Az egyetlen módja a világ megváltoztatásának

A problémák bonyolultnak, szinte megoldhatatlannak tűnnek. Valójában a világ legtöbb problémáját egy gyerek képes lenne megoldani. Nem a bonyolultság az akadály, hanem az érdek, ami hasznot húz a fennálló nehézségből.

A közelmúltban az egyik tévécsatornán két magyar biztonságpolitikai szakértő, Nógrádi György és Tálas Péter vitáztak a menekült-kérdésről. Nézeteltérésük oka abban állt, hogy egyikük gazdasági, másikuk emberi oldalról közelítette meg a kérdést.

Nógrádi György szerint a határzár a megoldás, aminek sikerességére példákat hozott fel: a zár mindenhol működött, az egyik országban a felépített kerítés a beáramló menekültek számát 94 százalékkal visszaszorította.

Tálas Péter szerint a határzár nem megoldás, mert a menekültek folyamatosan jönnek, ha az egyik országba nem jutnak be, mennek a másikba; az Európai Unió egy közösség, a tagállamok nem követhetik a „dögöljön meg a szomszéd tehene”-politikát. Szerinte egységes álláspontot kell kialakítani, közösségi megoldásra van szükség, a menekült-kérdést pedig ott kell kezelni, ahol az kialakul, például Szíriában.

Nógrádi realista, Tálas idealista.

Vajon melyikük elképzelései hoznának valós megoldást?

Vajon melyikük elképzelései valósulnak meg?

Vezetők és irányítók

Gondoljuk végig, vezessük le: hogyan tudnánk mi magunk változást hozni a világba?

Érzelmektől túlfűtötten rávághatjuk, hogy a legtöbb ember gyáva, nem hajlandó feláldozni mindent, nem hajlandó vállalni az életfogytig tartó börtönbüntetést, nem hajlandó meghalni azért, hogy a közösségnek jobb legyen. Mondhatjuk, hogy a legtöbb ember önző, és nem akarja meghozni a végső áldozatot a világért – őszintébben megfogalmazva: értünk.

Azt várjuk, hogy majd valahonnan előjönnek valamiféle aktivisták, akik kimennek az utcára, konfrontálódnak a hatalommal, küzdenek, meghalnak, és a mi életünk ettől jobb lesz. Persze, az egész folyamat úgy zajlana le, hogy az számunkra nem jár kellemetlenséggel, nem érinti a hétköznapjainkat, nem lesz áramkimaradás, fennakadás az ellátó hálózatokban, nem marad el a kedvenc sorozatunk, és nem lesznek dugók sem, mert az már túlzás lenne.

A rossz hír az, hogy a forradalmak, a felkelések, a puccsok, a tüntetések, a sztrájkok nem hoznak változást a rendszerben. Nincs példa erre a történelemben. A rendszer szempontjából ezek mindegyike a lényegtelen.

Ha valaki elmélyed abban, hogy milyen ember volt Lenin, azt fogja találni, hogy egy elképesztő figura, zseni a maga módján, páratlan műveltséggel és szónoki képességekkel. Egyik vezéralakja a fennálló politikai rendszer megdöntésének. Elképesztő méretű embertömegek haltak meg, térdig gázoltak a vérben. Mi változott a neveken kívül?

Robespierre hasonló történelmi alak, kiváló adottságokkal, ideológus és vezető, akiért a nép fegyvert ragadott, amikor a kormánya fellázadt ellene. Egyik vezéralakja volt a fennálló politikai rend megdöntésének. Megszámlálhatatlan mennyiségű halott, az utcákon patakokban folyt a vér. Mi változott a neveken kívül?

Rengeteg példát hozhatnánk fel: jött az új vezetés, szétverték a régi rendet, ömlött a vér, és az új vezetés végül nem bizonyult jobbnak, nem bizonyult másnak.

Csak a nevek változtak, minden más ugyanaz maradt. A figurák jönnek-mennek, és a lényeg nem változik soha.

A rendszer úgy lett kitalálva, hogy ami a felszínen zajlik, az ne hozzon lényegi változást. Az erőszak nem hoz változást, a zavargások, az általános polgári engedetlenség nem hoz eredményt.

Ennek két oka van. Az egyik az, hogy a valódi irányítók nem a bársonyszékben ülnek, nem a porondon állnak, nem a hordó tetején szónokolnak, nem ismerjük a nevüket és az arcukat. Az árnyékban élnek, a trón mögött, a reflektorok fénykörén kívül, és észrevétlenül mozgatják a szálakat.

A másik ok az, hogy a vezetők minden korszakban, a világ minden táján, ugyanúgy vezettek. A hangsúlyok lehettek mások, de a vezetés módszertana változatlanul ugyanolyan. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy mindannyian ugyanabból a tananyagból tanultak vezetni.

Az eszközök

Tömegmegmozdulások, társadalmi kezdeményezések nem fognak változást hozni, mert ha hagyják, akkor nem veszélyes a rendszerre nézve, ha pedig veszélyes, akkor beavatkoznak.

Előrántanak egy-két törvényt, vagy gyorsan összedobnak és elfogadtatnak egy-két újat, hivatkoznak valamiféle homályos titkosszolgálati információra, vagy szociológiai felmérésre, és szétcsapnak.

Megy a rohamrendőrség, vízágyúk, gumilövedékek, szétvert, magvakított emberek, a tetteseket pedig soha nem vonják felelősségre.

A változást sürgetők közül néhányat bebörtönöznek: kirakatper, életfogytiglani, vagy sok évtizedes ítéletek, és máris mindenki tudja, mit kockáztat, ha pattog.

Végső esetben előjön a maoi elv: „Ölj meg egyet, megfélemlítesz ezret”. Az arányok persze sokkal rosszabbak ennél, de az elv nagyon működőképes. Ha kell, a tömegbe lövetnek, aztán az egészet egy szónoklattal elkenik, és a felelősöket soha még csak azonosítani sem fogják.

Az autoimmun betegség olyan kór, amiben az immunrendszer a test ellen fordul. A társadalom a test, mi vagyunk benne a sejtek, a rendőrség, a hírszerzés és a hadsereg az immunrendszer – ami a test ellen fordult. A társadalom autoimmun betegségben szenved.

Nem nagy mutatvány ez. Az emberek sokféle hajlammal rendelkeznek, elég kiválogatni az erőszakosabb fajtát, és felkínálni neki a lehetőséget: ha parancsra erőszakos, soha senki nem bünteti majd meg. Ennyi az egész.

Rendszer

A rendszer egy központilag irányított, rejtett hálózat, amely kézben tartja a világot. Egyesek szerint létezik, mások szerint lehetetlen, hogy legyen.

Akik elfogadják a létezését, abból indulnak ki, hogy a megfigyelhető állapotokat nem lehet megmagyarázni a látható folyamatokkal, tehát léteznie kell még valaminek, továbbá az emberi közösségeknek megvan az a sajátossága, hogy hierarchia alakul ki bennük, még akkor is, ha ez nincs kijelentve. Mindig van alá-fölérendeltség.

Akik azon az állásponton vannak, hogy a rendszer nem létezik, arra hivatkoznak, hogy egy alacsony létszámú csoport képtelen lenne irányítani a világot, mert annyi a változó, annyi az alkotóelem, hogy azt nem lehet kézben tartani. Hétmilliárd ember megfigyeléséhez kellene ötszázmillió kém, akiket szintén figyelni kellene, a figyelőket is figyelni kellene, meg azok figyelőit is, és ezek még csak a kémek.

A trükk az, hogy a rendszernek nem a világot kell kézben tartania, vagy megfigyelnie, hanem csak azt az egy vagy két területet, amitől a léte függ. A többi meg mindegy.

Ha van egy börtönünk, ahol 10 ezer rabot kell őriznünk, hatalmas apparátusra van szükségünk. Lehallgatni minden zárkát, minden folyosót, minden helyiséget, a rögzített anyagokat folyamatosan kielemezni, ha szükséges, tervet kidolgozni a beavatkozásra és beavatkozni; besúgóhálózatot felállítani és mozgásban tartani, a besúgókat ellenőrizni; manipulálni a rabtársadalmat, a rabok minden percét felügyelni, éjjel-nappal készen állni a szökések és a lázadások leverésére, és így tovább. Mindehhez hatalmas apparátus szükséges.

De mi van akkor, ha azt mondjuk, hogy a börtönnek van egy nagyon konkrét célja? Legyen a cél: bent tartani a rabokat a falakon belül. Ha ez a cél, és nincs több cél, csak ez az egy, elkezdhetjük kilistázni, hogy mi az, ami fontos, és mi az, ami lényegtelen a célunk szempontjából. Most már nincs szükség annyi emberre, mert nincs annyi feladat: nem kell mindent figyelni, mindent irányítani. Ha van elég pénzünk, rendelkezünk a megfelelő jogosultságokkal, azaz a cél érdekében azt teszünk, amit csak akarunk, akkor esetleg építünk egy kétszáz méter mély vermet, az alján lesznek a rabok, a falakban áram, a felszín zárva, az egyetlen kijáratot meg lövészek, vagy robotágyuk védik. Ehhez hány ember kell? Tíz? Öt? Egy? Nulla?

A rendszernek van 1 konkrét célja, és csak azzal törődik, hogy az a cél valóság legyen, minden mást teljesen figyelmen kívül hagy. Mivel felette áll a világnak, nem kötik szabályok, törvények, engedélyek, etika, erkölcs, tetszőleges eszközöket használhat, és anyagi korlátai sincsenek. Mivel a célja nagyon pontosan meg van határozva, nagyon pontosan látja, hogy a cél megvalósulásának mik a feltételei, és csak ezeket a feltételeket tartja kézben, mást nem.

Ha az a célja, hogy mondvacsinált problémákkal és mesterséges konfliktusokkal lefoglalja az emberiség figyelmét, érdeklődését és energiáit, akkor mit kell ehhez kézben tartania?

Az ember a hardver, a hite a szoftver, ami működteti a hardvert. Aki a szoftvereket készíti, az a világ ura. Más szóval: aki az embernek hitrendszereket ad, az a világ ura.

Nem csak gyártósorokat és informatikai rendszereket lehet automatizálni, hanem embereket is. Szoftver kérdése.

A kritikus tömeg ábrándja

Hogyan jön létre egy vállalkozás? Jön valaki, aki dolgozna valamit, aztán még valaki, majd megint valaki, és amikor már elegen lesznek, akkor jön egy újabb ember, és az élükre áll? Nem, másképpen történik, pontosan fordítva. Először a vezető van meg, aki felépíti a céget, és feltölti a munkaköröket. Minden felülről szerveződik, a kisvállalkozások és a társadalmak is.

A társadalom felülről szerveződik, a változások felülről indulnak el, és soha nem alulról. Hiú ábránd, hogy egy civil kezdeményezés változást hoz majd a világban, hiszen, ahogyan azt korábban már kitárgyaltuk: az összes eszköz azok rendelkezésére áll, akik irányítanak.

Nincs semmiféle kritikus tömeg, amit ha elérünk, megváltozik a társadalom. Mitől változna meg? Attól, hogy mindenki pozitívan gondolkodik, vagy hisz a túlvilágban, vagy imádkozik, vagy mindenkit szeret, vagy a mást hazudó pártra szavaz? Mi változna ettől? Hogyan tesznek szert ezáltal arra a hatalomra, ami dacolni tud az irányítók kezében lévő eszközökkel?

Ha Magyarországon hárommillió ember kimenne az utcára tüntetni az épp aktuális kormány ellen, akkor a kormány ettől elmenne? Miért menne el? Hogyan hatna rá egy felvonulás? Hogyan tenne ez kárt benne?

Ahogyan tényleg megváltozhatna a világ

Rengetegféle elképzelésről olvastam és hallottam már, sokban én is hittem életem egyes szakaszaiban. Ma már egyikben sem tudok hinni, mindegyiket délibábnak látom. Még azokat is, amik, ha érvényre jutnának, tényleg egy jobb világot csinálnának, de hatalom híján soha nem fognak eljutni oda, hogy ez kiderüljön.

Csupán egyetlen lehetőséget látok arra, hogy a világ megváltozzon. A rendszer összeomolhat egy rövid időre, és átmeneti hatalmi vákuum keletkezik. Ha valóban vannak csoportok, amik ezt képesek lesznek kihasználni, a civilizáció elindulhatna egy másik irányba. Persze, valószínűleg a jelenlegi irányítók térnének vissza a mostani pozícióikba, hiszen úgy is van már gyakorlatuk, és igazodva az új helyzethez, folytatnák, amit addig. De lenne egy átmeneti időszak, talán néhány év, amikor a rendszer romokban hever.

Jelenleg van egy réteg, amely leszakadt a társadalomról. Ez a réteg kutatókból áll, akik a géntechnológia, a biotechnológia, a bioinformatika, az elektrobiológia, a mezőbiológia, a nanotechnológia, a robotika és a kibernetika élenjáró kutatói. Ezeken a területeken olyan messzire jutottak, hogy már senki sem érti őket.

A politikusok és a gazdaság kulcsfigurái nem értik, miről beszélnek, miről írnak, mi mit jelent. Ezért felkérnek néhány tudóst, hogy fordítsák le a számukra. Ilyenkor jellegzetesen professzorokat kérnek fel a munkára, akik véleményezik az eredményeket, teóriákat, felfedezéseket. A gond az, hogy a professzorok sem értik.

Szokásos esetben az történik, hogy miután egy szakterület élenjáró kutatói között általános beszédtémává válik valami, 1-3 év, mire megjelenik az első publikáció. Innentől 5-7 év, mire a szakmában általánosan elkezdenek beszélni róla. Innentől 10-30 év, mire bekerül a tankönyvekbe, amiből a professzorok tanítanak.

Ez a szokásos út, és ennyi ideig tart.

A kevésbé szokásos út az, amikor az irányítók nem engedik elterjedni a felfedezést, hanem megtartják maguknak.

Vagy amikor a kutatók senkivel nem osztják meg az eredményeiket.

Hiába a lehallgatás, hiába a megfigyelés, ha egyszer senki sem érti, miről van szó. Sem a vezetők, sem az irányítók.

Létre fog jönni, vagy már létrejött egy olyan technológiai elit, amit már senki sem tud követni, senki sem tud megérteni.

Aztán egyszer csak ez a technológiai elit bedob valamit a világba. Valamit, amire a világ nincs felkészülve, de ami mindenkinek kell. Ingyen. Szabadon használhatóan.

Ekkor átmenetileg a rendszer összeomlik, mert elveszti a hitelét, mert valami más annyira fontossá válik.

Nézzünk egy példát:

Szép lassan piacra kerül három új anyag, valami, ami ártatlannak tűnik a rendszer számára. Elterjednek az egész világon. Új édesség, új ital, új ízesítőszer, bármi. Majd valaki előáll azzal, hogy ha ezt a hármat az adott módon használod fel, visszaáll a test eredeti regenerációs állapota. Ez azt jelenti, hogy bármennyi idős is valaki, húsz lesz megint. Tényleg, kívül-belül. Nem eltűnik két ránca, vagy fittebbnek meg üdébbnek érzi magát, hanem ténylegesen megváltozik az életkora. Az eredmény rendkívül látványos, nem lehet félremagyarázni.

Mire az irányítók felfogják, hogy nem a szokásos neten keringő baromság, hanem igaz, már vége az egésznek.

Ez egy lehetőség azok közül, amikkel előállhatnak. Vannak ennél sokkal rosszabbak is, amik azáltal rombolják le a rendszert, hogy minden mást is lerombolnak.

Az egészen biztos, hogy a példában említettnél jelentéktelenebb technológia nem hoz változást.

A történelem tanúsága szerint 40, 80 és 130 éves időszakok vannak, ennyi időnként változik meg a világ arculata, és minden esetben valamilyen találmány vagy felfedezés következtében. A legújabb 40 éves korszak 2008-ban kezdődött.

Rövidesen történni fog valami.

Megjegyzések

Van egy rövid írás, amiből további információkat kaphattok a fentebb említett technológiai és társadalmi időciklusokról. A címe: Hosszútávú idősorok.

Itt olvashatjátok:

http://duncanshelley.com/a_vilag/hosszutavu-idosorok/

Van egy könyv, amely beavat az irányítók gondolkodásának a logikájába. Bár azt nem tartalmazza, hogyan tudjuk mi magunk megváltoztatni a világot, azt igen, hogyan tudjuk elérni, hogy a rendszer ne uralkodjon az életünk felett. A címe: Az igazság pillanata.

Itt találjátok:

http://brookskiado.hu/termek/duncan-shelley-az-igazsag-napja

Természetesen, ha van véleményetek a cikkről, vagy attól eltérő állásponton vagytok, nyugodtan fejtsétek ki.