Nemrég ügyeket kellett intéznem az egyik közismert, forgalmas plázában, ahol volt alkalmam megfigyelni néhány kisiklott életet.
Egy huszonéves nő, hihetetlenül magas sarkú cipőben, feszülő nadrágban, elképesztően bonyolult frizurával, sétálgatott fel s alá, olyan mozgással, mintha két tucat ortopédiai elváltozásban szenvedne. Miért kell ebben a cipőben járnia, aminek a gyakorlati haszna, bármilyen élethelyzetben, pontosan matematikailag nulla? Miért kell ezt tennie a hajával? Miért kell így járnia, ilyen abnormális módon, ami szemlátomást elfárasztja?
Egy fickó, harmincas évei elején, olyan szűk felsőben, amit mintha a testére festettek volna, elképesztően kigyúrva, olyan járással, ami esetleg egy vézna lélekvesztőn lenne szükséges, a viharos tengeren. Miért kell ez neki? Milyen valós funkciója van egy ilyen pólónak? Miért kell hosszú évek fegyelmezett munkáját belefektetnie egy olyan izomzat felépítésébe, amelynek a gyakorlati haszna az élet tetszőlegesen bármelyik helyzetében, pontosan matematikailag nulla? Miért kell olyan imbolygó járást előadnia, mintha annyi időt húzott volna le a tengeren, mint amennyi ideje él? Mióta ilyen felkapottak az öreg tengeri medvék?
Eltrappolt mellettem egy csapat tizennégy év körüli lány, akik első, második, harmadik és negyedik ránézésre prostituáltnak látszottak; feszülő nadrág, vagy apró szoknya, kidobott mellek, fülsértő visítozás, riszáló járás… Mintha őrültek lettek volna, akiknek az élete függ attól, hogy bizonyos alakok felfigyeljenek rájuk. Miért kell ezt tenniük? Mi kényszerítő őket erre?
De ne álljunk itt meg, az igazságtalan lenne. Vannak kevésbé feltűnő, kifejezetten szürke szubkulturális divatok, melyek más jellegű öltözködést, más jellegű járást, más jellegű viselkedés írnak elő.
Fakó színű ruhák, behúzott fülek és farkak, kimért udvariasság, mellé olyan járás, mintha minden pillanatban száz kilós csomagot cipelnének a vállukon. A feltűnés elszánt kerülése. Egy élet mottója: beolvadni! Ez is egy divat. Szem kell hozzá, hogy valaki lássa, ugyanolyan harsány, mint a korábban említettek, és ugyanolyan gyakorlatiatlan. Csak ez egy kicsit más.
A piros kabátosok és a kék kabátosok a csatatéren, dobszó, sortűz, a katonák meg ott állnak rezdületlenül, néznek bele a repkedő golyókba, mert elhitték, hogy akkor bátrak, ha annyira taksálják az életüket, mint a hadvezér, aki tisztes távolból a dombtetőről nézi a húsdarálót. Miért teszi ezt valaki? Miért képes valaki ilyen értelmetlenül eldobni az életét?
Sok évvel ezelőtt olvastam, hogy Los Angelesben az utcai bandák milyen sajátos, egyedi divatokat honosítottak meg: megfelelő színű baseballsapka, megfelelő kabát. Erről ismerték fel egymást. Olyan naggyá nőttek a bandák, hogy már nem ismert mindenki mindenkit, hát kellett a jel, az uniformis, amely mutatta, hogy együvé tartoznak. Miért fontos ez? Miért hajlandó valaki bűncselekményeket elkövetni, hogy megfeleljen egy kitekert, teljesen abnormális értékrendnek?
A válasz egyszerű és fájdalmas: mások elismerése. Erre hajtanak, erre hajtunk. És el sem gondolkodunk azon, hogy mennyit ér ez valójában.
Természetesen mindenki mondhatja, hogy ő szerény, fittyet hány a csodálatnak, és oly szuverén személyiség, hogy cseppet sem érdekli mások véleménye, mégis, valamiképpen mintha mindannyian mások elismerésének rabjai volnánk.
Amikor két ismeretlen, szürke ember egymás látótávolságába kerül, összevillan a tekintetük, és elismerik, hogy a másik is kiváló, nagyszerű ember, aki egész egyszerűen oly fantasztikus, hogy tisztán látja az élet rendjét és értelmét.
Amikor két ortopédiai szakkönyvbe illő mozgású, feszülő nadrágú nő kerül egymás látótávolságába, a fenti szertartás ismétlődik. Igen, a másik nagyszerű, kiváló ember, mert pontosan tudja, mi az élet rendje és értelme.
A nyolcvanas évek második felében, olyan jelentőséggel bírt egyesek számára a body-building, hogy ismeretlenül is egymásra köszöntek a „bodisok” az utcán. Látszott rajta, hogy emelgeti a súlyokat, és elismerték a másik erőfeszítéseit és kitartását. Elismerték, hogy a másik is „törődik a testével”.
Észrevettétek, micsoda csapda készül ennek az egész okfejtésnek a végén?
Én írok, és emiatt értékelem azokat, akik írnak. Nagy szenvedélyem a vívás, és értékelem azokat, akiknek szintén szenvedélyük. Puszta átverésnek tartom a materializmust, és értékelem azokat, akik szintén annak látják. De miről van itt szó? Úgy tűnik, mintha saját magamat akarnám viszontlátni másokban, mintha saját magamat akarnám elismerni, elfogadni… és… te jó ég… csodálni.
De van még tovább. És ha már ennyire belejöttünk, miért állnánk itt meg, ilyen közel a felszínhez? Merüljünk mélyebbre a horror üledékes, sötét tengerébe.
Még egy remete is az elismerésre hajt. A maga nyakatekert módján ugyan, de pontosan ezt teszi. Ott rohad egy apró szigeten vagy egy barlangban, és azt hiszi, hogy ő most éppen mindenen túl akar lépni. Dehogy akar. Szó sincs erről. Pontosan ugyanolyan foglya az elismerésnek, mint a plázacica, aki addig jár úgy, mint egy ortopédiai eset, amíg a végén tényleg az lesz. Csak éppen a remete, egy másfajta értékrend szerint hajt a csodálatra.
Ha szétnézünk az utcán, láthatjuk azokat az embertömegeket, akik roppant hasonló módon járnak, gesztikulálnak (vagy kerülik a gesztikulálást), beszélnek, öltözködnek, viselkednek, táplálkoznak, a jövőt tervezgetik (vagy elutasítják), és élnek valamilyen életet. Emberek, akik sokfélék ugyan, de jellegzetességeik alapján mégis bandákba tömörülnek, bár csak a legritkább esetben vannak ennek tudatában.
Emberek, akik egymás elismerésére hajtanak, élnek és halnak, soha el sem gondolkodva azon, hogy ez az egész miért ilyen fontos?
Ez már nem a felszín, nem annak közelében járunk, hanem lent a mélyben. Itt már látszik, hogy nem magamat keresem másokban, nem magamat ismerem el a másikban. Csupán visszajelzésre vágyom, igazolásra, egy lelki bólintásra, mely tudatja velem, hogy mások is elfogadták már, amit én. Vagyis: nem tévedtem. Pedig érzem, hogy igen. De az ősi szlogen ott kísért bennem: ennyi ember nem tévedhet…
Valakik hamis értékrendeket, hamis célokat, hamis ideálokat adnak nekünk, mondvacsinált fontosságokat, melyek elfedik azt, ami tényleg fontos. Eljárjuk a formális, szertartásos élet-táncot, és küzdünk az elismerésért, egy manipulált értékrend által kínált irracionális viszonyrendszer keretein belül. Voltaképpen: a semmiért.
Szert kell tennünk egy külső, a manipuláción kívül eső, és ezáltal objektívnek tekinthető viszonyítási pontra. Az élet könyörtelen törvényei épp megfelelőek erre a célra. Nézzük innen a dolgokat.
Milyen tényleges célt szolgál a szürke öltözködés? Persze: elkerülni a feltűnést. De miért kell elkerülni?
Milyen tényleges gyakorlati haszna van tíz évig súlyzókat emelgetni, és olyan testre szert tenni, ami semmire nem jó? No, igen, a tükör, egyes nők ízlése… De ez nem az élet könyörtelen törvényei, hanem egy mondvacsinált értékrend szerinti elismerés kergetése.
Észre kell venni a rideg üzleti érdekeket a háttérben. Semmi értelme nincs olyan cipőt hordani, aminek a sarka húsz centi, és képtelenség benne normálisan járni. De, megfelelő támogatással, mesterségesen fel lehet fújni: fotókkal, filmekkel, zenékkel, megrendezett, megfizetett, üres csodálattal, amely lassan, de biztosan kiépíti annak illúzióját, hogy tényleg jó egy ilyen cipő valamire. Így el lehet adni, és emberek törekedni fognak rá, hogy megvásárolják. Azután pedig ortopéd bohócot csinálnak magukból.
Ez valóban egy illúzió. Olyan illúzió, amiből fel lehet, és fel kell ébredni.
Az elismerés nem elég értékes ahhoz, hogy az életünket a megszerzésének szenteljük.
Szia!
Nemrég olvastam egy blogon arról, hogy lehet fagyban, csúszós úton tűsarkúban járni. Az én kérdésem, bármikor is minek kell ilyenben járni? Feltettem ott is kérdést, és azt válaszolták többen: szeretem, bizonyos helyekre kell !! Érted? Emberek azt hiszik, ettől a bankban vagy egy tárgyaláson menőbbnek néznek ki, vagy olyannak, aki ad magára.
Nekem a kényelmem a fontos, az, hogy a lábam is kényelmesen legyen, mint ahogy a ruhám többi része is célszerű legyen. Kényelmes és egészséges viselet, azaz nem műanyag. A divat nem tud megérinteni. Holott voltam én is tizenéves kis miniszoknyás magassarkút viselő haját festő csaj, de megtanultam a magam kárán, mi az ami kell, és mi az ami csak egy buborék.
Az, hogy van aki a tizenéves korból kinőve is úgy érzi, ettől szebb lesz mondjuk a lába, az az ő baja. Ja, gyúróterembe is jártam, edzeni, bár nem túl sokáig. Azt viszont meg tudtam figyelni, hogy sok pasi a felső testét nagyon edzi, meg guggol, a vádlijuk pedig olyan mint a gyufa. A strandon rendszerint meg kellett ezeket mosolyogni, hogy vagy gatyában mennek a büfébe, vagy a vízből csak a felső testük lóg ki, ne lássák a lábukat. Összegezve, gáz ez az egész, egyiknek sem jó, egyik sem fogadja el önmagát, mind csak tartozni akarunk valahová, és nagy szemétség ezt kihasználni. Viszont nem kötelező használnunk.
Hello Shen!
Azt azért jegyezzük meg, hogy a tűsarkú cipő kiváló fegyver lehet. Nem tudom, mi ez a vádli-edzéses dolog feléd. A guggolásnál minden kényelmesebb, ha valaki azt csinálja, a vádli igazán nem lehet gond.
A lapostalpús cipős nők, akik lenézik a magassarkús nőket, na, ez is egy banda. A hajfestést elutasítók is bandát alkotnak. Csak ők másfajta csodálatra hajtanak. De, ez se különb.
én még soha nem jártam magassarkú cipőben, de tuti kitörném a bokám vele, meg elég furcsán néznék ki benne az atléta lábaimmal – ja meg férfi létemre :)
Nekem sem tetszik egy nő jobban , ha magassarkúban van.
Ja van rá egy jó szavam, a nők akik ilyen cipőkben járnak úgy mennek mint a Jurassic Parkban a RAPTORok :D
Én így hívom őket :)
Kedves Bakostamas!
Még gyerek voltam, amikor láttam egy világszépe választást. A nepáli lány rendszeresen elesett, annyira nem tudta, hogyan menjen a tűsarkúban.
Nézd meg a Nagy durranás 2-őt. Van benne egy thaiföldi jelenet. Michelle száll ki az auótóból, azután megy néhány métert. Ő aztán tud járni! Gyönyörű! Vagy, ahogyan fel megy a lépcsőn egy szál bugyiban…
Én mindig érzékeny voltam az elismerésre. Mindig kellett. Családi vonalon fel is derítettem az okát. Később főként magamnak adtam meg, úgymond elsőkézből :) Korábban a hangulatomat is függővé tettem attól, hogy ki mit mond. Aztán rájöttem pár tanulság után, hogy lótúrót! Én, én vagyok! Az elismerés, nyugtázás most is jólesik és ha kell, akkor kérem is.
Néha azért is kell, hogy lássam van bármi értelme is annak, amit csinálok. Hogy egy másik létező nyugtázza, hogy igen, észrevette, hogy én is létezem. Aztán minden megy tovább a maga útján, teszem a dolgom, elismerem önmagam, elismerek másokat is. Legyen nekik is jó :)
Egyébként meg Shen-nel is teljesen egyetértek.
Nemrég kissé felháborodtam azon, hogy némely emberek azt hiszik joguk van hozzá, hogy megmondják egy másik embernek, hogy milyennek kéne lenniük, hogy kéne kinézniük vagy mi kéne fontos legyen az életükben.
Vajon miért nem érvényesül az élni és élni hagyni? Engem pld. tökre nem zavar ha valaki szétgyúrja a felsőtestét, max. nem randizom vele. Az sem zavar, ha billeg a magassarkújában, max. nem ővele megyek, ha sietek vhová. De másvalakit miért zavar, hogy számomra egyik dolog fontosabb, mint egy másik? Sosem zavart más bőrszíne, hajviselete, vallása, stb.
És egy csomóan képesek ezért akár meg is ölni valakit. Csak mert más sapjáka van…
Családi vonal, Tara? Minden ősöd primadonna volt? A férfiak is? Hát az kemény! :)
Ez rendben, ha visszafelé is érvényes, és nem bánt téged. Vagyis, mondhatja valaki neked, hogy nem megy veled randizni, mert nem vagy ilyen vagy olyan. El tudod fogadni, könnyedén, még akkor is, ha nagyon oda meg vissza vagy azért a pasasért?
Hű, de jó írás! :-)
De azért annyira elkeserítő, hogy miket tudnak eladni nekünk mások! Nálam egy ilyen megfigyelt és teljesen elképesztő dolog: a gumicsizma!!! :-D
Pár éve, ha valaki azt mondja nekem, hogy ez divat lesz, és hogy lányok, sőt nők fognak rózsaszín alapon piros halálfejes gumicsizmában mászkálni… :-D Ó!
Láttam a télen egy lányt, olyan huszonévest. Csinos frizura, fekete szövetkabát, fekete nadrág, ilyesmik. Visszafogottan elegáns volt, minden ok. Erre piros pöttyös, szalaggal díszített gumicsizma volt a lábán. :-( Tény, hogy legalább a gumicsizmának van valami gyakorlati haszna, ha esik az eső. Bár régebben tudtak olyan cipőt gyártani, ami nem ázik be…
Annyira komoly, hogy ennyi sok embert ennyire lehet irányítani, és meg lehet változtatni a nézőpontját valamivel kapcsolatban. Olyan jó lenne ezt a tudást valami pozitívra használni.
Kedves Jaklin!
Most túl szigorú vagy. Az esztétikának nagyon is van gyakorlati jelentősége. Van funkciója. Egy abszolút funkcionális késnek is lehetnek olyan elemei, amik hozzájárulnak a minőségéhez, mégis van bennük esztétika. Egy gumicsizma ellátja a feladatát, amire szánták, még akkor is, ha pöttyös. Hát egészségére.
Ha valami még egy embernek tetszik, akkor abból divat lesz. Meg abból is, ha valami nem tetszik, mert akkor az ellen lázadni kell. Már a lázadás is divat. És a lázadásba beletörődés is. Meg az “én nem akarok divatos lenni, csak praktikus” is. A szürkeség, a szélsőséges harsányság, a célszerűtlenség és a végletes célszerűség, de a középszerű semmilyenség is valamilyen.
Minap láttam egy elég hosszú fotósorozatot. Vagy 40-50 kép. Sportolók voltak rajta, egyforma, fekete, sportos fürdőruhában, és sportcipőben. A különbség csak a testfelépítésükben volt. Minden képen két-három különböző sportnak a jellegzetes testalkatú képviselője. Érdekes volt megfigyelni, hogy az eltérő sportokat űzők alakja mennyire különbözött egymástól. A tornászlány és az öklöző, a kosaras és a hosszútávfutó, a hokis és a magasugró, a vízilabdás, az asztaliteniszező és a súlylökő. Meg még sokan mások. Mindegyik célszerű izomzattal rendelkezett, és kiváló sportembernek látszottak. Melyikük a tökéletes? Egy kosaras biztos nem fog tudni lefutni egy maratont, de a ping-pongos sem fog messzire dobni egy súlyt. Vedd ki az életteréből, és máris értelmét veszti, amiért az idejét és energiáját nem kímélve edzi és kínozza a testét. A pláza cica és a kigyúrt macsó a maga közegében sokkal sikeresebb, mint ugyanott egy nagyszerű vadász, aki puszta kézzel ejti el az őzet. Menj el egy hétvégi szórakozóhelyre, és nézd meg, hogy a legsikeresebb párkeresők nem mokaszint és terepruhát viselnek.
Bence, az jól hangzik, hogy praktikus, de iszonyú nagy tapasztalat kell hozzá. Ha az nincs, akkor csak divat. :)
Nem a mokaszin és a terepruha mellett akartam érvelni. Az miért ne lehetne “küzdelem az elismerésért”? Véleményem szerint az se normális, aki nem veszi észre, hogy adott közegben nem fogadható el a mokaszin.
Igaz. A kérdés az, hogy mennyire tudatos döntés mindez az egyes személyek részéről.
És vajon miért játsszák a sértődöttet, ha a félpucér kinézetet a pasik észreveszik és beszólnak neki, hogy jajdemeg….k.
Egy időben együtt utaztam reggelente a villamoson egy lánnyal, aki fél méter magasra tupírozta a haját (tényleg, nem túlzok), erős festékkel kente ki a szemét és mindenhol különféle fémek lógtak a ruhájáról.
Én pedig kíváncsi voltam és jól megnéztem többször is tetőtől talpig. Ő meg úgy nézett vissza: “na mit bámulsz bameg!” Én meg arra gondoltam: Ja nem azért öltöztél így, hogy felhívd magadra a figyelmet és megnézzenek? Ó.
Tara, nem értem, mi a baj azzal, ha egy pasas beszól egy félpucér nőnek, hogy “Jaj, de megkínálnálak vanilliás pudingtortával”? Hát neked már semmi sem elég jó?
Elképzelek egy jelenetet: felszáll a villamosra a kedvenc fél méteres hajú utastársad, és mindenki őt bámulja. Az összes utas. Szerinted mit tenne?
Szia Duncan!
Szép” kis darázsfészket” irtál ide nekünk. Ebbe aztán jól bele lehet nyúlni! Biztosan én értelmezem rosszul, de az emberekben jórészt az maradt meghogy “hihetetlen magassarkú cipő, aránytalanul szétgyúrt izmok”.Ha ők úgy érzik jól magukat hát hagy járjanak úgy! A párommal 18 éve élünk együtt, mióta ismerem magassarkú cipőkben jár. Na nem “hihetetlenben” csak a normál 6-8cm magasban. Szerintem csinos és nőies ha tudja a gazdája viselni. Azért viseli mert szereti és abban érzi jól magát senki nem sugalta neki hogy abban kell járnia! A fenti képen látható gyönyörü NŐ sem sportcipőben van. Csak azért mert valaki azt mondta hogy az a kényelmes meg vegyünk fel hozzá egy darócruhát mert az meg természetes! Arrol meg egy külön fejezetben lehetne vitatkozni hogy mi is az a TERMÉSZETES. Bocs hogy csak erre a kis részre reagáltam de a hozzászólásokból ez ragadt meg bennem a legjobban. Biztosan az én hibám! Továbbra is maradok tiszteletel.
Hello Kannibal!
Igen, de kevesen vették észre. Szinte senki…
A képen egy elf lány látható, amint sétál ki a csillagkapuból. És nem tudhatod, mi van a kezében, amit eltakar, és amiről mesterien eltereli a figyelmet. Én persze tudom, mert nekem megmutatta…
Az írás mellett néha provokátorként is dolgozom. Mint most. Én több szinten is észrevettem, hogy hogyan hajtok a felesleges elismerésre. A kommentekből eddig még nem jött le, hogy más is észrevette volna, hogy ő mennyire hajt rá. Persze, ha könnyű lenne meglátni, akkor nem lenne ilyen csapda.
Lehetséges, hogy adott közegben csak úgy lehet elfogadható egy nő, ha olyan alkatilag és öltözetileg, mint a lány a képen. Ha nem olyan, nem fogadják el és kész. Mindegy, mit szeret és mit nem, és mi kényelmes neki, és mi nem az. Amit észre kellene venni, az az, hogy ez egy mesterséges helyzet, és nincs valós funkciója.
Kétféle tekintély van: Az egyéni és a szerzett.
Az egyéni az egyénből fakad, a kisugárzásából. A szerzett pedig valamiféle teljesítmény/státusz eredményekép.
Mivel az egyéni nagyon ritka a többség számára nem marad más csak a szerzett tekintély. Ezért utánoznak másokat (a vezéreket), ezért próbálnak pozícióba jutni,.ezért próbálnak rangot szerezni, státuszba kerülni stb.. Miért ennyire fontos a tekintély, hogy még az egéíszségünket is sutba vágjuk kedvéért? Andan leírta mire kell a tekintély.
Alex, nem tudom, hogy ez az “alkati tekintély” hogyan jönne át, ha nem kötődnének hozzá sztereotípiák. Szerintem sehogyan.
Az megint más, ha a tekintély a tettekből következik. De még itt is el lehet siklani.
sziasztok
Azért ezzel nem teljesen értenék egyet. Azért mert valaki edzőterembe jár vagy uram bocsá magassarkúba, akkor az már beteg ortopéd járáshibás? Attol hogy felveszünk egy valóban kényelmes sportcipőt még nem leszünk fittek és egészségesebbek másoknál. Ha valóban magunkba nézünk akkor szerintem azt látjuk hogy mindanyiunknak számit a mások által sugárzott vélt vagy valós elismerés! Szerintem ez nem a ruhán vagy a testtartáson de még csak nem is az egészségen múlik.Hisz az apró megerösitések nélkül csak elszürkülne az életünk.Nem biztos hogy ez csak a tekintély szerzésröl szól,
persze van akinek arról szól, de lehet hogy az emberek nagy része azért csinál értemetlennek tünö dolgokat mert ezzel a saját lelkét és jellemét probálja szinesiteni.
Kannibal, ismételten. :)
Én nem erre gondoltam. Az ortopéd járás és a nőies járás nem egy és ugyanaz. Nem láttad azt a mozgást, amit én… Örülj neki.
Amikor valaki másfél órán át alakítgatja a haját a tükör előtt, az bizonyos értékrend szerinti elismerésre hajt. Egy olyan értékrend szerinti elismerésre, amiben nincs érték. Sokkal értékesebb az életünk annál, mintsem másfél órát elfecséreljünk valamire, aminek semmi értelme, semmi gyakorlati haszna nincs. Az ápolatlanság és a nemtörődömség meg pontosan ugyanez a kategória.
Sziasztok..
Nem olvastam végig az összes hozzászólást, (de ez inkább a türelmetlenségemet jellemzi), azonban még így “látatlanban” is bevállalom, hogy olyan választ, kommentet vagy perspektívát szeretnék megosztani veletek, amilyen eddig nem szerepelt itt a hozzászólások között.
A felvetés (még ha mondvacsinálva is) kitűnő, és valóban mindenki által tisztán érzékelhető társadalmi jelenségről van szó..
Nevezett jelenségek, a legfeltűnőbbtől a leg”szürkébb”ig egytől egyig algoritmus programok. Tulajdonképpen az Isten szabta személyre, hogy mire legyünk fogékonyak, és mint Teremtőnek ill. programjának nem lehetséges ellenállni.. Más kérdés, hogy bizonyos ideje egy új, de nem mindenható rendszergazda is képbe került, egy elég sajátos ízlésvilággal amiből ugye kaptunk is egy rendkívül korrekt kis szeletet Tőled. Ez a rendszergazda jelleméből fakadóan totális uralomra tör, amiről pedig tudja, hogy nem szerezheti meg, de lénye véleményem szerint a cselekményből táplálkozik, tehát cselekszik. Hogy miképpen, és hogy mi ad neki nagyobb energiát azt világosan láthatjuk a mindennapok történéseiből?! Gondolom nem árulok el titkot, ha arra tippelek, hogy a negatívnak van nála nagyobb keletje, ami persze nem zárja ki, hogy részleteiben tartalmazzon akár pozitív elemeket is.
Földközelbe hozva a történetet, az ember a jelentőségénél jóval nagyobb “fantáziával” van “megáldva” leginkább a saját maga és szerepe megítélésével kapcsolatban. Egy emberi lénynek elég adni egy álmot, egy vágyat, hogy csak annak éljen.. nem is kellene jobban programozni.. a génjeiről meg már ne is beszéljünk..
Elvonatkoztatva fennkölt éntudatunktól vizsgáljuk meg egy kicsit az elektromágneses hullámok és az emberi agy kapcsolatát.. azt látjuk hogy oda vissza kompatibilisek. Sőt, hogy kiterjesszük kicsit az össze hasonlíthatóság határait.. nem is csak emberi.. hanem bármilyen agy szóba jöhet.
Tehát minden (és ezalatt mindent értek) folyamat ami agyi működéssel kapcsolatos ugyanolyan elektromos jeleket termel mint amit a telefonod például, vagy egy rádió. Ezáltal olvasható, fogható, küldhető, megváltoztatható, kicserélhető, erősíthető, gyengíthető, sokszorosítható, sőt.. előállítható (készíthető)
Nos, ezekre az összefüggésekre az ember (egy ember vagy több ember) kicsit több mint 100 éve rájött és miután elkészítette a hozzá való szerkezetet (egyébként nagyon logikusan) TELJESEN leuralta a földbolygó élővilágát. Tehát nem elég, hogy az emberi faj egy elég gyengén bútorozott jellemű, összességében agresszív géneket hordozó történet, ráadásul még ahogy eléri evolúciójának azt a szintjét, ahol felülemelkedhetne társadalmának összes problémáján inkább a megszokott kontraszelektív szisztéma alapján TOTÁLIS rabszolgaságba veti azt. Ráadásul mindezt olyan rafináltan teszi, hogy nemhogy rabszolgának nem érzi magát a páciens eközben, hanem igen gyakran akár Istennek is.. És ebben a szellemben is cselekszik..
Az előbb említett technológia az ismeretek alapját képezi csupán, ennél sokkal sokkal többről van szó, aminek a (nem is hosszú) távlata az “ember” kitörése lenne a világegyetembe, vagy még rosszabb újabb világ teremtése.. ahol már az “ember” lenne az Isten..
de itt van a bökkenő..
Az “ember” pont azt felejtette el, aki megteremtette vagy lehetőséget adott a megteremtésére és miközben a világ ellen tör kihagyja a számításból, hogy a teremtés az legyen akár folyamat akár egy megírt történet, a teremtmény találmányai nincsenek rá hatással.
És most képzeljük el, visszatérve a rádióhullámokra, hogy milyen világban élünk.. mennyi fájdalommal és szenvedéssel van teli, és az vajon milyen milyen képet sugároz rólunk szanaszét a világmindenségbe?? Ahol minden olyan lény aki már eljutott a rádióhullámok technológiájáig az akár (hülye hasonlattal de) monitoron nézheti az “ember vagyok a földről” c. horrorfilmet..
Szerintetek ha ti egy kicsit magasabb intelligenciával megáldott élőlények lennétek vajon aggódva figyelnétek a földet vagy aggódva figyelnétek a földet?? Talán bizony az “ember a földről” mikor engedi meg magának azt a luxust, hogy feltárjon a lakossága előtt pár elavult technológiát és kitekintsen a világűrbe.. és esetleg azt mondhassa..:
na bakker.. mire ezt gyarmatosítjuk..??
… de mondok rá jobbat, mert jön a válasz is..
nem gond.. de addig próbáljunk ki egy két új fegyvert.. úgy nézem itt kint jó nagy hely van!!
és jobb ha tudjuk, hogy rendelkezünk már (mármint az “ember”) olyan”tudással” amivel lazán elpusztíthatja a világegyetemet..
Nos ilyen hibákat a természet vagy az Isten.. nem enged meg magának ami hiszen a teremtés csak törvények mentén, pontos precíz szerkesztés mellett mehet végbe.. VÉLETLEN ZÉRÓ..
Ezért logikus, hogy a teremtmény nem támadhat a Teremtője ellen.. ugyanis ez eleve nem lehet a programban.
Sajnos csak most kezdenék belelendülni a történetbe..de akkor végképp nem tudnám, hogy miképp kerülnek vissza a testépítők és túltupírozott hajak a történetembe, úgyhogy inkább ugrok egy nagyot, de ezzel sikerül is befejezni..
Kb. 100 éve minden egyes élőlény a földön, egy primitív technikai manőver következtében olyan típusú online kapcsolatba került egy rendszerrel, mint egyébként a benne működő teremtőjével. Ez után fokozatosan, egyre újabb és finomabb programok szolgáltatják az egyre “változatosabb” és “színesebb” kis világunk történéseit.. igen általunk..
az eltitkolt technológia ugrás az eddigiekhez képest olyan távlatokat nyit(na) amelyek egész egyszerűen nem nyílhatnak meg (max. az emberi de Istennél legalábbis alacsonyabb rendű képzelőerőben) ezért a legfőbb rendszergazdánk (ahogy logikus is) beavatkozik.
Természetesen ha nem lenne Teremtő (Isten) és az ő előre megszerkesztett forgatókönyve evolúciónkból adódóan a technika megszerzése után már röviddel el pusztultunk volna földestől.. lehet galaxisostól is.. :)
tehát ezzel a jó hírrel búcsúzom..
Üdvözlet annak aki végigolvasta!! :)
Hello Domjandt!
Alapvetően és eredendően szembenállok minden programozottsággal, és lázadok minden külső döntés ellen. Ha egy olyan hatalom uralkodna felettem, ami ellen valamilyen okból nem lehet tenni semmit, akkor inkább nem kívánok élni, sőt létezni sem, de még ebben az esetben sem fogadnám el a nekem szánt szerepet.
Szerencsére, az olyan dolgok, mint isten, Isten, evolúció, gének, programok stb., a média közleményei, nem pedig tények. Nem tud annyi ember olyan vakon hinni abban, hogy a média a legfőbb érzékszerve, hogy bármi is valósággá váljon a média keltette illúzióból.
Nincs azzal semmi baj, ha az ember árt néha, vagy gonosz. Ez azt jelenti, hogy lehet ilyen is meg olyan is. Ez azt jelenti, hogy tud változni. Ebben pedig ott a szabadság ígérete. Ellentétben egy olyan lénnyel, aki csak jó vagy csak rossz tud lenni. Egy ilyen lény nem lehet szabad.
De vissza a témánkhoz. Elképesztő presszió nehezedik ránk minden irányból. Nehéz úgy elkezdeni valamit, hogy azt mondjuk: “Oké, lázadok, de csak akkor, ha te is!”. Ám mégis, minden dolog ellenére, lehetséges, hogy kilépjünk ebből. Ehhez néha annyi is elég, hogy rácsodálkozzunk valamire, például arra, hogy milyen kevés kérdést teszünk fel.
Tulajdonképp össze lehet foglalni, mindenki hordjon amit akar, ami tetszik neki, csak ez legyen teljesen egyéni, és, ne valami korcs reklám vagy még korcsabb tévéműsor alapján meghozott döntés.
De ez a kódolt személyiség is érdekes téma. Mert ugye vannak népszerű és kevésbé népszerű, de azért elfogadott emberek, meg a teljesen utáltak.
Tegyük fel, a középső csoportba tartozó ifjú nő/férfi úgy gondolja, ha a külsején változtat és virsliszájú tűsarkús vagy gyúrós szteroidbomba lesz, akkor elvegyülhet az elsőben. Sokan csak emiatt, hogy a menők közé tartozzanak, emiatt lesznek mások, mint amilyenek egyébként.
Persze a menőség foka, csoportjellemzői különbözőek. Ez csak egy szélsőséges példa volt.
Shen, az öltözködés csak egy nagyon apró szelete ennek az egész témának, és csak azért írtam, mert ez indított el a gondolkodásban.
Te nem hajtasz az elismerésre, szinte minden pillanatban?
Nálam bölcsebb ember már megállapította azt az alaptételt, hogy a csodálat a legértékesebb dolog az univerzumban. Aki elég épeszű, az tudja ezt, és ennek megfelelően él. Az épeszűség fokától függ az is, hogy milyen eszközökkel, és kiknek a csodálatát akarja kivívni. Illetve, hogy amikor reakciót kap a külsejével, vagy viselkedésével indított kommunikációra, akkor azt hogyan fogadja. Aki annyira korlátolt, hogy nem képes a fogadópont nézőpontjában számára kívánatos megértést, és ezzel arányos választ kiváltani, mert csak azzal törődik, hogy kifelé mutasson valamit, amiről úgy gondolja, hogy az oké, annak tényleg szüksége lenne némi korrekcióra, különben a nem kívánatos válaszreakcióktól szenvedő, boldogtalan életet fog élni.
Bence, ezzel a tétellel valami baj van. Nézz meg egy felkapott celebet. Él-hal a csodálatért, teljesen kifordult önmagából, már talán nyomokban sincs meg benne az, aki valójában volt egykor. Maximum, hányni tudnál tőle. És többet nem is érdemel. Ez nem élet.
Olyan furcsa, hogy itt a legtöbb hozzászóló azt vette ki, hogy magassarkú cipő, kigyúrt felsőtest stb. Szerintem ez nem erről szól!
Hanem arról, hogy belénk tudnak sulykolni valami eszement dolgot az évek, évtizedek (ha a családfánkat is nézzük: évszázadok) alatt, és mi valljuk, hogy az nekünk teljesen jó és tökéletesen logikus. Esetleg azt, hogy az a mi egyéniségünkből jön. És erre persze jó példa az öltözködéses őrületek. Belénk vannak sulykolva eszement gondolatok, “elvek” stb.
“Valakik hamis értékrendeket, hamis célokat, hamis ideálokat adnak nekünk, mondvacsinált fontosságokat, melyek elfedik azt, ami tényleg fontos.”
És ez itt a lényeg. Ahelyett, hogy tanulnánk, hogy megismernénk a világot, hogy előrébb vinnénk a dolgokat és tényleg letennénk valamit az asztalra, mit akarnak, hogy tegyünk, hogy min legyen a figyelmünk? Hogy hány centis a “bicónk” vagy “mennyire jó a lábunk” vagy éppen hogy megvegyük a legmenőbb Converse cipőt és lejárjunk fodrászhoz… És EZEK lettek már a célok. És ezzel van a baj, nem azzal, hogy valaki jól néz ki vagy eljár edzeni vagy épp magassarkú cipőt hord. Hanem ha nincs ennél felemelőbb gondolata. Nem tud ennél messzebb látni. És sajnos sok mai tizenévesnek, huszonévesnek nincs ennél felemelőbb gondolata. (Ez nem lenézés, én is huszonéves vagyok, de ezt figyeltem meg.) Sajnos…
Jaklin, igazad van.
Szerintem nem kellenek évek ehhez. Néha egy pillanat is elég, hogy “megvegyenek”.
Azért azt tegyük hozzá: “tisztelet a kivételnek”.
Duncan,
A családi vonal nem a magassarkúra értendő :) hanem arra, hogy nálam/nálunk honnan jön az elismerés utáni vágy. Ami tagadhatatlanul jelen van, csak én nem cipővel és hajzattal igyekszem elérni :)
Hordok én csinirucit is meg magassarkút és hordok mackónacit rongyos pólóval is. Környezet- és hangulatfüggő. Azért van köztes “állapotú” ruhám is :)
Volt már olyan többször is, hogy azért nem kellettem egy pasinak, mert az ő ideáljainak nem voltam megfelelő. Ez van. És persze én sem randizom olyannal, aki az én világképembe nem fér be. Hiába szélesítem állandóan, mindig van, akit nem szívesen engednék közel. Ez is van. Bár sosem a ruha volt a döntő, inkább a jellem.
Hogy mit tenne a nagyhajú lány, ha mindenki őt bámulná?
Ez a vérmérsékletétől és önbizalmának mértékétől függene gondolom. El tudok képzelni jópár variációt…
Tara, nem is arra gondoltam, hiszen viszonylag kevés primadonna hord olyat munka közben. Hogy micsoda? Mackóruci, rongyos poló meg magassarkú? Úristen! :D
Egyetértek Veled, Mester!
Sajnos ugyanezt a jelenséget én is látom, nap mint nap.
Frank, már csak benned bíztam, és tessék… Te sem magadban veszed észre…
Sziasztok..
úgy látszik meg kell várnom Duncan-t.. :) nem baj, szívesen teszem…
csak ezalatt mókás.. hogy miközben leírok egy olyan dolgot, ami vagy ordenáré hülyeségnek vagy rendkívül elgondolkodtatónak kell, hogy hasson.. mégis ugyanabban a mederben folyik a kommentelés.. amiben előtte.. talán Jaklin-t kivéve
most visszaolvastam hátha mégis hülyeséget írtam, de két helyesírási hiba és pár benne hagyott felesleges szó kivételével teljesen rendben van..
igaz ugyan nem pontosan arról szólt, hogy ilyen bakancs olyan haj.. de nagyjából adott egy választ arra, hogy miért is csak ilyen kérdések merülnek föl leggyakrabban a 21. században, miközben lassan minden szar körülöttünk..?? (elnézést a kifejezésért)
A leírt dolgok (echelon) megléte az egyetlen dolog, ami az élet bármely területének bármely kérdésére választ tud adni.. és természetesen arra is, hogy akkor mégis miért nem e kérdés körül forog a világ..?? (de a pontosság kedvéért inkább.. miért csak ezt az egy kérdést v. témát nem veti fel soha senki, vagy csak nagyon nagyon kevesen és soha nem huzamosabb ideig?)
tudom.., hogy elsőre félelmetes lehet elképzelni is amiről beszélek és az ego-nk is számos helyen bírálja felül kapásból.. kezdve ott, hogy túl hosszú hozzászólás volt.. és már maga ez tény alapból veszi el sok ember kedvét attól, hogy elolvassa… a kitartóbbak viszont már rögtön az elején találnak olyan kifejezést vagy megállapítást amibe belekapaszkodva levonják belőle a konzekvenciát..
hiszen ne gondoljuk azt, hogy ez az általatok taglalt emberi viselkedésmintákkal.. kinek az extrém jön be kinek a visszafogott.. stb. megáll a történet.. hiszen egészen egyszerű üres szavak hatására van kinek hangosan dobban a szíve másnak ugyanarra pedig harag vagy félelem költözik bele.. egy felvillant jel.. egy érzés… az emberek többségére pedig olyan általános programok (is) vannak állítva mint a bekötözött szemű hazaszeretet érzése.. vagy a megmagyarázhatatlan utálat.. és természetesen a leggyakoribb az valahogy úgy hangzik.. minél közelebb kerülsz az igazsághoz annál jobban titkold..!! vagy pedig a : ne értsd meg…!!
Befutottam, Domjandt! :) Mindenkinek szabadságában áll reagálni vagy sem. És nem kell elnézést kérned, a “21. század” elfogadható kifejezés ezen az oldalon. :D
Azért nem forog körülötte a világ, mert ez a te gondolatod, a te elképzelésed, a te világlátásod. Nem az enyém. Nem másoké. A tiéd.
A programozottság kijelentése még akkor sem a probléma kezelése, ha igaz. Ez nem mutat rá arra, hogy ez vagy az az ember hogyan szüntesse meg a programot. Sőt, még arra sem, hogy hogyan érezze azt, hogy ez nem jó, miközben nyakig benne van, és nem is lát mást.
Újabb hideg vizes ébresztő! Köszönjük!
Képzelem, milyen jól esik a hideg vizes ébresztő azon a forró helyen, kedves Brokev7! :)
Nagyon szívesen! :)
Ó, igen. Tisztelet a kivételnek…
Szerintem az itt jelenlevők valamint a blogot olvasók nagy része kivétel.
Jaklin, a jelenlévőkre sohasem érvényes, ami mindenki másra. Ez az udvariasság egyik alapszabálya. :)
Ennyi komment kifejezi az elismerést? :P
Képzelem, mi lenne, ha mondjuk a hármas szex, kontra négyes indította volna el a tekervénytornádat! :)
Hogy mi az én véleményem? Hm. :)
Nem árulom el, pedig van, jó nagy.
(Vajon hányan gondolják most ezt: ki nem szarja le!)
Erről is van véleményem.
Sziasztok, üdv.
Dana, van egy közmondás a véleményekről, amiből sosincs hiány, de nem fogom elárulni neked, hogy hogyan hangzik… Nem érdekel, mennyire könyörögsz, akkor sem. :)
Kedves Duncan!
Most egy kicsit leszerelve érzem magam, de hamar elmúlik.. :) Érdekesnek találtam a válaszaidat. Ennek ellenére nem értek Veled egyet, sőt van amit egyáltalán.. és kezdem rögtön ezzel:
“Szerencsére, az olyan dolgok, mint isten, Isten, evolúció, gének, programok stb., a média közleményei, nem pedig tények.”
dee ezt pl. lehet nem is akarom érteni.. mert ez a kijelentés az én olvasatomban pl. teljesen szembemegy mondjuk az elme gyilkosai mondanivalójával.. és furcsa ezt általad leírva látni..
Amivel nem értek egyet az pedig a második hozzászólás utolsó bekezdése.. miszerint a programozás kijelenése nem a probléma kezelése… stb..
akkor mi szerinted? szerintem az első állomás, hogy rájövünk….. de kezelése..?
kezelni tudtommal csak azt lehet aminek a tudatában vagyunk.. (vagy legalábbis az orvos igaz? :) )
Nem mutat rá, hogy az ember hogyan szüntesse meg a programot? ez igaz.. de mit szólnál pl. ahhoz, hogy ha számítógépen játszott Age Of Empires stratégiajáték nemzetedet addig fejlesztenéd extrákkal, hogy egyszer csak elkezdenek játszani helyetted. De úgy, hogy közben a monitorodat is felrobbantják, egy már szabadúszó akcióban. Szerinted ez lehetséges?
Egyébként amikor azt írod, hogy:
“Ha egy olyan hatalom uralkodna felettem, ami ellen valamilyen okból nem lehet tenni semmit, akkor inkább nem kívánok élni, sőt létezni sem, de még ebben az esetben sem fogadnám el a nekem szánt szerepet.”
… nos ezen egy kicsit elmosolyodtam, mert én is éreztem így.. ez ilyen ego-s dolog.. egy darabig úgy érezzük, hogy nincsenek korlátaink.. sem nekünk sem a világnak.. de ahogy ilyet hallunk vagy rájövünk.. (logikailag) hogy Isten van.. és teremtmények vagyunk határozott programmal akkor hajlamosak vagyunk megsértődni.. és ilyeneket mondani hogy nem kívánok létezni.. :) pedig a tér körülöttünk nem változik meg.. csak átmegyünk egy másik valóságba.. ami talán egy kicsit perspektivikusabb mint ez a ezer gyeplővel visszafogott aberrált mátrix.. :)
vagy túlreagálom? :)
Kedves Domjandt!
Azt mondják, minden csoda három napig tart. :D Nem probléma, ha nem értesz velem egyet. Hiszen miért is lenne az?
Miért megy szembe? Fejtsd ki. Éppenhogy arra utalok, Andan fejtegetésére, amelyben élesen elhatárolja a tényeket és a közleményeket.
Annyira könnyű mindenfélét kimondani. Rossz ez, rossz az, ez ennyire beteg, az meg annyira. Erre BÁRKI képes. Ez semmilyen problémát nem old meg. Mondhatom azt, hogy az afgán helyzet csúnya és tarthatatlan. Pusztába kiáltott szó. Az afgán helyzetre rengeteg elgondolás született, és nem oldódott meg. Pedig az biztosan nem annyira komplex, mint a lélek alapvető földi problémái.
Természetesen, ha megfigyeltük, hogy mi a probléma, akkor elindulhat egy kutatássorozat a probléma megoldására. Viszont nem tértél ki erre, ezért emeltem ki. Például, megfigyeljük, hogy van halál. Ez elég egyszerű. A dolog ott kezd bonyolódni, amikor megpróbáljuk meghatározni, hogy mi a halál. Mert az már nem egyszerű. Azután jön az a fázis, hogy mi az oka. Ez után pedig a megoldás. Amikor az elme tanulmányozza az elmét, a lélek a lelket, én magamat, az igazán ingatag vidék.
Az Age of Empirest nem ismerem. De a hasonlat jó. Hogy lehetséges-e? Csak abban az egy esetben, ha bele lett programozva a lehetőség. Ha nem, akkor nem. Akár áttételesen is, de a lehetőséget bele kell programozni ahhoz, hogy lehetségs legyen.
De a hasonlat rossz is. Hiszen a játék egy eszköz, egy gép, egy élettelen valami, amit használok valamire. Nem tehet olyat, amit én nem akarok, még akkor sem, ha nem értem, mi történik és miért. Az én hibám, nem a játék hatalma. Viszont, ha egy élő lényről van szó, akkor eleve sem kellene arra törekednem, hogy azt tegye, amit akarok. Ha mégis törekszem rá, akkor tudnom kell ezt nevén nevezni: rabszolgaság.
Egos vagy sem, különbözőek vagyunk. Nem vagyok szolga alkat.
A logika valószínűségekkel foglalkozik, és nincs olyan szintje, ami igazságot hozna ki. Minden csak adott kontextusban TŰNIK valószínűnek.
Andan (nem én…) beszélt egy tévéinterjúban az igazi tudományról, ami 2.500 éve született, és röviddel később el is tűnt. Az egyik ismérve az igazi tudománynak, hogy semmit nem fogad el végső válasznak, végső igazságnak, és folyamatosan megy előre az okok felkutatásában. Tehát, mégha lenne is egy olyan korlátlan hatalmú isteni lény, aki kicsinyesebb, mint egy földi diktátor, és velünk bábozik, ez akkor sem a végő válasz és a végső igazság.
Konkrétan nem ehhez az íráshoz szólnék hozzá, de bizonyos felvetéseimet szeretném megosztani Veletek. Pontosabban nem csupán megosztani, hanem Dr. Andannak SZEGEZNI. :)
“A gondolat-bálvány olyan eszme, mint például az, hogy ‘ép testben ép lélek’. Ez egy ősi reklámszlogen volt, ami a test imádatához vezetett. Az emberiség fejlődéséhez viszonylag kevés szépségkirálynő, fotómodell és body-builder járult hozzá, következésképpen az ‘ép testben ép lélek’ egy ostobaság. Nincs tapasztalatunk, amely alátámasztaná a szlogent.” (Duncan Shelley: Az igazság napja)
Ha az iménti idézetet és a fenti írásodat együtt szemlélem, rá kell, hogy jöjjek: sarkosan bánsz földi porhüvelyünkkel. A léleknek szánt elsőbbséget nem vitatom, félre ne érts. Van azonban néhány pont, ahol letérek az Általad kitaposott csapásról.
1.) Szerintem az “ép test” kifejezés annál egyszerűbb és barátságosabb, mint hogy csak tökéletes testű szépségek lehetnének birtokában. Az ép test ápoltságot, külső igényességet, testi harmóniát feltételez az én olvasatomban.
2.) A Jin-Jang egyensúlyt Neked sem kell bemutatni. Az élet számtalan egyéb területe mellett a test és a lélek harmóniájára legalább ennyi figyelmet kell szentelni. Melyik diák ér el látványosabb eredményeket vizsgaidőszakban: a kávét energiaitallal öblítő éjjeli bagoly, vagy aki a kritikus hónapokban is átmozgatja a csontjait napi rendszerességgel? Mindkettőt megtapasztaltam, az eredmény megsaccolásához pedig nem kell életmódszakértőnek lenni. :)
Vagy miért kaptak az olyan nagy hadvezérek, mint Nagy Sándor, kitűnő szellemi nevelést? Nyilván kapásból tudnál rá öt indokot mondani, de szerintem a Jin-Jang egyensúlynak van benne döntő szerepe.
Harald Bohr matematikus a dán futball-válogatott tagja volt, aki az olimpiai játékokon is részt vett. De testvére, Niels Bohr fizikus is gyakran játszott az Akademisk Boldklub színeiben. A példák hosszan sorolhatóak.
3.) A kóser zsidó ételekkel vagy a vegetáriánus krisnás fogásokkal az egészséges, ép testet is szolgálják, nem csupán a tiszta lelket. A legnagyobb jógamesterek egyben ismert és elismert guruk is. Az Aiki-do a dojoba történő belépéskor a lélek és a test tisztaságát egyaránt megköveteli. Az “ép test” tehát nem a bodyzással vagy a manöken életvitellel egyenlő. Az ép test a gömb egyik fele. Számomra az üresfejű testépítőhöz hasonlóan szánni való látvány a hajlott hátú, nyolcdioptriás szemüvegű, beszédhibás matematikai géniusz.
4.) A “Carpe diem” példáján nagyon szépen levezetted a könyvben, hogy egy toldalék micsoda radikális értelmezési katasztrófát idézhet elő. Az “ép testben ép lélek” kapcsán viszont a fenti rövid idézettel sajnos elintézettnek vettük a témát. A szlogen alapvetően igazságra mutat rá. A baj az értelmezésével és a ráaggatott hazugságokkal van.
Ha esetleg megkövezni készültök, kérlek Titeket, legalább hastájékra célozzatok. A jóga itt fejtette ki eddig a legjótékonyabb (testi) hatását. :D
zCevard, dr. Andannak eddig már sokan sok mindent szegeztek, de jó még nem sült ki belőle. :D
A legteljesebb nyugalommal térj le az általam kitaposott útról. Egyébként is utálom, ha valakik mögöttem ólálkodnak… :)
Még ha a te olvasatodat is fogadjuk el az ép testben ép lélekre, akkor sem vezet ez a fajta “ép test” az ép lélekhez.
A vizsgás kérdésedre nem tudok válaszolni. A vizsgáim általában nem érdekeltek, és így nem törődtem velük, vagy érdekeltek, de akkor maga a tárgy is, amiből vizsgáznom kellett. És abból vizsgázni, ami eleve a szenvedélyem, nem éppen megterhelő.
Szerintem a jin-jang nem azt jelenti, amit gondolni szoktak róla. Nem a harmóniáról szól, hanem egy gondolkodási szimbólum.
Sokféle táplálkozási irányzat követőeit ismertem, és egyikük sem volt egészségesebb nálam. Én magam is követtem néhányat, és nem vettem észre lényegi különbséget. Természetesen egy önpusztító életmód esetén bármelyik irányzat követése megváltás lehet a testnek, és a fájdalmak, rosszullétek csökkenésével, megszünésével, a lélek számára is örömteli.
Egyetértek, a Mr. Olimpia Lee Haney és a matematikia zseni Hawking egyformán olyan szinten szélsőségesek, ami nem egészséges, sem testileg, sem szellemileg.
Ha arra gondolsz, hogy bizonyos mértékig törődnünk kell a testünkkel, ahogyan a kocsinkkal és a ruhánkkal is, hiszen használjuk, ez nem, kétséges.
A kritikus az az ember, aki ott keresi a hibát, ahol más az örömöt.
nev3rlive írta:
Ez egy óriási marhaság,tisztelt Nev3rlive!
(miért irod kisbetűvel a nevedet?)
Ha van egy csepp reális önértékelésed,akkor nincs szükséged arra,hogy dicsérgessenek egész nap,viszont a meglévő hiányosságaid kijavitására folyamatossan törekedned kell.
A cikk jó…de miért nem olvastam én ezt eddig???
Viszont félreérthető is-ahogy a kommenteket visszaolvastam.
Miért fájdalmas néha ennyire elismerni,ha valamit rossz szemszögből néz az ember és ezt az orra alá dörgölik???
“Még egy remete is az elismerésre hajt. A maga nyakatekert módján ugyan, de pontosan ezt teszi. Ott rohad egy apró szigeten vagy egy barlangban, és azt hiszi, hogy ő most éppen mindenen túl akar lépni. Dehogy akar. Szó sincs erről. Pontosan ugyanolyan foglya az elismerésnek, mint a plázacica, aki addig jár úgy, mint egy ortopédiai eset, amíg a végén tényleg az lesz. Csak éppen a remete, egy másfajta értékrend szerint hajt a csodálatra.”
De mi van ha senki nem talál rá ? :-((
Ki fogja csodálni ?
A régészek ? :-P
@ thirdeye:
Ő csodálja saját magát. :-P
Eric Berne:Emberi Játszmák.
Hülyeség természetesen,de van erről szó benne.
Zárkózott Én játszmája.
Addig “zárkózik”amig valaki meg nem kérdezi.És akkor kezdődik az észosztás :-P
Példa:
“Thirdeye bácsi!Miért tetszik a barlangban lakni?”
“Gyerekek,ezt nem mondhatom el,mert olyan zárkózott vagyok,mint Edmond Dantes.Hoztatok ennivalót?”
“De léci monmáá el,Thirdeye bá!”
“Nem,nem lehet,mert kib@szottul zárkózott vagyok.Ma főleg.”
“Naaa,léciléci”
“Na,jó.Akkor elmesélem,hogy azért mert az ufók betelepültek a nyócba….”
És már kezdi is… :-D :-D :-D
Alig várta,hogy faggassák.
Méghogy remete…. :-D :-D :-D :-D
(ez csak egy példa volt-bármi hasonlóság valódi eseményekkel csak a véletlen műve lehet)
@ Don Franco998:
Találkoztál-e már igazi remetével ?
Ha a válasz :nem , akkor lécci ne nyilatkozz . :-X
Thirdeye bácsi nem remete . :-*
thirdeye írta:
Szerintem csak én találkoztam igazi remetével.Nosztrán volt a seprűüzemben.18éve.Összesen 26 évet penditett egyben.A felesége fejét levágta sarlóval.Meg asszem a szeretőjéét is.Első fokon halálra itélték,másodfokon kegyelmet kapott.Akkor ha nem végeztek ki még 25 volt a plafon.Valami kis gixerbe keveredett és rádobtak még neki egy évet.Őt remetének nevezném.
Mielőtt szabadult,egy héttel előtte kivitték Vácra 12 órára,civil ruhában nézelődni.Azt hitte mindenki titkosrendőr vagy ufó. :-D
@ Duncan Shelley:
Ez az egyik,köszöntem!
Akkor ezt lenyúlom,oké?
@ Don Franco998:
Mondvacsinálva?
http://duncanshelley.com/ahogy_jon/mondvacsinalva/
Valami nem volt oké vele, mert nemigen értették az emberek.
@ Duncan Shelley:
Sajnos én- mi -egy sokkal súlyosabb társadalmi problémát látok ezen a területen,mint amit a M.O-i viszonyok között észre lehet venni.
Nem tudom,miért e különbség.Talán otthon az idő rövidsége,ami a rendszerváltás óta eltelt-itt ugye régebbóta hülyitik a népet ugyanazon módszerrel-vagy a népessebb társadalom másfajta összetétele lehet a fő ok.(illetve az igazi fő okokról fingunk sincs)
De maga a probléma szinte kézzelfogható,főleg a mi közegünkben.
Meglátjuk mi lesz a hatás.Aztán lopok többet is.
Őőőő….ha zárt körből átkerül kicsit “nyitottabb”fórumokra,az baj?Még az sem nyilvános.Nem akarok igazából a tollaiddal ékeskedni,mindenhol ott lesz a név stb.
Illetve,ha kis idézeteket használnék fel J.Andantól,azt hogy csináljam?
Idézőjel,forditotta X.Y.,2012,stb, stb?Feltüntetve az irót és a könyvcimet?
Don Franco998 írta:
Mi lenne az?
Az előző rendszer nem védőháló volt, hanem kötél. Kiverte az emberekből az önállóságot.
Remélni sem mertem… :)
Ezen a módon én bárkit idézhetek, engedély nélkül. Megtehetem. Plágium stb. akkor lenne, ha elhagynám a forrást.
Majd kérek linket.
@ Duncan Shelley:
1.Ezt igy időszűke miatt sajnos nem tudom kifejteni,látnod kéne mindennap ,amit mi látunk.Ha viszont ezt tudatosan menedzselik “felülről”,akkor ugyan a végcélját nem értem,viszont tényleg roppant aljas dolog lehet.
2.Nem mondtam,hogy védőháló volt az előző rendszer.Csak azt,hogy más volt a hülyités iránya,mértéke és minősége.Egyébként minnél keletebbre mész,ez annál inkább tettenérhető most is.És ez nem cak saját tapasztalat és vélemény.
3.Én azt,hogy tőled “lopok”nem érzem helyesnek,de nincs más választásom.Ami nekem több hónap,az nálad egy perc-megfogalmazásban és megértetésben gondolkozva most.Természetesen ez forditva is igaz-például egylábas guggolásban súllyal.Hehe….
4.Akkor sirály,idézgetek majd.
Link ügyben nem tudok most nyilatkozni,nem rajtam múlik.Megkérdem az illetékest,de ez is jelszavas cucc,mint nálad a Bizalmas.Mondjuk itt maga az oldal is az.Meglátjuk még a kivitelezés formáját is.Ha más nem,akkor kimásolom,vagy megkapod az én jelszavamat,mittudomén.
Némi magyarázat is szükségeltetik majd a sztorihoz,de meglesz az is pár napon belül.
Mivel majd’ megveszek, hogy figyelmet, sőt netán elismerést provokáljak, ím, tabulatúrát ragadok, s legott ideszösszentek nehány rendszertelen gondolatot, a magam olykor tán kissé nyers, öreges módján.
Azt kérdeznéd valóban, hogy miért hajtunk – igen, sokszor szélsőséges, torz, nevetséges módon is, akár – mások figyelmére? Vagy éppenséggel a jellegtelenség látszatát óhajtjuk felkelteni, s beolvadni a biztonságosnak vélt tömegbe? És azt is továbbá, hogy miért szükséges az elfogadás, a valahová tartozás tudata?
Pszichologizálnék valamelyest: az állami gondozottak, meg a nevelőik sajátos karriert futnak be;az előbbieknek vagy nincsenek szüleik, vagy ha vannak, azok eltaszítják őket maguktól. Értelemszerűen nem alakítható ki ún. tárgykapcsolat, legfeljebb a gondozóval, felügyelővel, /fene tudja, hogy hívják őket/ akik pedig az esetek többségében /felmérésre nem tudok ugyan hivatkozni, lehet, hogy készült ilyen, ám sok évtizedes gyakorlattal rendelkező pszichiátertől származik a gondolatmenet/ torz lelkű, a hatalommal és az önképviselettel igencsak hadilábon álló emberek. Tehát, a mások figyelmének a felkeltése, a be- és elfogadás alapprobléma. Megfigyelték, hogy némely gyermekkel visszatérően komoly problémák voltak. Újra és újra balhéjuk volt. S nem úgy, hogy falkavezérek lettek volna, vagy közepes, vagy gyenge fizikumúak voltak, s mégis, vagy a társaik, vagy a felügyelők, időnként csaknem szó szerint rongyosra verték őket. Egyetlen motívum volt közös: újra és újra foglalkozni kellett velük. Vagyis a figyelmet még annak árán is kiprovokálták, hogy ez minimum nagyon fájdalmas volt…
A második világháborút követően bőven nyílott alkalom kisgyermekek sorsának a megfigyelésére, mivel az emberveszteségek miatt sok árvaházat kellett nyitni. Felfigyeltek arra,hogy egyes árvaházakban drámaian magas volt az elhalálozások és a megbetegedések száma, sőt, ezek a gyermekek még a későbbiekben is sokkal fogékonyabbaknak voltak a fertőzésekre, míg másokban ezek a mutatók jóval alacsonyabbnak bizonyultak.
Amikor megkísérelték feltárni az okokat, egyetlen valós különbségre bukkantak: a „megbetegítő” árvaházakban a fizikai ellátáson túlmenően, többnyire egyáltalán nem foglalkoztak a gyermekekkel. Nem vették őket ölbe, nem beszélgettek, nem játszottak velük. Nem részesültek elegendő figyelemben, emberhiány miatt.
Na, de mi van akkor, ha részesülök én gyermekként figyelembe, csak hát… soha nem lehetek biztos abban, hogy mi a jó és mi a rossz velem kapcsolatban. Mert, amiért tegnap elismerően hörrentett apám, azért ma a sarokba rúgott, mert remegve figyelem a léptei zaját már az előszobában, hogy milyen hangulatban lehet, mert, ma volt szülői értekezlet, mert összevesztek anyámmal, mert, mert… akármiért. Milyen jó lenne láthatatlanná válni, észrevehetetlenné, érinthetetlenné. Milyen jó annak, akinek sok testvére van, el lehet bújni köztük, mert akkor megoszlik a figyelem. A legjobb kerülni a feltűnést, csendben maradni, meglapulni. A ruháim közül is a szürke színűeket szeretem, mert az olyan semleges, szinte megvéd engem. S azt is tudom biztosan, hogy mi leszek nagy koromban. Árva gyermekekkel fogok foglalkozni, hiszen én tutira nem leszek olyan szadista vadállat, mint az apám.
FIGYELEM, ELFOGADÁS, ELISMERÉS, SZERETET, DICSŐSÉG.
Többnyire buta, komikus, irracionális módon törekszünk ezek elérésére, kiváltására? És mindezt egy hamis, mondvacsinált értékrend keretei között?
A válasz: igen. A magyarázat emberlétünkből fakad. Az igény bennünk elsöprő erejű és valós- és nehezen tudom elképzelni, hogy valaha is lehetne ember ezen késztetések, mozgatottságok nélkül. Az értékrend hamis, sőt ellentétes ám, szerintem éppenséggel ördögien konstruált és messzemenően tudatosan belénk plántált.
Szóval, éhes vagyok és ennem kell, élni akarok. A baj csupán annyi, hogy a leves maróan húgyszagú, az evőeszközt és a tányért rászáradt fekália borítja és mielőtt elém tenné az ételt a pincér, egy jó nagyot beleturházik, majd vigyorogva várja, hogy befaljam ezt förmedvényt és hálásan megköszönjem. Mondjuk, lelövöm a pincért, de hát végül is ő csak kihozta azt, amit a szakács elkészített. Na jó, lelövöm a szakácsot is. Ám nem hagy nyugodni a gondolat, hogy valakinek a fejében mégiscsak megszületett a recept, csak tudnám, ki az. Őt kéne végérvényesen likvidálni, mert szakácsok és pincérek bizony bőven akadnak és közöttünk is nagy számban olyan, aki a puszta túlélésért bármit megenne.
@ istvan:
Hm..
Jól vagy?
@ Zoli:
Érdemben lenne valami?
Vagy majd máskor?
istvan írta:
Azt hiszem – minden túlzás ellenére – értem: mit mondasz.
Ne keseredj el! Nagyon sok embertársunknak még “kell” ez a recept és bizonyos szempontból szerzője is egy “jó-akaró” a sok közül.
Hogy a fenébe vagyunk ily különbözőek?
Eleve különbözőek vagyunk – de a fejlődési irányok, szintek és ütemek különbözősége: még-inkább különbözővé tesz.
@ Nietz-senki:
Nem tudom, a szabályzatba belefér-e, mindenesetre /ha persze, egyáltalán szükséges/ felhívnám a figyelmet egy könyvre: dr. Baranyi Imre Tibor: Fejlődő létrontás és örök hagyomány, no, és mások is idekívánkoznak a tradicionális szellemiségű szerzők közül.
Egy válaszféleség: A különbözőség magyarázható az eltérő karmikus előtörténetekkel, tanulási feladatokkal, mint ahogy az is, hogy viszonylagosan ép értéktudatú, de legalábbis efféle orientációval megvert emberek vajon mi a fenének születnek le egy ilyen korba, amelyben már szinte kiteljesedett a “mennyiség uralma” és jószerével már csak a “tigrislovaglás” lehetősége maradt. A kérdésem, hogy ki, mi a “recept” kifundálója, természetesen álkérdés volt, Élek a gyanúperrel, hogy Duncan is hasonlókat vet fel /mármint álnaív kérdéseket/ egyik-másik topicjában, mint pl .a “mondvacsináltban”, igaz, hogy nagyon is lényegi /márhogy a mindennapi életünk egyik krízisfaktorát érintő/ területtel kapcsolatban: arról a technikáról van szó, amely elemi erejű humánspecifikus késztetéseinket, mozgatottságainkat alpári, obszcén, elmondhatatlanul gyalázatos megélési lehetőségek közé szorítva aljasítja le, de mélységesen, egyszerűbben szólva: embervoltom meg- és kiélése egyszersmind emberi minőségeim bemocskolásával lehetséges csak, legyenek azok testi, lelki, vagy szellemi karakterűek. És akkor még egy szót sem ejtettünk az emberi mivolt lehetőségéről: a transzcendenciáról, amelynek nemhogy nagy, de kisebb kollektívákban is alig-alig van tere, s inkább többé, mint kevésbé, marad az egyéni, “belsőutas” irány, amely persze, mindig is az emelkedési ambíciók esszencialitását képezte, de – a “belátható” történelmet tekintve, még sohasem szembesült a spirituális ellenerők ilyen koncentráltságú túlsúlyával.
istvan írta:
Nagyon egyetértek veled.
De gondolj arra, hogy minden élet, tudat (a születéssel) a nulláról indul. És meglehet gyermekeinknek még több baromságot meg kell tapasztalniuk, mint nekünk. Bizonyára mindenkinek megadatik az a lehetőség (magány-állapot), hogy élete mérlegét “elkészítse”. Gyermekeinknek sokkal nehezebb dolguk (van és) lesz ekkor.
Fiatal koromban – bár megfordult a fejemben – tényleg nem gondoltam, hogy ezzel kötelező szembesülni. Nagyon sok idősödő ember menekül ez elöl – különösen az, Aki fiatal szeretne maradni.
Azzal is egyetértek, hogy megírod a véleményed. Csak fiatal-emberek számára félreérthető. A témáról Rád terelődik a figyelem és estlegesen a megítélés is.
Én is hoztam már magam ilyen helyzetbe (akaratlanul).
Ezzel a blogolással is ezért foglalkozok, hogy lássam: ugyan mennyire nyitottak és őszinték általában az emberek? Itt ezt, igazi felelősségvállalás nélkül megtehetik. És kényszer sincs – hacsaknem: benső! Tehát mégis – bárki számára önkifejeződés (lehetősége).
Szerintem is hatalmas a tét: az ember kozmikus egzisztenciája forog kockán. De ha ez minden ember számára is nyilvánvalóvá válna – akkor szerited egy csapásra mindenki éretté válna? A fiatalokat is meg lehetne terhelni az emberi lét felősségével?
Talán jobb, ha nem folytatom… Mert ugye roppant gyorsan olyan ügy előtt találjuk magunkat, ahol a “Magasabb világok tanácsa” is megtorpant.