Gondoljuk újra a világot

Mi a materializmus valójában?

A materializmust divat elátkozni, és divat felmagasztalni, de ismerni nem divat. Ideje ezen változtatni.

A materializmus a definíció szerint „egy filozófia, amely azt állítja, hogy az anyagi világon kívül semmi nem létezik”. Amit gyakran elfelejtenek, az az, hogy a materializmus egy tanítás, egy doktrína, egy filozófia.

Amikor valaki azt állítja, hogy a fizika materialista tudomány, akkor vagy nem tudja, mit beszél, vagy hazudik. A fizika nem filozófia, hanem tudomány, tehát nem egyenlő a materializmussal, ami egy filozófia.

A filozófia és a tudomány nem ugyanaz.

A materializmus az ókorig vezethető vissza, nem új keletű tanítás. Fontos látnunk, hogy a történelem során több alkalommal is megjelent a színen, és olyan munkát végzett, amely fontos és hasznos volt.

Egy elképesztően pusztító babonákkal átitatott, szinte felfoghatatlanul sötét és korlátolt korszakban a materializmus megjelenése emberi, intellektuális és érzelmi igény volt.

Az összes nagy, elterjedt világkép közül a materializmus a legfejlettebb.

Ha egy filozófiai irányzat minden válasza az, hogy „Ez Isten akarata”, akkor ez egy olyan tan, ami egyetlen kérdést sem enged feltenni. Az ember rákérdez valamire, és BUMM, azonnal ott a végső válasz, azaz a fal.

– Miért vannak évszakok?

– Ez Isten akarata.

– Oh!

– Miért öregszenek az emberek?

– Ez Isten akarata.

– Oh!

– Miért rohad annak a bácsinak a keze?

– Ez Isten akarata.

– Oh!

Ha egy tan válasza mindenre az, hogy „Ez csak illúzió”, olyan filozófiát kapunk, amely egyetlen kérdést sem enged feltenni. Bármi a kérdés, a válasz mindig ugyanaz.

– Mi a fény?

– Csak illúzió.

– Oh!

– Mi az élet célja?

– Csak illúzió.

– Oh!

– Mi van a Hold túloldalán?

– Csak illúzió.

– Oh!

Vannak fejlettebb világképek, tanítások, melyek megengedik néhány kérdés feltevését, de egyik sem annyit, mint a materializmus.

Valamennyi nagy, elterjedt, történelmi világkép közül a materializmus a legfejlettebb, mert ez engedi meg a legtöbb kérdést.

Míg az „Ez Isten akarata” vagy az „Ez csak illúzió” tanítások (és az ezekhez hasonlók) valójában egyetlen kérdést sem engednek feltenni, egyetlen választ sem engednek megkeresni, a kíváncsi, kutató értelmet csírájában fojtják el, addig a materializmus számtalan kérdést és választ enged meg, és tág teret ad a kutatásnak.

Mi a materializmus „bűne”?

Nem az, hogy tagadja az anyagi világon túli valóság lehetőségét, hanem az, hogy bár sok kérdést enged feltenni és sok választ enged megkeresni, egy ponton túl ez is odateszi a falat, és azt mondja: nincs tovább, nincs több kérdés, nincs több válasz, nincs mélyebb igazság.

Márpedig ez biztosan nem igaz.

Láttatok már olyan puzzle-t, ami 10.000 darabból áll? Sok évvel ezelőtt egy nyári napon egyik osztálytársamnál gyűltünk össze néhányan unatkozni, egyszer csak megjelent a gyerek anyja, és kiborított elénk az asztalra egy tízezer darabos puzzle-t, méghozzá úgy, hogy a doboz tetejét (amin a kép volt, melyet ki lehetett rakni), kint hagyta a másik szobában. Nagyon izgalmas volt megpróbálni tízezer darab mozaikdarabkát egymáshoz illeszteni, a kép ismerete nélkül, de több napnyi munkával sem jutottunk messzire.

Képzeljétek el, hogy van egy kép, ami akármit ábrázolhat, támpontotok sincs, hogy mi lehet rajta. Képzeljétek el, hogy annyi mozaikdarabkából áll, ameddig elszámolni sem tudtok. Képzeljétek el, hogy a mozaikdarabkák szanaszét vannak szórva az univerzumban, és még logika sincs abban, hogy miért itt vagy ott van egyik vagy másik darab. Képzeljétek el, hogy még az sem biztos, hogy felismeritek a mozaikdarabkákat, ha a kezetekbe kerül.

Mennyi idő lenne kirakni egy ilyen képet? Egy ideig eltartana, nem?

Nekünk a 10.000 darabos puzzle-t egy hét alatt sem sikerült összeraknunk, és miután megkaptuk a képet, amit ábrázolt, még azután is kb. 12 óra volt minden darabot a helyére illeszteni.

Egy világkép néhány mozaikdarabka alapján megpróbálja kitalálni, hogy mit ábrázol a teljes kép, amit az összes megtalált, beazonosított, és pontosan összeillesztett mozaikdarabka ad majd ki.

A tévedés esélye nem jelentős, hogy 100 százalék.

A materializmus egy világkép, amely azt állítja, hogy a végső igazság az, hogy az anyagi világon túl semmi nem létezik. Ez puszta feltételezés, ami semmin nem alapszik, de korlátok közé szorítja a kutatást és a gondolkodást.

A materializmus a legfejlettebb világkép az összes történelmi világkép közül. De csak egy világkép, semmi több.

A megfelelő hozzáállás az lenne, ha mindenféle világképet elutasítanánk.

Share

Commentek

Előző

Meggyőzőnek lenni

Következő

Néhány szó az életről

  1. Nietz-senki

    Némi antropozófiai előzmény: “a vér volt, ami legelőször anyagivá lett az emberben” (talán a bűneset után?).
    A vér által (“jött le az ember”) materializálódtunk.
    Ennek a világ-folyamatnak már rég vissza kellett volna fordulnia, a léleknek már 2000 évvel ezelőtt el kellett volna indulnia “kifelé az anyagból”.
    Ez különféle hatalmi elitek miatt nem jöhetett magától létre – ezért (is) érkezett Jézus Krisztus.
    Erre a vérségi-vallási tényezőre egyre nagyobb visszaélések települtek rá… ez a mai napig is folytatódik (nagyobb részt inkább titkosan).
    A materializmus mesterségesen van fenntartva.

    Ez egy Youtube-videóhoz történő hozzászólások (által kialakult beszélgetés) egyike:

    Nem szeretnék vitát (erősíteni) – látni kell fontos szempontokat! Ezeket kell gyűjteni (nem ellenfeleket)!
    Csak egy: Az a vérségi jog, ami tulajdonként akar bánni az emberrel – ez nemcsak beteg, hanem “halott ügy”.
    Egy világot behálózó áldozati rend “kell” a fenntartásához!
    Ugyanakkor eredményes, mert igen sok embert megtéveszt – pontosabban az emberiség nagyobb része egyáltalán nem tudja, hogy milyen álságos világrend kibontakozásában segítkezünk.
    Az ember szabad – vérségi alapoktól független ítélőkészség fejlődhet ki, mint Jézusban.
    Múltunk – őseink tisztelete nem arra való, hogy megkötözzön minket!
    Azok a hatalmi rendek, már bő kétezer éve “visszaéltek” ezzel az érzülettel és a belőle kialakuló torzulások jóváhagyásával (legitimitásával) – ezek ellen lépett fel Jézus (mert Ő valóságában látta az embert).
    A vérség szolgálna alapul – amire támaszkodhatunk (kiindulási pont) – fejlődésünkhöz!!!

    Egyiket sem szabad megtagadni: sem a múltat, sem a jövőt!!!
    A leszármazási rend semmire sem bizonyíték – csak arra jó hogy beismerjük: az ember lényege (az az Isten) ettől független!

    https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=DwqtXfLP3KY

  2. Nietz-senki

    prolizoli írta:

    Remélem jól értelmeztem az általad leírtakat. Ha így van akkor lenne pár kérdésem:

    Igen – úgy tűnik jól értelmezted.

    prolizoli írta:

    – Mik azok az abszolút értékek?

    – Mi az a szellemi princípium és hogyan jön létre saját szellemi princípium a felszabaduló szeretet-energiákból?

    Ami lényegében szinte mindenféle szempontból érték – az abszolút érték.

    A szellemi princípium mindenképpen az élet legmélyebb értelmével van kapcsolatban – de ezt úgy teremtjük-alakítjuk is, abból a küldetésből, ami nem az embertől, hanem a szellemi világtól származik. Itt ez rejtélyes kölcsönhatás az ember és sorsa tekintetében – ezért nem lehet “eleve elrendelt”.
    Ugyanakkor természetes fizikai (mozgás és munka) és érzelmi életünk által olyan szellemi energia-többlet is előállhat, ami jelentősen “megkönnyíti” a szellemi “eligazodás” készségét – ezt leginkább a matematikai érzékhez tudnám hasonlítani (és ebben komoly különbségek vannak ember és ember közt).
    Ez az irány lehetne egy “felépítő” folyamat az ember élete által…
    még egyszer: hasznos munka, érzelmi emelkedettség, majd szellemi produktum: önálló gondolatok.
    A hasznos fizikai munkát naponta kell gyakorolni, az érzelmi többlet havonta “képes realizálódni”, a szellemi produktum pedig legalább évente egyszer “megmutatkozik”.

    Ezek minden hit nélkül is bekövetkeznek (legkésőbb) ezzel a rendszerességgel – persze csak akkor, ha az alapot teljesítjük; akkor mindenképpen gyümölcsöző lesz! Általában ettől sűrűbben – de ez szerint: egy idült materializmusban is működik!!!

    Más szférák erői áramlanak rajtunk keresztül, de amint használjuk ezeket és tehát építőleg – akkor az eddig működő teremtő-erőktől (Atya-princípium) eltérően vagyunk képesek ezeket véghez vinni, anélkül hogy áldozati aktusnak kellene történnie.
    Ezek az erők fel vannak kínálva az embereknek (talentumok) – de ezeken nem kotlani kell.
    Ez a lehetőség van meg, hogy nem egy áldozati rendet kell “tovább-csinálnunk”; hanem egy építő (szeretet-alapú) rendet lehetne kialakítani. (Jézus Krisztus által – utat-nyitva)

    Szinte minden társadalomban megmutatkoztak ezek a tendenciák is; de végül ezidáig – tudatosság hiányában – alul maradtak.

    Az “idők kezdetétől” a “teljesség-ideákig” áldozatok indukálták a fejlődést – már most ezeket a sokoldalú ideákat kell “munkára- fogni”! Már most a további áldozatok csak leamortizálják a világot (a Mindenség egészét).

    prolizoli írta:

    – Hol van az asztrál meg éteri világ és hogyan tudunk megbizonyosodni a létezésükről? Valamint hogyan tudjuk azt másoknak is bizonyítani valamilyen objektív módszerrel?

    Az éteri világ “táplálja” a az anyagi világot, az asztrál az élőket, a szellemi a szellemiségeket.
    Az akarat csak a fizikaiban élhető ki! Az érzelmek lefelé is “mozgatható” és felfelé is (akarati és szellemi irányba is).
    A szellemi szféra mindent áthat – a legfinomabb energia, nem gerjeszt hatás-mechanizmusokat.

    Ezeket a különbözőségeket lelki-állapotváltozásainkban tudjuk megélni…
    vannak koncentráció gyakorlatok, meditáció és szisztematikus “munkával” kialakítható a “szellemi látás” – bár az elmondások alapján objektív; mégsem bizonyítható általánosan – különösen materialista elven nem.
    Ezen a határon túl hit-szerűen (nyitottság) működik – de folyamatosan figyelni kell arra, hogy ne váljon fanatizmussá!

    prolizoli írta:

    – A halhatatlanság elérése mint végcél miben különbözik az általam felvázolt végcéltól ami úgy hangzik létezni a körülményekhez képest a lehető legtovább a lehető legjobb minőségben? Vagyis a halhatatlanság utáni vágy gyakorlatilag miben különbözik az életben maradás utáni vágytól?

    Az emberiség egészének halhatatlansága lehet végcél.
    Ha egy individuum Földi életében nagy mértékben képes segíteni a “magasabb szférák” által kijelölt célok megvalósulását jó esély van arra, hogy a következő életét lényegében ugyanaz az ember éli, folytatja tovább. (Isteni kegyelem)
    Ha egy individuum a tudatosság olyan fokára jut, hogy képes a halált tudatállapotban megtapasztalni – akkor lényegében “csak” kilép a testből.

    A vágy az nem tudatos erő – bármire is vonatkozik. Ezt kell átnemesíteni azon a lét-mechanizmuson keresztül, amit említettem!

    – tehát még egyszer:
    “létezni a körülményekhez képest a lehető legtovább a lehető legjobb minőségben?”
    – az a kérdés ezt az életminőséget mire akarod használni?
    Képes vagy-e egoitáson túli céloknak a szolgálatába állítani???

    Tudunk-e többet tenni az életért, mint amit elveszünk (felhasználunk) belőle?
    – egyszerű karma-mérleg… persze nem egyszerű, ha már kategóriákat kell “áthidalni”! esetleges karma-számításoknak. (erre inkább nem vállalkoznék).

  3. Petra

    prolizoli írta:

    De vannak olyan elképzelések, hogy az ember többre hivatott ennél, szellemi fejlődés miegymás. Ez az amit én nem értek. Nem az ember szellemi fejlődésének előnyeivel nem vagyok tisztában hanem azzal, hogy miért lenne maga a szellemi fejlődés, megismerés a végcél? Hiszen a szellemi fejlődésnek, megismerésnek (és ezáltal esetleg egy magasabb létszintre, dimenzióba jutásnak) is kell, hogy legyen valamilyen értelme vagyis célja. Mert fejlődni annyit tesz mint alkalmasabbá válni valamire. Önmagában a fejlődésnek cél nélkül nincs értelme, hiszen valami cél miatt akarunk fejlődni.
    Teszem azt sikerült fejlődni, szellemileg egy magasabb szintre jutni a szellemi világba bekerülni és ott maradni. De ott mi a cél? Mi más ha nem az ottani közegben való fennmaradás az ottani létezés fenntartása? Mi lehet más végcél mint létezni a körülményekhez képest a lehető legtovább a lehető legjobb minőségben?

    Ezek nagyon jó felvetések. Nem rég olvastam Adam Wisniewski Snerg: A robot című könyvét , szerintem érdemes lenne elolvasnod (tetszene neked), de jó szívvel ajánlom a többieknek is. Hasonló kérdéseket boncolgat.

    A sztori nem valami fordulatos, de a filozófiai háttere elég elgondolkodtató. Ahogy a cím is mutatja (szóval nem spoilerezek), egy robotról szól, aki beépül az emberek közé. Nem tudja, hogy mi a feladata és hogyan kell majd végrehajtania, de még azt sem, hogy direkt parancsok formájában kap majd utasításokat, vagy valamifajta vágyak és késztetések fogják a célja felé hajtani és ez nagyon nem tetszik neki. Szeretne tisztán látni és saját belátása szerint dönteni, mint egy igazi önálló emberi lény, ezért elhatározza, hogy kideríti mi folyik körülötte és megpróbál ellenszegülni a programjának. De mivel nem tudja, hogy pontosan hol, mikor, kivel, mi a teendője, még azzal sincs teljesen tisztában, hogy mibe csöppent (épp egy katasztrófa után vannak egy bunkerben, az emberek furán viselkednek, egyfajta tér-idő hurokba is kerül és teljesen extrém fizikai körülmények közé), ezért minden döntését és cselekedetét egyfajta ideges kapkodás jellemzi, aminek soha nem tudja előre, hogy milyen következményei lesznek. Mindig azon ügyködik, hogy megváltoztassa, jó irányba terelje az eseményeket, de ezzel sokszor semmit, vagy épp az ellenkezőjét éri el annak, amit akar, vagy valami olyan hatást, amire egyáltalán nem számított, viszont könnyen elképzelhető, hogy épp ez volt a feladata. Ezért szabad akaratról az ő esetében nem beszélhetünk, ami annyira nem is baj, mert a helyzetek megoldásához nincs is meg az ítélőképessége. Persze, hisz ő csak egy robot.

    Miközben olvastam végig az volt az érzésem, hogy hiába a szabad akaratom, néha valami nagyon hasonló dolog történik velem is. Nagyjából tisztában vagyok az engem körülvevő világ működésével, de eléggé ki vagyok szolgáltatva a körülményeknek. Bizonyos vélt, vagy valós szükségleteim és vágyaim hajtanak, amiket igyekszem racionalizálni és kordában tartani. Emellett próbálom minél jobban megérteni a rendszert, jó döntéseket hozni, helyesen cselekedni, másoknak is segíteni, de ehhez elsősorban megfelelő ítélőképességre lenne szükség. Ha az ítélőképesség megvan, akkor pedig minél nagyobb hatáskörre. Ahhoz, hogy minél kevésbé legyek kiszolgáltatva mások, a körülmények, a véletlen szeszélyének. Hogy minél több dologra legyen befolyásom. Hogy ne elszenvedője, hanem okozója legyek az eseményeknek, ne rám hasson minden körülmény, hanem én hassak minél többre.

    Ezért kérdeztem meg Duncantől, amikor a fejlődés definícióját úgy határozta meg, hogy növekvő önrendelkezés, hogy mit ért önrendelkezés alatt. Mert ha arra gondol, hogy növelni, illetve kiterjeszteni a döntési és befolyásolási képességét a dolgok fölött, akkor az szerintem helytálló. Erre egyébként szerintem az öndeterminált is egy jó kifejezés. A szellemi fejlődésen én az öndetermináltság növelését értem.

    http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/%C3%96ndetermin%C3%A1lt

  4. prolizoli

    Duncan Shelley írta:

    prolizoli:
    Nem az ember szellemi fejlődésének előnyeivel nem vagyok tisztában

    Duncan:
    Szerintem nem vagy tisztában azzal, hogy mi az és mik az előnyei, és ez a kulcs…Nekem a szellemi fejlődés azt jelenti, hogy a lélek az anyag fölé kerül, azt képes egyre nagyobb mértékben kontrollálni. Az éles ész, az emberi problémák teljes átlátása csak a kezdete ennek, bár természetesen fontos és elhagyhatatlan.

    Miből következtetsz arra, hogy nem vagyok tisztában az ember szellemi fejlődésének előnyeivel? Többször leírtad már, hogy ez szerinted mit jelent (önrendelkezés stb.) és most is. A te végcélod világos, olyan kontroll az anyag felett amikor mindig az van amit te akarsz. Ha valamilyen esemény menete nem érdekel akkor esetleg hagyod spontán alakulni de csak addig amíg nem ütközik az érdekeidbe.
    De a kérdés amit Nietz-nek tettem fel a szellemi fejlődéssel kapcsolatban arra irányult, hogy mi a végcél az ő verziójában mert azzal nem voltam tisztában.

  5. prolizoli

    Duncan Shelley írta:

    prolizoli:
    A halhatatlanság elérése mint végcél miben különbözik az általam felvázolt végcéltól ami úgy hangzik létezni a körülményekhez képest a lehető legtovább a lehető legjobb minőségben?

    Duncan:
    A halhatatlansághoz a környezet fölé kell nőni, a “körülményekhez képest a lehető legtovább a lehető legjobb minőségben” meg inkább alkalmazkodást jelent, a “körülmények” és a “képest” szavak miatt. Ez utóbbi kissé latymatag hozzáállás, megelégedettség a környezettel szembeni alárendelt szereppel.

    Ha a célom a lehető legtovább a lehető legjobb minőségben az nem zárja ki a halhatatlanságot mivel nincs véges határ szabva. A “körülményekhez képest” pedig mint ahogy írod alkalmazkodást vagyis rugalmasságot jelent. Ez egyáltalán nem latymatag hozzáállás éppen ellenkezőleg. Hiszen a rugalmasság a gyors alkalmazkodás képessége a megváltozott körülményekhez és nagy előnyt jelent azokkal szemben akik nem képesek erre.

  6. prolizoli írta:

    Nem az ember szellemi fejlődésének előnyeivel nem vagyok tisztában

    Szerintem nem vagy tisztában azzal, hogy mi az és mik az előnyei, és ez a kulcs.

    Ez is érdemelt volna egy definíciót a lexikonunkban, mert alighanem széles skálán értelmezik a kollégák a szellemi fejlődés mibenlétét. Például a bölcsességet a legtöbben megbékélésként, elfogadásként értelmezik, de nekem ez csak apátia, nem bölcsesség.

    Nekem a szellemi fejlődés azt jelenti, hogy a lélek az anyag fölé kerül, azt képes egyre nagyobb mértékben kontrollálni. Az éles ész, az emberi problémák teljes átlátása csak a kezdete ennek, bár természetesen fontos és elhagyhatatlan.

  7. prolizoli írta:

    A halhatatlanság elérése mint végcél miben különbözik az általam felvázolt végcéltól ami úgy hangzik létezni a körülményekhez képest a lehető legtovább a lehető legjobb minőségben?

    A halhatatlansághoz a környezet fölé kell nőni, a “körülményekhez képest a lehető legtovább a lehető legjobb minőségben” meg inkább alkalmazkodást jelent, a “körülmények” és a “képest” szavak miatt. Ez utóbbi kissé latymatag hozzáállás, megelégedettség a környezettel szembeni alárendelt szereppel.

  8. prolizoli

    Nietz-senki írta:

    prolizoli:
    Mi az amiben az állat különbözik az embertől a végcélt illetően?

    Nietz:
    …az állatnak egyáltalán nincs semmilyen célja – csak ösztöne. Ezek az “ösztönerők” alakítják teljes lényét. Az állatok – a természeti rend szerint – próbálnak “túl-élni”. A túl-élés egy állati (filozófia) létprogram…

    Oké, ez világos beszéd. Az állatok ösztön-programja a túlélés, létezés fennmaradás. Érthető és a tapasztalat is ezt mutatja.

    Alap-kérdések és végső célok:
    Egyetlen ember sem lehet biztos, hogy a halhatatlanság fokát teljesíti – de bizonyosak lehetünk abban, hogy az emberiség egésze valahogy teljesíteni fogja… ehhez kell hozzájárulni minden életnek, embernek!

    Vagyis ha jól értem az ember feladata, fő célja a halhatatlanság elérése.

    Az önállóság igen – az egoitás nem szükséges a fejlődéshez! Még nagyon sok hibának és belátásnak kell történnie ahhoz, hogy ez általános legyen!
    Az önállóságra csak a szabadság képes rá-vezetni!!!
    Először is a szabad akarat – ami a szentség és gyakorlat (bűn) különválásához vezetett. Mi a leginkább sajátunk – saját erőnk (még most is)???
    Az a fizikai erő ami ennek az akaratnak a kiélésére és abszolút értékek teremtésére szolgál – csak ezután szabadulhatnak fel bennünk szeretet-energiák; amikor azt érezzük, hogy tettünk valamit a világért, másokért!
    Ha ezeknek folyama volna, akkor – a gonosztól mentesen – képesek volnánk saját szeretet-energiákból saját szellemi princípiumokat teremteni.
    Most mi minden szféra felé tartozunk (nem saját erők építenek fel minket) – azzal hogy “megfelelő” súllyal tagozzuk be életünkbe, egy jövőbeli működésbe!
    Nem szférák természetes erőit kell mellőznünk – hanem bizonyos egyenrangúságban kell állnunk Ezekkel a lényekkel szemben!
    Az éteri és asztrál szféra túl van töltve olyan lényekkel, melyek az embert uralni akarják. Ezért van szükség arra, hogy az ember általánosan teremtővé váljon!!!

    Megpróbálom értelmezni és tömören összefoglalni azt amit a hozzászólásodban leírtál:

    Az ember fő feladata vagyis végcélja a halhatatlanság elérése. Az önállósági szintünk növelése és a szabad akaratunk megfelelő felhasználása az eszközök ahhoz, hogy ezt a célt elérjük.
    Van egy erőnk a szabad akaratunk kiélésére szolgáló fizikai erőnk. Ez a miénk, belőlünk ered és a legerősebb képességünk. Ugyanis ezzel az erővel tudunk abszolút értékeket teremteni. Ez azért fontos mert amikor abszolút értékeket teremtünk olyankor szeretet-energiák szabadulnak fel bennünk. Ha folyamatosan szabadulnak fel bennünk ilyen szeretet-energiák (folyamatos értékteremtés által) akkor képesek vagyunk ezekből az energiákból saját szellemi princípiumokat létrehozni.
    Jelenleg az a helyzet, hogy nincsenek saját szellemi princípiumaink hanem más lényektől vesszük át ezeket. Ezekkel a lényekkel nem vagyunk egyenrangúak ugyanis ők felettünk állnak, magasabb szinten. Ezen lények közül sokan uralkodni akarnak felettünk vagyis a saját céljaikra akarnak fel és kihasználni minket embereket. Ezt pedig mint már írtam úgy tudjuk megakadályozni, hogy nem az ő szellemi princípiumaikat vesszük át hanem saját szellemi princípiumokat teremtünk. Ha ez sikerül akkor velük egyenrangúakká válunk és mi is képesek leszünk létezni az asztrál meg az éteri valóságban és ami a legfontosabb képesek leszünk ezekben a valóságokban elérni a halhatatlanságot.

    Remélem jól értelmeztem az általad leírtakat. Ha így van akkor lenne pár kérdésem:

    – Mik azok az abszolút értékek?

    – Mi az a szellemi princípium és hogyan jön létre saját szellemi princípium a felszabaduló szeretet-energiákból?

    – Hol van az asztrál meg éteri világ és hogyan tudunk megbizonyosodni a létezésükről? Valamint hogyan tudjuk azt másoknak is bizonyítani valamilyen objektív módszerrel?

    – A halhatatlanság elérése mint végcél miben különbözik az általam felvázolt végcéltól ami úgy hangzik létezni a körülményekhez képest a lehető legtovább a lehető legjobb minőségben? Vagyis a halhatatlanság utáni vágy gyakorlatilag miben különbözik az életben maradás utáni vágytól?

  9. Nietz-senki

    Még egy kis adalék facebook beszélgetésekből:

    Önodaadás – a szerelmes fiatalok “kínos mérlege”. Ez “jó lehetőség” a kudarcra. Az élet nem piac; hanem arra való, hogy értékesebbé váljunk – nemcsak arra hogy (értéktelenül, kifejletlenül) adjuk (kínáljuk) magunkat! A válások nagyobb része is a kiforratlanság tényén fut zátonyra. Tudomásul kell venni, hogy az élet a test, a lélek és a szellem tapasztalati és fejlődési lehetősége!

    Mint a HOBÓ mondta: még a “nem-kell” sem kell! Egy megismerési út nem arról szól, hogy tudnánk hova vezet. Ezért szokták emlegetni az alázatot – nem a földön-csúszús-mászás kényszere miatt. Egy megismerési folyamatban “betekintők” vagyunk – nem urak, akik kényük-kedvük szerint átrendezik a valóságot. Az ilyen lelki folyamatok tele vannak válságokkal. Már említettem is, amin keresztül-megyünk (tudatlanul): “föld-próba”, “tűz-próba”, “víz-próba” és “levegő-próba” – életünk első 28 évében átérezzük (megéljük) a gyermek-, az ifjú-, a felnőtt- és az öreg-kor lényegét. Fizikai, bátorság, szerelmi és bölcsesség próbáit – már életünk első 28 évében… szerintem ennek kellene lenni a társadalmi felnőtt önrendelkezési jognak (ugye nem a 18 évnek)!!!

    Ugyanakkor egy “növekedési világrendnek” joga van évszázadokon keresztül becsapni az embert! Mert ott teremtik és “formálják” a jogokat – a fejünk felett. Ebből a növekedési világrendből épp a “négy-lénytagot” érintő fejlődés marad ki! Ezért “uralkodó lét-forma” a materializmus.

Vélemény, hozzászólás?

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén