Van egy álom, ami bizonyos szinten már megvalósult. Ez a 3d-s, azaz 3 dimenziós nyomtató. Szükséged van egy 12 centiméter átmérőjű, 9 milliméter vastag acél fogaskerékre? Tedd bele a 3d-s nyomtató tartályába a kívánt alapanyagokat, állítsd be, amit kérsz, aztán start, és 17 perccel később kész a fogaskerék. Te meg az Amazonas esőerdőben vagy egy sátorban.
A 3d-s nyomtató még gyerekcipőben jár, ez még csak a kezdet, az álom egészen szédítő.
Felmész a Holdra, a helytakarékosság jegyében nincs minden legyártva, csak az alapanyagok vannak kiporciózva, meg van a raktérben egy 3d-s nyomtató, ami majd a helyszínen legyártja a holdjárót, a monitort, a széket, meg amire még szükséged van.
Az álomnak még ez is csak a kezdete. Mert úgy folytatódik, hogy alapanyagot sem viszel, vagy csak keveset, a ritkább elemekből, és a Holdon termeled ki a többit. „Tegyen be a tartályba 47 kg holdkőzetet”, a berendezés meg szépen kinyeri belőle, ami a gyártáshoz kell.
De még ez is csak a kezdet. Mert a 3d-s nyomtató nem molekuláris, hanem atomi bontást végez: beteszel rágógumit, abból lesz sok nehéz- és elemi részecske, amiből aztán olyan molekulát rak össze, amilyet kérsz. Akarsz fából vaskarikát? Nem probléma.
Ma, az internet korában az ember vesz egy számítógépet, és ha akarja, minden mást ingyen letölt az interneten. Letöltheti, azaz lelophatja ingyen a könyveket, a zenéket, filmeket, játékokat és más szoftvereket. Processzort nem tud letölteni. Még nem. De már jön a 3d-s nyomtató, amihez csak szoftver és alapanyag kell, a többit legyártja a gép.
Akarsz egy alaplapot? Semmi gond, lopd le a netről a gyártáshoz szükséges mintát, töltsd fel a 3d-s nyomtatóra, pakold bele a tartályba a szükséges anyagokat, és kész is.
Az atomi szintű bontás világában csak nyomtatóra van szükséged, amit akárhová leteszel, és ott bármit találsz, abból a gép bármit elő tud állítani.
Az internet elterjedésének voltak hatalmas vesztesei és hatalmas nyertesei. Ma az internetszolgáltatót és a hardvert még nem lehet megkerülni (a szolgáltatót bizonyos helyeken igen, de azt is csak azért, mert lehetővé teszik). Ha beindul a 3d-s nyomtató biznisz, a nyomtatógyárakon kívül minden mást ki lehet majd kerülni, mert csak nyomtatót kell venni, az összes többit a nyomtató megcsinálja.
A 3d-s nyomtatók elterjedésének, fejlődésének, a berendezés egyre olcsóbbá, és ezáltal egyre elérhetőbbé válásának óriási vesztesei és óriási győztesei lesznek.
A kék és vörös óceán üzleti modelljét biztosan ismeritek. Kék óceán az az új piac, ahol nincs konkurencia, és ezáltal béke van. Vörös óceán az a régi piac, ami tele van konkurens cégekkel, amik egymással harcolnak, ettől vörös (véres) a víz. Vörös óceánban nyerni nagyon nehéz, de kék óceánt létrehozni még nehezebb. A kék óceánok végül aztán vörösek lesznek.
Vörös óceán volt például a posta, ami leveleket, képeslapokat, táviratokat kézbesített, a cégek szállítási időkben, tarifákban, egyéb szolgáltatásokban versengtek egymással. Aztán valaki kitalálta az e-mailt, ami egy kék óceán volt: vitte a leveleket, képeslapokat, táviratokat, távolságtól és időjárástól függetlenül 1 mp körüli idő alatt. A posta volt a vörös óceán, az e-mail volt a kék óceán.
Az e-mail majdnem elpusztította a postát.
Nekünk, ha csak vásárlók, felhasználók vagyunk, jó az, ha újabb és újabb kék óceánok nyílnak meg, és jó az is, ha a kék óceánok vérvörössé lesznek. A kékek érdekesek, izgalmasak, de csak attól válik a terület igazán kiforrottá, ha vörösre vált a víz az egymással (értünk) versengő konkurensektől.
A kék óceánok gyakran elnéptelenítik a vörös óceánokat. Az internet kék óceánja lassan, de egyre nagyobb mértékben néptelenít el bizonyos vörös óceánokat, mert a netről nagyon sok mindent ingyen meg lehet szerezni.
Mi lesz akkor, ha a 3d-s nyomtató igazán berobban? Létrejön egy új kék óceán, ami szinte teljesen kiüríti az ipar vörös óceánjait. Egy elérhető árú nyomtató és a netről lelopott tervrajzok kiváltanak szinte mindent. Asztal kell? Szék? Ágy? Teniszütő? Súlyzó? Autó? Nyomtass!
A szórakoztatóipar a net miatt elhal, a könnyű- és nehézipar a 3d-s nyomtató miatt. Marad a mezőgazdaság. Egészen addig, amíg létre nem jön az atomi szintű bontás, mert onnantól a mészkőből is lehet csirkecombot nyomtatni, és mezőgazdaság sem kell többé.
Lehet, hogy egy kicsit előreszaladtam. Lehet, hogy nagyon. De azt gondolom, hogy nem teljesen irreális, amit elképzeltem.
Ti mit gondoltok?
prolizoli mondta
Duncan:
Nem igazán tudjuk előre pontosan meghatározni, hogy milyen változásokat fognak hozni az általad említett újítások.
De lenne annak jó oldala is ha minden családnak lenne ilyen atomi szintű nyomtatója. Csak beledobnád a szemetet és kijönne a marhacomb :laugh:
Az éhezés meg a szeméttárolás nem lenne probléma többé.
Egyébként nem igazán venni észre, hogy a szórakoztatóipar elhalna a net miatt. Inkább alkalmazkodik és vele változik. A mozik bevételei nagyobbak mint bármikor azelőtt, színházak szintén működnek és a többi szórakoztató dolog is de ezek mellett még megjelentek a pc és konzoljátékok amelyeknek szintén milliárdos ipara van.
Emu mondta
Nem vagyok biztos benne, hogy a temegek szamara valaha onszantukbol kiadnak majd ilyen fejlett 3Dnyomtato technologiat.
Petra mondta
Nekem ez a vízió nem tűnik olyan szörnyűnek. (Az egy másik kérdés, hogy lehetséges-e.)
Ha nincs szükség bizonyos iparágakra, vagy egész szektorokra, mert hatékonyan helyettesíthetők, akkor nyugodtan szüntessék meg. Csak azért nem kell fenntartani egy rendszert és az apparátusát, mert már úgy megszoktuk, meg ha nem lenne, akkor hol dolgozna az a sok ember? Nos, kézenfekvő, hogy a foglalkoztatásban az emberi erőforrást igénylő ágazatok felé tolódna el a hangsúly, mint a kutatás-fejlesztés, média-marketing, művészetek, stb. Persze, ehhez szükség lenne az új körülményeknek megfelelő képzési és átképzési programokra, az átálláshoz pedig idő kell és néhányakat biztosan érzékenyen érintene. Mint ahogy az ipari forradalom idején, amikor megjelentek az első szövőgépek, az emberek elkezdték félteni a munkájukat, ezáltal a megélhetésüket. Ahelyett, hogy az új körülményekhez alkalmazkodtak volna, fellázadtak a modernizáció ellen és konkrétan a gépek, mint az ellenség megtestesítői ellen fordultak.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ned_Ludd
Manapság szinte semmit nem csinálnak már kézzel, hanem gépesített, nagy gyártósorokon történik a tömegtermelés, de azért maradt pár kézműves, akik egyedi darabokat készítenek. Így azt gondolom, hogy az ipar kiváltása esetén is megmaradna néhány üzem, ami még a „hagyományos” feldolgozással gyártja a termékeit. Például nem hiszem, hogy a Coca-cola, az Unikum, vagy mondjuk a Pick szalámi kiadnák a titkos receptjüket (vagyis olyan információkat, ami alapján előállítható), már pedig amíg csak ők tudják valószínűleg hét pecsét alatt őrzik és csak a megszokott módon fogják előállítani a termékeiket. Aztán lehet, hogy előbb utóbb minden anyagi dolgot tudnak majd nem csak terv alapján, de megfelelő elemző és digitalizáló program segítségével egy prototípusból, vagy mintából is előállítani (Ctrl-C, Ctrl-V, Ctrol-P). Aminek viszont mindig lesz tere az, a művészet. Sőt, ez a technológia új lehetőségeket nyit meg a szobrászat és az egyéb képzőművészeti ágak előtt is. Az írók sem feltétlenül járnak rosszul vele, mert ugyan könyvet nyomtatni lehet vele, de írni nem. Mindenképpen kell egy szerző, aki először létrehozza a művet. Szárnyaló fantáziájú, briliáns írókra pedig mindig szükség lesz.
c d mondta
3D nyomtatóval lehet-e majd nyomtatni 3D nyomtatót? Nyomtat a faszi egyet, aztán kettővel kettőt, négyel négyet, nyolcal nyolcat és így tovább. Ezt az egészet ugye rövid idő alatt. Aztán beszippantja vele a bolygót, és nyomtat egy újat. Méghogy nem veszélyes?! És ezt nem viccnek szántam.
Sandboxolni kéne az embereket, hogy csak egy bizonyos anyagmennyiséget tudjanak felhasználni. Vagy mi lenne a megoldás erre? Fú, ez vad… :D
prolizoli mondta
c d írta:
Sandboxolni az embereket :laugh: Ez jó.
Bizonyos szemszögből nézve az élet maga is egy biológiai 3D nyomtató amely reprodukálja saját magát.
Great mondta
Még nem hallottam erről a kék-vörös óceán modellről, csak most áll össze, hogy 2-3 éve azon agyalok, hogy kitaláljak egy kék óceánt. Alakulgat, egyre több ötletem köt ki a kukában.
Egy atomi szintű bontásra képes 3d-nyomtató olyan kék óceánt hozna létre, ami szinte minden mást elpusztít. A netnek is voltak ilyen hatásai. Valaki kitalál valamit, és többé senki nem fizet a munkámért, amire az életemet építettem, vagy nincs is rá többé szükség. 3-5-10 év átfutással.
Thirdeye Magister mondta
De hiszen ez tök jó ! Nirvánát fogok nyomtatni , nem érdekelnek az óceánok ! :laugh:
Thirdeye Magister mondta
Kinek nem tetszik már a nirvána ? :-X
Gordon mondta
A szórakoztatóipar nem hal el, sőt egyre több bevételt termel, csak iparon belül máshol keletkezik a profit. (pl. a filmgyártás helyett a videójáték az, ami hasznot hoz).
A 3d nyomtatók előtt rögös út áll.
Az igazán fejlett technológiák, mint az említett processzor még valószínűleg száz években mérhető ideig nem lesznek nyomtathatóak.
Az atomi szintű bontás pedig a sci-fi kategória, de még azután sem érné meg mondjuk a szemétből új laptopot gyártani a rengeteg befektetett energia miatt.
Ezzel a kérdéssel szerintem majd pár emberöltő múlva fogunk foglalkozni.
Bendegoose mondta
Nem tudom már hol olvastam, próbáltam visszaemlékezni, de nem sikerült. Ettől még leírom ide, hátha nem érzitek hiteltelennek a forrást. De azt le kell szögeznem, hogy nem saját elmélet, csak látok benne fantáziát.
Az elmélet neve: Fekete Doboz Gazdaság
Az egész a technológiai szingularitás elméletéhez kapcsolódik, ami ugye azt vetíti előre, hogy a fejlődés exponenciális íve egy adott időpillanatban elérkezik egy olyan pontra, amikor az új technológiák létrejötte között nincs mérhető időkülönbség, vagyis a fejlődés egyetlen felfelé ívelő vonalban írható le minden időpillanatban. Ezt nagyjából 2050-75 környékére jósolják mostanság, s ha belegondoltok a Moore törvénybe, a kvantumszámítástechnikai áttörésekre, vagy csupán az Apple és a Google által diktált, mára már egy éves termékciklusokra, amik várhatóan tovább fognak rövidülni, mivel a konkurensek egymást hajtják majd bele az újabb é sújabb technológiák piacra dobásába…
A fekete doboz elv szerint a felgyorsuló fejlődésnek köszönhetően a gyártási folyamatok olyan komplexxé válnak, hogy valójában már senki nem fogja átlátni egy személyben. Minden automatizált és gépesített lesz, 100%-ban emberi beavatkozás nélkül folyik majd a gyártás. És az átláthatatlanság miatt válik feketévé a doboz. Egyik oldalon beadod az alapanyagot, a másikon pedig kijön a végtermék. A kettő között egy nagy homályos fekete folt lesz.
Ezek nem személyi méretben fognak először létrejönni, hanem bazi nagy gyárak formájában, s idővel amolyan személyi fekete dobozok jönnek majd létre, amiknek a segítségével mindenki megalkothat majd magának mindent, ahogy az atomi bontásnál mondtad. A legnagyobb hatalom az anyag birtoklása lesz, mivel mindennek a létrehozásához anyag kell. Mindegy, hogy az milyen anyag, csak matéria legyen. Egy idő után elkezdjük majd felemészteni a bolygónkat és onnantól az anyagi kánaán kövekezhet. Mindenkinek annyi tér és olyan formában fog a rendelkezésére állni, amilyenre csak vágyik. Elkövetkezhet az alakváltoztatás, mint divatirányzat, ami már kvantumszintű anyagmanipulációt feltételez. Innentől egyetlen lépés, hogy az emberi formánktól megszabaduljunk és kiszabaduljunk az univerzumba biológiai korlátainktól megszabadulva közel halhatatlanul kutassunk és fejlődjünk. Ideális esetben, bár én valószínűnek tartom, ha mindened meglehet úgy, hogy nem veszed el másoktól, akkor az ellentétek is elhalnak. Ez idealizmus, de szerintem van rá esély. És a művészetek, alkotás, önmegvalósítás kerülnének az előtérbe.
Ami még mindenképpen szükséges ezekhez, az a mesterséges intelligenciák fejlődése. Mivel a fekete dobozok eljövetelével, a szingularitás pillanatában az átláthatatlan irányítását nem szabad emberekre bízni, ezért olyan önfejlesztő gépekre kell majd bíznunk magunkat, akik intelligensebbek nálunk. Nem azért, hogy uralkodjanak rajtunk, hiszen az saját magunk mintáitól való félelmünkből fakad, hanem, hogy kisegítsenek minket. S mivel nem lesz függőség köztünk, az ego hiányában nem fognak ellenünk fordulni.
Ez persze bizonyosan nem fog a jelenlegi társadalmi és szociális felfogás gyökeres megváltozása nélkül sikerülni, vagyis forradalom, lázongás, csoportokra szakadás, radikalizmus és fanatizmus várható, akár háború is. De képzeljétek csak el, egy olyan háború, amiben a lövedék kilövésének pillanatában még nem létezik a védekező technlógia, de a becsapódáskor már igen, sőt egy hatékony visszacsapás is. Ez el is pusztíthat minket, és itt jönnek be megint a mesterséges intelligenciák, akik akár kordában is tudhatják tartani ezeket a folyamatokat.
Szóval a felvázolt jövőkép nem irreális, de sokkal árnyaltabb és olyan távlatok vannak benne, amik szédítőek, s ahányan vagyunk, annyiféleképpen bonthatjuk tovább.
Egy időben sokat olvastam a szingularitás, poszthumanizmus és transzhumanizmus elméleteiről. Ott találkoztam a fekete doboz gazdaság fogalmával, de sajnos a pontos írás, cím és forrás nem ugrik be. Ezért a fentieket saját szavaimmal próbáltam visszaadni, idézni és linket adni sajnos nem tudtam…
:(
Szerintem.
balisto mondta
Jó, hogy te gondolkodsz helyettem, mert nemistudommér, én nem agyalok ilyeneken. :)
Messze szaladsz.
De 20 évvel ezelőtt még nem ismertük a mobiltelefont, internetet sem.
Nagyjából értem, amit mondani akarsz.
A gyerekem meg hamarosan pontosan fog érteni téged.
A következő generáció, akit én most az unokáimnak mondanék, meg majd legyártja neked ezt a nyomtatót.
Úgyhogy, bármi megtörténhet.
Halaszz mondta
Na igen tényleg előreszaladtál, de amit leírtál bizony megvalósul majd.
Bizonyára hasonlóképpen működik majd mint a cd ügy, mert amíg nem volt írható cd csak kevesen hamisítottak (másoltak) cd-t.
Egyébként életszerű, a múltkor a cégnél a prototípust 3d-s nyomtatóval készítették el (persze külföldön), mert olcsóbb volt mint egy rossz szerszámot javítgatni. Ez a prototípus kb 2m hosszú volt, ez már elérhető 300000Ft körüli áron.
Bár már láttam újságban megjelent ,hogy házak nyomtatását tervezik, olcsón?
Biotechnikusok szerveket nyomtatnak, mindenféle gépalkatrészeket a gépészek, mikor vonják össze , félnünk kell a klónok támadásától?
Üdv : Z.
lattimore mondta
Én abból indulok ki, hogy olyan dolgot nem fognak a kezünkbe adni, amit nem tudnak kontrollálni.
Alaplap, processzor, úszógumi, sütemény, akármi… ezek kész termékek. Tudják, mi az, mire lehet használni és nem használni, vissza lehet-e velük élni stb.
Viszont olyan eszközt, amivel legyárthatok olyan dolgokat, amik még nem léteznek, amikről nem tudják, micsoda, amik “veszélyesek lehetnek a Rendszerre”, na azt nem fogják hozzáférhetővé tenni…
Jaklin mondta
Jogos a gondolatmenet. Ha így haladunk, lassan elég sok ágazat fog elhalni. Én például alig hiszem, hogy sokan vannak még olyan emberek, akik CD-ket vásárolnak, amikor a neten egy rakat zene elérhető.
Már a DVD-k is egyre olcsóbbak és egyre fogy a célközönsége. Sőt, engem visszatérően őrültnek néznek, amiért eredeti, dobozos DVD-im vannak, hiszen azok csak a helyet foglalják… Aztán persze, amikor elmegy a net, akkor tőlem kérik kölcsön a filmeket…
Én sajnálom, hogy idáig fajul a világ. De gondolom, ez valakinek a hasznára válik majd valamikor. Valamiért a netet engedték olyan kívánatossá válni, hogy lassan mindenki elérhető a hálón és az idejének egy részét ott tölti.
Jaklin mondta
Most értettem meg a címet… :(
Paranoid mondta
Szerencsére sok gond akadhat ezzel az “álommal”. (Én marhára remélem, hogy soha nem lesz belőle semmi komolyabb, és megmarad az egész az érdekesség szintjén.)
Egy rendszer mindig annyira stabil, amennyire a leggyengébb eleme. Az “információs társadalom” leggyengébb eleme az elektromos áram. Ha az nincs, nincs se televízió, se számítógép, se 3d-nyomtató. Ha történik bármilyen katasztrófa, mehet az egész a levesbe.
Komoly problémát jelenthet az energiaigény mellett a helyigény. Nem ismerem igazán ezeknek a szerkezeteknek a működését, de gondolom, értelemszerűen az “összeszerelő egységnek” nagyobbnak kell lennie, mint a nyomtatott tárgy. Ha egy zongorát akarok nyomtatni, akkor minimum egy fél szobányi berendezésbe kell beledobálnom a fát, festéket, fémet, stb. (Ha panelekből összerakható cuccokat gyártunk, akkor sem mehet a mérettartomány egy bizonyos szint alá.)
Ami meg az atomi szintű bontást-építgetést illeti: az elkövetkező évszázadokban valószínűtlennek tűnik. Attól, hogy van két hidrogénatomom és egy oxigénatomom, még nem lesz vízmolekulám… és akkor még nem esett szó komplex, esetleg szerves vegyületekről, nomeg újfent az energiaigényről.
Thirdeye Magister:
Csőlátású vagyok és begyepesedett – úgy gondolom, vannak olyan metafizikai és/vagy transzcendens fogalmak, amik nem képezhetik poénkodás tárgyát. Az egyik dislike-ot tőlem kaptad a Nirvánás megjegyzésedre.
Thirdeye Magister mondta
Paranoid írta:
Miért , Te vagy a nirvána felelős ? Vagy Dharma védelmezőnek hiszed magadat ? :-)
A Poénkodás igenis fontos , méghozzá azért mert így elkerülhető a halálos önfontosság elmevírus megtelepedése . 8-)
Most erre a kommentemre is nyomhatsz egy díszlájkot ;-)
stargate mondta
Paranoid írta:
Nagyon egyetértek!
Ezt az egész dilis világot helyre tudná rázni, ha valaki lekapcsolná a villanyt……úgy jópár évre….. :struggle:
Néha eljátszogatok a gondolattal….
Ez az egész nyomtatósdi kissé bizarr. Nem a technikai része, hanem a világ, ami ránk köszöntene a következtében. Nehéz belegondolni…..
prolizoli mondta
stargate írta:
Hát helyre nem rázná a világot ha lekapcsolnák az áramot de hogy ku.vára szétba..ná az biztos. Sok milliárd ember pusztulna el a következményeként.
Úgy fog eljönni, hogy észre sem veszed.
prolizoli mondta
Thirdeye Magister írta:
Egyetértek! Paranoid kommentelőtárs nem fogja fel a Nirvána nyomtatás fontosságát. Én beállok Háromszem mester mellé nyomtatósegédnek. Csak egy a bökkenő. Honnan szerezzük meg a Nirvána nyomtatás tervrajzait?
prolizoli mondta
Bendegoose írta:
Ősrobbanás —-> anyag és téridő —-> csillagok, galaxisok, bolygók —-> élet —-> értelmes élet (ember) —-> mesterséges intelligencia —-> végtelen intelligencia = szingularitás = Isten —-> Isten megalkotja a teremtődés alapkódját —-> univerzum megszűnése – – – – – – – – – – – ->>> a teremtődés alapkódja újraindul és lőn világosság (Ősrobbanás) —-> anyag és téridő —-> ………..
Duncan Shelley mondta
prolizoli írta:
Azért gondolod ezt, mert nem élsz benne és belőle. Kívülről inkább csak annyit tapasztalsz, hogy mindig van mit letölteni. Nézd meg a magyar lemezipart, a legismertebb, legfelkapottabb előadók lemezei nevetséges példányban mennek el (értsd: pár száz darab, pár ezer darab).
Hogyan?
Ez honnan van? Én üres termekben ülök.
A színház más.
Erről beszélhetnél pár fejlesztővel, például Magyarországon. Azt hiszem, az egyik itt is van közöttünk.
Duncan Shelley mondta
Emu írta:
Ha valakinek van rá lehetősége, és van olyan célja, hogy tartósan uralhasson egy kék óceánt, miközben a többit gyakorlatilag sterilizálja, akkor meglépheti.
A technikai fejlesztések nemigen fejlesztik az embert.
Thirdeye Magister mondta
prolizoli írta:
Hát , izé ….Valamiből induljunk ki …. :-)) http://www.tminfo.hu/wp-content/uploads/2011/02/PeaceP-500-236×300.jpg
Duncan Shelley mondta
Petra írta:
Valóban kell egy szerző, aki először létrehozza a művet, hogy utána ellophassák tőle. De ha mindent ellopnak, amit csinálsz, akkor nem csinálod.
Duncan Shelley mondta
c d írta:
Alkatrészeket biztosan, előbb-utóbb meg azt is.
Stanley Machine? Így nevezik azt a gépet (koncepciót), ami képes önmaga, és önmaga alkatrészeinek reprodukálására, azaz a regenerációra, azaz… a biológiai életre?
Duncan Shelley mondta
Great írta:
Az egészségügy a vörös óceán, az ezer dolláros tabletta a kék óceán, ami elnépteleníti a vöröseket, mert azokra szinte egyáltalán nem lesz szükség.
Duncan Shelley mondta
Gordon írta:
A szórakoztatóipar nem egy cég, aminek egyes ágazatai nem teljesítenek olyan jól, de más ágazatok hozzák a profitot, ezért nem nagy probléma.
A média megdolgozott minket alaposan. Ki tudja, hol tartanak már valójában.
Duncan Shelley mondta
Bendegoose írta:
Olvastam erről én is, pár éve valamelyik számtech magazinban. Lehet, hogy William Gibson jós?
Duncan Shelley mondta
Bendegoose írta:
Nagyon távoli módon definiáljuk az intelligencia szót. Miért nem az emberi intelligencia fejlesztésével foglalkozunk inkább? Hátha nem igaz, hogy nem lehetséges.
És ha úgy “gondolják”, hogy meg kell minket védeniük magunktól, vagy magukat tőlünk?
stargate mondta
prolizoli írta:
Az bizti…. :wilt:
Most is van sok-sok halál és sok-sok szenvedés.
A technikai fejlődés ezen nem segít, inkább ront.
Összeomlana minden uralmi apparátus, megszűnne az agymosás.
Információáramlás helyett csak a közvetlen környezet létezne és az egymásra utalt emberek. A tudás megmaradna, a technika újraéledne…..de már más lenne a nézőpont.
Kegyetlen vagyok?
Bendegoose mondta
Egy érdekes tudományos cikk.
http://www.the-scientist.com/?articles.view/articleNo/32409/title/Replacement-Parts/
Telóról nehéz a kommentelés, később még jövök.
Szerintem. :)
prolizoli mondta
Duncan Shelley írta:
Valóban nem élek benne és belőle. Viszont ma is elég sokan élnek éneklésből (Magyarországon is), nem kevesebben mint 10-20-30 évvel ezelőtt. Való igaz, hogy a lemezeladások nagyon lecsökkentek a “digitális kor” előtti eladásokhoz képest viszont többet koncerteznek az énekesek és együttesek. Azok akik jók benne (értsd ezalatt, hogy nem tűnnek el 1-2 sláger után hanem évekig tudnak új számokkal előállni) szépen megélnek belőle (az itteni átlagfizetéshez képest) még egy olyan kis piacú országban is mint a mi vidékeink.
Például netes üzleti modellek. Vannak olyan énekesek akik a jutub által lettek ismertek a google egy bizonyos számú nézettség után pénzt fizet. Az élelmes emberek mindig alkalmazkodnak és új módszereket találnak ki a pénzkeresésre (a művészetben, szórakoztatásban is) amelyek azután elterjednek.
Ugyan már kérem. Az elmúlt szombaton voltam moziban egy vidéki városi multiplexben és kurvára anyáztam, hogy a szokásos délelőtt helyett késő délután mentünk. Az összes kassza előtt sorok álltak. Dugig teli volt és már csak a második sorba kaptunk jegyet. Az idén kb. 6-7 alkalommal voltam moziban ebből 2-3 x volt olyan hogy félig üres volt a terem de mivel a most szombati kivételével mindig délelőtt voltunk (éppen amiatt, hogy kényelmesen választhassunk ülőhelyet) ez nem is volt meglepő. Ne felejtsd el, hogy ma a filmeket heteken át adják és naponta 4-5 x levetítik.
Emlékszem rá, hogy az Avatarra nem lehetett helyben jegyet venni hetekre előre le voltak foglalva. Nem minden film éri el azt a sikert amit a kék izék de ha nem érné meg akkor nem csinálnák. A kapitalizmusban nem lehet hosszú időn át veszteséges bizniszt csinálni. Minimum 6-7 éve lehúzták volna a rolót ha a netes letöltések miatt már nem lenne nyereséges a filmgyártás.
Én sem járok kevesebbet moziba mint az internetes idők előtt, sőt jóval többször is járnék ha itt Szlovákiában a mozikban vetített filmek 90% -a nem feliratos lenne hanem szinkronos. Ezért paradox módon többet járok Magyarba moziba mint itthon (idén csak 1x voltam itthon a többit nálatok). Viszont igy meg az oda vissza út több időbe telik mint maga a film és nekem csak kevésszer van annyi időm.
Azt biztos nem fogja mondani, hogy móka és kacagás a dolog de ha azt mondja, hogy nem lehet belőle megélni az sem igaz. Hogy nem tud belőle megélni mindenki aki csinálja azt elhiszem de, hogy nagy pénzek forognak benne az is biztos. Ahol pedig nagy pénzek forognak ott a konkurencia is gyorsan nő, vörös óceán ugyebár.
A szórakoztatás soha nem volt stabil, biztos pályának mondható és ma sem az. Legyen szó zenei, írói, festői, színészi vagy sportolói stb. pályáról a próbálkozók kb. 90 százaléka nem tud megélni csak ebből magából. A hegy magas, sok a hegymászó és minél közelebb a csúcs annál kevesebb a hely. Viszont aki feljut a csúcsra annak nagyon megéri és ezért olyan vonzó a nagy lemorzsolódás ellenére is.
prolizoli mondta
stargate írta:
Kissé másként látom én ezt. Összeomlana minden jelenlegi uralmi apparátus ami viszont nem jelenti azt, hogy az ember ember feletti uralkodásának hajlama eltűnne.
Ezt a két mondatot ellentmondásosnak érzem, hiszen minél lassabb az információáramlás annál kevesebb tudás marad meg. A technika helyett egy jó ideig a középkor éledne újjá szerintem.
Egy darabig. Az emberek gyorsan felejtenek, minél több idő telik el annál gyorsabban vész homályba a múlt és tanulsága.
malleusorbis mondta
Ha nem az anyagi profit szemüvegén át vizsgáljuk ezeket a dolgokat, akkor szerintem nagyon jó megoldások arra, hogy megosszunk információt, technológiát. A szórakoztató ipar egy részének az elhalása szerintem nem olyan nagy tragédia, nem hiszem, hogy olyan sokat veszítenénk vele. Egy friss hír a témához: http://www.komlomedia.hu/hir.php?hir=4209 . Látod ez a technológia arra is jó, hogy még több olvasód lehessen. :-) Szerintem nem a világ ellopásról van szó, hanem hozzáférhetővé tételéről. A anyagi profit az ami eltűnik ezek által.
aelod mondta
http://ipon.hu/hir/eloszor_nyomtattak_erett_idegsejtekkel/28110
Nyomtatnak ezek már :-)
Bendegoose mondta
@ Duncan Shelley:
Nagyon távoli módon definiáljuk az intelligencia szót. Miért nem az emberi intelligencia fejlesztésével foglalkozunk inkább? Hátha nem igaz, hogy nem lehetséges.
Igen, a definíció nem tisztázott, valóban. Megérne egy külön témát, cikksorozatot ez is. De úgy gondolom, hogy a biológiai létezésből kiszabadulva, saját magunk és a saját világegyetemünk kvantumszinten való manipulálása olyan mértékben szélesítheti ki a felfogásunkat, amihez a jelenlegi, biológiai tárolóeszközeink segítségével használt intelligenciánk nem hasonlítható. Szeretnék úgy gondolni a tudásvágyra, mint az intelligencia és a szellem azon törekvésére, hogy a gázhoz hasonlóan igyekezzen kitölteni a rendelkezésre álló teret. Vagyis az intelligencia valódi mérőszáma igazából a tanulásra való hajlam, vágy, nem pedig mindenféle drogos önelégült majmok által kiagyalt tesztek halmazából megsimerhető objektv és standardizálható valami, ami megfoszthat minket a szubjektum szépségétől.
Én valahogy így látom… szerintem.
Bendegoose mondta
@ Duncan Shelley:
És ha úgy “gondolják”, hogy meg kell minket védeniük magunktól, vagy magukat tőlünk?
Szerintem ez nem valódi fenyegetés, csak saját egoizmusunkból fakad. Abból az állati ösztnből, hogy az ismeretlen árthat is, ezért jobb félni mint megíjedni. De azt hiszem ez a félelem semmi másra nem volt eddig alkalmas, minthogy megfosszon minket az ismeretlen megismerésétől. S a valóban intelligens embereket saját hatalmunkat féltve máglyára vessük, mert olyat mertek állítani, amit mi nem értettünk. Gondljunk csak Gallileire, Keplerre. Egyikük végét sem a csillagok, teleszkópok és matematikai számítások eredményezték, hanem másik emberek egója. De ugyanez igaz az atombombára is. A gombot meg kellett nyomni, a gombnyomásról döntést kellett hozni, amit vezetett egy emberi igény, egoista, félelemből fakadó döntséi mechanizmus.
Úgy gondolom, hogy ha sikerül valódi mesterséges intelligenciákat létrehoznuk, azok fejlődése nem a saját jellemvonásaink felnagyítását jelenti, hanem valódi átalakulást, és olyan minőségi változásokat, amik megkülönböztetik a csimpánzt az embertől. Tehát ha túllépnek rajtunk, akkor egy idő után már nekünk kell majd küzdenünk az ő figyelmükért és sokkal jobban félek az emberi féltékenységtől és irigységtől, hogy pusztító önigazolásba csap át, amit ha valóban fejlettebb intelligenciák megpróbálnak majd megtorolni, akkor csúnya végünk lehet. De azt hiszem, hogy mindig lesz olyan törekvés, hogy ezek az inelligenciák fejlődjenek, ahogy profithajhászat, hatalomvágy is lesz mögötte, amivel eszközöket adunk a “kezükbe” vagy megvonunk tőlük, s ezek a törekvések társadalmi szinten minket is formálni fognak.
Szóval nem látom a skynet születését, mivel azt gondolom a puszta ötlet is a félelem szülötte és a mesterséges intelligencia, aki rajtunk túllépett, nem kell, hogy rendelkezzen a mi félelmeinkkel és korlátainkkal.
Szerintem. :)
Petra mondta
Duncan Shelley írta:
Ha te mondod, biztosan. De amilyen hülye vagyok, lehet, hogy én akkor is csinálnám. Putyin meg leverné a tíz körmét, annak, aki meglopja. De olyat is ismerek, aki csalinak használná (aztán ha már jó sokat elloptak és eléggé tetszik nekik, akkor előrukkolna egy újabbal, szebbel, jobbal és persze “lopásbiztossal”, amit piszkos drágán is adhat és úgy is lesz rá kereslet, mert működött a beetetés. A technikát nagyjából ismerem, de részleteket ő tud, ha akarod megkérdezem neked, hogy a te esetedben hogyan működhetne.
Ib mondta
Láttam egy dokumentumfilmet, abban az volt, hogy már azon fáradoznak, hogy belépsz egy terembe kb 1000*1000 méteres, és az az Őserdő Terem. A másik Jeges Tengerpart terem. A 3- ik meg Középhegyvidék Terem, s így tovább. Minden megvan ! Már oda sem kell utaznod, és körülötted indák tekeregnek! Egyelőre az illatok hiányoznak, a hegyen hegyi, a tavon tavi levegő legyen, s ha levendula van a réten, akkor az az illat lengedezzen. Itt tartunk!!!:) Minden utazási iroda tiltakozik – amelyik egyáltalán érintett, és tud erről – de hát a fejlődést nem lehet megállítani! Hamarosan minden országban legalább egy lesz.
Thirdeye Magister mondta
Ib írta:
Vagyis a hanyatlást . :-)
Thirdeye Magister mondta
Jut eszembe , hogy lehetne má ellopnyi a világot ?
A zősember ellopta a mamutot ?
Dehogy ! Megszerezte ! :-))
Most megyek és nyomtatok egy Szeretetteljes ünnepeket mindenkinek ! 8-)
Remélem erre már nem kapok díszlájkot . :heh:
Paranoid mondta
@ Ib:
Számomra ez is riasztóan hangzik. Abban viszont (szinte teljesen) biztos vagyok, hogy élőlényeket nem fognak tudni nyomtatni soha (még baktériumokat sem, mást meg pláne).
@ Thirdeye Magister:
Viszont kívánom mindenkinek; ez a diszklájk nem én voltam. /offend/
Thirdeye Magister mondta
Paranoid írta:
:-) Biztos olyan volt aki nem hisz a szeretetben . ( vagy még nem találkozott vele )
annamari mondta
Ib írta:
Nehéz elképzelni, hogy az ilyesmi konkurenciája legyen az utazási irodáknak. Én nem azért megyek Braziliába, hogy indákat lássak és melegem legyen, hanem azért, hogy naphosszat gyalogoljak, vezessek, csónakázzak, repüljek, vásároljak, új ételeket kóstoljak meg, emberekkel beszélgessek. Ezek egyikét sem tudja nyújtani egy Esőerdő Terem.
annamari mondta
A társadalomnak fel kell nőnie a fejlődéshez, az új találmányokhoz, de legalább annak a rétegnek, ami használja azokat.
Egy ilyen szuper mindentudó 3d nyomtató elterjedése a mai társadalomban a világ végét jelentené. Senki nem dolgozna semmiért, csak gombokat nyomkodna.
A tévében láttam egy beszélgetést, arról volt szó, hogy a jövő társadalma internetes alapú lesz, mindent neten keresztül tanulunk és neten keresztül dolgozunk. Ha valaki vezetni akar megtanulni, megveszi a kiegészítőket és a neten keresztül megtanul és levizsgázik. A neten keresztül vezetjük a kamiont, a neten keresztül adunk tanácsot, a neten keresztül végzi az orvos a műtétet. Remélem, soha nem fog megvalósulni, mert egy elszigetelt, magányos, belterjes emberiség lenne belőle. Semmi baj nincs azzal, hogy más emberekkel tanulunk, más emberekkel dolgozunk, más emberekkel vásárolunk, más emberek közt sétálunk etc. Inkább sokkal több kapcsolat kellene, mint kevesebb.
Bendegoose mondta
http://index.hu/tech/2014/01/06/sikeres_a_nyomtatott_vadaszgep_tesztje/
Elég friss. Már a cím is elég érdekes, a színvonal indexes. :)