Duncan Shelley: Amer hite 
Duncan Shelley: A Varázsló Útja könyvcsomag 
Duncan Shelley: Az Elme gyilkosai trilógia csomag 
Az emberi lét legnagyobb kérdése: hogyan érjünk el pozitív végösszegű életet? Alig van példa a történelemben arra, hogy ez valakinek sikerült.
Mottó: Az ember megnyugvást keres, nem igazságot.
A szokásos emberi életciklus így néz ki: születés, tanulmányok, munka, párkapcsolat, betegségek, halál. Ezen a szinten a legnagyobb eredmény az, ha valaki képes élete során valami olyat létrehozni, amivel megkönnyíti az utódai életét, esetleg építette a társadalmat. Ez egy negatív végösszegű élet.
A legalapvetőbb dolog, amit elvárnak egy gentlemantől, az az, hogy soha ne legyen senki terhére. Ha valaki gentlemanként, vagy lady-ként, kiváló emberként, világhírű szakemberként, nagyszerű apaként, anyaként, testvérként, barátként, hitvesként éli le az életét, az még mindig egy negatív végösszegű élet.
Negatív, mert amikor megszületett, jobb állapotban volt, mint amikor meghalt.
Ha valaki képes elérni, hogy halálakor ne legyen rosszabb állapotban, mint születésekor, az is egy negatív végösszegű élet, mert bár nem romlott az állapota, de nem is javult, azaz nem használta ki az élet nevű lehetőséget.
Hagyományok fogságában
Az, amit fennkölten hagyománynak, tradíciónak neveznek, fixa ideák gyűjteménye, és rendkívül pusztító hatásuk van, mivel arra használják ezeket, hogy helyettesítsék a megfigyelést, a kutatást, a megértést, és a gondolkodást.
Például, ha valaki abban hisz, hogy ha betart pár szabályt, akkor a teste halála után az örök biztonság és boldogság várja, mit fog tenni? Betartja, vagy próbálja betartani ezeket a szabályokat. Mit nem fog tenni? Minden mást: kérdezni, válaszokat keresni, megfigyelni, kutatni, megérteni, gondolkodni, cselekedni.
Ha netalán nem igaz, amiben hitt, az eredmény a negatív végösszegű élet.
Az emberek túl komolyan veszik a hitet, azt gondolják, az képes megváltoztatni a valóságot. Közel EGYMILLIÁRD ember hitt abban, hogy 2012 év végén elpusztul a világ. És mi történt? Semmi. Egymilliárd ember hite nem tudta befolyásolni a valóságot.
Tehát hihet valaki akármennyire, valamiben, ami nem igaz, a hite nem fogja igazzá tenni.
A tradíciók olyasmikről beszélnek, hogy az emberi lélek „leszületik a Földre”, meg azért jön erre a világra, hogy megtanuljon valamit, vagy tapasztaljon, és hasonlók.
A legkülönösebb elképzelés az, hogy csak a fizikai világnak vannak természeti törvényei, az elme, a tudat, a szellem, a lélek világában nincs ilyen. Ott minden esetleges, ott minden attól függ, hogy valaki jól vagy rosszul viselkedik. Ha egy eszmény szerint jól viselkedik, akkor csupa jó dolgokat kap, ha rosszul, akkor borzalmak várnak rá.
Tételezzük fel, hogy nincs különbség
Tételezzük fel, hogy a gondolatok és érzelmek világában nem nagyhatalmú, vagy egyenesen mindenható lények kontrollálnak minket, akik adnak nekünk ezt-azt, ha eleget teszünk a kívánságaiknak, és jól elbánnak velünk, ha nem.
Tételezzük fel, hogy a gondolatok és érzelmek világában minden ugyanolyan, mint a fizikai univerzumban: szenvtelen, következetes, szüntelenül működő természeti törvények szabályoznak mindent.
Vagyis nem a viselkedéstől, a megítéléstől, a hittől függ, hogy mi történik, és mi fog történni. Pontosan úgy, ahogyan a gravitáció vagy az elektromágnesesség törvényei sem attól függően működnek, hogy valaki értékes tagja-e a társadalomnak, vagy sem, kijön-e a szomszédjaival, vagy nem jön ki.
A társadalmi sikereid, az autód, a lakásod, a pénzed, a hódításaid nem számítanak semmit, amikor egy természeti törvénnyel állsz szemben.
A szokásos ciklus
A szokásos életciklus a következőképpen néz ki: az ember megszületik, fájdalmakat szenved el, sérülések érik, betegségeken megy át, konfliktusokba bonyolódik, téved, rossz döntéseket hoz, hazugságokat hisz el, rögeszméi alakulnak ki, kisebb-nagyobb bűnöket követ el, csalódások érik, elbukik, összetörnek az álmai, igazságtalanságok zaklatják fel, gátlások jelennek meg a személyiségében, elfelejt dolgokat, gyászolja a szeretteit, és így tovább. A konvencionális, negatív végösszegű emberi életciklus ezeken a fázisokon megy át.
És igaz, néha boldog, néha nevet, néha eszik egy jót, néha élvezi a szexet, néha igaza van, néha eléri, amit akar, néha jól szórakozik, néha büszke magára – de mindezek nem teszik semmissé, és nem enyhítik a negatív hatásokat, az életciklus megszokott tortúráját, és a végén, rosszabb állapotban száll ki, mint amivel kezdte. Egyszerűen azért, mert minden negatív dologból sokkal több van neki, mint volt az elején.
Ha valaki leél 76 évet, és ez alatt 60 hozzátartozóját veszíti el (szakítás vagy halál miatt), elfogad 200 hazugságot, szert tesz 48 rögeszmére, elkövet 340 kisebb-nagyobb bűnt, kialakul 32 gátlása, 800 alkalommal téved, 178 igazságtalanságba keveredik, 512 konfliktuson küzdi át magát, és 40 álma törik össze (és így tovább), akkor a ciklus végén ennyivel kevesebb lesz, mint volt az elején.
Ha ezt a példát tipikusnak tekintjük, csak azért, hogy számolhassunk, és tíz ciklust veszünk alapul, akkor minden a tízszeresére nő: 600 szakítás és halál, 2000 hazugság, 480 rögeszme, 3400 bűn, 320 gátlás, 8000 tévedés, 1780 igazságtalanság, 5120 konfliktus, 400 összetört álom.
Száz ciklusnál minden a százszorosára nő: 6000 szakítás és halál, 20000 hazugság, 4800 rögeszme, 34000 bűn, 3200 gátlás, 80000 tévedés, 17800 igazságtalanság, 51200 konfliktus, 4000 összetört álom.
Kezdjük kicsiben: ha valakit elhagy, akit szeret, vagy meghal, akit szeret, mi történik vele? Valószínűleg összeomlik, talán tönkremegy az élete. Ha úgymond feldolgozza, vagyis nem zaklatja fel magát rajta, esetleg elfelejti, azaz nem jár rajta az esze, attól még megtörtént, szenvedett, rossz emlékei lettek, döntéseket hozott, következtetéseket vont le. Mi történne, ha ez nem egyszer történik meg, hanem kétszer? Vagy tízszer? Vagy ezerszer?
Szemléletes példa
Tételezzük fel, hogy te egy hétköznapi ember vagy, hétköznapi élettel, hétköznapi vágyakkal, igényekkel és célokkal, és valamiképpen úgy alakul az életed, hogy a bíróság előtt kell állnod, és elítélnek öt évre. Öt évet kell lehúznod a világ legbrutálisabb börtönében. De nem most kell bevonulnod, hanem majd csak öt év múlva. Addig azt csinálsz, amit akarsz. Tételezzük fel, hogy az öngyilkosság és a szökés nem lehetséges, a börtön nem kerülhető el. Mit teszel?
Valószínűleg megpróbálod jól érezni magad, és ez sikerülni is fog, mert a legtöbb ember számára öt év beláthatatlan távlat. Tehát igyekszel boldog lenni, élvezni az életet, lazítani a gyeplőn, azzal törődni, ami fontos, a szeretteiddel, az élet megélésével, a munka helyett. Kalandozol, szeretkezel, nagyokat eszel és alszol, utazgatsz, világot látsz, élményeket gyűjtesz – amit csak megengedhetsz magadnak. Talán családot alapítasz, megházasodsz, gyerekeid lesznek. Az is megtörténhet, hogy a vallás felé fordulsz, esetleg még jobban, mint addig. Rengeteget meditálsz, imádkozol, szent iratokat olvasol, szertartásokon veszel részt.
Egy nap lejár az idő, eltelik az öt év, és bevisznek a börtönbe. A rácsok mögött a pokol vár rád. Talán nem is éled túl, mert nem bírod feldolgozni a szenvedést, a megaláztatást, vagy hozol egy nagyon rossz döntést. Ha túléled, mi lesz belőled? Testileg megviselhet, megrokkanhatsz, lelkileg tönkremehetsz.
Volt öt éved arra, hogy felkészülj a börtönre, de nem használtad ki. Csupa olyan dologgal foglalkoztál, amivel semmire sem mész a rácsok mögött. Amit tettél, annak nincs olyan hozadéka, amit fel tudsz használni bent a börtönben.
Miközben néhány büdös, undorító emberszerű lény megerőszakol egy mocskos, összehúgyozott vécé padlóján, vagy a székletüket etetik meg veled, vagy a koszt nyalatják fel veled a földről, mit teszel? Mit használsz fel az azt megelőző öt évből? Mit állítasz ezekkel szembe? Mesélsz az élményeidről? Senkit nem érdekel. Mesélsz arról, hogy hol jártál? Senkit nem érdekel. Mesélsz arról, hogy mit olvastál? Senkit nem érdekel. Mesélsz arról, hogy szerető családod van? Senkit nem érdekel. Embernek látszó, automatára állt zombikkal beszélsz, akikben nincs együttérzés, akik nyomorult, kisiklott életük minden frusztrációját rajtad akarják megtorolni. És te beszélni akarsz nekik egy templomi szertartásról, vagy egy forró éjszakáról?
A legtöbb ember úgy tekint az életére, mint időre, amit valahogyan el kell ütnie. Lényegében mindegy, hogy hogyan. Nem készül fel. Nem tesz semmi olyat, aminek lenne hozadéka a ciklus vége után. Csak rögeszméket futtat az elméjében, azt remélve, hogy azok igazak. Azon nem gondolkodik, hogy miután meghal a teste, mire fog menni a diplomájával, az autójával, a bankszámlájával, a szerető családjával, vagy az olvasmányaival…
Most ti jöttök
Ez a cikk az előző folytatásának tekinthető, bizonyos értelemben. Ez egy magasabb lépcső. Talán lesz ennek is egy folytatása, egy még magasabb lépcső. Majd meglátjuk, hogy mit kezdtek ezzel a cikkel.
Hogy tetszett a nézőpont?
Világos, hogy a cikkben mit értek negatív végösszegű élet alatt?
Szerintetek hogyan lehet pozitív végösszegű életet élni?
Érdekes nézőpont, olyan Duncanos :D
Ha jól értelmezem akkor arra utal, hogy az átélt jó érzések vs rossz érzések végösszege negatív. A cikk szerint az ember többet szenved mint amennyit élvezi a létet és ez nem járul, hozzá ahhoz, hogy a következő lét-szinten jobban teljesítsen, sőt rontja annak esélyét.
„..Nem tesz semmi olyat, aminek lenne hozadéka a ciklus vége után..”
Maga a cikk úgy van megírva, hogy azt sugallja van megoldás de nem nyújt semmilyen támpontot. Továbbá azt sugallja, hogy a lélek és a test két különálló dolog ami az általunk most tapasztalt élet-ciklus idejére van csak egymáshoz kötve.Ebből kiindulva gondolom az lenne a megoldás, hogy úgy terveznénk és cselekednénk, olyan életformát követnénk ami felkészítene a földi pályafutás befejezése utáni létben való sikeres helytállásra. Csak ahhoz tudni kéne, hogy mi van utána meg mi volt előtte de ezek az információk már nincsenek a cikkben. De még ha benne is lennének mi a garancia rá, hogy az igazságot tartalmazzák nem csak egy újabb fixa ideát?
prolizoli
február 15, 2015 @ 02:17
Nem, hiszen ott a börtönös példa: hiába érzed jól magad előtte, azzal semmire nem mész a rácsok mögött.
Ha valaki 100 évig él, és végig szenved, vagy 100 évig él, és minden percét élvezi, az egyformán negatív végösszeg. Ha öt éved van a börtönig, és az öt év minden pillanatában rettegsz, vagy minden pillanatában boldog vagy, az egyformán tökmindegy, miután bevittek.
Szerintem Duncannak ma nem volt valami jó hangulata:), mint ahogy megesik ritkán, hogy egy virtuóz zongorista sem játssza el jól a napi darabját… Merthogy nem hiszem, hogy ŐŐŐŐ:::):):):!!! komolyan gondolná jobb pillanatokban mindezt. Ezek szerint olyan, hogy szellemi fejlődés, nem létezik? Nincs olyan, hogy az Élet, vagy nevezzük kicsit másképp, a Lélek, vagy a Tudat, – ezek nem azonosak, csak szerintem mindenki a zsigereiben tudja, hogy miről beszélek. fejlődik mindig? Nem létezne az, hogy az ember tanul, közben valóban meg- megsebződik, és visszahúzódik az élettől, DE utána új hódításba kezd, fogva azt, amit megtanult, és azzal már jobban boldogul? MIcsoda dekadens nézőpont! Még egy barna nyúl utódai is kifehérednek, ha napmentes helyen szaporítják őket, még ez az állati szintű elme is tanul! Ha Duncannak ez a nézőpontja igaz enne, akkor már az utolsókat rúgnánk, és a labirintusnak nem lenne kijárata, le is húzhattánk a redőnyt, ha mentünk max. 75-95- öt a Nap körül, és ennyi volt, aztán egyre inkább halottak leszünk, és onnantól fogva mindig, szóval nekünk befellegzett. NAAA NEEEEMÁ!:)
:)
Miért gondolkodna, ha nem tudja mi lesz? Hogyan készüljek fel olyasmire, amit nem ismerek, amit nem várok, mert nem tudom, hogy jön?
Az alapján, amit a negatív végösszegűről írtál, nem. Van olyan ember, aki úgy hal meg, hogy nem éri csalódás, nem hazudnak neki, nem veszít el senkit?
Duncan Shelley
február 15, 2015 @ 05:28
Akkor átfogalmazom. A cikk szerint azért negatív végösszegű életek az olyanok amelyeket példaként hoztál fel mert nem az a lényeg, hogy milyen végösszegű lesz érzelmi szempontból hanem az, hogy sikerül-e a rendelkezésre álló idő alatt felkészülni arra ami utána jön.
Viszont mint írtam azt az előző hozzászólásomban, nem tudjuk hogy mi lesz (ha lesz valami egyáltalán) utána, a cikk sem tér ki rá, így nem is lehet felkészülni arra a valamire.
Szerintem a dolog egyszerű: a példában az ember nem hiszi, hogy bármit is tudna kezdeni a börtönbeli dolgokkal, sem elodázni a dolgot, sem elérni, hogy ne kelljen bemennie. Így tehát próbálja figyelmen kívül hagyni és kiélvezni a dolgot, amíg lehet. Az életben ugyanez van: a legtöbben nem is remélik, hogy tudnak valamit tenni ezzel. Még csak az időpont odébb tolásával se nagyon.
Pl. én számos embert ismertem, akik tömték magukba a vitaminokat. Korábban azt hittem, hogy ez segít abban, hogy jobb állapotban legyek, tovább éljek, szebb legyek, fáradhatatlan, energiával teli stb. De ezeknél az embereknél ugyanazokat láttam, ugyanúgy megbetegedtek néha, ugyanúgy kövérek voltak, pattanásos arccal (én ha nem szedek semmit, akkor sem pattanásos az arcom…) és a többi. Akkor ez nyilvánvalóan önmagában nem megoldás.
Én sajnos nem látok olyan embert, aki akármit is csinálna, jelentősen jobb állapotban lenne, tovább élne, nem lenne beteg stb. Számomra példakép értékű embert is láttam ugyanúgy megbetegedni, megcsúnyulni, keményen stresszelni, idióta döntést hozni.
Szóval, nem tudom, mit lehetne tenni, amivel fel lehetne készülni vagy meg lehetne változtatni a cikkben leírt „negatív statisztikát.” Ráadásul én azt látom, hogy ami viszont valóban növelné az esélyt vagy változtathatna, olyan emberek kiváltsága, amire én talál harmadik életem végén tudnék szert tenni, ha nem halnék meg köztük és nem felejtenék el semmit…
Korábban találtam egy nagyon szimpatikus és épelméjű filozófiai irányzatot, amely annyira logikus volt minden oldalról, hogy már-már megtámadhatatlan. Azt gondoltam, ez az út és ez tényleg nagyon komolyan „lendíteni ezen a statisztikán”. Aztán láttam számos olyan embert, akik nagyon előrehaladtak ebben az adott filozófiában. És mit láttam? Semmit. Nem voltak valójában jobb állapotban, mint én, vagy legalábbis nem voltak olyan szintű különbségek, amilyennek lennie kellett volna…
Ib
február 15, 2015 @ 09:20
Nem hangulat kérdése. Ha jó kedved van, és nem jutnak eszedbe problémák, az nem jelenti azt, hogy azokat a kedved megoldja.
Dehogynem, de mi az? Van szökési sebesség, amivel el lehet hagyni a Földet, de nem tudsz kocsival vagy biciklivel olyan gyorsan menni, hogy sikerüljön, és akármennyit sprintelsz, nem fog sikerülni. Ettől még lehetséges, de ezeken a módokon nem.
Konkrétan mire gondolsz? Mit tanul? Belemegy egy kapcsolatba, amiben boldog lesz, de sebződik is, majd levonja a következtetést? Ez a tanulás? Ez a szellemi fejlődés? Tehát, ha ezt megteszi, akkor az öt év letelte utáni börtönévekben nem fog sérülni, mert ez felkészítette rá? Milyen könyveket kell elolvasnia, milyen beszélgetésekben kell részt vennie, milyen dolgokon kell elgondolkodnia, hogy a börtönben eltöltött 1825 nap minden órájában ellene irányuló erőszak ne okozzon neki mentális problémát, sem akkor, amikor elszenvedi, sem soha utána? A börtön egy nagyon pitiáner dolog ahhoz képest, amiről a cikk szól.
Nem tudom, hogy így van-e, de ha igen, ez csak reakció, nem tanulás, nem megértés, nem fejlődés. Ha kifehéredik, akkor mi lesz? Nem hal meg? Vagy nem sérül meg többé? Vagy nem akarják megenni? Amikor kitörik vagy elharapják a nyakát, nem fáj és nem bánja? Mit nyer ettől?
Duncannek igaza van. :) De mihez viszonyítasz? Az ember, amit látsz, nyomorult. Megvezetik, kihasználják, megalázzák, zsarolják, fenyegetik, bezárják, széttapossák minden értelemben. Ezekből pedig nem tanul semmit. Nem lesz ezektől sérthetetlen, vagy halhatatlan, nem kezd el varázsolni, nem emelkedik a létezés korlátai fölé. De, ha mondjuk, mindez nincs, és egy békés világban élnénk, akkor sem változna semmi a végkimenetel tekintetében. Nem azért, mert nem lehetséges, nem azért, mert nem lehet elérni a szökési sebességet, hanem azért, mert a szokott módon nem.
Kami
február 15, 2015 @ 11:40
Mindenkivel megtörténik, velem is, nem tudok róla semmit, á, biztos nem rossz. Ez nem nagyon ésszerű hozzáállás, ez csak a mottót támasztja alá.
Lehet, hogy van, de ettől még nem kerül magasabb szintre, mert ahhoz valami más kell.
prolizoli
február 15, 2015 @ 11:40
Igen. A példánál maradva, az illető bemegy öt évre a világ legbrutálisabb börtönébe, majd kijön onnan öt évvel később, úgy, hogy fizikailag a haja szála nem görbült meg, mentálisan nincs semmi gondja, sőt, még profitált is az évek alatt, amit fel tud használni a kinti élete folytatására. Bent senki nem bántotta, senki nem terrorizálta, mert felkészült ezekre.
Akkor meg kellene tudni, nem? Megfelelő kritériumok és markerek kellenek ahhoz, hogy eredményeket érjünk el. Ha elkezdesz futni, és kifulladsz 100 méter után, majd eltelik x idő, és 10 kilométertől sem fulladsz ki, akkor ehhez az eredményhez legfőképpen olyan markert kellett találnod, amin látszik a haladásod, látszik, hogy egy adott 0 ponthoz képest pozitív vagy negatív irányba mozdultál-e el, vagy maradtál egyhelyben. Ha nincs marker, vagy rossz, akkor időpocsékolás az egész.
Jaklin
február 15, 2015 @ 12:45
De miért nem hiszi? Miért nincs igénye rá? Ennek is van oka és háttere.
Gyakran találkozunk olyan emberekkel, akik szídják a rendszert, a világot, az embereket, mert nem érték el a céljukat, de a közelebbi vizsgálat mindig azt hozza fel, hogy nem a megfelelő úton jártak, vagy nem tettek érte eleget. A legendáink megölnek minket, mert törvényi erőre emelnek valamit, ami ezer esetből egyszer történt meg, vagy soha, mi meg azt várjuk, hogy velünk is pont az lesz majd.
A bölcsesség azzal kezdődik, hogy „Nem tudom”. Tehát, te már a bölcsesség kapujában állsz.
Gondolom egy 5 éve börtönre úgy készülnék, hogy a legkeményebb harcművészeteket próbálnám elhazsnosítani, mint pl krav maga és hasonlók és mire mennék be olyan kemény lennék, mint a koporsószög :) De ott tudom mi várna. A Földi élet után mi vár azt nem tudom, így elég nehéz készülni rá.
Mi az a „pozitív végösszegű élet”? Amíg ez nincs definiálva, valóban nem tudjuk, mit is kell ahhoz tenni.
Úgy meg nehéz felkészülni az élet nevű ciklus utáni létre, hogy azt sem tudjuk, milyen az, ezáltal, hogy mire is kell felkészülni.
Ez killer.
Csatlakozom Prolizoli kollégához. Kérlelhetetlen.
Az evilági élet nem készít fel a túlvilágra. Ha jól értem. Mi a túlvilág? Onnan jöttünk, onnan származunk? Onnan kellene megszabadulni? Az élet egy kis kimenő, esély, amit nem használunk ki?
Egyszerű vagyok, nem szeretem a bonyolultságot, nem szeretek találgatni, inkább tapasztalni, vizsgálódni. Hagyjuk a babonákat és a találgatást, infót kell szerezni. Biztosan van rá mód. Ez lenne az első lépés, a többit az dönti el, hogy mit találunk.
Üdvözlöm ezt a posztot, régóta az első olyan írás az oldalon, amivel maradéktalanul egyet tudok érteni. Az élet, ahogyan általában élik, merő időpocsékolás, ami nem vesz tudomást a lényegről, sokszor az utolsó pillanatokban sem.
Mintegy két éven át végeztem hospice munkát, nem perverzióból, hanem mert volt bennem szeretet, és kíváncsi voltam arra, hogyan élik meg a végjátékot. A két év alatt körülbelül húsz ember utolsó heteiben-napjaiban voltam jelen, és egy sem volt köztük, aki ráébredt volna, hogy elpocsékolta az életét.
A vallások éppen azt a gyenge pontot használják ki az emberekben, hogy félnek az élet-utáni SEMMITŐL-VALAMITŐL.
Az egyik legfontosabb kérdés az, hogy vajon van VALAKI, aki összeadja-kivonja-szorozza a leélt élet eseményeit és az eredményre rányomja a bélyeget, hogy NEGATÍV, vagy netántán POZITÍV ??
Jelenleg úgy gondolom, hogy nincs senki……
Legfeljebb mi magunk tudjuk megítélni, hogy az elvárásainkhoz képest (ha van ilyen) merre billen a mérleg.
Ha 10 évesen kellett volna meghalnom, akkor sajgott volna a szívem az el nem játszott játékok, be nem zsebelt dícséretek miatt – NEGATÍV.
18 évesen a szerelem, a bimbózó életcélok miatti vesztesség-érzés miatt – NEGATÍV.
25 évesen a kötelességek nem-teljesítése miatt – NEGATÍV.
35 évesen a TITKOK megfejtése utáni kielégítetlen vágy miatt – NEGATÍV.
Ma már azt mondom, hogy a mérleg POZITÍV és kíváncsian várom, hogy mi lesz odaát (ha van olyan egyáltalán).
Ami az évek alatt negatívnak tűnt, később minden esetben pozitív hozadékkal járt, több felismerést, tudást adott.
Senki nem tudja megmondani, hogy mi az IGAZSÁG, mert oda mindenkinek egyénileg kell eljutni. Igazán hatékonyan nem tudjuk TANÍTANI egymást, mert mást és mást értünk a szavakon….. Ez egyéni út és nem osztályoz senki – csak mi magunkat.
Olyan világban élünk, hogy bármikor, bárkit börtönbe vihetnek. Ez van. Akkor már jók vagyunk, ha ez nem meglepetés!!!
manfredi
február 16, 2015 @ 14:24
Mire szoktak ráébredni? Gondolom, vannak visszatérő témák, sajnálják, hogy nem voltak bátrabbak, meg vallásosak lesznek.
„Az a cikk az előző folytatásának tekinthető, bizonyos értelemben.”
Nálam már annál a cikknél és ennél is felmerült a kérdés, hogy mindez oké, de akkor vezessük tovább a sztorit. Mi lesz akkor ha az érzelmi menedzsmentet elsajátítjuk? Mert valahol ennek van egy nagyon nagy előnye is nyilván, de azért bennem megmarad az a kétely, hogy egy érzelmetlen robot leszek, aki újjcsettíntésre ebbe vagy abba az irányba fog lépni ennek vagy annak a cél elérésének az érdekében. És ennyi? Ez a cél? Hogyan tovább utána?
Hogy tetszett a nézőpont?
„Világos, hogy a cikkben mit értek negatív végösszegű élet alatt?”
Ez a cikk sokkal világosabb, mint az előző. Azt sokkal jobban értemés elfogadom, hogy egy csomó sérelem, bántódás, sérülés él, ami miatt rosszabb állapotban szállunk ki minden egyes körből. De itt ugyanaz a kérdés. Mi lesz, ha már semmi sem lesz hatással ránk? Semmilyen fájdalom, elvesztés, sérülés. Ha az mind megszűnik. Akkor mi marad utána? Hogyan tovább? Mi lesz a cél a következő körben? Mi a játszma végső célja?
Hiszen most is börtönben vagyunk! :-) Ez elme börtönében egy testbe zárva. Lehet rosszabb lélekölőbb börtönbe is kerülni és lehet jobb nem annyira szigorú börtönbe kerülni, attól függően, hogy viselkedik az adott rab. Sőt lehet jó magaviselettel előbb kikerülni szabadulnia létforgatag mocsarából! A feladat, hogy tudatosan és folyamatosan gyakoroljon és eddze kontrollálja az elméjét az ember… úgy, hogy tudja a teste halálakor kap egy amnéziát, ami után az elsajátított begyakorolt dolgok készségként és tehetségként fognak a következő életében megmaradni. Aki tudatos a mostani életében az már a következő életére gyúr…
Az „elme börtönébe” nem az Istened zárt, hanem a Rendszer, amit szintén nem Isten tette olyanná, amilyen, hanem az ember.
Ha megnézzük a sok szenvedést a Földön, leszűrhetjük a következtetést: Isten nagy ívben tesz arra, hogy mit csinál itt az ember. Felépített valamit, meghatározta a működési elveket, oszt cső, azt csinál az ember, amit akar..Életének minőségét az fogja meghatározni, mennyire ismeri a működési elveket, és mennyire tud élni azokkal.Az állatok létezésének mi a célja, értelme? A „szellemi fejlődés”? Semmi. Esznek, isznak, szaporodnak. Az emberé ugyanez. Csak az egója mondatja vele, hogy küldetése, célja van a létezésének, pedig nincs semmi. Azt mondják a médium Isten kiválasztottja, pedig bárki lehet médium, csak ismerni kell a működési elvét…
Az ember génmanipulációval létrehozhat új fajokat. Ebből következően az embert is létrehozhatta génmanipulációval egy másik faj, amely itt él a fizikai világban, és a „lélek” nevű dologhoz, amit nem ő hozott létre, nem tud hozzászagolni sem. Tehát akkor ki teremtette és határozta meg az ember létének értelmét, célját? Merthogy az életét meg fogja határozni az atest, amit kapott. Semmi értelmét nem látom annak, hogy a lélek teremtője a halál után megítél egy olyan lelket, amely egy olyan testben élte le életét, amelyet talán nem is ő teremtett…
Na, ez érdekes és jó cikk volt!
Egyébként az előző is.
Kíváncsi vagyok a folytatásra…