Azon az elképzelésen, hogy isten egy végtelen hatalmú férfi, már gyerekkoromban is nevettem. Ahogyan múltak az évek, egyre több részlet foszlott le a felkínált istenképről: elvetettem azt az elképzelést, hogy istennek emberi tulajdonságai lehetnek, később azt, hogy van teste, később azt, hogy beavatkozik, még később pedig maga isten is kikerült a világképemből, mert nem volt benne hely a számára.
Tizenévesen sokat gondolkodtam azon, hogy vajon a teremtés volt-e, vagy a jelenben történik.
Valahányszor a klónozással és a fejlett mesterséges intelligencia által vezérelt szintetikus testtel kapcsolatban felmerült a kérdés, hogy az ember istenné magasztosulhat-e, azaz joga van-e ezekkel foglalkozni, értetlenül álltam. Hiszen egy végtelen hatalmú lény nem attól isten, hogy bizonyos folyamatokat és elemeket összekombinálva valami újat tud létrehozni, hanem attól, hogy folyamatosan a korlátlan, közvetlen teremtés állapotában van, azaz, amit dönt, az azonnal megtörténik. A klónozásnak és az MI-nek ehhez semmi köze.
Isten arra képes a fizikai univerzumban, amire az ember képzeletben.
E pillanatban a következő istenképet tartom igaznak:
Isten létezik. Ő teremtette a fizikai univerzumot. Ő teremtette azokat a szabályokat, amik a fizikai univerzumot fizikai univerzummá teszik (ezek a természeti törvények). Ezek a szabályok működési szabályok. Ha úgy tetszik: játékszabályok.
Mi nem ennek az istennek a teremtményei vagyunk. Mi vele egyenrangú, vele azonos képességű lények vagyunk, akik beszálltunk ebbe a játszmába, amit ő alkotott meg. Ez egy játszma. Attól az, hogy elfogadjuk a szabályait. Ha bármelyik szabályt elutasítjuk, már nem vagyunk benne a játszmában.
Nem tudom, ki teremtette a fizikai univerzumot. Lehet, hogy én voltam. Lehet, hogy te. Talán valaki más. Talán olyan valaki, akiről soha nem gondolnánk. Esetleg már régen kiszállt. Esetleg soha nem is szállt be a saját játszmájába.
Gary Gygax egy isten. Ő teremtette a szerepjátékot. Amikor én, elfogadva az ő szabályait, játszottam az általa alkotott játékkal, nem lettem a teremtménye, csupán játszottam a játékával.
Aki megalkotta a sakkot, a sakk istene. Aki megalkotta a pókert, a póker istene. Aki megalkotta a focit, a foci istene. Az isten kitalál egy szabályrendszert, amit mások elfogadnak, azaz mások fenntartanak, ezért neki a szabályrendszer megteremtése után nincs már dolga. Nem kell ott lennie. Nem kell beavatkoznia. Nem kell csalnia, és segítenie az egyik felet. Isten nem tud beavatkozni az általa teremtett játszmába, mert a szabály megváltoztatása szabálymódosítás, ami csak akkor érvényes, ha a játékosok elfogadják a javaslatot.
Jelenlegi istenképem szerint valaki megalkot egy szabályrendszert, amit mások elfogadnak, és ő ezáltal lesz isten. Mind voltunk istenek, és még leszünk is. Mind voltunk hívők (játékosok), és még leszünk is.
Mindebben az is benne van, hogy a fizikai univerzumot teremtő isten természeti törvényeket teremtett, nem erkölcsi kódexeket. Az erkölcsi kódexeket más istenek teremtették. Az erkölcs nem ugyanaz a játszma, mint a fizikai univerzum.
Ez az én istenképem. A tiétek milyen? Van itt olyan, aki abban hisz, hogy isten egy kicsinyes, szadista, homoszexuális férfi?
Nem hiszem, hogy hiszek istenben. Isten mindig csak akkor merül fel valamire válaszként, ha valaki túl gyáva kijelenteni, hogy (még) nem tudom a választ!
egy dolgot nem ertek a cikkel kapcsolatban, miert beszelsz multidoben? teremtette, hat miert most nem teremti jelenleg is?
minden dimenziónak külön istenei vannak. a hang istene az atom a fény hatására, az atom istene a sejt a fény hatására, a sejt istene az általunk ismert élőszféra a fény hatására, a mi istenünk a bolygó a fény hatására. ha úgy tetszik 2 isten van, az egyik a fény isten a másik a test isten. alfa és omega. ezek mind különböző élőrendszerek és egyikből a másikra látni nem lehet, ami közös az a fejlődési irány és a szellemiség. az atya, a fiú és a szent lélek. a nő soha nem lesz szent lélek, mert elveti annak létezését, és élvezi amikor a férfi egyed szenved. a nő a test, a férfi a szellemiség. egy férfi is elég, hogy a világ fennmaradjon, de egy nő nem. ezért ölik egymást a férfiak és ez a természetes. megölni egy nőt természetellenes, megölni egy férfit evolúcionálás. ettől én még nem ölök, mert félek a következményektől. de ez a logikus :)
nev3rlive írta:
Gary Gygax teremti jelenleg az A&D és az AD&D szabályrendszerét? Nem. Akik játszanak vele, azok teremtik azzal, hogy elfogadják érvényesnek a szabályait. És hálásak neki. :)
Ez jó :-)
A szüleim ateistának neveltek, szerintük az istenhit a történelem része, már a múlt…..
A nagymamám nem értő, inkább belenevelt katolikus volt.
Amikor kikerültem az életbe, értelmiségi közegbe, tekintélyes emberek közé – egyik ámulatból a másikba estem amikor istenre és a bibliára hivatkoztak minden második mondatban, templomba és bibliaórára jártak…. Teljesen érthetetlen volt a helyzet számomra ezért megnéztem közelebbről. Elmentem velük a templomba vasárnaponként, jártam velük heti 1X bibliaórára is. Teljesen kikészítettem néha a lelkészt a kérdéseimmel. :-)
Sehogy sem sikerült megtalálnom istent, végül feladtam.
Ma már nem érzem magam kevesebbnek emiatt, de abban az evangélikus közösségben kis csíraként ez nem volt ilyen egyszerű.
“Mi nem ennek az istennek a teremtményei vagyunk. Mi vele egyenrangú, vele azonos képességű lények vagyunk, akik beszálltunk ebbe a játszmába, amit ő alkotott meg. ”
Kit értesz azalatt, hogy “mi” ?
Ha azt a lényt, aki az emberi elme irányítását átvette, akkor egyetértek. Az ember, mint játékfigura a játszma része, a játékosok vagyunk mi.
Persze itt még bőven van mit boncolgatni, jó téma.
7. napon Isten megpihent a teremtésben. Ez a megpihenés azt jelenti, hogy mindenben, amit teremtett, abban feloldódott. Benne van a vízben, a kőben, a szélben, a tűzben.
Mi emberek a teremtményei vagyunk, de egyben a hasonmásai. Isten bennünk van és mi eggyé vállhatunk vele.
Ez k jó volt!
Hasonlóságok- különbségek…..
Istennek örök élete van. Nekem is. Isten végtelen képességekkel rendelkezik. Én is, csak ő akkor használja ezeket, amikor akarja, az én hajlandóságom X okból alaposan megcsappant. Isten tévedhetetlen. Én nem. Isten mindenhol ott van. Én jelenleg nem. Istennek mindenkihez van kommunikációs csatornája, s az ő fogadópontjában mindenki ott van. Az enyémben nincs mindenki ott. Isten mindig mindenből a lehető legjobbat hozza ki. Én nem. Istent mindenki szereti. Engem nem. Ő mindenkit vonz én nem. De még ha mindezekkel én is rendelkeznék, az életenergia, mint olyan teremtése ugyebár.pl. .kakassejt nélkül nincs kiscsibe tehát előtte már élni kellett valaminek, hogy a legjobb tojás is életre keljen…Egy fizikai dolognak van előzetes oka. Ennek nincs, erre nem kellett precedens. Szóval…ööö…. ki teremtette az első életet?? MERTHOGY ÉN NEM, AZ BIZTOS!
Nem biztos, hogy Isten teremtett minket.
Lehet, hogy mi teremtettük Őt!
k-elme írta:
:yes:
Szabályrendszerek létrehozása a teremtés? Érdekes gondolat. Minden szabálynak kell legyen célja?
Érdekes cikk. :)
Ettől függetlenül nem értek vele mindenben egyet.
Szerintem nincs olyan “isten” vagy “istenek”, akikre “rá lehet húzni a vizes lepedőt” a világ létezéséért vagy bármilyen múltbeli, jelenbeli vagy jövőbeli állapotáért.
Ez nem jelenti se azt, hogy ateista lennék, se azt, hogy minden kavics létezése mögött istent keresnék.
Úgy vélem, hogy a világ egy közös teremtésként marad fenn és változik minden időpillanatban – szinte automatikusan, ahogy a jelen folyamatosan múlttá válik. A világot a benne létező összes szellemi lény – mint az ember is – együttesen teremti így.
Tehát csakis magunkra haragudhatunk, illetve magunknak örülhetünk, hogy olyan a világunk, amilyen.
Minden egyes ember valójában egy “sokat tapasztalt, potenciálisan végtelen teremtőerővel rendelkező szellemi lény”, aki teljesen elhiszi magáról azt, hogy ennyire képtelen, és külön kivetített istenképre van szüksége ahhoz, hogy ne feledkezzen meg a végtelen teremtőerő potenciális létezéséről.
Minden tulajdonság, amit ma az istenre vagy éppen a gonoszra vetítünk ki, az mind ebből a sok múltbeli tapasztalatból fakad és ha úgy tetszik, “bennünk van”.
Ugyanakkor hiszem, hogy az ember alapvetően jó, és képes öntudatra és “mindenségtudatra” ébredni, és újra elérheti létezésének teljességét.
Ennyit gondolok a témáról. :)
Paloca írta:
Nagyon egyetértek Veled. A probléma az, hogy istent sok esetben úgy képzeljük, mint egy rajtunk kívülálló dolgot. Pedig Isten minden teremtményében benne van. A teremtés ezáltal folyik tovább, hisz magunk is rendelkezünk az isteni potenciállal. Mivel pedig Isten bennünk van a teremtés egy közös folyamat, ami mindannyiunk által változik és megtörténik minden időpillanatban -szinte automatikusan, ahogy a jelen folyamatosan múlttá válik. A világot a benne létező összes szellemi lény – mint az ember is – együttesen teremti így.
Paloca írta:
Ebből az következik, hogy a bennünk létező Isten is alapvetően jó és a kiteljesedés egyik célja a bennünk levő Istennel való azonosulás. A rádöbbenés, hogy ki is vagyok valójában a módja arra, hogy létezésünk teljességét elérjük.
A Bibliában Isten így szól Mózeshez: Vagyok, Aki Vagyok. Ez annak szemléltetése: az öntudatra és mindenségtudatra ébredt isteni lény saját valóját teljességében definálja.
@ Alex:
Kedves Alex!
Köszönöm a hozzászólásod. :)
A Bibliában egyébként nagyon sok értékes gondolat van az értő szem és fül számára. :)
Great írta:
Szerintem kell legyen, ha nincs, ki és miért tartaná be?
Paloca írta:
Szerintem sincs. Nem kötelező egy szabályrendszert elfogadni.
Alex írta:
Mi történik akkor, ha valaki ezt eléri?
Duncan Shelley írta:
Ez a megvilágosodás a keleti felfogás szerint.
Alex írta:
És ha ez megtörténik, akkor mi lesz?
Duncan Shelley írta:
Félelem-, szenvedés- és feszültség-mentes lesz.
“VAGYOK, AKI VAGYOK”. A bonyolult megfogalmazás tartalmazza a “lenni” ige minden igeidejét. Így lehet fordítani: Voltam, vagyok és mindig folyamatosan leszek. Ez egyet jelent a halálfélelem megszűnésével.
Ennek gyakorlati hasznát nem nagyon kell ecsetelni. A legtöbb emberi szenvedés és betegség háterrében félelem húzódik meg és a félelmek pedig egyetlen félelemből erednek, ez pedig a halálfélelem.
Aki nem fél a haláltól (illetve belátja ezen félelem értelmetlenségét) az olyan tudásra tesz szert, ami a mindennapi életben is használható.
Szerintem Isten nem létezik. Vagyis bizonyosan nem rendelkezik olyan módon körbeírható egyéniséggel, mint egy ember. Nincsenek tulajdonságai, teste és egyéb olyan környezeti viszonyító tényezők, amik alapján bármi emberszerűvé tehetné.
Ez az egész isten gondolat szerintem egy mérhetetlen arrogáns elképzelésből fakad. Az alapja az ember abbéli indíttatása, hogy egyénisége és egyedisége bármilyen jelentőséggel is bírhat az univerzum szempontjából. Mivel az ember az állati sorból kellett, hogy kiemelkedjen, akár valamiféle teremtés, akár evolúció, vagy egyéb elméletek alapján alakult ki, ahhoz, hogy egy természetes rendszer része legyen, nem érkezhet azon kívülről. Az állatokat a természet kiváló alapvető ösztönökkel ruházta fel, amik segítenek nekik életben maradni és továbbörökíteni a génállományukat és a tapasztalataikat. Ha mi is onnan jöttünk, akkor ezek az ösztönök bennünk is működnek.
A legalapvetőbb ösztönök egyike az óvatosság. Az ismeretlentől tartani kell, azt el kell kerülni, ki kell ismerni és meg kell tudni védeni magunkat tőle. Ilyen ellenségek a különböző ragadozók, mérgező növények, betegségek, időjárási és egyéb környezeti tényezők, amik fenyegethetik az egyedeket. Ez láthatóan munkál az emberben is a mai napig.
De kaptunk egy nehezítést a pályán – az öntudatot. S abban a pillanatban, hogy az öntudatunk segítségével képessé váltunk elhelyezni magunkat a természeti környezetünkben, az óvatosság elkezdte felismerhetővé tenni a különböző fenyegetéseket. Ez vezetett a civilizáció kialakulásához. A félelem. Először is kifejlesztettünk minél hatékonyabb ellenállási módokat a különböző környezeti hatások ellen. Megint csak ragadozók, mérgező növények, betegségek, időjárási és egyéb környezeti tényezők, stb. Elhatárolódtunk, legyőztük a fenyegetések többségét, vagy azon vagyunk, hogy elkerülhessük azokat.
Ezt a természet az örömmel jutalmazza az egyén számára. Mindeközben számlálhatatlan generációnyi egyén született, nőtt föl és örökítette át a tudását és génállományát az utódainak, ez pedig fejlődést hozott.
És ez szülte az elbizakodottságot. A kontrollálás képzetét. De ugyanakkor az óvatosság által belén plántált faji szintű zsigeri félelem segített felismerni, hogy minden elbizakodottságunk ellenére a környezetünknek csapán egy töredékét tudjuk megnyugtatóan a szolgálatunkba állítani. Az örömmel karoltve ez a kétségbeesés fura zsarátnokát ültette el az emberi lélekben, majd egy idő után rátalált a megoldásra: kitalálta, hogy a siker nem másnak, mint az egyén különlegességének köszönhető.
Ezért vannak vezetőink, próbálunk különbözni egymástól, mivel sok ezer generáció óta életünk egyetlen célja saját különlegességünk meglelése és ennek bizonyítása a többi ember felé.
Isten ennek a klönlegesség-keresésnek a mellékterméke. Amikor az emberi elme eljut a beérkező információk feldolgozásának határára az egyén tudatában, akkor a működésbe lépő félelmet igyekszik a különlegesség képzetével elnyomni. Ezért igyekszik a teremtés, a természet és az univerzum egészét egyéni szintre bontható formába hozni, hogy megtalálja a kontrollálási pontot.
Ezért találta ki az ember az istent, hogy a saját határain túlmutató dolgokat is képes legyen egy bizonyos egyéni szintű létezőhöz kötni. A gondolat azért zseniálisan motiváló, mert ezzel azt a magot is elültette magában, hogy az isteniség elérhető, s egy bizonyos ponton ő maga is annyira különlegessé válhat, hogy isten legyen. És sok sok generáció óta ezt örökítjük tovább…
Szerintem a kulcs abban rejlik, hogy az ember elengedje önnön különlegességébe vetett hitét. Ez az igazi arrogancia. Az univerzum szempontjából az egyén létezésé semmilyen relevanciával nem bír. Csupán agy univerzális rendszer részeként találhatjuk meg a helyét. Az univerzum nem azért létezik, hogy mi létezhessünk. Hanem mi azért létezünk, mert az univerzumnak, mint szerves összefüggő rendszernek a részeiként pontosan azokat a feladatokat látjuk el, amire hivatott a jelenlétünk a világban.
Ha elszakadunk ettől a buta és visszahúzó gondolattól, akkor egészen új dolgokat is észrevehetünk. ha a természetet nézzük, egy faj egyedei egy élettéren belül egyénileg semmiféle differenciát nem képesek létrehozni, csakis faji egységben jelenik meg a relevanciájuk. Hiáby tudja egy hangya a testsúlya 900-szorosát elcipelni, míg a többiek csak a 800-szorosát, ettől a boly nem lesz több, csupán egy boly.
A lényeg máshol lesz. Tételezzük fel, hogy az ember, mint eddig ezen a területen egyedüliként általunk is felismerhetően tudattal rendelkező fajnak van egy célja. Mi az amit tudattal sokkal jobban csinálunk mint mondjuk a hangyák vagy az oroszlánok? Az összetett információközlés. Ha megfigyeljük, a természetben is minden az adatok áramlásáról szól. De amíg nem tudatos egyedekkel rendelkező fajokat figyelünk, a rendszer elég repetitív, nélkülözi a perspektívákat. Az ember ellenben képes perspektívát adni önnön létezésének, és megtörni a fejlődésén keresztül az ismétlődést.
Ha elhagyjuk az önimádatot a képből, akkor akár azt is feltételezhetnénk, hogy éppen ez a célja a létezésének. Ha az univerzum egyetlen összefüggő rendszer, és ugyanannak a rendszernek a részei a csillagok, mint az emberek, akkor jól látható lépések vannak. Először van az üresség, abban megjelenik az anyag és az energia, majd azok megfelelő hullámzó balanszú rendszerbe szerveződve eljutnak addig a pontig, ahol az elemek már igen aprók, de képessé válnak az önreprodukcióra. Ennek során az információ elkezd áramolni, miközben előtte csak tárolódott. Az anyag és az energia tulajdonságai nem áramlottak, hiszen nem volt hozzá megfelelő közeg. A tudat megjelenésével a közeg is adottá vált, és ezzel az univerzum tovább tudott lépni.
Mi van, ha a létezésünk következő foka az, hogy a jelenlegi silány minőségű és viszonylag kis hatótávolságú kommunikációs képességünket fejlesszük tovább. Ha a rendszer hierarchikusságát tekintjük, akkor a következő logikus lépés az egyes egyének szorosabb összefűzése lenne a cél érdekében. Ennek eszköze lehetne akár a telepátia . És akkor nem egyéni tudásunk alapján lennénk képesek megoldani egy problémát, amivel szembekerülünk, hanem teljes faji öntudatunkkal, minden felhalmozott tudásunkkal.
Persze az elképzelésbe beleszámít az univerzum heterogén kialakítása is. Az, hogy az élet és a tudat fejlődése a kozmosz ezen pontján éppen it tart, az nem jelenti azt, hogy máshol is így van. Hol előrébb, hol hátrébb. Mint ahogy a kamaszoknak is előbb a kezük és a lábuk nyúlik meg, aztán az arcuk esik szét, hogy a felnőtté válás fináléjában elnyerjék végleges kifejlett formájukat.
A korábban már taglalt játékelmélet nekem nagyon szimpatikus. De ahogy korábban is írtam már hozzászólásokban, számomra beszűkült az a feltételezés, hogy az egyén, amit mi megkülönböztetünk, az a játékos szintjén is a legmagasabb megkülönböztethető elem. Szerintem az a tudat, ami egy ilyen összetett világban, emberekkel játszik, az semmiképpen nem lehet olyan silány tudat, mint amik a játszott karakterei. A szerepjátékos hasonlat jó. De ahogy egy RPG karakter jelleme sem olyan összetett, mint egy valódi emberé, lehet, hogy a mi jellemrajunk is csak kivonata a játékosok jellemének. Továbbmegyek, szerintem egy játékos nem egy embert irányít. Akár teljes fajokat, vagy ökoszisztémákat, vagy a kvantumelmélet szerinti párhuzamos univerzumok közül mindegyik egy játékos?
Szerintem…
Szuper családban nőttem fel, akkor sem éreztem magam gyengének, amikor kicsi voltam, ennek köszönhetően nem váltam nyitottá a hitre. Van, ami kívül áll rajtam, van, ami felettem áll, de olyanról nem tudok és olyanban nem hiszek, ami ne adná meg magát a tanulásnak és a munkának.
Az isten vesztes attitűd terméke, egyike az önterápiáknak, amik félrevezetnek.
@ nev3rlive:
Gondoljunk egy 10 dekás zamatos, piros almára, és az orrunk előtt 10 cm- re helyezzük el. Ennek az almának kérlek szépen van körfogata, tömege. Különbözik attól az almától, amit el sem képzeltünk, mert annak nincs se színe se mérete stb. Ám ennek van oszcilloszkóppal is mérhető rezgése, hiszen az elménk más állapotban volt a teremtése előtt és után. Ha mi nem teremtettük volna ezt a 2 almát, azok most nem lennének, és ugyanolyan állapotokat , mutatna az elektromos mérőműszer. Akkor most ki teremtette az almát? Ki az aki tud energiát teremteni? Hmmm: Csak Isten? Nem, mi is tudunk csak Nála kisebb mértékben. Itt a bizonyíték. Ha részletesebben lrdekel a youtuubon a kvantummechanikai taglalások észrevettek több érdekes jelenséget Bizonyos részecskék ha személy ráteszi a figyelmét mozognak valahogy, de ha csak mérőműszer figyeli őket, másként viselkednek. Vajon honnan tudja a részecske, hogy élő személy figyeli- e vagy nem???
Bendegoose írta:
Lehet, hogy igazad van, de az is lehet, hogy nem.
Létezik egy aprócska sejtszervecske az emberben, mitokondriumnak hívjuk. Érdemes utánanézni, mert nagyon érdekes! Többek között ő a felelős a sejtek oxigénfelvételéért és az emberi test működéséhez szükséges energia előállításáért….stb.
Tudományos tény, hogy a mitokondrium eredetileg nem emberi “alkatrész volt” !
Vajon miért kellett az emberi testbe utólag kívülről egy ilyen kis gépet beszerelni??
Mert egyébként nem tudott volna oxigénnel működni?
Csak gondolkodom…..végül is ettől ember az ember, vagy nem?
Alex írta:
Akkor mégis lehetséges a félelemmentesség?
És ha eléri ezt mind, akkor mi lesz?
Alex írta:
Szerintem itt vannak logikai kihagyások.
Az érzelmekre nem sok figyelmet fordítanak, pedig kellene. Egy komolyabb érzelmi változás, például másodpercek alatt eljutni az örömből a szomorúságba, vagy a letargiából az örömbe, vagy egy kiegyensúlyozottabb érzelmi állapotból a dührohamba, ezernél több biokémiai változást okoz a testben. Egy állandósult érzelem állandósult mirigytevékenységet, hormonháztartást, vérnyomást, izomtónust stb. eredményez. A szervezetben a folyamatok sorrendje és időtartama nagyon fontos, a stressz pillanatok alatt belezavar az emésztésbe. Tehát nem jelentéktelen dolog az, hogy az ember hogyan érzi magát. De annál színesebb a kép, mint ahogyan írod.
A tudás ennél nagyobb befektetést igényel.
@ Ib:
odaig ertem , hogy gondolom az orrom elott 10 cm re ( gondolom alatt en elkepzelem -et ertek) ebbol az jon le nekem, hogy gondolattal teremtek .az oszciloszkopot is teremtem, stb. szoval az elektromos meromuszer az valos igazi kezzelfoghato targy minden mas, a 2 alma akkor kepzelet, vagy csak az egyik alma kepzelet amelyik nem olyan mint a masik.?? na ezt nem ertem de haladok tovabb… hat errol az a velemenyem hogy minden energia, es ennek sorubb vagy tagabb formaja variacioi pl nagyon suru energia megszilardul, kristaly , szikla stb nem annyira suru energia levego pl. gaz halmazallapot es a legtisztabb valtozatta pl az univerzum anyaga amit mi uressegnek, semminek nevezunk . ja s akkor erre jonnek ra a frekvencia variaciok stb sugarzasok , a reszecskere ha figyelemenergia kerul gondolom azert valtozik meg mert valamilyen kapcsolat jon letre , egyuttal mozgas, mind1 a lenyeg hogy kapcsolatban van minden mindennel onmagat figyeli az ontudat, ononmagara ebred minduntalan, persze mindezt kepzeletben, mert igy kezdodott az egesz : Gondoljunk egy 10 dekás zamatos, piros almára, és az orrunk előtt 10 cm- re helyezzük el.
Duncan Shelley írta:
Te mit gondolsz?
Duncan Shelley írta:
Például?
Duncan Shelley írta:
Nos, Te félsz a haláltól?
Bendegoose írta:
A kisebb egységek a nagyobb egységeken alapulnak, ez igaz a gondolkodásra is. A világképünk adja a teljes gondolkodásunk kereteit. A te világképedben ez lehetséges, más nem. De, ez mindössze egy világkép terméke, semmi több.
Ez a gondolat egy világkép terméke, mely világképet emberek találták ki. Ez mindössze ennyi, nem több ennél. Az embernek nem kellett az állati sorból kiemelkednie, nem kellett állatnak lennie, más lehetőségek is vannak.
Szerintem a civilizációt az ésszerűség hozta létre, és elég sok ész meg tudás kellett hozzá. A tervezés és a szervezés tette lehetővé a fejlődést.
Nem értem a világképed alapjait. Ha az életnek nincs értelme, fontossága, jelentősége az univerzumban, akkor mi vagy ki a természet, és miért jutalmaz, ki és miért tekinti jutalomnak az örömöt, azaz bizonyos hormonokat?
Miért fontos a tudás és a génállomány, ha az élet sem fontos?
Most akkor van lélek vagy nincs? Ha van, akkor az élet miért nem számít semmit az univerzumban?
Tehát e világkép szerint a legnagyobb bűn az önbizalom? És az a jó, ha mindenki nyomorult senkinek képzeli magát? Ezt a világképet valami gonosz kis rohadék találta ki, aki szerette volna, ha mindenki ezen keretek közt gondolkodik, és akkor az neki azért jó, mert előnyre tesz szert. Mocskos egy fajta az ilyen. :)
Nem értem. Ha minden arról szól, hogy az ember különlegesnek érezze magát, hogyan találta ki ennek kapcsán istent? Hiszen az öngól.
Furcsa egy elmélet. Nagyon kevés olyan vallás van, ami azt állítja, hogy az isteni szint elérhető az ember számára. De mi van akkor, ha maga a gondolat igaz? És ez volna a cél?
Ez most akkor egy fasiszta vagy egy kommunista világkép?
Ez a világkép pont szembenáll bármiféle olyan elképzeléssel, amiből valamilyen jövőkép születhetne. Nyilván ezért is találták ki.
Ez kedves. De éppenhogy ez a buta és visszahúzó gondolat, hiszen mit tud ez adni? Egyetlen dolgot: egy gondolatot arról, hogy aki ebben hisz, az bölcs. És pont. Ez minden. Célokat nem, erőfeszítéseket nem, kutatást nem. Tehát egy egyébént sokrahivatott lény mindenről lemond, hogy egy társaság véleménye alapján azt gondolhassa magáról, hogy ő bölcs… Hát… elég durva.
Nem igaz. Az megintcsak világkép-szintű tétel, hogy amit épp a környezetedben látsz, az a minden, a maximum, az ideális, a harmonikus, a tökéletes. Valójában nincs ok ezt feltételezni. Ha azt látod, hogy az emberek többsége nem képes túllépni egy határon, az nem jelenti azt, hogy más sem, és nem valamiféle végső igazságot és tételt kellene az állapotukban látni, hanem felkutatni az okát, és eltávolítani.
Ez csak egy aprócska része a tudatnak.
Ezt egy világkép mondatja veled.
Vagy ezt a rögeszmét, hogy van ilyen. :)
Az egy alaptalan feltételezés, hogy a tudat semmi, és nincs semmi különbség a tudat léte és hiánya között.
Akkor ez most egy végső techno-kommunizmus antiutópia? Ez még Orwellnek is sok lenne.
A világkép adja a gondolkodás alapjait, kereteit. Éppen ezért nem szabad csak úgy elfogadnunk világképeket. Ki kell értékelnünk, amit felkínálnak nekünk. Mi lesz, ha hiszek benne? Mi lesz, ha ezen keretek közt fogok gondolkodni? Akkor így meg úgy fogom magam érezni? Ez nem megfelelő kiértékelési alap. Mire inspirál egy világkép? Mire sarkall? Milyen jövőképet ad? Mitől foszt meg? Miben állít le? Ezek a megfelelő kérdések. Az a világkép, amit demonstráltál, leállít, megfoszt a jövődtől, elveszi az esélyt, hogy kitűzz egy olyan célt, amiért érdemes levegőt venni. Egy közösség, ami olyan emberekből áll, akik azt hiszik, hogy ők semmik, hogy az igazodás az élet, az összeolvadás a fejlődés, prédája bárkinek, aki tudatosabb náluk.
Ha abból indulsz ki, hogy bármit kitalálhatsz, és azt elérheted, ha megteszed a szükséges lépéseket, akkor nincs, ami leállítson. Akkor nem tekintesz semmilyen állapotot felülmúlhatatlannak, és semmilyen korlátot lebírhatatlannak. Ha ez a kiindulópont, gondolkodni fogsz, kérdéseid lesznek, kutatásba kezdesz, és így meglesz az esélye annak, hogy találj valamit, hogy elérj valamit. Mindez sokkal értékesebb, mint pár idióta véleménye alapján azt gondolni, hogy nincs mit elérni, és az ebben való hit a bölcsesség maga.
Ha teszel valamiért, akkor van esélyed, hogy elérd, mindegy, mennyi, de van. Ha nem teszel semmit, akkor nincs. Vannak lények, akik attól érzik magukat biztonságban, ha azt látják, hogy mások meg sem próbálják. Ez sokat elmond róluk…
annamari írta:
Én ezt sokáig el sem tudtam képzelni. :)
Maximálisan egyetértek.
@ Alex:
Komolyan vettem a kommentedet és most jól megkaptam a magamét. :D
Duncan Shelley írta:
Ettől a választól nem lettem okosabb.
@ stargate: Kicsiben gondolkodsz. Nem zártam ki semmilyen idegenkezűséget az ember mint jelenlegi állapotában létező szerves lény esetében. Nézz túl saját magadon, nézz túl azon, hogy milyen különleges dolog, a testedben egy idegen, “tudományosan bizonyított” idegen elemmel létezni. Próbáld meg látni, hogy képezed te az emberi faj, mint egység elidegeníthetetlen részét, majd próbáld kiszélesíteni a perspektívádat, hátha rápillanthatsz, hogy az embernek, mint fajnak milyen szerepe és elidegeníthetetlen helye van az univerzumban…
Szerintem…
@ Duncan Shelley:
Valóban nem érted, ahogy többször is írod. De azt sem látom, hogy olyan veszettül boncolgatnád a megértés érdekében a leírtakat. Szerintem az tök rendben van, hogy nem ugyanazt gondoljuk. De, ha én nem értek valamit, akkor azt igyekszem a saját fogalmi szintemre lebontani, hogy megértsem. De itt ezt nem érzem. Úgyhogy sajnálom, ha ennyire mellément a mondandóm. Nem akartam ilyen érzelmi töltések születéséhez hozzájárulni. Elgondolkodtatóan akartam nyilatkozni, csak hát úgy látszik nem sikerült. Mea culpa. Legközelebb jobban figyelek…
azért a világképek és a tényolvasás között óriási különbségek vannak. amiről én írtam azok tények, amikről ti, azok elképzelések. 4. dimenziónak neveztem el azt a síkot, ahol élünk. innen 3-3 dimenziót vagyunk képesek érzékelni mindegyik dimenziót azzal a dimenziós érzékelési formával, amelyik ahhoz a dimenzióhoz tartozik. így 7 dimenziót vagyunk képesek a tudatunkkal olvasni, amelynek felépítését már korábban összefoglaltam. a kapcsolódási formáink, melyből ugyanannyi van, mint az érzékelési formáinkból, pedig pontosan meghatározzák, hogy milyen jellegű feladatunk van az adott élősejtben, amely az élőszerveződést táplálja, amelynek sejtjei vagyunk. istenről elmélkedni lehet, de genetikailag nem hordozunk belőle, csak 33,3%ot. 66,6%ban a bolygónk testiségét hordozzuk és ezt tápláljuk. pontosan 33,3%ban vagyunk a szellemi megnyilvánulásai ennek a szerveződésnek és 33,3%ban a szellemi gazdánké (istené). a fennmaradó 33,3% a zavarodottság, ami jellemez minket és a maradék 0.1% testiség az ideges test, amit más diemnziókból szívunk magunkba. szellemileg a 0,1% hiány (a sötétség), amit sohasem érhetünk el. crescendó nem lehet a tudat kiteljesítésénél elérni, különben az időt is szabályozni tudnánk, ami a dimenziók keretét adja. ez az isteni szint, ami tulajdonképpen az élők idősíkját szabályozza. erre hatni imával, vagy akárhogyan nem lehet, mert tőlünk függetlenül működik. mi csak fizikai tapasztalatot nyújtunk neki, az alsóbb dimenziókból, amit ő érzékelni nem képes. így működik a világ, de konkrétan, majd hangos könyvben teszem érzékelhetővé, mert tényleg elég nagy sötétség uralkodik a fórumban:)
Megmaradás – összetartó erő – egyben maradás – létezésre való törekvés – lenni akarás.
Ez a mindent mozgató akarat hajt mindent, ez mozgat mindent, ez a kezdet és a vég. Nevezhetjük akár istennek.
Létezik a lélek test nélkül? Létezik a test lélek nélkül? Nem tudom.
Léteznek ilyen – olyan dimenziók, ahol szellemlények léteznek? Nem tudom.
Mi csak játékosok vagyunk, ez egy játék, illúzió? Nem tudom.
Mi lesz a halálom után? Nem tudom.
Őszintén mondom, hogy nem tudok válaszolni ezekre és a többi hasonló kérdésre. Persze válaszolhatnék a rengeteg válaszból valamelyikkel meg az is lehet, hogy éppen az igazit találnám el. De még ha úgy is lenne akkor sem tudom biztosra megállapítani, hogy valóban az e az igazi mert nincs rá megfelelő módszerem. Tehát marad a hit. Ez az egész hit kérdése lényegében.
Viszont ha már hinni kell akkor szerintem jobb olyan hitet választani amelyből jóval több előny származik mint hátrány. Olyat amely a lehető legközelebb áll a gyakorlati tapasztalathoz és amelynél a kettő a legkevésbé mond ellent egymásnak. Valamint amely valakinek személy szerint a legmegfelelőbb.
mityka84 írta:
Mitől is tény az amit te leírsz és nem csupán a te elképzelésed?
mityka84 írta:
” A tudás és a tapasztalás a tudatban szerveződik. Éppen ezért a tapasztalat és a tudás más és más a különböző tudatállapotokban.” (Rik Véda)
Nem érdemes minősíteni, mert csak a saját ostobaságunknak csinálunk reklámot vele :-)
Mindenkinek igaza van a saját nézőpontja szerint. Mindamellett, hogy ezt tiszteletben tartjuk, a kommentek segítenek más és más nézőpontokból rálátni az aktuális témára.
Szerintem….
azért nem csak az én elképzelésem, mert ti is tapasztalhatjátok a saját érzékelési formáitokkal… de mindegy mit magyarázkodok, nekem elég volt :) olvassatok sok bibliát, tudományos regényeket, abból mind kiveszitek az ideológiát és jól összezavarjátok magatokat. miért gondoljátok, hogy a szellemi világot kitalálni kell és nem érzékelni? a gondolati alapjaitokkal van baj, hogy abszolút nincs keretgondolkodásotok. pedig ezt még a haszontalan oktatási intézményekben is rákényszerítik a diákokra. ne más emberek gondolataiból induljatok ki, hanem a saját tapasztalataitokból. és amit leírtam, végül nektek is tény lesz. amíg nem tapasztalod, addig nem tény, amíg nem húzod rá a gondolati sablont a környezetre, addig nem lesz érthető és tapasztalható sem.
Üdvözlet!
Isten a tudat csendje.
A tudat hasonlít a tengerhez. A tengernek van felszíne, ami hullámzik vagy sima, folyton változik, ki van téve az időjárás, vagyis a külső körülmények befolyásának; de ez csak a felszín: a tenger túlnyomó része a mélyben van, láthatatlanul, és ez az, ami a felszínt hordozza. És a tenger mélyét a legkevésbé sem zavarja sem az időjárás, sem a felszín nyugtalansága. A mélység csak a saját törvényei szerint létezik.
Az életünket többnyire csak a tudat felszínén éljük, amit a külső körülményeink “időjárása” folyton befolyásol. De miért ne létezhetne valami mélységes, nyugodt, változhatatlan lét amögött a felszín mögött, amit mindennapi, szokásos állapotaink képeznek?
A “tudat csendje” nem azt jelenti, hogy a tudatot egyáltalán nem érnék benyomások, érzelmek és gondolatok, hanem azt, hogy a nézőpont a felszíni hánykolódásból érzelmek és indulatok között, átment a nyugodt szemlélő nézőpontjába. A tudat benyomásokat, érzelmeket és gondolatokat él át, de egyikükkel sem azonosul, egyik sem ragadja el magával.
Ha valaki teljesen intenzíven át tudná élni, ami körülötte vagy vele történik, és eközben őt magát belül, lényegében ez a legkevésbé sem befolyásolná, az úgy létezne, mint Isten.
Nem mondom, hogy ez nekem megy, vagy hogy egyáltalán a közelébe jutottam, de nem hiszem, hogy lehetetlen volna elérni. Vannak, akik megpróbálták, és elmondták, milyen egy búvármerülés a tudat mélyébe; amivel ők foglalkoztak, azt “spiritualutás”-nak nevezték el.
Persze a tenger helyett hozhatnám hasonlatként a tudat csendjére a hegycsúcs magányát is, ami fölébe emelkedik a lenti nyüzsgésnek. Ebben a hasonlatban a spiritualitás a tudati hegymászást jelentené.
Szóval attól, hogy nem merülünk le a tenger mélyére, vagy nem másszuk meg a Himalája csúcsait, mert túlságosan távol vannak attól, ahogyan élünk, attól még nagyon is léteznek. Hasonlóan Istenhez.
Valahol lennie kell az EGY-nek! De nem a fizikai tudatszintünkkel felfogható térben vagy időben stb. A ONE (VAN) álmodik és folyamatosan létrehozza a teremtéseket. Irányító félisteneket hozz létre, és bíz meg anyagi univerzumok teremtésével, ahol különböző lényeknek vannak feladataik az ‘játszótér’ igazgatásában. És ekkor az EGY részei ‘lélekszikrák’ szerepet vállalhatnak a teremtésben, mint egy színházi darabban. Megtapasztalhatják, milyen főszereplőnek lenni vagy egyszerű statisztának. Eközben a rendező vagy kalandmester mindent lát és mindent átél….
@ mityka84:
Érteni és tapasztalni elmén keresztül tud az ember. Nem erről beszéltem, hanem a tudatról, a tudati szintekről. Nem ugyanaz.
De természetesen ezt neked már nem kell mondani, hiszen mindent tudsz….. ;-)
@ Bandi:
:yes: :-)
@ stargate:
mindenképpen függvénye a tapasztalatnak a tudat, de a tudat nem befolyásolja a tapasztalatot, mindössze a tudatosítási mértéket. amiről nincs emlék, arról tapasztalat sincs, ugyanis mintákat tárol a tudat, így azok frekvenciái (kisugárzása) határozza meg azt, hogy van-e, elképzelésünk az adott tárgyról, állapotról, eseményről. érteni valamit, azt jelenti, hogy tudatosítunk valamit. tudatosítani lehet eseményt, állapotot, vagy tárgyat. ezek képezik a tudatot, amely az elme terében helyezkedik el. tudatosítás hiányában gondolat sem születik, az adott megjelenési formáról, de ez nem jelenti, hogy a megjelenési forma nem létezik. a hozzászólásaimmal nem téged minősítettelek, csak vitára buzdítottam a népet :) a tudás és a tapasztalat kéz a kézben jár, ezért nem létezik tudás tapasztalat nélkül. egyébként, amit megosztottál idézetet, az szerintem inkább engem igazol, mint téged, pusztán értelmezés kérdése :) amit írok, azt én megtapasztaltam és értelmeztem. hogy nektek még magas a dolog, azért van, mert kimaradt a tudatotokból azon fogalmi rendszerek értelmezése, amiket én eszközölök :) ami késik azonban, az nem múlik :D a kérdés mindössze a mikor :) ez viszont nem rajtam múlik, hanem rajtatok, hogy mikor jön el a pillanat, hogy azt mondod magadnak: DE HÜLYE VOLTAM! s lőn világosság, amint megérted a logikáját a környezet megjelenésének. nem hit bizomány, hanem megfigyelési szint. a vallások kikerülnek minden megfigyelési formát és összekeverik a tudás és a tapasztalás fogalmát. pedig a tapasztalat a tudás alapja és nem fordítva. amíg a fogyatékos hawkinset okosnak tartja itt bárki, addig komoly problémák vannak az emberi tudattal. és itt a kollektíváról beszélek, nem az egyéni tudatról, mert az könnyen optimalizálható. a közösségi szellem az, ami kényes ebből a szemszögből.
stargate írta:
csak, hogy részletesek legyünk, fejtsük ki bővebben a gondolatainkat:) véleményem szerint (ez lehet vitaalap, hiszen fogalmi zavarokban vagyunk, melyben ugyanazon elképzeléseknek más fogalmi meghatározásokat adunk) a tapasztalatokat az érzékelési formáinkkal tudjuk érzékelni. 1. dimenziós – hallás, 2. dimenziós – szaglás, 3. dimenziós – ízlelés, 4d – tapintás, 5d – látás, 6d – gondolat (hőmérsékletbeli manifesztáció), 7d – szenv meghatározás, frekventális érzékelési forma. a tudásunk tulajdonképpen az értelmünk mely, az elménkben a tapasztalatokból és a tapasztalatokból levont gondolatokból áll össze. a gondolataink terméke, mindössze a testhőmérsékletünk változtatása és az érzelmeink előidézése, agresszívtól a nyugodtig, amely a sok gondolat és a gondolatmentes állapotok között mozog. a valódi értelem az sugárzik frekventális formában, amely a szem gödörben manifesztálódik, ezt nevezzük átható tekintetnek, mely félelemmel tölti el a másikat. a tudati szintek, ahogy fogalmazod, valóban hangulatfüggőek, de az értelmi szintje, az hangulattól független. az agresszív egyszerre sok gondolatot dolgoz fel, míg a nyugodt nem sieti el az alaposságot. én nyugodtan is tudok agresszív lenni, ami valóban félelem keltő tud lenni a másik oldalról és egyben erőteljesebb is, mint a szélsőséges formák.
a bűnözőknek, gyilkosoknak nincs fantáziájuk vagy nincs merszük, ezért rossz irányba vetítik a gyűlöletüket. az okítóknak fantáziájuk van akár a kegyetlenkedésben is, de nem gyakorolják azt, maximum verbális szinten. gyakorlati szinten csak védelemre használják a kegyetlenkedést. erre azonban a másik élőforma kényszeríti, amint ítélkezik felette.
mityka84 írta:
Nem is vettem magamra :-))
A magasabb intelligenciában és annak teremtő erejében hiszek ,az univerzum meg van teremtve és egy óriási rend uralkodik benne, valamilyen erő összetartja és rendszerbe foglalja a dolgokat egy csodálatos egyensúlyban , amit nem lehet kibillenteni, ha valahol kiveszel máshol visszateszed, nincs más választásod. Csak a kezdetét nem tudom felfogni, az örökké létezett és létezni fog dolgot az én intelligenciám nem tudja értelmezni, korlátozott. Lehet, hogy ha kivennénk az “idő” -t a játszmából, minden kérdést meg tudnánk válaszolni? És az nekünk jó lenne, ha mindent tudók lennénk?
bakostamas írta:
Egészen biztos. A tudatlanság elég súlyos dolog. :)
@ Duncan Shelley
a tudatlanság és a mindentudás között azért elég sok van még ;-)
bakostamas írta:
Igen, de mindentudni akkor is jobb, mint semmittudni. :)
Bendegoose írta:
Fejtsd ki bővebben. De hangulatfestő szavak nélkül. Mint egy szakmai jegyzőkönyvben. Biztosan ismered azt a történetet, amikor az újonc csillagász rohan be a nagyfőnökhöz, és lelkesen meséli, hogy lefotózott egy gyönyörű együttállást, mire a boss megkérdezi, hogy akkor ő most költő vagy tudós?
Nincs semmi érzelem, csak kérdések. Nekem logikailag nem állt össze egységgé, amit írtál. Ha neked igen, akkor vagy az lehetséges, hogy még van pár infó, amit nem írtál le, mert túlságosan megszoktad már, vagy emocionális okokból nem tűnik fel. Vagy mindkettő.