Az ezotéria világa
Életünk folyamán rengeteg megmagyarázhatatlan, vagy nehezen magyarázható jelenséggel találkozunk. Nem értjük, miért ez történik, vagy miért az, és hiába meresztjük a szemünket, nem találjuk a valódi okot. Nem csoda, hiszen erre tanítottak minket már gyerekkorunkban. Ha a felnőtteknek elképzelhetetlen jelenségek tapasztalásáról mesél egy gyerek, azonnal elhallgattatják azzal, hogy “Á, ilyen nincs vagy Ez butaság…” Aztán a gyerek először abbahagyja a mesélést a tapasztalatairól, majd elhiszi, hogy tényleg azok nem is léteznek, hiszen a Nagy Felnőttek csak jobban tudják.
Az ezotéria világa létezik
Az ezotéria világába sorolható számos olyan irányzat, mely korunk tudományos világképébe nem illeszkedik bele.
Sokszor nem tudunk észérveket felsorakoztatni amellett, hogy valami miért úgy történt, ahogyan, mivel nem az következett be, amit várni lehetett. Mintha cserbenhagyna minket a józan ész. Mintha a valódi okok természetükből adódóan nem fednék fel magukat a szem számára.
Van néhány szavunk, mellyel a láthatatlant megnevezzük: szerencse, véletlen, isteni akarat, varázslat. Néhány évtizede új fogalmakat találtunk ki ugyanarra: párhuzamos univerzumok, magasabb dimenziók, kvantumállapot.
Ezotéria vagy dimenzió váltás?
Ezek a jelenségek talán nem is egy másik világban léteznek, hanem rosszul van összerakva a világképünk. A mágia a láthatatlan tudománya, a mágus a láthatatlanon keresztül gyakorol befolyást a láthatóra. A mágus szakképzett abban, hogy érvényesítse az akaratát, mert kiismeri magát a valódi okok birodalmában.
Mindannyian folyton varázsolni akarunk, de ritkán sikerül. Pedig mindnyájan mágusok vagyunk. Különféle módszerekkel próbáljuk befolyásolni az eseményeket, csekély eredménnyel, mégsem hagyunk fel velük, mert elviselhetővé akarjuk redukálni a bizonytalanság okozta stresszt. Valami belül mozgat minket, mert azt sugallja, hogy határtalan képességekkel rendelkezünk.
Mágiát azoktól lehet és érdemes tanulni, akik rendszeresen elérik a céljaikat és láthatóvá teszik a teremtést, a csodák megvalósítását. Merj hallgatni a belső hangodra és teremts Te is csodákat, varázsolj!
Akitől érdemes tanulni – szerencsére egyre többen vannak – Amer, a varázsló:
Csilla Kökèny mondta
“a fény szól, ember ébredj
a léted a fényed, a téted a léted”
De akkor ki van ébren?
lehetséges lenne, hogy két különböző programmal élünk a testünkben?
vagy az ember 11 nyitott szemmel / csakrával,
vagy az én 7 nyitott szemmel / csakrával?
két világ?
az én világa a hit világa
vagy
az ember világa, a tudatosság világa?
fény (11 szem) versus sötétség(7 szem)
tudatosság versus hit
nyugalom, béke, öröm,szeretet, teremtőerő, intelligencia, stb.
versus
káosz, harc, hatalom, félelem, betegség,halál,
játszmák, szabályok, határ, privilégium, stb.
individuum versus sklave
“az ember keze ad, az én keze elvesz
az ember keze segít, az én keze megver
az ember keze tanít, az én keze pusztít
az ember keze gyógyít, az én keze megöli az embert
az ember szíve ragyog, az én szíve ver
az ember szíve ragyogtatja a másik embert
a szív nem ver vissza
a fény ragyog, a látszat láttat
a fény ragyogtat, a látszat láttat”
ki lehet a mágus?
valószínű, aki tudja, hogy az én szoftvert hogy lehet deaktiválni, (az embert aktiválni) és megtapasztalta az én világát úgy, hogy azt tanítani is tudja.
plusz a horrorból kigyógyitotta magát.
kökény csilla
( az idézetek innen:
Tudás a fényben
I. Ìrás I/9
Az én útja
)