Mottó: Ha egy aknamezőn sétálsz, nem tudod elkerülni az aknákat, ha nem tudod, hol vannak, vagy nem tudod, hol nincsenek. A vakszerencse marad, semmi más, és arra építeni őrültség. (Amer)

Hatalom alatt ezúttal politikai és gazdasági hatalmat értek. Ez az a hatalom, amely meghatározza a társadalmi események jelentős részét regionális és globális szinten. Ha tudni akarod, hogy mire számíts, olvasd el ezt a cikket és értsd meg. Azután mérlegelj.

A vér nem válik vízzé

Biztosan ismered ezt a mondást. Ez a kijelentés a genetika előtti genetika alaptétele volt, amely a vérségi, családi kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta. Egy rendkívüli hős, kinek tettei mindörökké ragyognak az időben, és akinek képességei valamilyen mértékben leszármazottai mindegyikében megtalálhatók, vagy egy emberfeletti ős, akinek különlegessége tovább öröklődik saját vérvonalán.

A „vér nem válik vízzé” tételre épült az arisztokrácia, egy kivételezett társadalmi osztály, mely származási alapon birtokolt vezető pozíciókat.

Az arisztokrácia egy tespedésre, semmittevésre specializálódott réteg, amely elképesztően magas pozíciókba juttatott érdemtelen, fontoskodó pojácákat, közönséges elmebetegeket, és még közönségesebb bűnözőket.

Az arisztokrácia talán minden másnál több kárt okozott az emberiségnek, ám volt egy jótéteménye is, amelyet csak utólag látunk tisztán. Nagyon ritkán, de előfordult, hogy puszta véletlenül rátermett, alkalmas, felkészült, valóban a megfelelő képességekkel rendelkező ember került hatalomra.

Az arisztokrata származási alapon kivételezett társadalmi státuszt és vagyont kapott, mely lehetőséggel csak nagyon kevesen tudtak élni, egyszerűen azért, mert kevesen voltak kellőképpen érett személyiségek ahhoz, hogy ilyen alaphelyzetből egy értékes életet építsenek fel. Akadt néhány arisztokrata felfedező, kutató, tudós, feltaláló és uralkodó, akik hozzátettek az emberiség történelméhez, nem pedig elvettek belőle.

Idővel azonban egyre több gondolkodó és befolyásos ember ismerte fel, hogy a véletlenül hatalomra kerülő alakok többsége közveszélyesen inkompetens, és elkezdtek szervezkedi az arisztokrácia megdöntéséért. Hosszú időt vett igénybe, rengeteg vért kellett kifolyatni érte, de végül sikerrel jártak.

Arisztokraták ma is vannak, ám hatalmuk csupán szimbolikus.

Verseny a hatalomért

Az arisztokrácia bukásával a világ átalakult, a politikában és a gazdaságban megjelent a szabad verseny, és bárki harcba szállhatott a világ leghatalmasabb pozícióiért.

Mi lett ennek a következménye? Elsőre azt hihetnénk, hogy ennek köszönhetően azok jutottak hatalomra, akik alkalmasak voltak arra, hogy döntően meghatározzák a társadalmak életét. Ám ez tévedés. Azok kerültek hatalomra, akik alkalmasak voltak arra, hogy nyerjenek a versenyben. Tehát a versenyre voltak alkalmasak, nem pedig a pozícióra.

Van két különleges embertípus: az egyik a pszichopata, a másik a szociopata.

A pszichopata olyan személy, aki nem képes a megbánásra. Nem érez semmiféle megbánást, nincs bűntudata, nincs lelkiismeret furdalása.

A szociopata olyan személy, aki nem képes az empátiára, azaz az együttérzésre, képtelen magát valaki más helyébe képzelni, és felvenni a nézőpontját.

A két kórkép megegyező vonása, hogy egyik sem tud mit kezdeni azzal a gondolattal, hogy „más emberek”, különbség közöttük, hogy a pszichopata mentálisan stabil, és tervszerűen cselekszik, a szociopata mentálisan labilis, és gyakran improvizál.

Egy bármilyen versenyben, amely nem minden ízében teljesen a nyilvánosság előtt zajlik, ez a két embertípus óriási előnyben van mindenki mással szemben.

Az emberiség egy, azaz 1 százaléka tartozik a pszichopaták és szociopaták táborába.

Kövek és szárnyak

Míg a többség hatalmas kövekkel megrakott hátizsákokat és táskákat cipelve áll a rajtvonalhoz, bennük a lelkiismeret, az empátia, az erkölcs, az etika, a morál, és az ehhez hasonló nehezékekkel, addig a pszichopata és a szociopata repül a cél felé.

A pszichopatának és a szociopatának olyan húzásai vannak, melyeket ellenfeleik elképzelni sem tudnak, végrehajtani pedig végképp nem, mert visszatartja őket az emberségük. Csak anyagi, és más, objektív határai vannak az eszköztárnak, amit a győzelem érdekében bevetnek, érzelmi, vagy a józan ész által diktált határai nincsenek.

Előfordul, hogy egy kellően elszánt ember, aki a 99 százalékba tartozik, felismeri, hogy a verseny hangoztatott és VALÓS szabályai között óriási az eltérés, és ahelyett, hogy feladná, magát megacélozva versenyben marad, és győzelemre tör. Két dolgot tehet. Az egyik, hogy pszichopatákat és szociopatákat alkalmaz bizonyos feladatokra, a másik, hogy elkezdi akarattal kifejleszteni magában a pszichopata és a szociopata vonásait.

Azonban, még ha sikerrel is jár, és megnyeri a versenyt, a mesterségesen eltorzított személyiség nem marad következmények nélkül. Mivel, ő valójában nem pszichopata, és nem szociopata, képes a megbánásra, és képes az empátiára, lelkileg belerokkan a győzelembe.

Úgy tűnik tehát, az emberi faj arra kárhoztatott, hogy őrültek uralkodjanak felette.

Igaz lenne mindez? Vagy csupán általánosítás, és ma is vannak rátermett vezetők? Neked mi erről a véleményed?

Share

Commentek