A káröröm nem szép dolog, ugye? De néha mégis jólesik, főleg akkor, ha olyan valaki kárán örömködünk, aki megérdemli.
Volt egy fickó, aki életem kezdeti időszakában körülbelül nyolc éven át megkeserítette az életemet, az öröksége pedig még öt-hat évig kitartott, és ölt belülről. Egy nagyképű, öntelt, gúnyos, brutálisan kritikus valakiről van szó, akinek soha nem volt egy jó szava senkihez.
Én az egyik kiválasztott célpontja voltam, komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy kikészítsen. Még írói pályám elején, teljes tudatlanságban az írói szakmát és a kiadói rendszert illetően, amikor a harmadik amatőr próbálkozásommal utasított el egy kiadó, ez a bizonyos illető ezt mondta:
„Ha lenne bármennyi tehetséged, már régen kiadták volna, amit írsz. Inkább valami értelmes dologgal kellene foglalkoznod, nem az írással.”
Voltak pillanatok, amikor komolyan megijedtem attól, hogy nekimegyek, és esetleg megölöm. De mások is így voltak vele, a környezetét idegroncsok alkották.
Jó ideig eltartott, mire rájöttem, hogy az a megoldás, ha kirúgom az életemből, és miután megtettem, még néhány évig eltartott, mire sikerült elfelejtenem, hogy létezett, elfelejtenem a sok gúnyos, undorító, idegesítő megjegyzését.
Tizenegynehány éve nem láttam, az elmúlt tíz évben, talán ha egyszer gondoltam rá. Tegnap pedig véletlenül belefutottam.
Mit vártam volna egy saját bevallása szerint nagymenő, tökéletes, kivételes adottságokkal rendelkező, szuperintelligens és minden nő titkos álma típusú fickótól?
Hát azt, hogy valami különleges ember lesz belőle, akiből kevés van a Földön.
És a valóság? Az pont az ellenkezője.
Három évvel fiatalabb nálam, de sokkal idősebbnek néz ki, teljesen megőszült, felszedett vagy 25 kilót, annyira elhízott, hogy menni alig tud. Teljesen hétköznapi életet él, se hírnévre, se vagyonra nem tett szert, gyönyörű nők sem rajonganak érte. De természetesen most is talált valami okot arra, hogy magát nagymenőnek tartsa. Hogy mit? Hát azt, hogy egy szabadegyetemre jár…
Ez tetszett, örültem neki. Tanultam valamit egy embertípusról. Egy típusról, aminek nincs helye az emberi közösségekben.
Oyama szavai jutnak eszembe: „Ne bizonygasd, hogy te vagy a legjobb! Mutasd meg!”
Bizonygatni mindenki tud, megmutatni, demonstrálni már csak nagyon kevesen.
Nektek voltak hasonló élményeitek? Voltak (vannak) jóakaróitok, akik felőrölték az idegeiteket, aztán minden öntömjénezésük ellenére elbuktak az életben?
Az élet téged igazolt, Duncan. Te letettél valamit az asztalra, ő pedig semmit sem. 8-)
Az ilyen emberek inkább másokat tipornak porba, minthogy magukba nézzenek és változtassanak a szánalmas életükön. Szerencsére az én életemben nem volt ekkora elnyomó és remélem nem is lesz.
Az egész családom ilyen taplókból áll, jelentős hátránnyal indultam, mégis többre vittem mindegyiküknél. Annyiszor hallottam, hogy senki vagyok, nulla vagyok, semmire sem vagyok jó, semmrie nem viszem az életben, semmit érek, aztán minden téren leköröztem őket.
Nálam is van ilyen. De őt pont most látom keményen tönkremenni és szenvedni, mint az állat. Nem olyan rossz nézni… ;)
Bár én még így is túl jóindulatú vagyok, mert még így sincs kedvem annyira belerúgni (ha képletesen is), amennyire ő rúgott belém éveken keresztül… :) Mondjuk úgy tűnik, ezért még inkább szarabbul érzi magát.
Igen. Lehet, hogy nem szép, meg nem visz előre, de az ilyes esetek igenis szívet melengetőek tudnak lenni. De lehet, hogy ezeknek pont ez a céljuk az életünkben. Megerősítés, önbizalom, kiegészítő impulzus, adott jellemvonás megerősítése, stb.
Szerintem a vérszívók mindenki életében megvannak, s lehet, hogy valaki a te életedben vérszívó, míg mást előre hajt. Ki tudja. Van akit pont az inspirál, ha le akarják húzni. Szerintem ezeknek az embereknek célja van, ha az emberiséget, mint egy komplex hálózati organizmust tekintjük. Olyanok ők, mint egyfajta átalakító hálózati csomópontok, ahol mindegy milyen információt öntesz be, csak a szar tolul ki a másik oldalon.
Szerintem mindenki tudna mesélni ilyeneket. Sajnos engem sem kerültek el, bár így visszanézve ők is hozzájárultak, hogy most itt legyek és ezt a hozzászólást írjam, olyan emberként, amilyennek most szeretem magam.
Nekem annyi a különbség, hogy oly mértékben sikerült ezeket kizárnom az életemből, hogy jelenleg fogalmam sincs, hogy sikeresek vagy nem. De persze a sikerük visszhangjának hiánya is egyfajta jelzés róluk…
Benned is ott dolgozik mindaz, amit ez az ember megpróbált kivenni belőled, és ezáltal megedzett, kitartóvá, fókuszálttá tett. Szerintem köszönettel tartozol neki. :D
Great írta:
Hat igen, azt hiszem, ez eleg gyakori, hogy pont a sajat csaladon belül huznak le…
Engem a közvetlen tesom csesztet allandoan (hogy a gyerekemet nem nevelem, nem fözök, nem vagyok normalis, ribanc vagyok, satöbbi) – aztan meg kuncsorog, hogy jelentsem be hozzam lakcimre, hogy megkaphassa a munkanelküli segelyt….
Elgondolkoztato, miert kapjuk ezeket az embereket magunk köre….
Vagy miert pont öket valasztjuk rokonnak…?…….
Velem az ilyen emberek kb. 20 eves koromig elhitettek, hogy igazat mondanak, azota pedig a vegletekig inspiralnak. Sokszor jobban, mint azok, akik hisznek bennem.
Bar furcsamod itt, Angliaban nem nagyon talalkozom veluk. De az is igaz, hogy szerencsere otthon se voltak sokan.
Meg aztan van olyan is, amikor van igazsag abban, amit mondanak. Volt egy felig-meddig baratnom azokban az evekben, amikor kikoltoztem. Mikor meg otthon eltem, mondta egyszer, hogy en ugyse fogom ezt meglepni. Akkor ez elegge sziven utott (ma mar tudom, hogy azert, mert az o szemszogebol inkabb igaza volt, mint nem), es biztosan tudom, hogy ez akkor nagyobb motivacio volt, mintha azt mondta volna, hogy hisz benne, hogy kijovok, es megcsinalom a szerencsemet.
Bendegoose írta:
Nem, ez egy személyiségtípus. Ő ilyen. Lehetséges, hogy valakivel szemben nem enged meg magának bizonyos szóhasználatot vagy viselkedést, mert függő helyzetben van, de dolgozik rajta másképpen, mert a késztetés ott van, nem tudja megállni.
Rengetegszer hallottam, olvastam ilyet, de soha nem értettem. Elmagyaráznád, hogy miért érzed magad tökéletesnek? Én nem tudom, milyen ez az érzés, még elképzelni sem tudom. Én is írhatnám, hogy …ők is hozzájárultak ahhoz, hogy most itt legyek és ezt a kommentet írjam…, ami igaz, de ezért halált érdemelnének, mert nekem nem ez az álmom.
Az álmaimat választottam a sörétes puska helyett. Ennyit érnek, nem többet. Semmi hasznuk nincs, csak ölnek, olyan módon, amivel a jog nem tud mit kezdeni. Ismertem olyat, aki annyira összeroppant ettől a tortúrától, hogy öngyilkos lett. És olyat is ismertem, aki másképpen roppant össze, és börtönbe került miatta. Én csak az árnyéka lettem annak, ami voltam és ami lehettem volna. Ebben semmi jó nincs.
Bendegoose írta:
Ettol mindig a falra masztam. Ne haragudj, nincs veled bajom, nem szemelyeskedni akarok, de ez egy ezoterikus baromsag szerintem. Apam egy eroszakos alkoholista volt, nagyon sok feldolgozatlan gyermekkori serulessel. Tobbek kozott engem is sok, nyolc napon (even…) tul gyogyulo emocionalis es egyeb sebbel sebzett meg. Tavaly elmentem csaladallitasra, es meg tudtam vele bekelni olyan szinten, hogy ma mar nagy – es minden kepmutatastol vagy alszentsegtol mentes, oszinte – szeretettel gondolok ra. Es az is teny, hogy ma nem lennek az, aki vagyok, ha tobbek kozott o nem lett volna. De egyreszt amellett, hogy sok pozitiv jellemvonas talan nem lenne meg bennem, konnyen el tudom kepzelni, hogy akar sokkal elobbre is tarthatnek sokmindenben, ha nem nyomoritja meg az egeszem egy reszet. Es ezert legyek halas? Voltak olyanok az eletemben (fatalistak, keresztenyek, stb.), akik ezen a velemenyen voltak. De meg ha a letezese csupa jot is teremtett volna bennem/hozott volna ki belolem, akkor sem neki kellene halasnak lennem, hiszen nem joakaratbol, szandekosan csinalta, sem nem fajdalommentes eszkozokkel erte el. Es ugyanezen utobbi okbol semmilyen isteni hatalomnak, sorsnak, vegzetnek, kozmikus pedagogusnak, stb. sem tudok ezert halas lenni. Mert mifele terv az, amelyben cask ilyen eszkozokkel lehet celt erni? En sokaig voltam halas a rosszert, es persze megvannak annak is a maga (korlatozott) elonyei, de szerintem mindenki, aki a kezebe veszi a sorsat, elobb-utobb rajon, hogy ez az attitud egy baromsag.
Szerintem…
@ Duncan Shelley:
Semmiképpen nem akartam azt kifejezni, hogy tökéletesnek tartom magam. Azt sem, hogy jelenlegi állapotában minden a lehető legtökéletesebb. korántsem. Csupán azt akartam mondani, hogy ismerem magamat, és képes vagyok belátni, hogy azok az impulzusok is bennem dolgoznak, amiket ezek a vérszívók raktak belém, s minden döntésemben, megnyilvánulásomban ott van az a tudatos és tudatalatti tapasztalathalmaz, ami ha tetszik, ha nem, megtörténtek velem. És én szeretem azt, amilyenné lettem. Örülök, hogy ilyenné váltam és szándékom ezen az úton tudatosan tovább haladni.
Semmilyen ítéletet nem akartam belefogalmazni a hozzászólásomba, csupán azt a tényt akartam megfogni, hogy én egy szerves hálózatszerű egészként látom az életet, amiben minden ami történt velünk, az hatással volt ránk és ezáltal torzított, formált rajtunk, ha tetszik, ha nem. Én nem ismerem azt az embert, akiről te beszélsz. Fogalmam sincs pontosan mit és miért tett. Mik voltak a motiváció, mik mozgatták belülről mindahhoz, hogy azt tegye veled, amit végülis tett. De azt gondolom, a gonosz nem létezik, csupán az önzés az, ami olyan mértéket ölthet, hogy az ember képes a saját érdekeinek a képviseletében másoknak fájdalmat okozni. Hiszem, hogy ha elég mélyre ásol, mindenkiben ott van valami olyan motiváció, ami oly egyszerű, mint a reggeli éhség. Ez természetesen nem validálja a tetteiket, s mi is értékelni fogjuk azt reakcióinkkal, az adott eseményhez tárolt érzelmi lenyomatainkkal, amiket előhívva, akár évek távlatából is képesek lennénk onnan folytatni, ahol abbahagytuk.
Jó, hogy az álmaidat választottad, s az adott pillanatban az adott opciók közül meghozott döntésed egyik eredménye, hogy itt vagy. Ha érzelmi töltés nélkül szemléljük, pusztán a folyamatot, benne az emberekkel és az eseményekkel, amik ide vezettek, az csupán egy elágazási lehetőség, ami egy fordulópont volt az életedben. Nekem is van ilyen az életemben, amihez elég heves érzelmek kapcsolódnak, de végülis a célja és szerepe az életemben az volt, hogy ne arra, hanem erre menjek.
Én csupán erre akartam utalni. Nem akartam a te személyes érzelmeidet sem átélni, sem lekicsinyleni ezáltal. Elnézést, ha félresikerült…
@ Jottment:
Sem az ezoteristákkal, fatalistákkal, keresztényekkel nem kívánok egyesülni. A személyes tragédiák, traumák és élmények azonban igenis egy olyan hálózati gráfban foglalhatók össze, amik nagyon hasonlítanak egy sandbox játék terelési formulájához. Amikor azt hiszed, hogy szabadon döntesz, de valójában terelve vagy. És félreértés ne essék, nem akarok olyanokat mondani, hogy minden meg van írva előre, vagy hasonló. De azt igenis mondani akarom, hogy minden egyes pillanatban, amikor ér egy impulzus, amikor egy-egy információ bekerül a kommunikációs folyamatokba, amikben részt veszel, azok eltárolódnak, formálnak, torzítanak. Ha tetszik, ha nem, ez a rövid beszélgetés is jelen lesz mostantól az életedben, döntéseidben. Lehet, hogy csak megerősít abban, hogy elutasíts mindent és mindenkit, aki úgy érzed nem tudja felmérni azokat az érzelmi viharokat, amiknek te ki voltál téve az általad pejoratív irányértékekkel ellátott életesemények során, de az is lehet, hogy az új perspektíva esetleg kicsit nyitottabbá tehet. Én sem ma jöttem a falvédőről, s az én tapasztalataim sem kevésbé értékesek a tiedhez képest. Ráadásul megkockáztatom, hogy az én életem szempontjából sokkal értékesebbek, mint a tieid. S ugyanez fordítva. De a kommunikáció célja az új információk bejuttatása a körforgásba, mint egy prganizmus számára az energia áramoltatása. Több körben is tettenérhető, megfogalmazott dolog, hogy szerintem az emberiség nem más, mint egy hálózati organizmus és a szociális szerveződés célja a mentális energiák áramoltatása a kommunikáció segítségével, ami az egyén fejlődésén túl az egész organikus hálózat fejlődését is elősegíti.
Se vallás, se egyéb ideológia nem homályosítja el a tudatomat. Sőt, talán egy kicsit embertelenül hidegnek és távolinak tűnhet, hogy szinte kívül helyezkedve az emberi nézőponton, érzelmi töltések nélkül lecsupaszítva egy gráfként értelmezek mások számára komoly töltéssel rendelkező eseménysorokat. De ebben nincs ítélet és értékelés. Biztos szörnyű volt az alkoholista apával megküzdeni. És biztos szükség volt arra a családállításra is (ami nekem inkább tűnik ezoterikusnak, mint egy pusztán matematikai megközelítés – small world graph, Barabási Albert László: Behálózva, 2003), és elhiszek mindent, amit állítasz magadról és az élményről. De ehhez csupán a te elmondásod áll rendelkezésemre, s a hitelessége csak annyira tényszerű számomra, mint bárki más ismeretlené. Lehet mese is.
Bizonyítékra nincs szükségem, kétely sincs bennem, hiszen okom sincs rá. De ez is csupán egy kommunikációs esemény, aminek a során te érzelmi energiát szabadítottál fel, ami az eseti vagy állandó szociális kapcsolatokon keresztül eljutott másokhoz, akikre valamilyen hatást gyakorol. Ahogy Duncan cikke is egy ilyen esemény volt, csak nagyobb hatósugárral, több emberre hatva, mivel olyan formát választott, ami nagyobb eseti és állandó szociális kapcsolati hálózati szegmenst ért el…
Szerintem. És neked is hangsúlyozom. Nem kívántalak téged sem inzultálni a véleményemmel.
@ Duncan Shelley:
Nézzük ezt meg mélyebben. Személyiségtípus. Ez nem egy polcon lévő dolog, hanem egy megformált, kialakult valami. Ő is ilyenné lett, s minden olyan ember, aki hasonló hatással van a környezetére valamilyen események hatására alakult olyanná, amilyen lett. Biztos, hogy amikor kicsi gyermek volt, olyan mintákat látott, olyan példamutató környezetben sikerült nevelkednie, ami ilyen reakciókra tették alkalmassá a személyiségét.
De mint mindenhol, itt is a változás az egyik leginkább lényegi dolog. Hiába valamilyen valakinek a személyisége, ha megfelelő mennyiségű, adott típusú érzelmi töltést injektálsz a vele való kommunikációba, akkor a személyisége meg fog változni. Ez matek. Amokor fogsz egy baseball ütőt, akkor is ezt teszed, valamilyne érzelmi töltéssel ellátod őt. Félelmet keltesz benne. Kiélesedik a figyelme, óvatos lesz, megpróbál minden olyan információt befogadni, ami a fenyegetettség érzését csökkenti. Megpróbálja azokat bedolgozni a személyiségébe, hogy legközelebb elkerülje azt. Lehet, hogy egy elagyabugyálás nem elegendő, de egy idő után mindenki megtörhető. A kínzások és vallatások is erre az elvre épülnek. Adott mentális állapot fenntartása és stabilizálása, majd az abból való kibillentés, összeroskasztás, újra felépítés.
De azzal egyetértek, hogy igen, vannak emberek, akik ilyenek. Ezzel az első hozzászólásomban is egyet értettem. De lehet, hogy az illetőnek születni fog egy gyermeke, ami ugyancsak komoly érzelmi töltést fog képviselni, s a személyisége megváltozik. Védelmező, gondoskodó lesz a kicsi irányába. Ez lehet, hogy mások felé még nagyobb destruktivitásban fog megnyilvánulni, de a forrása nem a gonoszság lesz…
Szerintem.
@ Bendegoose:
A magam részéről csak egy másik nézőpontot akartam adni, és Jöttment kollégát is ez motiválhatta.
A hideg kívülhelyezkedés rendben van, hiszen az érzelmek belekeverése egy elemzésbe biztosan irreális eredményt hoz ki. De a hála és az öröm érzelem.
Azt gondolom, hogy ha hidegen szemléled az életet, akkor azt hozhatod ki belőle, hogy bármennyi idős is vagy, mostanra lehetnél messzebb, hiszen vannak emberek, akik ebben a korban már mérföldekkel vagy fényévekkel jártak előrébb az életben. Ha jól emlékszem, John Carmack 20 éves korára már elég komoly tényező volt az egyik iparágban, de ha ő nem megfelelő minta, akkor biztosan találsz mást, aki sokkal többet ért el, sokkal többet tett le az asztalra, ennyi idő alatt, mint te. Tehát nyilvánvalóan van tovább, és te valamiért mégsem jutottál messzebb.
Az igaz, hogy lehetnél sokkal rosszabb helyzetben is, sőt az egész életedet elbukhattad volna mostanra, és az a tény, hogy nem mentél tönkre emberileg, egészségileg, anyagilag stb., nem kerültél börtönbe, nem haltál meg, nem rokkantál meg, azt mutatja, hogy helyes döntéseket hoztál bizonyos szituációkban. De az is igaz, hogy sokkal jobb helyzetben is lehetnél, és amiért nem vagy, az azt mutatja, hogy helytelen döntéseket is hoztál bizonyos élethelyzetekben. Hogy miért, az most másodlagos.
A személyiség nagyon kötött valami. Mint egy szoftver: sem a hardver, sem a user nem tudja felülírni. Nem az alkalom szüli a tolvajt, hanem a tolvaj keresi az alkalmat. Szerinted, ha egy nő az első randin le akar veled feküdni, az azért van, mert leküzdhetetlen vágyat ébresztettél benne, amilyet ő még nem tapasztalt, vagy azért, mert neki ez belefér, neki ez rendben van? És amit válaszolsz erre, az vajon rajta van-e a listán, vagy most jön létre? :)
Az ellenség szó azt jelenti, hogy valakinek ellentétes célja van az enyémmel. Az én egyik célom az, hogy sikeres író legyek, az ellenségemnek meg az a célja, hogy ne legyek sikeres író. Két emberről tudok, akinek ez volt a célja, de már régen nem viaskodom egyikükkel sem, mert régen kitettem őket az életemből. Miért lenne szükségem ellenségekre? Mit adnának az életemhez?
Bendegoose írta:
A személyiség nem a tapasztalatok hatására alakul, hiszen ha így lenne, folyamatosan változna a személyiségünk. A tapasztalatok alakítanak minket, de önmagukban ehhez nem elegendőek, még másnak is kell lennie.
Szerintem nem választjuk a szüleinket, kizárt, hogy elnyomó, gonosz, tudatlan, agresszív szülőt választana bárki magának, pedig sokunknak ilyenek jutottak…valamit biztos megtanultunk tőlük: milyenek ne legyünk soha, viszont amit tőlük kaptuk, azt egész életünkön keresztül hordoznunk kell, sosem lehet elfelejteni, megbocsátani lehet talán…, a sok sérült ember, aki nem kapott szeretetet, figyelmet gyermekkorában, bántalmazták, sérült marad egész élete során…rossz program fut benne, bizalmatlan lesz másokkal, s ha nem elég erős, hogy felülírja a programot, akkor ő maga is az agresszorhoz való kötődés miatt agresszívvé válhat…, hibás kód, mely generációkon át fut….
@ Duncan Shelley:
Soha nem irigykedtem John Carmack-ra. Nem gondolom, hogy mindannyiunknak ugyanaz jelenti az álmai elérését: Egyrészt sok kényszerítő tényezővel rendelkezik maga a Rendszer is, ami a körülmények és a rendelkezésre bocsátott eszközök által terel és korlátoz. Számomra az, amit Carmack letett az asztalra az messze menőkig tiszteletre méltő, de nincsen bennem irigység, és mintát sem látok benne. Nekem inkább John Romero a példakép, s Carmack is csak addig volt sikeres, amig vele együtt dolgozott, azóta nem tudott semmit felmutatni, csak technikai megoldásokat. Miután Romero-val szakítottak, az ID játékaiból kiveszett a kreativitás és inkább az enginek licenszeléséből éltek. Ellenben Romero kihozott egy sok olyan játékot, amik kultuszt teremtettek, sikert viszont nem hoztak.
Persze álszentség lenne azt mondani, hogy valaki nem vágyik anyagi elismerésre, s az azzal járó lehetőségekre. De az a fajta impulzivitás, ami a kreativitást jellemzi, csak nagyon ritkán és ideális körülmények között találkozik a rendszer kínálta eszközökkel és lehetőségekkel.
Kérdés, hogy ezt miben méred. Ha jól látom, ez a 31.270-ik hozzászólás ebben a fórumban. Az emberek veszik és olvassák a könyveidet, köztük én is. Ez nem siker? Mi a siker? Mi a mérőszáma? Materiálisan értjük, vagy esetleg másképp? Én téged sikeres íróként látlak, aki ráadásul abban is ügyesen találta meg a megoldást, hogy az anyagi oldalát megteremtse annak, amit szeret csinálni. Magamat is sikeres embernek tartom, hiszen azzal foglalkozom, amivel szeretnék, még ha a rendszerben néha nehézségekbe is ütközöm, de ezek megoldandó feladatok, nem pedig leküzdhetetlen akadályok. A megfelelő eszközökkel és döntésekkel mindegyiken túl lehet jutni. Visszagondolva egyetlen döntésemet bántam meg valójában eddig, amikor a legjobb barátom legjobb szándékkal felhívott és egy meghívásra igennel feleltem nem helyett. Az például egy igen komoly fordulópont volt az életemben. Szerintem minden életesemény visszavezethető ilyen egyszerű pillanatokra, még a háborúk kitörése is. Nevezhetjük pillangóhatásnak, hálózatelméletnek, hitnek, karmának, aminek csak akarjuk. A lényeg az organikus rendszerben történő egymásra hatás törvénye.
Ha ilyen történik, akkor az sok körülmény és információ egymásra hatása. Eleve a vonzalom nem alakulhat ki benned sem, ha nem látsz benne megfelelő társat, erre valók a benyomások. Amik a korábban tapasztaltak alapján olvassák a másik személy által kibocsátott impulzusokat. Ha nem is érted, de figyeled a testbeszédét, érzed a szagát, feromonjait, s viszont a másik oldalon is. A vágy felkorbácsolódása is olyan mintakövetés, ami a korábbi élmények alapján került eltárolásra, s igen, ha ez felmerül, akkor a hölgy saját tapasztalati mintái alapján az a megfelelő reakció, s majd meghozza ezen tudattalan megnyilvánulásához kapcsolódó döntését. Ha nagyon leásunk mindennek a végén a sex van, a faj és létfenntartás ösztöne, csak társadalmi és civilizációs mázak rétegeinek hosszú sora alatt válik felismerhetetlenné…
Szerintem. Szerinted? :)
@ Rombododeka:
Szerintem ez a választás kérdés is egy ezoterikus marhaság, amit az emberek azért találtak ki, hogy magyarázzanak valamit, s ezzel annyira bonyolulttá tegyék, hogy az értetlenség nyugalmával bólogathassanak légvárakat szajkózva.
A kérdés nem az, hogy a gyerek választja-e a szüleit, hanem hogy a szülők által mutatott minták hogyan és miként hatnak a gyermek fejlődésére. Minden megnyilvánulásod visszaköszön a gyermekben. Olyan irdatlanul fogékonyak, hogy minden elkíséri őket életük végéig. A személyiségük annak a felszívó hatásnak a során alakul ki, ami nagyjából az életük első 8 évét jellemzi. Ez nem jelenti azt, hogy utána már nem alakul a személyiségük, csupán azt, hogy az az életkor egy olyan fordulópont nagyjából, amikor a test hormonális működésének köszönhetően az addig jellemző nyitott és befogadó mentalitáson felülkerekedik a biológia. Elkezd kialakulni a nemiség, felszínre törni a faj és létfenntartás ösztönei. Az addig tanultak alapján elkezdődik az önálló döntések meghozatalának az időszaka, s amikor ezek a döntések nem működnek, vagy végrehajtásuk ellenállásba ütközik (gyakran pont a szülők által), akkor ellenállást, félelmet, agressziót képes szülni a felszabaduló hormonoknak köszönhetően. Eltart pár évig, amig a test felkészül a szaporodásra, s akkor ez a torz helyzet megszűnik, igyekszik magát újra harmóniába hozni. Ez a kamaszkor és a fiatalság, amikor az újra nyitottan megint a felfedezés kerül előtérbe. A tanulás, az útkeresés, stb. Ezek mind egy jól modellezhető minta alapján kerülnek becsatornázásba, ez a társadalmi minta által alkalmazott kényszer, amikor a gyerekkorban tanultak kódjait a magasabb szintű érdekek által kijelölt irányokba kényszerítik…
Szerintem. Továbbra is.
@ Bendegoose:
Amit irsz, azzal osszessegeben es nagyjabol egyetertek. Par felevig hallgattam szociologiat, szocialpszichologiat, es fejlodeslelektant (nem felvagasbol irom – mostanaban ugy erzem, ezt hozza kell tennem az ilyesmihez sok helyen – mar ha ez lehet egyaltalan felvagas targya, csak jelzem, hogy nem vagyok teljesen laikus a temaban). Tenyleg kb osztom a velemenyedet. De azt, hogy miert kellene halat ereznunk ezek fele az emberek fele, meg mindig nem ertem. Lehet, hogy leirtad valahol, vagy a sorok kozott, es csak en nem voltam eleg eber, de erre nem kaptam valaszt.
Rombododeka írta:
Lehet, hogy nem, de lehet, hogy igen. :)
Alapvetően jó példaképek kellenek ehhez, meg igény a változásra, azután keresés a módszerek után, amivel változni lehet. Ha vannak módszerek… Általában már a példaképnél bukik az egész.
@ Jottment:
Nem, nem célozgattam rá burkoltan, és valóban konkrét választ nem adtam rá. Örülök, hogy neked sem ismeretlen a téma, ezért duplán ajánlom Barabási könyvét (http://www.libri.hu/konyv/barabasi_albert-laszlo.behalozva.html).
A válaszhoz tisztázzuk a hála érzését. Szerintem a hála egy konklúzió eredménye, amit utólag érezhetsz, ha visszanézel egy adott eseményre vagy eseménysorozatra. Ez feltételezi, hogy az adott esemény(ek)ből a számodra kinyerhető információ már rendelkezésre áll, s tudatos vagy tudattalan módon befolyásolja a mentális reakcióidat, képességeidet, stb. Vagyis a hála egy olyan végkövetkeztetés, ami kapcsolódik az adott pillanatban érzett megelégedésedhez, s az oda vezető út visszanézése indukálja, mivel természetes törekvés, hogy ha valami jó, akkor abból többet akarunk.
Vagyis eredetileg arra gondoltam, hogy Duncan mára sikeres író – az én meglátásom szerint – aki elérte azokat az eredményeket, amik ellen az a bizonyos ember küzdött vele szemben. A küzdelem során felhalmozódott tapasztalatok bizonyosan felkeményítették, óvatossá és figyelmessé tették, kitartást és motivációt jelentettek neki azóta, s amikor megszűnt az ellenállás az ember kitoloncolásával az életében, az a rengeteg plusz energia, amit abba fektetett, hogy a céljai felé haladjon meglódították és továbbsegítették az útján. S ma már itt van. A hála csupán azért jó kifejezés ide szerintem, mert abban számomra benne van annak az elismerése, hogy felismerte és helyén kezelte a múltbéli nem módosítható eseményeket és a hatásaikat. S legközelebb már nem fog ebbe a hibába esni, vagyis nem fog OLYAN ellenállásba ütközni. Fog majd másba, de az más kérdés.
Persze van az elégedetlenség, ami egy teljesen más megközelítés. Az is lehet motiváló, de valójában az számomra egy félelem-közeli érzés, ami csak korlátozottan képes előre hajtani, s így hosszú távon nem tartom jónak. Pillanatnyi erőkifejtéshez jó, de hosszútávő célnak nem, mivel nem veszi figyelembe azokat a lehetőségeket, amik azóta nyíltak meg, s ezáltal az ember elmehet mellettük anélkül, hogy észrevenné, mivel közben a múltra koncentrál…
Szerintem ez a válaszom. :)
Bendegoose írta:
A hála a lekötelezettség érzése valaki felé.
Ez egy kicsit ellentmondásos nekem. Ha konklúzió eredménye, akkor legfelejebb magad felé lehetsz hálás, hiszen azt te alkottad meg. Ha valaki próbált kinyiffantani, de nem sikerült neki, és tanultál valamit, ami tényleg értékes, akkor az a te eredményed. Nem kellene hálásnak lenned a gyilkossági kísérlet elkövetőjének, mert amit tett, az nem értékes.
Duncan még egy Panameráról is csak álmodik a mai napon, tehát nem sikeres író.
@ Duncan Shelley:
Szerintem itt nincs ellentmondás, hiszen attól, hogy egy érzés irányul valaki felé, még csak és kizárólag benned él és csupán a kommunikációdon keresztül válik érzékelhetővé mások, így akár azon illető számára is, akire irányul. Nem?
Egy tett értéke utólag nem azon mérhető le, hogy milyen eredményt hozott? És a gyilkossági kísérletnek nem az az eredménye, hogy te életben maradtál, hanem az, hogy legközelebb ha ilyen szituációba kerülsz, akkor már képes leszel jobban, gyorsabban, másképp reagálni. Nem? És a gyilkos tette azáltal, hogy téged jobbá tett nem képvisel-e a számodra értéket? Nem akarok egyetlen gyilkost sem felmagasztalni. Sem semmilyen gyilkolást piedesztára emelni. Csupán arra akarok utalni, hogy utólag, ha megfontolod a történteket, akkor igenis érezheted úgy, hogy amit tanultál a dologból az értékes a számodra. S nem kérted, hogy kíséreljenek meg merényletet ellened, mégis ért egy esemény, amitől változtál és elvileg jobbá lehettél…
Én nem Panamérában mérem a te sikerességedet a számomra. Szerintem az, hogy a könyveid sok emberhez eljutnak, akikre ezáltal hatni vagy képes, az egy igen komoly eredmény. Tegnap is kiderült egy munkatársamról, akivel évek óta össze-össze futunk különböző projekteken, hogy flaja a könyveidet és a tevékenysége során rengetegszer használja amit tőled tanult. Szervezetfejlesztéssel foglalkozó siekres tanácsadó.
2008-ban vettem magamnak egy Audi-t. Bementem és összeraktam álmaim autóját a szalonban. Imádom a mai napig, szenzációsan megy, gyönyörű, megbízható és a vezetés igazi élmény vele. Most azonban mégis eladom. Nincs baja, jó állapotban van, alig van benne kilóméter. Azt, hogy megvettem egy eredménynek éreztem, örültem, mondhatni álmaim autójának éreztem, de hogy megválok tőle, nem érzek kudarcnak, s az álmaim sem sérülnek. Nemsokára veszek új autót megint, de most egészen más elvek szerint fogok válogatni, s újat valószínűleg nem veszek, mert az értékvesztés oly mértékű, ami indokolatlanná teszi azt a mennyiségű plusz energibevitelt, amire ahhoz lenne szükség.
Igazából mi fog változni attól, ha lesz egy panamérád? Hatékonyabban tudsz eljutni A pontból B pontba? Nem igazán, hiszen a nagy tömeg mozgatása nem gazdaságos, tehát a rengeteg energia amit a megszerzésbe beleölsz, azt további energia kell kövesse, hogy fenntartsad. És a kocsi veszít az értékéből, amortizálódik, sérülhet, stb.
De mindegy. Engem az anyagi javak már nem vonzanak annyira. Természetesen vannak vágyaim, céljaim, amikért dolgozok is. De a sikert én máshol mérem. :)
@ Bendegoose:
Azon ritka alkalmak egyike, amikor Duncannel ertek egyet.
Egyebkent ez is jo nagyjabol a szamomra, amit irsz, viszont volt itt azert egy bukfenc. Mikor ugyanis eloszor felvetetted a hala erzeset, azt irtad, hogy halaval tartozik neki (vagyis az embernek), amire en reagaltam – meg szerintem Duncan is – mondvan, hogy azt az embert – meg a peldanal maradva az en apamat – nem illeti hala. Most meg azt mondod, halas lehet a korulmenyeknek, meg annak, hogy viszonylag jol jott ki belole, meg esetleg meg tanult is a dologbol. Ezzel mar hellyel-kozzel egyetertek. De a ket dolog azert nem ugyanaz. Nagyon nem.
Szerintem. :)
Duncan Shelley írta:
Hozza is tette, hogy az o meglatasa szerint vagy sikeres. Nyilvan o nem almodozik egy ilyen izerol. :D
Egyebkent mi nalad ez a visszatero dolog, hogy autokban mered a sikert? Es ezt nem azert kerdezem, mert annyira gaznak tartom az autokat, hogy szerintem onmagaban eleg ok a letezesuk, hogy ne vegyek fel velunk az idegenek a kapcsolatot, hanem tenyleg nem ertem. Bocs az offert.
Bendegoose írta:
Azt csinál, amit akar, a hobbijainak él, űrhajót épít, elismertség övezi, az anyagi korlátok számára százmillió dolláros szinten vannak. Lehet ezt irigyelni? Szerintem igen. A legtöbb ember életét az teszi ki, hogy a pénzért eladja az életét, a pénzből fenntartja a testét, és nagyjából ez a rutin fut haláláig.
Pedig valami elég jól kellett csinálnia, ha nem az átlagos életet éli. A mintát ki lehetne szintetizálni belőle, az biztos, hogy a magas fokú specializálódás az egyik eleme a sikerének.
Carmack tizenéves kora óta programozói területen működött, az iparág legnagyobb zsenijei között tartják számon, és olyan problémákkal foglalkozik, amik felkeltik az érdeklődését. Ez nem “csak” technikai megoldások, hiszen úgy tűnik, neki ez a terület tetszik.
Nem. Összesen nincs 70 ezer példány, amit eladtunk eddig. Tudod, hogy a Guinnes Rekordok Könyvében milyen példányszámok vannak? Nálam a siker ott kezdődik, hogy 1 könyv (1 cím, 1 nyelv) 1 millió példány felett. Ez még mindig gagyi a legnagyobb sikerekhez képest, de nekem ez a vízválasztóm.
De ez nem igaz, ezt nem tudtam még elérni.
Ha jól tudom, dolgoznod kell a pénzért, vagyis van olyan tevékenység, amit CSAK a pénzért csinálsz.
Természetesen. Én sem gondolom, hogy nem érem majd el mindazt, amit akarok. Csak még nem értem el. Mivel negyven vagyok, nem értem el még olyan célokat, amiket sok ember elért ennyi idős korára, akkora király nem lehetek. :)
A vágy nem fog kötelezni semmire. Ahhoz a te döntés és szándék kell. Volt már erekciód, volt már orgazmusod, tudod, hogy ezek mennyit érnek, és tudod, hogy annyit nem, hogy miatta megcsald a feleséged, akivel az életedet éled. Ha ez így van, akkor nincs rajta a listádon a megcsalás. Egy szimpla vágy nem fogja odatenni.
Fraud még mindig kísért? :)
@ Bendegoose:
Van egy mondás: ami nem öl meg, az megerősít. Láttam olyat, akinek a vonat levágta mindkét lábát, de túlélte. Ő milyen szempontból lett erős?
Egy ellened irányuló gyilkossági kísérlet hogyan erősítene meg téged? Vennél pisztolyt? Golyóálló kocsit? B7-es szintű biztonsági ajtót, meg hozzá illő falakat, meg ablakokat? Térfigyelő kamerák? Mozgásérzékelés? Őrkutyák? Biztonsági személyzet? Ezek azt mutatnák, hogy jobb lettél? Szerintem ezek azt mutatnák, hogy letértél az utadról és tévútra futottál.
Azt írod, hogy egy gyilkossági kísérletnek az az eredménye, hogy a következő gyilkossági kísérletnél jobban fogok reagálni. Ez egyáltalán nem biztos. Felkészülök egy késes támadó ellen (hogyan?), de a következő jobb lesz, mint az előző, vagy a következő pisztolyt használ 7 méterről, vagy bombát… De maga a gyilkosság nem beteges?
Én abban mérem a sikerem, hogy akarok valamit, és mennyi idő telik el a döntés és a megszerzés között.
Kb. 1 éve van meg bennem a vágy, azóta tetszik a Panamera. Ha 1 év múlva meglesz, akkor az azt jelenti, hogy 2 évig tartott megszereznem. Én ismerek néhány embert, aki ha ma, ebben a percben eldönti, hogy akar egy Panamerát, holnap ilyenkor már van neki. Neki pár óra, nekem ugyanaz pár év.
A sikert mindenki ugyanabban méri: az van, amit én akarok. Ennyi a siker.
Jottment írta:
Nem autókban mérem. A Panamera, Maserati, Aston Martin csak szófordulat. Lehetne helyette Falcon 2000, Gulfstream 5 stb., amik repülőgépek. :D
Szerintem a sikeres ember nem dolgozik semminek és senkinek, csak a saját álmát építi, nincsenek ebben anyagi vagy más jellegű korlátai, és csak azért nincs még kész egy álma, mert tökéletesíti. Továbbá nincs semmi olyan az életében, amit nem élvez, amit nem szeret. Ehhez kell pénz, szakértelem, önismeret, bölcsesség, meg még egy s más.
@ Jottment:
Nincs ott logikai bukfenc, maximum nem tisztázott kommunikációs csomagok – szavak, fordulatok – amik magyarázattal feloldhatók. Az eredeti kijelentésem most is áll, s amit írtam az nem üti, sőt, csak megerősíti. Ugyanis a körülmények nem határozzák meg a kommunikációs eseményt, csak különböző paraméterekkel látják el azt, de az eredeti töltés, a kiindulópont az mindig csak egy élőlény, főleg ember lehet. És a kommunikáció minden olyan tevékenységet lefed, legyen az mechanikus vagy mentális, aminek az eredménye olyan esemény ami bármilyen módon hat a környezetedre, s ezáltal mások életére. Így kerek. De látom a társadalmilag elfogadott hálához kapcsolódó pozitív töltés miatt nem tudtok elszakadni a saját értelmezésetekről. Ami nem baj, csak nekem meg nem áll más eszköz a rendelkezésemre, mint a szavak… :)
@ Duncan Shelley:
Igen, ez igaz, de én ezekre nem vágyom. Nekem nem ez a siker. Persze én is szeretnék sokmindent csinálni, építeni, s valóban hiányzonak az anyagi eszközök hozzá, de ez nem a sikertelenségemből adódik. Te is azt írtad, hogy a sikert az fémjelzi, hogy egy kitűzött célt mennyi idő alatt érsz el. Na de én ezeket a célokat nem tűztem ki! Nem tudom, nekem ez a 100milliós dolog nem mozgatja meg a fantáziámat. Persze a Rendszerben való érvényesüléshez szükséges a pénz és a hozzá kapcsolódó rituálék ismerete és használata, de ez nem determinálja, hogy a sikert személyesen is ebben kell mérni…
Valóban igen jól specializálódott. De én soha nem vágytam programozói babérokra. Anno, amikor még én kezdtem az ipart, a specializálódás jóval alacsonyabb szintű volt, s egy idő után óhatatlanul elvetődtem a programozás területére is, de hamar elfordultam tőle. Engem nem tudott lekötni. Nekem túl száraz volt, túlontúl zárt, nem adott teret a kreativitásomnak.
Atyám igen jó pozíciója miatt anno nálunk 8 évesen volt otthon XT. Én akkor forrtam össze a gépekkel. De már akkor is a rajzolás, festés érdekelt, pedig akkor még csak a karakteres képernyők léteztek, Majd jöttek az Amigák és kiszélesedett a világ. Sok éven át voltam részese a magyar demo scenének is, ami egy világméretű underground mozgalom, ahol a különböző érdeklődésű kreatív emberek össze tudtak kapcsolódni, még mielőtt az internet létrejött volna.
Carmack igenis pusztán technika, s Romero kreatív elméje nélkül csak technikai vívmányokat tudott lerakni, sikeres játékokat nem. Attól, hogy ő azt szereti csinálni és jó üzlet is számára, még csak technika marad.
Értem. Szép célkitűzések. De nem hiszem, hogy a kulcs a végletekben van. Ez innentől nagyon szubjektívvé válik. Értem az álláspontodat, de látom azt is, hogy reálisan szemlélve a körülméyneket is figyelembe véve, és a Rendszer szabályait elfogadva az is egyértelmű, hogy egy ilyen kis piacról, perifériális gazdasági szektorból indulva a kitűzött célok elérése olyan extra erőforrások szükségességét veti fel, amik hiányában a ráfordítandó idő jelentősen megnő. Számomra ezek csupán paraméterek, amik ismerhetők, tudhatók, s az eredmény elérése tökéletesen ismert keretek között megvalósítható. Nem látom a sikertelenséget benne. Mert nem olyan gyorsan jön, mint máshol? Persze. Más körülmények, más paraméterek, más feladatok, más erőfeszítések, más eredmények, más időráfordítási követelmények.
Értelek. Pontos információim nincsenek a dologról, a véleményemet a rendelkezésemre álló morzsák alapján alkottam. Viszont, szerintem az már a siker egyik jele, ha azzal foglalkozol és abból élsz, amit szeretsz csinálni. Az anyagi vonzat másodlagos. Legalábbis nekem.
Igen, jól tudod, hisze tudod. ;) Amit csinálok azért csinálom PÉNZÉRT, mert szükség van rá, hogy érvényesülni tudjak a rendszerben. De mivel az egész elég távol áll tőlem, nem vagyok jó ebben. A Rendszer egyik alapvető ismérve, hogy az érvényesüléshez meg kell tanulnod szándékosan saját érdekeid szerint torzítani az információkat és az eseményekben továbbított érzelmi impulzusokat. Vagyis hazudnod kell (ez megint parázs lesz), ebben pedig én egyszerűen kifejezetten szar vagyok. De ezt nem érzem hibának, sőt örülök neki, hogy ilyen maradhattam. Nehezebb az érvényesülésem, de élvezem. :D Nevezzetek perverznek, de én jól érzem magam így!
Ezzel nem értek egyet. A türelmetlenség eszköz, nem pedig mérőeszköz, a szolgáltatott adat sokszor csak pillanatnyi.
Úgy érzem amiről te beszélsz az az értékrend, ami nem más számomra, mint bizonyos tudatos és tudatalatti információk és azokból szintetizált alkalmazási minták összessége, amikhez erős intuíciós és asszociációs értékek kapcsolódnak az engem jellemző érzelmi állapotok alapján. Nem?
Nem hiszek Fraud-ban. De ettől még azt igaznak érzem, akárki mondta, hogy a legalapvetőbb motivációink a legegyszerűbbek. Számomra ennek nincs történelmi és izmusus visszacsatolása. De hiszem hogy a természet soha nem fog bonyoult minták kialakítására törekedni. Az nem lehet természetes. Ettől válik valami mesterségessé. Hogy művi és erőltetett lesz…
Szerintem.
@ Duncan Shelley:
Ismerem. Szeretem. Klingon mondás. ;)
Fogalmam sincs. Nem ismerem az iletőt. Nem tudom milyen konklúziókat vont le és hogyan alakult át a világlátása, netán az értékrendje. Nem tudom saját belső világában mi változott és hogyan. El tudom képezelni, hogy én hogyan reagálnék, de az egészen addig amig be nem fekszem a vonat elé csak egy gyenge tipp lesz, ezért az egyetlen módszer, hogy tanuljak tőle, hogy kommunikálok vele. Aztán ha úgy alakul, akkor megtudhatom. De ez megint szélsőség.
Akár. Lehet. Fogalmam sincs, mivel nem kíséreltek meg még ellenem gyilkossági kísérletet. Valószínűleg minden forgatókönyv szerint szarul reagálnék egy mostanira. Tényleg. De nem is gondolom, hogy ezt a kérdést nekem kéne feltenned. Ez megintcsak olyan szélsőség, amiben nincs tapasztalatom, s ha nekiállnék itt elemezgetni, akkor az annyit érne mint az átmulatott éjszaka után termelt zöldség (falra hányt borsó).
A felkészülést azonnal beszákítetted, ahogy a gyilkossági kísérletet is. Nem beszéltünk annak mikéntjéről, sem a te felkészültségedről, képességeidről, körülményeidről, stb. Sem az enyémekről. Egyébként a gyilkosság valóban borzalmas beteg dolog. Egy feszültség, amit a hálózatban terjedő hamis töltéssel ellátott kommunikáció és hazug minták tömkelege kelt. Illetve nem is csak a gyilkosság az, hanem minden olyan bűntett, ami mások vagy mások tulajdona ellen irányul. Egyszerűen természetellenes. Ellenkezik mindennel, aminek az embert emelkedetté kéne tennie (nem ezoterikusan, ne kössetek bele, de nem érzem magam állatnak, bár ez nézőpont kérdése…).
Bingo. A lényeg abban van, hogy benned megfogalmazódott. És te akarod. Nem mások, vagy sokan, vagy szokták, és különben is. Hanem benned. De az, hogy ez megfogalmazódik, az már eleve egy mintakövető magatartás eredménye… ;)
Tudok olcsón. Érdekel? :D De komolyan. Én nem vágyok rá. Vezettem porschét, panamérát is. Kiváló autók, életveszélyes erőgépek, imádtam minden pillanatát. De nem látom a helyét az életemben. :) Kinek mi.
Egyetértek. Szubjektív a siker. És az is, hogy kit ítélünk annak. Mi alapján érezzük, hogy ő az. Mert mindenki magából indul ki.
Ennyi. Szerintem.
@ Duncan Shelley:
ez az…….nem lehet szabadulni a rossz emlékektől, a gonoszság emléke kísért az agyban, életünk végéig sem tudjuk elengedni, túl mélyen rögzül, sokszor démonizálja az embert, ő maga is képes lesz mérgezett módon viselkedni, mert vészhelyzetben előveszi a beleégetett viselkedésmintákat, amivel megfertőződött…a félelmeink is ebből fakadnak, szerintem a betegségeink is…ez van……..
@ Bendegoose:
a “becsatornázás” kifejezés nagyon helyes, ők becsatornáznak, mi pedig életünk végéig tisztítjuk a szrt……..már aki…… :-)
Rombododeka írta:
Szerintem az ember nem ilyen gyenge, mindent meg lehet oldani, megfelelő módon, megfelelő módszerrel.
Vannak, akik felállnak mindenből, vállat rántanak és mennek tovább. Jó hozzáállás. :)
Bendegoose írta:
Nem vágysz arra, hogy azt csinálj, amit akarsz, a hobbijaidnak élj, elismerés övezzen és majdnem korlátlan megmozgatható tőke álljon a rendelkezésedre? Akkor én ezt most simán nem hiszem el. :D
Talán azért, mert te a magánéletről beszélsz, én meg nem. Én változtatni akarok a világon, és ehhez a célhoz nem lehet az ember kispályás.
Én sem. A minta ebben a specializálódás. Nálam ez mást jelent, sok egyéb mellett az írást.
A technikához is kell kreativitás, találékonyság, intelligencia, de kell praktikus gondolkodás is. Nem Romero nevéhez fűződik minden idők egyik legnagyobb bukása?
Ha nyugatabbra születtem volna pár ezer kilométerrel, csak besétáltam volna az utcáról a kéziratommal és kész. Innen nehezebb. Én nem nevezném végletnek, csak kiindulópontnak valami sokkal nagyobbhoz, valamihez, amihez képest az írás, sőt maga a művészet is lényegtelen.
Ezek mentségek. Legalábbis tőlem soha senki nem fogadott el semmi ilyesmit.
Azt elhiszem, hogy számodra másodlagos az én anyagi helyzetem, ahogyan számomra is az a tiéd. :)
Ez akkor hogyan siker?
Nem értem, hogyan jön ide a türelmetlenség.
Nem.
Na itt jön be az, hogy te materialista vagy, én meg nem. De ha anyagi szinten maradunk, akkor is vannak a szexnél sokkal mélyebb hajtóerők, például táplálkozás, lélegzés stb.
Bendegoose írta:
Nincs jelentősége, annak viszont van, hogy meghoz olyan döntéseket, mint elmegy táncolni, elmegy vásárolni, elmegy egy métert, és nem tudja megtenni.
Na de te mondtad, hogy hálát érdemelnek azok az emberek, akik mások elpusztítására speiclizálódtak, nem? Mint például e cikk alanya. Ez szerintem igencsak szélsőséges.
Kivéve, ha Shub-Niggurath csinálja.
Jelen világ körülményei közepette ez nem igaz minden esetben.
De hát a természet maga a mészárszék, maga a legvéresebb horror, minden pillanatban.
Azt csinálod, amit akarsz, vagy azt csinálod, amit mások akarnak? Lehet itt is trükközni: olyan aprócska, pitiáner “célokat” választani, amik karnyújtásnyira vannak és kínosan tartózkodni bármilyen távolabbi cél kiválasztásától. És még ott is lehet trükközni, hogy az, amit akarsz, az honnan van.,.
@ Duncan Shelley:
Ez azért elég rednesen ki lett csavarva. Dehogynem, vágyom, hogy azt csináljam, amit akarok. Továbbra is, ahogy most is azt teszem. Valójában egyébként egy hobbi mikor válik hivatássá? Amikor fizetni is elkezdenek érte? Én idegenforgalmi végzettséggel rendelkezem, körülbelül 2 hónapot dolgoztam azon a területen, azóta se néztem felé. Kicsi gyrrekkorom óta foglalkoztattak a számítógépek, de semmilyen iskolát nem végeztem hozzá, mégis 20 éve ezzel foglalkozom. Mitől válik ez aztcsinálássá, amit akarok? Hiszen ezt akarom csinálni. Ja, hogy fizetnek érte? Elismerik? Akkor már nem akarhatom? Kicsit furcsa lenne…
Elismerés. Nagyon fontos, mitivál, előrevisz. De nem mindegy, hogy kinek az elismerésére vágyunk. Én nem vágyom ismeretlen tömegek elismerésére, nem akarok előttük állni és fogadni az egydimenziós éltetésüket. Akik számítanak, azok elismeréséért rengeteget dolgozom, s ha azt elérem, na akkor az igazi siker számomra. Minden nap.
Korlátlan tőke. Dehogynem, jó lenne, hiszen a bennem felmerülő ötleteket sokkal könnyebb lenne megvalósítanom. Tök jó lenne. De az, hogy valami könnyebb, nem jelenti, hogy másképp nem lehet. Szóval ez is ki van élezve per pillanat. Jó lenne, de megvagyok nélküle is. Mert az ötleteim nem attól függően jönnek, hogy mennyi pénzem van. Azok folyamatosan jönnek.
Így már hihetőbb az álláspontom?
Igen, hiszen csak arról tudok beszélni teljesértékűen. Mindne másról csak egy részinformációkból összerakott véleményem lehet. Én is meg akarom változtatni a világot, de elfogadom, hogy az ehhez szükséges lehetőségeg tőlem függetlenek és egyszerűen ki kell várni a megfelelő időt. Azt gondolom, hogy eleve, ha az embernek van tehetsége, akkor annak a célja, hogy a világot meg tudja változtatni. Egyedül attól függ mennyi energiát rak bele az élete során, az mennyire fókuszált, stb. Az, hogy valaki felismeri, hogy a célja nagyobb annál, mint hogy saját magára és közvetlen környezetére legyen hatással, az már egy fókuszáltság eredménye. Az, hogy ki mennyit, mikor és hogyan tesz érte, annak a sikeressége pedig nagyon is függ attól, hogy észleli-e egyáltalán a lehetőségeket erre…
Egyről beszélünk, a tehetség és a motiváció eredményes találkozása. És az eredmény alatt a személy fókuszának a létrejöttét és továbbfejlősését értem.
Ez egy érdekes felvetés. A technikai kreativitás nem más, mint útkeresés egy ismert szabályrendszerben, új megoldásokra. Ez szerintem nem kreativitás. És ezzel nem akarom lebecsülni ezt. Az igazi kreativitás, amikor felismered vagy éppen megteremted a szabályozást, amik lehetővé teszik, hogy az álmodat beteljesítsd, megteremtsd. Mindkét folyamathoz tartoznak előnyös tulajdonságok, és mindkettőnek megvannak a maga korlátai. Egymás nélkül nem érhetnek eredményt, csak szoros szimbiózisban.
ROmero nevéhez valóban fűződnek bukások is. A legnagyobb egy szubjektív jelző, s azt mutatja, hogy annyira kevés pénzt hozott, hogy a befektetőinek nem érte meg. Az ok, hogy a kitalált és megteremtett szabályközeg nem volt elég széles körnek értelmezhető és élvezhető. Kérdés, hogy ettől az valóban rossz volt-e?
Ha. De nem, mivel akkor valószínűleg az oktatási és nevelés rendszerminták alapján a tehetségednek sokkal kisebb esélye lett volna a felszínre törni. Számomra ez megint ugyanarról szól. A befektetendő energia mennyiségéről. De szerintem az itt kapott minták, amik ilyenné tették a személyiségedet, vajon mennyiben járulnak hozzá, hogy a tehetséged a felszínen mások számára is érzékelhető? Szerintem nagyon sokban.
Az írás és a művészet csupán eszközök, valóban. S a működés megértésében lényegtelenek, elfogadom. Hiszen akár arról is beszélhetnénk, hogy ki miért szereti vagy nem szereti a brokkolit. Ugyanazon rendszerben zajló folyamat megfelelő elemszintű bontása esetén minta fedezhető fel. Szigorúan rendszerben szemlélve.
Lehet így aposztrofálni. Tőlem sem fogadták el soha. Sőt az emberek többségének a gondolkodás a olyan mint a geocentrikus világkép. Körülöttük forog minden és ott a vége a világnak, ahová ők már nem juthatnak el. Ezért nem fogadnak el olyan szempontokat, amiknek a létezéséről néha még tudomásuk sincsen. De ettől ezek még létező körülmények, s az ehhez képesti relációdat használva juthatsz előre a kitűzött céljaid fel.
Jóóó… Bár tudod, hogy nem erre gondoltam… :D Csupán a siker mérésére. :P
AZ általam adekváltak elismerésének a megszerzésében. Számomra az a siker. Ráadásul még fizetnek is érte, szóval ezáltal ez nekem kettős siker. Hiszen közben azzal foglalkoztam, ami szórakoztatott, amit szeretek csinálni és amiben jól érzem magam. Ami a hobbim volt valaha, de most olyan sokan akarják, hogy ilyesmivel foglalkozzam, hogy nem is jutna másra időm. Mivel azonban pénzre is szükségem van, ezek az emberek hajlandók pénzt is áldozni arra, hog ne mással foglalkozzak. Mi ez, ha nem siker?
Hát írtad, hogy már negyven vagy és MÉG nem érted el, pedig ha elérted VOLNA, akkor milyen királyság lenne. Ez szerintem türelmetlenség. Hiszen a céljaidhoz vezető utat látod, a szükséges erőforrásokat ismered, beazonosítottad, húzod be őket, dolgozod előre magadat. Csak elégedetlen vagy a sebességgel, mert gyorsabban szeretted volna elérni. Ez a türelmetlenség szerintem.
Ok. A nem is válasz, bár miértet nem írtál hozzá…
Ezt köszönettel elutasítanám. Nem vagyok materialista. Nem tagadom az anyagon túli dolgokat. Nagyon is hiszek benne. Sőt, úgy gondolom, hogy a materiális világ szerveződése és rendszere nem alakulhatott másképp ki, csak az anyagon túli dolgok kényszerítő erejének hatására, ami itt fizikai törvényekben manifesztálódott. Vagyis, mindennek kell lennie értelmes magyarázata az anyagi világra vetítve. De nem úgy, ahogy a materialisták azt mondják nincs tovább. Hanem úgy, hogy a megértéshez szükséges a matéria és annak a szerveződése, de az maga nem lehet a miért. A légzés és a táplálkozás azok összefoglalhatók a létfenntartási szükségletek ösztönös (nem tanult) formáiként. A sex pedig a fajfenntartáshoz sorolandó, s ezáltal egyik sem lesz alapvetőbb a másiknál. Hiszen, ha nem élek, akkor nem tudok szaporodni sem. Ezért élek, de mivel véges az életem, ezért szaporodom, hogy legyen akkor aki él, ha én már nem vagyok. Mivel nem csupán az egyén létezik, hanem a faj is. Akik a generációk során való lét és fajfenntartás során megtanulnak információt átadni, hogy ne kelljen mindig újratanulni amit az előzők már megtettek. Ez adja ki a kommunikációt, ami elindítja a fejlődést: A faj kommunikációs kapcsolatokat alakít ki, s ezáltal hálózati rendszerbe szerveződik, ahol a kommunikált információkból adódó különbségek differenciáltan jelennek meg. S mindehhez kapcsolódik az érzelmek képessége, ami a tapasztalatok által sokasodik, árnyalódik, fejlődik.
De ez csak a materiális megnyilvánulása egy olyan kezdeti eseménynek, ami a teremtés képességével rendelkezett: Azt pedig valaminek ki kellett váltania, az ahhoz szükséges materiális környezetet meg kellett teremtenie.
Szerintem.
@ Duncan Shelley:
Az ő szempotnjából van. S mivel te is csak az alapján tudsz ítélni, hogy rád milyen hatással volt az, amit ő valamilyen formában végülis kikommunikált, ezért valójában nem ismerheted a valós motivációt. Sok ember még ha ismeri is a saját motivációjit, ha kérdezik nem tudja megfogalmazni, félrebeszél, vagy még rosszabb, hogy hazudik. Néha magának is.
Félreértesz. Nem akarom igazolni a tetteit. Vagy kétségbe vonni azok általad leírt hatását az életedre. Nem akarom, hogy szeressed, vagy megváltozzon bármiben is a véleményed róla. Nem is tudok, de nem is akarok tenni ezért egyikért sem.
De vegyük csak ezt a mások elpusztítására specializálódást. Szerintem ez nem teljes és elég irányított. Számodra a tettei és a megfigyeléseid végkonklúziója az, hogy téged és másokat el akart pusztítani, s a tettei és a kommunikációja folyamatosan erre utaltak. Ok. De ez nem lehet motiváció. Soha nem valami ellen, hanem valami ÉRT hat valaki. Saját érdekei nem fogalmazódhatnak meg abban, hogy azért romboljon, hogy másnak rossz legyen. Maximum azért, hogy neki jobb legyen. S vannak olyan emberek, akiknek az a siker, ha a környezetük nem jut előrébb, mert ezáltal ők lehetnek a legsikeresebbek az általuk felfogott világban. De akkor sem az a céljuk, hogy neked rosszabb legyen, hanem, hogy nekik jobb. Mivel te is ezért dolgozol nap mint nap. A különbség köztetek csupán annyi szerintem, hogy míg te azért igyekszel hatni, hogy változtass, addig ő azért, hogy minden állandó maradjon. Szerintem ez a legkárosabb cél, amiért ember küzdhet.
Na igen. Ő egy érdekes kérdés. Nekem azért lett nagy kedvencem, mert nem értettem, s mégis akartam, akarom érteni. :D
Mesélj, ez érdekel. Például? Mert ha elég ideig követed a dolgot, mindig eljutsz egyetelen ember érdekéhez, motivációjához, képességeihez, mintakövetéséhez, környezetéhez, stb…
A természet része a halál,igen. De minden halál a természetben annak szerves részét képezi. De a gyilkosság nem egyenlő a halállal. Gyilkolni csak társadalmi közegben lehet, szociális kapcsolatok mentén. A célja soha nem természetes, vagy természetközeli. A célja önös, a lét és fajfenntartáson túli. Vagyis ha megtámadnak és ölsz, az nem gyilkosság, hiszen az élethez való természetes jogodat védted. Ha te ölsz azért, hogy megvédd a családodat, akkor fajfenntartottál. De ha csak mész az utcán és lelősz valakit, az beteg értelmetlen és természetellenes. Erre gondoltam a természetellenessel. A halál számomra nem azonos a gyilkossággal és a gyilkolással. A halál az egy forma, a gyilkolás egy eszköz, a gyilkosság egy torz megnyilvánulás.
A célok nagyban függnek a látott és tanult mintáktól. Ez nem trükközés. Nem midnenkiben fogalmazódik meg az ambíció, s ha igen, a mértéke akkor is különböző. Ez nem trükk, és az, aki nem rendelkezik nagy ambíciókkal nem rosszabb. A közeli és távoli célok esetében kérdés, hogy összefüggnek-e. Mert ha igen, akkor a közeli célok ismerete nem utal az ambíció hiányára, csupán egy köztes lépésre, átgondoltságra, pragmatizmusra. Ha az illető kerüli a távoli célokat, az lehet félelem, ami ugyancsak kapcsolódhat tanult mintákhoz, amik gátként hatnak a személyiségére. Ez tudatosság kérdése, hogy képes-e átlépni. A mit és honnan kérdését nem értem teljesen. Meg eleve nekem ez a trükközés dolog egyszerűen beletartozik abba, hogy az adott emberke mennyire képes élni a lehetőségeivel, s mennyire akar, mennyire nem. A kérdés, hogy saját céljaink elérésre közben felismerjük-e azokat, akik önnön tudattalanságuk miatt visszatartanak bennünket, s kiiktatjuk-e őket. S mennyi idő alatt, az hogyan formál bennünket, milyen impulzusokat viszünk magunkkal, stb. Imádom, ez gyönyörű. Egy napon szeretném annyira megérteni ezt a rendszert, hogy érdemi módon lássak az anyagon túl. Az lesz a megértés, megvilágosodás, nirvána, bánom is én minek hívjuk. De nekem ez például egy belső célkitűzésem, s minden tettemben ott feszül valahol a motiváció. S úgy gondolom, ha ez sikerül, az megváltoztathatja a világot.
Idealista és naív vagyok. De ez jó szerintem. Ezek olyan adottságok, amik kiválóan használhatók a kitűzött cél elérése érdekében. Nem teszik könnyebbé az utat, de hatékonnyá mindenképp. ;)
A gimis osztalyfonokom volt hasonlo. Mar reg nem gondolok ra, de engem is evekig kisert az emleke. Ma reggel, amikor egy floridai tengerparton futottam – polo nelkul, csak egy kis topban, mert miert ne – sem jutott eszembe, hogy vajon mi van vele.
Emu írta:
És van pasid? Mert ha nincs, akkor velem lehet beszélni.. :)
Bár nem vagyok egy olcsó “lotyó”….
…. Lotyó vagyok, de nem olcsó… :)
Bendegoose írta:
Inkább visszacsavarva. Akárkit hoztam volna fel, senki nem lett volna 100 százalékban olyan, amilyen te akarsz lenni, vagy én, de mint minta, elég sok ember megfelelő példa a sikerre.
Amikor ráépíted az életedet. :)
Én 2 percet sem a sajátomon. De vajon minek herdáltuk az időt ezekre?
Ez mi alapján jött elő?
Ez kicsit álszent, nem? :D
Ez nagyon veszélyesen hangzik. Mi lesz a fejlődés hajtóerejével?
Ez eddig rendben is van, de a megvalósulás a lényeg, nem az ötlet.
A világot, illetve a Rendszert csak 1 módon lehet megváltoztatni. Valami olyat kell belerakni, amire nincs felkészülve, amit nem tud megállítani elég gyorsan, és ami mindenkinek kell, neki magának is. Semmi más nem működik.
Van másmilyen is?
Vannak alapvető szabályok, például a kommunikáció szabályai stb., amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha valami nem csak saját magad örömét szolgálja.
Másodlagos, ha nem sikeres. Egyébként Romero és Carmack jelenleg is együtt dolgoznak, csak nem ebben az iparágban.
Magyarországon nem volt írói képzés, és ami van, az is eléggé kétséges (lásd: Magyar Író Akadémia stb.), profi könyvek sincsenek. Sőt még a gondolat se nagyon, hogy az írónak valamit tudnia kell. Ezzel szemben egy óceánnal odébb az írás széleskörben oktatott tárgy, rengeteg tanfolyam van, és ezer feletti könyv. Ezek között több nagyon hasznos és jó. A gondolat pedig, hogy az írónak értenie kell valamihez, magától értetődő. Jól látható ez abból, hogy hány sikeres művész van odaát, és itt meg egy sem. Akik évtizedekkel ezelőtt karriert csináltak, utaztak egy nagyot, és sokat tanultak abban a közegben, ahol a profik éltek és alkottak. Tehát minden szempontból sokkal könnyebb lett volna az életem máshol.
100 százalékban negatív értelemben igen.
Nem erről beszélek, hanem arról, hogy az írói siker az életem egyik legapróbb célja.
Elsősorban a tárgyaid alapján értékelnek, másodsorban az alapján, hogy mennyire értesz egy számukra realitással bíró területhez.
Ez nagyon nyakatekert. Ki gondolna sikeres embernek valakit, aki nem az? Nem kicsi munkahelyi vagy magánéleti sikerekről van szó, hanem sikeres emberről, tehát olyan emberről, aki maga sikeres.
Így is lehet nézni. Szerintem ez menekülés.
Megélhetés. Az út, amit bejárhatsz még, rendkívül hosszú. Nagyon sok minden van még előtted ezen a területen.
A türelem a működésképtelenség tolerálása. De egyébként ez az okok kutatása. Ha lehetséges, akkor én miért nem? És hogyan igen?
Én is így gondolom, de te mégis azt állítottad, hogy a testek szaporításának kényszerére vezethető vissza minden. Ha van valami a fizikai világon túl, akkor oda vezethetők vissza a késztetéseink, ahol a testek még ötletként sem léteznek.
Miért is lenne alapvetően fontos egy testtípus fenntartása?
Azért élünk, hogy szaporodjunk? És miért lenne véges az élet? És ha az, vagy annak éljük meg, nem az lenne az épeszű hozzáállás, hogy a végesség megszüntetésén dolgozunk?
Bendegoose írta:
A végeredmény szempontjából ez mindegy. Nem véletlen, hogy valaki miért is lesz egy ilyen elpusztítógép, de ez is mindegy a végeredmény szempontjából.
Szerintem van ilyen cél, hogy rosszabb másoknak, mert csak. A személyiség nem logikus, hanem mechanikus.
Gyerekkoromban a közelében voltam egy gázrobbanásnak. Volt a lakóházban egy szenilis nő, felrobbantotta magát meg még két másik embert. Vannak ilyen állatok. Vannak sokkal rosszabbak is. Van, amikor nem tudsz kommunikálni, megbeszélni a dolgot valakivel, mert nem érdekli, mert nem ért meg, vagy mert nincs idő rá. Ilyenkor az erőszak hasznos és értékes tett lehet.
Akkor most van valami azon túl? :)
Megint a világképekhez jutottunk el. Szerintem akinek még ambíciója sincs arra, hogy globális hatást fejtsen ki, az nagyon össze van roppanva. A globális gondolkodás meg már eleve valahol a gödör alja körül van. Egy Tarkin kaliberű lényt bizonyára fárasztana az, hogy egy bolygóban gondolkodjon.
@ eCorsair:
Ez logikailag hogyan kapcsolódik ahhoz, amit a kolléga írt? :)
@ Duncan Shelley:
A minta alatt ezek szerint én valami egészen mást értek. De nem ez az első eset, hogy fogalmi eltérések merülnek fel. Szerintem a minta olyan egyedileg feltárt összfüggések apró rendszere, ami minden kommunikáció során beérkező információt kísér, indexel.
De hát nem alapvető késztetés, hogy arra építsem az életem amit értékesnek és jónak tartok? Akkor a világ megváltoztatása mint cél is így alakul át, ha annak szenteled az életed?
Kapott minták követésére való késztetésből. Irányított kényszerből, amit van aki levetkőzik, van aki pedig egyszercsak észreveszi, hogy boldogtalan és elment mellette az élet. A felismeréshez mindig idő kell, a kényszer nem alkalmazásához pedig jelentős mértékű tudatos figyelem…
Nem gondolom annak. Lehet, hogy itt is alapfogalmi eltérés van?
A fejlődés hajtóereje részben visszavezethető az ösztönlény szintjére, mert a különböző késztetések (motiváció is) arra épül, hogy az ön és fajfenntartás feltételeinek megfeleljünk. És itt jönnek az érdekes kérdések, hogy hogyan is hatnak az anyagon túli dolgok, miként képződnek le egy anyagi világban, annak szabályszerűségei között. Szerintem ehhez az egyik kulcs az érzelmek lesznek.
Ezt már hallottam sokszor. A mostani befektetőm is jött ilyesmivel számtalanszor. Persze. Ok. Akkor vegyük ki az ötletet és lássuk mi lesz a dologból. Mert amit megfogalmazol, az egy véglet. Akkor annak a másik véglet esetében is működőképesnek kell lennie. Az eredmény a fontos? Az ötlet nem lényeges? Ok, nézzük az eredményt ötlet nélkül…
Nem rossz, valóban. Jó megközelítés. Tetszik. Az én megközelítésem ettől különbözik. Szerintem az is célravezető, ha egy adott területet túltöltesz és az kisül. Ha sikerül egy bizonyos információnak a kritikus tömeghez eljutnia, akkor az a rész túltöltődhet és akár az egész rendszert megbéníthatja ideiglenesen. Viszont amikor magához tér, akkor már visszafordíthatatlan a folyamat. Nekem Andan könyve az pont ilyen túltöltési törekvés volt, a többi csak kísérő elem volt.
Na itt bizonyosan alapfogalmi különbség van közöttünk. A kommunikációba nekem minden információáramlás beletartozik. Minden, ami az univerzumban található csomópontok között adatcserét eredményez. Amit írtam, hogy az érzés lesz a kulcs, azt pont arra mondtam, hogy az érzelmek lesznek a töltés, ami a terjedést meghatározza.
Igen. Ahogy Jobs és Gates is beszéltek a tévében vállveregetve. Nyít titok, hogy színház az együttmáködés, hogy legyen pénz.
Ilyenkor kicsit elvesztem a fonalat. Visszavezetve olyan támpontokat adtál a megértéshez, mint az olvasószám, az anyagi lehetőségek, stb. Most meg azt mondod, hogy ez csupán egy apró részlete az egésznek. Akkor mért azok alapján méred, amik csupán egy részére igazak. Lehet, hogy egész idő alatt mellébeszéltem, mivel én mást értettem…
Itt már nem merek hozzászólni, mert úgy érzem mást értünk bizonyos fogalmak alatt. Mit értesz realitással bíró terület alatt?
Egyébként a siker az mindig személyes, s amikor átlép egy szélesebb körbe a kommunikáció segítségével, akkor az indexelt járulékos információk alapján kerül megmérettetésre. De itt jön be a képbe a kultúra, ami nem más, mint azonos minták szándékoltan kényszerű terjesztése, s ezáltal válik a személyes siker mások által is értelmezhetővé…
Pont ezt írtam feljebb. Valójában milyen értékkel bír a számomra, hogy mit gondolnak rólam mások? Hogy sikeresnek tartanak-e, ha az általam kitűzött célok megítéléséhez szükséges információkkal soha nem rendelkezHETnek?
Megint egy erős kifejezés. Szerintem nem, de akkor lépjük át ezt.
Igen, evvel egyet értek. S akarom azt az utat. Minden ismeretlen tényezőjével egyetemben. S igyekezni fogok megfelelő nyitottsággal haladni rajta, s az éppen szükséges döntéseket az alapján meghozni, amit a begyűjtött minták alapján a lelki céloknál kitűztem magam elé.
Ez szerintem így megint nagyon sarkos és mintha törni akarna. A türelem csak akkor lehet ez, ha a forrása a nemértés. Ha viszont a tényezők és körülmények ismerete motiválja, akkor az nem lehet az általad írt dolog. Én eddig csupán ez utóbbiról beszéltem.
Már hogy ne létezne a testek ötlete? Olyannyira létezik, hogy egy teljes univerzumot képes volt megfogalmazni, minden szabályszerűségével egyetemben, s ezen szabályok mentén működteti is azt. A lét és fajfenntartás olyan célok, amik ahhoz szükségesek, hogy a környezet fenntartható maradjon. És a környezte alatt én a mi 3 dimenziós univerzumunkat értem, s abban megtalálható anyaggócokat, és a hozzájuk kapcsolódó kommunikációs szerveződéseket, hálózatokat. Az atomi szintektől egészen a szociális hálózatokig…
Azért, hogy a lelki célok megvalósulhassanak. hiszen, ha a lélek és a test egymáshoz kell, hogy kapcsolódjanak valamilyen módon, akkor a lélek és a test kénytelenek egymásra hatni az univerzumban alkalmazott szabályszerűségek mentén. Mivel 3 dimenziós anyagi világban élünk, ez csak úgy képezhető le számomra, hogy a test életben tartása egy alapvető körülmény kielégítéséhez szükséges, a lélek kompromisszuma és szabályhasználata…
Dehogynem, pontosan. Egyetértek. S valójában ezen dolgozunk. A civilizáció fejlődése során mindig arra törekedtek az egyének, hogy a lehető legtovább megtartsák életképes állapotban a testüket. Amikor ez már nem volt reális, akkor megpróbálták a felgyülemlett tapasztalataikat átadni azok számára, akik még rendelkeztek a képességgel, annak reményében, hogy azok többre jutnak, mint ők.
A baj azzal van és volt elsősorban, hogy a faj, mint érző és kommunikáló organizmus céljai elé egy elkorcsosult kisebbség (nevezzük őket talán kempereknek?? :D) érdekei mögé szorultak, akik valamiért azt szeretnék elérni, hogy az állandó változás lelassuljon és állandósuljon egy status quo, amiben az irányítást megszerezték és meg is akarják tartani. Ez a feszültség a rendszer eszköze és egyben gyengéje, ami miatt szerintem a túltöltés módszere működne… ;)
@ Duncan Shelley:
Semmiképpen nem tartom jó ötletnek bárminek a vizsgálatát, ha kiragadjuk a környezetéből és összefüggéseiből. Korábban is mondtad, hogy a vizsgálatnak objektívnek kell lennie. Fentiek alapján az esélytelen lenne, nem? Csupán egy szubjektív szűrőn keresztüli kontextus nélküli információ fog a rendelkezésünkre állni, amit nem vizsgálhatunk, nem fejthetünk vissza, nem ellenőrizhetünk, s csak azt tanulhatjuk belőle, amire azt mondják, hogy azt kell?
Nem tudom elképzelni. Persze attól még lehetséges, de sehogy nem tudom beilleszteni sem az eddigi tapasztalataimba, sem abba, ahogy látom és élem a világot. Pedig sok vérszívó köcsög parazitával találkoztam én is. De azokat mindig nagyon egyszerű, önös és saját környezetükben igazolható érdekek mozgatták. Maguk előnyére, nem mások hátrányára. Nem is igazán fogták fel a kárt, vagy nem érte el az ingerküszöbüket…
Most akkr azt mondod, hogy a szenilis nő célja az volt, hogy a gázrobbanás során kárt okozzon másoknak?
A kommunikáció nem függ a szándéktól. Csak a tartalmát és a formáját tudjuk hol jobban, hol kevésbé befolyásolni. Ez pedig szerintem csupán kényelmi kérdés. Egy elvárás, hogy az általunk optimálisnak tartott formában várjuk az információt, s ha az nem érkezik, máris kap egy pejoratív negatív jelzőt…
Igen, van. Minden, ami a materián túl van. Ahogy már írtam, a kulcs ide az érzelmek lesznek. Vannak a mechanikai célok, amik az adott környezetben való életben maradás eszközei. És vannak a lelki vagy mentális célok, amiknek a célja olyan tapasztalatok begyűjtése, amiket az érzelmek fémjeleznek.
Nem gondolnám, hogy az emberek többsége globális hatást akar kifejteni. Pénzt akarnak, jólétet, programozott célokért élnek, nem is észlelik a rendszer korlátait, nem is feszegetik azokat. Ezek azok, akik működtetik azt, s nem is veszik észre, hogy évezredek óta olyan rabigában élnek, ami rosszabb a mátrix koncepciójánál. Persze arra is beülnek és éljeneznek, sok pénzt kiadnak rá. De közben eszükbe sem jut saját életük relevanciáján és a globális egészre való haátsmechanizmusán elgondolkozni. Ez nem összeroppantság, hanem kondicionálás, a Rendszer által elterjesztett évszázados vagy évezredes programozás. Az pedig, hogy Tarkin más perspektívával rendelkezik környezeti tényező.
@ Duncan Shelley:
van amit nem lehet elfelejteni, továbbmegyünk, igen, elzárjuk az elménk egy fiókjába, jó mélyen, de attól még ott lesz a tudatalattiban, tovább dolgozik rejtetten a háttérben, muszáj felállni és továbbmenni, persze, optimistán célokat keresni és küzdeni, hisz ez az élet maga… :-))
Összedobott a gép ilyen idegőrlő emberekkel életem során de szerencsére nem voltam velük hosszú ideig (évekig) kontaktusban. Hogy azóta mi lett velük csak párról tudom (semmi különös) mivel összefutottam velük néhányszor hivatalokban vagy a város utcáin.
A legnagyobb valószínűsége, hogy ilyen egyénekkel kapcsolatba kerüljünk és hosszabb ideig kényszerüljünk megtűrni őket a munkahelyeken van, főnökök és munkatársak formájában. Talán ezt a legnehezebb elkerülni.
A magánéletemben nem barátkozom fa..kalapokkal. Ha rájönnék, hogy egy barátom becsap vagy folyamatosan áskálódik ellenem úgy, hogy abból károm is származik vagy igyekszik megtörni, eltántorítani valamelyik általam helyesnek tartott útról, annyira elvesztené a bizalmamat, hogy automatikusan elhidegülnék tőle. Az általad leírt extrém szituációban ugyan nem voltam de azért gondolom, hogy nem lenne különösebben nehéz megszakítanom a kapcsolatot egy ilyen problémás “baráttal”, mert van pár olyan régi haverom akikkel azelőtt sülve-főve együtt voltunk, viszont idővel elmaradtam tőlük mert nem tetszett az az életmód ami felé haladtak és nem akartam, hogy engem is abba az irányba húzzanak. Nem vesztem velük össze (a mai napig beszélőviszonyban vagyunk) csak nem keres(t)em a társaságukat.
Bendegoose írta:
A tiszta megfigyelés szerint ez árt nekem? IGEN vagy NEM? Igen.
Tennem kell ellene? IGEN vagy NEM? Igen.
Hogyan árnyalná a válaszokat az, hogy gyerekkorában eltörték a hintalovát és még mindig mérges miatta vagy nem vették fel a TSZ-be, pedig az volt az álma? Nem tartozik a tárgyhoz. Nem a múltjára és a motivációjára kell reagálnom, hanem a jelenbeni tetteire.
@ Duncan Shelley:
A múltbéli eseményeknek hatása nem kell, hogy befolyásolja az aktuális reakcióidat. Ha erre utaltak volna a szavaim, akkor félrement.
Csupán azt akartam mondani, hogy igenis benne vannak. S ha ismered ezeket, akkor akár a te reakcióid is pontosabbak, jobban illeszkedőek tudnak lenni. De valójában az, ahogy csípőből reagálsz, az már magában foglalja mindazon dolgok konklúzióját, amik a döntés meghozatalához vezettek. Kérdés számomra, hogy ezek mennyire tudatos vagy tudattalan folyamatok. Azt gondolom, hogy az én fejlődésemhez hozzájárulhat ezen bennem zajló folyamatok ismerete. S adott esetben olyan adalékinformációt jelenthet, ami akár segíthet egy hatékony döntés meghozatalában. De az alapvető analízis, aminek a során eldöntöd, hogy releváns vagy nem az valami, és igen vagy nem, az egyértelműen az egyik legfontosabb pontja a döntés meghozásának (a’la ábra…).
:)
@ Bendegoose:
Szerintem a háttér, a motiváció akkor fontos, ha változtatni akarsz az emberen.
Ha nincs ilyen célod, okozhat problémát a dolog, olyan értelemben, hogy ellágyíthat, Például van valaki, aki szociopata, és ennek megvan az oka. Megértheted, átérezheted, elfogadhatod, elnézheted a dolgait. De ettől még az, ami. Ha nem tudod megváltoztatni, és mégis beengeded az életedbe azért, mert megérted, miért lett ilyen állat, akkor annak nagyon nagy lehet az ára.
Vannak olyan körülmények, amik árnyalják az esetet, sőt akár felmentő körülmények is lehetségesek. Olvastam egy cikket, amiben egy fickó késsel megölt valakit, és öt évet kapott, mert törvényileg ez a minimum. Az áldozat hosszú időn át járt a tettes után, elmondta mindennek, gúnyolta, röhögött rajta, égette, zaklatta, majd egyik nap, amikor már több órája ment ez a tortúra és a későbbi tettes nem tudott már hová menekülni, nem tudta lerázni, fogott egy kést és mellbeszúrta.
Törvényileg mi lett volna a helyes? Fel kellett volna menteni? Lehetséges.
Bendegoose írta:
Azt mondom, hogy akkor is belekerülhetsz a szórásba, a hatósugárba, ha nem te voltál a konkrét célpont. Ez sem árnyal semmit a végeredményt illetően. Láttad a Törvénytisztelő polgárt? Majdnem nagyon jó film volt, ha nem rontják el a végén ezzel a gagyi lezárással. A fickónak emberileg kivétel nélkül mindent joga volt megtenni, amit megtett. Az ő helyében ki ne tenné meg? Én sem vagyok kivétel.
Szerintem kommunikáció létre sem jön szándék nélkül. Például ez a beszélgetés sem.
A lélekhez a kulcs az érzelmek lennének?
Miért gondolod így?
Én sem. Azért nem, mert már nincsenek akkorák. Ez egy negatívum.
Szerntem belső igény. Az ő közegében sem akart sokat az átlag.
Bendegoose írta:
Legalább az emberek 99,99 %-nak nem természetes. Szerinted hányan veszik komolyan azt, hogy az írás a főállásom? Még a családom sem.
A világ megváltoztatása, mint hobbi? Jól hangzik. :)
Kérlek, hagyd benn egy sorkihagyással feljebb azt is, amire reagáltam, mint ahogyan most én is teszem, hogy tudjam, meg a nézők is követhessék. :)
Az elismerésről volt szó, amit motivációnak neveztél, ami meg szerintem álszent. Nem álszenten, hanem földön állva: az elismerés a megélhetésed biztosítéka. Hát nem? :)
Ha ez igaz lenne, az állatvilágban látnánk fejlődést. De nem látunk. Ehhez értelem kell.
Én egy végletes ember vagyok, csak nem eléggé. :D
Akkor fogalmazzunk másképp. Egyszer hívtak az RTL Klubba, hogy beszélgessünk. De miről, nincs semmi, amit mondhatnék. Hát a tervekről. Azt minek? Mindenkinek vannak tervei, meg álmai, de ki váltotta azokat valóra? Csak nagyon kevesek képesek a gondolat köré formázni a fizikai világot. Ez nagyobb dolog, mint csak a gondolat.
El tudom képzelni, hogy egy csomó ember elkezd nagyjából azonos időben hisztizni, aztán jönnek a maoi elvek (Ölj meg egyet, megfélemlítesz ezret stb.), és gyorsan meghunyászkodnak. A Rendzserhez majdnem emberfeletti intelligencia kell, az meg kinek van? (Úgy értem, rajtunk kívül…)
Miért lennének ők ketten a nevükkel akkora ászok az űrutazásban, hogy kellene ez a színház?
A mintákat vedd ebből, azt, hogy egy sikeres írónak mi áll a rendelkzésére: hatalmas vagyon, folyamatos, jelentős mennyiségű passzív jövedelem (jogdíjak), magas szintű jártasság abban, hogy tömegekkel kommunkáljon, és tekintély bizonyos kérdésekben. Ez az alapja valami sokkal nagyobbnak.
Például egy 85-ös IQ-val rendelkező 17 éves lány számára pontosan 0 jelentőséggel, azaz realitással bír valakinek a nanotechnológiai szakértelme, még akkor is, ha az illető az egész történelmet átírja vele.
Nekem ez trükközés.
Ha sikeres ember vagy, akkor kitalálsz valamit, és rögtön megcsinálod. Most Budapesten vagyok, de ha akarnám, holnap kimehetnék Párizsba és ebédelhetnék a Jules Verne-ben. De mégsem tenném meg, mert hiányozna az a pénz, amibe kerül. Vagy vennék egy rohadt nagy monitort, sőt hármat és összekapcsolnám őket. De nem engedhetem meg magamnak. Vagy Izlandon írnám meg az Amnézia 2. részét, mert a hideg kitisztítja a fejem. Ezt sem tehetem meg. Csupa korlát. Gondolok valamit, és aztán nem tudom megtenni. Hogy miért gondolom, az TELJESEN MINDEGY. A sikerességet az mutatja, hogy mekkora szerepet kap az életben a fantázia és a korlátok. Ha a fantázia dominál, akkor sikeres vagy, ha a korlátok, akkor nem.
Itt megint az eltérő világképekbe futunk bele. Van olyan szint, ahol a testek még halvány elképzelésként sem jelennek meg, mert semmi funkciójuk nem lenne. A testek fenntartása pedig csak egy alacsony szontű fajnál jelenik meg egyáltalán célként. Képzelj el egy Amerekből álló fajt. Amernek nem kell test, de ha mégis játszana vele, elképzeli, dönt, és ott van.
A léleknek nem kell test. Ez a folyamatos nagyon alacsony szintű mikromenedzsment, a test fenntartása eléggé korlátozza. Emberi szinten persze ez fontos, de más is van.
Én erre nem tudok példát. Jelenleg melyik hivatal foglalkozik ezzel? :)
Rombododeka írta:
Szembenézhetsz dolgokkal. Ha szembenézel valamivel, például egy rossz emlékkel, az azt jelenti, hogy az emlék nem hat rád sehogyan. Nem vált ki semmiféle önkéntelen reakciót. Ez lehetséges.
Képzeld el, hogy az élet maga nem vált ki belőled önkéntelen reakciókat. 8-)
“Legszebb öröm a káröröm; mert abban nincs irigység”
– így szól egy modern-kori közmondás.
– talán őszintének is lehetne nevezni ilyen alapon.
Duncan Shelley írta:
És még csak genetikai méregtelenítés és fogyást sem ajánlottál neki???
Duncan Shelley írta:
Ez önmagában nem nagy baj. Annyira nem baj – hogy esély az önálló gondolkodásra.
Én nagyon sok emberrel találkoztam az életben, akik szándéktól mentesen rombolóan, züllesztően hatottak mindenkire (önmagukra is) – de ezek a “tények” akkor csak érzés szinten voltak jelen bennem; nem igazán tudtam “alátámasztani” sem ideát, sem tév-utat…
csak azt éreztem akkor, hogy az életről vallott elképzeléseink és ezért hozzáállásunk is fényévekre vannak egymástól – tapasztalat és példa híján én sem tudtam mit kezdeni ezekkel a “barátaimmal”. Már most több tapasztalat, konzekvencia, érv – valamelyest határozottabb okokat és ideákat tudok bemutatni (persze ez sem jelent feltétlen egyetértést) azokban a témákban.
Az élet akciók és reakciók sorozata, láncreakció, ha szembe is nézek emlékemmel, fájdalom nélkül nem megy, el lehet távolodni ezektől, de ennyire még nem vagyok “földönkívüli”, de haladok efelé…a jelenre koncentrálok, na meg a jövőre….. :-)) azért köszönöm a bíztatást!
@ Duncan Shelley:
Értem az okfejtést.
Először is, a mások megváltoztatása mint cél. Szerintem, nem a szándék fogja megváltoztatni, hanem az, hogy a képességei alapján mit képes feldolgozni abból, amit te esetleg kommunikálsz felé (tegyük hozzá, számomra a mellbeszúrás is kommunikációnak értendő). Vagyis azt kell csak belefoglalni az általad mondottakba, hogy az általad közöltek lecsapódásához és valós hatásaihoz nincs közöd, illetve csak külső szemlélő tudsz lenni. Én csak ennyit akartam ehhez hozzáfűzni. Minden mással egyetértek alapvetően.
@ Duncan Shelley:
Fogalmi különbség. A kommunikáció minden olyan esemény, ami rendelkezik érzelmi töltéssel és hordoz legalább egy információs elemet. Ez lehet az, hogy meglátsz valakit vagy valamit, ami kivált benned egy folyamatot. Én ezt nevezném kommunikációnak. Vagyis ez a beszélgetés abból jött létre, hogy elolvasva a cikkedet, információt kaptam, ami számomra töltést hordozott, s az aktuális lelkiállapotomnak megfelelően, a meglévő ismeretanyagaim felhasználásával reagáltam, vagyis létrehoztam magam is egy ilyen impulzus+info csomagot, s innentől az események egymást követték eddig a pillanatig. Az, hogy ez tudatos vagy ad hoc jellegű, az nem határozza meg a tartalmát, az csak tőlem, illetve tőled, netán még a közönség reakcióitól függ…
Igen. Szerintem valahol ott lehet a kulcs, az általad irracionalitásnak nevezett valami. Az, ami hozzáadódik az egyszerű materiális, szerintem jobb szóval mechanikus célokhoz. Mert az állatok is képesek érzékelni és kiadni érzelmi töltéseket és információkat, mégis azok vezérlője csupán lét és fajfenntartásuk lesz. Valami ilyen gondolat motoszkál bennem. De még nem kiforrott, inkább formálódó dolog.
Ez lenne a megkülönböztető rész, amit feljebb is írtam. Ahogy már beszéltük, a lélek, az immateriális jelenlét, ami valamilyen formában meg kell tudjon testesülni az anyagi világban, hogy kommunikációs eseményeket tudjon generálni, kénytelen ezen világ szabályaihoz igazodni és a rendelkezésre álló eszköztárat használni. Szerintem ez az érzelmeknél érhető tetten a legjobban.
Igen. Borzasztó.
A perspektíva az abból adódik, hogy a környezet mit tesz lehetővé. Az, hogy te abban a környezetben vagy, részben a belső igényeidtől függ, vagyis attól, hogy a tapasztalataid és képességeid adott időpillanatig hova tudtak eljuttatni. Vagyis közvetve igen, egyről beszélünk, csak én mélyebbre ástam. Szerintem.
Rombododeka írta:
Ha fáj, akkor nem néztél vele szembe. A szembenézés azt jelenti, hogy nem vált ki belőled semmiféle önkéntelen reakciót, mint amilyen például a fájdalom vagy akár a szexuális vágy.
Bendegoose írta:
A cél és a szándék nem fogja megváltoztatni, ez igaz, de ezek nélkül semmi nem fogja. Ha te akarsz rajta változtatni, és ő is akar változni, de nincs ehhez eszköz, akkor nem fog történni változás. Bár néha elég az akarat, a döntés, de csak néha.
A mellbeszúrás is kommunikáció, hiszen van benne valamilyen kapcsolat a két fél között. Bár elég egyoldalú.