
Ma megint tüntetnek, így sikerült elkésnem, meg még kerülnöm is kellett. Ez a cikk a bosszúm.
Nincsenek nemzetközi összehasonlító statisztikáim arról, hogy Budapesten sok vagy kevés a tüntetés a globális átlaghoz képest, de én, aki (még) itt lakom, úgy élem meg, hogy Budapest a tüntetések fővárosa. Néha kifejezetten olybá tűnik, mintha egymást érnék a különféle tömegmegmozdulások.
Életemben vagy húszszor költöztem, és minden költözésnél egyre profibb lettem. Ez legfőképpen abban nyilvánult meg, hogy milyen kritériumok alapján kerestem lakhelyet.
A 2006. október 23-i budapesti tüntetések után fontos kritériummá vált számomra, hogy olyan környéken lakjak, ami nem tartozik a felvonulási útvonalak közé, és amit éjjel-nappal meg lehet közelíteni több irányból, így, ha bármit lezárnának, az engem nem korlátoz abban, hogy eljussak az úti célomig. Akkor, 2006 őszén néhány családtagom órákra beszorult valahová, mert tömegdemonstráltak.
Szervezni vagy részt venni
Megszervezni egy tüntetést, vagy részt venni rajta, két külön kategória.
A tüntetésszervezés célja az, hogy valaki ismertté tegye magát általa, és társadalmi bázist gyűjtsön magának. Nézetem szerint semmilyen más célja nincs.
Ugyancsak az én véleményem szerint, két célja lehet annak, hogy valaki részt vesz egy tüntetésen. Az egyik az, hogy szelepként tekint rá, le akarja ereszteni a gőzt, a felgyülemlett stresszt, indulatot, a tehetetlenség okozta frusztrációt. A másik az, hogy az illető gyermekien naiv, és komolyan elhiszi, hogy tüntetéssel el lehet érni társadalmi célokat.
Ma…
Én egész egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy nézik a politikusok a tévében a tüntetést, és szomorkodnak, hogy azok az emberek nem kedvelik őket, vagy félnek, hogy jaj, de sokan vannak. Ahogyan én látom, tüntetéssel semmilyen hangoztatott célt nem lehet elérni.
Ma, azért tüntetnek, hogy büntessék meg a bankárokat, kobozzák el a vagyonukat, meg börtönözzék be őket. Hm… Ehhez aztán kell naivitás! Egyébként kíváncsi lennék, hogy azok, akik ellen a kisemberek tömegei felvonulnak, vajon egyáltalán tudomást szereznek erről?
A sztrájkok más lapra tartoznak, azok a károkozásról szólnak, semmi másról. Számomra a BKV-sztrájk terrorizmus volt, amelyben páran azt demonstrálták, hogy képesek kárt okozni olyan embereknek, akiknek semmi közük a problémáikhoz, mégis lenyomták vagy lenullázták az aznapi forgalmukat, vagy roppantmód megnehezítették, vagy megakadályozták őket abban, hogy eljussanak oda, ahová akarnak.
Most ti jöttök
Mit gondoltok, miért szerveznek tüntetéseket?
Mit gondoltok, az emberek miért vesznek részt tüntetéseken?
Szerintetek tüntetéssel el lehet érni a hangoztatott célokat?
Ti láttok erőt a tömegdemonstrációkban?
Ti voltatok már tüntetésen?
Mit gondoltok, miért szerveznek tüntetéseket? – Nevet akarnak szerezni, tagtoborzás, mindkettőből pénzt lehet csinálni, ezért.
Mit gondoltok, az emberek miért vesznek részt tüntetéseken? – Van, aki szeret tüntetni. :) Értelme nincs.
Szerintetek tüntetéssel el lehet érni a hangoztatott célokat? – Attól függ, mi a hangoztatott cél. Ha az, hogy elsétálnak innen oda, akkor igen. Ha más, akkor nem. :D
Ti láttok erőt a tömegdemonstrációkban? – Milyen erőt? Kárt lehet vele okozni az embereknek meg azoknak a céloknak, amiket hangoztatnak, lejáratnak vele ügyeket.
Ti voltatok már tüntetésen? – Sosem hagynék ki egy jó kis tüntetést. :D Nem, soha nem voltam, és nem is leszek.
Szerintem két oka lehet, hogy tüntetést szervez valaki. 1) van egy helyzet, ami gáz és amit ezzel meg akar változtatni. 2) egy kitalált program, ami eltereli a figyelmet valami másról.
Az emberek többsége szerintem azért vehet részt tüntetésen, mert nem ért egyet azzal, ami a demonstráció tárgya. Pl. az internetadóval. De bizonyára van egy rész, aki csak azért megy el, mert az “jó buli”.
Szerintetek tüntetéssel el lehet érni a hangoztatott célokat? Hát, ez jó kérdés. Apróbb dolgokban igen, nagyobb dolgokban nem.
Ti láttok erőt a tömegdemonstrációkban? Csak abban az esetben, ha ez tényleg tömegdemonstráció, tényleg rengetegen vannak. És akkor is csak úgy lenne értelme, ha más is fut mellette, mint pl. sztrájkok stb. Önmagában egy tüntetés sz*rt sem ér. Legfeljebb arra jó, hogy felhívja a lakosság (!) figyelmét egy helyzetre, problémára.
Én egy időben minden alkalmat megragadtam, hogy tüntessek a Fidesz ellen. Március 15, október 23 vagy máskor, amikor volt. Ott voltam, hívtam másokat is. Tényleg sokan voltunk, jó volt látni. Aztán eljött a szavazás, én is szavaztam, pedig nem is éltem Magyarországon. Aztán, amikor megtudtam az eredményt, akkor feladtam. Többet nem mentem tüntetésre. Ha a választás manipulált, felesleges szavazni, tüntetni stb. Ha nem, és ennyi ostoba ember van, akit meg lehet venni és elhitetni velük baromságokat, akkor szintén felesleges. Nem is tudom, melyik rosszabb…
Ha felvonul 1 millió ember és skandálja, hogy a kormány mondjon le, lemond? Nem tudom elképzelni.
Én se :D Bár ki tudja, elég félelmetes tud lenni 1 millió ember… Csak ehhez nagyon sok ember kell, aki tenni akar és nagyon komoly szervezettség stb.Pár éve amúgy volt egy kisebb megmozdulás az Andrássy úton, Budapesten. Orbánék állítólag bent voltak az Operaházban. A tömeg pedig odament és elvileg Orbán nem tudott kijönni és valami speckó útvonalon kellett “kimenekíteni.”Na, ennek szerintem lenne értelme. Úgy nem lehet egy kormányt megbuktatni, hogy először beadod az engedélyt, hogy hol szeretnél tüntetni ellene és aztán engedélyezik és odamész… Ez nevetséges. Addigra mindenre felkészülnek.
Szerintem, ha érzik a vesztüket, simán belelőnek a tömegbe géppuskával, vagy rájuk dobnak pár gránátot, vagy napalmot, vagy ilyesmit. A taxissztrájknál is felmerült, hogy belelőnek a tömegbe, hogy feloszlassák a megmozdulást.
Valaki azt mondta, hogy a hadseregek valós funkciója az uralkodó védelme a néppel szemben, a háború meg csak biznisz. Hm…
Színház.
A bkvsztrájk nekem is okozott kárt, de a rezsit arra a napra is tolni kellett. Kapják be.
A véleményem ebben a témában az, hogy valami nagyon nincs rendben a fejekben. Amikor be akarták vezetni az internetadót, ami pár 1000 forint lett volna nagyságrendileg havonta, de lehet annyi se, az emberek fellázadtak. Ez rendben, de , hogy pont itt borult ki a bili? Ennyire egyszerűek az emberek? A svájci frank hitelesek belerokkannak a több milliós uzsorákba és egy ilyen piti 1000 forintos adón robban a bomba? Ez csak nekem furcsa? Mennyit visel el egy ember? Van akkora szemétség, ami forradalomhoz vezet ? Mert ha ezek nem , akkor mi?
Szerintem ez volt az a pont, ami már nagyon nyílt volt, és netet szinte mindenki használ, míg pl. devizahitelt csak a lakosság egy része vett fel. Meg azt jól megmagyarázták, hogy hát emelkedett a svájci frank, ez van.
Amúgy meg igen, nem tudom, mi lesz az a pont, ahol az emberek fel fognak lázadni. Úgy igazán… Nem lenne rossz.
Soha nem vettem részt tüntetésen és nem is fogok.
Egyszerűen azért, mert szerintem semmi értelme. A demokrácia abban merül ki, hogy 4 évente elmehetünk szavazni.
Ezen kívül a népnek nincs szava. Minden ami ennek az ellenkezőjét mutatja, csak színjáték.
Sup!Én már rég nem gondolkodom erről. Évekkel ezelőtt lemondtam róla, hogy bármi értelme lenne. Ahogy az előttem szólók is írták, az, hogy valaki, aki kicsit túl van töltve/befolyásolva van érzelmileg, bemegy a hivatalba, bead egy petíciót, hogy ELMONDHASSA a magáét, aztán kimegy a rétre századmagával, beszélgetnek, anyáznak majd hazamennek… cöh.Volt részem benne, míg fiatalabb voltam, szórakoztatott is, de köszi-puszi elég volt. Ha ezek a nagyszájú emberek lennének a Székben, attól ugyan nem lenne jobb. Aki középiskolás gyerekektől várja el, hogy tagdíjba öljék a zsebpénzük, miután ÖNKÉNT, TISZTA SZÍVVEL vetik bele magukat valamibe, amiről azt hiszik, hogy nemes, meg miapicsa, az az ország költségvetését se kezelné másképp.10millió ember sorsát nem fogja tudni 1000 ember megváltoztatni, csak azért meg hangosan sétál. Nagyon, NAGYON széles az a komfortzóna, amiből ki kéne mászni, hogy itt bármi legyen. Az internetadóról meg csak annyit, hogy azóta se tudok rájönni, azzal vajon miről terelték el az emberek figyelmét… de látványos kis mutatvány volt. Prioritások.
(Első körben simán fészbúkra posztoltam.. :D Shame on me!)
bakostamas
Nekem kb. 40.000 Ft lett volna a netem havonta. Most 9.000. És miért? Mert beékelődött a folyamatba a rabló, csak ezért, aki elvesz, és adni semmit sem ad. A havi plusz 700 Ft egy későbbi fejlemény, amit csak kitalált, illetve javasolt valaki, az eredetiben megkezdett GB-onként ment volna a díj. Én legálisan vásárolok a steamen, esetenként 2-50 GB méretű játékokat.
Az munka, akkor remélem tüntettél ! :)
Arkos írta:
Egyetértek. Nem pártállástól függ, és talán épp az a fő probléma a politikában, hogy pártállások vannak, nem szakértői, tudományos koncepciók.
Na igen. Az elmúlt pár évben kapcsolatba kerültem néhány ilyen emberrel, akik között némelyik sokkal rosszabb lenne a jelenlegi kormánynál, ha hatalomra jutna, és olyan terrort vezetne be, amit a legelfajzottabb afrikai diktátorok is irigykedve néznének.
Attól függ, ki szervezi, és mi a célja vele?
Ugyanazért, amiért focimeccsekre is eljárnak: gőzlevezetés… Persze mennek ki olyanok is, akik azt hiszik, változni fog bármi is, ha mások kerülnek hatalomra.
Mik azok a célok? Hogy váltsuk le a kormányt? Attól függ, ki szervezi, és mi célból. Tegyük fel, Amerika le akarja kapcsolni Európát az orosz gázellátásról, hogy átvegye a helyét. Mit fog tenni? Megpróbálja rátenni a mancsát a gázvezetékre, ami mondjuk Ukrajnán keresztül fut. Hogyan éri ezt el? Oda küldi ügynökeit, akik tüntetéseket szerveznek az oroszbarát hatalom megdöntésére, ami mögé beáll a nemzetközi média is. Ők elkezdik, az emberek csatlakoznak hozzájuk. Az emberek azt hiszik, a tüntés róluk szól, de csak eszközök. Látszólag elérték a céljukat, de csak még többet vesztettek vele.
Aztán tegyük fel, az oroszok úgy döntenek, hogy megkerülik Ukrajnát, és egy új vezetéken, a Török Áramlaton keresztül fognak gázt szállítani Európába, Törökországon, Görögországon, Macedónián és Magyarországon keresztül. Aztán hipp-hopp ismét kitör egy tüntetés, ezúttal Macedóniában…
Nem az a kérdés, hogy el lehet-e érni a hangoztatott célokat, hanem az, hogy akik a tüntetést szervezik valamilyen látszólagos indokkal, azoknak mik a valódi céljaik vele, és persze ki áll mögötte. Biztos vagyok benne, hogy olyan rendszerellenes tüntetést nem fogunk látni, ami mögé beáll a nemzetközi média meg egy rakat “köztiszteletbenállószemély”. Még ha lenne is rá igény, az előbbiek miatt nem lesz súlya. Kevesen fognak elmenni rá, sőt, a többség arról sem fog hallani, hogy egyáltalán lesz ilyen tüntetés. A média meg jól elhallgatja, ahogy tenni szokta…
Lenne benne erő, csak meg kell szervezni, anyagilag meg kell támogatni, és közismert személyeket, valamint a teljes nemzetközi médiát meg kell nyerni az ügyhöz. Pontosan ez az oka, amiért tömegdemonstrációval soha semmit nem fognak elérni, kivéve az olyan eseteket, amiről az előző kérdésnél írtam.
Nem.
lattimore1:
Nekem úgy tűnik, hogy az egyetlen ember, aki háborúval fenyegetőzik, az putyin.
Az egy dolog, hogy most ezt írod le, de az Elme gyilkosai alapján nem hiszem, hogy ne lennél tisztában azzal, hogy mi miért történik a szomszédban…
De mindegy is, elvégre lehet, hogy bábszínház az egész. Azt látjuk, hogy az emberek felsorokoznak, ki az USA mellé, ki az oroszok mellé, viszont azt is látni kell, hogy minketten jól megélnek az olajból és a földgázból… Vagyis, amíg a világ egyik fele az egyiket támogatja, a másik a másikat, addig tuti, hogy nem lesz például semmiféle ingyenergia. Egyiknek sem érdeke… Az emberek érdeke lenne, de bele vannak kényszerítve ebbe a talán mesterséges szembenállásba, játszmába, ahol egyik játszó félnek sem érdeke.
Láttam egyszer egy képet, amin az egymással háborúban álló országok vezetői egy konferencián egymás mellett iszogattak és mosolyogtak. Azóta nem hiszek el semmit.
Az ingyenenergiának már a nevében is benne van, hogy nem éri meg. Ez egy érdekes mondat, nem? :D
Akkor ez végül is nem olyan bonyolult.
Kétpolusú rendszert fent lehet tartani így: oszd meg és uralkodj!
Viszont a cél az egypólusú, ott ez már nem fog működni… Ahhoz talán még nincsenek meg a feltételek és eszközök, és amíg zajlik annak kiépítése, marad a megosztottság…
Egy érdekes cikk a tüntetésekről és azok hátteréről.
http://hidfo.ru/2015/05/oroszorszag-programmal-kiszuri-az-alcivil-megmozdulasokat/
Hát, én nem tudom, Duncan…
Azt írod, már vagy 20x költöztél, és egyre jobban megy…
De az nem jutott eszedbe, hogy ne Budapestre költözz???
Speciel felénk az elmúlt sok évemben még egyszer sem volt tüntetés.
balisto
No, akkor türelem.
Tenyleg, Monte Carlobol meg nem hallottam tüntetesröl hirt….
Igaz, masmilyet se nagyon…. a F-en kivül, stb.
A tragyaszagaot kihagytad a videki felsorolasbol. Meg a nyugalmat is.
A menzom akarmiröl fogalmam sincs, micsoda – felvilagositanal?
balisto