Duncan Shelley

2001 végén, Argentínában összeomlott a gazdaság. Egy Fernando nevű építész az interneten keresztül számolt be az eseményekről, megfogalmazva tanácsait azok számára, akik még felkészülhetnek egy esetleges krízishelyzetre. A cikksorozat egy részét megtaláljátok magyarul, terjedelme közel 35 A/4-es oldal, és ITT érhető el.

Lejjebb néhány részletet olvashattok a terjedelmes cikksorozatból, vegyesen szemezgetve az írásban fellelhető témák közül.

Természetesen szeretném, ha kifejtenétek a véleményeteket. Okfejtéseket, érveléseket, javaslatokat szeretnék tőletek. Hihető mindaz, amit Fernando leírt, vagy szimplán megőrült? Ha igaz is, csak és kizárólag Argentínára igaz, és máshol nem fordulhat elő? Mit gondoltok, eljöhet valaha hasonló korszak Magyarországon?

Az alábbi bekezdések nem minden esetben követik egymást az eredeti cikkben. Igyekeztem a lehető legkisebb terjedelem mellett átadni közel 35 oldal információit.

„A nyomorúság és az éhínség olyan helyzetbe hozta országunkat és a régiót, hogy annak ellenére, hogy némelyeknek telik ennivalóra, van tető a fejük felett, és jut még orvosra is, a többségnek nem, tehát megbetegszenek, és mindenféle kórokat terjesztenek szerteszét.

Valaki itt a minap azt kérdezte tőlem, hogy a „falut” mennyire rázta meg a dolog. Hogy simábban tudtak-e alkalmazkodni, mint a városiak. Nos, mint sehol máshol, itt sincsenek egyszerű válaszok. Szép lenne, ha azt tudnám mondani, hogy vidék „jó”, város pedig „rossz”, mivel, ha teljesen őszinte akarok lenni, és ez a szándékom, néhány összetevőjét ennek a képletnek szét kell választanunk, különös hangsúlyt fektetve a „biztonság” kérdéskörére.

Természetesen azon vidékiek, akik gazdálkodtak, és rendelkeztek némi földdel, valamint állatállománnyal, jobban el voltak eresztve élelmiszer szintjén és ehhez nem is kellett több holdnyi ültetvény. Néhány gyümölcsfa, pár háziállat (pl.: baromfi, tehén, nyúl) és egy kis háztáji fényévekkel a városi lakosság fölé helyezte őket. A szárnyasok, tojások, nyulak jelentették a fehérje szükséglet kielégítését, a tehén tejet meg sajtot ad, a háztáji a zöldségek és gyümölcsök nagy résztét biztosítja, pár tojást vagy nyulat meg mindig kenyérhez való lisztre, tésztára, cukorra, vagy sóra lehet cserélni.

A városiaknak meg, hát, ők sincsenek rózsás helyzetben, mivel az élelmiszerárak felugrottak vagy 200-300 %-kal. Az emberek azon spórolnak, amin éppen tudnak, annak érdekében, hogy enni tudjanak. Sokan azt ettek, amit találtak, madarakra vadásztak, megették a kóbor kutyákat, macskákat, sokan éheztek. Étel szempontjából a városi lét krízishelyzetben nem mennyország. Általában az éhség az, ami zavargásokhoz és fosztogatáshoz vezet.

Egy családos ember két, három poronttyal meg az asszonnyal a nyakában, egyszerűen ülő préda. Nem érdekel, ha maga vagy a megtestesült Rambo Kommandós, még a hatodik érzéked sem fogja megsúgni neked, melyik szarházi fog a fejedhez nyomni egy fegyvert, amikor az elszállt vízpumpát próbálod helyben megbütykölni, vagy egy zsák frissen szerzett lisztet cipelsz hazafele.

A lehető legjobb előrejelző rendszer, amit csak beszerezhetsz egy vidéki kertben: az a kutya. De persze azokat is meg lehet ölni, mérgezni. Egy barátomnak egyetlen éjszaka négy kutyáját tették el láb alól, méreggel.

Az utóbbi években megtanultam, hogy bár a vidéken élő ember nincs annyira kitéve a kisstílű rablásoknak, rosszabb helyzetben van az extrém erőszakkal operáló, házát megszálló bűnözőkkel szemben. Ezek tudják, hogy amikor egyedülálló tanyákat, satöbbi támadnak meg, viszonylagos biztonsággal tehetik azt, és többnyire napokig kínozzák áldozataikat. Ezen a téren már nem tudsz újat mondani, mind hallottam – asszonyok és gyermekek megerőszakolása, emberek ágyhoz való kötözése, elektromossággal, hegesztőpisztollyal való és másnemű kínzása, verése.

Szóval – hol is húzza meg magát az emberfia? A betondzsungel is veszélyes, meg egyedül, mindentől távol is – a megoldás tehát ezeket a megoldásokat kerülni, és kisebb közösségekbe költözni, kertvárosokba, ha lehet, avagy közösségeket alkotni, tömörülni a hasonló beállítottságú barátokkal, ismerősökkel, családtagokkal. Sokan vallják, hogy szomszéd, látó avagy hallótávolságon belül, a privát szféra megnyirbálását jelenti, de ezt az árat meg kell fizetnie annak, aki szükség esetén segítségért szeretne kiáltani.

Akármiféle forgatókönyvvel is számolunk, a szolgáltatások minősége mindenféleképpen szenvedni fog, hacsak teljesen meg nem szűnnek.

Ha elmegy az áram, mit csinálsz a hússal a mélyhűtőben? Ki tudod szárítani? Füstölni? Konzerválni? Ahhoz miféle felszerelés kéne?

Senki nem húzza sokáig víz nélkül. A városi túlélő hamar rájöhet, hogy nagyon leromlott az ivóvíz minősége, ezért jó hasznát veheti egy szűrőnek, vagy azon kaphatja magát, hogy nincs vize. Amikor is ilyesmi megtörténik, egy nagyobb város boltjaiból percek alatt elfogy a palackozott víz. Az én esetemben a csapvíz – csapnivaló. Fekete szennyeződés van benne, meg valami, ami döglött moszatnak néz ki. Ízre viszont nem rossz. Ez van, viszont tudom, hogy az ország nagy részén a helyzet még rosszabb. Van, ahol nincs ivóvíz.

Ha van kútfúrásra lehetőséged, tedd azt meg, illetve tedd ezt a túlélési listád leges-legtetejére.

A víz előbbre való a fegyvernél, a gyógyszernél, de még az ételnél is. Hordj össze egy kis víztartalékot. Használj műanyag palackokat, üvegeket, akármit, és lehetőleg tárold azokat sötét, hűvös helyen. A víz átvesz kissé a műanyag ízéből pár hónap után, de akármi legyek, ha egy kissé műanyag ízű víz nem jobb, mint a semmi.

Gusztustalanul sok időt töltöttem áram nélkül. Nálunk az áramellátás még a 2001-es krízis előtt is darabos volt. Az igazi probléma akkor jelentkezik, amikor is pár óránál többet kell világ nélkül töltened. Közvetlenül a 2001-es (válság) után Argentína három napig áram nélkül volt. Buenos Aires egy nagy, sötét temetővé vált. Emberek szorultak napokra liftekbe, az étel rohadt, kórházak, ahol csak pár órai tartalék üzemanyagot tartalékoltak generátoraik számára, sötétbe borultak. Áram nélkül alaposan megrövidülnek a napok. Nem sok mindenhez tudsz kezdeni, miután lemegy a nap. Olvastam gyertyafénynél, zseblámpafénynél, de az ember feje megfájdul egy idő után. Persze, a bűnözés is megugrik a sötétben, úgyhogy akármiféle dolgod akad egy elsötétült körzetben, egyik kezedben a zseblámpa, a másikban pisztoly.

Legyen 2-3 LED fejre csatolható, fejpántos lámpásod. Olcsóak, és megérik a súlyukat aranyban. Egy erős lámpás is szükséges, talán egy Maglite vagy még inkább egy SureFire, különösen behatolók felkutatására hasznosak, de olyan egyszerű hétköznapi tevékenység elvégzéséhez, mint a főzőcskézés, a vécére járás, vagy a ház körülötti piszmogás, a kis LED-es fejlámpák nélkülözhetetlenek.

Ha már itt tartunk, ha egy városban megszűnik a gáz és villanyellátás, több, mint két hétre, az már halálos csapda: hanyatt homlok menekülj, míg megteheted!

Verjen fejbe valaki, mert majdnem megfeledkeztem az aranyról! Mindenki keresi! „Aranyat veszek, KP-vel fizetek” hirdetések mindenütt. Nem hiszem el, hogy ilyen bolond vagyok. Azért is nem kapcsoltam korábban, mert az aranykereskedelem igazából a törtarany meg a lopott ékszerek – megszorult emberek kisebb értékei – adásvételével van kapcsolatban, nem azokkal az aranyérmékkel, amiről ti beszéltek általában. Persze senki sem adja meg az arany hivatalos árát, szóval VIGYÁZAT mindazoknak, akik minőségi aranyérmékbe fektetnek. Mivel nehéz megállapítani az arany összetételét, a kisebb kereskedések törtaranyként fizetnek érte. Ha helyetekben lennék, érmék mellett és HELYETT, vennék egy halom kisebb értékű gyűrűt és ékszert. Ha visszamehetnék az időben vennék egy kis zsák aranygyűrűt.

A 2001-es válság után csak a legszűklátókörűbb, agymosott, és politikailag korrekt idióták hitték továbbra is, hogy a rendőrség képes lesz megvédeni őket annak a bűnözési hullámnak a következményeitől, ami a gazdaság összeomlását követte. A sokaság, amely „anti-fegyverviselőnek” volt jellemezhető annak előtte, egy emberként rohant a fegyverkereskedésekbe, saját és családjuk védelmének reményében.

De, talán úgy gondolod, hogy a fegyverek nem szükségesek, és önérzeted megakadályoz abban, hogy egy olyan szerszámra költs, ami emberölésre lett tervezve?

Miután én már átéltem ilyen szitut, egy komplett gazdasági összeomlást, 2001-ben, és ma, 5 évvel később még mindig nyögöm annak következményeit, úgy érzem, hogy meg tudok neked válaszolni: IGEN. Szükséged van fegyverre, gázpisztolyra, bors-spray-re, machete-re, fejszére, egy deszkára, melyből kiáll egy rozsdás szög: egyszóval akármiféle fegyverre, amit csak szerezni tudsz.

Sokan és sokat írtak a túlélési szituációban kívánatos fegyverekről. Mindenkinek, aki foglalkozott a gondolattal, meg van az elképzelése az optimális fegyverzetről. Sokan vadászati és élelem-szerzési szempontból közelítik meg a kérdést, mások csakis az önvédelmi vonalon mozognak, míg vannak, akik összeházasítják a kettőt és általános rendeltetésű fegyverekre esküsznek. Ha már itt tartunk, szeretnék eloszlatni egy tévhitet, mégpedig azt, hogy melyik is a túlélő, különösképpen a városi túlélő (akinek egy félig-meddig funkcionáló társadalomba kell beilleszkednie) elsődleges fegyvere? Ez az önvédelmi fegyver nem más, mint a jó öreg pisztoly. Ez ugyanis nála maradhat ugyanúgy az üzleti utak alkalmával, mint amikor a kertjét gyomlálgatja.

A túlélő NEM katona, még akkor sem, ha valaha ő volt a legkegyetlenebb anyaszomorító a seregben, a csatamezőn – a lakóhelyed NEM csatamező, és nem is lesz az soha, még a legnagyobb összeomlás következtében sem.

Felébredsz egy szép napon, és azt hallod a rádióból hogy a gazdaság tönkrement, és a tőzsde határozatlan időkre zárja kapuit. Mit teszel? Még mindig el kell jutnod az irodába/munkahelyedre. Szóval csókot lehelsz az asszonynak, majd hátadon az AK 47-eseddel, leballagsz az irodába, az ujjaddal a ravaszon? Garantálom, nem jutsz messzire. Valaki vagy lepuffant, vagy letartóztat, vagy bezárat a gyogyóba.

A régi közhely, hogy add oda a banditának amit akar és nem lesz bántódásod, már rég nem érvényes. Ezek a fickók vagy be vannak tépve, vagy elszipuzták az eszüket, vagy egyszerűen csak gyűlölnek, mert neked jobb élet jutott, mint nekik, vagy születésüktől verték őket, úgyhogy már kifejezetten élvezik, hogy annyi fájdalmat okozhatnak neked, úgy megaláznak, ahogy csak tudnak. Ha valaki bejut a házadba, garantálom, hogy ami csak él és mozog, meg lesz erőszakolva, bántalmazni fogják, meg lesz kínozva.

Én, személyesen, miután hosszasan elbeszélgettem a feleségemmel pár éve, elhatároztam, hogy soha, senki, semmi áron nem juthat be otthonunkba. Vannak dolgok, melyek rosszabbak a halálnál.

Ezért azután mindig van nálam fegyver. Drágán fognak fizetni az életemért – kamatostul! A nap leges-legveszélyesebb pillanata kétségtelenül az, amikor akármelyikünk elhagyja a házat vagy hazatér. Egy masszív, lebiztosított házba nem könnyű betörni, ezért a bűnözők lesben állnak, arra a pillanatra várva, amikor is ott állsz a küszöbön, kulccsal a kezedben. Ezért figyel különösen az ember minden körülményre, akármire, ami szokatlan, és ha valami nincs rendben, megy még egy kört, nem áll meg az autóval. Soha, senki nem nyit ajtót, ha ismeretlen van a közelben.

Az új autóvezetési elvek, szokások megérdemelnek egy külön fejezetet. Mostanra legyen elég annyi, hogy ajtó, ablak zárva, fegyver a kezed ügyében, valamint a KRESZ mint olyan, megszűnik létezni. Ha hazád valaha is olyan helyzetbe kerül, mint az enyém, emlékezni fogsz arra, amit most mondok. Soha ne állj meg a pirosnál, vagy a stoptáblánál, ha nincs forgalom, különösen sötétben.

Nincs „biztonságos” napszak. Az éjszaka viszont fokozottan veszélyes. A nappali támadások talán felületesebbek, gyorsabbak, talán csak elszedik, amid van, pénzt, ékszert, éjjel viszont alaposabban kiforgatnak, soká maradnak, de sablon az nincs. Ha egy tanácsot adhatnék csak: akkor hegyezd füled, s minden porcikádat, amikor is kibe lépsz az ajtón. Ha lehetséges, legyen fegyver a kezed ügyében, amikor is ezt teszed. Ha hatodik érzéked azt mondja, hogy valami nincs rendjén, ne kockáztass, menj még egy kört a ház körül, és figyelj. Ha még mindig nem tiszta a levegő hívd a zsarukat (ha azok reagálnak az ilyesmire egyáltalán), szerezz segítséget.”

Ne feledjétek, december 6-án, kedden, várunk titeket: ITT.

Néhány gondolatot szeretnék megosztani veletek a politikai felelősségről. Ez egy speciális téma, mert bár logikailag levezethető a létezése, példát mégsem tudnék rá mondani.

Lehetséges, hogy van felelős politizálás. Valahol. Levezethető, hogy ha nem létezne, sokkal nagyobb lenne a káosz ezen a világon, mint amekkora. Kétségtelen, hogy a politikai felelősség szükségszerű, és hiányában a jövő olyan sötét, amit a legmodernebb lámpák sem hasítanak szét.

Úgy látszik, a gazdasági nagyfőnök, a jó öreg Bruno Weinberger rákapott a válságra. A híreket olvasván tisztára úgy tűnik, mintha függőségbe esett volna, és nem igen akar leállni az „anyaggal”. Teheti, hiszen bármi történjék is, ő maga nem érzi annak negatív hatásait.

Görögország, Spanyolország, Olaszország, Portugália, Magyarország… Célországok, célpontok. Nem gazdasági válság, hanem gazdasági összeomlás az, amely felé mennek – amely felé viszik ezeket az országokat.

Mit jelent az, hogy egy ország fizetésképtelenné válik? Mit jelent az, hogy egy ország csődbe megy? Mi történik akkor, ha egy cég megy csődbe? Vagyonát a tartozás fejében lefoglalják, értékeit elárverezik, hivatalosan felszámolják. Ezt jelenti.

Itt jön a képbe a politikai felelősség. Pontosabban: annak égető hiánya.

Sokféle véleményt hallani a kormánytól, a pártoktól, kormánypártoktól, ellenzéki pártoktól, szakértőktől, tárgyalásokról, programokról, programcsomagokról, lehetőségekről, kompromisszumokról, határozottságról. Felelősségről nem hallani. Ha pedig mégis, üres frázis, nem több.

Vizsgáljuk ezt meg: hogyan politizálhatna felelősen egy kormány? Nem tudnám megmondani, hogy jelen rendszerben ez hogyan lenne lehetséges.

A felelősséghez három tényező megléte szükséges: személyes érintettségből fakadó szándék, cél, és távolba látás. Ezzel szemben, a személyes érintettség hiánya, a cél hiánya (illetve önző szintre redukált volta) és a szűklátókörűség kizárja a felelősséget.

A fentebb felsorolt országok kormányainak felelősen kellene politizálniuk, hogy kijuttassák országaikat, népeiket a veszélyből. Ennek azonban nincs nyoma. Ez természetesen érthető, hiszen az egész ott kezdődik, hogy a kormányok tagjai személyesen nem érintettek a válságban vagy a gazdasági összeomlásban.

Lényegtelen, hogy mi történik ezekben az országokban, nem számít, hogy hány ember megy tönkre, milyen fokú szegénység köszönt be, hányan kerülnek az utcára, és a lakosság mekkora százaléka hal éhen. Bármi történjék is ezekben az országokban, kormányukat az nem érinti: vezetőik, akik a bajt okozták, a legteljesebb védettségben, biztonságban, luxus körülmények között élik meg a válságot vagy az összeomlást. Ebből következően, nekik mindegy. Pontosabban: olyan érdekek hajtják őket, ami nem azonos azzal, amit népeik hisznek.

Úgy tűnik, Európa legnagyobb horderejű gazdasági kérdése az, hogy vissza kell-e fizetni az államadósságot, vagy meg kel tagadni. A fizetés és a megtagadás mellett is sokan állnak. Ha jól emlékszem, Antall József mondta, hogy az államadósság megfizetése becsületbeli ügy a magyarok számára. Csak halkan jegyezném meg: nekem úgy tűnik, azok kardoskodnak a fizetés mellett, akik felelősek az eladósodásért, és akiket nem érintenek a megszorítások.

Izlandon azt mondták, fizessenek a politikusok, az ő hibájuk, ami történt, ne tolják a felelősséget a népre. Eldöntötték és kijelentették: nem fizetnek. A politikusok és a bankárok sem fizetnek, hiszen nem a saját nevükre vették fel a hiteleket, bár ők szórták el. Azóta Izlandon már új rendszer lépett működésbe, és a kormány úgy tesz, mintha része lenne a népnek, nem pedig felette állna. Lehet, hogy az atlanti sziget az első ország, ahol van politikai felelősség? (Kétségtelen, a jó öreg Bruno Weinberger ezúttal se kedvelte meg Sappho követőit…)

Nektek mi a véleményetek? Van, felelős politizálás? Lehet felelős egy kormány, amelynek tagjai személyesen nem érintettek népük sorsában? Elképzelhető felelősség ott, ahol a kudarcnak nincs személyes következménye? Mi a teendő az államadóssággal? Vissza kell fizetni? Meg kell tagadni? Vissza lehet egyáltalán fizetni valaha is? Volt már arra példa, hogy egy ország rendezte a tartozásait?

Izlandról bővebben: ITT.

A fórum: ITT.

Új rovat indul útjára, melynek célja az elmétek megmozgatása. E rovat rapszodikus következetességgel bukkan majd elő a ködből, hogy trükkös, ravasz, botrányos, esetenként brutálisan kemény kérdéseket állítson elétek.

Meglehet, a felvetett kérdések egyszerűen hangoznak – de sohasem azok.

Szinte minden ember modulárisan gondolkodik. Gondolati modulokból, egységekből, elemekből rakja össze a kérdéseit és a válaszait. Közérthetőbben: vesszőparipáink képezik gondolkodásunk alapjait. Élesebben: gondolkodásunk rögeszmékből áll.

Kemény ez, és cáfolni aligha lehet. Csak itt a blogon, könnyedén összeszedegethetnénk, hogy ki milyen modulok alapján gondolkodik. Előre lehet tudni, hogy ki milyen témákkal fog előállni, és mire hogyan reagál majd. Így működnek a modulok.

A modulok teljes elhagyása lenne az igazi. Ez a rovat gyengéd próbálkozás erre.

Nos, nézzük az első trükkös kérdést!

Kényes kérdés, zavarba ejtő. A hozzá kapcsolt modul olyan erőteljes, hogy szinte senki nem képes kilépni a hatása alól.

Trükkös kérdés 1:

A második világháború a nácik vereségével vagy győzelmével ért véget?

Az iskolában erre a kérdésre egy válasz adható, aki mással próbálkozik, annak jutalma az 1-es lesz. A valóság azonban egészen más, mint az iskola. Nézzük, van-e köztetek valaki, aki kellőképpen kreatív és merész!

(Figyelem: A találgatós válaszok nem fogadhatók el válasznak. A válaszokhoz átfogó okfejtésnek kell társulnia.)

Nem először fordul elő, hogy egy blogbejegyzés hozzászólásaiban kialakult vitából önálló cikk kerekedik. Most is valami hasonló történt, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a cikkben a szót átadom valaki másnak, aki nálam sokkal járatosabb a témában.

Természetesen érdekel mindenki véleménye, szabadon kifejtve, de természetesen csak elfogadható modorban.

Az idézetek Drábik Jánostól vannak. Az eredeti írást ITT találjátok. Az én hozzáfűzni valóm csupán annyi, hogy teljes egyetértek vele, kivéve azt az egyetlen gondolatot, hogy a világ feletti uralmat végső fokon én nem a pénzkartellekben látom, hanem valamilyen náluk is hatalmasabb erőben. Erről bővebben ITT és ITT.

„A nemzetközileg megszerveződött magánhatalom irányítója, az államok feletti pénzkartell az általa a levegőből előállított pénzből nyújtja hiteleit. Ezért a fedezetlen pénzért nyújtott hitelekért viszont olyan mértékű kamatsarcot szed, amely elviszi az Euro-Atlanti térség országai reálgazdaságainak immáron a teljes növekményét.

Magyarországról egyedül 2010-ben ez a parazita magánpénz-monopólium leszívott 2321 milliárd forintot, azaz 11,6 milliárd dollárt.

(…) a pénzrendszer hozzájárulása a termelőgazdaság értéknövekedéséhez a nullával egyenlő. A pénz, mint a termelőgazdaság közvetítőközege, szükséges jel, de semmilyen értéke nincs. Csak annak van értéke, amit a jel jelez.

A pénz, mint jel arra szolgál, hogy össze lehessen mérni a különböző értékteremtő tevékenységeket, azokat nyilván lehessen tartani. A nemzetközi pénzkartell és struktúrái csak a mások által megtermelt javak elosztásában vesznek részt. Mégis azok, akik az elmúlt 300 év során megszerezték maguknak e jelek előállításának világmonopóliumát, eme értéktelen jelek hitel formájában történő kikölcsönzéséért rátették a kezüket az uralmuk alá került nemzetek reálgazdaságára. A népek közcélt szolgáló vagyonából magánvagyont csináltak, gátlástalanul eladósítva az államokat, vállalatokat és az egyes személyeket.

A középosztály kénytelen tanulni, dolgozni, hogy előteremtse azt a gazdasági bázist, amely lehetővé teszi, hogy önálló politikai akarata legyen, és alkalmassá váljon saját társadalmának a közügyeit intézni. A nagyrészt külföldön élő felsőosztály az, amelyik fojtogatja a magyar társadalmat, mert zéró értékkel járul hozzá a termelőgazdasághoz, a szükségletek kielégítéséhez, és mégis elviszi az értékteremtő tevékenységet végzők munkájának a teljes hozamát.

(…) azért nincs a szerencsejáték kaszinóvá átalakított globális pénzrendszer és a nyomában járó gazdasági világválság óta se beruházás, se fogyasztás, se növekedés, mert ezt a minden ellenőrzést magukról lerázott globális spekulánsok megakadályozzák.

Az emberiség ugyanis válaszúthoz érkezett pontosan azért, mert a levegőből előállított hitelpénz, amely a kamatos-kamat mechanizmussal működik, most már oly mértékben eladósította az uralma alá került nemzetgazdaságokat, hogy azok adósságszolgálati terheiket már csak az értéktermelő szektor zsugorodása árán tudják teljesíteni. Ez pedig arra kényszeríti a népeket, hogy adják fel eddigi életformájukat, és utolsó tulajdonukat is adják oda a nulla értéket előállító pénzügyi spekulánsoknak.

A közgazdászok között nemcsak abban van különbség, hogy nem ugyanazokra az okokra vezetik vissza a világot sújtó válságot, de abban is, hogy a legvilágosabban gondolkodó szakemberek már látják: a pénzuralmi-világrend csődbe jutott, és a kamatmechanizmussal működtetett pénzrendszer halálra van ítélve. A gazdasági élet olyan új közvetítőközegére van szükség, amely közszolgáltatásként – kamat nélkül – tudja segíteni az értéktermelő reálgazdaság optimális működését.

A megoldás az (…), hogy bármennyire is nem tetszik ez a pénzkartellnek, a kamatmentes pénzrendszer előbb-utóbb legyőzi a fosztogatásra kitalált és idejét múlt – kamattal működtetett – hitelpénzrendszert.

A nemzetközi pénzkartell természetesen nem akarja kiengedni kezéből az új pénzügyi világrend létrehozását, mert továbbra is igényt tart arra, hogy pénzügyi technikákkal elvonja a népektől azok munkájának az eredményét. A robbanást el lehet kerülni globálisan is és egy-egy országon belül is, ha visszaállítjuk a közpénzrendszert, és kiűzzük az országból a pénzkartell csalásra, fosztogatásra kiképzett jogi személyekből álló hadosztályait.”

Az arany… Kétszer is beígértem, hogy írok róla, de… nem tettem. Most mégis.

A lényeg egy elmélet, ami az arany fontosságát magyarázza. Számomra a legreálisabb elmélet. Persze, lehet vitatni, mint mindent, és jó, ha nem felejtjük el, hogy ez egy elmélet, és nem bizonyíték.

Az arany nem jó semmire. Nem lehet belőle hasznos dolgokat készíteni. A vas sokkal értékesebb. Mégis, évezredek óta az emberiség az arany bűvöletében él. A hatalom és a vagyon szimbóluma.

Az arany kevesebbet ér, mint a fa, mint a kő. Ez egészen addig igaz, amíg meg nem jelenik a fejlett technológia, elektronika, számítástechnika, kibernetika. Itt már van értéke az aranynak, valós, gyakorlati értéke. Más területeken nincs.

Különös módon, a történelmi időkben az arany imádata elterjedt volt az egész bolygón. Kultúrától, fejlettségtől, világképtől függetlenül imádták és értékelték. Öltek érte. Sőt, mészároltak. Nem csak az arany fénylik, nem csak az arany ritka – ez nem magyarázat egy globális őrületre.

Az elmélet szerint az arany imádata az egyik közvetett bizonyíték arra, hogy hajdanán egy földönkívüli faj meglátogatta a bolygónkat. Számukra, mint űrhajózó civilizációnak, az arany tényleg értékes volt, míg az ember számára abszolút értéktelen. Ezek a látogatók nem voltak ellenségesek, fizettek az aranyért. Hogy mivel? Egyes feltevések szerint hosszabb élettel, gyógyítással, technikával.

Azután az idegenek elmentek, de visszavárták őket, és remélve, hogy vissza is térnek, buzgón gyűjtötték az aranyat, azt a fémet, amiért az idegenek hatalommal és gazdagsággal fizettek. Idővel elfelejtették az igazi okot. A gyűjtőszenvedély megmaradt, és az arany, bár teljesen értéktelen egy fejletlen világ számára, továbbra is a hatalmat és a vagyont szimbolizálta.

Nos, röviden ennyi az elmélet. Hajdan egy idegen faj ellátogatott a Földre, hogy aranyat vegyenek az emberektől, hatalommal, hosszabb élettel, egészséggel fizettek érte, így az arany a Föld legértékesebb árucikke volt. Ez áll az arany imádatának hátterében. Csupán szimbóluma valaminek, amire már senki nem emlékszik.

Mit gondoltok?

Sok minden következik, hamarosan. A pokol kézikönyve gyakorlatilag elkészült, rövidesen olvashatjátok. Az új trilógián bő egy hónapja dolgozom teljes gőzzel. Ez a trilógia a Paktum nevet kapta, az első rész címe: A félelem íze. Semmihez nincs köze, amit korábban írtam, és eleve nemzetközi piacra készül. Az első kötet (a szokásos Elme gyilkosai terjedelemben) január végén lesz kész.

A jövő most kezdődik, ahogyan mondják.

Újabb cikksorozattal örvendeztetlek meg benneteket. Véget ért egy korszak az életemben, az írói pályámon, lezárult a naiv amatőr éra, helyükre kerültek bennem a dolgok, a kapuk kinyíltak, ideje hát, hogy a múlt megmaradjon múltnak, és az új korszak úgy kezdődjön el, ahogyan az új korszakoknak el kell kezdődniük.

Ezt az elmúlt korszakot legfőképpen Az elme gyilkosai trilógia jellemezte. Ebben a cikksorozatban erről a trilógiáról szeretnék írni, olyan aspektusokat bemutatva, amik még nem merültek fel.

Először is – a jó erői.

Ez egy olyan téma, ami nem igen szokott feljönni, és nem csak itt, körünkben, hanem nagyon máshol sem. Ha mégis, irracionális megközelítésben, finomkodva, tudomást sem véve a tényekről, a reménybe kapaszkodva, hitbe menekülve.

Vannak erői a jónak? A rossznak bizonyosan vannak. Láthatjuk működését, minden nap. De mi a helyzet a jó oldallal?

Gyakran úgy tűnik, hogy a rossz erői vadul harcolnak ellenünk, éjjel és nappal, mi pedig (nagyvonalúan tekintsük úgy, hogy mi vagyunk a jók) esélytelenül vesztésre állunk. Úgy tűnik, csak a csoda segíthet.

Isten majd hirtelen alászáll és megvívja a mi harcunkat helyettünk, mert ő persze minket tart jónak, és mellettünk áll. Vagy a földönkívüliek szállnak alá, és játsszák végig az isteni forgatókönyvet. Vagy szimplán csak hirtelen minden ember megváltozik, önzetlen, szeretetteljes, jámbor birka lesz belőle, és a Föld olyanná válik, mint egy hollywoodi nyáltenger.

Nagyon furcsa, hogy ha szóba kerül a rossz, az aktivitás kerül szóba. Tevőleges, heves, szenvedélyes, elszánt. A jó meg olyan passzív. Várakozik, reménykedik, szelíd. Ez az, ami általában előkerül, ha témánál vagyunk. Nekem ez a tapasztalatom. A rossz nem finomkodik, a jó meg szinte nem is cselekszik.

Azt gondolom, hogy mindazon dolgok ellenére, amiket látunk és tapasztalunk, lennie kell olyan erőnek is a világon, ami jó. Ez az erő valódi erő, nem szimbolikus. Aktív, hatékony, és nem híve a „tartsd oda a másik orcádat is” öngyilkos elvnek.

Lennie kell jónak is a rossz mellett. Ezt nem elvont módon értem. Nem azért, mert a jó és a rossz párok, melyek összetartoznak, mert nem azok. Nem azért, mert ez volna az élet rendje, mert nem ez. Más okok mondatják velem, hogy a jó erő létezik.

A média a rosszat mutatja. Háború, gyilkosság, katasztrófa, járvány, súlyos intézkedések, adók, a szokásos. A saját bőrünkön érezzük a rossz támadásait, a nehezebb életkörülményeket, a veszteségeket, az összetört álmokat, a betegségeket, a baleseteket, a halál fenyegetését, a halál tényét. Ódákat zengnek a tudomány csodáiról, de ha szükségünk van rá, gyorsan csődöt mond a Nagy Szent Tudomány. A számítástechnika gyakorta ámítástechnika csupán, az orvostudománynak meg (bár igen hatékonyan értékesíti a gyógyszergyárak készítményeit) a gyógyítás nem az erőssége.

Azt látjuk, hogy néhány ember dönt milliók sorsa felett. Olyan emberek, akiket nem igen tartana senki az emberiség legkiemelkedőbb bölcseinek. Ahogyan tanácsadóikat sem. És ők döntenek. Ha ezt találják ki nekünk, akkor ez lesz, ha azt, akkor az. Ilyen keményen, brutálisan, egyszerűen. Ha úgy döntenek, háború lesz, akkor háború lesz. Romhalmazzá válik a város, ahol lakunk, bombatölcsér lesz ott, ahol hajdan álmokat szőttünk, és temetők ott, ahol egykor a gyerekek játszottak.

Mit állít a jó ezzel szembe?

Jámboran mosolygó embereket? Halottakat gyászoló, jajveszékelő öregasszonyokat? Fohászkodó tömegeket? Verseket? Szónoklatokat? Ez csak a szokásos passzív elképzelés a jóról.

Látjuk, érezzük, tapasztaljuk, hogy a rossz háborút vív ellenünk, és nem látjuk a jó erőt, ami ténylegesen felveszi a harcot. A szelíden mosolygó bölcsek milliói nem ellenfelei a rossznak, egyszerűen azért nem, mert nekik nincs befolyásuk a dolgok menetére. Ha a rossz erő azt találja ki, hogy bevezet egy intézkedést, amely milliók szenvedését okozza, a ténylegesen létező jó erő képes lenne ezt megakadályozni. Az erő befolyásoló tényező. Nem elképzelés, nem magyarázat, nem remény.

Andan mondta: „A rosszak legerősebb fegyvere, amellyel leigázzák a világot, a jók reménye, hogy a dolgok majd maguktól jóra fordulnak”. Nem ostoba szavak. Tudott valamit, és tudhatott, mert közel volt a tűzhöz.

A rossz harcol ellenünk, céljai nem különösebben titkosak. A jó erőnek nyomát sem látjuk sehol. A rossz mégsem győzött még. Prédák vagyunk, hatalom nélkül, befolyás nélkül, egy világot irányító erővel szemben. És mégsem győzött ez az erő. Hogyan lehetséges ez?

Könnyű azt mondani, hogy a politika mocskos, velejéig romlott, és minden, ami politika, az rossz, és minden politikus egy aljas féreg. Könnyű azt mondani, hogy a gazdasági hatalom zsarnoki, a világ leggazdagabb emberei és vállalatai, a gazdaság meghatározó személyiségei egytől-egyig lelketlen, elnyomó rohadékok. Könnyű azt mondani, hogy az erőszak emberei és szervezetei mind alávaló bűnözők, a kémszervezetek, a hadseregek, a rendőri szervek, a bűnszövetkezetek tagjai és vezetői kivétel nélkül gátlástalan, elvtelen, gonosz emberek. Könnyű ilyet mondani.

Ám, ha ez igaz, akkor a rossz mérhetetlenül erős, a jónak pedig semmi ereje nincs.

Ha ez igaz, akkor érthetetlen, hogy miért nem láncra vert rabszolga mindenki, miért élünk még, miért nem zártak mindegyikünket börtönbe, mert véleményt nyilvánítunk, és miért engedik, hogy álmodozzunk, és néhanapján elérjük, amit akarunk.

Ha tiszta fejjel átgondoljuk a helyzetünket, arra jövünk rá, hogy sokkal szabadabbak vagyunk, mint azt elsőre gondoltuk volna. Boldogok lehetünk, nagy célokat érhetünk el, tanulhatunk, ami tetszik, karriert építhetünk, utazhatunk, és élhetünk a bolygó szinte bármelyik pontján. Felnőhetünk az élethez, és egy napon igazi befolyásra is szert tehetünk.

Mindez lehetetlen volna, ha csak a rossznak lennének erői, és a jónak nem.

Tehát a jónak is vannak erői.

Igaz, a média szinte teljes egészében a rossz szolgálatában áll, ezért csak arról hallunk, a jót tilos említeni. Igaz, a jót úgy állítja be a rossz, mint töketlen, cselekvőképtelen, a tettől rettegő, erőtlen, irracionálisan gondolkodó, reménybe kapaszkodó, a helyzetet átlátni képtelen csűrhét. Mindez azonban ne zavarjon meg minket. Mert nem igaz.

Bizonyosan van jó politikai erő, jó gazdasági erő, jó erőszakszervezet, és bizonyos, hogy ők tevőlegesen lépnek fel a rossz ellen, és a rossznak van kivel és van miért küzdenie. Azért nem győzött még, mert van ellenfele, mert a meccs nincs eldöntve, nincs lejátszva. Nincs vége.

A Kunoichi Klán a jó erő része. Igazán hatékonyak, kemények, nem haboznak, és kegyetlenül értik a dolgukat. Ők, és a hozzájuk hasonlók miatt zárják a rosszak az ajtókat, emelik a falakat, szerelik a biztonsági kamerákat, fizetik a testőröket, és ostorozzák a kémeket, hogy eredménnyel álljanak elő.

A háború létezik. Régen kezdődött, nagyon régen. És nincs vége.

Vannak jó erők. A Kunoichi Klán példa arra, ahogyan a jó erő harcol a rossz erővel.

Ti mit gondoltok, van jó erő?