Rövidesen megjelenik két cikk, melyek összetartoznak, és épp megírás alatt állnak.
Két nagyon friss tudományos felismerés elvezetett egy elmélethez, amely, ha igaz, mindent átformál majd az életünkben, elsődlegesen kihatva a táplálkozási személetünkre. Beláthatatlan, hogy mit fog ez okozni a testi működés, regeneráció, élettartam tekintetében. Lehetséges, hogy a felfogásunk arról, hogy ténylegesen miért is kell ennünk és lélegeznünk, alapvetően hibás.
Talán ez az elmélet a Szent Grál. A biológia Szent Grálja.
Amennyiben igaz, azért nem haltunk még éhen, azért értünk el (viszonyítás híján jelentősnek tartott) eredményeket a táplálkozástudományban, azért alkottunk meg egy (viszonyítás híján jelentősnek tartott) edzéselméletet és különféle edzési megközelítéseket, mert itt-ott VÉLETLENÜL ráhibáztunk a test valódi igényére, a szervezet működésének valódi szükségletére. Azonban, mivel az elmélet nem létezett korábban, tudatosan nem állt módunkban elindulni az elmélet szabta irányba.
Az első cikk megismerteti majd az elmélet alapjait, azokat a friss felfedezéseket, megfigyeléseket, melyekre ráépült az elmélet. A második cikk magával az elmélettel foglalkozik, az elmélet által kijelölt úttal, és a lehetőségekkel, amelyek benne rejlenek.
A téma fontos, ezért megvitatást érdemel. Emiatt mindkét cikk zárt lesz, jelszóval védett. Csak az olvashatja az elsőt, aki itt, ennél a bejegyzésnél, a kommentmezőben jelzi, hogy érdekli. A második cikket csak az olvashatja, aki érdemben kommentel az elsőhöz. Tudom, hogy ez olyan ár, amit a legtöbb olvasó egyszerűen nem képes megfizetni. Megértem. De a témához méltatlan lenne, ha mindössze 1-2 érdemi komment, meg némi offolás jelenne meg alatta, és úgy egyébként bőszen agyon lenne „hallgatva”.
Aki szeretne jelszót kapni a cikk első részéhez, jelezze kommentben, és amint felkerül a cikk, megy a jelszó.
Aki azt hiszi, hogy ez a beharangozó üres szenzációkeltés, a cikkek pedig lényegtelen információkról szólnak majd, az így járt. 8-)
Akkor jelzem, el szeretném olvasni az elsö cikket.
Szintén jelezném el szeretném olvasni a cikket.. Köszi.
Határozottan érdekel!
Szeretném elolvasni! Köszönöm!
Én is szívesen elolvasnám és kommentálnám is!
Érdekel
kérek jelszót
Kérek jelszót!
Kérek szépen jelszót a cikk első részéhez. Köszönöm.
Szeretnék jelszót kérni a cikkhez.
Szeretnék jelszót kérni.
Érdekel engem is, kérném a hozzáférést.
Naná, hogy érdekel :-D
Kérek szépen jelszót!
Roppant kiváncsi vagyok.Erre mindenképpen szakitok időt,hátha darabokra tudom szedni az okosságot.
Küldj egy jelszót és megbeszéljük.
De szinte biztos,hogy nem fogok egyetérteni-előre szólok. :-D
Kérek szépen jelszót a cikkhez!
Köszönöm! :-))
Kerek jelszot! :)
Kérek én is hozzáférést! Kíváncsivá tettél, bár kicsit szkeptikus vagyok. :)
Köszi!
Érdekel
Engem is érdekel.
érdekel !
Érdekel
Érdekel, kérek jelszót.
(Ha lehet, a régi, Test cikksorozathoz is.)
Kérek jelszót ! Köszönöm ! :)
Kérek szépen jelszót.
Kérem a jelszót!
Jelszót kérek.
Jelentkezem jelszóért.
Természetesen én is örömmel vennék részt egy érdemi vitában. :nerd:
Kérek szépen jelszót.
Kérek jelszót. Köszönöm.
A cikk címe helytálló. :)
Kérek szépen jelszót! :)
Kérek jelszót. Köszönöm!
Hali!
Engem is érdekel , köszi!
Persze, hogy erdekel! Koszonom!
Érdekel, köszönöm!
Jelentkezem!
De még mennyire hogy érdekel!
Elképesztő, hogy mennyi ember jelenik meg ilyenkor.
Szeretném olvasni!!!!
Kérek jelszót, köszönöm.
Kérek szépen jelszót.
Köszönöm!
Erdekel a tema, szeretnem elolvasni!
Na, ez izgalmas!
Lehet, hogy mégis a “fényevőknek” lesz igaza? :-)
Várom a jelszót!
Köszönöm.
Várom a jelszót és tudom megérte a fáradságos munkát amit kértél érte :-))
Jelzem, el szeretném olvasni a cikket. Köszi!
Érdekel, szeretnék jelszót kérni.
A lényegi történések a nano-világban játszódnak le.
Ötféle elektromosság van bennünk, ahogyan ötféle, egymástól függetlenül működő érzékszervünk.
Elöljáróban ennyit.
Kérem a jelszót.
Üdv, kérek szépen jelszót.
Ez engem nagyon érdekel! :-)
Kérném a jelszót! Köszönöm.
Kérnék egy jelszót tisztelettel! :chic:
Érdekel, kérek jelszót
Mehet a menet.
Érdekel, kérnék jelszót …
Kérek szépen jelszót. Köszönöm. :clown:
Engem is érdekel. Kerek szépen jelszót. Köszönöm! :-)
Kíváncsivá tettél! érek jelszót.
Szeretnék jelszót!
Én is kérek szépen jelszót. Köszönöm!
Kérek jelszót!
Köszönöm.
Ilyenkor kiderül hányan olvassuk a cikkeidet.
Kérek jelszót!
Köszi.
Az ember szereti azt hinni, hogy már az egész világot érti és irányìtja, és akkor mindìg jön a meglepi, amikor rádöbben a valóságra. Kérek egy jelszót én is!
Kérek egy kódot én is:) mert érdekel!
Izgalmasan hangzik. Kérek jelszót. Köszönöm. :)
Érdekel, én is kérek jelszót.
Előre is kösz!
Naná, hogy érdekel. kérek jelszót!
Szeretnék én is jelszót kérni! Köszönöm!
Érdekel, kérek szépen jelszót!
Szia, erdekel a tema, kerek jelszot!
Szia, Én is kérnék jelszót!
Kérek jelszót!
kérek szépen jelszót
A véletlenszerűségnél jobban szeretem a biztos tudást. Kérek jelszót!
Érdekel a téma, kérek jelszót.
Köszönöm
Ez érdekes, én is kérek szépen jelszót! Köszönöm.
kerek jelszot
kösz a jelszót előre is
En is kerek jelszot :)
Kérek jelszót, köszönöm!
Kérek jelszót!
Várom a jelszót! Köszi!
kérek jelszót.
Szeretnék én is jelszót kérni! Köszönöm!
Elektronikai szakemberként talán lesz egy-két meglátásom. Jelszót szeretnék.
Érdekel!
Kérek jelszót!
Hű, ez izgalmas lesz!
Ezidáig csak olvastam a blogot néha.
Érdekes téma.
Szeretnék jelszót.
Kérek szépen jelszót!
Jelszót kérnék én is.
Izgatottan várom a jelszót!
Ez érdekel. Kérek jelszót.
Engem is érdekel, kérek szépen jelszót.
Kérek jelszót! Üdv. zola
Kérnék egy jelszót, köszi!
Fel vagyok villanyozva!
Kérek szépen jelszót a cikkhez. Köszönöm.
Én is kérnék!
igen kérek jelszót!
Érdekel! Szeretnék kérni jelszót!
Engem érdekelne a cikk. Kérek jelszót! :)
Üdv,
kérek szépen jelszót!
Kérnék jelszavat!Köszönöm!
Kérek jelszót.
Halihó!
Én is kérnék jelszót!
Köszönöm :-)
:snail: Kérek szépen egy jelszót! :beer: :beer: :beer:
jöhet a jelszó!
Kérek jelszavat
Kérem a következőt! :doctor:
Üdv,
Én is kérek jelszót.
Hello!
Engem is érdekel, kérek jelszót.
köszi
Kérek jelszót!
Érdekel a folytatás.
: )
Igen érdekel! Kérem a jelszót!
Kérek szépen jelszót.
Jöhet a jelszó, érdekel.
kérek jelszót :-) köszönöm
kérek jelszót
Kérek én is jelszót
Kérek szépen jelszót. :)
:mohawk: kérek egy jelszót Köszönöm!
Köszönettel várom a jelszót, üdv r.
En is kerek jelszot. Koszi!
Én is kérnék jelszót.
engedélyezem jelszó kiküldését a címemre
Érdekel.Kérek jelszót.
Köszönöm.
Érdekel a téma. Köszönöm a jelszót!
Üdv!
Kérek jelszót!
Köszi!
M :airplane: .
Csak most tudtam elolvasni a felhívást. Remélem még nem későn! Én is kérek jelszót!
Köszönöm.
Jelszóért esdeklek! köszönöm!
Köszi, hogy megvártál! :) Kérek én is.
Jelentkezek a jelszóért.
Köszi, n
lehet megkésve de kérek jelszót!
Kérek jelszót. Köszi
Kérnék szépen jelszót.
Köszönöm.
:cat2:
Kérnék én is jelszót…
Kérek szépen egy jelszót.
Köszi!
Kérek jelszót, köszönöm!
egy jelszó rendel :)
Én is kérek jelszót.
Jelszót kérek. Köszönöm szépen!
Nagyon is érdekel!!! :D
kérek jelszót, köszönöm.
Én is kérek szépen!
Én is kérnék jelszót.
Köszönöm. :-)
Nagyon szeretném elolvasni a két cikket, köszi!
F.
Szia!
Szeretném elolvasni a cikkeket.
Érdeklődni szeretnék, hogy mikor lesz cikk? Már nagyon várom.. :)
@ gy_tomi:
Jön, majdnem kész, csak rám szakadt ez-az, és eddig nem volt egy nyugodt napom sem. 8-)
Szia!
Kérek jelszót!
Köszönöm.
@ Duncan Shelley:
Duncan Shelley írta:
Szia Duncan! Tudok-e, tudunk-e valamiben segíteni?
eCorsair írta:
Persze, menjetek el helyettem azokra a találkozókra, amikre én nem akarok. Ez kezdetnek jó lesz. :)
Duncan Shelley írta:
Nem gond, megoldom.
Ha üzleti találkozók, akkor abban nagyon jó vagyok. Gyorsan rövidre zárom ezeket.
1., Ha nem fizet Neked előre legalább 1 millió $-t, akkor mehet a picsába.
2., Ha nem filmesíti meg a könyveidet, szintén mehet a picsába.
3., Ha nem intézi el, hogy irodalmi Nobel-díjra jelöljenek, akkor mehet a…
Így korrekt?
kérek szépen jelszót! thx!
@ eCorsair:
Köszönöm az Életnek, hogy nem te intézed ezeket. :D Mert így nem lehet.
Na, rövidesen jön a cikk, talán holnap.
Én is kérnék jelszót, ha lehet még! Z.
Szia!
Engem is érdekelne a cikk. Kérhetek jelszót?
Köszönöm!
A cikk elkészült, mindjárt felmegy.
Idáig mindenkinek kiment a levél a jelszóval.
Aki 10:00-ig nem kapja meg, jelezze.
Szeretném kérni a jelszót, érdekel a cikk!
Szia
Szeretném kérni a jelszót , nagyon érdwkelne a cikk
Énis énis! Kérek jelszót! :)
Szeretnék kérni jelszót! Köszönöm!
Jelszót kérek.
nem erkezett meg a jelszo, meg egyszer kuldjed legyszives
Kaphatnék jelszót? Köszönöm!
Idáig mindenkinek kiment a jelszó.
Aki nem kapja meg 2 órán belül, az jelezze.
koszi. veeegre megerkezett es mar olvashatom is
Szeretnek jeLszot kerni, erdekel a cikk. Udvozlettel,liwandra
@ Duncan Shelley:
Ehhez a cikkhez nekem sem jött meg a jelszó eddig, pedig jeleztem igényemet. Kérlek nézz rá Duncan! Köszönöm!
Kedves Duncan!
Szeretnék jelszót kérni a cikkhez!
Köszönöm
Szia Duncan!
A jelszó nem jött meg továbbra sem!
Köszönöm
Ideáig mindenkinek kiment a jelszó.
Volt, akinek újra.
Szia! Szeretnék jelszót a cikkhez! Köszönöm!
Én is kérek jelszót
Szia, szeretnék jelszót. Köszönöm!
kérnék jelszót, ha még nem fogyott el..
Kérek jelszót (már kértem, de nem kaptam/találom:), Köszi
Szép estét!
Kedves Duncan!
Jelszót szeretnék kérni, amennyiben még van rá lehetőség.
Köszönettel!
Kedves Duncan!
Inkább így kezdem:
NAGYON jó vagy Bééééééébi! :clap:
Ahelyett, hogy így kezdtem volna:
Nem szeretnék hálátlannak tűnni, de már nagyon és izgatottan várom a cikkedet.
Mikor közlöd? Van rá időd?
(Vagy nekem kerülte el a figyelmem valami?)
Jó egészséget kívánva:
eCorsair
Kérek szépen jelszót.
Látom régi darab, de ha aktuális még akkor kérnék kódot(régóta figyelem az oldaladat, oldalaidat és szeretem a cikkeidet, igaz nem igazán szoktam hozzászólni a cikkekhez, mert én mindig csak magamnak vonom le a következtetéseket, de írok szívesen majd a következőkhöz ha tényleg megindít bennem valamit)
üdv! engem erdekel, de kemény kritika varhato tolem:)
@ mityka84:
Már kaptál.
Ha nem vagy az elektromágneses mezők biológiai anyagra és tudatra gyakorolt hatásainak élenjáró kutatója, akkor miért lenne fontos a kritikád? Mire alapoznád? Arra, hogy te mást olvastál? Ha ez a kutató lennél, akkor sem kritikát várnék tőled, hanem infókat, és kuncsorognék egy interjúért. :)
Meg egyébként is egyszer már meg kéne írnom a folytatást, mert abban van a lényeg…
hát sajnos több vagyok annál, mint azt gondolnád elsőre :) köszönöm a meghívót élni fogok vele:) sajnálom, hogy nekem adatott meg a ferde gerinc, ami kiegyenesedik, ha úgy tartja kedve. lehettem volna egyből felegyenesedett ember, de látnom kellett a másik oldalt, hogy elhiggyem, érzékeljem és megértsem. egyenesen a vatikáni levéltár minden szegmensével tisztában vagyok, tehát akármelyik kutató hozzám képest disznópásztor. jozef tomkó nagybácsikám vatikáni főbíboros ideológiai bombáját, mentálisan érzékelem, ugyanis ez a képességünk alapképesség. ennek a dolognak a működési mechanizmusa számomra könnyed, de mindenki számára tanulható. a pontos mechanizmust oldalak százain kell értelmezni, vagy hangoskönyv formában érzelmekkel tűzdelve. a hangok hatnak érzelmek, a belső hangok (olvasás) csak ingereket keltenek, azok nem valódi érzelmek.
Mindenképpen érdekelne, szeretném a jelszót :)
Hahó Duncan!
Érdekelne az a cikk. :)
Ashen