Miközben ezeket a sorokat írom, Budapesten vagyok, az I. kerület szélén. Pontosan tudom, hogy hol van a Deák tér, bármikor, bármilyen napszakban el tudok oda sétálni, nem kell az utcatáblákat néznem, egyszerűen csak odamegyek és kész. Nem tévedek el, nem bolyongok, nem keresgélek, és nincs szükségem segítségre.

Tudom, hogy hogyan lehet innen, az I. kerület széléről elsétálni a Deák térre, és onnan vissza. Megtettem már néhányszor ezt az utat. Kellemes egészségügyi séta, amolyan Sherlock Holmes féle.

Tételezzük fel, hogy jön hozzám látogatóba egy barátom, aki még soha nem járt erre. Sajnos nem tudok elmenni érte, ezért készítek neki egy dokumentációt arról, hogy hogyan, milyen útvonalon tud eljutni hozzám. Ő a dokumentációm alapján elsétál a Deák tértől egészen idáig.

Minek kell benne lennie a dokumentációban? Az attól függ, mit tud. Lehetséges, hogy egy térképre rajzolt útvonal elegendő. Ha egész életében tanyán élt, lehetséges, hogy azt sem tudja, mi az az utca, vagy mi az a tér, alagút, vár… és így tovább. Ezért ezeknek is benne kell lenniük a dokumentációban.

„Át kell menned az alagúton. A baloldalon van a gyalogosközlekedés, a jobb oldalon balesetveszélyes sétálgatnod. Ha mégis a jobboldalt választod, a sofőrök üdvözlik majd anyukádat, ha észrevesz a rendőr, megbüntet.”

Minél gondosabb vagyok, annál több információval látom el, azzal a céllal, hogy a budapesti látogatását ne árnyékolja be az autók dudálása, a sofőrök anyázása, a rendőr büntetése, és a gerinc eltörése a busz alatt.

Ez tudomány.

A tudomány empirikus, azaz tapasztalati, tételeit pedig az úgynevezett megismételhető kísérletre alapozza. A megismételhető kísérlet azt jelenti, hogy a tudós pontos dokumentációt készít arról, hogy hogyan, milyen módon, milyen eszközök segítségével tett szert egy bizonyos tapasztalatra – ha valaki követi a dokumentációban leírtakat, akkor megismétli a kísérletet, és hozzájut ugyanahhoz a tapasztalathoz.

Olyan ez, mint az én útvonal-dokumentációm, mellyel a vendégem elsétálhat a Deák tértől az I. kerület szélére. Vagy mint egy étel receptje, melyet követve egy botcsinálta szakács is elkészítheti élete töltött káposztáját.

Tapasztalni, a tapasztalást dokumentálni, a dokumentáció segítségével szert tenni ugyanarra a tapasztalatra. Ez az a lényegi elem, ami miatt a tudomány az, ami, és ami miatt az egyetlen olyan rendszer, amelyben nem lehet eltévedni, az egyetlen olyan út, ami vezet valahová.

Az én tapasztalatomat bárki megszerezheti magának, ha követi a tapasztalásomról írt dokumentációmat. Amennyiben az eléggé pontos. Amennyiben a „bárki” teljesen érti, amit leírtam. Ha a „2 k só” nekem két evőkanál sót jelent, neki meg két kávéskanál sót, vagy két kiló sót, a kísérletet nem tudja megismételni, és nem tud szert tenni ugyanarra a tapasztalatra.

Ha egy kínai papírkészítő 1882-ben megtapasztalt valamit Sanghajban, azt szakszerűen dokumentálta, a dokumentáció eljut hozzám, megértem, és pontosan megismétlem a leírtakat, akkor én 2012. szeptember 24-én, Budapesten, szert tehetek ugyanarra a tapasztalatra, amire az említett kínai papírkészítő-mester 130 évvel korábban. Ha a mester valamit elfelejtett dokumentálni, például a víz pontos összetételét, vagy én nem vagyok eléggé profi ahhoz, hogy feltételezzem, hogy 1882-ben Sanghajban nem pont olyan volt a víz, mint ma Budapesten, és kiderítsem, mi volt a különbség, akkor én más eredményre jutok, mint ő.

Mivel más eredményre jutok, feltételezhetem, hogy az illető hazudott, vagy tévedett, vagy hülye vagyok, vagy titkos összetevők is vannak, amiket a kínai mester magával vitt a sírba. Valamennyi feltevés tévedés lenne.

Nem ördöngösség a tudomány, és semmi nem tudja pótolni. A filozófiának és a vallásnak esélye sincs arra, hogy eredményeket érjen el, hacsak nem tudományos módszereket követ.

Egy rendkívül egyszerű ételt sem lehet rekonstruálni, azaz szert tenni ugyanarra a tapasztalatra, ha mindössze annyit tudunk róla, hogy finom volt, vagy laktató. Ha egy szendvicsnél nem jön össze, másnál sem fog.

Lehet arról álmodozni, hogy homályos utalások alapján el lehet jutni valahová, de ez az álom örökre álom marad. Az elégtelen dokumentációk alapján sem lehet messzire jutni.

Ha történetesen szanszkrit nyelven írták a feljegyzést, e nyelv ismerete nélkül esélytelen a megértés. Ez áll abban az esetben is, ha egyszerűen csak mást értünk ugyanazon szavak alatt, mint az, aki a dokumentációt készítette.

Megtörténhet, hogy a kísérlet leírását végző kutató egyik-másik szót egyedi módon értelmezett, de ezt már nem írta le. Így a kísérletet nem lehet megismételni. Lehetséges, hogy leírta valahol az egyedi értelmezéseket, de máshol, és meglehet, az a másik anyag elveszett, vagy csak mi nem tudjuk, hol van, esetleg azt sem, hogy létezik.

Még mindig az egyszerűségnél tartunk. Ha behozzuk a bonyolultságot, olyan fokúvá válik a tévedés, sőt a tudatos manipuláció esélye, ami hátborzongató.

A dokumentációban meg van adva a kísérlet megismeréséhez szükséges eszközök listája. Ha ezen eszköztár beszerzésének költsége mondjuk száz dollár, milliók tudják megismételni a kísérletet – azaz ellenőrizni azt. Ha az eszközigény félmillió dollárba kerül, még mindig ezrek lesznek rá képesek.

Ha a kísérlet megismeréséhez szükséges eszközök egyike egy 300 millió dollár értékű berendezés, amely 4 millió alkatrészből áll, a puszta karbantartása pedig 14 szakma professzionális szakértőit igényli, vajon hányan fogják tudni megismételni a kísérletet? És vajon hányan fogják tényleg érteni, hogy mit csinál ez a berendezés?

Hogyan tudnék megismételni egy kísérletet az egyik részecskegyorsítóban? Mi az alapfeltétel ehhez? Milyen tudományos, politikai vagy akármilyen támogatásra van szükségem hozzá? Hányan állnak előttem a sorban?

Ha a kísérlet megismeréséhez a világűrbe kell menni? Már holdprogram sincs (állítólag), mi van akkor, ha a Holdra kellene elmennem ahhoz, hogy megismételjem a kísérletet? Hogyan? Mennyi pénz kell ehhez? Mekkora befolyás? Hogyan tudom én, vagy BÁRKI ellenőrizni, hogy amit holdkőzetnek neveznek, az tényleg az?

Most pedig eljutottunk a Marsra. Jönnek a képek. Az emberiség tágra zárt szemekkel bámulja a csodát, és ámul. Jaj, a Mars, Istenkém, ide is eljutottunk! Ez fantörpikus!

Hogyan lenne képes ezen a bolygón bárki arra, hogy ellenőrizze az állítólagos Marsról származó felvételek és adatok hitelességét?

A kérdések meglehetősen költőiek.

Hajdanán mítoszt szőttek egyes emberek állítólagos emberfeletti felsőbbrendűségéről, ezzel magyarázva, hogy miért nem tud szert tenni senki ugyanarra a tapasztalatra, amire ők, és miért marad mindenki másnak a puszta vakhit.

Ma a drága, bonyolult, átláthatatlan berendezések, a roppant távolságok, a rendkívüli körülmények, az egetverő projekt-költségek teszik a tapasztalatokat elszigeteltté, virtuálissá, megismételhetetlenné, ellenőrizhetetlenné.

Nem marad más, mint a hit, és a bizalom.

Így a tudományból egy szinten túl vallás lesz. Tételei pedig hittételekké avanzsálnak.

Ha egy 10 millió karakterből álló jelszóból 1 karakter hibás, a jelszó nem lesz elfogadva, és ami zárva van, nem nyílik meg.

Ha az életünket virtuális adatokra építve éljük, vajon mire megyünk velük?

Tizenévesen szerettem taoista anyagokat olvasgatni, mert elgondolkodtattak. De amint túl akartam lépni a puszta érzéseken és gondolkodáson az eredmények felé, az egész irodalom használhatatlanná vált. Homály, köd, ismeretlen jelentésű fogalmak. A kísérlet nem ismételhető meg, mert a dokumentáció annyira silány, hogy nem is tekinthető dokumentációnak.

Meglehet, a régmúlt korok mitikus hősei elértek valamit, de dokumentáció híján nem tudunk utánuk menni. Nem tudjuk megérteni, ellenőrizni, rekonstruálni, megismételni, amit tettek. Ebből adódóan nem tudjuk, mit tettek. Nem tudjuk, mit értek el.

Meglehet, ha veszik a fáradságot, és dokumentálják a tapasztalataikat, nem ilyen világban élnénk, és mi sem ilyenek lennénk.

És az is meglehet, egyikük sem ért el soha semmit, a dokumentáció hiánya pedig éppen erre mutat ár.

A tudomány az eszköz a jobb élethez. Meg kellene maradnunk ennél a nagyszerű eszköznél, és nem kellene engednünk, hogy degradálják azt.

Share

Commentek