A Vikingek első évadjának egyik epizódjában volt egy öreg, ősz viking harcos, aki folyton azon rágódott, hogy Odinnak vajon mi a baja vele, miért haragudott meg rá. Egész életében harcolt, mégis megöregedett, egyre jobban rettegett attól, hogy betegségben vagy gyengeségben hal meg, és nem kerül a Valhallába.
Szinte könyörögnie kellett, hogy elvigyék az újabb csatába, ahol végzett néhány ellenséggel, majd maga is halálos sebet kapott. Feküdt a véráztatta földön, és tudta, percei vannak hátra. Arcvonásai kisimultak, tekintete megnyugodott, boldog mosollyal várta a halált.
Azután lehet, hogy nagyon meglepődött, de az is lehet, hogy a hite felülírta a tapasztalatait, és megmagyarázta magának, miért nincs Odin, miért nincs Valhalla. Nézőpont kérdése, miként gondolunk erre az öreg harcosra: hősként, igaz emberként, megtévedt barbárként, babonás szerencsétlenként, vagy elmebetegként.
Amit megtanulhatunk belőle, az az, hogy az érzelmeink nem a valóságra, hanem a gondolatainkra adott reakciók.
Az ember egy lélek és egy állat. Értelem és ösztön. Legjobb pillanataiban a színtiszta értelem vezérli, legrosszabb pillanataiban a színtiszta állati ösztön. A stabilitás, a nyugalom, az emelkedettség, az intelligencia a lélek része, a düh, a gyűlölet, a félelem az állaté.
Számtalanszor láthattuk, ahogyan valaki állattá válik, sőt mi magunk is megtapasztalhattuk már az állati létet, nem egyszer. A bajok mindig akkor jönnek, amikor az állat veszi át az irányító szerepet. Olyankor nincs gondolkodás, nincs mérlegelés, nincs jövőkép, csak a puszta ösztönreakció.
A politika elsősorban úgy működik, hogy megpróbálja az embereket belenyomni az állati tartományba. Fenyeget, félelmet kelt, zsarol, ezek a legelterjedtebb eszközei a politikának. Pedig elég egyértelmű, hogy az ember olyankor mutatja a legrosszabb arcát, amikor állatként viselkedik, állatként reagál.
Amikor előjön az állat, az ember, értelmét felfüggesztve, ösztöni szinten reagálva menekül vagy árt. Ha árt, akkor azt a rendelkezésére álló eszközökkel teszi. Ha nincs nagy befolyása, állati viselkedése talán kimerül annyiban, hogy összetör valamit, ha nagy a hatalma, talán a fél világot lángba borítja.
Mi az az elem, ami az embert az állati tartomány felé mozdítja el? Magunk és mások példájából gyorsan kiszűrhetjük az okot: ez a tanácstalanság.
Amíg tudjuk, mit kell csinálni, vagy hisszük, hogy tudjuk, az értelem az úr. Azután az ötleteink kudarcba fulladnak, egyre nő bennünk a tanácstalanság, és amilyen mértékben elönt minket az érzés, hogy nem tudjuk, mi a célravezető, olyan mértékben kap egyre nagyobb szerepet az állat, és egyre kisebbet a lélek.
Az ember így fordul ki önmagából, így válik szánalmas, kicsinyes, esztelen idiótává – tanácstalanság öntötte el, szabadjára engedte az állatot, és az élete az üss vagy fuss szintjére redukálódott.
Néha az állat látszólag megoldja a problémát. Ilyenkor elterjedhet az őrült rögeszme, hogy az állat jó, az állat hasznos, értékes, becsben kell tartani, és helyénvaló, ha néha előtör. Az állat hamis megoldása (az ütés vagy a futás) elvárt módszerré válik bizonyos problémák felmerülése esetén.
Ha megvizsgáljuk ezt a világot, amiben élünk, láthatjuk, hogy az állati viselkedés mennyire elterjedt, mennyire követelménnyé vált. Úgy tűnik, a történelmet nagyobb részt állatok írták.
Ma Ukrajnától és Oroszországtól hangos a média. A tanácstalanság az állati tartomány felé nyomja az embereket, ahol az élet két dimenzióvá satnyul, ahol mindent az üss és a fuss parancsok irányítanak.
A politikában egy emberi mivoltából kifordult valakit, aki csak a dühöt ismeri, keménynek, hősiesnek, férfiasnak neveznek, és gyávasággal vádolják azokat, akik nem állatként reagálnak.
Figyeljétek meg magatokat, és másokat, hogyan hozza elő az emberből az állatot a tanácstalanság. Berobban a probléma, a nehézség, jön egy ötlet, ami nem válik be, azután még egy ötlet, de az is elbukik… és amikor az utolsó is kudarcot vall, az értelem nyom nélkül eltűnik.
Amikor dühösek vagytok vagy féltek, az már az állat, és annak a jele, hogy kezdtek tanácstalanná válni. Azok az élethelyzetek, amik azonnal dühöt vagy félelmet váltanak ki belőletek, olyan szituációk, amiket sohasem tanultatok meg kezelni.
Peregnek az események, a példák amelyekben tanácstalánná váltam vagy vált valaki más. És valóban, a hibát ott követjük el újra és újra, hogy azt a bizonyos helyzetet nem kezeltük sem akkor, sem most.
De ami a legjobban tetszett ezen a felismerésen kívül az az, hogy:
“Amit megtanulhatunk belőle, az az, hogy az érzelmeink nem a valóságra, hanem a gondolatainkra adott reakciók.”
Hányszor repültem a magasba, vagy estem pofára, pedig nem is a valóságra reagáltam, hanem a gondolataimra.
Emlékszem erre a részre. Már azt hittem, én vagyok az egyetlen, aki nézi a sorozatot.
A komfortzónából való kilépés azonnali tanácstalansággal jár és sokan azonnal meg is rettennek tőle annyira, hogy visszamenekülnek az ismert falak mögé.
Rengeteg ilyen csókát ismerek, lazák, kemények + minden, de évek-évtizedek óta élnek ugyanúgy, mindig csak a rutin, semmi változás, mert nem tudják feldolgozni a komfortzónából való kilépés hatásait.
Én is ilyen vagyok. Szilveszterkor rádöbbentem, hogy elszállt egy évem eredmény nélkül, ezért elhatároztam, hogy ebben az évben kifordítom az életemet a sarkaiból. 2 hónap alatt többet tettem ezért, mint előtte 10 év alatt.
Igen, teljesen így van!. A politikának időnként éppen az a célja, hogy a tömegekből az állatot hozza ki, mert így igazolva láthatja a saját lépéseit, vagy erőszakos ellenlépéseit.
Elég sok tapasztalat, tudatos döntés és helytállás kell ahhoz, hogy igazán kényes helyzetekben ne az állat jöjjön ki az emberből. Vannak, akik figyelnek erre, dolgoznak ezen és vannak, akik nem is tudnak arról, hogy ezt lehet fejleszteni.
Igyekszem magamban az állatot féken tartani, amikor csak tehetem. Mivel jelenleg Alzheimeres emberekkel foglalkozom, ez időnként komoly feladatot ad. Gyakorlatilag nem tehetnek róla, ezért nincs értelme a haragnak.
Másrészt sok-sok éve folyamatosan törekszem arra, hogy lehetőleg sose hozzam elő a többi emberből az állatot, még azokból se, akiknek az elméje nincs a toppon. Tudatosan sosem hergelek fel senkit, illetve, míg ha valaki magát hergeli a gondolatai révén, azt csillapítani igyekszem. Ezt sem lehet akármilyen módon, mert az adott pillanatban egy nem megfelelő nyugtatás olaj a tűzre.
A tanácstalanság, a tehetetlenség hozza ki például a szülőket is a sodrukból, ezért kap ki esetenként a gyerek vagy a kamasz. A tanárnál ugyanígy van, viszont, ha ez kiderül, a tanár nem teheti büntetlenül. A kiváltó ok általában az, hogy a gyerek, a kamasz nem azt teszi, amit elvárnak tőle.
Másrészt aki módszeresen hergeli a többi embert, előfordulhat, hogy egyszer kihozza valakiből az állatot és jól helybenhagyják. A családon belüli verekedések egy része is ide vezethető vissza. Az egymást jól ismerő emberek nagyszerűen rá tudnak tapintani arra, amit a másik még soha az életben nem tudott kezelni és csaknem biztos, hogy kijön belőle az állat. Aki képes tudatosan kezelni a nehéz helyzeteket jóval ritkábban lesz áldozat.
Legjobb pillanatban színtiszta értelem helyett ösztönösen szívéből jó az ember.
1. Az állatok csak a saját, és fajuk fennmaradásáért cselekszenek. Az ember ennél alantasabb.
malleusorbis írta:
Magadból indulsz ki.
Az állatvilágot mesekönyvekből ismered.
A cikket sem érted.
Hát sok érzelem volt ebben a kis irományban. Valószínűsíthetően valamilyen kiváltó élményhez is kapcsolható lenne, de ez nem derült ki, illetve csak részben az urkajnai utalásokból lehet következtetni rá.
Én valahogy úgy gondolom, hogy nincs vagy állapot, sokkal inkább egyetlen összetett állapot van, amiben a különböző mechanizmusok egymásra épülve fejtik ki hatásukat.
Vegyük például az érzelmeket. Vannak elméletek, miszerint az alapvető érzelmekre való képességünk evolúciós örökségünk, közös faji jellemző, s azok átélésére születésünktől fogva alkalmasak vagyunk. Egy másik tudományág, a genetika utóbbi időkben belendült területe az epigenetika, ami a géneken túli generációs információátvitelt kutatja, mint amilyen a kollektív tudatalatti és hasonló dolgok.
Hiszek a hálózatokban, a hálózatelméletben. Úgy gondolom, hogy a tudomány eddigi eredményei valójában egy olyan kényszerpálya mentén mozogtak, amibe a korai kutatások hajszolták bele, és ennek fényében folytak, folynak a mai napig. De az ma már bizonyos, hogy egy rendszer működését soha nem ismerheted meg az apró darabokra való szétszedéssel és a darabok kielemzésével. Ellenben működő egészként, szimbiotikus elemek összességeként vizsgálva sokkal inkább van lehetőségünk a megismerésre.
Az általad felvetett témára azt mondanám, hogy az állat nem jó vagy rossz, hanem egy szükséges örökség, ami még abból a korból maradt meg, amikor az ember a természet szerves részeként próbált boldogulni. S egy olyan egyszerű szabályokra épülő rendszerben, ahol a résztvevők elsődleges célja az egyed és fajfenntartás ösztöneinek való megfelelés, akkor ott igenis hasznos és értékes volt az üssésfuss vagy az üssvagyfuss hozzáállás.
De azóta kiemelkedtünk, a biológiai célok mellé mentális vagy mondhatjuk lelki célok kerültek. Szerintem a legalapvetőbb lelki cél a változás megértése. Saját és környezetünk változásainak értelmezése. Kezdve a nappal és éjjel változásaitól egészen a belső változásokig, mint az öregedés, vagy a halál. A pusztán biológiai célokkal rendelkező lények nem kérdőjelezik meg a változást, s nem képesek kiemelni olyan időpillanatokat, amikhez ragaszkodni akarnak. Számukra az emlékezés csupán az alapvető célok eléréséhez szükséges ismeretek tárháza. Egy állat nem fog visszaemlékezni arra, hogy jól érezte magát. A kellemesség egy olyan érték, ami az alapvető biológiai célok szempontjából azokhoz hozzájárul, vagy nem. Tehát, ha egy kutya jól érzi magát a gazdájával, akkor az csupán azt jelenti, hogy létbiztonságban van, s ha ez ellentétes irányba változik, akkor igyekszik a rendelkezésére álló eszközeivel ellene hatni.
Az ember viselkedése annyiban tér el ettől, hogy a létbiztonságra való törekvésen túl képes megkülönböztetni egymástól az egyes állapotokat, s az oda vezető utat megismerve, igyekszik ismétlődő minták mentén berendezni a tevékenységét, hogy a létbiztonságot jelentő helyeket és helyzetekben minél több ideig maradhasson, s a nem ilyenekből mihamarabb kimeneküljön. Az ember kettőssége szerintem inkább ott van, hogy abbéli igyekezetében, hogy önnön létbiztonságára törekszik, s az ehhez szükséges lelki célokat megpróbálja elérni, hogy a biológiai célokon túli eszmék egyfajta eszközrendszerré silányulnak, s odáig fajulnak, hogy a másik kárára is képesek vagyunk önmagunkat előnyhöz juttatni. Olyan ez, mintha az éhes oroszlán megtámadná a falkatársait. Nem azokat, akik egy másik területről tolakodnának be, hanem azokat, akikkel egy szociális egységet alkot. Belepiszkítunk a saját hálózatunkba, s ezzel olyan impulzusokat terjesztünk el és rögzítünk generációk óta és azokon keresztül, hogy a hálózatban feszültség generálódik végül. Ez a feszültség türemkedik ki azokban a tevékenységekben, amik a fajfenntartás és létbiztonság ellen mutatnak, egy kisebbség érdekeit szolgálva.
Szerintem a félelem egy fontos érzés. Számomra az az érdeklődés ellenpólusa, mert míg az érdeklődés előre visz, addig a félelem megdermeszt, s csak visszatart attól, hogy elfogadjuk a változást és elengedjük azt, amihez ragaszkodnánk. Mert a változás elfogadása során juthatunk csak el olyan helyzetekbe, amikről eldönthetjük, hogy megfelelnek-e biológiai és lelki céljainknak…
Szerintem.
Az öreg harcos micsoda konfliktusba keveredett magával a babonája miatt. :D De csak most értettem meg, hogy miért tudnak emberek vallásosak lenni. Azért, mert ettől érzik magukat fontosnak. Igaz, hogy a kutya nem törődik velük, de bezzeg a mindenség ura igen! Mint a példában az Odin nevű képzelt barát.
Ez a cikk visszakanyarodik egy régi témához, a problémakezelő módszereinkhez. A legtöbb embernek nincs módszere, csak érzelmileg reagál a problémákra.
Amikor tanácstalanná válok, elkezdek beszélgetni, amíg valakitől meg nem tudom, hogy mi korlátoz vagy mi a megoldás. A dühöt és a félelmet cikinek éreztem mindig, amikor megjelennek, igyekszem elrejteni. Nem szokásom másokat terhelni az érzelmeimmel, erőt mutatok nem gyengeséget, akkor is, amikor gyenge vagyok.
malleusorbis írta:
Ez egy vallásos marhaság, hogy az ember akkor van a legmagasabb szinten, amikor jámbor és a légynek sem árt. Ehhez nem kell tanulni és dolgozni, elég csak hinni. A gyenge, gyáva, tanulatlan, lusta embereket könnyű terelni.
A szentek a legrosszabb példaképek. Nincs semmi jó az életükben, folyton kivégzik őket. :)
@ annamari:
annamari írta:
És szerinted beveszik, vagy csak úgy csinálnak… vagy mindenki játssza szépen a kis szerepét…
Duncan Shelley írta:
Szerintem az emberre a legjobb pillanataiban az egyensúly jellemző. Amikor az értelem és az ösztön összhangba kerül benne. De az igaz, hogy mint ember ezt az egyensúlyt csak az értelmi képességei megfelelő használatával tudja elérni.
Az állatok is kerülnek stabil, nyugodt, kiegyensúlyozott állapotba, náluk is megvannak ezek. Tehát nem egyértelmű, hogy az állati résznek csak rossz oldala lenne. Sok esetben éppen az intelligenciája miatt kerül az ember a düh a gyűlölet és a félelem állapotába, olyankor amikor nem jól használja a meglévő intelligenciáját.
Egyetértek. Az a probléma, hogy a legtöbb embernek nincs nagyon kitől megtanulnia kezelni a nehéz szituációkat. Nincs kitől eltanulni fiatalkorban a megfelelő viselkedési és gondolkodási mintákat az ilyen helyzetekben, mivel sok esetben a szülők is rossz mintákat használnak.
annamari írta:
És ha nem tudod meg?
Bendegoose írta:
Volt már kutyád?
Nálad a pont.
Rájöttem erre az axiómára én is.Hogy a kétségbeesés (én ezt a szót találtam meg a tanácstalanság helyett), a ledöbbent “nemtudommitcsináljak!” állativá tesz.
Dühöt érzek és szét tudnék verni valakit, főleg azt, aki ezt okozta. Tombolnék, őrjöngenék…
Voltam ilyen szituban, artikulátlanul mondogalódtam, csapkodtam, eltorzult fejjel vagdalkoztam, és majd szétvetett a kétségbeesett tehetetlenség.
Kösz.
Szar érzés.
annamari írta:
Vazze, erre aztán születni kell.
Csak elárulom, mert te nem tudod.
Vagy tudod, csak elmenekültél abból a környezetből, ami ezt nálad is kiválthatná…. ?….
“A politika elsősorban úgy működik, hogy megpróbálja az embereket belenyomni az állati tartományba. Fenyeget, félelmet kelt, zsarol, ezek a legelterjedtebb eszközei a politikának. Pedig elég egyértelmű, hogy az ember olyankor mutatja a legrosszabb arcát, amikor állatként viselkedik, állatként reagál.”
:-)
Deja Vu-érzetem van!
eCorsair írta:
Nem vagyok nagy színész, inkább trükkjeim vannak, amik átmenetiek, amíg megtanulok valamit kezelni. Egy csapat tagjaként ugyanazért a célért dolgozunk és minden helyzetben konstruktív attitűdöt kell mutatnunk. Néha én is fáradt vagyok, de ez csak rám tartozik. Engem sem érdekel, ha más fáradt, a szolgáltatóiparban úgysem ülhetünk le pihengetni.
Amikor éppen nyűgös vagy, de önfegyelemmel mégis mosolygósan teszed a dolgod, mit gondolsz, melyik vagy valójában a három közül?
balisto írta:
Nem igazán értem, mire gondolsz pontosan.
Szerintem először el kéne döntenünk, mi az origó: valamiféle magasabb szintű Isteni teremtés, vagy a Darwini evolúció ?:-) A szakrális írásokban nem tesznek említést pattintott kőkorszakról.
Great írta:
Mi a celod a valtozassal? Arra gondolok, hogy azt allitani, hogy evek-evtizedek ota elni ugyanugy, semmi valtozas nelkul az rossz, az igy szamomra ertelmetlen. A valtozasnak kell, hogy legyen celja. vagyis egyetertek azzal, amit mondtal, de kivancsi vagyok, hogy mi volt az ok, amiert valtoztatni akartal, mert ha csak magaert a valtozas oromeert vagy tenyeert tetted, akkor azzal hirtelen nem tudok mit kezdeni.
Az ember ugye nem csereli le a feleseget pusztan azert, mert ciki, hogy mar 10 eve vele el.
/ Ma Ukrajnától és Oroszországtól hangos a média. A tanácstalanság az állati tartomány felé nyomja az embereket, ahol az élet két dimenzióvá satnyul, ahol mindent az üss és a fuss parancsok irányítanak. /
A mostani ukran-orosz konfliktusban is van tudatossag meg nincs is. Tudatosan szitottak, es a nep tudatossag nelkul beugrott neki. Igazi szitoja az USA (ugyanaz az modszer, ami volt, Tuniszban, Libiaban, Egyiptomban, Sziriaban stb. es most Ukrajnaban is kiprobaltak). Persze az orosz medve is csak allat, de az allatra jellemzo, hogy tamad, ha sarokba akarjak szoritani, vagy azt erzi, hogy valaki el akarja venni a zsakmanyat illetve veszelyben erzi a bocsait.
A tortenelem (mivel azt a gyoztesek irjak) majd feljegyzi, hogy vajon a vadasz jol szamolt-e mikor megpiszkalta a medvet.
Nos, könnyen meglehet, hogy az afgan birkapasztorok elleni csetepatekben edzett hamburgerevő kicsit lebecsulte az allatot.
@ aelod:
Volt, de azt hiszem egy adatfeldolgozási mechanizmus megértésében ennek nincs relevanciája… :o
Great írta:
Mivel eljött a második évad, nézik elegen.
Ez jó, egyetértek. Youtube-on vannak ilyen nagy kemény fickók, akik mindenkit “kamunak” neveznek, aki nem volt börtönben. Az egyik ilyennek beírt valaki, hogy “bocs, de jól értem, te azért akarsz tiszteletet, mert söpredék vagy?”. Válasz: “mond meg hol és mikor és leboxoljuk!”. Hű…
Vannak ilyen emberek… De jobb így, mint így sem. 8-)
jazminbokor írta:
Ha még csak időnként lenne ez a célja…
Nihil71 írta:
Az értelem miatt nem egy barlangban makog és hal éhen, ha megváltozik az időjárás.
malleusorbis írta:
Szerintem az állat egy gép, ami öntudatlanul követ egy programot. Ez nem egy nemes valami. Szerintem egy ember azért válik aljassá vagy alantassá, mert az értelme nem jut szerephez.
Great írta:
Vadászokat, erdőgazdálkodásban dolgozó embereket kell kérdezni az állatok kedvességéről. Vajon van-e olyan állat, ami nem erőszakos halált hal, nem betegségben hal meg, nem pusztul éhen? Nincs szociális védőháló, nincs semmiféle orvosi ellátás.
Bendegoose írta:
Miért gondolod? Melyik része volt zavaros?
Az ukrán témának történelme van az egyik offtopikban. Valahol elém került a téma, és fellinkeltem oda a cikket.
Nagyon sok más elmélet is van, más megközelítések, de azok nem a testtel magyaráznak mindent. Annak komoly történelmi hagyománya van, hogy egy tudomány fedezetében megbújik egy ideológiai irányzat, és használva a terminológiát, nagymértékben eltér a tudományosságtól. De ez minket ne tévesszen meg.
A tekintélytisztelet és a többi állat-ság. Olvastam párszor, ahogyan kutatóorvosok panaszkodnak arról, hogy a szent Galénosz ezer évre megállított minden fejlődést. Sok ilyen van. Einstein iránt sincs oda minden tudós.
Nem tudjuk, hogy volt-e ilyen kor, mert az evolúció egy elmélet, és vannak más elméletek is. De ha igaz is, hogy az állati lét egy örökség, az nem befolyásolja a megítélését, és a hasznavehetetlenségét az értelemmel szemben.
És mi történne akkor, ha megértenénk az öregedést és a halált?
Ez így önmagában nem feltétlenül rossz. Mi van, ha az a “másik” egy idióta? Miért lenne probléma, hogy neki kára származik például egy normális ember fejlődéséből?
annamari írta:
Pedig az önfontosság érzése a legtöbb embernél a legerősebb motiváció. Sajnos a tudományban is.
Épp most tanulom ezt a személyi edzőmmel. :)
prolizoli írta:
Hogyan tudod egyensúlyba hozni a racionalitást az irracionalitással?
Például ott van egy alkoholista, aki azért iszik, mert nem tudja felsolgozni az egyik álma összetörése felett érzett bánatát (érzelem), ami elől a bódulatba menekül (érzelem). tudja, hogy ráment az ivásra az egészsége, de mégsem bírja abbahagyni. Az egész téma minden eleme irracionális, vagyis érzelem. Bánat, menekülés, bódulat stb.
Igen, például, amikor alszik. De tegyünk oda egy problémát, és nézzük meg, hogyan reagál rá. Mi lesz, ha a rutin nem jön be?
Sajnos ez igaz. Viszont példa nélkül is lehet tanulni.
balisto írta:
Szerintem a tanácstalanság annyiban jobb szó szerintem a kétségbeesésnél, hogy magában hordozza a megoldást is.
oksamama írta:
Ez másodlagos olyan szempontból, hogy akár emelkedtünk az emberi szintig, akár süllyedtünk idáig, a viselkedésünknek megvan ez a két véglete.
Nem csak a teremtés-elmélet és a dawrini tanok léteznek.
Alex írta:
Eszméletlen, milyen jól működik a média, ha ez a gondolat megfogant benned. :cry:
Egyoldalú tájékozódás, a háború istenítése, pár százmillió ismeretlen ember alaptalan megvetése…
Duncan Shelley írta:
Mi köze ennek a médiának? Van eszem és használom is.
@ Duncan Shelley:
Szerintem meg pont az értelem (rossz szándékú), az ami embert aljassá tudja tenni. Az állat valóban egy programot követ, de annak a vektora állandó. (Itt most el lehetne gondolkozni-vitatkozni a lét értelméről és céljáról, de ezekre csak az „Istenek” képesek válasz adni.)
@ Duncan Shelley:
Nem azért írtam, mert zavaros, csupán csak tettenérhetőnek éreztem. Nem tartom a zavar jelének az érzelmek megnyilvánulásait. Már megosztott elméletem szerint elég sok közük van az emberi működéshez, meg egyáltalán a világhoz. Amolyan hajtóanyagnak, energiaátvivő módszernek tartom.
Elnézést, ezt nem tudtam. Én ettől függetlenül is érdemesnek tartom az ukrán történet figyelemmel kísérését. Szerintem.
Igyekszem nem hagyni megtéveszteni magam. Ahogy azt már több körben is körüljártuk, én mindenhol az összetett rendszereket keresem, miközben igyekszem a lehető legalapvetőbb leírható egységeire bontani a benne szereplő elemeket, hogy felismerhessem az azokat összekapcsoló mintákat. Mert a minta az, amit megpróbálhatunk alkalmazni más esetekben is, ez a tanulás végső lehetséges és felfogható formája szerintem: önállóan alkalmazni a korábban tanultakat. És eközben az általam említett elméletekben jó kísérletezési közeget találtam a rendszerlátásom számára. Igyekszem nyitott szemmel szűrni az esetlegesen megbúvó ideológiákat, s a pszichológia és pszichiátria tudományát magam is egy nagy manipulációs eszközhalomnak tartom. De úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy hatékonyan működjön, olyan eszközöket kell alkalmaznia, amik megfelelően alátámaszthatják önnön létüket. Ehhez pedig kénytelenek a struktúrákat kikommunikálni, még ha bújtatottan és rejtetten is. Itt jön be az én szubjektivitásom, miszerint reménykedem benne, hogy képes vagyok addig merülni a dologban, amig észre nem veszem a mintázatot és fel nem tudom használni…
Még valami. Én sem akarom mindent a testtel magyarázni, s nem is akarok elfogadni semmit, ami azon alapszik, hogy kizár valamit, amiről nem rendelkezik elég ismerettel. De azt gondolom, hogy egy rendszerben a hatékony működtetéshez a megfelelő elemek csak maximális harmonikus egységbe forrva képesek működni. S ahhoz, hogy a lélek vagy bármi ami testen túli megfelelően működhessen, szükséges, hogy használja a környezeti adottságokat, lehetőségeket. Ha azt feltételezzük, hogy a test és a lélek kapcsolatban állnak, mi több, a lélek bizonyos megnyilvánulásainak a test ad formát ebben a környezetben, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy a test alapvetően úgy kell legyen felépítve, hogy önnön formájában képes legyen kifejezni az alapvető inputokból nyert információkat. Vagyis nem kutathatjuk a lelket a test nélkül, ahogy fordítva is csak féligazságokhoz juthatunk el…
Itt nem erre gondoltam. Konktétan arra akartam utalni, hogy a tudás szándékos felaprózásával csak áleredmények elérését tették lehetővé a Rendszerben. Mert ha nem apróznák el, akkor a minták segítségével az emberek idővel képessé válnának átláni a rendszeren és ez annak a végét jelenthetné. Egyetlen tudóst sem kívántam elítélni, sem felmagasztalni. De úgy hiszem, hogy a tudományágak kényszerű elválasztása egymástól csak az átfogó kép kialakulását szolgálja, nem pedig a részletesebb megismerést, mivel önálló, önkényes megértési rendszerszigetek létrehozása egy nagy koherens egészen belül csupán az összefüggések palástolására jó…
Igen, valóban nem tudjuk. S az evolúció alatt már megtanultunk egy bizonyos darwini elméletet érteni. De én sokkal inkább szeretnék az evolúcióra, mint az elkerülhetetlen és szükséges fejlődésre tekinteni, amikor az élet önnön célját hajkurászva egyre több tapasztalattól dagadva változik át újabb és újabb fizikai és mentális koncentrációkba tömörülve. Vagy mi…
Jó kérdés. Mi történne? Te mit tennél? Ha megértenéd, hogy mi okozza és mi a célja? Lehetőségek nyílnának előtted. Döntési szintre hoznál egy addig elérhetetlen kérdést. Megpróbálhatnál tenni érte vagy ellene valamit. Persze most is tehetsz érte, mert ha leugrasz a 10-ikről, akkor meghalsz. Vagy ha edzel, egészségesen élsz, alacsony stressz-szinten tartod az életed, valószínűsíthetően tovább fogsz élni. De ezeket a tetteidet nem a megértés, hanem az ösztönök motiválják. A létfenntartás ösztöne, a továbbélés ösztöne, hogy legyen még időd. És még. Tanulni, fejlődni, eljutni valahova. Szerintem a természet ennél bonyolultabb szabályokat nem akarhatna hozni egy olyan összetett rendszerben, mint az élet, hiszen azzal csupán annak karbantartása válna egyre nehézkesebbé…
Mi az hogy idióta? Szubjektív fogalom, nézőpont kérdése. De persze értem a felvetésed. Az, hogy valakik képesek ártani, az összefügg egyrészt az alapvető érzelmi beállítottságával, ami egyfajta töltést ad neki. Ennek a töltésnek a segítségével veszi igénybe a saját képességeit, s azok minden érzelemhez vagy érzelmi kombinációhoz kapcsolódóan korlátozottak. Ráadásul, ha a lét és fajfenntartás veszélyeztetve vannak, rakódjon ezekre bármennyi kulturális réteg is, az az eredeti céllal, a változásmegértésével szemben feszültséget kelt. S ez fejeződik ki olyan tettekben, amik látszólag ellentmondanak a rendszer működési elvének. De mivel egy komplex hálózatba kötve szemlélhetjük csupán a rendszert, nem lehet kijelenteni, hogy a hálózatba ezáltal belekerült impulzus nem viszi előrébb a hálózat egészét önnön létezése céljához, a variációs elemek összességének felderítéséhez, ami a benne lévő egyedek tapasztalatán és változásán keresztül kollektív ismereként gazdagítja az egész organizmust, legyen az egy bolygó, egy nép, egy család vagy akármi, az egyénen túl, bármilyen tudatos és tudattalan szerveződés során
Néha úgy érzem, hogy valami külső erő azt akarja elérni, hogy a rám osztott szerepemtől ne térjek el, a megszokottól eltérő dolgok megtételéhez több erő kell, a mindennapi rutinhoz kevesebb.
Néha sajnos fel kell ébresztenünk alvó háziállatunkat…
A fenevad mindenkiben ott lapul, mindennapi feladat a féken tartása. Két lehetőség van, vagy féken tudod tartani, akarattal, vagy nem tudod, mert elszabadult és átvette az irányítást.
Ajánlom Az osztály című észt filmet, pont erről szól, a vége nagyon durva…
Alex írta:
– nem akarok ennek a politikai rendszernek dolgozni
– nem akarom, hogy a lányom ebben a rendszerben nőjön fel
– elkényelmesedtem
– nem tudok vállalható erőfeszítéssel sokkal magasabbra jutni /emiatt kényelmesedtem el, nem látom az utat tovább
– szeretem a nyüzsgést
– kíváncsi vagyok, mire megyek egy nem 100 % ellenséges gazdasági és politikai környezetben
hirtelen ezek jutnak eszembe
A stagnálás veszélyes. Egy apró változás a környezeti viszonyokban és elhasalsz.
A feleségem ma is olyan élmény nekem, mint kezdetben, csak kicsivel kiszámíthatóbb. A párkapcsolatban más az igény, mint a munkában vagy az életútban.
Mivel az allatok nem kepesek ra(?), az o nevukben felhaborodasomat szeretnem kifejezni, hogy ilyen negativ kontextusba helyezted oket, Duncan.
:D
A buddhizmus azt mondja, minden, amit te itt allatnak nevezel, a zavarodottsagbol es a nemtudasbol (tisztan nem latasbol) szarmazik. Miutan ezt a meglatast teszteltem magamon, es termeszetesen masokon is, arra jutottam, hogy tokeletesen megfelelel a valosagnak, es sokat segitett abban, hogy masok – esetleg nekem artok – tetteinek mozgatorugoit megertsem, illetve hogy en magam elinduljak az allattol az ember iranyaba.
“Szerintem az állat egy gép, ami öntudatlanul követ egy programot. ”
Volt mar allatod? Mondjuk fejlettebb egy csiganal, amire igaz ez a mondat.
Mi a velemenyed Kokorol, a gorillarol, aki megtanulta a Makaton jelnyelvet – amit en is hasznalok par nonverbalis autistaval, es nem konnyu -, es a segitsegevel erzeseket es posztabsztrakt gondolatokat fejezett ki, a csimpanzokrol, akik rajonnek a Hanoi Torony logikajara es megoldjak azt, es egyes kutyakrol, amelyek megfelelo kikepzes utan dontest(!) tudnak hozni? A delfinekrol, amelyeknek a nyelve dialektusokat es tobb informaciot tartalmaz, mint ugyanolyan hosszusagu emberi jelzesek?
Ezek az eleolenyek kb. annyira programok alapjan mukodo gepek szerintem, mint mondjuk en.
Arrol nem is beszelve, hogy a Cortextol felfele mar szofisztikalt erzesekre is kepesek.
Ebben en kicsit az ember bibliai gogjet erzem, de lehet, rosszul.
@ Jottment:
Voltak állataim:
– 2 papagály
– 2 teknős
– 20 hal
– 1 nyúl
– 11 macska
– 1 apám
– családban volt 4 kutya
Duncan Shelley írta:
Ami ösztönös az nem mindig, nem minden helyzetben irracionális de az igaz, hogy a civilizációban gyakran előforduló szituációkban nem az ösztönös válasz a legmegfelelőbb.
Az értelem és az érzelem akkor kerül egyensúlyba amikor nincs köztük konfliktus. Hogy hogyan lehet egyensúlyba hozni őket? Ez az egyik legnehezebb és legfontosabb kérdés az ember számára. Én magam személy szerint sok esetben nem tudom rá a választ. Viszont azt tudom, hogy azok az emberek akik kiegyensúlyozottak azért azok mert nincs bennük konfliktus (vagy jóval kevesebb van) az érzelmeik és az értelmük közt.
Az ember is azért cselekszik mert a jó érzéseket érezni akarja a rosszakat pedig elkerülni. De az értelem alkotta civilizációban ezt komplikáltabb elérni mint a természetben mert maga a civilizáció jóval bonyolultabb.
Milyen problémát tennél egy állat elé, ember által alkottat? Valószínű, hogy az állatok életük során többször vannak stabil, nyugodt állapotba mint az ember. Ha nem éhes vagy szomjas és nincs közvetlen életveszélyben az állat kiegyensúlyozott. Egy a természetben élő állat nem lesz depressziós, ugyanis nem nagyon fog olyan helyzetbe kerülni ami ezt előhozná belőle. Az üss vagy fuss a természetben bevált a problémák megoldására. Olyankor amikor nem válik be az állatnak már nem nagyon van ideje másra.
Lehet. Sőt, ha nincs kéznél más akkor csak úgy lehet.
Duncan Shelley írta:
Akár örökség akár nem bennünk van és nagyon erős. Vannak részei amelyek a legtöbbször hasznavehetetlenek a mai körülményeink közt és vannak amelyek nélkül nem igazán tudnánk boldogulni a mindennapokban. Szerintem az értelem érzelem nélkül nem tudna célt találni. Ha valakiből teljesen eltüntetnénk az érzelmeket valószínűleg magát a motivációt tüntetnénk el belőle a hajtóanyagot.
prolizoli írta:
Megkülönböztetem az érzéseket az érzelmektől. Az érzések jól tudatosíthatók, segítségükkel remekül el lehet lenni itt a földi világban. (Érzem a másik ember szándékát, indítékát, hangulatát. Az időjárást. Egy kutya támadási szándékát. Érzem, hogy száguld felém egy autó stb.) Az érzések segítségével kezelem a dolgokat. Az érzések is adnak motivációt, például érzem, hogy valaki szeret engem.
Az érzelmek (melyeket én annak nevezek) kettősek és/vagy szélsőségesek – Imádat-gyűlölet, túlzott öröm-szélsőséges elkeseredettség, kapzsiság, harag, irigység stb. – inkább megnehezítik a dolgainkat és adnak ugyan motivációt, viszont nem azt a fajtát, ami számunkra a legkedvezőbb. (pl. egy bosszúvágy)
Duncan Shelley írta:
Lehet.
De szerintem ez egy skála, és először a kétségbeesés jön, utána, ha kicsit lenyugodtál és rá bírsz nézni a jelenségre, akkor a tanácstalanság.
Utána meg majd a megoldások is belebegnek majd…
Az állat, de jó kis írás! :)