Gondoljuk újra a világot

Címke: halhatatlanság

Halhatatlanság, Elmélet Nyolc

Az élettartam drasztikus meghosszabbításában vagy a(z elvi) halhatatlanságban nem az a központi kérdés, hogy az embernek van-e lelke, hanem az a tény, hogy van értelme. Az értelem léte felülír mindent.

Az értelem és az evolúció ugyanazt teszi, de egymással ellentétes irányban, és különböző sebességgel.

Az értelem problémákat azonosít, problémákat zár ki és old meg. Az evolúció szintén. De míg az értelem felfog egy konkrét jelenséget, megérti azt, és kezeli a problémát, az beletelik mondjuk 6 évnyi munkába. Az evolúció ugyanezt teszi és lényegében ugyanazt éri el, de nem 6 év alatt, hanem 14 millió év alatt.

Az értelem a környezetet optimalizálja a faj igényeihez. Az evolúció a fajt optimalizálja a környezethez, pontosabban olyan hosszú időn át fennálló körülményekhez, amelyek folyamatos reakciót váltanak ki a testekből, de nem ölik meg azokat olyan rövid idő alatt, hogy a szaporodás ne mehessen végbe.

Az ember számára nincs semmilyen haszna az evolúciónak.

Az evolúció generációváltásokkal reagál a környezet kihívásaira, ezért az evolúció motorja a halál.

Ahhoz, hogy az evolúció működni tudjon, tapasztalhasson, fejleszthessen, reagálhasson, kísérletezhessen, beépíthessen újabb funkciókat, anatómiai képleteket, arra van szüksége, hogy a biológiai organizmusokat behatások érjék, szaporodjanak, majd meghaljanak.

A természetben majdnem minden állat erőszakos halált hal, és mindegyik táplálékként végzi. Az öregedésnek az az értelme, hogy a legerősebb állatot is annyira legyengítse, hogy meg tudják enni. A betegségek értelme is ez.

Az állatvilágban a faj minden szempontból dominál az egyed felett. A növényvilágban az „egyed” szó alig értelmezhető. Az egyed léte egészében alá van rendelve a fajfenntartásnak. Egyetlen állat, legyen bármilyen erős, gyors, szívós, ügyes, legyen tetszőlegesen akármilyen, nem kap, és nem kaphat nagyobb jelentőséget annál, mintsem hogy szaporodásával szolgálja a faj jövőbeni létét. Nincsenek kiemelt fontosságú egyedek az állatvilágban.

Mindezekkel szemben, az embernél a faj nem dominál a személy felett. Egyetlen személy okozhat rendkívül nagy kárt az egész fajnak, és egyetlen egyed nagyságrendekkel megnövelheti a faj életképességét.

Az ember nem része a táplálékláncnak, nem generációváltásokkal fejlődik, hanem tudatos értelme által. Az ember esetében a betegség, az öregedés és a halál rendszerhiba.

A rendszerhiba azon a módon küszöbölhető ki, hogy kivonjuk az emberi fajt az evolúció működése alól.

Mitől ember az ember?

A jövőben elkezdjük lecserélni az emberi test részeit tartósabb alkatrészekre. Meddig vagyunk emberek, és honnantól leszünk valami más?

Fogimplantok, hajátültetés, transzplantáció, átültetett belső szervek, mesterséges szervek és szervrészek, csontpótlás, ezek ma már nem számítanak rendkívülinek.

Kísérleti fázisban vannak a szem bizonyos részeinek mesterséges pótlása (például retina), mesterséges bőr, mesterséges csont kiterjedt használata, mesterséges ízületek.

Az emberiség elhagyja a biológiát

Ha az emberiséget egyetlen embernek tekintjük, a történelmet egy felcseperedő gyerek életének látjuk. Az ember először próbál rájönni, hogy hol van, azután arra, hogy mi lehetséges, azután kiterjeszti azt, ami lehetséges.

Az emberiség első korszakában a puszta fennmaradásért küzdött, próbálta megérteni, hogy hol van, mi veszi körül, és hogyan élheti túl a holnapot.

Második korszakában figyelme saját magára összpontosult, próbálta megérteni, milyen is ő, mik a lehetőségei, mire képes, mi adatik meg.

Harmadik korszakában elkezd új lehetőségeket teremteni a maga számára.

Az emberiség minden korszakában saját tudatlanságával csatározott – a tudás megszerzésével léphetett a következő korszakba. Jelenleg a harmadik korszak elején állunk.

Jól megfigyelhető, ahogyan a biológiai sajátosságok eltávolodnak a biológiától, új értelmezést, új funkciót kapnak.

A cro-magnoni ember ritkán élt 18 évnél tovább, az ókori Egyiptomban az általános élethossz 25 évre nőtt, a késő középkori Európában 30 évre, 1900-ban az Egyesült Államokban a születéskor várható élettartam 48 év volt, ma Japánban 86 év. Kiindulópontként tekintve a cro-magnoni embert, azt látjuk, hogy mintegy 25.000 évre volt szükség az élethossz megduplázásához, de csak egyetlen évszázadra az újabb duplázáshoz.

A szex egykor a szaporodást szolgálta, ez biztosította a faj fennmaradását. A fejlődéssel ez a funkció egyre inkább másodlagossá vált, jelenleg pedig elsődlegesen vagy kizárólagosan örömforrás. A következő biológiai funkció, amely elhagyja elsődleges történelmi funkcióját, a táplálkozás lesz. Több kutatási projekt is fut, melyek célja olyan véráramban úszó berendezések létrehozása, melyek tökéletesítik az emésztést, a tápanyagok felszívódását és a felesleg kiválasztását. Azt állítják, hogy 2025 körül már lényegtelen lesz, hogy az ember milyen táplálkozási hóbortot követ, nem fog súlyfelesleget felhalmozni, és a test működéséhez szükséges vegyületek az adott pillanatban igényelt mennyiségben a szervezet rendelkezésére fognak állni.

Már létezik olyan elfogadott tervdokumentáció, amely ha megvalósul (és annak útján halad), feleslegessé válik a szív, ugyanis közvetlenebb módon lesz képes a vérkeringés fenntartására, mint a pumpa (a szív).

Készült egy becslés, mely szerint, ha a betegségek 50 %-át sikerül kizárni, az átlagéletkor 150 évre emelkedik, ha elérjük a 90 %-ot, az élettartam meghaladja az 500 évet, ha elérjük a 99 %-ot, átlépi az 1.000 évet.

A biotechnológia, a nanotechnológia, a robotika és a kibernetika összeolvadása olyan testeket fog alkotni, melyek ránézésre éppen olyanok lesznek, mint most, de nem öregszenek, nem károsodnak, nem halnak meg, tűrőképességük, fizikai képességük nagyságrendekkel haladják meg az általunk jelenleg használt testekét. Mikorra várható mindez? A folyamatban lévő kutatásokat, és azok növekvő finanszírozását alapul véve, 2040-re.

A biológiai élet nem az értelem hordozására lett kitalálva. Csupán eszköz az értelem számára, ugyanúgy, ahogyan eszköz minden más is. A természet előtt való főhajtás fontos része volt az emberiség előző korszakának, de mára ez a koncepció elavult.

(Jelen cikk Robert A. Freitas és Ray Kurzweil tanulmányai alapján készült. Számomra nagy öröm, hogy vannak emberek, akik nem istenítik azt, ami van, hanem arra figyelnek, ami lehet.)

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén