Nem kell ennyi szabály

Ha nem lennének külső kényszerek, vajon milyen életet élnék? Bizonyos fejlemények következtében időszerű elgondolkodom ezen a kérdésen. Nem olyan jelentéktelen a kérdés, és a válasz sem olyan egyszerű.

Amióta az eszemet tudom (ez nálam olyan 6 éves koromra datálódik), olyan élet megvalósításáért küzdök, amiben a fantáziám a meghatározó tényező – külső hatások nem kapnak szerepet. A fantáziám alapján döntöm el, hol élek, hogyan, milyen életstílust követek, milyen autóm vagy autóim lesznek, hogyan öltözködöm, milyen házban lakom vagy milyen hajón, e bolygó vizeinek mely pontján, és így tovább. Azt is egyedül a fantáziám alapján döntöm el, hogy mivel foglalkozom, mit tanulok, hol, kitől, mit sportolok, milyen szinten, és így tovább.

Nagyon kevés ember ért el olyan életet, amiben a külső körülmények nem bírnak meghatározó erővel. Az egyik kiváló és közismert példa az ilyen életre, James Cameron. Filmeket készít, arról, amiről akar, olyat, amilyet akar, azzal dolgozik, akivel akar, az óceánt kutatja, lemerül a Mariana-árokba, és így tovább. Az emberek többsége képzelni sem tud magának ilyen életet.

Természetesen mindenki más, így mindenkinek mást jelent a teljes, független, szabad élet. Az enyém vajon milyen lenne? Igaz, régen eldöntöttem már, hogy olyanná alakítom az életemet, amiben nincsenek kényszerek, gyakran álmodoztam az ilyen élet egyik-másik momentumáról, de úgy komolyan ezelőtt még nem gondolkodtam el azon, hogy vajon hogyan fogok viselkedni, milyen ember leszek, mivé tesz majd engem ez a fajta szabadság. De, eljött az ideje.

Van egy elméletem a sztorikkal kapcsolatban. Mi, emberek, írók, olvasók és nézők, a kitalált sztorikban nosztalgiázunk egy hajdani valóságról, amikor még jobb állapotban voltunk. Ebben a megközelítésben a fikció mégsem fikció egészen. Mivel író vagyok, nosztalgiázom, és saját hőseim elemzésével könnyedén ki tudom találni, hogy miféle élet is az, amit élnék, ha csak a fantáziám határozna meg.

A főhőseim, fontos szereplőim mindegyike erős egyéniség, rendkívül magasan képzett profi a saját szakterületén. A hőseim irányítanak, de sohasem ösztönből irányítanak, nem azon az alapon, hogy „én döntök, mert én döntök”. Nem uralkodnak. Amer sem uralkodik, bár megtehetné. Masada sem uralkodik, pedig ő is megtehetné.

Én nem akarok uralkodni. Nem uralkodnék soha. Hozni egy szabályt, ami ezrek vagy milliók életét határozza meg, és betartatni ezt a szabályt, akár erőszakkal, akár az engedetlenek meggyilkolásával, ehhez olyan fokú bölcsesség, olyan kiterjedt, átfogó és alapos megelőző vizsgálat kellene, ami garantálja, hogy az a szabály hosszútávon mindenki számára, de legalább a többség számára maximálisan előnyös lesz. Hallott bárki valaha ilyen vizsgálatról? Mert én nem.

Ha valamiképpen király lennék, nem uralkodó lennék, hanem inkább tudós, kutató, filozófus, művész, aki keres, nézz, kommunikál, és nem parancsolgat. Nem tudnék olyan befordult és önhit lenni, hogy azt higgyem, kútfőből kitalálhatok valamit, ami tényleg hasznos.

Ahogyan saját hőseimet elemzem, arra jövök rá, hogy van egy nagyon sajátos közös vonásuk. Az összes hősöm azt akarja, hogy mindenki hagyja őt békén. Pontosan ez az, amit én magam is akarok a valóságban.

Az alfahím az a személy, aki egy közösségben meghatározza a szabályokat. Ő diktál. Én nem vagyok alfahím, és nem akarok az lenni. Nincs bajom azzal, ha valaki diktál, ha valaki meghatározza a szabályokat, amíg azok a szabályok tetszenek. Én csupán annyit akarok, hogy mindenki hagyjon békén, hagyja, hogy tegyem, amit akarok, és ígérem, hogy az eredmény mindenki, vagy a többség számára jó lesz. Ez a vágyam. Nem akarok alfahím lenni.

Mi van akkor, ha nem hagyják, hogy azt tegyem, amit akarok? Mi van akkor, ha elnyomnak, ellehetetlenítenek, az utamba állnak? Nos… Nézzük, mit is csinálnak az én kedvenc hőseim ilyen esetben!

Darla alfahím volt. A Földön nem élt hozzá fogható alfahím. Gorkie nem volt az (most tekintsünk el a hím szó biológiai jelentésétől). Gorkie szakember volt. Amikor a szakember összeütközésbe került az alfahímmel, az eredmény egy üszkösödő hulla lett, és a szakember sétált el sértetlenül.

Emlékeztek az Amer táncára? Amer találkozására az inkvizítorral? Juan de Thorquthera igazi alfahím volt, ő hozta a döntéseket, ő volt élet és halál ura egyszemélyben. Mi történt akkor, amikor összeütközésbe keveredett a varázslóval? A belőle maradt hamut elhordta a szél.

Franky… Emlékezik valaki? A Leszboszi Cápa nagymenője, aki azt tesz, amit akar, ha megerőszakol egy lányt, az sem baj, a törvény keze nem csapja nyakon. Franky uralkodott, ő hozta a szabályokat. Sonia Drake ezzel szemben szakember volt, nem alfahím (nőstény). Amikor ők ketten összekülönböztek, annak az lett a vége, hogy Franky öngyilkos lett.

A félelem íze, a Szellem… A Szellem szakember, feladatokat hajt végre, nem hozza a szabályokat, nem uralkodik mások felett. Az összes alfahím, aki az útjába állt, rátalált a rövid élet titkára.

Ha végiggondolom, kikről írtam eddig életemben, minden szereplőm közül Aeshma-Daeva a leghatalmasabb. Csillagok sorsáról tud dönteni erőfeszítés nélkül. Egy döntésére kihűl a Nap, egy döntésére megváltozik a Föld pályája. És nem uralkodik senkin. Nem hoz szabályokat. Nem hoz törvényeket. Nem bántja azokat, akik nem tartják be, amit kitalált. De belegondolni is vicces, hogy mi történne, ha valaki az útjába állna…

Nos, azt hiszem, az elemzés végére jutottam. Az annyira áhított szabad életben, a nekem legjobban tetsző életben, én nem leszek alfahím. Szakember leszek, aki szabadon teszi, amit jónak lát, szabadon él, és rendre szállítja az eredményeket. Az alfahímek nem érdekelnek. Én nem akarom megmondani nekik, hogy mit tegyenek. De azt igen, hogy mit ne.

Kíváncsi lennék rá, hogy ti milyen életet élnétek, ha kizárólag a képzeletetek alapján hoznátok a döntéseket, és a kényszer nem kapna szerepet. Természetesen emberi életről van szó, elérhető életről, nem varázslásról.

Share

Commentek