A történelem folyamatai lassúak és hosszú ideig tartanak, mégis, a legnagyobb változások mindössze tíz év leforgása alatt mennek végbe. A történelemben akadt néhány ilyen tízéves periódus, ami új útra terelte az addigi folyamatokat.
Az egyik (nyilván nem az első) ilyen fontos évtized: az 1770-es évek. Ekkoriban torpant meg a központosított globalizáció, az egész Földre kiterjedő birodalom kiépülése. A Függetlenségi Nyilatkozat és a Függetlenségi Háború amolyan civilizációs resetként működött. Egy hatalmas, élelemben és nyersanyagban gazdag, a birodalmi befolyástól roppant távolságra lévő földrész önálló fejlődésbe kezdett, konkurenciát teremtve az addig egyeduralkodó hatalomnak. (Az 1783-as békekötés kiskaput biztosított ugyan a birodalomnak, de hosszú időre visszavetette a törekvéseket.)
A másik fontos évtized: az 1910-es évek. Szövetségre lépett két R kezdőbetűs, befolyásos dinasztia, megszületett a FED, a pénzkibocsátás az Egyesült Államokban magánkézbe került, megszületett a gyógyszeripar, kötött tananyaggal központosították az orvosi képzést, és az orvostudomány ekkortól kezdett gyógyszerközpontúvá válni.
Újabb fontos évtized: az 1940-es évek. Kiterjedt és lefutott a második világháború, megszületett a méltán legendás Nemzetbiztonsági Törvény az Egyesült Államokban, létrejött a CIA, a NATO, a KGST, kezdetét vette a hidegháború.
A következő fontos évtized: az 1990-es évek. Véget ért a hidegháború. megszűnt a Szovjetunió, megszűnt a KGST, megszűnt a Varsói Szerződés, megszűnt a kommunista blokk. Egyes történészek a 90-es évekre teszik a globalizáció korának létrejöttét, ami egy új történelmi kor kezdete.
Két prognózis két újabb évtizedre mutat rá.
A 2020-as évekre súlyos politikai válságot várnak, melyet az informatikai technológia fejlődése hoz el. Az informatikai technológia a 2020-as években számolja fel teljesen a magánszférát, ekkoriban fog megszűnni a magánélet, és életünk minden apró mozzanata központilag követhető, megfigyelhető és kontrollálható lesz. (Adalék: egyes technológiai szakírók a 2020-as évek végére teszik az emberi értelemmel már nem követhető MI megjelenését.)
A 2040-es évekre sosem látott gazdasági válságot prognosztizálnak. Ekkorra tetőzik néhány folyamat, melyek együttesen okozzák a válságot. Az informatikai technológia, a gépesítés, a robotizálás, a túlnépesedés, a környezetszennyezés közösen hozza el a munkanélküliség évtizedét, melyben emberek milliárdjainak nem lesz munkája. Vajon mit fognak csinálni, mihez fognak kezdeni?
A történelem változásait a longitudinális hullámok írják le legjobban.
Néha vannak előjelek a felszínen, néha nincsenek. Néha vannak, de valami eltereli a figyelmet.
Érdekes elegy kezd összeállni ezen a bolygón, ha a felfutó folyamatokat nézzük. Nemrégiben írtam egy cikket arról, hogy az öregedésgátlás lesz a történelem legnagyobb üzlete. Ezt még tegyétek hozzá a 2040-es évekre várt válsághoz. Egyre több ember, egyre hosszabb élettartam, egyre több automatizálás, egyre kevesebb munka… rakjátok össze.
Nyilvánvalóan sok hiányossága van ennek a cikknek, mert nem teljes, és nehezen lehetne az. Ha tudtok más fontos évtizedekről, melyek már elmúltak, vagy prognózisokról (és nem jóslatokról) közelgő fontos évtizedekről, kommentként egészítsétek ki a cikket.
aelod mondta
Remek észrevételek.
Hiánypótlás:
Konkrét évszám nélkül a cionizmus és a mögé épülő vallásbiznisz elterjedése.
Alex mondta
Egy gondolat, ami szerintem nagyon fontos:
Bár a fejlődés végigkövethető az emberiség történelmében ez térben és időben nem lineáris és végképp nem visszafordíthatatlan illetve törvényszerű.
Semmiből nem következik, hogy nem egy aranykort élünk éppen, ami után akár néhány évszázados visszaesés is következhet. Ma az emberiség teljesen benépesíti a a bolygót, néhány évtized után lehet a Föld akár jórészt lakatlan és egy sor mai technikai és társadalmi vívmány teljesen a feledés homályába merülhet.
B.andi mondta
…igen, ez sajnos nagyon sokkoló kép, az én látókörömbe is be-beúszik néha… hatás vagyok, de egyelőre inkább nem hagyom, hogy befolyásolja a jelenemet, az még némiképp az enyém…
Kami mondta
“A 2040-es évekre sosem látott gazdasági válságot prognosztizálnak. Ekkorra tetőzik néhány folyamat, melyek együttesen okozzák a válságot. Az informatikai technológia, a gépesítés, a robotizálás, a túlnépesedés, a környezetszennyezés közösen hozza el a munkanélküliség évtizedét, melyben emberek milliárdjainak nem lesz munkája. Vajon mit fognak csinálni, mihez fognak kezdeni?”
Ehhez még hozzájöhet egy erősen valószínűsíthető erőforrásváláság. (olaj)
Kami mondta
Benem is egyébként egy elég sötét jövő bontakozik ki. Fel lehet erre előre készülni? Valami azt súgja, hogy nem…
Fetisha mondta
Duncan az asztrológia szerinted jóslat vagy prognózis? :-) Mitől prognózis a baloldali agyféltekés statisztika és mitől jóslat egy szintén számításokon alapuló asztrológiai előrejelzés?
Csak mielőtt szétsavaznátok a véleményem… 8-)
Duncan Shelley mondta
Fetisha írta:
Ez mind jóslat. Prognózis az, ami valós, megvizsgált adatok alapján készült szakszerű elemzés, amely körültekintő, változókat vesz figyelembe, és az eredményeit hipotézisnek tekinti.
Jóslat az, ami előítéleteken, misztikus jeleken, megérzéseken, nem közvetlenül a tárgyra vonatkozó, megvizsgált adatokon alapuló elemzés.
Például van egy ellenséges haderő, aminek a mozgását próbálják előrejelezni. Ha megfigyelik a csapatot, kiderítik a vezető stratégiáját és taktikáját, ismerik a terepviszonyokat stb., és ezek alapján tesznek egy előrejelzést, az prognózis. Ha egy dobozba csontokat tesznek, azt megrázzák, aztán kiborítják egy kőre, és abból próbálják megmondani, hogy hová tart a haderő, az jóslás.
Fetisha mondta
Duncan Shelley írta:
zenmagda mondta
Ha egy kicsit is ismerjük életünk működésének törvényszerűségeit, akkor tudjuk, hogy gondolatainkkal, de főleg intenzív érzéseinkkel teremtünk, saját szűkebb és tágabb jövőnket teremtjük. Ilyen szempontból kulcsfontosságú, hogy figyelmünk döntő részét mire fordítjuk, mert amire figyelünk, az erősödik.
Milyen építő célt szolgál vajon az, hogy a sötétnek vélt jövőt évt1zedekre előre féljük?
Terjesztjük a félelmet, amelynek rezgésszintje hasonlót teremt.
Mert ugye belátjuk, hogy “elkészülni” ilyesmire nem lehet.
Javasolom, inkébb vegyük észre és szánjunk időt, energiát annak a rengeteg építő, előrevivő kezdeményezésnek, közösségnek, gondolatnak, elképzelésnek, amik igen, mondjuk csak az elmúlt évtizedben indultak útjukra.
És lássuk meg, hány ember nyílt meg, lett tudatos saját létére, kezdte el magát fejleszteni, bármilyen módon ahhoz, hogy jobban megérthesse a világot!
Ezekkel mind léptünk előre egyet-egyet, emberiség szintjén is. És még fogunk!!!
balisto mondta
Fetisha írta:
Kösz, hogy feldobtad ezt a labdát, mert bennem már forr régóta a tavaly megjelent avatár-írás… hogy ti. az asztrológia is pont fedi az avatár játékirányíthatóságot.
Vagyis maga az asztrológia lehet akár prognózis is, hiszen nagyon precíz számítások és évezredes megfigyelések állnak mögötte.
Lehet maga az avatárkodás szabályrendszere is…..
stargate mondta
@ Fetisha:
Nem hozzám címezted a kérdést……viszont egy-két gondolat talán belefér….
Minden kétséget kizáróan van összefüggés a csillagok állása-mozgása és az emberi természet, sőt a társadalmi folyamatok között is. Ez nem hit, hanem több, mint 10 éves saját megfigyelés, tapasztalat.
Azt viszont fontos hozzátenni, hogy nem a bolygók-csillagok vannak hatással ránk, hanem ugyanazok a hatások hatnak ránk is, mint a fizikai univerzum minden egyéb részére, így a csillagokra is! Az égbolt jól megfigyelhető, mérhető-számolható, ezért remekül alkalmazható ezen hatások megfigyelésére!
A másik fontos kiegészítés, hogy a fizikai univerzumon túl van egy szellemi-lelki összetevő, ami nem mérhető a fizikai hatások, tehát ez esetben a csillagok járása alapján.
Még egy utolsó apró megjegyzés: a csillagokat a Földről figyeljük meg és mérjük. Tehát minden következtetés innen nézve, tehát földi nézőpontból lehet valós. Márpedig vannak más hatások is…..
Az asztrológia hasznos kiegészítő információkat adhat egy prognózis elkészítésénél, de csupán erre alapozni félrevezető lehet.
bakostamas mondta
Ijesztő előjelek és teljesen valós előrejelzés… Szerintem azért több a szívvel gondolkodó ember, mint az állati ösztönű, így ismét a jó győzedelmeskedik , hepi ending :D
Boldizsar mondta
Nem mindig pontosak az előrejelzések.
Például a sci-fi irodalom fénypontjakor, valamikor a 70-es, 80-as években azt jövendölték, hogy az évezred végére lesz holdbázis, csillaghajó, rengeteg lesz a magánhasználatú kis repülő szerkezetek az autók mellett, emberszabású autonóm robotok, fejlett mesterséges intelligencia. Eltörlik a betegségeket, hosszabbodik az egészségben eltöltött élettartam, a magasan fejlett automatizálás, robotizálás következménye: kevesebb munka, általános jólét. Mi lett belőle? Majdnem 0.
Boldizsar mondta
“A 2040-es évekre sosem látott gazdasági válságot prognosztizálnak.”
Mint tudjuk, a gazdasági válságot egy bizonyos érdekcsoport indítja el és vezényeli le. Az egyik legfontosabb tulajdonsága, csak a beavatottak ismerik a kitörés idejét, lényeges, hogy a nagy nyilvánosság ne szerezzen tudomást előre róla és teljesen váratlanul érje az emberek, vállalatok, országok döntő többségét.
Amint fogytán lesz a kőolaj, nem akkor lesz a válság mikor kiszivattyúzzák az utolsó cseppet. Dehogy, jóval előtte megindul a harc a csökkenő készletekért, már javában zajlik is.
Alex mondta
Boldizsar írta:
Marhára érdekelne, hogy hogyan is zajlik le ez az egész. Miként kell egy válságot elindítani és levezényelni?
stargate mondta
@ Boldizsar:
Hááát, azért jóval több, mint 0, legfeljebb nem mutogatják a médiában…..és nem érinti az átlagembert.
prolizoli mondta
Azt prognosztizálni, hogy mi lesz a világban 30-40 év múlva csak nagyon halvány vonalakban lehet. Körülbelül mintha azt akarnák megmondani, hogy mához egy év múlva milyen idő lesz. Esni -e fog vagy napsütés lesz stb.
Fontos dolgokat elindító változások lefuthatnak akár pár nap vagy hónap alatt is de a hátterüket adó dolgok összeérése több évtizedig is eltarthat vagy még tovább. Szerintem nem igazán lehet pontosan megállapítani, hogy a fontos változások 10 év alatt zajlanak le.