Az első lecke a világról: a média nem az érzékszerved.
Annyi mindent mondanak. Észben tartani sem lehet.
Mondják, Sztálin meghalt, még rég, nagyon rég. Igaz ez? Meghalt? Akkor? Előtte? Utána? Mondják, Lee Harvey Oswald lelőtte Kennedy elnököt. Tényleg? Ő volt az a nagy lövész, aki egyszerre három helyről tüzelt, hogy biztosra menjen? Vagy valaki más volt? Egy ember tette? Kettő, három, kétszáz? Mondják, 1969-ben ember járt a Holdon. Így történt? Akkor? Vagy korábban? Esetleg később? Esetleg soha?
Az igazság a képzelet hiánya. Ez a legaranyosabb definíció, nagyon szeretem.
Szinte az egész életünket csak képzeljük. Képzeljük az egész világot, és képzeletünket legfőképpen a média alakítja. Tetszik vagy sem. Nekem nem tetszik, de ez van.
A média nem az érzékszervünk. Amit a média közvetít, mint világot, mint valóságot, az nem az. A híreket szűrik, alakítják, ferdítik, még öntudatlanul is, hát még tudatosan!
Évek óta nem nézek tévét, bár előtte tévéfüggő voltam, majd egyik pillanatról a másikra nem érdekelt többé. Amikor még néztem, az esti híradó jól elmondta, mik voltak az azt megelőző 24 óra legfontosabb eseményei. Emlékszem, az egyik esti hírműsorban a hírolvasó úr belemondta a kamerába, hogy azon a napon, a Földön, az egyik legfontosabb esemény egy csepeli italbolti rablás…
A média nem az érzékszervünk. A világ nem olyan, mint amilyennek mutatják, mi pedig túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy egyben lássuk a világot. Lehetséges, hogy a világ, az a világ, ami létezik, sokkal jobb hely, és lehet, hogy sokkal rosszabb hely, mint mondják. Lehetséges, van egy társaság, ami sokkal többet tud a világról, a létező világról, mint amennyit nekünk tudni enged.
Tehát, következésképpen, a világ nem olyan, mint amilyennek hisszük. Ezzel a nézőponttal olvassatok tovább.
Állítólag, néhány hét múlva lesz pontosan 50 éve annak, hogy először járt ember a Marson. Ez azt jelenti, hogy 1962-ben történt az első marsraszállás. Ehhez képest a holdraszállást hivatalosan 1969-re datálják.
A csatolmányban találtok egy tíz oldalas cikket erről. Nem tudom, ki írta, ha valaki tudja, nyugodtan említse meg a kommentben. Várom a véleményeteket!
A cikk innen tölthető le: CIKK LETÖLTÉSE.
Aki pedig oly műveletlen, hogy nem ismeri a többi tizennyolc leckét a világról, az erre fáradjon: PONTOSAN ERRE!
De ugye nincs ilyen? 8-)
Csak a cikk olvasása után-inzuició szintjén-ezek ugrottak be:
-Julius Andan irta,még mikor a legfelsőbb kaszt szolgálatában állt
-a fiókodban találtad
-utalás lest ez az új trilógiára
A pdf elolvasása után,betartva a kapott használati utasitást…..
Mi van,ha igaz?Játszunk csak el a gondolattal kicsit!Miért ne csaphattak volna be mindenkit a világon?Miért ne lehetett volna akár a hidegháború is csak figyelemelterelés?Miért ne dolgozhattak volna együtt az oroszok az amikkal?Miért lenne lehetetlen,hogy akár egy fejlett civilizáció létezzen a Mars felszin alatt?
Miért csak viz és szénalapon jöhet létre élet?Miért csak szerves…?
És ezer egyéb kérdés,amit ide se irok,mert igy is állandóan kérdezek.
(biztos titokban élvezem,hogy most nem engem faggatnak mindenféle felesleges dologról;teszem azt”hová tette?””hol volt?”hányat ütött?”)
Van itt egy idős veterán,aki még a 80as években volt deszantos,amikor az még igazi truvájnak számitott.Legendás figura itt(a nevét nem is merem leirni)50évesen is bomba formában van,ami nem jellemző a leszerelt légiósokra.Ő szokott néha mesélni nekem olyan dolgokat,amiktöl kiráz a hideg,csak nem mutatom ki neki.
Ha szabadon eresztjük a gondolatainkat(bizonyos keretek közt persze-ne legyen már mentőhajó a jövőhéten,mert befalcolok)akkor azért nagyon messzire el lehet jutni a következtetésekben.
Kiváncsi leszek,ki mit lát ebben a sztoriban.
KÉRDÉS MODERÁTOR ÚR!!!
KÖNYVRENDELÉS KÜLFÖLDRE HOGY MŰKÖDIK?
most nincs otthon senki,aki segiteni tud nekem ebben,kénytelen vagyok a postaköltséget felvállalni
@ ferko998:
És nincsenek idióta szmájlik,mert a kétségek komolyak.
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=XzmcYXXKDuw
ferko998 írta:
Egyik sem. Évekkel ezelőtt (a cikk 2004-es) mentettem le valahonnan a netről. Rettentő ronda volt, ezért összerakosgattam magamnak. Ezt ma átraktam pdf-be és ez a története. Akkoriban elmélkedtünk ezen páran, hogy mi lehet a háttér.
No igen. Ez egy elemzős cikk. Ennél most többet így az elején nem mondanék, én is kíváncsi vagyok, mit hoznak ki a többiek.
Hogyhogy hányat? Hát egyet. Nem elég az?
Ennek meg mi köze a moderátor úrhoz? Ő csak töröl. :) A megjegyzés rovatba írd be, hogy külhon meg pontos cím.
@ Duncan Shelley:
:-D :-D :-D Ha nagyok a lángok a kishajón,akkor inkább időben mértem nem mennyiségben.
Aszittem te vagy a moderátor vaze :shock:
Tegyük fel, hogy tényleg ott vannak a Marson.
Miért kell titkolni?
@ kisboros:
Ha nálad van a Bölcsek Köve és bármikor tudsz aranyat gyártani,akkor közkinccsé teszed?Nos lehet hogy te igen,de egy önző ember (emberek)igyekeznek mindent megtartani maguknak,amivel előnybe kerülhetnek másokkal szemben.
Ha olyan helyzetben lennék,én is aljaskodnék…
..vagy már csak azért is nyilvánosságra hoznám,hogy dögöljön meg minden főnököt játszó barom.De én szociopata vagyok,hivatalosan is. :-*
kisboros írta:
Komolyan mondom,nekem annyi mindent elmeséltek az itteni leszerelt légiósok a 80as évekröl,amit nem hoztak nyilvánosságra,hogy azt mondta az asszony,hogy irjam meg könyvben.De nem értek hozzá,nem érdekel.Miért kell titkolni?Miért ne?
@ ferko998:
Ebben az ferko998 írta:
Elmondod valakinek a sztorikat – mondjuk Duncannek -, és ő megírja.
A bevételen meg osztoztok.
@ ferko998:
Az eddig olvasottak alapján szerintem az életrajzod is egy jó sztori lenne.
Nem sok író mondhatja el magáról, hogy több börtönt is megjárt.
Bárcsak lenne. Életem nagy álma, hogy találkozzak más bolygó lakóival is (ha lehet a saját földjükön) nagyon kíváncsi lennék a technológiájukra, a szokásaikra, kultúrájukra, megnézném hogyan és miből építkeznek, mit esznek… Jó volna :D
kisboros írta:
Ez tévedés.Vannak ám,csak hiteltelenek.
Még soha senki nem irta meg az igazat ezekről a dolgokról.Semmi misztikus nincs benne.Ha olvastad a Dzsungel Könyvét,akkor tudsz mindent.Az eredetire gondolok.Csak vonatkoztass el az erdőtől.
És Duncan utálja a magamfajtát,ez tisztán átjön a könyveiből.
Ez igy helyes.A társadalmonkivüliek maradjanak is ott.Az a baj,hogy manapság ezt már összemossák az emberek.A régebbi időkben úgy volt ez,hogy voltak a kanyik és voltak a civilek.A rendőrség annyit csinált,hogy a civileket megvédte a kanyiktól(kvázi elzárta őket tőlük)és hagyta őket,hogy egyék meg egymás húsát.Ez jó volt.
Ma már mindenki kanyinak hiszi magát,és ebben a hülye médiafelfogás a hibás.És a fiatalok igazságszérumot ittak anyatej helyett.Mi még megrögzött hazudozók voltunk.Se birónak,sem ügyésznek,sem rendőrnek nem birtunk igazat mondani.A maiak?Mintha muszáj lenne,még a terveiket is elmesélik…
Minden szintem érezhető és látható a hanyatlás,nem csak az úgynevezett “felszini”világban.
Biztos hogy vannak más lények a marson : http://www.youtube.com/watch?v=-ROKq_WXFA8
@ thirdeye:
Én hülye,még megnéztem a hivatkozásodat.
Igazi frájer vagyok :-D
Egy apróság: a nagy marsközelség nem 1923-ban, hanem 1924 augusztusában volt…
Egy ismerősömtől hallottam, hogy a Mars körül egy olyan energiaburkot helyeztek el idegenek, amin a homo sapiens nem tud élve áthaladni. Nem tudom, helyes-e az infója (és lehet, hogy én is kissé pontatlanul adom tovább), de ha igaz, akkor a cikk nem lehet valós; és ha tényleg készül az Ember a Marsra szállni (évek, évtizedek múlva), akkor csak a vesztébe rohan.
@ Kari:
Akkor küldjünk inkább egy majmot.De már nincsenek évtizedeink,mert jönnek a tektonikus eltolódások.
Erről nem beszélt a barátod?
Pedig jól informáltnak tünik,igy első blikkre. :-*
Srácok!
Duncan cikkét nem olvastátok eléggé figyelmesen.
Az általa linkelt sztori is csak egy közlemény. Ugyanannyira igaz, mint az esti híradó. Csak azt fogadjuk el igazságként, amit személyesen megtapasztaltunk! A többi csak közlemény… tök mindegy, hogy kitől származik, attól még nem lehetünk biztosak a valóságosságában.
ferko998 írta:
Nem ugyanaz. (Csak néha, átvitt értelemben… :laugh: )
ferko998 írta:
Erről nem beszélt, de ez nem is vág igazán a témába. :-)
@ Kari:
Szerinted. 8-)
Ezt a cikket Bodor Csaba írta.
Az ember már jóval régebb óta jár a Marsra, és rendszeresen.
ferko998 írta:
Mi baj van? Ez akkoriban készült, amikor nem voltak kamerák. Valahogy meg kellett örökíteni az eseményeket. Rajzolni az emberek mindig is tudtak.
Több barlang falán is találtak őskori ábrákat, amik arról tanúskodtak, hogy az ősember igen gyakran ruccant ki a Marsra.
Az egereknél teljesen természetesek a jóval távolabbi utazások is. Erről Duglas Adams: Galaxis utikalaúz stopposoknak című dokumentumkönyv sorozata is ír.
kutyagumi írta:
Kutyagumi, te olyan vagy mint a kinder tojás: játék, csokoládé és (csupa) meglepetés. :-D
Kari írta:
Ezért mentek korábban egerek, de később, amikor felfedezték az alufóliát, maguk köré csavarták és símán átmentek a burkon.
Petra írta:
elolvad a szádban?
@ kutyagumi:
Nem ismerem Döglesz Edemsz munkásságát,de erős a gyanúm,hogy a tektonikus átrendeződéseknél neki sem lesz helye a mentőhajón.
1.Ki az a Bodor Csaba
1.b.Honnan tudod?
2.Ez offolás volt.
Nyilj meg a témával kapcsolatban!
:O
@ Mr.Kellvalami:
Poéngyilkos! :-(
ferko998 írta:
Kötelező olvasmány!
Adams leír egy illetőt, név szerint Szlartibartfaszt (eredeti nevén angolul: slartibartfast), aki a fjordokat készítette a Földön, ő biztosan több információval bír az űrhajózásról.
1. Az aki ezt a cikket írta.
2. Ismerem a stílusát.
3. Nem lehetett offolás, mert témába vágott. Ráadásul ezen a fórumon olyan vezette be a kifejezést, akit nem ismerek el szaktekintélynek.
Nyiladozok. Nehezen melegszem be, de sokáig bírom és keményen.
@ kutyagumi:
Ne melegedj be.Nem vagy te rezsó. :heh:
Akkor azt is mond meg,hogy ki Darla főfönöke.
???
kisboros írta:
Miért kell titkolni bármit is?
ferko998 írta:
Az nem arra való, hogy aranyat gyártsanak vele.
Az ötvenes-hatvanas években egy társaság arra készült, hogy mesterségesen nagy tömegben aranyat állítson elő és azt betolják a társadalomba, hogy ezáltal elértéktelenítsék az aranyat. Érdekes lett volna…
Amikor még csak képzeletben van minden, az egészen más, mint amikor az ember beletol 25 év munkát, küzdést, szenvedést. Ezek után miért tekintené értéktelennek?
kisboros írta:
Duncannek van elég dolga. Ha pedig már nem lesz elég saját ötlete, majd visszavonul. 8-)
Palantír írta:
Weinberger azon elmélkedett, hogy vajon milyen lehet Isten és az Ördög egy napja. :)
És mit teszel az álmodért? Érdekel az álmok 10 titka? :D
thirdeye írta:
Ennyire nem tudsz hozzászólni ehhez a témához? Ez nagyon árulkodó…
Duncan Shelley írta:
Egyértelműen érdekből.Minden szinten és minden társadalmi rétegben.
Mindenki hazudik mindenkinek.Kisboros is hazudik,Duncan is hazudik és én is.(hajjajj!)
Talán csak Harmadikszem nem hazudik(ő téved)
Amúgy ez egyszavas válasz:érdekből.
Kari írta:
Miért nem éli túl? Milyen burok ez, mit csinál?
Duncan Shelley írta:
És nem is mondanám el ;-)
De Kisboros fiatal még és idealista.
ferko998 írta:
Nekem milyen érdekem fűződne ahhoz, hogy itt hazudjak?
Inkább csak unatkozom, és irkálok.
ferko998 írta:
Csak egy remek üzleti lehetőséget vázoltam fel.
Az emberek tapadnak a botrányra, mint légy a szarra.
kisboros írta:
Nem itt hazudsz,félreértettél.Itt nincs miért.
De van számtalan helyzet a mindennapjaidban mikor hazudsz.Ez biztos.
Van akinek azért,hogy ne bántsd meg,van akinek épp ellenkezőleg…
Ezt szerintem nem kell fejtegetni.
öröm ilyen cikkeket olvasni! de megnézném azokat a felvételeket!
@ Duncan Shelley:
Hari hivatalosan is visszavonult a K1-től.Boxolni fog.De nem rá gondoltam,hogy bajnok lesz hanem Ghitára.(K1ben.)
Csak az 1.fázissal tud kezdődni egy meccs.Persze át lehet ugrani,de az a védekező hibája,ha éppen nem szándékosan erre hajt,de az más lapra tartozik.
Aerts is visszavonul,Spong ellen.Spong utána megy az Ufc-be.Ez is hivatalos.
ferko998 írta:
Jól tudok másokat manipulálni. Jól tudnék érdekből hazudni is. De valamiért nem megy.
Amikor azért hazudok, hogy “másokat ne bántsak meg”, az nem érdekből van.
Mivel nincs célom, érdekem sincs. Inkább csak kíváncsi vagyok…
@ kisboros:
De ne erröl beszéljünk már.Ki Darla fönöke?
Állitolag le lett irva valahova.
ferko998 írta:
Gazda. Nagy G-vel. Valami kolibri, vagy kalibri, ha nem tévedek c-vel, de ez nagyon titkos információ és a Moderátor úr valószínűleg átváltoztatja, mert baj lehet belőle ha idő előtt bárki is megtudja.
@ kisboros:
Az is érdek.Ha a konformizmusod miatt hazudsz,az is.Majd rájössz erre később,csa figyeld meg.Nincs ebben semmi.A nagyon nagy igazmondás nem tesz jót az ember életének.Bár valószinüleg életpálya válogatja.
Ki Darla fönöke?
Ha érdekel valakit, itt az 50 évvel ezelőtti Marsra-szállás videófelvétele.
Minő véletlen, még földönkívülivel is talákoznak.
http://www.youtube.com/watch?v=8Qns9kEyjAY
:laugh:
ferko998 írta:
Aki tévedésből mond valótlanságot, az is hazudik. Aki valamit rosszul tud, az a legőszintébben sem tud igazat mondani.
Tehát legjobb, ha hazudik, akkor még eltalálhatja :sarcasm: :
Romhányi József:A kacsa napilapja
Egy kacsa, kit nem gátolt erkölcsi korlát,
vérbe mártva tollát,
epével dagasztott, könnyekkel erjesztett
rémhírektől nyüzsgő napilapot szerkesztett.
Mint képzelt csatákba kiküldött riporter,
fajokat tiport el.
Éhínség, mészárlás
s még száz más
kiagyalt borzalom
tobzódva tombolt mind a tizenkét oldalon.
Tűzvész vagy szerényebb
méretű merénylet,
naponként hatvan,
már nem kapott helyet, csak a viccrovatban.
Ezer vészt eszelt ki, a hasára ütve.
Így lett napilapja a valóság tükre. :evilgrin:
ferko998 írta:
Behalok rajtatok!
Elkaptátok egymás fő érdeklődési körét.
Ez on-olás?
Vannak ilyen hülye rovat lehetőségek. Kérni kéne a Moderátor Urat, hogy csináljon egy káegyes, egy ufós, egy hazudozós, egy istenes, meg egy nem tudom milyen rovatot, aztán nem keveredik.
Hogy a vérbe lehet mári itt eligazodni? ÁÁÁÁÁ!!! :-X
Ja, majdnem kifelejtettem: Kéne még egy Alex-Petrás és egy külön Ferkó998 kalandjai is. :-))
ferko998 írta:
Nem emlékszem már a könyv szereplőinek neveire.
ferko998 írta:
Olvassá má visszafelé is!!!
Már megmondottam. Megint lemaradt. :-)
@ kutyagumi:
Lófaxt.
De itt valami sántit nekem.Ezen a sikon mozogva,hogy a Föld egy börtönbolygó…akkor lehetne a Mars is az.Mondjuk a Föld Nosztra,a Mars pedig Vác.Az úgyis közel van.
Azért van lehetetlenné téve mondjuk a bolygóközi utazás,amiért nem mehetsz olyan böribe,ahol túl sok a barátod,nehogy bandázni kezdjetek,vagy épp az ellenséged sok és elkülönitenek tőlük.Nincs két egyforma böri.Én hiába mesélem el,milyen egy zárka Vácon,ha te még nem ültél ott-de máshol igen-akkor max.csak elképzelésed lesz róla.
Az őrség is mindenhol más.Ahogy a parancsnok is.
De akkor Darla nem lehet smasszer,ha ő is ember.Akkor ő is rab,csak nem tudja.Inkább szintes,nem smasszer.
Anhaido sámán volt,Vufirt nem vágom,de őket ezek szerint csak beszerveték.Ha leszól a Bökönyi(az országos parancsnok volt valamikor)ezek ugranak.Ez nem hatalom,ez szolgálat.
Hmm..Az anyaméh a befogadózárka,a test a felszer…ezen a vonalon nagyon sokáig tudok még ötletelgetni magamnak..
De ki a parancsnok?
@ kutyagumi:
Nem tudom, hogy jött ide a K1, eddig nem volt téma. A titkos cikknél viszont történelme van, csak nem figyeltél. Azzal kezdődött, hogy a Ferkógyerek belinkelte Tysont és Jonest, mondván, hogy a siker titka, hogy valaki húsz évig nyomja, mint az állat. Talán nem?
Továbbá, ha megnézed, hogy mi van kiírva legfelül, jobb oldalon, láthatod, hogy én, ha akarnék se tudnék off lenni. :)
Igen, olvastam, hogy megmondtad, ki Darla legfőbb felettese, de nem. Nem is az volt a kérdés.
Az elme gyilkosaiban le van írva, hogy Darla felett még három szint van. Azt kérdeztem, hogy ki a harmadik? Mert leírtam a nevét, csak észre kellene venni.
Szóval, Mars, 50 éve, felvételek, burkok, és az első lecke a világról. Ha valamit kitiltanak a mainstraimből, az jó jel, de persze ettől még simán lehet ugyanakkora fake, mint amiket Darwin hordott össze.
@ ferko998:
A Föld siralomház egy olyan világban, ahol tényként ismerik, hogy a lélek létezik és nem hal meg. A halál feledés, más nem lehet.
kutyagumi írta:
De ha azt mondom egy böribe,hogy a dandártábornok a péká,attól még a nevét nem tudom.
Egy börtönnek három alapvető lakótipusa van(ez mán magyarossan hangzik:)))
1.a megtévedt báránykák.Ezek az áldozatok,akik soha többet nem kerülnek vissza ilyen-olyan okokból.Egész nap rotyognak,mint a kávéfőző.
2.a bűnelkövetők,akik csak akkor követnek el újabb balhét,ha tényleg megéri a rizikót.Benn tanulnak,kerülik a bajt,stb.
3.a veteránok,akiknek mindegy kinn vannak-e vagy benn.Azért bűnöznek mert jól esik,és benn is folyamatosan garázdálkodnak.
Vannak átfedések,vannak egyéb tipusok is,de ez az alap.
Ha a Föld börtönbolygó,akkor arra nem lehet kivetiteni ezeket a viselkedéseket?
@ ferko998:
Jó fele kapisgálsz.
Egy korábbi ékes hozzászólásomban kifejtettem, hogy kerültem ide.
Látod, nem csak egy féle börtön van. Én például másfél évig voltam egyben, aminek egy teljesen másfajta rendeltetése volt, mint amit mondtak róla. Azt mondták, hogy azért van, hogy ott megtanítsák, hogyan kell megvédeni a hazát, meg hogy vigyázzál az országra meg a szocialista táborra, meg ilyesmi. Viszont teljesen másért volt. Még csak nem is börtönnek hívták.
Bezártak, dolgoztattak, szar kaját adtak és bűnözőkkel zártak össze.
Szerinted?
A börtönnek, mint olyannak sokféle fajtája van, de egy rendeltetése.
Az meg hol van leírva, hogy le van írva, hogy ki a nagyfőnök?
@ Duncan Shelley:
ferko998
Posted április 5, 2012 at 1:17 DE.
Ez a káegyes rosszhelyre írása. Nem a tiéd Barátom.
Duncan Shelley írta:
Ez Ferkó kérdése volt. Arra nem ez a majdnemválasz? A nevekkel elég hadilábon állok. De egy betűtípusra hasonlított, valami király, vagy császár vagy herceg. Nem hiszem, hogy a sztori szempontjából jelentősége van. De ezt csak te tudhatod. :-)
Duncan Shelley írta:
Hát nem ezt mondom kicsit másképpen?
Duncan Shelley írta:
Persze,de mielőtt megkezded az itéletedet,akkor még TE vagy.Ha belegondolok,akkor lehet hogy az itélet elején döntöd el,hogy megjavulni akarsz,vagy dacolsz.
A legjobbakat és legrosszabbakat zárják ide.
Tehát van lelkes politikai aktivista,vagy gondatlan sofőr is,meg elmebeteg kéjgyilkos is.
Viszont akkor nem csak ez az egy börtönbolygó van.
Ha a főgóré az országos parancsnok,akkor az alatta lévő szinten több bolygót irányitanak.
Csak ehhez Darlának semmi köze sem volt.Az ő közvetlen főnöke is nyilván több társával együtt müködött.Akár ők is tarthattak több börtönt az irányitásuk alatt.Ha piramisrendszerben gondolkodunk,akkor nagyon sok börtön van még.
ferko998 írta:
Egy hadifogoly táborra ez nem igaz, egy nem önkéntesen besorozott katonákból álló laktanyára nem igaz, egy elmegyógyintézetre nem igaz.
Egy önkényuralom alatt létesített intézménybe bárki bekerülhet.
Bekerülhetsz, mert sokat tudtál, vagy keveset, vagy csináltál valamit, vagy nem, vagy eljössz őrnek aztán itt ragadsz, sokféle lehet…
Persze ezekben is lehetnek bűnözők, meg rotyogók meg tudom is én mik, de mi értelme kategorizálni?
ferko998 írta:
Ezt már csak az Író Úr tudhatja. Attól függ, hogy mit gondol, vagy “meggondol”, mert meg is gondolhatja magát, aztán mégse ilyet ír, hanem valami másmilyet…
@ Duncan Shelley:
Nem ide akartam irni a K1et,csak véletlenöl ide sikeredett.Nem lényeg.Legalább Kutyagumi is olvasta. :-P
ferko998 írta:
Olvastam a korábbiakat is.
Nem akartam vitázni a profikkal. Ez ízlés kérdése.
A sikerre meg úgy gondolom, hogy nem jó a példád, mert ez a győzelemre, meg bajnokságra példa. Sikeres a Norbi pl.
@ kutyagumi:
Aki recseg,az szenved a honvágytól,aki rotyog azt ba…ák. :-D
Viszont tetszik az őrös elméleted.Akkor Darla mégis teljes jogú őrszemélyzet volt.Hiszen ugye lelkekről beszélünk.
Itt van előttem a könyv.
Nincs leirva név.
Ki a parancsnok?
kutyagumi írta:
Abban sikeres amit csinál-ez volt a mögöttes gondolat.A becsületes munka mindig kifizetődik.Legyen szó sportról,tanulásról vagyakár egy bűncselekmény megtervezéséről :-P
És a befektetett munka mikor gyümölcsözik,az egy kurva jó érzés.
@ kutyagumi:
Mátyás király a mesében mindig álruhában elvegyült a pór népek közt(na persze)
Lehet itt volt a péká diverzánsba’és nem vágtuk olvasás közbe’?
@ ferko998:
Vágod.
Kérdezd Duncant, mert átgondoltam, aztán nem tudom, hogy melyik adat publikus, melyik nem és ő tudja, hogy mire akart ezzel kilyukadni.
Az őrös dologgal kapcsolatban már korábban ideírtam egy könyvet, mint érdekességet: Bruce Goldberg: Előző életek, jövendő életek.
Tényleg jól jönne néha, ha lehetne a kommentekben keresni, vagy szűrhetnénk ilyenekre, mint Kutyagumi összes csodás hozzászólása. ;-)
ferko998 írta:
Azért néha elgondolkodom azon, hogy mit gondolhat valaki, aki csak úgy idetéved és beleolvas a kommentekbe is. :talktothehand:
@ kutyagumi:
Az iró nem mondja meg.
Egyébként számit,hogy ki a parancsnok.Minden tőle függ.Egy új péká mindig minden megszokott és működő dolgot elbasz
kutyagumi írta:
Mééé??Mos’miva???
:-D
ferko998 írta:
Igen, az is siker. Néha apróbb dolgokban igazat kell adnom másoknak is. :-|
@ kutyagumi:
Amúgy ebben a hónapban alig lesz dolgom,úgyhogy sokat fogok még irkálni-ha nem iktatnak ki fentröl. :-P
ferko998 írta:
:timeout:
Az imént megbeszéltük (megbeszéltem magammal…), hogy nekem semmi sem off, de ez most majdnem.
Ismét keresek tesztolvasókat, magyar és angol nyelven. Ezúttal szakmai anyagokról van szó. A terjedelem 20-36 oldal között van.
Ha netán érdekelne valakit, akkor az eljárás ugyanaz, ami a múltkor volt:
írjatok e-mailt a brookskiado@gmail.com címre, benne valódi névvel, telefonszámmal és postacímmel.
Köszönöm!
ferko998 írta:
Itt minden hiteles információt megtudhatsz róla: http://bodor-csaba.vagyok.net/ :laugh:
Duncan Shelley írta:
Komoly témáknál először meg sem tudok szólalni :shutmouth: azután erőt veszek magamon . :-D Ez pedig arról árulkodik hogy mérlegelem hogy érdemes-e megszólalnom :quiet: Mert azután mindig megkapom , hogy bezzeg tévedhetetlen vagyok , meg ilyenek :cry:
Mert ha leírnám , hogy Anyai nagyapám milyen levelet hagyott hátra a családban , miután 1950-ben , mint kísérleti alanynak részt kellett vennie egy orosz programban , ami pont kapcsolódik a témához , akkor az lenne a rejakcijó hogy Thirdeye mármegin így meg úgy !
Olvastam (bevallom szoktam), hogy amikor valaki mesélt egy szibériai sámánnak arról hogy ember járt a holdon űrhajóval , az majd megszakadt a nevetéstől .
-Fiam , egy igazi sámánnak nem gond a holdra , vagy más bolygókra eljutnia , még űrhajóra sincs szüksége . :skywalker: :airplane:
Persze ha csak fizikai testben gondolkodunk , akkor kell űrhajó . :flagus:
kutyagumi írta:
Igen , de előttük meg :cat: mentek , ezért az :mouse: -ek már nem tudtak visszajönni elmesélni mit láttak . Egyetlen túlélő maradt , az ő elbeszélései alapján rajzolták a filmet :-))
thirdeye írta:
Dolgoztam a90es években a Dáridó c.tévéműsorból megismert G.G lajosnak vagy Lagzi Lajcsinak,ha úgy jobb.Ez abban az időben volt,mikor a Pálfival meg a Tolvaly( ;-) )nevűvel spanba megvették a Rege szállót az Istenhegyin.Mindegy.Akkor volt alkalmam megfigyelni,hogy gondolkoznak,tárgyalnak,léteznek a kősikeres,kőgazdag emberek(Lajcsi ilyen,nem az a kedélyes trombitás,amit a tévében látsz.)
Valami felmerült,egyből pattant a kérdés:”Vállalod?Igen vagy nem?”(nem esetén ki vagy rúgva,van más)”Ennyit kapsz.Mikorra kész?”
Ez ment egész nap,de mindenkivel.
Te elolvasol itt valamit.
Miért rágódsz rajta napokat?Nincs tétje annak,amit ideirsz és lehet,hogy van értelme,több mint a tektonikus eltolodásoknak,meg a hülye vicceknek.
Döntsd el egyből,hogy érdemes-e hozzászólnod vagy sem.
Az életben is mindenem rágódsz egy napot?Mit csinálsz akkor a Tesco-ban?
Utána előzetben ültem valahol,ahol nagyon ment a bandázás meg a zsarolás.Ott,az akkori”öreg”szellemi vezető mondta egyszer ezt-beleszivott a cigijébe,lassan fújta a füstöt-“Nem holnap.Milyen holnap?Lehet addigra meghal ez a kö..ög.Most van itt a frájer,most kell huzgálni.Holnap…?”
Ez a mai zen lecke számodra.Emésztgesd. 8-) :-P
@ Duncan Shelley:
Friss hir:Overeem megbukott a doppingteszten(ki hitte volna)Nem lesz Dos Santos vs Overeem.
Frank Mir vagy Velasqez lehet a beugró.
Off.
@ ferko998:
a hülye szmájliktól nem lehet irni normálisan.
ferko998 írta:
Melyik a zen lecke ? Ez : 8-) vagy ez ? : :-P
ferko998 írta:
Amúgy meg , egy jószívű zen mester már rég agyonverte volna Thirdeye-t . :-(( :beatup:
thirdeye írta:
Ez egy oximoron volt.
@ thirdeye:
Most láttam az Euronews-on,hogy “feltalálták”a golyóálló bőrt.Állitólag a pókhálóelven működik,nem értettem a szakzsargont,mert nem magyarul ment.
Bevontak valami lágy,zselés anyagot ezzel a bőrrel és rálőttek először pisztolyjal,puskával,végül gépkarabélyjal.Lassitva mutatták,roppant érdekes volt.Még az AK-47es sem vitte át.Biztos,hogy sérülne a célszemély,törne a csont vagy ilyesmi.De ez nem kis dolog.
Viszont nyilvánosságra hozták,tehát ez már a szinfalak mögött régen meg lehetett.
Merényletek?Még csak szimulálni sem kell…
Miért irom ezt?Rendben van,hogy asztráltest meg minden…de nekünk,egyszerű népeknek kell űrhajó a Marsutazáshoz.
Annyira lehetetlen lenne,hogy már régen van erre is technológia?
Elképzelhetetlen?
ferko998 írta:
Lehet hogy az volt . ?:-) De bevallom hogy még nem vagyok elég stabil a Dharmában , ezáltal nem sok sikert értem el a szamápattiban , nem beszélve a szamádhiról . Pedig szeretném elérni az abhinnyá állapotát . De azt mindenképp szeretném elkerülni , hogy ráksaszává váljak . :laugh:
ferko998 írta:
Én ezt nem mondtam . Miért ne lehetne ? attól még hogy semmiről nem tudunk , még minden lehet . :-)
@ ferko998:
És egy zen-mester senkit sem ver agyon,csak a botjával ütögeti.
De ma már ezt sem teszi,mert akkor nem lesz,akinek az ostobaságából eltartsa magát.
A régi zen-mesterek voltak ám csak az igazi kanyik!Semmihez nem értettek,de azt olyan meggyőzően csinálták,hogy még ma is emlegetik őket.
A recept nem változott azóta sem.
ferko998 írta:
Ismertél régi zen mestereket ? Mondjuk a marson . Csak hogy na offoljunk nagyon . :-D
@ thirdeye:
Tudom,hogy nem mondtad.Költői kérdés volt.
Amúgy a szatori megtörténtekor azt hiszem megérted majd a szamádhit is.
?:-)
thirdeye írta:
Nem,de te sem.
Amit olvastam róluk az éppen nem volt rossz,csak nekem más a tanulság.
@ thirdeye:
AZ mekkora habi,mikor a Bodhidarmához elmegy egy veréb,hogy tanitsa,de nem akar várni a sorára,ezért levágja a lábát és odadobja elé,hogy ő már milyen jócsávó?! :laugh:
Erre odafordul Bodhidharma:”TE vagy az akire vártam,öcskösöm!”
Lehet nem szó szerint igy…
Vajon mire mondta?
Nem arra,hogy van egy akkora madár végre,akit ki lehet forgatni mindenéből,úgy hogy még tetszik is neki?
@ ferko998:
Valóban nem ismerek én sem régi zen mestereket , ezért meg sem ítélem őket .
Egy újat ismertem , egy Japánt , de ö meg azt javasolta , hogy napi 12 órát kellene legalább meditálnom . Sajnos szamszárikus hajlamaim ezt nem engedik meg úgyhogy ennyi . De ez nem a zen mesterek hibája . Amúgy már szinte viccesnek találom , hogy azok az emberek , akik húsz körömmel kapaszkodnak az anyagi világba , el sem tudják képzelni hogy lehet valamit anyagi érdekek nélkül is csinálni . Szerinted ez nem vall korlátolt gondolkodásra ? :yinyang:
thirdeye írta:
Egyet ismertem,ha hiszed ha nem.Ezt még elmesélem,utána többet nem személyeskedek,igérem.
(szegény ember az,aki már igérni sem tud) :-D
A fateromról van szó.Nagyon rossz ember volt az öreg.A maga módján szeretett minket,de ahogy öregedett a teste,úgy lett egyre mogorvább.Minden testvérem elmenekült mellőle.már amikor szabadlábon volt,illetve mi nem voltunk intézetben,de ez mellékes.Egyedöl én tartottam ki mellette,de én sem szóltam hozzá hetekig.Nem fogtam fel,hogy miért csinálja.Még ha a régi orvhalász barátaival összeültek iszogatni,akkor sem szólaltak meg,csak max.óránként.
Láncdohányos volt,és iszákos.Sokszor figyeltem titokban,ha egyedül volt akkor sem mozdult meg,csak nézte a cigifüstöt és ült egyhelyben.Kérdeztem a vége felé,hogy nem kéne orvoshoz mennie?130ról 75kilóra lefogyott pár hónap alatt.Ezt válaszolta:”Minek?Mit fog mondani?Ne gyújtsak rá többet?Ne igyak?Én fiam már b…szni nem tudok,nem is akarok.Jó nekem igy,hagyjál békén”
Aztán egyedül is halt meg.Csúnya halála volt,egyedül haldoklott sokáig.Minden rokon sápitozott,sajnálkozott látványosan.Elzavartam őket,mert akkor jöttem rá hogy ezt ő akarta igy.1.Akkor kellett volna sirni mikor még élt.2.Ő még a saját anyja temetésén is saját magát szórakoztatta(kipisszegte a papot a bunkó)hol sajnált volna bárkit is.És ezt nem is várta el senkitől.
Nem tudom milyen egy megvilágosodott ember.De az öreg nem gyártott véleményt soha semmiröl.Nem érdekelte a Mars.Nem várta a mentőürhajókat.
Az sem érdekelte,hogy a szomszédban mi van.Mindig minden helyzettel tudta mit kezdjen.Panaszkodni sem hallottam.
És többet ült egy helyben mint Bodhidharma.
Nekem ilyen egy igazi megvilágosodott ember.Hogy miért?
Miért ne?
@ ferko998:
Lájkoltam .
@ ferko998:
Végül is elgondolkodtató hogy van -e jelentősége annak hogy mi van a marson .
Hiszen itt a földön is mindenki a saját bolygóján (világában) él . És hát amint a kommentelésekből kiderül , mindenki próbálja védeni a saját bolygólyát , csak ritkán adunk egymásnak leszállási engedélyt . Akkor is csak rövid időre .
Bár az is igaz hogy nem is szívesen kutatgatjuk más bolygólyát . Kivéve Kutyagumit aki szívesen felkutatja az összes jó bige bugyogólyát .
Ez :poop: volt ?
@ thirdeye:
Tudományos szempontból,meg még ki tudja milyen okoból nyilván van jelentősége.
Viszont az egyes emberek életében milyen változást hozna,ha kiderülne,hogy tényleg van értelmes élet a Marson?
Azoknak akik várják a mentőürhajót,azoknak nyilván ez szexuális kielégülést hozna.
De attól én még nem lakok jól.
Milyen az emberek befogadóképessége?Ezt sem tudom.
Ha látnék kicsi,zöld emberkét,biztos nem a kapcsolatfelvétel lenne az első gondolatom,hanem hogy le kéne csavarni és el kéne adni :-D
Nem haverkodok.
Mi is idéztünk szellemet.
Egyszer a konyhában lépéseket hallottam és az ajtó alatt láttam,hogy valaki mászkál bent.Azt hittem az asszony jött haza.Kiszóltam neki.Semmi válasz.Kimentem megnézni.Az ajtó zárva,belülről benne a kulcs,pont ahogy hagytam reggel.Semmi különöset nem láttam.Nem tudom mi volt ez.De nem is érdekel.Bántani úgysem tud,akkor meg kit érdekel.Figyelnek a szellemek?
Figyelnek az idegenek?
Megszoktam már,hogy folyamatosan szemmel tartanak.Szégyellős nem vagyok.Akkor miért aggódjak?
A tektonikus eltolódások miatt?
Majd ha eltolódtak,akkor idegeskedek majd :-)
Ez az egész nagyon érdekes.Érdekelne is,ha lenne valami kézzelfogható dolog ezzel kapcsolatban.
De nem őszülök bele,ha nem fog igy történni
ferko998 írta:
Ez kézzelfoghatóbb ? : http://www.youtube.com/watch?v=UqUzpsle5NU :laugh: :laugh: :laugh:
Igaz, Tesla hullámok segítségével….
http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/tudomany/823-enigma-a-mars-friss-informaciok-megint-hazudtak
ferko998 írta:
Én sose. Az emberek gyakran nőnek ekkorára és ilyen formájúra maguktól.
Én pl. egy kicsit jobban is nézek ki és erősebb is vagyok valamivel, pedig csak pipihusit fogyasztok.
ferko998 írta:
Sajnos van. Utánanéztél az ajánlott irodalomnak? Abban benne van a módszer, de nem hinném hogy szívesen használja bárki önszántából.
ferko998 írta:
Ezek a meglátásaid zseniálisak! Esküszöm, hogy Te egy zen mester vagy. ;-)
ferko998 írta:
Persze, hogy nem szó szerint, mert nem magyarul mondta. De nem arra mondta. Tök másra.
ferko998 írta:
Talán mégis valami baj lehet veled? Ha ezt mondom, akkor személyeskedés, ha kérdezem akkor kifejeztem az aggodalmamat.
thirdeye írta:
Mert mindenki egyéniség akar lenni, én meg elfogadtam, hogy nem vagyok olyan mint bárki más, viszont mások nem lehetnek olyan májerek mint én.
ferko998 írta:
Már kiderült és semmilyen változást nem hozott.
De ha most derülne ki akkor én egy hétig nem dolgoznék, csak piálnék és csajoznék.
Úúúú na ez megint egy nagyon jó post! :-D (még nem volt időm beírni a közfelméréshez a véleményem, bár nem lesz nehéz mert ahova kommenteltem 80%-ban odatettem, hogy nagyon jó post :silly: ) Mostanság eléggé megfogott ez a téma, abban a rengeteg szabadidőmben el is kezdtem utánajárni. Nem csak az Marssal kapcsolatos dolgoknak, de a Hold is legalább ilyen érdekes. Kicsit utállak most Duncan, majd talán holnaptól szabadulok és akkor egy rendes kommentet is összehozok, addig meg próbálok a dolgaimra koncentrálni. :-X :-X :reallyangry:
Kiss Buddha.
Ez miért nem jött meg a mailcímemre? Letiltottál?
Amúgy jó a cikk. A belinkelt írást kivéve. De mentségedre legyen, az nem a tied.
intergold írta:
Nem tiltottalak le. Úgy tűnik, elfelejtettem kiküldeni az értesítőt. :)
Nekem a freemail néha a spamek közé teszi az értesítőket. Talán ezért nem kapta meg intergold.
kisboros írta:
Ő gmail, az rendben van. Megnéztem, elfelejtettem kiküldeni.
Duncan Shelley írta:
Igencsak érdekes párbeszéd kezd kialakulni.
Gyorsan küldd ki mindenkinek a linket! :-)
Úgy látszik egyes körökben Bodor Csaba nem népszrű… :cry:
Talán egy jó kis Botos Barnabás cikk? :struggle:
kisboros írta:
Rendszeresen ellenőrzöm a spam mappát. Mindenesetre jól esik a törődés.
Emberi mulasztás volt. Ez a tök jó kategória… :D
intergold írta:
Emberi mulasztás pótolva. Mert mint tudjuk, ami késik, nem múlik, csak már nem biztos, hogy fontos. :D
@ Duncan Shelley:
Ó, hát igazán nem kellett volna… ;)
Azért egy technikai részlet zavar. Nehogy félreérts, pont nem gond, hogy nem jött ki ez a cikk nekem, szóval tényleg nem erről a részéről van szó, nem vagyok ennyire egoista, de hogy értetted azt, hogy elfelejtetted kiküldeni? Ez nem egy automata rendszer, mint pl. egy levelezőlista?
@ intergold:
Miután elindítom, automatán küldi ki. :) Ott még nem járok, hogy időzített cikkek heverjenek a startvonal mögött.
Egyébként mi a probléma a csatolt cikkel? Miért nem tetszik?
Duncan Shelley írta:
Weinberger azon elmélkedett, hogy vajon milyen lehet Isten és az Ördög egy napja.
És mit teszel az álmodért? Érdekel az álmok 10 titka?
Persze, hogy érdekel! Hogy mit teszek az álmomért… az a baj, hogy nem is tudom hol kezdjem… :\
@ Duncan Shelley:
Nekem kicsit légbőlkapottnak tűnik. Nem mondom, hogy nem igaz, és érdekes is volt – habár vannak benne meredek dolgok -, csak olyan “jól megmondtam a frankót, amit a világon rajtam kívül még 4 ember tud” íze van, nem túl sok alátámasztással, lábjegyzettel, hivatkozással, amit már egyébként egy mezei főiskolai dolgozatnál is elvárnak jó régóta.
Ha meg tényleg az a csávó írta, aki ezt: http://b-barna.atw.hu/ , akkor nincs miről beszélnünk szerintem…
Duncan, kifejtenéd bővebben – akár itt, akár privátban, akár egy új írás keretében -, hogy mit is gondolsz erről a börtönbolygó-teóriáról? Ez érdekelne, és szerintem nem csak engem.
És még egy kérdés: van, vagy volt közöd a szcientológiához? Nem akarok indiszkrét lenni, és ha akarod nagyvonalúan elmehetsz a kérdés mellett, meg beskatulyázni sem foglak, ha igen, csak kérdezem.
Ez a börtönbolygó-dolog nálam első hallásra ott hibádzik, hogy egy társadalomnak, amely – ha nem is spirituális beállítottságú, de – tisztában van a szellemi törvényszerűségekkel, és olyan szuper, mint az Elme Gyilkosai szerint a Föld lehetne Darláék nélkül, hogy a picsába lehetnek bűnözői…?
De ez csak egy kérdés, amire tényleg érdekelne bármilyen ötlet.
Meg is akartam ezt írni 12 évesen, csak aztán rájöttem, hogy megelőztek… :D
Duncan Shelley írta:
Megkérdezhetem, hogy milyen szakma?
intergold írta:
Végre valaki lerántja a leplet ! :laugh: :laugh: :laugh: :-( :-(( :cry: :-P
Biztos érdekes a cikk, de nekem túl sok volt a műszaki szöveg benne. Miért ne lehetne? Lehet. Nem tudok többet hozzátenni. Mindenről hazudnak mindenkinek és főleg nekünk. Fogadom, az első, amit születésünk után hallunk, valami hazugság.
Ez fura…
Tegnap este elolvastam a cikket, aztán elkezdtem írni, ami eszembe jutott. Mivel túl gyengének találtam ahhoz, hogy elküldjem, ahhoz meg már késő volt, hogy tovább pepecseljek vele, elmentettem, hogy ma befejezzem. Ez volt:
Engem leginkább az állítás lepett meg a csatolt cikkben, hogy az amerikaiak és az oroszok összedolgoztak. Amennyire én tudom javában zajlott a hidegháború, ami bármikor átcsaphatott volna a hagyományos „csihipuhiba”. Az űrkutatás elsősorban katonai célokat szolgált, felderítési, védelmi, támadási lehetőségeket nyújtott, ezért öltek annyi pénzt bele, nem azért, hogy holdkórosok bóklásszanak az űrben E.T. után kutatva. Annak mi haszna lenne?
Írtam, hogy én azért akartam régész lenni, hogy első kézből szerezzek ismereteket, tárgyi bizonyítékokat és hiteles forrásokat, amikből aztán levonhatom a megfelelő következtetéseket és valószínű sokan hasonló megfontolásból lesznek űrkutatók. A kutatáshoz viszont temérdek pénz kell, amit csak abba fektetnek, ami aztán még több pénzt hoz, vagy hatalmat. A tudás hatalom, ezért van a hazudozás. Miért avatnák be akkor az ellenséget? ?:-)
Hacsak azért nem, hogy így jobban félre tudják vezetni és szemmel tartani egymást. Amikor meg már túl messzire mennek, szabotálni? :talktothehand:
…azért fura, mert az előbb elolvastam a Trükkös kérdés 3.-at és arra jutottam, hogy nem csak én megyek piszok messzire a következtetgetésbe és az összeesküvés elmélet gyártásba. Meg arra, hogy már nincs kedvem tovább agyalni rajta, úgy sincsenek adataim, meg válaszaim. Ha valakinek viszont vannak, az tegye bátran. :bye:
intergold írta:
Ez egy mondat?
Van kérdésed?
Mit akarsz ezzel?
Mondjuk én majd megadom a választ, illetve ellentmondok. Még van pont négy választási opciód.
A választás előtt még szabad vagy, rajtad áll meddig élsz vele…
Az első lecke a világról: a média nem az érzékszerved. ezzel 1 et ertek:)
kutyagumi írta:
Ez egy mondat Sherlock, és igen, kérdezem, és mint minden kérdéssel, ezzel kapcsolatban is válasz(oka)t akarok. Vagy inkább szeretnék.
@intergold:
Hát bizony, elvesztetted a választás lehetőségét. Már nem dönthetsz.
Azt mondod, hogy ez egy mondat, és kérdezel is. Akkor először ellentmondok, majd válaszolok. Már nincs lehetőséged arra, hogy csak ellentmondást vagy csak választ kapj vagy ne tégy semmit. (Ez lett volna a három másik lehetőséged.) Így veszíti el az ember a szabadságát.
intergold írta:
Csak azért kérdeztem, hogy egy mondatot szándékoztál-e idevetni, mert a mondat egy gondolat kifejezésére összeállított szavak összessége. (Itt meg mostan mi a gondolat?)
Ha egy mondat lenne akkor egy gondolatot fejeznél ki. Tehát ez nem egy mondat.
Ha van kérdésed, akkor tedd fel úgy, hogy érthető legyen!
Mert az a kérdés, hogy “hogy a picsába”, önmagában teljesen értelmetlen, de úgy is, ha valamelyik más “mondatrésszel” (gondolattal?) kapcsoljuk össze.
Próbáljuk csak ki!
Persze csodálatos, látnoki képességemmel megfejtem, hogy mit is akartál kérdezni.
A válasz a következő:
A társadalomban fellelhető deviancia fordítottan arányos az egyedek problémamegoldó képességével.
Ebből az következik, hogy minél nagyobb számú egyednek hiányzik a megoldási képlete valamely, a túlélést gátló problémára, annál több hibás döntés és ebből fakadó cselekedet születik. Ennek egyenes következménye a deviáns viselkedés.
Egyszerű statisztikai számítással megállapítható, hogy azokon a területeken ahol alacsony képesítésű emberek élnek (amellett, hogy potenciálisan kisebb a munkavégzési készség), sokkal több a deviáns viselkedés.
A deviancia megfelelő képzéssel, oktatással csökkenthető és megszüntethető. Megfelelő képzés pedig nem létezhet félreértésekre, érthetetlenségekre, alapozottan.
Ez a baj a pszichológiában és tárgykörében teszetoszáskodó emberekkel. Maga a tárgykör soha nem került kidolgozásra. Így soha nem is lehet a problematikáit megoldani. A helyes irányú kutatásokat pedig, értetlen emberek hada értelmezte félre.
Tehát úgy lehetnek a bűnözők, hogy Darláék téves tanokat nyomatnak.
Ha nincsenek téves tanok, nincsenek bűnözők.
@ kutyagumi:
Nem a téves tanok miatt lesz bűnöző valaki.Kérlek ne okozz csalódást.
És a másik hozzászóló-Intergold-rosszul tudja,amit tudni vél.Vannak bűnelkövetők,akik tisztában vannak a szellemi törvényszerűségekkel,jobban mint egynéhány “szellemi vezető”.És nem csak az önjelöltekre gondoltam.
ferko998 írta:
Hol mondtam ilyet?
Azt mondtam, hogy azzal lehet fenntartani a bűnözést. Ez azt jelenti, hogyha helyes a tanítás, akkor helyreáll a rendszer.
A bűnözők nem téves tanok, hanem félreértések, félreértelmezések miatt lettek bűnözők.
Nem csak a jelen idejű problémáik léteznek, vannak korábbi dolgok is, korábbi téves döntések.
Ez még egy kicsit kapcsolódik a Mars-hoz.
@ Dr. Kutyagumi:
Van különbség bűnöző és bűnöző között.
Az igazi “old school”(bocs,nem jut eszembe jobb kifejezés)bűnözőkkel nem lehet egy napon emliteni az”újkori csodagyerekeket”.
Van erkölcs és van becsület.Van tisztelet is.Csak az az alaphelyzet,hogynem jár alapvetően,hanem ki kell érdemelni.EZ az egyetlen különbség a “nem-bűnöző”és a “bűnöző”között.A többi már csak porhintés meg maszlag.
Ha hasznos emlősnek bizonyul valaki,akkor van létjogosultsága.A liberális hülyeségnek semmi értelme.Azt a gyengék és a gyávák találták ki,önvédelemből.
Na jó,ezt viccnek (is)szántam.
@ Dr. Kutyagumi:
Hogy pontos legyek:a társadalmi együttélési szabályok be nem tartása a mai világban bűnözésnek számit.Pedig ott is vannak ilyen szabályok,csak nem buziknak iródtak. :-X
@ ferko998:
Az úgynevezett rabtársadalom életképtelen. Ha nem venné körül egy társadalom, amitől enni kap, éhenpusztulna. Ha nem venné körül egy társadalom, amin élősködni tud, éhenpusztulna. Kint a világban, ideig-óráig néhányan el lehetnének, ha le tudnak bunkózni egy sérült kóbor ebet, de amint ez kevés, szakértelem, tervezés, szervezés, vezetés híján éhenhalnak.
A társadalom nem azon az alapon felsőbbrendű, hogy más szabályok szerint működik, mint a rabtársadalom, hanem azon az alapon, hogy képes a fennmaradásra. Ezt részben azzal éri el, hogy a fizikai erőt nem emeli az értékrend csúcsára. Az a nagy marha agresszív melák, aki a sitten a király, kint az életben egy nulla, aki megélni sem tud.
Összecsúsznak a korok. Ebből adódnak a bajok.
ferko998 írta:
Ezt azért nem értem…
Talán Dr. Molotov hozzászólása a témához rávilágít, hogy miért nem értem.
Annyira jót írt, hogy csak na. Kár, hogy lemaradtam és nem én írtam. Mondjuk én nem tudok ilyen irodalmisan írni.
@ Dr. Molotov:
Persze igazad is lehetne,ha nem általánositanál,illetve ha egy icipici kis fingod lenne a témáról.Nem Inkompetensnek tartalak,félreértés ne essék,csak ez nem ilyen sarkos.
Először is:rabtársadalom mint olyan nem létezik.Ez egy mesterségesen létrehozott valami,és a benne élő rabok alakitják nap mint nap.
Biztos,hogy nagy részük élősdi patkány,ez nem is kérdés.De olvasásra ajánlanám mondjuk Szolzsenyicin egy-két könyvét.Nem mindenki egyforma,akin rabruha van.Hohó!Közel sem.
Emlékeztetnélek arra,hogy a média nem az érzékszerved.Ott kell élned egy közegben huzamosabb ideig,hogy objektiven megitélhesd.Az általánositás nem csak primitiv dolog,hanem gonosz is.Talán ezt nem kell körülmagyaráznom.
Rengeteg szervezőzseni van ott is.És ők kint is jól éltek.De ez mindegy is…
Nem a fizikai erőről beszéltem,de megmondom őszintén,hogy csapdának szántam,mert gondoltam hogy valaki egyből ráugrik(én nem rád gondoltam)Az erő lehet szellemi is.
Okos,ügyes,rátermett,hozzáértő…soroljam még?A felszini társadalomban mindenki azt csinálja,amihez ért???Na bújjatok el,srácok :laugh: ha lesz időm megkereslek titeket :-D A sitten a nagy marha melákok nem menők.Még csak nem is hiszik magukról azt nyugi,mert nincs nekik megengedve.Az,hogy ki mit hisz,az más kérdés.
És végezetül:nem állitottam,hogy az általad”rabtársadalomnak”hivott izé jobb.Vagy hogy igykellene élniük a felszini embereknek.Csak annyiban gyakorlatiasabb,hogy ha valaki valamiben balfasz akkor azt nem hagyják ugrálni,nemhogy még megtapsolnák.
@ Dr. Kutyagumi:
Mit nem értesz?Egy köcsög az köcsög.Nincsenek jogai.A társadalomban mindenkinek mindenhez van joga.Miért?Ezt meg én nem értem.
Miért járna ki mindenkinek a tisztelet?A bizalom?Hogy utána jól pofáraejtsen?Érdemelje ki!
Ezt pont neked kell magyarázni?A nők ugyanilyenek.Egyből megbizol mindegyikben?Ne már…
ferko998 írta:
Az RTF-en büntetésvégrehajtásból írtam a diplomamunkámat. Az első verzió túlzottan tényszerű volt, ezért visszadobták. Írtam egy másik verziót, tele süketeléssel, és négyes lett.
Ez ugyanaz.
Tegyünk különbséget bűnözők és politikai elítéltek között. Egy politikai elítélt lehet a legkevésbé romlott abban az országban.
Mit szervezett meg? Egy rablást?
Itt mindenki mindent csapdának szán…
Mit jelent a szellemi erő? Bírja a kínzást?
Miben az? Verekedésben, gyilkosságban, lopásban, nemi erőszakban?
Költői kérdés. Majdnem az ellenkezője igaz.
Ki engedi meg nekik vagy ki nem?
Nem gyakorlatiasabb, épp ellenkezőleg. Ha kiveszed a képből a napi élelmezést, az ellátást, az eltartást, akkor csak éhhalál van.
Lehet, négy-öt dolog nagyon fontos, de egy valódi társadalom működéséhez még kétezer másik is kell. Egy valódi társadalomban van értéke egy nyelvtanárnak, egy programozónak, egy sofőrnek, egy építésznek, egy cipésznek, egy énekesnek, egy asztalosnak, egy pilótának… Bent kinek van értéke? Egy gyilkosnak, egy bunyósnak, egy dílernek, másnak semmi. A kinti társadalom is kifacsart, a benti még inkább.
@ ferko998:
Ugyan abszolút laikus vagyok a témában, de én úgy látom, hogy a szervezett bűnözésben már sokszor sültek fel a vezető hibája miatt. Azért mert a tekintélye miatt követték, mert féltek tőle. Nem azért mert zseni volt bármiben is. Vagy lehet zseni volt bankrablásban, de a drogüzlethez abszolút nem értett. Mégis követték. :-)
“Van erkölcs és van becsület.Van tisztelet is.Csak az az alaphelyzet,hogynem jár alapvetően,hanem ki kell érdemelni.EZ az egyetlen különbség a “nem-bűnöző”és a “bűnöző”között.A többi már csak porhintés meg maszlag.”
Ez a fenti világban is abszolút így van szerintem. Feltételezem az általad vizionált helyzetben nincs hierarchia. A fenti világban sincs mindig, pl a szomszédot abszolút nem tisztelem. Pont. De, ha valamilyen szinten feletted áll akkor jár neki a tisztelet, ez valóban igaz. De amennyire én tudom, ez az alvilágban pont ugyan így van.
A rabtársadalom pedig valós, ezt nem igazán értettem miért negáltad. Esetleg valóban nem társadalom (nem vagyok szakértő, nem ismerem a szakszavak pontos definícióját), de egy viszonlag jól körülhatárolható közösség. Mondjuk a kijelentésével nem értenék egyet, bár ellent sem mondanék. Erre a válasz nem fekete vagy fehér, szerintem. :-) Rengeteg változó, és a helyzetet leíró tényező függvénye a végkimenetel. Annyit talán megállapítanék, hogy a fenti társadalom jobban túl tudna élni mint a lenti. De ez csak egy viszonylag megalapozatlan vélemény.
“…,illetve ha egy icipici kis fingod lenne a témáról”
Ha van kettőtök közt valamilyen személyes ellentét, távol álljon tőlem, hogy beleszóljak. De úgy emlékszem, hogy nem írta le a Dr. Úr, hogy miben van otthon. Lehet, hogy ebben doktorált, azért mert más véleményen vagytok, nem jelenti hogy fingja sincs róla. Persze ez csak feltevés és egy megjegyzés. :-)
U.I.: Csak rohanásban volt időm olvasni a kommenteket meg reagálni, nézd el kérlek, ha nem valami összeszedett, vagy valami már említve volt lejjebb. :-D
Dr. Molotov írta:
Mostmár hivatalosan is félek magamtól… :shutmouth: :shutmouth: :shutmouth:
@ Dr. Molotov:
Elbeszélünk egymás mellett.
Egyik egyetemen sem értenek hozzá.Csak azt hiszik.Most nem érek rá,mert épp főzök(bocs)de ők csak azt a felszint látják amit láttatnak velük.
A politikai elitéltek is megromlanak nagyon gyorsan.
Nem csak “bűncselekményeket”lehet megszervezni és nem mindent büntet a BTK.De például azt is meg kell szervezni,ha tetszik ha nem.
A kinzást is birni kell.
A nemi erőszak ott is bűn.Ebből irtál diplomamunkát és ezt sem tudod?Ejnye-bejnye…
És nem is a benti társadalomról beszéltünk eleve,de ha összezárnak egy csomó ártatlant és elveszik az élelmezést akkor ők nem halnak éhen?
A felszini társadalom éppúgy tele van potenciális elkövetőkkel,csak éppen nincs vér a pucájukban semmihez.Az igazi meggyőződésből erkölcsös ember nagyon kevés.
És szerencsére a rendőrök és a smasszerok között 90%os a korrupció.Még jó hogy ők becsületesek.pffff…
Képmutatók,esetleg.
Méghogy működő társadalom…
micsoda idealista,kommunista duma ez…
@ Dr. Molotov:
Nem jól irtad:asztalos robot,mentős robot stb..
Egy igazán értékes embert MINDENHOL értékelnek.
Egy akaratgyenge buzit a munkahelyén éppúgy kihasználnak a becsületes kollégái.
Ez még mindig csak képmutatás.Nem győztél meg.
@ Fisher:
Mint mondtam nem megbántani akartam.Csakhogy én nem könyveket olvastam el a témáról,mert kellett,hanem 13év6hónapot leültem.Akkor is többet tudok erről a dologról,ha professzorit ir róla.Ez van.
Nem az egyes emberek közti viszonyról beszéltem,hanem az általában elfogadott társadalmi együttélési szabályokról.
Magyarországon nincs szervezett bűnözés.A média neked sem az érzékszerved.
Amit ti annak hisztek,az csak pár régi csibész,akik ismerik egymást régóta és manipulálgatnak egy csomó “lelkes”fiatalt,a saját céljaik elérése érdekében.(mert a Fidesz és az MSZP nincs a látókörömben,tehát arról nincs véleményem)
És mindig minden esetben a spiclik miatt buknak be ezek a”bandák”.Ennyi a rendőri munka:felvenni a wamzerok vallomásait.Csak a tévében nyomoznak.
Nem futtatom én sem a “lenti”társadalmat.Abban igaza lenne Dr-nak,hogy a “lenti”társadalom nem létezhetne a “fenti”nélkül,csakhogy ő kizrólag a sittről beszélt.
De akkor az összes ember,aki nem végez termelőmunkát szintén zenész-igen,a rendőrökre gondoltam.
Olyan rendőrrel még nem is találkoztam,aki meggyőződésből lett volna az.Olyannal inkább,aki nem akart dolgozni(bevallottan)
És aki még rendőrnek is hülye,az lesz a smasszer.Pont
Egyébként tényleg nincs fekete és fehér ebben a témakörben.
És Dr.elfogult,mint ahogy én is. :-D
@ ferko998:
Erdetileg arról írtam, hogy a hangoztatott tankönyv-célok és a valóság nem fedi egymást. Sőt bizonyítottam, százötvenhat esettel, rámutatva az alapvető képtelenségekre. A tankönyvi cél az, hogy a börtön nem büntetés, hanem nevelés. Az elítéltet kiszedik a számára lealacsonyító, kényszerítő kinti közegből és behelyezik egy mintatársadalomba, a börtönbe, ahol megérti és megtanulja, hogy az erkölcsös élet sikeres. Az őrök, a nevelők stb. mind erkölcsi példaképként állnak az elítéltek előtt, akik példaképet látnak bennük, és ezáltal javulnak meg.
Ezek a hangoztatott tankönyv-szakkönyv szintű hivatalos célok. Én arra mutattam rá igen pontosan, hogy ebből semmi nem valósul meg, az eszközök pedig alapvetően lehetetlenné teszik, hogy ezt megvalósítsák.
Az átlagos őr tíz év szolgálat után, túlórával együtt sem keres havi százezer forintot, a tizenkét órás beosztások tönkreteszik a magánéletét, felőrlik testileg és lelkileg. A szakma szégyelnivaló, megvetés övezi, olyan magas a pályaelhagyás, hogy mostanra már semmilyen felvételi követelmény nincs, csak jöjjenek. Kevesen húznak le egy évet, akik hosszabb időn át börtönben dolgoznak, azok nem látnak mást maguk előtt, vagy a nevetséges nyugdíj miatt csinálják.
Az őrök viszonya a rabok felé a gyűlölet. Ha valamelyik meghal, például öngyilkos lesz, kifejezetten örülnek neki. A smasszernek, nevelőnek semmi tekintélye nincs a rabok előtt. Helyzete a legkevésbé sem irigylésreméltó, erkölcsisége megkérdőjelezhető, a sikeres, példaértékű életvitel pedig egy vicc.
A bv nem működik, mert az alapjai hibásak. A nevelés kudarc.
A rabok két csoportra oszthatók: az egyik az, aki folyamatosan bűncselekményeket követ el, a másik az, aki ennek az áldozata. Kivétel alig van. Azt írod, a nemi erőszak bűn a börtönben, pedig napi szinten ez történik.
A kinti társadalom nem tökéletes, de működik. Ha nem működne, nem élnének emberek.
Lehet, neked csak “kis buzi” vagy “robot” valaki, mert nem erőszakos, de a valós társadalomban nem kell az erőszak. Egy nyelvtanár attól értékes, hogy nyelveket tanít az embereknek. Egy asztalos attól értékes, hogy használható bútorokat készít. Egy mentős attól értékes, hogy megmenti az embereket. Nem szükséges erőszakosnak lenniük. Sőt! Egy pedofil mitől értékes? Vagy egy betörő? Vagy egy zsebtolvaj? Egyik sem ér semmit. Egészséges ember nem igényli, hogy rettegjenek tőle.
A BTK-ban nincs benne minden bűn, ez igaz.
@ Dr. Molotov:
A kommented első felével tökéletesen egyetértek.Valóban ezek a tankönyv célok? :laugh: :laugh: óriási!!! :laugh: :laugh: :laugh: Tényleg nevetek most!!!
A kulcsos őrök és a rabok nem utálják egymást,ha nincs személyes ellentét.Ezt embere válogatja,minden elfogultság nélkül mondom ezt.
Nemi erőszak évente pár alkalommal történik,ugyanis már annyi a buzi,hogy nem kell ehhez folyamodniuk az ilyen hajlamú “embereknek”.A buzikat is megvetik bent egyébként.Mint ahogy az általad emlitett pedofilokat is.Ők bele-belecsúsznak egy nemierőszakba,de hadd ne sajnáljam őket.
Különben én a nemierőszak miatt elitéltekre gondoltam,azokat megvetik bent.
De látom túl sok tankönyvi véleményed van még.
Kevés olyan ember van bent,aki ott is folyamatosan bűnöket követ el,azokat elkülönitve őrzik.Itt nagyot tévedtél.Rengeteg áruló van,és a bűnvádi erős visszatartó erő.
Nem a munkásembereket szidtam,a”robotembereket”.
Nem a bűncselekmény miatt lesz értékes egy ember.EMBERKÉNT viszont még lehet értékesebb,mint egy olyan mentős,aki szarik a munkájára,de valamibűűűűl neki is meg köll élnie.
Elfogult vagy,mint egy náci aktivista. :-D
Remélem nem valami személyes sérelem miatt?
De ettől függetlenül jókat irsz.
Csak elfogult vagy..
ferko998 írta:
Áhááá!!
Ezt értetted félre!!
Az értékes embert itt pont az asztalosokra és a mentősökre értettem.
A jó csávó,ha véletlenül elhasal és becsukjátok,bent is jócsávó marad.Nem nézi le azért senki ,mert dolgozott.Nem a fizikum számit.Volt egy altatóorvos bent,aki részegen eltolt valamit a műtőben és meghalt a betege.Kapott 7évet.
Kicsi volt,szegény és gyenge fizikumú.Nem volt wamzer,mégis mindenki kedvelte.Mert jó humorú,normális ember volt,szerethető.Azt hiszed bent mindig ölik egymást az emberek?Azok is kintről buktak be,majdnem mindnek van családja…stb..
@ ferko998:
Zöld erdőben jártam,
három csibészt láttam,
kettőt el is kaptam,
mindjárt haza vágtam.
A harmadik elszelelt,
nem is tudom miért,
pedig nem akartam
kiontani a belét.
Üldöztem sokáig,
ügyes volt a csajszi,
mindig tudta, hogy kell
kitartóan hegyen-völgyön át bandukolni
Szaladtam utána,
próbált elosonni,
de nyakon csíptem így
tudtam meglocsolni.
Ezt az aranyos locsoló verset neked írtam.
De nem rólad szólt, hanem a sztereotípiákról és köszönet érte, hogy segítesz ezeket lebontani. :victory:
@ Dr. Molotov:
Amit meg akartam magyarázni egyébként-csak a kapkodásban elkanyarodtunk-az annyi mindössze,hogy nem minden bűnöző rossz ember,és nem minden jó ember tényleg jó ember.És a társadalmi együttélési szabályok nagy többsége csak kolonc és értelmetlen.
Persze,hogy nem lehet pszichopatákra bizni…semmit sem lehet rájuk bizni :-)
De nem minden arany ami fénylik.
Egyébként ez már az új topik témája inkább.
Az úgynevezett tolvajtörvények-ez csak a régi neve-pedig ésszerűek ám,csak ti nem ismeritek,és a mai fiatalok szarnak rá,sajnos.
Mindegy hogy kint vagy vagy éppen bent.Ezek irányelvek,nem konkrét törvények.
De ehhez semmi közötök,bocs. ;-)
@ Roni:
Hát…köszi… :-D
@ Roni:
Akár holt, oly a szenvedő,
Így jár e torz koron.
Az emberben ölni, mi még maradt,
Amit istentől hozott-
Mert nem lehet több a rab,
Csak húsdarab,
Amit a vasbeton körbefog.
Vigyáznak itt piti tolvajt,
Finom ujjú zsebest,
Olyt ki onta testvéri vért,
Más asszonytól
Késsel kért kegyet,
S van ki bankba colttal mené,
Hogy pénze számtalan legyen.
És van diplomás, furfangos csaló,
Szülész, ki magzatot ölt,
Hízelgő, cukros öreg úr,
Más csontot, ajtót tört.
De most mind itt,
Itt senyvedé – itt,
Hol bezárul a kör.
Létünk csupán kartoték-adat,
Nevünk néhány szám.
Hangoskodni,
Azt nem szabad-
Csend, itt az az aranyszabály,
S igaz is csak egy leheten,
Az meg kulccsal s bottal jár.
És gőgösen lépdel a direktor,
Aki mindenbe lel hibát.
Néki semmi nem jó,
Nem tökéletes,
Õt féli rab, féli porkoláb,
S jaj annak kire haragja gerjed!
Át nem hull bocsánatán.
(részlet Baráth Gyula barátom verséből)
Ezt kapod cserébe a remek locsolóversedért.
Fogadd sok szeretettel,húsvét alkalmából.
Dr. Molotov írta:
Ja, a kurvák!
Azokat jobb, ha békén hagyod. :-X
Roni írta:
Jaj, de jó vers!
Kár, hogy későn jött. Jövőre ezt fogom használni locsolás előtt.
Köszi. Mondtam már, hogy lehet, :kissblow: hogy szeretlek?
ferko998 írta:
Pedig pont ezek érdekelnek.
Egy börtönbolygón nem árt tudni.
Egyébként annyira elfogulódtál, hogy nem tudtál az objektívitás szemüvegén keresztül nézelődni, aztán a válaszaid meg szana-szét lettek szórva.
Ne csinálj már olyat, hogy hülyének nézzenek!
Nem kell itt azonnal válaszolni.
Egy probléma, egy vélemény, vagy megoldás.
Ez a képlet.
Ha jót mondasz, még be is szállok és lenyomjuk a másik doktort, mert ne hagyjuk az elméletieket itt érvényesülni!!!
A gyakorlat teszi a bűnözőt, nem? :talktothehand:
@ Dr. Molotov:
A nevelés nem kudarc.A nevelés nem is cél.A nevelőtisztek azzal vannak elfoglalva,hogy beágyaztál-e?Borotválkoztál-e?Milyen nevelés?
Eszembe jutott valami azért.Már tudom,honnan vannak a tankönyviróitok értesülései.
Még özönviz előtt ültem egy keveset a Gyűjtőben(Budapesti Fegyház és Börtön)A könyvtárban(B objektum)vannak kulcsra zárt szekrények,amikhez a rabok nem férhetnek hozzá.Hárman beterrorizáltuk a pedofil(visszaeső)könyvtárost és elloptunk pár könyvet kiváncsiságból.Érdekes,hogy nem is keresték,de mindegy…
Az egyikben olvastam egy nagyrabecsült börtönpicológus tanulmányát a börtönöket irányitó bandákról.Többet nevettem,mint egy vigjátékon.Az a helyzet,hogy van egy két rafinált kis cigánygyerek,akik kis juttatásokért sztoriznak ezeknek a picológusoknak,és abból lesz ez a sok handabanda,amit utána ti elolvastok,és ahogy látom el is hiszitek.Ez viszont nem baj,mert legalább a közelében sem jártok az igazságnak,és megkönnyititek a bent élők dolgát.Off.
Dr. Kutyagumi írta:
Azok benne vannak….
ferko998 írta:
Aha.
Ez válasz a kérdésedre a börtönbolygóval kapcsolatosan.
Nem művészet, de frappáns. ;-)
ferko998 írta:
Én a szexológusok könyvén szoktam jókat röhögni. :-)
Különben jót válaszoltál.
@ Dr. Kutyagumi:
A tolvajtörvények nem a böriben születtek.
Ja és főzés közben irtam visszaolvasva,ezért lett olyan szar amilyen. :-((
Azért a végére csak lett valami konszenzusféleség-részemről.Mert a másik doki vagy neonáci vagy ó-kommunista. :-* :-* :-*
ferko998 írta:
Dr. Molotov érti.
@ ferko998:
Igen, ezek a hangoztatott célok.
Arisztotelész, Aquinói Szent Tamás, Thomas Hobbes, Rousseau, Hegel, Hans Kelsen, John Rawls és még nagyon sokan elmélkedtek a büntetésről, annak szükségességéről, mértékéről, szerepéről, céljáról. Egész filozófiák vannak, amik ezt tárgyalják. A társadalom büntetését általában a természet törvényeivel magyarázzák, mondván, hogy a természet is büntet, például fájdalommal vagy halállal, ha valaki megszegi a szabályait, és ez gyógyítólag hat(hat) a megtévedt organizmusra.
Pár éve tör előre az a nézet, hogy a bűnözés betegség, és a bűnözőket kezelni kell. A kezelés az kémiai kasztráció, hipnózis, átnevelés, gyógyszeres kezelés.
A börtönben a rabok egyik része erőszakol, terrorizál, csicskáztat, a másik része meg elszenvedi ezeket. Ellopják egymás holmiját, zsarolnak, fenyegetnek, vernek, ölnek. Ezek a szürke mindennapok.
Lehetséges, hogy a mentős, akit kihívnak hozzád, nem szereti már a munkáját, vagy épp rossz kedve van. De ettől még elvégzi, és megmenti az életed. Szerinted ez nem értékes? A szaktudása, a hajlandósága értékes.
Én elfogult vagyok, te pedig nem? Tényleg? Úgy látom, amióta kommentelsz, egyfolytában azon vagy, hogy elismerést, csodálatot, tiszteletet kapj azért, mert bűnöző vagy. Kevesebb Ganxta Zolee, kevesebb Dopeman, és több nyitott szem kellene. Nincs semmiféle bűnöző-romantika. Attól senki nem lesz menő, hogy árt.
Az egész bv értelmetlen. Nem csökkenti a bűnözést, hanem növeli. Nincsenek eszközei, de még megfelelő elméletei sem ahhoz, hogy eredményes legyen. Ez a valóság.
Szerinted mi a bűnözés? Mitől van? Hogyan lehet csökkenteni vagy felszámolni? Milyennek kellene lennie egy valóban hatékony börtönnek?
Dr. Kutyagumi írta:
Ja,azok is jók.Vagy frigid vénasszonyok irják vagy kis…kukijú gátlásos verebek. 8-)
ferko998 írta:
Valószínűleg egy neonáci ókomcsi. A kommonizmus és a nemzeti szocializmus is a szocializáció valamilyen formáját testesíti meg, tehát gyökereiben azonos?
Azt hiszem vissza kell vennem a címemből, mert nem akarok a hülyék kasztjának jelzésével tetszelegni.
Csak Alex miatt mutattam meg sokszínűségemet.
Dr. Kutyagumi írta:
Dr. Molotov mindent ért.
Ez a Dr. dolog már kezd kissé gáz lenni. Nem kellene itt ennyire igazodni a napi politkához. :D
Dr. Molotov előbb volt Dr., mint Dr. Kutyagumi, ezért Dr. Kutyagumi inkább legyen Adjunktus.
Mert a végén itt már mindenki Dr. lesz. Engem kivéve.
Dr. Molotov írta:
Nem egyszerűbb lenne annak utánajárni, miért van bűnözés, és az alapoktól kezdeni?
A börtön csak tüneti kezelés.
@ Dr. Molotov:
Nem vagyok bűnöző.Külföldön élek,épitőiparban vállalkozom-4embernek adok munkát-kidobó vagyok és edzősködöm.
Ganxsta Zoli egy szinész fia,egy bohóc,nem bűnöző.Dopeman előadó.Én nem kedvelem,de valamiért csak veszik a magyarok a lemezeit.
Én is azt hajtogatom,hogy nincs bűnöző-romantika,és engem is zavar,hogy a mai nyápic fiatalok ezt hiszik.Pont ma irtam erről Kisborosnak.(ilyesmiről)Az idegben már nem tudsz olvasni sem? :-P
Nyugodj meg,nem kell idegeskedni.
A börtönnapok szürke hétköznapjai nem ilyenek és pont.Nem fogom százszor leirni.
De azt hiszel,amit akarsz.
Azért van ennyi bűnöző,mert olyan jól működik a társadalmatok.Jól látod.
Mindenki jól csinál mindent.
Tudom,hogy elfogult vagyok-oda is irtam egy kommentbe-de biztos van rá okom.
A valódi nevelés,a nézőpontváltás lehetne talán egy jobb kiindulópont,de ez nem cél egyáltalán.Egy börtön is óriási üzlet,hiába mondják,hogy veszteséges.De nem erőlködök,inkább olvass el egy tanulmányt,abban sokkal jobban tudják.
Hmmm….
Egyszer a Hangya félretette az elveit és nyilatkozott egy picológusnak,mert már zavarta ez a sok sületlenség,amit a magadfajták összehordanak.
Azt nyilatkozta válaszul egy másik”szakértő-picológus”hogy Hangya nyilván szégyeli magát a többi rab miatt,és ezért hazudott ilyeneket…
Többször nem nyilatkozott senki.
És még egyszer-remélem most megérted-leirom,hogy nem a”mentőst”hanem az embert minősitem.
De ez sem lényeges.Lobotómiát a kurva bűnözőknek,oszt majd mögtanúúújáák!! :yes:
@ dr. kisboros:
Illetve még az sem,ebben igaza van minden Doktornak.
Te meg menj a’csába a doktorátusoddal :laugh:
dr. kisboros írta:
Az nem érdekel senkit. Tüneti kezelésnek sem jó. Ez az egész másról szól.
Azért van bűnözés, mert odafent van egy érdek, miszerint legyen bűnözés.
A TV, a zene, a rádió, a mozi, Dopeman… – ezek mind a bűnözést reklámozzák.
ferko998 írta:
Tehát szökött rab vagy? És mikor alszol?
Bohócnak lenni jobb, mint bűnözőnek.
MRW-t hivatalból ismerem.
Dr. Molotovnak nincsenek idegei. Nem tudsz olvasni? Pedig az elején leírtam mindent, amikor először megszólaltam. Ti kezdtétek.
A Kutya leírta, miért van bűnözés.
Nincsenek magamfajták. Csak én vagyok.
Attól még lesz bűnözés.
FankaDeli – Maffiabetegség (2011)
http://www.youtube.com/watch?v=jb_1BitYbqQ
@ Dr. Molotov:
Nem dolgozom az épitőiparban,csak vállalkozom,pontosabban vállalkozunk.Legálisan,ha érdekel,de ez magánügy.A többi munkát végzem személyesen.
Magyarországon eddig egyetlenegy olyan szökés volt,ami sikeresen végződött,az is 99ben volt.Többek között ebben sem vagy valami jól informált.
Leszarom,hogy tisztelnek-e itt.Hogy ezt miből szűrted le…?
Megmondtam az elején,hogy nyugodtan lehet törölni a regisztrációmat.Azért irogatok ide mert kiváncsi vagyok,és nekem ez tanulságos.És ezért is kérdezek ennyit meg kötözködök,bár kinek mi?
Az,hogy kinek mi jön le ebből az engem hidegen hagy.
Hagyjon téged is hidegen az én véleményem és kész.
Média ide vagy oda…valamiért,még mikor a “rendőrös”filmeket nyomták a tévében,akkor is utálta mindenki őket,mint a sz..rt.Biztos az a rohadt agymosás volt az oka,nem a rendőrök bunkósága és inkompetenciája.
@ Dr. Molotov:
Érdekes,hogy pont a mentősök jöttek fel.Még a 90es években,a gyümölcskosaras gépek idejében mentem gépeket üriteni-alkalmazottként-és az egyik kocsmában pont egy mentőorvos részegen ütötte a gépet,mert”nem adott”.Mikor szóltam,hogy ne tegye elküdött a “nagyfejű k.. anyámba”.ezért pofonvágtam.Egy héttel később ugyanott megtámadott egy székkel.Akkor több sérülést is összeszedett.Azért feljelenteni fel tudott,és a tárgyaláson sirva rebegte a birónak,hogy azóta tönkrement az élete.Meg hogy mekkora geci vagyok,pedig ő mentős.
Igen,minden mentős jó ember,minden rendőr bőnöldöző és minden elitéltet kasztrálni kell.
Te Eichmann reinkarnációja lehetsz :-*
Duncan Shelley írta:
Csak egy múló szeszély volt. Már nem akarom magam leértékelni.
@ ferko998:
A XX. század elején a csendőröknek volt tekintélyük, tisztelték őket, a bűnözők is. Nagyon kemény emberek voltak. Jelvény-fegyver-törvény nélkül is. Azóta ez sokat változott. Sok gyáva, rettegő ember megy rendőrnek, hogy erős legyen. De ettől nem lesz. Az ilyesmi többnyire pózőrködés.
Azt mondtad, sose voltál ideges. Hát mégis? Sok felesleges érzelem, és közben semmi sem az, aminek gondolod.
ferko998 írta:
És fordítva?
Norma Jeane Montersonnak hívtak.
kisboros írta:
Nem. Ez Julius Andan. A többi csak zenei aláfestés.
Ennek ellenére örülök, hogy terjeszted az igét.
ferko998 írta:
Jó, akkor én tisztellek.
Erre máris leszarsz…
FIgyeld meg, hogy milyen szépen elvesztetted a kontrollt.
Tudom, a kaja, meg a gyors olvasás.
A nézetkülönbség a nézőpont különbsége miatti tapasztalatokból levont következtetésekből alakul ki.
Erre mondják, hogy más a véleményetek. Ebből lesz a nézeteltérés.
Te a tapasztalataid alapján tök jókat mondasz. Tetszenek a történeteid, és sokszor jók a meglátásaid is. Azonban néha ki kell lépni egy zónából és nagyobb perspektívát kell venni. Ezt már többször megtetted. Próbáld ki, hogyan gondolkoznál, ha globálisan néznéd a helyzetet.
Van a bűnözőknek egy sajátos tulajdonságuk. Ez minden bűnözőre igaz. Megpróbálnak elrejteni valamit.
Ez egy furcsa ellentmondásos helyzetet teremt, mert látszólagos őszinteséggel kompenzálnak és amikor találkozol velük, nagyon közvetlennek tűnnek, de az igazság az, hogy csak a felszínt látod. A mélyben továbbra is elrejtenek valamit, és amit látsz az nem más, mint egy stratégia része, hogy másnak lásd őket.
Ezért esik vissza négy hónap után a mintarab…
Remélem figyeltél. Én a BŰNÖZŐKRŐL beszéltem.
Kétféle bűnelkövető van. Az egyik béna és elbasz valamit, vagy nem lát más kiutat, a másik szereti a szakmáját.
A propaganda és a bohócok a klippekben és a marsiak sem tudják mi a különbség egy hülye Ferkó és egy bűnöző között.
Érted?
@ Dr. Molotov:
A csendőrös példa tökéletes.Végre valami. :handcuffs:
Dr. Molotov írta:
Nem neked,de irtam ma hogy ezen a területen nincsenek fekete-fehér válaszok.
Sejtettem egyébként…. ?:-)
@ kutyagumi:
Ha ez a videó az,amire gondolok(Hantateri-izé..FankaDeli)akkor azzal kapcsolatban az az érdekes,hogy még a szélsőjobbosok is használják J.Andan irását….hogy mik vannak…
@ kutyagumi:
Igazat szóltál,de erről már beszéltünk.A habiszti definiálásánál valahol….kanyi,kanyhaló,kamista…már nem emlékszem..
Egyébként másfelé is irogatok.
Meghalt ma egy gyerekkori ismerősöm.Sajnálom.De be lettem támadva azért,mert nem rázott meg.
12éves kora óta ivott és szipuzott.Aztán jött a többi sorban,igazi politoxikomán lett.Ez nem az örök élet receptje,tudtommal.
Nem sajnálom,őszintén szólva,na.Ő akarta.
És most basztatnak. :-X
@ kutyagumi:
Egyébként mindig kategóriákat gyártunk,észrevetted?
Lehet,hogy nincsenek is bűnözők.Lehet,hogy csak gátlástalan emberek vannak és a többi tanulható folyamat…
Nem tudom.
De ez is már az új topik témája inkább.
ferko998 írta:
Nézd meg, ez nem indás.
ferko998 írta:
Hát csinálj úgy!
A társadalomban vannak ilyen képmutatást támogató dolgok.
Néha azt kell mutatni, hogy sajánlod. Erre békén hagynak.
ferko998 írta:
Igen, ez egy hiba. Minden helyzet egyedi és etikai szempontból kéne vizsgálni a dolgokat.
Ismered a Dextert? (Az egy sorozat.) Elég érdekes felfogást mutat.
Jaferko998 írta:
Ferkó Barátom!
Lenne egy nagyon fontos kérdésem. És ne vedd félvállról a dolgot!
Szükségem van minden tapasztalatodra a témában (itt a bűnözéssel kapcsolatos dolgokra gondolok).
Szerinted hogyan bűnözők a kurvák?
@ kutyagumi:
Szerintem sehogy.Itt teljesen legális,csak a striciket üldözik-azokat nagyon.Van most több ilyen hely is,amit védünk.Ezek szerencsétlen,hülye nők.Mármint az itteniek.
Álságosak és képmutatóak,viszont ezt mindenki tudja-ők is magukról-ezért nekem semmi bajom sem volt soha egyikkel sem.
Őszintébbek,mint az a háziasszony,akinek három gyereke van,és amig a férje azért dolgozik,hogy eltartsa őket,addig őt stócolja a szomszéd.Ez konkrét példa,épp tegnap volt a botrány a lépcsőházban.
Ott van még azért a markecolós kategória is,de most csak a prostituáltakat kérdezted,ugye?
Az otthoni Btk mostani állásfoglalását nem ismerem,mikor még én jártam a börit,akkor még néha összeszedegették őket a yardok,ha nem fizettek nekik helypénzt.
Amúgy pedig ez egy egyszerű szolgáltatás,pénzért szex.Ennyi.
A hozzátartozóknak mutattam részvétet(telefonon könnyű)a saját rokonaimnak viszont nem.Ők rongálnak.
Csak hallottam,hogy valami sorozatgyilkosos sorozat,de nem érdekelt annyira,hogy bele is nézzek..azt hiszem valami orvos,ugye?
@ ferko998:
Köszönöm.
Duncan borul ki a prostiktól. Szerinte le kéne lőni őket (Benne van a konspirátoros könyvében, már hogy utálja őket.). Csak még azt nem mondta meg nekem senki, hogy hogyan ártalmasak. Szerintem többnyire áldozatok, ritkábban meg kihasználják a pasikat, azok meg örülnek ennek. (Nem a markecolósról beszélek.)
Gyorsan olvasd el, mert ki leszek törölve. :-(
A Dexter egy állat jó sorozat. Meg kéne nézned. Az első rész után úgyse lehet abbahagyni. Nem úgy mint a Revolver, mert azt gyorsan abba lehetett hagyni, de amikor Duncan először ajánlotta, akkor se értettem, hogy miről is szól.
Ezt már nem tudom hogyan kötöm össze a Marssal. Tuti meg leszünk ölve a csetelés miatt.
Megvan!
A Marson biztos van valami élet. Ha más nem, hát ősi létformák előfordulhatnak. Ebből nyilvánvalóan következhet, hogy a legősibb mesterséget űzi valaki, mondjuk a prostik.
Sikerült. Remlem maradhat!
;-)
@ kutyagumi:
A régi Btk-ban üzletszerű kéjelgés volt a neve,annak amiről beszéltünk.Keress rá.
Az a video amire gondoltam.Csak most meg is néztem végig.Akár jónak is lenne mondható.Kár,hogy az előadó attól még szélsőjobbos.
Viszont a ma felmerült témák közül mindhez köthető picit a mondanivalója,még ha nyögvenyelősen is.
@ kutyagumi:
Lehet hogy az oldal csúcsgóréja valami személyes sérelmet dédelget.Ő dolga.Legfeljebb ebben nem értek egyet vele és kész.Attól még kurva jó iró. :laugh:
Na már megint a kurvák… upsz…
Eszembe jutott valami a másik témához Donovannal kapcsolatban,de annak utána köll olvasnom holnap…na,mindegy.
Végül majdnem minden kurva áldozatként végzi,igy vagy úgy.
Egyet ismerek csak,aki vénségére kilábalt belőle.Most ő az egyik megrendelőnk.De ő is alkesz lett.
Ezek is szeretetéhes teremtések ám,felzabálja őket a szakmájuk.De ez az ő magánügyük.Ha lenne rá időm,akár sajnálhatnám is őket…
kutyagumi írta:
Szerintem nem kellene hamis vádakkal illetned a szuperadmint a saját weboldalán… 8-) Egyik sem igaz. Nem borultam ki, nem írtam, hogy le kell lőni őket, és nincs benne a könyvben. Sőt, te borultál ki, annyira, hogy törölted magad az oldalról néhány hónapra. :D Pedig csak lelepleztelek, mert neked is vannak érzelmeid, hiába ez a terminátor póz.
Amit tényleg mondtam, az mindössze annyi volt, hogy soha nem értettem, mi a baj Hasfelmetsző Jackkel, miért tekintik bűnözőnek, hiszen nem tett semmi rosszat. Értetlenségemet növeli a kor, amelyben élt és alkotott, mert akkoriban szerintem még annyira sem becsülték a lotyókat, mint mostanában.
De, én megmondtam neked, de nem értetted. Van ilyen. Ellenben még mindig adós vagy az elmélettel, amelyben kifejted, hogyan és miért fontos, oszlopos, kihagyhatatlan tagjai minden társadalomnak.
Lehet, hogy ez ízlés kérdése…
Már megtörtént…
(Miattad túl sok a ., Frei forog a sírjában, pedig még meg se halt…)
ferko998 írta:
Egyet sem ismertem, bár hat évig laktam a Rákóczi tér mellett. Soha nem vonzott az a világ, és Kutyagumi ezt szememre veti.
@ kutyagumi:
Jó vagy elméletben Kutyagumi, de sajnos a “válaszodból” kitűnik, hogy még csak kábé sem értetted meg a kérdésemet. De a fellengzős, lehetőleg minél összetettebben megfogalmazott mondatok összeszerkesztése láthatólag jól megy.
Mindegy. Magyarországon vagyok, nincs időm írogatni, túlságosan valódi az itthoni életem – meg mondjuk ilyen “eszmecserékbe” bele se megyek. Gondoltam, hátha ad valaki egy gyakorlatias válasz – bár, lehet, hogy adott is már valaki, de egyelőre, a fent ismertetett okokból nincs időm az egészet elolvasni. Majd később. Vagy majd egy másik cikkben folytatjuk.
Duncan Shelley írta:
Napok óta nem olvasunk tőled semmi izgit és tessék, a kedvenc nőtipusom támadására még húsz perc se kellett, hogy beélénkülj.
Jaj nekünk Ferkóval!
Bocs, lehet, hogy kicsit költői túlzás volt, de látható, hogy nem szereted őket. A blogkönyvedből elég egyértelműen jön át. És semmilyen fórumon nem írtad le, hogyan ártalmasak.
Alapvető különbség van a bűnözés és a prostitúció között, ez pedig az, hogy a bűnözők az áldozataik szándékával ellentétesen cselekszenek, a prostituáltak pedig a klienseik igényei szerint. A drogozás pedig nem kivétel, mert a drog áldozatának szándéka nem az öngyilkosság, hanem élvezet szerzés, de mérget kap. A prosti nem mérgező, de tud élvezést adni. Vagy ez a szex dolog káros?
Hihííí! Én sok szexet csináltam már, de jó volt és nem érzem a kárát.
Vagy Te ilyen cölibrátista vagy mi vagy? :-|
A lelepleződésemről meg csak annyit, hogy sok réteg van és mindegyik álca. Az egómhoz nem lehet hozzáférni. Uh! Ezt az egót lehet, hogy nem kellett volna.
A Revolver tényleg ízlés kérdése.
Csak arra utaltam, hogy az egy rövid film, és eccőcsak vége. Meg elég nehéz követni a végét. Dexter pedig egy hosszú sorozat és nem túl bonyolult a megoldóképlete.
Duncan Shelley írta:
Ne öljél meg Szuperadmin!
Írok egy dicsőítő valamit, csak ne öljél meg!
Hiszen Ferkó is megtalálta a megoldást te magad kurvajó* író vagy, ezt el kell ismerni.
(*Ez itt jelző volt, ne moderáljad léci!)
:timeout:
Duncan Shelley írta:
Dehogy is. Ez már tényleg költői túlzás.
intergold írta:
Rendben, akkor fogalmazd meg úgy, hogy nem kijelented, hanem kérdezed!
Ha nem basztatod Duncant, még az is lehet, hogy ő maga fog válaszolni.
Fellengzős megnyilvánulásokat tőlem csak az kap, aki maga is fellengzős.
Nincs bajom azzal, ha valaki nem fejezi ki magát tökéletesen. Azzal van a baj, ha leértékel egy valós értéket.
A megfogalmazásodban nem kérdeztél, hanem kérdőre vontad a regény egyik fontos üzenetét.
Nem a marslakókat vagy valami hasonló népeket, hanem azt, hogy az elnyomás miatt ilyen gáz a helyzet, és ha ez megszűnne, lehetne egy jobb világ.
(Még Dr. Molotov szaktekintély kollégám is elfogadta a választ, pedig úgy látom, hogy ő nem beszél a levegőbe.)
Persze, ha ezt félreértettem, akkor javíts ki.
@ kutyagumi:
A félelem ízén dolgozom, rövidesen meg kell jelennie.
Figyelmen kívül hagysz néhány fontos tényezőt, de lehet, a kedvedért egyszer majd ez lesz a téma.
Egy prostival semminek nincs tétje, az egészségeden kívül? :)
intergold írta:
Először is, Az elme gyilkosaiban nincs kimondva, hogy a Föld börtön lenne. Elkészült a 4. és 5. rész vázlata, majd egyszer megírom. Az 5. fogja teljesen lezárni a témát.
Nekem van tapasztalatom arról, hogy nem test vagyok. Arról is, hogy a feledés mennyire egyet jelent a halállal a tudat számára. Ezek ellenére sem lettem szent, vannak indulataim, rögeszméim, tévedéseim, bűneim stb. E tudás, tapasztalat nem tett mindentudóvá, ettől még gyakorlatilag minden tény el van zárva előlem.
A képesség nem tudás. Gyerekként voltam egy Uri Geller előadáson. Elhittem, hogy ő képes mindarra, amit mond. De amikor elkezdett magyarázni Atlantiszról, a kristályokról, mondván, hogy neki onnan van a képessége, na, ott kiverte a biztosítékot.
Fisher írta:
Kutatás, önképzés, írás.
ferko998 írta:
Mi az, hogy én én vagyok, mi az, hogy valaki önmaga? Szerintem ennél magasabbrendűbb kérdés nem igen van.
Típusok alatt olyanokra gondolj, akikkel mindig baj van. Művészek, feltalálók, gengszterek stb. Azt, hogy ezek mennyire alap-karakterek, és életek tömkelege után mi marad belőlük, nem tudom.
Az mindenesetre sanszos, hogy Gumimaci strici volt. :)
Elvileg több ezer létezik.
Ha valaki el akar rejtőzni, akkor közvetítőket használ, akár egész láncokat. Mindenki azt hiszi, hogy aki felette van, az a főnök, de csak a legfelső tudja, hogy ki az. A börtönös hasonlatok jók, azzal a különbséggel, hogy a rácsok belül vannak, az elmében, a tudat alatt. “Minden rab egyenlőnek születik, minden rabnak joga van világlátásához, vallásához…”
Ha viszont az elmével játsszunk, lehetnek olyan közvetítői szintek, akik magukat a forrásnak hiszik, miközben saját ötletként adnak elő egy elmébe ültetett programot.
thirdeye írta:
Képzelődni könnyebb. :)
A fizikai univerzum egy rejtvény, aminek a megfejtése te vagy. De nem eszmei értelemben, vagy a szavak szintjén. Az összes törvényt, az összes lehetőséget és szabályt meg kell érteni, hogy rájöjj, mi ez, miért vagy benne, és ki vagy igazából.
Sokkal nagyobb dolog elvinni egy testet a Holdra, megvédeni, ellátni, mint elképzelni egy sétát, vagy akár test nélkül lófrálni arrafelé. Az egyik tudás, megértés, a másik képesség. Képességgel innen nem lehet kijutni, így van kitalálva.
Ezek a nagy végső válaszok sokkal messzebb vannak, mint azt a NASA-mérnökök, a szibériai sámánok meg a marslakók hinnék.
intergold írta:
A hivatkozások számomra semmit sem tesznek hihetőbbé.
Nem, ez egy másik. Hasonlítsd össze a két írás stílusát, követhetőségét… Az egyik egy közlés, a másik önfényezés. A marsi írásban egyetlen szó sem esik a cikk írójáról.
Gondolataim vannak, tapasztalataim még nincsenek. Így nehéz lenne bővebben írni. Az Igazi Gorkie-nak vannak tapasztalatai, de aligha beszélne róla.
A Föld nevű bolygón nekem nagyjából mindenhez közöm van. Ezernyi téma van, amiről írni fogok, egyszer erről is.
@ Duncan Shelley:
Mikor azt irtam,hogy TE vagy, akkor a LÉNYEGEDRE gondoltam.(nem pont a tiédre)
Fogalmam sincs,hogy mi lehet az.A válaszok nyilván sokkal messzebbre vezetnek,mint azt én elképzelni tudom.
Csak abban vagyok biztos 110%-ig,hogy nem ez a létezés csúcsa,amiben élünk.
Nem hiszem,hogy Ferko998 vagyok.Ha elveszem a bunkóságomat,a tetoválásokat,a nagy hangot,meg még akármit akkor egyelőre nem marad semmim.De ha a zsákos hasonlatra visszatérünk egy percre,és beleteszem mindezeket-ha látnám hogy mit raktam bele a zsákba,akkor az lehetnék én,aki nézi a zsákot,nem aki benne van.
Legalábbis én igy gondolom.
Nagyon sokat kérdeznék most szivem szerint,de mivel dolgod van,ezért befogom a pofámat.Én se szeretem ha basztatnak,mikor dolgom van.
Egyetlen kérdést engedj meg(ezt nem birom ki)
-Tényleg annyira belemész a karakterbe,akiről éppen irsz,hogy olyankor kvázi te vagy az?
@ Duncan Shelley:
Tényleg sok a párhuzam a szcientológiával…
Abban is akadnak jó dolgok.Az meg hogy a hülyéket becsapják,csak szimpatikussabbá teszi őket a szememben. :-*
De akár a Szendi régebbi könyveivel is akadhat párhuzam…és akkor mi van?
Apropó:volt 2005-ben tévévita,Szendi Gábor részvételével.(vs piciátria)
Szegény Gábor barátunk nem egy Julius Andan.Leugatták azok a buzik.Szóhoz se jutott.
ferko998 írta:
Éreztem. Hogy pontosan mi az, azt nem tudom. Gondolataim, elképzeléseim vannak. Az ÉN szerintem a tökéletes üresség, a tökéletes semmi. Nincsenek jellegzetességei, nincs karaktere, nincs oka. Csak van. Az okot ő találta ki.
Ez jó gondolat. A zsák az elméd, benne sok-sok kép, emlék, gondolat, érzelem.
Akkor csak írd le. :) Egyszer válaszolok. Ha tudok.
Amennyire lehet, igen. Az átélés az írás legjobb része, szerintem. Ha átélem, akkor megértem. A dolog meg úgy áll, hogy megértés vs megítélés. Döntetlen nem lehetséges.
@ ferko998:
Nekem nincsenek párhuzamaim.
8-)
@ Duncan Shelley:
Nem pont igy értettem.Az elmém is a zsákban van,a gondolataim is.Minden,nem csak a fizikai dolgok.A késztetések is.
A másik dolog:Hogy tudtad magad beleélni több ennyire ellentétes karakterbe?
Nem arcoskodásból,de nagy lélekbúvár vagyok,rengeteg embernek beférkőztem már a gondolatai közé.A saját közegemben-ez sem csak vaker-én egy igazi tekintély vagyok és nem azért mert többet nyomok fekve másoknál.
DE!Túl jók a gondolatok,a kétségek,az indokok,a motivációk leirásai.
Rendben van,egy-két karakter rendben van.
De Kutuzov is telitalálat.Donovan méginkább,és ő sokkal nehezebb karakter(Kutuzovból minden bokorban akad egy)
Ahogy a három részben végigkövettem a “fejlődését”,az rengeteg olyan meglátást tartalmazott,amit elképzelni nem lehet.Néhol egész kicsit eltúlzott,de minden létezik,minden valós.Nem vonok párhuzamot Donovan és magam közt(nem épp a kedvenc szereplőm egyébként)de én valóban átérzem minden kétségét és vivódását,de nekem biztos megvan rá az okom.
De te honnan…?
Duncan Shelley írta:
Nem pontosan fogalmaztam.De gondolom a csávó is az antipiciátriára gondóót.Mög minden…izé
@ Duncan Shelley:
A tökéletes üresség gondolata ijesztő.
Duncan Shelley írta:
Gondolod, hogy annyir keményen kell dolgozni, hogy eltörne? Nem olyan veszélyesek. :snicker:
ferko998 írta:
Na, azért némi fokozatosság kell. :) Ha függetleníted magad mindattól, ami az elméből jön, akkor bódhiszattva vagy. Nem olyan semmiség az.
Ez egy folyamat, egy technika. Meg persze élvezet.
Hogyan csinálod?
Oké, legyen, én vagyok Andan. :) Ez egy módszer, tényleg. Az élvezet része azért fontos, hogy elidőzzek, elmélyüljek benne.
Donovan alapvetően idealista. Amikor szembesül a valósággal, a félelem (behódolás) és az idealizmus közt őrlődik, és idealista marad. Sokaknak a 3. részben Donovan a kedvenc, vagy az egyik kedvenc. Nekem is megvan rá az okom.
Azon gondolkodom, ki lehet a kedvenced. De nem ismerlek eléggé, hogy ne közhelyek ugorjanak be.
Egyébként kevesen értik meg Andant és a Klánt. Hogy kik ők valójában, milyenek valójában.
ferko998 írta:
Nincs a közelemben egy blogkönyv, de abban van egy cikk, Duncan és a pszichiátria címmel. Abban leírom a pszichiátriával való viszonyom történetét és kitérek az antipszichiátriára is. Katonai kórház, szimulálás, pszichiátria-osztály stb. Az antipszichiátria egy mozgalom, amit pszichiáterek hoztak létre.
Nagyon sokan felléptek, fellépnek a pszichiátriával szemben, a brutalitás, a kétséges eredmények és a tudománytalanság miatt. Amikor Moniz 49-ben Nobel-díjat kapott a lobotómiáért, orvosok tüntettek ellene.
ferko998 írta:
Sokkal több dolog is van mindezeken felül, ami a tiéd lehet. A Ferko998 egy jó karakter, de egy játék, amit néha túl komolyan veszel. Próbáld ki, hogy tudsz-e úgy másik karakterben gondolkozni, hogy nem ferkós nézőpontod van.
Kiegészítés képpen Duncan válaszához:
Vannak ilyen Duncan féle tanítások, nagyon izgalmasak. Fel kell venned egy szereplő nézőpontját, ki kell találni róla mindent amit csak tudsz. Amikor kész már szinte az ő fejével tudsz gondolkozni. Persze erről egész napos tanfolyamokat szokott tartani. Nem könnyű néhány szóban elmondani.
ferko998 írta:
Azért nehéz elvonatkoztatni, mert ezek a fajta gondolatok ottmaradnak.
Van egy másik sorozat, ami elég érdekesen mutat be különböző karaktereket: Battlestar Galactika. Tudom, hogy inkább olvasol, de érdemes szerintem megnézni. Nagyon jól mutatja, hogy egyes karakterek hogyan döntenek, hogyan gondolkoznak extrém helyzetekben.
ferko998 írta:
Ja, Freud is szcientologista lehetett, mert saját kutatásai voltak és jó fele kapisgált?
Duncan Shelley írta:
Lehetek a legjobb szexmániás karakter?
Duncan Shelley írta:
Na most kezdtem el aggódni… :idk:
Duncan Shelley írta:
Ez elég extrémnek tűnik. :shock:
Duncan Shelley írta:
Mert azok a végtelenben találkoznánk és akkor a végtelenben lenne valami? Az ürességben nem lehet valami…
Még három pont se. :-/
ferko998 írta:
A gondolata lehet, de megélni nem. Amennyit én megéltem belőle, az gyönyörű.
kutyagumi írta:
Nem éppen erre gondoltam. :)
Inkább arra utaltam, hogy az egészségkárosodáson túl nem sok kockázat van. Még az se számít, hogy élvezze. Ok, esetleg hazudik, ez mindegy. Egy normális kapcsolatban sokkal több kihívás van, és ott még az is fontos, hogy a szex jó legyen.
Duncan Shelley írta:
Gondolom gyakorlás lehet a dologban.
Duncan Shelley írta:
Itt az alkalom?
Megtudhatjuk, hogy kik ők valójában. Vagy csak bedobtad? Engem érdekel a háttere.
Duncan Shelley írta:
Jobban érdekel a klán háttér nyomassuk azt. De miért pont a Mars alatt?
Csinálhatnál egy ilyen kérdést, mert nem emlékszem, hogy a casting vagy valami hasonló című bejegyzésen kívül ténylegesen konkrétan foglalkoztunk volna ezzel a kérdéssel.
Persze, lehet, hogy csak nem olvastam.
Akkor nyomjál egy hivatkozást! Majd Ferkóval kibeszéljük, amíg ízesített félelmetességeken dolgozol.
@ kutyagumi:
Nem akarok elvonatkoztatni.Szeretek Ferko998(Majdnem Ferenc)lenni.Minden percét élvezem.Nem tudom,hogy van ez,de a tegnapi ócskább napért,ma cserébe kétszer annyi sikerélményem volt.Jó nekem igy.
Vagy éljem bele magam egy rendőr szerepébe?Én heteró vagyok.Nem megy.
Freud:ajánlom olvasásra a Nagy Kokain-könyvet.Külön fejezet foglalkozik azzal a zsenivel.
Ugyanolyan drogos burnyák volt,mint a többi. :-((
A “többet nyomok fekve másoknál”nem konkrét célzás volt.(szövegkörnyezet)
Ne legyél biró.Azok csinálják ezt ,hogy szőrszálanként széthasogatják a szavaidat,hogy aztán egy valótlanságot kreálhassanak belőle az aljas,pitiáner itéletindoklásaikhoz. :chic:
Duncan Shelley írta:
Hmm..Erről több napot tudnék mesélni,adatokkal,tanúkkal és egyéb bizonyitékokkal megspékelve..
De MINDEN pszichiáter nyilván értékes ember.Jobban meg kellene őket becsülni.
Pfff…
@ Duncan Shelley:
Összekevertem azzal az Állampolgári nemtudommicsodával,amit a szcientológusok csinálnak,bocs.
@ Duncan Shelley:
1.Nem tudom magam függetleniteni magam semmitől.Ezt nem is állitottam,csak azt gondolom,hogy AZ a független valami lehet az ÉN.Igy végre pontos.
2.Uralni lehet egy ember gondolatait.Könnyen.Csak vannak kitételei.De a túl erős karakter az kemény dió.Azt manipulálni kell.Mindenkihez meg lehet találni az odavezető utat.Nem állitom,hogy nekem ez mindig sikerül,de lehet,hogy meglepődnél.Gyakorlás,figyelem,intuició.Meg persze napi 24óra együtt töltött idő.Kint ez nehezebb.Ennek amúgy hagyománya van a rácsok mögött.Tanulható.Nem tudok mást mondani igy konkrét példák nélkül.Azokat meg nem fogok mondani. ;-)
2.b Ha a “tekintély”dologra gondoltál,az már csak hozzáértés,és megintcsak manipuláció kérdése,de ezt te jobban tudod elviekben…asszem..
2.c Fekvenyomni?Gyúrjáá,vazze! 8-)
3. Nem válaszoltál.Nem ezt kérdeztem.
Attól,hogy Kutuzov például egyszerűbb karakter(lehet)attól még nem élheted bele magad egy számodra ismeretlen szerepbe.Vagy sok orosz “kőművest”ismersz?
Donovan idealista.És mellette pszichopata.Nem idealista kétségei vannak,hanem elmebeteg,néha irracionális kétségei.Az irracionalizmusa teszi elmebeteggé,ha úgy vesszük.
Az idealizmus egy dolog.Pszichopata is vagy?
Üdv a klubban. :-D
Nekem három különböző vizsgálaton három különböző elmebajt állapitottak meg.
Más-más ügyekben,más-más “orvosok”.
A negyedikben azt mondta egy doki,hogy”magának semmi baja nincs”.Mert ott az volt a legrosszabb opció számomra.
Nem értem,hogy lehetek egyszer nárcisztikus,magamutogató mániás-dpressziós(pontosabban bipolárisat irtak,ez majdnem ugyanaz,csak egyszerre tudom a két végletet produkálni)….
…és komformista,befordulós…
…és skizoeffektiv zavarom is van…állitólag a depim fejlődött azzá…
soha nem voltam depis…
Hú,bocs a litániáért… :-|
@ Duncan Shelley:
Kedvenceim:Tony,Luigi,Enzo és Weinberger(mert ő lelövi a megunt nőit)
:-P
Nem.Gorkie,Nicole és Damien.
És a Hármakat is kedveltem.Irigyeltem őket.Nem a hatalom miatt.A tökéletes önkontroll miatt.De amikor hasraestek,már lenéztem öket.Gyengék lettek.Sebezhetőek.Már úgy értem mentálisan.Nem csak a kacsalábon forgó várban kell óberkodni.Olyat én is tudok.De az összes gyakorlatias karakter jó volt.Még Angelo is,annak ellenére,hogy szolgalélek.De az ő gondolkodását,meg a többi “alkalmazottét”nem sajátitottad el olyan jól,mint mondjuk Donovanét,hogy a példánál maradjunk.
ferko998 írta:
Áá! Nem akarod érteni.
Nem mondtam, hogy ne játsszad a szerepedet. Azt mondtam, hogy más szerepek is vannak és bármi lehetsz. Okoskodni meg nemfogok.
Ha mégis van kedved érteni, akkor elmélázol rajta, ha nem akkor figyelmen kívül hagyod.
Arra gondoltam, hogy talán érdekel, hogyan működik az ember. Mi az az én. Duncan is épp ezt magyarázta. Arra gondoltam, hogy itt Te vagy az egyik aktív ténylegesen érdeklődő ember. Nem az a fajta, aki csak könyvből olvasott hülyeségeket szajkózza.
Tudod, utólag minden felfedező hülye volt. Freud tényleges munkáit szinte senki sem ismeri. Csak az elferdítések, félremagyarázások maradtak. Nem jutott el a végső megoldáshoz, de nem volt hülye ember.
A pszichiátria “csodás” működését magad is tapasztaltad. Látható, hogy minden művelője totál idióta, csaló, vagy csak valamilyen érdekcsoport alárendeltje. Nincs köztük más fajta. Amelyik nem ezekbe a kategóriákba tartozik az nem mondja magát pszichiáternek.
@ kutyagumi:
Milyen tapasztalataid vannak a pszichiátriával kapcsolatban?
Miért utálod őket ennyire?
@ kutyagumi:
Értettelek és egyetértettem.
Nem stuffból.
@ kisboros:
Megvárom a választ,mert nem szeretnék belelendülni…de még az is előfordulhat.
Kiváncsi vagyok.
@ ferko998:
Kezdheted te is.
kisboros írta:
Egy időben (a múlt században) egy halom emberrel találkoztam, akik azért fordultak hozzám, hogy segítsek a problémáik megoldásában. (Akkoriban még nem a varázspálcámmal dolgoztam elsősorban.)
Olyan emberek is voltak közöttük, akiket a pszichiátria jobbító kezelései csak rosszabb állapotba vittek. Mindenkivel jó eredményt értünk el. Volt olyan “orvos” aki csak azért drogozta be újra az én, már gyógyult emberemet, mert be akarta bizonyítani, hogy helyrehozhatatlan.
Csak még egy példa: Volt olyan eset, amikor egy gyönyörű, életerős szinte gyereklányt, aki nek mérgezés hatására halluciációi voltak, fél évre zárt osztályra helyeztek, ahol lekötözték, verték és elektrosokkal kezelték. A 18 évéből legalább 8-at elfeljtett. Csak egy egyszerű mérgezése volt és majdnem zombit csináltak belőle.
Fogalmuk sincs, hogy mi a betegségek oka, és hogyan kellene kezelni azokat.
Ez a legnagyobb probléma velük.
ferko998 írta:
Na lendülhecc!!!
kisboros írta:
Pillanat,de jövök mindjárt.
@ kutyagumi:
Kérdés-komoly:V.Réka volt a lány,a K.K.intézetben?Mert akkor ismerem.Ha nem akkor ugyanolyan eset.
ferko998 írta:
Ja.
kutyagumi írta:
Anno (kb. 4 éve), még a nagy iwiw-es korszakomban írtam egyszer Csernusnak, mert érdekelt az eletrosokk-terápia. Azért, mert én is felejteni akartam. Azt mondta, ma már nem használják.
Tehát attól, hogy olyanokon használják, akiken nem kéne, még lehet hasznos olyanoknak, akiknek meg kéne.
Hello, Elolvastam a csatolmanyt es bar egyaltalan nem lennek meglepve, ha igaz lenne, de szeretnek kerdezni. Probaltam rakeresni a szovegben talalhato adatokra, nevekre es nem igazan talaltam semmit. A Canadian Arrow-t kiveve.
Valaki meg tudna esetleg mondani, hogy ki volt a cikk szerzoje?
@ kisboros:
Próbáld ki a defibrillátort!
Olyan még van. :-(
@ kutyagumi:
Vibrátor is van még….
@ kisboros:
Hogy kérhetsz tanácsot egy heroinfüggőtől?Komolyan kérdezem.
@ placebo106:
Ezt csak az tudhatja, aki írta, de lehet, hogy még ő sem.
Duncan szokott dolgokat találni itt-ott, aztán meg, gondolom átírja és kész a regény…
ferko998 írta:
Lenyelje? Vagy hogy? :-)
Az gyenge lesz neki.
Műnunit még nem próbáltam. Igen, van még mit kipróbálnom. :doh:
Na de a Marsi létformák lehet, hogy sokkal fejlettebb elektronikus rendszereket használnak a felejtéshez. Ezt is ajánlhattam volna kisborosnak.
Csak, hogy a témánál maradjunk.
Mindjárt megyek, megnézem az egyik kedvenc filmemet: Őrültek háza.
http://www.port.hu/orultek_haza_madhouse/pls/fi/films.film_page?i_film_id=75925
@ kisboros:
Itt egy nem sittes sztori.Tessék.
90es évek.Magánintézmény.Minden beteget a családja tett be.Komoly pénzekért.Volt VIP-osztály is.Alvállalkozója voltam egy hmm…MSZP közeli cégnek,és mi őriztük a helyet.Volt két ember.Szokásos.Sorompózás,rendszámirogatás,fax…
És minden este 6tól másnap hétig volt egy külön nem hivatalos verőszolgálat.Sok órát vállaltam.1.Nekem nincsenek erkölcsi aggályaim.(viszont a Hippokrátészi-esküt sem tettem le)2.olyan órabért számláztam le,hogy nem hinnéd el(ráadásul Áfa-körös voltam,de ezt hagyjuk is)
Volt elvonó.(addiktológia)elfekvő(gerontopszichiátria)-ezek nem csak buggyantak,halálos betegek is.Vagy csak öregek.A lényeg:a családnak nem kellenek.
Volt minden,mint a bucsuba..
Egy eset:Günter X.turista.Hallucinogén szer hatása alatt egy Bp-ről kivezető úton kiugrált a kocsik elé meztelenül,és ha megállt a jármű akkor megtámadta a benne ülőket.Este felszóltak rádión a rendőrök,hogy hoznak egy pszichotikust.
Megjött a mentő.Beengedtük,megállt az osztály előtt.Mire odaértem,megharapta az egyik mentőst az alkarján.Láttam a szájában a bőrdarabokat.Le volt szijazva,de az egyik kezét és lábát kiszabaditotta,ebböl lett a gixer.Elkapta a másik mentős fülét és úgy lóbálta a csávót,mint a szart.Nagydarab,erős sváb volt.
Odafutottam,elkaptam acsuklóját ésrutinosan megcsavartam(kote-gashi)Csakhogy a csávó keze nem mozdult.Erre bevertem neki kettőt könyökkel,amire csodálkozott-egyéb baja nem lett-és már ki birtam csavarni a karját.A lényeg;le lett szijazva.
Megjött a rendőrautó is,kicsit késve,ahogy szokták.
Elmesélték,hogy az egyik kollégáukat tökön rugta az ember és nagyon megverték.Az ügyeletes piciáter vigyorogva végignézte.Aztán megverték a mentősök is.Kikötve maradt majdnem két napig.
Azért lett befogadva a magánintézménybe,mert az volt a legközelebb és ilyenkor-sürgös esetben kötelező.
Semmilyen kezelést nem kapott.
@ ferko998:
Nekem általában mindenki őrültnek tűnik. Persze vannak fokozatok…
Néha agyalok azon, milyennek is kellene lenni egy embernek. Egy normális embernek. (Mi az, hogy normális? Ki dönti el?)
Mert végülis robotok vagyunk mindannyian: világképünket, gondolatainkat, érzéseinket, céljainkat stb. a környezetünk határozza meg. Amit látunk a tévében.
Szoktak lenni bizonyos érzéseim. Amikor vágyakozom valamire. Nem olyan dologra, amit a tévé mutogat. Ami belülről jön. Ez alapján tudom nagyjából behatárolni, hogy mi a normális, mi is az élet értelme.
Hát nem az, ami a fejemben van meg amit szeretnék…
@ kisboros:
Tehát amikor olyan dologra vágyom, ami nem is érdekel.
@ kisboros:
Még várj egy percet.
Másik sztori.V.Réka,akit kérdeztem K.Gumitól előbb. :-P
Miatta vesztettem el a helyet.
Behozatta a családja a kislányt.
Esténként,mikor megérkeztem(6kor)a bolondok még fociztak a pályán.7kor volt a zárás,akkor kellett a “kijárósoknak”helyremenni-és én is ezért jártam 6ra-mindig a helyükön voltak. :-X
Fociztunk velük sokszor.Ketten nyolc ellen.Esélyük sem volt.Járni alig birtak,nem focizni.A szemétkedéseinket most hagyjuk is.
Egyszer láttam egy teljesen normális,fiatal kislányt lent focizni.18 volt,de nem látszott annyinak.
Kérdeztem az áplotót,ki ez?Valakinek a hozzátartozója?
Nem.Egy “beteg”volt.Érettségi előtt vizsgadrukkra sanaxot szedett,és kicsit rákattant.Gazdag apu berakta ide-az addiktológiára-ahol igazi heroinfüggők és egyéb gennyládák voltak,ráadásul mindegyik elkényeztetett kis köcsög.
Párszor láttam még V.Rékát,néha beszélgettünk is.Három hetet tervezett.
Egyszercsak nem láttam többet.Ez nagy intézmény,mit bántam én.
Az akkori élettársam ott volt főnővér.Ő mesélte el,hogy V.Rékát a többi kedves betegtársa a saját maguknak adott-képzelheted,heroin és alkoholfüggők-nyugtatókat belekeverték a kiscsaj teájába és megerőszakolták.Egész este mókáztak ezek a rendes fiúk.Reggel nem mesélem el,hogy milyen állapotban találták meg V.Rékát,mert megmondon őszintén még most is érzelmeket vált ki belőlem a sztori.
Tehát V.Réka ott maradt.Csak másik osztályon-másik “betegséggel”.
Egy elkövetőre(de fura ezt leirni)derült fény.Mármint a személyazonosságára.
Mikor egyszer a büfénél megjegyzést tettem neki,még agresszivkedett…Hmmmm.
Este fociról nem engedtem felmenni a többiekkel.
Bántottam.Több módon is.Még Jockey,a pit-em is bántotta(habár ő nem személyes okokból,csak belerángattam a bűncselekménybe)
Másnap a főorvos berendelt.Megpróbált lebaszni.Én megpróbáltam érvelni.Feljelentéssel fenyegetett…Hmmm….sok sztori volt még,igy csak szerződést bontottunk,maradjunk ennyiben.
Ez a második sztori.
De lehet,hogy hazudok,mert már voltam büntetve.
NEM.Minden rendőr,orvos és biró rendes ember és a közlekedési szabálysértőket is kasztrálni kell.
Hogyne..
Még egy.
A szakállas Barakonyi biró urat sokan ismerhetik.Minden este hullarészeg volt.Másnap mégis felelőssége teljes tudatában itélt el embereket…..
Fúú,de utálom a hülye,demagóg buzikat…
Ez nem neked szól,csak elragadtattam magam…
Bocs.
@ ferko998:
Engem nem kell győzködnöd, hogy ez a társadalom normális, mert tudom, hogy nem az.
Normális esetben majdnem mindenkinek börtönben kéne ülnie.
A politikusok és médiamunkások konkrétan tömeggyilkosok. Az újságírókat jobban utálom bárkinél és bárminél. Hazudnak, elhallgatnak, manipulálnak, és ezzel életeket tesznek tönkre, embereket ölnek meg.
Támadnak a marslakók: http://www.youtube.com/watch?v=3PFR359KEck
@ kisboros:
A hivatkozásaidat már elvből nem nézem meg,mert te enyhén szólva is infantilis vagy. :-D
De te kérdeztél a piciátriákról.Kaptál válaszokat,több felől is.Gondolkozz.
Ez a mai reklámszatyorbölcsesség. :chic:
ferko998 írta:
Ó, az csak az egyik személyiségem.
Ha ismernéd a többit… :laugh:
kisboros írta:
Nem akarom megismerni,mert igy még kedvellek.
Biztos te sem örültél volna nekem 95-ben a Markó csurmában…
:-* :-* :-*
ferko998 írta:
Szerinted tudnál tőlem félni? :cow2:
@ kisboros:
Azt az érzést nem ismerem.Epét iszok és vért könnyezek.
Egyedül a saját hülyeségemtől félek.
Egy szösszenet.
Pont ’95-ben lecsuktak egy néger egyetemistát kábitószerkereskedelemért.
Szegény,nagyon félt.Pont egy igggazzi tálib zárkába került.(a smasszereknek van humorérzékük)
Első blikkre mindenkit befenyitett azzal,hogy ő AIDS fertőzőtt és ha geciznek vele,ő bizony harapni fog.:)
Nos,tálib barátaink nem voltak járatosak az efféle dolgokban,ezért ijedtükben lefogták Néger urat és egy stoki lábával kiverték elölről az összes fogát.
Stoki:támla nélküli,fém ülőalkalmatosság.Kitűnő kézifegyver.
Mi a tanulság?
Tuboj evangéliuma:”Kinek mi?”
@ ferko998:
Azt hiszem, a sztoridhoz passzol az alábbi zene:
http://www.youtube.com/watch?v=eX9KW84BCk4
Hallgatom és próbálom elképzelni a történetet.
Tök jó. :laugh:
@ kisboros:
http://www.youtube.com/watch?v=qhywUvoj-88
Ez is szar,de legalább vicces,és jobban illik ide a refrén.. :-D :-D :-D :-D
Már csak egy kérdésem van:
Jártak -e a Marson 50 éve gonosz pszichiáterek, akik szcientológus kurvákat kezeltek egy börtönbolygón, amin két társadalom létezett, a “kinti” és “benti” és ezek csak abban különböztek egymástól, hogy a “bentiben” voltak rabok (bűnözök és bánázók) és őrök, a “kintiben” meg csak fogvatartott? :suspense:
Petra írta:
Ismertem egyet. Nagyon meg akart kaparintani, de nem hagytam magam. :stop:
Azért ápoltakkal mégse. Nekem is vannak normáim.
Mondják is, hogy nagyon normális vagyok.
:poop:
kutyagumi írta:
Egyébként igen. Csak én kavartam össze az elébb a szezont a fazonnal, mert már azt sem tudtam, mi a téma.
Szégyenlem is magam érte. :worship:
Petra írta:
Nem vagyok faszbukban járatos,de asszem lájkoltalak. :-D
Te egy állat vagy-de csak pozitiv értelemben. :-D :-D :-D
@ kutyagumi:
Az vagy,földim.
Ne hagyd magad. :-*
@ kutyagumi:
Nem basztatom Duncant, és lám, válaszolt is. Mert ő megértette a kérdést…
@ Duncan Shelley írta:
@Henrik írta:
Talán itt a forrás, képekkel: http://aranylaci.freeweb.hu/mars62/mars62.htm
Több tonna homokot megmozgatott már,
nyeli a port és a könnyeit a régész,
harmadszor vág bele, hogy megtalálja Tróját,
álmában már látta is Helénét,
Olyan biztos volt már, százszor átgondolta,
de valahogy mégis téves a számítás,
most kesereg egy sort, de legbelül már tudja,
holnap újra kezdi az (ön)ámítást.
Újabb merülések, még egy ultrahangkép,
a héten már négy vihar volt és nincs még csak szerda,
de a kutatás nem állhat le, míg van pénz
és nem találnak rá az eltűnt Atlantiszra.
Két éve rohadnak lassan már az űrben,
elérték a célt, látták a MIR űrállomást,
elhelyeztek ők is két új pöcköt benne,
de nem tűzhették ki a zászlójukat rá.
Szélsőséges klíma, por, kosz és izzadság
vagy a csípős tengeri szél, cápák, medúzák,
de a legrosszabb a lélekölő tétlen várakozás,
és ha nem jársz eredménnyel hiába kínlódtál.
A sajtót nem érdekli a sok délibáb vadász,
csak a szenzáció, siker, pénz és csillogás.
A tanulság pedig, hogy nagy vállalkozásba
csak akkor kezdj bele, ha szívesen csinálod
és ha majd millió kudarc után is megkérdezik miért,
mondhasd: hogy megváltsam magamnak a világot.
O:-)
Marsfotók.
Ufók vagy pixelhiba? :)
http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20120903-mars-msl-curiosity-ismeretlen-eredu-objektumok-a-marsjaro-felvetelein.html
Duncan Shelley írta:
Évtizedek óta megy az ufópropaganda, majd pont a Marson nem fognak ufót találni.
Engem jobban érdekelne, hogy mi is a célja a Mars-projektnek.
Ha saját célú lenne, nyilván nem kötnék az orrunkra, de az, hogy folyton téma a hírekben, gondolom van valami cél vele.