Az előző cikk folytatása.
Van egy fontos könyv. Címe: Mágusok hajnala. Írói: Louis Pauwels és Jacques Bergier. Ajánlom figyelmetekbe. Nem friss, de nem is elavult. 1960-ban írták, 1989-ben jelent meg Magyarországon. Tizenévesen olvastam, fordulópont volt az életemben. Ebben a könyvben említést tesznek John Buchan, hajdani angol politikus regényéről, melyet a 20. század első éveiben írt. A címe: Energiaközpontok. A regény a civilizáció természetéről szól.
Két rövid részlet a regényből:
„Figyelje meg a kormány magatartását. Mindent egybevetve műkedvelők és másodrendű emberek parancsolnak nekünk. Közigazgatásunk módszerei tönkretennének bármely magánvállalkozást. (…) Pedig a tudás az egyetlen erő, most éppúgy, mint eddig. Egy kis vacak szerkezet hajórajokat süllyeszthet a tenger fenekére. Egy új vegyi anyag a háború minden szabályát felrúgja. Ugyanez áll a kereskedelmünkre. Néhány apró módosítás elegendő lenne, hogy Nagy-Britanniát Ecuador szintjére süllyessze, vagy Kínát a világ leggazdagabb országává tegye. De mi gondolni sem akarunk arra, hogy ezek a változások lehetségesek. Kártyavárainkat a világegyetem bástyáinak tekintjük.”
„Időnként olvasom az újságban, hogy egy kiváló tudós ilyen meg ilyen felfedezést tett. Beszámol róla a Tudományos Akadémián, részletes cikkek jelennek meg, a tudós fényképével van tele a sajtó. A veszély forrása nem ez az ember. Ő csak fogaskerék a gépezetben, a közmegegyezés támasza. A kívülállókkal kell számolni, azokkal a felfedezőművészekkel, akik csak akkor vetik be a tudásukat, amikor a legnagyobb hasznot húzhatják belőle. Higgye el, a legnagyobb szellemek mindig kívülállók ahhoz képest, amit civilizációnak nevezünk.”
Túlnépesedtünk?
A túlnépesedés azt jelenti, hogy a Föld nem képes ellátni a lakóit. A Föld nem tud annyi élelmet termelni, amennyi ahhoz kell, hogy ellássa a lakóit. Ez volna a túlnépesedés. Megoldása pedig az emberiség létszámának csökkentése.
Ugye könnyű észrevenni, hogy miről van szó VALÓJÁBAN?
Visszautalnék John Buchan szavaira, és feltenném a kérdést: milyen gazdasági modell alapján határozták meg valakik, hogy a Föld hány embert tud ellátni élelemmel? Ehhez azonnal kapcsolódik egy másik kérdés is: mi a bizonyíték arra, hogy ez a gazdasági modell TÖKÉLETES, és örökké felülmúlhatatlan marad?
Amikor arról beszélünk, hogy a Föld mekkora népességet tud ellátni, milyen gazdasági modellről beszélünk? Ki találta ki ezt a gazdasági modellt? Merre kell keresgélnünk? Még mindig valami 17. századi, enyhén szólva rasszista és gőgös angol közgazdász „soha igaz nem volt”-elméleteiről beszélünk? Vagy a mai magyar gazdasági modellről? Min alapszik a számítás? Tudja valaki?
Hogyan működik egy igazán sikeres vállalat? Melyik kormányhoz hasonlít a működése? Ismertek olyan sikeres céget, amely azáltal lett sikeres, hogy folyamatosan hiteleket vett fel és emelte az árait?
„Minden termék ebben a boltban, legyen kétszer olyan drága!” „Ha valaki belép az ajtón, fizessen belépőt!” „Ha valaki kilép az ajtón, fizessen kilépőt!” „Ha valaki hozzászól az eladóhoz, fizessen szakértői díjat!” „Ha valaki fizet a pénztárnál, fizessen pénzforgalmi díjat!” „Ha valaki csak ránéz a kirakatra, fizessen kirakatnéző díjat!”
Ismertek olyan céget, ami így működik?
És olyan kormányt, ami így működik?
Egy hibás gazdasági, kormányzási modell miatt válnak szükségszerűen erőszakossá a kormányok. Ha egy kormány több bevételt akar, hitelt vesz fel, amit a lakossággal fizettet meg – vagy megemeli az adót, újabb adónemeket talál ki, megemeli az árakat, esetleg a valutaárfolyamokkal játszadozik.
Egy sikeres cég mit tesz, ha nagyobb bevételt akar? Ad érte valamit, nem? Több, jobb terméket, több, jobb szolgáltatást. Ésszerű, ugye? Egy kormány miért nem tesz ilyet? Mert a modell, ami szerint működik, rettenetesen elavult, és irracionális.
Tehát, honnan jön az az elképzelés, hogy a Föld ennyi és ennyi embert tud ellátni, és többet nem? Mutassák meg azt a tökéletes gazdasági modellt, azt a tökéletes kormányzási modellt, azt a tökéletes erdőgazdálkodási, mezőgazdálkodási, állattenyésztési, élelmiszeripari stb. modellt, amire alapozzák ezt a jaj de tudományos kijelentést!
Túlnépesedés nem létezik. Irracionális modellek viszont annál inkább léteznek.
A túlnépesedésről szóló mendemondák próbálnak eladni nekünk egy projektet, melyet finomkodva népességcsökkentésnek, demográfiai tervezésnek (stb.) neveznek. Régi és valós nevén: emberirtás.
Egy gyors és költői kérdés a végére. Vajon azok, akik túlnépesedésről és tervezett népességcsökkentésről beszélnek, vajon magukat a fontos vagy a felesleges emberek kategóriájába sorolják?
Emu mondta
Hehe, pont ezt irtam az elozo cikkhez ket mondatban, amit Te itt kifejtettel sokkal szebben egy cikkben;-)
Mar en is gondolkodtam rajta: mitol fugg a besorolasod, hogy tulelhetsz es szaporodhatsz-e? Lesz sarga csillagos meg zold koros megjeloles, lesznek alfa pluszok es gamma minuszok? Vagy aki el tud futni a zombik elol, az megussza? Es aztan mi lesz? … “Vigyuk le az ivarerettseg bekovetkeztet 6 eves korra, es a varhato elettartalmot 18 evre…” Evekkel ezelott olvastam utoljara, de a lenyeg azota is megmaradt, nagyon ott van;-)
Duncan Shelley mondta
@ Emu:
Azóta félek is egy kicsit…
202 mondta
A túlnépesedés létezhet – bizonyos értelemben, lokálisan létezik is.
A népesség növekszik.
Ha életünk valóban csak naprendszerünkre korlátozódik – jelentős mértékben nem jut ki anyag, és nem is jön be –, és tegyük fel, olyan fejlett technológiákkal rendelkezünk, hogy naprendszerünk – beleértve a Földet – minden szegletéből az ember számára élelmiszert tudunk előállítani, akkor mit kapunk, ha a végletekig elmegyünk? Azt, hogy bolygónkon minden létező anyag csak ember – mert már azzá alakítottuk. És, akkor miből tartják fenn magukat? Hol élnek? Emberekből kövezik ki az utakat?
Számomra nem elképzelhetetlen, hogy ily módon elérkezzünk egy pontra, mikor az arány megfordul, és bármennyire is tökéletes modellünk van, már nem működik.
Lehet fejlettebb technológiánk, csillagrendszereket is meghódíthatunk, de ugyanúgy: a népesség növekszik, az anyag fogy. Egyszer pedig ott a túlnépesedés. Kivéve, ha létezik a végtelen – és tudunk nyitni felé –, vagy ha rendelkezünk olyan technológiával, ami biztosítja a korlátlan anyagot.
Visszakanyarodva, igen valószínű, hogy ma, most még nem túlnépesedett a Föld, de ha feltételezzük, hogy az a bizonyos felsőbb vezetés létezik, én nem képes megoldani az anyag problémáját, akkor igen logikus lépés számukról az emberirtás.
Ui.: Új tag vagyok, üdv!
Will mondta
@ 202:
Teljesen nem témába vág, de a hozzászólásodhoz: ajánlani tudom Arthur C. Clark “A gyermekkor vége” c. remekművét. Van benne egy nagyon kifejező jelenet arról, hogy mekkora is a világegyetem, mekkora ez az egész mindenség, és mennyire kicsi hozzá képest az ember. Ahhoz, hogy a Naprendszer “fullra kihajtsuk” évezredek kellenének, ahhoz, hogy a Tejútrendszert… ahhoz több idő kellene, mint az Univerzumunk jelenlegi életkora. Ami sok idő.
@Cikk:
Teljes mértékben egyetértek. Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből. Ha a könyv forgatókönyvét követik a dolgok, akkor már nincs sok hátra, hiszen megvan a HIV-gyógyszer :P A végén még bejön ez a 2012 dec 21? :P
Alex mondta
” Mindent egybevetve műkedvelők és másodrendű emberek parancsolnak nekünk.” Mivel a választók tömegei tudatlanok és a tömeg maga irracionális csakis (!!!!) műkedvelő és másodrendű emberek (mivel ezek közelebb állnak a tömeg szinvonalához) az esélyesei annak, hogy őket válasszák. A hiba ott van, hogy egy olyan rendszertől várunk racionális eredményt, amelyik alapvetően nem racionális. A demokratikus választások nem egy racionális eredményt produkáló rendszer. Demokratikusak, de nem racionálisak. Ha meg akarod változtatni az eredményt, meg kell szüntetni a irracionális tömeget. Akkor az eredmény racionális lesz, viszont a választások nagy valószínűsséggel (ha lesznek egyátalán) nem lesznek demokratikusak. Ez van. Valamit valamiért.
“De mi gondolni sem akarunk arra, hogy ezek a változások lehetségesek.” A változás természetesen lehetséges, de nem az egyén szintjén van a megoldás. Az teljesen hibás elgondolás, hogy az egyének jobb teljesítményt nyújtanak majd, ha csak okosabbakat teszünk oda a mostani buták helyett. Nincs hogyan odakerülniük, mivel a rendszer maga inkompatibilis azzal, hogy szakértők parancsoljanak. Az egyének ebbe a rendszerbe beléhelyezve ugyanúgy lebutulnak. Hány és hány egyébbként korrekt és tiszteletreméltó ember ment a politikába és mi azt reméltük, hogy majd a politika meg fog javulni. Ahelyett az emberek romlottak el majdnem mindnyájan.
” Mert a modell, ami szerint működik, rettenetesen elavult, és irracionális.”
A demokrácia egy ilyen renszer. Irracionális. A cégekben diktatúra van és hatékonyabbak is. A probléma az, hogy mi a diktatúra elemeit szeretnénk egyesíteni a demokrácia elemeivel. Talán lehetséges, de hogyan kéne elkezdeni?
” Vajon azok, akik túlnépesedésről és tervezett népességcsökkentésről beszélnek, vajon magukat a fontos vagy a felesleges emberek kategóriájába sorolják? ”
Természetesen a fontos kategóriába. Viszont vegyük észre, hogy ez ugyanaz, csak pepitában, mikor valaki azt mondja, hogy az a fontos, aki jól néz ki és az a nem nő/nem férfi, aki kövér. Máris ott vagyunk a fontos és a felesleges kategóriánál (és itt nem a súlyfeleslegesre van gondolva :-) ). Mert az emberirtáshoz kell egy ürügy. Ha az megvan, akkor már a fontos és a feleleges kategóriákba gyorsan be lehet osztani a populációt. Ki körülmetélt és ki nem az, ki barna és ki fehér, ki sportos és ki kövér, ki nő és ki nem nő stb..
kisboros mondta
Falvakban, falvakon keresztül szoktam bicajozni.
Ott nincs túlnépesedés, alig látni embert.
A városok viszont tele vannak. Valakinek a tömeg jön be – ők bizonyára nem is elmélkednek “túlnépesedésen” – , nekem viszont nem, nekem a város túl van népesedve.
kisboros mondta
Az élelmiszerről meg annyit, hogy amíg sokan éheznek, a közép- és felette lévő osztályok élelmiszerének a jó része a kukában köt ki.
kisboros mondta
A másik meg, hogy az emberek nincsenek “egyenletesen szétosztva” a Föld bolygón.
Aztán látni, hogy amíg vannak kisebb régiók (városok), ahol sokan össze vannak zsúfolva, addig rengeteg üres terület van, ahol egy lélek sincs és ahol meg lehetne termelni akármilyen élelmiszert.
A városi ember nyilván úgy gondolja, hogy túlnépesedés van, mert ő ezt látja a városban, a zsúfoltságot. A vidéki viszont ennek az ellenkezőjét.
kisboros mondta
Abban viszont lehet valami, hogy valakik odafönt úgy gondolják, hogy ennyi embert, amennyi most van, nehéz irányítani, kezelni, ezért bedobták ezt a “túlnépesedés” propagandát.
Nemrég láttam egy interjút egy fickóval, aki a legfelsőbb körökbe tartozik. Övé a TED nevű médiavállalkozás. Ilyet mondott: “túl sokan vagyunk, ezért van globális felmelegedés”.
202 mondta
Will írta:
Tizenévesen kevesen gondolnak a testi halálra – csecsemőkorban fel sem fogják, hogy ez létezik. Egyszer mégis bekövetkezik. Pedig oly távol volt, szinte elképzelhetetlennek tűnt…
intergold mondta
Hogy Penny udvarlóját idézzem a The Big Bang Theory-ból:
“Nagy szavakat használsz kis manó létedre.”
8-)
Na de komolyra fordítva – és most nem védek semmit, se pro, se kontra – jó összeesküvés-blogíróhoz illően kritizálsz egy posztulátumot (ismét) aztán pedig előállsz egy nem kevésbé megalapozatlan posztulátummal:
“Túlnépesedés nem létezik. Irracionális modellek viszont annál inkább léteznek.”
Nem mondom, hogy léteznek ilyen modellek, de te legutóbb még író voltál, nem közgazdász, ökológus, és szociológus… hirtelen kimerítően szert tettél mindezen területek – és még néhány másik – összes ismeretanyagára, hogy ilyen végletes véleménnyel bírsz?
Ja persze, elfelejtettem, mindezek kivétel nélkül hazudnak, hiszen egytől egyig a rendszer részei, és csak az underground közösség lát át a szitájukon… :-X
Tény, hogy jobb logisztikával, szervezéssel, célirányos igazgatástechnikával, nem a kormányzati lobbikra épülő gyakorlati gazdasági modellekkel stb. nagyságrendekkel nagyobb népesség lenne jobban ellátható. Erről nagyon sok jó ismeretterjesztő anyag szól ma már. Rengeteget autózom Anglia harapnivalóan zöld, esős-napfényes lankáin, és mindig az jár az eszemben, hogy egy ellátásközpontúan megszervezett, nem az önzésre épülő világban Anglia nem jóléti ország lenne, hanem egy hatalmas termőföld, ahol szinte csak az azt ellátó személyzet élne, és ezzel az egyetlen szigettel meg lehetne oldani a fél világ élelmezési problémáit, annyira jó az éghajlata növénytermesztésre. És ez csak egy példa.
De.
Valóban megoldanák ezek a megoldások a túlnépesedés problémáját? Előbb-utóbb szükségszerűen elérjük azt a létszámot, amikor már gáz van, ha másért nem, akkor azért, mert nem egy végtelen térben élünk.
És akkor meg mégiscsak nem akkora hülyeség az a születésszabályozás, nem? Tökéletes ellátás mellett sem tudnánk ötvenmilliárdan itt élni, mert egyszeűen nem lenne hely…
Thirdeye mondta
Szerintem a Föld simán el tud tartani ennyi embert . Nem a létszámmal van baj , hanem azzal hogy már régen felrúgtuk a szabályokat . Nem vagyunk már kompatibilisek a természettel . Na nem én ,vagy Ti ;-) hanem akik olyan technológiákat fejlesztettek ki és használnak ami az emberiség és a földi élet pusztulásához vezethet . Természetesen ezt megelőzte az , hogy az emberiség egy része olyan intelligenciát használ ami kívülállóként tekint a világunkra .
Sajnos az is igaz ,hogy népirtásra szinte bármilyen eszmét fel lehet használni . De a mostani embereknek olyan eszmét kell eladni , ami hihető és még felelősségteljes gondolkodásnak is látszik , különben nem hajtanánk fejet előtte . Az intelligenciánkra akarnak hatni , és hát ki ne szeretne intelligensnek hatni :-D
XIII. mondta
Lehet, hogy kicsit off. De egyfajta nézőpontból a mai pénz mögött statisztikák állnak. És a statisztika már beárazta a következő nemzedékek gazdasági aktivitását is. A statisztikának ebből kifolyólag sok és még több ember kell, hogy növekvő jövőbeni keresleteket tudjon a grafikonokban kivetíteni. (tehát a mai pénzt valódinak feltüntetni). Csak úgy lehet a jövőben még több GDP, ha minél több ember minél több felesleges tevékenységet végez. Mert hát a GDP akkor is nő, ha két ember egymás hátát vakarja, és ezt a statisztika kimutatja.
Kami mondta
Thirdeye írta:
Csak az a baj, hogy az úgymond intelligens emberek már most sem igen szaporodnak. A fejlett világ népessége csökken. A növekvő számokat a bevándorlás okozza. Ahol a népességnövekedés valóban komoly méreteket ölt, azok az elmaradott és fejlődő területei a Földnek. Ezeken a helyeken a sok gyerek valamilyen vallási, vagy társadalmi meggyőződésből fontos. Pl.: azok a nők, akik sok gyermeket szülnek, nagyobb elismerésnek örvendhetnek a közösségen belül.
Ezekre az emberekre nem hatnak azok a jelszavak, mint a “családtervezés”.
Thirdeye mondta
Kami írta:
Nem is rájuk akarnak hatni , hanem a döntéshozókra .
intergold mondta
Idestova jött a kommentemre 3 anonim minusz, és 1 érdemi szöveges válasz. Gratulálok. Kíváncsi lennék az átlegéletkorra a blogon. A biológiaira és a mentálisra egyaránt…
Kami mondta
intergold írta:
Remélem nem sértődsz meg, de ha téged a mínuszok és pluszok ennyire felzaklatnak, akkor lehet, hogy túlértékeled magad…
intergold mondta
Messze van ez a homokozó attól, hogy felzaklasson, pusztán egy tényt állapítottam meg, ami egyben (népszerűtlen) költői kérdésként is szolgált azok felé, akik képesek és hivatottak érteni.
Nem sértettél meg.
Csak mellélőttél… 8-)
Thirdeye mondta
@ intergold:
Mintha egy kicsit elszálltál volna . Miért ?
Jaklin mondta
“Ismertek olyan céget, ami így működik?” Ja, az állami szervezetek. Hihi! :)
“Egy kormány miért nem tesz ilyet?” Szerintem azért nem, mert nem az a célja, mint egy cégnek: a profit, a gazdasági függetlenség stb. Hanem visszás módon a cég tönkretétele. Vagy inkább olyan alacsonyan tartása, amennyire lehetséges.
Tetszik a költői kérdés a végén…
Jaklin mondta
kisboros írta:
Ez nagyon igaz sajnos. Egy kis ideig vendéglátásban dolgoztam, ott ugye a kicsit szárazabb zsemlét pl. már nem lehetett eladni, és felvetült, hogy akkor miért nem adjuk oda az ilyen ételeket a koldusoknak. A válasz az volt, hogy nem lehet, mert megbüntetnek érte minket. Ezért az olyan szárazabb ételeket, amik még ehetők voltak, azokat egy tiszta zacskóban a kuka tetejére tették, ahonnan is elvitték…
Okos törvény: ha mi adjuk oda az étterem konyhájából, az gáz, de ha kiveszi a kukából – mert nincs más -, az oké…
Élelmiszerüzletekben ugyanez van. (Kivéve persze, ahol átdátumozzák őket…)
Kész őrület. Így persze, hogy kevés az ennivaló.
Don Franco998 mondta
@ intergold:
Mi az a mentális életkor?
Ismerek egy csomó egyetemi tanárt,akik félrészegen ugyanúgy dedóznak hétvégén,mint a tinédzserek.
Vagy nem minden fekete és fehér szerinted?
Ez mondjuk off,de én sajnos pont lesz@rom a túlnépesedést.Nem a hatásköröm.
intergold mondta
Látom, nagyon beindult a minuszolós-plusszolós hadjárat. Nagyon felnőtt…
Holnap-holnapután leírom, hogy mitől szálltam el, most nem megy, mert holnap repülök vissza az albionba újabb több hónapos önkéntes száműzetésembe, és ilyenkor már csak a telóról netre feltekintgetés megy a búcsúsörök felett, a sörözők szabad wifijeit használva.
De ígérem, pótolom, mert a kérdés releváns.
Addig is, ezt is minuszolgassák bátran azok, akiknek ez a tevékenység jelent valamit. Innen nézve roppant szórakoztató… 8-)
Emu mondta
intergold írta:
Ez egy nem anonim minusz. Az eletkorom meg ugyse mondana semmit, mert nem lehet objektiven ertekelni ezt az adatot. (Ugye, Duncan?;)
Emu mondta
A trollpapiztatas utan on:
jok ezek az elmeleti beszelgetesek, de pont nem tettunk tovabbra se semmit a dologgal kapcsolatban… Tyler Durden szakaszvezeto ossza ki a napi hazi feladatokat;-)
Don Franco998 mondta
@ intergold:
Az alkohol egyszerű idegméreg.
Idegmérget kortyolgatva nézel le másokat?
Ez már mentális felnőttség a javából:)
Ááá,te biztos nem ilyesmire gondoltál….
Kami mondta
A termőföld probléma megoldva: 3D nyomtatásból kaja – egy cég a replikátor megvalósításán fáradozik.
http://io9.com/5936317/billionaire-peter-thiel-invests-in-the-development-of-3d-printed-meat
prolizoli mondta
Duncan írta:
“…milyen gazdasági modell alapján határozták meg valakik, hogy a Föld hány embert tud ellátni élelemmel? Ehhez azonnal kapcsolódik egy másik kérdés is: mi a bizonyíték arra, hogy ez a gazdasági modell TÖKÉLETES, és örökké felülmúlhatatlan marad?…”
Azt, hogy mennyi élelem termelhető egy adott tehnológiával ki lehet számolni. Pl. ennyi és ennyi termőföld ilyen és ilyen módszerrel ennyi meg ennyi gabonát ad stb. stb.
A gazdasági modellek összehasonlíthatóak aszerint melyik képes több és minőségibb szükséges dolgot (árut, szolgáltatást, nyersanyagot stb.) kitermelni. Nincs tökéletes gazdasági modell ebből logikusan következik, hogy nincs felülmúlhatatlan sem. Ki állít egyáltalán ilyet, hogy a gyakorlatban létezik tökéletes modell vagy, hogy a maiak közül valamelyik az lenne?
Duncan írta:
“…Amikor arról beszélünk, hogy a Föld mekkora népességet tud ellátni, milyen gazdasági modellről beszélünk? Ki találta ki ezt a gazdasági modellt? Merre kell keresgélnünk? Még mindig valami 17. századi, enyhén szólva rasszista és gőgös angol közgazdász „soha igaz nem volt”-elméleteiről beszélünk? Vagy a mai magyar gazdasági modellről? Min alapszik a számítás? Tudja valaki?…”
A gazdasági modell és a modell által használt tehnológia na meg a nyersanyagforrások együtesen határozza meg, hogy miből mennyit tudunk termelni. Mindhárom folyamatos változáson megy át. A mai kapitalizmus nem olyan mint 50 éve volt az 50 évvel ezelőtti más minta 100 éve volt éstb. A mai tehnológia sem ugyanaz a nyersanyagforrások sem. Minden változik és a gazdasági elméletek is velük együtt.
Ezt a mai gazdasági modellt tehát a kapitalizmust nem kitalálták hanem kialakult, különböző események folyományaként, fokozatosan. Amikor már felismerték, hogy mi is ez az új gazdasági folyamat és a hatalmon lévő vagy hatalomra kerülő csoportok látták, hogyan válhat előnyükre természetesen onnantól kezdve már tudatosan vezették be egyes országokban akár erőszakkal is.
Az általad említett angol közgazdász az egyike volt az elsőknek aki felismerte, hogy alapjában véve hogyan is működik ez a folyamat. Nem ő vezette be hanem próbálta megérteni és felvázolni az előnyeit és hátrányait. Gondolom William Petty-re célzol. Persze ez nem jelenti azt, hogy az általa kidolgozott elmélet nem befolyásolta a kor gazdasági urainak döntését. De a kapitalizmus nem ekkor kezdődött.
Először egyébként azt hittem, hogy Adam Smith-ről van szó de ha jól tudom ő 18 században élt és skót volt. Viszont ő tovább vitte és jobban is átlátta e gazdasági folyamat működési elvét.
Duncan írta:
“…Hogyan működik egy igazán sikeres vállalat? Melyik kormányhoz hasonlít a működése? Ismertek olyan sikeres céget, amely azáltal lett sikeres, hogy folyamatosan hiteleket vett fel és emelte az árait?…”
Nagyon sok cég működik így sikeresen. Valójában nagyon kevés cég van ami nem hitelből alakul. Ugyanígy rengeteg az a cég amely sikeressége esetén újabb hiteleket vesz fel ha pl. bővíteni akarja magát. Valamint és ezt sokan nem tudják a megalakult cégek 80-90 százaléka pár éven belül tönkremegy vagyis nem lesz sikeres és rentábilis. Tehát a kockázatitőke befektető pénzének aki a hitelt adta annyi.
Továbbá amikor egy cég részvénytársasággá válik és felmegy a tőzsdére a részvényei eladásával lényegében hitelt vesz fel a tőzsdén. Szintén rengeteg cég van amelyik emeli az árait ha szükségesnek látja.
intergold mondta
@ Don Franco998:
Ha most azt mondanám, hogy alkoholmentes sört iszom, és csak szimplán előítéletes voltál, akkor sz@rul éreznéd magad…?
De te biztos nem ilyesmire gondoltál… :-|
Ámde nem mondom. Volt abban a nedűben alkohol. Viszont ha neked a barátokkal való búcsúsörözésről az jut eszedbe, hogy az alkohol idegméreg, akkor nekünk kettőnknek még annál is kevesebb beszélnivalónk van egymással, mint eddig gondoltam… pedig eddig se gondoltam sokra…
intergold mondta
@ Thirdeye:
Igen, én is érzem, hogy “elszálltam” kicsit. Legalábbis ami a stílusomat illeti. Ennek két oka van. Az egyik maga a blog írója, aki, úgy érzem, régebben sokkal gyakorlatiasabb, érdekesebb, jobban alátámasztgatott stb. blogbejegyzéseket írt, mára meg ott tart, hogy – a kivételektől eltekintve – egyszerűen csak kerek-perec leír dolgokat, mert ő azt bizony tudja (jó példa erre a már általam is említett “Túlnépesedés nem létezik.” megállapítása, ami így kb. annyira hiteles, mintha a médiából azt hallom, hogy túlnépesedés márpedig létezik, és kész.)
Másrészt pedig az itt előforduló emberek egy része miatt, de ezt már leírogattam itt-ott, nem ismételgetném újfent magam. Mint ahogy azt sem győzöm leírni, hogy tisztelet a kivételnek, és akinek nem inge, ne vegye magára, mert ezt is megtettem már párszor. Tudod, egyébként ez egy érdekes dolog. Mert ha leírok valamit egy “közösségről”, ami nem feltétlenül pozitív, és hozzáteszem, hogy akinek nem inge, ne foglalkozzon vele, akkor ugye két tábort kapok. Az egyiknek nem inge, őt tényleg hidegen hagyja amit mondok, vagy esetleg még egyet is ért, mert ő is látja, amit írtam, és kész. A másik tábor meg bemínuszolgat. De miért is? Netalán mert neki meg inge? De akkor meg miért a komment nélküli beminuszologatás a megoldás? És miért nem veszi észre, hogy pont azt csinálja, amiről beszéltem? :-D
Tényleg, miért vagyok én jobban elszállva, mint egy mínuszolgató hadtest, amely ugyanakkor szöveges üzenetre sem méltatja a másikat, csak papírgalacsinokkal dobálja a sötétből…?
A mínuszolgatást pedig nem azért említettem, mert esetleg megérintené az egómat, hanem csak a gyakorlat gyerekességére akartam felhívni a figyelmet. Engem nem különösebben érint a dolog, néhány érdekesebb témától eltekintve már csak szórakozni járok ide.
intergold mondta
Jó hosszúra sikeredett, kedves mínuszlények (ez de jó, kifejező) tálalva van.
Megint csak, akinek nem inge… 8-)
Don Franco998 mondta
@ intergold:
Én már csak ilyen előitéletes vagyok.Például ha valaki azt bizonygatja nekem,hogy ő nyitott és bi-,akkor szerintem csak egy buzi,mert megb…ták,a többi duma.
Ez egy nyilvános fórum,azt irok,amit akarok és te nem vagy moderátor.
Ellenben akkora egóval jelentkeztél be újra,hogy nem áltam meg,hogy ne szólitsalak meg.Remélem nem baj.
De azzal még adós vagy,hogy mitől is “szálltál el”(Thirdeye megfogalmazásában)?
Megigérted,hogy leirod,de eddig még nem sikerült.
Egó…már megint???? :cry: :cry: :cry: :cry:
U.I:Az alkohol idegméreg,grammonként 7 kcal-t tartalmaz és a szervezetünk energiaként elégeti.Minek kellene eszembejutni róla?
A dohányzás káros,tehát nem dohányzom.Erről mi jut eszedbe?
A heroin sem túl jóhirű cucc,mégis elég sokan próbálkoznak vele.Nekem mégis az jut eszembe rólaelőször,hogy tartsam magam távol tőle.A hülyeség nem opció ilyen esetekben.Gyártottál ideológiát az alkoholfogyasztáshoz,hogy ihass.Attól még az idegméreg marad.
Tudod mit?
Ne ird meg,mitől lettél felsőbbrendű,légyszives.Nem hinném hogy érdekfeszitő lesz.
Te gyagya vagy.
Don Franco998 mondta
@ intergold:
Sajnos megelőztél…vazze..
intergold mondta
“Te gyagya vagy.”
Nem, kérem, én el vagyok szállva.
Aki meg egy ilyet, mint a fenti mondat, csak így, hanyag eleganciával leír, az nincs.
Én köszönöm.
8-)
hochenz mondta
kisboros írta:
Arról nem is beszélve, hogy most épp a ló túloldalán lógunk s így az elhízás, mint népbetegség a mutatója, a feleslegesen felzabált tápanyagoknak illetve mérgeknek. Megint a kérdés, mennyi az annyi? Mennyit kéne ennünk? Mennyi kajára lenne szükségünk az egészséges testműködés fenntartásához? És miből mennyi kéne? Mérgekből pl: tartósítószerek, alkohol, ajzószerek miegyéb hol a határ? Miért nevetségesek a vitaminfogyasztók? Miért drága, amit vitaminra költünk és miért nem a cigi? Ha létezik egyenlet a túlnépesedésre a fogyasztói oldal csökkenése alaposan megváltoztatná az eredményt.
Egyáltalán, sátoros ünnepekkor miért kötelező zabálni??? Mennyivel lenne olcsóbb a kari pl. ha nem kellene kötelezően beszerezni a 2 napi zabálás hasfájásig című előadás összes elemét és mennyivel dolgoznának kevesebbet a nők a konyhában, ha eccerűbbre vennénk a figurát? Vajon tudnának-e mind kezdeni valamit az így felszabadult idejükkel és nem szenvedne-e csorbát a hasznosságukról alkotott véleményük, ha nem nézhetik elégedetten, ahogy a kölkek, rokonok degeszre tömik magukat?
Asszem nemcsak felül kéne ésszerűsíteni hanem alul is a társadalomban.
nev3rlive mondta
ha csakis ezen a modon lenne megoldva minden harc es haboru egy ido utan megtortenhet, hogy egy kicsit tulnepesedne a bolygo ;-) : http://copypasterepost.com/wp-content/uploads/2012/04/gaming-duel.jpeg
Don Franco998 mondta
intergold írta:
Én eddig is el voltam szállva,ez nem is vitás.Viszont te jöttél a mentális életkorral és közben annyi eszed van,hogy idegmérget kortyolgatsz.Mentálisan kisgyereknek minősitettelek és a kisgyerekek,ha olyat csinálnak,akkor a felnőttek azt mondják nekik,hogy “gyagya”,”butuska” és hasonlók.
Bár én nem vitatkozhatok egy ilyen művelt emberrel,mint te…
..viszont a kocsimba sem tankolok higitót,a mosógépembe sem öntök gázolajat és a fejembe sem idegmérget,te gyagya.
Alex mondta
Már írtam erről és mások is pedzik ezt, demost akkor egy kicsit más oldalról is írok egy gondolatot.
A túlnépesedés nemcsak fizikai kategória. Hanem lelki kategória is, mivel az ember maga is nem csák anyagi test.
Vagyis az, hogy elméletileg mikor telik meg a Föld fizikai értelemben emberrel nem biztos, hogy választ ad arra a kérdésre, hogy maga az ember lelkileg mikor éri el azta kritikus tömeget, amikor már rosszul kezdi érezni magát a tömeg miatt. Ugye mindenkinek volt már rossz érzése egy zsúfolt metróállomáson. Fizikai értelemben lehet, hogy akár újabb 500 ember is elfért volna még a peronon, de lelkileg már nálad a mennyiség elérte a tűréshatárt. Tehát a túlnépesedés miatt zavarok már akkor is kitörhetnek, mikor még fizikai érelemben “lenne hely” újabb emberek számára.
Ezért volt az, hogy én a demográfiai görbéről is beszéltem és arról, hogy a görbe alapján úgy mutatkozik, hogy a túlnépesedés bizony nagyon is valós lehetőség. A tömegek irracionálisan visekednek, szóval a túlnépesedési balhé már hamarabb kitörhet, mint azt racionális szemszögből esetleg jogosnak tartanánk.
Ezzel csak reflektálok arra, hogy a túlnépesedés kritériumának ne csak a emberiség létszámát, a fizikai teret, a nyersanyagok meglétét, hanem bizony a lelkiállapotot is vegyük figyelembe. Duncan, ha ezt esetleg nem vetted figyelembe a cikked írásakor, akkor bizony megtörténhet, hogy nem elégséges számú információ alapján vonsz le következtetéseket.
Duncan Shelley mondta
intergold írta:
Kedves felnőtt ember!
A blog ingyenesen látogatható, ingyenesen lehet olvasni a cikkeket, letölteni az anyagokat és kommentelni. A cikkek témája, olvasottsága, a kommentek száma, a kommentelők száma, a megosztások száma, ezek egyike sincs kapcsolatban a könyveim fogyásával. A blogon továbbá reklámok sincsenek. Ezekből következik, hogy csak és kizárólag kedvtelésből írom, és akik itt vannak, csak és kizárólag kedvtelésből szólnak hozzá.
Ezek ellenére szememre veted, hogy nem tetszenek a cikkek. Ez eléggé furcsa, de legyen. Mi van, ha tetszenek? Semmi, ugye? Ezt érted?
Ez egy ilyen kis pszicho-trükk? :) Miért nem nevezed meg konkrétan azokat, akikkel bajod van és írsz nekik célzottan? Miért trükközöl ezzel a ködösítéssel? Van elég off-topik, teret is kapsz hozzá. Csak a hangnem legyen normális.
Pszicho-trükk? :) Névtelenül és általánosan elítélsz valakiket, az rendben. Ha ez valakinek nem tetszik, és ezért névtelenül és célzottan “minuszol” téged, az nincs? Miért? Azzal is lehet trükközni, hogy valaki bőszen hangoztatja, hogy egyetért veled, miközben nyilvánvalóan ő volt az egyik, akire gondoltál, mert a körülírásból végképp nem tudna kimászni.
Ha nem érint, mégis miért húzott fel ennyire?
Örülök, hogy szórakozni jársz ide, és ezt a semmiért teheted, sőt még le is hordhatsz cserébe a semmiért itt bárkit. Kategorizálás, vádaskodás, lehordás, ködösítés – igen, felismerni vélem a pszichológia teljes eszköztárát arra, hogy jót tegyen az emberiséggel. Sajnos ezzel nem lehet mást tenni, mint ártani. A jótevéshez kicsivel több kell.
Duncan Shelley mondta
Alex írta:
Ha nem csak anyagi, akkor nem csak mennyiségi. Ha nincs mennyiség, hogyan beszélhetünk arról, hogy túl sok?
Ismerek olyan embert, aki rosszul lesz már attól is, ha kimegy az utcára, ahol egyáltalán nincs tömeg, mert neki már “túl sok az ember”. Miért tekintenénk ezt normálisnak? Ennek egyáltalán nincs haszna. Ha egy ilyen ember valamiképpen komoly befolyásra tenne szert, hát baj lenne, az biztos. Van oka annak, hogy kinek mi a sok “lelkileg”, és érdemes lenne ezzel az okkal foglalkozni, akkor nem lenne ilyen probléma.
A tömegek hogyan viselkedjenek racionálisan, ha nem kapnak racionális infókat, hanem ellenben érzelmileg manipulálják őket?
Csak arra mutattam rá a cikkben, hogy a túlnépesedésről tett kijelentések mennyire megalapozatlanok. Milyen modell alapján számolták ki, hogy egy adott terület mennyi élelmiszert tud előállítani? Mi a bizonyíték arra, hogy ennél jobb, ésszerűbb modell nincs és nem is lehet? Semmi, ezt-azt nagyon következetesen kerülnek. Legfőképpen azt, hogy jó példát mutassanak…
A lelki túlnépesedést nem vettem figyelembe, mert azt látom, hogy valakik éppen ideológiát árulnak valami nagyon rossz dologhoz, és ez is csak egy újabb üres érv lenne egy undorító célhoz.
Don Franco998 mondta
Duncan Shelley írta:
INGYENESEN??? :-X
Akkor csak én fizetek ezért?! :reallyangry:
Duncan Shelley mondta
Don Franco998 írta:
Nabaz, ezt elcsesztem… Ööö… Te többet kapsz. :)
Don Franco998 mondta
Duncan Shelley írta:
Azt már észrevettem :-((
Alex mondta
Duncan Shelley írta:
Ez logikailag nem helyes. A “nem csak mennyiségi” az azt jelenti, hogy a mennyiség mellett más is van. A “nem csak mennyiségi”-ből nem következik a ” nincs mennyiség”.
Duncan Shelley írta:
A lelkileg azt jelenti, hogy érzelmi töltet alatt van egy dolog megitélve nem racionális szempontok alaján. Ezért irracionális a tömeg. Ahoz, hogy a racionális egyén szintjére kerüljön a probléma először a tömeget kell szétverni (lényegében a rendőrség is azért oszlat, ahogy a tásadalmi intézmények hálózata is csupa olyan akadály, ami nehezíti a tömeggé összeállást).
Duncan Shelley írta:
Ez rendben is van. csak ha már modellről beszélsz, akkor a modell, amiket vizsgálsz szintén nem lehetnek részmodellek. Csakis a komplex probléma alapján lehet egy megállapítást tenni. A lelki értelemben vett túlnépesedés pontosan ugyanúgy a modell része, mint a fizikai faktorok. Ha ezt kihagyod, akkor pontosan úgy cselekszel, mint mikor valaki azért kezdene disznóhúst teríteni mohamedán országokban, mert hisz ott még nem telített a piac. Egyszerűen az emberi viselkedésnek vannak lelki tényezői és azok sokszor fontosabbak, mint a fizikai faktorok.
Ezzel azt akarom mondani, hogy mégha egy modell alapján az jön ki, hogy egy terület még x millió emberrel többet is el tud tartani egyátalán nem biztos, hogy lelki téren ez a létszámnövekedés elfogadható az embereknél. Vagys létezik szerintem egy fizikai értelemben érvényes túlnépesedési index (ami megmondja, hogy a területeket, nyersanyagokat stb. összeadva mennyi ember élhetne elméletileg a Földön), de emellett van egy lelki/biológiai túlnépesedési index is (ami arról adhatna tájékozódást, hogy mekkora embertömeg tud úgy élni egymás mellett, hogy ne növekedjen meg relevánsan a háború, járványok stb. kirobbanásának a veszélye.)
intergold mondta
@ Duncan Shelley:
Kedves Duncan!
Mi van, ha tetszenek a cikkeid, mi van, ha nem. Egyaránt semmi. Mégis mindig csak arra reagálsz, ha „negatívat” írok. Ezt érted…?
(Ha nem, akkor talán segíthet, ha átváltoztatod az oldal nevét http://www.duncanshelleyfanclub.com-ra... tisztább helyzetet teremtene. A fejedben legalábbis mindenképp, már ami a téged ért kritikákat illeti.)
Miért nem nevezem meg konkrétan azokat az embereket? Nézd már meg, hogy még így is alig tudják elviselni, jönnek Franco „érdekes” kommentjei, meg a névtelen minuszok. Ha – a te szavaiddal élve – ködösítek, akkor legalább van esélye elgondolkodni azon, hogy vajon rá gondoltam-e, vagy nem. Ha poroszosan a szemébe mondom, akkor reflexből jön az elutasítás. Ezt nevezheted pszicho-trükközésnek, én józan paraszti észnek és tapasztalatnak hívnám.
Az akinek nem inge dolog egyébként nem is állhatna messzebb a ködösítéstől, lévén, hogy borzasztóan tiszta helyzetet teremt (ha nem is mindenki számára egyértelműt), hiszen ebben az esetben mindenki a saját maga „bírája”. Annál pedig még nem találtak fel jobbat.
Ja, tényleg, mert te még sosem ítéltél el senkiket névtelenül és általánosságban a cikkeidben és a könyveidben. Én kérek elnézést…
Te vagy a második, aki távdiagnózis keretében megállapította, hogy a beminuszolgatás felhúzott engem. Levettétek ezt mindabból, hogy megjegyeztem. Érdekes, tekintve, hogy elég sok megjegyzés repked itt, gyakorlatilag dolgok megjegyzéséből áll az egész információfolyam itten. Ilyen alapon jó sok lehet itt a felhúzott ember…
Vagy azért gondoljátok, hogy felhúzott, mert „házi nyúlra lőttem”, vagyis megállapításomat nem a nagyvilág dolgaira tettem, hanem a blogra és a kommentelőkre? Ez sem túl logikus.
Mondom még egyszer, nem húzott fel, és pont annyit témázok rajta, mint idestova még néhányan, csupán csak megjegyeztem. Sajnálom, ha nem lehet. Tudnom kellett volna, ha ezt nem bírja el a „közösség”.
Kategorizálás, vádaskodás, lehordás, ködösítés – ha ebben a pszichológia eszköztárát véled felfedezni, akkor meg kell kérdeznem egy buksisimogatás kíséretében: nagyon bántottak a csúnya bácsik annak idején?
Én épp ezeket véltem egyébként felfedezni a témával kapcsolatban a korai könyveidben.
Egyébként miért csak engem hordasz le mindig a stílus miatt? Az rendben van, hogy nem csípsz, mert olyasmi(ke)t kedvelek, ami(ke)t te nagyon nem, és ezért már ott tartunk, hogy azt is elutasítanád, ha a bölcsek köve receptjét állna hatalmamban leírni ide, csak mer én írtam, de azért vannak itt mások is hajmeresztő stílussal, szóval ez kicsikét kettős mérce, nem…?
Ez megintcsak nem érint túl érzékenyen, mielőtt megvádolnál vele látatlanban, csupáncsak megjegyeztem…
Thirdeye mondta
@ intergold:
Nincs itt semmi baj , miden úgy van jól , ahogy van . Hiszen szabad akarattal rendelkezünk . Mert : http://www.youtube.com/watch?v=klVDd6b9Q9c :-)
intergold mondta
@ Thirdeye:
Fibit szeressük!
Ő a báránybőrbe bújt farkas… :-D
Voltam a nyáron egy (természetesen, mint mindegyik, kategorizáló, vádaskodó, lehordó, ködösítő) pszichológusnál. Elég sokat szakmázgattunk az életemről, szegről-végről kollégák lennénk. Sok más egyéb mellett elég jól kibontotta azt is (a tehetségtelen, semmirevaló hülyéje), hogy mi annak a gyökere, hogy nem fáradok (időnként bántó) visszajelzéseket adni az embereknek folyamatosan. Szóval a kezemben van a kulcs, hogy megszüntessem ezt magamban.
Csak még nem tudom, akarom-e… 8-)
Thirdeye mondta
intergold írta:
Csak a bennünk élő alacsonyabb énünket tudod bántani , de a magasabb énünket , amiben az alacsonyabb lakik, azt nem O:-)
Will mondta
@intergold:
én pl szoktalak minuszolgatni. Vagy még ez is névtelennek számít?
intergold mondta
@ Thirdeye:
Ez kicsit hasonlít az akinek nem inge dologra. Vigyázz, pszicho-trükközéssel fognak vádolni…!! :quiet:
De tényleg, nem a bántás a célom sosem. Viszont, amit írsz, az érdekes, az adott válaszreakciókat tekintve…
intergold mondta
@ Will:
Nem, és nincs is ezzel semmi gond. Meg aztán nem nekem kell tudnom, ki vagy, hanem neked. 8-)
Putyin998 mondta
@ Duncan Shelley:
@ Thirdeye:
Ez megvan?
http://www.youtube.com/watch?v=wrxweSKPRt4
00:30-tól érdekes.
“….csak szitálok,csak szitálok….”
“….nagyon régóta várok már arra az emberre ,aki leás majd helyettem…” :-D
Putyin998 mondta
@ Putyin998:
Ó,majdnem kifelejtettem:03:45-től még érdekesebb;”tipikus”… :-P
Thirdeye mondta
@ Putyin998:
De hát ez off !! :laugh: :laugh: :laugh:
Putyin998 mondta
Thirdeye írta:
Igeeen???
Tipikus…
Örülök,hogy átjött az utalásom lényege pszichológusék felé-kissé sarkitva….
Great mondta
@ intergold:
Milyen voltál a pszichológusi segítség előtt?
Great mondta
Putyin998 írta:
Utaltál? Nem kaptam semmit, pedig most néztem.
Putyin998 mondta
Great írta:
A picológus karakterét és szakzsargonját hesszeld-na,meg persze Bud bátyó reakcióját :-D
“Tipikus!” :-D
Putyin998 mondta
@ Great:
Amúgy megvan a zípé címed,ugyhogy ne szólogassá’be :-D
intergold mondta
@ Great:
Ez igy tul altalanos. Mire gondolsz?
Thirdeye mondta
@ intergold:
@ Thirdeye:
@ Putyin998:
@ Great:
Offolgatunk , offolgatunk ?
Great mondta
@ intergold:
Nem tudok pontosítani. Mondj egy-két példát előtte – utána. Mi változott meg?
intergold mondta
@ Great:
Kicsit ugy erzem itt leirni a pszichologia erdejeben tett kalandozasaimat olyan lenne, mint egy jobbikos oldalon leirni, milyen csodalatos volt szembenezni a tennyel, hogy meleg vagyok, es felvallalni azt (nem vagyok az, mielott valaki megkerdezne :-D ).
Meg aztan ez kicsit szemelyes is.
No meg a topikot se akarom jobban szetoffolni, mint eddig tettem-tettuk.
Viszont ha irsz a vascsabamail@gmail.com cimre, szivesen irok rola.
Great mondta
@ intergold:
Az előítélet nem jó, a lelkierő jó. Nem tudod mi lesz, ha írsz róla, de ha szavaktól megsérülsz, akkor még nem állsz készen.
Most mennem kell, írok majd valamit, amikor segítettek nekem mentálisan. Én szavaktól nem sérülök meg.
intergold mondta
@ Great:
Én sem. Vagyis nem nagyon. :-) De ettől még nem mondok el mindent mindenkinek.
Még nem állok készen? Mire? Készülünk valami nagy dobásra, amit nélkülem beszéltetek meg?! :laugh: Amúgy ki mondta, hogy készen állok? Sose fogok szerintem. Azt a gőgösök mondják.
Great mondta
@ intergold:
Off topik – lelked rajta.
Vagy az túl személyes?