Ha az élet játék, mik a betegségek?
Az életben vannak célok, vannak akadályok, és vannak szabályok. Innen nézve, az élet egyértelműen egy játék. Ha a játékelmélet oldaláról vizsgáljuk az életet, illetve az élet jelenségeit, akkor azt találjuk, hogy ami érvényes az ember alkotta játékokra, az érvényes az életre is. Talán, az ember, ha akarna, sem tudna kitalálni olyan játékot, ami ne az életet másolná.
Lentebb egy rövid idézetet találtok a játékelmélet legnagyobb szakértőjétől, aki a játék és a betegség közötti párhuzamról beszél:
A betegség játékelmélete
„Régóta figyelem a játékosok érzelmi hullámzásait. Az okokat keresem a háttérben. Miért szeret valaki játszani? Miért élvezi a játékot? Hogyan viseli el a győzelmet? Hogyan viseli el a vereséget? Miért akar valaki beszállni egy játszmába? Miért szeret játszani valakikkel, és miért nem szeret másokkal? És legfőképpen az érdekel, hogy miért dönt úgy, hogy nem akar tovább játszani.
Az életet tanulmányozom. Az élet és a játék ugyanaz. Ha megérted a játékot, az életet is megérted. A betegségeket is. A halált is.
Az élet egy játék. Azért sérülsz meg, azért betegszel meg, azért halsz meg, hogy kiszállhass a játékból.
Ezreket láttam a kártyaasztalnál, akik szerettek játszani, akik imádták, akiket éltetett, és láttam, ahogyan megváltozik bennük valami, és már nem akarnak tovább játszani. Már ki akarnak szállni. Láttam a sakktábla mögött, láttam a biliárdasztal mellett ugyanezt!
Imádták, azután történt valami, és a vágyuk, hogy játsszanak, lassan elpárolgott, és végül úgy döntöttek, hogy kiszállnak.
Azt kutattam, hogy mi ez a pont, mi történik olyankor kívül és belül, amikor a vágy átfordul elutasításba. És megértettem, mi ez.
Minél inkább ki akar valaki szállni, annál hajlamosabbá válik arra, hogy valami őrültséget tegyen. Először figyelmetlenné válik, elkezd veszíteni, hogy elmehessen, és ha ez nem jön be elég gyorsan, akkor szabályt szeg, csal, hogy kitegyék a játékból. Ha pedig ez sem működik, akkor végül már nem érdekli, mi lesz, és lesöpri az asztalt.
A betegség kísérlet arra, hogy az ember kiszálljon egy játszmából. Ha nem sikerül kiszállnia, akkor lesöpri az asztalt, ami maga a halál.
Nincs jelentősége annak, hogy ez hogyan hangzik. Gondold át, és próbálj meg ennek megfelelően viselkedni.”
Az idézet az alábbi könyvből származik:
http://brookskiado.hu/termek/duncan-shelley-kate-brooks-amer-varazslo
Most ti jöttök
Mi a véleményetek a fentiekről? Mennyire elfogadható a számotokra, hogy a betegségek hátterében efféle okok állhatnak?
Fejtsétek ki a véleményeteket!
Teljesen el tudom fogadni ezeket az okokat. Magamon is észre vettem, hogy mikor mire, hogyan reagál a testem és a háttérben én is hasonló okakat véltem felfedezni.
Viszont, van egy része a betegségeknek, amit nem tudok hova rakni. Mi a helyzet azokkal, akik betegen születnek? Vagy a fejlődésük során igen fiatal korban alakul ki valamelyik betegség egyike. Pl a gyermekkori rák hátterében mi áll? Mi a helyzet az egyéb betegségekkel? Pl izomsorvadás? Azért 100%-ig a genatika felelős? Hol van a határa annak, hogy valaki ki akar szállni a játékból vagy csak ezt örökölte és ilyen feltételek között kell játszania?
Pontosan ez fogalmazódott meg bennem is. Mi a helyzet azokkal,akik a játszmát el sem tudják kezdeni?
Ha elfogadjuk azt, hogy az élet nem a születéssel kezdődik és nem ér véget a halállal, akkor annak az esetnek is van értelme, ha valaki betegen születik. Egyszerűen úgy döntött, hogy ebben a fizikai valóságban gyors játszmát akar játszani.
Ok, de akkor hogyan tudjuk ebből kimozdítani őket? Mit tehentünk értük? HOgy lehet őket visszahozni a játszmába?
Ezek egyéni döntések.Nyilván mindent megteszünk azért, hogy ne veszítsük el szeretteinket. Amíg a gonosz betegség csak tejfogával mar a testbe,mindenki visszamenne inkább a játszmák színterére. Mégis csak egy megszokott pálya.Játszma,a játszmába való visszajutáshoz. Na, ennek a csörtének a feladása vezet az asztal lesöpréséhez.
Miért kéne őket visszahozni a játszmába?
Annyival kevesebb az ellenfél.. ^^
A magzat az anya teste, a magzat betegsége az anya betegsége. Születés után valameddig eltart, mire a gyerek saját testévé válik. Szerintem.
Talán… talán az ilyen fiatal gyermekek még nincsenek tudatuknál. Nem tudják hova tenni az érzelmeiket, fogalmuk sincs a játékról, még annyira se, mint egy átlagembernek. Olyan, mintha leültetnének téged egy asztalhoz, ami körül csupa veterán játékos ül, és anélkül, hogy elmondanák egyáltalán a játék nevét, elkezdik. És egyszercsak te jössz. És azt se tudod, merre pislogj, néznek rád furán, te pedig a szabályok értelmében legjobb esetben is csak kimaradsz egy körből. Legrosszabb esetben pedig kiesel a játékból. És jön a következő asztal…
Van benne logika. Valószínűleg az egész kapcsolatban áll az érzelmekkel is. A depresszió embert öl, az elkötelezettség (határozott, pozitív célirányultság? élni akarás?) pedig megmenthet.
Tetszik a felvetés. Tudnék hozni rá pár példát, amikor jókedélyű ismerősök, barátok döltek ki nagy hirtelen, de valójában csak a felszínt ismerem, csak a marketinget hallom, látom tőlük, ahogyan én is próbálok jó benyomást tenni másokra, nem terhelni őket a gondjaimmal.
Nem éreztem magam rosszul az elmúlt 6-8 évben, elég jól alakultak a dolgaim, mégis voltak ízületi fájdalmaim, amikkel nem tudtam mit kezdeni. Megléptem, amit évek óta fontolgattam, azóta nem fáj. A különbség, hogy most lelkes vagyok, éhes vagyok, dinamikus vagyok, amik mind nem voltak meg a kényelemben és fásultságban. Jó az érzelmi menedzsment, ha alá van rendelve egy célnak, nem pedig cél.
Az ember tudatossági szintje nagy mértékben befolyásolhatja ezeket a dolgokat. Minél jobban figyel valaki a környezetére, annál valószínűbb, hogy nem éri baj. Egyértelmű. Ha csak átszaladsz az úttesten, nagy az esélye, hogy valami elüt. Ha megnézed zöld-e a lámpa, és aztán mész át, még mindig nem elég. Zebrán gázolnak csak igazán. Ha megnézed a lámpát, körülnézel, még talán hallgatózol is egy kicsit, beleszagolsz a levegőbe, érzed a talaj rezgéseit a talpadon, akkor már majdnem biztosan meg tudod határozni, hogy statisztika leszel-e te is. Túlzok, persze, de ha valaki egész életében csak ilyen óvatossággal menne át az úttesten, nem hinném, hogy gázolás áldozata lenne.
Szóval, ha az ember minél inkább OTT van, JELEN van, nem csak bambul ki a fejéből, gondolkodik miegymáson, tervezgeti a nem is létező életét, annál valószínűbb, hogy nem esik baja. Talán a megbetegedések is ennek megfelelően “működnek”? Nem a náthára gondolok, amit kb. mindenki elkap (valami közös “motiváció”?), de egy ráknál el lehet tűnődni. Lehet, hogy az ember sokkal sérülékenyebb, mikor a tudata épp az aktuális játékon kívül kirándul.
Mert mikor az ember JELEN van, akkor játszani akar! De aki nincs JELEN, mikor az ő köre jön… az bizony kimarad.
Többen is kérdezték, hogy miért van belinkelve Amer a cikk alján. Azért, mert a cikkben található idézet abból a könyvből van, Amer ezeket mondja egy agytumorban haldokló barátjának, meg még sok mást is. Természetesen, mivel Amerről van szó, aki előtt térdelnek a körülmények, a barátja igen gyorsan felgyógyul. :)
Inkább erre szeretnék kérni választ: Édesapám rákos lett. A szokásos orvosi rutin mellett, minden nap tartottunk közös meditációt. Fizikai síkon egymástól távol, de az éterben találkoztunk. Én gyógyítottam, mint utólag kiderült ő tanított. Meggyógyult. Eltelt két év, balesetet szenvedtem. Nem tudtam járni. Még ő járt be hozzám a kórházba. 3 hónapig kellett feküdnöm, ő két hónap alatt meghalt. Nos, elfogadom, kiszállt. De ezt csak úgy tehette, ha engem ideiglenesen kivon a forgalomból? Vagy én álltam félre? Vagy van valami nagyobb terv? “valaminek igaznak kell lennie”
Kicsit nehezen szólok hozzá, egyfelől tartózkodom attól, hogy bárkit megbántsak, vagy győzködjek, másfelől az a nézetem, hogy az élet komoly problémáiról is beszélnünk kell. Leginkább azokról kellene.
Nyakatekert lesz, amit írok, de ígérem, lesz értelme. Valójában hálásnak kellene lennünk a sérülésekért és a betegségekért, ahogyan az öregségért is. Ezek megkönnyítik az elválást az anyagi világtól. Mi nem tartozunk az anyagi világba, nem ez az otthonunk, innen megyünk vissza, oda, ahová valók vagyunk. Valójában az anyagi világ a túlvilág. Az ellenállás okozza a félelmet, de a halál folyamata lezajlik, utána pedig csak a megnyugvás és a béke marad. A test egy iskola, amit kijárunk egyszer.
Van válasz a kérdéseidre, de ez az információ kevés hozzá. Az a legjobb, ha magad jársz utána és nem más mondja meg a tutit.
Ha még nem tetted, érdemes lenne elolvasnod a Dianetikát, alaposan belenézni a GNM-be, Recall Healingbe. Kezdésképpen….
Egy adott játszmából ki lehet szállni bármikor, legfeljebb vissza megy a játékos a kiinduló pontra. Olyan ez mint a ‘Ki nevet a végén?’ játék. Az embernek saját maga középpontjába kell jutnia, ha szeretné hogy véget érjen a játszma végleg. Egy léleknek több bábúja is lehet egyszerre. Sőt minden ellenfél saját maga! Így elég nehézkes győzni… A betegségek lehetnek kiszállást segítő tényezők. Mindenkinek saját döntése, saját felelőssége. Viszont a döntések következményeit akár életeken át lehet viselni. Így valamelyik életben hozott döntés ebben az életben mutatkozhat meg, úgynevezett karmikus betegség képében. Ezért születnek betegen gyermekek. Akinek pedig x napon meg kell halnia csinálhat bármit, meg fog halni, legfeljebb egészségesen és szépen hal meg, ha előtte odafigyelt az egészségére és tömte magába a különböző csodaszereket és vitaminokat…
Nekem ez teljesen reális. Nem csak magamon tapasztaltam, hanem másokon is. Hány ember betegszik meg, mert nem akar valakivel találkozni, nem akar dolgozni, egy “kis nyugalomra” vágyik… és még sorolhatnánk.