Mindenki figyeljen! Nagyon fontos dolog történik!

Célpontok vagytok. Csak úgy mondom, hogy később senki ne vesse a szememre, hogy nem szóltam. Szólok. Most. Ti vagytok a célpont, egész pontosan: a figyelmetek az.

2008 májusában új lakásba költöztem, és valamilyen okból ez a költözés véget vetett addigi heveny tévéfüggőségemnek. Azóta nem kapcsoltam be a tévét. Azóta nem láttam reklámot, nem néztem tévéhíradót, nem tudom, mi most a menő, mi most a trendi. És ami még rosszabb: nem is érdekel.

Néhányan persze, próbálnak tájékoztatni. Innen tudom, hogy mindig történik valami.

A magyar filmgyártás megszűnt, mert a működtető háttér-struktúra nem létezik már.

A rendőri pálya elvesztette utolsó vonzerejét, a korai, száz százalékos nyugdíjat, amiért értelmét látták egyesek az évtizedeken át folyó szívásnak, a jogrendszer és a joggyakorlat ellenében vívott kilátástalan szélmalomharcnak a bűnözés ellen.

Az EU közgyűlései parázs vitáktól hangosak. Állítólag hirtelen mindenki megbolondult, hiszen eddig mindenki értette a magyar döntéseket, most meg hirtelen senki.

Az ingatlanpiac romokban hever. Még mindig. Devizahitel. Senki nem lát pénzt, sem forintot, sem frankot, sem dollárt, sem aranypengőt, mégis, az ingadozó árfolyamot nézik, az alapján számítják, mennyi az aktuális havi törlesztő részlet. A forint a zöld vízparti állat hátsója alatt, a svájci frank és az euro a horgas csőrű repülő állat hátán a fellegekben. A devizahitelesek vérnyomása meg a világűrben. Hogyan fizessék ki? Miért devizában számolják, ha pénzt senki nem kap, senki nem lát, senki nem érint? Bizonyára azért, hogy legyen ok arra, amikor a bank oktalanul megemeli a törlesztő részletet.

Emelkednek az árak. Egyre feljebb és feljebb mennek, a magyarázatok meg egyre távolibbak. Az állítólagos összefüggések már annyira bonyolultak, hogy nemhogy megérteni nem lehet, de már meg sem próbálják megérteni. A kelet-afrikai földcsuszamlás hatására a chilei bányászok sztrájkolnak, és emiatt drágább lett a tömegközlekedés Magyarországon. Hevesebb időkben a földönkívüliek miatt lesz drágulás. Vagy a rákemberek miatt.

Emberek kezüket-lábukat törik, önmagukat megalázva, olyan munkahelyekért és olyan fizetésekért, amiket tisztább pillanataikban le se köpnének. A méltóság és az elvek nem részei a képnek. Valahogyan pénzt kell keresni, mert jönnek a számlák, emelkedik a törlesztő részlet, az áramszolgáltató és a behajtócégek szigorítják a feltételeiket, azt gondolván, hogy eddig is heccből késtek a befizetések.

Új felfedezés: agyműtét, a koponya felnyitását követően folyékony hidrogénnel kiölik az agy egy részét, melynek hatására az esetek 14 százalékában megszűnik a drogfüggőség. Egyesek orvosi Nobel-díjat rebesgetnek. Ezen is el lehet gondolkodni. Kétezer évvel ezelőtt a keleti barbárok már birtokában voltak egy módszernek, amivel az esetek száz százalékában meg lehetett szüntetni a drogfüggőséget. Nem kellett hozzá modern technika, sem folyékony hidrogén. Bár, ahhoz is fel kellett nyitni a koponyát.

Mindig történik valami. Minden pillanatban.

Kinyitunk egy újságot, felnézünk az internetre, bekapcsoljuk a tévét, beszédbe elegyedünk valakivel, és már tudjuk is: valami történt. Valami, ami nem olyan jó. Nem olyan nagyon-nagyon jó.

Úgy tűnik, van egy társaság, egy rend, egy kaszt, egy klub, amely hivatásszerűen gondoskodik arról, hogy mindig legyen mivel foglalkoznunk. Eseményeket talál ki, ötleteket, felfedezéseket, intézkedéseket, amiket azután világgá kűrtől. Mi pedig ráharapunk. Foglalkozunk velük. Ezek uralják a gondolatainkat, az érzelmeinket, a tetteinket.

Úgy tűnik, ez egy hadművelet, melyet valakik szántszándékkal találtak ki és visznek végig, konkrét céltól vezérelve, ismeretlen, de nyilvánvalóan roppant erejű motiváció által hajtva.

Játsszunk egy kicsit. Vegyük úgy, mintha ezek az események nem léteznének. Tegyünk úgy, mintha nem lenne politika, nem lennének törvények, nem lennének áremelések, nem számítana a pénz, nem léteznének a betegségek, a bűnözés, a foci, és a többi, ami elragadja az embert.

Ez csak játék, de vegyük úgy, hogy ez a valóság.

Szép lassan elcsendesül bennünk minden indulat. Elmúlik a stressz. Megnyugszunk.

Nos, milyen így a világ? Mit látnánk, ha nem terelnék el a figyelmünket a lényegről?

Írjátok le, mit láttok.

Én már leírtam, amit ÉN LÁTTAM.

Share

Commentek