Nehézség

Ennél a cikknél nem az okozta a nehézséget, hogy mit írjak le, főleg így nyitányként, hanem az, hogy hogyan. Elképesztő, milyen ösztönösen jön a szellemeskedés, ha ez a téma előkerül, még nálam is, pedig nem szokásom elpoénkodni semmit.

A szellemeskedés eltereli a figyelmet a lényegről, tompítja a tények, a mondanivaló élét, kedvezőbb színben tünteti fel azt, ami van. A nevetgélés azt a hamis látszatot kelti, mintha a helyzet nem is lenne olyan súlyos. Egy kis mosoly, egy kis kacagás – és ennyi elég is ahhoz, hogy minden maradjon a régiben.

Kérlek titeket, hogy a poénokat hagyjátok távol. A tréfálkozás csak azt mutatná, hogy mennyire nem vagytok képesek szembenézni ezzel a témával.

Amiről szó lesz

Életemben két olyan több éves időszak is volt, amikor rendszeresen jártam előadásokra. Mindkétszer kapcsolatban álltam a szervezőkkel, néhány előadóval, és elmentem szinte az összes témára. Spirituális, politikai, gazdasági, egészségügyi, történelmi előadásokat hallgattam, az információkkal pedig egész spirálfüzeteket jegyzeteltem tele.

Valamennyi előadás arról szólt, amiről a címe. Kivéve a szexnél: akkor ment a mellébeszélés. A szex lelki háttere, az őszinteség, az erkölcs, a tiszta lélek stb. Furcsa, nekem sohasem ezek jutottak és jutnak eszembe, ha a szexre gondolok.

Nos, itt és most mi valóban értekezünk majd a valódi szexről. Nem mellébeszélve, nem mérhetetlen óvatossággal és prűdséggel kerülve a témát, hanem valóban a testi gyönyörről lesz szó.

Ám nem csak arról. A szex jelentősége személyes életünkben, sorsunkban, önbecsülésünkben, emberi kapcsolatainkban, a társadalomban igen jelentős.

A szexben való kiteljesedés, a szextől való megszabadulás, a róla való lemondás, amennyire ez rekonstruálható, keleten és nyugaton egyaránt jelen volt az elmúlt évezredekben. A vallások jelentős része minden korban tartózkodásra intett.

A szex árucikk, és reklámja más árucikkeknek. A szex fizetőeszköz, univerzális csereeszköz, mint a pénz. A szexért karriereket építettek, és karrierek roppantak meg miatta. A szexhez vágy, csodálat, szégyen és fájdalom kötődik.

Ebben a cikksorozatban a testi gyönyörökről lesz szó, több aspektusból.

Miért fontos?

Felejtsük most el, hogy a szexuális aktus fogantatáshoz vezethet, és beszéljünk csak és kizárólag a gyönyörről.

Miért fontos ez? És miért ennyire?

Miért tudnak emberek szélsőségesen kifordulni önmagukból, ha a gyönyörről van szó?

A féltékenység elsődlegesen a szexhez kapcsolódik, a hűtlenség elsődlegesen vagy kizárólagosan a szexhez kapcsolódik. Miért? Ha a társunk egy harmadik féllel jót beszélget, jót nevet, eredményes valamilyen munkában, sportban, hobbiban, semmi probléma. Sokak számára az sem megcsalás, ha a társa mást is szeret, vagy már mást szeret, nem őt, egészen addig, amíg a szexuális életük csak kettőjükre korlátozódik.

A féltékenységbe, csalódásba bele lehet betegedni, a szó legszorosabb értelmében. Bele is lehet rokkanni mentálisan, vagy fizikailag. Vezethet öngyilkossághoz. Emberölésnél, gyilkosságnál egyike a leggyakoribb indítékoknak.

Miért van ez így? Miért kap életünkben ekkora szerepet a testi gyönyör? Miért ennyire fontos?

A nőcsábász

A legnagyobb nőcsábász, akit életemben ismertem, hozzávetőlegesen 160 centi magas volt, igencsak pocakos, löttyedt izomzatú, tokás, ronda, és huszonnégy éves korára szinte az összes haja kihullott. Nem volt pénze, nem volt híres, nem volt benne semmi különleges. Mégis, hetente 1-3 új nőt vitt ágyba. Komolyan majdnem beleőrültünk ebbe a rejtélybe. Egyszerűen nem bírtuk ésszel felérni, hogy ez hogyan lehetséges.

Sikereinek titka a válasz arra a kérdésre, hogy „Milyen nőket?”. Hát olyanokat.

Olyan nőket, akiket mi nem vettünk nőszámba.

A fickó vagy ösztönösen ráérzett, vagy kitapasztalta, hogy melyik az az egyetlen egy nőtípus, aminek bejön, és csak azt az egyetlen egy típust kereste mindenhol.

Belépett egy szórakozóhelyre, vagy üzletbe, körülnézett, érdeklődés nélkül siklott át a tekintete azokon a nőkön, akik nekünk tetszettek, és ha látott valakit abból a típusból, amire vadászott, akkor bevetette magát. Ha nem látott, a többiekkel nem foglalkozott.

Ha történetesen nem jött volna rá valamiképpen, hogy milyen nőknél van esélye, és rákattan egy olyan típusra, ami levegőnek nézi, aggszűzként hal meg.

Ha valaki kérdezné: a nőtípus olyan nők összessége, akik hasonló testi adottságokkal, célokkal, értékrenddel, világlátással, ízléssel és háttérrel rendelkeznek.

Én is megfigyeltem, hogy bizonyos típusú nőknél milyen könnyű eredményt elérnem, más típusoknál nehezebb, kínszenvedés, vagy lehetetlen.

Gondolom, nektek is van ilyen tapasztalatotok, és feltételezem, hogy a nők ugyanígy vannak a férfitípusokkal.

Mitől vonzó a vonzó?

Sophia Loren, Monica Bellucci, Jennifer Lopez, Beyonce… A fél világ a lábaik előtt hevert, vagy hever, szexistennőnek titulálták őket, a környezetemben több férfi elalél tőlük (sőt több nő is), én pedig semmi vonzót nem látok bennük. Nem úgy nézek rájuk, mint nőkre, hanem mint aszexuális lényekre.

Cindy Crawford, Claudia Schiffer, Naomi Campbell – teljes érdektelenség részemről, miközben férfiak milliói olvadtak el látványuktól, és nők millióinak önbizalma porladt el tőlük.

Mitől vonzó a vonzó? Ez egy olyan kérdés, amit nem szokás feltenni. Valaki egyszer kitalálta, hogy ízlésről nem lehet vitatkozni, és azóta rengetegen kapaszkodnak ebbe a gondolatba. Pedig valójában nagyon érdekes, hogy miért tetszik valakinek egy bizonyos forma, míg másvalakinek semmit sem jelent, vagy taszító.

Honnan jönnek a vonzalmaink? Hogyan lehetséges az, hogy valaki kifejezetten egy hajszínt és egy szemszínt keres, és semmi más nem érdekli?

Ízlésről nincs értelme vitatkozni, hangoztatják, de most mégis vitassuk ezt meg. Mi az ízlés, hogyan alakul ki, és miért?

Sőt tovább megyek! Mit jelent az, hogy vonzalom? Mit tesz velem az, ami vonz? Lecsökkenti a tudatosságomat, ugye? Ha valaki vonz, nem tudok tiszta fejjel gondolkodni vele kapcsolatban. Egy számomra vonzó alak kedvéért nemcsak hogy megbocsátom azt, amit másnál halálos bűnnek tartanék, de talán észre sem veszem.

Ha valaki naponta megiszik egy-két pohár sört, hétvégén benyakal egy teljes üveg töményet, az számomra akkora rossz pont, hogy jó eséllyel szóba sem állnék az illetővel, és nyomorult alkoholistának tartanám. Mégis, amikor ezt egy nekem tetsző nő csinálta, simán letudtam annyival, hogy „senki se tökéletes”.

Nemtelenség

Akárhányszor meglátok egy szép (azaz nekem tetsző) nőt, gyerekkel vagy terhesen, az első gondolatom ez: de kár érted. Ösztönből jön, nincs semmilyen cél mellette.

Számtalanszor láttam már, hogy a házasság, a gyerekek, a család nemtelenné tette a nőt és a férfit. Nyilván a tapasztalataim végesek, de ezek a tapasztalataim.

Megérkezik az első gyerek, elvesznek a keresztnevek, helyette lesz anyu és apu, mama és papa. Hallottam néhányszor, amikor fiatal házasok, kisgyerekkel, kettesben is úgy szólították egymást, hogy anya és apa.

Láttam harmincas éveik elején járó házaspárt, a nő imádta a latin táncokat, látszott a ruháján és a mozgásán, hogy ez neki igazán fontos, és mellette a férje bénázott kitaposott cipőben, ócska térdnadrágban, vacak pólóban, 15 kiló súlyfelesleggel. Persze, jópofa, meg vicces. Egyszer, kétszer. És azután?

Csupán elvétve láttam kivételeket, az általános tapasztalatom az, hogy a házasság, a gyerekek, a család, egyre kiterjedtebbé váló igénytelenséget hoz magával, fizikai leépüléssel, nemtelenné válással jár. Lesz feleség és anya, és eltűnik a nő, lesz férj és apa, és eltűnik a férfi.

Ez valami ősi program, ami fut a háttérben? A hűség része vagy biztosítéka ez a nemtelenség, ez a leeresztés, a fokozatos leépülés, a taszítóvá válás?

Ismertem egy fickót, aki mindig adott magára, mindig kisportolt volt, aztán megházasodott, és házassága első négy évében 30 kiló hájat szedett fel magára. Ez ugyan kissé szélsőséges példa, de bizonyos fokú igénytelenség a tapasztalataim szerint általános, és nagy tisztelet a rendkívül kevés kivételnek.

Az alap

Örömöt adni és kapni. De legyünk precízebbek és őszintébbek: gyönyört adni és kapni. Így kezdődik. Ez a cél, ez a szándék, ez a vágy.

Aztán az ember ezzel a maximálisan pozitív indíttatással belép egy világba, ahol háború dúl, és nem ejtenek foglyokat.

Ebben a háborúban, melyben a cél a testi gyönyör, a hazudozás, a másik önbizalmának, sőt önbecsülésének összezúzása, az érzelmi zsarolás mindennapos jelenség.

Naiv tinédzserként besorozzuk magunkat katonának és kivisszük magunkat a frontra, ahol gyorsan megkapjuk az első sebeket.

Minden lehetséges forrásból árad a propaganda és elborít mindent. Ahhoz, hogy testi gyönyörhöz jussunk, ilyennek meg olyannak meg amolyannak kell lennünk, és ha nem vagyunk olyanok, nem fogunk gyönyört kapni.

Jön a rengeteg munka, hogy elérjük vagy megközelítsük az elvárásokat. Ez néha önkínzássá fajul.

És sokszor lehetetlen megfelelni a propaganda elvárásainak. Húszszoros Nobel-díjas tudósnak kellene lennünk, hogy sikerüljön, vagy varázslónak. Ilyenkor marad az összeomlás, a megroppant önbizalom, az elvesztett önbecsülés, a feléledő önvád és öngyűlölet.

Valahányszor elhatalmasodik valakin az alkalmatlanság és esélytelenség érzése, legyőzték. Ez ugyanolyan, mintha a második világháborúban valamelyik fronton agyonlőtték, felrobbantották vagy elégették volna.

23

Ha azt hittétek, hogy kimarad, akkor tévedtetek. De itt az első cikkben csak ilyen szelíden kerül említésre.

Néhány évvel ezelőtt megjelent az Egyesült Államokban egy tudományos szexológiai cikk, melynek szerzője azt állította, hogy az amerikai egyetemisták átlagos péniszhosszúsága 23 centiméter. Két név bukkant fel, két fickó neve, akik öngyilkosságot követtek el a cikk elolvasása után, ám ezt leszámítva nem kapott nagy figyelmet.

Kicsivel később azonban egy másik, ismertebb szexológus betámadta a cikk szerzőjét, csalással és felelőtlenséggel vádolta, mert ő is elvégzett egy kutatást az amerikai egyetemisták körében, és neki közel tíz centiméterrel kisebb átlag jött ki.

Végül az első cikk szerzője ismertette kutatási módszerét. A következő tudományos igényű kutatást végezte el: felhívott egy kollégiumot, elmondta, hogy ő szexológus, az egyetemisták péniszhosszáról ír cikket, és mindenkitől, akivel beszélni tudott, megkérdezte, hogy neki milyen hosszú.

Hat emberrel sikerült beszélnie, a kapott értékeket összeadta, majd átlagot számolt, így jött ki a 23 centiméter, mint átlagméret.

Ezzel szemben a valamivel ismertebb szakember saját maga, saját két kezével mért végig 500 egyetemistát, és neki így jött ki a kb. 13 centiméteres átlagérték.

A 23-as cikk szerzője végül elnézést kért, és visszavonta állítását, arra hivatkozva, hogy „nem elegendő adat alapján vonta le következtetéseit”.

Az ismertebb szexológus egyébként egy idősebb férfi, és számomra kissé nehezen hihető, hogy talált 500 egyetemistát, aki erekciót tudott elérni a jelenlétében.

Ez most vicces? Valahol az lehet. De az egészben ott húzódik a borzalom. A felelőtlenség, vagy aljasság. Tudományos végzettségű ember hat telefon alapján ír tudományos cikket? Mit gondolt, mi lesz ebből? Mi volt a motivációja? És a másiknak mi volt a motivációja? Komolyan fogta magát, és lemért ötszáz 19 és 25 év közötti fickót? Akik komolyan vállalták ezt, izgalomba hozták magukat, és érdeklődve nézték, amint a szakember méricskél?

De vajon ennek az egész kérdéskörnek mi a motivációja? Mi a célja azoknak a cikkeknek, amelyek nemzeti és nemzetközi átlagokról beszélnek?

Kérdések hozzátok

Ez volt a cikksorozat nyitánya, körbejárta a témát, nagyon visszafogottan és szelíden, amolyan előjátékként bemelegítésként. A következő cikk kb. 1 hét múlva jön.

A szövegben rengeteg kérdést találtok, válaszoljatok rájuk, és/vagy reagáljatok a felvetett témákra.

Share

Commentek