Gyerekkoromban csodabogárnak, fekete báránynak, különcnek tartottak. Folyton olyan kérdésekkel álltam elő, amikről a környezetemben senki nem gondolkodott még el, és amik nem is érdekeltek senkit.
Nagyszüleim tavasz elejétől ősz közepéig vidéken laktak, Biatorbágyon, a nyaralójukban. Kertet műveltek, csirkét neveltek, friss levegőn voltak, a természet lágy ölén, ahogyan szerették, régi ismerősök, barátok szomszédságában. Gyerekként a legtöbb nyaramat náluk töltöttem. Abban az időben arrafelé még nem léteztek lakóparkok, irtások, az erdőt önmagában tekintették értéknek. Tölgyes, bükkös, fenyves – aki nem ismerte a járást, jobban tette, ha nem tér le az ösvényről, mert egyhamar nem vánszorgott ki.
Öcsémmel, néhány baráttal (néha egyedül), rengeteg időt töltöttünk az erdőben. Nindzsáztunk katonáskodtunk, varázsolgattunk, amatőr ninja- meg zombi-filmeket forgattunk. Néhány jelenet még megvan valahol, egyszer talán megörvendeztetlek titeket.
Nagyszüleim kertjében, a ház mögött, elkerített területen csirkét neveltek. Néhanapján nagymamám fogta a sámlit, beült a csirkék közé, kitört néhány nyakat, majd ment, elkészíteni az ebédet. Ősszel, mielőtt visszaköltöztek a városba, órákon át törték a nyakakat.
Azon gondolkodtam: mi van akkor, ha a csirkék is élnek? Olyan emberi féle élet. Vannak céljaik, kapcsolataik, családjuk, anyjuk, apjuk, gyermekeik, barátaik, szerelmeik. Aztán megjelenik egy ember, aki ellen tehetetlenek, és megeszi valaki anyukáját, valaki kislányát, valaki élete szerelmét.
Amikor ezt elmondtam nagyszüleimnek, ők mosolyogva csak annyit feleltek: ezeket az állatokat azért tartják, hogy ennivaló legyen belőlük.
Értettem, már akkor is. Szerettem a csirkés ételeket. A választás ember és baromfi között soha nem volt kérdéses. De a gondolat nem hagyott nyugodni.
Idegen lények érkeznek a Földre. Nem diplomaták, nem tudósok, nem katonák. Élelemként tekintenek ránk. Technikai lehetőségeik miatt a felállás ugyanaz, mint hajdanán nagymamám és a csirkék viszonya volt a baromfiudvaron. Ez A félelem íze alaphelyzete (leegyszerűsítve, ennél azért sokkal bonyolultabb).
Minden sztori visszavezethető egy korábbi élményre, amely magként, alapélményként, kiindulópontként szolgál. Így van ez most is.
Ezért jó volt felnézni alvás előtt.
Nem tudom, hogy létezik-e ilyesmi az állatoknál, de átemelve az emberek világára, brutális alap. Nem akarnék ilyen világban élni. Persze, engem úgyse kérdeznének meg.
Csak egy reakciót tudok elképzelni. Harc az utolsó lélegzetig.
Nagyjából elképzeltem a szitut, hogy jönnek a földönkívüliek beszivárogni és elpusztítani minket.
Tökre élvezném a szitut. Egy kis kaland, egy kis akció, taktika, stratégia, elmejáték,megtévesztés… mint egy szerepjátékban.
ez igen :)
a horognak mindig van szakalla ha biztosra szeretne menni az ameber a lenyeg ha vvisszaesik a zsakmany amit megfogott akkor azt hogy dolgozza fel lelkileg …hogy ne legye husorlo :)
nev3rlive írta:
Erre pont van egy jó sztorim.
Gyerekkoromban falun laktam én is.
Volt egy kis folyó, ahová fürödni meg pecázni jártunk.
Egyszer kimentünk, én és két idősebb cimborám pecázni. Volt valami zsebpecájuk, amihez persze nem nyúlhattam, mert az a nagyoké. Horgásztak. Jó ideig nem fogtak semmit.
Pár méterrel odébb egy szemétkupacra lettem figyelmes, rajta egy szúnyoghálóra.
Olyan, amit ablakra szereltek akkoriban: négy taglalap alakban összeszerelt léc, ami kifeszített egy zöld hálót. A szúnyogháló négy sarkára madzagot kötöttem, majd a négy madzag végeit összekötöttem. Fogtam egy kerítéslécet, alányúltam a madzagnak ott, ahol össze voltak kötve, majd megemeltem vele a hálót. A hálóba tettem előtte egy féltéglát nehezéknek.
Majd odamentem a nagyokhoz:
-Most én jövök.
Először nem engedtek oda, majd hosszabb nyafogás után én is szerencsét próbálhattam. Leengedtem a hálót, víz alá merült, majd kb. 10 másodperc múlva kiemeltem. Tele volt sügérrel.
Kiszedtük a halakat, majd megint leengedtem a hálót. Kihúztam és megint tele volt hallal. Ahányszor leengedtem, annyiszor volt tele hallal. A halakat hazavittem, és egy fürdőkádban, ami kint volt az udvaron, tartottam. Az volt az akváriumom…
Halálunk után a mi testünk is eledelül szolgál, így válunk a nagy körforgás részévé és fenntartjuk a magunk módján a rendet.
1. Az életet óvni kell.
2. A halált el lehet fogadni.
Duncan,
Láttad a “To Serve Man” című, hatvanas évekbeli, huszonöt perces amerikai sci-fit? Mert az pontosan erről szól, mint amit itt leírsz. Hogyan válik az ember a Föld urából adalékká valaki másnak a levesében.
A YouTube-on láttam, de úgy látszik, azóta leszedték az idegenek… csak ezt a néhány perces összefoglalót találtam:
http://www.youtube.com/watch?v=Ne5eP0OAsTs&feature=related
Egyébként klasszikus kis film, csak a csattanó egy angol nyelvű szójátékra épül.
A gyerekek százezerszer tisztábbak a felnptteknél, olyan kérdéseik vannak amik a felnőtekben fel se merülnek, mert már betokozódtak. Én azt hiszem, a gyerekek nem tudnak kevesebbet a felnőtteknél, mert a felnőttek se tudják, csak nagyon erősen hiszik, hogy igen, de nem.
Én azon gondolkoztam hasonló módon nagyon sokat, hogy a különféle gépek hogyan működnek. Édesapámmal mindig kinyittattam a kocsi motorháztetőjét és elmondattam vele mi micsoda. Bemásztam a mosógépbe, állandóan lestem a forgó centrifugában abba a résbe, a forgórész és a fal közé, hátha meglátom a nagy igazságot.
Aztán jött az elektromosság. Az volt csak a nagy csoda. Még csak olvasni tanultam, de megkérdeztem a tanítónőt, hogy tud-e olyan könyvet adni, ami ezt magyarázza el. Persze nem tudott, akkoriban még nem voltak ilyesmik, és még most se nagyon vannak, mivel az oktatási rendszer továbbra is általánosságokra lő, s csak később ad át hasznos tudásanyagot, azt is csak módjával, a többit a tapasztalatra és az egyéni ambíciókra bízza…
Úgy hiszem valahol minden gyerek így indul, csak a rendszer kiöli belőlük a kreativitást, a környezet és egyéb hatások elferdítik az eredeti tiszta tudásszomjat. :(
Ezt a sztorit én nem venném be, ha így tálalnák.
@ Alex:
El tudod fogadni, ha én nem a humusz szerepét szánom magamnak és a családomnak?
Megalike a zombies filmre, akarom nézni!
OK, elmondom mire gondoltam:
1. Az életet óvni kell.
Ez más szavakkal az:
Great írta:
Vagyis itt egyetértünk.
2. A halált el lehet fogadni. Végső soron nincs is más választásunk, mert mind meghalunk.
Az elfogadás alatt azt értem, hogy inkább olyan ideológiát kell hozzá találni, ami maga módján pozitív a halál vonatkozásában. Duncan nagyszülei is találtak filozófiát a csirke halálára.
Ami a humusz szerepét illeti. Lehet, hogyha mi is eledel vagyunk az idegeneknek, akkor a nyakkitekerés úgy történik, hogy elszívják az életenergiánkat (így esznek meg bennünket), aminek hatására megöregszel és a végén meghalsz. Ha ez a történet, akkor csak egy kérdésem van. Van a csirke és mi állapotunk közt valami különbség? A csirke is rikácsol, ahogy Te is felkiáltottál:
Great írta:
A kérdés, hogy ez változtat-e valamit a helyzeten?
Érdekes ismerni a könyv hátterét. Teljesen átérzem a dolgot. Bár – hogy egy kicsit filozofálgassunk is – egy kicsit most is úgy élünk, mint azok a csirkék… :(
Ugye a cérnabéláknak van esélye . Mond hogy van, Duncan . :pain:
Bocsánat Duncan amiért megint ezzel jövök :
“– Kizárólag a saját erőfeszítésedből elérkeztél ahhoz, amit az ősi Mexikó sámánjai a témák témájának neveztek.
Egész idő alatt kerülgettem a forró kását, célozgatva arra, hogy valami fogságban tart minket. Valóban foglyok vagyunk! Ez egy energetikai tény volt az ősi Mexikó varázslói számára.
– Miért vette át ez a ragadozó így az irányítást, ahogy leírod, don Juan? – kérdeztem. – Kell lennie logikus magyarázatnak!
– Van magyarázata – felelte don Juan –, ami a legegyszerűbb magyarázat a világon. Azért vették át az irányítást, mert ennivaló vagyunk a számukra, és könyörtelenül kisajtolnak minket, mivel mi vagyunk a táplálékuk.
Pont úgy, ahogy mi tyúkokat tenyésztünk tyúkketrecekben, gallineros, úgy tenyészt minket a ragadozó emberketrecekben, humaneros. Így az élelmük mindig elérhető a számukra. ” Carlos Castaneda .
azta mindenit ! – ez aztan tenyleg meghokkentett: az emberiseg mint taplalek – en is goldokodtam nehanyszor a kornyezo civilizaciok celjairol, de erre meg veletlenul sem gondoltam…
Erről a témáról két dolog jut az eszembe:
első
és
második
Az első az egyik kedvenc együttesem, a második az egyik meghatározó kamaszkori olvasási élményem.
Frediche írta:
Természetesen a vallásos emberek ezt nem fogadják el magyarázatként. De eljátszani a gondolattal, miért is ne?
Amilyen “pesszimista korszak” következik lehet, hogy lenne is elég önként jelentkező. Nem gondolod, Spekulánskám? ;-) (Bocs, ezt nem lehetett kihagyni.)
Viccet félre téve. Kapásból tudok egy tucat ragadozót, amelyik erősebb, gyorsabb, ügyesebb az embernél és nem okozna nekik gondot leteríteni, ha szembe kerülnének eggyel, mégsem vadászik ránk egyik sem, sőt. Az ember nem a fizikai, hanem a szellemi fölényével került a tápláléklánc csúcsára (vagy azon kívülre) és jelenleg az egyetlen természetes ellensége saját maga. Azért ezt a pozíciót nem adjuk fel olyan könnyen, ugye? :fighterm: :fighterf:
Alex írta:
Az igazságnak több rétege van . Csak a Jó Isten menthet meg minket a ragadozóinktól .
A tyúkok is csak ebben reménykedhetnek . :chicken2: :vampire:
Petra írta:
Szokták mondani, hogy a palackorrú delfin van olyan intelligens, mint az ember, mégsem az óceánok ura.
Mondjuk nehezen is tudnának fegyvereket vagy űrhajót építeni.
Tehát itt nem csak a szellemi fölényről van szó.
Egyébként azt veszem észre, minél butább az ember, annál veszélytelenebb önmagára és a környezetére. Vegyük a down-kórosokat. A kutyának nem tudnának ártani.
Ezzel szemben minél intelligensebb valaki, annál számítóbb, annál veszélyesebb.
Szerintem a vadak sem hülyék, csak meg kell nézni hogy vadásznak. Csak nekik vannak korlátaik. Ők nem tudnak szerzámokkal vadászni, mint az ember.
kisboros írta:
Aki ezt mondja, annál lehet, hogy még intelligensebbek is. :-)
Tudom, egyszer írtam valami hasonlót, de az csak poén volt…
kisboros írta:
A főnököm szokta mondani és én is megfigyeltem:
Nincs annál pusztítóbb, mint mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
Egyébként láttam már Dow-kórost tombolni és kék-zöldre verni közben az anyja lábát a vonaton, szerintem őt nem igazán érdekelte, hogy mit csinál, mik a következményei és nem azért hagyta abba, mert átértékelte dolgokat, hanem , mert megkapta, amit akart. Egyszerűen csak az ostobákat igyekeznek távol tartani a felelősségteljes és veszélyes döntésektől. Ennek ellenére sokszor kerülnek okosnak látszó inkompetens barmok magas pozícióba és lesznek élet-halál urai és hoznak rossz döntéseket, ami nagy károkat okoz. Emiatt hiheted te azt, hogy minél intelligensebb valaki, annál számítóbb és veszélyesebb, pedig egyáltalán nem így van, sőt. Ezért kérlek, könyörgöm, ilyet ne is mondj! :pray:
@ Petra:
A főnököddel vitázni olyan, mintha egy disznóval birkóznál a sárban. Közben rádöbbensz, hogy egyre sárosabb vagy, a disznó pedig egyre jobban élvezi. :laugh:
Jim DeKorne Pszichedelikus sámánizmus c. könyvében felvet egy elméletet, miszerint nálunk magasabb “dimenzión”, “létsíkon” élő szellemi lények manipulálják, vagy manipulálhatják az emberek tudatát, vagy embercsoportok kollektív tudatát, mintegy élősködve, “learatva” az indukcióik nyomán fellépő emberi gondolatokat és érzelmeket. Az emberiséget “kertként” kezelve, csakúgy, ahogy mi paradicsomot termesztünk. Lehet, hogy a paradicsom sem az elfogyasztásában látja élete végső értelmét, de mi máshogy gondoljuk. Lehetséges, hogy nálunk összetettebb, számunkra felfoghatatlan, nem anyagi lények is csak azért “tenyésztették” ki az emberiséget, hogy pl. a szenvedéséből, vagy épp a jólétéből falatozzon. Számukra az életünk végső célja, hogy a lelkünk végül beleolvadjon és átalakuljon az ő nagyobb lelkük részévé, mintegy végső transzmutációként.
Egyes emberi alszemélyiségek, a tudattalan egyes működései az élőlényekkel rokon tulajdonságokat mutatnak, pl. önfenntartásra törekszenek. Több elterjedt ilyen gondolatokból, érzelmekből, gondolkodásmódokból álló élőlény, archaikus nevén démon létezik, melyekről, ha nem tud az ember, könnyen elhatalmasodhat rajta a kis hamis. Ilyen pl. a depresszió is. A saját személyes önmegfigyelésemnek még nem tiszta az eredménye azt illetően, mennyire is tekinthetem ezeket tőlem függetlennek, vagy velem egylényegűnek, mindenesetre hajlok arra, hogy harmóniára törekedjek velük, és ne kipusztításukra törjek, hiszen belegondolva nélkülük ma talán sehol sem volnék.
Ugyanígy észrevehetjük, hogy az egyes gondolatok, ideák, szellemek emberekről emberekre terjednek kommunikáció útján, kollektív “ideatesteket alkotva” a kultúrákban. Ezek megint csak élőlényekhez hasonlatos tulajdonságokat mutatnak. Lásd Richard Dawkins mémelméletét, ami az egyik kedvencem.
http://en.wikipedia.org/wiki/Meme
Valószínűleg mind egy (vagy több) hatalmas szellemi lény sejtjei vagyunk.
olf írta:
“Az ősi Mexikó varázslói voltak az elsők, akik látták ezeket az elillanó árnyékokat, és követték őket mindenfelé. Látták őket úgy, ahogy te látod őket, és látták őket az univerzumban áramló energiaként is. És felfedeztek valami transzcendentálisat.
Elhallgatott és rám nézett. A szünetei tökéletesen voltak időzítve. Mindig elhallgatott, amikor a szavain csüngtem.
– Mit fedeztek fel, don Juan? – kérdeztem.
– Felfedezték, hogy van egy élettársunk – mondta olyan tisztán, amennyire csak tudta. – Van egy ragadozónk, aki a kozmosz mélyéről jött és átvette az uralmat az életünk felett. Az emberi lények a foglyaik. A ragadozó a mi urunk és mesterünk.” Carlos Castaneda .
Kurva sok mindenből kimaradtam,de nekem megérte-de ez mindegy.
Az ötlet óriási.
De 998ék tekintenének eledelként BÁRMILYEN f@szszopó idegen életformára.
Mindig is ezt mondtuk,több generáció óta:mindekinek szabad a pálya,lehet próbálkozni.
Minden tiszteletem a törzshozzászólóké(őőőő……hmmm…)de mi akkor is erősebbek lennénk.
És nyernénk.
Wáááááááááááááá!!!!!!!!!
Petra írta:
Nálam egyet sem tudnál mondani.Megeszem őket elevenen.Ne a nyamvadt,civilizáltnak hazudott……pffff….
emberekből indulj ki.Ezért pedig én könyörgök…
Don Franco998 írta:
Ez egyrészt meggondolatlanság , mert mi van ha egészségtelen a fogyasztásuk . :-)
Másrészt mi van , ha lebénítanak ? :-(( :alien:
thirdeye írta:
Engem nem bénit le senki.
Bandi írta:
Nem láttam. Nem valószínű, hogy én vagy más, ki tud találni olyan ötletet, ami még senkinek nem jutott eszébe. De a koncepció lehet egyedi, sőt, annak kell lennie.
A video alapján nincs köze az én sztorimhoz. Remélem, ha elolvasod, amit feltöltöttem, neked is ez lesz a véleményed.
hochenz írta:
Mire gondolsz?
Alex írta:
Erre ne fogadj.
Annyi mindent hittek bölcs elfogadásnak már, amiről kiderült, hogy babona volt. Hogy ne menjünk meszzebb, egy igen jól megfigyelhető terület a sport. Néhányszor mondták fizikailag lehetetlennek azt, amit már rég megdöntöttek.
Duncan Shelley írta:
Mondjuk fogadnék. De úgy is tudom, hogy senki nincs aki állná a fogadást. Már legalább három embernek ezen a fórumon beszélt a fogadásról és mikor szavukon akartam fogni végül egyik sem fogadott.
Te fogaszd velem?
Alex írta:
Persze, fogadjunk.
Mi konkrétan a fogadás tárgya? És mi a tét?
Tehát, ha jól értem, te azt állítod, hogy senki a Földön nem tudhat többet a halálról, mint te?
Azt állítod, hogy soha a jövőben nem fog senki többet tudni a halálról, mint amennyit te tudsz most?
Azt állítod, hogy repülőnél nehezebb tárgyak nem repülhetnek? Így a madarak például érzéki csalódásnak számítanak?
Én azt állítom, hogy az a kijelentés, mely szerint soha nem lehet megismerni, megérteni, kontroll alá hajtani valamit, egy érzelmi állapotból ered. Ezt az érzelmi állapotot apátiának hívják. Vannak magasabb szintű emóciók is, amikben nincs meg ez a legyőzöttség-érzés.
Azt is állítom, hogy a kutatás elején nem lehet tudni a végső választ. A következő lépést se lehet tudni, maximum sejteni.
Azt is állítom, hogy megpróbálni lebeszélni embereket arról, hogy kutassanak, tudást szerezzenek, megértsenek és eredményeket érjenek el, az aljas és gonosz törekvés.
Bence írta:
Az eggyütes nem a Cannibal Corpse volt? :-P
Duncan Shelley írta:
Te kérded? Akkor meg mire fel írtad ezt?
Duncan Shelley írta:
Semmit nem mondtam a kutatásról meg nem tudom mikről, amit most leírtál. Az én kijelentésem az volt, hogy a halált el lehet fogadni és el is kell, mert mind meghalunk. Erre mondtad azt, hogy erre ne fogadjak. Erre meg én azt, hogy már miért ne fogadjak rá.