A cím eredetileg sokkal nyersebb akart lenni, de túlzásnak éreztem. A fenti kérdést sokféleképpen fel lehet tenni, szociológiai érzékenységgel, kedvesen érdeklődve, döbbenten, sőt hisztérikusan is. Valamennyi variáció jogos lenne.

Mire vágynak az emberek? Ha gyakorlati, konkrét válaszokat kérünk, a leggyakrabban visszatérő motívumok (felmérések és saját tapasztalatok alapján) a következők: anyagi biztonság, siker a munkában, párkapcsolat a megfelelő személlyel, elismertség. Mindannyian vágyunk ezekre, kár lenne tagadni. (Persze, vannak, akik tagadják ezt, azt állítják, ők nem akarnak jól élni, nem akarnak profik lenni semmiben, nem akarnak vonzók lenni a másik nem szemében, de ezt csak azért mondják, mert már ötletük sincs arra, hogy hogyan érjék el.)

Akárhányszor azzal találkozom, hogy valaki, aki mindent megszerzett már a fentiek közül, öngyilkos lett, meghalt drogtúladagolásban, kórházba került drog- vagy alkoholmérgezés következtében, széttárom a kezem és azt kérdem: „Mi a f*sz hiányzik még ezeknek???”.

Elvis, a király, aki a fentebb részletezett álmok mindegyikét elérte, olyan magas fokon, hogy azok szimbólumává vált, éveken át drogfüggőségben szenvedett, majd meghalt 42 évesen. Neki vajon mi hiányzott ennyire?

Csapongva néhány név, ahogyan eszembe jut, sztárok, akik hatalmas vagyont szereztek, hírnevet, elismertséget, sikert a másik nemnél, mégis menekültek ez életük elől: Kurt Cobain, Mecaulay Culkin, Lindsay Lohan, Amy Winehouse, Eminem, River Phoenix, Johnny Depp, Whitney Houston, Vanilla Ice, Robert Downey jr., Snoop Dogg, George Michael, Drew Barrymore, Stephen King, Daniel Radcliffe (ő játszotta Harry Pottert), és még nagyon sokan, a zene, a film, a színház, a profi sport, az üzleti élet világából.

A fentiek között vannak, akik leküzdötték a függőséget, vannak, akik karrierjüket tették vele tönkre, vannak, akik belehaltak. Magyarokat szándékosan nem említettem a listán, mert hagyományos értelemben Magyarországon nincsenek sztárok.

A kérdés: „Mi a f*sz hiányzik ezeknek???”.

Sokféle válasszal próbálkozhatunk. A megbicsakló karrier indítja el a sztárt az úton, és nem tud megállni, nem kap meg egy díjat, vagy a bevétele visszaesik havi 2 millió dollárra, vagy találkozott egy nővel (férfival, ízlés szerint), aki nemet mondott neki… Ezek egyikét sem lehet komolyan venni.

A leggyakoribb rávágott válasz, hogy azért lesznek a felkapott sztárok drogfüggők és/vagy alkoholisták, mert nem boldogok. Szerintem ezt olyanok mondják, akik sosem kóstoltak bele abba a sikerbe, amibe egy sztár. Egy sztár nagyon is lehet boldog, átélhet olyan boldogságot, amit az átlagember nem.

A második leggyakoribb rávágott válasz az, hogy nem tudják feldolgozni a hírnevet. Mark Knopfler mondta: „A hírnév a siker ára”. Az tenné tönkre a sztárt, hogy nem tud lemenni a boltba? Fotózzák őket? És ez zavar egy exhibícionistát?

A harmadik leggyakoribb rávágott válasz, hogy ez csak talmi csillogás, csak az anyagi világ, és a sztároknak hiányzik a spiritualizmus. De a sztárság mennyiben akadályozná ezt? Ha egy hírességet foglalkoztat az ilyesmi, miért ne tehetné meg, hogy az élete egy részét ennek szenteli? Madonna azt mondta, hogy rutinná vált az életében a siker, miközben az élet nagy kérdései ugyanúgy nyomasztották, ezért kezdett el kabbalával foglalkozni, és ez adott neki mentális stabilitást. Ezt más is megteheti. Szerintem a legtöbb sztárban ugyanúgy nincs spirituális érdeklődés, mint az átlagemberek többségében. De lehet, csak nekem okoz problémát elképzelnem, amint Snoop Dogg spirituális kérdéseken töpreng…

A válasz a címben feltett kérdésre, szerintem az, hogy a siker valóban nyomasztó lehet abban az esetben, amikor az ember úgy érzi, hogy nem érdemli meg. Felkapnak egy tizenéves gyereket, aki hirtelen ott találja magát milliók rajongásának kereszttüzében, akkora pénzeket keres, ameddig elszámolni sem tud, és nincs semmilyen számára is hihető válasza arra a kérdésre, hogy miért éppen ő? Miért vele történik ez, miben más, miben több ő azoktól az emberektől, akik közt élte az addigi életét?

Bármit ki lehet találni, a végtelenségig lehet ideologizálni saját isteni kiválasztottságunkat, saját rendkívüliségünket, de azért az ember érzi, hogy ez nem igaz. A tehetség egy dolog, másoknak is van. A rengeteg munka megint csak olyan, ami nem egyedülálló. A megfelelő személyiség, szintén megtalálható sokakban.

Amikor néztem a moziban a Baljós árnyakat, arra gondoltam: „Hogy a fenében versenyezzek ezzel a gyerekkel?”. Anakin Skywalkert, a későbbi Darth Vadert, az akkor 10 éves Jake Lloyd játszotta. Tíz évesen a legfontosabb szereplője volt egy óriási költségvetésű filmnek, egy kultikus sorozat egyik részének, világsztárokkal játszott, egy élő legendának számító rendező keze alatt, és nem értettem, HOGYAN KÉPES Ő EKKORA SIKERRE ENNYI IDŐS KORÁBAN??? És én miért nem? Szerintem ezt a kérdést nagyon sokan feltették maguknak, és szerintem ő is megkérdezte magától.

Természetesen nem folytattam kiterjedt vizsgálatokat elképzelésem alátámasztása vagy cáfolata kedvéért, mert nem bírt számomra ekkora jelentőséggel, és sajnos nem a malibui luxusházam medencéje partján döglődöm kokainmámorban, mindenki által ismert névvel és fizimiskával (semmi jót nem látok a drogban, de egy ilyen élethelyzetben 1 db döntéssel minden rossztól megszabadulhatnék, és ez lenne benne a jó).

Akárhányszor azzal találkozom, hogy valaki, aki elérte mindazt, amiért milliárdok dolgoznak, öngyilkos lett, drogba vagy alkoholba menekült valami elől, vagy meghalt drogtúladagolásban, elgondolkodom. Mi a f*sz hiányzik még ezeknek???

Ti mit gondoltok?

Share

Commentek