Falak közé születtem, falak között éltem, és falak vesznek körül most is, ebben a pillanatban. Olyan falak, amik nem kőből, fémből, fából, műanyagból vannak, hanem érzelmekből, hitből, elfogadott legendákból.
Ezek a falak érzelmektől túlfűtött kiáltásokból állnak, melyek így szólnak: „NEM LEHET!!!”. Nem lehet ezt, nem lehet azt, nem lehet semmit sem! Azért nem, mert nem! A világ már csak ilyen! Az élet ilyen! Nem lehet!
Egész életemben, bárhová is akartam menni, beleütköztem ezekbe a NEM LEHET falakba. Most is, bármerre nézek, ezek a falak vesznek körbe, bármerre lépek, már is üvölti valaki a képembe: NEM LEHET!!!
Hollywood bezárta kaput, nem érdekli már a kreativitás.
Úristen… mi lesz velem… kreatív vagyok, Hollywood az álmom… végem van, miért éljek tovább?
Az egész világ megváltozott, akik most kezdik, azoknak már nincs lehetőség.
De hát én… ez az életem… honnan vegyek erőt, hogy felkeljek még egyszer?
A nők 99 százaléka félrelép, a legtöbbnek leszbikus hajlamai is vannak.
Úristen… hát megcsalt, akit szeretek… nem is hittem volna… hát mégis? Ez fáj, nagyon fáj, belehalok…
Na, azért álljunk meg egy pillanatra! Jópofa itt zuhanni lefelé egyre gyorsabban, de ne legyünk már ilyen pipogyák, ilyen hívők, ilyen elvakult tekintélytisztelők! Hit helyett inkább vizsgálódjunk egy keveset. Vagy nem keveset, hanem sokat. Mit veszíthetünk?
Elgondolkodtatok már azon valaha is, úgy igazán elmélyülten, hogy mi kelt életre egy legendát?
Mi tartja fenn? Mi pusztítja el?
Ha megvizsgáljuk a legendákat, ahelyett, hogy szajkóznánk őket, megtalálhatjuk a mélyben megbújó tényt, amit észrevéve a legendának annyi, a NEM LEHET fal eltűnik, és mehetünk tovább.
Minden NEM LEHET egy legenda, ami a pontosítással oda kerül, ahová való.
Hollywood. Belterjes, kívülről nem lehet bejutni, aki outsidernek született, az is marad. Ez egy legenda, egy NEM LEHET fal. Ha elkezdünk vizsgálódni, és nem a legendára, hanem annak alapjaira vagyunk kíváncsiak, érdekes tényeket fedezünk fel.
Egyik embertől megyünk a másikig, és nem találunk senkit, aki ismerné a legenda alapjait, aztán még tovább megyünk, és még mindig nincs senki, aztán még tovább és még tovább, és egyszer csak előbukkan valaki, aki forrása a legendának.
Mesélj, mi történt?
Hajtogatja, hogy Hollywood már csak ilyen, hogy nem lehet, ez egy szabály, ez így igaz, ez… De nem hallgatjuk ezt, a szavába vágunk, és a konkrét tapasztalatot akarjuk tudni, nem a véleményt, nem azt, hogy NEM LEHET.
Még fél óra küzdés után végül nagy nehezen előkerül a tény. Volt egy forgatókönyve, amit megpróbált Hollywoodban eladni, és nem sikerült.
Úristen… Ennyi? ENNYI???
Megpróbálta, és nem sikerült, és ezt azzal magyarázta, hogy Hollywood nem kér a kreatív emberekből??? Ezt az ostoba, nagyképű idiótát!
De ne álljunk meg, ássunk mélyebbre, nézzük a további tényeket.
Oh, mi kerül elő… Az a bizonyos forgatókönyv nem zseniális volt, nem profi, nem gyenge, nem amatőr, hanem felháborítóan dilettáns, a filmírás szabályait ugatni sem képes szerencsétlen hányta össze, az egész követhetetlen, olvashatatlan, és úgy ürülék, ahogyan van!
És ezt a tényt úgy kellene kezelnünk, mint egy témához nem illő, jelentéktelen mellékkörülményt? Mert bizony ő így kezelte.
De ássunk még tovább, még lejjebb, lassan nem lesz elég az ásó, kapa kell, aztán csákány, aztán bányagép.
Megpróbálta eladni… Mit jelent ez egészen pontosan?
Beszélt valakivel, aki dolgozott több nagy produkcióban, amik közül kettő moziba is került.
Ássunk, ássunk…
Mit dolgozott egész pontosan? Producer volt, rendező, író, sztár?
Büfés! Büfés volt!
Egy idióta összeizélt valami szemetet, amit megmutatott egy büfésnek, aki szerint nem lehet leforgatni, az idióta pedig összetörten, sértődötten elkullogott. Ez a legenda tényalapja. Kicsit másképpen néz ki így, mint az elején, nem? Az elején természeti törvénynek látszott az, hogy NEM LEHET, most meg semminek, vagyis annak, ami.
Persze, van, amikor tovább kell ásni. Ok, a forgatókönyv viszonylag rendben volt, vagy egészen jó volt, vagy nagyon jó volt. Hogyan próbálta eladni? Kivel beszélt, mikor, hogyan időzítve, hogyan tárgyalt, milyen pozícióban, milyen szokásjogot, milyen protokollt követve? Az oldal aljáig sorolhatom a kérdéseket, melyekre mind választ kellene kapnunk.
És ha mindre van válasz, és mind rendben van, ez még akkor is csak 1 próba, és 1 példa.
Ismertem egy fickót, akinek érdekes elképzelései voltak a párkapcsolatról. Szerinte kézen fogva sétálni egy nővel, az dedós dolog, nevetséges, a csók pedig undorító. Egyszer mesélte, hogy továbbfejlesztette a szexuális kultúráját… Régebben azt csinálta, hogy amikor nagy nehezen összejött neki valaki, az aktus során gyorsan elélvezett, majd kiment a szobából, hogy a hölgy nyugodtan befejezhesse magának, azonban a nem túl kedvező visszajelzések hatására fejlesztette a módszert, és ahelyett, hogy kisétált volna, az ágy szélére ült, és onnan dicsérgette a nő szépségét, amíg az befejezte magának. (Most nyugodtan menjetek ki sétálni egy kört, aztán gyertek vissza…)
Szóval, ez a bizonyos gentleman egyszer talált magának egy nőt, akinél első ránézésre 0 esélye volt, de ő bízott magában, és a siker reményében támadott. Nem jött össze. Aztán felmerült benne, hogy talán a hölgy leszbikus…
Később hallottam, hogy egy ismerőse úgy említi ezt a bizonyos nőt, mint aki szexuálisan aberrált, mert a saját neméhez vonzódik. Legenda született.
Amikor megjelent Julius Andan könyve, A világ a színfalak mögött, valaki azt mondta, hogy felteszi a netre a hírt, hogy megjelent, és a világ eldönti, hogy van-e igény erre a könyvre.
Döbbenetes…
A világ (ööö… mi is az?) döntést hoz valamiről, amiről nem is tud?
Vajon a marketinget, a PR-t és a reklámot miért találták ki, ha elég csak letenni valamit valahol az asztalra, vagy kitenni egy papírt az üzenőtáblára?
De ne higgyétek, hogy csak ilyen alacsony szinten vannak legendák. Minden szinten előfordulnak.
Az Alien azért lett sikeres, mert az ismeretlentől való félelem mélyen gyökeredzik az emberben, a Terminator azért, mert a jövőtől való félelem mélyen gyökeredzik az emberben. Tehát, ha sikeres filmet akarunk, akkor kell valami ismeretlen, amitől a szereplők félnek. Nem baj, ha pocsék a sztori, nem baj, ha gagyin van megcsinálva a film, ugye?
A Csillagok háborúját 16 stúdió utasította el azzal, hogy nem tudná behozni a gyártási költséget, a Harry Pottert 23 kiadó utasította el azzal, hogy nincs célcsoportja, az mp3 lejátszót meg először a Sony-nak kínálták fel, de a szagértő állította, hogy a walkman mellett ennek nem lenne piaca. Szerencsére a feltaláló volt olyan arrogáns, hogy nem vette be, nem épített legendát a kudarcból, hanem elment egy másik céghez, ami épp mélyrepült, és amit egy gyümölcsről neveztek el…
Egy üzletember mondta egyszer: „Mindannyian ugyanabban a világban élünk, de más valóságban”. Nagyon igaz. Van, akinek nem is léteznek azok a falak, melyek valaki mást megnyomorítanak.
A NEM LEHET falak mögött tévedések vannak, azok mögött meg kudarcok, amiket félremagyaráztak.
Bármerre nézünk, NEM LEHET falak vesznek körül bennünket. Ezek nem igazi falak, csupán mementói felületességünknek.
A legendáink megölnek minket.
Kiváló cikk ! Teljesen egyetértek vele !
Az emberek a saját kudarcaikat legendásítják meg , hogy önigazolást nyerjenek . Így nem kell szembenézni saját kudarcaikkal .
Legrosszabbak talán azok a falak, amit mi magunk állítunk fel legendaként. Nekem azokat a legnehezebb leküzdenem. Amit mások állítanak fel, azokat kihívásnak tekintem, és még nagyobb erőbedobással söpröm félre.
13 évvel ezelőtt amerikai középiskolába járni magyarkét szinte lehetetlen volt. De a környzetemben mindenki teljes bizonyossággal állította, hogy lehetetlen. 3 évet kutakodtam és kopogtattam az ajtókon, mire sikerült az utolsó iskolai évemet ott tölteni és leérettségizni.
Valóban nagyon sok múlik azon, hogy mennyire vagyunk hajlandóak mélyre ásni.
Igy igaz. Vagy megoldasok vannak, vagy kifogasok, ez a ket verzio letezik az eletben.
Ha ilyen hibalehetőségek felkutatását akarjuk vállalni, akkor nem árt tisztázni “rokonértelmű” hatásmechanizmusokat (a tévedés, tévhit, hazugság, félrevezetés stb. szavak fogalmát és esetleges következményeit).
Én nem feltétlenül használnám a legenda szót – mert ha ezt használjuk gyűjtő-fogalomként; akkor ugye leamortizáljuk azt a múltat is, amiben nyilván vannak rejtélyek.
Lehet, hogy nem is a legendákkal van olyan nagy baj – hanem (mondjuk) a “megölhetőségünkkel”?! (ha már a legendák is…)
– meg ahogy mondod: a kiszámíthatatlan jövővel (ami az esélytelenek esélye), félelemmel, kudarcokkal, kishitűséggel stb.
Igen – meggyőződéseink fontosak (nem mások meggyőződése)!
LEGENDA VAGYOK!
Ez egy nagyon találó mondat, jól kifejezi azt az állapotot amivel nap mint nap szembesülünk.
Az hogy mit lehet elérni és mit nem, sok mindentől függ. Személy szerint nem igazán érdekel ha valaki azt mondja, hogy ezt nem lehet vagy ne csináld mer az ilyen meg olyan. Nem érdekel, mert ha valami komolyan felkelti a figyelmemet és úgy érzem, hogy az fontos számomra akkor saját magam járok utána a dolognak bárki bármit is állít.
Vannak célok amelyeket könnyebb elérni és vannak amelyeket nehezebb. Nem lehetetlen csak minél nehezebb egy cél annál kisebb az esély az elérésére.
Ez a pasas egy sült bolond. Vajon tényleg elhitte ő maga, hogy a csaj azért kosarazta ki, mert leszbikus? Persze lehet, magunkat nehéz objektíven megítélni.
Ennek a módszernek akkor van létjogosultsága, amikor elveszíted az önbizalmadat, vagy a társaid veszítik el és vissza kell építeni. Mentek a cél felé, valami történik, mindenki megrémül, feladja, csak neked marad meg az önbizalmad, akkor valamit tenned kell. Ezzel a módszerrel rámutathatsz arra, hogy nem történt semmi rettenetes. De, ha nem érdekli őket a bizonyíték, akkor valami más is van még, amiről nem tudsz.
Eddig még nem vesztettem el az önbizalmamat, ösztönösen éreztem, hogy ami mással történik, az nem érvényes rám. Olyankor voltam nagy bajban, amikor körülöttem mindenki feladta, mert nem volt eszközöm arra, hogy meggyőzzem őket. Most már van. :)
@ Thirdeye Magister:
Hát te is ember vagy a lelked mélyén? :)
prolizoli írta:
Jó hozzáállás.
Ez olyankor igaz, amikor nem mozdulsz ki a kezdeti állapotodból. Ha befektetsz még, akkor az esélyed is nő. Ha 20 kilót tudsz felemelni, de százat akarsz, nem szerencse kérdése, hogy sikerül-e, hanem befektetett munkáé. Mindennel így van. Szerintem van 100 % garancia a célra, ha akkora a befektetett munka mögötte. Még akkor is, ha mástól is függ.
Van egy nagy célom, ami mástól is függ. Elegendő minőségi munkát fektetek be ahhoz, hogy én legyek a legjobb vagy egyetlen lehetséges választás egy pozícióra. A tulajdonos, akitől végső soron függ a pozíció, azt mondja nekem, hogy megkapom, amit akarok, mert tökéletes vagyok rá, de csak akkor, ha lefekszem vele. Nem érzem nagy ügynek, hogy lefeküdjek valakivel a célom érdekében, egy-két esettől eltekintve, de elgondolkodom, hogy mi lesz ebből, ha elfogadom a feltételt? Ha egyszeri alkalom, rendben. Ha kényszerszeretője kell legyek, az már nincs rendben. Mérlegelnem kell, hogy ér-e nekem ennyi befektetést a célom vagy nem.
Ha ez konkrétan megtörténne, akkor elmulasztottam kellően kiismerni a tulajdonost, ami az én hibám. Az nálam alapelv, hogy nyíltan beszélek az érdekeltekkel, szembesítve őket a szituációval, ezzel sokat elértem már. Ebben az esetben a fő részvényeseket tájékoztatnám arról, hogy mi történik a háttérben. Mire idáig jutok, minden részvényes ismer már, tudja rólam, hogy a legjobb választás lennék. Hiába van 51 % a tulajdonos kezében, a 49 vagy a közel 49 sokat tehet, hogy érvényesítse az akaratát. A részvényesnek az az érdeke, hogy a befektetése növekedjen, nem fogja ölbe tett kézzel nézni, ahogyan a tulajdonos a rossz döntéseivel elértékteleníti a befektetését.
Lehetséges, hogy így is veszítek, a tulajdonos megmakacsolja magát és nem enged a nyomásnak és nekem mennem kell a cégtől. Ez azonban csatavesztés, nem vesztett háború. Van olyan csata, amit el kell veszíteni a végső győzelem érdekében. Ha ez megtörténik, az engem, a nevemet, a megítélésemet építi, amit máshol magas áron tudok értékesíteni. A vállalati szférában a kudarc kezelése gyakran fontosabb a sikernél, hosszútávon.
A valóságban kalkulálok a tulajdonos személyiségével és a főbb részvényesek személyiségével is. Befektetett munka kérdése, hogy emberileg is megnyerjem őket, ne csak szakmailag.
Pár hónapja olvastam azt a “legendát”, hogy a UK hamarosan bezárja a kapuit és már jelenleg is képtelenség dolgozni az országban, meg az angolok is alig találnak munkát, pláne a mindenféle bevándorlók.
OK. Nézzük a tapasztalataim.
Első ismerős kiutazott, három hét múlva talált állást, azóta is dolgozik (hónapok óta) és nem beszéli az angolt (egy angol céghez csatlakozott, festőként dolgozik vállalkozóként). Második ismerős pincér lett kb. két hét után. Harmadik ismerős szombaton érkezett, hétfőn már próbanapon volt, kedden pedig szerződéssel dolgozott. Negyedik ismerős másfél hónap után talált csak a maga számára tökéletes állást (a felszolgálók vezetője egy igen előkelő, sok száz éves üzleti klub épületében). Ezalatt a másfél hónap alatt tucatnyi állásinterjún volt és vagy fél tucatnyit el is utasított, mert nem találta tökéletesnek…
Szerintem az egész alapja egy szerencsétlen magyar ember, aki nem akart dolgozni és nem tudta a nyelvet, majd szerencsét próbált két darab helyen.
annamari írta:
Igen, ha befektet az ember természetesen nő az esélye a kezdeti állapothoz képest.
A cél nehézségi szintje a befektetett idő mennyiségtől, energia mennyiségtől és a szükséges információk elérhetőségétől függ. Az úgynevezett nagy célok sosem könnyű célok mert az elérésükhöz sok időt és energiát kell befektetni, valamint a hozzájuk szükséges információk (a megfelelő módszer) elérése, kiszűrése is idő és energiaigényes feladat.
Ez akkor érvényes ha minden tényezőt ami az adott cél eléréséhez kell kontroll alatt tud tartani az ember. Azoknál a céloknál ahol nincs kontroll alatt minden tényező nincs 100% garancia sem.
A ravaszabbak úgy beszélnek le, hogy észre sem veszed.
15-17 éve ismertem egy csókát, akkor volt vagy 70, fémmunkás, nagy műhelye volt Kispesten valahol. Sok minden mellett egykezes gömbsúlyzókat öntött vasból, vettem tőle akkortájt néhány szettet. Nagyon jófej volt az öreg, állandóan mesélt, odajártunk hozzá, hallgattuk, boroztunk ilyenek. Utólag jöttem rá, hogy mekkora f@szságokat nyomott nekünk az öreg. Sokat vesztettem, amiért hittem neki. Persze, ő is hitt benne, nem gondolom, hogy rosszindulatú volt, ettől még f@szságokat mondott az életről és sokan bevették.
@ annamari:
Kezdem úgy érezni, hogy te megszállott vagy.
Persze, igazad van, a világ nem úgy működik, hogy kedves télapó, kérek tőled ezt + azt és ettől valóra válnak a céljaink. Ez a világ nem a pihepuha embereké.
Tisztelt és tiszteletlen kommentelőtársak!
Engem,minket,az egész céget a legendák tartják el.
Jó,hogy léteznek.Ebből egészen jól lehet élni.
Sok legendát mesterségesen tartanak fenn magáncélokból bizonyos egyedek.Nincs is ezzel semmi baj.
A putyinológia negyedik főtétele szerint a verebek a másik oldalon vannak mindig.Csak arra kell jól figyelnünk,hogy minden esetben tudjuk melyik felén kell lennünk a falaknak.
Nem szeretnék szentimentálisnak tűnni(mer asse tudom miaz,bammeg:))),de egy régi Edda sláger ugrott most be:”Álmodtam egy világot magamnak,itt állok a kapui előtt…”
:-D
A magam szerény véleménye szerint pedig nem lehet általánositani egy-két kivételes esetre alapozva.
Igenis van egy csomó fal,aminek van létjogosultsága.
Nem véletlenül hozták létre őket.
Úgy mondom, hogy az egyenseink néha érintik egymást, néha metszik is, és nagyon ritkán simulnak egymásra.
És vannak olyan egyenesek, amikkel sosem találkozunk.
Es vannak a gerendák, amik szétcsapnak az egyenesek között.
És hiszünk nekik, mert erősebbek. -nek látszatják magukat.
annamari írta:
Én igen . ;-)
Vagy hallottál valamilyen más legendát ? :-D
Francois Villon2.0 írta:
Na igen . Nem árt utána nézni hogy ki vagy kik , vagy mi építette az adott falat .
Szerintem vannak falak amik minket védenek . De ezek nem a társadalomból jönnek .
Aztán még az is előfordulhat , hogy egy fal azért kerül elénk , hogy ne zuhanjunk a szakadékba . Sajnos ezek mindig csak utólag derülnek ki .
A kudarcok pedig elkerülhetetlenek ebben a világban . Nekem az első kudarcom már a leszületésem után nem sokkal megtörtént . Rájöttem hogy rossz bolygóközi járatra szálltam . :-)
Aztán vannak legendák arról , hogy szakértelemmel minden elérhető . 8-)
prolizoli írta:
Igen – de miért kell ezeket a valóságokat távol tartani egymástól?
… mert ugye ez eleve üzleti érdek!
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=458152000970385&set=a.304755609643359.74700.165933423525579&type=1&relevant_count=1
Például ez is jóvá-hagyható?
Nietz-senki írta:
Ez a mondat nem arról szól amire te gondolsz. Ne akarj mindent a másik oldalra kenni. Az emberek minimum fele részben saját maguk tehetnek arról, hogy ha számukra nem megfelelő életet élnek.
Például mi az igazságalapja ezeknek az állításoknak? Attól, hogy a faszbúkra belinkeli valami idióta attól már igazzá válik?
prolizoli írta:
Ezt Te mondod és kérded. (megint “megelőztél” egy körrel – csak én pont ezt kört akartam megspórolni)
Legendák alapjáról akarunk most beszélni – nem igazságalapokról!
Én ezt kérdeztem a linkkel kapcsolatban:
“Például ez is jóvá-hagyható?”
Nem igazságokról beszélek, hanem tendenciákról…
ugyanakkor meglepő, hogy az igazságok ilyen hatással voltak Rád – hogy amikor én nem említek ilyet, Te akkor is erre gondolsz.
„Mindannyian ugyanabban a világban élünk, de más valóságban”.
Igen – de miért kell ezeket a valóságokat távol tartani egymástól?
… mert ugye ez eleve üzleti érdek!
prolizoli írta:
Mondhatnál valamit, hogy miért nem közelednek ezek a “valóságok” egymáshoz – ha mondjuk senki sem tartja ezeket távol egymástól (ha ez egyáltalán senkinek sem áll érdekében: távol-tartani különböző emberek valóságát)!?
– ez részemről egy feltételezés (nem akarom a másik oldalra kenni).
Te nyugodtan mondhatsz olyat, ami legalább ennyire valószínű.
prolizoli írta:
Egyetértek ezzel.
Persze az emberek tehetnek arról is hogy meg kell születni és halni – mert e tudatlanság árnyéka keretezi a (társadalmi) köztudatot is – csak hát baj, hogy nem sokat tudunk ezek valóságáról…
de nem erről van most szó (köztünk); hanem arról, hogy maga a társadalom nem élet-rendeket tart fenn – hanem “visszaélés rendeket”!
– épp ezért én nem tennék senkit kizárólagos felelősévé saját életének elrontásáért sem; mert ugye annak sem körülményeit, sem előzményeit nem ismeri…
Belőled bizonyára jobb bíró lehet (mint belőlem).
E topikban egész beszélgetésünket nagyon jó ha bizonyos legendák körülményeinek vizsgálataként tartjuk számon – mely érvelésekbe valóság-elemeket is “behívunk”.
Ezt talán még Duncan sem kifogásolja.
Kiemelkedően jó cikk, (jelen valóságomban.)
Ügyes vagy Duncan. Nagyon.
Valamit nagyon eltalált bennem.
Köszönöm Duncan.
Ui.: Amiért ilyen jót írtál, meghívhatsz pl. egy kávéra. :nerd: