Mondják: Ízlések és pofonok. Ahány ember, annyiféle ízlés. Ízléssel nincs értelme vitába szállni. De én szeretnék.

Ez a cikk kizárólag a nőkről és a férfiakról fog szólni, arról, hogy mi a szép, mitől szép a szép, miért vonz a vonzó.

Legyintve elfordulhatunk, mondván, hogy az ízlés szubjektív, értelmetlen összefüggéseket, háttér-okokat keresni, nincs más lehetőség, mint elfogadni az egyéni ízlést olyannak, amilyen. Mégis, van valami érdekes és furcsa abban, hogy valakinek tetszenek bizonyos idomok, míg másvalakinek semmit nem jelentenek. Honnan van ez? Miért létezik? Hogyan alakult ki? Van értelme?

Huszonkét évesen néhány hónapon át ismertem egy fickót: ő volt a legnagyobb nőcsábász, akivel valaha is találkoztam. Akkor már huszonötödik életévében járt, 162 centi magasra nőtt, ehhez 80 kilós testsúly tartozott, erősen kopaszodott, méretes toka lengett az alig látszó álla alatt, nem volt pénze és nem volt híres. Ezek ellenére hetente másik nőt szedett fel. Nyaraláson naponta egy vagy két nő került az ágyába.

Eleinte nem hittünk neki, szerencsétlen vesztesnek gondoltuk, aki azért hadovál a nem létező hódításairól, mert egyetlen nőnél sem lenne esélye, és ezt ő is tudja. Azonban az a zavarba ejtő magabiztosság, ahogyan előadta újabb és újabb trófeáinak történetét, egyre inkább arra a véleményre vezetett minket, hogy amit állít, az igaz.

A rejtély, mely kikezdte elménk épségét, akkor oldódott meg, amikor megláttuk, milyen nőkkel ismerkedik. Azok a nők minket nem érdekeltek. Pontosabban: soha nem gondoltunk volna rájuk nőként, annyira távol állt az ízlésünktől. Ez a nőcsábász kitapasztalta, milyen nőtípusnak jön be, és csak azt a típust kereste, számára a többi nem létezett. Azok a nők, akik szerintünk szépek voltak, számára nem voltak nők. Sokat elmélkedtünk azon, hogy vajon őszinte-e, tényleg nem tartja vonzónak a szép nőket, tényleg tetszik neki az a típus, amire hajt?

Emlékszem egy különös napra, még tizenéves koromból, azon a napon sok minden összejött hirtelen. Az egyik német adón szépségverseny ment, néhány ismeretlen alak próbálta nekem megmondani, hogy mi a szép. Aki a felvonuló nők közül nekem tetszett, gyorsan kiesett, aki nyert, semmilyen hatást nem váltott ki belőlem. Kicsivel később az egyik magyar adón szó esett Cindy Crawfordról, és megjegyezték: „ő a világ legjobb nője”. Ezen nagyon elcsodálkoztam, mert akkor se azonosítottam volna nőként, ha meztelenül nekem jön az utcán. Még később interjút készítettek a tornász Ónodi Henriettával, és annyit sem mondtak, hogy „Nem olyan rossz”, pedig ő aztán tényleg tetszett.

A felkapott nőideálokkal mindig bajban vagyok. A némafilmes korszaktól a 80-as évekig csak egy tetszett. Készültek Marilyn Monroe-ról olyan képek, amiken valamilyen élethelyzetben látszik, és a frizurája sem az a tipikus 50-es évekbeli rettenet, hanem olyan, ami ma is elmenne, és azokon tényleg jól néz ki. De ennyi, az összes többi felkapott „szépség” csak döbbenetet váltott ki belőlem. Az egyenesen „szexistennőnek” kikiáltott Sophia Lorennél érdektelenebb, semmitmondóbb nőt keveset tudnék említeni.

Gyakran rácsodálkozom közismert férfiak ízlésére, vagy a környezetemben lévőkére. Sokszor döbbentem meg azon, hogy valaki milyen nőt tart gyönyörűnek és igazi nőnek, vagy milyen nőért válik betegesen féltékennyé, önmagát megalázó őrültté.

Természetesen az is furcsa arckifejezést vált ki belőlem, amikor olyan emberrel találkozom, akit nem hoznak lázba azok a nők, akik engem igen, mint Angelina Jolie, Amber Valletta, Avril Lavigne vagy Alizée (néhány évvel ezelőttig még ide soroltam Anne Parillaud-t és Aya Ueto-t is, ha esetleg valaki azt hinné, hogy több A-betűs női nevet nem ismerek…).

Ha valaki az ízlésemről kérdezne, azt mondanám, hogy legyen vékony és telt ajkú, nálam sokkal alacsonyabb vagy sokkal magasabb. A vicces az, hogy soha ilyen nőt nem ismertem közelebbről, és akit minden szempontból a legcsodálatosabbnak tartottam és tartok, egyáltalán nem ilyen alkat.

A tulajdonságokkal kapcsolatos ízlésemben viszont sokkal következetesebb vagyok. Egy nő legyen ragyogóan intelligens, sokoldalúan művelt, becsvágyó, magabiztos, öntelt, hideg, affekta, céltudatos, imádja a szexet, és ne féljen senkitől, főleg tőlem ne. Alkattól függetlenül ezek minden esetben fontosak voltak. Ja igen, és még valami: NE legyen házias! Semmiképpen! Ne pocsékolja az idejét ilyesmire!

Na, de ennyit a felszínről, térjünk át a cikk komolyabb részére.

Egyszer odajött hozzám egy molett nő, és azt kérdezte: a Kunoichi Klánban miért csak karcsú lányok vannak, miért nincs legalább egy dundi lány köztük? Eléggé zavarba jöttem, mert nem akartam megbántani, ezért azt mondtam: „Én nem tudom, mi az, hogy szép, csak azt tudom, mi az, hogy tetszik”. Diplomatikus válasz volt, de ma, évek távlatából is úgy gondolom, hogy akkor nem mondtam hülyeséget.

Van egy japán anime, a címe: Az utolsó vámpír. Egy tizenéves japán lány a főszereplője, aki évszázadok óta él, egy titkos szervezetnek dolgozik, szamuráj karddal védi az embereket az ellenséges fajoktól. Az anime egyik részében Saya (az utolsó vámpír) egy ápolónő védelmére siet, aki látott valamit, amit nem kellett volna, és ezért szörnyek vadásznak rá. Az ápolónő egy molett nő – hihetetlenül zavart.

A Maffiózók valamelyik évadjában a fő konfliktusok egyikét az okozza, hogy a capo di tutti capi alacsony beosztású nyikhaj rokona társaságban tesz egy bántó megjegyzést egy nála magasabb szinten lévő tag túlsúlyos feleségére, és ez a férj fülébe jut. A férj elégtételt akar: a merész beosztott életét. Amikor a capo de tutti capinak panaszkodik a sértésről, azt mondja: számára a felesége igazi „rubensi szépség”. Rubensi? Hát többféle szépség van?

A szépséget és a csúfságot sokan próbálták szabályokkal magyarázni, arányokkal, mértani törvényszerűségekkel, anatómiai funkciókkal, de ezek nem lettek széles körben elfogadottak.

Ha a szépség szót az ízléssel, a „tetszik”-kel helyettesítjük, behozzuk a képbe a szépségideálokat, szexszimbólumokat, korokhoz, földrajzi területekhez, üzleti érdekekhez köthető ideálokat, még akkor is kikívánkozik a kérdés: mi ennek a gyakorlati haszna? Van?

Egy szép testű ember nagyobb túlélési potenciállal rendelkezik, mint egy csúf vagy kevésbé szép?

A kérdés banális. Kapásból rávághatjuk, hogy nem.

De… mi van akkor, ha a szépség eredetileg csupán annyit jelentett, hogy a test használható, képes ellátni a funkcióját? A szép test eredetileg talán olyan test volt, ami egészséges, nincsenek születési rendellenességei. Vagyis, a szépség azt mutatta, hogy az a test rendben van, képes a fennmaradásra. Ezért volt vonzó a szépség. A genetikai anyag minőségét mutatta, semmi mást. Emiatt volt rangja annak, hogy ki kaphatott meg egy szép testű nőt vagy férfit, mert az utódaik jó eséllyel fennmaradásra képes testtel születtek.

Földrajzi helytől és korszaktól nagyban függ, hogy milyen test ideális a fennmaradásra. Egyes vidékeken az éghajlat miatt szükséges némi zsír, máshol nincs haszna. Egyes térségekben a nagyobb termet, a fizikai erő fontos, az elemek támadásai, az állatok jelentette élelmiszerforrás miatt, máshol, gyökeresen eltérő körülmények közt egy alacsony, vékony, kevés élelemmel is sokáig elélő test az ideális.

Amennyiben a szépség semmi más, mint az egészség, az adott környezeti hatásokkal dacolni képes fizikai adottságok jelenléte, akkor ez az egész téma eddig a pontig világosan érthető. Ám ez után már kezd kaotikussá válni.

A fejlődés vándorlással, utazással (is) járt. A legkülönfélébb népek kerültek egymással kapcsolatba. A népvándorlás miatt megváltoztak a körülmények, megváltoztak az életfeltételek, az elvárások. Egy viking genetikai alapokkal rendelkező ember olyan vidéken telepedhetett le, ahol az ő fizikai adottságai nem jelentettek előnyt – sőt, talán hátrányt jelentettek. Családot alapíthatott, az idegen és a helybéli genetikai anyag keveredett egymással, és olyan utódok születtek, akikben mindkettőből volt valamennyi, és egyik környezetben sem voltak ideálisak az adottságaik.

Ma már ennek az egész háttérnek semmi értelme nincs. A széltében-hosszában elterjedt tudás, a testedzési lehetőségek, a modern technika gyakorlatilag nullára redukálta a testi adottságok jelentőségét a környezet viszonylatában. Egy afrikai genetikai mintát hordozó ember ugyanúgy elélhet a hideg égöv alatt, mint egy eszkimó a legforróbb vidéken. Tudás, testedzés és technika kérdése.

Ma már a környezet egyre ritkábban tisztán természeti. Öntözőcsatorna, mélyre fúrt kutak, autóút, városok, hatalmas épületkomplexumok, légkondi, házhoz szállítás, internet, tömegközlekedés, hajózás, légi járatok. Ma már nincs olyan része a világnak, amelyen egy bizonyos genetikai minta előnyt jelentene a fennmaradás szempontjából.

Nincs elég jó fizikumod, nem tudsz vadászni, nem bírod el a kardot és a pajzsot, több ételre van szükséged? Kit érdekel? Találj fel egy üzleti modellt, ami elterjed az egész világon, vagy egy hardvert a számítógépbe (stb.) és ezerszer akkora lesz az életképességed, mint a történelem bármelyik harcosáé!

Olyan világban élünk, ahol a genetikai háttérnek nincs semmilyen kapcsolata a fennmaradási potenciállal. Ebből adódóan a szépség ma nem jelentheti azt, amit egykor jelentett. Ma már nem határozhatunk meg olyan testalkatot, testi adottságokat, amik garantálják vagy elősegítik az életképességet. (Szélsőséges esetektől most tekintsünk el.)

A szépség ma is mutathatja az egészséget, megfelelő, jó testi működést, de tekintve, hogy a környezet támasztotta kihívások ma már egyre kevésbé fizikai jellegűek, ez sem ugyanazt jelenti, amit egykor.

Mindezen eszmefuttatás és fantáziálgatás végére érve, azt gondolom, nem csoda, hogy a modern világ hosszú ideje totális zűrzavarban van a szépséggel kapcsolatban, és nem tudja eldönteni, hogy mi a szép és mi a csúnya.

Na, most ti jöttök! Írjátok meg a véleményeteket a fentiekről.

A szépség egykor egyenlő lehetett a testi egészséggel és az adott környezetben ideális testalkattal? A csúfság egykor betegséget és a környezet kihívásainak megfelelni képtelen fizikumot jelentette? Elfogadható nektek, hogy a vázoltak okán a modern világban rendkívül nehézzé vált a szépség gyakorlati haszonnal járó megfogalmazása? Nektek mi a szép? Mi a csúnya? Milyen testalkat, milyen fizikum az, ami vonz? Milyen az, ami taszít? És miért?

Share

Commentek