Gondoljuk újra a világot

Az életkedv luxus

Fogaskerekek, homok nélkül

Általános iskola hetedik osztályában, félévhez közeledve, az osztályfőnök különös feladatot adott nekünk: fogalmazást kellett írnunk arról, hogyan fogunk élni tíz év múlva. Ezzel a dolgozattal vezette be a pályaválasztás témáját.

Az osztálytársaim többségének halvány fogalma sem volt arról, mit akar csinálni, így előkerültek a közhelyek, a biztos munkahely, a gyár, a tanári pálya, a család, gyereknevelés. Én kettest kaptam a fogalmazásomra, mert álmodoztam benne, és nem vettem komolyan a feladatot – legalábbis a tanárunk szerint.

A téli szünet után bekomolyodott minden. Osztályfőnöki órán pályaválasztó évkönyvet osztottak ki nekünk, abból választottunk magunknak jövőt. Hogy mi alapján? Egy bekezdéses leírások alapján, meg a mindentudó tanárnéni fejtegetései alapján, aki jól megmondta, miről mi a véleménye. Otthon hasonló elgondolások vártak minket. Aki csak tehette, apa vagy anya szakmáját választotta, vagy az irigyelt rokon szakmáját, vagy a mindentudó tanárnéni rögeszméit követve lépett olyan útra, amiről semmit sem tudott.

Divatszakmák alighanem mindig léteztek, és ha nem teszünk valamit, létezni is fognak, még nagyon sokáig. Mire van szükség? Pontosabban: mire lesz szükség öt-tíz-tizenöt év múlva? A jóslás nehéz mesterség, főleg, ha tétje is van, de a hosszú évekre visszavezethető trendek alapján mégis tehetünk olyan kijelentést, hogy erre vagy arra a szakmára valószínűleg még egy ideig szükség lesz.

Várhatóan kelleni fognak pékek, szakácsok, autószerelők, építészek, hentesek, rendőrök, jogászok, orvosok. Aki jót akar magának, aki két lábbal a földön áll, az bizony ilyet választ. Hogy nem érdekli? Hogy mást akar? Ja, kérem, az luxus! Bizony: az életkedv luxus!

Tizennyolc évesen, nagy sportember lévén, kick-box VB-re készültem: nem másfél évem, másfél napom se volt a katonaság nevű bohóckodásra, amikor kiváló érzékkel behívtak. Akkoriban (stádiumtól függően) heti hat-tizenkét edzésem volt, a honvédő szolgálat második napján már éreztem, hogy gyengébb és merevebb lettem. Tény, ez a tapasztalat benyomta bennem a piros pánik gombot. Éhségsztrájkba kezdtem, jobb ötletem nem volt. Katonai kórház, pszichiátriai osztály, ideiglenes leszerelés. Tanácsra heti egy alkalommal eljártam pszichológushoz, hogy ne hívjanak be többé. A hihetetlenül vézna nő másfél éven át próbált lebeszélni minden célomról.

Elmúltam negyven, lassan felnőtt leszek, de még senkivel nem találkoztam (hivatalos területen), akit érdekelt volna, hogy mi a célom, mi az álmom, mi tart életben, miért élek. Persze, olyannal sem találkoztam még, aki hangsúlyozta volna ezek, illetve az ezekből adódó életkedv fontosságát.

Van egy mondás: „Aki kifogásolja a tanulás költségeit, nem számol a tudatlanság árával”.

Most jutott eszembe egy másik: „Aki fél a kudarc fájdalmától, az nem számol az élethosszig tartó bánattal”.

Ti mit gondoltok a pályaválasztásról? Hogyan kellene csinálni? Hogyan lehetne valóban felkészíteni a gyerekeket, fiatalokat arra, hogy megfelelő döntéseket hozzanak? Egyáltalán: hogyan lehet jó döntést hozni egy ilyen kérdésben? Mi a fontosabb: követni a saját belső meggyőződést és tenni az álmokért – vagy a mindennapok földjén állni és olyat választani, amiért pénzt adnak? Érmes pénzért dolgozni? Csak pénzért?

Share

Commentek

Előző

Elkerülte a figyelmeteket?

Következő

OFF Topik – Archív

  1. Nietz-senki

    kisboros írta:

    Á, késő van, megyek sakkozni.

    Majd kihívlak már egyszer 3 játszmából álló partira!
    – nem tudom ez Shelley blogjában hogyan működik.

  2. kisboros

    Most nézem ezt a képet.
    A három fogaskerék ebben az elhelyezésben akadályozza egymás mozgását. Ez így nem forog.
    Á, késő van, megyek sakkozni.

  3. intergold

    Duncan Shelley írta:

    @ intergold:
    Mindenről jön értesítő, bár nem olvasok minden kommentet.

    Most már van Off topik, ott kérdezz, amit akarsz. Nem csináltam sok mindent, és visszanézve úgy látom, életem nagy részében az időmet pocsékoltam. Ezért nem értem, hogy mit tartasz soknak.

    Nem tudom, milyen napom volt akkor. Arra emlékszem, hogy bejöttél, hosszan beszéltél, nem kérdeztél semmit, dedikáltattál pár könyvet és mentél. Most akadjak ki azon, hogy nem kérdeztél semmit, csak előadtál egy monológot, holott nem így szokás? Hát nem mindegy? A lényeg, hogy a te véleményed rólam, nulla százalékban határozza meg a jövőmet. Természetesen ez fordítva is igaz. Ez így rendben van.

    Általában kérdezek, az nekem is meglepo volt, egyreszt kicsit az altalad okozott, kicsit negativ meglepetes hatasa alatt voltam, masreszt az ott levo holgy, aki talan Katie Brooks neven mutatkozott be, nagyon aktiv volt, es rengeteget kerdezett, beszelgetett velem.
    A jobaratom, aki velem volt, kijovet meg is kerdezte, hogy akkor most melyik volt Duncan…?

  4. @ intergold:
    Mindenről jön értesítő, bár nem olvasok minden kommentet.

    Most már van Off topik, ott kérdezz, amit akarsz. Nem csináltam sok mindent, és visszanézve úgy látom, életem nagy részében az időmet pocsékoltam. Ezért nem értem, hogy mit tartasz soknak.

    Nem tudom, milyen napom volt akkor. Arra emlékszem, hogy bejöttél, hosszan beszéltél, nem kérdeztél semmit, dedikáltattál pár könyvet és mentél. Most akadjak ki azon, hogy nem kérdeztél semmit, csak előadtál egy monológot, holott nem így szokás? Hát nem mindegy? A lényeg, hogy a te véleményed rólam, nulla százalékban határozza meg a jövőmet. Természetesen ez fordítva is igaz. Ez így rendben van.

Vélemény, hozzászólás?

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén