
A kultúra az emberiség elméje, amiben ugyanúgy vannak rögeszmék, óriási tévedések, hazugságok, és gátlások, mint egy emberi lény elméjében.
A kultúra az emberi faj emlékezete, amely tele van rossz emlékekkel, mentális sebekkel, komplexusokkal, elfojtott indulatokkal. Talán a művészet feladata lenne terápiában részesíteni az emberiség elméjét, én legalábbis így gondolom.
Egy 10 részes cikksorozat indul útjára, melynek nem az a célja, hogy bárkit is felzaklasson, hogy bárkinél kicsapja a biztosítékot, hanem az, hogy tanuljatok belőle, hogy felszabaduljatok néhány megkövesedett hazugság alól. Tehát csak olyan régi, esetenként ősi hazugságról, tévedésről lesz szó, melyek ma is aktuálisak, és ma is meghatározzák sokunk életét.
Az igazság szabaddá tehet.
A háttér
Életszakaszaink hatnak ránk, rombolnak vagy építenek minket. Az iskolai oktatásban eltöltött évek lenyomata ott van a személyiségünkben. Egy politikai rendszerben eltöltött évek is meglátszanak rajtunk. A családi háttér, a társadalmi közeg, a baráti kör, mind befolyásolta azt, amilyenek lettünk.
Ami hosszú időn át fennállt, annak elvárásai, igényei, követelményei reflexeket alakítottak ki bennünk, amiket nem könnyű levetkőzni.
Mint emberiség, évtizedek óta élünk nagyvárosban, előtte évszázadokon át éltünk kisebb városokban vagy falvakban, előtte évmilliókig éltünk törzsekben. A törzsi közösség volt az első emberi közösség, melynek megvoltak a maga sajátosságai.
Mi, akik városban, vagy annak vonzáskörzetében élünk, a közlekedési és kommunikációs rendszerek miatt pedig a Földön sehol nem igazi elszigeteltségben, nehezen tudjuk elképzelni, hogy az őskorban milyen volt a népsűrűség.
A mai Budapest népsűrűsége 3305 fő négyzetkilométerenként, és Budapest nem tartozik a zsúfolt városok közé (Tokió népsűrűsége 13.416 fő). Ma a Föld népességének 90 százaléka az északi féltekén él, bolygónk 78 százaléka ritkán lakott terület. A 7-8 milliárd fős emberiség mintegy 90 százaléka a Föld kevesebb, mint 30 %-án él, nagyvárosokban, vagy azok vonzáskörzetében, olyan számban, és olyan sűrűségben, amihez fogható a történelem korai időszakaiban nem létezett.
Párválasztás az ősi korban
A párválasztás abban a korban, amelyben az ember ritkaság volt, egészen másképpen zajlott, és más jelentőséggel bírt, mint ma. Amikor a világ népsűrűsége 1 négyzetkilométeren nem érte el az 1-et, mindaz, amit ma a legtöbben párkapcsolat alatt értünk, nem is létezhetett. Érzelmek, közös célok, összeillő személyiség, vonzalom, olyan luxusnak számítottak, amit senki nem engedhetett meg magának.
Amikor a párválasztás gyakorlatilag csak a szaporodást szolgálta, és erre a szóba jöhető egyedek száma 1 volt, esetleg 2, vagy leginkább 0, mert az összes többi nő vagy férfi olyan távolságra élt, hogy jó eséllyel soha nem találkoztak egymással, a fennmaradás megkövetelte bizonyos szabályok betartását.
Semmi értelme nem volt annak, hogy fiatal, életerős, nemileg termékeny emberek magányban éljenek, mert nem jutott számukra pár, betegségek, sérülések, természeti katasztrófák pedig bármikor megtizedelhették a törzset, ezért a törzsi lét a poligámiára épült. A családi forma kezdetben nem jelentett monogámiát.
A történelem 10. legnagyobb hazugsága
A hazugság így szól: az ember alapvetően monogám.
Az igazság ez: az ember alapvetően poligám.
Évmilliókon át éltünk poligámiában, mert ezt követelte meg a fennmaradás. Természetes, hogy ezek az ősi, mélyen belénk, és mélyen a kultúránkba ívódott reflexek ma is működnek.
Tudnunk kell, hogy a monogámia egy luxus, amit az tesz lehetővé, hogy az emberiség nagy létszámot, és nagy népsűrűséget ért el. Ez a városiasodásnak, az azzal járó infrastruktúra kiépülésének, és a szervezésnek köszönhető.
A következmény
Az az érzés, hogy valaki számára csak 1 ember lehet az élete társa, és ha ő nem lesz az, akkor az élete értelmetlenné válik, egy ősi, és idejétmúlt reflex, ami abból a korból ered, amikor még ez valóban így is volt. A halálos féltékenység, a rettenetes indulatok, az eszelős tettek mind erre a korszakra vezethetők vissza.
Tehát, tudatosítanunk kell magunkban, hogy mintegy harmincezerszer több időt éltünk le törzsekben, poligámiában, mint sűrűn lakott városokban, monogámiában, és emiatt a reflexeink, az úgynevezett ösztöneink is elsődlegesen a poligámiában gyökereznek. Mi olyan népsűrűségben élünk, amelyben a féltékenység értelmetlen, és amelyben kedvünk szerint választhatunk a poligám és a monogám életforma között.
Jelentések
Legalább itt a cikk végén tegyük tisztába, hogy milyen értelmezésben használom a monogámia és a poligámia szuavakat.
Monogámia: egy partner.
Poligámia: több partner.
Lehet úgy is értelmezni, hogy a monogámia zárt vagy komoly kapcsolat, a poligámia pedig nyitott vagy nem komoly kapcsolat.
Semmiképpen sem a hűségről és a hűtlenségről van szó. Lehetséges, hogy a promiszkuitás nyelvtanilag jobb szó lenne, de ahhoz is kötődnek olyan jelentéstartalmak, amik elviszik az értelmezést.
Most ti jöttök
Mit gondoltok a fenti eszmefuttatásról?
Személyiségileg ti inkább poligámok, vagy monogámok vagytok?
Az életviteletek poligám vagy monogám?
Hivatkozások
A fenti képet Boris Vallejo festette. Boris így emlékszik az ősi nőkre. Én egy kicsit másképpen, de ki vagyok én, hogy vele vitába szálljak?
http://www.borisjulie.com/
Olvasmányként pedig valaki olyat ajánlok, aki sohasem felejt. Aki mindenre emlékszik, abból bármi lehet.
http://brookskiado.hu/termek/duncan-shelley-kate-brooks-amer-varazslo
Vééégre!
Örömmel fogadom ezt a cikket, és epekedve várom a többit!
Én poligám vagyok.
“Miért nem lehet egyszerre több embert szeretni?!”
Mit gondoltok a fenti eszmefuttatásról?
Nekem logikusnak tűnik és várom a folytatásokat.
Személyiségileg ti inkább poligámok, vagy monogámok vagytok?
Monogám életet élek és elvárom ugyanezt, nem tudom, hogyam reagálnék arra, ha az asszony megcsalna. Nem vagyok tökéletes, ez megtörténhet, járt rajta az eszem már, megoldás nélkül. Személyiségileg nem ennyire tiszta, hogy mi vagyok, baromira tetszenek a nők, látom őket, most egy új országot fedezek fel és elképesztően sok a jó nő. Egyikükkel sem akarok semmit sem kezdeni, nem érné meg, a feleségem jobb náluk, mégis észreveszem őket.
Az életviteletek poligám vagy monogám?
Monogám vagyok, mindig az voltam, kivétel egy rövid időszak, amikor több vasat tartottam a tűzben. Valamennyi fél tudta, hogy mi a szitu, senkit nem csaptam be, ki volt mondva.
Vallejo modelleket használ, beállítja, fotózza őket, a képein lévő alakok léteznek. Láttam egy sorozatot erről, ott voltak a festmények és mellettük a fotók, a beállított modellel. Nagyon pontos. Lenyűgöző genetikájú nőket választ, ami igaz a fenti képre is.
Monogám vagyok, de nekem könnyű, hisz egy Földre szállt angyal a párom :)
Boris Valejo és Julie Bell szenzációsak, régi kedvenceim.
Mosolyt csalt az arcomra a cikk. Az idozotes nekem dolgozott. Napok ota furcsa hangulatban voltam, es nem tudtam hova tenni ezt a kesernyes erzest amig aztan tegnap belem hasitott a felismeres. Nehany honapja ferjhez mentem. Alapjabol monogam eletvitelt folytattam mindig, persze elofordultak botlasok. Es most hogy papiron is hitelesitettuk a kapcsolatunkat .. most akkor ennyi volt? Kesz bezart a bazar? Nem tudom. Nem tesz tul boldogga a gondolat, es igy meg egy alapos adag buntudat is tarsult a napomhoz. Erre jott ez a cikk… hm :)
Mit gondoltok a fenti eszmefuttatásról?
Alaptalan. Honnan a tökömből tudod????
Hibás. A rétisas qrva ritka állat – élete végéig monogám. Itt van még néhány.
http://www.mnn.com/earth-matters/animals/photos/11-animals-that-mate-for-life/bald-eagles
Harmadrészt, egy olyan társadalomban, ami arra épül, hogy mit találunk és mit tudunk felhalmozni, azt hogyan tudjuk tartósítani és megvédeni, majd elosztani senki nem lesz képes 10 asszonyról és 40 gyerekről gondoskodni egyedül. A párjáról meg a kölkeiről még csak-csak, de azt is csak klánban, mert ha nagyon kívánatos az asszony nem is a csalfaság a kérdés, hanem az erőszak és így az idegen spermium elleni védelem.
Egyébként. Láttam egy csókát, aki egy matriarchális társadalom adonisza, Afrika egyik nyugati szigetén él és az On the Spot csinált vele interjút. Unatkozott, nem tudta már mennyi gyereke van, és elege volt a nőkből, akikről nem kellett gondoskodnia és a gyerekeiből, akikkel nem élt együtt ős számukat se tudta, nem hogy a nevüket. Így a poligámia teljes és nem csak a férfiakra vonatkozik, mert a nők bárkit behívhatnak a kunyhójukba. Mindenki mindenkivel. A többi férfi, aki nem olyan vonzó mint ő, nem boldog. Mint mondtam ő sem, mert olyan nőket is meg KELLET neki, akiket nem kedvelt. A nők sem, ők meg csoportokba verődtek, hogy megosszák a munkát. Jó hosszú ideje élnek így. Az általad luxusnak vélt tényezők inkább logikus és vágyott dolgok, mint kényszerítő korlátok.
Ugyanez a műsor egy másik törzsben egy fiatalembert mutatott be, aki azért akart sok tehenet tartani, mert azon sok asszonyt vehet és sokat tarthat majd el. Itt a férfiak évente egyszer sportból bottal ölték egymást, ami felszabadíthatja a foglalt asszonyokat. Persze ez nem hangzott el, csak az hogy milyen nagyszerű, kemény játék is az övék.
Az amerikai őslakosok monogámok, az aussie-k monogámok, ők nem hallottak Mohamedről. Afrika más téma. Ázsia szervezett vallásokkal átítatott népszövete nem referenciapont.
A szex, mint egyedüli fontos dolog – ehhez kell a ruha-kocsi-ház-vagyon-hírnév – éppen a mi agyunkra megy, mert a társadalom gondoskodó és amint a kölkeink túl vannak a pubertáson, akár lehet újra becsajozni. mer mér ne? És lehet szerencséd, és találhatsz másik nőt, akiben megbízol és megosztod vele a legbelsőbb félelmeid és nem nevet ki azért, mert vannak érzéseid. Te sem arra vágysz hogy alig tinédzser múlt lánykával élj együtt negyven felett, mert idegesítő lenne a tanítgatása és az éretlensége miatt mellette megélt magány. Sok szex sok lánnyal igen hogyne, persze így csak piával droggal feledkezhetsz meg a magányodról. Tehát nagyon észnél kell lenni, mit kíván az ember. Egy remekül funkcionáló család és monogámia vagy poligámia és őrület.
És itt még a nem hetero szex-ről, és egyéb perverziókról még nem is beszéltünk. Pl. innen nyugatról égbekiáltó, hogy a muszlim apa Afganisztánban felajánlja alig tíz éves fiát a vendégnek. Mind1. Ismertem mohamedán embert, aki nem tett volna ilyet. Szeretném ezt helyi elfajzásnak tekinteni.
Személyiségileg ti inkább poligámok, vagy monogámok vagytok?
Teljesen monogám vagyok. Nagy veszekedés, vagy esetleges mély nézeteltérés miatti figyelmen kívül hagyás alatt álmodozok egy megértőbb társról. De ez elmúlik. A szemem vonzzák a a szexi csajok, testem minden jó csajba beleakadna. De nem vagyok hülye, hogy belepiszkítsak a családi életembe.
Az életviteletek poligám vagy monogám?
Teljesen monogám.
Kedves hochenz!
“Alaptalan. Honnan a tökömből tudod????”
Az intézményesített és kötelező monogámia, a kereszténységgel érkezett és ma is szinte csak ott található.
Ezen nincs mit vitatkozni, mert tény.
Azokban az országokban, ahol nem keresztény hagyományokra épül a társadalom és a törvénykezés, még ma is, nem hogy elfogadott, de élő, ősi hagyomány a poligímia, a többnejűség családforma (nem poligámia), vagy a poliandria, a többférjűség.
Ázsiában például nem csak a muszlimoknál, hanem a Nepálban és Tibetben. Kínában Konfucius előtt teljesen természetes volt, és még az is lehet, hogy a népességpolitikájuknak hasonló következménye lesz, mint Indiában, ahol a többférjűség az elfogadott családforma.
Afrika sok országában.
Közel-Kelet sok országában. Izraelben a pátriárkák és a királyok idejében általános volt. A zsidók is csak 1040 előtt tértek át hivatalosan is az egynejűségre.
De mivel a vallás nevében hozott tilalmak közül többnek is repedezni látszik a bástyája, érdemes újragondolni őket.
Ne legyünk képmutatóak!
Igen is az ember alapvetően poligám, akár bevallja, akár nem, és az elenyésző kisebbségtől eltekintve a többség legalább egyszer kipróbálta a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot, vagy még előtte, vagy közben.
Ha már teológusokban is felmerül a meleg-házasság gondolata, mennyivel lenne rosszabb a többnejűség, vagy akár a többférjűség, melyeknek évezredes hagyományai vannak? Mi több, az egyiknek bibliai alapja is.
“Hibás. A rétisas qrva ritka állat – élete végéig monogám.”
Kedves hochenz!
Benne van a válasz a ki nem mondott kérdésedben. Talán pont azért monogám, mert olyan “qrva ritka állat” és ezért kicsi az esélye, hogy olyan ivarérett példányt találjon, amely közelében nincs domináns hím.
Amúgy meg ez sokkal bonyolultabb kérdés, mint hogy két mondatban tárgyaljuk ki.
Mit gondoltok a fenti eszmefuttatásról?
Nagyon bejön. :)
Személyiségileg ti inkább poligámok, vagy monogámok vagytok?
Monogámként kezdtem, onnan fejlődtem tovább. :)
Az életviteletek poligám vagy monogám?
16 éve nem vagyok poligám, jó, hogy váltottam, a monogámia kiszolgáltatottá tesz, túl sok benne a kompromisszum, a fájdalom, az érzelmi zsarolás, konfliktus. A poligámia sokkal kiegyensúlyozottabb, szabadabb, teret hagy az önmegvalósításra, önmagamra, önállóságra, arra, hogy felnőttként éljek, anélkül, hogy minden csipcsup semmiségben egyeztetnem kellene valakivel, kikérni az engedélyét vagy a véleményét. Ma már nem tudom elképzelni, hogy valaha visszamenjek ebbe a rabságba, bármiért cserébe. Azt hozzá kell tennem, hogy senkit nem verek át, nem ígérek olyat, amit nem akarok tartani, nem titkolom el, hogyan élek.
Egy átlagos vagy az alatti külsővel rendelkező nő kap egyszer egy bókot, ami olyan rendkívüli az ő életében, hogy teljesen felkavarja, belelovalja magát, azt hiszi, szerelmes, és hozzá megy a fiúhoz feleségül. Egy jobb adottságokkal rendelkező nő, főleg, ha a munkája során sok férfival találkozik, naponta több bókot kaphat más és más férfitól, mint más nő 20 év alatt összesen, beleértve a férje bókjait is. Más a súlya a számára egy bóknak, illetve, nincs súlya. Azok a nők, akiknek nehéz kapcsolatot kialakítaniuk a gátlásosságuk és az adottságaik miatt, fellélegeznek, megkönnyebbülnek egy kapcsolatban, nekik a monogámia ezért olyan fontos, mert azon kívül elveszettek.
Egy kevésbé vagy semennyire nem gátlásos és vonzó nő nem feltétlenül könnyűvérű. csak más az ingerküszöbe. Egy nő, aki nem tud szabadon kilépni és belépni kapcsolatokba, biztosan nem egészséges. Olyan is van, hogy egy nő nem ismeri fel a lehetőségeit és az egyedülléttől való félelem miatt megengedi valami suttyónak, hogy a vérét szívja.
A család egy – optimális esetben – érzelmi, szexuális alapon szerveződő gazdasági, szociális szövetsége két ellenkező nemű egyednek, mely biztosítja az utódok biztonságos felnövekedését, a társadalom fennmaradását.
A társadalom érdeke a monogámia, a homoszexuálisok. a meddők az ellensúlyok, hogy ne legyen túlszaporodás.
A poligámia a férfiak kiváltsága volt és jelenleg is vannak kultúrák, ahol ez gyakorlat.
A nőket a házasságtörésért megkövezték, és van, ahol most is megkövezik.
Amíg nem találod a megfelelő párod, addig lehetsz monogám.
Akinek ez nem sikerül, az kompromisszumot köt, és megelégszik egy kevésbé megfelelő egyeddel, a szaporodási, tradicionális, vagy gazdasági érdekből áldozatot hoz, viszont így látens poligám marad…
Monogámnak lenni kényelmesebb, sokan bele is kényelmesednek… és ha jön egy csinosabb, kedvesebb, akkor koppannak, mert a papír ilyenkor már nem sokat ér…
Aki igazán szeret, az képes a másikat továbbengedni, ha már nem működik a kapcsolat. Az elvesztés fájdalma az érzelem nagyságával egyenesen arányos….
Mit gondoltok a fenti eszmefuttatásról?
Szerintem lehettek olyan törzsek amelyekre inkább a poligám és lehettek olyanok is amelyekre inkább a monogám életmód volt a jellemző. Az akkori életkörülményektől függően hol mi alakult ki. Hogy ösztönösen mi lehet az alap az emberekben? Úgy gondolom, hogy a legtöbb férfi belül arra vágyik, hogy minél több nőt megdughasson (lehetőleg minél több jó nőt) a legtöbb nő pedig arra, hogy minél több férfi kívánja és ezek közül a számára legjobbakat, legmegfelelőbbeket ő választhassa ki.
Viszont a fenti eszmefuttatással ellentétben én itt nem beszélnék kimondottan hazugságról amikor a monogámiáról mint társadalmi jelenségről beszélünk. Azér ez ettől bonyolultabb. Ugyanis a szexuális ösztön egy dolog a közösségi ösztön meg egy másik. A kettő persze összefügg és hatással van egymásra de van hogy ellentétes célokat kíván meg az egyéntől és ilyenkor az egyik ösztönzés hátrányba kerül a másikkal szemben. Ráadásul az emberiség tudatosan is változtatja a környezetét és ezek a változások nagy hatással vannak az életére és ez sokszor olyan reakciókat kíván meg amire az ösztönös, zsigeri válaszok nem a leghatásosabbak és csalódást eredményezhetnek. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy a gyakorlatban mindenkinek az lenne a megfelelőbb ha több felesége, férje vagy egyszerre több szexuális partnere lenne.
Ráadásul a mai emberi társadalom összességében annyira sokrétű és olyan gyorsan változó amilyen talán még sohasem volt. Évszázadokig stabilnak tartott értékrendek kérdőjeleződnek meg, nincs egységes eszmerendszer és rengeteg ember össze van zavarodva mert viszonylag nagy számú embernél egyszerre van jelen a bőség potenciális lehetősége és a nyomor veszélye az életében. Rengeteg inger éri a mai átlagembert ami felcsigázza a vágyait de mivel sokan ebből csak keveset tudnak megvalósítani gyakran válnak frusztrálttá. A legtöbb férfinak tetszik az az elképzelés, hogy több nője is legyen egyszerre, titkolózás nélkül (és talán a mai nőknél is így van, ezt ők tudnák megmondani) de a gyakorlatban megvalósítani ilyet az összes résztvevő fél megelégedésére csak úgy lehet ha minden ebben résztvevő akarja és elfogadja ezt, valamint egyenrangúan tekintenek egymásra és az anyagiakat illetően is hasonló elképzeléseik vannak. Ellenkező esetben valamelyik fél elnyomva fogja magát érezni és a csalódottsága ki fogja kezdeni az ilyen kapcsolatot.
Személyiségileg ti inkább poligámok, vagy monogámok vagytok?
Kell a tökömnek több feleség :D
A szexuális ösztönök működnek de más az amikor több nőt is megdughatsz viszonylag kötöttségek nélkül meg más az amikor több különböző igényű nővel kell együtt élned egyszerre mint feleséggel vagy esetleg arra ébredsz este, hogy egy másik férfi is dolgozik a feleségeden, barátnődön. Ha például megengednék a poligámiát törvényileg akkor is a mi társadalmi berendezkedésünkben szerintem csak keveseknél működne jól az előző bekezdésben felsorolt okok miatt.
Az életviteletek poligám vagy monogám?
Nyilván monogám életvitelem van hiszen törvényileg itt nem is lehetne más. Azért néhány hozzászólásnál látom, hogy nincsenek teljesen tisztában a fogalmakkal. Összekeverik a többférjűséget, többnejűséget a szabad szexualitással meg a nyitott párkapcsolatokkal.
prolizoli
április 13, 2015 @ 12:24
Te jogilag értelmezted a monogámia és a poligámia szavakat, a többiek meg etimológiailag. Ez azért van így, mert a többiek titkolják otthon, hogy milyen blogokon kommentelnek. :D
De kiegészítettem a cikket, hogy világos legyen.