik azt vagy illegálissal, tökmindegy.
Az iskolai fegyveres őr megint felesleges. Szerencsétlent nyilván kő keményen korlátozni fogják, mint a rendőröket és nem tehet majd semmit a fegyverével, hiába van neki. Akkor már inkább a diákok ellenőrzése beérkezés előtt, van-e náluk pisztoly stb. működőbb lehet, de ennél is számtalan mód lehet a kikerülésre. Ha egy gyerek ténylegesen ölni akar, többeket is, és nincs eszénél, akkor simán lelövi az őrt is. Kizárt, hogy számítson rá.
Fegyvertartás. Hát, nem tudom. Ezen hosszasabban el kellene gondolkodnom. Lehet, én is akarnék tartani.
A teljes megoldás: ki kellene képezni a tanárokat, hogy mit tegyenek egy ilyen esetben. Elég képtelenség, hogy egy srác lelőjön 20 gyereket meg hat tanárt, és senki sem tudta megállítani. Ez az igazán szörnyű ebben. Persze, érthető is valahol…
A sztorinak mindenesetre valóban elég manipulatív színezete van. Ez olyan, mint az a Bándy Katás sztori, amit elvittek egyrészt a rasszizmus irányába, másrészt meg a halálbünti visszaállításának irányába. Aztán meg ki tudja, mi is történt ott valójában. Talán csak annyi, hogy egy szép, fiatal lány egy rossz környéken felelőtlenül egyedül flangált éjszaka, és a pszichológusi szaktudásával nem tudta kezelni a pasit, aki rászállt… :-|
Great mondta
A kép ismét állat.
Mit gondoltok a lobbiról? – szükséges rossz, esetenként bűncselekmény.
Szerintetek elfogadható tevékenység? – ebben a világban igen, de keretek között.
Megfelelően van szabályozva? – nem úgy tűnik.
Hogyan kellene szabályozni? – nehéz kérdés, mert ahhoz, hogy megfelelően szabályozzák, nagyon sok mindent át kellene alakítani és azt nem fogják megtenni, pl. nem lenne szabad érzelmekre apellálni stb.
Mit gondoltok, miért történnek iskolai lövöldözések? – csak az biztos, hogy nem a fegyvertípusok, nem a fegyverek, nem az őrség hiánya, nem a filmek és játékok miatt, mert ezek miatt mások is ölnének rendszeresen, de nincs így, komoly kérdés, hogy mi játszódik le egy ilyen őrültben, hogy mit rak össze magában. Miért odament be? Oda járt régen? Vagy útba esett?
Mi a valódi ok? – az őrültség mint válasz olyan, mint a véletlen, szerencse, isten stb. ami csak azt jelenti, hogy fogalmuk sincs. A média felkapja az ilyesmit, de én nem látok tendenciát, ezért egyedi okok lehetnek mindegyik mögött.
Mit gondoltok a fegyvertartásról? – fontos és jó dolog, nekem is lenne egy rakás, ha lehetne tartani, Vegasban biztosan lesz, most csak íjaim vannak. Senkit nem nyírtam ki és nem is akartam.
Kellenek fegyveres őrök az iskolákba? – inkább szmasszerek, rabruha, azonosítószám minden mocsoknak (diáknak), könnygáz és bot a tanároknak…
Mi a véleményetek az erőszakos filmekről és videojátékokról? – imádom őket, levezeti a stresszt. Kivéve, ha sz@rul vannak megcsinálva. Játékok közül csak egyet próbáltam, Postal 2-őt, az frusztráló volt, mert nem tudtam, mit kell csinálni.
Ezeknek lehetnek káros hatásai? – ideológiailag lehet, de az nem az erőszaktól függ.
Jaklin mondta
Great írta:
Igen, jó gondolat. Mi lehet az őrültség mögött? Drogok? Alkohol? Idióta szülők, akiknek nem is lett volna szabad gyereket vállalni? Lehetnek ott érdekességek.
Nyomd Isten módban és úgy ki tudsz próbálni mindent, anélkül, hogy állandóan meghalnál. Jó játék amúgy, nálam kedvenc, stresszlevezetésben pedig bevált. :-))
HunHool mondta
@ Jaklin:
Bándy Kata halála előtt 2 órán (!) keresztül tartotta szóval az elkövetőt, de az mindenképpen meg akarta ölni..
Vannak elméletek melyek szerint ezek a nagy sajtónyilvánosságot elérő ámokfutások a hatalom által (mi módon?) létrehozott esetek hogy a lakosság saját kérésére korlátozzák a civil fegyverviselést.. De tudjuk, ahol a tisztességes állampolgárok által birtokolt fegyverek száma csökken ott az illegálisan tartottak száma nő..
Ausztráliában is egy iskolai vérengzés után tiltották be a fegyvertartást, azóta az erőszakos bűncselekmények száma megugrott..
Nyilván vannak ellenérvek, de ha mérlegre teszem azt hogy Magyarországon az első néhány lelőtt erőszaktevő halála után tudatosulna a bűnözői körökben hogy ha ilyen céllal bemegy egy házba akkor ez vele is megeshet, mindenképpen az előnyök kerülnek túlsúlyba…
Jaklin mondta
HunHool írta:
Tényleg? Én azt olvastam, hogy egyszerűen csak nem akart vele lefeküdni és ez torkolt az erőszakba. Nem akarta megölni, csak beidegesedett, hogy a lány nem akarja. És ha 2 órán keresztül beszélgettek, akkor miért nem sikerült addig valamilyen tömegesebb helyre eljutni? Vagy valahová, ahol segítséget kaphatott volna. Persze, ez itt nem az ő kritikája, csak egy csomó kérdés felmerül bennem, amire nem tudhatom meg a választ. A sajtó nyilván mindenhol mást fog írni.
HunHool mondta
@ Jaklin:
Ez a helyszíni rekonstrukciókor derült ki, a tettes mindent részletesen elmondott, elmutogatott, nem tudhatjuk pontosan hogy játszódott le de gondolom azt a 2 órát is a végzettségének/rutinjának köszönhette…
vilko barnabás főtitkár mondta
dédapi nagyon kicsi faluban lakott ahol a taglétszám 40 fő körül mozgott a népsűrűség elhanyagolható volt mivel a legközelebbi lakott hely tíz kilométer. a falu 120 éves történetében egy bűncselekmény történt ezt egyszer dédapi megszövegezte így ismerem
egy utca két oldalt házak kocsma annak tetején szoba iskolának és könyvtárnak mert kultúra is volt meg templom ez a falu. nyálas érzelgős kényeskedő munkához nem szokott hegyvidéki parasztemberek lakták. magukat látták el mindennel ami a hegyeken legendásan könnyen megy. három hetente hárman behúztak kordéllyal a közeli faluba venni ezt meg azt főleg itókát aztán vissza a hegyre. lovuk nem volt mindent izomból oldottak meg ezért gyengék voltak és félősek is
azt egyszer két katonaszökevény legény ment a faluba arra tévedtek jól tartották őket aztán kitalálták hogy terrorba vágják a negyven embert és elvisznek mindent amit lehet akkor még nehéz volt a dezertőrök dolga mert akasztották őket szal bejelentette a két rendesen elkeseredett semmitől nem visszariadó csóka hogy ettől fogva ők itt a góré és kuss
a taglétszám berosált aztán első ijedelem után dédapi apja aki kocsmáros is meg lelkész is volt egybe szavazásra bocsátotta a kérdést. egy fital gyerkőc tartózkodott a többi lakos elutasította az indítványt azt nekimentek a két legénynek és péppé verték őket
elásták a két pintyet az utca két oldalán egy egy házikó pinyójában azt megtanácskozták a kivégzési módozatokat: kutya puska fejsze lapát tűz amik szóba jöhettek meg az éheztetés
vegyesen kaptak mindből asszem tűz nem volt mégse majd pár nap éhezés után a bokájukat megkötve elhúzták őket pár kilométerre és megkérték a csákókat hogy feltétlenül meséljék el a sok barátjuknak hogy itt milyen szívesen fogadják őket
ez volt az egyetlen bűncselekmény arra nem volt következménye azt lobbi se volt. akkoriban volt vagy 1910 és csak kevés erőszakos filmet adtak a baromfiudvarként is funkcionáló multiplexekbe
mamár az önvédelem a legszörnyűbb búncselekménynek számít de majd változtatok ezen ha már főtitkár vagyok én meg a lobbistáim
Thirdeye mondta
” Mit gondoltok, miért történnek iskolai lövöldözések? Mi a valódi ok? ”
Nem tudom . A társadalom beteg , az egyének betegek benne , és nem tudni előre hogy melyik beteg milyen tüneteket fog produkálni .
” Mit gondoltok a fegyvertartásról? ”
Ha valaki úgy érzi hogy ettől lesz biztonságban , hát tartson fegyvert .
De minden félelemből meghozott döntés előrevetíti azt amitől félünk .
” Kellenek fegyveres őrök az iskolákba? ”
Az a szomorú , hogy eljutott oda a világ ,hogy egy ilyen kérdést fel lehet tenni . :-((
Ki engedné szívesen a gyerekét egy fegyveresekkel őrzött iskolába ?
Nem elég hogy gáz az oktatás , még ki is nyírják az embert ?
” Mi a véleményetek az erőszakos filmekről és videojátékokról? Ezeknek lehetnek káros hatásai? ”
Nem kedvelem egyiket sem . Az erőszakos filmek azt sugallják ,hogy úgy lehet a problémát megoldani ha kinyírjuk a másikat . Ez is média .
A videojátékok lehet hogy oldják a stresszt , de erősítik azt a részünket amelyik sterssszel . Olyan mint az antidepresszánsok . Szerintem nem oldani kellene ,hanem olyan életet élni ahol nincs szükség ilyen típusú stresszoldásra .
Lehet hozzám jönni összevágni a tüzifát , és már el is múlik a stressz :-D
Putyin998 mondta
Mit gondoltok a lobbiról?
-A cikkben emlitett lobbik üzletekről szólnak,semmi egyébről.
1-es eset,fegyvertörvény.Mivel bizonyos fegyvertipusokat tiltanának,ezért másik tipusokat tolni fognak erőteljesen,nem is kell ezt részletezni.
2-es eset,őrök alkalmazása.Otthoni példák alátámasztják;lesz egy cég,az ottani Pintér vagy másik tetű putyelkájából,aki monopolhelyzetbe kerül és csak attól a cégtől lehet majd őröket “bérelni.Szintén prosztó biznisz.
3-as eset,videójátékok.Ez már régi téma,de eddig csak értelmetlen toporzékolásig jutottak.Vegyetek szupermáriót. :-D
Szerintetek elfogadható tevékenység?
-Szerintem persze,senkitől nem sajnálom a pénzt,ha okosságból szerzi.De attól még etikátlan és undoritó.
Megfelelően van szabályozva?
-Nincs szabályozva,ugatni mindenért tudnak,legfeljebb nem ér célt….esetleg ha a meghirdetett lobbival valójában ellentétes a valódi cél,és bizonyos körök lejáratására szolgál,de ez már messzire vezet,leállitom magam inkább. :-|
Hogyan kellene szabályozni?
-Sehogy.Valódi szakértői kormányok kellenének és akkor maga a lobbi is értelmét veszitené.Az én Rendszeremben nincs szükség lobbira.
Putyin for Prezident!
Mit gondoltok, miért történnek iskolai lövöldözések?
-Hamis eszmék,hamis gondolatbálványok a befordult hülyéknél.Addig sanyargatják magukat,addig görgetik a szart maguk előtt mig végül a külvilág felé fordul a gyűlöletük.Ez csak egy gondolat,de ez nem civilizációs illetve jobban mondva legujabbkori jelenség.Volt ilyen minden korban,minden földrészen,csak pont az USA-ban könnyebb lőfegyverhez jutni minden jöttment csicskának,igymeg van könnyitve a dolguk.
Mi a valódi ok?
-Jó kérdés.Szerintem konkrétumokról csak az egyének szintjén beszélhetünk.
Mit gondoltok a fegyvertartásról?
-A legálisról?Semmit.Sosem volt és már valószinűleg soha nem is lehet legálisan lőfegyver a birtokomban.Egyébként nem egy nagy vaszisztdasz,a fegyver nem bánt senkit,még enni sem kér.Aki meghúzza a ravaszt az a hibás.Késsel is ölnek,talán többet mint fegyverrel(a civil szféra hirtelen felindulásait értve most ezalatt,a hivatásosokat és egyebeket önkényesen mellőzve)akkor tiltsuk be a késeket is?
Ugyanmár…Törődni köll a környezetedben lévő emberekkel,kis odafigyelés kellene.Ez talán az amerikaiaknak nem az erőssége.
Kellenek fegyveres őrök az iskolákba?
-Persze.Meg piciáter,meg gondolatolvasó,meg javasember,meg a fax…gép. 8-)
Tanitók kellenének.
Mi a véleményetek az erőszakos filmekről és videojátékokról? Ezeknek lehetnek káros hatásai?
A hülyeségnek vannak káros hatásai.Visszautalnék a fegyverek tárgy mivoltára;éppúgy a filmek sem csinálnak semmit,a játékok sem csinálnak semmit.
Én ismerek irástudatlan bunkó tálib vidékieket odahaza,akiknél nem volt tévé,rádió,villany és mégis reggeltől estig ütötték egymást.Azoknak még szupermárió se köllött.Meg rámbóhárom se. :-P
Bazmeg,nem olvastam Great kommentjét,csak most utólag-remélem nem leszek plágiummal megküldve.
A stresszlevezetéshez nem játék kell,hanem egy jó edzés,amitől kidobod a taccsot.Utána ha van kedved stresszelni,akkor nem tanultál meg edzeni rendesen,go back to the basics.
Putyin998 mondta
HunHool írta:
A bűnözők nem mennek be ilyen céllal a házakba,kedves szélsőjobbos úr.
Egy bűnöző-úgy vélem-pénzt akar keresni és nem egy nyugdijjas szokolrádióját és az 500 forintját érti ezalatt.Te a primitiv tálibokról beszélsz,csak kicsit összemosod a fogalmakat e körben,bár ez a köreitekben elsőosztályú tradició-ismereteim szerint.
Az erőszaktevőket senki sem szereti,még a cigányok sem.
Putyin998 mondta
HunHool írta:
Gondolom a tettes teljesen szavahihető és ott voltál a helyszini rekonstrukció minden egyes lépésénél és nem a barrikádban vagy mittudoménhol olvastad.
Emlékszel Balogh Lajosra,a százhalombattai :poop: rakásra,aki még nyilatkozgatni mert a tévében?
Előzetesben egy pólót nem hagytak neki a zárkatársai és annyit verték (és egyebek) hogy az tiz emberszabásúnak is sok lett volna.
Szegeden dugdossák mindenki elől,mert senki sem tűri meg a társaságát,a tévében mégis olyanokat állitott magáról,hogy ő egy született gyilkos,ha kiengedik újra ölni fog,ha nem csukták volna le,a gyerekek után felnötteket is megtámadott volna stb.
Közben pedig egy seggberottyantott senkiházi volt csak,egy abberrált köcsög,akit a beteg vonzalma vitt előre öntudatlanul.Kár kivégezni az ilyeneket.
Szenvedjenek csak.
c d mondta
Great írta:
Az anyukája ott tanított, ha minden igaz.
Great mondta
Látom, visszatért minden a régi kerékvágásba, a dizájn is, és a reggem is működik.
Mikori a mentés? Január 5-6?
Duncan Shelley mondta
@ Great:
Január 5. Sajnos elveszett néhány komment.
Jaklin mondta
Látom, visszajött az oldal. Király! :-D
nev3rlive mondta
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=dbh5l0b2-0o
Nietz-senki mondta
Az elkövető édesanyja abban az osztályban tanított – melyben a mészárlás történt. Nem kell hozzá Sherlock Holmes, vagy pszichológiai tanulmány – hogy kitaláljuk: mi volt a tragédia előzménye (kerete).
Minden probléma – meg nem értettség – szüli saját lényét. Valami lényeges dolog: életfeladat, személyes igazság nem tud kibontakozni. Nem talál megértést, szeretetet, viszonzást és ugye akad példa bőven a gyűlölködésre, bosszúra. (valóban a gyűlölet csíráját kell kiirtani – és ha igen… mégis hogyan?)
Persze a lobbicsoportok hazudoznak – de nem az igazság fontos – hanem egész életünket kísértő hiányérzetünk “sikerekkel történő kárpótlása”. Mondhatnék olyat is, hogy: leleplezzük a részigazságok méltatlan gazdáit – de a “nagy egészről” álmodni sem merünk. “Jól jönnek” a részigazságokért folytatott győzelmek – mert ezek mentesítenek a “nagy egésszel” való találkozástól… mert ugye abban nem volna oly egyértelmű siker?
“Egyetlen hópehely sem érzi magát felelősnek a lavináért” (Molnár Gyöngyvér 2012. 11. 02. Kvantumklub)
A rend, a hierarchia, a siker, a pótlékok, a büntetés fontosabb – mint az igazság, ami feleslegessé teszi ezeket!
Az érvényesülés – az fontos! Az hogy hordozok-e a szívemben valamit – aminek “érvényre kell jutni” – az nem fontos… Az egoitás jut így érvényre – és aztán lehet vitákat nyitni az önző emberi természetről.
Úgy tűnhet a büntetés az a bűn szükségszerű következménye – de nem: a megbánás volna az!
A szabadságvesztési mód megakadályozza, hogy egy beteg elme másokban kárt tegyen. Ugyanakkor – mondhatjuk: a test maga a szabadság korlátja. Esély a materializmusból való kilábalásra: A test “átmeneti kiiktatása” elvezet a szabadsághoz – inkább (jobban) mint a kapitalizmus a sikerek valóságához.
A tévedés közelebb visz az igazsághoz – a siker eltávolít attól! De az a legfontosabb kérdés: életünk javait, felismeréseit, vívmányait mire akarjuk használni – ébresztőnek vagy kábítónak??? Ettől függ – milyen utat járunk: a “teljességét”, vagy a “züllését”.
A boldogság az élet helyes megélésének jele – nem célja. Az élet helyes megélésére kell törekedni – ha eredményét tesszük céllá, elveszítjük lényegét! (ennyit az eredmény-központú világunkról – ugye)
Az utódlás – működését tekintve – az élet értelmének, alakításának lehetősége és felelősségének: áthárítása!
Majd egykoron, kései utódaink megértik helyettünk is, hogy Mi: mi a fenének voltunk itt a Földön.
nev3rlive mondta
@ Nietz-senki:
http://www.youtube.com/watch?v=nJvv-lFjIf0
Nietz-senki mondta
@ nev3rlive:
Léteznek eredendő emberi megnyilatkozások. Ezek általában igen egyszerűek (primitív).
A legtöbb ember esetében viszont kell a saját tapasztalat – ami bekerül lényébe… majd feldolgozása és úgy az élet – megnyilatkozás, vélemény – próbája.
Ez mégis inkább egy visszautasítás volt – mint amikor a gyomor képtelen megemészteni valamit. Nem derül ki “mi ülte meg a gyomrukat” – talán mások okoskodása. Inkább túlfogyasztásról lehet szó – torkig vannak mindennel (nagyvárosi lét).
Amikor teljességről szólok – nem túlfogyasztásra gondolok. A nagyvárosi lét senkinek sem alkalmas az “emésztésre” – így csak “töltekezés” és a teljességből csupán: illúziója marad. Még az is fájdalmas tévedés, hogy a teljesség – csak úgy az ölünkbe- hullik… kell oda az ember is!
Egy pszichológus is ingerekben szegényebb közeget ajánlana…
Henrik mondta
Általános alapelv a jogban, hogy a szabályozás mehet az igazság rovására…Ezt tanítják is. Tehát nem értem mi a baj? Ez tananyag…nincs és nem is kell az igazság az embereknek…Inkább kell a jogbiztonság.
Szóval menjen mindenki továbbra is szavazni vagy menjünk vissza az időbe oda,ahol elcsúsztak a dolgok és onnan építsük fel a társadalmat újra, de most már jól…
Én is jövök,csak várjatok, még mert elvonom a figyelmem erről az Elme Gyilkosaival…
;-)
Thirdeye mondta
Henrik írta:
Aha , szóval a pincében már összeácsoltad az időgépet és erről eddig hallgattál ! ;-)
Ejnye!
Henrik mondta
Thirdeye írta:
Kedves Thirdeye elvtárs!
Időgépet nem kell építeni, az benned van, csak nem vagy egy Amer…(mert nem hiszed el).
Egyébként meg csak a jogot kell DELETE-lni addig, amíg nem jutsz el oda, hogy az úgy rendben van. Persze az emberiség eddigi tapasztalatai nem hiábavalóak, van amit meg kell tartani,de van ami csak régen volt meg és most szükség lenne rá.
A jog is azért létezik,mert elhisszük….
Henrik mondta
Thirdeye írta:
Kedves Thirdeye elvtárs!
Időgépet nem kell építeni, az benned van, csak nem vagy egy Amer…(mert nem hiszed el).
Egyébként meg csak a jogot kell DELETE-lni addig, amíg nem jutsz el oda, hogy az úgy rendben van. Persze az emberiség eddigi tapasztalatai nem hiábavalóak, van amit meg kell tartani,de van ami csak régen volt meg és most szükség lenne rá.
nev3rlive mondta
@ Henrik:
de milyen igazsag sincs? es nem is kell az embereknek? az milyen, melyik igazsag, mert csak a szot hallom
Henrik mondta
@ nev3rlive:
Liberális vagy? Mert ha igen, akkor mindig csak a szót fogod érzékelni, a tartalmát nem!
Miért? Mert jó kis liberalizmusnak köszönhető az a felfogás, hogy megkérdezi, hogy mi a jó, a rossz, az igaz, a szép és így tovább….
Hogy ha liberálisan gondolkodsz, akkor nincs jó és rossz, mert nincs viszonyítási alap.
Viszont ha különbséget teszel jó és rossz között, akkor az igazság mindig a jó viszonyával fog konstatálni. Az más kérdés, hogy egyén vagy közösség szempontjából jó esetleges következmény…
Én úgy gondolom van jó és rossz, van igazság, hiszek Istenben.
Igazság van és lehet egy, de azt nem egymás felett kellene gyakorolni és nem minden kérdésben.
Thirdeye mondta
Henrik írta:
Az elvtárs nem én vagyok , hanem a főtitkár úr és Putyin elvtárs . 8-)
Henrik írta:
A múlt elmúlt , jövőnk nincs . MOST akkor mi legyen ? ;-)
Henrik írta:
Én nem hiszem el . A jogot csak azért találták ki hogy szert tegyünk dolgokra , amihez nincs jogunk .
Henrik írta:
Azért egy kicsit árnyaltabb a dolog szerintem .
Henrik mondta
Thirdeye írta:
Hazudsz! :-)) itt pedig az alcím az, hogy “az igazat, csak is az igazat”
Ha nem hiszed el, akkor ha úgy gondolod pereld be az országgyűlést, (mert ugye a bíróság független tőle) és mond el ott,hogy te nem értesz egyet a jogszabályok tartalmával és hogy illegitim a rendszer. Ott közérdekre azt mondják,hogy tévedsz és rád nézve is kötelező a nép akarata,mert te egyedül vagy a köz sokan.
Tehát nem elég csak neked vagy nekem nem tudomásul venni a jogot, mindenkinek a magatartásának úgy kell viselkednie, hogy kívül helyezi önmagát a rendszeren vagy te a rendszer a te akaratodtól függetlenül magáévá tesz. Már ha nem vagy hontalan, de akkor is…Szóval ha nem elvekben vagyunk társak, akkor polgártárs vagy köztársam vagy.
(Azért csípem a humorod, remélem te is veszed a lapot…) ;-)
Thirdeye mondta
Henrik írta:
Tojok az országgyűlésre . :-P
Henrik írta:
Ez olyan lenne mintha elmennék a legnagyobb keresztapához és azt mondanám neki : tudja -e ,hogy maffia garázdálkodik a környéken ? ;-)
Henrik írta:
A rendszer bennünk van . Legyünk ön-kívül-etben ? :-) Henrik írta:
Vagy lelki társad :-))
Henrik írta:
Úgy illik ! ;-)
Nietz-senki mondta
Nietz-senki írta:
Pontosítanom – vagy kiegészítenem – kell…
Az emberi test – mint fizikai test – maga a szabadság (szimbólum).
A létezés szellemi-gondolati értelmében felesleges… mégis a legfontosabb eszköz a fizikai létsík tapasztalati tartományában!
Tehát: fizikai test nélkül – Isten szelleme sem tapasztalhat hitelesen, valóságosan az anyagi világban. (Lehet találgatni – minek is lett teremtve az ember?)
Petra mondta
Csodálom, hogy senki nem látja a lényeget, pedig a helyzet nyilvánvaló. A pasas azért borult ki és kezdett öldöklésbe, mert a nehéz ingatlanpiaci viszonyok között nem volt lehetősége önálló életet kezdeni és felnőtt férfi létére együtt kellett élnie az anyjával. Ezt mindenki megérheti, aki ébredt már arra hajnali 5-kor, hogy a muterja a zuhany alatt kornyikál, vagy egy erőteljes mozdulattal lehúzza a klotyót; hogy nem találja a zoknija párját, mert anyu mindent kimos neki, csak össze-vissza, ahogy éri; hogy mikor hazamegy semmi nincs a helyén, mert „rendet raktak” a szobájában; hogy felvisz egy lányt és anya nem képes kettesben hagyni őket egy percre sem, mindig körülöttük legyeskedik, hoz valamit, kiviszi a tálcát és utánuk jön a szobájába is, mikor a lány kimenne a mosdóba,anyu épp jön ki onnan elégedett arccal, újsággal a kezében… De igazán csak az érzi át, akire rányitottak már szex közben azzal, hogy „Kisfiam, a múlt heti barátnőd volt itt, megsértődött, mikor Dorkának neveztem és elrohant. Pedig ez a Dóra, Dorina, Dorisz, Dorotea, Doroti, Dorottya, Izidóra,Teodóra, Pandóra neveknél is használható becenév, mondtam is neked, hogy csak ezek közül válassz, mert nem fogok minden másnap újat megtanulni. ..Ó , elnézést! Szia, Dorka!” Ilyen és hasonló kínos helyzetek tömkelege állhat elő, ha az embernek nincs egy saját kis kuckója, egy hely, ahova bármikor visszavonulhat, ahol nem zavarják, senki nem háborgatja, ami csak az övé, és ahova azt enged be és akkor, amikor ő akar. Ehhez azonban olyan lakástámogatási rendszer kell, hogy a fiatalok, akik még nem dolgoznak, egyetemre járnak, vagy pályakezdők is megengedhessék maguknak, hogy saját lakásba költözzenek. Állami támogatást a lakásvásárláshoz vissza nem térítendő segély, kamattámogatás, lakbér hozzájárulás formájában! Előzzük meg a további tragédiákat, mindenkinek joga a van a privát szférához, több pénzt az ingatlanszektorba, több támogatást és végül, de nem utolsó sorban, több tiszteletet a probléma megoldásán fáradozó áldozatkész ingatlanosoknak!… Baromság!
De nem nagyobb ökörség, mint az említett 3 konklúzió. Azok közül persze érthető okokból a 3. érintette Duncant a legérzékenyebben (én is csak kevés nagyobb barbárságot tudok elképzelni, mint videó játékok égetése), de azt gondolom mindegyikben közös, hogy egy néhányan a támogatók közül valóban hisznek abban, hogy ha már nem lehet a dolgot meg nem történté tenni, legalább annak érdekében tegyünk valamit, hogy csökkentsük a valószínűségét annak, hogy ilyen máskor is előfordul. Biztos, olyan is van a szószólók között, aki tisztában van azzal, hogy a történteknek semmi köze az általa képviselt ügyhöz (az ürge egyszerűen kettyós volt), de hisz abban, amit képvisel; jónak, nemesnek érzi a célt és annak érdekében még ezt is megpróbálja eszközként használni, mondván a cél úgyis szentesíti. És persze van az a típus is, aki azért áll a mozgalom mellett, mert biznisz van neki benne. Meg aztán ott vannak az anarchista, vandál, rendbontó barmok, akik egyszerűen szeretnek hőbörögni, meg törni-zúzni. Sokféle ember, sokféle motiváció, nem lehet általánosítani. Az viszont tény, hogy az elkövető nem volt százas.
Duncan Shelley mondta
Petra írta:
Miért gondolod, hogy érint?
A megrendezett játékégetést le kellett mondani, mert nem volt éreklődő. :D
Duncan Shelley mondta
Henrik írta:
Nana, itt tilos bármiféle kereskedelmi tevékenységet folytatni, engem kivéve! Tehát tilos arra búzdítani a kollégákat, hogy vásároljanak valamit, kivéve, amit én javasolok, és esetleg a főtitkár.
8-)
istvan mondta
@ Duncan Shelley:
“Csak az igazat, a színtiszta igazat!”
TE MAGAD írtad a kép alá.
Ha egy kicsit nem figyelek, már ilyesmiket írsz:
“2012. december 14-én, a Connecticut államban található Newtownban egy húsz éves férfi, Adam Lanza, golyóálló mellényben, kézifegyverekkel felszerelve betért a Sandy Hook nevű általános iskolába, és lövöldözni kezdett. Húsz gyerek és hat tanár halt meg. Az elkövető a mészárlás előtt saját édesanyjával is végzett.
A lövöldözés péntek reggel kezdődött, és mintegy húsz percig tartott. A beszámolók szerint a tanárok és a gyerekek pánikba esve próbáltak menekülni, illetve elrejtőzni, belülről eltorlaszolni az ajtókat. A rendőrök nagy erőkkel vonultak ki, a kapun és ablakokon hatoltak be az épületbe – a tettes ekkor fejbe lőtte magát.”
A fentieket tényként közlöd. Ennek alapján indul el aztán beszélgetés a blogon.
Nos, ha nagyon visszafogott vagyok, annyit írok, hogy a dolog a hivatalos változat szerint nem történt meg., még úgy sem, ahogy 911.
A you tube is közöl egy csomó filmet a sajtótájékoztató megtartása előtt vigyorogva poénkodó megtört szívű, gyászoló Mr. Parkerről, akinek a lányát Lanza agyonlőtte, de aztán, amikor a mostanában a nem heterók házasodásáért síkraszálló Obama Newtonba látogatott, a korábban agyonlőtt hatéves kislány Emilie Parker, ugyanabban a ruhában Obama ölébe bújva fényképeszkedett, stb. stb.
Legalább néha kellene hanyagolni a mainstream híradásokat.
http://www.henrymakow.com/is-this-deceased-emilie-parker.html
http://www.youtube.com/watch?v=G6omFTYw9AM
http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://usahitman.com/wp-content/uploads/JzJL4.jpg&imgrefurl=http://usahitman.com/apwdepfv/&h=909&w=723&sz=189&tbnid=UzJxbXynURQO7M:&tbnh=93&tbnw=74&prev=/search%3Fq%3Demilie%2Bparker%26tbm%3Disch%26tbo%3Du&zoom=1&q=emilie+parker&usg=__A3KmSbMYHXkXVVlMRqv1PomBjwQ=&docid=QPIjcvEG62R44M&hl=hu&sa=X&ei=S3gQUfigBe-k0AWWqoCoBw&ved=0CDwQ9QEwBA&dur=2221
http://www.examiner.com/article/sandy-hook-hoax-is-falling-apart
http://www.youtube.com/watch?v=vsl2xZO6UcQ
Thirdeye szerint mondta
@ istvan:
Akkor most csak kitalálták az egészet ?
Mit javasolsz , maradjak meg annál a jó szokásomnál , hogy nem nézek tévét , nem hallgatok rádiót ? :music: :tv: :hammer:
Nietz-senki mondta
Thirdeye szerint írta:
Roppant nehezen értelmezhető a fordítás miatt…
de gyakorlatilag a legsúlyosabb és legátfogóbb összeesküvésről van szó, ami – az átlag amerikai polgárság – szerint totális kontrollt hoz létre. És a szociopata gyilkosságok a kormányzat tudtával lettek tervezve és kivitelezve. A blogírók sátánista és szabadkőműves jegyeket ismernek fel az ügyek körülményeit tekintve. Adam Lanza halálát igazoló dokumentum a merényletet megelőző nap van kiállítva (datálva) – egy apró hiba (biztos véletlen). De Adam Lanzát már 3 éve senki sem látta.
A lövéseket nem egy mozgó őrült adta le – hanem egy mesterlóvész-pozícióból valaki, aki a szerencsétlen “kiválasztott gyilkossal” is végzett (tehát Az nem ölte meg magát). Az egész egy megrendezett tömeg-gyilkosság volt.
A hivatalos álláspont – minden “bukfenc” ellenére – következetesen tagad (hisz egy beismerés felérne az öngyilkossággal) és újabb tanúk “pottyannak az égből”; akik ügyes áttételeken keresztül a hivatalos álláspontot támasztják alá.
Az amerikai rendőrség és védelmi erők belső polgárháborúra vannak felkészítve. A terrorizmus ellenes törvény amerikai polgárokra történő kiterjesztése is ezt szolgálja. Egy halott indiánról senki sem fogja bebizonyítani, hogy nem volt terrorista – ugye?
A lakosságtól vissza kell venni a fegyvereket és engedélyeket – mert egy polgárháború az nagyon balesetveszélyes és legalább a testi épséget meg kellene óvni… ha már a lelket “eladták”. Meg hát feltámadás is csak ép testben lehet – nemde? A lélek tisztulása az Istenre van bízva – megvan mindenki beosztása (pánikra nincs ok).
Terrorista vírustámadásra hivatkozva védőoltások formájában csippezik be (body pirszing) az embereket – mely nemrég még titkos volt… de most utólag a képviselőház visszamenőlegesen is jóváhagyta. Egy központi számítógépről ezek az emberek likvidálhatók.
Olvasni te is tudsz – fordítani meg senki. Most már nemcsak az aranytojást tojó tyúk van veszélyben… (szép, szabad világ)
Thirdeye szerint mondta
@ Nietz-senki:
Valóban igazak ezek a dolgok ?
Nem ” csak ” totális félelem keltő hadjáratról van szó ?
Neked vannak ismerőseid amcsiból ?
Ők is így látják ?
Mi lenne a célja egy totális kontrollnak ? Értelme ?
istvan mondta
@ Thirdeye
A “false flag operation” már igen régen bevonult a politikai eszköztárba az USA-ban.
/http://en.wikipedia.org/wiki/File:NorthwoodsMemorandum.jpg/
Korábban volt Abraham Lincoln legyilkolása, a Lusitania elsüllyesztése, Pearl Harbour, nem sokkal később a fenti 1962-es, és csak javaslatig jutott, “Operation Northwood” után, 1964-ben a tonkíni incidens /57.000 amerikai, 1,5-3 millió közötti vietnami halott/, a Kennedy-gyilkosságok, Lennon, Waco, Texas, Virginia Tech, Columbine, Hillary Clinton /http://www.youtube.com/watch?v=8HYStaILsUw/ hogy csak tényleg párat említsek. Ma már csak a leghülyébbek hisznek el ilyesmiket egy olyan helyről, ahol a média 90%-a hat /6/ kézben van.
Ez a legutolsó “shooting” még a legelemibb kritikával is szemlélve, bődületes marhaság.
Kurva rossz casting a ripacskodó Robbie Parker, aki a lövöldözés napján /december 14-én/ már adományt gyűjt elhunyt lánya, Emilie Parker emlékére a Facebook-on, amikor a lövöldözést még be sem jelentették.
Nincs videó /ezúttal sincs/ az állítólagosan több száz lövéssel lemészárolt áldozatokról, a belső terekrőls, sőt fotó sincs, zártkoporsós temetések /a szülők sem láthatták gyermekeiket/. Van viszont /december 15-i/ helikopteres videó a második lövész üldözéséről /http://www.youtube.com/watch?v=-YzCEAUUB20/. Erről a hivatalos “tájékoztatában” egy büdös szó sem esik.
Na, mindegy, az események egy nyilvánvaló logikát követnek, s nem egy elemző /pl. David Icke, Alex Jones/ rövidtávon bejósolgattak dolgokat.
HA tájékozódni akarsz, tedd azt, de egy híradás nem sokat ér, megéri több szempontból szemlélni a dolgokat.
Finoman jelezném: ahol liberalizálták a fegyverhez jutást, ott csökkent a bűnözési arány az USA-ban.
Persze, politikailag nem korrekt ilyesmiket leírni egy olyan országról, amelyet maga Aaron Russo korporatív fasizmusnak nevezett és filmet is csinált róla: Freedom to fascism /http://www.youtube.com/results?search_query=from+freedom+to+fascism+full+movie&oq=from+freedom&gs_l=youtube-reduced.1.0.0l4.731379.734993.0.736129.12.9.0.3.3.0.181.1030.4j5.9.0…0.0…1ac.1.hp7I5KZxNbQ/. A múltidő indokolt, mivel ma már nem él.
Kellett neki Nick Rockefellerrel barátkozni.
Egyszóval: nem kell mindent beszopni még olyan tekintélyszemélyektől sem, akik bővített mondatokat képesek leírni. MINDNYÁJAN manipulálva vagyunk, csak a szintek váltakoznak. A Sandy Hook egy különösen primitív szint, ezért szántam rá ennyit, ha tetszik sérti a hiúságomat, hogy még ilyen faX-ságot is le akarnak nyomni a torkomon.
Biztos vagyok abban másrészről, hogy van egy csomó olyan dolog, amelyek esetében magam is :laugh: mélyre nyeltem a bránert, csak épen azt hiszem, hogy nem is.
istvan mondta
@ istvan:
Az “épen” inkább két p-vel, különösen mert a /mentális, morális/ épségről lenne szó.
Nietz-senki mondta
Thirdeye szerint írta:
István is elmagyarázta nagyjából és ő is hivatkozik David Icke-ra…
David Icke a 2.rész vége-felé folyamatosan hivatkozik Don Juan Matusra.
Nézzél már rá (Ébred már az oroszlán) !!!
Nagyon átfogó és érthető… persze – ahogy mondja – az 5 érzékre támaszkodó tudattal:
hihetetlen.
Egyáltalán nem mondom, hogy el kell hinni – vagy egyet kell vele érteni…
de bizonyíték nélkül – magyarázza el hogyan lehet (minket) embereket abban a szellemi nyomorban tartani; aminek egészét magunk sem értjük.
Thirdeye szerint mondta
Nietz-senki írta:
Így van ! Látni kell !!!
Nietz-senki mondta
Thirdeye szerint írta:
Megkérdeztem facebookon – eddig nem kaptam semmiféle választ.
Elég kényes ügy – még, ha Kanada is – mert nagy tekintély dől most meg a világ színe előtt. Ebben nem épp hálás – asszisztálni.
Thirdeye szerint írta:
Na, mi??? A hatalom fenntartása!
Csakhogy túlszervezték – annyira hogy tucatjával vannak “időzavaros” dolgok és véletlen egybe-esések:
A mészárlást 3 nappal megelőzően hoznak létre weboldalt – adománygyűjtésre.
A “válságszülők” és családok feltűnően nagy hasonlóságot mutatnak sikertelen színészekkel és azok családjával.
Adam Lanza halotti bizonyítványa a mészárlást megelőző nap lett kiállítva – de Adam Lanzát már közel 3 éve senki sem látta.
Nem egy lövöldöző volt, hanem több mesterlövész. Az állítólagos gyilkost is lelőtték (nem öngyilkosság)!
A tragédia áldozatok hasonmásai – az eset után (egyéb kategóriában és területen ismét) eleven köz-szereplők: Emili Parker Obamával van lefényképezve, Victoria Soto “halálát” követő nap regisztrál a facebookra…
Színház és üzlet az egész világ – “halált- megvető bátorsággal”.
Már csak egy dolog késik:
hogy melyik amerikai egyház fogja felvállalni a feltámadási csodákat?
Ez eléggé nagy balhé ott – mert nyilvánvalóvá vált, hogy a kormányzat mesterségesen komponálja (és akarja kikényszeríteni) a fegyver-beszolgáltatás okait… továbbá a csip-oltás kötelezvényt, megfélemlítést és a tudat egyéb befolyásolásának tényét-ürügyét…
Egy szabad országban – mely világszimbólum; ahol Obamát újraválasztották.
Az amerikai blogírók nagy többsége úgy látja, hogy illuminátusok, szabadkőműves társaságok vannak a háttérben (sátánista jelek, jelképek). Sok-helyütt mutatnak gyerekek és egy régi képen felnőtt “ördögöt”, aki most – mint hozzátartozó – mutatkozik.
http://theintelhub.com/2013/01/09/evidence-sandy-hook-school-shooting-staged-by-factions-of-us-government-and-mainstream-media/
A maintream média és az ameriaki kormányzat összehangolt, “hamis zászlós” támadása.
http://theintelhub.com/2013/01/17/sandy-hook-shooters-described-by-officials-as-members-of-the-clergy/
Sandy Hook Lövészek Meghatározza a tisztviselők, mint “egyházi személyek”.
A két apáca, hogy valójában a jelenet volt, véleményem szerint ültetett egy elterelő ha például hivatalos rendőrségi rádió chatter audio volt, hogy felszínre azonosítására lövők, mint esetlegesen álcázott apácák.
Az apácák látszott inkább hivatalos viselt jelvény, meg minden. Azonban a helyi lakosok azt állítják, hogy soha nem láttam ilyen apácák vagy viseletben semmilyen helyi templomban.
Ilyen nyomozások, értelezések zajlanak amerikai blogokban és független médiában.
Thirdeye szerint mondta
Nietz-senki írta:
Ha igaz az amit a Don Juan Matus mondott akkor ez a sztori is beleillik a képbe . Vagyis hogy csak az energiánkra van szükség .
Mert mi történik ? Az hogy az Amcsik felháborodnak amiért el akarják venni tőlük a fegyvereket . Feldühödnek amiért chip-et csapatot akarnak belőlük csinálni .
Sok -sok harag és félelem energia termelődik ,micsoda lakoma !
Ezért valójában nem fontos hogy elvegyék az emberektől a fegyvereket , és az sem hogy be chipezzenek minket . Csak egy a fontos ,hogy aggódjunk ezek miatt !
Ezért vagyok óvatos a leleplező filmekkel is mivel hogy bőven el vannak ott is rejtve a kis csapdák . Figyeld meg milyen hatással vannak rád . Nyugtatólag hat rád hogy megtudod az ” igazságokat ” ?
Én úgy látom hogy valamiféle utolsó vacsorára készülnek uraink ezért engedik kiszivárogni a dolgokat , mert még abból is profitálni tudnak , minden bőrt lehúzva rólunk .
Nietz-senki mondta
@ Thirdeye szerint:
Amit mondasz helytálló – csak még ettől több is!
A chip az “halálkamra” – technikailag megoldható…
Beazonosítás – és a nem kívánt egyed meghal: szív-, agytrombózis stb.
– szegény; stresszes élete volt… ámen.
Ez nagyon kényelmes hatalmi megoldás – nemde?
Thirdeye szerint mondta
Nietz-senki írta:
De gondolj bele , ezt már mindenki ” tudja ” .
Én nem hiszek abban ,hogy valóban népességcsökkentés lenne a cél .
Vagy hogy ilyen módon tegyenek el bárkit is láb alól .
Nincs értelme az egésznek ! Az urainknak nem fontos a teljes kontrollt létrehozni mert az már régóta megoldott chip nélkül is .
Most az van hogy sokan dobnak egy hátast mert attól félnek hogy mindent tudni fognak róluk . Azt hitetik el az emberekkel hogy ők annyira fontosak hogy a rendszer mindent tudni akar róluk . Egy fenét ! Épp ellenkezőleg , piszkosul nem érdekli őket a mi életünk !
Nietz-senki mondta
Thirdeye szerint írta:
A hatalom fenntartása a cél – mondtam már – bármi áron…
Népességcsökkentés annyiban – amennyire problémát jelenthet a sok őrült ember – mert ezt sehol; de a legszabadabb országban végképp nem veszi be az emberek gyomra. Nem véletlenül van a katonaság és rendőrség polgárháborús helyzetre felkészítve. Megy a hülye szöveg (mainstream média) és a kontroll kiépítése, Új törvények életbe-léptetése…
Nyilvánvaló, hogy a kormányzat saját választóival szembe rendezkedik be. El akarják érni, hogy az egész államok helyzete olyan válságos legyen – amire folyamatosan rá lehet mondani, hogy a válság miatt el kell halasztani a (következő elnök-) választásokat.
Thirdeye szerint mondta
@ Nietz-senki:
Akárhogy is van , nagyon elszomorító hogy évezredek óta ugyanúgy forgatnak minket a nyárson .
Nietz-senki mondta
Thirdeye szerint írta:
Teher alatt nő a pálma – csak le ne (szakadjon) törjön.
A helyzet roppant bonyolult – mert ezek a lények (testvéreink, elődeink) az előző planéta: hold dekadens angyal-szellemei akik először kiváltak (Luciferi lények), majd mások szembefordultak (Arimáni lények) az “ősegységgel”. Egyszer már legyőzték Őket a Fény-szellemek – melynek egyáltalán nem volt fizikai vonatkozása.
Minden lény a fizikai megtestesülésre törekszik – csak mindennek meg van az ideje is. Ezzel végképp szembe-mennek a dekadens lények! A legmagasabb-rendű Isteni lények is a megtestesülésre várnak – de Ők tisztában vannak azzal, hogy egy gyarló testtel semmire sem mennek (kivárják idejüket, sorukat). Azért lásd: Várkonyi Nándor: “Szíriat oszlopai” – Ural-altáji népek szentkönyvmítosza (gyanús – újabb Isteni hiba: Arany Kwores “tisztálkodása”).
Lucifer jóvoltából túl hamar került az ember a fizikaiba (testbe). És arról is szó van a szellemtudományban folyamatosan, hogy ezek a lények az embert saját céljaikra akarják használni – ez az ember szabadságának sarkalatos pontja. Viszont a jövőbe- látás, tervezés és hatás képességéről Ők túl korán mondtak le… és nagyon sok-minden maradt az emberre. Túl gyenge az ember mind a terhekhez, mind az élvezetekhez (le van uralva az ember – az által is, amit jónak ítél).
Szervesen be van épülve (zsigeri szervek, endokrin rendszer) az emberbe – különösen Lucifer. Ezzel együtt megkaptuk a boldogság csonka-filozófiáját is – melyek testi érzeteinken alapulnak (nem igazságérzetünkön).
De most ott – a mai Holdon – Arimán (Mefisztó) és csapata “mutatkozik”- David Icke állításai, volt NASA szakemberek, Hargitai Károly (Ufo- szuperjövő 1989) – kiszivárogtatott adatgyűjtemények alapján: ezek tényleg hüllők… tehát sárkány effektus – de ott nincs szó a Föld leigázásának szándékáról.
Kanyarodjunk vissza oda – hogy ezek: az előttünk “bukott” planéta-lények ugyanabból az “Ősegy”-ből (Atum – Istenek Teremtője, Ősten, Őslétező) valók; mint mi: emberek… és nem úgy van ám, hogy a “hülyéket” valahogy kivonjuk a forgalomból – mint a társadalmi idea szerint. Hanem Azoknak is “jut” valami hülye szerep, ami senki másnak sem jó – de Nekik mégis: fejlődési lehetőség!!! Különben nekik nincs halál – egyáltalán nem lehet őket kivonni a forgalomból (legfeljebb átmenetileg).
Ennek a “hüllőtermészetnek” nagy pofára-esés kell hogy kizökkenjen saját egyöntetűségéből!
Nos emberek is vannak bőven – különösen vezetői poszton – hogy a valóság 10%-át sem képes érzékelni, de amit lát azt nagyon meggyőzően képes előadni… és ezek után megy a csorda – aki gondolkodik, az már mérlegel, bizonytalankodik és senkinek sem imponál. A hüllő nem gondolkodik, hanem reagál – nincs két agyfélteke, mitől gondolkodna (nincs több szempont, mitől bizonytalankodna)? Így sokkalta erősebb mentálisan, éterikusan és intellektuálisan – érzelmileg pedig nulla!
Ugyanakkor az ember – szép lelke által – képes “megsajnálni” ezt a szörnyeteget! Erre csak a nő képes – saját asztrális többletét oda- állítani a szörnyeteg mellé… és akkor valami lehetőség merül fel az “emberré-válás” irányába. Ez azért nagyon kockázatos dolog. De a nők hajlamosak ilyenre (béka-királyfi, szépség és szörnyeteg, vámpír-legendák) – ugye?
Most a régi Hold angyalai kapnak majd szerepet – mert világkrízis, korszakváltás van: Szent-Mihály Arkangyal leteszi a kardot… És állítólag Rafael Arkangyal váltja – de ebben az őrségváltásban elszabadulhat a pokol. Nehezen értem, mert az angyalok állnak az emberhez legközelebb (lelki segítőink), az Arshék (korszak-szellemek) az adott kor ideáját, szellemét sugározzák; az Arkanyalok (Főangyalok) pedig Krízis-szellemek (új idők hírnökei), Akik átsegítik az embereket egyik világ-korszakból a következőbe (mert ez mindig nagy változás). Szóval, itt egy szándékos “elmélázás” lesz – mert az emberiséget “magára kell hagyni”!
A szellemtudomány azért fordít nagy gondot a koncentráció és akarati gyakorlatokra – melyek meg kell hogy előzzék a meditációt – mert a tanítványnak benső erőket kell kifejlesztenie arra, hogy válsághelyzetekben is szabad, önálló lény maradhasson!
Nietz-senki mondta
Thirdeye szerint írta:
Dehogynem – gyakorlatilag szinte minden kitudódott!
Eddig felesleges volt a totális kontroll – mert az emberek mentek maguktól a vezérürük után (mint a barmok).
Most már semmit sem lesz könnyű nekik fenntartani – különösen a “jóságidea” látszatát nem! Pontosan most lesz nagy szükség a totális kontrollra!
Thirdeye szerint írta:
Nem is…
De ne a Te fejeddel akarj gondolkodni – ha ezt meg akarod érteni!
Ha már nevet nem akarsz cserélni – legalább – cserélj fejet (az könnyebb)!
Na, nehogy megsértselek – barátom! Vedd úgy – hogy poén!
Továbbra is olvasom az amerikai blogokat (a hiteltelen fordítás ellenére) – ne félj ott jobban értik.
A születő világkormány egyáltalán nem egyéni akcióktól tart – egyszerűbb a tömeget irtani, mint hangadókat kiemelni (azonosítani). Nagyon a “toppon” kell lennie valakinek ahhoz – hogy mint személyt “elkülönítsék”. Itt tömegirtásra lesznek berendezkedve – és csak ürügy kell (azt meg utólag is lehet csinálni).
Thirdeye szerint írta:
Minthogy folyamatosan gondolkodok az élet esetleges-abszolút és viszonylagos értelméről – nem megnyugtató – de kell tudnom ezekről! Sajnos tisztába kell lenni a gonoszság jellegével, mértékével is! Nekem sikerült – az inger-küszöbömig eljutni… Itt már egyáltalán nem az a fontos, hogy ettől többet értsek – hanem az: hogyan lehetne értelmes stratégiát kialakítani… mert ugye a legtöbben sokáig nem fogják érteni – hogy mi is a helyzet valójában. Az illuminátusok célja az USÁ-t meg-gyengíteni. Túl sok ember van ott – aki valóban szabadnak gondolja magát és hazáját.
Persze a megfélemlítés – az fontos dolog!!! Épp az a baj, hogy 7,5 milliárd embert nem lehet kontroll alatt tartani. David Icke is beszél erről. Szerintem Ő közvetlen életveszélyben van. Azért kellene világszerte gyorsan cselekedni, véleményt nyilvánítani – hogy már ilyen emberek eltüntetése (Kennedyk, Lech Kazcynski, Lady Diana, Jörg Hiader – akik kinyilvánítják szemben- állásukat) ne lehessen számukra megnyugtató megoldás.
A szabadkőműves-, illuminátus-, kígyó-, sárkány-jelképek stb. – legyenek tiltott hatalmi jelképekké – mint ugye sok-minden más! Nem azért kellene ezt megtenni, hogy Kínában bojkottálják a kígyó évét…
hanem a leleplezés nyilvánvalóságáért.
Mert, ha csak az érzet felmerül ezekben a férgekben – hogy őket is figyelik, könnyen lebukhatnak… akkor megmutatkozik a túlélés ösztöne: a gyávaság ténye!!!
Megszervezett merényletek tömkelege – a legnagyobb gyilkosok odafent vannak! Úgy tűnik nyeregben vannak… szerintem már most el kezdték ásni saját sírjukat – de ez nagyon nagy… sokáig fog tartani és sok ártatlant is magukkal visznek – csakhogy már nincs visszaút!!!
Fontos volna a stratégia – nem csak azért hogy erő-, identitás- és tudatosság-viszonyokat lássunk – hanem azért is… mert én még soha – de most azt mondom: kutyából nem lesz szalonna.
Mert ahogy jövendölve van: sokan magukra veszik a Sátán jelét – de mindenkit meg is akarnak jelölni.
Tehát nincs gondunk arra, hogy megbélyegezzünk másokat – mert ezek maguktól veszik fel. Káin bélyege! Szellemi látás nélkül aligha ismerhető fel.
De majd tisztába kell jönnünk ezzel a ténnyel!!! Tehát a felismeréséhez kell eljutni – nem a hatalomhoz (mert a legtöbben hatalmi-képletben látnak megoldást).
E krízis után egymás lelkébe kell látnunk – mert ez után nem történhet meg ilyen gonosz és egész emberiséget átfogó félrevezetés.
Thirdeye szerint mondta
@ Nietz-senki:
Az az igazság hogy ez a hüllős dolog nem ugyanaz amiről a Don Juan beszél .
Amit ő állít azt nap mint nap le tudom ellenőrizni . A kígyó incidens más mint amiről az indián beszél . A hüllőkről azt állítják hogy viszonylag kevesen vannak , ezzel szemben a másik tanítás szerint mindenkiben ott vannak azok a bizonyos entitások . Ezt le tudom ellenőrizni . Természetesen egy gnú is lehet többfajta ragadozó zsákmánya .Ha ez velünk is így van akkor sokkal nagyobb bajban vagyunk mint hinnénk .
Egy szerencsénk van , hogy kaptunk esélyt hogy legalább már egyre kevésbé hisszük azt hogy mi állunk a tápláléklánc csúcsán . Én legalábbis nem hiszem .
A cikkben szereplő esetből is csak az jön le nekem hogy a cél az érzelmek
korbácsolása . Mert ha igaz a sztori akkor azért felháborító ,ha meg kitalált akkor azért . Mindkét verzióban az a közös hogy indulatokat gerjesztenek . Vagyis dinamónak használnak minket .
http://www.youtube.com/watch?v=HvSLxR5AKk8
Nietz-senki mondta
@ Thirdeye szerint:
Lucifer nagyon okos – kígyó, a bűneset óta bennünk van. Érzeteinkre hat. Ez jó kétezer év mire megindul az ember kifelé Lucifer hatása alól (gyarlóság).
De a gyávaság ténye alól már most ki kell indulni!
Arimán a hidegvérű gyilkos (érzéketlen sárkány) – ő kívülről hat a tudatra… és valamelyest disztingvált: Mefisztó (megtévesztő, alakváltó és intellektuális) – mert így hatékonyabb, mint a mesebeli sárkány effektus (nem a nagysága, hanem életünkbe- férkőző közelsége: félelmetes).
Most Arimánnal lesz dolgunk – de ezek fedik egymást… Amennyiben fizika testekről beszélhetünk – akár más lét-rezgésen – Azok csakis a “dínó-vliág” intellektuális túlélői. Még fantomot sem lehet képezni – csak úgy gyakorlati élettapasztalat nélkül (mert hiába: az is életképtelen)… és ott az élet gyakorlata nem más volt, mint a gyilkolás!
Ennek éteri-szellemi vetülete a ragadozó – amit Don Juan Matus látott. De Ő – éteri-szellemi látó volt. Az anyagi-fizikai eredetnek nem nézett utána; mert a tudományos igény – amely inspirálná – az őt még nem érinthette meg.
Mellesleg – ez egy lényeges dolog, ha már beleterelődtem ebbe: A tudományos kutatási mód – nem a hatékonyságában, hanem az átadás szisztematikájában adott sokat az emberiségnek. Maga a kutatás továbbra is intuitív – tehát szellemi természetű dolog.
Tehát Don Juan Matus nem igazán mondott semmivel sem többet, mint amit érzékfeletti módon tapasztalt. Annyira biztos volt szellemi tapasztalati értékében, hogy semmiféle alátámasztást, összefüggést sem keresett.
Az amerikai indiánok hagyományaikban és módszereikben jól kiszolgálták e ragadozó természetet. Foglyok pszichikai és fizikai kínzása – az örök vadászmezők ideája, a bátorság és fájdalom-tűrés kitolt határai… ezek nem mesékre, hanem valóságra utalnak.
Aztán mit is mondanak bizonyos szakvélemények a macskáról – hogy miért játszik sokáig a szerencsétlen egérrel? Mert akkor szabadul fel az egérben a legtöbb hormon – és attól finomabb lesz. Akár így van, akár nem – erről a ragadozó természet “tehet”. Ezek komoly összefüggések – mutatják, hogy ez a ragadozó természet ki van szolgálva.
Nincs más recept: bátornak és inkább önfeláldozónak kell lenni – mert azt nem élvezik ezek a dögök. Ha mindenki így tudna tenni – akkor mehetnének ezek a fenébe saját sírgödrükbe egymás szarát enni (ami által kinevelték e “páratlan természetet”). Mert vissza lesznek ebbe kényszerítve, mint a hatalom-mániások – ha nem lesz a hülyeségükre külső vevő… akkor összeomlik a piramis-játék!
Thirdeye szerint mondta
Nietz-senki írta:
Én olvastam a többi könyvét is , hidd el hogy azok az emberek akik közé Don Juan is tartozott , hihetetlenül gyakorlatiasak voltak abban amit csináltak . Semmit nem a hitre alapoztak ,hanem a tapasztalásra . Amit Te tudományos igénynek nevezel , az náluk az ember legbelsőbb igénye volt , habár nem nevezték tudományosnak .
Ismerték a fizikai összefüggéseket , sőt a gyakorlataik nagy része is erre épül .
Nietz-senki írta:
Milyen alátámasztást igényel még az , ha valamit látsz ? Tökéletes összefüggéseket lehet meglátni ha összehasonlítjuk azt amit érzékfeletti módon tapasztalunk ,és ami ezzel összefügg a fizikai síkon . Hiszen ezen entitások működése szépen megfigyelhető fizikai síkon .
Amúgy van egy fényképen egy olyan ősi szoborról ahol tökéletesen ábrázolták ezeknek a lényeknek az emberrel való kapcsolatát . Kár hogy nem értek hozzá hogy hogyan tudnám a neten megosztani .
Nietz-senki írta:
Persze kiszolgálták . Ez a tudás akkor sem volt általános , csak szűk körökben terjedt .
Legtöbbször közönséges bolondnak hitték ezeket a tudós embereket , de ez nekik nem fájt mert tudták hogy miért kell ennek így lennie .
Nietz-senki írta:
Eleinte, amikor tudatosult bennem, hogy ragadozó dögök martalékai vagyunk , bennem is indulatok keletkeztek . De rájöttem hogy ez csak gyengít engem és olyan stratégiára ösztönöz velük szemben aminek semmi haszna . Túl kell ezen lépni , egy harcos nem lehet áldozata a saját érzelmeinek . Viszont felhasználhatja őket .