Saját magunk érzelmeinek menedzselése az elsőszámú tevékenység életünkben, ezért érdemes alaposan megvizsgálnunk, hogy mi is ez.
Életünk legfőbb célja, hogy jól érezzük magunkat. Igyekszünk úgy szervezni az életünket, hogy minél több kellemes érzésben legyen részünk, és minél kevesebb kellemetlen érzésben. Idealizálva ez azt jelenti, hogy a cél a folyamatos boldogság megélése, és minden más teljes kizárása.
Különbözőek vagyunk, gyakran tapasztaljuk, hogy ami belőlünk jó érzéseket vált ki, a másikból rosszat, és ami belőle jót, az belőlünk rosszat. Van olyan, aki nem keveset fizet azért, hogy elmehessen az operába, én inkább azért fizetnék, hogy nekem ne kelljen. Van, aki órákat utazik azért, hogy valahol a kedvére valót ehessen, más ugyanazt az ételt undorodva a kukába dobná. Van, aki meghal valakiért, akit más figyelemre sem méltatna.
Az érzelmi menedzsmenttel kisgyerekkorunkban kezdünk el foglalkozni, és életünk végéig ki sem szállunk belőle, minden napunkat ennek szenteljük.
Mit együnk, mit igyunk, hová menjünk, miben menjünk, mit tegyünk, kivel tegyük, hol tegyük, mit válasszunk, mit akarjunk, mire vágyjunk – az életünket próbáljuk úgy irányítani, úgy szervezni, hogy jó érzéseket kapjunk és elkerüljük a rosszat. Számunkra az a jó, ami kellemes érzésekkel jár, és az a rossz, ami belőlünk kellemetlen érzéseket vált ki.
Nekem jó, neked rossz
Nekem Ice T jó, Mozart rossz, az Alien jó, a Hamlet rossz, Tarantino jó, Fellini rossz, a horror jó, a dráma rossz, a videojáték jó, a sakk rossz, a kizomba jó, a tangó rossz, és így tovább, és így tovább. Ti talán pont fordítva vagytok ezekkel.
Az első probléma akkor jelentkezik, amikor valami olyat kell tennünk, ami rossz érzéseket vált ki belőlünk, valami olyanért, ami jót.
A második probléma akkor jelenik meg, amikor a mi jó érzésünk ára más emberek rossz érzése, vagy mások jó érzésének a mi rossz érzésünk a következménye.
És ezek még csak a felszínt kapargatják. Ha elkezdünk mélységében belegondolni abba, hogy mi az ízlés, miért tölt el valami örömmel, valami más meg bánattal, és felismerjük, hogy ezek az érzések a legkevésbé sem mutatnak utat a jó és a rossz útvesztőjében, akkor jönnek elő az igazi nehézségek. Attól semmi nem lesz rossz, hogy számunkra kellemetlen érzésekkel jár, attól semmi nem lesz jó, hogy számunkra kellemes érzéseket okoz.
Ha szeretünk táncolni, az a táncot nem teszi objektíven jóvá, és nem azért táncolunk, mert jó, hanem az érzés miatt. De mi van akkor, ha a verekedéshez kötődik ugyanaz a jó érzés, ami a tánchoz? Akkor verekedni fogunk, ugye? A verekedés attól nem lesz jó, mert jó érzés csinálni. És ha a gyilkossághoz kapcsolódik az öröm, akkor mi lesz? A gyilkosság attól nem lesz jó, mi mégis keresni fogjuk a lehetőségét, hogy öljünk, csak azért, mert a belőle kinyerhető kellemes érzéseket akarjuk.
Gyakorlatilag az érzelmi menedzsmentnek szenteljük az egész életünket, anélkül, hogy belegondolnánk abba, hogy van-e ennek valami értelme.
Rabszolgák vagyunk
Az érzelmeink rabszolgái vagyunk, az a törekvés ejt csapdába minket, és tesz parkolópályára, hogy a jó érzések átéléséért és a rossz érzések elkerüléséért élünk. Nincs ennek az egésznek semmiféle racionális alapja. Nem gondolunk bele a következményekbe.
Valaki szeret egy bizonyos ételt, eszi, amikor csak tudja, mert jól érzi magát tőle – de arról nincs tudomása, hogy az ételnek mi a hatása a testére, és meglehet, az tönkreteszi az egészségét. Amikor jelentkeznek a problémák, a fájdalmak, az azzal járó zaklatottság, még többet eszi, mert kell a nyugalom, szedi a gyógyszereket, hogy megszabaduljon a kellemetlen tünetektől. A dolog kifutása nem kétesélyes.
Vannak, akik szerepektől érzik jól magukat. Ismertem olyan nőt, aki csak kisgyerekes anyának tudta elképzelni magát, minden nyűgjével együtt csak abban tudta megtalálni a biztonságérzetet. Ismertem olyan fickót, aki csak börtönben tudott lenyugodni, oda menekült, mert nem bírta a stresszt, amit a pénzkeresés jelentett, a börtönben meg eltartották, nem volt gondja ezekre, és minden nyűgjével együtt csak a rácsok mögött tudta megtalálni a biztonságérzetet.
Nagyon sokfélék vagyunk, elég széles a variációk skálája, ami a kellemes és kellemetlen érzések forrását illeti, de ez a felszín. A mélyben nem vagyunk sokfélék. Ugyanazt tesszük. Érzelmi menedzsmentet folytatunk életünk minden napján.
Ismeretlen tényező
Van valami bennünk, amit nem ismerünk, nem tudjuk, mi az, miért van, mi a célja, hogyan működik, hogyan néz ki, hogyan épül fel – de meghatározza egész életünket, minden törekvésünket, a nézeteinket, a lényünket.
Az emóció, azaz érzelem szó legrégebbi ismert jelentése ez: „kimozdít”. Az „emóció” szó egész pontosan azt jelenti, hogy „kimozdít”.
Az érzelmek úgy hatnak ránk, mint elektromos ösztöke. Terelnek minket valamerre, valami felé, és valamitől el.
Ha meg tudnánk oldani, hogy tetszőleges mértékben feltöltsünk energiával gondolatokat, akkor tudnánk szabályozni az emberi gondolkodást, az emberi célkitűzést, az emberi törekvéseket, és mindenkinek olyan személyiséget építhetnénk fel, amilyet akarnánk.
Csak mutatunk pár képet valakinek a szexről, a képekből emlékek lesznek, az emlékekből gondolatok. Ha nem töltünk rá energiát, az illető aszexuális lesz. Ha teljesen megtöltjük, csak a szex körül forognak majd a gondolatai.
Mutatnánk valakinek egy képet, és azt mondanánk, ez itt isten, majd feltöltenénk a képet energiával, és kapnánk egy vallási fanatikust. Ha nem teszünk bele energiát, egy ateista az eredmény.
Ha lehetséges lenne érzelmeket tölteni konkrét gondolatokba, vagy azokból lecsapolni, mesterségesen elő tudnánk állítani ezt a világot, amiben élünk, benne pontosan ezeket az embereket, pontosan ilyen személyiségekkel, pontosan ezekkel a célokkal, és pontosan ugyanilyen érzelmi menedzsmenttel.
Talán ez lehetséges, és majd egyszer valaki feltalálja.
Talán már fel is találta.
Talán már használják is, és mi vagyunk az eredmény.
Nem ezért élünk
Az érzelmi menedzsment az a tevékenység, amire a legtöbb figyelmet fordítjuk, ami a legtöbb időt és energiát emészti fel. Jelentősége a nullával egyenlő. Ha keresünk valamit, ami a lehető legnyomorultabb módon emberi, akkor ez az.
Nem ismerjük jó és rossz érzéseink forrását, nem tudjuk, hogyan és miért kapcsolódnak össze az érzelmeink valamivel, ami azután kellemes vagy kellemetlen emóciót vált ki belőlünk, mégis, az egész életünket annak rendlejük alá, hogy próbáljuk jól érezni magunkat, és próbáljuk elkerülni a rossz érzéseket.
Az életünk nem attól lesz értelmes, hasznos, nem attól zárul le pozitív eredménnyel, hogy jól vagy rosszul éreztük magunkat. Nagyon nehéz lenne pitiánerebb játszmát kitalálni az érzelmi menedzsmentnél.
Most ti jöttök
Szerintetek véletlenül lettünk mi, emberek, ilyenek, amilyenek ma vagyunk, vagy szándékosság van mögötte?
Szerintetek mi a kiút az érzelmi menedzsmentből?
Nem ezért élünk? Miért élünk Duncan?
Én imádom az életem, azokat a dolgokat teszem többnyire, ami boldoggá tesz, nem vagyok mazochista, hogy olyat tegyek, ami nem esik jól. Nem tudom , hogy miért pont ezek a dolgok töltenek el örömmel, de örülök neki, hogy ezek vesznek körül. Tényleg létezik valami, vagy bennünk, vagy egy külső erő ami terelget minket és mondja, hogy a csak a nagy mellű vagy csak a kerek fenekű a szép,vagy a sós csípős a finom, a halízű meg nagyon nem , de tény, hogy ez létezik és én nem tudnék változtatni rajta akármennyire is akarnék.
Úgy tűnik, ez az eddigi legmagasabb téma nektek, pedig csak előhangja egy sokkal magasabbnak…
Nagyon jó téma, sőt NAGYON jó téma, de nem is tudom, hol kezdjem…..
Nem vagyunk ennyire tudatlanok az érzelmekkel kapcsolatban, mint ahogy leírtad – egyáltalán nem.
A túlélő-üzemmódban létező embert dobálják az érzelmei, mint egy bárkát a sötét, viharos tengeren.
A növekedés-fejlődés embere már érti, hogy a gondolataink az érzelemmel töltött emlékekből fakadnak az elme által, majd a szív-agy ezeket a gondolatokat “lefordítja” a mező nyelvére. Ez a “fordítás” érzékelhető érzelemként. Tévedhetetlenül megmutatja, hogy a múltban megélt, hozott tapasztalat mennyire állja meg a helyét, mennyire hasznos (vagy nem) a jelenben. Másképpen fogalmazva, ebből tudom, hogy a gondolataim szolgálnak engem, vagy ártanak nekem. Érzelmekkel nem tudom megváltoztatni a gondolataimat, a gondolataim megfigyelésével viszont megváltoznak az érzéseim.
“Jelentősége a nullával egyenlő. Ha keresünk valamit, ami a lehető legnyomorultabb módon emberi, akkor ez az.”
Nem értek egyet ezekkel a kijelentésekkel (sem).
A túlélésen túl, a fejlődés érdekében ez az egyetlen valódi és tévedhetetlen iránytű az ember életében. Meg tud nyomorítani, ez igaz. De felemelni és magasba röpíteni is…. Meg kell tanulnunk ezt a “nyelvet”, minél hamarabb, annál jobb. Ez az Emberiség túlélésének a záloga.
“Talán már használják is, és mi vagyunk az eredmény.”
Akár így is mondhatjuk…..
Nem kedvelem túlságosan a szeretetzizegő stílust, ezért a szív-központú ember gondolata olyan csöpögős-nyálas, kerülendő téma volt nekem. Egészen addig, amíg egy biológia-nyelven íródott könyvből világosan meg nem értettem, hogy mindez hogyan néz ki a fiziológia szemszögéből. Az emberi test működése egyértelmű.
Igen. Ez valoban egy JO tema.
Olyan feszegetös.
Ket gondolatom tamadt.
Az egyik, hogy szerintem is, mintha mi mar “eredmeny”, legalabbis egy “probalkozas” lennenk…
A masik, hogy akkor MI A JO FRANC AZ ELET ERTELME??? Mitöl elet az elet es mi a jo fenenek kell, ha mindennek a hattereben mozgato babuk allnak????? Lehet, hogy valojaban marhara nincs ertelme az eletnek ezen a szinten????
Mindenesetre varom a folytatasodat, hatha remenyt kelt.
Számomra ez tényleg egy magas téma, mivel már párszor törtem a fejem azon, hogy miként is lehet az érzelmeinket effektíven kontrollálni de nem igazán jutottam egyről a kettőre. Annyira átszőnek mindent és ott vannak minden döntésünkben mint irányadó tényező, hogy számomra nehéz elképzelni abszolút érzelemmentes döntést vagy iránymeghatározást. Nem találkoztam még emberrel akinél az érzelmi faktor ne lett volna jelen, ilyen-olyan formában a mindennapi döntéseiben és megnyilvánulásaiban. Ismerek olyanokat akik magasabb szinten tudják kontrollálni az érzelmeiket mint a nagy többség de mint írom, kontrollálják nem kiiktatják (vagy teljesen mellőzik) a döntéshozatalaikban. Valahogy úgy működhet, hogy tapasztalati úton, próbák által átélik, hogy egy bizonyos emocionális reakció egy adott helyzetben számukra több hátrányt jelent mint előnyt és ezért igyekszenek másként reagálni. Ha ez azután pozitív tapasztalatokhoz vezet, akkor idővel már egyre könnyebb lesz a nem kívánt érzelmi reakció elhagyása, helyettesítése mással. De ez is a pozitív visszacsatolásra alapszik ami megint csak érzelmi alapú tanulási mechanizmus, amiben persze az értelem is részt vesz mint elemző és tervező tényező de pozitív érzelmi hatás (visszacsatolás) nélkül nem működne.
Duncan írta:
A pozitív eredmény fogalma is magában foglalja a jó érzetét. Lehet egyáltalán bármilyen célt kitűzni érzelmek nélkül?
Az érzelmek az elmének a részei. Belső energia. Azért vannak, hogy megtapasztalásokat gyűjtsünk az Egynek. Az érzék szervek kívülről tapogatják az elmét és gyűjtenek érzékeléseket, amikből lehetnek belső érzékelések, érzelmek. Nézd meg a süketet mikor először hall életében! De érzelemhez, nem kell külső érzékelés. Az érzelmek irányítanak az érzelmek megtapasztalások.
Egy jó bakta pedig felajánlja az érzelmeit az Egynek, ami úgyis az övé… most hogy érzed magad?
Ez inkább nőknél van, persze férfiaknál is, de nőknél látványosabb, viharosabb. Nekik fontosabb, érzékenyebbek.
Szerintem értem a koncepciót. Attól érzem jól magam, ha van célom, ha haladok felé, ha harmónia van otthon, ha van elég pénzem tartalékban is, ha jó kocsi van a seggem alatt, ha jól nézek ki a saját elvárásaim szerint, az életemben ezek motiválnak, ezekért melózom, ha a cikk oldaláról nézem, akkor azért melózom, hogy lenyugodjak, hogy örüljek, mint majom a farkának, hogy elégedett legyek, ez a jutalma. Semmi más.
Lefordítva sportnyelvre, lemegy terembe egy pálcikaember, első edzéstől tolja Arnold Mr. Olimpia utolsó két heti programját, mert attól érzi jól magát. Sz@rt se ér el vele, hiába tolja éveken keresztül. De végig jól érezte magát. Ha ez volt a cél, akkor rendben. Ha nem ez volt, akkor elb@szta. Ha izmot akart felszedni, ha arányos alkatot akart, ha fizikumot akart, akkor eltévesztette a házszámot, mert a jó érzésének rendelte alá a célját, az volt neki a fontosabb. A végén szídja a genetikáját és azt mondja, csak szerekkel lehet nőni.
Lehet, hogy nem tudjuk, mi az életünk valódi célja.
Stargate hozzászólása áll legközelebb hozzám.
Úgy hiszem az érzelmek alapvetően hasznosak a primitív élethez, a túléléshez. Ha egyszer megéget a kályha, akkor erős érzelmi emlék alakul ki, s a továbbiakban tuti óvatos leszek a kályhákkal. A kisgyerek szép lassan megtanulja, hogyan álljon hozzá ilyan alapvető dolgokhoz. Ezek mélyen elraktározódnak valahol. Nem szükséges gondolati energiát pazarolnia legközelebb egy ilyen szituációban, mert a mélyból előjön az ösztönös válasz reakció. Ez így tökéletes is.
Azonban lehet tudatosan is létrehozni ilyen válaszreakciókat. Talán a leghíresebb (vagy legalábbis én csak ezt ismerem,) a Pavlovi feltételes reflex kísérlet kutyákkal. Gyakorlatilag a csengő hangjára a kutya elkezdett nyáladzani. Szerintem ugyanezt érik el a reklámok is. Mutatnak egy gyönyörű nőt, amit természetesen kívánok, s mellesleg még beraknak egy jégkrémet is a képbe. Lehet először kinevetem, de sok-sok ismétlés után ez a gyenge érzelmi töltetű emlék egyre erősebb lesz, s a jégkrém látványa automatikusan előhozza belőlem a vágyat. Nem is gondolkozom rajta, ahogy a kályha égetésén sem fogok gondolkozni. Nem tudom honnan jön, csak ott van belém épülve.
Szerintem nagyon széles ívben kapjuk az áldást. A média isten tudja miken keresztül próbál elérni, hogy átalakítson minket számára hasznossá, valamint eleve rossz beidegződéssel rendelkező felnőttek nevelnek minket fel, akiket évekig meg sem kérdőjelezünk, csak szívjuk magunkba a tapasztalatot.
Viszont úgy gondolom van lehetőség önmagunk nevelésére. Ha mondjuk egy dologgal szembeni félelmünktől meg akarunk szabadulni, akkor olyan helyzetbe hozzuk magunkat, ami elindítja a félelmet. Ilyen szituációkban figyelhetjük érzéseinket és megpróbáljuk felülírni egy másik, általunk generált érzéssel, pl nyugalommal. Nem szabad, hogy eluralkodjon rajtunk a félelem, mert akkor már nem mi fogjuk uralni őket és nem fog sikerülni. Csak valami alacsony szintű ingerrel próbálkozzunk, ahol még kordában tudjuk tartani. Ha elég sokszor ismételgetjük, igenis lesz változás. Gyakorlatilag ugyanaz a fegyver, amit ők használnak, a probléma csak az, hogy közben küzdenünk kell saját problémás érzelmeinkkel. Nem könnyű, de gyakorlat teszi a mestert.
Így az érzelmi menedzsment már nem az érzelmeink utáni rohanást jelentheti, hanem itt-ott nyakoncsíphetjük őket és kiszelektálhatjuk a nekünk nem tetszőt.