Egy kicsit anyaggyűjtés is ez a cikk, úgyhogy köszönöm mindenkinek a segítséget, aki ír hozzá kommentet.
Ha jól emlékszem, Gogol mondta a következőt: „Számtalanszor hallottam, amint valaki arról panaszkodik, hogy csalódott az emberekben, de olyat még nem hallottam, aki arról panaszkodott, hogy csalódott az emberismetretében.”
Bármilyen (jó és rossz értelemben vett) emberi játszmáról van szó, mások megítélése alapvető fontosságú. Én megítélem a többieket, a többiek megítélnek engem. Kialakul egy vélekedés a másikról, valami alapján. Na de mi alapján?
Ahogyan én látom, mások megítélése azt jelenti, hogy mi magunk, képzeletben, felruházunk embereket különféle tulajdonságokkal, és amit eredményként kapunk, azt szeretjük, vagy nem szeretjük.
Felruházzuk – ez a kulcsszó.
Nem a valóság talaján állunk, ezt észre kell vennünk.
Körülbelül egy évvel ezelőtt dolgoztam egy fickóval. Rengeteget beszélgettünk, terveket szőttünk. Idővel eljutottunk arra a pontra, hogy ténylegesen el kellett kezdeni dolgozni, azaz valóságot, cselekvést, tetteket, teljesítményt tenni a szavak mögé. Én odatettem mindent, amit ígértem, ő meg nem tette oda, amit ígért. Kezdetben nagyon jó kép alakult ki bennem az illetőről, nagymenőnek, fenegyereknek tartottam, örültem, hogy ismerem. Idővel ez a kép összetört, az új kép pedig egy vesztes, lúzer, csaló valakit mutatott.
Úgy tíz évvel ezelőtt dolgoztam egy fickóval. Eleinte fantasztikus embernek tartottam, nagymenő, sikeres, milliárdos, beérkezett valakinek. Jókat beszélgettünk, tervezgettünk, nagy célokat tűztünk ki. Azután elkezdődött a munka fázisa. Dolgozni kellett, minden nap, konkrét lépéseket tenni az adott cél felé. És az a fickó, aki korábban hatalmasnak tűnt, egyre kisebbnek látszott, míg végül a róla bennem kialakuló kép az ellenkezőjére fordult, és egy ügyeskedő senkinek láttam, aki a dumáláson kívül semmire nem képes.
Az én életemben általában pozitívról indult a benyomás, és abból lett negatív. Volt fordítva is, de az a ritkább. Ismertem olyan nőt, akit kezdetben üresfejű, bugyuta cicababának tartottam, és csak apránként vettem észre, hogy mennyire józan gondolkodású, filozofikus, művelt és okos. Tizenévesen visszataszítónak, aljasnak, gátlástalannak tartottam az egyik finoman szólva rosszarcú osztálytársamat, ám amikor baj lett, csak ő nem hagyott cserben.
Felruházzuk az embereket elképzelt tulajdonságokkal. Az ember a kép alatt ritkán változik, inkább a kép alakul át – ez pedig azt jelenti, hogy más tulajdonságokkal ruházzuk fel, más tulajdonságokat tulajdonítunk neki, mint korábban.
Négy kérdésem van hozzátok.
1. Nálatok általában pozitívról fordul át negatívba a kép, vagy negatívból pozitívba?
2. Milyen tapasztalatok változtatnak a képen?
3. Vajon mekkora jelentősége van életünkben annak, hogy képzeletben különféle tulajdonságokat tulajdonítunk az embereknek? Hány embernek tulajdonítunk hatalmat, befolyást, sikert, észt, bölcsességet, szakmai hozzáértést, vagy épp ezek ellenkezőjét, miközben a valóság egészen más?
4. Mi történne, ha többé nem ruháznánk fel senkit semmilyen tulajdonsággal?
1. Nálatok általában pozitívról fordul át negatívba a kép, vagy negatívból pozitívba?
Igen. Igyekszem nem engedni, hogy az egyes rossz élmények úgy befolyásoljanak, hogy bezárjak az új dolgok előtt. Szerintem az a vég. Ha az ember önmagába zárkózik, akkor nem képes a változást észrevenni maga körül és maga nem változik az életében felmerülő lehetőségek mentén. Puszta félelem, ami csak arra jó, hogy visszatartson attól, amivé lehetnénk. Amit tanulhatnánk. Szóval igen. Ugyanabban a szituációban is képes vagyok bizalmat helyezni emberekbe, amiben már mások átvertek. S bízok benne, hogy most nem fognak. Észreveszem, ha mégis. Mivel folyamatosan nyitott elmével próbálok figyelni a lehető legtöbb elemre. Remélem fejlődöm… :)
2. Milyen tapasztalatok változtatnak a képen?
Minden tapasztalat. Folyamatosan változik a kép, akár percről percre. Ezt volt már, hogy úgy gondolták mások, hogy nincs kialakult véleményem, nem tartom magam, ahhoz, amit elhatároztam. Pedig pont ellenkezőleg. Az új információk fényében igyekszem a lehető legátfogóbb képet kialakítani minden pillanatban.
3. Vajon mekkora jelentősége van életünkben annak, hogy képzeletben különféle tulajdonságokat tulajdonítunk az embereknek? Hány embernek tulajdonítunk hatalmat, befolyást, sikert, észt, bölcsességet, szakmai hozzáértést, vagy épp ezek ellenkezőjét, miközben a valóság egészen más?
Igyekszem a képzeletet kizárni. Igyekszem mindig a tényeket figyelni. Ez már sokszor segített. Volt már hogy lelketlennek, hidegnek tituláltak. Azt mondják rólam, hogy túlságosan is racionális vagyok, pedig valójában úgy működöm, hogy a rendelkezésre álló információk alapján a lehető legtöbb szituációt igyekszem elképzelni, azokban a másik reakcióit, azok kimenetét. Ezért, ha egy társalgásban vagy bármilyen emberi kapcsolatban vagyok, akkor mindig előr próbálok 2-3 lépést végigjátszani a lehető legtöbb verzióban. Úgy látom magam előtt, mint egy dimbes dombos vidéket, nagy kőoszlopokkal, amik között kitaposott ösvények vezetnek. És figyelem merre vezetnek, ki merre tart rajtuk. Hol magasabbról tudom ezt megtenni, de amikor váratlan esemény történik, akkor hirtelen lecsökken a látótávolság és újra fel kell küzdenem magam. Ilyenkor, ha félek, az nem segít, sőt visszatart. Inkább hidegvérre kapcsolok. Ezt nevezheted a képzeletnek, de én inkább úgy gondolok rá, mint a sakkra, ahol igyekszel a másik fél lépését előre feltérképezni és variációs lehetőségeket elraktározni, hogy adott esetben már gyorsan tudj reagálni. Az emberi interakciók pedig egy szimultán sakkjátszmára hasonlítanak párhuzamosan több asztalon. Ennek nagy része intuitív módon zajlik, s a nyitottságunk vagy görcsös ragaszkodásaink közötti egyensúlyi helyzet az, amit emberismeretnek hívhatnánk. Minél görcsösebb vagy, annál kevésbé vagy hajlandó észrevenni és reagálni a változásokra. Mivel a kommunikáció tökéletlen eszközén keresztül csupán interpretációk állnak rendelkezésre, nem pedig tények. Én így képzelem el azt, amit te felruházásnak mondasz. S ekkor jön az elvonatkoztatás, a megfigyelés lecsupaszítása a tényekig, s annak összehasonlítása a többi már meglévő ténnyel, mert azok között tendenciális összefüggések fedezhetők fel, és az esetleges szituációs játékok során lehetséges útvonalak felé mutathatnak, amik megkönnyítik ha jól csinálom a predikciót, vagy éppen félrevezetnek, ha rosszul csinálom…
4. Mi történne, ha többé nem ruháznánk fel senkit semmilyen tulajdonsággal?
Csendben lennénk. És szellemileg lassan elsorvadnánk. Legalábbis számomra a kommunikáció megszűnése a szellemi ingerek elmaradásával a lehetséges fejlődés totális hiányérzetét jelenti. Szerintem a kommunikáció az egyetlen, amin keresztül tanulhatunk. Legyen szó könyvről, beszélgetésről, művészeti alkotásról, bármiről, a beáramló inputok folyamatos elemzéséből felgyülemlő tapasztalatok segítenek változnunk, ami hol a túlélésben segíthet, hol pedi csupán abban, hogy a kedvesünk kedvében járjunk.
Kicsit a korábban a testnél és a léleknél is alkalmazott hálózati analógia jut eszembe, ahol a szociális és biológiai interakcióink mátrixos működése közepette a kommunikáció jelenti az elsődleges kommunikációs protokollt, amit minden csomópont egyéni interpretációs programmal kezel, ebből a különböző értelmezés…
1. Nálatok általában pozitívról fordul át negatívba a kép, vagy negatívból pozitívba?
Nehéz ezt így fekete-fehéren megmondani. Próbálok abszolút neutrális lenni, akivel csak lehet és addig megfigyelni, amíg lehet. De mivel az emberek lassabban mutatják ki negatív tulajdonságaikat, mint a pozitívakat, az előbbi van többségben.
2. Milyen tapasztalatok változtatnak a képen?
Első benyomásként nálam erősen dominál a kinézet. Az arc és a test felépítése, kinézete, továbbá az öltözködés, a megjelenés, mind-mind olyan dolgok, amikért már megítélem az embereket (ez általában negatív). Hogy ezekből mennyire ítélhető meg ténylegesen egy ember, és hogy a “rosszarcú” tényleg rossz-e… az már más tészta. ^^
3. Vajon mekkora jelentősége van életünkben annak, hogy képzeletben különféle tulajdonságokat tulajdonítunk az embereknek? Hány embernek tulajdonítunk hatalmat, befolyást, sikert, észt, bölcsességet, szakmai hozzáértést, vagy épp ezek ellenkezőjét, miközben a valóság egészen más?
Meglehetősen nagy. De hát mit lehet tenni, mikor mindenki hazudik, nemde? :)
4. Mi történne, ha többé nem ruháznánk fel senkit semmilyen tulajdonsággal?
Ez egy jó kérdés. Pl. ha az ember valakiben bízik, elmond neki dolgokat. Ha nem, akkor nem. Na de mit csinál, ha nem gondol róla semmit? o.O
“1. Nálatok általában pozitívról fordul át negatívba a kép, vagy negatívból pozitívba?”
Én a legtöbbször erősen pozitívról indulok. Innen persze nem nehéz negatívabb felé elmenni, és bár meglehetősen komoly következményekkel járt, hogy jobban bíztam emberekben, mint kellett volna, nem fordultam át bizalmatlanná. (még.. :-D )
“2. Milyen tapasztalatok változtatnak a képen?”
Időnként elég egy rosszindulatú megjegyzés, hogy elgondolkodjak…
“3. Vajon mekkora jelentősége van életünkben annak, hogy képzeletben különféle tulajdonságokat tulajdonítunk az embereknek? Hány embernek tulajdonítunk hatalmat, befolyást, sikert, észt, bölcsességet, szakmai hozzáértést, vagy épp ezek ellenkezőjét, miközben a valóság egészen más?”
Hogy mekkora a jelentősége? Szerintem piszok nagy. Hiszen, ha rosszul ítélsz meg valakit, akkor rosszul reagálsz a tetteire is. Ez lehet egészen apró kis baki, de egészen végletes események is megtörténhetnek. Ülj be valaki mellé jeges, havas úton az autóba, akiről azt hiszed, hogy piszok jól vezet, tisztában van a saját képességeivel, és az autójával. Siessetek valahová…
Azt gondolom, hogy tökéletesen objektíven senkit nem tudunk megítélni, a tapasztalataink, előítéleteink és az elvárásaink fátylán át nézzük. Bedőlhetünk egy tudatosan felépített imázsnak is.
“4. Mi történne, ha többé nem ruháznánk fel senkit semmilyen tulajdonsággal?”
Tiszta lappal indulna az illető. Ha mindenkit a tettei után tudnánk megítélni, a saját hozzáadott tévedéseink nélkül, akkor pontos képet kapnánk róla. Megúszhatnánk csődbe ment közös vállalkozásokat, válásokat, szétszakadt “barátságokat”
1. Nálatok általában pozitívról fordul át negatívba a kép, vagy negatívból pozitívba?
Ha valaki kibeszél másokat, rosszalló és kritikus, és úgy általában megpróbál észrevétlenül elbuktatni mindenkit aki valamiben jobbnak tűnik nála, arról biztos nem lesz jó véleményem, sőt, ha tehetem nem is beszélek vele. Amúgy ezt a kivételt leszámítva többnyire pozitívból megy át negatívba, vagy marad pozitív.
2. Milyen tapasztalatok változtatnak a képen?
Nehéz kérdés, mivel tőlem is függ (hogy épp milyen a kedvem, mikor csinál valamit) és attól is, hogy neki milyen kedve van mikor velem találkozik. Ha állandóan dühösnek látom, és soha nem találkozom a felszabadult oldott állapotával akkor nem fogom egy kiegyensúlyozott boldog embernek látni. Minden a tapasztalatoktól függ amit az szűkít le, hogy hányszor és milyen belső (bennem zajló) és külső körülmények között találkozunk.
3. Vajon mekkora jelentősége van életünkben annak, hogy képzeletben különféle tulajdonságokat tulajdonítunk az embereknek? Hány embernek tulajdonítunk hatalmat, befolyást, sikert, észt, bölcsességet, szakmai hozzáértést, vagy épp ezek ellenkezőjét, miközben a valóság egészen más?
Hát ha konkrétan a kérdésre akarok válaszolni akkor szerintem pont akkora jelentősége van a tulajdonságok ráaggatásának, mint amennyire ettől a saját viselkedésünkön, vagy tetteinken változtatunk. Ha valakiben ok nélkül bízunk és emiatt veszteség vagy kár ér minket, akkor óriási jelentősége van. Ha semmin nem változtat, akkor nulla.
4. Mi történne, ha többé nem ruháznánk fel senkit semmilyen tulajdonsággal?
Akkor az történne, hogy nem vetnénk meg valakit, akit korábban lenéztünk volna és nem magasztalnánk valakit, akit korábban tiszteltünk volna valami miatt, amit tett, vagy amit láttunk tőle. Nem találnánk sem szépnek sem csúnyának, sem okosnak sem sikeresnek, sem tapasztaltnak, sem szerencsétlennek, sem jó vagy rossz apának, vagy nem találnánk tipikus üzletembernek, vagy plázacicának, vagy macsónak. Ez egyben azt is jelentené, hogy nem mondanánk rá, hogy nagyszerű ember még akkor sem, ha megmentené az emberiséget? Milyennek látnánk akkor? Mi lenne, ha nem skatulyáznánk be a környezetünket? Nem tudom. Megmondom őszintén nem tudom hogyan kell valakit olyannak látni amilyen, és nem ráaggatni tulajdonságokat, nem tudom mi a jelentősége, hogy ha nem teszem. Azt viszont tudom, hogy mi van, ha nem foglalkozom a dologgal. Ilyenkor az történik, hogy megteszem vele amit meg kell tennem. Ha sikerül sikerül, ha nem sikerül, keresek mást akivel sikerül. Erre gondoltál?
És mi lenne ha magunkat sem ruhaznank fel tulajdonságokkal?
@ Palantír:
Ez elég képtelen dolog lenne…
:hypnotized:
De ha ezt nem felruházásnak, hanem festett mozgóképnek vesszük? Vagyis olyan mint egy pillanatkép, csak mozog és festett, vagyis nem egzakt leképezése a valóságnak, csupán egy szimbólumok és formai minták alapján létrehozott reprodukció, ahol a cél nem a valóság visszaadása, hanem saját megértésünk feltérképezése. S a mozgás nem a fizikai mozgásra értendő, hanem a felfogott és visszaadott tulajdonságokra? Vagyis a képen nem az események változnak, hanem az ábrázolásuk bővül vagy éppen szűkül attól függően, hogy miként interpretáljuk.
Vagyis Duncan példáját véve, a hatalmas és magasztos ábrázolásmód egy szereplő esetében átmegy koszos csövesbe folyamatosan degradálódva?
:eek:
Vagy mi?
:sarcasm:
” Ahogyan én látom, mások megítélése azt jelenti, hogy mi magunk, képzeletben, felruházunk embereket különféle tulajdonságokkal, és amit eredményként kapunk, azt szeretjük, vagy nem szeretjük. ”
Ez szerintem is így van . Képzeletünk , elvárásaink , érzelmeink szemüvegén át nézünk másokat . Valójában nem is a másik embert látjuk hanem saját magunkat .
Duncan , Te például nagyon jó fej vagy ! :-D 8-)
” 1. Nálatok általában pozitívról fordul át negatívba a kép, vagy negatívból pozitívba? ”
Először is megpróbálom kiiktatni a szemüveget . A másik hozzáállásom , hogy kettészedem az embereket :-D . Szerintem ahhoz , hogy valamennyire objektíven lássuk az embereket , el kell fogadni hogy kettős természetű lények vagyunk .
Számtalanszor történt meg már velem , hogy csak az isteni részre figyeltem és amikor előbújt az ördög , akkor csalódottá váltam . Most már tudatosítani igyekszem magamban , hogy mindkét oldal ott van bennünk , és ha valakivel dolgom van , akkor azt próbálom megfigyelni , hogy az illető mennyire tudja a hátsóülésre ültetni az ördögét . :devil: :hammer: Ugyanis legyenek bármilyen jó képességei valakinek , ha átadja az irányítást a bennünk lévő hülyének , akkor az csak olyan mint ha lenne százmillió forintunk a bankban , de nem tudunk hozzáférni amikor szükségünk van rá .
A nagy dumás emberekkel az a tapasztalatom , hogy a tehetetlenségüket próbálják palástolni a műsorukkal . :tv:
” 2. Milyen tapasztalatok változtatnak a képen? ”
Minden kiderül amikor cselekvésre kerül a sor .
” 3. Vajon mekkora jelentősége van életünkben annak, hogy képzeletben különféle tulajdonságokat tulajdonítunk az embereknek? Hány embernek tulajdonítunk hatalmat, befolyást, sikert, észt, bölcsességet, szakmai hozzáértést, vagy épp ezek ellenkezőjét, miközben a valóság egészen más? ”
Nagyon nagy jelentősége van , hiszen a kapcsolataink meghatározzák az életünket .
És a tévesen megítélt kapcsolatok tévesen élt élethez vezetnek . A többit tudjuk … :-?
” 4. Mi történne, ha többé nem ruháznánk fel senkit semmilyen tulajdonsággal? ”
Az ítélkező , analitikus elménk ezt nem bírná ki és belepusztulna :laugh:
….és meglátnánk a valóságot :-)
A könyvet sem a borítójáról ítéljük meg…
Vagy mégis?
Kicsit olyan ez, mint a szerelem…
Szép a husikája vagy nem…
:-D
@ Bendegoose:
Az a helyzet, hogy még azok a tulajdonságok is, amiket nem te aggattál valamire, közmegegyezésből születnek. És mint ilyen nem kiegészítik, hanem behatárolják a látható képet. A tulajdonságok bekategorizálnak, a kategorizálás pedig azonosítás, ami nem mindig vezet pontos eredményekhez. Attól még, hogy valami büdös, nem biztos, hogy rossz. Vagy “nem minden arany ami fénylik“. Ha nem azonosítasz, hanem különbségeket teszel, mindent sokkal inkább elkezdesz úgy látni, ahogy az van.
1. Nálatok általában pozitívról fordul át negatívba a kép, vagy negatívból pozitívba?
Nálam általában a pozitívról fordult át a negatívba egy egy ember megítélése, vagy sokkal inkább a túlzott bizalomról az óvatosság felé tértem el a viselkedésemben. A csalódást a nagy dumások okozták, amivel egyszer-kétszer levettek a lábamról és kisebb-nagyobb veszteséget magam után hagyva távolabbra léptem, ha valamilyen kapcsolatban maradtunk is. A bizalom már nem a régi.
Most úgy látom, hogy ezek a dolgok saját magam miatt történt meg (túlzott bizalom, túlértékelés, majd annak a megvonása). Egy egy dologban úgy gondoltam, hogy más jobb, mint én, lehet tőle tanulni, lehet rá építeni (mert, ők is építhettek korábban rám). Az eredmény általában az volt, hogy tanulni lehetett ugyan belőle, rájuk alapozni, rájuk építeni azonban nem igazán. Ez a típus, amellyel nekem több alkalommal is nehézségem volt, nagyon jó beszélőkével rendelkezik és minden helyzetből ki tudja magát dumálni. Általában nagyon átlátszó (miután egy kis emberismeretre már szert tesz az ember) az, amit mondanak és sokszor annyira kínos (nem nekik, nekem!), hogy én magam restelkedem szóvá tenni a dolgot.
Nagyobb önismerettel ezek a dolgok nem történtek volna meg.
Illetve még egy valami volt, ami mozgatott, mielőtt lépre mentem. Ezek az emberi vágyak: elérni valamit, könnyebben élni, visszafordítani egy korábbi veszteséget. Ha a vágyaimmal kevésbé szalad el a ló, akkor is megtakaríthattam volna magamnak a csalódásokat.
Ezeket a régi alkalmakat követően bizony egy alkalommal az is előfordult, hogy egy nagy dumás embernek éppen a beszélőkéje miatt nem adtam meg a kellő bizalmat, amin időközben változtattam. Azaz itt a bizalom vonatkozásában a negatív irányból haladtam a pozitív felé.
2. Milyen tapasztalatok változtatnak a képen?
A tapasztalatok általában azok voltak, hogy az ígéretek nem teljesültek, a szavakat nem követték tettek, vagy nem a beígért és elvárt tettek követték. Az eközben átélt tehetetlenség érzése majd a düh változtatott a képen. Annak felismerése, hogy “megszívtam”. Negatívból haladva a pozitív fele haladva éppen az ellenkezője történt, a tettekről kiderült, hogy az illetőre lehet számítani.
3. Vajon mekkora jelentősége van életünkben annak, hogy képzeletben különféle tulajdonságokat tulajdonítunk az embereknek? Hány embernek tulajdonítunk hatalmat, befolyást, sikert, észt, bölcsességet, szakmai hozzáértést, vagy épp ezek ellenkezőjét, miközben a valóság egészen más?
A képzeletünk élénk, és jobb, ha nem erre használjuk. Ha az önértékelésünk szilárd, az önismeretünk fejlett, már nem, vagy csak ritkán esünk ebbe bele.
Attól tartok, hogy ezek a dolgok – hogy emberekről képzelgünk valami jót (vagy rosszat) – éppen a programozás miatt alakultak ki bennünk, hisz cél is, hogy becsaphatóak legyünk, mert ekkor vagyunk könnyedén kihasználhatók.
4. Mi történne, ha többé nem ruháznánk fel senkit semmilyen tulajdonsággal?
Általában tartózkodom ettől az utóbbi időben, mióta igyekszem a tudatosságomat növelni. Azóta azt látom, hogy csaknem mindenkibe mindenféle tulajdonság belefér. Nincs min csodálkozni. Az egyetlen dolog, ami segít: az elfogadás. Mivel a dolgok mozgásban vannak, bármiből bármi lehet.
Ha nem ruházom fel előre az embereket különféle dolgokkal, tulajdonságokkal, akkor érdekesen alakulnak a kapcsolatok. Jó a játék!
A kép folytatása a sport topikhoz berakott képen látható.
1. Nálatok általában pozitívról fordul át negatívba a kép, vagy negatívból pozitívba? Sajat elmenyemmel ajandekozlak meg benneteket. Utasellatot vezettem, Az uzlet elott acsorgo emberek sokasaga varakozott. Ki-ki a sajat szemetet dobalta magamelle. Amikor idom engedte mentem es soportem ossze. Egy fiatalokbol allo csoport egyik notagja a szemembe kopte a szotyi hejat. Mereg ontotte el az arcom – es a leheto legfinomabban, de megis valahogy erosen: Edesanyad nem tanitott meg, nem szegyenled, itt hagyjatok, igy kell viselkedni? stb.- Torodjon a maga dolgaval, Mi koze az anyamhoz? stb. Telt az ido, mar 800 napja minden nap dolgoztam, kivoltam merulve, igy kertem a Szosot kuldjenek ki valakit dolgozni. Egyszerre 5 fiatal erkezett, koztuk a fenti leanyzo is. Konyorgott, vegyem fel, bocsanatot kert az akkori story miatt.Higgyem el, naluk a 8 tagu csaladban senki sem dolgozik, meghalalja, ugyes lesz es sorolhatnam. Erzelmileg hatott ram, O a legjobban, felvettem.Nagyon merges volt amikor szemeteltek az uzlet elott, mindenkit leteremtett, kit szepen kit durvan.Csodas rend volt ezutan az uzletunk elott. Rengeteg poharat eltort, suta volt mindenhez, de3-4 honap alatt megszolgalta a lehetoseget, a legjobb segitsegem lett.
2. Milyen tapasztalatok változtatnak a képen?
Volt, amivel megalkudtam, volt amit ujra es ujra atbeszeltunk.Onalosagot, biztonsagot,szeretetet, figyelmet, annyit szenteltem neki, mint a csaladtagjaimnak.Kinyilt, hatarozott lett, es megbizhato.
3. Vajon mekkora jelentősége van életünkben annak, hogy képzeletben különféle tulajdonságokat tulajdonítunk az embereknek? Hány embernek tulajdonítunk hatalmat, befolyást, sikert, észt, bölcsességet, szakmai hozzáértést, vagy épp ezek ellenkezőjét, miközben a valóság egészen más?
Honapok teltek el ragyogo, megbizhato munkatarsammal. Egy reggel osszeestem az uzlet elott. Korhazba kerultem, megoperaltak. Kertem tudna-e plusz penzert teljes munkaidoben dolgozni, amig labadozom. Jaj nagyon boldog volt. Felhivott a szallitom egyik delelott, hova tegye le az arut, mert zarva az uzlet. Jottek a hazudozasok, a mellebeszelesek. Sajat felelossegemre kijottem a korhazbol, lementem az uzlet kulcsaiert. A standunk nagyon nem stimmelt. Az uzletben injekcioztam magam, munka kozben. Megjelent egy rendor, arra kert menjek be hozza, ugyanis feljelentett a dolgozom, hogy tulhajszoltam.Lefoglaltak a konyvelonel az osszes papirom, rabositottak a rendorsegen. Elfogyott az erom, jogikepviselot kertem es fizettem.Elfelejtett elszamolni,berletidijat,konyveloidijat,szallitokat fizetni,Bezartam az uzletet.Felruhaztam, vagy meggyozodtem, vagy a kenyszer hatasa miatt, de megbiztam benne. Abban a helyzetben, amikor vallalom, hogy nem zarom be az uzletet, akkor nincs sok megoldas.
4. Mi történne, ha többé nem ruháznánk fel senkit semmilyen tulajdonsággal?
Mindenfele tarsas, vagy szemelyes sajat, csaladi barmilyen kapcsolat alapfeltetele, a kolcsonos bizalom. 55 eve gyakorlom. Amikor nem hiszel a masikban, es senkiben, akkor maganyos leszel, cel nelkuli, befele fordulo. Egyedul maradsz a nap minden orojaban, a problemaiddal, es kizarod annak a lehetoseget, hogy eselyt adj a boldogsagra, a sikerre. Ujra es ujra bizom, hiszek, felruhazok, odagondolok jo tulajdonsagokat. En ilyen vagyok.
1. Nálatok általában pozitívról fordul át negatívba a kép, vagy negatívból pozitívba?
A csalódásaim miatt tudatosan alakítottam át magam ebben. Ma már semlegesen kezdek, innen nehezen mozdulok el, egy-két dolog miatt még nem megyek el se + se – irányba.
2. Milyen tapasztalatok változtatnak a képen?
Vannak dumagépek, pofázni mindig egyszerűbb mint letenni valamit az asztalra. Vagyok már annyira bölcs vagy öreg, hogy senki iránt ne lelkesedjek azelőtt, hogy letett volna valamit az asztalra. Az sem érdekel, hogy máshol mit vitt véghez, csak az, hogy közösen mit.
3. Vajon mekkora jelentősége van életünkben annak, hogy képzeletben különféle tulajdonságokat tulajdonítunk az embereknek? Hány embernek tulajdonítunk hatalmat, befolyást, sikert, észt, bölcsességet, szakmai hozzáértést, vagy épp ezek ellenkezőjét, miközben a valóság egészen más?
Meghatározó jelentősége van. Út a pokolba.
4. Mi történne, ha többé nem ruháznánk fel senkit semmilyen tulajdonsággal?
Belső béke?
@ haromemelet:
Pár éve hoztam egy szabályt magamnak a hasonló alakok miatt. Amiről nincs írás, az nem létezik. Írjon mailt, írjon smst, az is számít. Aki nem hajlandó ezekre, bármire hivatkozva, az mehet. Egyik ember szava a másikkal szemben patthelyzet.
nekem mindegy hogy valaki milyen kiváló és nagyszerű meg tökély ha nincs szép popója nem érdekel
és nekem mindegy hogy valaki milyen aljas és szemét beteg állat ha szép popója van érdekel
“…bennem kialakuló kép a viszályára fordult…” :-D Viszályára? Milyen frappáns szóvicc ez így, találó.
1. Nálam általában pozitívról negatívra fordul át a kép. Sajnos ritkább esetben, de azért előfordul ennek a fordítottja is. Ennek nagyon tudok örülni.
2. Milyen tapasztalatok változtatnak a képen? Általában problémák felbukkanása. Kiderül, hogy az illető akár csak egy apró nézeteltérés vagy felmerülő nehezebb helyzetre hogyan tud reagálni. Ilyenkor eléggé könnyű hatalmasakat csalódni.
3. Szerintem ennek sajnos jókora jelentősége van. Hajlamosak vagyunk először a hírverésnek hinni, a PR-felhőnek, aztán jön a valóság, a termékek (vagy annak hiánya). Ha objektíven tudnánk megítélni másokat, akkor lehet, egészen másokkal barátkoznánk: a “jófejeket” dobnánk és az elsőre kevésbé szimpatikusakat lehet, hogy inkább “megtartanánk” és együtt dolgoznánk velük.
4. Talán nem érne annyi megrázkódtatás.
1. Nálatok általában pozitívról fordul át negatívba a kép, vagy negatívból pozitívba?
Nekem 5 perc elég arra, hogy valakiről eldöntsem szimpatikus é vagy nein.
2. Milyen tapasztalatok változtatnak a képen?
Háát két hatalmas mell és ügyes nyelvjáték meggyőző tud lenni :-)
3. Vajon mekkora jelentősége van életünkben annak, hogy képzeletben különféle tulajdonságokat tulajdonítunk az embereknek? Hány embernek tulajdonítunk hatalmat, befolyást, sikert, észt, bölcsességet, szakmai hozzáértést, vagy épp ezek ellenkezőjét, miközben a valóság egészen más?
Kiskoromban rengetegnek. Aztán felnősz és rájössz ugyan azokat az embereket látod mint rég csak a lényeget is észreveszed és látod az embert a gondjaival érzéseivel és a sok sz@rságával…
4. Mi történne, ha többé nem ruháznánk fel senkit semmilyen tulajdonsággal?
Olyan lenne mintha egy kriptonit darabbal a markodban megközelítenéd üagát Supermant….és mi lenne? Többé nem lenne Superman….
Pont a napokban tapasztaltam meg ezt. Van egy munkatársnőm, aki profi szakember hírében áll a cégben. És annyira ott volt ez a “felhő” körülötte, hogy sorra elutasítottam illetve figyelmen kívül hagytam a tényeket vele kapcsolatban. Egészen addig, amíg az arcomba nem kaptam a valóságot, a magam kárán.
Visszatérően előfordult, hogy egy-egy ügyfél tudomásomra hozta, hogy az illető nem intézett el neki valamit, nem válaszolt az E-mailjére, nem hívta vissza, nem csinálta meg, ami munkahelyi kötelessége vagy csak késve. Ezekre mind azt kaptam, hogy “dehát nem, nem ő a hibás, az ügyfél hülye, az adott közület elszúrta” stb. Én ezt következetesen be is vettem. Sőt, még egy alkalommal gyakorlatilag ki is álltam mellette egy másik munkatársammal szemben (amikor éppen neki nem csinált meg valamit), de nem értem miért.
És félelmetes, hogy annyira igaznak vettem ezt a (számomra) minden alapot és tapasztalatot nélkülöző állítást, hogy gyakorlatilag nem fogtam fel, hogy MINDEN tényező ellene szólt, kizárólag a szóbeszéd nem.
Durva. :-(( Az emberismeret nagyon fontos.
Érdekesen és jók a meglátásaid.:)
1. Nálatok általában pozitívról fordul át negatívba a kép, vagy negatívból pozitívba?
Az a helyzet, hogy ott van a bizonyos első benyomás. Van, aki kifejezetten szimpatikus, van aki meg “ki van zárva” eset. Tehát utána jön a többi. Ez sajnos így van, nincs mit szépíteni a dolgon. A legtöbb ember közömbös. A fontos az, hogy én akarok-e tőle valamit, vagy sem. Ez pedig csal az első pillanat után derül ki. Ez a kiindulás a hozzáállást tükrözi. Kiről, mit gondolok….
Aki bejön, annál pozitívból indulok, aki nem jön be, annál negatívnál, és keményen kell neki dolgoznia azon, hogy megforduljon.
2. Milyen tapasztalatok változtatnak a képen?
Mit mond, tesz, milyen hozzáállást mutat felém.
3. Vajon mekkora jelentősége van életünkben annak, hogy képzeletben különféle tulajdonságokat tulajdonítunk az embereknek? Hány embernek tulajdonítunk hatalmat, befolyást, sikert, észt, bölcsességet, szakmai hozzáértést, vagy épp ezek ellenkezőjét, miközben a valóság egészen más?
Ez biztos, hogy így van. Egy csomó gondolat van az ember fejében, és ennek alapján ítélünk, ha kell, ha nem. Az ember szinte biztos, hogy képtelen csak azt látni, ami van a valóságban. Sok az odaképzelt vélemény.
4. Mi történne, ha többé nem ruháznánk fel senkit semmilyen tulajdonsággal?
Akkor tényleg mindenki kaphatna egy lehetőséget, és talán jobb lenne a világ.
Persze nagyobb lenne a sérülés veszélyes is, mert ha egy rossz szándékú ember áll veled szemben, akkor védtelen vagy. Így nagyon jó lenne egy olyan tudás, amely alapján ki tudnál szűrni az első percek után – de nem “megérzésből” – hogy a másiknak mik a szándékai, milyen érzelmi állapotban van, mire számíthatsz tőle?
Ahogy mondani szokás: az emberismeret fontos. De olyan kellene, ami elég hatékonyan működik, és kicsi a “hibaszázalék”. :)
vilko barnabás főtitkár írta:
Azért az remélem nem mindegy, hogy fiú -e, vagy lány… :-D ;-)
Paloca írta:
Mit ér meg nekünk ez a jobb világ?
Paloca írta:
Vágyunk a jobb világra ugyanakkor az ember fél az embertől, ezért mindent be akar biztosítani, ezért inkább nem vállalja a sérülés lehetőségét. A félelem a legfőbb gát.
Mindaddig amíg a sérülés lehetőségét nem vállaljuk fel, nem tudunk meg az életről semmi fontosat.
Helló Duncan!
Ez egy jó témakör! Nekem hasonlóan olyan tapasztalataim voltak eddig,mint neked. Én ahogy megismerek embereket, mindig próbáltam és most is próbálok olyan képet adni, amely nem a tetteim, hanem lelki beállítottságom miatt kedvelnek meg és ez miatt hamar kiderül, hogy akarunk e egymástól valamit, vagy csak a 3 lépés távolságból örülünk egymásnak. Nem tárulkozom ki annyira, hogy manipuláljon, de nem is keltek olyan képet, aki nem partner, ha kell.
Aztán vannak olyan barátaim, akire egy időben számíthattam, most nem, mert megváltozott minden. Vannak olyan barátok, akik az életem egyes területén barát, a többiből nem veszi ki a részét, de én se nála.(pedig jó lenne).
Aztán van 1-2 barát, akivel lehet, hogy sokáig nem találkozom, de mégis bármikor bármiben ott vagyunk. Ezek a barátok gyerekkorból származnak, már nem is annyira barátok, mint családtag, testvér.
Hát a lényeg, amit sajnos a te regényeidben nem találok, a család. Nekem ott van, segít és bármikor bármiben feltétlenül. Amikor nem kell segítenünk egymásnak, akkor viaskodás zajlik, de a segítségre mindenki ugrik és ott van.
1. Nálatok általában pozitívról fordul át negatívba a kép, vagy negatívból pozitívba?
Is-is. Külsőre is ítélek.
2. Milyen tapasztalatok változtatnak a képen?
Mit mond és hogy mondja. Miért mondja, mikor időzíti azt, amit mond. Aztán amit tesz.
3. Vajon mekkora jelentősége van életünkben annak, hogy képzeletben különféle tulajdonságokat tulajdonítunk az embereknek? Hány embernek tulajdonítunk hatalmat, befolyást, sikert, észt, bölcsességet, szakmai hozzáértést, vagy épp ezek ellenkezőjét, miközben a valóság egészen más?
Akkora a jelentősége, amekkora időt és energiát felemészt az, hogy a valódi arcát meglássuk, amely csak a mi szempontunkból valódi, mert lehet, hogy van akinek oda teszi magát.Lehet, hogy 1000nek nem,de 1nek igen.
4. Mi történne, ha többé nem ruháznánk fel senkit semmilyen tulajdonsággal?
Türelmesek lennénk, de türelemre nincs idő. Vagy érdektelenek és akkor meg semmit nem ér az életünk.
Véleményem és tapasztalatom szerint!
1. Nálatok általában pozitívról fordul át negatívba a kép, vagy negatívból pozitívba?
Volt ismerősöm, akivel elkezdtünk együtt dolgozni, és évek alatt, lett egyre rosszabb a helyzet, etikátlanságok, és költekezések, de borzasztóan nagy dumás volt, mai napig az, és hónapokig tartott meglátni, mi az ami van, míg képesek voltunk leszakadni róla, nem elhinni amit mond.. 8-) Ciki, de jó beszélőkéje volt.
Alapvetően mindig a pozitívat nézem, utána csalódások.
Jó pap holtig tanul. -verziót művelem.
2. Milyen tapasztalatok változtatnak a képen?
Tényleges viselkedés, ha látom azt, hogy tesz valami jobbat, mint korábban akkor megváltozhat a rossz véleményem iránta. De most így hirtelen nincs ilyen ember. Nem olyan könnyen változnak az emberek, rosszból jóba.
3. Vajon mekkora jelentősége van életünkben annak, hogy képzeletben különféle tulajdonságokat tulajdonítunk az embereknek? Hány embernek tulajdonítunk hatalmat, befolyást, sikert, észt, bölcsességet, szakmai hozzáértést, vagy épp ezek ellenkezőjét, miközben a valóság egészen más?
Előre vetítjük a bizalmat a másik felé, ha valamilyen jó tulajdonsággal ruházzuk fel, ezzel egyfajta elvárás lesz a másik embertől, amit ha ő ismer, mit várnak el tőle és megtud felelni, felnőhet az elváráshoz. Ez optimális esetben jó.
De ugyanez fordítva, bizalmatlan vagyok rossz dolgok megléténél egy embernél, és ha az illető tudja úgyis rossz vagyok, igazán nem számít még egy kis rossz, mindegy lesz.. a kocka el van vetve.
Rendkívüli jelentősége van, mit tulajdonítunk másnak, teljes mértékben befolyásolja mindennapi életünket.
4. Mi történne, ha többé nem ruháznánk fel senkit semmilyen tulajdonsággal?
Talán azt látnánk ami ő valójában, nem ruháznánk, csak figyelnénk mit mond, mit tesz, és az alapján döntünk. Könnyebb lenne a világ, őszintébb, varázslatosabb.
Nálatok általában pozitívról fordul át negatívba a kép, vagy negatívból pozitívba?
Pasiknál általában pozitívból negatívba, csajoknál általában negatívból pozitívba.
Milyen tapasztalatok változtatnak a képen?
A cselekvés. Mondani bármit lehet, nem kerül semmibe. A legnagyobb pofára eséseim azokkal volt, akiknek a leglehengerlőbb volt a fellépése. Óvatos lettem. Ha látok egy teátrális zajos belépőt, tudom, hogy a páváskodás mögött egy szürke kisegér van. Akinek ilyen fontos a hatás, az rejteget valamit.
Vajon mekkora jelentősége van életünkben annak, hogy képzeletben különféle tulajdonságokat tulajdonítunk az embereknek? Hány embernek tulajdonítunk hatalmat, befolyást, sikert, észt, bölcsességet, szakmai hozzáértést, vagy épp ezek ellenkezőjét, miközben a valóság egészen más?
Nagyon nagy a jelentősége. A saját álomvilágunkban élünk.
Mi történne, ha többé nem ruháznánk fel senkit semmilyen tulajdonsággal?
Jó lenne. :D
Anyaggyűjtés? Hát legyen!
1.Szociálisan érzékeny vagyok az emberek iránt, ezért csak jót tudok feltételezni. Tehát, nálam is pozitívként indul a benyomás. Mára elmondhatom, igen, megtapasztaltam a negatív elhajlásokat. Csalódtam barátokban, ismerősökben, rokonokban. Aztán továbbléptem, de alaptermészetemnél fogva nem tudtam felejteni, a három lépés távolságot évek múlva is megtartottam. Viszont, nem adtam fel, nem tántorított el semmi, hogy embereknek újra és újra megadjam a pozitívumok feltételezésének lehetőségét. De!! Annyira könnyen, időnként felelőtlenül alkotjuk a véleményeket. Mi a helyzet „házunk táján”? Miért beszélünk lelkesen arról, hogy kiben, hogyan, mennyire csalódtunk? Önmagunkba mikor nézünk? Azon, szívesebben továbblapozunk…
2. A képen csak az idő tud változtatni, illetve az, ami velem is megtörtént, csalódást okoztam. A rólam kialakult kép eltorzult néhány ember szemében. Kollégák, kolléganők, ismerősök kiegyensúlyozottnak, életvidámnak tudtak. De nem azért, mert mást mutattam, mint ami vagyok. Nem. Egész egyszerűen magánéleti problémáimat nem osztottam meg másokkal. (Rájöttem, lelki problémáim testi tüneteket okozott. Mindenem fájt, legfőképpen a hátam. A döntést sok év után határozottan meghoztam. ) Ezek után, amikor 4 évvel ezelőtt bejelentettem, hogy válni fogok, sőt mi több, kisvárosból Budapestre költözöm, támadtak és kritizáltak. Magyarul szétromboltam a világukat, csalódtak bennem, majd hátat fordítottak. Én pedig járom a saját kis utamat azóta is. Köszönöm jól vagyok, de ez már senkit nem érdekel. Azokon a bizonyos állomásokon vannak újabb felszállók, akikkel újabb barátságok köttetnek. Nem vagyok egyedül, de mégis bánt, hogy a régiek ítélkeztek, elítéltek. A megítélés mindenkire vonatkozik. Akár pozitív akár negatív tulajdonságokkal ruházom fel az illetőt. Viszont a sokat emlegetett, csalódások okozta negatív benyomás esetén, hajlamosak vagyunk az ítélkezésre. Az adott személyt elítéljük. Azt hiszem el is jutottam a 3. illetve 4. kérdéshez.
Olyan világban élünk, ahol mindenki fotókat készít, ilyen-olyan fényképezőgépnek nem igazán mondható kütyükkel. Azt látom eközben, hogy az emberek elfelejtik megélni a pillanatot, egyáltalán elfelejtenek élni. Mindezt azért írom, mert az egyik fő forrás napjainkban, hogy ítélkezzünk fotók alapján.Ebből következik,hogy ferde képeket alkotunk. Véleményem szerint van jelentősége, hogy embereket különböző tulajdonsággal ruházzunk fel, egészen addig, amíg azt, saját magunk megelégedésére „gyártjuk”. Abban a pillanatban, amikor ezt harmadik személlyel megvitatjuk, már az egyéni elképzeléseiknek igyekszünk teret adni. Próbáljuk meggyőzni az általunk kialakult képről, legyen az jó vagy rossz. Nos, ettől a momentumtól érzem meddőnek ezt az egészet. Bennünk emberekben van egy közös vonás, egyediek vagyunk mindannyian. Nem a mi dolgunk az ítélkezés. Viszont az IDŐ nagy úr. És, hogy visszakanyarodjak saját kis történetemhez, a kígyót-békát kiáltó kollégáimról a következők derültek ki: Ketten, közvetlenül utánam elváltak. Egy másik, elvesztette a munkáját. Még sorolhatnám, de semmi értelme. Ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy én ebben hiszek. Észre kell venni a nyíló virágokat, az IDŐ begyógyítja a sebeket,másképp látunk dolgokat és az évek múlásával gazdagodik bölcsességünk.
Az én emberismeretemben való csalódásaim sodrása is zömmel + → ‒ irányú, különösen akkor, amikor valakiről azt sejtettem, hogy ő az, akivel valami nagyon gyümölcsöző együttműködésbe kezdhetünk. (1)
Eddigi legdíszesebb 3 ilyen tévedésem összesített eredménye legalább 25 millió HÚF (HÚ de Fasz vagy) bukta. Három fekete mágus csapdájába futottam bele, akik a jótét lélek jelmezét viselték, és én elhittem nekik, hogy tiszta jó szándékból segítenek a saját tehetségeim és a vágyim céljaihoz vezető útak felismerésében. Eközben ők saját anyagi jólétük bővítésére használtak fel engem. Nem hallgattam az intuicióimra, nem engedtem szóhoz jutni az emberismeretem, és csak a visszafordíthatatlan rossz döntéseket követő veszteségek “fényében” ismertem fel kik bújtak bele a jelmezbe. (1, 2,3)
A “civilizált” világ embere már szinte az anyatejjel szívja magába a kaméleoni “alkalmazkodás” trükkjeit, és amint eléri a felnőtt méretet, napi 8-16 órát tölt a “munkában” illetve az “üzleti életben”, ahol aztán vérévé válik a színlelés, és annyira ráégnek a képére a különféle álarcok lenyomatai, hogy azok rezgéseit össze is téveszti az életenergiával.
A jelenség egyik oka, hogy szinte senki nem abból él meg, amire hivatva van, a másik, hogy félelemvezérelt döntéseinek, viselkedésének egyetlen célja a megfelelés a pénz vagy egyéb előnyök reményében, a harmadik, hogy rengetegen sínylődnek a kétszeres önleértékelés drámájában, és ők azok, akik hihetetlen lendülettel, határozottsággal és nagy hatású mondókákkal bírnak, mindent tudnak – valójában leginkább azt, hogy neked milyen duma jön be – , mert kényszeresen vágynak a külső elismerésre, csodálatra, vállveregetésre, a belső önértékelési hiány pótlásaként.
A játszma lényege, hogy az illető ráérez (ebben ki is merül intuitív készsége) arra, hogy te milyennek szeretnéd őt látni, és megfesti neked a képét (az is lehet, hogy valamennyire tényleg ilyennek hiszi magát). Te meg felfedezni véled benne egy részét annak, amit keresel (vagy azt hiszed, hogy ilyenre vágysz), és a többit te magad fested hozzá. így kettesben, vállvetve – részben tudat alatt, részben tudatosan – festitek meg az összképet egy fiktív egyéniségről. Néha persze előfordulnak ‒ → + irányú tévedések, többnyire azért, mert a szereplőben van egy fajta nyers szókimondóság, öntörvényüség, különcség, tapintatlanság, fittyet hány a szokásoknak, az elvárásoknak, a tekintélyeknek, és ezzel a sokszor kellemetlenül szúrós őszinteséggel összefüggésben, egyszerűen örömét lelheti abban, hogy valakinek javára váik a tevékenysége. Színjátékra hangolódott elménk nehezen ismeri fel az ilyen emberben azt, akit keresett, ez adja a ‒ → + irányt, ha valamelyest felismeri. Nem is az elme, hanem az intuició vagy a kialakult helyzet kényszere adja a felismerést. (1,2)
Igen, az utóbbi jó 3 és fél ezer évben arra nevelnek minket (a teista- vagy ateista materialista szócsöveken keresztül), hogy kizárólagosan azonosuljunk a fizikai test, az érzelmek és a racionális elme keverékével, ami a “káosz által egyszeri használatra összetákolt lélekvesztő”. A lélekvesztés annyira jól sikeredett, hogy sokunknak esze ágába sincs felvenni a “telefont” és szóbaállni a nemlétezőnek hitt lelkével, az intuitív csatornát formáló szikrák “telefonvonalán” keresztül. (2)
Az emberismeret egy teljesen intuitív adottságként fejlődhetne ki, ha felismernénk és figyelembe vennénk az intuicióinkat. Az emberismeret hiányából erednek az ártó, betegítő kapcsolatok a magánélet, a munka és az üzlet világában. (4)
A racionális elme egy betanított munkás, csak a már kész recepteket tudja végrehajtani. Új receptek csak az intuiciókból születő új gondolati formákból keletkezhetnek. A racionális elmét csak a receptek végrehajtására kéne használnunk, egyébként meg leszállni róla, és falhoz támasztani, mint a biciklit. Az intuiciók hozzák létre az új recepteket (az új fajta helyzetek kezeléséhez), és választják ki a már meglévőkből a célravezetőt. Másképpen mondva, a félelemmel sokkolt racionális elme helyett, minden döntésünket az intuicióinknak kellene vezérelni, és akkor csalhatatlan ember- és helyzetfellismeréssel lennénk megáldva – még magunkat is felismernénk. Amilyen mértékben működik az emberismeretünk, olyan mértékben válik feleslegessé tulajdonságokkal felruházni másokat vagy magunkat, vagyis létrehozni a jelmezt bentről kifelé nézve, és kintről befelé nézve. (2-4)
Az álarcos bál a rendszer főtartó pillére. Amig bekötött szemmel, vakegér módjára ténfergünk a labirintusban, és egyetlen vágyunk, hogy bármiáron megtaláljuk, és magunkévá tegyük a darab sajtot, a rendszer gazdái nyugodtan alhatnak.
annamari írta:
Akkor nálad nem jönne be a Mystery method? :-) :-) :-) :-) :-)
aelod írta:
Egy elvesztett fogadás miatt ezen a nyáron el kell mennem egy ilyen tanfolyamra. :(
Duncan Shelley írta:
Ezé’ nem kell fogadni látod? Úriember biztosra nem tesz :-)
Ezek nem épp olcsó dolgok…
@ aelod:
Mielőtt elkezdtem írni A félelem ízét, fogadtam valakivel, hogy milyen lesz az Elméhez képest. Én azt mondtam, hogy sokkal jobb lesz, ő meg azt, hogy nem lesz olyan jó. Megírtam, szerintem sokkal jobb lett, mint az Elme gyilkosai, de szerinte egy hajszállal az elme lett jobb. Mert ugye szubjektív ízlés…
Vesztettem, ezért el kell mennem erre a tanfolyamra. Ha nyerek, a vesztes megy Grönlandra, és lefényképezi magát a könyvvel.
Amit a tanyanyagról hallottam, az alapján azt gondolom, hogy egy nőgyűlölő baromság. De majd meglátom.
Duncan Shelley írta:
Ahány ház annyi teáskanna….am. figyelj mert mély nyelvcsapások következnek :laugh: mind2 mű érdekfeszítő sztem, nekem is az utóbbi jobban tetszik egy hajszállal de lehet azé mert újabb az élmény ( nemrég olvastam el ).
Az hogy a Mystery method nőgyűlölő baromság lenne cáfolnám, amennyiben olvastad a the game könyvet, az nem gyűlölet ha minél többet elfogyasztasz vmiből amit szeretsz teszem azt szereted a fánkot és naponta megeszel több tucatot. Akkor gyűlölöd a fánkot vagy szereted?
:-)
aelod írta:
Nem arról szól, hogy hogyan tudod elhitetni a nővel, hogy te vagy az alfa hím?
Egyik sem, akkor fánkfüggő vagyok.
Duncan Shelley írta:
Részben, de ez egy játszma és a saját értékeidre kell összpontosítani azzal imponálni és megtanulni játszani.
Mystery és Style-t többen lemásolták, hogy ez a tuti recept és sok kis kopasz meg szörmecilinderes festett körmű klón rohangált az utcákon…
@ aelod:
Az van, hogy nekem annyi jó tulajdonságom sincs, mint Torrentének. Ez baj? :D
Duncan Shelley írta:
Hú ember Torrente egy idol :-) nem is lehet annyid mint neki.
aelod írta:
Nekem nem jön be ez az önelégült hímringyós stílus, rocker tini csajoknál lehet, hogy bejön.
Komoly pozícióba nem vesznek fel olyat, akinek nagyon kell az állás, olyat vesznek fel, akinek elvárásai vannak a cég felé, aki figyel, kérdez, érdeklődik, feltételeket szab, azt tudja mondani, hogy köszönöm, ez nekem nem felel meg és elmegy. Képzelj el egy férfit, aki úgy beszélget egy neki tetsző nővel, hogy “érdekes, de még nem tudom, hogy akarom-e”. ;-)
@ Duncan Shelley:
Én is az újra szavazok. Nina okosabb, mint bárki a klánban, Shub-Niggurath és a Szellem veszélyesebb, mint bárki a ninják közül. A kihívás Az elme gyilkosaiban nagyobb, ez igaz. Nem, ebben nem vagyok biztos. Darla rendszere sokkal hatalmasabb és erősebb, mint az idegenek, de ott volt belső ember Andan bácsi, Nina a semmiből indult ki és úgy fejtett meg mindent. Annyi nyom volt az elején, hogy nincs semmi nyom.
annamari írta:
Nem kell elképzelnem, én mindíg így viseltetek…ha a nők saját fegyverét fordítod ellenük lefagynak és azt kárdezik magukban, ki ez a fickó, nem tudom de érdekel…
Tapasztalataim szerint inkább pozitívról negatívba fordult a kép. Bár pont 2 napja, volt egy kellemes csalódásom is ebben a témában.
Az illető magatartása vagy hajlama változtat a képen. De inkább a magatartása. Szerintem az a baj, hogy egyrészt elképzeljük a másikat valamilyennek, másrészt pedig beskatulyázzuk és az alapján ítélkezünk felette. Messzevonó következtetéseket hozunk minimális magatartásforma alapján.
Há ezt nem tennénk, akkor maradna a mesztelen valóság 8-)
Na mik vannak…
http://www.origo.hu/techbazis/20130607-a-luxusjacht-mar-nem-meno.html
Duncan Shelley írta:
Valahogy olyan ismerősnek tűnik ez az elképzelés :D
@ aelod:
Hát ö izé…
http://mysterymethod.hu/
1. Nálatok általában pozitívról fordul át negatívba a kép, vagy negatívból pozitívba?
Általában másba fordul át. Kapok egy első benyomást, aztán pedig az első után jön a többi, ami már a megismerés felé visz. Ettől MÁS lesz az elképzelés az illetőről.
De én alapjában nagyon elfogadó vagyok, és hajlamos vagyok jót feltételezni, ha elsőre szimpi valaki.
Az egyik kolléganő szimpi volt, aztán ahogy jobban megismertem, meg együtt dolgoztunk, már nem volt annyira az, aztán meg amikor buliztunk együtt, akkor megint szimpi volt.
2. Milyen tapasztalatok változtatnak a képen?
Hát a hozzáállása valamihez, hogy mennyire hasonlóan reagál dolgokra, mint én. Ha nagyon másképp reagál le egy szitut, akkor kevésbé lesz szimpi.
Bementem a konyhára, és megkérdeztem a főszakácsot, hogy mi lesz a kaja. erre elküldött a halál f…..ra, finoman szólva, ordibálva.
Na most, érthető módon, a megfelelő helyre helyeztem őt a fejemben (és azóta se sikerült kimozdulnia onnan nálam…).
Tahónak született. Majd húz legközelebb egy másik lapot.
3. Vajon mekkora jelentősége van életünkben annak, hogy képzeletben különféle tulajdonságokat tulajdonítunk az embereknek? Hány embernek tulajdonítunk hatalmat, befolyást, sikert, észt, bölcsességet, szakmai hozzáértést, vagy épp ezek ellenkezőjét, miközben a valóság egészen más?
Nagy jelentősége van, hogy mit képzelünk a másikról.
Hiszen az alapján döntjük el, hogy a továbbiakban is folytatjuk-e a kapcsolatot vele (akár kollegális, akár akármilyen) vagy nem.
4. Mi történne, ha többé nem ruháznánk fel senkit semmilyen tulajdonsággal?
Azt hiszem, nem az a lényeg, hogy mi történne, hanem hogy Miért történne?
Ha senkit nem ruháznánk fel semmilyen tulajdonsággal, akkor az azt jelenti, számomra, hogy nem érdekel, és annyira se foglalkozok vele, hogy ránézzek.
Az közömbösség, érdektelenség, és hát valamiféle zombi-féle szimbiózist hozna magával.
Duncan Shelley írta:
– Megközelíts BÁRMELY nőt az elutasítás félelme nélkül?
– Tudd PONTOSAN, hogy mit mondj ahhoz, hogy vonzalmat ébressz irántad?
– Egy nő olyan JELEKET adjon neked, hogy azonnal meg akar CSÓKOLNI téged?
– Megtudd, amikor egy nő érdeklődést JELEZ feléd?
– Olyan történeteket mondj neki, amelyek FELIZGATJÁK őt olyan magasságokba, amiket előtte elképzelhetetlennek tartott?
– MIKOR hívj fel egy nőt és MIT mondj?
– Tudd, hogyan kezeld azt, hogy egyszerre TÖBB nővel randizol egyidejűleg?
– Irigyeljenek a barátaid a nő miatt, akivel jársz?
És ezt mindet csupán 12960 Forintért visszafizetési garancia mellett tálcán nyújtja át nekünk Erik von Markovik (Mystery) ?!!!!!!!!!!!!!!!
Tényleg működik, máris vonzódok a pasashoz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A probléma ott van, hogy nekem a faterom egyszer azt mondta, hogy mindig a nő választ.
Laktam egyszer 3 hétig a nyóckerben (Leonardo da Vinci utca) albérletben. A házban, az utcában, de még a metrómegállóig vezető úton sem találkoztam fehérbőrű egyénnel, de olyannal sem, aki szép bronzos barna színét azon a nyáron szerezte. A környéken csoportosan, szinte hordákba verődve jártak a cigánygyerekek, állandó volt a balhé és a hangzavar, de nem ezért költöztem el végül.
Oda azért mentem, mert nagyon olcsó volt, de viszonylag jól berendezett, közel az egyetemhez. Mikor egy ismerősöm megkérdezte, hogy nem félek-e ott mászkálni egyedül, viccesen csak annyit mondtam: Mitől? Én vagyok a legsötétebb alak a környéken. :-) Tényleg nem féltem. Azelőtt nem csak jó tapasztalatom volt a cigányokkal, de engem sosem bántottak és valahogy mindig kijöttem velük. Most is abban bíztam, hogy ha én normálisan viselkedek velük, akkor ők is úgy fognak velem. Természetesen jártam keltem közöttük, köszöntem és mosolyogtam a szomszédokra, de azért nem kerestem a társaságukat.
Ez egy elég hideg februári eleji időszakban történt. Már az első nap gondom támadt a bojlerrel, (egyszerűen nem akart bekapcsolni), pedig meleg víz nélkül elég nehéz nagytakarítást csinálni. Nem nagyon értem rá szerelő után futkosni, ezért azt csináltam, amit a vidéken megszoktam, megkérdeztem a szomszédot, nem tud-e egyet ajánlani. Vézna, beesett arcú, fogatlan roma pasas volt, de mázlimra épp villanyszerelő volt a sógora, aki megígérte, hogy fél óra múlva ott lesz és segít. 10 perc múlva csengetett, megnézte a masinát, valamit buherált a kapcsolóval és már kész is volt. És nem volt hajlandó elfogadni egy forint sem, mert mégis csak a „szomszédasszony” vagyok.
Másnap újabb kalandban volt részem. Épp ablakot mostam, amikor az udvaron megjelent egy nagydarab, hófehér öltönyös alak piros nyakkendővel, bordó lakkcipőben és elkurjantotta magát: Ide az összes szarházi anyaszomorítóval! A körfolyosó megtelt emberekkel, akik félve pislogtak és bátortalanul elindultak lefelé a lépcsőn. „Mit hallok?” kezdte fennhangon az öltönyös- „Hogy nem fizetitek a felújítást? Hát hogy néznek ki ezek a lépcsők és a gang, na meg a ház? Egyszer rátok fog omlani, aztán az lesz a tiétek.” Ekkor odafordult az egyikhez, aki épp lejött az udvarra: „ Te meg Józsi, úgy hallom megverted a feleséged? Hát mit képzelsz te? Hozzám jönnek a rendőrök, engem zargatnak, hogy beszéljek a veled. Elő ne forduljon még egyszer. A nagy, magas, tagbaszakadt Józsi meg csak bólogatott. Az öltönyös még kiosztott pár utasítást, aztán sarkon fordult és akkora „Kezit csókolom „-ot köszönt oda nekem, hogy azt hittem kiesek az ablakon. Így ismerkedtem meg a helyi cigánykirállyal (valami vajdaszerű).
Szóval a lakóközösséggel soha nem volt bajom, még a nyóckerben sem. Bár nem töltöttem ott valami sok időt, mert a konvektor is beszart, a hősugárzó meg zabált az áramot, ezért inkább kerestem más megoldást.
(Eredetileg A város igazi arca cikkhez készült a hozzászólás, de ez most túinvan és it jobban mutat. Oda majd írok az árvízről egy szösszenetet.)
Alex írta:
Ez nem probléma hanem atyai jó tanács.
Én meg megengedem, hogy kiválasszanak :-)
Duncan Shelley írta:
Nem tudom miért linkelted, én nem erre gondoltam hanem a játszmára Neil Strauss-tól…
1. Nálatok általában pozitívról fordul át negatívba a kép, vagy negatívból pozitívba?
Embere válogatja. Már régen kinőttem abból, hogy első benyomásra ítéljek meg egyéneket. Az új ismerősökkel általában várakozó pozíciót veszek fel. Nem vagyok velük túl bizalmas sem bizalmatlan de komolyabb kooperációba nem megyek velük amíg ki nem ismertem őket. Idővel úgy is kiderül aminek ki kell derülnie.
Szeretem tesztelni az embereket. Amikor olyan téma merül fel amihez konyítók valamelyest és az illető nagyon szakértőnek érzi magát akkor teljesen laikus kérdéseket teszek fel neki totál bamba képpel. Nem igyekszem őt kijavítani vagy ellentmondani neki inkább hagyom, hogy elmondja a mondókát. Nem kell sok kérdés és hamar kiderül számomra, hogy az illető tényleg keni-vágja-e vagy csak fa.zságokat hadovál. Vagy amikor tudom pontosan, hogy valami hogyan történt hagyom, hogy ő is elmondja a verzióját. Sok mindent le lehet szűrni ilyen dolgokból.
2. Milyen tapasztalatok változtatnak a képen?
A jók és a rosszak :-D
Általában ha már kiismertem valakit az már nem igazán szokott meglepetést okozni nekem a továbbiakban. Tudom mire számíthatok tőle és ez alapján igyekszem megállapítani, hogy mi az amit rábízhatok és mi az amit nem. Felnőtt korában az emberek legtöbbje már nem változik nagyot. De mivel találkoztam már komoly változással azért kis mértékben számolok vele.
3. Vajon mekkora jelentősége van életünkben annak, hogy képzeletben különféle tulajdonságokat tulajdonítunk az embereknek? Hány embernek tulajdonítunk hatalmat, befolyást, sikert, észt, bölcsességet, szakmai hozzáértést, vagy épp ezek ellenkezőjét, miközben a valóság egészen más?
Vannak közeli ismerőseim lenn, középen és fenn is. Ismerem az egyszerű melós emberek gondolkozását és azokét is akik a gazdagabb réteghez tartoznak. Bizonyos dolgokban ég és föld a különbség, bizonyos dolgokban pedig nincs is igazán.
Régebben ott szoktam hibázni a megítélésben, hogy azt hittem ha valaki sikeres valamiben akkor az mindenhez jobban ért mint az aki nem ért el kiugró sikereket. Ez oda vezetett, hogy olyan dolgokban is a sikeresebb emberek véleményére hallgattam amiben azok sík hülyék voltak. Idővel felismertem, hogy ez nincs így rendbe és most már igyekszem bizonyos területen keresni az adott terület szakembereinek véleményét. Ha van rá lehetőségem akkor minél több ilyen véleményt meghallgatok és a közös pontokat szűröm le.
4. Mi történne, ha többé nem ruháznánk fel senkit semmilyen tulajdonsággal?
Az nem probléma ha valakihez hozzárendelünk egy vagy több tulajdonságot feltéve ha azok a tulajdonságok reálisak nála.
1.
Iszonyatosan negatívan közeledek ismeretlenek felé, úgy a beszélgetés ötödik szaváig, onnantól már tudom, hogy megakarom e ismerni egyáltalán vagy mindkettőnknek jobb ha nem is firtatjuk a dolgot. Szerintem nagy befolyással bír az emberekre a másokkal való találkozás kiváltó reakciója, hogyan viszonyulnak egymáshoz. Nem állítom ,hogy az a legjobb ha elsőre negatív mindenki de a legkevesebb csalódást ez okozza. Nem mintha a csalódásokat el kéne kerüljük, sőt azokból tanuljuk a legtöbbet. Természetesen a nagy negatívságnak rengeteg hátránya van például az első pillanatban berakom egy óriásai negatív “dobozba” és onnan elég nehéz kikeveredni, szinte lehetetlen. De ha nem kerül bele akkor tuti egy jófej emberke. Persze volt már példa arra is , hogy láttam, hogy neki valahol a negatív részlegen lenne a helye de valamiért mégis érdekelt(persze beváltotta a hozzáfűzött reményeket). Hiszen miért is keveredünk egyáltalában beszédbe másokkal, gondolom mert érdekel. Naponta elmész az utcán is emberek százai vagy ezrei mellett de nem veszed észre az összeset csak amelyik felkelti az érdeklődésedet. Legyen annak bármi is az oka, érdekel. És tudod előre,hogy az pozitív vagy negatív.
2.A képet megváltoztathatja egy gesztus, egy nézés, egy mondat de bőven elég lehet egy szó is. Van, hogy egy szót se váltunk a másikkal de már szimpatikus, aztán mondjuk egy közös társaságban csak összenézel vele és mindent értesz szavak nélkül. Lehet,hogy ott ült az asztal végébe te meg úgy gondolod “ki ez egyáltalán?” aztán összenéztetek és kialakul a pozitív kép. De negatív irányba is elég lehet a változáshoz ha elejt egy szerinte vicces megjegyzést . Azonnal el kezdünk majd azon gondolkodni ,hogy ez most miért is és milyen szándékkal mondja.
3. Attól tartok elég nagy jelentősége van, hiszen ha valaki nem szimpatikus, normális esetben nem fogunk vele közös hangot keresni csak akkor, ha nagyon muszáj. Mondjuk ha egy kapcsolatban az egyik fél felruházza a másikat hatalommal, akkor elvesztheti a saját szavát, akaratát, ami rosszabb a teljes egyéniségét alárendeli valakinek, mindezt egy felruházott hatalom miatt, ami nagy eséllyel nem is valós hatalom.
4. Ha többet nem ruháznánk fel senkit, valószínűleg nem is lennénk emberek, mint írtad is: “Bármilyen (jó és rossz értelemben vett) emberi játszmáról van szó, mások megítélése alapvető fontosságú. Én megítélem a többieket, a többiek megítélnek engem.” Szóval ez alapvető…
Duncan Shelley írta:
Ne szerénykedj! A látnoki képességeiddel mindannyian tisztában vagyuk. Azaz, ilyen tulajdonságokkal ruháztunk fel, és nem is okoztál csalódást nekünk. :-) Nem kell mindenképp megváltoznia egy kialakult képnek, ráaggatott tulajdonságnak, néha lehetséges a helyes emberismeret is. Ez a szép ebben a játékban.
Ezzel nagyjából az első három kérdésre megadtam a választ. A negyedikre pedig csak a fantáziámat használhatom, hisz még nem értem el olyan magas tudatossági szintet, a bölcsesség és az érzékelések terén is van jócskán fejlődni valóm, hogy függetleníteni tudjam magam az elmém általam nem kontrollálható részétől, mely nem kívánt képekkel, képzetekkel bombáz, így eltorzítva a valóság helyes meglátását. De ha a fantáziámat egy ideális irányba állítom, akkor egy optimista, csupán a jelent érintő, épp ezért a változás lehetőségeit nem figyelmen kívül hagyó megfigyelő pozícióját vízionálom. Ebből a szemszögből aztán már nem okozna sem pozitív, sem negatív csalódást, ha változik a vizsgált ember megítélése, hisz a képletben a változás már kódolva van. Így megengedhető akár az is, hogy ne ruházzunk fel semmilyen vélt tulajdonsággal bárkit.
De miért is fontos az emberismeret? Kényelemből? Lusták vagyunk minden pillanatban új döntéseket hozni? Vagy csak szeretnénk előre jelezni az illető viselkedését egy jövőbeli helyzetben? Úgy vélem, inkább az utóbbi. Ehhez pedig jól kell ismerni az emberi elmének a műkódését, és kell tudni olvasni azokból a jelekből, amik az illető jelenjegi állapotára utalnak. Ezekből ugyanis már jól következtehetünk a várható reakcióira. Persze, csak mint az időjárásra, de kellő gyakorlattal ez is előjelezhető.
Nálam vegyes, de általában mindenkiben próbálom a jót keresni. Szerencsére még nem kellett csalódnom senkiben, nagyot legalábbis nem. Persze még nagy bajban sem voltam, amikor kiderült volna ki az igazi barát.
ha senkit nem ruháznánk fel akkor azt az időt és energiát sem vesztegetnénk el a saját életünkből. :)
http://www.youtube.com/watch?v=aiHOAT_CcFs :-))