Gondoljuk újra a világot

A lélek hatása a testre, 2. rész

Ez a cikk

Ennek a cikknek a témája a lélek KÖZVETLEN befolyása a testre. Közvetlen, vagyis fizikai közvetítők nélküli.

Közvetett hatás például az, amikor a lélek beteszi a testét egy autóba, felgyorsul 200 km/órára, és nekikormányozza a járművet a híd lábának. Közvetett hatás az is, amikor a lélek alkoholt tölt a testébe. Közvetett az is, amikor keléstől fekvésig folyamatosan eszik. Az is közvetett befolyás, amikor gumikötéllel a lábán leugrik a toronydaru tetejéről.

A KÖZVETLEN befolyásnál nincs fizikai áttét, nincs fizikai közvetítő eszköz.

Placebo

Mindenki tudja, mi az a placebo, ugye? Hatóanyag nélküli gyógyszer, ami mégis hat, mert a benne való hit élettani folyamatokat indít el: gyorsabb felépülést, gyorsabb gyógyulást, a fájdalom csökkenését vagy megszűnését, a tünetek enyhülését vagy megszűnését, a test gyorsabb regenerálódását, bizonyos esetekben önmagában teljes gyógyulást (stb.) eredményez. Nagyjából ez az, ami a köztudatban él a placebóval kapcsolatban.

Valójában ez egy óriási téma, aminek könyvtárnyi szakirodalma van. A megítélése szélsőséges. Vannak, akik csalásnak, etikátlan orvosi magatartásnak ítélik a használatát, mások azt állítják, ez az elsődleges hatás, vagy az egyetlen hatás („hit nélkül semmi nem hat”), megint mások a gyógyszerek és kezelések teljes hatásmechanizmusának részét látják benne.

Nincs elfogadott elmélet, elfogadott modell, ami leírná, hogyan működik a placebo. A pszichológia és az élettan határterületének tekintik, a jelenség zavarba hozza az orvosokat és a kutatókat.

A placebo-hatást úgy írják le, mint a bizalom felépülésének végtermékét, ami függ a páciens személyiségétől, az orvos személyiségétől, az orvos hangjától, öltözetétől, a helyszíntől, a placebo kinézetétől, ízétől, és sok más tényezőtől.

A placebo leírt hatásai sokfélék, és valóban zavarba ejtőek. A gyógyszer nem működik mindenkinél, az altató bizonyos embereket éberré tesz, a nyugtató élénkké, a fájdalomcsillapító túlérzékennyé, az ál-fájdalomcsillapító (szimpla üres sóoldat) elnyomta a fájdalmat a műtét alatt és meggátolta a sokk kialakulását, a tudatlanságból bevett, másra való gyógyszer csodálatos eredményt hozott és így tovább.

Húszévesen körbekérdeztem az edzőteremben, hogy ki tud valami jó, valóban hatékony proteint vagy mást ajánlani tömegnöveléshez. Az egyik fickó, akinek az apja kamionosként nyugat és kelet közt ingázott, félrevonva elmondta, hogy neki van egy tablettája, ami szuper izomnövekedést okoz, de sokba kerül, és nem is adna belőle akárkinek. Én vettem belőle, heti öt edzés, heti öt tabletta, a havi 20 tabletta kitette az akkori átlagfizetést. Elképesztően fejlődtem, főleg erőben. Aztán kiderült, hogy német tabletta egyszerű ízesített szőlőcukor volt, amiből heti 5 db-ot vettem be, és aminek elvben semmilyen hatása nem kellett volna, hogy legyen. Pár évvel később a napi 50 szem szőlőcukor sem hozott semmilyen fejlődést.

A Fortuna diszkóban volt egy Anikó nevű 20 éves lány, akiért mindenki oda meg vissza volt (nem csak a pasasok). A hölgy néha kegyeiben részesített valakit, akit azután a barátnői társaságában, hangos, gúnyos kacajok közepette kibeszélt. Én is szerettem volna részesülni azokból a kegyekből, de hogy ne égjek le, minden követ megmozgatva valami megfelelő szer után kutattam, ami majd páratlan képességekkel ruház fel az aktus idejére. Eljutottam egy rosszarcú fickóhoz, aki eladott nekem egy furcsa külsejű kapszulát, nagyon drágán, és azt állította, hogy 12 óra szupermerevedést okoz. Tényleg működött, tényleg 12 óra volt. Azok ellenére, hogy a kapszulát szárazköhögés kezelésére fejlesztették ki…

Placebo. Hol a határ? Mennyit használhat valami, amiben semmilyen hatóanyag nincs? És mennyit árthat valami, amiben nincs káros anyag?

No problemo

Van egy bizonyos jellegzetes hozzáállásom az izomlázhoz, a kisebb ficamokhoz, húzódásokhoz, kisebb sebekhez, horzsolásokhoz, szálkákhoz. Ez a hozzáállás úgy írható le, mint nyugodt elviselése a fájdalmaknak, kellemetlen érzeteknek.

A nyugalom hátterében az a meggyőződés áll, hogy ezek nem károsítják a testemet, nem okoznak problémát, nem fontosak, majd elmúlnak és kész.

Amikor megvágtam az ujjam, kimostam a sebet, rászorítottam egy zsebkendőt és ennyi. A vérzés gyorsan elállt, valameddig fájt még, majd elmúlt az is. Olyan semmilyen érzés. Az izomláz, még akkor is, amikor felkelni alig tudok miatta, amikor a lépcsőzéshez kapaszkodnom kell, hogy ne guruljak le, még külön meg is nyugtat, mert azt jelzi, hogy tettem valamit a céljaimért.

Estem háttal biciklire lépcső tetejéről, ami szétvágta a hátam, és zuhantam le lépcsőről, ami olyan fájdalommal járt, hogy hirtelen levegőt venni sem tudtam. Mindkét esetben pár perc után úgy ítéltem meg, hogy nincs semmi komoly, és ugyanazzal a hozzáállással viseltettem irántuk, mint a szokásos kisebb sérüléseim iránt: nyugodt, egykedvű várakozás, hogy magától elmúljon. El is múltak, nyom nélkül.

Amikor a hozzáállásom nem ilyen volt, hanem az ellenkezője, úristen, ez nagyon nem jó, jézusom, mi lesz velem, vége az életemnek, mi lesz a céljaimmal, miért történik ez velem, miért… akkor a testi problémáim hónapokon vagy éveken át kínoztak. Miközben a valóságban nem tudtam semmit sem a hátterükről, tényleges súlyosságukról, és mind azután múlt el, hogy beleuntam az egészbe és megváltozott a hozzáállásom.

Van jelentősége a hozzáállásnak, az idegeskedésnek, annak, hogy mennyire tekintünk valamit súlyosnak, veszélyesnek, kezelhetetlennek, halálosnak?

Rombolnak vagy építenek

Karatés korszakomban, amikor naponta edzettem a különféle ütő- és rúgófelületeket, a sérüléseim, a fájdalmak engem építettek, a saját önbizalmamat építették. A hengerformájú mosógép oldalára leadott 300-300 sípcsontrúgás okozta sajgásnak és vérzésnek feelingje volt, és nem félelmet váltott ki – nem is okozott sérülést soha.

A homokkal, sóderrel, kukoricával vagy kisebb kavicsokkal töltött tartályba döfködött ujjakkal végzett gyakorlatok sokszor kellemetlenek, és utólagosan fájdalmasak voltak, mivel eléggé megviselték az ujj ízületeit. Az első ujjedzések után gyakran belázasodtam. Ennek is feelingje volt.

Aki nekiállt valaha is a nunchaku elsajátításának, az tudja, hogy amíg ki nem alakul az érzék, a gyakorlás önveszélyes. Nálam is az volt, alig van olyan testrészem, amit ne csaptam volna meg vele párszor (igen, ott is…). Mégsem szegte kedvem egyik sérülés sem.

Nagyon ritkán estem el életemben, az utóbbi 7-8 évben talán 1 alkalommal. Hogyan lehetséges ez? Ismerek olyanokat, akik rendszeresen elesnek az utcán vagy a lakásban, és folyton megsérülnek. Fellépnek a járdára, ettől kificamodik vagy eltörik a bokájuk. Megbotlanak a sima földön, összeakad a lábuk a padlón, és bumm, jöhet a kórház.

„És ha fejedre esik egy tégla?” A gyakran hallott közhelyek egyike. Egyszer valóban a fejemre esett egy tégla, pontosabban egy fél tégla. Sétáltam az utcán gondolataimba mélyedve, hirtelen erős ütés érte a fejemet, amitől nagyon megijedtem, majd lenézve, megláttam a téglát, és pánikba estem. Az első, ami eszembe jutott, hogy végem van, betört a fejem, agysérülés, ennyi. Szédülni kezdtem, éreztem, ahogyan valami szó szerint kiszáll a testemből és rettenetesen elgyengülök. A második gondolatom az volt, hogy láttam pár hónappal korábban a budo-gálán egy fickót, aki fejjel mutatott be törésgyakorlatokat: deszkát, cserepet, téglát tört fejjel, betonlapot törtek el a fején. Arra jutottam, hogy egy tégla még nem feltétlenül okozná a halálomat, az sem kötelező, hogy bármi bajom legyen tőle.

Amint arra a következtetésre jutottam, hogy nem feltétlenül baj az, hogy a fejemre esett egy tégla, a szédülés elmúlt, és éreztem, ahogyan visszatér a tagjaimba az erő. Akkor és ott volt egy pillanat, amikor eldöntöttem, hogy meghalok vagy élek tovább?

Pár nappal később fésülködés közben felszakítottam a sebet a fejemen, kicsit vérzett, más nem történt.

A Széchényi Könyvtárban volt egy keskeny polc, amin törvényszéki orvostanról írt könyvek és képgyűjtemények sorakoztak. Ezekben a könyvekben és albumokban eléggé kemény képeket találni, durva sérülésekről, holttestekről. Többször találkoztam esetleírásokkal arról, hogy valakit megvágtak, megszúrtak vagy meglőttek, nem volt súlyos, nem kellett volna belehalnia, de belehalt, mert az a tudat, hogy megkéselték vagy lelőtték, olyan traumát okozott az áldozatban, hogy belepusztult. Találkoztam ennek az ellenkezőjével is néhányszor: embereknek meg kellett volna halniuk, olyan súlyos sérülést szenvedtek el, és túlélték, mert… így írták: olyan lélekjelenlétük volt.

A hír szent

Emlékszem egy estére tizenéves korom elejéről, együtt volt a család, rokonok, barátok, szendvicsek (katonáknak hívtuk ezeket, fogpiszkálóra felszúrt kenyérdarab, sonka, szalámi, sajt, uborka, tojás), és az öröm oka: kijött Hofi új lemeze.

Zengett a lakás a nevetéstől, Hofi brillírozott, mint mindig. Aztán megszólalt a telefon, nagyapám felvette. Egy rendőr telefonált, jelentette, hogy feltörték és kifosztották a hétvégi házunkat Biatorbágyon. A jókedvet elvágták, az öröm eltűnt, lett helyette bánat, szomorúság, gyűlölet és düh.

A mocskok! Kurva anyjukat! Fel kellene kötni ezeket mind! A lovakkal kellene megtaposni őket! Ezeknek semmi se szent? A kurva anyjukat!

A jókedv a plafont verdeste, nem változott meg a hőmérséklet, nem érte sérülés semelyikünk testét, nem történt semmi sem fizikailag. A hír nem fizikai dolog. És mit okozott? Óriási változást.

A jókedv nem annyi, hogy felfelé görbül valaki szája, a düh nem annyi, hogy lefelé. Azok a testi, külső jegyek, amiket látunk egymáson, mint az érzelmek kifejeződéseit, a legkevésbé fontosak.

A jókedv és a düh között fiziológiai különbségek vannak, nem is jelentéktelenek. Az nem SEMMI, hogy valaki apatikusan üldögél a sarokban, vagy rettegve bújik az ágy alá, vagy fröcsögve anyázik, vagy csapkodja a falat, vagy önfeledten nevet. Ezek az érzelmi állapotok eltérő élettani működéssel járnak. Amikor a felhőtlen jókedvünket összetörte egy hír, valami nagyon rövid idő alatt megváltozott a testünkben, átkapcsolt egy másfajta működésbe.

Ha kimutathatjuk, hogy egy nagyon szomorú ember teste másképpen működik, mint egy igencsak vidám emberé, akkor el kell ismernünk, hogy nem jelentéktelen az, hogy milyen érzelmi állapotban töltjük a napjainkat. Ha egy éve általában vidámak vagyunk, vagy általában dühöngünk, az számít, az azt jelenti, hogy sok minden másképpen működik a testünkben.

Egyszer átvert valaki, és én két héten át keléstől fekvésig dühöngtem miatta. Azért hagytam abba, mert már ijesztő fájdalmaim voltak. Amikor abbahagytam, akarattal, önfegyelemmel félretettem a témát, a fájdalmak el is múltak.

Mit okoz a hír, hogy feltörték a hétvégi házunkat? Hogyan reagálok arra, hogy valaki átver? Ezek hátterében nem biológiai tényezők állnak, mivel a gének, sejtek, szövetek, csontok, szervek nem értelmezik a külvilágot. A biológiában a sérülés az, hogy folyik a vér a lábamból, hogy nem mozog a karom, hogy kínoz az éhség, és nem az, hogy elvitték a sátramat 30 km-rel odébb, meg nem az, hogy nem fizették ki a munkámat.

Felfogás kérdése

A szokásos alaphelyzet: valakinek van egy célja, amit komolyan gondol, és tesz érte.

Az egyszerűség kedvéért vegyük úgy, hogy ez a valaki 1.000.000 dollárt akar, mert egy ilyen példánál könnyű a számokat nézni. Amikor elkezdi, van 0 dollárja, aztán lesz 100, aztán 1000, és így tovább. Látja, hogy naponta (havonta) tesz előrelépést a cél felé, mert az a szám, ami az egyik oldalon van, lassan, de biztosan közeledik ahhoz a számhoz, ami a másik oldalon van, mint cél.

Lehetséges, hogy még csak 7.882 dollárja gyűlt össze, ami nagyon kevés az 1.000.000 dollárhoz képest, de több, mint ami korábban volt, és ebből tudja, hogy közeledik, annak, amit tesz, van értelme.

A célért végzett munkát felfoghatjuk úgy is, mintha lépcsőt építenénk, amin át a magasba jutunk, és láthatjuk a haladást minden nap, vagy minden hónapban, a megállapított időegységek szerint. Ez egy kényelmes, öntudatos, békés hozzáállás.

Felfoghatjuk úgy is, hogy van egy hatalmas acél ajtó, amin túl az életünk van, és próbáljuk szétrúgni az ajtót, hogy végre elkezdhessünk élni. Ezzel a felfogással minden nap kudarc, mert az ajtó még nem nyílt ki. 1.000.000 dollár a cél, már van 900.000 dollár, és még mindig ugyanaz a lehengerlő kudarcérzet van, mint az elején. mert az ajtó még áll. Ez egy őrjítő hozzáállás.

Rám ez utóbbi felfogás a jellemző. Úgy érzem magam, mint egy Forma 1-es pilóta, a motor már maximális fordulatszámon pörög, az autóm rázkódik, remeg, én minden idegszálammal a lámpát figyelem, hogy mikor lesz már zöld, és lőhetek ki, mint a rakéta. És még mindig nem zöld, még mindig nem, még mindig nem, már üvöltök, vicsorgok, és még mindig nem zöld. Számomra 1 dollár és 999.999 dollár között semmi különbség nincs, mert a lámpa még nem váltott zöldre. Nekem piros lámpa és zöld lámpa van, fokozatok nincsenek. Tudom, hogy ez a hozzáállás sok bajt okozott már nekem, tudom, hogy én csináltam, én egyedül.

Két ember, mindkettő ugyanazt akarja, ugyanúgy dolgozik érte, ugyanúgy haladnak előre, de az egyik jól érzi magát, éli az életét, a másik meg a saját privát poklában üldögél, ami lassan felőrli az idegeit – és talán az egészségét is.

Felfogás kérdése, hozzáállás kérdése. Nagyon sok minden az életben. Talán minden.

A figyelem elterelése

A 2001. szeptember 11-i események olyan mély hatást gyakoroltak rám, hogy 3 hónapig nem voltam ugyanaz az ember. És akkor még nem is tudtam a személyes érintettségemről, az kicsivel később derült ki.

A média, és úgy általában az élet kínál nekünk elegendő okot arra, hogy megőrüljünk, hogy az életkedv elszálljon belőlünk, féljünk, rettegjünk, önbizalmunk a béka segge alatt kuporogjon, céljaink egyre zsugorodjanak, ahogyan egyre kevesebb dolgot látunk megvalósíthatónak, befolyásolhatónak.

Az, ahogyan a testünkkel bánunk, az, ahogyan érezzük magunkat, az, ahogyan értékeljük a testi tüneteinket, az, ahogyan értékeljük az életünk eseményeit, az, ahogyan kezeljük a stresszt, az, amin a gondolataink járnak, a kényszeres gondolkodás következtében kialakuló tartós érzelmi állapot, az abból kialakuló élettani működés, az abból kialakuló esetleges károsodások – ezek nem jelentéktelen dolgok.

A figyelem elterelése nagyon is értékes képesség, az ehhez felhasznált eszközök értékesek. Ha a munkahelyi, otthoni stresszt van, mivel feloldani, ha van örömforrás, ha van valami, amiből életkedv (élethez való kedv) nyerhető, az értékes, és valóban életet menthet.

Ha innen nézzük, néha mérlegelnünk kell, hogy mi a fontosabb. Vannak eszközök a figyelem elterelésére, amik károsak, de adott esetben életet menthetnek, mert segítenek elterelni a figyelmet valamiről, ami megölhetne vagy megbolondíthatna.

Van, amikor életet ment egy szippantás a hóból, a pultra kitett poharak kiürítése, a havi fizetés elverése a rulett-asztalnál. Ha nem vezetnek függőséghez, ezek az eszközök is hajthatnak némi hasznot.

Ha egy szélsőséges élethelyzetben, szélsőségesen beszűkült tudatállapotban, valaki, akit szeretek csak aközött választhatna, hogy golyót röpít a fejébe, vagy leissza magát a sárga földig, én jobb szeretném, ha inkább inna. Sokkal több módszert ismerek a másnaposság kezelésére, mint a másnapos hullák felkeltésére.

Van, amikor a kisebbik rossz nagyon jó. Van, amikor bármi jobb, mint a másik választás.

A művészet, a szórakoztatóipar, a szerencsejáték rengeteg ember egészségét és életét mentette meg azzal, hogy segített elterelni a figyelmet valamiről, ami felfalta volna. Húgom, élete legstresszesebb időszakában minden este leült a számítógép elé, és meggyilkolt pár száz embert a Postal 2 című videojátékban, így tudott megnyugodni. Volt haszna? Nagyon is.

Talán kezdjük megfejteni a függőségek egy részét… A figyelem elterelése egészséget és életet menthet, de nem oldja meg a problémát.

Most ti jöttök

A következő cikk egy hét múlva jön. Az lesz a legkeményebb, mivel az eddigiekből levont, esetenként elég húzós következtetésekről, és felvetésekről fog szólni. Azt keressük majd, hogy hol a határ.

Aki kommentel ehhez a cikkhez, az kap jelszót a következőhöz. Aki nem, az nem. Ne legyetek irigyek, osszátok meg velünk a véleményeteket.

Kérdések hozzátok:

Számozott kérdés nincs, csak annyit szeretnék, ha elmondanátok a véleményeteket a témáról, és persze az lenne a legjobb, ha minden fejezetről külön-külön.

Share

Commentek

Előző

A félelem íze nemzetközi trailer

Következő

Népek ópiuma?

  1. Akilor

    Találtam egy videót a témával kapcsolatban. Ez nem a teljes verzió elvileg, de ha van szabad fél órátok, akkor sok érdekességet érintenek a témával kapcsolatban…

    http://www.youtube.com/watch?v=ZAg1ZruaHWI#t=1639

  2. Corsair

    Rövid leszek…

    Olvastam a cikket, olvastam a kommenteket.

    Az az érzés uralkodott el rajtam: egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy egyre inkább nem értek semmit.

    Sőt, inkább a zavar a fejemben kezd egyre inkább nőni.

    Rengeteg véleményt olvastam, nem látok tényeket…

  3. Mese

    mezzanin írta:

    Mese írta:

    Az alábbi példa, nem placebo – de akkor mi?
    Érdekes eredménye volt annak a kísérletnek, amikor pár héten keresztül, azonos időben és időtartamban, egy fiatal nő és egy fiatal férfi súlyemelő gyakorlatokat végzett. Csakhogy, a férfi valóban elvégezte ezeket a gyakorlatokat, a nő pedig egy korábbi önmagát nézte vissza videóról, amint végzi a súlyemelő gyakorlatokat. A kísérlet befejeztével mindkettőnél megmérték, milyen szinten történt változás és nem semmi volt az eredmény: a férfi 26%-ot, a nő pedig 28%-ot javított, a kísérlet előtti eredményén… Végül, a kísérlet elemzői nem javasolták az edzések csak ilyen jellegű formáját, de sérülés, betegség idejére, igen.

    A tükörneuronok magyarázhatják a dolgot, de a 28% túlzásnak tűnik. Pornót is azért érdemes nézni, mert a látvány az agyban hasonló folyamatokat aktivál, mint maga az aktus, de attól még nem az.

    Igen, lehetnek akár a tükörneuronok is. Én erre inkább azt mondom, amit korábban is írtam, hogy, mivel az agy nem tud különbséget tenni valós és elképzelt között, ezért mindkét esetben aktiválódik – mindkét esetben ugyanazon az agyterületen történik a folyamat. Ennek kapcsán most erről jutott eszembe a Pavlovi-reflex is, de talán mégsem kéne ilyen messze mennem…

    A 28%-on magam is meglepődtem, amikor hallottam a doksifilmben, de ez a szám hangzott el. Ez nem jelenti azt, hogy elhiszem, vagy nem hiszem el, csupán annyit jelent, hogy van egy ilyen infóm – amely a 28%-ról szól.

  4. Mese

    prolizoli írta:

    Mese írta:

    FELFOGÁS KÉRDÉSE
    Volt egy japán férfi, aki gyerekként olyan közel volt a hiroshimai atomrobbantáshoz, hogy látta a zuhanó bombát. Épségben túlélte és utána sem szenvedett soha, semmilyen sugárzási betegségben. Ezt olvastam róla: „Amikor látta az alászálló bombát és rájött, hogy kevesebb, mint egy másodperce van, hogy cselekedjen, a magasba emelte a kezeit és kijelentette – teljes belső tudását, erejét és isteni mivoltát megszólítva a kis szívében – – NEM ÁRTHAT NEKEM!” Vajon, „csak” ennyi lenne?

    A személyes véleményem az, hogy ez az eset nem történt meg, népmese.

    Lehet, hogy népmese, lehet, hogy nem népmese.

    Vezetés közbenm egy nő autójának nekicsapódott egy másik autó és az ütközés következtében „ felkerült” egy busz oldalára. A nőt kiszedték a roncsokból, kivizsgálták és semmilyen szervi elváltozást vagy egyéb sérülést nem találtak nála. Azonban, most kómában van…

    Az, hogy ott a helyszínen a gyors mentős állapotfelmérésen nem találtak sérülésre utaló jeleket még nem jelenti azt, hogy nem is voltak. Ha semmilyen szervi elváltozás vagy sérülés nem lett volna akkor nem esett volna kómába. Vannak komoly, veszélyes sérülések amelyeknek nincsenek külső jelei és nem is mindjárt hanem időben eltolódva, órák, napok múltán fejtik ki a hatásukat.

    Lehet, hogy úgy van, ahogy írod. Utólag bármi kiderülhet. Egyelőre várom a fejleményeket.

    Az alábbi példa, nem placebo – de akkor mi?
    Érdekes eredménye volt annak a kísérletnek, amikor pár héten keresztül, azonos időben és időtartamban, egy fiatal nő és egy fiatal férfi súlyemelő gyakorlatokat végzett. Csakhogy, a férfi valóban elvégezte ezeket a gyakorlatokat, a nő pedig egy korábbi önmagát nézte vissza videóról, amint végzi a súlyemelő gyakorlatokat. A kísérlet befejeztével mindkettőnél megmérték, milyen szinten történt változás és nem semmi volt az eredmény: a férfi 26%-ot, a nő pedig 28%-ot javított, a kísérlet előtti eredményén… Végül, a kísérlet elemzői nem javasolták az edzések csak ilyen jellegű formáját, de sérülés, betegség idejére, igen.

    Kevés információt közöltél erről a kísérletről ahhoz, hogy a hatását illetően valamilyen konklúzió levonható legyen belőle.

    Egy sporttal kapcsolatos dokumentumfilmet néztem meg és emlékezetből írtam, amit írtam, az infó ezért kevés. A kevésből is a konklúzió számomra az, hogy az agy nem tud különbséget tenni a között ami “a valóság” és a között amit elképzel, így mindkettőre “aktiválódik” valamilyen szinten.

    /blockquote>

  5. mezzanin

    Mese írta:

    Az alábbi példa, nem placebo – de akkor mi?
    Érdekes eredménye volt annak a kísérletnek, amikor pár héten keresztül, azonos időben és időtartamban, egy fiatal nő és egy fiatal férfi súlyemelő gyakorlatokat végzett. Csakhogy, a férfi valóban elvégezte ezeket a gyakorlatokat, a nő pedig egy korábbi önmagát nézte vissza videóról, amint végzi a súlyemelő gyakorlatokat. A kísérlet befejeztével mindkettőnél megmérték, milyen szinten történt változás és nem semmi volt az eredmény: a férfi 26%-ot, a nő pedig 28%-ot javított, a kísérlet előtti eredményén… Végül, a kísérlet elemzői nem javasolták az edzések csak ilyen jellegű formáját, de sérülés, betegség idejére, igen.

    A tükörneuronok magyarázhatják a dolgot, de a 28% túlzásnak tűnik. Pornót is azért érdemes nézni, mert a látvány az agyban hasonló folyamatokat aktivál, mint maga az aktus, de attól még nem az.

  6. mezzanin

    II.Putyin998 cár írta:

    Egyébként pedig “körbe kell edzeni” a sérült területet,az gyorsitja a gyógyulást a tápanyagok “odaszállitása” révén.Mindegy milyen sérülés,mindegy milyen testrészen.

    Mennyire jó, hogy ezt leírtad!
    Pont a múlt héten tettem ezt a felfedezést. Csúful meghúztam a vállam edzésen, láttam a csillagokat pár pillanatig, karzsibbadás, egyéb nyalánkságok. Aludni sem volt könnyű tőle. Másnap reggel eldöntöttem, hogy nem leszek hurkalé, megpróbálom máshol terhelni a vállamat. 2 nap alatt helyrejött, azt hittem véletlen. Örülök hogy ez tudományos tény 😀

  7. mezzanin

    Placebo

    Ebben van tapasztalatom. Nagyjából én vagyok a pszichoszomatika királynője. Amint egy problémát nem tudok megoldani, nincs hova menekülni, nincs aki megvédjen, akkor megbetegszem. Bár mióta ez tudatosult, ritkábban fordul elő (és gyakrabban szállok szembe a gondokkal)
    És minden tiszteletem a szárazköhögés elleni gyógyszerednek!

    No problemo

    Egy kitűnő mozgástanár mesterem mondása, hogy a “Fájdalom a barátod!” Minden fejlődés (testi/lelki) főleg kezdetben fájdalommal jár. Így ha valami fáj, az a biztos indikátora annak, hogy valamit léptél előre. Mondjuk ha hátbalőnek, az nem ez a kategória. De ha túléled, abból is tanulsz valamit, ergo fejlődsz.

    Rombolnak vagy építenek

    Duncan, emlékszel min gondolkodtál a tégla előtt?

    A hír szent
    …és végtelenül manipulálható. És ha már megpróbálnak manipulálni, miért ne manipulálhatnám én magamat? Mondjuk hogy többet nézem a TED-et mint a kereskedelmi adókat.

    A figyelem elterelése

    Részben ebből élek. Lehet okosan is csinálni, mikor olyan irányba tereled a néző figyelmét, hogy végül kénytelen legyen nagyobb dolgokon is elgondolkozni, nem csak “kikapcsolódni”. Brecht vagány volt ebben.

  8. prolizoli

    Corsair írta:

    A kérdésem: miért nincs az emberek zömének valódi célja???

    Többféle oka lehet. Például nem bízik abban, hogy képes elérni egy hosszabb távú célt. Vagy többé-kevésbé elégedett azzal az állapottal amiben van. Esetleg a kezdeti lelkesedés után úgy érezheti, hogy túl nagy árat kéne fizetnie, túl nagyot kell változtatnia az addigi életmódján ha le kell mondania sok olyan dologról ami eddig megvolt neki. A környezete (család, baráti társaság) hozzáállása (támogatják avagy sem) is sokat nyom a latban…

  9. prolizoli

    Mese írta:

    FELFOGÁS KÉRDÉSE
    Volt egy japán férfi, aki gyerekként olyan közel volt a hiroshimai atomrobbantáshoz, hogy látta a zuhanó bombát. Épségben túlélte és utána sem szenvedett soha, semmilyen sugárzási betegségben. Ezt olvastam róla: „Amikor látta az alászálló bombát és rájött, hogy kevesebb, mint egy másodperce van, hogy cselekedjen, a magasba emelte a kezeit és kijelentette – teljes belső tudását, erejét és isteni mivoltát megszólítva a kis szívében – – NEM ÁRTHAT NEKEM!” Vajon, „csak” ennyi lenne?

    A személyes véleményem az, hogy ez az eset nem történt meg, népmese.

    Vezetés közbenm egy nő autójának nekicsapódott egy másik autó és az ütközés következtében „ felkerült” egy busz oldalára. A nőt kiszedték a roncsokból, kivizsgálták és semmilyen szervi elváltozást vagy egyéb sérülést nem találtak nála. Azonban, most kómában van…

    Az, hogy ott a helyszínen a gyors mentős állapotfelmérésen nem találtak sérülésre utaló jeleket még nem jelenti azt, hogy nem is voltak. Ha semmilyen szervi elváltozás vagy sérülés nem lett volna akkor nem esett volna kómába. Vannak komoly, veszélyes sérülések amelyeknek nincsenek külső jelei és nem is mindjárt hanem időben eltolódva, órák, napok múltán fejtik ki a hatásukat.

    Az alábbi példa, nem placebo – de akkor mi?
    Érdekes eredménye volt annak a kísérletnek, amikor pár héten keresztül, azonos időben és időtartamban, egy fiatal nő és egy fiatal férfi súlyemelő gyakorlatokat végzett. Csakhogy, a férfi valóban elvégezte ezeket a gyakorlatokat, a nő pedig egy korábbi önmagát nézte vissza videóról, amint végzi a súlyemelő gyakorlatokat. A kísérlet befejeztével mindkettőnél megmérték, milyen szinten történt változás és nem semmi volt az eredmény: a férfi 26%-ot, a nő pedig 28%-ot javított, a kísérlet előtti eredményén… Végül, a kísérlet elemzői nem javasolták az edzések csak ilyen jellegű formáját, de sérülés, betegség idejére, igen.

    Kevés információt közöltél erről a kísérletről ahhoz, hogy a hatását illetően valamilyen konklúzió levonható legyen belőle.

  10. Corsair

    Nekem legelőször ez “ugrott ki”:

    Duncan írta:
    “A szokásos alaphelyzet: valakinek van egy célja, amit komolyan gondol, és tesz érte.”

    Eleve a cél megléte már komoly lépés a siker felé. Akinek van célja, vannak céljai (és nem csak úgy csinál, mintha lenne) azt szerintem sokkal nehezebb kizökkenteni, sokkal nehezebb befolyásolni.

    A kérdésem: miért nincs az emberek zömének valódi célja??? 😥

  11. herkules

    Placebo:
    Hatása vagy nem hatása több tényezőtől függ, de ezek nem lehetnek fizikai tényezők.
    Csak lelki tényezők lehetnek.Milyen erősen hisz benne a személy?Mennyire akarja az eredményt?

    No problemo
    A mechanizmus lelki és a hozzáállás erejét mutatja.

    Rombolnak vagy építenek
    Lehet ez is az is a végeredmény.

    A hír szent
    Kemény hatása lehet, ezért mindig ki kell vizsgálni, valóban igaz-e?
    A gyakorlatban ez sokkal nehezebb, rossz hír hatására – enyhébb esetben a szálkás tetőléccel való ütlegelést, durva helyzetben a tüskés buzogánnyal való ütlegelést tartanám megfelelőnek.Mivel pontosan nem tudom kiket kellene elnáspángolni, így ez nem történik meg soha.
    Nem is biztos hogy kellene.
    Egy valódi történet (hiteles forrásból):
    5 festő legény dolgozott egy vidéki házban.Éktelen gyereksírás hallatszott a szomszédból…folyamatosan.(Kertes házas terület.)
    Az egyik átkukucskált valahol, s meglátta mi történik.Egy 50 év körüli férfi vert egy 5 év körüli fiúcskát.Visszament a többiekhez, s elmondta nekik.
    Erre a munkavezető (szép, magas, 30 éves srác (szakadozott ruhája alól kilátszottak kidolgozott izmai)) – fogott egy lécdarabot, s illedelmesen becsöngetett a szomszédba.
    Kijött a férfi.
    Szépen bemutatkozott, megmutatta a lécdarabot s mondta a férfinak, ha még egy halvány bőgést meghall, ezzel a léccel fogja elverni…Azt is mondta, hogy még 4 további embert is jönni fog vele…
    Onnantól kezdve nem volt gyereksírás a szomszédban…

    Felfogás kérdése
    Ez a hozzáállás – jó néhány lelki segítő könyv mesélget erről.
    Fontos.

    A figyelem elterelése
    Nagyon magas szintű szellemi működésnél szerintem nincs rá szükség.Ott csak megoldja az ember a dolgokat.
    Nem tartok még ott, ezért a zene, a film illetve a tetőléccel való csapkodódás engem is kikapcsol… 🙂

  12. Akilor

    Placebo

    Kicsit túlmisztifikáltnak érzem ezt a részt. Valaki valamikor rájött, hogy a tudatalatti érdekes dolgokat tud művelni a testtel. Gyógyulni automatikusan gyógyul a test, ha viszont idegi betegség van, akkor be kell csapni és kikapcsolva a félrevezetett tudatot, a tudatalatti beindítja a gyógyulást. ( vagy a 12 órás merevedést 😉 )

    No problemo

    Igen, a tudat ismét… Ha a mátrixban meghalsz, akkor a tested is elhiszi hogy meghaltál és a valóságban sem marad életben. Ez egy bizonyos szintig ok, hogy ha nem tekintünk valamit annyira súlyosnak akkor lehet hogy nem is lesz az – és persze vica versa. Nyilván itt is vannak határok, ha kettészakít a reggeli gyors, akkor nem hiszem, hogy el tudja magával bárki is hitetni, hogy ez csak egy kis sérlés és majd ha az alsó test újra a helyére kerül, akkor minden rendben lesz 😀

    Rombolnak vagy építenek

    Erre a részre nem tudok új ötletet mondani. Mire célzol itt? Hogy a tudat tartja életben a testet és nem fordítva?

    A hír szerint

    Ez kicsit hasonlít az első cikkhez, előre tervezés, rossz hír, következmények felmérése, probléma súlyosságának meghatározása, a javításra szükséges erőfeszítés mértéke… nem is csodálom, hogy egy ilyen hír rossz kedvűvé teszi az embert.

    Felfogás kérdése

    Nálad nincs szürkeátmenet, csak fekete és fehér. Más embernél van. És? Ha mindenki ugyanúgy állna hozzá a dolgokhoz, akkor nem lenne sci-fi a klónozás, nem beszélhetnénk lélekről, stb…

    A figyelem elterelése

    😀 Na ide mit írjak? Így van. Kevés információ, sok agyalás nagyon ritkán vezet jóra. Ezt a páromon is tapasztalom. Ez van. Ilyenkor igen, jó elterelni a figyelmet amíg nincs megoldás, nincs válasz a kérdésekre – a károsodások elkerülése végett…

    Remélem még időben vagyok a harmadik jelszavához.

    Üdv.:
    Akilor

  13. Sziporka

    Szia!

    Ez a cikk most elég komoly hatást váltott ki belőlem. Az eddigiekben olyan gondolatokat olvastam, amiken még nem gondolkodtam, vagy ha eszembe is jutott egy nyitó kérdés, nem gondoltam végig sosem. Most ez más! A Figyelem elterelése címig mindent így gondoltam végig. Már rég, mikor még naplót is írtam, majdnem szó szerint írtam le ugyanezeket a gondolatokat… De az sosem jutott eszembe, hogy ezt a függőségekkel is összefüggésbe hozzam. Kiforrott véleményem még nincs, mert még az élmény hatása alatt vagyok (hogy ugyanígy gondoltam végig ezeket), de ha tiszta fejjel végig tudom gondolni, akkor kifejtem a véleményem. 🙂

  14. Mese

    Folyt. köv. (II.)

    (Előző hozzászólásomban, amit a ROMBOLNAK VAGY ÉPÍTENEK-hez írtam, jobban “illett” volna, a A HÍR SZENT-hez, vagy a FELFOGÁS KÉRDÉSE részhez.)

    ROMBOLNAK VAGY ÉPÍTENEK
    Van olyan fájdalom, amit tudok azzal kezelni, ha elalszom. Felébredéskor kutyabajom. Egy idő után, ha ismét kezdődik, ismét elalszom – ha megtehetem. Ha nem, akkor az pech. Van, hogy az alvás sem működik. Egyszer(!), éjszaka a fogászaton kötöttem ki, kegyetlen volt. De csak egyszer. Azóta, nagyon odafigyelek minden fogjelzésre és irány a doki. Azon az éjjelen, valamit megtanultam.

    FELFOGÁS KÉRDÉSE
    Volt egy japán férfi, aki gyerekként olyan közel volt a hiroshimai atomrobbantáshoz, hogy látta a zuhanó bombát. Épségben túlélte és utána sem szenvedett soha, semmilyen sugárzási betegségben. Ezt olvastam róla: „Amikor látta az alászálló bombát és rájött, hogy kevesebb, mint egy másodperce van, hogy cselekedjen, a magasba emelte a kezeit és kijelentette – teljes belső tudását, erejét és isteni mivoltát megszólítva a kis szívében – – NEM ÁRTHAT NEKEM!” Vajon, „csak” ennyi lenne?

    A FIGYELEM ELTERELÉSE
    Lehet, hogy a figyelem elterelése nem oldja meg a problémát, de adhat lehetőséget arra, hogy később legyen, aki megoldja a problémát. Talán ez a kategória a következő eset.

    Vezetés közbenm egy nő autójának nekicsapódott egy másik autó és az ütközés következtében „ felkerült” egy busz oldalára. A nőt kiszedték a roncsokból, kivizsgálták és semmilyen szervi elváltozást vagy egyéb sérülést nem találtak nála. Azonban, most kómában van… Lehet, hogy a lelke, a tudata – vagy nem is tudom minek nevezzem -, nem akart szembenézni, szembesülni a teste halálával (mert esetleg azt gondolta, hogy meghal) és így terelte el a figyelmet a problémáról, mármint a balestről, annak esetleges következményeiről, a haláltól való félelméről, magáról a halálról. Most jöttem rá, mit írtam: ha így van, akkor a halálról is el lehet terelni a figyelmet 🙂 . Húúú, ez jó, időt lehet nyerni vele, a túléléshez, majd a továbbéléshez.

    Az alábbi példa, nem placebo – de akkor mi?
    Érdekes eredménye volt annak a kísérletnek, amikor pár héten keresztül, azonos időben és időtartamban, egy fiatal nő és egy fiatal férfi súlyemelő gyakorlatokat végzett. Csakhogy, a férfi valóban elvégezte ezeket a gyakorlatokat, a nő pedig egy korábbi önmagát nézte vissza videóról, amint végzi a súlyemelő gyakorlatokat. A kísérlet befejeztével mindkettőnél megmérték, milyen szinten történt változás és nem semmi volt az eredmény: a férfi 26%-ot, a nő pedig 28%-ot javított, a kísérlet előtti eredményén… Végül, a kísérlet elemzői nem javasolták az edzések csak ilyen jellegű formáját, de sérülés, betegség idejére, igen.

  15. Mese

    PLACEBO
    „Hol a határ? Mennyit használhat valami, amiben semmilyen hatóanyag nincs? És mennyit árthat valami, amiben nincs káros anyag?”

    Azt gondolom, annyit árthat vagy használhat, amennyire a „hatás” működik, mindenkinek a saját maga fejében. A hatóanyag, vagy káros anyag, az maga a HIT valamiben.

    (Amikor elolvastam az I. részt és napokig tűnődtem azon, hogy valóban, mi minden tartozik a lélek-test témájához, a placebo is eszembe jutott. Ha címszavakkal leírtam volna a gondolataimat, akkor tuti, hogy a placebót is megemlítem az I. részben, de szerencsére nem tettem, így nem mentem a dolgok elébe. Ugyanis, közben elfelejtettem, hogy az I. részben, csak a közvetett hatásokról van szó. 🙂 )

    NO PROBLEMO
    „Van jelentősége a hozzáállásnak, az idegeskedésnek, annak, hogy mennyire tekintünk valamit súlyosnak, veszélyesnek, kezelhetetlennek, halálosnak?”

    Szerintem, nagyon is van. Ugye, ez is HIT kérdése. A testem (agyam) arra reagál, amit a lelkem közöl vele: mennyire ismerem önmagam, mennyire bízok önmagamban, mennyire tudok könnyíteni/rontani a helyzetemen stb.

    „Az izomláz, még akkor is, amikor felkelni alig tudok miatta, amikor a lépcsőzéshez kapaszkodnom kell, hogy ne guruljak le,” (…)
    Na, ez az az eset, amivel nem tudok, mit kezdeni, ha izomlázam van. A gurulásos érzést nem, hogy nem tudom legalább csökkenteni, hanem inkább elmerülök benne.

    ROMBOLNAK VAGY ÉPÍTENEK
    (…) „mert az a tudat, hogy” (…). Erről jutott eszembe néhány eset.
    (1). Állítólag, amíg a cigis dobozokra nem írták rá, hogy ilyen meg olyan káros a dohányzás, meg ilyen meg olyan halálos, addig kevesebben haltak meg a dohányzás miatt (bár én abban sem vagyok biztos, hogy a dohányzás miatt…), mint most, amióta ráírják. Ki ültet(ne) el bármit is belénk? :heh:

    (2.) Az egészségügyi gépezet, ha nem talál a reklámjaihoz témát, azaz pontosabban betegséget, akkor kreál. Korábban a nőket vette célba a mellrákkal, méhnyakrákkal és társaival, most meg a férfiakat a prostatával és társaival. Mit üzennek? Ezt: nézz körül magadon, tapasztalod valamelyiket? Beteg vagy? Nem? De leszel…!!! :snicker:

    (3.) Na, jó, legyenek pozitív példák is 🙂 . Hallottam néhány éve, egy kínai kisfiúról, akinek visszanőtt a lába és a csodájára is jártak a tudósok. A hírt közlőtől megkérdeztem, hogy hogyhogy visszanőtt? Azt válaszolta, hogy a szülei nem mondták neki, hogy nem nőhet vissza. Számomra, végül is tökmindegy, hogy igaz-e a hír, vagy nem, mert elgondolkodtatott…

    (4.) Egy kislány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok azt mondták az édesanyjának, hogy soha nem fog járni többet. Az anyuka azonban bevitt a kórházba, a lányának egy biciklit és azt mondta, hogy hamarosan meg fog gyógyulni, ezért kapja a bicikli. És meggyógyult… Nekem, ebben az esetben sem lényeges, hogy igaz-e a történet, vagy sem… 🙂

    Mind a 4 esetben, valamilyen érzelmi hatás érte az egyént. Az egyén pedig ezzel kezd valamit: figyelmen kívül hagyja, vagy odafigyel reá…

    Folyt. köv., csak most bele akarok “férni”, a mai napba – mert korábban azt ígértem, hogy legkésőbb ma írok 🙂

  16. Bendegoose

    Jelentem én is bent kívánok maradni a pixisben, de egyéb elfoglaltságaim miatt eddig nem nagyon jutott időm reagálni a cikkre. Most ezt szeretném pótolni.

    Placebo. Korábbi hozzászólásaimban már többször próbáltam számítógépes és szoftveres analógiákat behelyettesíteni. Számomra ez a jelenség egyértelműen az élet meghekkelésének a képessége. Olyan szintű önszuggeszció, hogy a segítségével magasabbrendű funkciókhoz is hozzáfér a júzer, mint amikre jogosult. Mint egy nem ismert hiba a rendszerben, amit valami véletlen folytán kihasznál az illető. Valahogy úgy érzem, hogy a placebo hatás is ilyesmi. Annak a képessége, hogy egy természetes és működő dologhoz hozzáférj, aminek a folyamatos alkalmazásához még nem tanultál eleget. Csodálom és nagyon kíváncsi lennék, hogy van-e mód a tudatos irányításra…

    No problemo. Érdekes, de szerintem veszélyes. Mint minden szélsőség ez sem feltétlenül csak üdvös hatással bírhat. Úgy gondolom, hogy ha az ember képes az egót zabolázva megérteni, hogy az állandó ragaszkodás mindenféle dolgokhoz (mindegy, hogy tárgyakról vagy elvekről van szó) nem viszi előre az egyént, az egy nagyon jó út lehet. De úgy hiszem, hogy a rendszer egyik legfőbb irányítási eszköze ezeknek a vágyaknak a generációkat átöltelő programozása, így igazán csak úgy lehet kikerülni alóla, hogy az ember mérlegel. De mivel a kontroll át és átszövi életünket, egy ilyen eszmélést csak nagyon körültekintően lehet alkalmazni, hogy ne legyen káros. Szeretném hinni, hogy én azon az úton járok, ami erre vezet. Én nagyon sokmindenhez való ragaszkodásomat feladtam már, s igyekszem újakat nem magamra venni…

    Rombolnak vagy építenek. Nem gondolom, hogy ez lényegi módon különbözik a placebotól, csak más alkalmazási környezetről beszélünk. Egy lehelletnyi tudatosság már eredmény a megértés felé, hiszen az illető irányítani tudja a fájdalmat és van egy módszere, hogy fejlessze azt…

    A hír szent. Ez borzasztó. Az elme gyilkosaiban volt szó erről. A tekintélyekről. SZerintem ez annak megfelelően működik. Ha egy adott közösségi egységben (város, nép, szoba, család, stb.) a hírt egy szokásjogon bejáratott tekintély közli, akkor az szent. Viszint van ennek egy ellenpólusa, amikor hiába mond egy nem tekintélypozíciójú személy értékes információt, azt nem veszik figyelembe…

    Felfogás kérdése. Minden az. Úgy hiszem, hogy a cél megfogalmazása nagyon fontos. AZ pedig, hogy az oda vezető lépések egymás utániságát és az oda vezető út állomásainak ismeret ugyancsak fontos, ha nem fontosabb. EZ egyfajta stratégiai tervezési folyamat kell, hogy legyen, különben felesleges helyeken kiszivárog az értékes energia. Tudom ajánlani a SCRUM modellt, mint projektmenedzsment rendszert. agyon sokmindent az életszerűségre hajazva szerveztek össze benne, ellenben a hagyományos vízesés modellel, ami mindent előre akar látni. Ami természetesen eszetlenség…

    A figyelem elterelése. Megintcsak úgy gondolom, hogy a placeboval azonos területen tapodunk. A figyelemhez érzékelésre van szükség, valamint a bejövő információk tudatos elemzésére és ellenőrzésére. De a rendszer butító programzása miatt manapság az emberek inkább készen szeretik ezeket az elemzéseket megkapni, ehhez pedig egy jól hangolt globális médiagépezet segíti hozzá a rendszerben sínylódő tömegeket. A hírek mellé adott elemzések által programozott emberek, tekintélyektől hallva a szent hírt vakon elfogadják, mit kell bégetniük, beindul a kórus, és a futószallag a vágóhídra…

    Kíváncsi vagyok a konklúzióra és hogy az hogyan kapcsolódik ezekhez a területekhez. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén