Titkos Tanfolyam a Nőkről
A könyveim révén megismertem két nőt, akik számára a nőiesség rendkívüli fontossággal bírt (többet is megismertem, de most csak erről a két bizonyos nőről van szó). Mindketten falták a férfiakat, vagy, ahogyan ezt ők megfogalmazták: keresték az igazit. A falatozás soha nem fajult promiszkuitássá vagy kurválkodássá, de ha valaki nem vált be, attól megszabadultak. Amikor kiderült, hogy mindkettőjüknek vannak írói ambícióik, azt találtam ki, hogy nem pénzt kérek tőlük, hanem tanítást: én írni tanítom őket, ők meg engem a nőkre.
A kölcsönös oktatás elkezdődött, és bár sajnos nem jutottunk a végére, volt mit profitálnom abból, amit hallottam. Mindezek közül két dolgot leírok nektek, a többit jól megtartom magamnak.
1. A nők hazudnak
A nők hazudnak – arról, hogy mit akarnak, mire vágynak, mit keresnek. Ugyanis nem tudják. A kitalált paraméterek csupán viszonyítási alapok, vagy álmok, és nem kell őket komolyan venni.
Azt tanultam, hogy nem számít, mit akar egy nő, milyen férfit keres, milyen magasat, hány éveset, milyen szemszínt, milyen hajszínt stb., ezek vagy ezek többsége valójában nem fontos. Nem kell velük foglalkozni.
Társkereső oldalakon teszteltem a tételt. Megkerestem öt olyan nőt, akik tetszettek nekem, és akik elvárásai közül semminek nem feleltem meg. Egy nem válaszolt, egy elküldött szemészhez, három azt mondta, hogy ok. Semmilyen nagy következtetést nem akarok levonni ennyi megfigyelés alapján, de az biztos, hogy a tételben van valami.
A nők tehát hazudnak.
Hát még a férfiak… Tizenévesen rengeteg szűz fickót ismertem, akik váltig hangoztatták, hogy náluk csak egy Sandra, Samantha Fox vagy Kim Wilde típusú nő jöhet be, aztán legtöbbször az első érdeklődő csaj lett az istennő, aki távolról sem hasonlított az ideálokra.
2. Az ígéret a döntő
Szeretek provokatív lenni, sokszor meg sem tudom állni, és olyan is van, hogy azért csomagolom provokációba a kérdésemet, hogy ne érződjön belőle annyira az érintettségem.
A két tanárnőtől (civilben egyikük sem az volt) megkérdeztem, hogy mi van akkor, ha nagyon tetszik nekik egy fickó, és már a hálóban derül ki, hogy testi fogyatékos. Kérték, hogy pontosítsak, erre azt mondtam, hogy még huszonöt centi sincs.
Maga a téma felvetése lefárasztotta őket, annyira, hogy majdnem bealudtak tőle. Utálták, ha egy férfi bármilyen módon előhozakodik vele. Azt mondták, voltak pasasok, akiket elküldtek, de többet azért, mert túl nagy volt, mint azért, mert túl kicsi.
Kérdeztem, mi van akkor, ha ruhában jobban néz ki az illető, mint anélkül, mert ruhában nem látszik a súlyfelesleg, vagy nem annyira. Az összes ilyen jellegű kérdésemre összefoglaló választ adtak, mely szerint az ígéret a döntő.
Ez azt jelenti, hogy ha a nő látja a férfit meztelenül, és a teste látványától nem megy el a kedve a szextől, akkor a szex sikere nem a férfi testének paramétereitől függ.
Az ígéret elvét azóta egyszer használtam, és teljesen jól működött: egy olyan nőnél, aki elől korábban elfutottam volna, mert bár őt a szépségeszmények közé sorolom, magamat nem.
A pornó
Nem az a kérdés, hogy a pornó hogyan adja el saját magát, mert ez egyértelmű: stimulációval. Az a kérdés, hogy mi a pornó maga?
Amit ezekben az újságokban, filmekben látunk, annak mi a szerepe?
Ezek a megtestesült álmok, ábrándok, fantáziák, ideálok, minták, célok?
Ez az, amire a nők és a férfiak valójában vágynak? Ezt keresik, hajszolják mindenhol?
A pornó mutatja meg az igazit, amilyen idealizáltan lennie kellene a szexnek?
Vagy a pornó nem szex, nem szeretkezés, hanem sokkal inkább bizonyosfajta attrakció, cirkuszi mutatvány, melyben az akrobaták a közönség lenyűgözése céljából mutatják be számaikat, és nem azért, mert ennél jobb semmi sem lehet?
Minden férfi, akit a pornóról kérdeztem, látott már pornófilmet, és nagyon kevés kivételtől eltekintve, szerettek volna olyan adottságokkal rendelkezni, mint az azokban szereplő férfiak. Ezzel szemben az általam megkérdezett nőknek csak elenyésző hányada látott pornót életében, akik láttak már, azoknak az volt a véleménye, hogy amit a pornó bemutat, az fájdalmas és megalázó a nők számára.
Mi a pornó? Van, vagy volt valaha társadalmi funkciója? Valamikor régen szexuális felvilágosítás volt, és a pornó ennek a vadhajtása, ami már nem is emlékeztet a hajdani ősre?
Számomra (hangulatomtól függően) megmosolyogtató vagy dühítő, amikor pornószínészről és pornószínésznőről beszélnek. A színész(nő) a szín-művész szó rövidítése, a szín előadóteret jelent, mint például a szín-ház szónál. A színművész olyan művész, aki szerepeket játszik, alkot meg.
Számomra csak pornókurva létezik, nemtől függetlenül. A kurva olyan valaki, aki pénzért szexszel. Ha egy kurva meg az ügyfél lezavarnak egy gyors menetet valahol, akkor az az, ami. Ha felvétel készül róla, akkor a felvétel hirtelen művésszé tenné őket, és amit csináltak, azt művészetté?
Tehát, ha én lepuffantok egy embert, akkor gyilkos vagyok, de ha felvétel készül róla, akkor színész? A felvételt pedig nem a bíróságon mutatják majd be bizonyítékként, hanem a moziban filmalkotásként? És akkor engem nem lecsuknak gyilkosként, hanem meginterjúvolnak színészként?
Mit akarnak a nők?
A nők a legjobbat akarják. Pontosabban: A Legjobbat.
Nem a leghelyesebb lovászfiút, nem a legvállasabb henteslegényt, nem a legudvariasabb tanárurat, nem a legrendesebb hivatalnokot, hanem A Legjobbat. Azt a férfit, aki A Legjobb – MINDENBEN.
Ez tény.
Mindezt 3 tényező befolyásolja.
EGY: milyen elképzelései vannak arról, hogy mi a legjobb?
KETTŐ: mit gondol arról, hogy számára mi a legjobb, amit megkaphat?
HÁROM: érzelmek.
Tehát minden nő A Legjobb férfit akarja, e három tényező alapján.
Rövidtávon az érzelmek a legfontosabbak, hosszútávon viszont azok lesznek a legkevésbé fontosak. Az ember előbb-utóbb felébred, az érzelmek intenzitása csökken, akár el is múlhat. Aztán ott találja magát egy kapcsolatban, aminek semmi köze ahhoz, amit akart, és amiért feladta saját magát. Nem hiába mondják, hogy az ébredés fáj.
Az, amit a férfiak akarnak, az ugyanaz: A Legjobb nőt, és ez “a legjobb” az ideáktól, az önértékeléstől és az érzelmektől függ.
A vámpír
Mostanában vontam le azt a következtetést, hogy a nők vámpírok. Ezt szomorúan állapítottam meg, ami ellen valahogyan próbálok tenni.
A nő vámpír, aki csodálattal táplálkozik. Csodálatra van szüksége ahhoz, hogy éljen, és ez kiszolgáltatottá és gyengévé teszi.
Szörnyű, hogy mennyi mindent el lehet érni egy nőnél csodálattal, csodálat kifejezésével. Persze, tudni kell, kinél mit érdemes csodálni. Egy gyönyörű nő inkább csak ásít a szépségéről szóló litániát hallva, ahelyett, hogy elalélna.
Ismertem egy húszas évei elején járó egyszerű, átlagos nőt, aki folyton be akart szervezni egy bizonyos vallási csoportba. A nő annyira intellektuális próbált lenni, hogy gyakorlatilag aszexuálissá vált, a legkisebb nőiességet is próbálta elrejteni; a járása, a mozdulatai a totális nemtelenséget mutatták.
Amikor rossz kedvem van, az nálam néha átmeneti gátlástalanságban nyilvánul meg. Persze, ki mit nevez gátlástalanságnak… Az eddigi utolsó összefutásom ezzel a nővel épp egy ilyen hangulatban kapott el, megint próbált beszervezni, én meg azt mondtam neki, hogy ő olyan jó csaj, hogy a végén csak miatta fogok bemenni abba a felekezetbe. Gyűlölöm az ilyen üres dicséreteket. Na, és mi történt? Hihetetlenül idétlen módon vihogott.
Soha nem láttam nőt előtte és azóta ennyire szánalmasnak.
Ez a csodálatéhség, komolyan mondom, már nekem fáj.
Eszmények és ideálok
Peter Paul Rubens 1577-ben született és 1640-ben halt meg. Rembrandt és ő voltak koruk legmeghatározóbb művészei Európában. Festményein látható nőalakok, aktok (Bundácska, A három grácia stb.) a kor nőideálját jelenítették meg. Az úgynevezett „rubensi szépség” mai szemmel nézve elhízott, kövér, egészségtelen női alkat.
A 17. század nőideáljai ma szemlesütve, szégyenbe burkolózva lépkednek az utcán, miközben a kor legelterjedtebb nőideáljai királynőként vonulnak, vágyakozó pillantások kereszttüzében. A mai felkapott, karcsú, magas nők Rubens korában betegesen véznának, nőietlennek tűntek volna, és abban a korban ők jártak volna szemlesütve. (Természetesen túlzok egy kicsit, a hatás kedvéért.)
Sok mindent kihozhatunk a testünkből, megfelelő bánásmóddal, táplálkozással, sporttal, életvitellel, de van egy határ, amin nem léphetünk tovább (a „tudomány mai állása szerint”).
Peter Dinklage színészként óriás, de emberként 135 centi magas – egy olyan világban, ahol a magas férfi az ideál, neki nincs hely, mert nem elfogadható. Hiszen bármit tesz, nem lesz 190 magas soha.
Egy nő, aki csontozatilag nagyobb darab, aki még akkor sem lesz Kate Mosst idézően karcsú, ha 1 gramm háj sem lesz a testén, bármit tegyen is, nem képes arra, hogy alkatilag megváltozzon. Ha az ideál a vékony nő, ő nem kell.
Hozhatnék bármennyi példát, biztos vagyok benne, hogy értitek. Bármilyenek is vagyunk, biztos, hogy volt, van, lesz olyan közösség, ahol az ideál annyira más, mint amilyenek vagyunk, hogy nem tudunk ahhoz hasonlóvá válni, akármennyire is szeretnénk.
Minden eszménykép, ami nem olyan, mint amilyen én vagyok, bánt engem, mert csökkenti az esélyeimet. Bánt engem, mert alkalmatlannak tüntet fel. És ha alkalmatlannak tüntet fel, akkor ez azt jelenti, hogy egyre többen és többen fognak alkalmatlannak tekinteni az ideál miatt.
Mi van akkor, ha végül az ideál, az eszménykép, ami egészen más, mint amilyen én vagyok, olyan mértékben válik elterjedté, és elfogadottá, hogy ez perifériára szorít engem? Mi van akkor, ha még onnan is kiszorít? Mi van akkor, ha elérkezik egy pillanat, amitől fogva SENKI nem lesz, aki úgy tekint majd rám, mint emberre, mint férfira?
Mi lesz velem akkor, ha a társadalom 100 százaléka elfogadhatatlannak tart majd, mert nem felelek meg, mert nem bírok megfelelni az elterjedt eszményképnek?
Mit fogok akkor tenni?
Ha az, ami a legelterjedtebb, a leggyakoribb, elfogadhatatlan, és az, ami az elvárt, elérhetetlen, akkor mi lesz ebből?
Ideálok, eszményképek… Puszta véletlenül alakulnak ki, persze…
Védekezés
Ha választanom kellene egy nőtípust, akit a legkönnyebben észreveszek, akkor egyszerű dolgom van: HA VALAKIT ÉRDEKELNE.
De ez nem jelenti azt, hogy nekem személy szerint ne tudna tetszeni több más típus is, azt sem jelenti, hogy a linkelt hölgy érdekelne az életben, vagy egy hozzá hasonló nő érdekelne emberileg.
Én azt gondolom, hogy az eszményképek háborút szítanak közöttünk, és más funkciójuk nincs.
Rengeteg tapasztalattal a hátam mögött azt az elsőre megbotránkoztató tanulságot kellett leszűrnöm, hogy a mentális egészség egyik alappillére egyfajta egészséges arrogancia. Az a baj ezzel, hogy itt nem a megjátszás a lényeg, hanem az, hogy valóban igaz legyen.
Kell annyi nagyképűség, hogy őszintén azt tudjam gondolni és érezni, hogy az én ízlésem tökéletes, és mindenki másé tökéletlen.
Ez a hozzáállás meg tud védeni attól, hogy a terjedő eszményképek befurakodjanak az életembe, és uralkodjanak felettem. Ezzel valójában másokat védek, mert nem utasítok el senkit csak azért, mert az újságban mást láttam. Ez a hozzáállás engem csak akkor véd, ha nem csak én gondolom azt, hogy az ízlésem jobb, mint a média összes emberkének együttvéve.
Kérdések hozzátok
A következő cikk kb. 1 hét múlva jön. A mostaninál komolyabb felvetésekkel, információkkal.
Be kell látnom: tévedtem. A korábbi cikksorozatoknál, melyeknél jelszóhoz volt kötve a folytatás olvasása, sokkal népesebb tábor kommentelt. Ezért visszatérünk ehhez. A következő cikknek már más lesz a jelszava, és csak az kap jelszót, aki kommentel ehhez a cikkhez. A főoldalon lévő cikket, ha érdekesebb, simán elolvassák 5.000-en, vagy többen, míg a zártakat maximum 100-an. Semmi értelme ennek, ha a zártság nem von maga után aktivitást.
Tehát: csak az kap a folytatáshoz jelszót, aki itt és most kommentel ehhez a cikkhez. A jelszó ára a véleményetek kifejtése. Ha ez túl nagy ár, akkor viszlát.
Ezúttal valóban lesznek tételesen felsorolt kérdések.
Mi az ideálotok, és miért az?
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Mit gondoltok az ígéretről?
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Mi számotokra A Legjobb?
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
A férfi is vámpír?
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Elindult a 2. cikk. Ezúttal nem is késtem sokat. :D
A kép. Itt kellett volna megállnom, mai ésszel így gondolom. Akkor nem vágom tönkre az ízületeimet.
Mi az ideálotok, és miért az?
Latin, brazíl táncosnő alkat. Nem tudom, miért ez tetszik, talán filmek miatt. Mindig ezt kerestem.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Magasság és kor nincs kőbe vésve, csak annyira, hogy fél fejjel legyen alacsonyabb és legyen fiatalabb nálam. A feleségem 30-al alacsonyabb és 16-al fiatalabb, ez nem volt elvárás. 1-2 kiló felesleg nem izgatna, annál több igen. A járás nekem fontos, az biztos, hogy a férfiasan járó, cammogó nők nem érdekelnek. A többi elvárásom nem fizikai jellegű.
Mit gondoltok az ígéretről?
Ez így még nem jutott eszembe, teljesen jó.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Néztem huszonévesen. A valóság jobb, a film és a valóság között van némi szakadék.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Nem tudom. Mintaként biztosan megjelenik. Mi mekkora legyen, hányszor legyen, mennyi ideig tartson. Volt egy régi csajom, aki nyomta egy buli után 4 csókával egyszerre. Azt mondta, hogy majd meghalt, annyira fel volt húzva, de senkire sem tudott figyelni, összezavarodott, a végén úgy élvezett el, hogy magának csinálta.
Mi számotokra A Legjobb?
Az asszony. Ez nem papucsduma, hanem így igaz. Szeretem, ha olyan nő van mellettem, akiért döglenek a férfiak, a családiasság is számít nekem, lehessen vele beszélgetni bármiről, nem csak 1-2 téma, van még, de igazából nem sok.
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Ha érdekelnének más nők, sok lenne, akihez kevés vagyok ilyen vagy olyan ok miatt. Nem gondolom, hogy Jennifer Lopezt érdekelném vagy Monica Beluccit, elsősorban anyagi okok miatt, ebben kisgyerek vagyok mellettük.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
Igen. Önbizalom kell nekik, ne ez alapján helyezze el magát.
A férfi is vámpír?
A gyengék igen.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Baromságok. Nem kell velük foglalkozni. A magas, vékony férfi mint ideál engem is zavart, mert magas vagyok, de 128 kiló.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Igen.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Háborút szül, kikészít embereket.
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Kizárt. Tetszik a hozzáállás.
Mi az ideálotok, és miért az?
Barna -fogalmam sincs ,ez amióta élek így van.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Semmi sincs kőbe vésve,a kisugárzás sok mindent befolyásol.
Mit gondoltok az ígéretről?
Hülyeség :laugh:
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Megnéztem ,mert kíváncsi voltam.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Hamis értéket próbál elterjeszteni.
Mi számotokra A Legjobb?
Akiben megtalálom/felfedezem azokat a tulajdonságokat amiket kerestem.
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
Nem feltétlenül.
A férfi is vámpír?
Ez szemelyiség függő szerintem nem a nemtől függ.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Igen.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Ugyan az mint a pornónak.
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Csak azért mert más még nem feltétlenül jobb!
Én sem kések sokat, pont itt vagyok:
@Mi az ideálotok, és miért az?
Az ideálom az, aki úgy néz rám, hogy elveszek benne, és látom rajta, hogy imád, és megőrül értem. Legyen magasabb nálam,de ne legyen nálam sokkal vékonyabb ( a véznák valahogy kevésbé vonzanak – nincs bennük erő – ezt sugallják). Legyen nálam fiatalabb, vagy egyidős velem, de ne legyen öregebb, sokkal legalábbis ne.
Mindenevő vagyok, lehet szőke, barna, kövér, soványabb, de legyen qvára magabiztos velem szemben!!
@Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Dehogy van kőbe vésve. Pont addig van csak rózsaszín ködbe burkolva, amíg egy hús-vér emberrel nem találkozunk, lehetőleg testközelből…
Saját tapasztalat, hogy egy fergeteges csókolózás, ami közben érzed a kezét a partnernek a megfelelő helyeken, megfelelő magabiztossággal ráhelyezve…. kisöpri a filmes ideálokat a buta fejből….
@Mit gondoltok az ígéretről?
Fúúú, ez tuttira meg lett mondva! Ez a lényeg – mit ígér az illető lénye nekem!
“Legutóbbim” nem volt tökkéletes testű, pici háj, kevesebb izom, mint amit addig megszoktam az azt megelőző partnertől (férjem). De …… brrrrrrrr…….. ááááááááááááhhhhhh………! Még mindig végigborsózik a bőröm, egyebem, ha csak rágondolok….
Ott az ígéret…!
@Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Életemben először a szüzességem elvesztése után mindjárt. Az érdekes volt, izgalmas, de ugyanakkor bűntudattal teli nekem. Azért néztem, mert a pasi, akivel voltam, betette a videolejátszóba.
Legutóbb pedig épp az előbb……. :) A témához illően kutakodva, ugyebár…. :)
Óriási különbség (és 6ezer év) van a kettő között! :)
Most teljesen tudom úgy látni ahogy, de megfigyeltem, hogy már nem hat rám. Már nem stimulál úgy. Talán az eleje, amíg még nem akcióznak, az még izgi. Az izgisebb a leszbis……
De élőben csakis egy jó f….ra vágyom!!!
@Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Pontosan az, amit írtál, hogy rezignálttá válik a nép a szexre. Én csak mostanában néztem egyet-kettőt, de már látom a hatását magamon, hogy érdektelenné válik. Szinte.
Nem csoda, hogy a fiatal srác is miket kért tőlem… Meg hogyan nyúlt hozzám…
Óriási a hatása ezeknek a “mű”alkotásoknak. Régen titokban lehetett beszerezni egy-egy pornóvideót. Manapság tízévesek letölthetik a netről.
@Mi számotokra A Legjobb?
A szerelem. Kölcsönösen, imádóan, szenvedélyesen.
@Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Próbálok hinni benne, hogy még megkaphatom a szerelmet, egy olyan partner személyében ismét, aki szeret engem. Tehát az érzelmi oldal rettentően fontos. És hát szeresse a szexet, na.
@Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
Abban az értelemben, amit leírtál, igen. Csodálatra van szükségünk. Kell nekünk, hogy mondják, hogy szépek, okosak, szexisek vagyunk.
Miért? A férfiaknak nem ugyanez kell? Hogy csodáljuk őket???
@A férfi is vámpír?
Az. Csak ő sörivó vámpír.
@Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Azok indítanak el minket az egész élet felé. A szexuális felé is. Először keresel valakit, aki hasonlít a bredpitthez. Mert a bredpitt tetszik. Aztán már csak a haja olyan. Később már csak a mosolya. A végén meg már nem is szőke….
Nincs eszményképem, csak nőben. Madonna, JLo, Sheron. Tutti csajok, magabiztosak, szépek, sikeresek, és – velem együtt – imádják a fiatal fiúkat! :)
@Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Nem gondolkodtam ezen még így el. El kell fogadnom, hogy létezik a jelenség. (lásd fent.)
De ahogy magabiztosodunk, ez az eszményképszerűség fontosságban eltünedez.
@Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Hogy a lányom 11 és fél évesen KÉPES nem enni semmit, hogy vékony legyen!!!!!!
Még édességet is képes kevesebbet enni!! És természetesen színésznő szeretne lenni, híres.
@Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Vannak olyanok. Látom, hogyan öltözködnek, és azon lemérem, hogy igen, nekik jobb az ízlésük.
De pasit illetően / vagy nőt? ÁÁÁÁÁÁÁ, nincs olyan, akinek jobb lenne az ízlése, mint az enyém.
Teszek mások ízlésére, amikor nekem bejön valaki!
@ Great:
És miért nem álltál meg itt? Mi hajtott????
balisto írta:
Düh, elkeseredés, kisebbrendüségi érzések, a szokásos. Akartam 50+-os kart stb. Lett is, de lerobbantam ízületileg mindenhol. Annyi eszem azért volt, hogy nem kokszoltam.
Nem érzem fairnek, de elfogadom a feltételedet.
A könyveidet sem csak az olvashatja tovább, aki kommentel az előzőhöz.
Válaszolok, amire tudok és/vagy akarok.
Mi az ideálotok, és miért az?
Fekete hajú, sportos vagy nagyon vékony lányok, átlagos vagy szép pofival, életrevaló személyiséggel.
Fogalmam nincs miért, egyszerűen ez vonz.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Nem annyira fontos. Lehet, hogy nem az ideálom a társam, de van benne olyan tulajdonság, ami kompenzálja az ideálomét.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Nézek pornót, néha ritkán, néha gyakrabban. Néha magányosan kapcsolatban, gyakran kapcsolat nélkül. Nem kötődik a pornó más személyhez, csak magam miatt és csak egy testi szükséglet miatt, amivel levezetem az egész napos feszültséget.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
Minden nő az. Semmit sem lehet tenni. Együtt kell élni vele, valamit valamiért.
A férfi is vámpír?
So-so. Én pl nem. :)
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Jó is meg nem is. Ha valaki példamutató, akkor jó, ha semmirekellő pl. celeb, politikus stb, akkor nem.
Mi az ideálotok, és miért az?
180-185 cm magas, jó alakú, harmonikus mozgású, sötét hajú, jóképű férfi. Ez a típus tetszik.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
A külső megjelenés nincs kőbe vésve. Legyen tudatos, természetes, ne játszmázzon. A nagyképű, lekezelő, bunkó viselkedés kizárva.
Mit gondoltok az ígéretről?
A rezdülésekben van, a szemekben villódzik. Erre figyelek én is.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Húszévesen néztem, de csak néhányat láttam és csak a szép és finom szexfilmek tetszettek és hatottak rám pozitívan. Egyszer egy filmtől elkapott az undor, ezért többször nem néztem ilyesmit. Nem érdekel.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Fogalmam sincs.
Mi számotokra A Legjobb?
Olyan férfi, akinek rendben van az önértékelése, érdekli a szexualitás, minőségre törekszik, játékos, gyengéd, tud szeretni és persze alapvető, hogy találjon vonzónak és szeressen.
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
A 40 évnél fiatalabb korosztály már igazán nem elérhető.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
A legtöbb nő igen. A befolyásoló nevelés és a megfigyelt minták miatt váltak ilyenné, és maradtak továbbra is ilyenek. Fiatalon bennem is volt igény a csodálatra, mert, különösen, ha a szépségideálokat hozták fel a férfiak, akkor elveszítettem egy időre az önbizalmamat. Ilyenkor általában elveszítettem az érdeklődésemet.
Nem szokott beválni ha külsőségek vagy az ideális nők jelentik a témát, illetve az elvárások, hogy egy nőnek milyennek “kell” lennie.
A férfi is vámpír?
Sok férfinak szintén nincs elegendő önbizalma, (ide tartozik a túl magabiztos típus is). Aki természetes, annak ezekre a csodálatokra nincs szüksége és nem is akarja, hogy ezeknél fogva vezesse őt valaki.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Lehet bárkinek ideálja és egyik ideál sem jobb a másiknál.
Azt tartom a legfontosabbnak, hogy a gyerekek ne legyenek ezekkel a hülyeségekkel agyonnyomva. Egy gyereknek beszélni kell arról, hogy mi az ideál, az eszménykép, mi a szerepe a világban. Ez sok más érdekesnek kikiáltott témánál fontosabb, azért, hogy a gyerekeink fejében a helyére kerüljön.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Igen.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Csökkentheti az emberek önbizalmát és ez által befolyásolhatókká és manipulálhatókká tehetők az emberek.
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Mindenkinek a saját ízlése a “jó”, nekem is.
Pasis kép: a kép jobban tetszik, mint a férfi, van elképzelésem arról, hogy milyen áldozattal jár ennyi izom és nem akarom, hogy a pasim ilyesmivel szúrja el az idejét. Bocsi. Ez csak az én privát rigolyám, nekem mindegy, mások hogyan gondolják.
Nőcis videó: http://www.youtube.com/watch?v=XI53bqbfI1c. Remek alakja van, minden mozdulatán látszik, hogy sokat dícsérték érte. A mozgás nagyon fontos. Gesztusok, fejtartás, kéztartás, ahogyan leül, ahogyan megérint valakit. Nem szoktam megérinteni az embereket és utálom, amikor engem fogdosnak, de amikor valakivel magától értetődően folyton megérintjük egymást, az a biztos jele annak, hogy ideje a függőleges testtartáson változtatni. ;-)
Great írta:
Meg jo.
Akkor te egy allat lehetsz.
Mennyi maradt belöle?
Es amugy mitöl volt kisebbrendüsegi erzesed? Es mire/kire voltal dühös ennyire??
Elmult mar? :)
„Mi az ideálotok, és miért az?”
Mintakép, eszmény, tökély, maga a tökéletesség; szeretett lény; valamely törekvés célja. Hát az enyém immáron 5 éve az aki mellett ébredek. A szeretett lény. A törekvésem célja. Ha nem ő lenne már rég nem ébredne mellettem…
„Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?”
Paraméter. Amitktől parázunk. Ugyebár. Nincs kőbe vésve. Itt ugye mindenki a testi adottságokra gondol elsősorban. Szerintem, aki azt mondja, hogy a külső nem számít az meg akar felelni a környezetének és becsapja önmagát. Ha szeretjük, a barackot melyiket fogjuk választani a polcról? Hmm? A punnyadtat vagy a frisset, hamvasat? Na ugye. A többi süket duma. Azzal meg nincs is semmi baj ha választunk. A baj akkor lenne ha nem lenne választásunk. Van ami nagyon fontos természetesen és ez a harmónia. Van, hogy érzi az ember amikor harmonikus egy kapcsolat ( ez lehet hosszú és rövid távú is ), összhangban vagyunk és van amikor 5 perc alatt kiderül, hogy ezt a fajta együvé figyelést nem fogja megtalálni a másikban soha.
Mit gondoltok az ígéretről?
Egy élmény. Szórakozóhely. Buli. Csajok. Szemezés. Megnyitom a csoportot. Az alfahímek csaholnak. 10 perc után habiszti szöveggel távozom. A kiszemelt hölgy utána megkeres és megadja a számát. Első „randi”. „Ez azt jelenti, hogy ha a nő látja a férfit meztelenül, és a teste látványától nem megy el a kedve a szextől, akkor a szex sikere nem a férfi testének paramétereitől függ.” Maradjunk ennél a mondatnál. Vagy inkább fordítsuk meg. Kicsomagolás minden klappol, vagy mégsem? Égtelen bűz üti meg az orrom. Nem tudom honnan jön. Igen megvan. Lentről. Láb… A csajnak olyan büdös volt a lába majdnem elhánytam magam. Ez azért eléggé ígéretromboló nemigaz?
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Persze, hogy néztem. Aki nem néz az vagy hazudik, vagy csinálja. Vagy a kettő együtt. Miért próbálja ki valaki a kokaint? Miért szúrja magába valaki a mesterséges férfihormont? Kíváncsiságból,.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Elég egyértelmű. Csak be kell menni egy szupermarketbe. Ugye milyen szuper? 14 éves kiscsajok járnak talpig sminkben és olyan miniszoknyában amiből kilóg a seggük. 17-18 évesnek néznek ki. A közösségi portálokon csücsörítve pucsítanak és 25-30 éves „felnőtt” hímek döngetik őket. A pornó elhiteti a nyáladzó zombikkal, hogy akkor lesznek sikeresek egy nőnél, ha nagy a szerszám, vagy a csajoknál ha egyszerre kettőt is magukba tuszkolnak lehetőleg ugyan abba a nyílásba. A pornót megfelelően kéne kezelni. Annak kell betudni ami. Nem többnek. Kenyeret és cirkuszt.
Mi számotokra A Legjobb?
Minden téren felállított igények abszolút kielégítése.
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Ezen még nem gondolkoztam.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
Így még nem gondoltam rá ahogy Duncan de ha jobban belegondolok, van benne igazság. De a példában leírt dolgok játszmák. A nő vámpír vért szív, a férfi vérét. Weinberg féle vámpír trilógiában az előhalottak csókja nem csak a vérszívónak mámorító érzés, hanem a halandónak is.
A férfi is vámpír?
Férfi az egója. A nők pontosan tudják, hogy kell azt simogatni vagy épp belemarni. Végső soron minden ember legyen az f/n az elismerésre vágyik. Minden féle szinten.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Mesterségesen generált idolok akikhez hasonlítani kell. Mert kell és kész. Attól leszel menő ha olyan kocka hasad lesz mint bredpittnek a blöffből vagy olyan vékony derekad lesz mint a kokainmossnak. Az individum rombolására valók csupán.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Alap.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Bálványimádat.
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Kitérdekel?
Mi az ideálotok, és miért az?
a voros hosszu haj zold szem vagy kormofekete haj egszinkek szemekkel, aranyos karcsu test finom noies vonasokkal szep ivekkel puha illatos bor, apolt tiszta visszafogott megjelenes apro vonzo szinte eszrevehetetlen diszitesekkel , szelid magatartassal es poenokkal tuzdelve. legyen titokzatos de ne vigye tulzasba mert lefaraszt, tudjon jatszani , legyen nyitott amire es amikor kell es zart akkor amikor kell, kedves legyen es orvendjen ha az ember foglalkozik vele.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem? fontos az ideal mert az ideal egy alom es amikor a kulcs nyitja a zart akkor valosagga vallik megtestesul, persze , hogy nem pont ugyanoljan mint amilyennek el sem lehet kepzelni, van amikor meg jobb is, lenyugozobb csodalatosabb, szebb , vonzobb, kivanatosabb sokszor volt mar ra pelda, kulonosebben nincs kobe vesve semmi mert folosleges lenne korlatozni a csalodasodat.
Mit gondoltok az ígéretről? az igeret szep szo semmi mas, ha betartjak ugy jo, a bolondnak orom stb, a legjobb ha az igeret megvalosul , vannak bizonyos ruhadarabok amik meg vonzobba teszik a testet mindenfelekepp valamilyen felfedezheto titkot burkolnak, egy kis off mert mar rg kikivankozott: A statisztika olyan, mint a bikini. Amit megmutat, az nagyon sokatmondó, de az az igazán lényeges, amit elrejt.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
igen neztem s nezek is, onkielegitesnek pont jo, semmi mogottes erzelem csak az elvezet, meg olyan dolgok amiket nem nagyon lehet megcsinalni eloben legalabb fantazia szinten fokozza az orgazmus megeleset
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
felvilagositsa a tabukat
Mi számotokra A Legjobb? egy szo a tudatomban. olyan nincs, minden nonel van jobb no minden bajnok legyozheto, minden hiany potolhato minden minden elado…
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)? igy 40 non tul elmondhatom hogy voltam szegennyel gazdaggal, szeppel csuffal kozepessel, teltel karcsuval jofejjel, viperaval, fizteses kurvaval meg nem de ami kesik nem mullik, akit a legjobbnak gondoltam ereztem a nagy O nek megkaptam meg jobban is testileg ahogy el mertem volna kepzelni, lelkileg viszont nem mukodott reszerol , igy hat hagytuk a francba , aztan meg volt 3 igazan igazi biztos hogy o az nagy O de azok sem mukodtek szoval …. nemtudom mar mit gondoljak hiszem meg de tudom legbelul hogy hazugsag minden de legalabb szepen vegigjatszom ezt a eletnek nevezett akarmit
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
igen szerintem az mindig szomjas hat inni kell adni neki hogy kieleguljo, persze kell tartani a sivatagot is mert ugy meg jobban esik amikor megkapja ami neki jar
A férfi is vámpír?
igen mindenki azilyen olyan formaban, van aki nagyon az van aki kevesbe de valami mindenkinek kell es arra torekszik hogy megszerezze es taplalkozzon belolle
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
ertelmet ad az eletnek hogy legyen amit kergetni es ettol tudjon tortenni valami ” erdekles” az ember eleteben hogy ra tudja fogni volt ertelme
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
igen teljes mertekben, mint ahogy minden az ami itt korulottunk van es amiben elunk
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
a fajfentartas trukkos alcaban csomagolt csalija
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
biztos van de leszarom
Jó, hogy vannak kérdések, mert az írás, bár nagyon sok igazságot tartalmaz, tele van olyan általánosításokkal, amiket a média nyom és sokan elhiszik, sajnos emiatt nehéz megfogni a valóságot. Hogy példákat is hozzak: kicsit gyenge nő sztereotípitát vázoltál fel, Duncan, valahogy ez jön a médiából és tömegesen ezt hiszik el, de az igazi nő nem gyenge. Ettől még persze gyengéd.
És például a méret kérdés is ide tartozik. A látvány a férfiakat érdekli. Nagy farok, nagy segg, nagy cici, keskeny csípő. A nőt a biztonság, a kiszámíthatóság, hogy ez pocakos testben jön, vagy csontsoványban, oly mindegy. Én nőies nő vagyok. Amit a médiában nyomnak, az a vékony nők eladása, mert egyébként a kutyának sem kellenének a csontjaik. Az egészséges ember nem csontos sem férfiban sem nőben. Vékonyak a kis tinilányok, ha egészségesek és jó nézni a vékonyságukat, mert a fiatalságot és az életerőt sugallják. Ők a jövő. Mindenki jövője. Ösztönösen. Tudom, hogy sokra rossz ránézni, de most az egészségesekről beszéljünk.
Az asszonyos, az asszonyos. Aki szült, az puhul egy kicsit. Ha az anyagcseréje nem gyors, akkor elkezd lerakódni ez az, itt ott. Kemény diéta és napi edzéssel lehet izmos, de őszintén, egy negyvenes csontjaira száradt bőrű aszott nő szép, szemben azzal, aki egy kicsit puhább? Nem kövér és betegesen elhízott. Évszázadokig ez volt a nő, kicsit puha, itt-ott gömbölyű. Vajon az ösztönöket át lehet programozni? Vagy csak a média szoktatja a szemünket?
A farok mérete és a férfiakat izgatja. A legtöbb nő annyi farkat lát életében, hogy egy kezén meg tudja számolni, a pasik látják itt-ott egymást öltözni és lógatni a farkakat és ők hasonlítgatják. Duncan, nagyon kevés pasinak 25 a farka… ha erre vadásznának a nők, a méretre, akkor minimális számú pasinál állnának sorban a nők, ők lennének a herék és mást sem csinálnának nap, mint nap, óráról órára dugnának… De ezt nem bírja egy férfi sem, szóval nyilván nem a méret számít. Mondjuk megértően mi nők. Persze, mert ritka alkalommal találkozunk, a fenti okok miatt, nevezetesen, hogy kevés van, nagy fasszal. Nem lehet őszintén kijelenteni, hogy egy nagy farok nem jobb, fontos, hogy kitartó legyen, hogy bírja a gazdája használni. És itt máris a normál és kicsi faroknál vagyunk, ha kitartó és bírja a gazdája használni, tehát tudja hosszan és ütemesen vagy játékosan használni és kontrollálni az ejakulációt, akkor mindegy, hogy mekkora. (A vastagság már inkább kérdés lehetne, ha már méret…)
Szóval a látvány a férfiakat érdekli, nézd, Te sem írtál a média által sugallt férfiideálokról – egyedül a farokról. Nekem nem sugall biztonságot egy makett, illetve modell fiú. Beállítják, azt csinálja, amit mondanak neki, ez hogy védene meg az élet viszontagságaitól? :-)
Pornó: A pornó nem a valóság. Viszont technikákat el lehet lesni belőle és egy bensőséges kapcsolatot kifejezetten feldobhat.
Jó, hogy vannak kérdések. :-)
Mi az ideálotok, és miért az? Nekem a húsos száj. Ha egy pasinak nem érzéki a szája, akkor azzal nem is tudok mit kezdeni, mint férfi. Az egy ember csupán, szexuálisan nem indít be.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
A száj kőbe van vésve!!! :-) Imádom a puha csókokat és nem mondanék le róla! :-) Ezen felül pedig csak lelki szellemi követelményeim vannak. Kőbe vésett, hogy hisztis pasi nem kell! Egy számonkérés-szerűség elhagyja a száját és máris körön kívül van. Mondjuk ez minden embernél, nem csak férfi esetében.
Mit gondoltok az ígéretről?
Úgy érted, hogy mi van a ruha alatt? Ha van vibrálás az ismerkedés során, akkor a szex is menni fog. Mindegy, hogy szőrös vagy sem. A méret kérdést meg már megírtam.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Igen, technikákat ellesni. Pasiszűkében maszturbációhoz.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Elidegenedés. Sokan nem lépnek ki a valóságba, így ők nyilván magányosak maradnak, ezzel azok is, akik az ő párjuk lenne. Szóval messzebbről nézve nem jó. Attól én még szeretem.
Mi számotokra A Legjobb?
A párom. Legjobb: szellemi, lelki, testi közösség. Kiegyensúlyozottság, biztonság, megbízhatóság, pozitív életszemlélet. Tárgyi tudás, spirituális tapasztalatok, magas szexkultúra.
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Csak a legjobb kell! :-) Megvártam míg megtalált.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
…
A férfi is vámpír?
…
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Van egy korosztály, akiknek kell, ezek a tinik. Felnőtt ember legyen felnőtt, kérem szépen.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Nem érdekelnek. Csak az, amit letett az asztalra valaki. Arra felnézek és tisztelek, de nem eszményítem. Mint írtam, felnőtt vagyok.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Gyerekkorban, tinikorban tartja a felnőtteket…
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
…
Mi az ideálotok, és miért az?
Az én ideálom az alábbi tulajdonságokkal rendelkezik:
Jó kedélyű, életvidám, esztétikus külsejű (nekem), szívesen beszélget, kellemes a hangszíne, határozottan és érthetően kommunikál, van véleménye, és saját akarata, ápolt, ambiciózus, aktív, kíváncsi, hűséges, pontos, megbízható, barátságos, kedves, tud nemet mondani, de hajlandó kompromisszumokra, őszinte, elfogadja, ha valakinek más a véleménye, felelősséget vállal és fenntartja azt, közös a realitása az enyémmel, közösek a céljai az enyémekkel.
És az alábbi tulajdonságokkal nem rendelkezik:
Szűklátókörű, pletykás, leértékelő, túlzott ékszer, parfüm és/vagy smink használat, lusta, érdektelen, hűtlen, megbízhatatlan, szemetel, materialista, csúnya vagy ápolatlan (beleértve a testszagot, vagy szájszagot, és a romlott fogakat is), az emberek háta mögött beszél, határozatlan, mindenen megsértődik, általánosít, rasszista, gonosz, elbuktat engem, vagy másokat, vagy ellehetetleníti a céljaim elérését.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ezeket az ideális tulajdonságokat magamtól is elvárom.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Mind fontos, aki ezeknek nem felel meg az idővel kikopik mellőlem. Az idő annak a függvénye, hogy mikor ismerem fel, hogy eltér az ideálistól, illetve, hogy mikor fogadom el a döntésemet, hogy eltér az ideálistól. Ez mondjuk nem azt jelenti, hogy ha egyik reggel ágyba kell vinnem neki a reggelit, mert lusta kikelni akkor veszem a kabátomat, de ha hosszú ideig nem vállal valamiért felelősséget és ezáltal áthárítja rám a saját feladatait az már okozhat problémát. Ezzel azt akarom mondani, hogy vannak határértékek, amik például sokkal nagyobbak lustaságnál mint hűségnél, aminél az érték igencsak bináris jellegű. Ha hűséges, marad, ha nem, repül.
Mit gondoltok az ígéretről?
Nem gondolok róla semmit. Nekem ez nem sokat jelent. Számítok rá, hogy a gyönyörűen passzoló ruha, a push-up melltartó és a smink egy kicsit “kiszínezik” a valóságot, így soha nem gondoltam arra, hogy egy Photoshop-os remekmű figyel majd mindezek alatt. Ráadásul rengeteget számít, hogy a nő mit tesz azzal amije van, és hogyan. Biztos vagyok benne, hogy ez a férfiakra is igaz.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Nem túl büszkén válaszolok, de igen, előfordult. Volt, hogy naponta, de még többször is. Nem gondoltam, hogy olyannak kell lennem mint azoknak akik ezt csinálják, nem gondoltam, hogy ez reális, vagy követendő útmutatás lenne, egyszerűen, csak vizuális stimuláció, mint egy kép egy ízletesnek tűnő rántott húsról, vagy egy videó arról, hogy valaki hogyan eszi meg egy étteremben. Attól én még úgy csináltam meg a rántott húst ahogy szoktam, és úgy is ettem meg. Néha jól esett megnézni egy-két ilyen videót és… öhm… lazítani egy kicsit a nyomáson, vagy a stresszes állapoton. Hogy ez miért segített a stressz levezetésében azt nem tudom, de működött.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Az következetesen ismétlődő megjelenítéssel kívánatossá teszi a hosszú péniszt, a formás melleket, a kockás hasat, a kidolgozott, izmos testet, a borotvált nemi szerveket, a teljesen szőrtelen, hibátlan és makulátlan bőrt, a hosszú ideig tartó aktust, de ezek mellett sokszor a gazdagságot, a csillogó kocsikat, a durvaságot és a személytelenséget, és a nők tárgyként való kezelését is. Ezáltal egyrészt rengeteg ideált teremt több téren is, olyan célokat amelyek azt az illúziót kelthetik a nézőben, hogy ha ilyen meg olyan lesz a testük, vagy a pénztárcájuk súlya, akkor megkaphatják a szexet amire vágynak, úgy ahogy vágynak rá. Vagy éppen azt, hogy egy adott anyagi háttérhez ilyen és olyan tevékenységek és viselkedés párosul.
A pornó vonzóvá teszi az érzelemmentes és minden intimitást nélkülöző szexet, valamint hangsúlyt fektet rá, hogy a szex nagyon könnyen elérhetőnek és kívánatosnak tűnjön, legfőképpen az “ideálba” tartozóak számára. Aki pornót néz esetleg stimulálva érezheti magát az olyan nők és férfiak jelenlétében, akik hasonlítanak azokhoz a nőkhöz és férfiakhoz, akik a videón/képen ruha nélkül voltak láthatóak. Ez nemi vágyat ébreszthet irántuk, annak ellenére, hogy esetleg a vágyat érző személy érzelmi kapcsolatban van valakivel. Ez esetleg hűtlenséghez vezethet, ami stresszhez, szégyenhez és boldogtalansághoz, majd lelepleződés után magányhoz vezet, amit a személy esetleg majd azzal próbál orvosolni, hogy talál magának olyan nőt vagy férfit aki az ideálba tartozik, és sajnos ezzel bele is lépett a sekélyes szex centrikus kapcsolatok zsugorodó spiráljába, ahol a cél a külsőségek fenntartása, és aminek elkerülhetetlen véget vet az öregedés. Ezek után pedig boldogtalanság, reményvesztettség és üresség következik.
Nem tudom ti hogy látjátok, de azt vettem észre, hogy a média, a reklámok és az öltözködés is egyre jobban hasonlít stílusában a pornóra. A plakátokon és TV reklámokban alsóneműben (vagy még abban sem) pózoló nők és férfiak folyamatos szexuális izgalomban tartják a lakosságot. Ha ez még mind kevés lenne, a lányok és fiúk, a nők és férfiak akik divatos öltözködésűnek számítanak, mindenüket kirakják, ami még belefér a normák egyre táguló keretei közé. Ugyanaz a minden irányból az arcodba nyomott nemi ingerlés. Ez sem lehet véletlen.
Mi számotokra A Legjobb?
A Legjobb tetszik nekem, és én tetszem neki, megfelel az ideálomnak és én megfelelek az ő ideáljának, szeretem és ő is szeret engem. Ez egyértelműen A Legjobb.
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Mi az amit megkaphatok, és amit nem kaphatok meg? Nem tudom amíg nem próbáltam, de már nem is fogom, mert házas vagyok. Megmondom őszintén eddig nagyon kevés olyan lánnyal találkoztam, aki igazán belefért volna A Legjobb kategóriába. Az utolsó akit megismertem most a feleségem.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
Az hogy “a nő vámpír” szerintem általánosítás, nem vagyok biztos benne, hogy rá lehet húzni az egész nemre, hogy figyeleméhes vámpír lenne.
Itt most kicsit elgondolkodtattál… Ha aki vámpír csodálatra vágyik, én pedig csodálatosnak és érdekesnek tartom a szépséget, és az ápoltságot, hiszen a leírásomban az ideálisról is szerepelnek ezek a tulajdonságok… Akkor az aki ad magára és nincs elhanyagolva a teste, figyelemre vágyik, vagy legalábbis tisztában van vele, hogy figyelmet fog kapni, ezért ráerősít a külső értékeire? Tehát aki szép, az vámpír? Én pedig vonzódom a vámpírokhoz? Hm.. egy másik lehetőség, hogy bárki, aki bármiben feltűnik, vámpír. Tehát aki nagyon csúnya, vagy nagyon nagy a lábfeje, vagy hatalmas kelés van az arcán, mind figyelemre éhes. Talán.
Nem rég úgy olvastam, hogy a lélek nem akkor van jó állapotban, ha csodálatra vágyik, és maga köré halmoz mindenféle csodálatot vonzó részecskét, hanem akkor, ha ő maga keresi a csodálatos dolgokat. De akkor miért vonzódom az olyanokhoz, akik csodálatra vágynak?
Van aki borzalmasan nevetséges túlzásokba esik a csodálat kiváltása közben, de van aki annyira szolidan csinálja, hogy senkiben nem okoz felháborodást vagy szánalom érzését, csak és kizárólag azt amit el akart érni. Mitől jó az egyik és mitől rossz a másik? Talán az lehet az ok, hogy az agresszív sminkelés kierőlteti a figyelmet, a szolid pedig kicsalogatja?
A férfi is vámpír?
Ha a vámpír csodálatra vágyik, akkor az aki feltűnő próbál lenni vámpír. Nemtől és foglalkozástól függetlenül. De megint általánosításnak tartom egy egész nemet ilyennek vagy olyannak nevezni.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Kezdettől fogva van egy elképzelésem, hogy mi tetszik valakiben és mi nem. Persze én is elhajlottam már a közmegegyezés szerinti ideál imádata felé, nem tagadom, de most nem úgy nézek erre mint korábban. Az a véleményem, hogy az ideálok és eszményképek egy célt szolgálnak. Egy részről bevételi forrás a divat cégeknek akik eladják a textilt, bevétel a smink forgalmazóknak, a plasztikai sebészeknek, a fogyókúrás gyógyszereket gyártó gyáraknak, azok által akik csak próbálnak bejutni az ideálisok körébe de nem megy nekik, tompító és nyugtató gyógyszereket forgalmazó cégeknek és magánszemélyeknek, közvetetten (felhasználva a nemi eszményeket és ideálokat) a film iparának, a pornó iparának, a marketingen keresztül pedig minden olyan cégnek és magánszemélynek, akik ezeket az ideálokat saját céljukra felhasználva előrébb jutnak vagy vonzóbbá teszik a terméküket. Nagy pénz van benne, és ezáltal komoly érdek fűződik a fenntartásához. Másrészről pedig ott van az ideológiai oldal, ahol kitesznek egy célt, amit kívánatossá tesznek a médiában, majd elérik, hogy a lehető legtöbb ember kezdjen törekedni a cél elérésére, de a lehető legkevesebbnek sikerülhessen, sok felé sokat kelljen költeni, és fogalja le a legtöbb figyelmet az érintett személy életéből. Nincs is eredményesebb cél erre, mint a párválasztáshoz szükséges ideális külső kialakítása. Ha belegondolok abba, hogy miért volt régen a teltség a menő még inkább logikusnak tűnik az egész számomra. Hiszen miből volt nagyon kevés 1600 körül? A jóllakott, jól táplált, nem csont és bőr emberből egészen biztosan.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Nem csak elfogadható, de teljesen magától értetődik.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Gazdasági és ideológiai kontroll. Az eszménykép ebben az esetben is egy kívánatosnak beállított hamis cél az életnek. De hát nem erről szól az egész? Divat, TV, háborúk, betegségek, pornó, híradó, politika, adók, munkahelyek, kötelességek, számlák, stb… Mind ugyanarról a tőröl fakad, és mindnek ugyanaz a célja és a hatása. Az eredmény egy nyakig a lényegtelen feladataiban úszó elfoglalt, egyik napról a másikra élő robot, aki megteszi amit a társadalom látszólag elvár tőle, és parancsol neki. Pedig nem erről van szó. Nem a társadalom várja el ezeket a dolgokat, nem a többi emberhez alkalmazkodunk, hiszen ők is próbálnak megfelelni. De akkor kitől jön az utasítás?
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Az ízlés nekem relatív, ha lenne olyan ember akinek jobbnak tartom az ízlését a sajátomnál, akkor törekednék arra, hogy a saját ízlésem hasonlítson, vagy tükrözze az övét. Én sosem voltam divatos az öltözködésemben, de azt sem mondom, hogy megnéztek az utcán, mert annyira ocsmány módon nélkülözte az összhangot a ruházatom. Nem törekszem rá, hogy feltűnjek, se így, se úgy. Legalábbis ruházatban nem. Ettől függetlenül én is vágyom a csodálatra. Az például örömmel tölt el, ha visszajövök ide és látom, hogy kedvelik a hozzászólásomat, és fontos is nekem, hogy így legyen.
Nem biztos, hogy a jelszórendszer meghozza az emberek kommentelési kedvét. Szerintem ez sokkal inkább témafüggő. Ez nem egy olyan hálás téma és az összekapcsolása is nehezebb a korábbiakkal. Míg számomra egy lélek az alapvető és széles skálájú kérdéskör, addig a sex egy sokkal szűkebb valami. Én előbb az érzelmekről, ösztönökről értekeztem volna, s csak utána gondolnám, hogy eljuthatunk az ilyen részterületekig. Persze ezzel nem kisebbíteni akarom a téma fontosságát, de én még eléraktam volna mást, hogy jobban fel lehessen építeni, mire ideérünk. S akkor már nem lenne gond a nyíltság, az őszinteség, s a felesleges személyeskedésbe torkolló trollkodások is kimaradnának. De persze ebben van egy csöppnyi idealizmus és játékelmélet is… :)
Mi az ideálotok, és miért az?
Érdekes. Szerintem az ideálteremtés egy rendsszereszköz a kontroll megvalósítására. Amig az emberek között felesleges versengést szítunk, addig elfeledkeznek arról, hogy vannak bizonyos dolgok az orruk előtt, amik esetleg fontosabbak már rövid távon is. Egyszerű mechanizmus, az emberi egóra, azon belül is a reprodukciós lehetőségekkel összefüggő impulzusokra hatni próbálni. És a sok generáción keresztül belénknevelődő mintákat továbvíve visszük magunkkal az ideálok és eszmények béklyóit. Az én ideálomat még nem sikerült megfestenem. Sokféle külső és belső tulajdonságegyüttessel próbálkoztam és ha visszatekintek elég szélsőségesek az egyes esetek között a mutató kilengései. Azt leszögezhetjük, hogy a külső, az esztétikum fontos. Vannak bizonyos tól-ig paraméterek, amibe bele kell férnie annak, akire fel kell figyelnem. De azt észrevettem, hogy ha a méret stimmel, akkor van egy bizonyos apró részlet, amit mindenek előtt megfigyelek, az pedig a szem, a tekintet. Erős egyéniségeket, sugárzókat szoktam keresni, nem visszahúzódókat. Vagy olyanokat, akkben ott van a potenciál, csak arra vár, hogy kiszabadítsák. Ez az én ideálom. A potenciális lehetőségek, aki külsőleg is passzol és megdolgoztatja az agyamat is, nem csak a csípőmet majd.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem? Oké, előre szaladtam. Számomra a szem a legfontosabb. Nem színét, alakját tekintve, hanem azt, amit azon keresztül megsejthetek, ami abban tükröződik. Egy olyan egyvelegre vagyok kíváncsi, ami megragad és sejteti a lehetségest. Pont ezért nem kőbe vésett paraméterekről beszélünk.
Mit gondoltok az ígéretről?
Ez jó. Van egy szabály, ami reklámszatyor bölcsességnek tűnhet: “mindig a n választ”. Szerintem ez igaz. És azt gondolom, valóban nem előre megfestett külsődleges jegyek alapján ítélnek a nők. Ott a kémia és a feromonok. Hiszem, hogy a nők receőptorai kiválóan hangoltak, hogy meglássák azt, amit mondjuk egy helytelen életmód elrejt némi pocak alá: az ígéretet, ahogy te mondod. Én eddig ezt nem neveztem el, de megteszi, elfogadom.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Igen. Sokat. Anno régen szinkronstúdióban dolgoztam és nagyüzemben fusiztunk pornószinkront. Annyi pornót néztem, hogy elég hosszú időre megcsömörlöttem tőle. De egy idő után visszatért rá az igényem. A szexuális éhségem és a libidóm hullámzása nagyon ritkán esik egybe a partneremével. Én inkább éjfél után aktivizálom magam, neki meg a 9-10 óra a kedvence. Ezért van, hogy az igények elcsúsznak. Viszont az aktivitásom alatt felhalmozódó energia feszültségként jelentkezik, amit le akarok vezetni, hogy ne máshol jöjjön ki. Ehhez pedig segítenek a pornófilmek. Párom is nézett már és izgalmasnak is találja őket a saját számára is.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Szerintem egy hamis ígéret és az ideálteremtéssel együtt azoknak az embereknek a számára készül elsősorban, akik amúgy nem juthatnának hozzá a vágyott eszményképeiknek megfelelő nőkhöz, férfiakhoz. Viszont a vágykeltésen túl feszültséglevezetőként is szolgál, nem engedve, hogy tömegesen kitörjön a rendszer elleni elégedetlenség. Lehet hogy bénán fogalmazom meg, de valami ilyen a sejtésem. Egy irányítási eszköz.
Mi számotokra A Legjobb?
Idealista vagyok. De mellette mérhetetlenül racionális és rendszerekben gondolkozom. Óhatatlanul viszonyítok, miközben értékelni próbálom az érzelmi reakcióimat és előre megjósolni a következő lépéseimet. A Legjobb az számomra mindig olyasm ivolt, amit magamban építgettem, toldozgattam, foltozgattam, és valójában soha senki nem volt képes megfelelni neki. Aztán találkoztam jelenlegi párommal és összeomlott minden amit építettem. Olyan összefüggéseiben találtam vonzónak, amikre még soha nem gondoltam, így kidobtam az ablakon az egészet. Úgy gondolom, ő lesz az utolsó partnerem. Ha pedig vele sem jön össze, akkor inkább aszexuálissá válok és egyedül leszek. Ki tudja…
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Mivel fentebb már írtam arról, hogy hiszem, hogy a nő választ, soha nem erőlködtem. De már tizenévesen sem. S láss csodát mindig megtaláltak azok, akikre én magam is vágytam. Sem szociálisan nem volt ebből hátrányom, sem pedig esztétikai szinten nem kellett megalkudnom. Mindegyik korábbi kedvesem egy lépcsőfokot, s midig úgy éreztem, hogy az aktuális éppen egy picivel több az előzőnél. Ki ebben, ki abban. Jelenleg is mindent megkapok, amire vágyom, korábban sem kerestem azt, amit nem kaphatok meg.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
Ez egy érdekes része volt a cikkednek. Értem a felvetést, de úgy gondolom, hogy ennek biológiai alapjai is vannak. Pont a már említett feromon kérdés, ami a civilizációs és társadalmi szokásoknak, szociális viszonyoknak való egyéni megfelelés során parfümökkel elnyomásra került mesterségesen, mintegy megvakítva a nők ránk irányított receptorait. Ezért az egyetlen dolgot hívták segítségül: a kommunikációt, s vakságukat azzal próbálják enyhíteni. S mivel a céljuk a találás, ezért a saját törekvésükre vonatkzó visszajelzésekre kíváncsiak a leginkább.
A férfi is vámpír?
Sokkal kevésbé vagyunk ráhagyatkozva a receptorainkra. A mi célunk más volt. Ez valahonnan még az őskorból ered, bármikor is volt az, de a puszta biológiai kódolásnak megfelelően a génjeinkben a reprodukciós ciklusunk mondhatni napi, míg a nőknek havi. A férfi szétszórni akarja a magvat, biztosítva a faj fennmaradását, innen a fiúgyermekre való vágyakozás, míg a nő a védelmezőt keresi, aki képes újra és újra megvédelmezni őt is és a magzatát is, ezért a ragaszkodás a folytonos jelenléthez. Ezért nem vagyunk mi férfiak vámpírok, nem beszélve persze a homo és metroszxuális férfiakról, akiknek a természetes feminim oldala a társadalmi viszonyok miatt túlműködik. Van egy olyan elmélet, hogy míg egy faj bajban van, többségben vannak a hetero egyedei. Amennyiben a fajfenntartás már biztosított, a homoszexualitás megjelenése természetes, egyfajta túlnépesedésgátlás lenne. Bár ez ennél összetettebb, de lehet benne valami. Vagyis nem betegség, torzulás, vagy genetika függő, hanem nagyobb összefüggésében pusztán a faj teljességére kiterjedő sajátosság, amit az élettér és a lélekszám befolyásol, s biológiai programként jelenik meg…
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Ahogy fentebb már említettem, a rendszer eszközeként olyan kontroll megvalósulását segítik elő, ami a személyes fejlődésemet is korlátozhatja, ezért igyekszem kivonni alóla magamat azzal, hogy a társadalmi avatár játszmáktól eltérő mintát alkalmazom és saját avatár játszmámban kikerülni igyekszem azokat.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Nem is lehetnek mások. Régen, az őskorban, ha a matriarhális korszakból megmaradt vénusz szobrocskákat nézzük a logó mellekkel és széles csípővel, akkor jól láthatóan a szülés képessége határozta meg az aktuális ideált. Ezt még talán biológiai program indukálta. De minél komplexebben szerveződött az ember, s biológiai szükségletein túllépve társadalmi igényeket teremtett, úgy változott az ideál is reubensivé majd a ma is látott csontkollekcióssá, s a civilizáció globálissá válásának pillanatától nagy valószínűséggel mesterségesen alakított elemévé a rendszernek. Esetleg korábban, bár a nehézkes kommunikáció miatt az irányítás is sokszor csak esetleges lehetett, ezért nem tudom elképzelni korábbra…
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Ezt a pornóra vonatkozóan már kérdezted, és ott utaltam rá. Egy olyan motivációs rendszert teremtenek, ami az egyének egymástól való elkülönülésének a vágyát hivatott erősíteni, nehogy az összefogás megvalósulhasson. Erre jön rá a divat, a pornó és a média rendszere. Káros és erőszakos, nem tőlem és nem az én értékrendemtől függ, általánosított, globalizált. Kamera altal homályosan…
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Nincs. Az ízlés az eszményképekhez képest kimutatható eltérések palástolsásának és kommunikálásának a gyűjtőneve. Vagyis, mivel az eszmények és ideálok pusztán egy-egy emberen mutathatók meg a tömegek számára, szükség van egy olyan viszonyítási és szabályrendszerre, ami alapján meghatározható, hogy az adott egyén mennyire vesz részt a rendszer indukálta mesterséges versengésben. Egy olyan értékelési mutató, ami nem az egyénhez képest viszonylagos. Ezért nem lehet senkinek jobb az ízlése mint másé, maximum magasabb lehet az öntudatlanul elért értéke a megfelelési skálán. A sok különböző irányzat csak arra van, hogy összezavarjon, nehogy átlássad és netán úgy dönts, hogy nem veszel részt ebben az össznépi avatár játszmában. :)
no kérem nézzük az igazságot olvassák figyelmesen
Mi az ideálotok, és miért az?
az ideálom egy olyan elvtársnő aki olyan mint én csak nőben de ilyen sajnos nincs ezért beérem kevesebbel is a nép fia vagyok kérem
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
az is az igazsághoz tartozik hogy az elvtársnők viselkedése sőt külleme bizonyosrészt a férfitől függ ezért egy megfelelő férfi mellett a hölgyek kivirágzanak a jelenlétemben az elvtársnők szebbek és nőiesebbek mint mások mellett
Mit gondoltok az ígéretről?
az ördög mindent ígér keveset ad és végül elvesz mindent kérem de ez engem nem érint
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
hogy tudjak hitelesen állást foglalni róla megnéztem háromszázat a sok hüvelykmatyi nemtom kérem mire van oda
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
a foglalkoztatás sok léhűtőnek nem lenne ilyen állása se
Mi számotokra A Legjobb?
mint én nőben
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
a lehetőségeim korlátlanok kérem
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
az a férfinak segítenie kell abban a nőt hogy független legyen tőle ám ehhez kevésnek van bátorsága
A férfi is vámpír?
vannak olyanok is
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
biznisz ez kérem nem más
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
ja
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
a nők fejét tömhetik akármilyen ideálokkal ha velem találkoznak rájönnek azonnal hogy tévedtek és én vagyok az igazi mert az van kérem hogy a nő saját magát keresi a maga megélését és tévesen azt hiheti hogy ehhez ilyen meg olyan dolgok kellenek de amikor velem találkozik az elvtársnő ráébred hogy a többi férfi csak árnyéka lehet a főtitkárnak
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
ez fizikailag nem lehetséges
@ vilko barnabás főtitkár: Vártam a hozzászólását Főtitkár Úr! :-) Előre lájkoltam, aztán olvastam, aztán meg azt sajnáltam, hogy csak egyszer lehet nyomni! Sok igazság vagyon az írásában, különösen egyet emelnék ki: “az is az igazsághoz tartozik hogy az elvtársnők viselkedése sőt külleme bizonyosrészt a férfitől függ ezért egy megfelelő férfi mellett a hölgyek kivirágzanak a jelenlétemben az elvtársnők szebbek és nőiesebbek mint mások mellett”
ja, és még egyet: “az a férfinak segítenie kell abban a nőt hogy független legyen tőle ám ehhez kevésnek van bátorsága”
Hol lehet belépni a pártba? :-)
Mi az ideálotok, és miért az?
A DOMINA, aki a pillantasaval el tud intezni, es azert vonzo mert nagy kihivast jelent, meg folyton meg kell kuzdeni erte, a s iker nem magatol ertetodo…
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Kulsoleg nezzen ki jol, ez eleg fontos, de sokkat tobbet nyom az ONBIZALOM, valahol hasonlit arra az arroganciara amirol beszeltel.
Mit gondoltok az ígéretről?
Az igeret marketing, megjatszhato, alakithato, atelheto es nagyon hatasos, igazabol az igeret amibe kapaszkodni lehet..
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Nem jellemzo, valamiert elobe jobb :D
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
passz
Mi számotokra A Legjobb?
Ha erzem (erezteti, mert ugy gondolja) hogy en vagyok a legjobb :)
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Teljes lelkitars, intellektualisan, testileg meg minden szinten passzoljunk. Legyen a legjobb baratom is egyben.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
Bizonyos ertelemben igen, mert figyelmet igenyel, de ellensulyozza is azt amit elsziv..
A férfi is vámpír?
Sok esteben igen.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Nem erdekelnek, bar nemelyik tetszik, pl Mila Kunis.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
nem erdekel
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Igen, a nyaj szellem ebben gondolkodik.. ne logjunk ki a sorbol..
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Egyertelmu, nincs. Vannak emberek mas izlessel, az nekik tokeletes, az enyem meg magamnak!
Egész megijedtem, hogy mit fogok ide válaszolni, mivel köztudott, hogy gőzöm sincs a szexről. Szerencsére egyik kérdés sem konkrétan arra vonatkozik, ezért kicsit megkönnyebbültem és neki merek futni…
Mi az ideálotok, és miért az?
Szerintem az ókori görög szobrok és festmények kimondottan jó formájú pasasokat ábrázoltak. Hogy valóban úgy néztek-e ki a modellek, egyáltalán léteztek-e olyan emberek, vagy a művészi alkotás része volt korrigálni a kis testi hibákat, hogy az eredmény végül tökéletes legyen, azt nem tudom, de nekem tetszik. Azokból az arányokból és formákból véleményem szerint ma is ki lehet indulni.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Hát épp most mondom, hogy köbe van vésve….Na, jó. Persze, hogy nem az a minimum, hogy valaki úgy nézzen ki, mint a Dávid szobor. De legyen az a cél. Vagy legyen valamilyen reális cél, csak akarjon jól kinézni és ne hagyja el magát. És engem is rúgjon jól seggbe, ha úgy látja, hogy kezdenék leereszteni.
Mit gondoltok az ígéretről?
Az a fura helyzet állt elő, hogy én életem legcsudásabb szeretőjével először szexeltem és csak utána néztem meg meztelenül. Mondjuk előtte már alaposan megmustráltam őt ruhában. Persze, öltönyben minden férfi 10 centivel magasabbnak néz ki, de őrajta úgy állt, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Legelőször hátulról pillantottam meg és így visszagondolva, már akkor megmozdult bennem valami, Soha nem láttam még olyan jó formájú feneket és még a nadrágon át is látszott, hogy feszes és kemény. Nem fogtam mellé, sőt az ürge sokkal szebb volt, mint amilyennek képzeltem és sokkal jobb. Néha még most is meglep.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Kiskoromban nagy divat volt a VHS video és minden nap megnézhettem egy filmet. Főleg mese, kalandfilmek, ifjúsági- és ismeretterjesztő filmek voltak a polcon, abból válogathattam, de azokból, amik apu szekrényében voltak nem. Naná, hogy első adandó alkalommal kicsempésztem egyet, amikor anyuék nem voltak otthon bekapcsoltam és in medias res nézni kezdtem. Először nem nagyon értettem, hogy mi az a szőrös izé és hogy mi mozog benne, meg hogy vannak ott a dolgok és miért sikongat a néni. De elég hamar rájöttem és nem tetszett. Nem volt kifejezetten undorító, inkább értelmetlen és unalmas, gyorsan le is kapcsoltam. Ezzel el is könyveltem, hogy a pornó hülyeség.
Majd évekkel később a barátom rávezetett, hogy mekkora különbség van a jó és s rossz pornó között és én minden bizonnyal egy szart láttam. Amiket ő mutatott, azok tetszettek. Azok a lányok nem visítoztak, mint a fába szorult féreg, hanem olyan természetességgel tevékenykedtek, mintha ott sem lenne a kamera és még azt is megkockáztatom, hogy valóban élvezték a helyzetet. Ez egy érdekes tapasztalat volt, és bizonyos szempontból tanultam is belőle. Egyébként azóta többször előfordult, hogy mutatott nekem egy-egy jelentet, hogy valamit elmagyarázzon, szemléltessen és arra is tökéletesen bevált. Ahhoz képest, hogy mennyire ellene voltam, most már azt gondolom, hogy hasznos lehet, csak annak kell tekinteni, ami.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
A pornó sokkal több, mint képek a szexújságban és szexvideók. Nem csak a vizuális ábrázolásban, de az irodalomban és a zenében is vannak pornográf művek. Már az ókorban találunk sok utalást rá. A görög mitológia számos eleme tekinthető annak, a költészetük néhány jeles képviselője (pl: Sapphó) is írt ilyen tartalmú verseket és nagy festők és szobrászok egyes művei is tartalmaznak az erotikust messze meghaladó beállításokat (pl: Aretino). De említhetném az egyiptomi, a kínai és az indiai kultúrát is, (az utóbbiról mindenkinek egyből be is ugrik a Kámaszútra), ahol a pornó teljesen hétköznapi és természetes dolognak számított. Én nem gondolom, hogy ezek a korok és művészeik mások megnyomorítására alkották meg a műveiket. Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy az azt követő középkori vallásos gondolkodás, amelyben a szex már tabu lett, okozott több frusztrációt és lelki problémát. Nem az önmegtartóztatás, a hűság és a szex magánügyként kezelése nem tetszik nekem, ezeket elfogadom. De az, hogy bűnös dolognak állítják be a maszturbálást és fogamzásgátlást is elvetik, kapásból beletesz a szexbe egy jó adag gátlást és szorongást (a homoszexualitás elítéléséről már nem is beszélve.) Ezeknek a szemérmes, prűd hozzáállásnak és a sok esetben álszent megnyilatkozásoknak üzentek hadat a reneszánsz kor szabadelvűbb és szókimondóbb alakjai kissé pimaszul részben provokációs céllal. Az újkor embere szerintük nem rejtegeti és nem szégyelli a szexualitását, hanem annak tudatában van és kifejezésre is juttatja, ha neki úgy tartja kedve. Talán fricskának indult, de aztán mozgalom lett belőle, majd divat és üzlet. Manapság is sok biznisz épül rá (nem csak a szexipar, a divat, a kozmetikai, a sport és az egészség egy része is). http://sarm.transindex.ro/?cikk=1834
Hát egyelőre itt tartunk, de a gazdasági topik szakértői szerint (akiknek én személy szerint adok a véleményére) ez a korszak is véget ér egyszer, betelik a pohár a pornográfiával, a fülledt erotikával és a mindenhová begyűrűző szexualitással és akkor a szexhez való hozzáállás, megint az ellenkezőjébe csap át (titok lesz, tabu, vagy egyenesen tilos, ki tudja.)
Folyt köv.
Mi az ideálotok, és miért az?
Az én ideálom a klasszikus görög szobrokhoz hasonló esztétikus külső. Ez közel áll a mai általánosan elfogadott modell alkathoz, de nem annyira “gebe”.
Például a Duncan-féle latin táncos hölgy teljesen belefér.
Egy olyan nő, aki karcsú, csinos, fiatalos, bájos és akinek egészségesen vidám kisugárzása van.
A kisugárzás rendkívül sokat számít, ez túlragyoghatja az “alaki hiányosságokat”.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
A kisugárzáson van a hangsúly. Valójában taszít a “hideg szépség”. Egyébként eléggé rugalmas a kerete.
Mit gondoltok az ígéretről?
Valóban fontos. Mivel az ember nem ismeri a múltját, és tulajdonképpen nem az a lényeg, ezért a jelen és a jövő a fontos. Mivel az ígéret egy jövőbe kivetített lehetőség, ezért teljesen rendben vannak a cikkben leírtak.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Persze. Kezdetben a kíváncsiság, aztán önzés. A “hard core type”-ot teljesen elutasítottam mindig.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Romboló az egyénre és a társadalomra nézve is. Rombolja a szexuális kultúrát is, és magát a szexuális hozzáállást is. Ebbe a “fogyasztó” soha nem gondol bele, “elkapja a gépszíj”.
Mi számotokra A Legjobb?
Magának a szerelemnek az élménye. Az út felé, és a ráébredés
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Ez teljesen egyedi, és egyedül a hozzáállásomtól függ. Van amikor egy pillantás is eléri ezt a szintet, van, amikor egy tutinak tartható szeretkezés se lenne az.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
Ez általánosítás így. Egy vámpír szerintem elszívja az életenergiádat. Ezzel a meghatározással ez egy egyedi jelenség, és nemtől független. A csodálatot hoztad fel, amit viszont mindenki szeretne megkapni. Aki nem szeretné, hogy valamiért – bármiért, ami hozzá köthető – csodálják a szerintem hazudik. Ennek már nincs feltétlenül köze a szexhez, bár a szerelemben feltétlenül jelen van. A szerelem egyik “alkotórésze” a csodálat. A korábban említett ideál is egy “csodált tényező”. Én nem hiszem, hogy egy vámpírba szerelmes tudnék lenni, mert amint észrevenném, hogy elszívja az energiáimat, akkor elmenekülnék, bármilyen “csodálatra méltónak” is találtam.
A csodálatod iránya és a szexualitás mutatja meg a szexuális irányultságodat. A másik embert milyen szerepkörben, tevékenységben, megnyilvánulásban csodálod.
A férfi is vámpír?
Lásd fenn, a dolog ugyanaz.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Szerintem alapvetően fontosak egy sikeres élethez, és egyáltalán a sikerhez. Egy profinak világos eszményképpel kell rendelkeznie azon a területen, ahol ő profi, egyébként nem tud profi lenni. Ezek messze túlmutatnak a szexualitáson.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Vannak ilyen eszményképek is, de szerintem az ember saját eszményképeit magának kell kialakítani, bár bizonyára hatnak rá más, mesterséges eszményképek is.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Ez az eszményképtől függ. Ez lehet jó is és rossz is. Például az egészséges életmódot bemutató eszménykép jó, az önzést és fogyasztás mindenhatóságát bemutató eszménykép romboló.
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Minden bizonnyal. Ez nagyon szubjektív dolog.
1. A nők hazudnak
” Nem ismered a férfiakat, de nekem elég részem volt bennük. A férfi csak kétféle használatra jó. Vagy férjhez menni hozzá, s hűséggel, szerelemmel, jósággal, odaadással mellette maradni a szeme lehunytáig, hogy még az utolsó percében se gondoljon egyebet, mint azt, hogy “én drága jó feleségem!”; vagy pedig egy napra vagy egy órára elővenni, azután kirúgni és kiszellőztetni a szobát, s jól megmosakodni. A férfiak hitványságánál csupán a nők aljassága nagyobb.” (Krúdy Gyula)
Mi az ideálotok, és miért az?
A kisugárzás a meghatározó. Van még egy fontos szempont: Legyen magyar.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
A belső értékek szempontjából eléggé kőbe van vésve. A külalak már nem annyira.
Férfiban például Bud Spencer a kedvenc. Nőben pedig nagyon fontos, hogy nőies legyen (és itt sem elsősorban a nőies idomok, hanem a nőies szerepek megléte a meghatározó). Bár a magyaros típusjegyeket tartalmazó nők általában tetszenek:
http://kepfeltoltes.hu/view/130707/eknl_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/view/130707/80099130404093010_kurti_borfesztival_2013_hun_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/view/130707/11-gl_emese_vh_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Mit gondoltok az ígéretről?
A fantázia nagyon fontos. Ezért az ígéret is az.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Kiváncsiságból.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Több jó megfogalmazás is elhangzott, én is hozzátennék egy szempontot. A pornó olyan, mint a videójáték. Bele lehet élni magad egy szerepbe. Ki lehet vele próbálni olyan dolgokat, amiket lehet, hogy egyébbként nem tennél vagy nem tudnál megtenni, mint ahogy a videójátékokban is sor karaktert és szituációt lehet megélni.
Mi számotokra A Legjobb?
Akit szerethetek és aki viszontszeret.
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Hát jó lenne 20 évvel fiatalabb lenni.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
Igen. Nem gondolom, hogy feltétlenül tenni, hisz a válaszlépés az, hogy mi is vámpírok vagyunk.
A férfi is vámpír?
igen.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Tájékozódási pontok. Olyan mennyiségű inger és adat van körülöttünk, hogy szükséges, hogy legyenek.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Nem azok. A társadalmi elvárásokat fogalmazzák meg. A társadalmi elvárások pedig mindig az emberekből fakadnak. Ami az embertől van az nem mesterséges.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Egyszerűsíti és érthetővé teszi a jó és rossz fogalmát. Tájékozódást ad a tömegeknek, hogy mik az elvárások és az értékek a társadalomban.
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Bizonyos területeken van. De ez jó, mert különben nem tudnék fejlődni illetve nem venném észre, hogy egy bizonyos dolgot másképp is lehet látni.
Mi az ideálotok, és miért az?
Vannak külső jegyek amik felkeltik az érdeklődésemet, az esztétikus nem eltúlzott formák, az összhatás a lényeg, fontos az ápoltság, tisztaság, természetesség, arányosság.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
A legfontosabb az a bizonyos plusz, a kisugárzás, legyen valami ami kiemeli a tömegből.
Mit gondoltok az ígéretről?
Anno neveltetésem szerint “szép szó ha betartják úgy jó”, de ez a mai világban nem jellemző. Tehát nem hiszek benne, tapasztalataim alapján ami ígéretesnek látszott csalódásként realizálódott.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Alap, fiatalon, kiváncsiság és persze menő. A VHS korszakban nagyon trendi volt.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Katasztrófa. Hamis értéket terjeszt. Az igényes esztétikus soft formájának, lehet ismeretterjesztő értéke, persze csak mértékkel. Egy idő után unalmas, csak arra jó hogy rögzítse az emberek figyelmét, addig sem foglalkoznak mással.
Mi számotokra A Legjobb?
Ha azt kapom a mire vágyom, nem vernek át.
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Amiben most veszek részt az, minden a helyén van, felesleges körök nélkül.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
Bizonyos értelemben az, attól függ menny eret engedünk neki. Lehet kontrollálni, ha nem inger-reakcó szinten működik az ember. Eldöntöm hogy nincs hatalma felettem és akkor vámpírkodhat kedvére…
A férfi is vámpír?
Persze, ha így tudja elérni a célját.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Mesterségesen túl propagált dolgok, nincsenek rám hatással már.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Figyelemelterelés, lefoglalni a népet egy bura játszmával, hogy kergessenek egy álmot, hogy olyanná kell válniuk mint ez vagy az. Butaság, felesleges és unalmas ahogy mindenhol a médiában nyomják.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Tökéletesen. Elegem van hogy mások határozzák meg nekem mi a szép és jó. Köszönöm majd ÉN eldöntöm, képesnek érzem magam rá.
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Mi az hogy jobb, maximum más, képes vagyok meglátni olyan emberekben is valami szépet esztétikusat akikre a többség azt mondja nem szép, látom bennük a potenciált, egy kis változtatással mivé lehetnének.
Nem vagyok elfogult magammal, biztos van akinek fejlettebb az esztétikai igénye, de az enyém se kutya.
Az eddigi kommentek alapján azt kell gondolnom, hogy nemigen értette senki, hogy mit jelent az, amit az ígérethez írtam.
Segíthetnétek, mert nem tudok rájönni, hogy miért nem világos.
@ Duncan Shelley:
Azt hittem értem… Az ígéret nem az, amit a test ígér a látványával, és amit vagy betart a tevékenységével, vagy nem?
Kérdések:
Ideál:
Külsőleg „egy fokkal legyen szebb az ördögnél”.
Kizáró ok, ha idiótának tűnő az arcfelépítése.
Jó, ha magasabb és kicsivel nagyobb darab nálam, mert fura érzés ráfeküdni egy nálam kisebbre, viszont ölelésileg jó érzés, ha egy nagyobb darab magához von – biztonságot sugároz.
De akármilyen élethelyzetben – csak az utcán sétálva is – biztonságot sugároz. A nagyobb testtel jobban megvédhet.
Jó, ha nem túl hájas. Ez életvitelre utal. Sportol-e eleget: túlélési szempont: elég erős-e, rugalmas-e, önfegyelmezett-e. Vagy zabál kontrollálatlanul.
És még ezek sem kőbe vésetten fontosak. Mert lehet, hogy olyat kapok tőle, ami fontosabb ezeknél. És ha szerelmes leszek belé, akkor ő lesz a legszebb, ő lesz az ideál.
Ígéret?
Érzelem. Amit én fölépítek a fickó köré a kisugárzása alapján. Tartalmazza a vágyaimat és az elvárásaimat. Sajnos sok esetben csak saját kivetülés és a vége csalódás. Ha nem jól kezelem, beleragadhatok a kapcsolatba – elégedetlenül – kölcsönösen – illetve sok fájdalom származik az elválásból.
Pornó
17-évesen – erős kíváncsiságtól vezérelve – láttam egyet. De mindig ugyanaz ismétlődött benne és teljesen unalmas volt.
Volt, hogy később is láttam, de mindig ugyanez volt véleményem. Mű dolog.
Általában csak dugás a férfi élvezetére. (bár ahogy ezek a filmek készülnek, eléggé megszenvedik a szereplők, mire kész egy jelenet – ismertem pornóst)
Teljesen érzelemmentes, a valódi szex nem ilyen. Legalábbis nem szabadna, hogy ilyen legyen.
Azok a fiatalok, akik pornót használnak oktatóanyagnak teljesen tévútra kerülnek a szexet illetően.
Nem tartom magam korlátolt gondolkodásúnak, de egyszerűen el nem tudom képzelni, milyen élvezetet lelnek a szereplők egy gruppenszexben. Hiszen ez nemcsak pornófilmben fordul elő.
De lehet, hogy egy pornófilm sugallta az ötletet, hogy ez élvezetes dolog és igyekeznek megvalósítani, de nem hiszem, hogy bármiféle jó érzés származhat belőle. Inkább érzelmi kiábrándultság, testi-lelki kiégettség. És a résztvevők elnyomják, lelkük mélyéből ösztönösen előtörő szégyenérzetüket. Valami hazug, silány – mai pszichológiából jövő- magyarázattal indokolva tettük helyességét.
Szóval én nem nézek pornót és nem is ajánlom senkinek.
Bár egyszer a TV-ben láttam egy japán pornót. (a nemi szerveket élesben nem mutathatják, ezért ki vannak takarva és a jelenetek minden kényesebb része is)
A film egy kísérletet mutatott be. Egy nő nézett egy pornófilmet és a filmbéli nő élvezetét átélve ő is elélvezett.
De az a pornófilm olyan is volt. Olyan „igazi”. A férfi szinte csak simogatta nőt, minden mozdulatot átérezve: a karját, az oldalát, a nőnek fokozatosan felépült az orgazmushoz vezető jó érzése és ez a képernyőn is átjött.
Azt kéne megtanulni/megtanítani az embereknek, hogy a párjukkal hogyan tudják elérni a maximális élvezetet, amihez persze nem elég csak a test. Akkor olyan élményben lenne részük, ami nem hagy kívánni valót maga után. Teljes testi-lelki kielégülést hozna és hűséget.
Viszont ezt fel kell építeni, dolgozni kell vele, odaadást, időt és fáradtságot igényel. De, ha megvan, az ember nem kíváncsi más szexére, nem keres újabb és újabb aberrált „élvezetfokozó” megoldásokat. Olyanokat amik a pornófilmekben szerepelnek: pisi-kaki szex, állattal való szex, egyszerre 3 pasi dug 1 nőt (korlát a lyukak száma)
Ilyesmi csak olyan valakit hozhat izgalomba, aki még nem találta meg egyetlen szeretett partnerével a szex igazi lelki mélységeit és magasságait.
És a test ideákhoz való hasonlatossága egy ilyen esetben nem sokat számít.
(kivéve a méret :-)) )
Társadalmi hatása?
Ha valaki ebből indul ki, akkor az igazi szeretetteljes szexuális kapcsolat helyett egy rideg gyakorlatsorban lesz része.
Néha ez is jobb, mint a semmi. Gátlásos, „azt sem tudom hogy kezdjek neki” emberek esetében oldja a tabut.
Elősegíti a promiszkuitást – társadalmi normává emelheti.
Leértékeli a szex jelentőségét, elfogadottá teheti a hűtlenséget („hiszen csak szex volt”)
Ugyanakkor a szex központi kérdéssé válhat.
Család és kapcsolatromboló. Más, a túlélés szempontjából fontosabb dolgokról elvonja a figyelmet.
A bennük szereplő méretek, formák és mennyiségek – ha valaki beveszi, hogy csak ez a jó, és ő nem olyan – önleértékelést, gátlásosságot okoznak.
…………………………………………………………………………………………………………….
Igen a férfi is vámpír. Csak neveltetéséből adódóan ennek kimutatása ugyanaz a kategória, mint a sírás kimutatása.
A csodálat mindkét nem számára fontos. És ez nem hiúsági kérdés.
Ha csodálnak azt jelenti: jó vagyok. Elfogadnak, a hatásom alá kerültek, irányítói posztra emel.
Miért éhezzük ennyire a csodálatot?
Talán éppen a társadalmilag elfogadott ideák miatt.
Amibe úgy érezzük akkor illünk bele, ha csodálnak.
Vagyis valaki, aki csodál minket, annak szemében beleillünk.
Akkor vagyunk elég jók és elfogadhatóak (a játszmában ).
Nos aki ezt az érzést megadja nekünk: az számunkra fontossá válik. Ez csapda lehet.
Tenni ellene?
Hogy az ember ne legyen vámpír, azon az egészséges önbizalom javíthat.
Akkor nem szomjazom annyira mások elismerését, ha biztos vagyok magamban.
De sajnos az ember bizonytalan, tele van félelemmel és mint tudjuk ez tudáshiány.
Megoldás: a tudatosság növelése.
Végső soron akkor is kell a csodálat, mert egyik mérőeszköze, hogy mekkora hatást tudunk elérni a játszmában.
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Nincs. Ha úgy gondolnám, hogy van, akkor az én ízlésem is olyan lenne és akkor megint csak: nincs.
Az ígéret alatt én azt értem, amilyennek egy adott szexuális kapcsolat számomra ígérkezik. Ami az egészben rezeg. Ez független attól, hogy az illető külső megjelenése mennyire felel meg az ideálisnak, az elvártnak.
Most újra elolvastam, amit az ígéret címszó alatt írtál:
“Az ígéret elvét azóta egyszer használtam” és tényleg nem értem, hogy mire gondoltál, hacsak nem arra, hogy
az ígéret elvére építve egyszerűen nem törődsz azzal, hogy az adottságaid vajon megfelelnek-e egy olyan nőnek, akiről korábban valamiért azt gondoltad, hogy “itt biztosan nem rúghatok labdába”
azaz nem agyalsz rajta, hanem cselekszel és lesz, ami lesz! És éppen ezzel nyersz!
Viszont, hogy ezt miért pont “ígéret”-nek hívják, azt nem értem.
Jól gondolom?
Mi az ideálotok, és miért az?
Nincs, formás legyen és hangosan sikongasson…
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Nem fontos, nincs kőbe vésve.
Mit gondoltok az ígéretről?Be kell tartani.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?Nem.Nincs annak valódiságszaga kérem…
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?Semmi hasznos, inkább káros.
Mi számotokra A Legjobb?
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?A legszebbeket sajnos nem…
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?Az, vámpír és vadászik…foghagyma elriasztja….
A férfi is vámpír?Nem.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?Anorexiás nem jó példakép, de a Michelines sem az…
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?El.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?Butítás és fogyasztásra ösztönzés főleg!
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?Én megmondom magamnak!
„Ez azt jelenti, hogy ha a nő látja a férfit meztelenül, és a teste látványától nem megy el a kedve a szextől, akkor a szex sikere nem a férfi testének paramétereitől függ.”
Én azt gondoltam, hogy arra utalsz, hogy azok után, hogy a nő a saját szemével is felmérhette, hogy pontosan milyen is a pasas teste még eldöntheti, hogy akarja-e és ha ezzel együtt úgy dönt, hogy igen, akkor már nem kell a faszinak azon aggódni, hogy nem tetszik a nőnek, mert valószínűleg igen (vagy legalábbis eléggé). Ha ők ezt mondták és te is azt tapasztaltad, hogy ez így van és neked ez az elv működött, hogy levetkőzd a gátlásaidat, akkor biztosan jó.
Csak azt akartam hozzátenni, hogy nekem például az említett fickót meg sem kellett néznem ruha nélkül, már előtte tudtam, hogy kelleni fog. Nem érdekelt, mennyire szőrös, mekkora a has, milyen a dákója, biztos voltam benne, hogy jó lesz vele (csak a lelkiismeretem okozott némi nyugtalanságot, de ez más kérdés). Ennek egyébként nem csak az öltöny és kemény, kerek fenék az oka, (amiatt még nem csaltam volna meg vele a barátomat), hanem hogy volt benne valami, ami úgy vonzott, mint a mágnes és jó párszor találkoztunk, mire végül az ágyban kötöttünk ki. Volt valami nagyon mély, nagyon erőteljes, zsigeri késztetésem, hogy szeretkezzek vele, amit azelőtt még soha nem éreztem és mikor odajutottunk, hát nem voltam rá kíváncsi, hogy mivel csinálja, csak csinálja. A dolog nagyon jól sikerült, beváltotta a hozzá fűzött reményeket és még túl is szárnyalta.
Egyébként nincs neki 25 centis (ha neked mást mondott, akkor visszavonom, lehet, hogy én tudom rosszul és van), de nagyon tud vele bánni. Volt dolgom olyannal is, aki viszont a jó testi adottságai ellenére (elég szerencsés alkatú és rendszeresen járt focizni is, így szép, kisportolt teste volt) valamiért nem tudott igazán jól teljesíteni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy erről én is tehetek, mert kicsit rámenős voltam, ő meg még tapasztalatlan. Így hát szerintem a megállapítás második fele önmagában is megállja a helyét: A szex sikere nem a férfi testének paramétereitől függ.
Mi az ideálotok, és miért az?
Most a szexről beszélünk, a szexuális vonzerőről. Ilyen téren engem a formás nők tudnak a leginkább felizgatni. Lehet rajtuk súlytöbblet, sőt ha jó helyeken van az még inkább felizgat.
http://media-cache-ec3.pinimg.com/736x/b1/6a/dc/b16adcc855ad124876a60acf25d23f1a.jpg
Egy ilyen csaj nagyon be tud gerjeszteni. Hajszín, szemszín, bőrszín stb. nem számít csak gömbölyödjön ott ahol kell.
Például ő, nagyon helyes kis csaj de szexuálisan nem nagyon hoz izgalomba:
http://www.youtube.com/watch?v=V8CQjV8vXJE
Láttam élőben (fellépett nálunk céges bulin), szép az arca, kedves de nagyon vékony. Habár fene tudja, ha felvenne valami jó cuccot biztos mozdulna a hormon.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Kell, hogy legyen benne valami formás ami megfog. Lehet vékony de akkor legyenek nagy dudái. Lehet vékony és lehetnek kis mellei is de akkor legyen formás feneke és combjai. Nagy dudák és nagy formás fenék jöhet. Ha duci kis mellekkel az nem tetszik, ha duci nagy mellekkel az kell. Habár volt egy csajom aki kissé duci volt formás fenékkel, kis mellekkel. Mikor megismerkedtünk nem vonzott szexuálisan. Viszont helyes arca volt, gyönyörű fehér fogsora, gyakran mosolygott, búgó hangja volt és egy idő után már erős vágyat éreztem irányában. Ráadásul az első kufirc után kiderült, mintegy bónuszként, hogy eszméletlenül jól szopja a brét.
Szóval szerintem az ideálok nagyon gyakran csak útban vannak. Szó, szó legyen formás valahol. :-P
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Nézek. BBW és BB Mature a két kedvenc témám. :-D
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Előnye, hogy már nem annyira prűd a társadalom, hátránya, hogy hatására viszont könnyen áteshet a ló másik oldalára.
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Ilyen dolgokon nem emésztődök. Hozzáállás és prioritás kérdése az egész.
Nem értem például azokat a kollégáimat akik egész nap a fa.zuk után futnak. A cég ahol dolgozom nagy és rengeteg jó nő található. Megnézem mindet persze, meg megtárgyaljuk őket a fiúkkal de nem érdekelnek. Nekem ezekre a szarakodós titkolódzós kapcsolatokra nincs energiám. A meló mellett a saját bizniszemet építem és a kevés maradék szabadidőmben meg edzek. Van feleségem, szép formás idomokkal, akkor dugom meg amikor akarom, még egy kapcsolat csak púp lenne a hátamra. Persze bennem is mocorog a bodrikutyavér de van már ilyen tapasztalatom régebbről. Nem éreztem jól magam, túl sok felé kellett figyelnem, szétszórt voltam, ideges és nem mentek úgy a dolgaim ahogy kell. Kell ez nekem megint? Nem!
Szerintetek a nő vámpír?
Nem.
A férfi is vámpír?
Nem.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Az jó ha vannak ideáink csak az nem jó ha azok messze állnak a valóságtól. Igyekszem csak olyan dolgokról gondolkodni amelyeket meg is tudok valósítani.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
A civilizációban mi természetes?
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Ez bonyolult és összefüggő dolog. Sokféleképp csapódik le.
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Ha én szeretem a sült szalonnát egy más valaki meg nem, akkor az ő ízlése, számomra nem lehet jobb az enyémnél.
Mi az ideálotok, és miért az?
Legyen arányos a teste, ne legyen hasa, egyáltalán, ne legyen szőrős. A szőrtől undorodom. Egy kicsi még elmegy, de jobb, ha egészen csupasz mindenhol. Legyen magasabb nálam. 178 vagyok, cipőben 183, az alacsonyabb férfi ettől elveszti a férfi mivoltát, amit utálok. Pénisz: nem tudom, mekkora, csak érezzem magam otthonosan vele, ami egy határ alatt és felett már nincs meg és nem is kívánom.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Amit leírtam, az fontos.
Mit gondoltok az ígéretről?
Nagyon ritkán fordult elő velem, hogy ruhában tetszett és meztelenül már nem. A legnagyobb csalódás, amikor vetközésnél derült ki, hogy fűző van rajta. Hirtelen nem tudtam, sírjak vagy nevessek.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Buliban, lánykoromban. Valaki betette. Mármint a filmet.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Primitív szokásokat alakít ki. Szerintem a legtöbb nő nem is sejti, hogy neki élveznie kellene, amikor a sík hülye pasija ráélvez az arcára meg a hajára vagy erőlteti az anális szexet.
Mi számotokra A Legjobb?
Ez már túlmegy a testi dolgokon. Nálam alap, hogy legyen jó egzisztenciája, legyenek nagy céljai. Értse meg az életmódomat.
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Én olyan Mossos alkat vagyok, csak magasabb kiadásban. Ha valaki a kerekebb nőket szereti, azzal nem szolgálhatok. Ha fiatakabbat keres, azzal sem tudok mit kezdeni. Jó csaj vagyok, van megjelenésem, de nem vagyok gyönyörű. Sajnos vagy szerencsére. A nagyon szép nők életpályája eléggé kötött.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
Az. Meg kell tapasztalnia a sikert, akkor elmúlik az éhsége. Nemrég jött meg a féléves értékelésem, elégedettek voltak velem, mint osztályvezetővel, ami nagyon fontos nekem, mert még bizonytalan vagyok ebben a szerepkörben.
A férfi is vámpír?
Persze, csak másképpen. :)
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Médiacirkusz, jogtalan előny és jogtalan hátrány. Pár éve a hosszú combú, dús keblű szőkék voltak a felkapottak Japánban, nekik ez volt az egzotikum és én nem feleltem meg neki. Amikor divatba jött az én típusom, érezhetően megváltoztak az esélyeim. Jogtalan hátrány ért a szőkeségek eszményképe miatt, most meg jogtalan előnyben vagyok más alkatú lányokkal szemben. A képességeim nem változtak.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Mindenképpen.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Értelmetlen célokat ad a tömegeknek, kialakít egyfajta rasszizmust.
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
A mesében talán. :)
Paloca írta:
Tehát szerinted egyedül a hozzáállásodtól függ, hogy le tudod-e fektetni a világ legfelkapottabb szépségeit? Ugye ezt te sem gondolod komolyan?
Alex írta:
Szerinted társadalmi elvárás az, hogy az emberek olyanok akarnak lenni, amilyenek genetikailag nem tudnak és amitől szenvednek? Szerinted a szikla mesterséges, de a belőle faragott szobor nem?
Én magas vagyok és vékony, most ez eléggé elfogadott típus. Ettől én jó vagyok és aki nem ilyen, az rossz? Például Jennifer Lopez rossz, mert ő más alkat? Az a társadalmi elvárás, hogy magasnak és vékonynak kell lenni, mert ez az érték? Milyen gyakorlati szempont szól mellette? Számomra egyfajta rasszizmus az, ha testalkat és nem tettek alapján soroljuk jó vagy rossz kategóriába az embereket. Inkább a tetteket kellene nézni.
prolizoli írta:
Csak túléli szegény, hogy nem kell neked. :D
Céges bulin? 12,5 milliós nézettségű klip és céges bulikon lép fel? Milyen cégnél vagy, Google vagy Microsoft?
B.andi írta:
Csak irigy vagy, Malacka. ;-)
annamari írta:
Szerintem komolyan gondolta :-) és igaza van :-).
@ annamari:
” Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Én olyan Mossos alkat vagyok, csak magasabb kiadásban. Ha valaki a kerekebb nőket szereti, azzal nem szolgálhatok. Ha fiatakabbat keres, azzal sem tudok mit kezdeni. Jó csaj vagyok, van megjelenésem, de nem vagyok gyönyörű. Sajnos vagy szerencsére. A nagyon szép nők életpályája eléggé kötött.”
Jó csaj vagy? Van megjelenésed de nem vagy gyönyörű?
Ez kicsit ellentmondásos.
A szép nőknek miért lenne kötött az életpályája?
annamari írta:
Az biztos. :laugh: Őt csak természetesen mint szemléltető példát hoztam fel, nem mint konkrét esetet.
Följebb hölgyem, följebb.
Amúgy sokkal kisebb cégeknél is fellépnek ezek a sztárocskák. Mit gondolsz miből élnek, lemezeladásokból? :laugh:
Koncertek, fellépések, reklámok, ma már csak így tud megélni az énekes fajta.
Petra írta:
Azér ne siessünk ennyire előre, no. :laugh:
prolizoli írta:
Petrának igaza van. Sőt az is megmondható, hogy mikor fog ez a változás beállni. Mikor az aktuális optimista korszakot egy pesszimista váltja fel. A történelem is ezt mutatja. Az ókort, ami inkább optimista korszak volt (a maga liberalizmusával és szexuális szabadságával) felváltotta a korlátozó középkor (főleg a sötétnek nevezett időszak volt nagyon pesszimista és ennek függvényében a szexualitást is igen korlátozó). A következő optimista korszak a reneszánsz volt, ahol felfedezték az ókor “elfelejtett értékeit”, és az emberi meztelenség újra a középpontba került. Ezt a korszakokot követte a következő pesszimista kor a barokk, ami újra korlátozások tömkelegét hozta és így tovább.
Hogy ez a mostani optimista korszak, amit élünk, mikor fog véget érni és hogy sietve vagy nem az persze kérdés, de egy biztos: Jönni fog.
annamari írta:
Miből következik, hogy valaki éppen a világ legfelkapottabb szépségeit akarja valaki lefektetni? Miképpen mérhető fel számodra valakinek a sikeressége, ha amihez méred, az nem más, mint a saját mércéd? Egy megmérettetés akkor lesz értékelhető mindkét fél számára, ha a játékra vonatkozóan mindkét résztvevő elfogadja azokat a kereteket és szabályokat, amik alapján el tudják dönteni, hogy a másik teljesítménye a sajátjukhoz képest hogy mutat. Egy ilyen ad hoc létrehozású avatar játszma létrehozásánl erre is figyelni kéne.
Félreértés ne essék. Nem hiszem, hogy csak hozzáállás kérdése. Szerintem ellenben a kérdés felvetéséhez is csupán a sponygyola fogalmazás vezetett. Feltételezem, hogy a hozzáállás itt egy sokkal összetettebb dolgot takar, benne mérlegeléssel, fizikai teszttel, stb.
Szerintem.
annamari írta:
Én sem szeretem azokat a nőtípusokat, akik zörögnek a szélben. Kevés olyan médiába nyomuló cölöpöt láttam eddig, aki tetszett volna…
@ annamari: Kedves annamari, azért valaki malacka vagyok, mert az a véleményem a zörgő csontú nőkről, hogy ha nem lennének ennyit a médiában, akkor senki észre sem venné őket az utcán, de én biztosan nem. Valszeg azért, mert ennének és nem éheztetnék magukat egészségtelenre. Aki pedig genetikailag csontosan vékony az összeesett vállal járkál az utcán és valamiképpen kisebb értékű nőnek érzi magát, mert nincsen melle, ha van pénze csináltat magának? Nem az izmos, egészséges, normál testalkatú nőkről írtam, hanem a modellekről, akiknek kint van a bordája és az “összezárt” combjai között elfér egy baseball labda. Ők vállfának jók és annak jók, jól mutat rajtuk bármilyen ruha. Hidd el, hogy a legtöbb férfi nem vágyik az extravékony nőre. Amikor arra gondolnak, hogy meg akar érinteni valamit, akkor a kerekséget keresi, a melleket, a popsit.
Ismersz személyesen? Van kedved találkozni velem, hogy megnézd mennyire vagyok malacka?
@ B.andi: azért valaki malacka vagyok
helyett
azért malacka vagyok
Már elnézést kérek, ha valamelyik tisztelt kollegát megzavarom a kérdésemmel: Szerintetek a szex ma nem tabu téma? Azért mert suttyomban, titokban el lehet érni, lehet kukkolni, azért a szex nem tabu? Szerintem a szex baromira tabu téma ma!
@ annamari:
A “legjobbal” kapcsolatos megjegyzésedre:
Itt nem arra gondoltam, hogy a “világ legjobb nője”, hanem a legjobb, amit kihozhatok egy adott alkalomból, egy adott randevúból, egy adott hölgyből, akibe szerelmes vagyok.
Mert nálam a szex és a szerelem együtt jár – lehet, hogy sajnos, de ez az én bajom. :)
@ Bendegoose:
Igazad van.
További megjegyzésem még @ annamarinak adott válaszomnál.
Paloca írta:
Eegen. Ezt én is hiányoltam, ezért is írtam korábban, hogy nekem a lélek után nem a sex jött volna egyenesen mint zárt téma a rendszer-test-lélek sorozatban. Mert pusztán a sexről azért nehéz beszélni, mivel az az érzelmekkel töltött sex után, annak kiegészítéseként valóban fontos, de anélkül kimaradás, üres hely van a sorban. Mert ez az érzelem kérdés érdekes kontextusban kell legyen a biológiával, a kémiával, s ennek az összefüggésnek a vizsgálatával juthatunk el a sima sex-ig.
Szerintem.
Mi az ideálotok, és miért az?
Régen konkrét elképzelésem volt az Ideálomról. Hozzáteszem, hogy vizilabdások között nőttem fel, ami elég nagy hátrány is tud lenni :))) Aztán rájöttem, hogy mi az ami tényleg fontos nekem, és lám, egy hónapra rá bejelentkezett ;) Ami maradt: legyen magas 185+, értelmes, akarjon családot, lehessen vele beszélgetni majdnem bármiről, szeressen-szeressem, építsük egymást :)
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Az előző kérdésnél leírtam.
Mit gondoltok az ígéretről?
Az elején elég.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Volt rá példa. Lealacsonyítja az embereket az állatok szintjére.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Nem vagyok benne biztos, hogy van széleskörű hatása, vagy a világnak azt a szegmensét nem ismerem.
Mi számotokra A Legjobb?
A férjem :) Nincsenek véletlenek.
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Nem foglalkoztat a kérdés. Néha ért pozitív meglepetés.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
Minden ember az, mert a csodálat mindenkinek kell valamilyen formában. De nem feltétlenül úgy, ahogy Te írtad.
A férfi is vámpír?
Igen.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Lehetnek hasznosak is, de nem testi értelemben.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Nem foglalkozom vele különösebben.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Így próbálnak manipulálni embereket.
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Nincs :) Nekem az enyém a legjobb.
@ B.andi:
Vékony nőket írtál, nem extra vékonyakról.
Vékony nő: http://userserve-ak.last.fm/serve/_/44453843/Vanessa+Paradis+003_small2.jpg
Nem az esetem, de van szemem, nem mondanám rá, hogy biztos senkinek se kellene, vagy ronda, mert nem igaz. Szerintem kimondottan egészségesnek néz ki.
Tényleg jó lenne szerkesztés gomb, nézek plugint.
balisto írta:
Nem vagyok állat. Megmaradt. Elmúlt, dolgoztam rajta eleget.
Nagyanyó lebetegedett, én ápoltam, mert másnak nem volt rá ideje. Szülők dolgoztak, testvérek iskolába jártak, tovább tanultak, egyetemre mentek, dolgoztak, csak nekem volt időm rá, mert így döntöttek. Éveken át azon drukkoltam, hogy pusztuljon már meg a banya és elmehessek élni, minden köhögőrohamnál reméltem, hogy az utolsó, de nem akart megmurdelni. Elment mellettem az élet, nem tanultam tovább, nem volt semmim, csak ápolószemélyzetet játszottam. 24 éves voltam már, éjjel hirtelen úgy döntöttem, hogy végeztem ezzel, fogtam egy táskát, egy szatyrot, beleraktam pár ruhát, kolbászt, kenyeret és szó nélkül elmentem. Voltam hajléktalan, laktam munkásszállón, ott kezdtem el gyúrni, hogy legyen kivel beszélnem, jól fejlődtem, rákaptam. Voltam segédedző, edző, voltam személyi edző, van saját termem.
Amikor elkezdtem edzeni, már öreg voltam a versenyzéshez, ezért a tömegre mentem rá. Egy határig egyre jobban tetszettem bizonyos nőknek, egy határon túl egyre kevésbé. Most is így van, azok, akik télen kabátban megnéznek, nyáron polóban elkapják a fejüket. A feleségemet is télen ismertem meg, máig nem tudott egészen megbarátkozni az izomtömeggel. Amikor bejelentettem, hogy fogyok 20 kilót izomból, örült.
A nagy izomtömeg korlátoz a mozgásban, megterheli a szervezetet, keringést, mindent. Ehhez nem elég, hogy az ember lejár edzeni, ez egy életforma, amibe én is beleuntam már, csak éppen reklámozza a termemet. Amit már árulok ezerrel, ha elkel, költözünk családdal Vegasba. Talán Elvis-imitátor leszek.
Kedves Duncan,
érdekel, hogy Te mit teszel a hozzászólásokkal? Miért jó számodra egy zárt csoport, ahol hozzászólnak az emberek az írásodhoz és válaszolnak a kérdéseidre? A hozzászólásaink alapján csinálsz valamiféle átlagot vagy felhasználod a könyvedbe?
Nem gondolod, hogy bizonyos típusú és bizonyos érdeklődési körű emberek regisztrálnak a zárt oldaladra, vagyis lehet, hogy van egy viszonylag nagy réteg, akiknek nem tudod meg a véleményét?
A levelezésetekből úgy tűnik nekem, hogy Ti többen ismeritek egymást – én új vagyok. Érdekelne mások véleménye is, de a sok párbeszéd és egymásra reagáló bejegyzés közül nehéz nekem kihámozni a számomra építő kommenteket (oké, ez az én problémám). Érdekel, hogy még hány írásod lesz a témában ezen a zárt oldalon – tehát tudni szeretném, hogy én mit kapok azért, hogy időt fordítok a kérdéseid megválaszolására: így tudom eldönteni, hogy érdemes-e leírni a véleményem, és maradni a zárt fórumon.
üdvözöllek,
az egyik vámpír, Luyza
annamari írta:
Nos, itt azt kell eldönteni, hogy a szikla miért mesterséges. Mert szerintem a szikla természetes.
annamari írta:
Hát persze. Iszonyatos mennyiségű nő diétázik csupán azért, mert meg akar felelni egy elvárásnak és egy ideálnak. Gondolod, hogy az visszatántorítja őket, hogy tudatában vannak annak, hogy szenvedni fognak az éhség és a sikertelenség miatt? Azokban a társadalmakban, ahol nincs ilyen elvárás nincs is diéta. Szerintem nem véletlen, hogy pont azoknak a férfiaknak átlagban a legnagyobb a nemi szervük, ahol például a nők bizony elég terebélyes fenékkel rendelkeznek. A fekete nők, de a dél-amerikai nők tekintélyes része igazi nagy kofferrel rendelkezik és ez ott szépségideál is. És láss csodát, hogy a faroktérképen pont Afrika és Dél-Amerika viszi el a pálmát. Lehet, hogy van összefüggés e két dolog közt? Sajnálatos módon a Te japánjaid pont a másik véglet. De nem is láttam igen sok nagyseggű japán csajt, az is biztos.
Az is éredekes, hogy a négereknél a kövér nő annak a jele, hogy az illető hölgy egészséges és erős ahoz, hogy sok gyereket szüljön. Nálunk pedig mivel elsősorban nem a sok gyerek, hanem a gyerek megszületésének a körülményei is szempontok, hát a jó testi alkat egyben növeli a hölgy esélyeit, hogy jó pasit tud fogni magának. Amellett az egészséget (minden téren) a mi kultúrkörünkben egy bizonyos testi megjelenéssel kapcsolják össze. Ahogy Great is írta, a hozzá lejárók döntő része (kb 98 % ) nem elsősorban a testi egészség, hanem a szex miatt alakítja a testét. Ez is társadalmi elvárás. A mai időkben a nő már nemcsak jó anya (egyre inkább nem ez a fő értékelési kritérium), hanem jó szerető szeretne lenni. Mert ez a társadalmi trend. Ennek mellékterméke pedig az alacsony gyerekszületések száma. Minden mindennel összefügg. Nem gondolom azt, hogy a társadalmi elvárások hatásai kihagyhatóak lennének.
annamari írta:
A japcsiknál szerinted mesterségesen állították elő azt , hogy néhány évvel ezelőtt a szőkék voltak a trendik (közben meg a szőke japánban nem egy gyakori dolog, inkább génhiba terméke), most meg a magasak a trendik (a Te 178 cm ott még így is nagyon magas azt sejtem)?
annamari írta:
Az esztétika az nem gyakorlati kategória.
annamari írta:
Kedves hölgy, akkor olvasd el csak figyelmesen, hogy miként írsz ezekről a dolgokról. annamari írta:
Felmerül bennem a kérdés, ha az ideálok mesterségesek, akkor például a Te ideáljaid kitől vannak? Mert, ha Tőled lennének, akkor ugye természetesek lennének, de hát szerinted mesterségesek. Na, de akkor ki sulykolta bele a fejedbe azt a nézetet, hogy
egy nálad alacsonyabb férfinak el kell vesztenie a férfi mivoltát csupán azért, mert alacsonyabb, mint 183 cm? Arra kell, hogy tippeljek, hogy aki ezeket a mesterséges ideákat ráderőltette, annak bizton magasabbnak kellett lennie 183 cm-nél.
“Mi az ideálotok, és miért az?”
Nincs nagyon szűken vett ideálom. Tetsszen az összhatás.
“Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?”
Hát ezt letudtam fentebb…
“Mit gondoltok az ígéretről?”
Ezt meg is válaszoltad:
ha a nő látja a férfit meztelenül, és a teste látványától nem megy el a kedve a szextől, akkor a szex sikere nem a férfi testének paramétereitől függ.
“Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?”
Nagyon ritkán. Ha elindulok valamilyen témát követve a YouTube -on, hát igen rövid időn belül feltűnik a baloldali ajánlósávban. Volt, hogy érdekesnek tűnt a pillanatkép alapján, de a legtöbbször tévedtem
“Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?”
Ha ugyanezt értjük a pornó alatt – tehát a technikák naturális, esetenként vulgáris ábrázolása – akkor szerintem igen sok téveszmét ültet el a szexualitásról és a párkapcsolatokról a témával most ismerkedőknek, illetve ilyen irányban befolyásolja a többi “fogyasztót”
“Mi számotokra A Legjobb?”
Amikor úgy érzem, hogy: Húú, eddig ez volt a legjobb…
“Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?”
“Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
A férfi is vámpír?”
Valamilyen mértékben mindenki vágyik a másik, mások elismerésére. Minél inkább egyensúlyban van magával – ez kicsit sántítós megfogalmazás, de ez fejezi ki legjobban – annál kevésbé érzi szükségét.
“Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?”
Lehet nagyon hasznos is, bár érzésem szerint a média nem kifejezetten ezt az irányt erőlteti.
“Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?”
Ha belegondolsz, minden az. Akkor ez miért lenne kivétel? Amúgy mondanám, hogy számomra ez elfogadhatatlan, mert sokszor rossz értékeket sugall, de mégiscsak elfogadtam, hiszen nem tettem ellene…
“Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?”
A képtől függ…
“Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?”
Más. (rosszabb ;-) )
Zoli írta:
Másik bal… hívhatjuk akár jobboldalinak is… :-D
annamari írta:
Erre van egy nagyon jó mondás:
– A kidöntött fát is le lehet gallyazni.
Praxisom során rengetegszer alkalmaz(om)tam is ;-) :-P
Mi számotokra A Legjobb?
Ha a szeretőm egyben a legjobb barátom is.
Az szuper, ha jó formája van, ha erős, ha gyengéd, de határozott, ha intelligens (egyébként szerintem a jó szex valamennyire agymunka is és nem árt hozzá az odafigyelésen túl a jó helyzetelemző készség és a kreativitás), ha magabiztos és szenvedélyes. De ha szex előtt és után is jól érzem magam a társaságában, jó vele beszélgetni, ugyanazok a dolgok érdeklik, mint engem és hasonlóan gondolkodik ezekről, érdekes történetei vannak, hasznos felvetései és fontos neki a véleményem is az még jobb. Ha pedig még törődik is velem és nem csak akkor lehet rá számítani, amikor kamatyolásról van szó, na az a tuti.
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Mivel 161 centi vagyok, alig 50 kiló és gyakorlatilag 16 éves korom óta nem sokat változtam, csak kicsit kisportoltabb vagyok, tónusosabbak az izmaim (folyton tornásznak néznek, vagy azt kérdezik, atletizáltam-e), ezért azt szoktam mondani, hogy azoknak jövök be, akik szeretik a kislányos csajokat. Régebben azt gondoltam, hogy ez eléggé leszűkíti a lehetőségeimet, de kiderült, hogy olyan pasasok is érdeklődnek irántam, akiket én messze jobb kategóriájúaknak tekintettem annál, hogy esélyem lehessen náluk (ez volt a helyzet a mostani pasimmal is). Azóta megfigyeltem, hogy egészen csúcs hímek is meg-megfordulnak utánam és néha kimondottan jó csajok. Mondjuk ez leginkább magas sarkúban fordul elő, de ettől még ki merem jelenteni, hogy szinte bármilyen színvonalon labdába rúghatok.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene? A férfi is vámpír?
Szivola, nem? (South Park) :-)
Ezek elmejátékok. Biztosan ki lehet iktatni, de erről majd bővebben Az elme topikban (mert szerintem meg az marad ki a sorból a test és a lélek között).
Addig meg ki lehet használni:http://www.youtube.com/watch?v=yyDUC1LUXSU
(Na jó, ezt én sem gondoltam komolyan, de vannak benne dögös nőcik, meg pár macskajancsi.)
A cikk elején lévő kép fizikumát már hozom ;-)
Csak nincs akkora belem, és nem vagyok ilyen szőrös. Ez fószer tuti gyantázza a mellyit meg a hátát.
Az ideálhoz:
https://dl.dropboxusercontent.com/u/94937023/Ileana-Latest-Photos-Stills-Gallery-121.jpg
már akit érdekel… :-D
Petra írta:
valahol azt olvastam, hogy a nő csak akkor szexel ha jól érzi magát, a férfi meg akkor ha jól akarja érezni magát…
aelod írta:
A kép fizikumát már én is.
@ Petra:
Neméndolgom, tehát vehetjük szociológiai felvetésnek is, a kollégák miatt.
Mindenképpen szükséges összetevő a testi-lelki jóérzésednek mások fájdalma? Arra gondolok, hogy nem lehetne tisztán csinálni, úgy, hogy senki nem lesz megcsalva, elárulva, senkinek a barátja, barátnője, felesége, élettársa nem kap idegösszeroppanást, nem zokog órákon át, nem vágnak ki senkit az utcára (stb.)? Igazából én nem hiszem, hogy te ezek nélkül nem tudnád élvezni. Vagy tévedek?
Ha tévesek az infóim, akkor tekintsük általános felvetésnek a hűségről és hűtlenségről. 8-)
Duncan Shelley írta:
Nem szükséges.
Duncan Shelley írta:
De, lehetne.
Duncan Shelley írta:
Nem tévedsz.
És most, hogy a költői kérdésekre válaszoltam, feltehetnél valami olyat is, amire nem tudod a választ és valóban kíváncsi vagy rá.
Vagy megoszthatnád velem az infóidat, amik talán falsak.
De csak, hogy legyen valami konkrétabb felvetés a hűségről és a hűtlenségről (a kollegák miatt), elmondom, hogy voltam már hűtlen és meg is bántam (ahogy azt le is írtam, nem is olyan régen, épp ezen a blogon), egészen másképp kellett volna intézni a dolgot, lezárni a régi kapcsolatot és úgy belemenni még ebbe a futó kalandnak tűnő dologba is. Nem jól kezeltem, de a barátom nem kapott idegösszeomlást, nem zokogott és engem nem vágtak ki az utcára. Az mással történhetett és ha a hűtlensége miatt volt is, az ő dolga, de erről inkább őt kéne megkérdezni.
Konkrétan mit szeretnél tudni, vagy mondani?
Mi az ideálotok, és miért az?
– Határozott, magabiztos, céltudatos, sikeres, tudatosan élő, egészséges önbecsüléssel rendelkező, vonzó FÉRFI.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
– Az összhatás a lényeg. Első a belső, utána külső.
– A tudatosság nagyon fontos.
Mit gondoltok az ígéretről?
– Ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.
– Ne remélj, nem érhet csalódás.
– Ne az ígéretnek higyj, csak a tényeknek, tetteknek.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
– Kicsit. Sok taszít, a nőt megalázza, de valahol izgató is. Gyorsítja az orgazmus elérését.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
– Ne gondolkodj! egyél, igyál, dugjál – ez a célja. Megtéveszti a fiatalokat, akik azt hiszik, hogy az a normális, amit a pornófilmekben látnak.
Mi számotokra A Legjobb?
– Számomra az a legjobb, akivel KÖLCSÖNÖSEN megfelelünk egymás igényeinek, szeretjük tiszteljük egymást, örömet viszünk egymás életébe. A férfi akar engem, kellek neki, és ő is nekem!
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
– Nincsenek irreális elvárásaim. Nem vágyom bredpitre.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
– Mindenki vágyik elismerésre, csodálatra. A szerelem 2 feltétele a tisztelet és a csodálat.
Ha őszinte, az jólesik. Ha hamis, azt megérzi az ember. Nem szabad, hogy az ember önbecsülése mások véleményétől függjön.
A férfi is vámpír?
– Sok férfi hiúbb, mint a nők. Van ilyen is, olyan is.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
– Ha én döntöm el, hogy ki az ideálom, eszményképem – az pozitív lehet, inspirálhat.
A média által sztárolt celebek – nem érdekelnek.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
– Azok.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
– Hogy olyasmire vegyenek rá, amit egyébként nem akarnál. Légy ilyen, olyan, vedd meg ezt-azt, stb. Nagyon befolyásolja, manipulálja a fiatalokat, a nem tudatosan élőket.
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
– Nekem jó az enyém, ennek ellenére szívesen tanulok másoktól. Ha valakié tetszik, igyekszem magamévá tenni.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Azért említettem a görög és római szobrokat, mert számomra azok elfogadható minták. http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Discobulus.jpg
http://hu.wikipedia.org/wiki/Mil%C3%B3i_V%C3%A9nusz
Szerintem olyan testarányokat mutatnak, amik gusztusosak és reálisak. Ennek az oka, hogy az akkori, a maitól nagyon eltérő életmód más (szerintem jobb) hatással volt a testre. Abban az időben a férfiak nem azért edzettek, hogy szép, nagy izmokkal dicsekedhessenek. hanem hogy bivaly erősek és ügyesek legyenek (ebben még akadályozza is a nagy muszkli). Mivel úgy tudni, hogy nagy kultusza volt a sportnak, és a táplálkozás is egészségesebb volt, gondolom, nem is volt annyi elhízott ember. Aztán a középkori festményeken már egyre több teltebb idomú hölgy szerepel és az urakon is látszik a pocakosodás, ami a jómód és nemesi származás biztos jele volt. A fehér bőr is azért volt eszményítve, mert az előkelő nőknek nem kellett a napon dolgozniuk, vagy mászkálniuk, és ha igen, akkor is napernyő alatt tehették. Aztán az újkori ideál elindult a szélsőségek felé, a derék legyen minél karcsúbb, hogy optikailag nagyobbnak tűnjön a fenék és a mell (amik kezdettől a termékenység szimbólumai), a ciciket jól fel is polcolták, nagy abroncsos szoknyákat húztak. Jött a púder, a kozmetika minden mennyiségben, férfiaknak is. A legújabb kor annyit módosított ezen a képen, hogy a magas, vékony lányokra könnyebb volt ruhát tervezni és azokon bemutatni, de szerintem soha nem lett elfogadott eszmény a soványság. Annál inkább a barna bőr, ami egyébként slankít és kiemeli a test vonalait. Most is ott tartunk, hogy ha a nőnek popója és a cickója lehet nagyobb, az csak pozitív, egy kis túlsúly elmegy, de a kifejezetten kövéret, már nagyon kevesen találják vonzónak és a durva elhízást a társadalom valóban rossz szemmel nézi (nem csak mert nem szép, hanem mert egészségtelen és felelőtlenségre utal).
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Hogy van-e természetes szépség ideál és milyen az, az már a XV.-i Leonardo de Vincit is rettentő mód izgatta. Rengeteget foglalkozott az emberi testtel, próbálta teljesen feltérképezni, megérteni azt. Ennek érdekében illegális boncolásokat is végzett és számos megfigyelést tett, amelyek nyomán több tanulmányt készített az emberi test ideális felépítéséről és arányairól:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Vitruvius-tanulm%C3%A1ny
Arra jutott, hogy az esztétikumnak vannak egyetemleges mutatói és ezeket aztán több művész alkalmazta az ábrázolásnál. Egy régebbi és legalább ilyen elterjedt arányszám a fí, az aranymetszés arányszáma.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Aranymetsz%C3%A9s
Ezekről a tudományosan megállapított, tapasztalati úton ellenőrzött szabályszerűségekről sem vagyok meggyőződve, hogy nincs bennük belemagyarázás és nincsenek túllihegve, hát még az ettől eltérő, éppen divatos szépség indikátorokról.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
A nem titkolt célja, hogy követendő példát mutasson. Csak az a baj, hogy a szándék kevés, szükséges a józan ész és belátás is, hogy valaki felmérje ésszel, hogy az ember tudja, hogy mit és hogyan érdemes követni.
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Persze, a pasim, neki sokkal jobban tetszem, mint saját magamnak. :-)
Viccet félretéve, igen, miért ne lenne?
Most már aztán tényleg mindenre legjobb tudásom szerint válaszolva vagyon.
B.andi írta:
Szerintem, minek után a napilapok címlapján félmeztelen csajok pózolnak és a kereskedelmi forgalomban korhatár nélkül megvásárolható női magazinok tele vannak beszámolókkal mindenféle szexuális élményről, nem valószínű, hogy ez még a tabu kategória. Egyébként épp a minap olvastam egy pasas írását arról, hogy a férfiak, de ő legalábbis biztosan nem bírja, ha a cerkáját mindenféle aranyos nevekkel illetik. Azt meg egyenesen utálja, hogyha rángatják, mint a bolond. Azt írta, hogy úgy kell fogni, mintha egy frissen sült bagett lenne a kezedben és azzal szaladnál a villamosra (óvatosan, hogy nehogy összenyomd, de határozottan, hogy nehogy leejtsd futás közben). És még folytathatnám, de szerintem ennyi is elég, hogy érzékeltessem, hogy a ma már annyira hétköznapi témává vált a szex, hogy bármit megtudhatsz róla, csak azt nem, amit nem akarsz. egyébként szerintem ezt igazolják az itteni szókimondó hozzászólások is.
Alex írta:
Igen, Spekuláns. Pontosan erre gondoltam és a levezetés is kiváló. Szerintem prolizoli is tudta (elvégre tőletek tanultam), csak reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy még nem vagyunk a leszálló ágban. Ugye még nem vagyunk?
@ Petra:
Ezzel egyet kell, hogy értsek.
Szerintem sem tabu téma. Minden erre épül lassan, mindent ezzel lehet csak eladni. A magazinokban lévő szex témakörben feltett kérdés-felelek rovatok viszont nálam a szánalmas és a vicces kategória. Néha nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek az olvasott dolgok láttán.
prolizoli írta:
Hm… RendszerGazda Rt? 8-)
@ Petra: Köszi, hogy válaszoltál, értem a nézőpontodat, de nem értek egyet. A szabadosság nem egyelő azzal, hogy valaki szabadon bánik egy témával. A mindenhonnan folyó meztelen testáradat, vagy a magányos szókimondás pont azt mutatja számomra, hogy sokan máshogy nem tudnak a témához közelíteni. Mint valami titkos dologba bekukkanthatunk, de otthon sokan egyedül fekszenek az ágyukban és számolják a heteket, hónapokat, amíg nem jutnak szexhez. Nyíltan vannak megoldások, de egyébként tabu, hogy ha van is társ, szar, ami az ágyban megy vagy ami más ágyában megy, de otthon nem… Mindegy, lehet, hogy nincsen igazam, mindenesetre, elutasítom az álomvilágokat – noha van körülöttem is, ha nem is ebben a témában, elviselhetőbb, mint a valóság, legalábbis addig, amíg nem tudok változtatni rajta.
Ideál?
Én férfi szemmel azt látom, hogy ezek a vékony gebe lányok, vagy az “egész életében egy percet sem sportoló” igazi dagadt 90 kilós gusztustalan nők a kutyának se kellenek.
Hiába gerjeszti a média a csontos seggű, kecskefejű nőket, attól még egy ilyen szerencsétlenségből sem lesz bombanő. Látok néha ilyen átlagos hipszter lánykákat, akik próbálnának előnyt kovácsolni a vékonyságukból, csak hát nem megy nekik, mert egy darab jól kinéző pasi nem áll szóba velük.
Mindig azt mondom, hogy a média és a filmek által felvázolt világ az nem egyenlő a a valósággal.
A dagadékok esetében még rosszabb a helyzet. Amelyik nő annyit nem képes tenni magáért, hogy legalább elfogadható szinten nézzen ki, az számomra egy állattal egyenlő, mégpedig a sertés kocával, akit levágnak karira, mert több értelme nincs az életének.
Az életet illik megtisztelni annyival, hogy legalább törekszünk valamilyen szinten az egészséges fenntartására.
Szerintem párválasztásnál mindennek az alapja a testiség, a fiziológiai szint, saját fizikai megtestesülésünk milyensége, illetve nagyon fontos: MINŐSÉGE! Az emberek legalább 50%-a az után választ párt magának, hogy hogyan néz ki a másik.
Van például egy háziasszony, aki még jól néz ki, de már nincsen kielégítve, és van benne egy kis bátorság, na az 100%, hogy megcsalja a férjét, ha az már egy töketlen hájas fasz, aki annyira lusta, hogy még nyelvvel sem elégíti ki asszonykáját..
A szexről:
A férfiaknak nehezebb ez az egész szexualitás mert mi dolgozunk meg mind a két fél öröméért!!! Ezt jó ha mindenki észben tartja! Egy nőnek francot sem kell csinálnia, csak szétteszi a lábát, és tolod neki mint a meszes. Ha nem tudod kielégíteni a nőt, akkor lúzer vagy, és kész. Egy férfit könnyű kielégíteni, de van sok olyan nő akit nagyon nehéz, mert sosem foglalkozott a szexualitásával, és nem tud egyszerűen elélvezni! És ezek a fapinák ilyenkor képesek a szerencsétlen férfira fogni saját kudarcukat! De csak addig míg nem érkezik valaki, aki ki tudná őket elégíteni, de furcsa módon mégse sikerül, pedig 2,5 óra folyamatos szex kvázi folyamatos erekciójú pénisszel való bánásmód ellenére is csak nyögnek mint egy darab fa! És utána sírnak, mert fáj a puncijuk,és nem bírják az iramot, LOL! De rájönnek hogy bennük van a hiba, ahogy a Sziámi énekli: Jaj a szegény Diána,
Fából van a pinája,
De még milyen kemény fából.
Kívül bellül csupa szálka,
Sok pénzért se’ másznék rája,
Másszék rája haláltábor.
Nekem már nagyon sokféle nővel volt szexuális kapcsolatom. Figyelem! Nem sok nővel voltam együtt, hanem sokféle nővel! A kettő nem ugyanaz!
Na szóval az a lényeg, hogy volt olyan nő, aki velem tapasztalta meg életében először a hüvelyi orgazmust, és volt olyan lány is, akinek egy év szex után sikerült csak először elmennie velem (mondjuk vele nem jártam, csak dugópartnerek voltunk, de lefogadom, hogy amint akkor sem értett a szexhez, azóta sem vágja, hogy mitől lesz jó, csak imitálja az egészet).
Volt olyan partnerem, aki 5 percenként elment, na neki a legjobb mert neki bármilyen férfival jó lesz a szex (legalább nem emiatt mennek majd szét)!
És rájöttem arra, hogy ahogy öregszik a férfiember, egyre kevesebbet fektet bele a szexbe! A következő okok miatt:
– Mert sok nő egyszerűen nem érdemli meg a minőségi szexet
– töredékét sem adja vissza amennyit kapott (szétteni a lábam én is tudom köszi! ergo “lusta pinák” tömkelege)
-Kihasznál szexuálisan
B.andi írta:
Lassan már úgy jön le ez a dolog, mintha a szex az valami életcél lenne. Ha valaki egyedül fekszik az ágyába az azt jelenti, hogy nincs igazán társa, nem tud kapcsolatokat kialakítani. Tehát a problémák nemcsak a szexuális élete területén lépnek fel, sőt gyanítom, hogy a szexnélküliség már csak ennek a dolognak a következménye.
B.andi írta:
Ha a tabu azt jelenti, hogy nem beszél az egyik társ a másiknak az esetleges problémákról, akkor szerintem ez az egyén problémája, nem társadalmi probléma. A társadalomban szerintem lehet rengeteg dologról beszélni, de nem minden dolog változik a beszélgetések hatására. Az egyéni problémákat pedig az egyénnek kéne megpróbálnia megoldania. Mondjuk a mai korban azért az mindenképpen nagy előny, hogy bizony van lehetőséged megbeszélbni valakivel a problémát és tanácsot is kérni.
skandargraun írta:
Igen, vannak nők, akik elég igénytelenek. Azok akármilyen férfival beérik.
@ Alex: A szexről van szó, miről beszéljek, a főzésről?
B.andi írta:
Én is arról beszéltem.
Fejtsd ki mégegyszer, légyszi, hogy miért gondolod, hogy a szex tabutéma, mert az eddig elmondottak alapján nem oszlott el a homály.
Petra írta:
Nekem eléggé úgy tűnik, hogy itt néhány nem magas-vékony nő ádázul szapulja a magas-vékony nőket, mert úgy érzi, hogy ha elfogadná, hogy ez egy ideál, akkor ő kiesne a pixisből. De ez nem ezeknek a nőknek a hibája, mert bármilyen eszményképet veszünk is, a legtöbben nem felelnek meg neki és ezzel hátrányba kerülnek – mi más is lenne ennek az egésznek az értelme…
Egyébként Alizée és Avril Lavigne meg a média jóvoltából az alacsony, vékony nők is felkapottá váltak, szóval ne panaszkodj. :)
Nem lehet mindenki kreol vagy néger, de nem is kell.
Leonardo bá olyan kornak volt a szülötte, amiben a szimbolizmus komoly jelentőséggel bírt, és látható, hogy ezt nem tudta teljesen levetkőzni. Így ő mértani megközelítésben gondolkodott, mintha a szépségnek soha nem lett volna semmiféle gyakorlatias oldala. De szerintem volt, sőt eredetileg csak az volt.
skandargraun írta:
Tisztázzuk azért, hogy mit értesz “jól kinéző pasi” alatt, mert a leírásod alapján ebből a kategóriából gyakorlatilag Brad Pittől Johhny Deppen át Vin Dieselig mindenki kiesik. 8-)
@ Alex: Lehet, hogy nem egészen pontosan fogalmaztam, de nekem attól még tabu a szex, hogy van pornó, főleg, hogy abban itt többen egyetértettek, biztosan Te is, hogy a pornó nem a valóság, tehát nem a valóságos szexről van benne szó, hogy a nők többsége nem élvezi a szexet még mindig és a hogy a férfiak egy része sem igazán tudja, hogy pontosan mitől is “döglik a légy”.
Azzal egyetértek, hogy legalább lehet beszélni róla és legalább van kivel beszélni róla… hogy a megfelelő emberekkel teszik-e egyesek, abban nem vagyok biztos és nekem emiatt is tabu.
És lehet szétszedni társadalmi kérdés meg egyéni kérdésre, de azt ne felejtsük el, hogy a társadalmat egyének alkotják, tehát, ha az egyénnek problémái vannak, akkor a társadalomnak is. Nincsen olyan, hogy a társadalom jól van, az egyén meg haldoklik…
B.andi írta:
Ok, Te nő vagy. Gondolom női tested van és nőnek érzed magad. Ha nem élvezi a szexet, akkor milyen tanácsot adnál nőtársadnak?
Ugyanez a kérdésem a férfiakkal kapcsolataban is. Van egy fickó, akivel nem volt jó a szex, de szeretnéd, hogy az legyen. Mit teszel?
Duncan Shelley írta:
OK, de a kérdés akkor is az, hogy honnan tudta Leonardo bá, hogy mi az a szép? És hogy az a másiknak is szép?
Duncan: :-) a magas vékony nőket bele kellett helyezni a piszisbe, ettől még nem esik ki senki! :-) korábban a parasztoknak nem volt elérhető az arisztokratikus külsővel megáldott nő. a származásuk miatt eszükbe sem juthatott. a kasztok kicsit átrendeződtek, a parasztok kezéből kiesett a kapa és mindenféle csecse-becse került bele, tehát át kell pozicionálni a fejükben a nőképet is. megszerezhető az is, amire eddig nem is nézhetett.
na, most az előbbiek durva általánosítás, de van benne igazság. magam részéről az egyén a fontos, mindegy, hogy milyen testbe szorult éppen.
mielőtt megkapnám, hogy bajom van bármelyik nőtársammal vagy féltek bármit, ami az én nőiességemet illeti leszögezném, hogy pontosan annyi figyelmet kapok férfiaktól, amennyivel boldog vagyok, néha többet, de bírom, van társam, akinek mindenféle csecse-becse van a kezében és mellette úriember, tehát nem a kapát cserélte le rájuk.
@ Alex: Nőnek – fogdossa magát addig, amíg rá nem jön, mi az orgazmus, aztán tanítsa meg a pasiját is.
Rossz a pasi az ágyban? Kocc.
B.andi írta:
Ha ez ennyire egyszerű, akkor mi benne a tabu?
B.andi írta:
Azt a Kocc hol lehet venni?
B.andi írta:
Ennek azért ellentmond a dühödt és igencsak szélsőségesen megvető kijelentésed egy nőtipusra, ami ráadásul nekem meglehetősen tetszik.
@ Alex: Talán, hogy túl egyszerű. Egyébként a tabuság pont abban nyilvánul meg, hogy egyszerű. De figyelj, számomra ez a kép a világról, ha Neked az, hogy nem tabu a szex, az emberek nyíltan, boldogan élik meg a szexualitásukat, nincsen benne frusztráció és nagy az elégedettség, noha nem értünk egyet, mindketten lehetünk boldogok. A kocc-cal kapcsolatban pedig, éppen egy taburól beszélünk esetemben, tehát részletesebben nem tudok erről nyilatkozni Neked. :-)
Alex írta:
Nem tudta, találgatott, próbált megtalálni valamilyen közös nevezőt a szépekben. De rossz irányból közelített. Meg állítólag nem is annyira a nőket látta szépnek…
Na de én aztán pontosan tudom, hogy mi a szép, és majd el is mondom nektek, ha jók lesztek. Ha nem, akkor viszont nem, és hoppon maradtok. :)
@ Duncan Shelley: Nekem is tetszik! :-) Szerintem gyönyörű egy magas vékony nő! :-) Egy nézőpontot adtam, akkor jutott eszembe, amikor olvastam a hozzászólásod, tetszett a vízió és megosztottam.
Leginkább én is gyönyörködni szeretek a törékeny nőkben főleg, ha tudják viselni magukat. :-) Ettől lehetek boldog alacsony nő? Asszem igen! :-)
Azt sem mondanám, hogy vágyom arra, hogy magas, vékony legyek. Biztosan voltam már magas vékony valamelyik életemben, és valszeg még leszek is, most az alacsonyból hozom ki a legjobbat. :-) (Többnyire magassarkúval, ha nem túlságosan “szaladós” vagy sietős programjaim vannak. ;-))
Egyébként ezen az életemben belül is volt több formám, ha úgy tetszik, szóval valós emlékképeim is vannak, konkrét példával: kismellű nő és nagymellű nő.
Kedves Duncan! A határozott véleménynek nem kell érzelmi töltése legyen! Sőt, miért pont negatív töltése lenne? :-) Olvasd el a kérdéses kommentemet pozitív töltettel, hogy milyen jó, hogy fel lett hívva a figyelem rájuk, hogy végre lehet keveredni és nincsen előírva, hogy ki melyik kaszthoz tartozik! ;-) :-) :-*
Petra írta:
Nem költői kérdések és a válaszokat sem tudtam. Megvan a saját értékrendem, amit nem oszt mindenki, természetesen.
A konkrétság már túl személyes lenne, és ilyen formán már nem illene ide. Sőt zavaró lenne mindenki számára.
Nem ezt az esetet hoztam fel, amit korábban emltettél. Nem tudtam róla, csupán összevetve azzal, amiről hallottam, ez nekem egy szokásnak, sorozatnak tűnik, olyan értelemben, hogy valahogy mindig ott van a közelben, közeledben valaki, akinek nagyon fáj. Azért kérdeztem rá, hogy fontos-e mások fájdalma?
Nem voltam jelen, csak hallottam attól, aki veled együtt jelen volt, amikor egy másik nő betoppant, és bár sokadszorra történt ez meg, ez volt neki az utolsó csepp. Ahogyan hallottam, akkor volt komoly trauma, sőt egy bizonyos fickó akkor utcára is került. Többször kérdeztem tőle, hogy neki milyen érzés volt látni azt a bizonyos másik nőt, ilyen állapotban, és tudni, hogy ennek ő az oka, és valamennyire te. Soha nem válaszolt, de elég rosszul volt néhányszor ahhoz, hogy minden palástolás ellenére észrevegyem, hogy ez neki egyáltalán nem volt poén és nem esett jól, sőt valahol fájt is.
Persze, lehet, hogy az eset után jót röhögtetek, hogy a nő milyen szánalmasan viselkedett, hogy pityergett meg hogy beszélt, de szerintem ez nem így történt. És ebben legalább annyi jó van, hogy ez emberi gyengeség, de nem szadizmus.
@ B.andi:
Ezt írtad:
“Amit a médiában nyomnak, az a vékony nők eladása, mert egyébként a kutyának sem kellenének a csontjaik.”
Ok, lehet, hogy a te szádból ez már pozitívnak számít. :D
Aztán lekutyáztál pár igazi nagymenőt is, és az sem volt szép tőled.
Szóval, ezeket nehéz nem irigységként értelmezni.
Az összes ismertebb nőt, akit említhetnék neked, mint olyat, akit gyönyörűnek tartok, magas vékony vagy alacsony vékony, egy kivétel van, ő átlagos magasságú és vékony.
Az élet más, ott már bejönnek a képbe az emberi, lelki élrtékek, a közös dolgok, közös élmények, érzelmek, és így fordulhatott elő, hogy akit minden nő közül a legjobbnak tartok a magam számára mindenben, átlagos magasságú és nem vékony, hanem inkább olyan olasz típusú szép nő, pedig ez a típus nekem nem is tetszik. :)
skandargraun írta:
Jol megmondtad.
@ Duncan Shelley: Ez a realitásom.
Lehet, hogy az elején kellett volna fotót mellékelnem. http://printscreen.hu/izrael-kitiltotta-a-tul-sovany-modelleket-a-divatszakmabol
Ez a lány az első képen, biztos, hogy nem eszik rendesen, hogy ilyen trendi alakja legyen és legyen munkája a kifutón. A második sem. Nem, nem irigykedem rájuk, hidd el. A profizmusukat elismerem, hogy el tudják végezni a munkájukat jól és megtesznek érte mindent. De nehezen hinném el, hogy – ugye szexről van szó, tehát most azt a kérdést nézzük – ez a nő szexuálisan vonzó a legtöbb férfi számára. Mert nyilván van, akik kedvelik az ennyire sovány nőket.
Akit én még így névről ismerek, az Naomi Campbell, gyönyörű testű nő, van rajta izom, nem csak a csontjain valami. Vagy szerintem nagyon szép volt és még normálisan vékony – és ma is az – Cindy Crawford. Ők nem voltak még ilyen nagyon csontra fogyva. Ezek a leányzók tényleg csak vállfák. Valahol sajnálom őket, de mindamellett, amit fentebb írtam, hogy elismerem az erőfeszítéseiket!
Great írta:
Aa, köszönöm a törtenetedet.
Azt hiszem, ezt mar meselted mashol is, mert ez az összeramolos-lelepös szitu ismerös…
Okes, ha nagydarab vagy, (nekem is nagydarab a ferjem, vagyis a leendö volt ferjem), ehhez csak hozza kell szokni, szerintem. Hogy ki nez meg es hogyan, az meg annak a megnezönek az addigi tapasztalataitol is függ. Ha tetszik, mert latszik, hogy odafigyelösen gyursz, bizti en is megneznelek. Meg meg is nezem a pasikat. Amuyg fontos, hogy aranyosan gyurjon, ne csak a bicepsze duzzadjon, hanem legyen vadlija is, meg hasizma is, ugye.
Igen, a tul sok izom olyan, mint a tul sok haj – csak cipelni lehet.
Hajra! A költözeshez. :)
Alex írta:
Hát igen. Vannak csajok akik azt hiszik annyira jól néznek ki h elég ha levetkőznek és tengericsillag. Aztán jöhet a kufirc. Hát annál lehangolóbb nincs is. Egyből fél 6 lesz, és volt is egyszer így visszagondolva. Pedig szép lány volt mindegy is. :-D Nem érdemelte meg a jó szexet. Mondtam is neki, hogy akkor ezt itt befejeztük, szépen öltözz fel és menj haza…
A hölgyek is tudnak ilyent az ellenkező oldalról az is biztos.
Ha egy nő nem élvezi a szexet akkor nem ismeri a saját testét és azt, hogy mitől indul be. Na erre jó a poresz. Tegye be és szkreccseljen napestig. Mikor már profi tudni fogja hol és mit kell stimulálni.
Duncan Shelley írta:
Hát igen a mester szerette a kis segéd fiúkákat ittenem. Akkor divat volt. Mondjuk most is. Csak prájdnak hívják.
Na de engem érdekel, hogy mi a szép :chic:
B.andi írta:
Hát én nem tudom, hol trendi ha úgy nézel ki mint aki épp most jött a gulágról…
Hát igen vannak ilyen aberráltak akik ezt a fajta nőt…. :-) De ez ugye relatív kinek mi a vonzó.
A légynek például a rovarcsapda :-D
Ezeket a hölgyeket elnézve mindig LvT Antikrisztus c. filmjéből jut eszembe a szexjelenet… :eek:
Duncan Shelley írta:
Sőt, kimondottan az alacsonyabb vékony csajokat lehet csak jól felkapni.
http://www.youtube.com/watch?v=bcEq4Qz95i8
Szerintetek mi az önbizalom és mitól függ?
Én azt hallottam, hogy az önbizalom azt jelenti, hogy valaki bízik magában, mert tudja, hogy befejezi, amit elkezdett.
Ezzel az a probléma, hogy szerintem nincs ember, akinek ne lennének kudarcai.
Duncan Shelley írta:
Szerintem az önbizalom az, ha valaki kétséget kizáróan tudja, hogy ért ahhoz amit csinál. Legyen az egy villanykörte csere, egy daru kezelése, vagy egy másik ember meghódítása.
Duncan Shelley írta:
Szerintem az önbizalom az, amikor valaki tisztában van a saját teljesítőképességével egy adott kérdésre vonatkozóan, s a kapcsolódó tevékenysége során nem befolyásolják abbéli szorongáasiból fakadó negatítv önszuggesciós képzelgései, amik tudat alatt megakadályozzák, hogy a kitűzött célt elérje vagy megvalósítsa.
Szerintem az önbizalomban pont nincs semmi köze a kudarchoz, hiszen az már egy tevékenység értékelése. Azt elfogadom, hogy nagyobb mennyiségű pozitív önélrtékelés esetén hamarabb alakul ki az öbnizalom, de ez főként azért van, mert az emberek önismerete legtöbb esetben szánalmas mélységeket súrol, s önmagukat sok esetben másokhoz képesti viszonyítás alapján helyezik el. Innen a sok önértékelési hibás nő és férfi, akik mindenféle frusztráló élményeiket saját személyiségükre kivetítve hoznak létre mázsás súlyokat, amik megakadályozzák őket személyes fejlődésük távlatainak meglátásában és elérésében.
Vagy mi. Nem vagyok író, próbálok úgy fogalmazni, hogy ne rakjak bele érzelmi töltést, mivel akkor már torzulhat az átadandó információ…
Szóval szerintem.
Bendegoose írta:
Nem vagyok én kövér, csak Isten nagyon szeret engem és úgy döntött sokat ad belőlem.
Mi az ideálotok, és miért az?
Amikor tini voltam, volt egy határozott elképzelésem, milyen pasi kell nekem, mindenképpen korban közel álljon hozzám, de jól álljon neki az öregség. Ezermester is legyen, romantikus herceg is legyen, úriember is legyen .
És olyat találtam,amit elképzeltem. Külsőre nem volt határozott elképzelésem, csak a belsők számítottak.
Ilyen a Párom, még nem öreg , de neki szerintem, jól fog állni neki az öregség.
Miért ez az ideál?
Az életem során tapasztalt férfiak ilyenek voltak, a rosszakat nem akartam , jót kiszűrtem, ez lett belőle.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
A sok jó tulajdonság mellett, elfér egy kettő, ami mellett szemet huny az ember.
Az ezermesterség nekem fontos, én hozzászoktam, minden meg van azonnal csinálva, elromlik a mosógép, apróbb dolgokat meg tudjon javítani, nem azt mondom, amihez egy alkatrész vagy spéci szerszám kell, azt elviheti szerelőhöz, azt tudomásul veszi az ember, de egy tömítőgyűrűt ki tudjon cserélni. :hammer: :knife:
Másik szeressen zenélni. Ez fontos. Ne kérdezd miért, de ha lejátszik nekem valamit a zongorán, én azt nagyon szeretem, főleg ha saját dalt, amit nekem ír… :) :inlove: :inlove: :inlove: :inlove:
Mit gondoltok az ígéretről?
Amikor megismertem a páromat, a 3 alkalomnál, nyakában csokornyakkendő és öltönyben volt, mondta a szülei nincsenek otthon, ő mindent eltervezett, menjünk hozzá, itt a kocsi, egyedül tudunk lenni, senki se fog zavarni, nagyon szépen kér, semmi probléma nem lesz és jó lesz. Én meg kíváncsian elmentem, másnapra már tudtam, mi az szexelni.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Magamtól sose, párommal vagy ő hívta fel valamire a figyelmem. Csakis kíváncsiságból, mások hogy csinálják…vagy ötletek végett.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Eltereli a figyelmet az igazán fontos dolgokról, degradálja a család egységét.
Rombolja a férfi és nő közötti összhangot, nem a belsőre figyel, hanem a külsőségekre.
Talán ami jó lehet a pornóban, hogy a szex nem szégyen, csináld azt ami a te testednek és a párodnak jó. De ilyet nem nagyon láttam , de el tudom képzelni lehet ilyen is.
Mi számotokra A Legjobb?
Nekem megvan, sőt a reményem is megvan , hogy a leges-legjobb legyen.
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
-Amit kaphatok: Különböző fizikai dolgokkal ellát, ruha , cipő,stb, elvisz nyaralni, lesi mivel kedveskedhet, akár egy cserép virág, vagy éppen amire szükségem van azonnal megoldja, hogy legyen.
-Amit nem kaphatok meg: Nem tudom, mit ne kaphatnék meg. Most nem jut eszembe semmi.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
-Abban értelemben ahogy te írod , igen vámpír.
De nekem ez a meghatározás durva, és értékelő.
-Semmit, miért akarsz tenni ellene, amikor továbbra is csak csodálni kell, és akkor bármit elérsz bármelyik nőnél.
Lehet akár egy bejutás egy helyre, vagy pozícióba vagy akár egy tányér levest kapsz, vagy csak egy mosolyt.
A férfi is vámpír? igen, ez fordítva is működik.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
csodálatosak, szépek, elérhetetlenek, varázslatosak, szinte isteniek.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Sajnos igen, kiábrándító, ha egy számomra istenített személyről kiderül alkoholista , stb valamilyen rossz tulajdonságú, bunkó tök, vagy csaj.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Az hogy bármelyik ember csodálatos, mivel egyeseket kiemelnek ő csodálatosabb a másiknál, ez kisebbrendűségi érzést kelt a másikban.
Így bizonyos típusok pusztán fizikai , vagy speciális szellemi előnyök miatt jobb esélyes a világban, ahol mindenkinek egyenlő esélyekkel kell indulni….hát…..Rossz hatása van a társadalmi eszményképeknek.
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
És akkor mi van? Hát aztán. Az az ő ízlése, nem az enyém. Különben is mitől jobb?
Alex írta:
Szerintem azt azért vágod, hogy az említett mázsás súlyoknak semmi köze a fizikai súlyhoz, ugye? ;)
tunder írta:
Mi az a tömítőgyűrű?
Nekem például fontos, hogy egy nő ne tudjon főzni, vagy ha tud, legalább utálja.
@ Palantír:
Azt mondják, mindennek az alapja az önbizalom, meg hogy ez látszik az emberen. De ha annyi, mint mondod, akkor ez hogyan látszik?
Két ember megy az utcán, mindkettő profin megy, az egyik profi gázszerelő, a másik nem ért semmihez, mégis, a gázszerelő félénk kisegérnek tűnik, a másik meg olyannak, akit szétvet az önbizalom. Itt mi az önbizalom? Mondjuk, hogy nagyon hasonló fizikai adottságaik vannak.
Bendegoose írta:
És ha a teljesítőképessége nem elég a kitűzött cél eléréséhez?
Például egy futó, aki nem nyer soha. Hazugság lenne azt mondani, hogy nem azért versenyez, hogy nyerjen, hiszen, ha csak futni akarna, ahhoz nem kellene versenyeznie.
Duncan Shelley írta:
Itt az önbizalom az, hogy az aki nem ért semmihez azt hiszi, vagy inkább úgy tudja, hogy mindenhez ért, de legalábbis ahhoz, hogy menőnek tűnjön, biztosan. Téved. De ettől még nagy lehet az önbizalma, nem?
Duncan Shelley írta:
Az önbizalom a saját személyiségünkbe vetett hit. Hiszünk önmagunkban egy megmérettetés kapcsán.
Amit te írsz Duncan: ” az önbizalom azt jelenti, hogy valaki bízik magában, mert tudja, hogy befejezi, amit elkezdet ” ez szerintem a kitartásra utal.
Ha tisztában vagyunk a saját képességeinkkel és azok korlátaival akkor mindezek tudatában bátran megmérettetünk nap mint nap. Tehát az önbizalom feltétele az önismeret és egy csipetnyi bátorság. Mert aki megalkuvó és gyáva az nem mer szembenézni önmagával. Fél hogy a tükörben egészen mást lát mint ami a felszín alatt lapul. Ez az ember hogyan is ismerhetné önmagát? Hogyan tudna a negatív tulajdonságain felülkerekedni amikor nem is tudja mik is lennének azok.
Véleményem szerint a kudarc az, amikor valaki beletehetné minden erejét egy probléma megoldásába, de nem teszi (lustaságból, kényelemből, kivagyiságból). Bekövetkezik a negatív prognózis, amiről csak az illető tehet, ehelyett jön a k.rv..nyázás, a világ sz.r, majd én megmutatom, de valahol tudja, hogy ő a hunyó.
A nem sikerült dolgok után viszont jól alszik az ember, nyugodt lelkiismerettel. Mert ami emberileg lehetséges, mindent megtett, nem tudott többet. Nem sikerült? És?! Ember tervez, Isten végez.
Palantír írta:
Maximum a zegója nagy. Amint találkozik egy olyan emberrel aki ezt meg is mutatja neki vagy olyan problémába ütközik amit nem tud megoldani zegóval akkor majd nyüszít és köpköd. Mindenki hibás persze csak ő nem..
Nem az önbizalma nagy hanem öntelt.
Az nagyon más.
Duncan Shelley írta:
Akkor ez a futó egy szar futó.
Önámítás amit csinál, hiszen tudja hiába tesz bele mindent vagy még azon felül is. Nem jön az eredmény. Ilyenkor fel kéne ismerni, hogy ez nem megy max hobbi szinten
Duncan Shelley írta:
Nem állítottam, hogy egy ilyen esetben nem a nyerési vágy hajtaná a versenyezőt. Amit írtam, az nem befolyásolja ezt. Mivel szerintem a nyerési vágy, ami nem váltja be a hozzá fűződő reményeket, az nem önbizalomból, hanem önáltatásból fakad. Ami egy nagyon haonló, csak éppen alaptalan érzés…
Szerintem.
aelod írta:
Na. Én is valami hasonlóra gondoltam.
Az egész önbizalomtéma nem véletlenül ennél a topiknál jött fel. Milliószor találkoztam már ezzel, hogy na, önbizalom, ez aztán alapvető fontosságú az emberi kapcsolatokban, hátmég a párkapcsolatban, ismerkedésnél, bármikor.
Innen nézve mi lenne az önbizalom? Miből táplálkozik?
Összetéveszthető az önáltatással?
Duncan Shelley írta:
Nyilván azért teszed fel a kérdést, hogy összetéveszthető-e, mert erre a következtetésre jutottál. Hogy igen.
Önbizalom az, amikor az illető tudja, hogy milyen ő, mit tud megcsinálni, és milyen hatást tud kiváltani, ezt akarja is, és nincs kétsége afelől, hogy elér vele valamit, akár hatást, akár sikert (ami ugyanaz).
Önáltatásról beszélünk, amikor külső szemlélő látja, hogy a nagy mellény mögött nincs semmi valós. És akkor is, amikor valaki rájön saját maga, hogy a hitt önérték mégsem olyan érték mások szemében.
Az ideál nekem valahogy a külső-belső harmóniája, nyilván legyen arányos, nem kell csontkollekciónak lenni, de azért ne döngjön a föld a léptei alatt,
Az ideál szubjektív, van akinek a mesterszakácsnő jön be, van akinek villogni kell, van aki a társat keresi, stb. stb. Ha valaki ragaszkodik a gasztronómiai cimborasso-hoz akkor neki ez a fajta ideál fontos lehet, meg hát a kor előrehaladtával valószínűleg sorra születnek a kompromisszumok ezügyben.
Hát ööö, ez az ígéret-dolog. Ha a hölgy így gondolja az jó, meg kinek mi számít nagynak avagy kicsinek, nyilván ez annak függvénye, hogy eddig milyen adottságúakhoz volt szerencséje, de talán tényleg nem a méret a lényeg.
Pornót néztem, igen kevés az igényes, ami úgy is van fényképezve, olyan adottságúak a szereplők, hogy se elszörnyednem, se visítva röhögnöm ne kelljen. De elég hamar beleuntam, mert mű az egész (nyilván).
A hatása romboló, főleg a finoman extrémnek titulált műfajok, aberrációt, erőszakot szít, amiből így is van elég.
A legjobb az, akivel azonos a tónus, az érzelmi szint, persze nem azonos minden egyes érdeklődési terület, mert az igen unalmas lenne, így a külső nincs összerakva, nincs ilen hogy mennyire hosszú haj, vagy miféle idomok.
Hogy mit kaphatok meg? Hát ööö, rajongott hírességeket aligha, mert nagy a sorbanállás és nem is lehet annyira izgalmas az árnyékból vigyorogni, igaz ez nem is vonz. Így nem tudom, hogy kit kaphatok meg, ez kialakul, az hogy kezdetben valakivel milyen a kölcsönös kép, ez változhat pro és kontra.
Minden lény vágyik csodálatra, vagy nevezhetjük ezt elismerésre való vágynak, ilyen értelemben, persze vámpír mindenki. Aztán, hogy ezt kicsikarja vagy ténylegesen kiérdemli, az már más kérdés.
Az ideálokat mindig az aktuális média alakítja, hiszen óriási üzlet van mögötte, legyenek azok pufók angyalkák képei a Sixtus-kápolnába rendelve, vagy a harmincezredik fajta fogyipor a tökéletes alakért.
Nyilván a test egészsége magában hordoz a testsúllyal kapcsolatos tényeket, de a szélsőség bármelyik irányban káros.
Nehezen fogadom el ezeket a marketing-eszményképeket és nem is igyekszem megfelelni nekik, vagy az ezeknek megfelelő hölgyekre áhítozni, a társadalmi hatása egyértelműen rossz, vagy azok miatt akik ezeknek túlzottan bedőlnek és kétségbeesett koplalás az életük és persze ott vannak azok akik sehogy sem tudnak megfelelni, és szoronganak, depressziósak, önbecsülés-vesztettek.
Jobb ízlés? Hát ez igen szubjektív, lehet hogy van olyan aki ha ismeri az én ízlésemet, akkor azt mondja, az övé jobb. Én azt mondom: más.
– Mi az ideálotok, és miért az? Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Az én ideálom, mint gondolom az emberek jó részének a szép, karcsú, (jó alakú sportos), stb, stb, stb csupa jó tulajdonság. Reális vagyok, és tudom, hogy ilyen nem létezik. Vagy én nem találtam meg, vagy én nem voltam számára megfelelő. Általában a paraméterek nincsenek kőbe vésve, ha egy ember jobban megismer egy másikat, főleg ha kialakul a szerelem, ugrik az ideálról alkotott vélemény, vagyis már nem az úgynevezett ideált keressük.
– Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Szerintem a férfiak többsége látott vagy nézett pornót. Persze aki az Internet és a videó útján hozzájutott. Persze, az úgynevezett kommunista időkben nagyobb kontroll alatt éltünk, a diktátor és slepje nagyon prűdek voltak és mindenféle sexi könyv, folyóirat, film tilos volt. A videó korszakban, mikor beloptak egy-egy pornó kazettát a tiltott gyümölcs effektus miatt majdnem mindenki kíváncsi volt rá.
Később már könnyen elérhető, már nincs olyan vonzó hatása. Gyerekekre nézve káros, mert valósának hiszi és károsan befolyásolja. De mivel tiltják ezért kíváncsiak rá.
– Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene? A férfi is vámpír?
Mi is a vámpír? Egy kitalált lény a hétfejű sárkány és az egyszemű óriás mellett. Ezért nem tudom vámpírhoz hasonlítani. Kicsit másként érez és gondolkozik mint a férfi. Nem jobb vagy rosszabb, más.
– Ideálok, eszményképek, ízlések.
Az ideálok, eszményképek változnak, valamennyire irányítottan is. Kisebb mértékben de az izlések is.
A kommenteket átolvasva az az érzésem, hogy a hozzászólók egy része kerüli a kényes témát és áttér egy kevésbé kényesre, mint az önbizalom.
Csak egy gyerekkori vicc jut eszembe. A gyerek megtanul mindent az elefántról, de végül a egérről kérdezik. Ekkor így válaszol: az egér egy kis állt, sokkal kisebb mint az elefánt amelyik… és igy tovább.
Természetesen senkit nem akarok megbántani, érdekesek a vélemények, csak a címmel és a kérdésekkel nincsenek összhangba.
Alex írta:
Akkor azt kellene eldönteni, hogy a szobor miért természetes? Mert szerintem mesterséges.
Évek óta salátán, nyers és sült húson élek, 1 deka felesleg nincs rajtam, ha ezek ellenére diétázni kezdenék, akkor csak az egészségemből és a munkabírásomból tudnék fogyni. Elvesztettem egyszer az önbecsülésemet, koplalni és szaunázni kezdtem, hogy lemenjen 2 kiló és beleférjek egy állás értelmetlen elvárásába. Az aláíráskor olvastam a munkaszerződésben, hogy 2 hetente mérleg. Nem is írtam alá. Ez neked társadalmi elvárás?
Az én japánjaim között tényleg egy sincs. :) A japán nőknek általában más arányaik vannak, mint az európaiaknak, a valóban légies alkat azért nem olyan gyakori. Inkább csak látványra.
Szerinted miben nyilvánul meg az az elvárás, hogy a nő jó szerető akar lenni? A diétában? Annak mi köze van a szexuális képességekhez és kulturához?
Azért van kevesebb gyerek, mert a nők jó szeretők akarnak lenni? :D A barátnőim közül senkinek nincs gyereke, a 90 % nem is tervez gyereket (30 körüli korosztály). Az önmegvalósítás miatt, ami azért fontos, hogy ne kerüljünk függő helyzetbe. A modell, amit látunk félelmetes: 18-20 évesen gyerek, újabb gyerek, esetleg egy harmadik is, aminek az eredménye az, hogy a nő egész életében rászorul mások támogatására, mert nincs képzettsége, rutinja és referenciája. Ki akar kétlábon járó szülőcsatorna lenni, ha más is lehet?
Persze, hogy mesterségesen. A hajfestés, mellnagyobbítás és szemformálás mandulavágású szemnyílásról európai stílusúra az egyik divat, mert ezt nyomják a képregényekben és a magazinokban. A popzenében még mindig inkább a pici, vékony, légies kislányok az ideálok, kortól függetlenül. Minden mesterséges, értekezleteken döntik el, hogy mi legyen az új idol.
Menj be egy ronda, koszos csőszállóba, utána gyere be hozzánk. ;-) Az esztétika fontos, de van nála fontosabb. Egy cég nem építheti a sikereit gyakorlatiatlan elvárásokra.
Ez két külön téma. A fodrászomat nem azon az alapon választom, hogy mennyire szép és szerelőt sem fénykép alapján hívok.
Össze nem illő dolgokat hozol össze. Ha én azt mondom, hogy a Szaharában délben meleg van, te meg azt, hogy ez nem is igaz, mert az Északi-sarkon hideg, akkor ezzel rámutattál egy ellentmondásra? ;-)
Ha csak a szűk baráti társaságomat veszem, nincs két teljesen egyforma ideál, az igények elég sokfélék, pedig alkatra hasonlóak vagyunk. Az egyik csajnak nagyon tetszik egy itteni felkapott énekes, sokat “vitáztunk” arról, hogy a fiú szép-e vagy inkább lány. Másik csajszinak inkább a Vin Dieseles típus jön be, és akkor arról “vitáztunk”, hogy a fickó dögös vagy undorító? :) Ha lenne természetes eszménykép, akkor média nélkül is létezne.
Boldizsar írta:
Te meg a diktátort és slepjét hoztad be, aminek semmi köze a szexhez. :)
@ skandargraun:
Egyszer beszélgethetnél egy élő nővel is. :D
aelod írta:
Na jó, bevallom, gyönyörű vagyok. :D
Jó csaj: http://mylene.net/mfpics/mylene-farmer_jt-de-20-heures_france-2_12-12-2010_202.png
Gyönyörű: http://hotwallpaperslive.com/wallpapers/angelina-jolie-19-1920×1200.jpg
Mert státusz szimbólumok.
annamari írta:
Az első hölgyet nem ismerem. Meg nem is a zsánerem:-)
Angéla igen, 10éve még az volt. Ma meg?….
Szerintem nem kötött az életpálya azért mert valaki státusz szimbólum. Persze ha úgy érted, hogy eközben meg kell tartania ezt a pozíciót ami számos lemondással jár és kötelező körök futásával akkor lehet.
Ha ezt vesszük akkor a te életlyád is az.
@ aelod:
*életpályád
annamari írta:
Nálad is női szerepzavar állt be. Csak abban reménykedhetsz, hogy a természet elintézi majd, hogy a biológia programod révén kibillensz ebből az eszményképből.
annamari írta:
Kedves hölgy, a nők két dolog miatt akármire képessek:
1. hogy legyen gyerekük
2. hogy ne legyen gyerekük.
Ebbe minden beltartozik kezdve a fájdalmas műtéteken túl akár bűncselekményeken kereszetül, egészen a ideológiák gyártásához, minden. A szoftosabb verziók pedig jó ürügyként szolgálnak arra, hogy megmagyarázzák, hogy miért lehet illetve nem lehet bizonyos dolgokat megcsinálni. Milyen jó, hogy anyukád szerencsére nem azon filózott, hogy mi a mesterséges és mi nem az, hanem a gyereket önmagában is értéknek fogta fel.
És ez főképp azoknak szerencse, akik szeretnek Téged.
annamari írta:
De kedves hölgy, azért mert a szobor mesterséges, attól még a szikla nem az. Az elejétől fogva ez a téves következtetésed okozza a galibát.
annamari írta:
Vagyis egyébbként nem tudod eldönteni, hogy számodra ki az eszményi férfi, csak ha a média mondja meg? A média mondta Neked a magaságot is a szőrösséget stb. Már csak egy kérdésem van: van valami szereped Neked is ebben az egészben vagy csak hardware vagy, amibe valakinek be kell töltenie a saját gondolataidat és érzelmeidet?
annamari írta:
Na ez jó példa. Angelina nagyon jó nőstény, hozza a kor elvárását az ideális nőstényre. De láttad már azt a tüzet, ami Mylene szemében lángol?
Mylene nő, elemészti a férfiakat. Angelina lehet, hogy megperzseli őket.
http://www.youtube.com/watch?v=pItAGakyaTQ
@ Alex:
“Ami az embertől van az nem mesterséges.”
Pedig a mesterségesnek éppen az a meghatározása, hogy embertől van. Mint a szobor. :) Vagy ez a weblap.
Duncan Shelley írta:
Nem pontosan fogalmaztam. Arra gondoltam, hogy, ami az ember lényegéből/lényéből fakad az nem mesterséges. Az emberi dolgok azok természetesek egy másik ember számára.
Alex írta:
Ez 100 % szubjektív megítélés.
Mylene aranyos nő, Angelina meg… huh… Valami történt vele pár éve, bejött ez a gyerekmánia az életébe, de előtte ő volt a N1. Mármint ami engem illet.
Mylene legnagyobb tette (számomra) az volt, hogy felfedezte Alizée-t. Mert őt fel kellett fedezni.
Egyszer majd valószínűleg írok egy cikket Alizée-összeesküvés címmel, mert bizony van olyan is. De ahhoz kb. 40 linket kell betennem a cikkbe, és mindet meg kell néznetek, vagy össze kell vágnom egy 20-25 perces videót, amit meg kell néznetek, hogy elhiggyétek…
Nem tudom, hányan jöttek rá erre az összeesküvésre rajtam kívül, néhány élő felvétel alatt mindenesetre egy-egy komment árulkodik arról, hogy másoknak is feltűnt valami Alizée-vel kapcsolatban, csak kérdés, hogy vajon összeállt-e nekik teljesen, mint nekem. Például La Isla Bonita video alatt vannak érdekes megjegyzések.
Csak sajnos nem hiszem, hogy végignéznétek 40 felvételt, vagy egyben egy 25 perceset. Amivel az a baj, hogy soha nem hinnétek el nekem, amit állítok, csak akkor, ha látjátok az összeset, és utána visszakeresitek, mert ott lesz valami nagyon érdekes mindegyikben – kivéve 2 db videót, amikből hiányzik.
Alex írta:
Pár hónapja volt egy nagy botrány az életemben. Sokat késtem egy nagyon fontos találkozóról. Én ugyanis a nekem küldött üzenet alapján a 19-es számhoz mentem, de a 91-es szám alatt volt a találka. Később kiderült, hogy igaz, hogy a nekem küldött üzenetben 19-es szám volt megadva, de a 91-esre gondoltak. :) Ezzel most mit kezdjek? Nem vagyok az Amer. Sajnos. Még.
Alex írta:
Annyira nagyon igazad van!
Nagyon érdekes élményt élek meg mostanában, én egy elég határozott nő vagyok, önbizalommal és az ezzel járó magabiztossággal és bizony néha a szintén ezzel jár tévedésekkel :-) – egyébként nagyon tetszenek az önbizalomra adott meghatározásaitok, lájkoltam is. Mondjuk én kettéválasztom az önbizalmat és a magabiztosságot, ahogy itt a hozzászóló kollegák is tették, az önbizalom belső állapot, míg a magabiztosság az, ami a külvilágnak szól, de menjünk tovább a tévesztett női szerepek kérdésében.
Szóval, hosszú szingliség után ismét komoly párkapcsolatot építek és ahogy egyre jobban köteleződök el kedvesem iránt, úgy válok egyre inkább azzá az eszményi nővé, akit megénekelnek, megírnak, megrajzolnak a művészek. Az ösztönössé. Noha, a kapcsolatunk rendkívül erősen szellemi, lelki rezonanciákon alapul még az ösztönösség ellen szól, hogy a testiség nem dominál annyira, mint korábbi tapasztalataim alapján egy új kapcsolat esetében.
Mégis milyen ösztönösségről beszélek akkor? Arról, hogy az én erős, védelmező, anyatigris vehemenciám, ami szép lassan bekúszott az életem más területére is egyedüllétem alatt és bevallom az ismeretségünk kezdetén is jellemzett vele kapcsolatban is, az omlik szét. Gyengülök. De nem negatív értelemben, hanem amikor az ember, pontosabban a nő, biztonságban érzi magát és egyben ezt a biztonságot elemi erővel félti. Mert nem csak és kizárólag rajta múlik. Ez az állapot egyszerűen és emberien nemes. Mégis ott van a kisördög, hol nem lenne ott, lehet ezt engedni? Közben meg miért vagyok ember, ha nem élnék meg ilyen állapotokat? Nem tudom, hogy sikerült-e pontosan azt kifejeznem, amit szerettem volna.
A kemény nőnek is van helye a világban, de meg kell tartania azt a kis titkot, víziót, amiben a valódi lényét éli ki.
És azzal is egyetértek, hogy az anyaság is egy ilyen mély szellemi, lelki állapot valahol, ha az ember engedi magának, hogy megélje.
Duncan Shelley írta:
Világos, hogy az.
Duncan Shelley írta:
Nos a véleményem az, hogy Angelina csupán a mi kulturkörünkben jó nőstény, mert megtestesíti azt, ahogy egy jó nősténynek ki kell néznie. Mert az ő ereje főleg a külső megjelenésében gyökerezik. Ahogy öregszik úgy veszti majd el ezt ez erejét. Ahogy elvesztete sok egyébb szexszimbólum is (pld Pamela Anderson).
Mylene kisugárzása belülről fakad. Ez a nő hatvan felé közeledve is úgy sugároz, mint egy reaktor. Ez a kisugárzás örök. Meggyőződésem, hogy más korokban és kultúrákban is kattanának rá, míg Angelinára egy más korban vagy kultúrában, ahol nem ő lenne az ideális nőstény még fiatalon sem biztos, hogy sokan néznének rá. Bár mióta gyerekei vannak kezdem azt hinni, hogy azért Angelina is nőből van. Ez azért bizakodással tölt el.:-)
Duncan Shelley írta:
Én most megigérem, hogy végignézem és meghallgatom.
Duncan Shelley írta:
Azért a szövegkörnyezetből azért ki lehettt hámozni, hogy mire gondoltam, mégha az a mondat nem is volt elég pontos.
B.andi írta:
Andi, ez nagyon szépen van elmondva.
Régebben írtam egymondatot, amire azt hittem többen fognak reagálni, de egyelőre senki. leírom mégegyszer.
Az a tapasztalatom, hogy a nők a terhesség alatt és a szülés után röviddel a legszebbek.
Ez annyira összecseng azzal, amit írtál. Nem tudom, hogy Neked van-e már gyermeked, de ahogy a kapcsolatodról írsz, abból nekem olyan benyomásom is van, hogyha esetleg még nem lenne, akkor már megérettél rá.
Az csodálatos, ahogy egy nő meg tudja élni azokat a szerepeket és állapotokat, amik jó és helyes női szerepek.
Alex írta:
Pontosan ezt írtam egy korábbi kommenteben, hogy egy vékony nő, ha nem engedi magát egy kicsit a természettel haladni, tehát nem enged egy csepp – nem sokat, kedves Duncan és Annamari – húst magára rakódni, akkor összeaszalódik idővel – ez a gyorsan elvirágzó nő. A természet pontosan tudja, hogy hogyan kell működnie…
Én imádok harmincas nőnek lenni, de nagyon várom a negyvenes éveimet is, mert úgy érzem, hogy még egy virágzás legalább vár rám, mint a rózsára. :-) (És a rózsa hajlamos még novemberben is bimbózni.)
@ Alex: Köszi, aranyos vagy! Öhm, olvastam és értettem azt a mondatodat is, de annyira nem egyértelmű… nagyon sok nő gyönyörű gyermekvállalás után, sok pedig elrusnyul… szóval nem lehet kijelenteni egyiket sem. Van gyerekem és én hallgattam az ösztöneimre és szerettem, ahogy egészen egyszerűen működik a dolog. Ha már gyerek, a legelső gondolataom azok voltak, hogy szülnék a kedvesemnek, ez ösztönös, biztosan. Az viszont tudatos, hogy jelenleg őt szeretném élvezni, és örülök, hogy dönthetek ebben.
B.andi írta:
Nem elsősorban a külalakra gondoltam, mikor a szépségről beszéltem. Inkább arra, hogy rengeteg állapotos vagy kisgyermeks anyukát láttam, akik élvezték ezt az állapotot.
Mikor egy nő teljesen összhangba kerül magával, megéli állapotait és szerepeit ez megmutatkozik a kisugárzásán is. Ahogy nagyon találóan írtad, hogy az állapota egyszerűen és emberien nemes lesz. És ezt látni is rajta.
Erre az összhangra gondoltam, ami aztán valahogy még szebbé tesz benneteket nőket.
aelod írta:
De a “mindenki hibás csak ő nem az” nem azt bizonyítja, hogy mélyen meg van győződve róla, hogy ő jól tud valamit mások pedig nem? Nem tudom, lehet, hogy én értelmeztem rosszul, de én ugyanúgy használom az ilyen típusú emberre azt a kifejezést, hogy nagy az egója és azt is, hogy (túl) nagy az önbizalma, vagy éppen, hogy öntelt.
Az egyén önbizalmának az egyik elengedhetetlen alappillére az önértékelés. Fontos, hogy az illető megértse és elfogadja belül, hogy értékes ember külső mércéktől és mások értékelésétől függetlenül. Fontos, hogy ne külsőségekhez kösse az önértékelését, tehát ne ahhoz, hogy mije van és mit dolgozik.
Mi az ideálotok, és miért az?
A tekintet a legmeghatározóbb nálam, ha látom, hogy egy számomra megfelelő fokú értelem, érzelmi intelligencia, őszinteség sugárzik belőle, amit meg is él az illető. E köré egy szép arc dukál nekem. Az arc a gyengém, mindig az alapján választok. Testileg az egészségesen vékony lányokat szeretem, kb. 150 és 170 cm között kicsi, vagy közepes mellmérettel.
Hogy miért ez az ideálom? A rutin, az évek, és azok az eszményképek, amiket be..optam :)
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Nincs kőbe vésve az ideál számomra, ha más kultúrába költöznék, vagy más hatások értek volna, vagy érnének a jövőben, más lenne az ideál számomra. Nyitott vagyok az ideáljaim változására. Ami nagyon fontos azok a belső tulajdonságok, és ,hogy azok az én változásaimmal összhangban változzanak a társban is.
Mit gondoltok az ígéretről?
Ha az ígéret jó, attól még nem biztos, hogy a szexuális élmény is az lesz. Az ígéretből például még nem látszik teljesen, hogy a partner mennyire aktív az ágyban, mik a vágyai, hogyan használja a saját testrészeit, és az enyéimet stb.stb. :)
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Igen, rendszeresen. Azért mert szórakoztat, bele tudom helyezni magam a történetbe, a karakter helyébe, szeretem a szerepjátékokat az ágyban, a fantáziát, a jelmezeket.
Azért is nézem mert nem tudok mindig szexhez jutni, amikor szexuális ingerlésre vágyom, és jobban élvezem, ha a gondolatokon kívül, audiovizuális ingerlés is ér.
Valamint azért is nézek pornót, hogy megfigyeljem merre, és miért akarják pont abba az irányba változtatni az átlagízlést.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Felvilágosítás, átlagízlés manipulálás, szórakoztatás, erőszakossá tétele a szexnek, kisebbségérzés növelése egyesekben, önbizalom csökkentés, a lelkiség kihagyásának erősítése az együttlétekből stb. Kinek mi talál be.
Mi számotokra A Legjobb?
Olyan szerintem nincs, hogy a legjobb, csak az aktuális legjobb van, mivel folyamatosan változunk, ahogyan az ízlésünk, az önbecslésünk, mások értékeinek felismerése, felértékelése, vagy leértékelése is.
De hogy valamit mégis írjak, számomra az a legjobb, ha a lány minél inkább olyan, mint én. Persze belső tulajdonságokra gondolok csak :)
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
A számomra legjobbat megkaphatom, hiszen, ha olyan, mint én, akkor olyat is keres mint én, mivel én olyat keresek, amilyen én vagyok :)
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
Igen az. El kéne érni, hogy az embereknek ne legyen szükségük a csodálatra. Ehhez az kéne, hogy ne legyen verseny, vagy nagyon kevés helyzetben legyen versengés az emberek között, és mindenki szeretve legyen. Nem egyszerű feladat ezt elérni :)
A férfi is vámpír?
Igen.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Mesterségesek, műanyagok, manipulatívak.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Nem örülök neki, hogy mesterséges eszményeket terjesztenek el, de elfogadom, mivel tenni ellene nem tudok semmit globálisan.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Több millió ember hasonlítani szeretne az eszményképekhez, és hamisan ítél meg sok mindenkit, elferdített kritériumrendszer alapján. Olyan dolgokkal fognak foglalkozni az emberek, amit nem is élveznek, de úgy érzik, hogy közelebb viszi őket, ahhoz, hogy megfeleljenek az eszményképek által elterjesztett elvárásoknak.
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Egy valakinek igen. Az én jövőbeli önmagamnak :)
Duncan Shelley írta:
Önbizalom nélkül nem tudunk elérni sikereket. Sem az emberi kapcsolatokban, sem a párkapcsolatban sem pedig az ismerkedés folyamán vagy bármikor.
Vegyünk egy példát.
Adott egy ÁFCS= Átlagos Frusztrált Csávó. Önbizalomhiánnyal küzd, némi önáltatással karöltve. Ez az önbizalomhiány megmutatkozik az élete számos területén. Valószínűleg olyan állást tölt be amit nem szeret csinálni és több mint valószínű, hogy mindenki átlép rajta ( hatalmaskodók, önteltek, törtetők de ez mindegy is ). Áltatja magát, hogy majd jobb lesz de mélyen legbelül tudja, hogy nem lesz jobb addig amíg nem változtat az életén. Viszont a változástól fél, mit fél? Retteg. Jó is a középszerű poshadt kis élete mert az kényelmes és nincs benne a változás minden veszélye. Kicsit elkanyarodtam, de hogy is jön ez most ide? A szex topik.
Na itt ez az ÁFCS elmegy mondjuk ismerkedni haverekkel mert hívták és mert meg akar felelni a környezetének. Az ilyen fickót szórakozóhelyen, bárban, vagy egy egyszerű kis haveri társaságban a nők messze elkerülik, hiszen sugározza magából a frusztrációt. Nem is nyit a nők felé, hiszen számos múltbéli tapasztalata azt súgja neki, hogy ááá nincs, mit keressek én abban a málnásban. Ha mégis kotorászok akkor megszúr a málnabokor tüskéje. Így marad a kényelmes posvány.
Innen nézve az önbizalom az életünk során megvívott csatákból szerzett pozitív élményekből táplálkozik, hiszen a fenti példa is mutatja, hogy ha meg sem próbálunk küzdeni mert félünk akkor bizony nem fejlődünk és nem is lesz önbizalmunk.
Az önbizalom nem téveszthető össze az önáltatással.
A magabiztos ember tudja, hogy képes rá. Az önámító pedig becsapja magát azzal, hogy bemagyarázza márpedig nekem is sikerül, mert xy-nak is sikerült ( igaz hogy xy 100%osan beletett mindent )
Nekem ugyan miért ne sikerülne csak hát….és itt jönnek a kifogások.
Palantír írta:
Ezt úgy értettem ahogy a példában lévő emberkék mondani szokták. Mindig jönnek a bűnbak kereséssel és mindenkit hibáztatnak. Holott ők a hunyók.
Akinek meg van önbizalma az nem egyenlő az önteltséggel.
Az önteltség más szavakkal:
– felfuvalkodott, pöffeszkedő, fennhéjázó, dölyfös, pökhendi, önhitt, nagypofájú, önelégült, kivagyi, kevély, rátarti, hiú, nagyképű, elbizakodott, fölényeskedő azaz öntelt.
prolizoli írta:
Így kéne és ehelyett mi van?
Duncan Shelley írta:
Nem tudom milyen összeesküvés lehet Alizée-vel kapcsolatban. Érdekes megjegyzések?
Hát a cirill-t nem tudom elolvasni tuti ott lesz valami naaaaaaaaaagy titok.
Ha Alizée akkor ez http://www.youtube.com/watch?v=Q6omsDyFNlk
:chic: :chic: :chic: :chic: :-P
Alex írta:
Huuuu!!! Azannyaaa!!
Tenyleg jo nö!
Nem tudom, honnan ismered, en sose lattam, hallottam rola, de kössz!
ES majdnem 60?
Akkor megvan a cel… :)
“Mi az ideálotok, és miért az?”
-Nincs ideálom.És azért nincs,mert a vonzalom nem kitételekhez van kötve.Még legénykoromban nem úgy volt az,hogy megláttam egy vászoncselédet és azt mondtam magamban:”Putyinkám,ez a kiscseléd megfelel a kliséknek.Ugyan eriggy mán,oszt’ aggyál neki,ha aggya magát!”Ugyanmár.
“Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?”
-Semennyire.Ha van benne(illetve volt)”valami”,akkor okés a sztori.Minden nőben van valami szép.Csak nem mindegyikben látható ez meg.Illetve nem mindegyikben akarja az ember meglátni.
“Mit gondoltok az ígéretről?”
-Az okos nő az igéretből él.Ezt nem gondolom,hanem tudom.Látom minden áldott nap.
“Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?”
-Hébe-hóba.Miért ne?Nem különösebben fontos.
A sitten a stúdiós ha sutyiban le tudta játszani,akkor az egész börtön nézte,de az más helyzet volt.
“Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?”
-Egyénenként kéne vizsgálni ezt igazság szerint,de sajnos a tapasztalataim azt mutatják,hogy az általánositásnak igenis van helye a mindennapokban és nem csak ezzel a témával kapcsolatban.
Normálisan megcsinált filmekkel semmi baj sincs.A szex az életünk része.
A beteg,perverz pornókkal van a baj.
“Mi számotokra A Legjobb?”
-A feleségem.
“Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?”
-Nincs olyan-épp a józan belátás alapján.
Ez két emberen múlik és az érzelmeken.A mechanika csak egy része a dolognak.
“Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?”
-Van nő,amelyik az.Ha észrevesszük,akkor állba köll verni és kib@szni a picsába.Nem való kapcsolatra.
Aki nem veszi észre,azt verébnek hivják és megérdemli a sorsát.
Semmi baj az ilyen nőkkel.Én szimpatizálok velük.Csak a verebek a másik oldalon laknak.
“A férfi is vámpír?”
-Van olyan is.Bár az a Putyinológia szerint nem férfi,hanem köcsög(nem tévesztendő össze eme kifejezés,a köznyelvben használt kétjelentésű “köcsög” szóval)
Ismerek ilyeneket a közvetlen környezetemben is.
“Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?”
-A mosottagyú,tudattalan f@szoknak valók.
Nekem senki se mondja meg,mi tetszen nekem.
Mert mérges leszek.
“Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?”
-Egyértelműen igen.
“Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?”
-Ez nem egy mondatban leirható dolog.Beláthatatlan.De mindenképpen negativ.
Kurva anyjukat azoknak,akik kitalálták.
“Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?”
-MÁS az izlése….olyan van.
II.Putyin998 cár írta:
Hihetetlen. Mondja ezt egy olyan ember, aki verekszik, testüket áruló emberek közt mozog stb.. Azt kell gondolnom, hogy Putyin bölcs és hogy tényleg tud valamit az életről (illetve ezt tudtam mindig, de újra ús újra szembesülök vele.)
Szóval csak a like-on kívül le is akjartam írni, hogy tetszett, amit írtál. Ennyivel tartozom.
Mi az ideálotok, és miért az?
Latinos barnabőrű szépség. Affektálhat, de ne legyen túl hisztis, főleg nem domináló. Gyönyörű a mosolya, szép a hangja. Énekel, táncol nekem, szívesen kiszolgál.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Az ellentéte azért ne legyen. Fehér bőr, vörös haj már nem jön be. Az énektudásról már le tudok mondani.
Mit gondoltok az ígéretről? Ez működhet!
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Elég rendszeresen.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
A lezüllesztés. A római birodalom bukása előtt is elhatalmasodott a perverzió.
Mi számotokra A Legjobb? Ha az ideálomnak én vagyok az ideálja. Ez fantasztikus lehetne.
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)? Már a kérdés is elszomorít. Csak leértékelném magam.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
Igen az. Talán elírigylik másoktól. Ha nem vagy hajlandó csodálni elmennek máshoz.
A férfi is vámpír? Igen vannak közöttünk.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
A rabjuk vagyok. Már szabadulnék inkább tőlük.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Egyenlőre elfogadom.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Ad egy tévutat, hogy addig se vedd észre milyen a való világ.
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Azt hiszik magukról igen. Nem gond.
@ II.Putyin998 cár:
Mit csinál egy stúdiós a börtönben és mit jelent az, hogy lejátszik egy filmet? Van egy központi tévészoba, ahová beülnek a rabok tévézni?
@ Alex:
Bújjál már el,mit hülyéskedsz?
Tán kanyhalóskodtam?Te is igy gondolod.Ezt nem lehet másképpen látni.
Mármint józanul,senkire sem hallgatva.A zombiagyú f@szkalapok véleménye meg nem nyom.
A kikent-kifent kurvák esetében a maszk mögött is meg lehet látni a NŐT.
Nekem nincs bajom a kurvákkal.Nekik sem velem.
A bártulajdonosok- a megrendelőim egy része – mind mind kivénhedt lotyók.Kurvák maradtak,ezt jó fejben tartani,de könnyen maradok velük jó viszonyban.Ismerjük egymást,ismerjük egymás dolgait,nincsenek kimondatlan dolgok.A viszony – mondhatnánk “civil” szemmel nézve – felszines és képmutató,de a “civil” viszonyok sokkal felszinesebbek és képmutatóbbak,csak azt nem illik bevallani.
Nekik “tesó” vagyok.Putyin az ő “testvérük”,mert megérti őket és ismeri a problémáik lényegét.Ezért szivesen adnak Putyinnak pénzt,mert közülük valónak érzik.
A korosztályombeli ringyók “nagytestvérként” kezelnek.Emberként és munkatársként nézek rájuk.A családos férfiak,akik hozzájuk hordják a pénzüket a családjuk elől,a szememben nagyobb kurvák,mint ők.Itt leglább nincs mellébeszélés.Azt kapod,amit megbeszéltél előre.Otthon lehet,hogy nem igy van.
Akkor ki is a vámpir?
A fiatalabb kurvák(és ők a nagytöbbség) oltalmazó nagybácsiként kezelnek,már amelyik nem retteg tőlem.Pedig erre nincs okuk,de amikor valaki először szembesül az erőszak bizonyos formáival,akkor bizony néha besokkol.El kell viccelni velük az egészet.
De már megint hogy a kurva anyámba kanyarodtam ide?
Mindegy,a héten nem lesz időm,jövő héten hivlak.Majd mesélek vicceseket,beszarsz.
Great írta:
Nem éppen.Van egy belső kábeltévé-féleség vagy nem is tudom,hogy mondjam,ami minden tévével rendelkező zárkában elérhető.
A stúdiós a munkahelyén ücsörög és filmeket rak be,bizonyos ütemterv szerint,amit a kultúrnevelő hagy jóvá.
Mondjuk ezt te pont tudod,mert a Venyigében is volt videócsatorna,ahol is te eltöltöttél pár hónapot előzetesben,csak nem akarod bevallani.
Hehe:))
Csak vicceltem.Nem te voltál hat éve a +-as épületben,a harmadik emeleten,ez 100%.
A Misáékkal egy zárkában. :giggle:
@ II.Putyin998 cár:
Erre a belső kábelre is gondoltam, de nem tartottam hihetőnek.
2 vagy 3 hetet ültem az előzetes házban, ezt írtam, de már nem emlékszem hogy mit hazudtam pontosan.
Vidéken elmentem egy börtön mellett kocsival, ekkor kerültem legközelebbi kapcsolatba a bvvel. Járt hozzám pár ex-sittes csóka, általában felismerem ezeket arról, hogy egy sajátos módon vannak félregyúrva. Ritka az, aki ért hozzá. Az akaraterő tudás nélkül ártalmas lehet. Egy smasszer is járt le egy időben, az is félre volt gyúrva.
A plankolni mit jelent a szlengben? Szex, verés, varrás vagy más?
@ Great:
A “plank” az normálisan azt jelenti,hogy valami olyasmiel jössz elő,ami kanyi,ami mögött nincsen semmi.
Ha kibaszol egy plank tizest,akkor nem vágom,hogy szoszasz,ha csak nincs nálam az ásza.Mert plankra verheted a blattot,de nem tutkeráj assem.Ilyenkor köll észön lenni.
Aki mást mond,hazudik. :eek:
@ II.Putyin998 cár:
Akkor félreértettem. Kell ott bent is egy nyelvtanár. Van olyan? Vagy csak figyelni kell?
De visszaonolva a témára: nem voltak hasonlóságok alkatra és személyiségre a nőid között? Nekem alkatra mind ugyanolyan volt, személyiségre a feleségem más, mint az elődei, ő volt az egyetlen, aki nem csak szexuálisa izgatott.
Great írta:
Egyáltalán nem.Volt becsületes,volt aljas,volt gyúrós,volt tolvaj,volt ribanc,mindenféle.Rövidhajú,hosszúhajú,teltebb,gebe,alacsony,magas…
Némelyiknek még esze is volt.De mehetnek mind a ‘csába,az asszony az egyetlen,aki számitott is valamit valaha.
Mi az ideálotok, és miért az?
Nincs ideálom hála az égnek! Tetszett már mindenféle férfiember, de nem a fizikai külsőből indulok ki, hanem, hogy megérinti-e a lelkem. Volt olyan, hogy vonzódtam valakihez és egy következő alkalommal fel sem ismertem az arcát, csak az érzés jött. Általában ezek a férfiak magasabbak nálam és erősebb testalkatúak, tehát “nagyobbak”, mint én. Nálam ez a rendszer iránya. Még valami, a dagikat nem kedvelem, a ducik még lehetnek “határeset, elfogadom” is. :D
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Szerencsére kőbe nem, de a lelkembe bele van vésve. Amennyiben megmozgat, mondjuk az én esetemben ez elsősorban a fejemre értendő, vagy/és (jobb esetben) a testem is reagál a jelenlétére, akkor nagyon örülök. Ez a két dolog nekem fontos és a többi a változó.
Mit gondoltok az ígéretről?
Szerintem az egész társadalom ígéret(ek)re épül, mind fizikailag, mind szellemileg.
Például engem nem izgat egy pénisz, akár egy álló pénisz látványa. Viszont az ígéret, amit tartogat(hat) számomra, máris beindít(hat)ja a fantáziám.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Néztem és nézek. Az ok, mert izgat, és kíváncsi vagyok, hogy merre “terelik” a népet. 99%-ban “csinált”, olykor kényszeres a pornók nagy része szerintem, de mégis felizgatnak. Ellentmond, de ezt élem meg igazságnak. No persze, ezeket magánakciók színesítése érdekében teszem, bár szívesen tesztelném, milyen hatással lenne rám egy férfi társaságában. Majmolnám a látottakat vagy félre tudnám-e tenni.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Ma már inkább levezet talán. Régebben talán káoszt okozott, de ma már akkora káoszban élünk, hogy ez a relaxációs folyamatokhoz vezet(het). El sem hiszem, hogy ezt írtam, de tényleg ez jött most.
Mi számotokra A Legjobb?
A legjobb számomra az, amikor az agyamat izgató férfi úgy tud felajzani simán a tekintetével és beszéddel, hogy hozzám sem ér. … az még jobb az lenne, ha neki is én lehetnék a legjobb és nem lennének családügyi kötelezettségei. A legeslegjobb pedig, ha már találkozhatnék vele :)
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Pontosan mit takar valakit megkapni? Szexre, egy szexre, sok szexre vagy? Ez megbonyolítja a válaszadást. Olyan előfordult, hogy megkívántam egy fiatalembert, aki nagyon kifelé él és ennek megfelelően a márkák rabja, tökéletességet sugároz a ruházata, megjelenése. Amennyiben értelmesnek tűnik elsőre, akkor a hanyatlásban lévő maximalizmusom kicsit erőre kap és azonnal önbizalomhiányt gerjeszt bennem. Nos, ilyenkor érzem azt a határt például.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
Amennyiben a vámpír szó jelenleg használatos definíciója az, amit leírtál a cikkben, akkor az, ahogy a férfi is. Kinek a csodálat, kinek az elismerés más megjelenítése a kulcs. Amennyiben természetes és mindennapi lenne elismeréseket kapni és osztogatni, akkor talán ez a tényező kihúzható lenne a listáról…. szerintem.
A férfi is vámpír?
Lásd fent.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Kikényszerített rövidtávú vagy hosszútávú jövőkép. Olyan emberekből és eszményekből is gyártanak modelleket, amik alapvetően valami “jót” képviseltek, és ezt kihasználva valamilyen eladható “terméke(ke)t” dobnak a piacra. Itt gondolok akár sportokra is, a lényeg, hogy annyira szélsőségesen kövesd az eszményt, hogy lemaradj a saját életedről.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Amennyiben a kérdés arra irányul, hogy mesterséges-e, mert szerintem irányított és mesterséges. Amennyiben arra, hogy ez elfogadható-e, akkor azt válaszolhatom, hogy ezek ellen szélsőségesen küzdeni is ugyanoda visz, szóval ki van ez találva.
Mi a megoldás? Okosban leleplezni, feltárni és rávezetni, mintha ők fedezték volna fel.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Irányíthatóság. No persze legyünk pozitívak, akadhatnak jó példák is :)
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Amennyiben azt mondanám, hogy igen, akkor ez az önbizalomhiányomról tanúskodna. Mivel a válaszom nem, ez akár az önbizalomhiány-mentességemet is alátámaszthatná, de ez nem így van. Így inkább azt mondom, hogy biztos van és remélem mindenkié az, no persze őszerintük ;)
Az önbizalom kalandvágyból és pragmatikus gondolkodásmódból áll. Önismeret és pozitív tapasztalat nem elég, mert ez maximum arra lenne jó, hogy szűk keretek közt éldegéljünk, fejlődésre lehetőségünk így nincs.
Az önteltségnek van egy egészséges formája is, ami szintén nagyon fontos az élethez, a sikerekhez.
prolizoli írta:
Ez pont az önáltatás, nem az önbizalom.
B.andi írta:
Ez nagyon téves elképzelés.
Húsz nő van alattam, húsz nőt kell motiválnom, vezetnem, irányítanom, menedzselnem, kezelnem, húsz nő előtt kell minden pillanatban erősnek, magabiztosnak, frissnek, fáradhatatlannak, könnyednek és vidámnak lennem. Van amikor nagyon könnyű, máskor nagyon nehéz. Húsz fiatal nőt érzelmileg egyensúlyban tartani művészet. Kiborul egy vagy kettő, nem a világ, öt-hat már a vég, mert ennyien jó eséllyel felrobbantják a többit is.
Fél nap távollét után arra értem vissza, hogy ketten kint vannak a városban, egyvalaki már nem emlékszem, hogy hol, 17-en hisztiznek a szobában. A főnök üvölt, hogy öt percen belül mindenki legyen a vendégtérben, mert ez elfogadhatatlan. Az öt percből négy perc a smink, tehát van egy percem lenyugtatni 17 hisztiző nőt. Egy perccel később ott ültem egyedül a csendes szobában, mindenki a sminkesnél szépült, utána mentek ki a vendégtérbe dolgozni.
Ez a valódi lényem, nem az, hogy nyüszítek és segítséget kérek egy szőrösebb embertársamtól. ;-)
Ha érezném valaha is úgy, hogy de jó lenne erőt merítenem abból, hogy egy férfi magához ölel az erős karjával, jellemhibaként élném meg. A nemi szerepek csak nyomoruságot hoztak.
@ aelod:
Na tessék, ő a legjobb jócsaj a világon! Úgy lett szexistennő, hogy nála tízszer szebb nők sem rúghattak labdába mellette. Jó adottságai vannak, de nem egy szépség, az egyénisége meg kiüti a falakat! 154 centis alfanőstény.
Itt 43 éves! Szeretnék tíz év múlva ilyen kondiban lenni! :)
http://www.youtube.com/watch?v=KlfmutAJe0Q
@ Alex:
Én vagyok az életképtelen férfiak rémálma. :D
Van annyi pénzem, hogy három évig eléljek egy olyan drága városban, mint Tokió, vagy tíz évig egy olyan olcsóban, mint Budapest, van nyelvtudásom, képzettségem, tapasztalatom és személyiségem ahhoz, hogy ha gondolok egyet, felüljek az első gépre és elmenjek egy másik kontinensre dolgozni jó állásban jó fizetésért, és tudom, hogy bárhol bármikor egy nap alatt szerzek magamnak jó megjelenésű biztos egzisztenciával rendelkező pasit.
Azért vagyok valakivel, mert jól érzem magam vele és csak addig, amíg jól érzem magam vele. Nincs olyan külső vagy belső kényszer, ami benne tartana egy kapcsolatban, ami nekem nem jó. Nem vagyok senkinek az anyja, terapeutája, befektetője, eltartója. A magánéletben csak társ vagyok, ha valaki azt igényli, hogy a főnöke vagy a beosztottja legyek, az nem kell.
Szerepzavar akkor lenne, ha lenne olyan szerep, amit kötelező lenne betölteni. De nincs. Én osztom ki magamnak a szerepeket, jelenleg három szerepet játszom, mindegyiket teltházzal és mindegyiket élvezem. :)
Sajnálom és szánom azokat a nőket, akik bedőlnek ennek a programozásos agyrémnek. Senki nem lehet lelkileg egészséges, aki nem teheti, amit akar.
annamari írta:
Egy buzibárban is? :laugh:
annamari írta:
Azzal vitatkoznék, hogy pest olcsó é vagy sem de te onnan biztos tudod mi van itt így hiszel neked.
Azért vagy valakivel mert jól érzed magad vele? És ha van érzelem is a kedélyállapot mögött? Vagy általában nincs?
Ja és ha pesten jársz szólj, ha jól szeretnéd érezni magad:-)
Az ideálom gyakorlatilag teljesen megegyezik a ma elfogadott női ideálképpel, viszont csak az első pillantásnál fontos. Arra jó, hogy feltűnőbbek a számomra, de párválasztásnál egyáltalán nem fontos.
Az “ígéret” lényegével egyetértek, rám is igaz.
Akkor néztem pornót, amikor az életem nem volt szexuálisan rendben.
Szerintem a nők nem áhítoznak a csodálatra. Amiről te beszélsz, az önbizalomhiány. Inkább ellenkezőleg, a nők olyan férfira vágynak, akit ők csodálhatnak.
Biztos vagyok benne, hogy az eszményképek mesterségesek. Kíváncsi lennék, hogy ha ez a manipuláció nem létezne, akkor milyenek lennénk. (Külsőleg és személyiségileg is.) A társadalmi hatása a felszínesség, a külsőségek egyre fontosabbá válása.
Biztos, hogy van olyan ember, akinek jobb az ízlése, de kit érdekel? :)
annamari írta:
Ok, én szóltam.
annamari írta:
Jó a vaker kisanyám, de engem nem kell lenyűgöznöd. Átlátok én azokon a légvárokon, amiket csak azért építgetsz az egód köré, hogy leplezd a kétségbeesésedet, hogy egy valamirevaló pasas sem marad meg melletted.
Alex írta:
És nem kell a tamtamdobokat félreverni, mert nem ellened, hanem érted mondtam.
Rengeteg hozzád hasonló felvilágosult hölgyet ismerek, akik ezt a vakert nyomták évtizedeken keresztül. Ma meg ülnek a csilivili lakosztályukban egyedül és azt veszik észre, hogy a jó megjelenésű és biztos egzisztenciájú pasik már fiatalabb nőket hajkurásznak. Közben meg a munkában is kezdenek problémáik lenni, mert a feltörekvő új amazonok, akik pont ezeket a nézeteket vallják keményen túrják ki őket a helyükről és a pasik őket zabálják. Lehet, hogy van pénzük, de az este lassan telik és be kell vallaniuk, hogy irigységgel gondolnak azokra a lúzer kiscsajokra, akik ugyan egykor a baráti társaság oszlopos tagjai voltak és dicsérték a jó megtehetek minden életet, de az első adandó alkalommal elárulták a galerit és szánalmas dologra vetemedtek: hátradobták a lelki egészségüket és behódoltak. Mégis nem ezek azok, akik mindennap unalmukban számbaveszik a letűnt korkok dicsőségét, mert a jövőbe tekintenek, mely jövőt ott látják csillagszemű gyerekeik szemében.
Csak mondom, hogy tudd, hogy kb. még úgy 15 éved van a felismerésig, hogy az igazán valamirevaló pasasok soha nem fogják a szemedbe mondani, hogy csak cicának vagy jó.
Tudod mennyi annamarit ismerek? Legalább magadnak ne hazudjál.
annamari írta:
A hozzászólásaidból úgy gondolom, hogy te elsősorban a teljesítményük a tetteik alapján értékeled az embereket. Ez jó, sokkal jobb mintha pusztán az alapján ítélnéd meg, ahogy kinéznek vagy, hogy mijük van, hiszen az sokszor nem a saját érdemük hanem a szerencséé. Sőt, munkahelyi kapcsolatokban ez a fajta értékelés elengedhetetlen (vagy legalábbis annak kellene lennie). Gondolom a munkahelyeden nem sokáig maradnál a pozíciódban ha a beosztottaidat nem a teljesítményük alapján értékelnéd.
Viszont ez a fajta értékelés nem minden esetben a legjobb. Ha úgy tetszik nem a legpragmatikusabb, legcélravezetőbb. Vannak úgymond kivételek.
Mivel gyakorlati ember vagy közelítsük meg erről az oldalról. A barátaidat megválogathatod. Ha valamelyikük nem felel meg az elvárásaidnak, ajtó. A szüleidet és testvéreidet ugyan nem válogathatod meg de ha a kapcsolat velük nagyon hátrányos számodra, pl. egyoldalúan kihasználnak és leszarják az igényeidet, akkor van az a helyzet amikor a legjobb megoldás az lehet, hogy megszakítod velük a kapcsolatot.
Viszont ha saját magadról van szó más a helyzet ugyanis önmagad nem tudod elhagyni (fizikailag). Milyen lehet olyan valakivel életed minden percében együtt lenni akit semmibe veszel, akit lenézel, vagy akár gyűlölsz? A gyakorlat azt mutatja, hogy van olyan irányítói része az embernek amit nem tud közvetlenül a tudatával befolyásolni. Sokféleképp nevezik ezt a részt, legyen most tudatalatti. Innen jönnek az érzelmek az emóciók.
Aki az önértékelését csakis külsőségekhez köti az belül, tudat alatt fél, hogy elveszti azokat a tárgyait vagy képességeit amelyek miatt értékesnek tartja magát (ha vannak neki ilyenek). Akinek pedig nincsenek kiemelkedő képességei és nincs vagyona de erősen ezekhez köti az önértékelését, az szarul fogja érezni magát minden olyan pillanatban, amikor vagyonos vagy tőle jobb munkahellyel rendelkező emberrel találkozik vagy ilyet lát.
Ha valaki huzamosabb ideig van ilyen állapotban egyre jobban belesüpped és sokan közülük önszabotáló életmódba kezdenek, mert a tudatalatti állandóan dolgozik ellenük. Szabadulni akar attól akit értéktelennek tart.
Ha már szex topik és pornóról is szó volt. A pornószínésznők legtöbbje érzelmileg sérült ember, főleg azok akik nagyon alázós dolgokat is bevállalnak. Amelyiküknek van vagy marad némi önbecsülése, az miután összeszed valami pénzt, kiszáll a szakmából vagy átáll a kamera másik végére.
A szakmájukban elismert, sikeres embereknél is előfordul, hogy annyira összeköti az önbecsülését a szakmai sikerével, hogy ha átmenetileg vagy hosszabb távon kikerül a “kör közepéből” vagy elveszíti a pozícióját, teljesen összeomlik és nem képes újra talpra állni mert a pozíciója nélkül teljesen értéktelen senkinek tartja magát.
A kudarctól való félelem mögött is a legtöbbször az önértékelés csak teljesítményhez és birtokláshoz való kötése áll.
@ prolizoli:
A te elképzelésed alapján hogyan lehet növelni vagy csökkenteni az önbizalmat?
Az én önbizalmam abból táplálkozik, hogy tudom, mire vagyok képes, mert már megtettem és motivált vagyok arra, hogy megtegyem újra vagy túltejesítsem. Kiköltözöm Vegasba valamikor, nem csináltam még ilyet, nem tudhatom biztosra, hogy be fog jönni, de azt tudom, hogy mindent megteszek a célért, amire képes vagyok, mindent, ami eszembe jut és jónak látom. Itt az önbizalom nagyobb részt motivációból jön.
@ Alex:
Neked súlyos gondjaid vannak magaddal, ezért nem bírsz belenyugodni abba, hogy valaki nem a te elvárásaid szerint él. A legtöbb ember le se sz@rja, hogy szerinted mi a helyes és ez mindig így lesz ezután is.
Felőlem mindenki úgy gondolja és csinálja, ahogyan kedve tartja, amíg közvetlenül nem árt nekem vagy a családomnak.
annamari írta:
Ez nagyon igaz. Ha ma eszembe jut, milyen voltam 14-24 évesen, egy őrültet látok, aki vergődik a bezártságtól.
A feleségem is egy függetlenségi élharcos, olyan karakter, hogy ha kell, télen papucsban elmenne, kisétálna a házból, ha nem tetszene neki valami. Az esküvőn a pap előtt nemet mondott. Csak hogy tudjam ki az úr a háznál. Nem én, nem ő, hanem senki. Négy hónappal később már igent mondott. Egy kaland minden nap. Élesen tart.
II.Putyin998 cár írta:
Te egy kísérletező tipus vagy.
.Great írta:
Nos, akkor én is úgy gondolhatom és csinálhatom, ahogy kedvem tratja? Ok. Mert a te hozzászólásod nem adott nekem semmit, viszont az én hozzászólásom annamarinak nem beszólás volt, hanem részben tanács. És jószándékkal mondatam.
Egyébbként az az esküvői nem a párodtól az tényleg nagyon király húzás volt. Tetszett.
Duncan Shelley írta:
Akkor ebben egyetértünk. (Egészség, erő, termékenység, származás jelei, stb., hadd ne ismételjem meg, amiket leírtam.) A jó öreg Leonardo meg egyszerűen azt akarta tudni, hogy milyet fessen, faragjon, öntsön, hogy tessen, az már nem érdekelte, hogy miért. Ettől még a megfigyelései és az eredményei lehetnek jók és használhatóak, amit aztán a gyakorlat igazolt, mert a művei , amiknél alkalmazta, sikert arattak.
Sok mindenhez értett az fószer és bizonyos tudományokban úttörő is volt, de úgy látszik ez nem érdekelte. Egyes vélemények szerint a nők egyébként is teljesen hidegen hagyták, de az alábbi mondatából arra következtetek, hogy a nemiséget úgy általában nem szerette: “A nemzés aktusa és minden, ami azzal kapcsolatos, oly visszataszító, hogy az emberiség kipusztulna, ha nem volna ez hagyományos szokás és nem volnának csinos arcok és érzéki természetek.”
Duncan Shelley írta:
Szerinted én hogy a pélóba válaszoljak erre, úgy hogy ne legyen személyes, nem ideillő és zavaró? :talktothehand:
Duncan Shelley írta:
Nem mindig, például most sem.
Duncan Shelley írta:
Már megint olyan kérdéseket teszel fel és olyan felvetéseid vannak, amik nem rám vonatkoznak. Honnan tudjam, hogy mit gondolt és mit érzett a pasas, de nem lehetett kellemes látni, hogy a nő, akit szeret, épp szenved és ez miatta van. Nana, hogy fájt. Ami az eseményeket illeti, az nem pont így történt. A fickónak például azért kellett pár nap múlva csomagolnia, hogy odaköltözhessen a lány új barátja. Arról most nem beszélek, hogy ő hogy jött ilyen hirtelen a képbe, mert egy részt nem érdekes, más részt úgy is találnál rá mentséget, de emiatt nem hibáztatlak. Tudom, hogy a másik lányt kezdettől fogva jobban kedvelted, mint engem és neki drukkoltál, emiatt sem neheztelek. Rossz lóra tettél, előfordul, de most már ne törődj vele.
Egyébként köszönjük, most jól vagyunk. Mióta a dolog lecsengett én sokkal nyugodtabb vagyok, a pasi és a másik lány barátok maradtak (rendszeresen beszélgetnek, jó a viszony), és a csajszi jól megvan az új élettársával. De az a fiaskó egyikünknek sem hiányzott, akkor én is nagyon sajnáltam a lányt és hibásnak éreztem magam. Elismerem a felelősségem, de alapvetően nem én, vagy nem csak én tehettem róla. Ennek nagyon sok összetevője van, amik szerintem itt senkit nem érdekelnek, már csak azért sem mert semmi közük a szexhez, vagy a szerelemhez, a megállapodásokhoz van köze és azok megszegéséhez. Az emberi kapcsolatoknak sokféle alapja lehet (szerelem, szex, közös érdeklődés, munka, pénz, személyes érdekek, stb.), de mindig vannak feltételek és megállapodások, a viták abból vannak, ha ezeket nem tisztázzák a felek, a megcsalás pedig az, ha valaki nem tartja be azokat a szabályokat, amikben a párjával megegyeztek.
Duncan Shelley írta:
Szadista? Nem , sokkal inkább mazochistának érzem magam néha, hogy próbálok értelmes, használható válaszokat adni, de a reakciókból az derül ki, hogy nem voltam világos, vagy az illető el sem olvasta, hogy mit írtam. Örülnék, ha te elolvasnád.
Great írta:
Inkább érdekember. :-|
Nagyjából úgy voltam velük,hogy “egy azéé’ mindig legyen”,a többit meg majd meglátjuk.Viszont nyilván adott körből válogattam,ott pedig érzelmeknek nem volt helyük.Verébség lett volna.
Mi az ideálotok, és miért az?
Nekem a kedves női arc. Az alkat másodlagos.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Nincs ideálom, a legtöbb átlagos nőben is találok valami vonzót.
Mit gondoltok az ígéretről?
Nem ígérek semmit, csak hogy én jól vagyok és ebből arra következtetnek a lányok, hogy akkor velem ők is jól lesznek.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Én minden pornónézés alkalmával a nő örömére, élvezetére vagy odaadására próbáltam ráhangolódni.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Nem tudom kire miként hat, de jobb lenne, ha nem lenne…
Mi számotokra A Legjobb?
A JóIsten tudja, én nem! Bár még nem kérdeztem…
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Érdektelen vagyok, akinek kellek, az jól járhat, akinek nem, az meg jár ahogy jár.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
A nő kutya. Nem tudja mi van, foglalkoztatni kell és akkor boldog.
A férfi is vámpír?
A férfi birka, amit két puli terel ellenkező irányba.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Felesleges, mert görcsöt okozhat a lélekben.
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Sokan beprogramozzák maguknak, de csak eltakarják velük azt,amit valóban szeretnének.
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
A részemről nincs.
Alex írta:
Én sok embernek segítek, mert fizetnek érte (bérletet vesznek), amit mondok abban információ van érzelmek nélkül. Ha nem érti, adok még infót, ha akkor sem, akkor ráhagyom, vagy fogadást ajánlok azzal, hogy csinálja ahogy én mondom egy darabig és utána vonja le a következtetéseket. Általában az a felállás, hogy rajtam látszik,hogy igazam van és rajta látszik, hogy téved. A te esetedben nem merül fel ilyesmi.
Great írta:
Ha megfigyelted akkor többször említettem, hogy rengeteg hasonló esetet ismerek. Ez ebben az esetben pont az, amit Te úgy említettél, hogy ” rajtam látszik “.
És azért volt tanács, amit írtam, hogy figyelmeztessem arra, hogy ne legyen nekem igazam.
@ annamari: Baromira el vagy tévedve az erdőben, te nő! Elhitted, amit nyom a média és azt hiszed, hogy mekkora ász vagy. Más nő ugyanezt, amit te itt felsoroltál, megteszi gyerekek mellett… vagy akár többet. Én nem adnám ki magam, de nem húsz ember hallgatja a szavam, hanem maradjunk annyiban, a többszöröse, vannak gyerekeim, szabadon döntöttem, hogy nem akarok a gyerekeim apjával élni, amikor nem működött tovább, így, ahogy te írod, annyi és olyan pasit szedek fel, amennyit és amilyet akarok, bár ennek az időszaknak vége, mert komoly kapcsolatom van, amiben kiteljesedhetek, nem bezárkózom, meg összetörök benne, meg összesek, hanem még nagyobb lehetek…
Szóval, félnek tőled a férfiak? Inkább szánnak!
Ja, most pont nem egy világvárosban élek, hanem egy meseszép kisvárosban, gyönyörű környezetben.
prolizoli írta:
Ott is. ;-)
A bárhol nekem várost, országot jelent. Egy liftben, ahol egyedül vagyok, nekem sem menne. :)
aelod írta:
A trópusi területen általában olcsó az élet, a mediterrán és hidegebb égövi országok drágábbak. A trópus a legolcsóbb. A szubtrópusi égöv vegyes. A lerabolt, politikailag kifosztott országok is olcsók.
Ritkán vannak érzelmi hullámzásaim, ezeket nem veszem komolyan. Szabályaim vannak, amiket tilos megszegni. Az önfegyelem hiánya vagy elvesztése már válóok.
Annak esélye, hogy még egyszer Magyarországra menjek, a nulla felé tendál. ;-)
@ Alex:
:laugh:
Nagyon keveset tudsz az emberekről és az életről. Nyitott szemmel és elmével körül kellene nézned, hogy lásd a sokszínűséget és a szinte végtelen lehetőségeket, amiket az élet kínál. Majdnem mindenki a korlátok alapján határozza meg magát, ahelyett, hogy a lehetőségek alapján tenné. Próbáld ki, hátha sikerül.
@ prolizoli:
A kalandvágy segít abban, hogy túllépj a komfortzónán, a pragmatikus gondolkodásmód abban segít, hogy a bukásokat felhasználd magad építésére, hogy legközelebb ne bukj el ugyanott.
Az autóm biztosítva van, nem izgat. A lakást bérlem, ha elvesztem, bérlek másikat. Ha a pénzemet veszíteném el, azzal az önállóságom nagy részét veszíteném el és az fájna. Ha az állásomat veszíteném el, fájna, mert úgy érzem, nem érdemlem meg. Biztosan ki lennék bukva néhány napig, aztán felállnék és megoldanám valahogyan. Amit elértem, azt a személyiségemnek, képességeimnek, eszemnek és annak köszönhetem, amit tanultam, például nagymamámtól a pénzügyi elveket. A testi adottságaim esetenként segítettek, esetenként akadályoztak. Az önvádról régen leszoktam.
Great írta:
A feleséged nagyon impulzív nő lehet, én inkább számító bestia vagyok. :)
Nincs úr a háznál. Jó lenne ezt végre megérteni.
@ B.andi:
Nem akartalak bántani, van elég bajod nélkülem is.
A malackázást megérdemelted az elvakultságod miatt. :)
Duncan Shelley írta:
Azt gondolom, hogy a kudarcot másképp éli meg az, akinek van önbizalma – ott igazából nem is beszélhetünk kudarcról – mint az, aki az első nehézségnél feladja.
Persze “projektszinten” beszélhetünk sikertelenségről, de az csak akkor kudarc, ha azzá teszed magadnak.
annamari írta:
Mindkét romhalmaz autómat feltörik heti szinten-viccen kivül.A Golf-ból még a bokszzsákot is ellopták,pedig 70 kilóvolt,hehe:))Rohadt buzik.
A lakást magam is bérlem,nem a nevemen van-illetve részben-de a nem én vagyok a kezes.
A pénzemet nem veszithetem el,mert azért meg kellene,hogy öljenek többünket is,ami a jelenlegi európai katonai helyzete illeti,lehetetlen-egyszóval lesz@rom.
Mindent a tahóságomnak köszönhetek és soha sem vesziteném el a fejemet.
Voltam bunyesz máshol is,és ott is hasra estek előttem.
Ez ennyire egyszerű lenne?
Micsoda fostalicska világban élünk,sil tout plait,mes ami… :-P
annamari írta:
Na most azt mondom,hogy bujj el,lütyő!
Azt sem tudod miről beszélsz.
Nőként mindig is ki leszel szolgáltatva.Legfeljebb jól taktikázhatsz.
Persze magadnak és a fórumnak azt hazudsz,amit akarsz.
A régi Száva Lajcsit kéne megismerned.Sehol sem vagy enélkül az élmény nélkül.
annamari írta:
Sőt-mondaná a költő…
II.Putyin998 cár írta:
Mi van akkor, ha nem romhalmaz autóval jársz, hanem valami nagymenővel, ami ott az? Annak nincs tekintélye? Azt is feltörik, ellopják?
II.Putyin998 cár írta:
Ezt mondd el az Igazi Gorkie-nak. Nem is értené, hogy miről beszélsz. :)
21 éve vállalkozó, azóta nem volt veszteséges éve, a jég hátán is megél, mindig tele van pénzzel, mindenki vele akar dolgozni. Hajdani férjét éveken át ő tartotta el stb. Semmilyen ismert módszerrel nem lehet kordában tartani. Próbáltam. Más is, és nem ment senkinek. Született domina. De miatta tudok hinni az emberiségben. 8-)
annamari írta:
Talán nekem is kellene. Az önvád talán életem legjellegzetesebb része. :(
Egyébként kész az új cikk, nagyjából, lassan fellövésre kerül.
Duncan Shelley írta:
Szeritem nem me’ tuggyák, hogy a putyiné és ha hozzányúlnak akkor egy hétig apró szeget fognak sz :-D rni :-) :-)
@ annamari:
Hogyan lehet 20 hisztiző nőt 1 perc alatt lecsillapítani?
annamari írta:
Ezt itt megválaszolom a többi amit írtál szerintem nem tartozik a szex topikhoz majd az üzenetek topikban találod a választ amennyiben keresnéd :-)
Egyszóval akkor nem is szeretsz meg senkit? Mert félsz, hogy azt követően elvesztenéd az önfegyelmed? Tudod csak az veszíti/veszítheti el aki hajlamos rá vagy épp soha nem volt neki igazi önfegyelme.
Ha ennyire független vagy akkor miért kellenek a szabályok? hmm?
Duncan Shelley írta:
– Kuss legyen vagy holnap hisztizhettek a munkaügyi központban!
Valahogy így :chic:
annamari írta:
Milyen rendszer az, amiben a főnök jelenléte esetén áll fennt csak a rend? És ki vállogatta össze ezeket a csajokat, ha mind idegbeteg ? És hogyhogy a főnököd nem tud rendet csinálni velük nélküled?
Duncan Shelley írta:
Önbizalom = Tudás.
Duncan Shelley írta:
Én minden összeesküvésre éhes vagyok. :D
Na, végére értem ennek a kettévert sok kommentnek végre (az előző cikkével együtt..), bár a végefelé már csak “futottam” őket. A cikket nem ma olvastam, de kivételesen nem akartam válaszolni, míg nem kutakodom át a véleményeket.
Talán még ma írok is valami normálisat. ^^
Később.
“Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?”
Nincs kőbe vésett ideálom. Vannak dolgok, testi-lelki tulajdonságok, amik fontosak, amik némileg rugalmas határok között mozoghatnak.
“Mit gondoltok az ígéretről?”
Úgy lehet, ahogy mondod.
“Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?”
Igen. Legelőször a kíváncsiság miatt. Máskor esetleges ötletszerzés miatt. Máskor “feszültséglevezetés” miatt. Megint máskor amiatt, hogy némi betekintést nyerjek, miféle aberrációk lehetségesek ebben a témában.
“Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?”
Megtévesztés.
“Mi számotokra A Legjobb?”
Ez sincs kőbe vésve. Azzal kizárnám a jövőbeli még jobb esélyét.
“Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?”
Rengeteg nő az. De akad, aki nem.
“A férfi is vámpír?”
Ugyanaz, mint a nőknél.
“Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?”
Nyilvánvaló. Számomra.
“Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?”
Megtévesztés.
“Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?”
Lehetetlen.
aelod írta:
Én erre kicsit megfogalmazást ismerek, némileg pontosabb szerintem ehhez a témához; Kidöntve minden fát meg lehet mászni.
*kicsit más megfogalmazást
Muad-Dib írta:
Te lehet hogy így ismered de a székelyek a fát nem megmásszák hanem kivágják s gallyazzák :-)
Vagy pedig csapolják :heh:
Duncan Shelley írta:
Itt senki sem jár jó kocsival,mert ezeken a kis utcákon,ebben a forgalomban ez “missön impászibböl.”
Csak az OM focistái meg egy két hires szinész,meg pár dealer,de ők is csak néha.
A milliomos vállalkozók sem jönnek be a belvárosba saját kocsival,legfeljebb egy kis Merci Smarttal.Taxiznak inkább.
Nem tisztelet kérdése egyébként.Ez egy ilyen csöves hely.Reggel a ház előtt két kocsi ablakát is beverték a semmiért.Ez van.
Duncan Shelley írta:
Igen,ez nyilván igy van,de nem minden élettérben lenne az.
Én sem lennék mindenhol Putyin.Cár meg főleg nem.Börtöntöltelék annál inkább.Vagy halott.
Egy nő tud sokkal alkalmazkodóbb és manipulativabb lenni.
És kell is neki.Ez téves nemi eszmény vagy sem,de én igy látom,gondolom,tapasztalom.
A “mi” nyelvünkön szólva,egy nő alatt fasz van,vagy néha(ha kell és úgy itéli meg)faszt növeszt,az nem ugyanaz.
De persze.
Egyébként egyszer irtál egy példát amiben Elvis-t hoztad fel,emlékszel?
És ott a lényeg.
Akármenyire is sikeres egy nő,attól még nő marad.Annak kell maradnia tudatosan.Nincs ezzel semmi baj és ez nem kritika.
Egy nő legyen NŐ,egy férfi meg FÉRFI.
aelod írta:
Azért mert az enyém,azért csak összekarcolni szokták.Nem tanulnak semmiből.
II.Putyin998 cár írta:
…és ennek gondolom van következménye
@ II.Putyin998 cár:
Azt írtam, hogy Elvis volt a király a zene egyik irányzatában, de egy senki lett volna olyan viszonyrendszerben, ahol mondjuk azon az alapon mérik az ember értékét, hogy hány kg szenet bányászik ki /nap. Arra írtam ezt, hogy lehetséges, hogy a baj velem, veled, velünk az, hogy nem a megfelelő világban, vagyis nem a megfelelő viszonyrendszerben vagyunk. Máshol más megítélés alá eshetnénk, akár szélsőségesen másba.
De ez mindenkire igaz, kromoszómáktól függetlenül.
Duncan Shelley írta:
Én is pontosan igy értettem.
A feleségem a munkahelyén kvázi “mindenható”(erősen idézőjelben).
Itt nem ismeri a nyelvet,nem ismeri a várost,rám van utalva.Pedig csak a földrajzi helyzete változik meg mikor idejön,semmi egyéb.
Ha egy minden értelemben erős férfi kerül más viszonyrendszerben,akkor neki mindenképpen kicsivel könnyebb dolga lesz az új helyzetek kezelésével,mint egy nőnek(aki szintén erős).Viszont a nőnek ezt tudnia kell és ezért Nőként kell tudnia kezelni bármilyen helyzetet.
Nem jobb,nem rosszabb- inkább más megközelitést mondanék zárszóként.
Na.
Mi az ideálotok, és miért az?
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Ahogy egy cikkel előbb is írtam, nincs kifejezett ideálom. Nem azért fog megtetszeni egy nő, mert teszem azt szőkekékszemű, és nem fog elriasztani, ha esetleg nem az. Persze, vannak olyan dolgok, amik jobban vonzanak, míg mások taszítanak. Már-már nevetséges, hogy milyen ég-és-föld különbségek vannak azon nők között, akik megtetszenek. Számomra alapvető kikötésnek számít viszont a testi “teljesség” (ez kicsit hülyén hangzik, de talán ez a legjobb ellentéte a testi “fogyatékosságnak”, ami ugyan szintén hülyén hangzik..). Tehát ne legyen túlsúlyos, kancsal, kopasz, fogatlan, sánta, vak, ilyenek… ^^ Ja, és ne legyen nálam magasabb. Továbbá fájdítja a szépérzékem, ha valakinek nagyon szélesen vannak a szemei, magasan a homloka, lapos az orra, stb.
Amit még tudnék ide írni, az az, hogy a belső tulajdonságaival egészítsen ki, ha lehet, vagy legyen hasonló, mint én.
Mit gondoltok az ígéretről?
Lyukat kell beszélni a hasba, huh? Aztat mindeki szereti..
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Előfordul. Az egyedüllét során felgyülemlett feszültség levezetésére megfelelő.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Negatív önértékelés, önbizalomhiány, avagy túlzott önbizalom, aberrált szexuális kapcsolatok, túl hamar jelentkező szexualitás.. talán.
Mi számotokra A Legjobb?
Nem tudom, még nem találkoztam vele.
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Az majd akkor derül ki.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
Igen. Valószínűnek tartom, hogy a társadalom tette ilyenné. Mivel ki lett rekesztve a “normák” által egy s másból, örömmel veszi, ha azt a részét fényezik, amit egyébként homály fed.
A férfi is vámpír?
Óóó, igen.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Én nem vagyok eszménykép, sose voltam az. Lenni is csak akkor leszek, ha valamikor híres leszek.
Az értelmük? Semmi. A céljuk? Konzumáláááás!
Teljesen mindegy, hogy miről mi az eszménykép épp, lehet szó telefonról, ruháról, hajviseletről, testalkatról, egy a célja! Minél többet szerezz belőle! Föntről meg csak osztanak és uralkodnak…
De ez a topik most nem erről szól! :D
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Áh. Szimpla konspiráció!
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Biztos a boldogság. Hiszen mindennek a boldogság a célja… vagy nem? Ja, ez nem az a hely?
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Hát, tulajdonképpen ez nem is lehetséges. Mert ha valaki azt mondja nekem, hogy “figyelj már, nekem sokkal szebb lányok tetszenek, akiket te favorizálsz, azok rondák”, hát én azt mondanám neki, hogy…. nem. Ízlést nem lehet ráerőltetni másra.
“Nézd, itt ez a spenót, kurva finom, EDD MÁR MEG!”
“Látod azt a lányt, milyen szép HATALMAS picsája van?!”
Ááááááááááááááá!
Minden normális embernek a saját ízlése a mérvadó, mindenki másé ostobaságnak tűnik. (Már azoké, akiké más.)
Mi az ideálotok, és miért az?
A szellemi értékek érdekelnek elsősorban, hogy egy hullámhosszon legyünk: lelki igényesség, intelligencia, empatikusság, stabilitás, önbizalom, komolyság, becsvágy.
Ezek meglétekor általában egy testi arányosság is társul a személyhez: ha mentálisan rendben vannak a dolgok, akkor test is aránylik a rendhez.
Ami a testet illeti, legyen arányos, sugározza a belső magabiztosságot és intelligenciát is. Fontos az esztétika, ami nálam azt jelenti: arany középút, szélsőségektől mentesség. Ne vegyek észre rajta erőltetett külcsínt. Ahogy kinéz, az legyen természetes.
Azért van ez így, mert a magam útját jártam és akarom járni. Ne más mondja meg kit szeressek, a saját céljaimhoz rendeltem az igényeimet. És itt jön az a további kritérium, hogy a legnagyobb céljaink relevánsak legyenek.
Mióta az eszemet tudom olyan párt kerestem, akivel ketten majd nagy célokat valósítunk meg. Megtaláljuk az utat felfelé és ezen az úton ketten megyünk végig, közösen megmászva a fejlettségi szinteket. Ezért kerestem azt a NŐT, aki már túljutott a bagatell játszmákon, tudja mit akar és készen áll arra, hogy éljen. Ismeri önmagát, igényeit, céljait és egy társat keres, akivel együtt hamarabb érnek célt.
Sokáig úgy éreztem, hogy olyan magasra tettem a lécet, hogy ez nem fog menni. A kitartás meghozta az eredményt. Megtaláltam akit kerestem, és fordítva is így alakult. Nem a véletlen vagy a próbálkozás játszott közre, hanem a tudatosság.
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
A mentális paraméterek kőbe vésettek. A testi vonzalom nekem kevés. Számomra alacsony szintű játszma a testi élvezetek szintjén vergődni. A test fontos az esztétika miatt, de másodlagos.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Néztem pornót. Azért, mert máshogy nem volt módom belelátni a szex témába.
Illúzió… és csapda is egyben. Függőséget, ízlésficamot, mentális torzulást okoz azoknál, akiknek nincs más módjuk arra, hogy testi kapcsolatot létesítsenek a másik nemmel. Bár szerintem főleg férfiak szenvedhetnek tőle, mert férfiak lezüllesztésére van kihegyezve az egész pornóipar. Én főleg káoszt éreztem magamban, mikor a filmek hatása alatt voltam. Ezernyi ellentmondás. Mármint a józanész totál mást diktál, eleve nem kellene ilyen videóknak léteznie.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Állati sorba taszítja az embereket.
Mi számotokra A Legjobb?
A kiegyensúlyozottság. A mértéktartással egybekötött testi boldogság – összeegyeztetett igények.
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Én mindent megkapok, amire szükségem van, és mindezt anélkül, hogy a párom kényszert érezne. Voltak irreális igényeim, amik a pornófilmekből ragadtak bele a gondolatvilágomba, de sikeresen megszüntettem őket, mert beláttam, hogy baromság.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
„A gazda szeme hizlalja a jószágot.” Mindkét nemnek szüksége van a megerősítésre a harmóniához. Ha a bók / dicséret őszinte, akkor nem kell fukarkodni vele.
Az valóban probléma, ha valaki csodálat nélkül nem képes egyről a kettőre jutni.
Ellenszere az lehet, ha a nő fejleszti magát azon a területen, ahol csodálatot vár el. A profizmus vonzza a csodálatot. A pozitív visszacsatolást pedig arra használja, hogy még motiváltabb legyen és még tovább jusson. Persze ehhez az kell, hogy céltudatos legyen, és maga miatt tegye, amit tesz, ne a mások csodálatáért.
A férfi is vámpír?
Igen. Van amikor a férfinak van szüksége együttérzésre, bátorításra, megerősítésre.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Azért vannak, hogy mindig legyen mivel foglalkoznia az embereknek. Mivel elég komoly szerepet tölt be a szex és a nemiség az emberek életében, ezért felülről ez az egyik legkomolyabb befolyásolási lehetőség. A féken tartás eszköze, segítségével a többség soha nem válhat azzá, amivé lehetne.
Aki ezen a szinten megragad, az csak kínlódik, és nem támaszt tartósan magasabb igényeket. Jól manipulálható.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Abszolút. Önmagukban, média nélkül az eszmények életképtelenek. Központilag gerjesztett bomlasztó elemekkel állunk szemben. „A romlottság sosem volt ennyire szalonképes”
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Relatív. Mitől jó az én ízlésem, mikor az teljesen egyedi, a sajátom? Különböző ízlések társulnak különböző igényekhez. Összehasonlítás előtt először azt kellene tisztázni, kinek mi az igénye. Ha hasonlók az igények akkor lehet vitatkozni, bár szerintem nem érdemes.
Találja meg mindenki a saját igényét, ha megtalálta akkor vállalja büszkén. Ennyi a történet :)
I. rész
MI AZ IDEÁLOTOK ÉS MIÉRT AZ?
Legyen ápolt, adjon az öltözködésére (legyen egyszerű, letisztult és szeresse a feketét (is) ), legyen megbízható, szavahihető, tisztelettudó, kellemes az érintése, érdeklődő, tudjak vele beszélgetni, legyenek eredeti gondolatai, konszenzusra és/vagy kompromisszumra törekedjen, legyen következetes, együttműködő, döntésre képes, kommunikációjában közérthető, hiteles és nem utolsó sorban fogadjon el engem a hibáimmal együtt. :-))
Összességében tetsszen és érezzem őt külsőleg és belsőleg.
MENNYIRE FONTOS AZ IDEÁL, MENNYIRE VAN KŐBE VÉSVE MINDEN PARAMÉTER? VAN AMI NAGYON FONTOS ÉS VAN AMI NEM?
Fontos. Azért bizonyos “sávokon” belül mozogjon akkor is, ha kedvetlen, nincs toppon. Ja – és az írása ne hemzsegjen a helyesírási hibáktól, ez valahogy frusztrál, sokmindent elárul.
NÉZTETEK, NÉZTEK PORNÓT? HA IGEN, MIÉRT, HA NEM, MIÉRT NEM?
A műfajt, ismerem, anno kíváncsiságból megnéztem néhányat. Ma nem nézem, mert igénytelennek, durvának, erőltetettnek, nagyon direktnek, sekélyesnek, szélsőségesnek tartom. A jó erotikus filmeket, nem sorolom a pornográfiához.
SZERINTETEK MI A PORNÓ TÁRSADALMI HATÁSA?
Első körös üzenete a nemi stimuláció, a fantáziálás, az igények kielégítése. Másod körös üzenete a szólásszabadság, korábban, a hatalom ellen, a vallások ellen felhasználható fegyvernek is tekintették.
Akár pornó, akár erotikus film, mindkettőnek köze van a szexhez, ennélfogva a nemiség áradó erőit használják/használtatják. Ezeket az erőket tudatosan terelnék mederbe, korlátoznák vagy éppen tudatosan szabadítanák fel a különböző vallások – tudván tudva, hogy a szex a közvetlen transzcendenciához vezető út egyike.
Folyt. köv.
Duncan Shelley írta:
17. Úgy beszéltem velük, mintha nem hisztiznének.
aelod írta:
Azt hiszed, hogy ez megnyugtatna bárkit? Csak rontana a helyzeten.
Alex írta:
Gyakran kiborulsz. Olyankor megváltozik a szóhasználatod, fölényeskedő leszel és elkezdesz érzelmi hátországot építeni magadnak, hogy legyen mibe kapaszkodnod (keresel olyanokat, akikkel egyetértésre tudsz jutni valamiben, bármiben, hogy ez megerősítsen téged). A nők között is vannak labilis tipusok, nem csak a férfiak között.
19-30 közötti nők vannak alattam, 23-24 az átlagéletkor, vendégeket fogadnak, kísérnek, szórakoztatnak. Van olyan, hogy sok minden összejön, akkor egyszer, amikor kiborultak, az éjszaka összes kellemetlen élményét megfejelte egy bunkókból álló társaság érkezése. A főbunkó pofon ütötte az egyik csajomat, ez volt az utolsó csepp a pohárban, ami után jött a kollektív hiszti. Nem mindig vagyok bent, a munkám miatt egyszer-egyszer el kell mennem. Ekkor is pont ez történt.
A főnököm nem tud ilyen eseteket kezelni. Leüvöltheti mindenkinek a fejét, de ez nem segít. Az én felelősségem, az én megítélésem. Helyretettem az érzelmeket, kezeltem a keménylegényt, ment minden tovább.
Az éjszakában sok minden megtörténhet, egy 5 csillagos hotelben is. Nálunk nincs olyan perce a napnak, amikor valami bezár. A shownak mennie kell akármi történik. ;-)
“Mi az ideálotok, és miért az?”
Nincs konkrét ideál,az a lényeg,hogy meg fogjon valami a személyiségében.
(Réges-régen, a szőke nő volt a favorit,nem is tudom miért,de a lényeg,hogy hiába volt egy szőke nő mellett egy másik szép barna hajú lány,akkor is a szőke volt előrébb nálam.
“Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?”
Igen.Hogy miért is. Hmmm. Lazulásnak jó volt :D
“Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?”
Olyan értékékeket állít ami nem fedi a valóságot.
“A férfi is vámpír?”
Némelyikük az :/
“Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?”
Vicc az egész
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Igen.
“Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?”
Putyin mondta jól,olyan van,hogy más!
annamari írta:
A kollektiv hisztihez az kell, hogy ne legyenek kapaszkodók az alkalmazottak számára. Ha a rendet csak a főnök tudja rendbehozni és nincs valamiféle beépített megchanizmus is a rednszerben az ellen, hogy ne legyen kollektiv hiszti, bármi is történik, azt mutatja, hogy ott a rendszerben gyenge pontok vannak. Miként javítottátok meg a rendszert az eset után, hogy ne főnök függő, hanem rendszerfüggő legyen a hisztikezelés illetve annak nem kialakulása?
@ annamari: Kedves, nekem nincsen bajom, sem magammal, sem veled, sem a véleményeddel, sem az életfelfogásoddal! :-) Kívánom, hogy legyél boldog azzal a húsz nővel, akit irányítasz és azt is kívánom, hogy legyen olyan férfi az életedben, aki mellett lehet, akár 200 nőt is irányíthatsz majd, mert megadja hozzá az erőt. Egy férfi attól boldog, ha boldoggá tehet, nem gyengíteni akar téged, hanem erősíteni, nem kiszolgáltatottá tenni, hanem a saját erejét adja oda és a női gyengédségedből merít erőt magának. A gyengédség nem egyelő a gyengeséggel és azzal sem, hogy odaadod a puncidat neki. A gyengédség a nők teremtő ereje. Nem mondom, hogy minden férfi ilyen ideál, amit feljebb vázoltam, sőt azt sem, hogy aki a helyes pofit és kerek popsit látja benned mindegyik, meg tudja adni mint fent, viszont azt is kívánom, hogy észrevedd, ha találkozol egy ilyen férfival.
Azt gondolom, hogy a nő döntse el, hogy akar-e gyereket vagy sem. Azt viszont nem gondolom, hogy attól egy nő különb lenne, hogy nem szül gyereket, ahogy nem különb attól, hogy szül. Az más kérdés, hogy aki szül, az vállalja azt a felelősségét, amit joggal vár el tőle az emberiség. Hiszen, amikor Te 70 leszel, tele pénzzel, akkor nem mindegy, hogy lesz-e ember, aki elveti a búzát, learatja, megőrli és megsüti a kenyeret neked, a pénzedért vagy mindezt neked kell megtenni, még akkor is, ha nem tetszik. Már sok kicsi kínai sem lesz a születésszabályozás miatt és India is jön fel, nem lesznek örökké a nyugat rabszolgái.
Azt fenntartom, hogy nem látok semmi különlegeset abban, hogy egyedülállóként dolgozol és eltartod magad. Ennél egyszerűbb dolgot el sem tudok képzelni, Putyin kurvái is meg tudják tenni. :-) És az önző látásmódod sem zavar, Te, csakhuszemberfőnöke.
HELYZETJELENTÉS
Kiküldtem a 3. cikkhez a jelszavakat. Ha 3 órán belül nem kapja meg valaki, tehát ma 15 óráig, akkor panaszkodjon.
Jelen állás szerint megfeleződött a társaság, méghozzá pontosan megfeleződött. Ilyen sem volt még. Akik nem szóltak hozzá, azokkal mi van? Felizgultak? :)
Duncan Shelley írta:
Biztos besérültek :laugh:
MI SZÁMOTOKRA A Legjobb?
Inkább “KI”. Akivel kiegészülök, akire felnézek, akivel tudok kihívásokat megélni, akivel a legőszintébb tudok lenni, akivel tudjuk egymást kezelni, elfogadni, tisztelni, formálni, megérteni, szeretni. Az A Legjobb, akivel mindez oda-vissza működik. :-))
MI SZÁMOTOKRA AZ A LEGJOBB, AMIT MÉG MEGKAPHATTOK, ÉS MI AZ, AMIT MÁR NEM (JÓZAN BELÁTÁS ALAPJÁN)?
Már megkaptam a számomra A Legjobbat. Mi az, amit már nem? Ezen még gondolkodnom kell. De ettől még nem biztos, hogy lesz válasz.
SZERINTETEK A NŐ VÁMPÍR? HA IGEN, MIÉRT AZ, ÉS MIT LEHETNE TENNI ELLENE?
A FÉRFI IS VÁMPÍR?
Mindazokat vámpírnak gondolom – akár nők, akár férfiak -, akik valamilyen formában mások energiájára igényt tartanak és így-vagy úgy, el is veszik. Nem gondolom, hogy kivétel lennék. :blush:
MI A VÉLEMÉNYETEK AZ IDEÁLOKRÓL, ESZMÉNYKÉPEKRŐL?
Jó, hogy vannak, léteznek. Motiválnak, inspirálnak, képessé tesznek dolgokra, gondolkodásmódot formálnak.
ELFOGADHATÓ SZÁMOTOKRA, HOGY EZEK AZ ESZMÉNYEK MESTERSÉGESEK?
Igen. De kérdés, hogy mire vonatkozik, a mesterséges.
SZERINTETEK MI A TÁRSADALMI HATÁSA AZ ESZMÉNYKÉPEKNEK?
Valami felé tereln(én)ek, trendet formál(ná)nak, medret szab(ná)nak
ÉS A 2 KÉRDÉS BŐVEBB VÁLASZA, EGYBEN.
1. Ha a mesterségesség arra vonatkozik, hogy szélsőségesen, extrémen befolyásolni valamit, akkor igen, mesterséges, mert “belenyúlt” valamibe, saját céljainak megfelelően. Pl. a divatbemutatók kifutóin látni olyan ruha/cipő költeményeket, melyekkel nem feltétlenül jelennék/jelennénk meg bárhol is a mindennapokban. Ha úgy értelmezem, hogy nem az a céljuk, hogy erre rávegyenek, hanem az, hogy inspiráljanak, ötleteket adjanak, vonalvezetést mutassanak, anyagismeretre- és szín(kombináció)használatra neveljenek, ízlést formáljanak, vagyis csak azt vegyem ki belőle, ami nekem jó, akkor talán nem mesterséges. Kérdés, mennyit veszek “én” át és mennyi van “belőlük”.
2. Mivel a gyereknevelés is egyfajta terelés, beleszólás a viselkedésbe, innen megközelítve, akkor ez is mesterséges?
3. Ha a mesterségesség arra vonatkozik, hogy példát mutassanak, motiváljanak, önbízalmat erősítsenek, konkrét személyek, akkor nem tartom műnek, ha az emberi képességeket és erőfeszítéseket veszem alapul. Konkrét eset az életemből: meg akartam csinálni valamit és nem sikerült. A mellettem lévő lány megcsinálta. Ezen felbuzdúlva, megráztam magam, másképp álltam hozzá a feladathoz, úgy, gondoltam, én is “képes vagyok” megcsinálni. És megcsináltam. Valami megváltozott bennem, ami képessé tett rá. Pedig nem egy híresség csinálta meg, hanem egy hús-vér ember, a baráti körből.
Ő pl. lehet eszménykép és szerintem nem mesterséges: https://www.youtube.com/watch?v=bA7Jygexja0
4. Na és Amer, a varázsló? :) Ő nem hús-vér ember (vagy mégis? :-)) ), mesterségesen kreált, de sokféle emberi tulajdonsággal felruházott, a mai napig tanul, és ő is (lehet) eszménykép. :-))
Nem baj, ha egy eszménykép mesterséges is, a fő, hogy eszményképpé léphessen elő, számomra is.
VAN OLYAN EMBER, AKINEK JOBB AZ ÍZLÉSE, MINT A TIÉTEK?
Van.
@ Duncan Shelley:
en nem kaptam jelszot. kerek szepen.
@ never:
Kiment újra.
Kérek jelszót, nem kaptam.
Köszi.
Mi az ideálotok, és miért az?
Mennyire fontos az ideál, mennyire van kőbe vésve minden paraméter? Van, ami nagyon fontos, és van, ami nem?
Számomra külsőleg csak plátói ideáll van. Valahogy mindig úgy alakul, hogy aki nekem külalakra igazán tetszene, annak én nem. A megjelenés legyen tüneményes, az arca mosolygós, mikor igazán mosolyog, akkor legyen kis gödröcske az arcán. Hajszín az mindegy, úgyis változni fog, viszont a fazon az fontos. A hátul felnyírt, oldalt hosszabbra hagyott, fufru nélkül. A magasság nagyban befolyásolja az összhatást, 155-165cm amivel igazán lenyűgőzne. Testalkatilag, pedig egyértelműen sugárzó nőiesség áradjon felőle. A konkrét okát nem tudom miért, csak azt, hogy egy ilyen megjelenésű lány mellett szívesen eltölteném a további életemet. Persze azért az illető természete is fontos.
Mivel eddig nem sikerült az ideállommal közelebbi ismeretséget szőni ezért, nem fontos. Ami biztos, hogy közrejátszik az a találkozáskor fellépő természetes izgalom, ami az ideáll esetében határozottan jelentkezik, lehet hogy ezért akarom ennyire.
Mit gondoltok az ígéretről?
Manapság fontos a jó “csomagolás”. A szituációk többségében a döntést gyorsan kell meghozni és visszakozni úgy is lehet.
Néztetek, néztek pornót? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?
Igen, alkalmanként. A legfőbb motiváció a kíváncsiság. Olyan, mint az állatkert, az ember megnézi azt, amit még nem látott, csak hallott, vagy csak a fantáziált róla.
Szerintetek mi a pornó társadalmi hatása?
Nem szabadna hatás gyakorolnia a társadalomra, de szerintem sikerül. Ami szemmel látható, hogy az nők egy része próbál hasonlítani az ott szereplőkre, pusztán megfelelőségi vágyból.
Mi számotokra A Legjobb?
A legjobb az lenne, ha megtalálnám az ideállom és, mint a mesében az Óperenciás tengeren túl.
Mi számotokra az A Legjobb, amit még megkaphattok, és mi az, amit már nem (józan belátás alapján)?
Egy tünemény,akinek én leszek a legjobb, és itt elég az ideáll adottságaiból akár egy is.
Szerintetek a nő vámpír? Ha igen, miért az, és mit lehetne tenni ellene?
Igen, az ok egyértelmű: Önbizalomhiány.
A férfi is vámpír?
Igen.
Mi a véleményetek az ideálokról, eszményképekről?
Fontos, hogy legyenek álmaim, még olyan áron is, hogy akár soha ne teljesüljenek, mert ez motivál.
Elfogadható számotokra, hogy ezek az eszmények mesterségesek?
Szerintetek mi a társadalmi hatása az eszményképeknek?
Egyértelműen mesterségesek, ezzel próbálnak egyformára formálni önszántunkból.
Van olyan ember, akinek jobb az ízlése, mint a tiétek?
Nincs. ;-)
@ Duncan Shelley:
Hát, remélem érthetően el tudom magyarázni.
Tömitőgyűrű: Hát a vízcsap kifolyójánál, ahol összeillesztődik, az illesztési helyen ne csöpögjön a víz, egy gumikarika van a belső fémmenetre rárakva. Az egyik fémrész a mosogatóhoz, vagy mosdóhoz van rögzítve, a másik fémrész menetesen kapcsolódva maga a kifolyócső.
Ha sokat forgatod a kifolyócsövet egy idő után a gumigyűrű( más néven tömítőgyűrű) ellazul, elöregszik, és így csöpög a csap. Ezért kell cserélni.
Én annyira belenevelődtem, hogy főzni tudni kell, muszály főzni.
A mindennapi rutinfőzést én se szeretem, de van amikor jó főzni, amikor egy érdekes receptet próbálok, és ízlik a családnak. Az siker.
Mi az előnye, ha nem tud főzni? Miért kell, hogy utálja?
Ne az evéssel foglalkozzon, és annak készítésével?
@ Duncan Shelley:
sajnos meg mindig nem jott meg, megneztem spamet mindent :(
es a tobbiek mar vigan olvastak :))
Még nem kaptam jelszót. Kérek, jelszót.
Köszi.
@ Mese:
@ never:
Újra kiküldtem a jelszót. Harmadszorra. :)
Ezek a yahoos címek…
tunder írta:
Egyre inkább biztos, hogy a hagyományos ebédkészítés, egy vagy több fogás, ízharmónia stb., nem jó a testnek. Az íz nem megbízható jellemzője a hasznos tápanyagnak. Ez az egyik. A másik, hogy van a főzésnél fontosabb is. Nekem fontos, hogy a nő, akivel élek, váltsa meg a világot. :)
És legyen annyira vagány, hogy beintsen a szokásoknak.
Jelen állás szerint megfeleződött a társaság, méghozzá pontosan megfeleződött. Ilyen sem volt még. Akik nem szóltak hozzá, azokkal mi van? Felizgultak?
Nem, sajnos időhiány miatt lemaradtam :-(
Duncan Shelley írta:
Asszem ezert imadlak meg külön is!
@ Duncan:
Eddig mindig megkaptam gond nélkül. Arra gondoltam, hogy esetleg nekem nem jár, mert időben eléggé határeseten (későn) írtam véleményt.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm :-))
Duncan Shelley írta:
Adósom vagy az explanation-el a francia hölgy kapcsán :-D
Miért? Mert érdekel. ;-) és mert nem jöttem rá magamtól.
@ aelod:
“Alizee’s ass makes me believe in God.”
:-*
:-))
Duncan Shelley írta:
:laugh: :rotfl:
Erste :yes: klass a hölgyike az ziher
@ Duncan Shelley:
A mindennapi rutinfőzést én se szeretem, de van amikor jó főzni, amikor egy érdekes receptet próbálok, és ízlik a családnak. Az siker.
Mi az előnye, ha nem tud főzni? Miért kell, hogy utálja?
Ne az evéssel foglalkozzon, és annak készítésével?
Egyre inkább biztos, hogy a hagyományos ebédkészítés, egy vagy több fogás, ízharmónia stb., nem jó a testnek. Az íz nem megbízható jellemzője a hasznos tápanyagnak. Ez az egyik. A másik, hogy van a főzésnél fontosabb is. Nekem fontos, hogy a nő, akivel élek, váltsa meg a világot. Smile
És legyen annyira vagány, hogy beintsen a szokásoknak.
Aha,értem. A hős Amazonokat szereted. :-D
Na, de akkor mit eszel, ha nem főzöl és nem főznek neked?
Vagy fényevő vagy? Akik sose esznek, csak isznak? Mert ilyet is hallottam.
Mindig nyersen nyerset? Nyers árpa,nyers búza? magvak? A húst sem, vagy az jó nyersen?
tunder írta:
Ezek egyszerű ételek, vagy ott vannak az éttermek.