
Az Alien 1979-ben került a mozikba, ami nekem akkor reinkarnációs okok miatt kimaradt, csak jóval később nézhettem meg, VHS kazettán, majd DVD-n. Nemrég az egyik budapesti mozi rövid időre műsorra tűzte, és magától értetődően nem hagyhattam ki.
Számomra az Alien a top 10 kategória, amivel minden idők egyik legnagyobb rendezője amúgy emberesen lecsapta névjegyét az asztalra. Ridley Scott azt mondta egyszer, hogy utálja a filmjei tévés kiadásait, mert ott nincs igazi széles sáv, márpedig ő úgy komponálta meg a képet, hogy az széles sávban érvényes, és aki nem abban nézi, az nem azt látja, amit ő rendezett. A megszállottságot az egyik legkiválóbb emberi tulajdonságnak tartom, ezért kellően motiválva ültem be a moziba.
Az Alien moziban tényleg más, és én is változtam azóta, hogy utoljára láttam. Minden adatnak van hatóköre, időben, térben, témában, e hatókör tisztázása nélkül az adatokat nem lehet kiértékelni, az Alien esetében pedig fontos, hogy 1979-ben készült, és az akkori nyugati kultúra lenyomatát, az akkori filmes elvárásokat és koncepciókat hordozza magán, és ezek részben ma már nem érvényesek.
Az első pornófilmet 1972-ben mutatták be, 1979-ben a pornó még gyakorlatilag ismeretlen fogalom volt, csak egy nagyon szűk csoport nézte, olyan apró, külvárosi mozikban, amikbe kulturált ember nem tette be a lábát. Azután jött a VHS-korszak, majd az internet, és a pornó elárasztotta az egész világot. Az a kép, ami 1979-ben sokkolt, ma, a megváltozott kulturális közeg miatt, visszájára fordult.
Ash, a robot megkattan, rátámad Ripley-re, majd jó alaposan helyben hagyják. Ezután a fejét leteszik az asztalra, és bekapcsolják. Ezt láthatjátok a fenti képen. A moziban azért futott át többször is a kuncogás, mert ma a fehér robotvérrel teli arc olyan érzetet kelt, mintha a Nostromo tudományos tisztje egy melegpornó csúcsjelenetének áldozata lenne.
Alien. 1979-ben ebben az egyetlen szóban annyi félelem, annyi szorongás sűrűsödött bele, amit nehéz lenne felülmúlni. Ma már megszokottabb, elterjedtebb a szó, a vígjátékok miatt kicsit a hangulata is megváltozott. A nyolcadik utas a halál viszont égbekiáltóan béna cím. Soha nem tudtam kibékülni a magyar félrefordításokkal.
Az Alien 2122 áprilisában játszódik. A hibernáció rendben van, az űrhajózás, a szállított érc mennyisége is hihető. A „mesterséges gravitáció” fene tudja, mi lehet. A filmet feliratosan vetítették, talán ez is egy olyan félrefordítás, mint amikor Kane ereszkedik lefelé az idegen űrhajóban, és tesz egy megjegyzést az atmoszférára, a feliraton meg az olvasható, hogy „Párás a levegő”, holott nincs is levegő, az „atmospheric” szó pedig csak a halmazállapotra utal.
Az űrhajó géptermeiben olajos képű melósok húzkodnak csavarokat, gőzt engednek ki a csövekből, hogy megszabaduljanak a túlnyomástól, a mennyezetről láncok lógnak le és csepeg a víz. Az orvosi felszerelések és műveletek olyanok, mint ma, a számítástechnika ijesztően visszafejlődött a mai állapothoz képest. A Nostromo szuperszámítógépe, a fejlett mesterséges intelligenciával rendelkező Anya, amely bármilyen mondatszerkezetben megfogalmazott kérdésre tud értelmes választ adni, nem rendelkezik grafikus felülettel, és láthatóan DOS alapú rendszeren fut. Ash, a robot, amely képes emberként viselkedni még akkor is, amikor egyedül van, fejlettebb, mint az egész űrhajó. A két nő a 70-es évek nőideálját reprezentálja, a legénység tagjai dohányoznak, sőt még egy szőrős macska is került a fedélzetre, aminek felcsempészéséért biztosan börtön járna.
Az meglepett, hogy Ridley Scott képes volt hirtelen hanghatásokkal ijesztgetni a nézőket, ami a B kategória sajátja, és nem éppen elegáns megoldás.
Van egy jelenet, amiben a felelősségről beszélgetnek. Dallas, a Nostromo kapitánya utasítja Ash-t, a tudományos tisztet, hogy szedje le Kane arcáról a lényt. Ash ezzel nem ért egyet, Dallas meg azt mondja, hogy vállalja a felelősséget. De ez vajon mit jelent? Nyilván azt jelenti, hogy ha a döntés hibásnak bizonyul, az utólagos felelősségre vonási eljárás során Dallas bevallja majd, hogy ő döntött, és vállalja a következményeket. Ez a felelősség vállalása, de nem tudom, kinek a szempontjából. Kane szempontjából biztosan nem, hiszen ő attól nem támad fel, ha a kapitányt lecsukják.
Ami kifejezetten zavart, az a zene. Az rendben van, ha a főcím alatt megy a zene, mert segít alapozni a hangulatot. Az is rendben van, ha a végefőcím alatt hallhatunk valamilyen zenét, mert segít a film levezetésében. De a jelenetekre rákevert zene engem nagyon zavar, mert ott van valamilyen hang, aminek nincs forrása, hanem csak úgy ott van. A jelenetben a legkisebb árnyéknak is van forrása, a legminimálisabb mozgásnak is van forrása, minden nesznek, minden apró hangsúlynak van forrása – a zenének is van, ha szól egy rádió, vagy mp3 lejátszó valahol. Ha nincs ilyen, ha a zene csak rá van rakva a jelenetre, az nem tetszik. Az Alienben állandóan üvölt a zene. De honnan szól az a zene? A szereplők nem hallják? Ha nem hallják, akkor mi miért halljuk?
(Tíz éve játszom videojátékokkal, és minden új játékot azzal kezdek, hogy leveszem a zene hangerejét 0-ra, mert nem akarok olyan hangokat hallani, aminek nincs forrása, a környezeti neszek meg egyébként is fontosabbak és érdekesebbek.)
Az Alien mai szemmel is minőségi film, de fontos hozzátenni, hogy 1979-ben készült. Jó volt moziban látni, úgy, ahogyan Ridley Scott megálmodta, és végre megértettem, miért lett Sigourney Weaver szexszimbólum ettől a filmtől – ’79-ben, harminc évesen tényleg nagyon jól nézett ki. Szerintem ma már A kategóriában egyetlen rendező sem vállalna olyan merész kameraállást, mint a film végén, amikor Ripley bemászik a szkafanderbe…
Én is láttam a filmet, kihagyhatatlan!!! Azt hiszem, szerdán (17-én) még megy Budapesten a Corvin moziban! Állati jó ötlet volt, hogy ismét moziműsorra tűzték! Várom még a második részt is!
Engem teljesen lekötött még ennyi év után is! És igen, a DOS-os/Norton Commanderes Anyán jót mulattunk informatikus barátommal :D Ez aztán nem tűnt fel annak idején, amikor gyerekként láttam, nem is emlékeztem rá! Nagyon komolynak tűnt akkor.
A zenével csak annyiban nem voltam kibékülve, hogy tipikusan régi mozifilm feelingje volt, de hozzátartozott a filmhez meg a retro érzéshez. Nekem a mai filmek zenéi általában tetszenek, és ha illik oda és jó az egész, akkor fel sem tűnik, hogy ezt ott nem hallják a szereplők, csak én.
Mondjuk, jó ötlet lenne egy olyan film, ahol nincs zene, csak olyan, amit ott lehet hallani. Akár egy távoli rádió/magnó stb. Lenne egy hangulata!
Az Ash fejes jelenet: látszik, hogy nem vagyok egy pornó rajongó, mert ez nekem aztán baromira nem jött le… :D
újra megnézem, mert pár hónapja és sem láttam, de szeretem én is nagyon . Ugyan 79ben még csak gondolat formájában létezhettem, de talán még úgy sem, Sigourney Weaver az én világomban inkább egy csúnya férfi, mint egy szép nő :D
Az Alien ma már klasszikus sci-fi de ugyanúgy mint a Terminatornál ennél is nekem a második rész jobban tetszett.
Vagy egy másik filmben amikor Sharon Stone átrakja a lábait :-P
Gyermekkorom meghatározó filmje volt. Emlékszem úgy néztük tesómékkal, hogy amikor mutatták a xenomorph-ot akkor elfordultunk nem néztünk oda. Nemrég adták a tv-ben a 2. részt amit nagy örömmel meg is néztem. Így felnőtt fejjel kicsit nevetségesnek tűnik miért vagy mitől féltem annyira. De mindenesetre nagyon nagy hatással volt rám az egész Wayland vs. Alien univerzum. Ridley Scott pedig zseniális. Korszakalkotót alkotni a 80-as évek előtt a filmvásznon nem minden rendezőnek jött össze. Hozzáteszem kellett a történethez egy másik zseniális ember aki nem is olyan rég távozott az élők sorából. Hans Richard Gigernek hívták. Nélküle nem sikerülhetett volna a mellkasrobbantó sikere “hálivúdban”.
@ Jaklin:
Van olyan film ahol nincs zene. Ha jól emlékszem de a tévedés jogát fenntartom. Michael Cain és Jud Law főszereplésével (egyedül ők játszanak csak a filmben) a Sleuth c. alkotás. Itthon mesterdetektív címen futott. Zseniális a film. Mondjuk két zseniális színésszel más nem is lehet. :-)
Mondjuk Ash szintetikus “vérrel” áztatta fejéről a meleg poresz jusson eszébe valakinek… (Azt hittem, hogy ez egy hetero oldal :-))
Nagy kedvenc még mindig. A régi filmeknek régen kellett hatniuk, ma az újaknak kell. Kellene. Szeretem az alienuniverzumot, csak sajnos már Scott sem tud mesélni benne.
Az egész moziipar diznisedik, amit rühellek, nekem ezek a keményvonalas, semmit sem elbagatelizáló, elvicceskedő filmek jönnek be, mint az Alien. Ma már alig jönnek ilyen filmek.
bakostamas írta:
Te biztos megnyalnád Asht.
aelod írta:
Emlékeim szerint ők nem állnak szemben. Nehéz eldönteni, melyik a nagyobb rohadék.
A könyveket nem olvastam, ha azokban elvitték a társaság vs xeno vonalig, akkor arról nem tudok.
@ Great:
Megnyalni Asht? Ez kettőnk közül csak a betegebbiknek fordult meg a fejében
bakostamas írta:
Ezt írtad: “Sigourney Weaver az én világomban inkább egy csúnya férfi, mint egy szép nő”
http://www.youtube.com/watch?v=EEYB6kQYMd0
A megjegyzésed egy cseppet szélsőséges.
@ Great:
Elfogadom, hogy sokaknak tetszik Ripley, nekem nem, ezen nem fogunk vitatkozni mert ezek saját vélemények, mindenki sajátja. Óriási színésznő, de mint Nő nekem ő semmi, másnak lehet a csúcs. De a gennyes robot nyalogatás egy óriási hülyeség, a gennyes robot és a Ripley között, azaz azon túl még elég sok lehetőség van szerencsére. De hagyjuk is, ennek a párbeszédnek semmi értelme :quiet:
Great írta:
Hát Ripley a cégnél dolgozott. A cég akarta, hogy az LV-426-ra menjen a Nostromo és begyűjtsék a Xenomorphot. Csak aztán nem bírtak vele és kiírtotta az egész legénységet. Kivéve ugye Ripley-t. A cég fel akarja használni az idegen életformát, hogy biológiai fegyvert készítsen belőle de ez nem jön össze.
A nyolcvanas évek elején még nagyon gyerek voltam hozzá, hogy anno beengedjenek a filmre, de a helyi legendárium szerint 7 ember bírta végig az akkor hiper-horrornak számító körítést :D
Mai szemmel a számítógépes háttér tényleg röhejes, viszont a szereposztás még mindig zseniális!
@ bakostamas:
Te még nem vagy 18, jól gondolom? A te korodban a világ szeretem-utálom, tetszik-nemtetszik kategóriákra oszlik. Biztosan minden embert besorolsz valamelyik kategóriába, akit látsz a nap folyamán. Majd kinövöd.
Ha nem értenéd, nem az a probléma, hogy nem tetszik neked Ripley, hanem az, hogy leírtad, méghozzá ilyen durván megfogalmazva. Ez a nő nem egy torzszülött, ha te annak látod, veled van baj.