Mottó: Ha nem életről és halálról van szó, semmiről nincs szó. (cseh mondás)
2007 óta írok blogot, a posztok alatt körülbelül 60 ezer komment született, csak ezen az oldalon közel 40 ezer. Volt valaki, aki a kezdetektől olvasta a cikkeimet, és többet kommentelt, mint bárki más: ő egymaga írt 7-8 ezer hozzászólást.
A gazdaság meg a politika érdekelte, és rengeteget vitáztunk. Előfordult, hogy azért jöttem fel az oldalra, hogy lássam, mit írt, és előfordult, hogy azért nem volt kedvem feljönni, mert nem akartam látni, hogy mit írt.
Néhány napja tudtam meg, hogy nyár végén meghalt. Megrázó volt a tudat, hogy valaki, akivel nyolc éven át vitáztunk mindenről, soha többé nem ír semmit.
A politika, a gazdaság, a vélemények, a konfliktusok mind láthatatlanná zsugorodnak, ha valami olyannal szembesülünk, ami tényleg fontos. Ami TÉNYLEG fontos – nem pedig csak mesterségesen ügyet csinálnak belőle.
Mit számít a pártpolitika, a választások, egy államfő személye, egy bankház stratégiája, a pénzügyi trükkök, a definíciókkal kapcsolatos nézeteltérés, a világképek közti nézeteltérés, amikor arcunkba lehet a halál?
Mi az, ami tényleg fontos? Ha igazán elgondolkodunk ezen, mit találunk, mi a válasz erre a kérdésre? Mi a legfontosabb, mi az, ami minden közül a legfontosabb az életben?
A rutinválasz az, hogy a család a legfontosabb, a gyerekek, a következő generáció, vagy a béke, a szeretet, a szerelem, a boldogság, a hit, a bizalom az isteni rendben vagy a természet rendjében. Fogadásom lenne rá, hogy a legtöbben ezen a listán keresgéltetek, amikor magatokban válaszoltatok a feltett kérdésre.
De nem, ezek egyike sem túl fontos.
Ezek egyike sem a legfontosabb.
Csak azért hiszünk ezek jelentőségében, mert ez része annak a csapdának, amiben üldögélünk életfogytig.
Emiatt a csapda miatt herdáljuk el az életünket.
Megszületünk, beszippant a körforgás, elragadnak az érzelmek, elragadnak a vágyak, és elfelejtjük a lényeget. Azt, ami tényleg a legfontosabb.
Egy napon pedig talán öntudatunk utolsó szikráival még felfogjuk, hogy mintha elveszett volna valami, mintha az évtizedek, amiket leéltünk, nem jelentenének igazán sokat, és jönnek a szavak, amikkel kifejezzük ezt a felismerést: illúzió, árnyékvilág, álom, látszat, délibáb.
Az élet végül álomszerűvé válik, mert az is volt. Hiszen meg sem érintette azt, ami a legfontosabb. Az évtizedek elfogytak szépen a mókuskerékben, amiben a futást haladásnak éreztük a lihegés miatt, de nem jutottunk előre.
Az, ami történt, csak megerősített.
Az életciklus valódi küldetése a test megértése.
Minden más ezen kívül puszta időpocsékolás.
Elmenekülhetünk akármilyen hitbe, belekapaszkodhatunk bármilyen rögeszmébe, és hihetünk olyan elszántan egy kigondolt képben, hogy érzelmileg reagálunk rá, mintha valóság lenne – ezek csak elpocsékolják az időt.
Az életciklus valódi célja a mechanizmusok megértése, és a megértésből következő kontroll megszerzése.
Az nem egy életciklus eredménye, hogy bezuhanunk a mechanizmusok közé, jól megpofoz az élet, aztán a mechanizmusok kivégeznek, és ennyi.
Mi értelme hajszolni célokat, ha semmit nem változtat a lényegen? Mi értelme dolgozni, rakosgatni a téglákat, elhasználni a napokat, ha a lényeget ez meg sem karcolja?
Mi a különbség egy keményen végigdolgozott élet, egy hívő élet, egy elszórakozott élet között a halálos ágyon, és azután?
Mind időpocsékolás.
Az életciklus egyetlen valós célja a test megértése.
A test megértése a mechanizmusok megértése, amelyek az életünk valós, tényleg fontos mozzanatait irányítják.
A halandóság egyetlen oka a tudatlanság, hinni mesékben csak istenítése a tudatlanságunknak. Ez soha nem hozott eredményt, és soha nem fog.
Fel kell ébredni, tényleg fel kell fogni, hogy halandók vagyunk, és el kell kezdeni kutatni a testet. Az értelem fényében az evolúciónak nincs funkciója.
Igen, még mindig transzhumanista vagyok.
Érdekes cikk. Szerintem is fontos, hogy tisztában legyünk a testtel, és a jelen univerzum szabályszerűségeivel, így jobb kontrollal messzebb juthatunk.
Viszont, én mindig úgy képzelem/értelmezem saját magam (mint szellemi lény) viszonyát a testemhez, mint ahogy egy ember az autójához. Tehát, megszületsz, beszállsz, használod/leamortizálod, kiszállsz.
Ennek mentén az “autó” szerintem másodlagos, vagy sokadrendű dolog egy akkora játszmában, amiről az átlag halandónak fogalma sincs, és a haladóbbak is épphogy csak a felszínt kapargatják.
Persze, valahol el kell kezdeni, kell egy belépési pont. Ha ez épp a test megismerése, akkor az.
Pl. egy mentálisan és testileg is leromlott ember felhozható azzal, ha kap egy testével kapcsolatos célt. Sikerélménye lesz attól, hogy tudja formálni, sporttal, vitaminokkal jobb állapotba tudja hozni. Ahogy érzékeli a változást fizikai síkon, reálisabb lesz számára, hogy javulhat valami, így mentálisan is jobban lesz.
Itt http://duncanshelley.com/…/az-emberiseg-legfontosabb…/ azt kommentelted, hogy Amer akarsz lenni. Amer pedig váltogatja a testeket. Tehát, ha jól értem, akkor a test megismerésén felül az a végső cél, hogy kedvedre váltogathasd a testeket is, hogy ez semmiben sem korlátozzon.
Az élet értelme, hogy éljük! Egyet értek, ehhez a testet, amiben élünk épségben és erőben kell tartani.
Alex?
Nekem is ő jutott eszembe.
Rigotech:
Kemény leszek, de a te érdekedben. :D
Az, hogy minek tekinted magad, a valóság szempontjából teljesen lényegtelen. Az a hited, hogy nem a tested vagy, csak egy gondolat, amin erős érzelmi töltés van, és ennél nem több. Ez nem bizonyosság. Ellenben az napi bizonyosság, hogy nem az autód vagy, még sincs semmi tiltakozás benned aziránt, hogy megértsd az autódat, szakértőjévé válj, és teljes ítélőképesség birtokában hozz döntéseket vele kapcsolatban.
A helyzet jelenleg az, hogy sokkal jobban értünk a használati tárgyainkhoz, mint a testünkhöz. Ez egy kicsit furcsa. Továbbá azt tapasztaljuk, hogy a test “titkainak” megfejtésével szemben létezik valamiféle vallásos félelem. Szerintem ez nevetséges.
Akár több vagy a testednél, akár nem, ez nem teszi feleslegessé a test megértését. Jelenleg áldozata vagy ismeretlen mechanizmusoknak, és nem jelentheted ki teljes határozottsággal, hogy fél óra múlva nem halsz meg, maximum hihetsz benne és remélheted. Ezzel nem lehet tervezni a jövőt.
A test nem autó, mivel a test regenerálódik, ami azt jelenti, hogy folyamatosan megújul minden alkatrésze. Re-generáció, vagyis megismételt generáció. Ez a biológiai élet lényege. Nem úgy tűnik, mintha eléggé hosszútávra lenne kitalálva a test?
Ha azt állítod, hogy nem izgat, élsz vagy halsz, a szeretteid élnek vagy halnak, akkor erre vagy azt mondom, hogy nem hiszek neked, vagy azt, hogy mentálisan sérült vagy és ebbe menekülsz.
Szerintem te nem fogsz belepusztulni valami betegségbe vagy sérülésbe, ha van más lehetőség. :)
“Az, hogy minek tekinted magad, a valóság szempontjából teljesen lényegtelen. Az a hited, hogy nem a tested vagy, csak egy gondolat, amin erős érzelmi töltés van, és ennél nem több.”
Azt nem tudhatod, hogy nálam ez hogy jön le, tehát ez elég merész és nem megalapozott gondolat. – nem is értem, honnét jött ez most
Több dolog csúszik itt most össze, szerintem nem kellene összemosni, mert ettől nem fog letisztulni. Egy dolog, hogy az ember nem a teste, és egy másik teljesen más dolog, hogy te most jelenleg azzal foglalkozol, hogy a testet mint ‘tárgyat’ a központba helyezd valamely oknál fogva.
“Jelenleg áldozata vagy ismeretlen mechanizmusoknak, és nem jelentheted ki teljes határozottsággal, hogy fél óra múlva nem halsz meg, maximum hihetsz benne és remélheted. Ezzel nem lehet tervezni a jövőt.”
Te sem jelentheted ki, hogy nem halsz meg, és azt sem, hogy ha úgy alakul, hogy leáll egyszer ez a tested, akkor sokkal előrébb leszel a testtel kapcsolatos tudásoddal. Arra szerintem meg nem a legjobb játszani, hogy B terv nélkül elmész kizárólag ebbe a jelenleg szerintem túlpozícionált test témakörbe. Szóval szerintem ezzel sem lehet jövőt tervezni. Persze a semminél jobb terv, hogy duplázzuk mondjuk a test élettartamát, legyünk egészségesek, stb. De jó lenne azért kizárni eközben egyéb okokat, és hatásokat is, amik a végelgyengülésen túl egy pillanat alatt haza vághatják azt. Ezek a dolgok pedig nem a test területén vannak.
“Re-generáció, vagyis megismételt generáció. Ez a biológiai élet lényege. Nem úgy tűnik, mintha eléggé hosszútávra lenne kitalálva a test?”
Szerintem nem. Vagy legalábbis így végignézve abszolút nem úgy tűnik. Volt korábban egy cikked arról, hogy az állatvilágban hogy megy ez, és ott is megfigyelhető az örök élet (medúzák, ha jól emlékszem, és még néhány faj) Nos, a fajok irdatlan számát tekintve, az akkor említett csekély számú kivétel számomra nem meggyőző, főleg nem kiindulási alap, vagy vonatkoztatási pont, hogy akkor az ember esetében is így volna a normális. Ez is sokkal inkább hit/remény kérdés, mintsem megalapozott logikus hozzáállás.
“Ha azt állítod, hogy nem izgat, élsz vagy halsz, a szeretteid élnek vagy halnak, akkor erre vagy azt mondom, hogy nem hiszek neked, vagy azt, hogy mentálisan sérült vagy és ebbe menekülsz.”
Ilyesmiről nem beszéltem.
brokev7:
Amer váltogatja a testeket? Amer nem változik, csak ha akar, külső körülmények erre nem tudják rábírni, hiszen, mint tudjuk, azok előtte térdelnek. :)
Azt látom, hogy a számottevő szellemi fejlődéshez nagyon sok idő kell.
prolizoli:
Igen.
Ledöbbentem…
Nem ismertem személyesen mégis rossz érzés mert ismerősként gondolok rá, hisz a véleményein keresztül a személyisége és világképe egy részét mégiscsak megismerhettem.
Nem kedveltem a csókát, de lehervasztó érzés azt olvasni, hogy meghalt. Ha ez ilyen, nem akarom megtudni, milyen lenne, ha a családommal történne valami. Csak a hatalmas nagy tettvágy munkál benne, az utat sajnos nem látom. Lehetne erről több poszt.
Transhumanity? merre keressek?
Sajnálom. :(
Közelebb vagyok a negyvenhez, mint a harminchoz, törvényszerűen lassan elkezdenek meghalni azok, akiket szeretek. Valamit tényleg tenni kellene, mert sem nekik nem kívánom ezt, sem magamnak. Anyai és apai ágon is, akik már meghaltak, 90 körül voltak, dédanyám 102 éves koráig élt. Ez is letelik egyszer, az életminőség megint egy egészen más téma.
A kreativ emberekben és az eltökélt kutatókban nem kételkedem, a politikusokban és pénzemberekben nagyon is, ők azon vannak, hogy minden lényeges fejlődést megakadályozzanak és nekik volt gyomruk megszerezni a hatalmat, ezért képesek rá. Őket kellene átverni valahogyan.
Tényleg furcsa ez a vallásos félelem a test megértésével szemben. A vallás az emberiség szellemi rákja, jó lenne már túl lépni ezen a sötétségen.
Great:
http://transhumanity.net/
http://singularityu.org/
Hm. Úgy gondolom, hogy a test megértése nagyon fontos, de nem a cél. Úgy gondolom, hogy az, hogy jelenleg mi az ember (beleértve test, tudat és lélek együttesét) csupán egy pillanatnyi állapot. EZ a forma, bármi is az oka, hogy ide jutottunk, semmiképpen sem egy végcél, csupán egy állomást. Egy fejlődési folyamat állomásaként a célunk egyetlen dolog lehet ennek az állomásnak az elhagyása. A továbbfejlődés. Ez természetesen történhet azáltal, hogy megértjük a test mechanizmusait, s ha ez megtörténik, akkor előre léptünk. Szuper. De az sem lesz a végállomás. Nem s biztos, hogy lesz végállomás, vagy az nem is biztos, hogy számunkra felfogható.
Nézzük az evolúciót egy pillanatra. Tudom, hogy az is csak egy elmélet, ami tele van hibával, és próbálom nem is azt érteni alatta. Értsük alatta azt a folyamatos önszerveződő fejlődési folyamatot, amin az élet keresztül megy. Ne csupán részeit nézzük, hanem tekintsük egyben. A folyamat iránya mindenképpen jól kimutatható. Egyszerű építőelemek állnak össze egyre komplexebb organizmusokká, melyek folyamatosan fejlődnek tovább. Ha esetleg valami a cél szempontjából zsákutcának minősül, jöhet a reset és kezdjük máshonnan. Mint például a dinoszauruszok esetében. Nem hozták az elvárt célt, ezért jött egy tömeges kipusztulási esemény és helyet kaptak az emlősök.
Ettől még nem gondolom azt, hogy a majomtól származunk, ahogy azt sem, hogy egy szakállas öregúr küldte azt a meteoritot, ami kipusztította a dínókat. Ellenben azt gondolom, hogy ezek az események olyan magasabb szintű természeti szerveződés elemei, amik ugyanúgy egy fejlődési irányba mutatnak. Hogy ez most a játékmesterek környezeti manipulációja, vagy a gondoskodás, azt döntse el mindenki maga. De szerintem például egy fontos pont volt a fejlődésben az intelligencia kialakulása. Ehhez szükség volt az érzelmekre, mert az emlékekhez rögzített érzelmi töltések adják a visszaidézés magasabb funkciót, s ezzel létrehozva az összetett gondolkodás rétegeit.
Úgy gondolom, hogy a következő lépés az lesz, amikor ezek az intelligenciák elkezdenek egymáshoz kapcsolódni. Valóban fontos a test, de csak addig, míg az ember, mint egyén, önálló organizmust jelent. Ott van a telepátia, ami valószínűleg olyan magasabb szintű tudati megnyilvánulás, ami során az egyének össze tudnak kapcsolódni. Ezáltal nem feloldódva és elveszítve egyéniségüket, de olyan kommunikációs kapcsolatot hozva létre, ami túllép az egyénen, előre mutatva egy egybeolvadás felé. Ez lehet nem is materiális szinten fog megvalósulni.
Ez csak egy ötlet. De azt mindenképpen fontos elemének tartom magam is, hogy megismerjük a testünket. Akár van ezen túl valami, akár nincs. Hiszen a hálózat szempontjából az egyén felismerései csak abban az esetben értékelhetők, ha azok a kommunikációs kapcsolatok mentén elkezdenek terjedni, s ezáltal kollektivizálódnak.
Az, hogy mi a lélek, vagy mi a tudat, s ezek hogy viszonyulnak a testhez nem függnek az egyéni megértés és felismerés mértékétől. Ahogy az anyag is eljut a kvantum szintre, ahol olyan, mondhatni anyagon túli tulajdonságokra tesz szert, amit nem értünk, az nem jelenti azt, hogy azok nincsenek ott, vagy, hogy nincsenek a helyükön…
Szerintem.
Rigotech:
A hit egy gondolat, amin erős érzelmi töltés van és pont. Az tény, hogy ez irányítja az életedet, de ennek semmi köze nincs a valósághoz. Az tehát abszolút lényegtelen, hogy mi hogyan csapódik vagy formálódik meg benned, ez nem húz ki a mechanizmusok alól.
Még ha van is olyan tapasztalatod, amikor a testeden kívülről érzékeltél, tudatos voltál, napokig nem aludtál, és ezerszer tesztelve egyértelműen érzékeltél nem a testi csatornákon keresztül, ez akkor is csak egy benyomás arról, hogy több lehetsz a testednél, de nem húz ki a mechanizmusok alól, nem tesz a tested szakértőjévé, nem emel a tested fölé, és legfőképpen nem teszi szükségtelenné a test megismerését.
Az, hogy egyenlő vagyok-e a testemmel, meg az, hogy érdemes-e a test szakértőjévé válni, valóban két külön dolog. Nem én állítottam ezeket szembe. Azért helyezem központba, mert a test problémája a leginkább reális probléma, és mert az álmodozás meg a reménykedés egy felsőbbrendű túlvilági tudásról nekem kevés.
Valóban nem, és ez nekem nem tetszik.
Abban mi a játszma, hogy elhanyagolod azt, aminek van realitása, valami olyanért, aminek nincs? Lehet, hogy egyszer lenne, de odáig el kell jutni.
Ha a test szakértőivé válunk, akkor azzal nagyon is lehet.
Az mindegy, hogy hol vannak, ha hatnak a testre, akkor érintik a témakört. Nem arról a kategóriáról beszéltem, hogy egészséges vagy egészségesebb test.
Akkor szerinted mi lehet annak az oka, hogy a test minden része folyamatosan megújul, azaz potenciálisan soha nem kopik, nem használódik el, és mindig új?
A szakirodalommal rendelkező állatfajok 4 % biológiailag halhatatlan. Kit érdekel, hogy 4 %-ot soknak vagy kevésnek tartunk? Ez nem kapcsolódik a témához Miért azok? Mi az ok? Talán csupán annyi, hogy véletlenül a számukra ideális környezetben élnek. Ha így van. minden faj biológiailag halhatatlan, a számára ideális közegben. Az a lényeg, hogy ne okoskodjunk, hanem kutassunk.
Ha nem értesz valamihez, annak nem lehet pozitív hozadéka. ha értesz valamihez, annak nem lehet negatív hozadéka. Miért pont a testünkhöz nem szabad értenünk? Ez vallásos félelem.
annamari
Hát… épp nagy vallásháború készül… A terv szerint egymilliárd ember hal majd meg abban a világégésben, aminek tétje az, hogy melyik a jobb képzeletbeli barát…
Bendegoose
Egyetértek abban, hogy nem végcél. Jelenleg cél, azután hasznos eszköz lesz.
De vajon van-e ennek önmagában bármi értelme?
Fene tudja, hogy ez így volt-e. Nekem ez túlságosan tudatos dolognak hangzik így.
Ennek örülök. :D
És ha mindig létezett? És ha az idővel csak lecsökkent?
Egy körte, amit utálsz, meg egy alma, amit szeretsz, hány gyümölcs? :D
Szerintem most egymáshoz vannak kapcsolódva, és ez nagyon sok probléma forrása. Inkább abban látom a fejlődést, hogy ezek függetlenednek egymástól.
Önálló organizmus vagy önálló szellemi individuum, de mindkét esetben fontos az önállóság.
A beszéd is ilyen, az, hogy a gondolatok nem alakulnak szimbólumokká, amiket dekódolni kell, másodlagos, a lényeg a kommunikáció. Mit kommunikálnak és milyen céllal?
Az út, ahogyan én látom, nem a hálózat, nem az összekapcsolódás, hanem a függetlenedés. Az individuum kiteljesedése. A hálózat, az összefogás, az összedolgozás lehet lépés ezen az úton, de nekem semmiképpen sem a végcél.
a regeneralodas es a reinkarnacio kozt azt a hasonlosagot latom, hogy a test folyamatosan megujul, ez megy kicsibe, es ezt a tulajdonsagot a lelektol masolja, ugymond, kifejezi magat testben ujra meg ujra, ez megy nagyba. elmelkedtem itt az irasokon es a teman, es ez ugrott be
A beszéd igencsak kevéssé hatékony formája a kommunikációnak, mivel a megértéshez szükséges közös alapok olyan szubjektív konszenzuson alapulnak, amik nem tisztázzák azokat a standardokat, amik biztosíthatják azt, hogy a kommunikáló felek ugyanazt értik alatta.
A telepátiát azért hoztam példának, mert olyankor, amikor a gondolat, tiszta formájában kerül átadásra, a szubjektív részek kihullanak, hiszen nincs közvetítő közeg, ami torzíthat.
Az elszeparálódás faji szinten nem mintaszerű. S ha a saját helyünket akarjuk meghatározni, tudnunk kell a környezet adta rendszerszerű mintákat absztrahálni, s abból interpolálni a saját valószínűsíthető helyzetünket.
A tudatosság emberi tulajdonság, így az említett példára nem lehet vonatkoztatni bármiféle tudat jelenlétét. Direkt rögtön utána próbáltam is tisztázni mindezt. Szerintem az igazság soha nem a végletekben rejlik, hanem a folyamatok optimális folyásának elemzésében. Az igazság mindig pillanatnyi a megfigyelő szempontjából… De ez lassan már a kvantum szuperpozíciót is belekeverheti a dologba.
Szóval az a tudat, ami az olyan szintű eseményekért felel, mint mondjuk a dínók kihalása az nem azon mesterkedik, hogy meteoritokat térítsen le a pályájáról. Ez az emberi megközelítés. Én inkább úgy tekintenék erre a dologra, hogy a fizikai valóság hatásai közvetettek és összetettségük csak a mi szintünkön érzékelhető ténylegesen. Bár gyűlölöm ezt a szintezés dolgot, de most nem tudom magam jobban kifejezni.
A lényeg, hogy az a (nevezzük) gondolat(nak), amiben megfogalmazódik a cél, az olyan komplex hatásokat vált ki a fizikai univerzumban, aminek a végén a meteor becsapódik. Ettől még botorság tudatos tervezést sejteni a dolog mögé, ahogy sokan tévesen így interpretálják, komoly elméleteket állítva mögé.
A kvantumelmélet szerintem pont a következő tudásszint (jajj, már megint) határámezsgyéje, ami bepillantást enged a következő ajtó mögé. Azt gondolom, hogy a szuperpozíció lehet a kulcsa a kommunikáció következő szitntre (aaaaarrrggghhhh) emelésének. Az, hogy egy-egy atom szuperpozícióba kerül általunk megfigyelhető módon, az nem világrengető. Szerintem jelenleg is minden és mindenki szuperpozícióban van, csak a folyamatosan futó kvantumvariációk közül az általunk végső valósággá váló verzió érzékelése az, amit valóságként felfogunk. De a tudat, a lélek és a test egyszerre van jelen minden verzióban…
Húúú. Ez elszaladt. De számomra logikus sor.
nev3rlive:
A test a lélek metaforája? :)
Kábé amióta az eszemet tudom, hallom anyámtól, hogy “semmi értelme sincs az életnek” és hogy “mindenütt jó, de a legjobb sehol”. Nos, ilyen filozofikusan seggberúgós életbe indítást kaptam, ami máig kihat rám… :)
A fenti mondatok szállóigék nálunk, de a viccet félretéve: mi az értelme az életnek? Sokat agyaltam rajta (természetesen más képességekkel és képekkel vagyok ellátva, mint más, mivel én én vagyok és nem más), életszakaszaimnak és aktuális lelkiállapotomnak megfelelően hullámzó válaszokat kapva/adva.
Nem tudom elválasztani az életet a testemtől.
A testemben élek, a testem a csatorna, amin keresztül kapcsolatot tartok, úgy a levegővel, mint a másik emberrel.
A vallások mégis mintha azt mondanák, hogy válaszd le magad a testedről és legyél csak a lelked!
Tiltják az ún. testi örömöket, ill. azok túlzott élvezetét (bár ki mondja meg, hogy egy tábla csoki túlzott élvezet-e, vagy egy kocka a táblacsokiból, vagy netán három tábla csoki???).
Legyünk kegyesek és megbocsátók, satöbbisatöbbi…, de él a radikális iszlám is, és az is vallás.
A hozzáállásunktól lesz valami fontos, lényeges vagy éppen lényegtelenül érdektelen.
És sokszor szeretném beleüvölteni a Jóisten arcába, hogy
ÁÁÁÁLLLJJJJJJJJJ!!!!!
Hadd maradjon minden így, ahogy van!!! Ne öregedjek tovább!! Jó így! Erős vagyok és szép és boldogulok és rend van és béke!
Jó írás, sajnálom, hogy az ihlette, ami.
Számtalanszor találkoztam olyan emberekkel, akik a testi dolgokat egy legyintéssel elintézték, hogy “ez csak test”, hogy “csak a lelki dolgok a fontosak”, “mindent a lélek irányít”, “ha majd eljön az idő, lecserélem a bodyt” és még sorolhatnám az “észérveket” és a magas szintű konfrontálódási képességet tanúsító egyéb megnyilvánulásokat…
És a durva az, hogy sajnos nem egy ilyen emberről hallottam, hogy később meghalt, hogy megbetegedett, hogy rákos lett, hogy ez meg az… Értem én, hogy a lélek előbb van, mint a test és annak is látom a logikáját, hogy ha lelkileg rendben vagy, akkor majd a tested is rendben lesz. De! Mutassanak nekem egy olyan tant, vallást, filozófiát vagy tudományt (nevezzük, aminek akarjuk), ami nem csak arról szól, hogy megnyugtasson a halál gondolatával kapcsolatban, hanem ténylegesen képessé tesz arra (akár tudományosan, akár spirituális, akár hívjuk-ahogy-akarjuk módon), hogy a testem fölé emelkedjek és kikerüljek a halál körforgásából! Vagy aki nem hisz a reinkarnációban, akkor: megállítsam a test öregedését? Persze olyanra gondoltam, ahol bizonyítani is lehet mindezt…
Akár orvosi, biológiai, testi megközelítésben, akár – mint pl. Amer – lelki megközelítésben.
Mert szépen hangzik, hogy a test lényegtelen és a lelki dolgok a fontosak, de vajon, hogyha lenne egy módszer arra, hogy a test halálát megszüntessük, lenne-e bármilyen érzelmi, lelki dolog, ami meggátolna valakit abban, hogy ezzel foglalkozzon a nap minden percében?
Romantikusan megfogalmazva azok számára, akik hajlamosak mindent félreérteni (vagy nem szembenézni a dolgokkal): ha szeretsz valakit, kívánnál-e jobban bármit annál, minthogy vele legyél, ameddig csak akarod? És hogy ne lásd a szenvedését (betegségét, öregségét)?
Na ezekre válaszoljon az, aki húdeokosan csak azt hajtogatja, hogy a lelki dolgok mennyire fontosabbak, mint a tested jólléte – hosszú távon. Vagy mondjuk úgy: túlélj az idők végezetéig.
Jaklin:
Egyetértek. A régi tétel még mindig áll: Az ember megnyugvást keres, nem igazságot.
Azért ez is megérne egy misét. Én ugyan úgy mondanám inkább, hogy az ember a stabil, változásmentes dolgokra törekszik, míg az élet elsődleges jellemzője a folyamatos, végtelen változás.
Vajon ez az ellentét nem olyan megfigyelhető elem, amik között az összefüggés rámutathat valami értékesre?
:)
Bendegoose
A blognak nem profilja a misetartás, másban utazunk. :)
Duncan, ha meg akarod érteni a testet, ami egy biomechanikus eszköz, amit az agy vezérel, mint egy processzor, akkor a programokat kell megtalálnod, amik a háttérben futnak. A legerősebb alap program a test túlélése mindenáron. Az agy mindig az általa ISMERT legmegfelelőbb döntést hozza, hogy ha csak egy kicsit is, de meghosszabbítsa a test életét. Ezért minden félelem alapja a halálfélelem, és ezért félünk az ismeretlentől, mert az agy az ismeretlent veszélynek tekinti a testre nézve. A léleknek azért is nehéz kiszállni a játékból, mert a test amibe be van úgymond ültetve nem engedi meg a fizikai halált. Más kérdés, hogy minden előre le van zongorázva, hogy melyik az az időpont, ahol vége a körnek és a fizikai test valamilyen okból fogva megsérül helyrehozhatatlanul vagy olyan mértékű megoldatlan traumák és konfliktus tömeg gyűlik össze, amit az agy már nem tud letölteni a tudatalatti tárolóba, mert az arra funkcionáló szerv tárolókapacitása megtelik és ilyenkor úgynevezett rákban meghalnak a fizikai testek. Pedig ha értenék az emberek a lelki folyamatokat, akkor értenék hogy minden testi elváltozásnak értelme és helye van. Semmi sincs véletlenül. A testet az okozatot csak akkor lehet megérteni, ha valaki az okokat vizsgálj a lelki síkon.
Részvétem. …és jó utat neki. :-)