Általános iskola hetedik osztályában, félévhez közeledve, az osztályfőnök különös feladatot adott nekünk: fogalmazást kellett írnunk arról, hogyan fogunk élni tíz év múlva. Ezzel a dolgozattal vezette be a pályaválasztás témáját.
Az osztálytársaim többségének halvány fogalma sem volt arról, mit akar csinálni, így előkerültek a közhelyek, a biztos munkahely, a gyár, a tanári pálya, a család, gyereknevelés. Én kettest kaptam a fogalmazásomra, mert álmodoztam benne, és nem vettem komolyan a feladatot – legalábbis a tanárunk szerint.
A téli szünet után bekomolyodott minden. Osztályfőnöki órán pályaválasztó évkönyvet osztottak ki nekünk, abból választottunk magunknak jövőt. Hogy mi alapján? Egy bekezdéses leírások alapján, meg a mindentudó tanárnéni fejtegetései alapján, aki jól megmondta, miről mi a véleménye. Otthon hasonló elgondolások vártak minket. Aki csak tehette, apa vagy anya szakmáját választotta, vagy az irigyelt rokon szakmáját, vagy a mindentudó tanárnéni rögeszméit követve lépett olyan útra, amiről semmit sem tudott.
Divatszakmák alighanem mindig léteztek, és ha nem teszünk valamit, létezni is fognak, még nagyon sokáig. Mire van szükség? Pontosabban: mire lesz szükség öt-tíz-tizenöt év múlva? A jóslás nehéz mesterség, főleg, ha tétje is van, de a hosszú évekre visszavezethető trendek alapján mégis tehetünk olyan kijelentést, hogy erre vagy arra a szakmára valószínűleg még egy ideig szükség lesz.
Várhatóan kelleni fognak pékek, szakácsok, autószerelők, építészek, hentesek, rendőrök, jogászok, orvosok. Aki jót akar magának, aki két lábbal a földön áll, az bizony ilyet választ. Hogy nem érdekli? Hogy mást akar? Ja, kérem, az luxus! Bizony: az életkedv luxus!
Tizennyolc évesen, nagy sportember lévén, kick-box VB-re készültem: nem másfél évem, másfél napom se volt a katonaság nevű bohóckodásra, amikor kiváló érzékkel behívtak. Akkoriban (stádiumtól függően) heti hat-tizenkét edzésem volt, a honvédő szolgálat második napján már éreztem, hogy gyengébb és merevebb lettem. Tény, ez a tapasztalat benyomta bennem a piros pánik gombot. Éhségsztrájkba kezdtem, jobb ötletem nem volt. Katonai kórház, pszichiátriai osztály, ideiglenes leszerelés. Tanácsra heti egy alkalommal eljártam pszichológushoz, hogy ne hívjanak be többé. A hihetetlenül vézna nő másfél éven át próbált lebeszélni minden célomról.
Elmúltam negyven, lassan felnőtt leszek, de még senkivel nem találkoztam (hivatalos területen), akit érdekelt volna, hogy mi a célom, mi az álmom, mi tart életben, miért élek. Persze, olyannal sem találkoztam még, aki hangsúlyozta volna ezek, illetve az ezekből adódó életkedv fontosságát.
Van egy mondás: „Aki kifogásolja a tanulás költségeit, nem számol a tudatlanság árával”.
Most jutott eszembe egy másik: „Aki fél a kudarc fájdalmától, az nem számol az élethosszig tartó bánattal”.
Ti mit gondoltok a pályaválasztásról? Hogyan kellene csinálni? Hogyan lehetne valóban felkészíteni a gyerekeket, fiatalokat arra, hogy megfelelő döntéseket hozzanak? Egyáltalán: hogyan lehet jó döntést hozni egy ilyen kérdésben? Mi a fontosabb: követni a saját belső meggyőződést és tenni az álmokért – vagy a mindennapok földjén állni és olyat választani, amiért pénzt adnak? Érmes pénzért dolgozni? Csak pénzért?
Louis mondta
Jaj ehhez nem szólok hozzá inkább, mert kiakadna a tárhely. Minden itt kezdődik és minden itt bukik meg
ferko998 mondta
Louis írta:
Akkor ez nem egy hozzászólás volt?
thirdeye mondta
Ez olyan mint a sorozás , nem érdekel senkit , hogy te mit szeretnél . Egy a cél : egy újabb rabszolgát nevelni a rendszernek . Persze a legnagyobb jóindulattal a szülők is rendesen kiveszik a részüket ebből . Csak jót akarnak . Vagyis amit ők jónak tartanak . De hát mit is tehetnének , őket már rég betörték . Ha vannak még egyáltalán álmai az embernek amikor pályaválasztásra kerül a sor , akkor hamar be kell látnia , hogy esetleg az egész világgal szembe kell mennie . Ha van hozzá ereje , kitartása , és kevés benne a megfelelési vágy , akár még sikeres is lehet az álmai megvalósításában . De ha ennél gyengébb kezdéssel indul valaki , akkor nagy rá az esély hogy elbukik. Csak a pénzért dolgozni a leg lélekölőbb dolgok egyike . Lesz pénzed , de minek ?
ferko998 mondta
Na,ehhez megint nem sok közöm lesz…
Két megközelitést ismerek szülői szempontból.
1.Szarik rá mit csinál majd a csemetéje,csak a tessék-lássék kedvéért törődik valamicskét a pályaválasztással.
2.A saját reprodukcióját igyekszik létrehozni az utódja személyében,akár annak akarata ellenére is.
Biztos lehetne ezt még árnyalgatni,de minek?
Ez nincs kőbe vésve,de nekem ez általános tapasztalat.
Nem tudom,hogy melyik rosszabb(illetve jobb:)))
A pályaválasztásra kényszeritett gyereknek szerintem tökmindegy mit választ-akkor még.
Szarik az rá.Akkor még igazi komoly tervek vannak a fejekben.Kutató,felfedező,feltaláló…milliomos…
Nem láttam még gyereket,aki őszintén azt mondta volna,hogy olyan jó lenne bolti eladóvá válni.
De talán ez nem is “determinálódik”még akkor,semmilyen szinten.
Nekem közben mindig alakult.
Csak az alapmotiváció maradt meg végig;nem érteni egyet és valamiben mindig kiemelkedni,elnyomni a másikat.Ha magasabb nem lehetek,akkor erősebb.Ha erősebb nem,akkor ütőképessebb,ha az sem(ilyen nincs amúgy :-X :-X :-X :-X :-X :-X )
akkor okosabb,szebb :-D ,fehérebb,feketébb… ;-)
A kislányom minden faxságomból ki lett hagyva-természetesen.
14éves.Nagyon szép(nem rám ütött)
Nagyon jó tanuló(mindig mindenből szinötös,ha nem igy lenne,akkor csokorba szedném a tanárait :-X )
Sajnos az utolsó “turnusban” kicsit lebuktam.Talált egy boritékot a nagyszüleinél(az anyjánál természetesen)Márianosztrai pecséttel.
Úgyhogy megtudta az “igazat”.Apunak volt egy fegyvere és ezért kapott három évet….
(micsoda aljas hazugság….azóta is ég a pofám…)
És szegénykém csak ezért ügyvéd akar lenni,hogy ha apunak bármikor bármi baja lehet,akkor segithessen…egyem meg a szivét…
Jaklin mondta
“…abból választottunk magunknak jövőt. Hogy mi alapján? Egy bekezdéses leírások alapján…” Ez mennyire kemény. :( És tényleg így van.
Csak pénzért dolgozni idegőrlő. Olyan munkát csinálni, ami cseppet sem érdekel, cseppet sem élvezetes, szerintem a halállal egyenlő. Én három hete csinálom (átmenetileg, amíg befejezem a sulit és/vagy amíg beindul az írói vállalkozásom), de már most nem bírom. Általában úgy érzem, mintha átment volna rajtam egy úthenger.
Én a legdurvább ellenségemnek sem kívánnám, hogy így éljen le éveket. Az egész életről nem is beszélek inkább, azt nem tudom ép ésszel felfogni.
Korábban hajlamos voltam arra, hogy megvetéssel gondoljak emberekre, amiért ezt-azt csinálnak. De most? Három hét alatt rájöttem, hogy ez őrület. Így élni nem is élet. És rengetegen élnek így a környezetemben. Már nem vagyok annyira mérges azokra, akik isznak vagy drogoznak. Mert képes vagyok megérteni őket is. Mert ezt így nem lehet kibírni.
Én valahogy úgy csinálnám, hogy lenne egy olyan óra, hogy pályaválasztás vagy hívjuk inkább életcél órának. :) Akkor mindenféle helyekre elvinném a diákokat – a boncolástól kezdve az üveggyáron át a bírósági tárgyalásig. Egy rakás helyre. Hogy lássák meg tájékozódjanak, amit lehet, próbálják ki… Hogy igazán megnézzék, hogy mi felé van affinitásuk. Hiszen egy rakás szakterületet még egyáltalán nem is ismernek és nem is hallottak róluk.
Azután mindegyikükkel leülnek négyszemközt. Kizárólag ketten. És jó alaposan kifaggatnám, hogy mit szeretne elérni, milyen tevékenységek azok, amiket ingyen is csinálna, amiben hatalmas élvezetet lel… És valahogy ilyen módon kialakulna benne, hogy mi is az, amit neki kellene csinálnia. És egy ilyen “pályaválasztási” tanácsadónak elképesztő jártasságának kellene lennie úgy általában a foglalkozásokat, hivatásokat illetően, hogy adott esetben, ki tudja találni, hogy a gyerek mely területek felé mehetne el, melyek azok, amik valóban passzolnának hozzá (csak még ő nem ismeri).
Rettentő izgalmas lenne így működni gyerekekkel! :-D És akkor miféle társadalmunk lenne!!
Jaklin mondta
ferko998 írta:
Na, ez ütött… Komoly.
Kicsit elvonatkoztatva: bár szerintem egy ilyen indíttatással is ezerszer jobb ügyvéd lenne, ha nem a legjobb, mintha csak a szüleitől hallaná, hogy ezzel a szakmával jól lehet keresni.
ferko998 mondta
@ thirdeye:
“Lesz pénzed,de minek?”
Például arra ,hogy megvalósitsd az álmaidat.
thirdeye mondta
ferko998 írta:
Ez csak akkor jó üzlet , ha tovább leszel boldog a megvalósított álmoddal mint amennyit rabszolgáskodtál a pénzért , amin megvalósítod az álmod . :-D
ferko998 mondta
@ Jaklin:
Sajnos nagyon önfejű,úgyhogy biztos,hogy az lesz…
Amúgy mi barátok vagyunk,nincs meg a hagyományos “szülői”viszony,amit nem is tudok,hogy mit jelent. :-P
Sokkal rikábban talákozunk,mint szeretnénk,de ez igy szerintem neki jobban a hasznára válik,mint ha forditva lenne. :-((
Az udvarlóit viszont agyon kell már lassan rugdosnom,ez a helyzet.
Láttad a Titkos Gyilkos Mamát??? :-D
A másik:értem és átérzem a helyzetet,amit felvázoltál,de nincs igazad.
Ha valamit úgy itéltél meg valamiért,hogy érdemes végigcsinálnod,akkor szoritsd össze a fogadat és ha beledöglesz is csináld végig!
A drogos példád bosszant.
Az én feleségem is nő(na most képzeld el :-D )de olyan határozott,mint 10 pali.
Ha espét és fluortomit is számolom,akkor inkább száz…
Erre értettem azt valamelyik kommentben,hogy ERŐ!
Ez az igazi erő.
És ezt nem értik meg sokan.
De azoknak “főnökeik”vannak.
Onnan már csak egy ugrás,hogy valaki rendőrnek tanuljon….
Az utolsó három mondatot ne vedd figyelembe,kérlek.
ferko998 mondta
@ thirdeye:
Ez egyértelmű.
Itt nincs más opció.
nev3rlive mondta
Az életben a legnagyobb teher a pénz és az idő. Legboldogtalanabb az, akinek mindkettőből több van, mint amennyit értelmes dolgokra használhat.
Jaklin mondta
@ ferko998:
Szerintem ilyen barátinak kellene lennie a szülői viszonynak is. Jut eszembe: van egy jó barátom, egy negyven körüli nő. Egy szem fia van. Nagyon jó a kapcsolatuk, szerintem kiváló szülő, a srác meg céltudatos. Némiképp meghatódott, amikor a fia megosztotta vele, hogy le fog feküdni a barátnőjével (mármint hogy legelőször). Soha nem gondolta volna, hogy ilyen bizalmi viszonyban vannak. Ezt úgy könyvelte el, hogy jó szülő lehet. :)
Ja, így értettem. Szóval, hogy ha tényleg ez kell ahhoz, hogy elérjem a céljaim, akkor rendben van. De sokaknak semmilyen magasabb rendű céljuk nincs a munkákkal azon túl, hogy pénz lesz belőle. Átlagban legalábbis nincs nagyobb, távlatibb céljuk. Nem átmenetileg vannak ott, amíg akár csak nem lesz egy jobb. Így értettem. Szerintem Te is.
Nem mondom, hogy valamikor is drogozni fogok, de már át tudom érezni a helyzetüket (ha nem is értek vele éppen egyet), és nem ítélem el őket. Persze, vannak kivételek. Mondjuk aki szülőként droghoz nyúl, az egy állat. :(
Titkos Gyilkos Mama? Most nem rémlik… ?:-)
ferko998 mondta
nev3rlive írta:
Nem hiszek a pszichiátriában.
A közmondásokat sem kedvelem.
De te vagy a kivétel,aki erősiti a szabályt. :-*
ferko998 mondta
@ Jaklin:
A gyengeség az gyengeség.
A győztesnek nem kell,a vesztesnek nem lehet magyarázkodnia.
Kathleen Turner a főszereplője.
1000éve láttam….a felszini életében példás családanya.
A többit rád bizom! :laugh: :laugh: :laugh:
Az én lányom olyan a korabeli fiúknak,mint a fekete özvegy-átvitt értelemben.
Csak a párosodás után én harapom le a fejüket.
Nincs szmájli.
És nem szeretnék többet irni róla amúgy sem.
Köszönöm.
nev3rlive mondta
@ ferko998:
Csodálat: annak tapintatos felismerése, hogy egy bizonyos személy mennyire hasonlít hozzánk.
ferko998 mondta
@ nev3rlive:
Definició:pontos meghatározás.
Szarvasmarha:A szarvasmarha (Bos primigenius vagy Bos taurus) párosujjú patás állat, kérődző. Háziasított alakja a házi szarvasmarha vagy házimarha, amely a ma már kihalt őstuloktól (Bos primigenius primigenius és Bos primigenius namadicus) származik. A házi szarvasmarhák genetikai állományuk alapján két alfajba sorolhatók, az Ázsia nagy területén elterjedt úgynevezett “brahman” típusnak vagy zebunak vállpúpja van (Bos primigenius indicus), míg a világ többi részén a púp nélküli közönséges szarvasmarha (Bos primigenius taurus) a megszokott. A házi szarvasmarhát korábban az őstuloktól eltérő külön fajnak tartották (Bos taurus).
A hím állatot bikának, a heréltet fiatalon tinónak, később ökörnek, a nőstényt tehénnek, a még nem ellett nőstényt üszőnek, a nem ivarérett fiatal állatot borjúnak hívják.
:-D
intergold mondta
Én 14 évesen péknek mentem. Akkor jó ötletnek tűnt. Semmit sem bántam meg az életben, de az egy orbitális baklövésnek bizonyult. A középsuli első hetében kiderült, hogy semmi érzékem a témához, viszont akkor már maradni kellett a rendszerben – vagy legalábbis senki nem volt olyan rugalmas és támogató körülöttem, hogy segítsenek kiugrani – hat évig(!).
Az oktatóim sokkal inkább voltak kiégett lelkületű, az erőszakkal és terrorral nevelésben hívő oldschool sütőmesterek, mint pedagógusok. Hat éven át terrorizáltak, minősítettek selejt embernek – az ismétlés a tudás anyja, olyannyira, hogy majdnem el is hittem a végére, hogy selejt vagyok -, csak mert nem “állt rá a kezem a tésztára”.
Ha az apámnak nevezett lényt nem számolom, akkor azt hiszem, életem legnagyobb sérüléseit ott szenvedtem el, és nem egynek az utóhatásaitól csak most, tíz évvel a középsuli után sikerült úgy-ahogy megszabadulnom (pl. szorongással munkába járás, még egy elfogadó munkakörnyezetben is, stb.)
Azt hiszem, 14 évesen egy embert arra kényszeríteni, hogy találja ki, mi szeretne lenni az életben, a legőrültebb, legördögibb, legelvetemültebb ötletek között van, amiket csak ez a rendszer kiokádott magából. Arra, hogy hogyan lehetne jobbá tenni, vannak nekem is ötleteim, de kb. annyira utópisztikusak, mint a Star Trek pénz nélküli, a hivatástudatra, egyéni fejlődésre, és emberi értékekre épülő világa…
Most vagyok 30 éves. Úgy gondolom, értelmes, belátó, gondolkodó, a saját sorsomért felelősséget vállaló ember vagyok. És csak az utóbbi években kezdett úgy-ahogy megfogalmazódni bennem, hogy mi is szeretnék lenni, de még mindig nincs kikristályosodva, állandóan változik, csak egyre szűkebb mederben.
Van, aki sosem jut el idáig. Pedig itt még mindig fasorban sincs az út vége…
És ez rémisztő.
Egy barátom szokta mondogatni, hogy a mi még meg nem született gyerekeink jó eséllyel egy olyan szakmát fognak majd tanulni, ami ma még nem létezik – mint ahogyan én is, meg ez a barátom is olyan szakmából diplomáztunk, ami a születésünk napján még nem is létezett Magyarországon – és azóta a világ nem lassult, csak gyorsult…
kutyagumi mondta
ferko998 írta:
Tudod, Tesó annyira vártam a hozzászólását, tördeltem a kezem, meg tudom is én mit, mert hát annyira kíváncsi voltam, hogy mi akart lenni. Erre tessék…
ferko998 írta:
A gyerekeknek még lehet normális motivációjuk, jó céljuk. A baj mindig a hazugsággal van. Azt hazudni neki, hogy nem választhat mást, mint amit a felnőttek gondolnak, jó papírokat kell szerezni a jó elhelyezkedéshez, a pénz miatt kell dolgozni stb.
Nekem azt mondták, hogy élhűtő leszek, mert semmi ötletem nem volt, hogy mi akarok lenni.
Anyám jós lehetett. Tényleg léhűtő lettem.
Sehol nem tanítják, hogy mik is a jó szempontok.
Tényleg, mik a szempontok?
Paloca mondta
Hogyan kell csinálni a pályaválasztást?
Hát nem úgy, ahogy én, annak idején… :( Hagytam is apámat, meg nem is. Hiába tanultam ki egy “szakmát’, ami még “hivatás” is lehetett volna, alig dolgoztam benne tíz évet.
A gyerekeimnél már másként csináltam. :)
Hagytam őket kibontakozni kicsiny gyerekkoruk óta. Az anyjával együtt figyeltük őket, mihez van kedvük, mibe vágnak bele, hogyan boldogulnak vele. Aztán persze jöttek a kudarcok, amiken megpróbáltuk átsegíteni őket, hogy kitartás is kell, meg miegymás. Persze volt olyan, hogy a kudarc miatt másfelé fordult az érdeklődésük, de ez belefér az életbe.
Most mindegyikük “sínen van már”, és úgy gondolom azzal foglalkoznak, amit szeretnek. :)
A gyerekkori szárnypróbálgatások az egyiknél hobbi maradt, a másiknál hivatás lett, a harmadiknál szenvedély maradt. :)
Én büszke vagyok rájuk. :)
Egyébként úgy hallottam, hogy Tibetben egészen érdekes dolgot művelnek. A csöppség elé – talán még beszélni sem tud – kiraknak egy csomó dolgot, eszközt, és amelyikkel a legtöbbet játszik, az lesz az életcélja, foglalkozása – ahogy tetszik.
Ja, ők hisznek a reinkarnációban… :)
nev3rlive mondta
@ ferko998:
Elmélet az, amikor mindent tudunk, de semmi nem működik. Gyakorlat az, amikor minden működik, de senki nem tudja, miért.
igen ismerem :) de aze’rt ko:szo:no:m a felvila’gosita’st :cyclops:
kutyagumi mondta
kutyagumi írta:
Nos, egy új kategóriát alkottam.
Ez léhűtőt jelent, de a villámgyors írásomat a billentyűzet nem tudja követni.
Hozzászoltam a kommentemhez. Császár vagyok!
Sose gondoltam, hogy császár is lehet belőlem. Anyám biztosan tévedett. :-))
kutyagumi mondta
Jaklin írta:
Volt egy időszak, amikor kényszermunkára ítéltek.
Számomra a legkisebb mértékben sem volt érdekes, nehéz volt zajos, büdös és fárasztó, senkivel nem lehetett beszélni, mert fülvédő nélkül halláskárosodásom lett volna.
A harmadik munkanapon elkezdtem kidolgozni különféle stratégiákat, hogyan tudom érdekessé tenni a munkaidőt.
Ezután hónapokon keresztül kiváló szórakozásokban volt részem.
LEGYÉL MÁR KREATÍV LEÁNYOM!!!
Ne picsogjál! Csináld meg úgy a feladatot, hogy jól érzed magad benne!
Ez a mai bölcsességem. Remélem tetszett!
kutyagumi mondta
ferko998 írta:
Ha fiad lenne, a csajait írtanád?
Namár! :-X
kutyagumi mondta
ferko998 írta:
Tehát állattenyésztő akartál lenni.
Akarsz róla beszélni?
Miért nem sikerül megvalósítani az igazi vágyat. Ez a mi akarunk lenniség kérdése…
kutyagumi mondta
intergold írta:
Szerintem jó ötlet volt.
intergold írta:
Mi?
kutyagumi mondta
Paloca írta:
Ha nincs korlátozás, lehet tévedni és mást választani, és lehet jót választani. Ehhez normális szülők, tanárok kellenek.
Ez lehet a szerencséje a gyerekeidnek.
Már megint nem tudok beléd kötni. :-)
kutyagumi mondta
nev3rlive írta:
Ezt honnan ollóztad?
Fergetegesen jó!
nev3rlive mondta
@ kutyagumi:
ezt beirtam :)
kutyagumi mondta
nev3rlive írta:
Mégis szerettél volna élőlény lenni?
Vagy halhatatlan… :-)
intergold mondta
kutyagumi írta:
ferko998 mondta
@ Paloca:
és ha vasutas akar lenni a gyerek akkor ki köll tenni a sinekre :chic: ????
ferko998 mondta
kutyagumi írta:
Az más!
ferko998 mondta
kutyagumi írta:
nem pont igy értettem… :-|
kutyagumi mondta
intergold írta:
Rengeteg olyan dolog volt az életemben, ami egyáltalán nem tűnt adott időszakban hasznosnak és később kiderült, hogy hasznos volt.
Talán még nem tudod pontosan, hogy mi értéket képviselt számodra az az időszak.
Keresd meg! Sokat lehet belőle fejlődni.
intergold írta:
Köszi.
Jó szándékú csávónak láccol. Nem piszkállak többé. :-)
Csak ezt a pszichológiai irányzatot, kérlek gondold át alaposan is, mielőtt alkalmazod.
A saját tapasztalatok milliószor többet érnek, mint a nagy elméleti hülyeségek.
És itt jön a képbe a sok tapasztalatod a szakmai tanulmányaid időszakában. Ilyesmire gondoltam, a “szerintem is jó ötlet volt” üzenettel.
kutyagumi mondta
ferko998 írta:
Kíváncsi vagyok, hogy mennyien lájkolják.
ferko998 írta:
Én is másképp viszonyulok a különböző nemű emberekhez. Még szerencse hogy a legtöbbször csak két fajta viszonyulásból kell választanom.
Bocs, eltértem a tárgytól.
Arra gondoltam, hogy ez túl fontos és felelősségteljes téma, hogy értsek hozzá, ezért némieg eltereltem a szót.
És most esett le, hogy intergold rengeteg dilemmával találkozhat a diákjai körében.
Mik a trendek, és hogyan gondolkoznak a mai fiatalok?
Sajnos én már csak néhány évvel idősebbekkel találkozom, akiknél elég sok szemléletbeli, felfogásbeli problémát látni.
intergold mondta
kutyagumi írta:
ferko998 mondta
@ kutyagumi:
Nem is poénnak szántam.
Tibeti kritika volt.
Jaklin mondta
@ kutyagumi:
Köszönöm az őszinte lelkesítő szavakat! :-D
Egyszer láttam a neten egy képet, amin egy köpenyes, boti árufeltöltő lány volt. Alá pedig valami ilyesféle szöveg: DIÁKMUNKA – Ahol megtanulod, miért kell tanulni….
Na, igen.
Szerintem nem meg kell próbálni valamiképpen élvezni a helyzetet, hanem minél előbb és erősebben azon kell dolgozni, hogy az ember otthagyja ezt a tevékenységet a p**sába és csináljon valamilyen felemelőbbet, értelmesebbet, jobban keresőbbet és értelmesebbet.
Ámen. :-P
ferko998 mondta
@ Jaklin:
Illetve a helyzettől is függ,kedves Jaklin.
Én megpróbáltam Nosztrán a felügyelet értésére adni,hogy engedjenek ki,mert nem élvezem.
Erre még jobban bezártak… :-(( :-(( :-((
nev3rlive mondta
@ ferko998:
Ha körülötted mindenki elveszti a fejét, csak te nem, akkor talán te vagy a hóhér.
ferko998 mondta
@ nev3rlive:
ez jóó :laugh: de tényleg mennem kell!
B.andi mondta
Megfigyeléseim szerint, az én környezetemben élő középkorúak, illetve én magam is azt tapasztaltam a saját életemben, hogy az ember nem feltétlenül egy életre választ szakmát magának pályaválasztáskor, vagyis az első érdeklődési körének, szakterületének a megválasztásakor.
Így én erre nem igazán görcsölök rá, hogy mi lesz az, amit a gyerekeim az első szakmájuknak választanak. Ha megtalálják a számításukat és boldogok abban, amit csinálnak, annak nagyon fogok örülni, ugyanúgy annak is, ha az életük előrehaladtával választanak és kitanulnak egy újabb szakmát vagy többet. A lényeg, hogy érdekelje őket az adott dolog és érezzék jól magukat benne.
Valójában a pénz baromi fontos, de az én szemem előtt mindig Richard Bach Búcsú a biztonságtól című könyvének üzenete lebeg: a zebrákat is jóllakatja a természet, akkor az embert is… Szerencsétlen élet az, aminek elsődleges célja az anyagi javak halmozása. Ezzel nem az anyagi javakat utasítom el, mert nagyon jó, ha van az embernek egy szép táskája (hátha még sok! :-D), vagy bármi, akinek, ami, de az élet fontosabb része, az emberi kapcsolatok. És az emberi kapcsolatokba a saját magunkkal való kapcsolati is beletartozik és így a munkánkhoz való jó viszonyunk is. :-)
B.andi mondta
@ ferko998: Nem láttam még gyereket,aki őszintén azt mondta volna,hogy olyan jó lenne bolti eladóvá válni.
Kedves Ferenc! Én az átkosban voltam pályaválasztó. Munkás családban nevelkedtem. A keresztanyám bolti eladó volt, és én mindenáron az akartam lenni. Ez lett az első szakmám. Azt hiszem, talán 8 vagy 9 hónapig dolgoztam benne.
Alex mondta
Mikor eljátszottam az első nagyobb összeget, akkor utánna keményen dolgoztam azon, hogy valahogy összekapargassam valamennyit. A pénzszerzés volt a cél.
Majd 1,5 év munkáját újra felraktam és kb. 5 perc alatt elvesztettem. Újra dolgoztam keményen. Aztán ott volt a választás, hogy lakást veszek, vagy esetleg játszom egy kicsit. Utánna csak annyit mondtam: Easy come, easy go…
Egyre többet gondolkodtam, hogy hogyan tudnék pénzt szerezni… Hát dolgoztam.
És játszottam. Egyszer a Keletiben a pénzért játszó krapeknek az összes pénzét elnyertem sakkban. Nagyon lebecsült…. Az igazsag az, hogy ez bosszu volt, mert előttem kopasztott meg egy szekely bacsikat, aki Pesten eladta portekajat es ment volna haza Csikbe. Visszaadtam neki a penzt es mondtam, hogy aldja meg az Isten.
Azt hiszem tudom, hogy en jatekos szeretnek lenni.
Jaklin mondta
@ ferko998:
A helyzettől függ, valóban. De én mindvégig a munkáról beszéltem. A munkahelyet pedig, valljuk meg, azért csak le lehet cserélni.
Duncan Shelley mondta
ferko998 írta:
Ez azért van, mert te nem vagy Isteni Szajha. Amikor ő kérte, hogy engedjék el, elengedték.
Jaklin mondta
B.andi írta:
Ez nagyon szimpatikus nézőpont. Miért kellene A Szakmát meg A Célt választani? Miért ne lehetne többet vagy út közben változtatni? Simán. Arról nem is beszélve, hogy pl. engem jelenleg olyan dolgok (is) érdekelnek, amelyek gyerekkoromban még nem is igazán voltak elérhetők. Pl. az internet. Így ilyesmiben nem is gondolkodtam.
Jaklin mondta
Duncan Shelley írta:
Óh, ha a Halál Lánya ott lett volna… Abból jókis sztori keveredett volna ki… :clap:
Duncan Shelley mondta
@ Alex:
Alex, mi lenne akkor, ha nem kellene dolgoznod a pénzért, mert a negyven multicéged magától működne és csak öntené a számládra a súlyos összegeket?
Alex mondta
Duncan Shelley írta:
Rengeteg tervem van…
Nem tudsz kölcsönadni valami aprót? Az igazság az, hogy most egy kicsit meg vagyok szorulva. De, ha bejön a mostani játszmám, akkor lehet, hogy egy fizikai Nobel-díjat is nyerhetünk. Na és persze nem makaó nevű kártyajátékon.
kutyagumi mondta
Jaklin írta:
De igen. Ez az első lépés.
A picsába a második.
A felemelő csinálás a harmadik.
kisboros mondta
51 komment?
Inkább neki se kezdek.
bakostamas mondta
Nagyon igazad van Duncan. A gyerekekből tényleg zombikat farag az iskola. Nem vagyok büszke rá, hogy nem végeztem egyetemet, de még csak főiskolát sem, az érettségim pedig annyit ér, mint egy szolárium bérlet Kenyában, de nem érzem a hiányát. Már gimnáziumban is nagyon zavart 1-2 tantárgy, nem értettem miért kell nekem ennyi haszontalan információt a fejembe préselni, kémia , pfujj, utáltam, … és tényleg soha nem kérdezték meg , hogy mi szeretnél lenni mert akkor arra készítünk fel kishaver. Nagy sz@rt! Csak húztak lefelé az 50 éves tankönyvekbe kapaszkodva, amiben még tényként említették a fáról lemászó, emberré váló majmokat… Ennyit az oktatási rendszerről, a felsőoktatásról nem is beszélve.
Egy jó rendszerben folyamatosan gyakorlati képzés folyna és rendszeresen felmérnék a gyerek képességeit és vágyait és a szerint SEGÍTENÉ az iskola és szakemberek, hogy az illető elérje a célját és Boldog , Sikeres ember legyen. Majd talán eljön ez az idő is.
tomskythe mondta
Írónak lenni a legfa***ább, like Duncan.
Pilgrim76 mondta
http://mahonlap.freeweb.hu/ran-prieur-hogyan-szalljunk-ki.html
Pilgrim76 mondta
http://mahonlap.freeweb.hu/index.html
Fisher mondta
Hát félve ugyan, de azt mondanám, hogy ma Magyarországon ez az egyik legégetőbb probléma. (a korrupcióval vállvetve) Én úgy látom, a lakosság ideológiájának egy igen meghatározó részét adja ez a nulla életkedv, amit a munkavégzés okoz. Egyébként nem értek egyet azokkal akik a megoldást az álmok forszírozásában látják. Az sem jó, ha mindenki űrhajós akar lenni. Aztán majd éhen-szomjan áll az 50 000 űrhajós az ESA épülete előtt. :-D Nincs azzal gond, hogy valaki wc-t pucol. Magát nem fogja kipucolni a wc, vagy akkor vezessünk be robotokat, esetleg tiltsuk meg a használatát? Amit már annyiszor mondtam: a nyitottságban van a kulcs, ebben is, ahogy nagyon sokmindenben (pl a kommentelésben is? :eek:). Támogassuk, készítsük föl a fiatalokat az álmaikhoz vezető úthoz, de arra is pont ugyanannyira készítsük fel őket, hogy ha túl rázós az út, akkor lennie kell leágazásnak, de ami pont ugyanannyira értékes. Nem csak a szülők, a tanárok, de az egész társadalom oldaláról kéne ez a hozzáállás. Hazamegyek és random beszólnak, acsarkodnak az emberek. Nem miattad, maguk miatt. A támadás feléd irányul, de nem azért mert téged utálnak. Itt nyugaton még a takarítónéni is kedves, alaposan és egy szó nélkül végzi a munkáját. De meg is van ám fizetve, ahogy mindenki. Ha bemegy a boltba, nem fogja számolgatni a garast, mint a magyar takarító. És a társadalom sem röhög rajta, hogy “háhá tanútá vóna kötsög”. És ez nem csak rá igaz, bárkihez odamész segítségért, szó nélkül megy és segít. Otthon, még esetleg le is ordítja a fejed, hogy miért vagy hülye és miért csinálsz neki MUNKÁT. (hiszen szerinte azt csinálják, nem adott, amit Ő vállalt el) Nincsenek beskatulyázva az emberek, pl legalább ugyanannyi női buszsofőr van mint férfi. Szerintem otthon minimum meglepődne bárki, ha egy nő azt mondaná, hogy buszsofőr.
Én úgy látom, hogy ez egy ördögi kör. Senki nem élvezi a munkáját, hát hogy várhatnánk el egy gyerektől, aki ezt a szenvedést látja a szülei részéről egész nap, hogy teljes erőbedobással nekiálljon és keressen egy szakmát… amiben majd kevésbé szenved?? ?:-) A másik oldalról közelítve, ha valaki élvezi a munkáját, és törődik a gyerekével, a gyerek pozitívan fog hozzáállni a szakmához. Egyrészt mert sokkal nagyobb támogatást tudnak adni abban a szülők mint egy ismeretlenben. Másrészt ha egy kezdetben neutrális dologgal sokat érintkezel és mindig pozitív utóérzés társul hozzá, az egyszer igen pozitív képet fog adni. :chic: Távol álljon tőlem az okoskodás, ezt én így látom, a saját tapasztalataim alapján, azokat megfigyelve. Pl, ha egy zenét elsőnek hallok és valamiért negatív érzelem társul hozzá kívülről, akkor tuti hogy utálni fogom az egész stílust. De ez igaz fordítva is. :-)
Egyébként én mióta megszülettem tudtam az életcélom. Az egész családom ebben utazott, és nagyon élvezték. Ugyan ez az életcél, hát hogy is mondjam… nem aktuális már, de ennek külső okai vannak, és azért a mai napig nem mondtam le róla teljesen. Viszont már sok éve van másik életcélom (ki mondta, hogy csak egy lehet? :-D vagy hogy ne legyen B terv ami pont ugyan olyan jó) És azon élvezettel dolgozom. Szerintem ez csak egy döntés kérdése: beleteszed-e a megfelelő erőfeszítést, hogy megtaláld a célod. Hiszen, az csak információ. Az, hogy nem tudod azt az információt csak is a te hibád, szerintem. :-)
Fisher mondta
Egy kis érdekesség, nem néztem utána, nem tudom, hogy igaz-e. :-) De, ha igaz, akkor szépen röhejessé teszi azt, amikor a modern ember a csodálatos orvoslásunk mellett kapálózik, hogy “bezzeg sok száz éve 40 leélt év után meghalt mindenki”.
http://tudtadhogy.hu/?p=5337
ferko998 mondta
@ Fisher:
A pályaválasztós irásod tök tetszik.
De a másikat úgy olvastam,hogy közben folytak a könnyeim a röhögéstől. :-* bocsi..
Elolvastam a hivatkozásodat is és a forrást is.
Jómagam azért garázdálkodok ezen a blogon,mert D.”terminátor”Shelley irásait olvasom és elfogadom és emésztgetem a magam módján.
Sajnos csak két dologhoz értek.
Szét tudok szerelni embereket meg össze tudom rakni őket.
Nem értek a “gondolatterápiákhoz” és nem eszek fényt,mint sok okos embertársam.
Viszont sajnos a dietetikához értek.
A tested egy gép.
Ha jól táplálod,akkor hálás lesz és jól működik,most ne is taglaljuk ezt tovább.
Tudom,hülye minden orvos,hülye minden kutató és még át is basznak minket a genyók.
Tudom,hogy a gondolatokkal szétválasztják a Vörös-tengert.
De hidd el nekem,ha szar kajákat eszel,szarul fogsz kinézni,szar lesz a közérzeted és szarul fog működni mindened.
Ha jól táplálkozol,jól fogsz kinézni,jó lesz a közérzeted..satöbbi,satöbbi..
Ez,amit ezekről a huncikról vagy kikről összehordtak,az egy oltári nagy faxság.
Ha érdekel,pontosan leirom miért,de most nem untatnálak vele.
Az ember az csak ember.
Ami nem ehető neki,az nem ehető.
Olyan nincs hogy a hegyi buzik ezt eszik és fainak,az alföldi heterók meg azt és attól.
Ez a hir,több mint kacsa.
Amúgy az eszkimóknál nincs rák,de mindegy és ott is a megadózisú omega3 fogyasztástól.
Persze nem voltam ott és nem végeztem tesztet az eszkimókon.Attól még müködik.
Nem téged céloztalak most,a hivatkozásodat,csak nyugalom… ;-)
B.andi mondta
@ Jaklin: :-)
nev3rlive mondta
Ha érdekel,pontosan leirom miért,de most nem untatnálak vele.
ENGEM UNTATHATNAL :) LASSUK MI LESZ?
ferko998 mondta
nev3rlive írta:
Téged nem Fishernek hivnak,és mostanáig engem untattak,úgyhogy neked azt javasolnám,hogy nézz utána a gugliban,ott biztos meglátod MI LESZ?
Ha a caps lock nevű billentyűre-a számitógéped klaviatúrájának balszélén-még egyet rányomsz,akkor nem fogsz orditozó paprikajancsinak tűnni. :-*
thirdeye mondta
ferko998 írta:
Ez nem igaz . Amióta a hegyekben élek sokkal fainabb gyerek vagyok , mint amikor alföldi voltam . :laugh:
ferko998 mondta
thirdeye írta:
Hahahaha!!!!
De nem a kajától,hanem attól,hogy mindent felölről nézel! :-P
kisboros mondta
Szerintem ne tököljetek pályaválasztással meg egyetemmel, menjetek Németbe mosogatni havi félmillióért, nővérem is azt csinálja.
Anno választottam egy pályát (informatika), amire úgy gondoltam, hogy az a jövő (így is lett), de valahogy már nem motivál. Sokat változott azóta a világképem, és egyszerűen nem érdekel. Nem akarok senki rabszolgája lenni…
Inkább alkotnék valami maradandót.
ferko998 mondta
@ thirdeye:
A Bronson cimű film?
Közelitsük már azt az álláspontot az egó témakörben,Csucsu :-D
thirdeye mondta
ferko998 írta:
Bizony ám , felülről minden másnak látszik . :laugh:
ferko998 mondta
@ kisboros:
A meglátásod figyelemreméltó.
Jól látod,nagyon helyes.
Komolyan mondom.
thirdeye mondta
Fisher írta:
És még a közlekedés miatt sem streszelnek : http://www.youtube.com/watch?v=m1qCOFybrz4&feature=related :laugh:
thirdeye mondta
ferko998 írta:
Hagyjuk az egót békében nyugodni ! :-D :-D
ferko998 mondta
@ thirdeye:
Tudod miért hagyom?
Azóta három vihar volt itt,és mindegyikre leszöktem.
Tudom,hogy hülye vagyok,de ott “feloldódok”!
És nem úgy,mint egy koszfolt-megelőzném a kretén beszólásokat.
És….!
Az új “munkahelyemen”(azért idézőjelben,mert nem is tudom munkaként felfogni)simán túllépek bármiféle büszkeségen,akármin.
Megcsinálom,megcsináljuk és kész.
Sem előtte egy-sem utána egy perccel nem ajánlanék senkinek még egy ferde pillantást sem….de igy ,kvázi “melóként”…mit mondjak?
Egész más…
Nem mondom meg…..pfff…jól is fizet… 8-)
ferko998 mondta
@ thirdeye:
A huncik miatt ne stresszelj,kamu az egész faxság.
Ne okozz csalódást.
Könyörgöm,most ne indokoltasd meg velem!
Hulla vagyok,csak dolgom van a neten,különben már elájultam volna.
A lényeget értsd meg és ne misztifikáld a sztorit:ilyen nincs.A tények sajnos makacs dolgok.
Nem emésztünk meg bizonyos tápanyagokat,és más tápanyagok nélkül egyszerüen éhenhalunk.
Higgy nekem.
Csak ezegyszer. :cry:
stallee mondta
Személy szerint pontosan emlékszem a pályaválasztásomat körbelengő bizonytalanságomra: nemhogy 14, de még 18 évesen is eldönteni, hogy “mi leszel, ha nagy leszel” …. hát … fogas kérdés, ami a további életünkre ELÉG nagy hatással bír. Visszatekintve az elmúlt negyed századra a szülői ráhatás és az ún, éppen aktuális divatszakmákkal kapcsolatos leírásaid stimmelnek.
Joli54 mondta
A saját életemet mondom el. Az a legveszélyezettebb ember, aki ötös mindenből. Különösebb erőfeszítés nélkül megy neki minden. Akkor nem volt tehetséggondozás.
Mivel anyukám nevelt, apa nélkül nőttem fel életbevágó volt, hogy minél hamarabb keressek. Nekem a képzőművészet volt a mindenem. Annak ellenére, hogy műszaki tanulmányokat folytattam végig ott volt párhuzamosan az alkotás szerelme az életemben. Festettem, rajzoltam, fúrtam- faragtam, agyagoztam és tanultam a népi és európai kultúrát, sőt az egész világ művészettörténetét. Apám író- újságírói vénájából az irodalom és a nyelv szeretetét örököltem. A szülő kötelessége a jó szakma kiválasztása, ha képtelen erre, akkor a pálya választási tanácsadó segítségét kell kérni. Ha nincs elég pénz az oktatásra, akkor a szülőnek mindent el kell követni az anyagi eszköz megszerzésére. Minden ember egyformán értékes!!! Magyarországon az elmúlt években milliók nőttek fel úgy,hogy azt érezhették rájuk igazán nincs is szükség. Ennél az érzésnél rosszabbat nem tapasztaltam soha.
Ennek történelmi, politikai, kulturális, gazdasági és szociális oka van.
ferko998 mondta
@ Joli54:
Minden tiszteletem az öné!
Elnézést a bizalmaskodásért.Én intézetben nőttem fel,pár társammal együtt.
Az sokkal könnyebb volt ám.
Mi nem szenvedtünk.
A szülők gecik.
Mindegyik társammal találkoztam később valamelyik hazai fegyintézetben-kivéve azokkal akiket megerőszakoltak.
thirdeye mondta
ferko998 írta:
Hiszek neked . De azért :-)) meg kell mondjam :-) hogy a hegyi emberek :-)) jobbak ! :laugh: :laugh: :laugh:
thirdeye mondta
ferko998 írta:
De azért nem adod intézetbe a lányod ugye ? :-)
Alex mondta
kisboros írta:
Ezt komolyan gondolod? A németek azért vannak ott, ahol vannak, mert tökölnek a pályaválasztással és az egyetemmel.
kisboros írta:
Duncan kérdezte, hogy mi lenne akkor, ha annyi pénzem lenne, hogy nem kéne dolgoznom. Nos, ez rossz kérdés. Nem a pénz miatt dolgozunk és alkotunk. Nálam az utóbbi időben egyetlen kritérium kezd kialakulni. Minnél több okos emberrel szeretném magamat körbevenni, akik motiválnak és húznak felfelé. Akikkel lehet valamit tenni. Ez a kihívás. Van szerencsém egy ilyen csapat közelében lenni és látom mit tudnak összehozni rövid idő alatt. Persze azt is látom, hogy mennyire nem standard módon élik az életet és azt is, hogy a társadalom mennyire nincs hozzászokva ahoz, ha valaki nem a kitaposott úton halad. Másik oldalon meg egy vidéki srácként láthatom, hogy egy álom kezd valóra válni, hogy valami születik most, ami világviszonylatban is hatalmas dolog lesz. Tudományos felfedezés. De ehez bizony kell a tudás, a képzettség, a szakértelem. Mosogatással lehet összehozni havi félmilliót, de tudással ennek többszörösét.
Fisher mondta
@ ferko998:
Nem untatsz, szóval nyugodtan fejtsd ki a témát, nagyon érdekel. :-) Én akkora hülyeséget első ránézésre nem találtam benne, végülis a vegetáriánusok is nagyon kardoznak az ilyen életvitel mellett. Tudtommal született jóóó sok tanulmány mellette, meg ellene is… szal végülis tök mindegy mit csinál az ember. :laugh: Amit igaznak találnék talán az az érintetlen alapanyag jótékony hatása. Hiszen a sok kemikália a kajánkban tuti, hogy nem növeli az elérhető életkort, vagy a rák elkerülésének az esélyét. :-) A dolgos élet is jó, elég ha csak megnézed mennyi az allergiás beteg. És akkor mikor kiröhögnek, hogy a csapból iszok, akkor csak fogom a fejem. (most ne menjünk abba bele, hogy valóban lehetnek a tisztítás következményében káros dolgok a csapvízben, jelen kontextusban a higiéniai hozzáállás a lényeges). A munka egy roncsoló hatású dolog (mint pl a kondi, csak, hogy szakmádnál maradjunk :-D), erre a szervezet úgy reagál, hogy kijavítja a roncsolódást és fokozza az ellenállást. Ezért nő nagyobbra az izom, lesz erősebb az imunrendszer. Az erős imundrendszer pedig nem reagál sikítozva egy kis cicaszőrre. :-D (persze ezt most nem azért írtam le, mert feltételezem, hogy nem tudod, pont ellenkezőleg, javíts ki ha rosszul gondolom :-) )
@thirdeye
Haha, lehet jobban kéne értékelni a kátyús magyar utakat. :laugh:
Amúgy, tökre szégyellem magam, nem szeretek offolni. :-| Duncan, nem gondolkodtál még rajta, hogy egy külön fórumot tehetnél az oldalra? Áttekinthetőbb lenne és könnyebben egymásra találnának az azonos témában érdekelt emberek. :-) Plussz a különböző témák nem vágnák el egymás gondolatmenetét. :blush:
Fisher mondta
Nesztek konklúzió. Mindegy mit választotok, csak tanuljatok rosszul és boldog cégvezetők lesztek. :laugh:
http://index.hu/tudomany/ktsk080218/
intergold mondta
Az hogy lehet egyébként Duncan, hogy te 18 évesen már kick-box VB-re(!!!) készültél, heti átlag 9 edzéssel, ugyanakkor mesteri szintre fejlesztetted a spirituális gyakorlataidat, mellette néhány ezer könyvet elolvastál a témában, és még említettél pár olyan dolgot (nagy a kísértés, hogy visszakeressem őket), amikkel állításod szerint komolyan, nagy erő-, és időbedobással foglalkoztál.
Ezek az írói fantázia-fantáziálgatás eredményei, vagy a bolygódon lévő eltérő tengelyforgási idő jóvoltából váltak lehetségessé…?
Csak szöget ütött a fejembe már egy ideje, és most, hogy olvastam a kick-box VB-t (ami azt illeti, hitetlenül, szemet meresztve, vagy hússzor), már gondoltam, megkérdezem, hogy ez csak egy próba-e, hogy mennyire hiszünk el vakon mindent, amit mondasz…
thirdeye mondta
intergold írta:
Biztos csak próba . :-)) Mi vagyunk a tesztolvasói a Világ legnagyobb átverése című műnek . :laugh: :laugh: :laugh:
thirdeye mondta
Szégyeld magad Thirdeye . Már megint kötekedsz ! :reallyangry: :beatup:
Great mondta
intergold írta:
Járt hozzám egy tizenöt éves gyerek, úszó, hajnalban edzett, délután edzett. A köldöknézőknek hihetetlen, de van ilyen.
Tyson húsz évesen nem indulni akart egy amatőr bajnokságon, hanem profi világbajnok lett a legerősebb súlycsoportban.
Van, akit kielégít a köldöke nézése, de szerencsére nem mindenkit.
kisboros mondta
Alex írta:
Atyaég!
Great mondta
:laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh:
ferko998 mondta
Great írta:
Magyarország amatőr kickboxban 25 éve nagyhatalom.
Minden eb-n és vb-n tucatnyi érmet hoznak el.
Cipész maradjon a kaptafájánál.
8-)
ferko998 mondta
@ Fisher:
A tejben igen sok a laktóznak vagy tejcukornak nevezett egyszerű cukor. A csecsemőkor után azonban minden ember elveszíti a laktóz-emésztés képességét. Kifejlődik náluk a laktáz-enzim-elégtelenség. Erre az enzimre azért van szükség, hogy a laktózt két egyszerű cukorra lebontsa, és így felszívhatóvá tegye a szervezet számára. Ha a meg nem emésztett laktóz bekerül a vastagbélbe, ahol a baktériumok lebontják, sok mindent okozhat a gáztól a hasgörcsökig, és a hasmenésig. A gyermekeknél a visszatérő hasi fájdalmak egyharmadánál a tejcukor-érzékenység a fő ok.
A tartós tejfogyasztás egészségügyi hatásai a teljesség igénye nélkül,csak a Te kedvedért:
Tejallergiák.-tehát pont ettől allergiás a nyugati ember.Csak,mert megemlitetted.
Vashiányos vérszegénység
Csökkent intelligencia
Tejérzékenység.Ezek nem valódi allergiák, csupán a fizikai betegségek széles skálájához járulnak hozzá. Ezekre a rendellenességekre összefoglaló jelleggel a “tejérzékenységek” gyűjtőfogalommal hivatkoznak.
Tej okozta korai érelmeszesedés. Az oxidált koleszterinnek szerepe van az ateroszklerózisnak nevezett artéria-beszűkülési folyamat kialakulásában. Ha a koleszterint tartalmazó ételt levegőnek tesszük ki, a koleszterin oxidálódhat (egyesülhet oxigénnel), ami az artériákat még jobban károsítja. A teljes tej és főleg a teljes tejport tartalmazó tápszer veszélyes ebből a szempontból, és ideális feltételt teremt a koleszterinoxidációnak.
A fiatalon szerzett cukorbaj.A tehéntej cukorbajt idézhet elő. A tehéntej fehérjéi hasonlítanak a hasnyálmirigy béta-sejtjeinek a felszínén található fehérjékhez. A két szóban forgó fehérje szakmai elnevezése: ABBOS (a szarvasmarha vérsavó-albuminjainak egy része), és béta-kazein. A gyermek szervezete elkezd antitesteket termelni egyik vagy másik tejfehérje ellen. A béta-sejtek a test inzulingyárai. Ha az immunrendszer elpusztítja őket, cukorbaj alakul ki.
Pattanások, pörsenések . A sárgatesthormon hím nemi hormonokká alakul át (androgénekké), ami még tovább növeli a pattanásokat a serdülők esetében.
Reumás ízületi gyulladás, fogromlás és fertőző betegségek
Ez csak a gyerek-szekció.
A tej bociknak való.
Ennyi.
Nem minden étel hasznos,amit meg tudsz enni.
Van még kérdés?
ferko998 mondta
@ Fisher:
És most nagyon lefárasztottál….
Inkább higgy nekem legközelebb.
Vegetáriánusok….
Kevesen tudják, hogy milyen veszélyeket rejt magában a szigorúan egyoldalú vegetáriánus táplálkozás. Sokan úgy vélik, hogy saját és gyermekük egészségét megvédik azáltal, hogy húsmentesen táplálkoznak, és kevés kalóriát vesznek magukhoz. Épp ellenkezőleg. Bizonyos idő után az alacsony fehérje- és kalóriabevitel, súlyos anyagcsere-zavarokat okoz.
A már kifejlődött felnőtt szervezetet is megterhelik a kialakuló anyagcsere-változások, de a még fejlődésben lévő gyermekszervezet nagyobb veszélynek van kitéve.
Sajnos néhány szigorú vegetáriánus diétán élő szülő úgy gondolja, hogy jót tesz a gyermekének azzal, ha húsmentes, alacsony energiatartalmú étrendet biztosít számára. Másik probléma az alacsony fehérje- és kalória-bevitel mellett, a vitaminhiányok kialakulása.
A negatív hatások közül az egyik legszembetűnőbb a csontállomány szerkezetének megváltozása. Felgyorsul a csontszövet állományának lebomlása, már fiatal korban csontritkulás alakul ki. Ezek következtében kis trauma hatására is eltörik a csont, és a törések gyógyulása is akadályozottá és elhúzódóvá válik. Ez a folyamat kifejezetten gyerekek esetében veszélyes. A gyermek- és serdülőkorban fiziológiásan végbemenő folyamatok, azaz a csont- és fogfejlődés komoly zavart szenved.
A már kialakult károsodás, egy bizonyos pont után visszafordíthatatlanná válik, és a gyermek csont- és fogszerkezetében súlyos deformitások alakulnak ki.
Az egészséges táplálkozás a változatos, kiegyensúlyozott táplálkozást jelenti, és nem egyenlő a vegetarianizmussal. Ha bármilyen meggyőződésből a vegetarianizmus mellett dönt valaki, akkor a vitamin- és ásványi anyag-pótlásra, a fehérje- és kalóriabevitelre fokozottan érdemes figyelni.
És most már hagyjál békén…
:-* :-*
prolizoli mondta
Ötletem sincs, hogyan kellene egy 14-15 éves alapiskolást rávezetni, hogy ilyen fiatalon megtalálja azt a foglalkozást amivel elégedett lenne. Még magam sem tudom pedig már a 30-as éveim közepén járok.
Pénzért dolgozom, csak a pénzért mint a legtöbben körülöttem akiket ismerek. Így nőttem fel és így élek most. Hogy mi lesz a jövőben? A jelenlegi állás szerint a fogadóirodáknál stabil misimókus lennék a kerékben.
Jó érzem magam így? Nem, persze hogy nem. Miért nem változtatok rajta?
Kereshetnék külső kifogásokat de tudom, hogy bennem a hiba. Elkezdem megváltoztatni az életmódomat aztán mindig abbahagyom a fa.z se tudja mér. Schwarzenegger írta le egyik könyvében, hogy a siker titka az, hogy rászedjük a szellemünket nekünk dolgozzon ne ellenünk. Na igen kérem de hogyan? Hogyan szedjem rá?
Hogyan vezessem a gyerekem a megfelelő úton ha magamat sem tudom?
Alex mondta
prolizoli írta:
Na ez is egy érdekes téma volna: Amer talán tudna ehez szólni, hogy hogyan találjuk meg magunkat.
prolizoli írta:
Szerintem vannak ezen a blogon egypáran, akik tudnak ebben neked segíteni (Great, Ferko stb.) vagy tanácsot adni.
Petra mondta
Na igen, a pénz, vagy még inkább a pénz hiánya elég nyomasztó tud lenni. Amikor valaki már huzamosabb ideje él állandó pénzzavarba, egyik napról a másikra, úgy hogy sokszor az alapvető szükségleteit sem tudja kielégíteni, az elég frusztrálttá tudja tenni az embert. Az pedig, amikor rájön, hogy a választott szakmája nem biztos, hogy megélhetést biztosít neki, az sokkoló. Tudom, mert átéltem ilyet.
És pontosan ez az, amitől a szülők, a tanárok, a barátok és az ismerősök is próbálnak megóvni minket. Lehet, hogy nincs igazuk, lehet, hogy egyáltalán nem jól ítélik meg a helyzetet, de jót akarnak, ebben biztos vagyok.
Végül persze mindenki maga dönt, de az nem igaz, hogy másoknak nincs beleszólásuk, ha érinti őket a dolog. Engem például nem egyszer a családom segített ki, mikor nem volt munka, vagy nem kaptam meg érte időben a pénzemet. Náluk laktam, főztek rám, mindig volt étel a hűtőben, amit elvihettem, és adtak pénzt is, hogy vehessek ezt azt. Biztosítottak helyet, hogy otthon taníthassak és ezzel egy kis keresetre tegyek szert, és finanszírozták, hogy tanulhassak, hogy képezhessem magam. Amikor pedig elkezdett beindulni a biznisz, hagyták, hogy náluk is maradjak, és megígérték, hogy továbbra is számíthatok rájuk és támogatják, hogy azt csináljam, amit szeretek, de csak azzal a feltétellel, ha közben folytatom a nyelvtanulást és megszerzem végre a diplomám. Nekik ez fontos, hogy megnyugodjanak, hogy biztosítva van a jövőm és én ebben semmi kivetni valót nem találok.
A pályaválasztásról nem sokat tudok, mert nem válogattam. Minden munkát elvállaltam, ami akadt és mindegyiket próbáltam legjobb tudásom szerint csinálni és mindre igaz, hogy minél jobban belejöttem, annál jobban szerettem (még a telefonmarketinget és a hülye szavazatszámlálást is). Szerintem minden munkát lehet örömmel csinálni, ha jól csinálod és tudod, hogy értéket hozol vele létre (úgy értem, hogy másoknak is hasznos). Nem rossz dolog sok mindent kipróbálni, mert minden tapasztalat hasznosítható és magadról is megtanulsz közben dolgokat, megismered a képességeidet, feszegeted a korlátaidat és felfedezheted teljesen új oldaladat, olyat, amihez te sem tudtad, hogy van érzéked.
ferko998 mondta
@ Alex:
Ez pont nem az a téma,amiben szeretnék bárkinek is az életébe beleszólni.
intergold mondta
thirdeye írta:
Lehet…
Csak nem a legnagyobb. De az átverés, az még kiderülhet, hogy stimmel…
intergold mondta
Great írta:
Ha figyelmesen olvastál, láthattad esetleg, hogy én sem abban kételked(t)em, hogy valaki megcsinálhat egy aktív életpályát, hanem abban, hogy napi 24 órába be lehet tömöríteni napi 78 óra tevékenységet. Lehet, hogy Duncan tudott napi 24 órában kick-box VILÁGBAJNOKSÁGRA készülni (azt már nem is mondom, hogy ha a google képkeresőjébe beütöm a Duncan Shelley-t, akkor nem a kick-box veteránok jellegzetes negyvenes testtartásával rendelkező embere jön ki…), de hogy emellett tudott-e ninja-túlélő, plusz ezer könyvet kiolvasó spiritiszta gyakorló, két egyesületet megalkotó, író, meg-még-ki-tudja-mi lenni (úgy, hogy megjegyzem, egyszeri találkozásunk alkalmával alig akart a szemembe nézni, mikor találkoztunk, és a kézfogása mindenre emlékeztetett, csak egy harcedzett veteránéra nem)…
Én csak kérdezek…
Fisher mondta
ferko998 írta:
Azt hittem ez vitafórum… :cry: Akkor vegyük úgy, hogy magamban beszélek, mert iszonyat gonosz leszek és nem hagylak békén. :-D ;-)
Én nem hiszek senkinek, mert ha hinnék bárkinek is, fennállna a veszélye, hogy beálljak birkának. :chic: Egyébként ne szomoríts el, hogy a meggyőzés a célod. :-) Szerintem értelmes ember információt közöl, és ennyi, vége. Kivéve, ha személyes indok fűz a másik véleményének, döntésének mibenlétéhez.
Egyébként nem írtál a Hunzákkal kapcsolatban (csak annyit, hogy buzi hegylakók :-D :-D :-D ). Azt elmondtad, hogy nem tartod valósnak, de a konkrét miértjét nem. Tehát a kérdés, miért nem elképzelhető, a barack, a kevesebb hús (nem vega!), a valódi ásványvíz, a kemikáliáktól mentes élelmiszer és a munka jótékony hatása az egészségre és az életkorra? :-)
Amit a tejről mondtál, az … igen tudományos. Viszont szemben áll (részemről), egy apró dologgal. Mégpedig, hogy nagyon szeretem a tejet. :laugh: Emígyen, tőlem a hadron ütköztetőben is vizsgálhatnák a tejet, én akkor sem tudnék lemondani róla. (lehet, hogy függő vagyok? :-(( ) Egyébként is annyira ellentmondásosak a “tudományos eredmények”. Ha megfelelő méretű vizsgálatta és pontos számadattal rukkolnának elő, hogy ennyi meg ennyi százalékkal nagyobb a valószínűsége a dolgoknak, csak a tej miatt. Akkor azt mondanám, egye fene. De ez a “csontritkulást okoz” … milyen mértékben? 50%? 0,0001%? (már ha ezt abban mérik, értsd jól kérlek :eek: ) Nagyanyámék tolták a tejet rendesen, aztán mikor ráesett a lapát a lábukra, vagy fejreestek egy szerényebb pálinka adagtól, nem törtek ripityára a csontjaik, elmondásuk szerint. :-)
Konkrétan az allergiáról láttam egy műsort, egy tanulmányon alapult, ami összehasonlította a farmon és a steril városi környezetben felnövő gyerekeket. Óriási különbségek voltak, pedig a farmgyerekek nyomatták a tejet. ?:-) Persze távol álljon tőlem, hogy szembe menjek az általad elfogadott ismeretekkel. Amik nem tények, ezt már megbeszéltük, egyik sem a saját érzékszerved által felvett tudás (még ha egy része az is, a mértéke gondolom nem akkora, hogy tényként állítsd elénk… vagy mégis? :-) ) Szimplán nem fogadom el maradéktalanul. Ez nem jelenti, hogy az eddigi vitánk értéktelen, mert nem lettem a tanaid követője. :-) Attól még minden információ a tejjel, a vegetariánizmussal kapcsolatban átjött, elraktároztam a megfelelő helyen, társaik mellett. Nem mondom, hogy nem befolyásoltál, de azt sem, hogy most megyek és kidobom a tejet a hűtőből. :-)
Ha elfáradtál vagy untatlak, hát ne válaszolj. :-*
ferko998 mondta
@ Fisher:
Nem miattad voltam fáradt,csak kivetitettem rád :-D
Ez volt a válasz a huncikra.
Nyers tejen(is élnek)
A városi emberek is tápanyaghiányosak,ki állitotta őket szembe a hegyi rokkantakkal?
Ha van egy autód,akkor higitót öntenél a tankjába,mert neked az tetszik?
Figyelj,ez nem filozófiai kérdés.
A tej nem emberi táplálék.
Sokan isznak alkoholt is.
Még dicsérik is,mert egy-két pohár milyen fasza….remek.
Az alkohol idegméreg.Pont.
Ha valaki azt akarja,hogy a teste a saját potenciáljának megfelelően működjön,akkor törődnie kell vele.
Élhetsz fényen is,láttam régen a tévében,hogy vannak ilyen marhák.
Jó eséllyel pár hét alatt meghalsz.
Ihatsz nyers tejet,legelhetsz is felőlem.
Csak a saját életminőségedet rontod vele.
Régebben én is ittam tejet,mert az ugye élet erő egészség.
Mióta nem iszom,azóta minden területen jobban teljesitek.Ez is ennyi.
Más:a feleségemnek sokáig visszatérő PCOSZ-e volt.
Az ő családjában ez előfordul.
Nem irogatok ide mindent most,de a tej,és társai voltak a hibások.
Az emberi faj egységes.A homo sapiens egy faj.Nincsenek különbségek.
Ezek tények.A dietetika valós eredményeken és tényeken alapul.
Rengeteg emberrel volt már alkalmam edzeni,mindenféle sportból,mindenféle fejlettségi szinten.
Kisérleteztünk eleget a gyakorlatban a diétákkal.
Ez,ami a hivatkozásodban van egy ÖKÖRSÉG :-D
Ennyi.
Csak annyit érts meg,nincsenek csodaételek és nincsenek csodaemberek.
Ha tényleg érdekel az egész,akkor nézz utána jobban,a billentyűzet nyomkodásához megfelelő tápanyag lehet a tej meg a joghurt is. :-*
Nem csak a hunciknál élnek ép testű és lelkű idős emberek.Csak törődni kell magaddal.Méghogy barackmag…
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=kje6vKKpK14
http://www.youtube.com/watch?v=4BycADQcTbU&feature=player_embedded
Ez számomra teljesitmény és életminőség.
Nem a barackmagtól van..
nev3rlive mondta
pityokat ultettetek-e az iden ?
ferko998 mondta
@ Fisher:
Fuuu,ennyit irni vazze..
Kiegészités:
-szóval a tejkritikám volt a huncikkal kapcsolatos válasz.
De ez nem jött le az előző kommentből??
Itt divat Lao-Ce,ugye?
Várjál csak,hogy is van…
Aki másokat legyőz-erős
Aki önmagát-hatalmas..
(nem biztos,hogy jól emlékszem.)
Szóval gyözd le a tej utáni vágyadat és inkább dobd ki a picsába a hűtődből!
Meglátod,van értelme.
ferko998 mondta
nev3rlive írta:
A pityóka a krumpli népies elnevezése,ha jól sejtem?
Azt is ki kell dobni.
nev3rlive mondta
@ ferko998:
kidobni a penzt kell ha nem vagy kepes megtermelni maganak hogy eltessen
ferko998 mondta
nev3rlive írta:
Ezt kérlek fonetikusan is ird le,mert sajnos nem értem.
Duncan Shelley mondta
@ intergold, @ thirdeye. Meg aki gondolja.
Nincs időm folyton a kommenteket olvasni, mert rengeteg dolgom van, és sokkal fontosabb ennél. Intergold egyik kommentjébe olvastam bele, azért írom ezt. Őszintén szólva, nem szeretem, sőt utálom és megvetem, hogy vannak, akik visszaélnek azzal, hogy házigazdaként (különös módon) nincs annyi jogom, mint a vendégeknek. Gondolkodtam, hogy lesüllyedjek-e a ti szintetekre, de nem hiszem, hogy van ehhez kedvem. Arra is gondoltam, hogy csak ízelítőként, csak tesztként, csak az érzés miatt megmutatom néhány sor terjedelemben, hogy milyen is lenne az, de ezt sem akarom.
Igen, emlékszem, Intergold, hogy egyszer voltál. Próbálom felidézni, vajon mivel rémíthettél annyira halálra, mint ahogyan mondod. A magasságod lehet az egyik… Vagy nem. Biztos a félelem törli az emlékeimet…
Tehát, Intergold, te azt állítod, hogy ha fogunk egy 350.000 szavas könyvet (ez kb. 1200 oldal lehet), és tetszőlegesen kiveszünk belőle egy szót, majd annak a szónak az egyik feléd odaadjuk neked, akkor te abból a töredékből mindent meg tudsz mondani a könyvről? Bocsánatot kérek, de ezt nem hiszem el. Sőt, kimondom: szerintem hazudsz. De nyugodtan teszteljük, állok elébe!
Kérdezhettetek volna, mint két normális ember. Személyeskedés, keménykedés, gúny nélkül. Nehéz? Akkor megkönnyítem. Aki legközelebb személyeskedik, bárkivel, beleértve azt is, ha velem teszi ezt, azt minden hozzáfűzés nélkül törlöm. Senkinek nem kell olvasnia ezt a blogot. Egyébként sincs tétje annak, hogy melyik cikkhez hányan szólnak hozzá. Ez csak dumcsizás, időtöltés, eszmecsere, semmi több, puszta szórakozás.
Amiket kútfőből találtatok ki, arra nem reagálok. Az már túlzás lenne. Csak röviden, mintha valaki normálisan megkérdezné:
Céllövészet, angol box, shotokan, shito-ryu, kenjutsu, ninjutsu, jeet kune do, ezeket csináltam, összesen tizenhat évig. Néha többet párhuzamosan. Igen, kick boxal nem foglalkoztam, de miért is kellett volna? Nem tudom, mostanában ez hogyan van, akkoriban ez egy versenyzési forma volt, egy szabályrendszer, nem egy önálló sport.
Tizenévesen a profi sportot láttam kiútnak egy jobb életbe. A katonaság nálam pár hétig tartott, majd ideiglenesen leszereltek pszichológiai alkalmatlanság miatt. Az edzés mellett szedtem ezt-azt, például Nerobolt, és más egészségjavító szereket. Egy nap szembetaláltam magam egy angina pectorisszal. Akadt ebből néhány, ezért soha többé nem edzettem annyit, mint korábban.
Az utóbbi bő tíz évben csak írok, szinte semmit nem edzettem. Nem mondom, hogy nem hiányzik, de ez van. Majd, ha elérem, amit akarok, akkor folytatom, addig lényegtelen.
Ha valakinek nem tetszik, amit leírtam, vagy hogy így élek jelenleg, annak szellemi mentoraim, Ford Fairlane és Postal Dude szavaival tudnék üzenni, de ide nem fogom őket leírni. :)
Duncan Shelley mondta
@ ferko998:
Megnéztem egy szlengszótárban. A kanyhalóra azt írták, hogy állástalan zenész. :D
Duncan Shelley mondta
Fisher írta:
Látszik, hogy civil vagy. :)
Többször is volt fórum, és az maga a halál. Pár nap alatt szétesik. Ha kötött témák vannak, akkor uganúgy széf-offolják, mint most. Ha bárki indíthat témát, akkor három hét alatt 200 fölé megy a témák száma, és már senki nem tudja követni.
Arra gondoltam, hogy csinálok egy kategóriát OFF vagy Other vagy valami hasonlóan elmés elnevezéssel, ahol a minden más elfér, de volt ilyen is (Káoszkecske) és nem működött, sajnos. De ha van állat ötleted, akkor várom.
ferko998 mondta
Duncan Shelley írta:
:laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh:
Ez óriási!
Kérlek még ne törölj személyeskedésért,de ez egy lovári mozaikszó. ;-)
Kanyi=semmi
Halózni=enni,etetni
Amúgy nem bánom,mert te zenészként,ha jól tudom mostanában nem dolgoztál.
Tehát kanyhaló vagy igy is-úgy is. :-D
höhöhö…méghogy fórum…
ferko998 mondta
@ Duncan Shelley:
És Donovannal kapcsolatban nem válaszoltál,de sebaj.
Majd egy másik életben…. :-((
Duncan Shelley mondta
ferko998 írta:
Ezzel az erővel azt is jelenthette volna, hogy állástalan rendőrbíró… :) Az is igaz lett volna.
Egyébként majdnem behaltam ezen a “lovári mozaikszó” dumán. Ez már tényleg durva! :D
Duncan Shelley mondta
ferko998 írta:
Bocsánat, majd fogok. Őröl ez a zárás egy ideje… Remélem, megéri. Rövidesen kiderül.
Előjáróban annyit, hogy persze, hogy pszichopata vagyok. :D
Alex mondta
ferko998 írta:
Úgy értettem, hogy az elmondásod alapján Te egy komoly utat jártál be, ahogy nyilván a többiek is. ha csak beszélsz az utadról (ahogy eddig is elég sok részletét az életednek leírtad) már segíthetsz másoknak.
thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
Elnézést kérek tőled Duncan , valójában nem állt soha szándékomban megsérteni téged . Először mint újonc teljesen komolyan vettem a cikkeidet . Azt hittem eszmecsere folyik ezen a blogon , de később azt éreztem , hogy csak az a fontos neked , hogy az érdemben hozzászólókat ledarálhasd , (persze nem húsdarálón) . Végül is gondolhatod ezt , hiszen ez tényleg a te blogod . De ugyanakkor emberek azok akik itt hozzászólnak , esetleg emberi érzelmekkel , lángoló hajók is előfordulnak , miegymás . Az hogy személyeskedésbe fordulnak a dolgok ahhoz te magad is hozzájárultál amikor abbahagytad a moderálást , pedig kellett volna néhányszor . Ha például Intergold , vagy az én stílusom alacsonyrendű számodra , akkor adj meg egy mértéket , de akkor ahhoz mások is tartsák magukat ! Ha pedig nem szereted hogy valaki ellenkező állásponton van mint te , akkor tényleg nincs értelme a kommenteknek , akkor megírsz egy cikket és punktum , ne szóljon bele senki . Mert hát lehet hogy valaki nem ért egyet azzal hogy egy atomháború játék , hogy a lelkiismeret hülyeség , hogy a spiritualitás egy húszmilliós autó megvásárlásával kezdődik , vagy hogy a gyilkosok bodhiszattvák . Lehet hogy neked ezek csak játszadozások , de másoknak ezek nem biztos hogy azok . Bocsánat . És volt olyan hogy te is gúnyos voltál velem szemben , amikor én csak leírtam hogy mit gondolok valamiről . Ha te azt írod hogy téveszméi vannak az itt hozzászólóknak , akkor számolni kell az illúziókarmával , hogy esetleg rád is ezt fogják mondani . De ha ezt nem tudod játéknak felfogni , mi lesz akkor egy atomháborúban ? :-? Azt is észrevettem hogy jobban szereted azokat akik csak kérdeznek , mint akiknek van egyfajta meglátásuk az életről . Ezt megértem , hiszen te is nagyon szeretsz kérdezni . A kételkedés is hasznos tud lenni , ha nem ez a végcél . Viszont akkor is felelősség van rajtad hogy mit írsz , mit hisznek el ebből mások akiknek esetleg majd meghatározzák a cselekedeteit azok az írások amiket itt közreadsz . Mert itt Te vagy a tekintély azoknak akinek te vagy a kedvenc írója . Thirdeye csak egy kis hülye kommentelő , egy a sok közül , el lehet intézni egy legyintéssel . De biztosan vannak olyanok , akiknek Te vagy a GURU . Az írásaid figyelemreméltóak , és sok értékes információt hordoznak . De sok félrevezető információt is . Például ha valaki bodhiszattvának készül , és azt olvassa hogy egy bodhiszattvának gyilkolni is kell , akkor lehet hogy egyből beszerez egy szamurájkardot , és lemészárolja az összes galád (vélt ) ellenségét . Bár a sitten lesz ideje olvasni . Igen , lehet hogy elfogult vagyok ebben a dologban , lehet hogy tettem bodhiszattva fogadalmat . Szóval csak ennyit akartam elmondani részemről . Nem állt szándékomban sértegetni téged .
thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
Bocs Duncan , ezt nem tudtam .
Ők igazán színvonalasak . :-))
Jaklin mondta
– Áldj meg Atyám, bűnös vagyok. Tényleg, komolyan vétkeztem. Bizony.
– Dobtál adományt a dobozba?
– Igen.
– Akkor feloldozást nyertél, fiam. Következő…
– Kösz.
Hát ez tényleg off. Bocsánat. De a Postal2 kedvenc játékom és nem tudtam kihagyni! :party:
A játékról annyit, hogy egy ritka komoly paródia és engem korábban igencsak jól átsegített egy nehéz időszakon. Egyetlen szavát sem kell komolyan venni, de ha valaki megérti és felfedezi benne azokat az apró dolgokat, amelyeket kifiguráz, akkor igencsak szórakoztató tud lenni.
Amúgy én élvezem ezt a blogot és amit általában írnak a hozzászólók. Tény, sokszor én sem tudok feljönni vagy épp elolvasni a cikket sem, hát még a hozzászólásokat, mert más dolog van, de ha tehetem, akkor szívesen.
Én úgy gondolom (és egy kicsit utána is olvastam), hogy egy blogban nem feltétlenül kell reagálni a kommentekre. Sőt, vannak blogok, ahol nincsenek is, mármint nem lehet hozzászólni. Elvileg a blog egy olyan oldal, ahol a cikkek időrendben, viszonylagos folyamatossággal kerülnek fel egy adott témáról vagy egy adott embertől. A kommentek az már más téma.
Tény, hogy néha már elmegy a dolog a személyeskedés irányába vagy épp annyira másról szólnak a hozzászólások, amennyire csak lehetséges. Ezekre lehet, ügyelni kellene egy kicsit.
De hát ez van. Duncan ügyesen hajlamos arra, hogy olyan témákat dobjon fel, ami sokunknál veri ki a biztosítékot. De végül is ezért író. :)
ferko998 mondta
@ Duncan Shelley:
Rendőr=Kárnáló
Biró=Mujáló
De ilyen mozaikszóval még nem találkoztam. :-((
A Trükkös Kérdések2nél irtam a cigányokról.
Viszont,ha csak külső szemlélőként nézem őket,roppant szórakoztatóak tudnak lenni.
A szótáraik is kanyik ám,mert nem mindig a frankót irják bele.
A kultúráltabbja igyekszik kicsit megfésülni a valódi mondanivalóját a nyelvnek.
Példa:-rendőr=kárnáló
Ez is mozaikszó(ne röhögj,hapsim :laugh: nem tudok jobb kifejezést)
szó-szerint már bocsánat-f@szevőt jelent.
Biró=mujáló-olyan személy aki a pofázásból él.
Ez a népség igazi kanyhaló ám,fene a mocskos pofájukat.
Nem akartalak ezzel feltartani,ismeretterjesztésnek számtam :chic:
http://www.youtube.com/watch?v=WuqFZ6Is2KQ
02.25-től rövid mozaikszó-demonstráció :-D
intergold mondta
thirdeye írta:
Ez volt az eddigi legjobb komment amit itt olvastam. Ha tehettem volna, öt lájkot adok rá
Duncan Shelley mondta
thirdeye írta:
Nagyon örülök minden érdemben hozzászólónak, és eszemben sincs ledarálni bárkit bármilyen értelemben. Kérdés, hogy mi az érdemi hozzászólás? Szerintem az, ha az ember sokféle érvet hoz fel, és sokféle aspektusból világítja meg az érveit, és kérdez, kérdez, kérdez.
Benne vagyok egy projektben, ami rengeteg “munkával” jár, de a végén az álmaim várnak. Ezért nem tudok figyelni, csak néha. Ha bármikor felmerül valami, ami a Szabályzatban foglaltakba ütközik, akkor szólni kellene miatta. Talán ki kellene adnom valakinek a moderátori posztot. Fontos. Én több fórumot hagytam ott azért, mert nem moderálták.
Ne keverjük össze ezeket a dolgokat. Itt kizárólag a modorról van szó.
Rendben, ne értsen egyet. Lehet kérdezni, például: Hogyan gondolod, hogy… vagy Miért gondolod azt, hogy… Nem emlékszem ilyesmire. Egyébként amiket itt felsoroltál, azokat nem mondtam, de ha így értelmezted, akkor nagyon félreértetted. Ezért fontos a kérdezés, mert lehet, hogy valaki nem ért valamit tökéletesen.
Szólj.
Nem tettem ilyen kijelentést. Ha tennék, akkor valószínűleg a blogot sem írnám, mert minek?
Ott kevesebben írnak majd blogot…
A művészetben és az okkultizmusban találkoztam azzal, hogy megérteni valamit sokkal nehezebb, mint általában gondolják, ez a blog pedig csak megerősített ebben. Soha eszembe sem jutott, hogy vannak, akik annyira félreértik, amit írok, mint itt néhányan. Próbálok rájönni, hogy mi a baj, de ezt nehezíti, hogy mások simán pontosan értik. Meg az is nehezíti, hogy akik félreértik, azok nem szoktak kérdezni. Mintha a legkevésbé sem érdekelné őket, hogy mit és miért állítok úgy, ahogy.
Még csak az kéne…
Félrevezető vagy te érted félre? Látod? Ha azt gondolod, hogy én ilyet állítottam, akkor annyira nem értetted meg, amit írtam, hogy azt el sem hiszem. De kérdezhetnél.
intergold mondta
Duncan, előjött az igazi arcod a maszk mögül.
Sajnálom, ha sértegetésnek vagy személyeskedésnek érzed, amit írtam, sajnos(?) hozzá vagyok szokva olyan emberek társaságához, akik nem érzik támadásnak – és nem érzik szükségét annak, hogy a hidegvérüket elveszítve (vissza)támadjanak -, ha valaki belekérdez az életükbe.
Én örülök neki, hogy ilyen emberekkel vagyok körülvéve.
Az elég jól kiderült számomra, hogy Te nem ilyen vagy.
Szerintem nem az enyém volt a blog legszemélyeskedőbb, legtiszteletlenebb kommentje. Naponta születnek gázosabbak. De ha úgy gondolod, moderálj nyugodtan. Ezentúl csak egyetérteni fogok veled, úgy látom, arra van a legnagyobb szükséged.
Kár azért egy kicsit.
De tényleg, mi lesz akkor egy atomháborúban, ha ez ezt hozta ki belőled…?
Duncan Shelley mondta
thirdeye írta:
Igen, azok. A humor fontos.
thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
Oké, ebben igazad van . kérdezni fogok . Nem jó az ha félreértik egymást az emberek . :meeting:
ferko998 mondta
@ Alex:
A gyerek-téma nálam tabu.Igy értettem.
Nincs jogom ebben senkinek tanácsokat osztogatni.Ez igazi felelősség.
De beszélni sem szeretnék róla.
Nem lehet eleget tenni értük soha.Mindig törekedni kell a még jobbra,minden áron.Ennyi.
Fisher mondta
@ ferko998:
Volt idő amikor nem ittam és nem tűnt fel semmi pozitív. De akkor szüneteltetem megint egy ideig és megnézem a teljesítményváltozásokat. :-)
ferko998 mondta
Fisher írta:
Jó,akkor igy csináld,ha tényleg érdekel:
-Húsok(szárnyasok,hal,kvés vörös hús)
-zöldségek
-gyümölcsök
-magvak(a földimogyoró nem ér,az ugyanis hüvelyes)
Gabonafélék,tejtermékek NEM!(a sajtok esetleg jók,mert nincs bennük tejcukor)
És MOZOGNI KÖTELEZŐ.
Látatlanban ennyi.
Ez aztán offolás vazze :-D
Daráló,lobotómia és kasztrálás.Ebben a sorrendben. :-(( Végem van… :cry:
Alex mondta
ferko998 írta:
A hüvelyesekkel meg mi a gond?
Duncan Shelley mondta
Alex írta:
Ö… izé… ö… most már van OFF Topik, az nem jó?
:chic:
ferko998 mondta
@ thirdeye:
Nem akarok beleszólni,csak kérdeznék valamit?
Mi az a bodhiszattva-fogadalom?
Én csak BódiGusztit ismerem,de nem csipem. :-P
Ha az amire gondolok,akkor miért indulatoskodsz?
Ez beleillik?
Amúgy innen -kivülről nézve tényleg személyeskedésnek tűnt….
Örülök,hogy másoknak is vannak kishajói :-D
Csak nem mindenki ugyanarra érzékeny.
Látod-látod…
Fisher mondta
Duncan Shelley írta:
Ezt a szót kikérem magamnak! :-X :-X :-X ( :-) )
Amúgy már vártam mikor bukik ki ez a dolog, nagyon elburjánzott a személyeskedés itt. Lehozó. :-(( Kellene a moderátorkodásod, de meg tudom érteni, hogy elfoglalt vagy. Viszont alulról posztra emelni valakit megintcsak veszélyes, szerintem. :-) Mit szólnál ahhoz, ha lenne egy “jelentem” gomb a +, – mellett, amit te látnál azonnal. Így nem kéne végigolvasni 100 kommentet. Meg szerintem általános szabállyá lehetne azt is tenni, hogy tilos “belekötni” a dolgokba. Értem ez alatt azt, hogy az “ez faszság” “te hülye vagy” sugallatú kommentek nyugodtan tiltva lehetnének. Ha plussz információt nem képes vagy nem akar -kultúráltan- az egyén hozzátenni, akkor maradjon inkább csöndben. :-)
A gonosz szó ellenére az első sorod valóban igaz, lemaradtam az itteni fórumról. :-) Nem tudom milyen formában létezett, szóval leírom az én ötletemet. A kommentelés teljesen megszünne, a cikkek után egy link vezetne a fórumba, ahol minden cikknek meglenne a topicja. Ezen felül lehetnének fix témák, szerintem egy adott körön belül nem gond az off. Az topic mellett dátum jelenne meg a legutolsó komment alapján, ez abban is segítene, hogy észrevegyük ha egy kihalt téma új hozzászlást kap. (ami jelen körülmények között lehetetlen, ha nem ülsz itt egész nap :-) ) A fix témákat nem feltétlenül kéne azonnal bevezetni, arra is jó, hogy ha egy dologról beszélni akarsz, de egy cikket nem ér meg, akkor csak létrehozol egy topicot neki és mehet a szófosás. :-) Vagy egy cikknél új gondolatmenet kezdődik és nem fér bele egy fix témakörbe se, akkor lehet újat létrehozni. :-)
ferko998 mondta
Duncan Shelley írta:
ferko998 mondta
@ Alex:
A káoszkecskében megirom,oké?
ferko998 mondta
@ Fisher:
Na még ha most ki is leszek irtva innen,akkor is ide kell,hogy irjam,hogy ez nem jó ötlet.
Szerintem itt már mindenki nagyfiú.
Már az oviban sem divat amúgy árulkodni.
“Duncan Bácsi!Beszólt Gipsz Jakab!Brühühű!Tessék moderálni!”
Ne már!
A látszólag oktalan “viták”is tanulságosak.
Ezek ráadásul nem is viták.
Egy vita minimum két hetes gyógytartammal jár.
Vagy itt mindenki az interneten jött világra?
Neked is irok az”off-topikra”a kajáról még egy kicsit. :-*
hochenz mondta
Talán boldog az lehet, aki a nem ismeretlen akadályok leküzdésével végül eléri kitűzött célját. Ennek része lehet a kalandozás különféle szakmákban is, része lehet az intézetes múlt leküzdése, a dédelgető szülők kalickájának széttörése, a demagóg tanárok véleményének érvénytelenítése, testi hiányosságok legyűrése, bármi.
Az is, ha segíthet az állatoknak vagy ha nézhet egy hegyet vagy piros tüllben táncolhat vagy verhet egy dobot boldoggá tehet valakit. Sokan hiszik, hogy tárgyak birtoklása útján nyernek boldogságot. De akkor miért vesznek új dolgokat folyton? Felmerült az oldalon, hogy megértik a drogosokat, mert szörnyű ez a melózás. És ha valaki boldog, ha a pénztáros, fodrász vagy vasutas tevékenységet végzi?
És a drogosokon az első feltűnő dolog nem a sóvárgás az újabb adag után? Ez lenne a boldogság, ami jobb a tevékenységnél?
A lángot kell életben tartani a porontyokban az érdeklődést. Na és ha 15 hobbit ad fel? És ha egyik se jó neki? Csak vigyázzunk, hogy mindent értsenek pontosan már előre érthetővé téve a témát. Ha meg feladja, tudjuk meg miért, nagy figyelemmel arra, hogy megbántották vagy félreértett valamit. Oldjuk fel a problémát és ha ezután sem kívánja folytatni ám legyen.
A kitartás nem így ismerszik meg.
Mi van ha a területen mindent learatsz, ami érdekelt és nincs már többé motiváció?
Na nem?
Arra figyelek számos gyermekem nevelésekor, hogy a tudásuk használható legyen, hogy legyen önálló véleményük, hogy ismerjenek meg minél többet a világból és hogy tudják mi az a széles ösvény, amit követve nem piszkolják be a kezüket, hogy a jogaik csorbítatlanok maradjanak az életben. Ha a saját elképzeléseit, döntéseit követi, miközben becsületes marad nagy baj nem lehet.
Asszem az is lehet, hogy valaki csak azt szeretné, hogy kényelmes élete legyen, utazással és érdekes kihívásokkal megújuló emberekkel. A terület meg kialakul. Én így csináltam, sok fordulós játék volt. Mellesleg most is váltani készülök. Tanulni fogok új területet és mire végzek, lehet túl leszek a 45-ön. Újoncként.
Duncan Shelley mondta
@ hochenz:
Szerintem te egy beavatott vagy. 8-) A legtöbben sajnos nem így nőttünk fel.
Van olyan, hogy valakinek nem kell egy cél, mert nem az övé, vagy csak fellángolás volt. De az nem feladás, hanem valami más. Eldobja a célt, ledobja, valami ilyesmi hangzana jól, mert a feladás az olyan, hogy az embernek már görbül lefelé a szája.
Duncan Shelley mondta
ferko998 írta:
És mit kapok érte? :)
Hüvelyes topikot nem akartam csinálni…
ferko998 mondta
Duncan Shelley írta:
Ez esetben tavesz baktáló.
Éljen az OFF-topik. :laugh:
ferko998 mondta
@ hochenz:
Remek!
Egy megjegyzés:ha a tevékenység-bármi legyen is az-végzése megéri,akkor a motivációt minden áron fenn kell tartani.
Irányt szabsz a tudatodnak,azt hiszem igy mondják.
Duncan Shelley mondta
Fisher írta:
Bocsánat, Sam, igazad van. Te civil? Még álmodban sem. :)
Főleg az a moderátorkodásban az időigényes, hogy eléggé meg legyen magyarázva az illetőnek, hogy mit és miért. Ha csak sima törtés van, az érthetően kiakasztó lenne és nehéz lenne belemagyarázni a pedagógiai szándékot. :) Tényleg másnak kellene csinálnia.
Ehhez is idő kell. Majd meglátom, hogy találok-e ilyet.
Egyetértek.
Erre küldj linket mintának.
De mi lenne ennek az egésznek a célja?
ferko998 mondta
@ Duncan Shelley:
De minek ez a variálás.Ha valami túl van bonyolitva,akkor az nem fog működni,ez sok éves tapasztalat.
Nem a kommunizmusban vagyunk.
Itt az OFF-topik.
Mindenki moderálja saját magát és kész.Tudom,rám is vonatkozik.
Ha valaki “offol”akkor arra a többiek ne reagáljanak.
Mindenkinek seggig ér a keze,nem?
Ez a feljelentgetősdi már tiszta gestapo. :-P
És ha valami hülyeség,az hülyeség.Miért nem lehet ezt közölni?
Anyázás azért még nem volt,nincs itt semmi baj.
De majd a tektonikus átrendeződésnél mindenki revideálni fogja a nézeteit,azt garantálom.
Alex mondta
” A jóslás nehéz mesterség, főleg, ha tétje is van, de a hosszú évekre visszavezethető trendek alapján mégis tehetünk olyan kijelentést, hogy erre vagy arra a szakmára valószínűleg még egy ideig szükség lesz.”
Duncan, a hosszú évekre visszavezethető trend alatt mit értesz?
ferko998 mondta
Kick-box téma:
Eszembe jutott itt a kommentek olvasgatása közben,hogy maga a kick-box all-style sportkarate néven indult és jött be az országba.
Azt már nem is merem ideirni,hogy a Jeet Kune Do-ból alakult ki,és Bruce Lee azon törekvésén alapult hogy minden küzdősportból jelentkező versenyzők megméretetthessenek egymás ellen(emmár magyaros vóóót),ugyanis akkortájt még igen erősen elkülönült egymástól az összes stilus.
De végülis tökmindegy.
Duncan Shelley mondta
ferko998 írta:
Erre már nem emlékeztem. Néha hiányoltam is az all style-t, hogy hová lett. Volt egy nagy fekete-fehér képes-könyvem róla.
A jeet kune do sokat változott, fejlődött, legmagasabb szintű formájában már nem harcművészet volt, nem voltak benne technikák, például. Módszertan volt, amely abban segített, hogy az emberek kidolgozhassák a saját harcművészetüket, ami az ő testi-lelki sajátosságaikra épül.
Lee arra jött rá, hogy soha nem lesz olyan jó, mint Yip Man wing-chun kung-fuban, mert az a sítlus neki nem fekszik annyira. Ha a saját stílusát fejleszti ki, akkor legyőzheti, de wing-chunban nem fogja.
Lee nagyon forszírozta a küzdelmet, hogy az emberek szokják a sebességet, az agressziót, a sokféle technikát, küzdőstílust, ezért nyomta a védőfelszerelést. Ebből a törekvéséből hozta létre valamelyik tanítványa a kick boxot.
Duncan Shelley mondta
Alex írta:
Néhány éve volt némi közöm egy pályaválasztási könyvhöz, de a részleteket borítsa jótékon homály. Abban sok szó esett erről, ezért hoztam fel, hogy ismerős legyen az olvasóknak. Mellesleg borzasztó dolog, minden szempontból.
Például: egy időben divatszakma volt a közgazdász, nekem is nagyon sok gyerekkori ismerősöm, barátom lett az. Egy szint után a munkaerőpiac képtelen volt felszívni az évről évre beleömlő közgazdászokat. És túl azon, hogy a nagy tervek szétestek a piac telítődése miatt, ki akart az lenni valójában?
Nem is értem, miért nem hiányzik ez nekem…
Duncan Shelley mondta
ferko998 írta:
Ez lenne az ideális. A legtöbb kommentelős oldalon elfajul néha, vagy mindig. Ahol nem, az ritka, és nem tudom, miért nem. Talán simán törlik a nem megfelelő kommenteket.
Jönnek néha levelek olyan kezdéssel, hogy “ezt csak neked írom meg…”, vagy azzal a szöveggel, hogy felesleges kommentelni, mert nincs rá reakció vagy nem érdemi. A kommentelők száma a regisztráltak számához képest rendkívül alacsony., ennek is van oka.
Duncan Shelley mondta
Alex írta:
Alex, ez egy alávalóan szexista kérdés volt! Sőt ez már elítélhetően soviniszta. Mi az, hogy “hüvelyesek”? Talán hölgyek, nem?
Rettenetes vagy, ez már biztos. :chic:
Duncan Shelley mondta
thirdeye írta:
Akkor versenyezzünk, hogy ki tud többet kérdezni. 8-)
ferko998 mondta
@ Duncan Shelley:
Mivel Ön is offol,tisztelt uram….
Ignashov május 12-én Budapest,Fight Code gála…
A Jeet kune Do-t tudtam,a kickbox talán Bill Wallace-hoz fűződik…???
Na,nem fontos.
M.o-ra már nem igy jött.Csak a sportkarate és a Jeet Kune Do kapcsolatára akartam rávilágitani a laikus krtitikusoknak. :chic:
Duncan Shelley mondta
intergold írta:
Erre ne legyen fogadásod.
Mi gond lenne azzal? De nem ezt tetted. A kérdés meg az, hogy vajon miért is nyújtanék felületet bárkinek ahhoz, hogy olyan hangnemben beszólogasson nekem, amilyen hangnemet senkivel szemben nem engednék meg magamnak?
Tehát már megint azt mondod, hogy egy szótöredék alapján rekonstruálni tudod mind a 350 ezer szót?
Nem is mondtam. Ezt a koronát más bitorolja. Ha ez az…
Félreérted. Soha nem ez volt a probléma, csak vedd észre, hogy mi. Elég sokszor leírtam már.
Egy kommentet? :)
Nézz utána, minden felhozott kérdésedre, amennyire időm és lehetőségem volt, érdemben reagáltam, igaz, néha megkésve. Még akkor is, amikor senki más nem tette meg, vagy mellébeszélt, mint például kutyagumi. Eddig is így volt, ezután is így lesz. Mi lenne a baj ezzel?
De vajon hogyan jön ide az, hogy szerinted megrémültem tőled, meg nem edzek eleget, meg hazudok stb.? Szó nincs arról, hogy az zavart, hogy kérdeztél, hiszen nem hazudtam, még ha szerinted igen, akkor sem. Vedd észre, hogy mit mondtam, mi a nem megfelelő.
Most csak írok. Ezt kell tennem a célomhoz. Ha elértem, akkor elkezdek élni. Addig ezt úgy sem tudnám megtenni semmilyen módon. Nemcsak írói, nemcsak művészi céljaim vannak, hanem egészen mások is, de ezekhez mind kell ez a megalapozás.
Duncan Shelley mondta
ferko998 írta:
Nekem szabad. :)
Nekem is Bill rémlik.
thirdeye mondta
Duncan Shelley írta:
Máris győztél ! :-)) Nem vagyok versenyszellemmel megáldva . :ghost: :-D
Roni mondta
“Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár véletek vannak, nem birtokaitok.
Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem a tegnapban meg nem reked.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása; ”
Kahlil Gibran: A próféta
ferko998 mondta
@ Roni:
Lájk.
Van gyereked?
intergold mondta
Duncan Shelley írta:
Nézd Duncan, tényleg nem akarom a csepűt rágni, meg nem is szoktam egy topikban sokáig benne maradni, meg az sem biztos, hogy ezt még olvasod, meg nem vagyok egy kötözködős ember (belekérdezős, az igen, azt büszkén vállalom is…), de…
Engem csak az zavar, hogy néha elengedsz olyan hajmeresztő dolgokat az életedről, amiből még egy-kettő ok lenne, csak amennyi nálad van… néha tényleg élek a gyanúperrel. Ne vedd személyeskedésnek, egyszerűen csak nehéz elhinni. És nem azt nehéz elhinni, hogy vannak emberek, akik nem csak a köldöküket nézik, az én életem sem egy 70 éves kávészünet, csak egyszerűen tényleg 24 órája van a napnak, és 365 napja az évnek (ezt próbáltam poénosan érzékeltetni a bolygód tengelyforgási idejével), és te néha több életnyi dolgot sorolsz fel, amihez képest én egy olyan emberrel találkoztam, aki, mikor a kezemet nyújtottam, és a nevemet mondtam, alig akart felállni, nem nézett rám, nem mondta a(z ál)nevét, és a kézfogása egyáltalán nem volt erős, vagy akár egy olyan emberé, aki általában jelen van a pillanatban. Ezek nekem, ne haragudj, nem egy szó egy regényciklusból, hanem konkrét kulcsfejezetek. És ezt nem lehet azzal elütni, hogy szar napom volt épp…
Érted? Nekem csak nem áll össze a kép.
De lehet, hogy nem is kell, hogy összeálljon…
Végülis, semmi közöm hozzá.
És igen, ha így vesszük, tényleg beléd másztam.
Nem akarlak meggyanúsítani, hogy hazudsz/túlzol itt-ott, vagy nem, néha ezt gondolom, néha azt.
Vacilláltam is egy ideig, hogy felírjam-e, mert úgyis mindenki úgy reagál itt, ahogy akar – az Internetes közösségek nagy előnye(?) -, de tényleg kíváncsi voltam arra, hogy mit reagálsz.
Többet nem “basztatlak”, és visszafogom a belekérdezőkémet is, ha a stílusom gondot okozott, akkor azért meg elnézést kérek.
Duncan Shelley mondta
@ intergold:
Mindenről jön értesítő, bár nem olvasok minden kommentet.
Most már van Off topik, ott kérdezz, amit akarsz. Nem csináltam sok mindent, és visszanézve úgy látom, életem nagy részében az időmet pocsékoltam. Ezért nem értem, hogy mit tartasz soknak.
Nem tudom, milyen napom volt akkor. Arra emlékszem, hogy bejöttél, hosszan beszéltél, nem kérdeztél semmit, dedikáltattál pár könyvet és mentél. Most akadjak ki azon, hogy nem kérdeztél semmit, csak előadtál egy monológot, holott nem így szokás? Hát nem mindegy? A lényeg, hogy a te véleményed rólam, nulla százalékban határozza meg a jövőmet. Természetesen ez fordítva is igaz. Ez így rendben van.
intergold mondta
Duncan Shelley írta:
Általában kérdezek, az nekem is meglepo volt, egyreszt kicsit az altalad okozott, kicsit negativ meglepetes hatasa alatt voltam, masreszt az ott levo holgy, aki talan Katie Brooks neven mutatkozott be, nagyon aktiv volt, es rengeteget kerdezett, beszelgetett velem.
A jobaratom, aki velem volt, kijovet meg is kerdezte, hogy akkor most melyik volt Duncan…?
kisboros mondta
Most nézem ezt a képet.
A három fogaskerék ebben az elhelyezésben akadályozza egymás mozgását. Ez így nem forog.
Á, késő van, megyek sakkozni.
Nietz-senki mondta
kisboros írta:
Majd kihívlak már egyszer 3 játszmából álló partira!
– nem tudom ez Shelley blogjában hogyan működik.